- Nem értem... - sóhajtotta Dan. - Ahelyett, hogy utána néznénk Arthúrnak, ti lányok shoppingolóst játszotok Ariellel! Csalódtam benned Amy. De én mindig mindennek a hasznos oldalát nézem. Nyertem Yuitól 20 dolcsit. - vigyorodott el a kölyök.

- Tudjátok mit? - fordult Amy a két fiú felé. - Ti nézzetek utána Arthúrnak, mi pedig veszünk valami normális cuccot Arielnek...

- Mi bajod a rucimmal? - pördült meg a kék színű hálóingszerű egybe ruhában, ami valóban olyan vékony anyagból készült, mint egy hálóing. Sven nem hiába nézett mindenhová csak a tündelényre nem.

- És találkozunk este 6-kor... tehát egy óra múlva a hotelben. Így megfelel? - vonta el a szemöldökét Amy.

Dan és Sven összenézett. A jó oldala? Megússzák a vásárlást. 

- Igen. Sziasztok! - indultak el a park irányába.

- Egy fodrászhoz is el kell vinnünk... - motyogta Aelin.

- Igazad van.

- Miért?! - sipított fel megint Ariel. - Tudjátok milyen sokáig tartott megnövesztenem a vádlimig?

- Gyere. - fogta meg a két lány a kezét és rángatta be a plázába a tündelényt.

~~~

Amy ismételten rájött, hogy utál vásárolni. Aelin a gyerek osztályon nézelődött, ugyanis a farmerja teljesen szétszakadt. Ugyan Ariel nem tett rá megjegyzést, de azon csodálkozott, hogy a jó istenben nem sül meg a két lány lába hosszú farmer nadrágban.

- Itt mért nincs semmi fekete holmi... a végén kénytelen leszek megint leadni egy rendelést Chanelnek.

- Chanel? - kapta fel a fejét Ariel. - Te honnan ismered Coco Chanelt?! 1971 január 10.-én meghalt!

- Alvilág. - vágta rá Aelin, és tovább kutatott a fekete holmik után.. de a gyerek osztály divata inkább a rózsaszín és a kék volt. - Egyetlen egy Aphrodité lány, akit kedvelek. Imádom a stílusát.

- Neked csak halott haverjaid vannak? - kérdezte Amy.

- Hm... Nagyjából.

Amy abbahagyta egy pillanatra a cuccokat nézegetését... január 10... milyen ironikus... 80 évvel később pedig Hallie, Dia, Peter, Susan és Joe halt meg január 10.-én...

Fogadni mert volna rá, hogy Aelin is ezen gondolkodik, úgyhogy inkább tovább keresett Arielnek. A kezébe nyomott egy fekete bőrdzsekit, egy rövid farmer nadrágot, meg egy csomó holmit, majd leültek a próba fülkék elé elhelyezett fotelekbe.

Aelin a karfán dobolt, míg Amy elővette a könyvét.

- Nekem ez naaagyon tetszik. - lépett ki egy hippi szerelésben Ariel.

- Húzz vissza, de nagyon gyorsan! - torzult el Aelin arca.

Amy csak pislogott.

- Nem is szedtem le neki hippis ruhákat... - motyogta. - Gondolod...

- Hogy áttudja alakítani a ruháját? Te tudod mire képesek a tündelények? - mosolygott megjátszott érdeklődéssel Aelin.

- Öhm... Nem...

- Hihetetlen. - mosolyodott el őszintén. - Van valami amit Amy Jackson nem tud.

- És ez?! - rántotta el a függönyt Ariel.

- Nekem tetszik. - mérte végig a motoros szerkót Aelin.

- Hát... tündérnek senki sem nézz... csak ez a haj... - állt fel Amy és kezdte el összeszedni a cókmókját.

- A hajamat békén hagyod és tündelény vagyok, nem tündér! Nem mindegy! A tündér nem tud emberi alakot felvenni. Nem, nem, nem. - vágott kiskutya szemeket a lány.

Kifizették a kasszánál a cuccokat, majd elindultak a fodrászhoz, Aelin felmarkolt egy csomó divatlapot és a tündelény kezébe nyomta. Ariel óvatosan nyitotta ki a lapot, attól rettegve, hogy valami varázslatot rejtettek el benne. Mondjuk igaz... a kulcstól... a Dan nyakában lévő ékkőtől távol, ő is sokkal... halandóbbnak érzi magát. Azonnal elkezdte nézegetni a lányok haját, egy feltupírozott félhosszú haj tetszett meg neki. Megmutatta a fodrásznak, majd beült a székbe. Amikor meglátta a vas ollót, viszont sikítva ugrott ki a székből.

- Mi van?! - kiáltotta majdnem idegességében Aelin.

- Az ott vas... a vas árt a tündelényeknek! És én tündelény vagyok! - nyafogott Ariel.

- Ez igazából acél és nem vas.... - kezdte az okoskodást Amy, majd rájött, hogy a fodrász kicsit sem dilisen nézz a lányra. - Ne is törődjön vele. Ritkán szokott kimozdulni a....

- Elmegyógyintézetből. - vágta rá Aelin.

- Nem vagyok dilis! Csak ez a világ a buta, amiért nem képes látni a Lévonalakat. - pattogott óvodásan Ariel.

- Fantasy rajongó a lány? - vonta fel a szemöldökét a fodrász.

- Igen. - vágta rá Aelin. - Megrögzöttsége, hogy tündelény...

- Legalább, ha hegyes fület csinálna magának.

- Ez is egy téveszme, amit a Gyűrűk Ura meg a többi mesekönyv kent ránk! Mért kellene hegyes fülünknek lennie?! Hogy még jobban észrevegyenek bennünket a gaz boszorkák és varázslók és a szolgájukká tegyenek? Nem, nem, nem. Ez butaság!

- Sss... Nyugi Ariel. - kezdte Amy... pont most nincs itt az öccse... - Figyelj ez az olló, két élesre fent acéllemezből áll. Ráadásul az acél csupán a vas legfontosabb ötvözete, és erősebb a vasnál... tehát.... ezt nem kellett volna mondanom...

- Na ne mond zsenikém! - forgatta a szemeit Aelin. - Ide figyelj tündi bündi! Most beülsz abba a székbe és megpróbálnak valami emberi fejed varázsolni neked, te pedig nem fogsz hisztizni. Értve vagyok?

Ariel ijedt arccal, elkerekedett szemekkel bólintott és beült a székbe. A nő összefogta haját, majd egyetlen vágással a földre küldte. Ariel egész végig nem merte kinyitni a szemét, csak amikor megszólalt a nő, hogy befejezte.

Az acél tényleg nem bántotta, talán mert nem ért a bőréhez.

- Hogy festek? - nézett Aelinre és Amyre.

- Csinosan. - fizette ki a fodrászt Aelin.

Hat után pár perccel értek be a hotel szobába, ahol a nappaliban többek között egy sárkány feküdt. Pár dolog így az egyik sarokba volt száműzve.

Ariel szeme a hatszorosára nyílt boldogságában.

- Egy Tűzsárkány! - kiáltott, vagy inkább visított fel, mire Főnix felkapta a fejét és dühösen rámordult. - Nyugi szépség! Ariel vagyok! Egy tündelény! - tett a sárkány felé egy lépést.

- Nem tenném! - mondta Dan. - Nem kedveli az ismeretleneket. - tette nyugtatóan a sárkányra a kezét, aki dühösen rá pillantott.

Ki a franc ez a visító liba?!

- Hosszú sztori. - felelte Dan. - Na, ott tartottam... - kezdte el folytatni Főnixnek a kulcsok részletezését.

- Kulcsokról jut eszembe. - dobta le a szatyrokat a kanapéra Amy. - Hogy álltok Arthúrral?

- Öhm... - nézett össze a két fiú. - Hát...

- Nem csináltatok semmit mi? - tette csípőre a kezét Aelin.

- De... Elmentünk vacsiért! - vágta rá Dan. - Ki szereti a spagettit?

- Viiiiii! - visított fel és emelte a kezét a levegőbe Ariel.

- Ennek az IQ szintje tuti alacsonyabb 40-nél... - kezdte el masszírozni a füle melletti részt Amy.

- A te ötleted volt kulcs radarnak használni... - suttogta Aelin.

~~~

Dan kint ült a tetőn a langyos éjszakában. Mellette Főnix figyelte az utcákat. A sárkány látta a fiún, hogy valami nyomasztja. A fejét a fiú ölébe rakta és a szemébe nézett.

- Mi van kislány? - simított végig a fiú a pikkelyein.

Ezt én is kérdezhetnem. Döntötte oldalra a fejét.

Dan csak elhúzott szájjal megvonta a vállát.

- Tudod... Láttam az Anyámat.

Főnix értetlenül ledermedt, majd kérdőn rá nézett Danre.

- Sosem meséltem róla, azért furcsállod mi?

- Dan! - lépett ki a teraszra Ariel.

- Itt vagyok! - intett a tündelénynek a fiú.

Főnix azon elkezdett morogni.

- Elég legyen. - szólt rá Dan.

Azt hiszed, hogy....

- Nem hiszek semmit. Csak szeretném, ha nem morognál lépten-nyomon minden eleven és halott lélekre.

Halottakkal még nem is találkoztunk!

- Ne feleselj.

Nekem te ne parancsolgass.

Ariel megkapaszkodott a csőben, majd egy ugrással Dan mellett termett és leült hozzá.

- Merlin ideje óta nem láttam sárkányokat. - mondta Dannek.

- Tényleg?! - döbbent meg Dan. - Hogy, hogy?

- A sárkányok függetlenek a mágiától. Mágikus teremtmények, de a testükben születésük óta ott lüktet a mágia, mint valami vulkán. Ha a sárkányból kifogy a mágia meghal. Merlin idejében kezdték el őket vadászni. Arthúr édesapja, Uther idejében... - vált egyre szomorúbbá az arca. - Szinte az összes Nyugat-Európai fészket megtalálta és egyenlővé tette a földszínével... Hallottam róla, hogy a négy főfészek megmaradt, csekély létszámmal, de... nem hittem benne... - nézett csillogó szemekkel Főnixre.

- Ezt te tudtad? - nézett a sárkányra Dan.

Főnix nem morgott, az arca és a szeme kifürkészhetetlen lett.

Ariel összevont szemöldökkel végig mérte Főnixet, majd felállt.

- Szabad? - kérdezte a sárkányt, majd mielőtt Főnix bármit tehetett volna megérintette a lényt. - Hm... Te sárkány és ember években számolva is fiatal vagy....

Dan értetlenül meredt Arielre, mire a lány édes hangon felnevetett.

- Ami egy emberi lénynek 10 évnek felel meg, az a sárkányoknak 1 évet jelent. - mondta kedvesen csillogó szemekkel Dannek. - Ő emberi éveknek megfelelően... - simított végig a szárnyán lévő töviseken. - 35-37 év körül lehet. Tehát egy 3 éves sárkány, ami náluk még kamasznak számít, nálatok viszont felnőttnek. Kíváncsi vagyok, melyik tűzsárkány leszármazottja vagy. - gondolkodott el Ariel. - És a színed is érdekes.

- Miért? - kérdezte Dan.

- Azért mert a legtöbb Tűzsárkány vörös színű. Az évszázadok során, főleg Merlin idejében voltak kivételek, de nagyon ritkán.

- Miért fontos, hogy milyen színű? - értetlenkedett Dan.

- A Fénysárkányoknak általában több színe van, a világítástól függően változik a pikkelyük derengése. A Tűzsárkányok lángvörösek. A Szélsárkányok szürkések, a Ködsárkányok fehérek, Az Éjsárkányok feketék, a Vízsárkányok kékek. A Földsárkányok zöldek és így tovább. - mondta vigyorogva. - Pont ezért fura, hogy ő.... hamu színű. Nem fontos... csak... azok a sárkányok, akik más színűek általában betegek...

Főnix erre felmordult és kis híján leharapta Ariel kezét.

Beteg az öreganyád, de buta liba!

- HÉ! - pattant fel Dan és nézett bele a sárkány kék szemeibe. - Nyugi. Nyugalom. - csitította a lényt, a gyomra görcsbe rándult, ahogy a kék szemeket nézte. - Lehet, hogy Főnix... - fordult Ariel felé.

Ariel ijedt arccal bámulta Dant és a sárkányt, bizonytalanul megvonta a vállát, majd leült Dan mellé.

- Sajnálom. - mondta a tündelénynek Dan. - Nagyon... agresszív.

- Nem... semmi baj... az én hibám. A sárkányok törvényei mindig szigorúak voltak. Ők pedig mindig nagyon.... elővigyázatosak. - tehát kiakartak nyírni, összegezte magában Dan. - A látogatókat nem kifejezetten kedvelik. - tehát kiakartak nyírni. - És... nos... általában sem a tündelényeket, sem más a természetfeletti lényeket nem kedvelik. - tehát kiakarták nyírni. - Az embereket pedig pláne nem. - tehát mindenkit kiakartak nyírni. - Pont ezért furcsállom... Hogy benned megbízik ez a lény. - Ariel tekintete.... hiába figyelte Dan, nem tudta eldönteni, hogy a tündelény okos vagy buta. - A sárkányok... a természetfeletti ranglétra csúcsán állnak, az istenek alatt és a démonok mellett. Mi tündelények, hiába vagyunk a sárkányokhoz képest halhatatlanok, mint a démonok mélyen alattuk vagyunk. Dan... - húzta fel a lábait és fordult a kisgyerek felé. - Az a nő. - mutatott az ékkőre. - Az édesanyád?

- Volt. - köszörülte meg a torkát Dan, Főnix lassan felemelte a fejét és a két személy között kapkodta a tekintetét.

- Volt? - pislogott aranyosan Ariel. - Ezt nem értem.

- Megsemmisült. Ha úgy vesszük... meghalt.

- Oh.... - telt meg könnyel Ariel szeme. - Nem emlékszel a saját édesanyádra?

Dan lassan megrázta a fejét. Főnix vigasztalóan hozzábújt, mire Dan automatikusan elkezdte a nyakát simogatni.

- Sajnálom... Tudod. Én sem emlékszem az Anyámra. Amint megszületünk egy halandó családba adnak minket, ahol saját magunknak kell rájönnünk, hogy mik vagyunk. - mosolygott szomorúan Ariel Danre.

- Tényleg? És a sárkányok? - pillantott Főnixre.

- Ha az Anyja volt Tűzsárkány.... akkor csak tojásokat rakott és más sárkányok nevelték fel. Ha az Apja volt Tűzsárkány, akkor lehet, hogy volt Anyja. - felelte Ariel.

Dan Főnixre nézett, látta a szemén, hogy elmerült a gondolataiban, és azt is, ha rajta áll soha nem tudja meg, hogy melyik szülője volt Tűzsárkány.

- Tudod Dan. Én még sosem bízhattam meg senkiben. - kezdte Ariel. - De... azt hiszem.... benned bízhatok. - indult el az ereszcsatorna felé.

Dan először nem tudod mit mondani.

- Ariel! - szólt utána, a kis tündelény csillogó szemekkel rámosolygott. - Ha... ismerted Merlint... mégis mennyi idős vagy? - kérdezte kíváncsian, pedig tudta, hogy illetlenség.

Ariel egy pillanatra elgondolkodott, egy halhatatlannak nem számít mennyi idős.

- 2058. augusztus 11.-e van. Ugye? - kérdezte, mire Dan csak biccentett. - Akkor 4132 éves leszek augusztus 28.-án.

Dannek és a sárkánynak is elkerekedett döbbenetükben a szeme. Ariel csak megvonta a vállát, majd mosolyogva integetett nekik és lecsúszott a teraszra.

Airel Krisztus előtt 2073-ban született?!

~~~

Zoya a vonaton éjszakázott. Az elmúlt 24 órában legalább kétszázszor hívta fel az Anyja mobilját és az otthoni vonalas telefont. 

Nyugtalanította, hogy mindkét vonal süket. A tokában dobogott a szíve. Az Apját elveszítette, az anyját nem akarja. 

Nem merte lehunyni a szemét, rettegett attól, hogy történik valami, hogy hasonlóan az Apjánál, most is rémálmai lesznek, hogy ugyanúgy végig nézi az anyja halálát mint az apjáét. Inkább ébren töltötte a vonat utat és a másik könyvet nézegette. Az is nagyobbnál nagyobb idiótaságokkal és képtelenségekkel volt tele. Voodoo babák haszna, szerelmi kötés, szellem idézés.... Képtelenség nem de bár? Ez is biztos az Anyja valamelyik nagy szélhámos könyve. Viszont kár lenne tagadnia, hogy egy cseppnyi érdeklődését sem keltette fel. Miután elolvasta a Voodoo babákról szóló fejezetet nagy kísértésbe esett, hogy ne csinálja meg azokban a dobozokban talált cérnákból és anyagokból az egyik lánynak, aki mindig cikizte az anyja miatt a suliban a babáját. Mire észbe kapott már a baba háromnegyedét megcsinálta és 10-kor befutott a vonat New-York New Jersey részébe. 

A babát a varrókészlettel és az anyagokkal együtt bedobta a táskába, és elindult a taxik felé. Egy jobban kinéző fickóra esett a választása. 

- Elnézést. - hajolt le az ablakhoz. - Mennyiért vinne el a Metropolitan Könyvtárig? 

A fickó elhúzta a száját, majd mondott egy összeget, de hozzá tette, hogy forgalomtól függően plusz mínusz 10-15  dollár. 

- Rendben vigyen oda kérem. - szállt be a hátsó ülésre. 

A taxi kitette a városi könyvtár előtt, gyorsan kifizette, majd a maradék 15 dollárból vett magának egy kávét és egy szendvicset. Csak miután megreggelizett ment be a könyvtárba. Felkocogott a lépcsőn, inkább tudni sem akarta, hogy fest. Egy éjszakát töltött álmatlanul a vonaton... 

Egyenesen az egyik könyvtárosnőhöz lépett. 

- Jó napot. Elnézést a zavarásért. - vette elő legmeggyőzőbb mosolyát, ami arról árulkodik nem ijedt halálra, és teljesen ép elmével rendelkezik, még ha alig 27 órája egy kilenc fejű kígyót látott. - Mr. Palmert keresem, nem tudja merre találom? 

A nő sűrűn pislogott, megigazította keretes szemüvegét, majd a lányra nézett. 

- Hogy kicsodát kisasszony? - kérdezte. 

- Mr. Palmer.... Ő a Metropolitan könyvtár főkönyvtárosa... - vagy valami olyasmi. - Nem? 

- Már 20 éve dolgozom itt kisasszony, de még sosem találkoztam egyetlen  Mr. Palmer nevű könyvtárossal sem. További szép napot. - kerülte ki a lányt és sietett a kezében tartott könyvekkel a számítógéphez. 

Zoya értetlenül állt. Az anyja tévedett volna? Feleslegesen jött el idáig? Nincs pénze, hogy haza menjen és... ha az anyja mégsem trükközött a kígyóval - ami persze teljes képtelenség - akkor nem mehet haza. De akkor mit csináljon? 

Egy lökést érzett a vállnál. Jég marta végig a csontjait, a táskája húzta lefelé a hátát. Térddel a földre zuhant. A szemébe könnyek csillantak. Pislogott egyet. Pára szerű kékes derengés szivárgott a padlóból. Valami határozottan nem stimmelt neki. 

A szemével pásztázta a helyet, majd amikor kiszúrta a csiga alakú lépcsőt oda sietett. Először lefele akart indulni, de eszébe jutott, hogy ott csak a parkoló lesz. Ha a raktárból jön ez a valami.... akkor a fenti lifttel kell lejutnia. Kettesével szedte a lépcsőfokokat.

Az igazgatóság előtti hely kihalt volt. Óvatosan kopogott be, majd benyitott. Egy mogorva külsejű nő ült a szoba végében egy íróasztal mögött. Csak egy pillanatra nézett fel az iratokból. 

- Látogatás, csak szerdán és pénteken van, és ma hétfő van. Jöjjön vissza holnap után. - mondta. 

- Öhm... Én csak keresek valakit. - lépett beljebb. 

- Kit? - kérdezte hűvösen a nő. 

- Mr. Palmert. - válaszolta. Azt hitte, hogy ez a nő is elfogja hessegetni melegebb éghajlatra, de a nő csak ledermedt és abbahagyta az olvasást. 

- Honnan ismered Mr. Palmert?

- Nem ismerem. - köszörülte meg a torkát. - Az édesanyám mondta, hogy keressem meg. 

- Hogy hívják az anyádat? - kérdezte még mindig olyan hangon amitől a hideg is kirázta Zoyát. 

- Sophia Baldwin. 

A nő szeme elkerekedett. 

- Ez hihetetlen. - mérte végig alaposan Zoyát. - Te lennél Zoya Royal?! Jézusom, mikor utoljára itt járt veled édesanyád még két éves voltál! Hogy van Markus? 

- Öhm... Apa meghalt. - motyogta zavartan Honnan ismeri az Anyját ez a nő? 

- Hogy?! Mikor? 

- Tíz éve. 

- Már 18 éves vagy?! 16 év telt volna el.... - állt fel az asztaltól. - Gyere utánam, John ellesz ragadtatva tőled. Rég találkozott... oh kit álltatok, sosem találkozott még ilyen híres felmenőktől származó személlyel. - intett Zoyának, aki csak értetlenül elindult utána. 

Ki ez a nő? Ki az a John és egyáltalán honnan ismeri az anyját? A szülei ide jártak volna, de... miért? 

Egy terem felé vezette a nő. A hatalmas terem végében egyetlen egy könyvespolc volt, mellette két őr szobrozott. Felmutatott nekik valamilyen belépőkártyát, majd megállt a polc előtt. 

- Általában csak az arra érdemesek léphetnek be a könyvtárba. Ha nem tudsz válaszolni, akkor is bemetsz kivételesen. - mosolygott rá kedvesen a nő. - "Ha mi árnyak nem tetszettünk gondoltátok, s mentve tettünk"....

- Hogy.... - gondolkodott el. Az Apja mesélt erről, egy könyvből olvasta fel, azt mondta, hogy az egyik őse írta ezt. - Hogy... - a szeme megakadt Shakespeare Szentivánéji álom című drámáján. - "Hogy az álom meglepett, tükrözé e képeket..." - húzta ki óvatosan a könyvet, mire egy kattanás hallatszódot.

- Vicces is lenne ha Markus nem tanította volna meg. - mosolygott egyre szélesebben a nő. - "Aki meghalt vagy alszik, nem több, mint egy kép" - folytatta. 

- "Gyermek szeme fél csak a falra festett ördögtől." Machbeth. - húzta ki azt a drámát is. 

Amikor a könyvespolc kettényílt Zoya ijedten ugrott hátra. A nő beszállt a liftbe, majd Zoya is óvatosan belépett. Megnyomta az alsó színt gombját, mire hihetetlenül gyorsan ereszkedni kezdtek. A számlapon csak elmosódott csíkok voltak az emeletek. 

Zoya szeme előtt a derengés erősödött. Amint kinyílt a lift Zoya álla leesett a döbbenettől. 

- Ez.... Ez.... Te jó ég. - suttogta, nem látta hol van a polcok vége. Csak foltokat. - De... De... Hogy? 

- Ez az egyik legerősebb mágia kibocsátású hely, ami fennmaradt. A Könyvtáros, azaz John Palmer feladata, hogy összegyűjtse a mágikus ereklyéket nehogy azok rossz kezekbe kerüljenek. 

- Mágikus ereklyék? Hogy miről beszél? A mágia nem is.... 

- Áh John! - szúrt ki a sorok között egy férfit, aki összevissza rohangált egy könyvvel a kezében. - John figyelj ide! Athéné fia, el van a könyvek világában. - súgta Zoyának. 

- Athéné... de ő nem is létezik! 

A nő döbbenten pillantott Zoyára. 

- Várj... Anyukád nem mondta el? 

- MIT?! - idegeskedett Zoya. 

- ÁH! Gina! - pördült meg a tengelye körül Mr. Palmer és indult el a két nő felé. - Ő meg ki?!- állt meg Zoyától pár méterre. 

- Barátságosabban nem megy? - kérdezte elhúzott szájjal Zoya. 

- John bemutatom neked Zoya Royalt. - mondta a nő. 

Zoya egy pillanat alatt végig mérte a fickót. Azt el kellett ismernie, hogy ahhoz képest, hogy 50 körül járhat, remekül tartja magát, valamilyen megmagyarázhatatlan okból izmos és jó kondiban van. Pedig csak a könyvek között tölti a mindennapjait.... az ott a Frigyláda?! 

- Az a Frigyláda?! - indult el az egyik üvegdoboz felé. - Te jó ég ez... Ez! Ez! A szentlándzsa?! - ment tovább a következőhöz. - Úristen! Ez itt... - állt meg egy szikla darab előtt. - AZ EXCALIBUR! 

A kard egyszer csak megmoccant, mire Zoya ijedten hátrébb ugrott. 

- Na jó. - fordult a könyvtáros felé. - Ezek nagyon jó hamisítványok azt meg kell hagyni! 

- Ezek valódiak. - csattant fel a férfi, majd idegesen Ginához fordult. - Ki ez és mit keres a könyvtáramban?! Mostanában mindenféle jött ment félvér besétálhat ide. NEM! NEM! HALANDÓK KIZÁRVA! MAGA! - bökött Zoyára. - KIFELÉ! 

- JOHN! - méltatlankodott Gina. - Tudod te ki ez a lány? 

- Nem. És, hogy őszinte legyek rohadtul nem érdekel! Valaki előttem találta meg a Vérkövet és ami még rosszabb kitudja kinek a kezébe került! Maga még itt van? - nézett Zoyára. - Kifelé, nincs szükségünk a szolgálataira. 

- John. Ő Sophia Baldwin lánya. - mondta higgadtan Gina. 

A Könyvtáros szeme elkerekedett, majd a lányra nézett. 

- Merlin egyenes ági leszármazottja. Egy boszorkány. 

Eredetileg azt hittem, hogy nem tudom ma hozni ezt a részt, de végül mégis sikerült. Remélem tetszett véleményeteket várom commentben ;)