Kellemes négy napos hosszú hétvégét mindenkinek, így több mint egy és fél hónap után meghoztam a részt (sorry mindenkinek) és, hogy mikor jön a következő rész... nos arról fogalmam sincs. Nem elég májusban az érettségi a sulim gondosan betáblázta az évet vizsgákkal. Az október 9.-kei emelt biológia vizsgámmal (19 tétel) már megvagyok. Az őszi szünet után, november 8.-án lesz a töri vizsgám (csak 8 tétel), itt valamikor decemberben egy angol nyelvvizsgát is be kéne iktatni a buliba, majd valamikor februárban jön a magyar vizsgám (8 irodalom és 8 nyelvtan tételből). Aztán áprilisban matek próbaérettségi, amire dupla jegyet kap az évfolyam. Aztán meg már május és mehet az érettségi írásbeli része élesben, júniusban pedig a szóbeli... utálom az iskolát. Élvezzétek ki a szabadságot, mert az utolsó évetekben nem lesz. Élvezze ki  mindenki a részt, mert fogalmam sincs mikor jön a következő.

Jane szeméből azonnal kifutott minden álmosság. Ijedten meredt Bernit asszonyra, majd megfogta elől a hosszú szoknyát.

- Én... - kezdte Bernit asszonynak.

- Menj csak. - mosolyodott el a dadus.

Jane halványan elmosolyodott, majd Kilyan hálószobája felé kezdett futni.

Bernit asszony csak hosszan bámult a lány után, lassú meleg mosoly áradt szét az arcán majd folytatja útját a szobája felé.

Jane úgy érezte megint azon az éjszakán van, amikor Kilyan életét próbálta megmenteni, ami utólag kiderült nem is volt veszélyben. A herceg... a király ajtaja előtt megtorpant és kopogott az ajtón. De válasz nem érkezett. Jane óvatosan benyitott. Kilyan nem volt a szobájában. Beljebb merészkedett és észrevette, hogy a terasz ajtó nyitva van. Egy pillanatra félelem dobbant a szívében gyorsan átszelte a szobát és kirontott a teraszra.

A zene a bál teremből felszűrődött. Odakint az erkély karzatának Kilyan támaszkodott. A szeme üres volt. Jane megtorpant az ajtóban.

- Te tudtad. - szólalt meg halkan. - Tudtad, már amikor megtaláltad anyádat, hogy miért tette ezt Eduard.

Kilyan döbbenten pillantott a fekete hajú lányra. Nem is hallotta, hogy bejött. Megfordult és alaposan végig mérte a lányt. Most ezüstbe öltöztették őt a változatosság kedvéért.

- Persze, hogy tudtam. Észak évek óta pályázik a négy birodalom koronájára. Logikus lépés volt. Alida nem látta át Eduard tervét. Csak azt vette figyelembe, hogy mennyire, de mennyire gyűlöl az anyám alatt szolgálni. Hogy mennyire megvetette őt. Egy nő a trónon, olyan, mint egy kecske a farkasok között. Csoda, ha életbe maradt és vállalta az egészet... értem.

- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Jane.

- Ugyan. Mit érdekelne az téged? - sóhajtott fel Kilyan. - Te csak egy fogoly vagy itt. Még, ha nincsenek rajtad láncok akkor is. Csak nézz magadra. Alig érintkeztél a trónnal és máris önmagadat meghazudtolva egy báli ruhát viselsz.

Jane a királyhoz lépett és az álla alá csúsztatta a kezét, hogy ne a földet bámulja, hanem a szemeibe nézzen.

- Érdekel, mert... - harapott az ajkába. - Mert fontos vagy nekem. Bármennyire irritál ez a hely, bármennyit hazudtatok nekem Alidával, pontosabban nem kötöttetek az orromra, hogy mit rejt a dimenzió, attól még valamiképp megváltoztam a hely miatt. Az istenek szerelmeire... Lóháton lovagoltam. Rávettetek Digoryval, hogy összeszokjak Villámmal és üljem meg mindennap egy óra erejéig. Katonákat edzek mindennap, holnaptól kezdve a kapitánnyal együtt. Nyolc éves koromban sem volt ilyen durva társadalmi életem, mint most, pedig akkor még nem szigeteltem el magamat tudatosan a világtól.

Jane nem hitte el, hogy az utolsó mondatot kiejtette a száján pedig az volt a teljes igazság, mióta a szülei meghaltak és Sam az álmaiba menekült, tényleg azt csinálta. Nem hiába aludt Sammel egy szobában, nem akart a kollégiumban más lányokkal együtt aludni. Ódzkodott attól, hogy azok bármit is meg tudjanak róla. Sam alapból nem akart más fiúkkal együtt lenni. Szeretett aludni és tudta, hogy ő került volna a csínyek céltáblájába, így inkább... Maradt ennél. Jane nem ébresztette fel sosem. Mert Jane nem tartotta őt a testvérének. Vér szerint az volt, de sosem viselkedett úgy vele.

- Mit akarsz csinálni Kill? - tegezte le a királyt, mit sem törődve a ténnyel, hogy eddig legalább 4 pontban sértette meg az etikettet.

- Kardforgatásban kéne megvernem az ellenfeleimet... Amiben béna vagyok. Szerinted mégis mit fogok csinálni?! - próbálta elrántani a fejét, de Jane még mindig fogta az állát.

- Kiképezhetlek.

- Már próbáltál. Sehogy se ment. - vágta rá a herceg és rántotta ki az állát a lány fogságából, hogy beviharozzon a szobájába és elkezdjen megszabadulni a csupa királyi gúnyától.

Az arany koronát levágta az asztalára. A palástját hagyta, hogy a földre essen. Sorban szabadult meg az összes dísztől. Legszívesebben ordított volna. 

Király.... 

A csizmáját az ágy alá rúgta. Az arany övet a korona mellé hajította. 

Király....

Jane utána sietett.

- Nem adhatod fel.

- Nem is ismersz. - vágta rá a király.

- De annyit tudok, hogy eddig magabiztos voltál és most kétségbeesett vagy.

- Nem tudod milyen... - kezdte el kigombolni az arannyal díszített zubbonyát Kilyan.

- Ha rád szakad egyszerre minden? Ha nem tudod mit csinálj és kihez fordulj? Ha a barátaidban sem tudsz megbízni? Nyolc éves koromban a szüleimet meggyilkolták. Sam és én is velük haltam volna, ha apám nem ment meg minket. A gyilkosok a nyomunkban voltak. Nem tudtuk hová menjünk, hogy jussunk ki. Csak menekültünk, kétségbeesve félig üres fejjel. A bátyám megváltozott azóta, az unokatestvéreim, akiket a legjobb barátaimnak vallottam szintén. Már nem vagyunk barátok. Már egy család sem vagyunk. Hidd el. Tudom mit érzel. - érzékenyült el a hangja a végére. - Hihetetlen milyen szinten tudom... - sóhajtotta a végét.

Kilyan arca továbbra is semleges volt. Viszont a szemében fátyolosan ott mozgott a szomorúsággal vegyített fájdalom.

- Ehhez... Nem tudok hozzá szólni... - kezdte zavartan.

- Nem is kell. A lényeg tudom, hogy milyen érzés, ha mindent elvesztesz és csalódsz a barátaidban.

A herceg ledobta a zubbonyt, így csak egy laza ing és a nadrág maradt rajta.

- Amúgy sincs időd kiképezni. - mondta még mindig zavartan Kilyan.

- Miért?

- Két nap múlva indulok a Semleges területre, ahol a küzdelem lesz.

- És a hajó úton? - faggatta a királyt Jane, miközben leült az ágyra.

- Velem akarsz jönni?! - döbbent meg Kill és ült le lassan a lány mellé.

- A népnek kötelessége segítenie az uralkodót, hogy ő segíthessen rajtuk nem?

- Te csupán vendég vagy Nyugaton. Nem tartozol a népbe.

- Nem. De ha a népnek ez a feladata, akkor egy barátnak kutya kötelessége ezt tenni. Nem? - mosolyodott el Jane.

Kilyan felvont szemöldökkel nézett a lányra.

- Barát? - visszhangozta a szavakat.

- Érezd magad meghatva. Sose mondanám ki hangosan még a legjobb barátnőmnek sem, már ha lenne, hogy az. - húzta fel játékosan flegmán az orrát a lány.

Kilyanból kirobbant a nevetés.

- Nincs legjobb barátnőd?! - próbált komolyságot erőltetni magára a fiú.

- Nincs. - rázta meg a fejét Jane.

- Alidának sincs. Legjobb barát?

- Egy időben az unokatestvérem, Sven di Angelo volt az. De... Amikor a szüleink meghaltak Sammel minket a nagyszüleink vettek gyámság alá. Sven és a húga pedig a dédapjukhoz költözött... Az ő szüleik is meghaltak. Onnantól kezdve pár családi kiképzést leszámítva nem igen láttuk egymást.

- Tehát gyermekkori barát? - kérdezte fiú.

- Igen... Mondjuk. Eléggé magának való srác. - vonta meg a vállát. - Okos. Jó szívű egy kuktányi gonoszsággal megfűszerezve. - Kill ismét felnevetett. - De visszahúzódó.

- Értem. És olyan barátod sincs, akivel vagy, csak hogy legyél valakivel?

- A fejhallgatóm, ha egy tárgy minősülhet barátnak. - nyúlt el fáradtan az ágyon Jane.

- Nekem az íjam a barátom, úgyhogy ha engem kérdezel, igen. Létezik. - a fiú előre könyökölt a lány mellé.

A két kamasz összemosolygott.

- Tudom, hogy legkevésbé sem füllik ehhez a fogad. - kezdte Jane. - De tudtad, hogy egyszer király leszel. Akkor miért tűnik úgy, hogy még ezt az új kártyát sem élvezed? Akár háremet is alakíthatsz. - kacsintott a srácra.

- Egy hárem... Hm... Nem is rossz ötlet. - játszotta Kilyan. - Segítesz válogatni?

- Kösz. A nagyanyám volt vadász, nem én, hogy a saját nememre játsszak. De Sam szerintem örömmel vállalná eme nemes feladatot. - mosolygott tovább a lány.

- Hm... Lehet igazad van. - gondolkodott el a herceg. - A válogatáson se akarsz részt venni?

Jane itt vágta finoman fejbe a királyt, de nem olyan erősen, hogy fájjon csak annyira, hogy eszébe ne jusson még egyszer megkérdezni.

- Pedig te elsőre bejutnál. - ajánlotta tovább a posztot Kilyan gúnyos mosollyal a száján.

- Köszi, de nem vonz a kurtizáni jövőkép semmilyen formában sem. - rántotta meg a vállát a lány.

- Kár... - húzta el a száját Kill. - Mégis egy pasi ágyán fekszel.

- Ha valami bajod van azzal, hogy itt vagyok szólj és elmegyek. - húzta fel a lábait és kezdett el lemászni.

- Ne. Jó így. Legalább valaki eltereli a figyelmem.

Jane ülve maradt csak halványan elmosolyodott. A szoknyát gondosan elrendezte úgy, hogy ne látszódjon semmi és török ülésbe húzta a lábait.

- Ha megint nem alszom az ágyamban Sam szétszedi lassan az egész királyságot. - mondta Jane.

- Nem mondtam, hogy aludj itt. - vágta rá Kilyan és támasztotta meg az állát a kézfején. - Bár tudod, hogy engem nem zavarsz. A napokban eleve alig alszom, úgyhogy nem lenne újdonság még egy álmatlan éjszaka.

Jane erre csak elhúzta a száját. A nem alvás rész éppenséggel ismerős volt neki is. Előre nyúlt és Kilyan hajtincseivel kezdett el játszani. A király arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd mit sem törődve azzal, hogy mit szabad és mit nem előre kúszott az ágyán egyenesen Jane mellé és a fejét a lány comb és a medence hajlatába hajtotta.

Jane arcán halvány mosoly suhant át. Lassan csavarta fel az ujjára a hosszabb tincseket elől és oldalt.

Kilyan lehunyta a szemét. Percek múltán a szuszogása egyenletessé vált. Jane előre hajolt és végig simított a király arcán.

- Kill... - szólalt meg óvatosan tartva attól, hogy Kilyan bealudt.

- Hm? - nyögte fáradtan.

- Nekem ez hosszú távon nem lesz annyira kényelmes, mint neked. - mondta halkan.

Kilyan erre felemelte a fejét. Jane hátra dőlt az ágyon és Kill egyik párnáját a feje alá igazította. A király mellé csúszott és félig átkarolva a lányt a mellkasára hajtotta a fejét.

Jane érezte, hogy ismét meleg uralja el a testét, mint amikor Kilyan az udvaron egy csókot adott a kézfejére.

- Ha zavar szólj és elhúzódom. - suttogta álmosan Kilyan.

- Nem zavar. - köszörülte meg a torkát Jane és csúsztatta kezeit a király hátára.

Kilyan pár perccel később ismét egyenletesen szuszogott. Jane most már biztos volt benne, hogy alszik. A tenyere alatt érezte a vékony ing miatt, hogy Kilyan háta mennyire kidolgozott az íjászattól. Fejben már félig azon kattogott, hogy milyen trükköket tanítson neki a hajó úton. Aztán átkalandozott arra, hogy tálalja ezt az egészet Samnek, de esze egy része megállás nélkül a herceg körül mozgott. Hogy egész pontosan hol fekszik most, hol van a keze és őt miért tölti el melegséggel ez az egész. A választ sejtette mert nem volt hülye. Eleget látta a táborban a táborozókon, főleg az Aphrodité kabin lakóin és Yuin is az évek alatt. De nem akarta elhinni, hogy ő is képes ennyire sekélyessé válni.

~~~

Sam már meg se lepődött, hogy Jane nem jött haza aludni, de most jobb dolga is volt, mint a húga után futkorászni. Reggel 9-re tűzték ki Alida eltávozását a fővárosból. Elkezd berendezkedni a Fekete-hegység nyugati részén lévő elhagyatott szentélyekbe, amik inkább templomra emlékeztették Samet, mikor egyszer arra lovagoltak Kilyannal és Maximmal, majd csatlakozik hozzájuk Principal-ban, mert mint bíró részt kell vennie a Semleges területen zajló párbajon.

Sam ugyan senkinek sem mondta, de rettenetesen rosszul érzi magát, mert teljes mértékben csalódott ebben a helyben. A fiú kiskora óta abban nőtt fel, hogy ez a hely, ha nem is minden esetben, de legtöbbször maga a paradicsom. Erre... A lány, aki tetszik neki elárulja a barátját és megöli az anyját.

Normális esetben már réges-rég a Legfőbb körül sétafikálna és használná ki még azt az egy órácskát, amíg el nem indul, de így...

Az erdőbe ügetett az egyik lóval, aki már viszonylag megszokta a parancsait és szokásait. Jane-nel ellentétben őt mindig is megnyugtatta a ló enyhe ringatása. A nyakában a Hírvivővel játszott, majd levette és a kezébe fogta. Megállította a lovat, majd lehunyta a szemét és csak várt és várt. Mikor ismét kinyitotta a szemét halványan látta, hogy a Hírvivőből egy vékony fonál indul útnak és észak-kelet felé veszi az irányt.

Szólnia kell Janenek. Megszerzik a kulcsot és visszamennek a Földre, hogy aztán mi lesz... az majd kiderül.

Sam megfogta a ló kantárát és visszafelé indult a séta utána a palotába.

- Szervusz Digory. - vezette be a lovat az istállóba Sam. - Jane?

- Kilyannál aludt. Elmondásuk alapján nem történt semmi olyasfajta dolog, amely a húgod... erényein csorbát ejthettek. - felelte Digory és csatolta ki az övet a ló hasán, majd lekapta a nyerget és az egyik vasra hajította. - Amúgy az edzőpályán vannak. Vívnak... vagy legalábbis karddal hadonásznak a kezükben. Sam.... - húzta el a száját. - A húgodban van valami fura.

- Még mindig a lovas eseten rágódsz? - pillantott a karámban lévő Villám felé Sam.

- Nem. Sokkal inkább a ló gazdáján.

- Miről beszélsz....? - kérdezte Sam, pedig tudta, hogy Digory mire gondol.

- Valaha. - kezdte a fiú. - Hallottál-e olyat, hogy Kilyan együtt aludt volna akárcsak egyszer is egy lánnyal, anélkül, hogy szexelt volna vele? He? Csak mert én nem, pedig itt nőttem fel a palotában, akárcsak te. Erre elhozod ide a húgodat és csiribi csiribá. Nincs több lány be- és kiszöktetés Kilyan szobájából. Továbbá a herceg másodjára alszik együtt Janenel és a szolgálók szerint nem éppen az egymás mellett történő alvásról van szó... mondjuk a mellett-ből legalább a mellnek éppenséggel volt hozzá közé, de akkor sem egy fedetlen mellű hajadonról.

- A húgomról beszélsz. - öntötte el Samet ugyanaz a düh, amikor Jane először nem aludt vele a szobájukban.

- De a színtiszta igazat beszélem róla a nép más tagjaival ellentétben, akik a húgodat nem vallják többnek egyszerű lotyónál, aki Constance királynőhöz hasonlóan Kilyant félre állítva akarja majd átvenni a hatalmat.

- Hogy mi?! - kiáltott fel Sam.

- Jó. Amúgy nem. - nevetett fel Digory. - Csak kíváncsi voltam a fejedre. A nép igazából abban reménykedik, hogy most, hogy Kilyan király lett nagyszabású átalakításba kezd, ami a törvényeinket illeti és... felhagy csajozós hercegi énjével, hogy kivel... Azt úgy nézz ki Kilyan már kiválasztotta. Ne mond, hogy te nem tudtad.

- Tudni tudtam... Csak nem hittem el. - vágta rá morcosan Sam.

- Ha megakarod nézni, hogy alázza porig a herceget... a királyt, a rohadt életbe egy év lesz, mire megszokom... Szóval. Kilyant... Jane... Akkor siess. Én 10 percig nevettem, pedig csak 2 percig néztem őket.

Sam elhúzta a száját és kisétált az istállóból. Nagyon jól ismerte ilyen téren a húgát. De más dolog felmerült benne... Hogy mégis miért edzi még mindig Kilyant Jane?!

Már messziről kiszúrta a két vívót az edzőpályán. Kilyanról patakokban folyt a víz. Janenek meg se kottyant. Folyamatosan támadta a fiút, de, ahogy Sam elnézte ez is a cél. Jane támad. Kilyan védekezz.

Sam megállt oldalt és megtámaszkodott a korlátnak.

A húga most sem kímélte a fiút. Pörgött, rúgott, szúrt, csapott. Kilyan csak egy ütés alatt vagy tíz kék-zöld foltot szerzett, vagy vágást. Mikor Jane felszántotta az oldalát, hiába volt a fiún védőfelszerelés és a fenekére huppant, a lány csak felsóhajtott.

- 10 perc szünet. - mondta és indult el Sam felé.

Kilyan pedig elterült a fűben.

Sam fél oldalas mosollyal nézte a testvérét, aki háttal neki támaszkodott a kerítésnek.

- Nagyon padlón van. - mondta köszönés helyett Samnek.

- Mi is képtelenek voltunk harcolni egy hétig, amikor...

- Tudom, de neki nincs egy hete, hogy kiheverje a dolgot. - sóhajtotta ismét a lány. A szemében aggodalom ült.

- Ezt, hogy... - értetlenkedett, majd rájött mire is gondol a húga. - A párbajra gondolsz a Semleges területen ugye?

- Igen.

- Jane... Ugye nem vetted a fejedbe, hogy kiképzed? - nőtt Samben az aggodalom.

A lány nem válaszolt és kerülte a pillantását.

- Jane! - csattant fel a fiú. - Tudod, hogy képtelen vívni.

- Senki se képtelen rá. Te is megtanultad, ha a saját furcsa és.... bizarr... módszereddel.... ja nevezzük annak... is...

- Jaj ne... ismerem ezt a fejed. Ez a van egy ötletem fejed, ami biztos, hogy mindenkit majdnem kinyír. - panaszkodott a fiú. - Kérlek... Ne tedd ezt velem.

- Tudom, hogy csináljam. -mosolyodott el Jane. - Necces lesz.

- Jane... - mondta ki egyszerűen a lány nevét.

- És lehet belehal.

- Jane.... - nyomta meg egy kicsit a nevet.

- De sikerülhet.

- Jane! - kapta el a húga kezét Sam. A lány reflexből kirántotta a fiú érintéséből a kezét.

- Mi van?! - csattant fel.

- Azt hittem haza akarsz menni... Kulcsokat keresni, nem itt maradni és...

- Segíteni?

- Te nem szoktál másoknak segíteni! - vágta rá indulatosan Sam. - Te sose segítesz senkinek sem! Mi van veled?! Rád se ismerek!

- Mintha annyira ismernél... - horkant fel Jane.

- 15 éve vagy a szobatársam, hidd el. Ismerlek annyira, hogy tudjam valami baj van veled. Mióta alszol te egy fiúval is?

- Agyas, te is fiú vagy, még ha a töködet egy másik univerzumban tartod akkor is.

- A testvérem vagy az merőben más. - szűkültek össze résnyire Sam szemei. - Kilyan. Róla beszélek. Miért aludtál ismét vele? Miért hallok olyanokat, hogy Kilyan feje a... a... melleiden voltak?

- Úgy beszélsz, mintha közöd lenne ahhoz, hogy mikor mit és kivel csinálok! - lökte el magát a kerítéstől és lépett hevesen a bátyja elé, hogy megrémissze.

- A húgom vagy.

- Te meg a bátyám, most örülsz?! Én bele szólok, hogy mit csinálj Alidával, hogy udvarolj neki, vagy ne, mert ő a Legfőbb és neki tilos?! Valaha beleszólnék szerinted, ha bemásznál egy lány mellé az ágyba? Elárulom neked, hogy kurvára leszarnám, mert a te dolgod kivel mit csinálsz. Úgyhogy megkérnélek rá kulturáltan, hogy hagyd, hogy úgy csesszem el az életemet, ahogy én akarom és ne pofázz bele. Most pedig ne szólj hozzám, mert még letalálom tépni a fejed. - fordított hátat a bátyjának és indult el.

- Eddig te magad mondtad, hogy amint a kezére kerülnél eldobna, mert már a tiltott gyümölcsöt megízlelhette. - szólalt meg csak azért is Sam. - És erre hagyod magad leszakítani? Mégis mi változott meg benned, hogy ennyire elpuhulj?

Sam teste csak görcsbe rándult, ahogy a tiszta égből lecsapott egy villám egyenesen belé. A korlátra hanyatlott és minden tagja elektromosan bizsergett.

Jane szikrázó szemekkel pördült a bátyja felé.

- Mondtam egy szóval is, hogy hagyom magam? Szerinted komolyan olyan idióta vagyok, aki egy csettintésre eladja magát? Ha igen. Mélyen csalódtam benned. Változtam. Igen... Hisz segíteni akarok. De nem magam miatt, nem miattad. Csak miatta. - mutatott maga mögé Kilyanra. - Mikor anya és apa meghalt. Te elmentél. Ide jöttél. Engem pedig magamra hagytál. Le se szartad mi van velem. Napról napra lettél vidámabb vártad, hogy újra aludhass és én... - Sam szemei fokozatosan kerekedtek el, ahogy a lány szemeiben könnyek jelentek meg. - Ha akkor nem jelentettem neked semmit. Most miért kéne? Hagyj békén Sam. A bátyám vagy. Papíron és vér szerint biztos. De lélekben... Mondjuk mi mindig ilyenek voltunk Jin és Jang.... Annyi különbséggel, hogy mi nem egyenlítjük ki egymást, mint a szimbólum. Tűnj el. - sietett Kilyan felé Jane, míg Sam csak bámulta a húga tarkóját.

Jane... sose beszélt még ilyen higgadtan. Ha valami miatt mérges, mindig dühöng és erőszakos, de most... Sam rövidesen összeszedte magát és eleget téve húga kérésének elhúzott az edzőpályáról.

Kilyan aggodalmas arccal figyelte Janet, ahhoz nem volt ereje, hogy felkeljen a földről, így ülő helyzetbe tornázta magát.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Persze. - vágta rá nyersen Jane a szemeit törölgetve. - Mennyi idő van még?

- Pár perc. Max. - felelte Kilyan. - Én...

- Ne törődj vele. Ne is kérdezz rá. - vágott a szavába Jane. - Na pattanj bolha. Folytassuk.

Kilyan panaszosan felnyögött és hosszas fáradozás és panaszkodás után sikerült felállnia a lábára.

- Ezt te se gondolhatod komolyan... - nézett esdeklő kiskutya szemekkel Janere.

- Úgy nézek ki, mint aki viccel? - vonta fel egy féloldalas mosoly kíséretében a szemöldökét a lány.

Kilyan ismét csak felnyögött és felemelte a kardját.

- Viszont most más honnan közelítjük meg a dolgot. - mosolygott a Zeusz lány, mire Kilyan csak még idegesebb lett.

- Na mond. Honnan? - mormogta.

- Egyszerű. Ha egyetlen egyszer a kardoddal valamelyik edzésünk során eléred, hogy ne tudjak visszatámadni, akkor cserébe kapsz egy csókot.

Kilyan egyik szemöldöke a magasba szaladt. Végiig mérte a csajt azt fontolgatva, hogy biztos, hogy hazudik.

- Kezet rá. - nyújtotta előre a bal kezét mert az volt szabad.

Jane azonnal megszorította.

- Na gyerünk. Védekezz. - mondta és támadott.

Mosolyra húzta a száját, ahogy Kilyan kivételesen elkezdett figyelni az ütésekre, hogy mi honnan jött. Hiába volt fáradt. Most kivételesen Jane nem tízből nyolcszor sebezte meg, hanem csak tízből négy alkalommal. Ebéd időben hagyták abba az edzést. Kilyan ugyan nem került sokkal közelebb a nyereményéhez, de jó úton haladt a felé és ezt legjobban Jane vette észre.

~~~

Jane délután négy óra tájban fütyörészve bukkant fel az istállóban. Egyenesen Villámhoz sétált.

- Hali. Csórtam neked kockacukrot a konyháról. - lépett a lóhoz, akinek a szemei azonnal felcsillantak.

- Nekem nem is köszön csak a lónak. - horkant fel Digory, aki a szénát cserélte a karámokban.

- Szia Digory. - mondta gúnyosan a lány.

- Én is örülök, hogy látlak. - forgatta a szemeit a fiú. - Kiviszed lovagolni?

- Csak ide az udvarra. - felelte halvány mosollyal az arcán a lány. - Digory. Tudtommal lovakat is viszünk a Semleges területre.

- Igen. Egy hajó azzal szokott tömve lenni. - gyűjtötte össze egy zsákba a szénát, ami valami iszonyatos lócitrom szagot árasztott.

- Akkor Villámot is vidd majd fel.

- Mi? - kerekedtek el Digory szemei. - Ez a ló csak miattad tűri el ezt a helyet... Gondolod bölcs dolog egy olyan hajóra szállítani, aho... állj. Te velünk jössz?!

- Aham. Én felelek Kilyan kiképzéséért. Az edzéseink nagy része pedig a hajón fog történni, így muszáj veletek mennem.

- Sam is jön? - pislogott döbbenten a lovászfiú.

Jane csak megvonta a vállát.

- Ha akar igen. Ha nem, nem.

Digory nem kérdezett rá, hogy pontosan mi is történt. Nem az ő dolga volt.

- Megint megpróbálod megnyergelni? - érdeklődött a fiú.

- Aha... Nem hiszem, hogy engedni fogja. Túl makacs, de engem nagyon idegesít, hogy még jobban kiszolgáltatott vagyok a hátán nyereg nélkül, mint nyeregben. Kikészítenéd nekem a kerítésre a nyerget? - vonta fel a szemöldökét a lány.

- Persze. - nézett gyanakvóan a lányra. - Mikor először láttalak ló háton.. Lillán... nem gondoltam, hogy valaha ilyet kérsz tőlem....

- Hidd el én sem.

- Miért olyan más ez a ló, mint a többi? - nedvesítette meg az ajkát a fiú és támaszkodott neki a karám oldalának.

- Ez lehet, hogy hülyén hangzik. De ugyanaz a dolog az urunk. Na. Segítesz?

- Furcsa lány vagy te Jane Jackson. - kapta fel a nyerget a fiú, míg Jane kivezette Villámot a karámból.

Villám előre ügetett ki a zöld területre. Jane lassan ballagott a csődör után, amikor a bokrok közül mozgást észlelt. Digory a nyergen állítgatott néhány méterre Janetől.

Jane meredten bámulta a helyet ahonnan a mozgást észlelte, majd lassan elindult a bokrok felé. A kezébe fogta a kulcstartóját.

Nappal nem szoktak mutatkozni, mert nehezen tájékozódnak és félnek a fénytől. Kivéve párat...

Büntetésképpen eleresztettek nagyjából 10.000 szörnyet.

Háromszor pörgette meg a kulcstartót. A harmadiknál a bal kezével is megfogta a fegyvert, az rögtön két darabra hasad, két 30 centiméternél nem hosszabb tőr jelent meg meg a kezeiben. A penge pontosan beleillett a kezébe a markolata jéghideg volt és feszült. Jane az ujjára pillantott, amelyek végén a belőle áradó energia sercegett.

A bokornál megállt. Van itt valami. Tudja. Egyszerűen minden idegszála ezt suttogta.

- Villám. - mondta ki a ló nevét, mire hallotta a patkó dobogást, viszont a  ló lefékezett mögötte és idegessé vált. - Akkor nem vagyok teljesen hülye... - azzal a bokrok közé csörtet, amelyeknek egy része a derekáig nyúlt a másik része viszont magasabb volt nála. - Ha nem jövök ki öt percen belül. Szólj Digorynak és rángasd ide. - nézett a ló szemeibe és eltűnt a zöldben.

Igyekezett a száján át levegőt venni okulva az előző hibájából. A szív dobogását, úgy hallotta, mint a fülhallgatójából a metált szokta. Félvér ösztöneire bízta a dolgot. A félhomály a lénynek kedvezett és a bokrok is, amik másodpercenként ejtették vékony karcolásokat a bőrén. A gerincében egy ponton éles fájdalmat érzett, de nem valami lény ejtette vagy ehhez hasonló. Jane megállt. Hallgatózott.

Az érzékei megzavarodtak ebből tudta, hogy a közelben van. Várt. Ismét érezte a nyomást, ám ezúttal feszítő érzésként. Vett egy hatalmas levegőt, majd hirtelen átvágott a bozótos egy részén és hallotta, hogy bőr felületet metszett a pengéje. Aztán egy éles női visítást.

Visszatartotta a lélegzetét és végig mérte a lényt. Tényleg olyan volt, mint egy hárpia. Tollak borították a testét az arca teljesen női volt, sötétbarna, majdnem fekete haja volt és a tollai is ilyen színűek voltak. A lábai karmokban végződtek, akárcsak a kezei, ahogy kinyitotta a száját Jane megpillantotta a szörny penge hegyes fogait.

- Megint itt vagy félvér. - vicsorgott rá a lény.

Jane azonnal lecsapott. A hárpia olyan gyorsan ugrott hátra, hogy Jane ijedten kapott levegő után, mire a világ azonnal megremegett körülötte. Gyorsan visszatartotta a lélegzetét, de a szeme vibrálni kezdett.

- Azzal semmire se mész, hogy ha nem veszel levegőt. Egy idő után úgy is veszel. - krákogta a hárpia. - Évek óta nem ettem félvért. A szőkét jó régóta szemmel tartom. De ő más. A szaga hasonlít a tiedhez. A fivéred. Igaz? - hátrált a szörny.

Jane nem nyitotta ki a száját, próbált egyenletesen lépkedni. Emlékezni merre fele jött be és várta a pillanatot, hogy újra támadhasson.

- Igen. Az. - vigyorodott el. - De ti... nem. Ebben a dimenzióban évszázadokkal ezelőtt megettük a félvéreket. Akik maradtak azok halandókkal és bölcsekkel házasodtak. A kölykeiknek olyanná vált a vérük, mint egy egyszerű halandónak, alig érezni bennük őseik vérét. A negyedik dimenzióból jöttél. Földi vagy.

Jane előre lendült a tőreivel most sem találta el a szörnyet, az viszont oldalra szökkent és belekapott a karjába, végig szántva a bőrén.

- Szánalmas. - horkantotta a hárpia. - Mi lett a dicső héroszokból... - a körmein megcsillant Jane vére a szájához emelte a kezét és nézte, ahogy fénylik. - Lássuk. Ki vagy te? - azzal lenyalta a körméről a lány vérét. - Hm... Zeusz, Hádész, Poszeidón és Athéné dédunokája. Poszeidón fia... A nagyapád. Kronosz. Mily édes... A feltámadás, energia... Fenyőfa. Az aranygyapjú. Elfedett idő... Sötétség.... Lótusz. Tartarosz bűze. Arakhné. Ironikus. Héroszok a felmenőid és mégis. Te oly halandó vagy. A viselkedésed, a szavaid. - a maradék vért is leszopogatta az ujjáról. - Halál. - nevetett fel. - Nem kell félned. A sorsod nem nekem adja a halálodat. Más valakinek. Egy boszorkánynak. A te világodból, ha nem vigyázol.

- Egy mi? - nyitotta ki mégis a száját, amit azonnal megbánt. A bűz teljesen elfedte minden érzékszervét.

- Nyugi... Egy boszorkány. Már találkoztál egyszer azzal az angyallal. - nevetett fel és lépett Janehez aki támadt. A szörny elkapta a kezét és kicsavarta a kezéből a tőrt. - Megmondtam félisten. Nem az én sorsom megölni. Pedig nagyon finom falat lennél. Fejedelmi étek ennyi év után. Nyugodj meg. Ha a halál angyala nem is... Majd Ő. Ő eltöröl-e föld színéről.

- Ő...? Ki ő? - hebegte a lány.

- Nem tudom, hogy ismered. De nálunk. Ő csak egy viharból áll. - a hárpia hirtelen felkapta a fejét és fülelni kezdett. - Katonák... És az új király. Vigyázz a királyocskádra. Vagy ő még rövidebb életű lesz, mint a szülei.

Jane csak onnan tudta, hogy a szörny lelépett, hogy újra kapott levegőt.

- Jane! - hallotta az ordibálásokat.

Lassan sikerült felállni és kitámolyogni a bokrok közül.

- Itt vagyok. - hebegte. - Itt vagyok! - sikerült felemelnie a hangját.

- Jane. - vette észre Maxim a kifelé igyekező lányt, azonnal mellette termett és segített neki. - Már megint mit csináltál te lány...? - nézett rá a lányra. - Mikor Digory riasztotta Kilyant a tárgyaláson, a király mit sem törődve a miniszterekkel kivágtatott a teremből minket riasztva.

- Jane. Mire volt jó ez?! - bukkant fel a lovászfiú is.

De Jane csak pörgette vissza az eseményeket.

Kilyan is mellé ért lassan. Ő vette észre először, hogy vérzik. Mindannyian kérdezgették Janet, hogy mi történt vele, de a lány nem felelt.

Tudta. Csak a véréből tudta a szörny, hogy ki ő és honnan jött. Olvasott benne. Akár egy nyitott könyvben és nem csak benne. A szüleiben és nagyszüleiben is. A halál angyala... Ő. Viharból áll...

Hirtelen rántotta ki a kezeit a katonák szorításából. Alig látott, de kitudta venni Villámot és a nyerget. A lóhoz sietett és mit sem törődve panaszos nyihogásával ráhajította a nyerget az oldalán ráhúzta a kengyelszíjat, majd ráadta a kantárt is. Villám próbált megszabadulni a nyeregtől, de Jae elkapta az arcát és maga felé fordította.

- Vigyél oda ahová először elvágtattál velem. Kérlek. - suttogta a lónak, majd a lábát beakasztotta a kengyeltalpba és felhúzta magát a ló hátára. - Nyomás. - kapta el a kantárat.

- Jane! - értetlenkedett Kilyan.

De a lány már elvágtatott.

Villámnak nem kellett 15 perc, hogy eljusson a hegy tisztására. Jane azonnal leugrott a nyeregből és a vésett felé futott. A méreg már távozott a szervezetéből. A látása teljesen kitisztult. Azonnal a sarokban lévő viharfelhő szerűséget kezdte el fürkészni, de a homály miatt nem tudta teljesen kivenni a vonalakat. A vízből emelkedett ki. De... valahogy... Nem tűnt szörnynek. De zátonynak és szigetnek sem.

Hátrébb lépett és felemelte a kezét. Egy hangos robaj kíséretében a korong elvált a faltól és csúszni kezdett a föld felé. Jane elkapta és megtámasztotta. Esélye se volt felemelni, de ha jól csinálja kitudja lökni a napfényre. Egyenesbe tartotta a korongot, majd tolni kezdte miközben egyenesben tartotta.

Hihetetlenül nehéz volt a kőlap, de végül ő győzött és kijutott vele a napra. A lusta Villám eközben világ boldogan a füvet legelészett.

A kő egy nagy puffanással a földre zuhant. Jane pedig végre rendesen látta, hogy mi az a vihar. Igazából egy kidolgozott arcnak a fele volt, amit ki emelkedik a vízből.

- Vihar... Viharból áll. Róla beszélt az biztos... - gondolkodott hangosan. - De... Nem értem. Mi ez? Szinte az összes szörnyet ismerem. De egy se rémlik, ami viharból állna...

~~~

Jane nem sokat beszélt senkivel sem a hárpiával való találkozásáról. Jobbjára csak készülődött az utazásra, Villámmal próbálta megértetni, hogy miért hordja a nyerget, amikor napi egyszer 20 perc erejéig méltóztat rá ülni (attól még ugyanúgy utálja a lovakat, csak Villámot nem) és mániákusan kerülte Samet, ami nehéz volt tekintettel, hogy egy szobában alszanak, de még ott is sikerült nem kommunikálnia vele, ami csak azért volt nehezebb most, mint általában, mert nem volt nála a fülhallgatója.

Nem volt sok ideje már az utazásig. De még ennyi nap után is érezte, hogy amit a hárpia mondott az sehogy sem stimmel. A nap minden egyes pillanatában ezen járt az esze, amivel magát is meglepte. Ez a fajta viselkedés Yuira, Svenre és Amyre vall. Ezen az estén sem tett másképp.

Sam az ágyban feküdt és próbált elaludni, míg mellette Jane megállás nélkül egy füzetet bámult. A lány szó szerint leírta mit mondott a hárpia és minden éjszaka órákig olvasta át.

- Lődd már le azt a lámpát. - mormogta Sam.

- Még nem. - felelte a lány.

- Két napja mást se csinálsz csak azt a szart nézed. - rúgta le magáról a takarót és ült fel.

- Mert valami nem stimmel. - mondta a lány ugyanolyan higgadt hangon.

Sam felkelt és megállt Jane ágya mellett.

- Menj arrébb.

- Minek? - kérdezte azonnal Jane. - Megmondtam, hogy hagyj békén.

- Figyelj... Csak egy kisfiú voltam.... Istenekre. Még nem voltunk nyolc évesek mikor a szüleink meghaltak. Eszembe se jutottál igen. De... Nem haragudhatsz rám örökké. Nem vethetsz a szememre egy olyan hibát, amit a gyász miatt tettem. Rosszul voltam. Rémálmaim voltak. Itt jól éreztem magam. Lehet önző voltam de csak egy kisfiú, aki mindent elvesztett.

- Engem nem.

- Tudom.

- De végül ellöktél és elvesztettél engem is.

- Tudom. És csak évekkel később nyitottam feléd... Mutasd azt a vacakot. Ma még aludni is akarok, holnap háromkor indulunk.

- Mintha én nem tudnám. - forgatta a szemeit a lány, de közbe arrébb csúszott, hogy Sam leüljön elé.

A fiú végig olvasta a sorokat.

- Honnan tudta, hogy kik a nagyszüleink? - kapta Janre a tekintetét.

- Megízlelte a vérem. - válaszolta a lány és húzta fel az oldalán a pólót, ahol öt egyenes karom nyom volt. - Egyszerűen lenyalta a kezéről és tudta.

- Lenyalta? Fúj... - fintorgott a fiú. - Látom a rajongóm... - olvasta tovább.

- Látod. Mégis tetszel a csajoknak. - húzta gúnyos mosolyra a száját.

- Ooo. Fogd be. - mosolyodott el halványan Sam, mert ez már azt jelentette, hogy Jane kezd megbocsájtani neki. - A Halál angyala? Az ki?

- Nem tudom. De azt mondta ismerjük, már találkoztunk vele. Először Nicora gondoltam, hiszen... az Angelo angyalt jelent. Aztán Svenre, majd Aelinre utóbbira azért is mert kis angyal a beceneve. De ők a családunk részei. Kizártnak tartom, hogy megpróbálnak megölni. Továbbá azt is mondta, hogy egy boszorkány.

- Mi nem találkoztunk boszorkánnyal. - ráncolta össze a szemöldökét Sam.

- Itt akadtam el én is. - felelte Jane.

- Nem az én sorsom... Mióta érdekli egy szörnyet, hogy nem az ő feladata megölni egy félistent?!

Jane szemei elkerekedtek.

- Ezek okosabbak, mint a Földiek. - esett le Janenek.

- Gondolod?

- Az a valami kiskorod óta figyel téged Sam és egyszer sem támadt meg! - nézett a testvére kék szemeibe Jane. - Évek óta itt rejtőzik a palota körül. Miért?

- Talán kémked. Valakinek...

- Jó de kinek? - gondolkodott el a lány.

- Mondjuk neki. - bökött a szövegben az Ő szóra Sam. - Ki ez a fickó?

- Pasz. - rázta meg a fejét Jane. - Annyit tudok, hogy viharból áll és egy kép szerint az óceánból emelkedik ki és valószínűleg hatalmas. Ismersz ilyen szörnyet?

- Az óceánból?! Nem olyanokat nem. De viharból álló van pár. Istenek terén Aiolosz, a Szélistene. Boreász, az északi szél isten. Szörnyek terén most csak a viharszellemek ugranak be.

- Túl okos ez a szörny... - harapott az ajkába Jane. - A vérből kiolvasta ki vagyok. Retteg egy társa nevétől. Nem támad senkire.

- Sokkal többet úgy sem tudunk ma meg. Mehetünk aludni? - nézett esdeklő tekintettel a húgára.

- Jó menjünk. - sóhajtotta Jane és dobta le az éjjeliszekrényre a füzetet.

Sam átmászott az ágyába, majd Jane lekapcsolta a villanyt, de a lány szemére csak egy óra múlva ereszkedett az álom.

~~~

A másnap csak a pakolásról és az utazásról szólt. Délben indultak el a kastélyból, hogy háromra odaérjenek a kihajózásra. Jane a reggeli edzéstől megmentette Kilyant azzal, hogy majd a hajón bepótolják. Meg most alapból zargatják őt a miniszterek. Még Jane is látja a királyon, hogy mekkora nyomás nehezedik a vállaira.

Alida már várta őket Principal-ban az egyik kikötővárosban keleten. 4 hajóval indultak útnak. Jane hamar kifaggatta a társaságot, hogy pontosan hány napig fog tartani az út, mint kiderült egy hete van kiképezni a királyt.

Az első pár nap eseménytelenül telt. Jane jobbjára Kilyant szívatta, de meglehetősen jól haladtak. A király ugyan a közelében sem volt, hogy legyőzze Janet, de már minden ütését sikerült kivédenie és jó pár támadást sikeresen bevitt Janenek.

Sam, Maxim és Alida páholyból figyelhették az eseményeket.

- Na? - kérdezte Maxim. - Szerintetek most sikerül neki? - ült le a hajó orrába Alida mellé.

- Kizárt. - vágta rá Sam. - Jane ellen? Esélytelen.

- Engem az jobban érdekelne. - húzta magán jobban össze a köpenyét a Legfőbb. - Hogy, hogy vette rá Kilyant, hogy küzdjön? Hiszen, ha Kilyan nem akar valamit, akkor azt nem csinálja.

- Várj... úgy gondolod, hogy Jane mondott valamit, amitől Kilyant elkezdte érdekelni a dolog?! - hökkent meg Sam.

- Logikus lenne. - válaszolta a lány.

- Igaza van. - bólintott Max. - Még én is próbálkoztam megtanítani Kilyant. De már egy órával később nem emlékezett arra, mit mondtam neki. Most viszont. - biccentett az állával a párbajozók felé.

Jane megpördült és célba vette Kilyan oldalát. A fiú hátra lépett és kivédte az ütést, majd megcsavarta a fegyverét, így Jane elvesztette az egyensúlyát és kicsit oldalra tántorodott. Kilyan azonnal kihasználta és előre csapott. Jane hirtelen lekapta a fejét, egyik lábát kinyújtva, másikkal leguggolva megpördült és kigáncsolta Kilyant, majd felpattant és az álla felé tartotta a kardot.

- Nem rossz. - mosolyodott el Jane és engedte le a kardját.

- Mondtam. - nézett Maximra és Alidára Sam.

Jane tekintete eközben megállapodott a hajó jobb oldalán, mikor sikerült felhúznia a királyt a földről, csak monoton mozdulattal megveregette a vállát és elindult a három árbocos hajó széle felé, majd neki dőlt korlátnak.

- Az mi? - mutatott a távolba. Nagyjából 2 kilométerre.

Alida felpattant és Jane bal oldala mellé sétált, míg Kilyan a jobbra.

- Ez nem lesz jó... - hűlt meg Alidában a vér.

- Kapitány! - kiáltotta Kilyan.

- Igen, fenség? - hallatszott a kormány felől egy kiáltás, majd jelent meg egy fekete hajú férfi.

- Megadtam az útvonalat! - csattant fel Alida. - Ezt a helyet szélesen ki kellett volna kerülnünk! Nem mellette hajóznunk!

- Igen Legfőbb. De a határ idő sürget, így kénytelen voltam ezt az útvonalat választani, ugyan kockázatosabb is, de a hajókon van elég őr. Nem lesz semmi probléma. - felelte unottan a kapitány.

Alida csak intett Maximnak, aki sötét arccal a lányhoz lépett.

- Kettőzd meg az őrséged a király mellett és értesítsd a többi hajót.

Maxim biccentett és elindult lefelé a kabinokba, ahol a katonák pihentek és kártyáztak, amikor nem volt dolguk, mint mondjuk most.

- Nincs erre szükség Alida. - szólalt meg Kilyan. - Négy felszerelt hadihajó. Nem olyan ostobák, hogy megpróbálják.

- Miről beszéltek? - kérdezte Sam.

Jane még mindig a távolba bámult. Egy teljes szigetcsoport tárult a szeme elé. Olyanok voltak, mint egy-egy méretes cápa fog, kicsit a történetekre emlékeztette, amit Annabeth mesélt a Szörnyek tengeréről. A szörnyeteg, akinek csak a száját látni, amint bekebelez, ám ezek szigetek voltak. Sok-sok kis sziget, köztük vékony folyószerűségekkel, amelyeken a hajók alig férnek át.

- Ez nem szerepelt a térképen. - pillantott fel a királyra Jane.

- Nem. Mert olyan kicsi, hogy csak az utazók térképén szerepel és nagy részét nem is ismerjük. - mondta Kilyan.

- Jó. De mi ez? - faggatózott tovább Sam.

- Az Elveszettek szigetei. - felelte a király helyett Alida. - Rejtélyes emberek lakják. Hajókkal. Kalóz hajókkal. Arról híresek, hogy az erre tévedőket megtámadják. Kifosztják a hajókat, megölik vagy élve az óceánba hajítják a rajta levőket.

- Szívderítő. - húzta el a száját Jane.

A Legfőbb csak felhorkant.

- Függetlenek lakják, akik nem akartak becsületes életet a birodalmak valamelyikében. - mormogta.

Jane továbbra is a szigeteket figyelte, miközben a kardja visszaváltozott egy egyszerű kulcstartóvá.

A kapitány Alida unszolása ellenére nem változtatott útvonalat. Jane még vacsora előtt szívatta egy kicsit Kilyant, azzal, hogy elkezdett úgy harcolni, hogy kihasználta a hajó adta lehetőségeket. A király ennek örömére kétszer neki ment a korlátnak és megbotlott a lépcsőben is.

- Szerintem reménytelen, amit csinálsz Jane. - mondta vacsora alatt Maxim.

- Már mért lenne az Max? - kérdezett vissza Jane.

- Maxim.

- Tehát Max.

- Kilyan nem tud harcolni. Ezt mindannyian tudjuk. - mosolyodott el halványan Alida.

- Kösz a támogatást. Nagyra értékelem. - gúnyolódott Kilyan.

- Mindannyian tudjuk, hogy ehhez isteni csoda kell. - válaszolta Sam. - Sajnos a húgom csak félisten, így nem teljesítheti a csodát.

- Sajnos... - rándult meg a szemöldöke a lánynak, miközben a csillagos eget kémlelte. Választhattak, hogy vacsorázni a csillagos ég alatt, vagy pedig a kabinok egyikébe fognak. Mindannyian inkább emelet döntöttek, tartva egyrészt a szigettől, másrészt odalent nagyon durván hal szag volt.

Késő estig beszélgettek, főleg Kilyan agyát húzta Alida, Maxim és Sam. Jane csak csendben nézegette az eget. Furcsa volt számára, hogy semmi félelmet sem érez a hajón. Mikor már későre járt Alida lassan visszavonult, ahogy Maxim is zargatta Kilyant, hogy tegye azt. Samnek nem kellett kétszer mondani, hogy húzzon aludni.

Jane eleinte eltűnődött rajta, hogy ő is nyugovóra tér, de nem volt fáradt, így levitte a tányérját a konyhára és fordult is vissza a fedélzet irányába. A folyosókon csend honolt. Egy két kabinból szűrődött ki a katonák kártya partija. Jane felbaktatott a lépcsőkön. A fedélzeten még kevesebben voltak. Jó pár matróz húzta a lóbőrt neki dőlve az oszlopoknak, vagy a ládáknak. Jane előre sétált a hajóorrába. Leült a hűvös fára és felhúzta a lábait.

A hajó enyhén ringatózott alatta a hullámok miatt. Párhuzamosan haladtak a szigetek mentén. Farmer helyett most egy egyszerű barna lovagló nadrágot viselt, bakanccsal és egy sima kék színű rövid ujjú pólóval. A hideg kicsit marta a bőrét. Legalábbis remélte, hogy az óceáni levegő teszi.

- Csatlakozhatok? - hallatszott a háta mögül egy hang.

Hátra kapta a fejét és megpillantotta Kilyant.

- Persze. - mosolyodott el Jane és csúszott arrébb.

Kilyan azonnal leült mellé és hátra hajtotta a fejét a fának.

- Hol hagytad az őrséget? - vonta fel a lány a szemöldökét.

- Elküldtem őket. Hercegként is idegesített a védelmük, most még jobban. - húzta el a száját.

- Én nem bírnám, ha állandóan védelmezni akarnának. - mondta Jane, de Kilyan megérezte a hangsúlyból, hogy a lányt bántja valami.

- Baj van?

- Nem nincs. - nézett a király szemeibe.

- Biztos? - aggódott a herceg.

- Tuti. - halkította le a hangját Jane, majd neki dőlt Kilyannak és a fejét a vállára hajtotta.

A király arcán halvány mosoly jelent meg, ahogy átkarolta a lányt. Jane nem szólalt meg. Nem mondta el mi baja van. Mert teljesen maga sem tudta. Öntudatlanul mászott át Kilyan ölébe és fúrta a mellkasába az arcát. A király kezei a derekára siklottak. Janet hálát adott az isteneknek, hogy Kilyan nem mondott semmit csak lehunyta a szemeit és fejének támasztotta az állát.

Percekig ültek csendben meg nem szólalva. Jane rossz előérzete, az aggodalma kezdett megszűnni. Beburkolózott Kilyan érintésébe, ellopva a melegét. Egyenletesen lélegzet, miközben lehunyta a szemét. A testébe másodpercek alatt áradt szét a meleg, tökéletesen eltompítva a teste többi részét.

Valami furcsa hangot hallott valahonnan tompán, hátulról, mire a szemei felpattantak.

- Kill... - suttogta és emelte fel a mellkasáról a fejét, de ekkor már hallotta, ahogy egy pisztolyt kibiztosítottak.

- Nocsak. Nyugat új királya utazgat. - szólalt meg mögöttük egy férfi mély, gonosz hangon. - Látom a lányok társaságát még mindig kedveli, hiába lett király... Fel a kezekkel. Fiúk, lányok. - pillantott a láthatóan kalóz ruhás fickó a mögötte lévő kalózokra. - Munkára.

Az egyik petárdát hajított az égbe, mire a szigetek között felkapcsolták a fényeket. Legalább 8 darab kalózhajó nyitott tüzet Nyugat hajóira.

Jane gondolatban lecseszte magát, hogy nem hallhatta meg őket. Azonnal a fegyveréhez kapott.

- Semmi nyúlkálás kislány. - nyomta a mellkasának a fegyvert a fickó. - Fel a kezekkel.

Jane engedelmeskedett, majd hirtelen megérintette a fickó vállát. Az le sokkoltan esett össze. A lány kezeiből a villámok a többi kalóz felé indultak, ám hirtelen fájdalom nyilallt a karjaiba. Az egyik kalóz ujjaiból zöld fények áradtak. Jane a kezeire pillantott, amikből kések álltak ki.

- Kötözzétek meg. - mondta a bölcsük. - Én körülnézek odalent. Ha ez a király hajója akkor a Legfőbb is itt van valahol.

A kalózok engedelmeskedtek és megkötözték Kilyant és Janet. A lány százszor lecseszte saját magát. Rossz előérzete volt, gondosan figyelte a szigetet, de elég volt Kilyannak feljönnie, hogy a rossz előérzete lenyugodjon és az érzékei eltompuljanak. 

Csak akkor vette észre a kalózokat, amikor már közvetlenül előttük álltak.