- Szóval... te egy tündelény vagy. - kezdte Stóri Núpúr külső részén Amy. 

- Igen. - bólintott a Ariel. 

- És ez pontosan mit takar? - kérdezte Ian, akinek csöppet sem tetszett, hogy a kő még mindig Dannél van, amióta kijöttek azon gondolkodott, hogy tudná elvenni a fiútól. 

Zavarta az is amit a tündelény mondott, hogy nem láthatja senki a Lévonalakat, csak akik druidák, istenek, boszorkák, démonok, vagy tündérlények, meg még kitudja mik. De ő végig hallotta a kis lényt csak eljátszotta, hogy nem. 

Semmit sem értett. Ráadásul a Lévonalakat nem látta, lehet, hogy ez a gyűrű képessége amit az Anyja adott? De hisz nem érzett változást amikor felvette....

- A tündelény? Varázserővel bírunk, de csak a Lévonalak mentén. - mondta kicsit szomorúan. - Ha távol vagyunk a vonaltól elveszítjük természetfeletti képességünket és.... és.... emberi testben ragadunk.

- De hisz a démonok nem veszítik el a képességüket. - vetette ellen Aelin. 

- Igen. Mert a démonok más erőforrásból táplálkoznak. - mondta aranyosan, miközben sötét szeme fel-le járta a vidéket. - A démonokat az emberek szenvedése és a gazdájuk akarata élteti. Minket, tündelényeket pedig a Lévonalakból áradó mágia. Az táplálja az auránkat. De mivel ma már ezek a vonalak elhalványodtak és sokuk eltűnt, ezért többségünk fogságba esett. Régen is szerettek bennünket elfogni, de mióta leáldozott a Mágia kora Camelot bukásával időről időre történetekbe zárnak bennünket.... - csillogott a szemében pár könnycsepp. 

- Ez borzasztó. - szomorodott el Amy, majd megszorította a tündelény kezét. - De hogyan? 

- Ariel... nem ismerős név? - kérdezte továbbra is bánatosan. 

Sven és Amy felkapta a fejét. 

- A Vihar! Shakespeare egyik drámája. Prospero szolgája vagy! De, hogy szabadultál ki a könyvből?! - döbbentek le. 

- Nem Prosperoé... Már nem vagyok a szolgája annak a csaló írónak! - sipított fel Ariel. - Nagy erejű volt, ő is vadászott a kulcsokra, és a legerősebb a családjához tartozott már évezredek óta. 1616... mesés év volt mikor a mesterem végre örök álomra hajtotta a fejét. És nem kellett kiszabadulnom. A mesteremnek szüksége volt rám, hogy... - hirtelen elkerekedett a szeme. - Nem, nem! Buta! Túl sokat mondasz! Elfognak fogni! - kezdett el menekülni a gyerekek elől. 

- Hé. Várj! Nem akarunk bántani Ariel! - kiáltotta Dan, majd megindult felé, véletlenül neki ütközött Iannek, de azonnal kikerülte a fiút és futott tovább Ariel után. 

- Nos... - köszörülte meg a torkát Ian. - Azt hiszem... mi megyünk. Köszönöm, hogy kiszabadítottál minket a hálóból Amy. - mosolygott a lányra. 

- Öhm... - pirult el halványan Amy, de azonnal összeszedte magát. - Szívesen. 

Natalie értetlenül bámult a bátyjára. 

- De... a kulcs. - suttogta, de Ian csak elkapta a karját és az út széle felé húzta.

Aelin mellett azonnal ott termet Selma amint a két Cabra eléggé eltávolodott. 

- Mit parancsolsz úrnőm? - hajolt meg. 

- Akadályozd meg, hogy Ariel eltűnjön. - mondta keményen Aelin. 

- Máris. - felelte Selma és eltűnt. 

Amy, Sven és Aelin kényelmes tempóban indult el Dan után, aki már messze elől rohant.

~~~

- Ariel! Ariel! Várj! - lihegett Dan, de a Hermészesekkel edzett.

A társaságból Yui után ő a leggyorsabb futó. De Yui démon génekkel rendelkezik úgyhogy félig-meddig csal. 

- Ariel! - kiáltotta, de a tündelény nem lassított. 

Az ereiben a vér dübörögni kezdett. Apránként észrevette, hogy a kék derengés megszűnt. A furcsa erő eltűnt és helyette más vette át az emlékeit. A nyakában lévő kő erősen világítani kezdett. A nagymamája nyaklánca a tábori gyöngyökkel, a furcsa ékkővel és az egyetemi gyűrűvel. Ariel elfáradt és lassítani kezdett. Túl távol vannak a Lévonalaktól, a tündelény gyengül. Neki iramodott és elkapta a lány kezét. 

- NE! NE! Nem akarok újra rab lenni! Könyörgök eresz el! 

- Sss. - mosolygott a lányra Dan, megpróbált úgy bánni vele mint a sárkányával. 

Ha Főnixel, egy veszedelmes Tűzsárkánnyal megkedveltette magát, akkor ezzel a lánnyal is megfogja, főleg, hogy Ariel legalább egy lépéssel közelebb áll az emberi léthez, mint Főnix. Egy JÓ NAGY lépéssel. - Minden rendben. Esküszöm a Sztüxre, hogy nem akarlak bántani és nem is foglak. Kérlek. Nyugodj meg. - vette elő legmegnyugtatóbb hangját. 

A tündelény légzése lassult, majd megakadt a szeme a nyakláncon, ami úgy ragyogott mint valami csillag. 

Dan a szabad kezével a nyaklánc felé nyúlt. Egyre jobban idegesítette a fénye, beakarta dobni a pólója alá, mert lassan nem látott semmit.

- NE! - sipított fel Ariel, de elkésett. Dan megérintette a követ. 

A hely megváltozott körülöttük. A zöld füves Izlandi táj eltűnt és helyette egy házba kerültek. Dannek ismerős volt a hely de nem tudta honnan. 

- Yui menj aludni!  - mondta valaki, majd egy vörös hajú nő száguldott le a lépcsőn. 

Ariel hisztisen elkezdett ugrálni, miközben olyan arcot vágott mint egy két éves kisbaba akivel citromot etettek. 

- Nem, nem, nem! Ez nagyon nem jó! Csináld vissza! Jó leszek! Nem menekülök el! Kérlek szépen csináld vissza. - rángatta Dan karját. 

- De... nem tudom... Hogy mit csináltam. - motyogta a fiú, miközben a vörös hajú fiatal nőt bámulta. 

- Jó... - felelte a.... nővére, a vörös hajú nő a szemit forgatta és kivette a kezéből a könyvet. - HÉ! 

- Úgy értem most. 

- Anyaaa. - nyögött fel Yui. 

Dan megakadt az Anya szónál. Közelebb lépett a nőhöz. 

- Anya... - suttogta a nő megfordult. Egy másodperc erejéig azt hitte, hogy észrevette őt, de a nő mögé bámult. 

- Hányszor kell még elmondanom, hogy feküdj le aludni? - tette megjátszott dühvel csípőre a kezét. 

- Háát... Én akartam... - motyogta valaki mögötte. 

- Peersze. 

Dan lassan megfordult és végig mérte saját magát. A kisfiú előre lépett, a szemében ugyanaz a jó kedv ült mint a mostani Danében. Ugyanúgy van a szemében valami csintalanság. De... mégis más. 

- De tényleg... - ért az Anyja elé. 

- Akkor mért nem alszol? Yui sipirc fel! - mondta a lányának, de közben a fiát emelte fel. 

A fiatalabb Dan megkapaszkodott az egyik kezével a másik vállában, mint amelyik kezével tartotta a nő. Yuit maga előtt terelve indult el Hallie a lépcső felé. 

- Nos? - mosolygott a kicsi Danre. 

- Mert rosszat álmodtam.... - motyogta tovább a kicsi Dan.

- Ejnye- bejnye... megint Medúza? 

A kicsi Dan biccentett. 

Dan utánuk indult, Ariel halkan méltatlankodott mellette, de azért követte a fiút. A nő lefektette Dant, majd bement Yui szobájába. 

- Holnap is ágyba parancsolsz 10-kor? - kérdezte pofátlanul a nővére. 

Nem emlékezett rá, hogy Yuinak ekkora volt a szája... Mindig nagy volt, de ilyen nyíltan nem szokott az Apjukkal feleselni. 

- Elég legyen Yui. - kérte az Anyja. - Figyelj. Oké, hogy te vagy a legidősebb, de ez nem jogosít fel arra, hogy úgy viselkedj velük, főleg Amyvel ahogy. A nővérük vagy. Ezt ne feledd. - egyszerre volt kérlelő és kemény a hangja. - Jó éjt. - puszilta meg a homlokát. 

- Jó éjt. - motyogta morcosa Yui, majd magára húzta a takarót és a párnába fúrta a fejét. 

Hallie elsétált Dan mellet, de előbb lekapcsolta a lánya szobájában a lámpát. Keresztül ment Arielen és eltűnt egy másik szobában. Dan óvatosan lépett az ajtóhoz és nézett be. 

Amy már javában aludt az ágyban. A mellkasán egy könyv pihent. Hallie halványan elmosolyodott. Levette a könyvet a lányáról és beletette a könyvjelzőt, ami az éjjeliszekrényen volt. Utána Amyt kicsit megemelte, hogy az éjszaka közepén ne guruljon le az ágyról és az ő homlokára is nyomott egy puszit. Elindult visszafele a folyosón, de maga mögül valami zajt hallott és megfordult. Felsóhajtott és belépett az utolsó szobába. 

- Nem arról volt szó, hogy alszol? - mondta mikor benyitott. 

A kicsi Dan elhúzott szájjal kullogott vissza az ágyába. 

- Na azért. - csukta be az ajtót és indult el a lépcsővel szemben lévő szobába.

Ariel és Dan utána siettek. 

- Nem akarnál vissza vinni? - kérdezte kedvesen Ariel. 

- Mindjárt. - felelte Dan, de... annyira örült, hogy látja az Anyját. 

Az Apja az ágy jobb oldalán ült és nagyban jegyzetelt valamit egy könyvből. 

- Mi tartott eddig? - kérdezte mosolyogva, Dan már itt lefagyott. Az Apja mosolygott. Nem emlékszik rá, hogy valaha látta volna az Apját tiszta szívből mosolyogni. 

- Ismered őket. Ha ez is örökletes, csoda, hogy Yui nem a suliban, Amy és Dan pedig nem az óvodában alszanak. - dobta le magát Ed mellé Hallie és hajtotta a vállára a fejét. - Egyiptom? 

- Aha. Tudtad, hogy... 

- NE KEZD! - fogta be a száját, majd kivette a kezéből a könyvet és a jegyzet füzetet.

Dan felváltva bámulta a szüleit. Még mindig azon csodálkozott, hogy az Apja tudott mosolyogni. Az Apja soha nem mosolyog, ha mégis az csak halvány vagy gúnyos mosoly. 

Edmund átkarolta Halliet, míg a nő hozzábújt és lehunyta a szemét. Edmund megpuszilta a fejét és elkezdett a könyv felé nyúlni. 

- Eszedbe ne jusson. - mondta félálomban Hallie. 

Odakintről valami zajt hallottak, mire Hall felnyögött. 

- Dan... - bújt ki Edmund mellől, aki sértetten nézett utána. 

- Tűzlány... - nyomta meg gúnyosan a becenevet. 

- Két perc és itt vagyok. - csókolta meg a férjét.

Dan meg vágott egy grimaszt. Hallie felkapta a köntösét és kiment az ajtón. Ariel és Dan könnyedén átsétáltak a falon és lenéztek az erkélyszerűség széléről. 

Hallie a konyha felé vette az irányt, majd elhúzott szájjal lépett ki onnan és indult el a műhelye felé. Egyszer csak megállt és oldalra nézett. 

- Mássz ki a kanapé mögül. - vonta össze a mellkasa előtt a kezét.

A 3 éves Dan kidugta a fejét. Zöld szemeiben lángok fénylettek az éjszakában. Csettintett egyet, mire a csillár körül apró lángok gyulladtak fel a semmiből. 

- Piromániás leszel nagy korodra. - mondta Hallie, majd a fiú felé nyújtotta a kezét. 

A kicsi Dan átmászott a kanapén és megfogta az anyja kezét. A nő felvezette a lépcsőn és nem kísérte vissza a saját szobájába, hanem a felnőttek szobájába vitte. Ed bealudt, úgy mint Amy. A mellkasán felejtve a könyvét. 

Hallie levette és az éjjeliszekrényre helyezte az olvasmányt. Visszatette a fotelra a köntöst és bebújt a takaró alá.

- Gyere. - mosolygott a fiára, aki befeküdt mellé és szorosan hozzá bújt. 

Hallie a fia arcát simogatta, várta, hogy elaludjon. 

- Anya... Amy és Yui mért veszekednek folyton? - kérdezte halkan. 

- Mert túlságosan hasonlítanak egymásra. 

Még a sötétben is látni lehetett, ahogy a kicsi Dan zavartan összevonja a szemöldökét. 

- De... csak a szemük színe ugyanolyan. 

- Nem úgy kis butus. - nevetett fel, majd Edre pillantott, de mint akait fejbe vágtak olyan mélyen aludt. - Belsőleg. Mind a ketten könyvmolyok. 

- Én maradok a számítógépnél. - vágott egy grimaszt a fiú. 

- Az én fiam vagy. - mosolygott Hallie. 

Dan szeme elkerekedett. Erre a mosolyra emlékszik és erre a kék szemre. Ezt őrizte meg a memóriája. 

- Dan. - ölelte magához a kisfiút Hall. - Ha bármi történik velem. Ne felejtsd el, hogy szeretlek. Érted? - suttogta álmosan. 

A fiú motyogott valamit, ami lehetett igen is és nem is. 

Dan csak bámulta az Anyját. Ariel döbbenten vette észre, hogy a fiú arcán egy könnycsepp gördül le. 

- Hé. - guggolt le a sráchoz. - Nehogy elkezdj itt sírni. A tündelények érzékenyek... pontosabban csak én vagyok az. De én az vagyok úgyhogy ne sírj, mert én is elkezdek. 

Dan halványan elmosolyodott és tett egy lépést az Anyja felé. Nem emlékszik. Miért nem emlékezhet rá? Miért kellett Iranának elvennie az Anyját? Hogy irányíthatta a tüzet és már mért nem tudja? Nézte az Anyja arc vonalát, vékony arcát, az áll vonalát, a hosszú szempillákat. Látszik, hogy az Anyja Aphrodité unokája volt. A haja a sötét ellenére olyan volt mintha lángolna. Megdörzsölte a szemét, majd megérintette a követ.

Újra Izlandon voltak. Amy, Sven és Aelin feléjük tartott.

- Ne mondj nekik semmit. - fordult Ariel felé Dan esdeklő pillantással. 

Ariel csak megértően biccentett. 

- Látom megvagytok. - mosolyodott el Amy. - Ariel... gondolkodtunk Svennel és Aelinnel és... nem akarunk kényszeríteni....

- Csak a magad nevében beszélj. - morgolódott Aelin. 

- Aelin.... - szorította meg figyelmeztetően a húga vállát Sven, mire a húga csak gúnyosan elmosolyodott. 

- Tehát... Nem akarunk kényszeríteni, de ha van kedved segíteni nekünk megtalálni a kulcsokat, akkor velünk jöhetsz. - mosolygott a sötét hajú tündelényre Amy. 

Ariel, Danre pillantott. Nem voltak még barátai, de ez a fiú a Sztüxre esküdött, hogy nem bántja. Nem találkozott még olyan halandóval, aki ilyesmire esküdött volna.... érte... hogy megbízzon benne. 

- Jó. - mosolyodott el. - A láda nálatok van? - kérdezte. 

- Igen. - mondta rossz kedvűen Aelin. - Selma! 

A démon mellette termet. A kezében a dobozzal. Ariel félénken pillantott a démonra, de felpattintotta a doboz tetejét és végig húzta az alján a kezét, majd ott is megtalálta a reteszt. 

- Két fenekű?! - döbbent meg Sven. 

- Feketeszakáll kedvelte a trükköket. Csak nem annyira mint a vérrontást. - vett ki az alsó részéből egy papír darabot. 

Utad kalandor Arthúrhoz vezet. 
A kulcsból nyerte mágiáját a király fegyvere. 

Olvasta fel a papírra firkantott szöveget Ariel. 

- Remek. Mutasd az első kulcsunkat Dan. - csapta össze mosolyogva a tenyerét Aelin. 

- Máris. - nyúlt bele a zsebébe a fiú. - Mi a?! - újra megnézte, majd elkezdte kipakolni a kütyüit a zsebéből.

- Dan, ugye nem hagytad el? - ijedt meg Amy. 

- Nem! Emlékszem, hogy zsebre vágtam! - kiáltotta idegesen a kölyök. - Basszus! Neki mentem Iannek amikor Ariel után indultam. 

- Nyavalyás Cabra! - harapott az ajkába Amy. - Ellopta a kulcsot! 

~~~

Yui a helikopterrel a villától nem messze landolt. Az ide vezető út alatt Aaron dicsekvését hallgatták. De meg volt minden információ egy pen drive-on az Orosz titkos ügynökségről, úgyhogy legalább tényleg volt miért dicsekednie a fiúnak. 

Kihúzta a kulcsot a gépből, majd kinyitotta az ajtót és kiszállt. Nem várta meg a fiúkat, rögtön elindult a bejárat felé. Mivel kulcsa nem volt kivett két hajcsatot a zsebéből és azzal próbálta meg a zárat feltörni. Aaron és Hayden mindeközben utolérte őt és neki támaszkodtak a ház falának. 

A vakolat egy két helyen már kopott volt az óceáni levegőtől. Yuinak 10 percébe tellett a zár feltörése. Hangtalanul lépett be a hallba. 

A fogason nem voltak ruhák. Egy vékony porréteg fedte be az akasztót. Az esernyő tartóban, viszont ott volt még két darab ernyő. Hayden a falitükörhöz lépett. Az ujjaival a porban húzott egy vonalat. Aaron inkább a nappali felé vette az irányt Yuival együtt. 

A fiú kicsit sem értette miért akart visszajönni Yui. 

A lány szomorúan nézett végig a nappalin, emlékszik mennyire gyönyörű volt ez a hely. Hogy három oszlopon egy-egy sárkány futott fel. Most sokkal inkább hasonlított egy elfelejtett régészeti leletre az otthonuk. A három oszlopra tekeredett sárkány fényezése elkopott. A többi csodálatos fehér színe szürkülni kezdett. A fehér festéket szintén por porította. Az ebédlő asztal, a székek, a kanapé, a tévé és a többi holmi fehér lepedővel voltak letakarva. A fenti csillárról vastag csíkban lógott le a por. Yui gondolkodás nélkül a medence felé vette az irányt. Benyitott az ajtón és még nagyobb súly nehezedett a szívére. 

A medence üres volt. Az alját valami undorító zöld trutyi lepte el és több kiló por. Inkább kiment a helyiségből és átment a könyvtárba. A polcok nem voltak kipakolva, egy-két helyről hiányzott csak pár történelmi és tudományos könyv, amit nyilván az Apja vitt el még amikor itt járt. A fantasy regények felé vette az irányt. Óvatosan húzta ki az Üvegtrón sorozat harmadik részét, és nyitotta ki emlékezetből. 

Aedion. 

Visszatette a könyvet, majd a fekete ujjára nézett. Por. A szíve egyre jobban húzta lefele, le olyan mélyre, ahol az Apja van. Rossz ötlet volt visszajönni, de kellett neki. Nem tudja miért. De ez kell most neki. 

Egy másik könyvet vett ki. A Tövisek hercegét. 

Jorg és a testvériség. 

Jó ideig folytatta ezt a rituálét. Nem teljesen emlékezett rá, hogy mikor olvasott utoljára. Leszokott róla. Edzéseken vett részt, próbálta legyűrni a tudatot, hogy az Anyja megsemmisült, hogy az Apja elvesztette önmagát, hogy az öccse nem emlékszik az Anyjára, hogy Amy nem akar emlékezni rá. 

Gyűlölte Halliet, neheztelt rá, amiért gyerekként kezelte őt és mindent megtiltott neki ami veszélyes. Most már tudja, hogy bármekkora szája volt tényleg csak egy makacs gyerek volt. Szót kellett volna fogadnia. Kilépett a könyvtárból és jobbra nézett a lépcsőre. 

Ahogy elindult felfelé végig húzta a kezét a csigavonalas díszítésen. A por a kezére tapadt, de nem izgatta. Belépett a szülei hálószobájába és elhúzta a függönyt. A kanapé le volt takarva, akárcsak az ágy. A gardrób ajtajára esett a pillantása. Lassan lépett be, de azonnal megcsapta az Anyja illata. Hét és fél év után is tisztán érzi a füstölő szagot. A ruhák mint mindig sorban lógtak a vállfákon. Egy zacskó volt rájuk húzva, hogy védje őket a portól. Biztosra vette, hogy nem az Apja tette rá ezeket, ő általában csak csomóba gyűrve bedobja a fiókba a cuccokat. Annie ilyen gondos a ruhákkal. 

Vajon mi lehet vele? Nem látta Annabeth temetésén, mint Izzyt. A nővel tartotta a kapcsolatot, de a nagynénjével... vele nem. Az Anyja ikertestvére. Túlságosan emlékezteti rá emiatt. 

Levette az egyik vörös színű ruhát a fogasról. Még a zacskón keresztül is látta a sárkány mintát a hátán. Az arany fonalak, mintha világítottak volna a sötétben. Ezt a ruhát viselte... amikor Edmund haza hozta, amikor Yui először találkozott az apjával a tudtán kívül. 

Vajon.... áh... mindegy, gondolta magában és visszatette a helyére a ruhát, majd elindult végig a soron. 

Lassú mosolyra húzódott a szája, minden egyes ruhára emlékszik, amit az Anyja viselt. A kék csipkéset a színház estre vette fel, amire meghívta Cora, ami után a nő híres lett... És vele mi lehet? A bársonyból készült fekete rövid ujjúra, amit direkt azért vett fel, hogy lázba hozza a Kínai követet a kamerák előtt. Halkan kuncogott, ahogy eszébe jutott az Anyja mennyire bicskanyitogató stílusú volt az összes létező interjún. Az alkalmi hosszú ruháktól lassan elért a koktélruhákig. Kivette az egyik szűk egybe részes pánt nélküli vörös színű ruhát, aminek a szabása nagyjából öt centinként be volt varrva. Nem bírta visszatartani a nevetését, az Anyja direkt azért vette ezt a ruhát, hogy bosszút álljon az egyik vevőjén, aki átverte. Tipikusan az a ruha, ami amíg állsz mindent takar. Ha leülsz már gondok vannak... 

Eddig bírt magával levette a hátáról a hátizsákot és kivette belőle az öccse egyik találmányát. A teleportáló gyűrűket, amik tárgyakat tudnak áthelyezni. Embereken szigorúan tilos használni, de tárgyakon... A ruhák egy részére elhelyezett párat, kitudja mire lesz szükségük, majd a magassarkúkra is. Imádkozott, hogy megegyezzen az anyja mérete az övéivel. 

Kiment a szobából és átment a sajátjába. Minden úgy volt, mint azon a napon amikor Irana elrabolta. Leült az ágyára és végig nézett a szobán. Pár könyv sorakozott a polcon. Egy, két plüss játék. Hosszú ideig ült ott, majd benézett Amy és Dan szobájába is. Csak utána ment vissza a nappaliba. 

Ha azon az éjszakán... jobban igyekszik... és a szüleivel marad... Talán Hallie még itt lenne... 

Annie és Cora. Sosem érdeklődött utánuk. Cora... egy ideig tartotta velük a kapcsolatot, de... már vagy hat éve nem látta... és a többiek? Velük mi lett? 

Végig húzta a kezét a nappali sarkában lévő letakart bútoron. Halvány mosollyal rántotta le a fehér anyagot és pillantotta meg a zongorát. Sose tudta mért nem adta el az Anyja, mikor Lucy vagy Cora átjött hozzájuk csak akkor játszottak rajta, na meg nagy ritkán az Apja. Tőle és Lucytől tanult el pár dolgot. Kihúzta a zongora széket és először csak a jobb kezével kezdett el játszani. A kvárttal, a kvinttel és a többi hangközzel szórakozott. Nem mert rákezdeni, körülbelül hét éve nem zongorázott. Nem akarta Hayden és Aaron előtt leégetni magát. Főleg az utóbbi előtt. Apollón kölyök, hamarabb tanult meg zenélni és táncolni, mint járni. 

Lassan helyezte a másik kezét is a zongorára. Az ujjai elszoktak, úgyhogy csak próbálgatta a hangszert. Félve kezdett rá egy lassú dallamra. Óvatosan járta a hangközöket, a ritmust. Régen leste el Lucytől ezt a... mesébe illő bánatos, de szívmelegítően lágy és megható dallamot. Egy idő után magától jöttek a hangok. A szeme sarkából látta, hogy a két fiú abbahagyja a nézelődést. Mikor vége lett a dallamnak váltott a film zenékre. Narniával kezdte. Ettől valahogy mindig melegség költözött a szívébe mikor az Apja játszotta. Mintha a gyerekek a tengerparton játszanának, a vízcsobogása valóra válik, egy hegyen áll, nézi a kék óceánt. 

Hirtelen hagyta abba a zenélést. Indulni kell. Indulni kell Irana után. 

Felállt és vissza tette a fehér anyagot a zongorára. Körbenézett a helyen, ahol élete túlnyomó részét töltötte. Valaha ez a hely az otthona volt. A szívében mindig itt lesz a hazája. Nem a bázis. Nem a tábor. Malibu. A hely elhagyatottsága körbelengte őt. Szomorú, hogy ez a kísérteties, elhagyatott, romos hely az otthona. A börtöne volt. A világ legrosszabb helye a világon. Aztán a kedvencévé vált. Hallie, Edmund, Amy, Dan és ő. 

- Menjünk. - mondta a két fiúnak.

Elindultak a kijárat felé, de Yui egy pillanatra megtorpant és a műhely ajtajára nézett. 

- Várjatok! - szólt a fiúknak. - Azt hiszem... kelleni fog pár fegyver. - mosolyodott el. 

Nos remélem tetszett, még akkor is, ha a kulcs a Cabrákhoz került. Véleményeteket a fejezettel kapcsolatban várom commentben.