Na jó. Azt hiszem ez a rész az én egyik személyes kedvencemmé vált. Így remélem a ti tetszéseteket is elnyeri. Jó olvasást kívánok mindenkinek.

Jane egy ásítás közepette nyitotta ki a szemét. A szobába besütött az ablakokon át a napfény. Jane csak megkísérelt a másik oldalára fordulni és ekkor jött rá, hogy valahogy valami nagyon nincs rendben. Pislogva felemelte a fejét, így Kilyan arcába bámulhatott. Hökkenten pislantott még párat, majd végig pillantott saját magán.

A pipacs jellegzetes árnyalatát kezdte felvenni, ahogy rájött, hogy nem nőtte ki a 8 éves bújós szokását. Fél testével Kilyanon feküdt. Az egyik lába a fiú törzse mellett kinyújtva, a másik lába behajlítva hevert a fejétől néhány centire. A feje Kilyan mellkasán pihent, míg az egyik karját közvetlenül a feje mellett pihentette addig a másikkal Kill vállába kapaszkodott.

- Hülye.... - suttogta magának, továbbá hálát adott az égnek, hogy az este folyamán nem került le róla a ruhája. Ugyanazt a fekete felsőt és nadrágot viselte, mint amiben be jött ide.

Kilyanon is volt ruha, amivel szintén nagy kő esett le a szívéről. Csak ekkor vette észre, hogy Kilyan két keze a dereka köré van fonódva.

Alaposabban megnézte a herceget és magában mélyen megjegyezte, hogy kicsit aranyos a fiú. Aztán már azon kezdett el pörögni az agya, hogy szabaduljon ki a karjai fogságából.

- Na ilyet se tapasztaltam még. - mondta olyan halkan, mint egy hűs nyári szellő Kilyan.

Jane megdermedt és a hercegre pillantott, miközben érezte, hogy az arca fokozatosan égni kezd.

- Nem néztem ki a mániákus kínzó, katonákat elverő csajból, hogy bújós. - folytatta a csevegést Kilyan, majd kinyitotta a szemét, hogy megcsodálhassa Jane vöröslő arcát.

- Öhm... - jött az értelmes válasz Jane felől.

- Amúgy büszke lehetsz magadra. - csavarta a lány egyik hosszú hajtincsét az ujjára a sok közül. - Az első olyan lány vagy, aki mellett úgy ébredek fel, hogy nem csináltam vele semmit az este.

Kill leállt a lány hajának csavargatásával és leemelte róla a kezét. Janenek több se kellett. Azonnal lepattant a fiúról és gyorsan felmérte a terepet.

A térkép az ágy végében hevert. Az a mágikus világítás, ami a gyertyák helyett van és akár lámpának is nevezhetnénk kialudt már. A szoba ugyanolyan káosz sújtotta volt az íróasztal környékén, mint amikor bejött.

Bealudtak.

Igen. Ennyi az egész. Vagy éjfélig dumáltak a Birodalomról, a királyi családokról, mindenről, ami ezzel a birodalommal kapcsolatos és Kilyan hajlandó volt megosztani vele.

Jane fejébe itt ütött szöget, hogy a rossz előérzete miatt alig tudott aludni esténként mióta itt vannak és ezért inkább hajnalig tartó sétákat választott az alvás helyett. De most úgy aludt, mint a bunda. Rémálmok, aggodalom és félelem nélkül.

Kilyan nyújtózkodott egyet, de Janet nem tudta becsapni. Már rég ébren van csak nem akarta őt felébreszteni.

- De szótlan lett valaki. - cukkolta Kilyan a lányt és kelt fel. - Minden rendben vagy sokkot kaptál?

Janenek csak nem fért a fejébe, hogy lehet a teste ekkora egy áruló... Vagy inkább a tudat alattija? Jelenesetben vitatható melyik.

- Jól vagyok... - nyögte ki végül Jane és kezdte el összeszedni magát.

- Ne vedd magadra. - mondta kedves mosollyal az arcán Kilyan. - Nem olyan nagy szám, mint aminek gondolod. - lépett kedvesen a lányhoz és emelte fel az állát, hogy rá nézzen. - Oké?

Jane lassan elmosolyodott a cselekvés láttán. Valahogy attól, hogy Kilyan nem kezdi el húzni az agyát, sőt megnyugtatja... Valahogy jobban érzi magát.

- Jobb ha megyek. Sam szerintem már azt tervezi, hogy kereső kutyákat küld utánam. - állt fel gyorsan és sietett ki Kilyan szobájából. Csak az ajtóban nézett vissza egy pillanatra. Kill már nem is foglalkozott a lánnyal. Neki állt készülődni a reggeli mosakodásnak.

Jane becsukta az ajtót és elkezdett lefelé battyogni a csiga lépcsőn.

Furcsa keserűséget érzett a mellkasában, mire megállt és visszanézet a szoba ajtajára.

Kicsit idegesítette, hogy Kilyan egyáltalán nem kerít feneked a dolognak. Mintha... Mintha... Nem jelentene neki semmit. Egy hétköznapi dolog, egy olyan hétköznapi lánytól, aki annyiban különleges, hogy elérhetetlen a számára.

Gyorsan megrázta a fejét leállítva a fejében zakatoló kérdést, amitől üresség kezdett szétterjedni a szívében.

Kilyan pontosan úgy viselkedik, mintha egy már meglévő lányt ejtett volna. Csak Jane nem volt meg neki. De Jane számára az volt a meghökkentő, hogy azt várta volna Kilyantól, hogy hencegni kezd, szívatja, flörtöl vele, vagy valami. De Kill csak... Leszarta, egyáltalán nem érdekelte különösebben, hogy mi van Janel.

~~~

Amint becsukódott az ajtó Kilyan eltűnt a fürdőben. Az agya Jane körül járt, ami kicsikét idegesítette. Valószínűleg a pár nappal ezelőtti énje, már a falba verné a fejét, mert bejön neki a csaj, de nem flörtöl vele olyan feltűnően, mint más lányokkal. Ezen kívül szinte alig figyel rá és ezt ki is mutatja, csak azért amit Alida tanácsolt neki. Most pedig életében először avatott be egy lányt ennyire részletesen a királyi udvar és maga a birodalom élit titkaiba, mondta el nyíltan, hogy melyik királyi családdal milyen viszonyba áll, amit gyakorlatilag bárkinek tovább adhat vagy esetleg ki is használhatja. De ami a legfontosabb. Együtt aludt vele. Anélkül, hogy bármi történt volna, ami nála teljesen... nem normális. Még Alidával sem volt olyan eset, ahol egy helyiségbe töltötte volna az éjszakáját a lánnyal. De Jane...

Megnyitotta a mágikus csapot és beállt a langyos víz alá. Egy ideig csak hagyta, hogy a nagyjából szoba hőmérsékletű víz végig folyjon a testén, majd a különböző mosdószerekért nyúlt, míg értetlenkedett saját magán.

Alidára hallgat. Egy olyan nőre, akinek még egy kapcsolata se volt azért ami. Ezt a szabályt is megfogja szüntetni ha trónra kerül. Egyszerűen hülyeség... Jó érti miért hozták létre, hisz... a Legfőbb feladata, hogy ha baj van feláldozza magát a város és a nép életéért. De nem igazságos, hogy ha már miattuk halnak meg mindig, akkor mindentől ezzel meg is fosztják őket.

Kopogás ütötte meg a fülét, mire elzárta a csapot.

- Ki az? - kérdezte.

- Bernit asszony. - Kilyan itt káromkodta el magát. Ki nem állhatja néha a nőt.

- Dadus ez nem a legalkalmasabb helyzet. - kiáltotta.

- Tudom. De csipkedje magát herceg, mert őfelsége, az édesanyja keresi. Sürgős ügyben.

Kilyan csak a szemeit forgatta.

- Ne forgassa a szemeit úrfi!

- Na jó... honnan tudja mindig, hogy... Mindegy. - forgatta meg megint a szemeit. - Mondja meg dadus, hogy sietek.

- Igenis felség. Felség.... - kezdte gondterhelten az asszony.

- Igen dadus? - vett egy mély levegőt a herceg és nyitotta ki a csapot, de csak annyira, hogy hallja mit mond Bernit asszony.

- Ugye nem csinált semmi rosszat azzal a kislánnyal?

Kilyan hangosan felnevetett és nem tudta letörölni az arcáról a vigyort. Bernit asszony volt a dadusa, illetve szoptatós dajkája kiskorában. Gyakorlatilag mindent, amit az anyjának kellett volna csinálni, azt Bernit asszony végezte el. Jobban szívén viselte a kis herceg és mostani felnőtt 17 éves herceg sorsát és gondolatait, mint bárki más az udvarban. Az ő személyben tényleg egy gyerek volt, nem az ország trónörököse.

Kilyan lemosta magáról a tusfürdőt és a törülközőjéért nyúlt.

- Nem dadus. Nem csináltam vele semmi rosszat. Mondjuk én nem nevezném rossznak, de maga biztosan tudja.

- Te rosszcsont. - horkant fel az asszonyság. - Gyere csak ki. Kiporolom én a hátsódat.

- Ejnye dadus. Semmi rosszat nem mondtam. - felelte mosolyogva Kilyan. - Valami még érdekli?

- Igaz amit beszélnek? Hogy az a kislány... mikor megérkezett megütötte az úrfit, ellátta a katonák baját, elverte a kapitányt és most ő tartja a katonaság, továbbá az ön edzéseit? - kérdezte a dada.

Kilyan már vigyorgott odabent.

- Igen. - mondta, majd törülközővel a dereka körül kilépett a fürdőből és szemben megállt a nála egy fejjel alacsonyabb dajkával. - De még mennyire, hogy igaz.

A dada tekintélyes asszonyság volt. Jócskán őszülő haja szigorú kontyban volt összefogva. Arcát ráncok sokasága tarkította, de borostyán szemeiben ugyanaz a kedvesség és jó kedv ült, mint mikor a haja barna színű volt és az arcán egy ránc sem volt.

- Az ujja köré csavarja? - tette fel a következő kérdést.

Kilyan látta a szemében, hogy tudja a választ.

- Igyekszem. De ő más mint a többi.

A nő szemöldöke a magasba szaladt.

- Más? - olyan hangsúllyal ejtette ki a szót, hogy abból még egy egyszerű csavargó is megérezte volna a hitetlenkedést és a gyanút.

- Tán már romlik a hallása dadus? - vigyorodott el pimaszul a herceg.

- Na megállj csak. - kapta el a herceg fülét és rántotta meg.

- AÚ! - kapott a vöröslő füléjez, mikor a nő elengedte, majd még egy ideig szívta a fogát.

- Én neveltem fel fenségedet, így akár herceg, akár nem, ellátom a baját, ha pimaszkodni mer velem. Ezt a pimaszságot az anyja előtt játssza, az a némber még meg is érdemli!

- Dada! - kerekedett el Kilyan szeme. - Egy ilyenért le is fejeztethetik felség árulás vádjával... - itt ugrott be Kilyannak, hogy a dadát már akkor felvették, mikor csak az anyja hasában volt. - Dadus... ismeri apám halálának körülményeit?

A dada arcáról azaz aprócska mosoly is lehervadt, ami eddig ott bujkált a szája szegletében.

- Mennyit derített ki felséged? - tette fel habozás nélkül a kérdést.

Kilyan pedig elmesélte az elmúlt napokat. Hol vette kezdetét a gyanúja, miket olvasott át és abból miket tudott meg, illetve, hogy járt Vork mesternél.

- Szóval Vork mester nem osztotta meg magával a teljes igazságot. - összegezte a dada.

- Ezt, hogy érti?

- Hans királynak milyen indítéka lett volna, hogy lefizessen egy egyszerű kovácsot? - indult el az ajtó felé, majd kikukucskált, hogy hallgatózik-e valaki az ajtónál.

- Hans király a zavargás ideje alatt simán megkísérelhette volna átvenni a hatalmat és elfoglalhatta volna a birodalmat. - felelte Kilyan.

- A katonai feljegyzéseket is elolvasta?

- Igen.

- És talált arra utaló jelet, hogy zavargást éreztek volna Észak felől? Masírozó csapatokat például?

Kilyan hallgatott. Valóban nem talált semmilyen feljegyzést ezzel kapcsolatban.

- De... ha nem Észak volt, akkor ki? Ki miatt halt meg az édesapám?

A dadus a hercegre emelte borostyán színű szemeit.

- Az édesanyja várja herceg. - mondta. - Öltözzön fel és induljon. Már így is megváratta a királynőt. A dolgozó szobájában találja meg. Pontosabban az apja volt dolgozószobájában.

A dada azzal kiment a szobából egyedül hagyva Kilyant.

A fiú gyorsan felöltözött, miközben csak a dadáján járt az esze. Sietve hagyta el a szobáját és ment le az édesanyja dolgozószobájába.

Egy őr most is mint mindig odakint állt.

- Jelentsen be. - állt meg a férfi előtt Kilyan.

- Várta már a királynő. Nyugodtan fáradjon be herceg.

Kilyannak nem kellett kétszer mondani. Azonnal bement a szobába.

A szoba elrendezése nem volt nagy szám. Középen helyezkedett el az íróasztal, vele szemben pedig két szék. A fal élénk narancssárgás színben pompázott. Mindenhol iratok és könyvek hevertek.

Az édesanyja a tölgyből készült asztal mögött dolgozott.

- Sokáig tartott idejönni, azért nem ekkora ez a palota. - mondta a királynő.

Kilyan nem mondott semmit csak megállt az asztaltól nem messze és meghajolt. Alaposan végig mérte az anyját. Köntösben üldögélt és a reggeli jelentéseket tanulmányozta.

- Fenséges anyám. - szólalt meg.

- Ülj le. - vágta rá a királynő és tette le az iratot.

- Miért hívattál? - kérdezte feszengve egy kicsit Kilyan, miközben helyet foglalt.

- A bállal kapcsolatosan. A Legfőbb Bölcs a hátunk mögött levelet küldött Eduard hercegnek, aki pár napja átlépte Nyugat határát és a Északi-hegységben vert tábort egy kisebb várostól nem messze. - felelte enyhe éllel a hangjában.

- Eduard herceg?! - csattant fel Kilyan. - De...

- Mint Észak hercegének vendég látói... Bármennyire is nem szánt szándékkal látjuk vendégül... Kötelesek vagyunk biztosítani a szállását, jó kedvét és a többi vele járó hülyeséget.

Kilyan állkapcsa megfeszült, ahogy elöntötte a méreg. Nem hitte el amit az anyja mondott. Kizárt, hogy a Legfőbb, akinél jobban senki sem tudja mennyire ellenszenvesek az Északiakkal meghívja Észak koronahercegét.

- Mikor érkezik? - mordult fel Kilyan.

- Holnap délután. Már szóltam, hogy intézzék a szobáját. A keleti szárnyban szállásoltam el minél messzebb tőlünk. - felelte erőteljes éllel a hangjában, amiből Kilyan realizálta, hogy egyáltalán nem örül a váratlan látogatónak az anyja.

A herceg semmit sem felelt. Az óvintézkedések nem különösebben érdekelték. A kéziratra pillantott, amit az anyja olvasgatott mielőtt belépett volna.

- Nézd meg nyugodtan. - lökte felé a papírdarabot.

Kill végig olvasta a jelentést. A kapitány küldte még tegnap este.

- A két földit is egyre kevésbé látom szívesen a palotámban. - mondta az anyja.

Az én palotámban. Nem Kilyan apjának palotájában. Nem a Bejo család palotája. Az anyjáéban, aki egy nemesi család sarja.

Kilyan végig futotta a levelet, amiben többek között szó volt Jane harci technikájáról, hogy ki veszi át a kapitány helyét a katonák oktatásában. A szeme egyetlen egy soron akadt meg.

- Van valami kérdésed vagy akár kérésed? - kérdezte Kilyan.

- Tudom mit forgatsz a fejedben. Az a lány sohasem mutatkozhat a párodként! - mondta ellenszenvesen.

- Miért nem? - kérdezett vissza Kilyan. - Kedvelnéd. Nem annyira eszes, de a szíve tiszta és nagyon jó harcos.

- Válasz inkább egy buta libát magad mellé a trónra, akinek még ha akarna se lenne elég gógyija, hogy beleszóljon az uralkodásba.

- És ha én nem egy agyatlan bábut akarok feleségemnek? - vonta fel a szemöldökét Kilyan.

- Ha azt a lányt...

- Nem róla van szó. Hanem magáról egy hölgyről, aki majd a feleségem lesz. Nem akarom, hogy csak egy kirakati baba legyen mellettem. Egy Janehez, a Legfőbbhöz vagy Nayarához hasonló hölgyet bármikor elfogadnék.

- Ha rajtam múlik nem lesz ilyen feleséged.

- Milyen jó, hogy nem csak rajtad múlik. - vigyorodott el Kilyan.

- Hidd el fiam. Nem jó, ha olyan nő ül melletted, aki elég eszes, hogy alkalomadtán megöljön és átvegye helyetted a trónt.

Kilyan hirtelen megdermedt és az anyja jeges tekintetébe nézett. Végig pörgette magában, hogy mit mondott, majd eszébe jutottak Vork mester szavai. Nem helyeselt, nem tett semmit csak terelte őt a megfelelő válaszok felé. Aztán ott volt ma reggel a dada is.

- Baj van? - vette el a papírt a fiától a királynő.

- Nem. Nincs. Még van pár dolgom. Távozhatok? - mondta és állt fel.

- Persze. - válaszolt az anyja és vett magához egy újabb kupac jelentést.

Kilyan kiment a szobából, messzire eltávolodott az őrtől, majd megállt a raktártól nem messze és csak bámult a semmibe.

Az anyja ölette meg az apját, hogy ő legyen az uralkodó.

~~~

Sam Jackson idegesen kapcsolgatott a képzelete által teremtett tévé csatornái között.

Jane nem jött haza.

Egész este.

Megkérdezte Maxot látta-e. A válasza egy egyértelmű nem volt. Majd megkérdezte, hogy tudja-e hol van, mire csak annyit mondott kérdezze meg valamelyik szolgálót. Persze, hogy megtette. Így tudta meg, hogy Jane az éjszakát Kilyan szobájában töltötte.

Nem nyitott rájuk, hogy megóvja magát az estlegese veszélyektől és nem kívánatos látványoktól. Eszébe se jutott elmenni a Nyugati toronyba, ahol Kilyan kitudja mit csinált a húgával. De abban Jane biztos lehet, hogy miután Kilyan fejét leordította, azután ő következik.

Sam egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, annyira aggódott.

Eddig kétszer kapta az ajtóra a tekintetét, egyszer amikor a szobalány jött be a reggelijükkel, másodszor pedig amikor Cat kéredzkedett be azzal a szánt szándékkal, hogy Jane érintetlen reggelijét elfogyassza, amit meg is tett.

Mikor harmadjára történt meg az ajtó kinyitása, ismét odakapta a tekintetét, ám ezúttal nem hitte, hogy a húga lép be.

- Szia Sam. - köszönt Jane, mire Sam olyan gyorsasággal, amit még saját maga sem hitt, de még Jane sem, a lányhoz lépett és bevágta mögötte az ajtót, majd megragadta a kezét és fogalma sincs hogy, de az ágyra hajította a húgát.

- Hékás! - csattant fel Jane. - Neked meg mi bajod?!

- Kuss legyen én kérdezek te válaszolsz! - mondta dühösen Sam.

Jane szemei csak elkerekedtek, míg a vállai megfeszültek. Sose emelte fel még Sam a hangját vele szemben és nem alkalmazott ellene semmi... ilyen elhajítás szerűséget.

Jane csak frusztráltan bólintott.

- Mit kerestél Kilyannál? - jött az első kérdés Samtől.

- Részt veszek a bálon így kértem némi segítséged az etikettet, meg ilyeneket illetően és még kifaggattam a birodalomról. - felelte Jane, miközben kerülte a bátyja pillantását.

- Mért aludtál nála?

- Mert véletlenül bealudtunk beszélgetés közben... Miért vagy ennyire kiakadva? Még sose láttalak... - kezdte megtalálni ismét a hangját, de Sam félbe szakította.

- Nem te kérdezel, hanem én! Lefeküdtél vele?

Jane megszólalni is elfelejtett a döbbenettől.

- Dehogyis. - mondta még mindig hökkenten. - Sam...

- Most hazudtál? Mert, ha igen akkor életemben először nem tudom mit csinálok veled, de nagyon fog fájni, az biztos! Egész éjszaka fenn voltam, mert nem jöttél vissza!

- Sam... - hápogta Jane.

- Hazudtál nekem? - kérdezte ismét Sam.

Jane fejében zakatoltak a gondolatok. Annyira, hogy képtelen volt Samnek válaszolni, mert teljesen lekötötte a figyelmét. A bátyja, aki bármi másnál jobban szeret aludni, nem tudott aludni miatta. Miatta. Mert aggódott érte.

Sam viszont rosszul értelmezte Jane csendességét és meg se várva Jane válaszát felpattant és elindult, hogy megtalálja Kilyant.

- Sam! - kiáltott utána Jane, de a fiú már rég messze járt.

Sam sietve indult el a királynő dolgozószobája fele. Fejből tudta mikor, hol találja a barátját. A szobába nem akart bemenni a világ minden pénzéért sem. De szerencsére mikor befordult a sarkon szó szerint neki ütközött valakinek.

- Kilyan. - fékezett le és szólalt meg nyersen.

Sam talán életében először állt készen, hogy valakit leteremtsen a sárga földig, de látva Kilyan üres tekintetét, úgy érezte mintha egy zárt ajtóba ütközött volna.

A fiú szeméből a szokásos jókedv kiveszett a helyét mély hitetlenség és fájdalom vette át.

Sam óvatosan érintette meg a barátja vállát, mire a herceg kék szemei azonnal Samre pillantottak.

- Sam! - rázta meg magát és pislantott párat Kilyan. - Mi történt?

- Ezt én is kérdezhetném. Az előbb úgy meredtél magad elé, mintha megtudtad volna, hogy kivégeznek. Rossz hírt kaptál? Valami rosszat mondott anyukád? - kezdett el faggatózni Sam.

A szelleme egy része megállás nélkül pofázott, hogy életedben először tökösen helyre raknád a dolgokat, erre nem megingatta a szívedet, hogy mennyire rosszul van a herceg és már is bumm. Az eddig nem létezőnek hitt tököd hátra arcot vágott, hogy a nyuszi kenyérre kenhető éned visszajöjjön. Milyen megható....

Sam ekkor kezdett el komolyabban aggódni mentalitása épségéért.

- Rossz hírt... Anyukám mondott valami rosszat... - ismételte el magának Kilyan, hogy addig összeszedje magát Sam előtt. - Igen. Mondhatjuk, hogy mondott valami rosszat, valami rossz hírt. - hebegett össze-vissza, majd kifújta a levegőt. - De nem lényeges. Ez is csak egy... Szokványos dolog ebben a világban. - nem Samnek szánta ezt a monológot, nem őt akarta megnyugtatni, hogy jól van, hanem saját magát. - Veled minden rendben? - váltott át gyorsan, mielőtt valami olyasmit mondana, amit a későbbiekben megbánna.

- Öhm... - Sam tökös énje itt gondolkodhatott el, hogy visszamenjen-e vagy sem. - A húgom. - beszélt ugyanolyan zavartan, mint az előbb Kilyan, mert az a tűz, ami egész éjjel pezsdítően hatott rá és az aggodalom, ami miatt nem tudott aludni hirtelen szerte foszlottak. - Mit csináltál vele? Ugye nem... - szánalmasan hangzott a szájából, mint amikor egy kis egérke próbál megküzdeni egy dörzsölt patkánnyal.

Kilyannak bele telt egy kis időbe míg rájött, hogy Sam mit is keress itt. Nem tehetett róla, de azonnal kitört belőle a nevetés.

- Jesszus. - dőlt neki a falnak. - Úristen, Sam. Szerinted, ha hozzá nyúltam volna az este Janehez, most itt állnék így?!

- Hát... - jött zavarba Sam.

- Segítek. A heréimmel a hasamon feküdnék a szobám kellős közepén hullaként.

Sam hirtelen azt se tudta mit keres itt. Logikusan és ténylegesen tudja, hogy Jane nem az a lány, aki ilyen olcsón adja magát. 

- Miért mégis mit hittél? - nevetett fel újra Kilyan. 

- Hát... hát... - hebegte Sam. - Én... Csak...

- Nocsak. - lepődött meg egy kicsit a herceg. 

- Mi az? - kérdezte bizonytalanul Sam. 

- Mikor aggódtál érte utoljára? De úgy igazából. 

Sam a kérdés hallatán fogalma sincs miért, de érezte, hogy az arca vörösödni kezd. 

- Öhm... Hát.... Elég régen. - felelte megszeppenten, lesütött szemekkel. 

Sam a fejében elkezdte visszapörgetni az időt, arra az eseményre, amikor még féltette vagy legalábbis aggódott érte. Akkor tényleg aggódott érte, amikor Kilyannak bemutatta, de a mostani helyzet teljesen más volt. Az az erő, az a félelmetes erő, ami átjárta a teste minden egyes porcikáját... Nem féltette Janet még ennyire sohasem életében, mikor a szüleik meghaltak, mikor az autó felrobbant és Peter kilökte őket az autóból. Az a robbanás, a félelem, a rettegés, a tudat, hogy a szülei bent vannak szétáradt benne. Nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett. Hogy a szülei holtteste ott hevert előtte, ő szedte ki őket a kocsi maradványai közül... 

Irana... ő támadta meg őket. Ha Jane... vele ellentétben nem lett volna talpon akkor ők is meghaltak volna. Jane a bátor, a menő, a harcias. A húga. De csupán négy perc van köztük, így sokkal inkább a nővérévé vált az évek alatt. 

- Értem. - bólintott lassan Kilyan, míg végig mustrálta Sam arcát. - Ne aggódj. Eszemben sincs nemes hercegi testrészeimet, pláne a kedvenceimet kockára tenni egy olyan lányért cserébe, mint a testvéred. 

- Mért? Valami baj van a testvéremmel? Eddig azt hittem, hogy KELL neked a csaj. - vonta fel a szemöldökét a fiú. 

Kilyan csak megvonta a vállát. 

- A dolgok változnak Sam. - válaszolta. - Most mennem kell. Szép napot. - sietett el a herceg. 

Sam meredten bámult a herceg után, aki eltűnt a sarkon. Ez a beszéd... valahogy.... gyanús neki. 

- SAM! - hallotta meg a háta mögül Janet, mire megpördült. - Végre meg vagy te hülye! Nem! Nem feküdtem le Kilyannal, egyáltalán, hogy hihetted, hogy...

- Tudom... Hülye voltam. Mint mindig. - vágta rá elhúzott szájjal Sam. - Sajnálom oké? De tényleg megijedtem és... ja... aggódtam és tényleg sajnálom, hogy ilyesmivel gyanúsítgattalak. Csak... Nem tudom... és kész. Nem voltam még ilyen helyzetben. 

Jane halványan elmosolyodott. 

- Azért meglepődtem, amikor elkezdtél faggatni. - vakarta meg zavartan a tarkóját a lány. 

- Tényleg?

- Aha. El kell ismernem... hogy brutál voltál. És... cool. Persze, csak a magad bizarr, fura módján. 

Sam kínosan elnevette magát. 

- Kösz... - mormogta. 

- Jó nem. - legyintett Jane. - Tényleg tökös voltál. Azt hittem nincs is tököd, de most bebizonyítottad, hogy van. 

- Tudooood.... - kezdte nagyon lassan Sam. - Ha mondasz egy bókot, de utána beszólsz, attól még az nem lesz valódi kedves bók. 

- Ne várj tőlem olyat, amit nem tudok. - mondta azonnal a lány. 

- Persze... - gúnyolódott a fiú.- Akkor... 

- Öhm... - húzta el a száját Jane. - Én... megyek edzést tartani. 

- Oké. Én Alidához megyek. Ma hajnalban haza jött. 

- Oké. Szia. 

- Hali. 

Kanyarodtak el gyorsan és menekültek ki inkább a helyzetből, ami mindkettejük számára csak egyre kínosabbá kezdett válni. 

~~~

A bál napján Jane még sose érezte magát ennyire szétesettnek. A reggel és a délután egyáltalán nem volt vészes. Nem úgy, mint az este. A vendégek hat körül kezdtek el szállingózni a palotába. Jane távolról az egyik szoba ablakából figyelte őket. Mindegyik hintón érkezett. Mindegyik színekben pompázó reneszánsz kori ruhát viselt, kivéve a közemberek. Az övéké egyszerűbb volt. 

Mikor Jane visszament a szobájába Sam nem volt sehol. A saját ágyán viszont egy ruha fogadta. A pipere asztalnál pedig egy idősebb nő tevékenykedett, megállás nélkül különböző ékszereket halmozott egymás hátára. 

- Jó napot. - kezdte óvatosan Jane. 

- Szervusz Jane. - mosolyodott el a hölgy és fordult meg. - Bernit asszony vagyok. Én voltam Kilyan úrfi dadája kiskorában. Na gyere ide hadd nézzelek meg. - intett Janenek, aki előre tett két lépést. 

A dada mosolyogva fogta meg a frusztrált Zeusz lány kezeit és mérte végig őt. A lány villámokban gazdag szemével kezdte. 

- Veszélyes. - mondta magának. - És bánatos. A szívében félelem él. Nem mer nyitni. Nem mer szólni a szívéből. Mindent támadásnak vesz. A zene... nem e világi zene az egyetlen, ami képes feledtetni, képes megóvni őt. Legalábbis ezt hiszi. Arcátlanság, pimaszság. Ez a védőburka. - engedte el a lány kezeit és lépett a ruhához. - Ideje készülni kislány. 

Jane csak értetlenül pislantott. A dada... komolyan egy pillantás alapján megállapított róla mindent? 

A lány még egyszer végig mérte a ruhát, ami az ágyon hevert. Annyira nem ő az a ruha, az a világ amit tükröz. 

- Nem jössz? - kérdezte azonnal Bernit asszony. 

- De... - motyogta Jane és elkezdett vetkőzni. 

Fűző nem került rá, mert amikor a varrónő megkísérelte rá tenni a próba során, akkorát rúgott a gyomrába a nőnek, hogy az megértette nem ajánlatos olyasmit egy félisten lánnyal felvetetni. Jane már értette, hogy pontosan mit is keres itt a dada. Abroncsot ő nem kapott a szoknyájába, mert erővel lebeszélte a varrónőt  róla, de még így is képtelenség volt, hogy egy ember felvegye ezt a göncöt. Mikor végre rá került a ruha csekély 10 perc alatt a dada a pipereasztalhoz ültette a lányt. 

- Válogass az ékszerek közül. Van valami elképzelésed a hajadat illetően, vagy még ennyire sem érdekel ez a bál? - vonta fel a szemöldökét Bernit asszony. 

Jane nem válaszolt. 

- Szóval nem érdekel. Nem kötelező ám részt venni rajta kislány. - mosolyodott el a dada. - Te ebben szerencsés vagy mert dönthetsz. Kilyan úrfi legalább minden második bálon nem akart részt venni. De mivel ő a herceg, így nincs választása. 

- Kilyan nem kedveli a bálokat? - kérdezte Jane, miközben a dobozokat pakolta és a méreg drága gyémánt, ezüst és arany ékszereket nézegette. 

- Ki nem állhatja. - pillantott a tükörben a lányra és vette a kezébe a fésűt. - Egy időben az első egy óra után lelépett a Legfőbb Bölccsel egy elhagyatott szobába távol az emberektől, a lányoktól, az anyától, mindentől. Aztán mikor elkezdett kamaszodni általában kiválasztotta a legcsinosabb lányt és vele tért nyugovóra. 

- Vagy inkább akcióba. - húzta el a száját Jane. 

- Így is mondhatjuk. - felelte halvány rosszalló mosollyal az arcán. - Ne hidd, hogy ha te nem ebbe a dimenzióba születtél volna királyi sarjnak akkor te másképp cselekedtél volna. 

- Már Kill is említett valami ilyesmit. 

A dada felvont szemöldökkel nézett a lányra. 

- Kill? 

- A Kilyan túl hosszú. Mondjuk ebben a dimenzióban Catet leszámítva, akit a bátyám nevezett el mindenkinek hosszú neve van. 

- Értem. - felelte a nő, majd elkezdte megcsinálni Jane frizuráját. 

A dada nem vitte túlzásba a frizuráját. Hátul és oldalt begöndörítette és, hogy ne lógjon az elválasztás miatt az arcába, az ékszeres dobozból, amit Jane választott kivett egy ezüst hajdíszt és a hajába tűzte. 

- Már csak az ékszerek hiányoznak. - mondta a dada és vette a kezébe a nyakláncot, hogy a lány nyakába akassza. 

- A többit majd én elintézem. - felelte unottan Jane és állt fel a székből. 

- Rendben van. Miért erőlteti a részvételt kislány? - indult el az ajtó felé a hölgy, ám hirtelen valaki belépett. 

- Jane siess mert.... Bernit asszony! - vigyorodott el Sam. 

- Sammy fiú! - mosolyodott el a dada és ölelte meg azonnal a szőkeséget.

- Váó. - mérte végig a dada válla fölött a testvérét Sam. 

Jane csak az ajkába harapott, míg a fülbe valókkal szenvedett. Kiskorában ki volt lyukasztva a füle, de már vagy öt éve nem hordott egy fülbe valót sem. Egy kisebb szisszenéssel átlyukasztotta a kicsit be nőt lyukat. 

Sam még mindig elkerekedett szemekkel bámulta a testvérét. 

- Mi van? - nézett rá Jane. 

- Semmi. - húzódott el az arcára fagyott döbbenettel a dadától Sam. - Bocsánat Bernit dada. - mosolygott a hölgyre és lépett Janehez. 

Még egyszer végig mérte a húgát, de most mosolyogva. A szeméhez hasonló színű kék uralta a ruha színét, mellette elenyésző fehér, ezüst és arany szerepelt. Az arany és ezüst színekkel minták kerültek a ruha hangot adó részeire. A derékra, vállra, karra és mellre. A szoknyán is szerepelt, de azon nagyon kevés. Ott inkább a kék és fehér szín versengett egymással. 

- Úgy nézel ki, mint egy nő. - mondta Sam. 

- Aha. Kösz. - mondta ezt olyan gyönyörű kinyírlak szemekkel, hogy a fiú csak mosolyogni tudott. - Te is kicsípted magad. 

Sam végig mérte magát. Kék felkötő, fehér nadrág, arany madzag és egy elengedhetetlen kék színű lábbeli. 

- A varrónő nyilvánvalóan jó mulatságnak tartotta, ha össze öltöztet minket. - vonta meg a vállát Sam. - Indulhatunk? - nyújtotta a húga felé a kezét. 

Jane lassan kifújta a levegőt. Valahol a tömegben ott van Eduard, aki tervezz valamit a Legfőbb Bölccsel. A látogatásának oka van és rá akar jönni, hogy mi az. Elviseli ezt a nyavalyás ruhát, a nyavalyás figyelmet. Eleget készült erre a bálra Kilyannal, tudta mikor tud Eduard közelébe férkőznie, hiszen a hercegeknek kötelező minden hajadon lánnyal táncolniuk ezeken az estéken. 

- Igen. Menjünk. - karolt bele Sam kezébe és hagyta, hogy a bátyja kivezesse a szobájuk ajtaján egyenesen a bál terembe.