Nem szaporítom a szót ígérem! Részek változatos tempóban, napokban jönnek, ha lesz hosszabb szünet, majd szólok. Úgyhogy jöjjön Jane Jackson szemszöge.

Vázolom a szitut.

Ott álltam a kezemben a pórázzal, amit lovak esetében valamiért kantárnak hívnak. Előttem egy jéghegy méretű ló, úgy kb. olyan nagy mint, aminek az a nem tudom milyen nevű hajó neki ment. Azt tudom, hogy nagyapa, Percy kiakadt Poszeidónra, amikor nézte róla a filmet... Nos tehát. Velem szemben a ló, kezemben a póráz, mellettem pedig Kill, aki a lovacska fejét simogatta, miközben kék szeme gúnyosan méregetett.

Ezzel a sráccal kapcsolatban komolyan csak két gondolatom van. Hogy kivájom az idegesítő kék szemeit, vagy megölöm őt.

- Na gyere már. Ugrás! - bökött a fejével a ló hátára.

Kínosan felnevettem majd határozottan megráztam a fejem.

- Nem.

Kill füttyentett, mire egy lovagló fiú sietett ki és fogta mag a lovat, majd mögém lépett és elkapta a derekam.

- Mit csinálsz?! - kiáltottam.

- Nyugi van. - mosolygott rám.

- Tekintettel, hogy egy elkényeztetett, perverz, nőcsábász herceg keze a derekamon van ebben erősen kételkedem.

- Örülj, hogy nincs lejjebb vagy feljebb. Vagy talán mégis? - amint megéreztem merre indul a kezével megpördültem, hogy lekeverjek neki egy pofont, de lehajolt és felkapott a földről, mire csak sikítva belekapaszkodtam.

- Tegyél le!

- Inkább fel.

Így kerültem a lóra. Azonnal le akartam szállni, aztán elgondolkodtam, hogy pontosan azt, hogy is kéne végre hajtanom anélkül hogy leesnék, mert lássuk be... a lábamat képtelenség arrébb emelni, sőt megmondom őszintén... szerintem ebben a fél spárga pózban ragadtam az elkövetkezendő pár évre... sacc míg meg nem halok. Ezen jót nevetne Sam.

Jane Jackson, Peter Jackson és Dia di Angelo lánya életét vesztette lóháton.

Annyira nem is hangzik hülyén.

Mindegy. Tehát ott ültem a lovon a világ legnagyobb dilemmájával és a felettem lebegő, hogy a szent szarba másszak le innen felirattal.

- Szedj le... - nyögtem fel megadóan.

- Nem, nem. - rázta meg a fejét Kill és megfogta a pórázt, azzal a szándékkal, hogy... Hogy vezessen...

- NE! NE! Kérlek ne! Nem akarok egy négy lábon járó halálgéppel mozogni.

- Nyugodj már meg. - mondta mosolyogva. - Lilla az egyik legszelídebb kancánk. Semmi bajod nem lesz.

- Tudod már ott elkezdődik a baj, hogy LÓ. - hangsúlyoztam ki zakkantsága miatt a szót, hátha felfogja a csöppnyi agyával, hogy mi a fészkes fenéről beszélek.

- Ne szívd mellre a dolgot. - kacsintott rám és biccentett a lónak, aki elkezdett sétálni a herceg mellett.

- Le fogok esni... - jelentettem ki.

A ló egységes tempóban ringatózott alattam, én pedig éreztem, hogy a nyeregben csúszni kezdek.

- Csúszok... Nagyon csúszok és nincs mibe kapaszkodni...- panaszkodtam.

- Ugyan már! - vágta rá Kill.

- Kill. Nem viccelek le fogok esni. - tényleg kezdtem bepánikolni. Pláne, hogy két dologba tudtam volna kapaszkodni. A ló hajába... azaz sörényébe, vagy mijébe, illetve a nyeregbe, ami pedig nem tűnt valami masszívnak. - Kill... - motyogtam. - Nagyon szépen kérlek szedj le innen. Most. Mert le fogok... CSÚSZOK! - kapaszkodtam bele a nyeregbe, mire a ló nyihogni kezdet és két lábra ágaskodott.

Olyan gyönyörűet zakóztam a lóról, hogy azt még a kaszkadőrök is megirigyelhetnék. De. Szerencsémre puhán landoltam, ugyanis Killre érkeztem, aki értetlenül pislogott a lóra.

- Lilla! - csattant fel. - Hát nem szégyelled magad? Bocsi Jane. Sose csinált még ilyet. Tényleg ő a legszelídebb lovunk!

- Megmondtam. Utálnak a lovak. Érzik rajtam a Zeusz vért. - bizonygattam az igazam.

- Akkor se adom fel. Mássz le rólam.

Azonnal arrébb gurultam, miközben Kill felállt és elkezdte nyugtatni azt a négy lábon járó vadállatot... Alaposan megigazgatta utána a nyerget, majd a pórázt hátra dobta, hogy a nyeregből el lehessen érni.

- Na gyere!

- Nem! - pattantam fel és kezdtem el futni, de olyan egyszerűen elkapta a derekamat és dobott fel a lóra, hogy csak pislogásra voltam képes. – NEEE! - kiáltottam rá.

- Nyugi, mert megijed a ló. - vágta rá, majd megkapaszkodott a ló hátában és felhúzta magát mögém.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem ijedten.

- Felülök a lóra?

- De mért? - forgattam a szemeimet.

- Mert engem Lilla még sose dobott le a hátáról.

- Hallod paci. - paskoltam meg a nyakát. - Mindent el kell egyszer kezdeni ugye tudod?

- Köszönöm a bizalmat. - mondta most Kill. - Na figyelj. - csúszott közelebb, hogy elérje a pórázt. - Fogd meg a kantárt.

- Muszáj?

- Igen.

- Ahh...

Fogtam meg két-két ujjal a pórázt.

- Mind a tíz ujjaddal. - egészítette ki Kilyan.

A tenyerembe fogtam a kantárt, mire ő közvetlenül a kezeim mellett megfogta és még egy kicsit előre csúszott, mire éreztem, hogy a hátam a mellkasához nyomódik.

- Amerre akarod, hogy menjen arra húzod. - éleset csettintett a nyelvével, mire a ló elindult én pedig szerintem megsiketültem. – Ha balra akkor meghúzod a balt. - ... áh nincs olyan mázlim, hogy süket legyek és ne halljam, mutatta a mozdulatot és mily meglepő a ló tényleg balra ment. - Ha azt, hogy jobbra akkor a jobbat. - azonnal követte a ló a mozdulatot. - Nyugi Lilla nem vagyok dilis. - mosolyodott el, amikor a ló panaszosan nyihogott. - Na próbáld meg, menj be a parkba és kövesd az utasításaimat.

- Mu...

- Még mindig igen. - vágta rá.

Csak morogtam egyet, mire a ló megint elkezdett felágaskodni.

- Lilla! - emelte fel a hangját Kill és tartotta a testét feszesen, annyira hogy hiába csapódtam bele a mellkasába nem sodortam magammal. A ló visszaereszkedett négy lábra Kill pedig nyugtatóan megpaskolta a ló oldalát. - Jól van. Semmi baj. Csak ijedt és hisztis a kis csaj.

- Kis csaj?! - vontam fel fintorogva a szemöldökömet.

- Pontosan. Na balra.

Meghúztam a póráz baloldalát, mire a ló arra felé kezdett el menni. Idiótán harapdáltam az ajkamat és vártam a következő utasítást, miközben iszonyatosan próbáltam nem arra figyelni, hogy pontosan kihez tartozik a meleg test, ami a hátam mögött van és, hogy még mindig min ülök... hogy tudok én ilyen szerencsétlen lenni?

A fiú a hálószobájába hívott. Kevesebbért is öltek már embert. Csak azért mert herceg mindent megtehet... Úgy megnézem mit csinálna nálunk az USA-ban. Ott, ha egy lány azonnal igent mond, sőt még nyomul is akkor az tuti, hogy prosti. Ha kicsit kéreti magát az normális, de szerencsére minden normális lány egy ilyen után lekeverne neki minimum egy pofont és elsétálna. Vajon hány csajjal szexelhetett így? Őszintén sajnálom őket... Hirtelen jutott eszembe valami.

- Öhm... Ti elmaradtabbak vagytok sok téren a Földhöz képest nem? - kérdeztem megfontoltan.

- Igen. Például technológia, közlekedés és élelmiszeripar terén. Miért?

- Akkor megkérdezném, hogy hány csajt csináltál fel és ebből kiindulva mennyi gyereked született házasságon kívül? - hm... lehet nem így kellett volna mondanom.

Kill szemei elkerekedtek, megszólalni sem tudott.

- Te... - szólalt meg olyan hangon, amitől azonnal összébb húztam magam... ami valljuk be... nálam nagyon ritka... - Mi a... Képzeld létezik nálunk fogamzásgátló. Férfiak és nők számára is, és én csak 13 éves koromtól szedem, hogy ne legyen baj. Házasságon kívüli gyerek... Felcsinál... mi vagyok én kutya?

- Jóóóóó... Talán kicsit lehettem volna tapintatosabb... - vágtam rá. - De akkor se értem mért csinálod ezt... Miért jó pár csajt ágyba vinni egy éjszakára?

- Mert megtehetem. - vágta rá. - Hidd el. Ha hercegnő lennél, akkor te is csak kinézet alapján hívnád magadhoz a palota katonáit.

- Azt hittem a hercegnőket őrzik mint a fene, hogy nehogy idő előtt veszítsék el a szüzességüket. - szóltam közbe.

- Ez csak a Keletiek körében él. De azok idióták.

- Ahaaaa. - feleltem idióta hangon.

- Jobbra.

- Mi?

- A lóval.

- Óóó. - húztam meg a jobb kantárt.

- Remek. Ha kicsit siettetni akarod a lovat, akkor vagy kiadsz egy bizonyos hangot, vagy a kantárral finoman megcsapod a nyakát, vagy megsarkantyúzod az oldalát.

- És ha nem akarom siettetni? - kérdeztem aranyosan, ugyanis tényleg nem akartam.

- Akkor megkérlek rá, mert délután lesz egy tárgyalás amin részt kell vennem. - felelte halvány mosollyal a szája sarkában.

- Oké... Akkor mit csinálok?

- Ezt. GYÍ! - csinálta a mozdulatot a kantárral, mire a ló elkezdett ügetni, én pedig szorosan lehunytam a szemem.

- Ezután ugye abba hagyjuk? - reménykedtem.

- Meglátjuk. - válaszolta. - De nyisd már ki a szemed, csodálkozol, hogy leesel a lóról, ha csukva van a szemed?!

Csak a jobb szememet nyitottam ki, mire megláttam, hogy kezdjük elhagyni a palota külső kertjét.

- Balra. - mondta Kill.

Meghúztam a pórázt, mire a ló visszakanyarodott a királyi udvar felé.

- Látod nem is olyan nehéz. - éreztem, hogy mosolyog a hátam mögött. - Na add ide.

- Most amikor kezdek belejönni? - gúnyolódtam.

- Aha. - siklott a keze a kantárra. - Gyí. Üget. - éreztem, hogy megsarkantyúzza a lovat, ami engedelmeskedett is a hercegnek.

Ekkor kezdett erős rosszullét kerülgetni a folyamatosan enyhe hintázásától a lónak. Ezt szerintem Kill is észre vette ugyanis, megállította a lovat. Lazán leszállt a nyeregből és engem is lekapott a lóról.

- Köszi Kill... - motyogtam.

- Kilyan. - javított ki.

- A Kill jobb. - válaszoltam megingathatatlanul.

- Makacs vagy. - mosolyodott el és vette le a derekamról a kezét, majd a kantárhoz lépett és gyalog indultunk visszafele az istállókhoz. - Pár napon belül lesz egy hivatalos bál. Ősz búcsúztató, hogy pontos legyek. - csak pislogni tudtam, ősz búcsúztató... hiszen hét ágra süt a nap és van vagy 32 fok.

- Akkor... nem soká tél lesz? - kérdeztem hülyén.

- Itt Nyugaton nem. - felelte a herceg. - Nálunk a tél csak annyiban különbözik a tavasztól, ősztől és nyártól, hogy kicsit gyakrabban esik az eső és esténként lemegy 15 fokra a hőmérséklet. De például Északon nyáron is mínuszok vannak, néhol 6 méteres hóval.

Hirtelen felvillant a szemem előtt, hogy milyen isteni lenne hat méteres hón snowboardozni nyáron. Valami hihetetlenül cool lenne.

- Tehát a bál. - zökkent vissza Kill. - Nagyjából most szombaton szándékozunk megtartani, Sam mindig részt vesz rajta. Ha téged is érdekel akkor szóljál nyugodtan.

- Nem hiszem, hogy érdekel, de ha mégis akkor csak lemegyek. - válaszoltam őszintén.

- Öhm... Igen... De ott van pár alapvető, ha nem is feltétlenül viselkedési, de öltözködési szabály.

- Mondjuk? - húztam össze a szemöldökömet és néztem rá a lehető legszúrósabb pillantásommal.

- Mondjuk. Lányoknak szoknya kötelező, leginkább egybe ruha és mivel a Legfőbb Bölcs úgy mutatott be, mint a királyi család vendége, akárcsak Samet, ha nem öltözöl ki azzal ránk hozol hatalmas szégyent.

- Tehát rád és az anyádra. - egészítettem ki. Mondjuk annak a szőke jégcsapnak nagyon szívesen be is mutatnék... De ő meg valószínűleg Killre terelné a felelősséget, mert nyilván az ő ötlete volt ez a „királyi család vendége" dolog. Tehát... nem kéne vele ennyire kicsesznem. Szegényt így is ki fogom nyírni az edzések alatt.

- Bemehetsz ha akarsz. - mosolygott rám Kilyan, azokkal a borzalmas kék szemeivel.

- Oké. Szia. - intettem neki és mentem be a kapun, majd meg sem álltam a szobámig.

Te jó ég... Akkora ez a palota, hogy simán eltévednék benne. Amikor beléptem a világ legfurcsább nőjével találtam magam szemben. Sötét színű szőre volt... Igen... Szőre. Plusz a kezei karmokban végződtek. Nagyjából két teljes percig bámultam, ahogy a bátyámnak dörgölőzik, aki folyamatosan próbálta levarázsolni a papírokról a lányt, aki pontosan úgy viselkedett, mint valami... macska...

- Ez Cat? - szólaltam meg kb. fél évvel később az ajtóban... (erőteljes szarkazmus)

- Aha... - mormogta a bátyám. - És nem hajlandó lemászni a nyamvadt papírokról! - kezdett el ordítani.

- Aha... - került rám a sor morgolódás terén. - Ééés... - méregettem zavartan a macska nőt. - Milyen volt Alidával?

- Tovább tanulmányozta a delfin agyamat.

- Mondtad neki, hogy milyen rossz a memóriád és mennyire lassan reagálsz néha bizonyos dogokra?

- Igen. - sóhajtotta. - De a fejébe vette, hogy csodálatos agyam van... Nem értem a nőket.

- Ők se értenek téged. - vágtam rá reflexből.

- Kilyan odáig van érted ugye tudod? - vonta fel a szemöldökét, miközben a semmiből a kezében termett egy gombolyag és elhajította, mire Cat nyávogva utána vetette magát.

Valahogy a fél ember- fél macska lény sokkal természet ellenesebb, mint egy édes kiscica... olyan... nem is tudom pontosan megfogalmazni milyen érzetet kelt.

- Elég nyilvánvalóvá tette az ágyba invitálással.

- De... Tudod... Aki kicsit jobban megismeri az rájön, hogy amúgy nem olyan vészes és tud jó fej is lenni.

Gyanúsan végig mértem a bátyám. Ha nem lennék benne biztos, hogy tudja jól, hogy nem vagyok az a nagy fiúzós... mondjuk az iskolámban alapból nem volt olyan srác, aki tetszett volna... azt hinném, hogy összeakar boronálni a herceggel.

- Mit szeretnél egész pontosan Sam? - húztam össze a szemeimet.

A bátyám ártatlanul pislogott párat.

- Hát... igazából... nem tudom. - motyogta. - Csak... Tényleg nem tudom. Csak... Ismerem Kilyant már évek óta és ő nem az a fiú, akiből kiváltanak olyasmit a lányok, amit te csináltál.

- Azaz a visszautasítás? - vontam fel mosolyogva az egyik szemöldökömet és dőltem a pipere asztalnak.

Sam elkezdett össze-vissza beszélni arról, hogy milyen volt itt élnie. Megismernie a herceget és Maxot, továbbá, hogy mennyire elmondhatatlanul sajnálja, hogy nem ismerte meg hamarabb Alidát. Nem tudom mennyire vette észre, hogy egy időben Kill is megrögzötten hajtott a csajra, illetve erről engem igazából Al tájékoztatott és szinte teljesen megértettem mit esznek azon a lányon a fiúk, hogy teljességgel...

Megközelíthetetlen.

Tényleg az. Ott van ez a bizarr kérdőjel a Bölcsek terén. Annyit kiderítettem, hogy a legtöbb bölcs házasodhat. Ez alól egy kivétel van. A Legfőbb. Kvázi olyan szerepkört tölt be a távol nézetből, mint az orákulum. Annyi különbséggel, hogy őt nem szállja meg egy hatalmas zöld több ezer éves szellem.

- Te Sam. - szóltam közbe, mert már vagy öt perce nem figyeltem a pofázására. - Ugye tudod, hogy Al a te számodra gyakorlatilag megközelíthetetlen?

- Tudom... - húzta el a száját.

- Akkor miért hajtasz rá? - kérdeztem tudva a választ.

- Mert... Jól nézz ki... meg... meg...

- Mert kihívás? És úgy maga a tény, hogy nem lehet a tiéd? - mosolyogtam el miközben kimondtam, kérdésnek hangzott, de valójában kijelentés volt.

Sam nem válaszolt.

- Tehát igen. Akkor megkérdezem. Én miért lennék más Kill számára, mint számodra Al?

Ismét csendben maradt.

- Semmiben. - válaszoltam meg helyette. - Annyi a különbség közted és a herceg között, hogy te cuki vagy és sosem használnál ki egy lányt. De ő... Ő más tészta.

Ezzel kimentem a szobából és megpróbáltam hasznossá tenni magamat.

~ ~ ~

- Oké... Akkor az elmúlt egy órában. - emeltem ki minden egyes szót unalmamban és dühömben. - Kértem, hogy állj úgy, ahogy mondtam. Éééés mire jutottunk?

- Arra, hogy még mindig nem állok úgy ahogy kéne? - kérdezte Kill a kezében a karddal.

- Ügyes hercegecske! - gúnyolódtam. - Buksi simit és fülvakarást addig nem kapsz, amíg nem állsz rendesen azzal a bottal a kezedben. Minek ilyen csicsás kard?

- Mert családi ereklye... - mormogta unottan a fiú. - Meddig akarod még ezt csinálni? - kérdezte.

- Mivel felettébb élvezetes számomra a kínzásod sokáig. - mosolyodtam el.

- Látszik, hogy még nem volt orgazmusod. - vágta rá azonnal.

A tekintetéből észleltem, hogy a szemeimben az örök villámok összecsaptak, felálltam és egy laza mozdulattal kirúgtam a kardot, amivel eddig a földön támaszkodott, mire kicsit megbillent az egyensúlya és kénytelen volt oldalra lépnie.

Mosolyogva mértem végig a herceget. Nem úgy mielőtt valaki elkezdene beképzelni bizonyos dolgokat. Nem ment el annyira az eszem, hogy fejet hajtsak egy ilyen egoistának.

- 17 éves vagy. - kezdtem alaposan megfontoltan. - És nem tudsz vívni, pedig nagyjából 10 éves korod óta erre képeznek ki.

- A kardforgatás sose volt a kenyerem. - vágott vissza. - Íjászkodni azt szeretek.

- De, ha egyszer megtámadnak akkor...

- Akkor ott az íjam és Maxim.

- Egy másik fiúra bízod az életedet? Fura... én inkább halnék meg, mint hogy a bátyámon kívül másra bízzam az életem.

- Az te vagy. Én herceg vagyok. Engem kis korom óta jó létben nevelnek. Ráadásul édesapám egy gyakorló párbaj során halt meg. Az előző kapitány mozdulata által, mivel alig voltam több háromnál anyám vette át a trónt, ő elég jó harcos volt így még a főkirályi, vagy császári, ahogy tetszik címet is megtarthatta Nyugat.

- Égtájak szerint hívjátok a királyságokat? - vontam fel a szemöldökömet és biccentettem neki, hogy vegye fel a kezdő pózt.

Komolyan mondom... nem tudom mit csinált vele a mostani kapitány az elmúlt években, de semmi alapja sincsen a hercegnek. Már pedig bérgyilkosok bármit is állít mindenhol vannak és mivel ő a királyság egyetlen trónörököse, ha kinyírják bárki a birodalmára teheti a kezét, főleg ha az anyját is elintézik. Ráadásul a hadsereg se valami nagy szám. Vicc kategória, hogy én magam egyes egyedül le tudnám verni őket a sárga földig.

- Nem. - állt be ismét rosszul. Odaléptem és a lábammal arrébb taszigálta, egy kicsit a lábát. - Csak így rövidebb.

- Mi a valódi nevük a királyságoknak? - álltam be mellé, miközben a kezét kezdtem el kijavítani.

- Az uralkodó család szerint van elnevezve mindig a birodalom. Ezért használjuk az égtájakat.

- Aha. - bólintottam.

- Az Északi valójában Capital. A Déli Huang, a Keleti Délokiész, a Nyugat pedig...

- Bejo? - kérdeztem, mire csak mosolyogva bólintott. - Mindenhol egy nyelvet beszéltek?

- A politikában igen. - válaszolta.

- Döfés, szúrás, védd jobbról, védd balról. - szóltam közbe.

- Oké. - kezdte el csinálni. - Tehát a politikában angolul beszélünk. A főbb városokban szintén. A déliek jól beszélnek még ókínaiul, mivel egykor a földről sok menekültet fogadtak be és így gyökeret vetett az életükben. Az északiak pár része a régi egyiptomi írásjelekhez hasonló jeleket használnak a bányász kolóniákban. A Keletiek pedig a latin és az ógörög furcsa összetételét használják. Ők még a mai napig tartanak isten tiszteleteket.

- Várj... ez kicsit zavaros. - mondtam. - Tehát... ti ismeritek a Föld történelmét?

- Egy részét. - válaszolta kisebb fej biccentéssel.

- Honnan?

- Voltak, akik átjöttek még az ókori időkből és elmesélték mi zajlott a földön. Plusz eleinte minket is ugyanazok a törvények és szabályok öveztek. A feljegyzéseink szerint legalábbis.

- Aha. - követtem a tekintetemmel, ahogy szúr, véd és újra harcol.

A mozdulatai erőtlenek voltak, mint 10 évvel ezelőtt nekem. Annyi különbséggel, hogy én 5 éves voltam és a fő problémám az volt, hogy a kezembe nyomtak egy nálam nehezebb és magasabb kardot.

- Miért szakadtatok el? - szólaltam meg újra.

- Az isteneket nem túlzottan szívlelték az őseink. Kegyetlen zsarnoknak tartották őket. Nem akartak tőlük függeni, így kiharcolták a függetlenségüket. - Igen. Ezt Aphrodité is említette.

- És a büntetés? - puhatolóztam. - Nem olyannak ismerem az isteneket, mint akik egy ilyesfajta kiválást csak úgy elengednek a fülük mellett.

- Az akkori generáció eléggé megsínylette hidd el. A Legfőbb Bölcset megölték és nem engedték, hogy a túlvilágra lépjen a lelke, helyette lezárták a dimenziókba vezető utakat és őt magát megtették 3 dimenzió őrének. Ugyanígy jártak az akkori uralkodók. Ők a fennmaradó négy dimenzió őrévé váltak. - vártam a folytatást, hogy szóljon a többi dologról, amit Aphrodité említett, de hiába vártam. Nem szólalt meg újra.

- Védd ki az ütéseimet. - Léptem elé és akasztottam le a kulcstartómat az övemről, elég volt megpörgetnem az ujjamon, hogy karddá változzon.

A fiú csak bólintott, jelezve hogy érti, mire jobbról rátámadtam. Dicséretesen kivédte az ütést. Egyelőre csak az alapokon mentem végig, majd fokozatosan elkezdtem trükkösebb csapásokat bevinni. Kényszerítettem az erős ütéseimmel, hogy beletegye az erejét, mert arra már elég hamar rájöttem, hogy a hercegecske van annyira elkényeztetve, hogy amit nem akar azt nem is fogja csinálni, csak ha feltétlenül muszáj. Nagyjából 30 percig szekáltam az ehhez hasonlatos ütéseimmel, de már 15 perc után verejtékezett, a pólója teljesen átizzadt és a haja is begöndörödött a tarkóján az izzadságtól.

- Ügyes. - álltam le és mosolyodtam el halványan. - Fejlődő képes vagy.

- Okozok meglepetéseket. - vonta meg a vállát és kacsintott rám, de egyéb dolgot nem mondott, csak a vizes kulacsához sétált és a kerítésnél lévő törülközővel megtörölte a tarkóját.

Valahogy hiányzott az a szokványosnak mondható beszólása, amivel fitogtatja nem létező szexiségét és felsőbbrendűségét.

- Miért alszol 15 éves létedre a bátyáddal? - kérdezte hirtelen.

- Megszokás. - feleltem. - Ő az egyetlen közeli családtagom. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Az igazság az, hogy Sam réges-rég nem minősül a bátyámnak. Akkor szűnt meg az lenni, amikor az álmaiba menekült, ahelyett hogy megvigasztalt volna. Bebizonyította volna, hogy hiába halt meg anya és apa. Ő itt van. És itt is fog marad.

- Értem. - bólintott idegesítő érdektelenséggel.

~ ~ ~

A vacsora alatt semmi sem történt. Komolyan... annó régen, amikor Annabeth kötelezett minket, hogy ebédeljünk együtt eleinte unatkoztam ennyire, mert hogy minek is kell ez nekünk? Antiszociálisak vagyunk valamilyen szinten mindannyian (főleg Carmen, Amy, Sam, Sven, Aelin és én, de ez rögtön a Jackson kölykök fele). Így ne számítsanak arra, hogy mi esetleg megkérdezünk egy olyat, amit valamiért a szülök mind imádnak megkérdezni, például mi van a sulival? Még mindig megvan, sajnálatos módon nem rejtettek el benne egy bombát és robbantották fel. De ott legalább egy idő után Dan és Junie elkezdett valamit alkotni, amibe hamarosan beszállt Brady is és utána már az ikrek, Adel és Lena is.

Na. Itt ez nincs meg. Itt csak nézel ki a fejedből próbálod elkerülni a királynő fürkésző pillantását és hogy őszinte legyek már értem Sam miért kéri mindig a vacsoráját, reggelijét, ebédjét a saját szobájába. Gondol magának egy vezeték nélküli saját tápegységgel működő tévét és ámen.

Lényeg a lényeg, hogy vacsora után unatkoztam még annyira, hogy bejárjam a palota minden szegletét és zugát és az ég adta-e világon ne találjak semmi olyat, ami felvidítana, vagy legalábbis elűzné az unalmamat.

9 óra felé járhatott az idő, amikor visszajutottam a szobámba, ahol csak Cat terpeszkedett összegömbölyödve, dorombolva Sam ágyán a bátyám nélkül, mivel ő elment Killel és Maxal valahová. Teljesen nyugodtan túrtam fel a szekrény tartalmát, ami egy nappal érkezésem után meglepő módon megtelt az én méretemben egy csomó ruhával, nadrággal és pólóval. Egy fekete nadrág, póló és mellény került az ágyamra. Gyorsan átöltöztem és a nyitott ablakhoz sétáltam, miközben hosszú fekete hajamat egy copfba összefogtam és kiugrottam az ablakon.

Lassítani kezdtem a zuhanáson és közvetlenül az egyik oszlop takarásában landoltam. Azonnal pulzáltam, hogy megtudjam merre vannak az őrök. Az éjszaka leple alatt akartam kiosonni a palota területéről. Hogy miért? Főleg az unalom miatt. Ráadásul mióta megjöttünk ide érzem a csontjaimban, hogy valami nem stimmel Sam hőn szeretett dimenziójában. Mintha egy puskaporos ládán üldögélnénk gyufával a kezünkben.

Az őrök helyzete azonnal felbukkant előttem. A bokrok és a fák sűrűjében siettem a kerítés felé. Neki futásból egy szellő kíséretében az 5 méter magas várfal tetejére szökkentem. A téglákba mélyesztettem a körmeimet és megpróbáltam beleolvadni a falba, hogy senki se vegyen észre. Az őrök alattam megmoccantak.

- Hallottad ezt? - kérdezte az egyik.

Nem vártam meg amíg feltalálnak nézni a falra, csak elrugaszkodtam és a szelek segítségével kilőttem az éjszakába. Hamar beolvadtam a sötétségbe. A szél körül ölelte a testemet és az erdő felé repített. Alattam a házak elhanyagolhatóan kicsik voltak és fénytelenek, pedig csak 9 óra múlhatott el. Olyan hangtalan és csendes volt minden, hogy az már nyomasztóvá tette a légkört.

A kocsma felől nem érkezett semmilyen zaj. Az erdőben a levelek megmoccanni se mertek, hiába érte őket a szellő. Tücsök ciripelés, őzek és egyéb éjjeli állatok zaja nem hallatszódott.

Minden néma volt.

Hangtalanul landoltam a puha avaron, hogy meg ne zavarjam a nyomasztó csendet. Egy bizonyos... Fekete-hegytől nagyjából 15 méterre lehettem. Sam sokat mesélt erről a helyről. Azt is elmondta mit hallott meg itt legutóbb.

Gaia gyermekei...

Mióta... itt vagyunk. Sam kerüli a kulcs keresés témáját, mintha nem akarna foglalkozni az üggyel. Rá se hederített a Hírvivőre pedig ő az egyedüli személy, aki használni és értelmezni tudja.

A fülemben a vér egyre jobban lassult, ahogy az éjszakát fürkésztem. Nem stimmelt valami. Tompítottam a lépéseim zaját a széllel és egyre mélyebbre sétáltam az erdőbe. A szemem sarkából mozgást észleltem, mire gyorsan elbújtam az egyik fa törzse mögé. Mikor kikukucskáltam viszont nem észleltem semmit. Lehunytam a szememet és pulzáltam egyet.

Van itt valaki.

Kikukucskáltam és alaposabban végignéztem a helyen. Az első pár másodpercben semmit sem láttam, semmilyen mozgást. Hirtelen éreztem meg a közelemben lévő lépéseket. Alig bírtam visszabújni a rejtekhelyemre. A szeleket gyorsan magamhoz hajtottam. Engedtem, hogy körül fussák a testemet.

Az alak elhaladt mellettem. Nagyon közel. Egy pillanatra megtorpant és hátra nézett. Barna csuklyája az arcába volt húzva. Csak az áll vonala látszódott ki alóla, amit azonnal felismertem. Ha a szelek nem rejtettek volna el, most velem nézne farkas szemet.

Egy pár percig állt tökéletes csendben, majd halkan tovább haladt. Az ő lépései sem vertek zajt. A hegység felé sietett, többet nem nézett hátra, így simán tudtam követni, de azért lemaradtam tőle, mert tudtam, hogy ebben a városban talán ő az egyetlen személy, aki egy kis ujj mozdítással el tudna intézni.

A hegyek között egy vékonyka ösvényen át folytatta az utat, nagyon kellett figyelnem hová lépek, ugyanis a hely tele volt kő törmelékekkel, amik szintén nem nekem kedveztek, a levegőből pedig nehéz lett volna követni, hisz a hegységben könnyen szem elől téveszthetem.

Egy kisebb tisztásra értünk ki. A köpenyes alak előre sétált. Ekkor vettem észre, hogy egy fiú vár rá a sziklának támaszkodva. Csak pislogni tudtam, ahogy végig mértem a srácot.

Én nem szoktam olyanokat mondani, hogy milyenek helyesek a fiúk, de bakker... ez a srác valami hihetetlenül szexi!

Igen. Ellehet küldeni a fenébe nyugodtan én is azt tenném magammal.

Az a tipikus szőke herceges beütése volt, csak kék szemek helyett gyönyörű smaragd zölddel, ami valahogy ragyogott az éjszakában. Bár lehet, hogy csak hallucinálok. Kitudja. A haja kócos volt, de nem az a most keltem ki az ágyból emberek kócos, hanem a „Én csak ilyen természetes hajjal születtem" fajtájú. Hozzá szálkásan izmos is volt, ráadásul ő végre valami emberséges ruhát viselt, nem azt a fura felkötős izét, hanem egy sima mély kék póló, rajta egy valódi bőrből készült mellény, buggyos nadrággal és vádli középig érő csizmával.

Na elég lesz ennyi az áradozásból. Mert már én akarom saját magamat megkövezni.

- Na végre. - lökte el magát a faltól a herceg. - Sokáig tartott Legfőbb.

- Nehéz kijutni a városból éjszaka. - mondta a köpenyes alak, miközben levette a csuklyáját.

Őszintén nem lepődtem meg, hogy Alida az és nem csak azért mert felismertem már őt pár perce. A hatalmasoknak mindig megvannak a maguk titkai. Ráadásul ebben a nyavalyás dimenzióban alapból bűzlik valami, és nem a sok lócitrom. Az viszont nagyon érdekelt, hogy ki ez a fiú és miért találkozik Allal egy ilyen eldugott helyen. Sam említett valami srácot, de megvallom annyira nem figyeltem rá.

- Megjöttek? - kérdezte a fiú... még a hangja is tökéletes, mély simogatóan lágy basszus.

Térj észhez! Ez csak egy pasi.

- Igen. Mindkettő itt van. - felelte a lány. - Az alkud még áll, jól sejtem herceg?

Ajj ne már... ez is egy herceg? Ez komoly? Most már tuti, hogy Sam említette... Várjunk... alku? Milyen alku?

- Igen. Ha megteszed akkor nem csak az én ügyemben segítesz, hanem magadon és az uralkodódon, a valódi uralkodódon is.

Alida felsóhajtott egy kicsit és a hercegre emelte a tekintetét, míg én végig pörgettem a fejemben a mondatot.

A valódi uralkodó... az nem ez a herceg... de nem is a királynő... Alida követi a törvényeket, nem szokása lázadozni, tehát... akkor a valódi uralkodó... Kilyan. Hirtelen ütött valami szöget a fejemben. Ha a nők... a konyhára valók. Miért ül Nyugat trónján egy nő?

- Nem az én módszerem az a fajta segítség. Ez a magadfajta barbár Északinak a szokása. Elintézni így egy ügyet.

- Cicám... - mosolyodott el szárazon a herceg. - Mindig is két dolog irányította a dimenziókat. A hatalom és a fegyverek. - közelebb lépett Alidához és megérintette az arcát. - Nálad hatalmasabb nincs ebben a dimenzióban. Mi nem emlékezhetünk rá. De megkérdezem. A királynőd, akit elvekben minden porcikáddal szolgálnod kéne, hogy jutott hatalomra?

Alida nem válaszolt egy ideig zavartan pislantott párat, majd hátrébb lépett a hercegtől.

- Alig lehettem két éves... elvárod, hogy ilyesmire emlékezzek? A király meghalt. A királynő vette át a helyét, ahogy a király elrendelte, amíg Kilyan be nem tölti a 21-et. Hogy mi történt az uralkodóval... azt nem tudhatom.

A herceg valódi mosolya megvillant.

- Módod van megjelenteni mi történt nem? - kérdezte. - Mikor lesz a bál? - vonta fel a szemöldökét.

- Szombaton. Javában megy a készülődés.

- Gondolkodj el addig a dolgon. Ha segítesz, csak küldj a bál előtt két nappal egy üzenetet. Abból tudni fogom, hogy döntöttél.

Azzal a férfi elindult a hegy másik végébe, míg Alida a fejére rántotta a csuklyáját és felém indult. Egy szikla mögé bújtam kellemetlen érzéssel a torkomban és csak bámultam a lány után, akiért Sam annyira oda van.

Nagyon úgy tűnik nekem, hogy egyik családi drámából a másikba csöppentünk, csak Sam vagy nem akar észrevenni semmit, mert jó pár évig úgy élt, hogy ez az ő álom dimenziója és itt nem történhet semmi rossz... De... Kezdem nagyon úgy érezni, hogy itt nagyobb baj van... mint otthon... a Földön. 

Kis szereplő kinézetes dolog, már akikről találtam. (Ők meg az előző fejezetekben megjelenők lassanként bekerülnek a szereplők fejezetbe).

Alida Light / A Legfőbb Bölcs (Al):

Kilyan Anis Ulliel Bejo (Kill):

Eduard Haximilian Capital (Eduard herceg):