Sziasztok! Egyik kedvenc részemet hoztam el nektek, nem spoilerezek, hogy mi van benne, majd úgy is elolvassátok! Úgyhogy hajrá! 

- Most csak viccelsz velem... - nézett ki a kocsi ablakán Hall. Hallotta, hogy Skandar kikapcsolta mellette a biztonsági övet. 

- Gondoltad, hogy annyiban hagyom a táncot? - vigyorgott Skandar, mire Hall csak bemutatott neki. 

Skandar öblös hangon felnevetett, mialatt kiszállt. Hall csak az épületet bámulta, amiről lerítt, hogy egy latin klub. A szíve félelemtől remegett. Skandar kinyitotta az ajtót és alaposan végig mérte őt. Nem látta még Hallt ilyennek egész élete során sem. Rettegett. 

- Menjünk máshová? - kérdezte óvatosan. 

Hall csak alig láthatóan biccentett. 

A férfi visszaült a kocsiba. Pár pillanatig Hallt nézte, aki még mindig a klubot bámulta. 

- Mi történt? - szólalt meg végül.

- Csak nem tudok táncolni. Más testhez vagyok szokva. - vágta rá Hall.

Kifogás. 

Skandar beindította a kocsit és felkanyarodott az elkerülő útra. Hall nem szólalt meg az út alatt, csak amikor felismerte a tájat, akkor kezdett el fészkelődni a helyén, mert... sejtette, hogy hová mennek és amikor bekanyarodtak a stúdiók területére összevont szemöldökkel nézett Skandarra. 

- Hová megyünk? - kérdezte. 

- Majd rájössz. - mosolyodott el. 

Kikerülték a stúdiókat, ahol a legtöbb filmet felvették. Hall csak a kapukat figyelte, miközben a szíve hangosan vert a mellkasában. Skandar nyugati irányba tartott, a nő pedig hangosan kifújta a levegőt a száján, amikor meglátta a Broadway épületét. A helyet, ahol minden év februárjától ki volt kérve áprilisig a suliból és addig magántanulóként tengette napjait. 

- Még néha-néha visszajárok. Az igazgatója azóta nyugdíjba ment, de jóba maradtam a többi itt dolgozóval, plusz februártól áprilisig elég sokszor vagyok itt. Én asszisztálok az új gyerek nemzedék felett. - hajtott be a művészek parkolójába. 

Hall kikötötte magát és rögtön kiszállt az autóból, miközben végig mérte a színházat. Semmit se változott. Ugyanolyan volt a színe, a díszítése és mindene. Hall nem várta meg, amíg Skandar mellé lép, hanem lassan elindult a művészbejáró felé és a tábla előtt megállt. 

Mennyiszer lépte át a küszöbét... Hány évig... És mennyire szerette. 

- Emlékszel milyen volt mikor először válogattak be minket? - érezte meg maga mellett Skandart. 

- Arra emlékszem, hogy annyira izgultál, hogy eltévedtél és a lány öltözőbe mentél be a fiú helyett, pedig a fiúk az első, a lányok a második szinten voltak. - húzta gúnyos mosolyra a száját Hall. 

- Oh én tudtam merre megyek, csak jól tudtam megjátszani az ártatlant. - vigyorodott el Skandar is. 

- És arra is emlékszem, hogy amikor benyitottál betörtem az orrodat. 

Skandar csak megérintette az orrnyergét, pont ott ahol régen Hall megütötte. Gyorsan begyógyult, egy heg se maradt utána, de attól még emlékezett ré, hogy perceken keresztül csillagokat látott és onnantól tudta jól, hogy Hall nem csak egy random halandó lány. Ilyen pontosan azok nem tudtak célozni. 

Még mindig nem tudta megszokni Hall ezen szerelését, pedig azóta hordott ilyen ruhákat, hogy átvette Charles Beckendorf helyét a cégben. Egy pólót és egy szoknyát viselt, ami akár egybe részes ruhának is elment volna, nem volt hivalkodó, csak a felső és a szoknya között olyan két centi kilátszott a derekából, de a piros színek miatt nehezen lehetett észre venni, pláne, hogy magassarkúban volt, még a fekte bőrdzseki is jól állt neki, amit csak azért vett fel, mert este kezdett hűlni az idő. Frissen mosott haja hullámokban omlott a vállára és onnan a hátára. 

- Fodrászhoz mikor mész? - kérdezte meg megérintve az egyik hajtincsét, ami pont úgy fénylett, mint a tűz. 

- Még nem tudom... Miért? Rosszul áll a hosszú haj?

- A félhosszú jobban megy hozzád. - felelte őszintén. - Bemenjünk? - engedte el a tincset. 

Hall aprót biccentett. Skandar belökte a hatalmas ajtót és előre engedte Halliet. A lány kihúzta magát, miközben besétált az előtérbe. Nem ismerte a biztonsági őrt, de Skandar rögtön a férfihoz lépett és lepacsiztak, majd besétáltak haladtak. Hall a halvány fehéres sárgás falakat nézte, a vörös kárpitot és a képeket, amin... ők voltak. Minden év Broadway gyereksztárjai, a felnőttek és így tovább. Megállt a mostani generáció képe előtt. Nem úgy csillogott a szemük, mint az övék, valahogy... higgadtabbak voltak, nem érezte bennük azt a dúló hülyeséget, mint a régi bandában. 

- Tartod valakivel a kapcsolatot? - kérdezte halkan. 

- Csak Rebecca Hathaway-el. - felelte.

Hall halványan elmosolyodott. Ha női rivális kellett, mindig Rebecca játszotta el. 

- Gyere! - fogta meg a kezét Skandar és kezdte el a lift felé húzni. 

- Miért jöttünk ide? - kérdezte Hall, amikor becsukódtak az ajtók, de amint meglátta, hogy Skandar hányas szintet nyomja be, már értette. - Nem mondasz le a táncról, mi?

Skandar csak a szemeibe mélyesztette az övét. Kék szeme nyílt volt, semmi harag nem uralkodott benne, csak megértés és kedvesség. 

- Rólad nem mondok le.

Hall nem tudott mit válaszolni, mert nem értette hirtelen mire gondol Skandar, de mielőtt kimondhatta volna a lift ajtaja pittyenve kinyílt. A gyakorló termek szintjén voltak, egyben a csak ritkán megjelenő tagok öltözőinél. Skandar az utóbbiba vitte be. Kikapta a zsebéből a kulcsát és kinyitotta a szekrényét. 

- Tessék. Öltözz át. - nyomott Hall kezébe egy cicanadrágot és egy lezser ujjatlan felsőt. 

- Mért van női ruha a szekrényedben? - vonta fel a szemöldökét Hall. 

- Mert az egyik kollega nőmmel közösen használjuk, aki szintén csak a gyereksztárok miatt szokott idejönni februárra, márciusra és áprilisra. - mosolyodott el. - Ott van pár öltöző.

- Ezért csíptem ki magam? 

- Nekem mindegy, hogy nézel ki. Felőlem akár bugyiban és melltartóban is beülhettél volna a kocsimba. Bár viccesebb lett volna anélkül. - vigyorodott el.

Hall viszonozta a mosolyt. Már el is felejtette, hogy milyen Skandar, hogy mennyire tudta, hogy mikor kell őt szándékosan provokálnia és húznia az agyát, hogy feloldódjon. 

- És meddig jutottunk volna a kocsival? - kérdezett vissza. 

- Nagyjából a hálószobádig, rosszabb esetbe semeddig. 

Hall érezte, hogy a bőre alatt égni kezd a tüze, szinte feszítették a lángjai. 

- Milyen kár, lehet legközelebb majd ruha nélkül ülök be. - terült szét egy sötét mosoly az arcán, mire Skandar felkuncogott, ő pedig elindult az öltöző kabinok felé. 

5 percen belül már a gyakorló teremben voltak. Hall szoros copfba kötötte a haját, míg Skandar elkezdett bemelegíteni. 

- Még mindig táncolsz, vagy már csak színészkedsz? - fonta össze a mellei alatt a karját a nő8. 

- Táncolok is, de főleg tanítok. Már negyvenhez közel nem nagyon keresnek fel táncos szerepekkel. Ha esetleg Cora felkér, akkor csak miatta belemegyek egy-két táncversenybe, de... már kezdi ő is belátni, hogy kiöregszünk belőle, azért is vannak Johnnyval már 5 éve musical színházban. Ők valahogy... sose tudtak teljesen elszakadni egymástól, már amikor mindenki szét széledt a Jackson család fekete napja után... Ők még akkor is együtt maradtak. 

- Nincs köztük semmi, csak barátok. - mondta Hall, mintha bele látott volna Skandar gondolataiba. 

- Mondták ők is, csak nagyon durván megértik egymást. 

- Más kötelék az övéké. Ha Cora nem lett volna folyamatosan odáig Edmundért, akkor talán összejöhettek volna, de... Johnny se tekintett rá másképp. - rántott még egyet a haján, amit már Skandar is észrevett. 

- Túl feszült vagy. - felelte. 

- Tíz év után újra ember vagyok és éppen egy válás közepén vagyok... Meglepő? - vonta fel játékosan a szemöldökét. 

- Csak próbálj meg ellazulni. - sétált a zenelejátszóhoz és kötötte rá a telefonját, majd elindított egy lassabb számot. - Hunyd le a szemedet. 

Hall felsóhajtott, de engedelmeskedett Skandarnak. A fiú nem mondott semmit, csak kapcsolgatni kezdte a zenét, mindegyiknél olyan 10 másodpercet várt mielőtt átkapcsolta volna. Amikor meglátta, hogy Hall elkezd ütemre dobolni a lábával akkor kicsit tovább várt. Ezt nagyjából tíz számnál játszotta végig, mire kiszúrta, hogy Hall nem csak lábával adja a ritmust, hanem a kezével is. A mutatóujjával. 

Nem kapcsolta el a zenét. Rögtön felismerte már a dallamáról. Hold on... Tarts ki. A szöveget figyelte, a dallamot és Hall arcát.

"Szeretni és harcolni. Vádlás. Tagadás. Nem tudok elképzelni egy olyan világot, amiben te elmész."

Hall lassan ringatózott egyik lábáról a másikra. Skandar nem tudta, de ő is a szöveget figyelte. Az ujjait a talajba mélyesztette, nem mert ellépni, nem mert megfordulni, mert tudta, hogy nem ura az emberi testének. Dan ezért futotta le, ezért használta inkább a tűz erejét és gyakran... Dant csak azzal tudta leverni, kard vívásban nem, mert nem érezte hová kell lépnie, félt hogy megbillen és elesik. 

"Tarts ki még, még mindig akarlak. Gyere vissza, még szükségem van rád."

Csak a sarkait merte elmozdítani, miközben a karját oldalra vezette. Óvatosan lépett előre, ám amint kinyitotta szemeit a lábai összeakadtak, ő meg idegesen megrázta a fejét. 

"Hadd fogjam meg a kezed. Helyre fogom hozni. Megesküszöm a szerelemre és az egész életemre."

- Csak keresd a régi érzéseket. Ez nem lesz jó zene. - váltott ismét számot. - Túlságosan a vágyaidat tükrözi. 

Hall felhorkant, miközben idegesen elkezdett fel-alá sétálgatni a tükör előtt. 

- Nem bűn bevallani Hall, ha vágysz valamire, ahogy azt se ha félsz. 

- Amitől félek és, amire vágyom egy és ugyanaz. - vágta rá a nő.

- Hé! - lépett hozzá Skandar és emelte fel az állát, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Csak engedd el a gondolataidat. - kérte kedves mosollyal az arcán. 

Hall alig láthatóan biccentett, mire Skandar torok hangon felmordult. 

- Jó. - helyesbített Hall. 

A fiú visszasétált a telefonhoz, már tudta mi kell ide. Egy nagyon régi zenét keresett, azt se tudta hol lehet a telefonjába, csak emlékezett rá, hogy benne van. "Engedj be" látta meg a címét és rögtön elindította, majd Hallre nézett. 

A nő ledermedt. Emlékezett erre a számra, ami szívszaggatóan lágyan indult és egyre jobban felpörgött, felépült... Erre a számra improvizáltak sokat Skandarral pontosan itt, pontosan ebben a teremben. Akkor is Edmund miatt tette fel, hogy elterelje róla a figyelmét. 

Hirtelen érezte meg, hogy Skandar elé lép, pont amikor a szöveg elindult és felé nyújtotta a kezét.

"Én... Én sosem terveztem, hogy nyújtsam a kezem. Szóval csak fogadd el, vagy engedd el."

Hall halványan elmosolyodott, ahogy Skandar tenyerébe simultak az ujjai. 

"Ha érzed belül, akkor nyisd ki a szemed, mert talán sosem tudod meg... Amikor a fények elhalványulnak, a falak leomlanak és várni foglak, szóval engedj be".

Skandar rántotta meg Halliet, most nem vigyázott rá, egyáltalán nem akarta pátyolgatni, mint a Beckendorf villában. Hall a jobb lábával előre lépett, míg Skandar elsétált mellette és hátra rántotta. Hall azt hitte el fog esni, de helyette bele kapaszkodott a férfiba és ő pörgette vissza őt. Skandar a mellkasának csapódott. A tekintetük pedig találkozott. 

"Nem fogom hagyni, hogy eless, és megkaphatnánk mindent, hiszen az álmainkban a dolgok jobbak voltak."

Hall megkapaszkodott Skandar szemeiben, amikben csak segítség tükrözött. Végig járta már egyszer ezt az utat, amikor 15 éves volt, amikor Edmund halottnak tette magát és azt hitte ő ölte meg, sőt... Akkor is végig járta, amikor alfa lett és készen állt, hogy örök időre lemondjon a családjáról és Edmundról. Miért kellene emésztenie magát, mikor Ed döntött így? Az elfojtott tűz dübörgött a vérében, minden dühe és minden szenvedése, amit elnyomott.

Nem mert gyorsan lépni. Lassan kezdte el egyik lábáról a másikra tenni a súlyt. Kezeivel a fiúba kapaszkodott, de csak a jobbal. 

A tánc a kulcs. 

Ezt véste egykor Yui kardjába, hogy tudja kezelni a tűz erejét, amit Dannek nem taníthatott már meg. Érezte, ahogy mindegy egyes porcikáját átjárja a zene, a ritmus, a dallam lágy ringatása, ami erőt és bizalmat ébresztett benne. A vállai automatikusan mozdultak, ahogy a lábai is, mintha mindig is ismerte volna a mozdulatokat, csak eltévedt volna. 

Skandar halványan elvigyorodott, majd megpörgette Hallt és utána ugyanúgy lecsapott rá a bal kezével. Hall mosolygott, ahogy felismerte a régi játékot a teste, ahogy ösztönösen követte Skandar mozdulatai. Annyira figyelt a kezére, pláne, amikor Skandar már a balt is elkapta és folyamatosan pörgette őt, időnként a elkapva a csípőjét és hátrébb húzva, íncselkedve, játékosan, hogy Hall már nem figyelte hová lép és mikor. Tudta hová kell tennie a testsúlyát, hogy mennyire kell előre hajolni, mikor kell sarkon, mikor pedig lábujjakon megpördülnie. Skandar hirtelen rántotta a háta mögé a karjait, mire Hall a mellkasának csapódott. Az orruk hegye összeért, mire Hall lefagyott. 

Érezte a férfi leheletét a bőrén, a testéből áradó hőt, amit a tánc okozott. Hall picit elmozdította a fejét. A felső ajkuk majdnem összeért, de még éppen nem, viszont csak pár miliméter kellett, mert Hall ajka bizseregni kezdett, olyan volt, mint egy kis villám csapás, ami tova terjedt a tarkójára, onnan pedig a végtagjaiba. 

Mennyire akar szórakozni? Lelazítani? Mi lenne, ha megcsókolná Skandart, vagy a fiú őt... Hányszor megpróbálta itt, amikor Edmund kikerült a képből, de csak akkor, ahogy... Ahogy most is... Ő rántotta magához... Nem ő lépett oda hozzá. 

A férfi kicsit oldalra döntötte a fejét, mire Hall felnevetett, de olyan felszabadultan és örömtelin, hogy Skandar nem tudott megsértődni az elutasításon. 

- Ne manipulálj engem. - parázslott a tekintete. 

- Ilyet nem mernék tenni. 

- Nem? - mosolygott a nő, mialatt elengedte a férfi kezét és a mutatóujjával végig simított az ajkán, előbb a felsőn, majd az alsón. - Pedig tudom mikor akarnak manipulálni az emberek. - hajolt Skandar füléhez és lehelt bele, mire Skandar hátán bizsergés futott végig. - És tudom, hogy lehet a férfiakat megfogni, felfalni elég sok helyen. - a férfi nyelt egyet, miközben Hall végig simított az orra hegyével a nyakán, majd elhúzódott, mintha mi sem történt volna. - Vigyél haza. - pördült meg és indult el az öltözők felé. 

Skandar nyelt egyet. Nem erre számított. Esetleg egy pofonra igen.

Negyven percbe tellett, míg felöltöztek, kimentek a kocsihoz, felhajtottak az autópályára és beértek Malibu területére. Skandar a villa előtt fékezett le. 

- Bekísérsz? - kérdezte Hall, de nem várta meg a választ, hanem kipattant a kocsiból és a kistáskájában kezdett el kutakodni a kulcsa után. 

Skandarnak megfordult a fejébe, hogy a fiúkat, akiket felhozott ide... Vajon ugyanígy csalogatta be, anno még amikor Yui három éves volt, de rögtön kihajította az elméletet a kukába. Kihúzta a kocsi kulcsát és szó nélkül követte Hallt. 

A nő a bejárati ajtónál bevárta, majd neki dőlt az ajtónak és gondolkodva végig mérte őt.

- Megcsókoltál volna? - kérdezett rá nyíltan. 

- Számított volna? - kérdezett vissza reflexből, mert ismerte Hallt. Vele nőtt fel, nem úgy mint Ed, mert míg a Poszeidón ivadék irányította az embereket és Hallt mindig kész tények elé állította, ő rokonszenvet táplált a lány felé, egyenrangú félként kezelte, míg Ed mindenkit maga alá sorolt, Hall csakis a makacssága és a lobbanékonysága miatt vette fel Eddel a küzdelmet, na meg mert kiporolta a hátsóját. 

- Neked biztos. - jelent meg gúnyos mosoly a szája sarkában. - Felteszek egy kérdést és szeretném ha őszintén válaszolnál. Ha behívnálak a házba és tegyük fel, odabent feltennék egy zenét, azt a zenét, amire egy nagyon érdekes koreográfia jutott eszünkbe még régen és mondjuk megcsókolnálak. Mit csinálnál? 

Skandar résnyire összehúzta a szemeit.

- Mennyire akarsz szórakozni? - ült ki gúnyos mosoly az arcára. 

- Eléggé. De a kérdésre válaszolj.

- Nem tudom. - felelte őszintén Skandar, mert tényleg nem tudta. Nem ilyennek ismerte Hallt. 

- Akkor derítsük ki. - tenyerelt rá a kilincsre és sétált be. Nem nézett hátra, csak befordult a nappaliba, ahová Skandar nem láthatott be. 

A férfi óvatosan lépett előre, becsukta maga mögött az ajtót, amikor az előszobába ért, majd lassan folytatta az útját a nappaliba. Kíváncsi volt, hogy Hall mire is készül. 

~~~

Dan a szobájában ült, amikor meghallotta az ajtó kattanását. Elindult kifelé a szobájából, de amint lepillantott a földszintre visszaugrott a takarásban. Hall ledobta a cuccát a fotelbe és halvány mosollyal nézett Skandarra, mialatt lerúgta magáról a magassarkút. 

- Mire is készülsz? - érdeklődött Skandar.

- Szórakozok. - felelte Hall és indított el találomra egy számot.

Dan figyelte, ahogy a férfi lehunyja a szemét és elkezd a zene ritmusára dobolni a lábával, a szemei szikrákat hánytak, amikor meglátta, hogy az anyja a férfihoz lép és átkarolja a nyakát. Dan csak rögtön előkapta a telefonját és belépett a videó felvevőbe és elindította az anyjára fókuszálva. 

Skandar szemei felpattantak. Hall arcára kedves mosoly ült, mialatt elkezdte a nappali felé húzni, ott ahol több hely volt és táncolni kezdett. Skandar pár másodperc alatt ráhangolódott Hall hip-hop-os mozdulataira. 

Dan elhúzta a száját, ahogy rájött, hogy az anyja újra tudott tácolni... főleg, hogy ezzel a férfival. De igazán akkor kezdett el kiakadni, amikor meglátta, hogy az anyja hogyan mosolyog, hogy élt, hogy nem olyan volt mint az edzéseken, makacs, harcias, ellentmondást nem tűrő, hanem kedves és szenvedélyes, lobogott benne az élet. A mozdulataik teljesen kiegészítették egymást, mintha összetartoztak volna, mintha csak ők ketten ismerték volna ezt a nyelvet és senki más sem a világon.

Hall úgy irányította a mozdulatait, hogy Skandar állandóan belegabalyodjon a karjaiba vagy a ruhájába. Amikor Hall biztos volt, hogy Skandar már teljesen kezd belezavarodni a mozdulatokban hátra lépett. A dzsekije a férfi kezében maradt, úgy beleakad, ő pedig csak mosolyogva pördült meg, hogy a szoknyája forogjon körülötte, majd vigyorogva pillantott Skandarral, aki felvont szemöldökkel kapkodta Hall és a ruha darab között a szemét. 

Hall kuncogott. Felemelte a kezét és a mutató ujjával intett Skandarnak, hogy jöjjön, miközben hátrálni kezdett, egészen addig, amíg meg nem érezte a falat a hátánál, aminek neki vetette a hátát, úgy mosolygott a férfira. 

Skandar követte Hallt, de a lány hirtelen emelte fel a kezét és taszította oldalra a férfit a falhoz. Skandar vigyorgott. Ez már az a Hall volt, akivel táncon improvizáltak és új lépéseket találtak ki, új történetekkel. A férfi megpróbált visszalépni Hall elé, de a lány csak ismételten felemelte a karját. Az arcán mosoly játszott. Skandar csak fogta magát és alulról átbújt a karja alatt, közvetlenül Hall feje mellett felbukkanva. Elkapta Hall derekát és megemelve átpördítette a másik oldalára, miközben megtámaszkodott a nő feje mellett a két tenyerével. 

A lány felemelte a kezét, mire Skandar rögtön elzárta az útját, majd Hall lefelé vitte a kezét, de onnan se engedte ki Skandar. Vissza akarta venni a táncot, ő akart irányítani, de Hall ezt nem akarta. Elrontotta volna a játékát. 

Amikor levitte az egyik kezét, a másikat fel, egyre gyorsabban, amíg el nem kapta Skandar bézs színű felsőjét a hasánál és rántotta felfele. A fiú a pólóhoz akart kapni, mire Hall kipördült a csapdából, de a fiú felsőjét nem engedte el, áthúzta Skandar fején és hagyta a földre esni. 

A férfi annyira meglepődött, hogy csak pislogni tudott és Hall szemeit kereste, amik kihívástól fénylettek. Skandar tudta, hogy még nem lenne késő lelépnie, de ez egy annyira új, annyira más Hallie Beckendorf volt, mint akivel életében találkozott, hogy csak megindult felé és elkapva a lány kezeit magához rántotta. 

- Mit is mondtál kinn? - vonta fel a szemöldökét. 

- Talán meggondoltam magam és még játszom egy kicsit. - csavarta meg Skandar kezét és pördült meg. A férfi újra el tudta ugyan kapni a kezeit, de ezúttal háttal álltak egymásnak. 

- Aljas egy játék. - támaszkodott le a nő vállára. 

- Oh, nem is kicsit. - mosolygott Hall, miközben körözni kezdett a csípőjével, ami teljesen Skandarhoz simult. 

A férfi nyelt egyet és lepillantott Hallre. A tekintetével csak Hall mozdulatait tudta követni, a bőre felforrt, ahogy a nő a hajába futtatta az ujjait egy birtokló mozdulattal. 

- Leálltál. - búgta Hall.

És tényleg, annyira Hallt figyelte, hogy abbahagyta a táncot. A nő csak elkapta a kezeit és a teste köré fonta. Skandar ujjai végig simítottak a nő bőrén, különösen ott, ahol hiányzott két centi a szoknya és a póló között. Látta egyáltalán Hallt valaha szoknyában? Nem... Tuti, hogy nem. 

Hall hirtelen leguggolt, Skandar ujjai beleakadtak a felsőbe és csak akkor ocsúdott fel a döbbenettől, amikor Hall felsőjét a kezében fogta a lány pedig fekete melltartóban hátrálni kezdett tőle, olyan mosollyal, amit eddig csak Vénusz lányain látott a római táborban. Mindig elfelejti, hogy hall nem csak Héphaisztosz unokája, hanem Aphroditéé is. 

Skandar hitetlenkedve megrázta a fejét. Két lépéssel elkapta Hallt, megemelte a földről. Hall elkapta a lábaival a derekát, míg Skandar csak forogni kezdett, a zene ritmusának megfelelően. 

Dan pedig mindeközben odafent próbálta visszafogni a morgását. A hasznára lesz még ez a jelenet ebben biztos volt. 

Hall megérezte a hideg falat a bőrével, mire felszisszent és elengedte Skandart a lábaival, oldalra emelte a kezeit, de Skandar ismét lazán megtámaszkodott a falnál, így viszont csak a hátára tudta vissza tenni a kezeit, de a fiún nem volt póló. Ez eddig annyira nem zavarta, de most... A háta izmos volt, persze, hogy az volt. Táncos. Azok mindig hihetetlenül jól néztek ki, de... elfelejtette és Skandar túl közel volt, legalább annyira, mint a Broadway próba termében. Belevájta a körmeit Skandar lapockáiba, mire csak megérezte az izmokat rajta. 

Elkáromkodta magát. 

Skandar halk kuncogása megcsapta a fülét, nem húzódott el, csak gúnyos mosolyra húzta a száját. 

- Nálad a káromkodás sosem azt jelentette, hogy dühös vagy bosszús vagy. - mondta. - Hanem, hogy valami olyasmit idéztél elő, amit nem akartál szánt szándékkal. Egyszer kíváncsi lennék én is valamire Hall... - simított végig a nőhasán, egészen a szoknyájáig, mire Hall hátra vetette a fejét a falnak, kellett mégis az a hideg, ami abból áradt. - Ha nem szólalna meg benned egyszer a kis hang, ami Edmundot választotta, akkor mit csinálnál? - vonta fel a szemöldökét, kék szemeiben valódi érdeklődés csillogott, de Hall nem válaszolt, így folytatta. - Kikezdesz velem a színházban, majd a házad előtt, de amikor benn vagyok, akkor megriadsz? - mosolygott. - Ugyanúgy ott van benned, ugyanúgy vélekedsz róla, mint korábban, hiába vagy miatta rosszul. Neked még mindig ott van a szívedben és képes megakadályozni abban, hogy feloldj, hogy ugyanaz a lány legyél, mint régen. Mint aki szeretett táncolni. Mi lenne Hall... - vált sejtelmessé hangja. - Ha egyszer nem azt tennéd, ami helyes, hanem azt amit akarsz. Pláne, hogy Edmund Jackson dobott téged egy démon miatt. Selma miatt.

A férfi felszisszent, ahogy Hall ujjai karmokba végződtek és belé vájta őket. 

Dan odafent a fejét rázta, könyörgött a tekintetével, mert megszólalni nem mert, hogy az anyja ne csinálja azt, amire gondol... Ingrid azt mondta nem esne még egyszer abba az életmódba... 

- Telibe találtam mindent? - mosolyodott el Skandar. 

- Nagyjából. - felelte Hall, majd előre hajolt és megcsókolta Skandart.

Dan csak káromkodott egyet az orra alatt. 

Skandar felkapta Hallt. A nő átfonta a törzsét a lábaival és a nyakába kapaszkodott, az ujjait a hajába futtatta, kisajátító, birtokló mozdulattal. A férfi leült a kanapéra, az ölébe húzva Hallt. 

Dan körül a levegő sercegni kezdett, de akkor is maradt. Muszáj volt. Előnye lesz még ebből, de még mekkora...

Skandar keze Hall szoknyája alá siklott, végig simított a nő combjain. Hall bele borzongott az érintésbe, az egész teste éget és alig bírta a tűzerejét visszafogni, ami hullámzott a bőre alatt, feszítette és csavarta. Torok hangon felmordult, amikor Skandar végig húzta a mutatóujját a belső combján. Tudta, hogy a pupillája összehúzódott, mert egy pillanatra minden fekete fehér lett. A sárkány génjein is alig bírt uralkodni, ennyire nehezen rég bírta a képességeit magában tartani és akkor hirtelen megérezte... Egy plusz illat volt. Egy szag, ami nem illet oda.

Dan. 

Megszakította a csókot és egyenesen az emeletre kapta a fejét. Dannek éppen annyi ideje volt, hogy a telefont elrejtse, de nem mert a készülékre nézni, pláne, hogy az anyja tekintete az övéjéve mélyedt. Azt hitte leordítja a fejét, vagy a szobájába parancsolja, de a kék szemekben félelem villogott, mintha most esett volna le neki, hogy mit csinált, de csak bámulta őt, legalább fél percen át.  

- Állj... - suttogta, majd magára talált. - Állj! - tolta el Skandart, aki csak zavartan pislantott párat, majd hátra nézett és az ő szemei is elkerekedtek. 

- Fenébe... - káromkodta el magát a férfi. 

- Mióta állsz ott? - kérdezte Hall. 

Dant nem is érdekelte a férfi, csak az anyja, aki még mindig az ölében ült.

- Onnan, hogy megjöttetek. - válaszolta. 

Az anyja lehunyta szemét és az ajkára harapott. Leszállt a férfiról, végig simítva a szoknyáján és villámgyorsan belebújt a felsőjébe.

- Khm... Asszem jobb, ha megyek. - kapta fel Skandar is felsőjét, Hallhez lépett, de végül csak az ajkára harapott és elhagyta a házat. 

Dan közben sunyiban leállította a felvételt és a zsebébe süllyesztette a telefont. Hall felsétált az emeletre. Az arcán legalább egy millió érzelem uralkodott, amin meglepődött Dan. Általában vagy a gúnyos mosoly, vagy a semlegesség volt az álarca. A fiú sarkon fordult és be akart menni a szobájába, de Hall utána szólt. 

- Dan, várj. - kérte gyenge hangon.

- Ez a te dolgod. - nem tudta, hogy tudta kimondani, mikor legszívesebben egy kanál vízbe megfojtotta volna Skandart, de... nem ő kezdte, hanem az anyja és neki is utalt rá, hogy lehet ki fog vele kezdeni. - Nem az enyém. Nem érdekel. 

- Pocsékul hazudsz tolvaj létedre. - állt meg tőle két méterre Hall. 

Dan csak felsóhajtott és az anyjára nézett, próbálva kizárni, hogy Skandar keze hol járt, hogy birtoklóan simogatta az anyját, Hall meg... 

- Meglep, hogy abbahagytad amikor megláttál. - mondta őszintén. - És az is meglep, hogy kellett hozzá fél perc. Felőlem enyeleghetsz Skandarral, ha már apa Selmával tette ugyanezt az évek alatt... - mondta, de az arcára volt írva, hogy... mérges.

- Én nem... 

- Miért vártál annyit, amikor megláttad, hogy titeket bámullak?

Hall arcára fanyar mosoly ült ki.

- Mert... egyszer az apád miatt már elkövettem ugyanezt, csak nem Skandarral, de... ugyanúgy egy kis gyerek zavart meg, neki is fekete haja és zöld szeme volt, csak fiatalabb volt nálad és lány.

- Yui.

- Igen... És hiba volt. És megígértem, hogy többet nem követem el ugyanezt a hibát. 

- Megtetted. 

- Nem... Velük lefeküdtem... Skandarral nem fogok. 

Dan gúnyosan elmosolyodott. 

- Aha... mert ha nem lettem volna itt, akkor már nem a nappaliban szexelnétek. Persze... Jó éjt, anya. - lépett be a szobájába és csukta be maga mögött az ajtót. 

Hall csak kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Szorosan lehunyta a szemeit, érezte, hogy könnyek marják a szemhéját. Megfordult. Nem akarta látni a fiát, mert... Igaza volt. Félelmetesen igaza volt. Majdnem ugyanazt tette Dannel, mint Yuival... Feltépte a szobája ajtaját, átöltözött otthoni cuccba és levonult a műhelyébe, magára zárta az ajtót és csak leült az asztalához, aminél a gépbe volt. A válási papírok már Brednél voltak. 

Hall csak a bútorra hajtotta a fejét. Még el se vált Edtől... És máris elkezdte ugyanazt, mint amikor Yui három éves volt. Hogy tehette... És hogy ismerhette ki ennyire Skandar... Egy nap. Ennyi kellett neki, hogy a veséjébe lásson. 

Nem tudta mikor kezdett el könnyezni a szeme, csak érezte, hogy vizes lesz az arca. 

- Utállak Ed... - mormogta. 

- Ugyan már, dehogy utálod őt. 

Hall itt emelte fel a fejét. Az arcára düh ült ki, vicsorogva fordult hátra és mérte végig a vörös hajú nőt, aki a lépcsőfordulóban állt féloldalas mosollyal az arcán. 

- Tűnj. El. A. Házamból. - tagolta mérgesen Hall, miközben a haja körül lángok jelentek meg. 

- Így kell köszönteni a nagymamádat? - libbent előre Aphrodité, mély kék színű ruhája a testére simult. 

- TŰNÉS! - kiáltott rá. 

- Majd. Egyenlőre beszélgessünk egy kicsit. - eresztett meg egy sugárzó mosolyt, aminek egy férfi se tudott ellenállni.

~~~

Dan kifújta a benntartott levegőt, majd előkapta a telefonját és végig nézte, hogy mi látszik a felvételen és mi hallatszódik. A válasz egyszerű volt. Minden. Rögtön leült a laptopjához és elkezdte áttölteni a videót a gépre, majd feltöltötte egy lezárt linkre és megkereste Yui e-mail címét a levelek között. 

Rövid és lényegre törő üzenetet írt: Ha minden kötél szakad, ezt mutasd meg Apának. Anya és Skandar Mosley. 

Elküldte a linkkel együtt, engedélyezve Yui e-mail címéhez, hogy megnézze. 

A fiú csak megnyitott egy lementett weboldalt, amit az egyik görög mitológiás szövegben talált, az ógörög szövegben. Valamelyik egyetem feltöltötte a teljes ókori irodalmat és bárki hozzá férhetett, ő pedig penge volt ógörögből. Hall egész randija alatt ezt bújta, ezt is elküldte Yuinak, de még nem válaszolt rá, valószínűleg csak reggel fog, ha Aaron hagyja kimászni az ágyból, amiben erősen kételkedett. 

Újra a szövegre nézett. 

"Erósz nyila őrületet, szenvedélyt, szerelmet és gyűlöletet kelthet a személyek között. Olyan erőket, amelyeken senki sem tud úrrá lenni, csakis ő maguk. Még maga Erósz sem vonhatja vissza a nyilát, ha egyszer kilőtte. Csak a nyilat viselő személy győzheti le a varázslatát." 

Ha van valaki a világon, akit Ed mindennél jobban utál, akkor az Skandar Mosley. Ha pedig ez a szöveg részlet igaz... Akkor az anyja a tudtán kívül megoldotta, hogyan semlegesítheti a nyilat, mert abba biztos volt, hogy az apja sosem hagyná, hogy Skandar Mosley elvegye tőle Halliet. 

~~~

- Mit akarsz? - mordult fel torokból Hall.

A körmei karmokká nyúltak a haragtól. Nem csoda, hogy Dan nem bírta szabályozni a sárkány génjeit, ő se tudta. Még a tűz erejét csak-csak, de a sárkány oldala, a vadsága az elmúlt tíz évben olyan túlélési ösztönné alakult, hogy egyszerűen nem bírta elnyomni.

- Már vártam mikor bukkansz fel. Amy megkeresett, hogy visszatértél.

Hall csak felvonta a szemöldökét. Ez most komolyan bájcsevelyegni akart vele?

- Tudtad, hogy élek? - tette fel végül az egyetlen egy használható kijelentésére a kérdését.

- Találkoztam a 18 éves Dannel és Linnel. - mosolyodott el melegen. - Olyan édik voltak. Addig nem gondoltam rá, hogy összeillenek, de.. tökéletes páros. Még lehet téged és Edet is túlszárnyalnának egyszer. - Hall szeme tikkelt. - Dan említette. - biccentett az emelt felé. - Még amikor a tumor miatt elmentem Amyhez. Szőkének látott. Onnan tudtam, hogy tetszik neki valaki. Aztán védekezett és kibökte, hogy menjek el a Bázisra és mindent megértek. Fess férfi lesz belőle, nagyon jól kiképzed. Lin emiatt kezd el bele habarodni, de már megtörtént. Csak félnek elhinni még. - ábrándozott, mire Hall undort érzett, de nem szólt közbe, minél hamarabb kikotyogja mit akar, annál kevesebb ideig kell hallgatnia. - Ott belenéztem a sorsukba, hogy találnak egymásra... Olyan kis romik, meglepőek lesznek, nem olyanok, mint az eddig párok a Jackson családban. Ők különlegesek lesznek. Na de a lényeg... - dőlt előre, mintha egy izgalmas titkot akarna elmondani. - Megláttalak, miközben végig lapoztam a tudatukat. Ott álltál, teljes pompádban. Csak annyit mondott a fiad mikor rákérdeztem, hogy hogyan lehetséges, azt válaszolta, hogy találtál egy kiskaput. Sosem tudtam Dan kire ütött ebben, de persze, hogy rád! - vigyorgott még mindig. - A Sárkány lét.

- Az talált rám. - bökte ki Hall. - Csak ezért jöttél? - vetette keresztbe a lábát, amin alig 10 perce még Skandar simított végig...

- Nem. Amy aggódott, tudni akartam minden rendben van-e. De ő nincs itt. Ahogy Yui és Ed sem. Ők hol vannak?

Hall megbotránkozva meredt a szerelem istennőjére.

- Los Angelesben. Otthon. - felelte éllel a hangjában.

- Otthon? De hát ez az otthonuk! Miért vannak Los Angelesben?

- Te most szopatsz engem?! - emelte fel a hangját Hall, mire Aphrodité nagyokat pislogott, amiből Hall rögtön tudta, hogy nem... Nem szopatja őt. - Edmund Selmát választotta, mert a pici fiad, Erósz eltalálta őket egy nyílvesszőjével. Engem pedig elhagyott, éppen a váló papírokat nézi át az ügyvédem, hogy aláírjam és onnantól három gyereket leszámítva semmi közöm nem lesz többet Edmund Jacksonhoz.

Amint kimondta, nem tudta mi történt. Lehet Aphrodité jelenléte vagy ez a mai nap, de az ereje elhagyta. Úgy érezte mintha a szívét valaki két darabra hasította volna és még alaposan meg is szurkálta volna, hogy egy cafatot, annyit se tudjon valahogy összeolvasztani magában. Zokogásba tört ki, sokkal erősebben, mint eddig valaha, vetekedett még azzal is, amikor 15 évesen kinyírta Edet Ingrid széruma miatt.

Aphrodité csak nagy szemekkel ült. Még akkor se mozdult, amikor az az unokája, akinek az esetében egy kezén megtudta számolni hányszor sírt keserves zokogásba omlott. Hirtelen lépett Hallhez és ölelte át, mialatt magában feldolgozta azt az információ halmazt, amit Hall egy másodperc alatt ledarált neki.

- De... Én ezt nem így terveztem... - suttogta. - Edmunddal kéne lenned. Selma csak egy állomás volt neki... Erósz... Mit csináltál?! - mordlult fel is. A szemei enyhén villogtak, valami olyan mély haragtól, amit Hall még sosem érzett a nagymamájából, sosem látta ezt az oldalát. - Mikor lőtte ki azt a nyilat?

- Amikor Aelin halandóvá tette.

- Akkor már csak Eden van... - könnyebbült meg egy kicsit Aphrodité, mire Hall pislogva ránézett. - Ha valaki halandóból halhatatlanná válik, akkor a halhatatlan énje kiírtja ezt a mágiát, mert tulajdonképpen ott megváltozik a lelke.

- De... én érzem a szagát.

- Nem Edmundét érzed? - vonta fel ívelt szemöldökét Aphrodité, Hall csak megrántotta a vállát. - Ezért még a szárnyánál fogva fogom az Apjával felakasztani a csillárra, azt a fiút. Árész! - emelte meg a hangját. 

Hall  cipő súrlódását hallotta, mire felemelte a fejét pedig megérezte, hogy a haragja Edmund iránt egyre jobban duzzad. A motoros férfira pillantott, a felkarján hatalmas tetoválás virított arcára széles vigyor ült ki. 

- Keresd meg a fiúnkat. Beszélnem kell vele. - adta ki az utasítást Aphrodité.

- Nem kéne beleütnöd az orrodat a dolgaiba, emlékszel mi volt, amikor úgy döntött ki lő rád és arra a halandó kiskölyökre egy nyilat. - fonta össze mellkasa előtt a kezeit.

- Tudja, hogy ha újra megteszi, akkor arra a sorsa jut, mint Apollón és halandóvá teszem. - villant meg ismét az istennő szeme. 

Hall pedig nyelt egyet. Ez a fenyegetés... Ez a tekintet... Elsötétültek a szemei, ahogy tudatosult benne, hogy sosem Héphaisztosz volt a heves mérsékletű, ő el volt a kovácsolással, ellenben Aphrodité... Idegesen megdörzsölte az orrnyergét. Remek... Aphroditéra hasonlít... Lehet még rosszabb ez a nap?

Árész köddé vált, míg Aphrodité leguggolt elé és finoman végig simított a karján.

- Erósz nyilát nem lehet visszavonni. - suttogta Hall a sokktól. 

- Nem, de ő tudja, hogy múlhat el a hatása. Mert el tud múlni, volt már rá példa. Ne írd alá a válási papírokat. 

- Ha Bred visszaküldi alá fogom. - válaszolta fojtott hangon.

- Várj pár napot vele akkor is, gondold át és hívd fel Anniet. - simított végig Hall haján és vonta össze enyhén a szemöldökét. - És keresd fel Vivient, vidd el Dant is. 

- Miért segítesz nekem? Mindig utáltalak és megvetettelek. 

- Mert imádom a dédunokáimat. Annyira látszik bennük a te oldalad, de...  mégsem olyanok, mint te. Még Dan sem. Te tagadtál engem, minden értéket, amit képviselek és csak akkor enyhültél meg, amikor Eddel összejöttél, amikor rájöttél mennyire jó dolog szeretni valakit és ha viszont szeretnek feltételek nélkül, önmagad minden hibájával és lelkisebével együtt. - csavarta fel az ujjára Hall hajtincsét, miközben még mindig összevonta a szemöldökét. - Yui és Amy... Tudják mit kaptak és kihasználják. Kalandoznak, vágyakoznak, mernek szeretni és élni. Főleg, majd Amy. Minden kis cseppet ki fog használni, amit tőlem kapott, mind a lányok, mind a fiúk terén. Dan meg... - széles mosoly terült szét az arcán. - A 18 éves... nem tudom mi mindenbe avatott be, de ő értette mit képviselek és egyszer ő is ráfog jönni. - pillantott a lépcső felé, majd vissza Hallre. - Nem áll jól neked ez a haj. - csettintett egyet, mire Hall halványan elmosolyodott és megérintette a kulcscsontjáig érő tincset, kivéve két oldalt egyet-egyet, ami csak orra magasságáig ért. 

- Ideje visszatérnem teljesen... Ugye? - kérdezte suttogva. 

- Hívd fel Anniet. - csak ennyit mondott az istennő, majd eltűnt, mintha soha meg sem jelent volna. 

Hall csak elővette a telefonját és fejből bepötyögte Annie számát. 

- Szia, mizujs, baj van? - kérdezte a vonal túlsó végén Annie. 

- Itt járt a nagyi. - felelte, mire Annie felssziszent. 

- Túlélted?

- Túl. - biccentett Hall, bár... Ezt Annie nem láthatta. - Azt mondta hívjalak fel... Visszatérek a köztudatba, de.... valami nagy durranást akarok. - kapcsolta be a gépét, még tegnap este lecsekkolta, hogy pontosan Annie milyen rendezvényekre mondott igent, amikor csak miatta visszautazott Amerikába. - Mész végül a Gálára? - állt meg az arany színű borítónál, a fél éjszakájába telt, mire mindegyiknek feltörte a titkosított vendéglistáját. 

- Akarjak menni? - hallotta meg Annie gúnyos hangját. 

- Aha. - bámult egyetlen egy nevet, ami miatt ezt az eseményt nézegette tegnap óta, nem érdekelte Aphrodité honnan tudta, hogy mit tervez. - Ha nem lenne ruhád, amit kétlek, akkor holnap reggelre legyél a ház előtt. Vivien 8-től 12-ig van csak nyitva vasárnap. 

- Még él?! - visított fel Annie. - Tudod te, hogy a halálod után, hányszor próbáltam meg befűzni varrónőnek a cégembe? 

Hall csak vigyorgott. 

- Magánban utazik, jól tudod, jobban megéri neki. Jössz vagy sem?

- Amúgy lenne ruhám... De imádom Vivien munkáit!  

- Akkor várlak reggel.

~~~

Dan morogva ült a kocsi hátsó ülésén, hajnali fél nyolc volt... és vasárnap. Még a Bibliában isten is megpihent a hetedik napon, akkor neki miért nincs ennyi joga?! Törvénybe kéne iktatni, mint a szombatot a zsidóknál, hogy vasárnap szigorúan tilos bármit is csinálni. 

Dan csak előre hajolt középen és felváltva nézett Anniere, aki a volán mögött ült, míg Hall valami navigáláshoz hasonló dolgot művelt. Azért csak hasonlót, mert az "itt jobbra", "egyenesen tovább" szövegek között folyamatosan beszélgettek. Mindenről. Dan őszintén nem hitte el, hogy ezek gyerekként ki akarták kaparni egymás szemét. 

Hall a rádióval matatott, míg Annie ki nem rántott egy aux kábelt félig az ülése alól. Dan itt kezdett el jobban félni, mert Annie egyáltalán nem figyelte az utat. Az anyja 120-al hajtott a 60-as táblánál, de legalább nem okozott balesetet és lassított ha más is volt az úton rajta kívül, de Annie... És ő még azt hitte Aaron mellett ülni veszélyes... Aaron csak bevett egyszer egy 50-es kanyart 80-annal és nem siklott ki, pedig a kerekei megemelkedtek az autónak és Sven az úttest közepén kiszállt és megmondta, hogy ő gyalog megy és többet nem ül be Aaron mellé... De ennyi! Aaron szabályosan ment!

Dan kimenekült a kocsiból, amikor megálltak nyolc óra előtt néhány perccel Los Angeles külvárosában, ahol egy aprócska körülbelül két szobás méretű családi ház állt, de nem ezt a funkciót látta el, amit főleg a cégér hirdetett. 

Egy varróműhely volt. 

Kinyitotta a kocsit és inkább visszaült, mire Hall és Annie hátra vetett fejjel nevetni kezdtek. 

- Ne félj, nyugi. Nem lesz bajod. - szállt ki Hall. 

Dan nyögve mászott ki a kocsiból és indult el az anyja és a nagynénje után, akik még mindig megállás nélkül csevegtek, most éppen nem Aphrodité látogatásáról, hanem Skandarról. Dan itt jött rá, hogy a nővérei, annyira nem is... durvák. Ők ilyet nem csinálnak! 

- Tíz évnyi pletykát akartok behozni? - kérdezte, mikor felértek az ajtóhoz. 

- Igen! - vágta rá kórusban a két nő, Dan meg ismét felnyögött. 

- Pedig igazán be is fáradhatnátok. - nyílt ki a varrónő ajtaja. Annie és Hallie vigyorogva nézték a  nőt, aki szintén mosolyogva bámulta őket. - Hallie és Annie Beckendorf. Azt hittem meghaltál! - nézett a nő Hallre, aki csak megvonta a vállát. - Ki a fiatal ember? - mérte végig alaposan Dant. 

A fiú csak pislogva meredt a nőre. Kortalan volt, olyan, mint a kínaiak. Ahol csak négy korosztály van. 15 éven aluli gyerekek, 15-65-ig ugyanúgy néznek ki, majd 65 éves koruktól 100-ig szintén és 100 fölött majd egyszer csak... talán... elhunynak. 

Fekete festett haja volt, ebben biztos volt, mert meglátta a haja tövében megbúvó ősz csíkokat, az arcán viszont egy ránc sem virított, meleg barna szemeiben kedvesség csillogott és jó kedv. 

- A fiam. - érintette meg a vállát Hall. - Dan Jackson. Dan, ő itt Vivien, a legtöbb ruhámat ő készítette. 

- Főleg a kedvenc darabjaidat, mint a sárkány mintás. - pillantott rá Vivien. - Fáradjatok beljebb. - terelte beljebb őket a műhelyébe. - Kicsit megsértődtem, amikor hagytad Annienek, hogy ő tervezze az esküvői ruhádat. Még lehet megvannak valahol a terveim. - folytatta amikor ő is beért a szobába. 

Dan végig mérte a falakat, mindenhol ruhák voltak. Ahol nem, ott anyagok, színek és árkategória szerint polcokra rendezve. Legalább három varrógépet szúrt ki, de rajtuk kívül senkit se volt az épületben és a cipők alapján is úgy tűnt, hogy a nő egyedül dolgozik. 

- Vivien Hekáte lánya. - hajolt a füléhez Hall és súgta bele, mire Dan már mindent értett. A kortalanságát is.

- Milyen esemény? - kérdezte Vivien, miközben bezárta maga mögött a szoba ajtaját. Abban a pillanatban, hogy a kilincs zárja kattant, a ruhák mozogni kezdtek, maguktól repültek be a varrógép alá, mérték le magukat, és kezdték el saját magukat megvarrni, mindezt persze egy villám sebességével. 

- Gála. - fordult a nőhöz Annie. - Ez lenne. - vette elő a zsebéből a telefonját és mutatta meg, hogy pontosan milyen helyet választott ki Hall. 

- Színészek, politikusok, táncosok, cég fejesek, az angol királynő. - biccentett elismerően. - Olyasmi, mint az Oscar gála... Díjátadások a színészek részére és... Politikai és cégek közti rivalizálásnak tűnik. Ez lesz a visszatérésed?

- Nem. Engem egy vendég érdekel, a többi csak a felhajtás. - mosolyodott el gonoszan Hall, majd Dan vállára tette a kezét. - Neki egy öltöny kellene, addig mi nézelődünk a minták között. 

Vivien végig mérte Dant, majd óvatosan a levegőbe szagolt. 

- Sárkány génekkel varjak rá egy öltönyt? Két perc alatt képes kinőni. 

- Tudom, de azt is, hogy megoldod. - tűntek el Annivel a szabás minták között. 

- Várj! Nekem mégis minek kell öltöny?! - kiáltott utána Dan. 

- Mert te is mész. - kapott fel egy centiméter szalagot Vivien. - Penna! - csettintett, mire egy toll és egy jegyzet füzet felpattant az asztalról. - Ne aludj! Milyen magas vagy?

- Öhm... százötve... vagy már hatvan? 

- Hagyd megoldom! - legyintett, majd Dan értelme alapján random számokat kezdett el mondani. Lemérte a vállait, a hátát, a mellkas körfogatát, a csípőjét, a combja hosszát, a lábszára hosszát, majd ott is vette a körméreteket. 

- Hány éves? - kérdezte kíváncsian Dan. 

- Ilyet nem kérdezünk egy hölgytől. Udvariatlanság. - felelte Vivien. - Bár nem lepődöm meg, anyád is megkérdezte már tőlem egyszer. 

- De nem kaptam rá választ! - sétált ki a mintákkal a kezében. - Nem találok semmit... - bosszankodott. 

- Én nem tudok dönteni.... - jött ki Annie legalább még öt mintával ki a kezében. - Rózsaszín, vagy mély kék, esetleg zöld... A kék olyan snasz, de megy a szememhez... 

Hall csak megforgatta a szemeit, míg Dan kuncogott, majd bele lesett a mintákba. 

- Szerintem az legyen! - mutatott az egyik mintára. - A fémszínekkel. Az arany, keverve feketével. 

Annie gondolkodva elhúzta a száját, míg Hall csak halványan elmosolyodott és összenézett Viviennel. 

- Jó szeme van a kölyöknek. - csillogott Vivien tekintetében.

- Aphrodité vér. - vonta meg a vállát Hall. 

- Megvagy! Csüccs le addig. Hall? Ha jól látom nem változtak a méreteid. Ami elismerésre méltó három gyerek után. - kezdte őt is lemérni. - Oh de. Combra ment három centi. - intett a pennának, aki csak elkezdett hátra lapozni, majd kihúzott egy értéket és fölé írta az újat. - És fenékre is ment... négy centi. Mellre... kettő. Újra durván nyomod az erősítést és nem szinten tartasz?

- Aha. - biccentett Hall. 

- Látszik. - emelte meg a centiméter szalagot, majd gondolkodva méregetni kezdte a nőt. - Mi a célod?

- Feltűnést kelteni. Valami olyan kell, ami azt ordítja, itt vagyok, élek és kapjátok be. 

- Férfi vagy nő? - vonta fel a szemöldökét Vivien.

- Elsődleges egy nő, de azért mindenki. 

- Aha. - nedvesítette meg az ajkait Vivien. - A szokásos piros szín? 

- Maradjunk annál. - bólintott Hall. 

- Mennyi időm is van? Két nap? Meglesz mind a három ruha, már ha Annie képes dönteni még ma. 

- Mindjárt! - vágta rá a nő a ruha mintákat lapozgatva. 

Dan alig láthatóan kuncogott az orra alatt, majd elővette a hátijából a rajzfüzetét. Itt lesznek egy darabig. Érezte és igaza lett. Hall már megrendelt három darab ruhát és elkezdett szemezni egy fekete selyem anyaggal is, miközben próbálta meggyőzni magát, hogy van két piros selyem köntöse, nem kell neki még egy fekete is. Aztán végül azt is megvette. Dan már tudta, hogy Yui miért nem megy vásárolni, Apa egy hónapnyi fizetését képes lenne ott hagyni. Annie még mindig a mintákat nézegette. 

Dan meg csak elkezdte lerajzolni azokat, amiknél elidőzött Annie tekintete, versengve, hogy vajon hamarabb lerajzolja-e mielőtt Annie egy sóhaj kíséretében tovább lapoz. 

- Nem tudok dönteni! - mormogta az orra alatt a nő. - Túl sok a jó fazon és mindegyikhez más szín menne jól és valamelyikhez más haj és... Ah, sokkal egyszerűbb ha nem én vagyok a megrendelő... 

- Ma még Michaellel mentek fürdőbe, nem? - kérdezte Dan. - Csak mert fél tíz van és még haza kell dobnod minket. - folytatta a firkálást, miközben elővette a színeseit és elkezdett dolgozni az arany fémes csillogásán, időnként ezüstöt csempészve a ruhába, majd elhúzott szájjal kiradírozta a ruha mell részét, mert idiótán nézett ki. - Állj... - tette le hirtelen a ceruzát és bámulta a rajzát, majd felállt, letette a székre a füzetét és a három nőre nézett. - Én most kimegyek innen!  

- Mert? - kérdezte Hall. 

- Mert ép egy ruhát rajzolok, amit még sose csináltam és csak egy és fél órája vagyok itt, veletek! - rázta meg a fejét, mint akit kirázott a hideg. - Ez a ti hibátok! - mutatott felváltva Hallre és Anniere. 

Hall csak felvont szemöldökkel figyelte, ahogy Dan kisétál az ajtón.

- Ez meg mi volt? - nézett Anniere. 

- Mért te mit csináltál, amikor először terveztél egy ruhát? Ő még fiú is hozzá. Mondjuk mindig sokkal jobbak a pasi tervezők... - vonta meg a vállát, majd felvette Dan rajzfüzetét és alaposan végig mérte a ruhát, amit elkezdett rajzolni. 

Unott szemeiben lassan kezdett el csillogni valami, mire Hall is odasétált az ikertestvéréhez és bele lesett a füzetbe. Elismerően végig mérte a ruhát. A mellkasán elől egy oldalt egy pánt futott fel. Kicsit török jellegű volt, abból a szempontból, hogy a karnak csak az alsó oldalán volt ruha, ami egy karkötőhöz futott, csípőig testhez simult, a mellrésznél visszafogott, kecses ív, csípőtől pedig a földre hullott a ruha. Egyszerű volt. De az elkezdett arany, néhol ezüstes, és fekete mintákkal figyelemkeltő. 

- Ezt meg tudod csinálni? - szólalt meg hirtelen Annie és mutatta meg Viviennek a füzetet. 

- Hm... Jól néz ki. - lepődött meg. - Bonyolult minta, de nem rossz... Nehéz lenne túlszárnyalni Hall. - pillantott fel a nőre. - De megoldom, ha nem ragaszkodsz csak és kizárólag a piroshoz.

- Vihetsz bele mást is. - vonta meg a vállát Hall. 

- Jó. Pattanj Annie. - kezdte el levenni a méreteit. - Legalább rajtad látszik a két gyerek. 

- Hé! - kérte ki magának a nő. 

- Attól még csinos vagy, csak már nem tudnátok helyet cserélni. 

- Mondtam, hogy edzened kellene. - kuncogott magában Hall, mire az ikertestvére kiöltötte rá a nyelvét. 

- Sose változzatok meg. - mosolyodott el Vivien is.

~~~

Yui arra ébredt fel, hogy valami a nyakát simogatja, majd megérezte Aaron kezét a derekánál és a hasánál, ahogy körkörösen simogatja. Bele remegett az érzésbe. 

- Ilyenkor olyan gyönyörű vagy. - kuncogott a fiú fülébe, enyhén birizgálta a lehelete. 

Yui hamarabb látta meg az arcképét, mint, hogy megérezte Aaron egyik fonalának az érintését. Aaron úgy küldte felé a képet, mintha csak egy fényképalbumot lapozna. A nyaka hátra feszült, a mellkasa szaporán emelkedett, az ajkai enyhén szétnyíltak és felső testtel Aaronnek préselte magát. Minden porcikája azt ordította, hogy csak a tiéd vagyok és csinálj már valamit. 

- Rohadék. - mosolyodott el lassan Yui. 

Aaron csak kuncogott. A szemébe hajította azt is, hogy nézett rá tegnap este, milyen tekintettel lökte neki az ajtónak, amikor azt Aaron bezárta mögöttük. Szó szerint letámadta őt. Legszívesebben haza fele menet megállította volna az autót, hogy álljon le valahol az út szélénél, csak az feltűnő lett volna és otthon mégis csak kényelmesebb. 

Otthon. 

- Talán csak ide költözhetnék, nem is kéne lakás. - simított végig Aaron karján.

- Annyi cuccod van... Hová tennénk? - simogatta meg ismét a nyakát az orra hegyével, Yuiból egy halk sóhajt kiváltva. - Nem. Legalább egy két szobás lakás kellene. De inkább három. Egy háló, egy nappali és egy dolgozószoba, főleg amennyi könyved és sulis cuccod van. 

- Mennyi mindent akarsz... Egy gyerekszobát nem szeretnél mindjárt? - cukkolta, de közben szinte dorombolt Aaron ujjai miatt. 

- Nem, azt majd olyan hat év múlva, ha Iranát kiiktattuk a képből. 

Yui szemhéja felpattant. Meglepetten nézett Aaronre.

- Jól vagy? - kérdezte kedvesen, de kíváncsian. - Tegnap is felhoztad a gyerek témát... Most is... Egy és fél éve még kerülgettük egymást Hayden miatt, azt állítva, hogy te nem működhetsz egy hosszú távú kapcsolatban. 

- Baj, hogy álmodozok? - nyomott egy csókot a lány orrának a hegyére. 

Yui elpirult, mialatt halvány mosoly ráncok jelentek meg a szája sarkában. Aaron sose mondta el Yuinak, hogy Dan mivel vette rá erre az egészre. Akkor nem értette, hogy juthatott el odáig, de... már kezdte érteni. Persze voltak zökkenők, mindig vannak, az egyik például Edmund Jackson, aki folyamatosan emlékeztette Yuit és őt is, hogy mit csinált, amin az sem segített, amit mind a ketten titkoltak Ed elől. A hatodik hónap volt Aaron számára a legnehezebb, ahol már kezdte megszokni Yuit. Kicsit sem tudatosan kezdett el flörtölni az egyetemi gólyákkal a gólyabálon, csak jött. Amíg Madison fejbe nem vágta. Az nagyon hamar kijózanította, főleg, hogy mellette Yui állt, szerencsére nevetve és annyit mondott, hogy amíg csak flörtöl, az nem érdekli. Mást ne csináljon. Azzal remekül le tudta vezetne a feszültségét és Yui hiányát, aztán ahogy közeledett az államvizsga, úgy limitálta a flörtöt és kicsit Yuit is, de a lány végig segített neki, annak ellenére, hogy ő frissen akkor kezdte az egyetemet és majdnem ugyanannyi feladata volt, mint Aaronnek és ez megerősítette őket. Sose volt még olyan boldog, mint azon a nyáron. 

- Csak megleptél. - felelte halkan Yui. - Cseréljünk gondolatokat. - kérte halkan. - Mutass valamit, amiről még nem meséltél. 

Aaron elgondolkodott, mialatt hagyta Yuinak, hogy felé forduljon és a mellkasára hajtsa a fejét. Majd amikor rájött, hogy mit szeretne megmutatni Yuinak, akkor csak végig simított az arca ívén. 

Yui egyet pislantott és már nem az ágyban feküdt. Olyan volt, mint Hayden esetében, amikor Aaron megmutatta neki, hogy miben egyeztek meg a háta mögött. Időről időre alkalmazták ezt a kis... emlék cserét egy olyan témával kapcsolatban, amit még nem ismertek a másikban. Yuinak nehezebb volt ilyeneket találnia, mint Aaronnek. 

Egy kis lakásban állt, olyasmiben, mint ez, csak nagyobb volt. Három szobából állt. Egy amerikai stílusú konyhával, ami egybe volt kötve a nappalival és az étkezővel. Egy ajtó nyílt a konyha és az étkező között a fürdőbe, és kettő meg a nappaliból, de azt nem látta, hogy hová vezet, mert az ajtó zárva volt.

- Hová hoztál? - kérdezte Yui, mire érezte, hogy Aaron átöleli hátulról és az állát a fejére támasztja. 

- Mindjárt meglátod. - remegett a hangja. 

Yui összevonta a szemöldökét és várt. Aaron kifúja a visszatartott levegőt, mire dugó zaja ütötte meg a fülét és dudálás, ami a nyitott ablakon áramlott be. Felismerte a környéket. New Yorkban voltak. 

Egy vörös hajú nő jött ki a bal oldali szobából, egy könyvet lapozgatott elhúzott szájjal és csak a konyhában lassított le. Yui közelebb sétált a nőhöz. Nem hasonlított az anyjára. Az anyja haja láng vörös, a nőé mélyebb árnyalatú volt, olyan mint a vér. Az arca kerek volt, kivéve az áll vonalát, ami éles háromszöget alkotott, hegyes állával. Orra pici és pisze volt. A szemei hatalmasak és lélegzet elállítok voltak. Elsőre Yuinak mély barnának tűnt, aztán ahogy jobban megnézte, rájött, hogy ugyanolyan vörös, mint a haja, természet ellenesen piros, mint a rubin, amikor felpillantott, csak akkor szúrta ki a pupillája körüli aranykarikákat, mire a lélegzete is elállt. Már tudta ki ez a nő. 

- Anya! - vágódott ki a bejárati ajtó. 

Yui felvont szemöldökkel nézte az öt-hat éves forma sötétszőke hajú kisfiút, akinek kék szemei ragyogtak. 

- Hát te?! - kapott kisebb sokkot az anyja. - Mit keresel itt? Az óviban kéne lenned!

- Tudom, haza jöttem egyedül. - húzta ki magát büszkén. - Képzeld el! Mariem hagyta, hogy megcsókoljam, ráadásul a száján!

Yui halkan kuncogott, miközben Aaronre nézett, aki szintén mosolyogva hozzá sétált és neki dőlt a pultnak. 

- Aaron Phinsky... - meredt rá a kisgyerekre csípőre tett kézzel a nő. - Mi az, hogy haza jöttél egyedül?! Jól tudod, hogy állandóan szörnyek figyelnek téged és... 

- De Anyaaa! Hogy tudtam volna várni estig, mikor Mariemet 15 perce csókoltam meg!

- És ott hagytad?!

- Persze! Csak meg akartam csókolni, nem hitted, hogy járni fogok vele, az olyan felnőttes dolog. 

Yui itt nevetett fel hangosan, majd Aaronre nézett, aki csak az anyját bámulta. 

- Mért hasonlítasz ennyire apádra... - sóhajtotta a nő. - Jobb ha visszamegyünk az óvodába, mielőtt még az óvónők elkezdenek keresni. 

- Oki, de hozz kardot! - hagyta, hogy az anyja felemelje, mire rögtön a nyakába csimpaszkodott.

- Minek? - nézett rá a fiára.

- Mert Miss. Gray szerintem egy küklopsz! Állandóan olyan hangon beszél, mint te. 

Az anyja arcáról lehervadt a mosoly és nekem is rossz előérzetem támadt. Aaronre néztem, aki csak komor arccal meredt az anyjára. 

- Mit mondtál? - suttogta a nő. 

- Hát, hogy... Miss. Gray szerintem...

- Küklopsz. - jött az ajtóból egy hang, amit a kis Aaron nyitva felejtett. - Meglepően okos hat éves létére és éles szemű. Borzasztóan jó illata van. Háromnegyed vérű. Apollón és még ki? Hm? Kinek a lánya vagy Kaitlyn Phinsky? 

- Anya... - kapaszkodott szorosan a kisfiú az anyjába. 

- Aaron menj le, mássz le a tűzlépcsőn. - súgta a fülébe, majd letette a földre a fiút. A semmiből jelent meg egy kés a kezében, amit pontosan a nő arcába hajított, de az elkezdte felvenni a szörnyalakját és a kés lepattant róla. 

A nő kezében most kard termett, gyönyörűen megmunkált vér vörös penge, amitől még emlékeken keresztül is kirázta Yuit a hideg. Lüktetett a kard. Szeretet, félelmet, gyűlöletet és hálát sugárzott. Olyan volt, mint... Mint Erósz mágikus nyila, ugyanaz az erő. 

Yui maradni akart, de a kép távolodni kezdett, ahogy a kisgyerek kimászott az ablakon és lefelé kezdett száguldani a tűzlépcsőn. A végén megkapaszkodott a létrában és lesiklott rajta a talajra. Riadtan kapkodta a tekintetét, fogalma sem volt merre menjen.

- Tovább! Tovább! - termett mellette a semmiből az anyja. 

- De hová? - kérdezte riadtan Aaron. 

Yui csak figyelte őket, ahogy Kaitlyn felkapja a fiát és egyenesen egy rozoga dzsiphez rohannak, mire pislantott már hátul ült a kocsiban. Yui riadtan kapkodta a tekintetét, majd megállapodott a tekintete a visszapillantó tükrön lógó nyakláncon, amin egy angyalszárny fityegett. 

Erósz lánya... ebben az időben már fogadták a kisistenek leszármazottjait is a táborban. Yui fejben próbált visszaemlékezni, hogy látta-e a tábori fotókon a nőt, de nem rémlett neki. A nő a gázra taposott. Nem nézett hátra, csak az elkerülő út felé hajtott, kifelé a városból, annak ellenére, hogy tudta, hogy a hidak és az alagutak ilyenkor tömve vannak autókkal. Yui hátra nézett, de nem látott semmit sem, szürkeség volt mögöttük. Aaron emlékeiben van... Aaron nem nézett gyerekként hátra, nem tudja mi van mögötte.

- Anya, hová megyünk? - kérdezte halkan a kisfiú az anyós ülésről.

Yui Aaronre nézett, aki mellette ült. Nem szólalt meg, rá se nézett, csak hirtelen lehunyta a szemét. Yui előre vágódott egyenesen neki anyósülésnek, miközben a kocsi hátulja behorpadt, a hátsó két kerék elemelkedett a talajtól és valami elkezdte átforgatni az autót. Yui felkiáltott, majd hirtelen a betonon állt. Nézte, ahogy a kocsi kerekei az ég felé merednek, de ők nem voltak a kocsiban, valahogy kikerülték. 

A kisfiúra nézett, aki szorosan kapaszkodott az anyjába. A nő homlokán izzadság cseppek folytak végig. Ő csinálta. Tudott teleportálni, de nem úgy, mint Edmund. Aaron hirtelen érintette meg a karját, mire meglátta. A nőnek angyalszárnyai voltak, alig lehetett észre venni, mert csak derengett, de látszott. 

- Aaron... - suttogta gyenge hangon a nő. - Aaron figyelj rám. - A kisfiú kapkodva vette a levegőt. Kék szemében, amiben Yui csak most vette észre kristálytisztán az aranykarikákat félelem csillogott. - Nem lesz semmi baj. - simított végig az arcán, mire Aaron légzése normalizálódni kezdett. - Nincs baj és nem is lesz. - Yui tudta mi csinál, azt amit Aaron szokott az arany fonalakkal, de neki pusztán a hangja elég volt hozzá, nem varázsbeszéd volt. Az durva, erőszakos, parancsoló, hanem valódi érzelmek, szeretett és féltés... - Fuss. - mondta a nő, de Aaron nem mozdult. 

Yui képeket látott. Eperföldeket, farmokat. 

- Fuss.

A Félvér hegyet, a tetején Thalia fenyőfájával. 

- Fuss és ne nézz vissza. 

A Nagy házat. Kheirónt. 

- Fuss és soha ne fordulj hátra.

Aaron kilőtte magát, át a hídon. 

Yui csak Erósz lányára nézett, aki felemelte a bal karját, egyenesen előre, a küklopszra mutatva, de a keze ökölbe volt szorítva. Jobb karját az ajka elé emelte, a könyöke hajlítva hátra felé mutatott. Íjjász pozíciót vett fel, de nem volt nála fegyver. 

Yui egy villanást érzékelt, majd ahogy a küklopszba egy ezüst színű nyílvessző csapódik és vérben forgó szemekkel Kaitlynre nézz. 

- Rám vadászol. Nem a fiamra. Csakis rám. - nézett vadállati szemébe, mire a küklopsz teljesen megfelejtkezett Aaronről és felé indult.

A nő pedig futni kezdett, vissza az autók és az emberek között New Yorkba, pont ellenkező irányba, mint amerre a kis Aaron futott. Yui vele akart menni, tudni akarta mi lett a vége, de hiába indult meg, a nő csak egyre távolodott, ahogy ő is New Yorktól. 

Aaronre nézett, aki még mindig összefont karokkal állt és saját magát bámulta. 

- Vissza kellett volna néznem. - mondta ki halkan. - De anyám... Mindig jobban tudta kontrolálni az érzelmeket, szinte elültetni az emberekben, amire én nem voltam képes sose. Megmondta mit tegyek és én gondolkodás nélkül menekültem. 

Yui belekapaszkodott Aaron karjába. 

- Mi lett vele? - kérdezte. 

- Nem tudom. Az eperföldekig jutottam, abból amit mutatott nekem, amikor az útvonalat a táborba belevéste a fejembe. Ott összeestem a fáradságtól. Szatírok találtak rám és vittek be a táborba, érezték a szagomat, de nem tudták leírni milyen. A táborban tértem csak magamhoz, amikor átvittek a határon. A lakók be akartak vinni Kheirónhoz, de a fejem fölött megjelent Apollón jelképe és teljesen megdöbbentek. Sose jelent meg senkinek se ilyen fiatalon, ilyen hamar a jel. Amikor Kheirón kifaggatott és elmondtam neki anyám nevét, akkor nem tudta kiről beszélek. Nem volt táborlakó. Kisistenként őket nem találták meg általában a szörnyek, nem volt felkészülve rá, hiába... szólt neki apám. 

A kép megremegett és újra az ágyban feküdtek. Yui felemelte Aaron mellkasáról a fejét és a fiú szemeibe bámult. Várta, hogy folytassa. 

- Nem kerested? - kérdezte halkan Yui, amikor Aaron túlságosan a gondolataiba temetkezett. 

- Nem kellett. Apollón meglátogatott három nap múlva... Féltékennyé téve vele a féltestvéreimet, pedig a hír, amit hozott, amit személyesen akart átadni, azért nem lettek volna féltékenyek. - horkantott fel, majd végig simított Yui arccsontján. - Meghalt. Nem csak a küklopszot uszította magára, hanem minden szörnyet, ami érezte New Yorkban a szagomat és titokban lestek ki. Kelepcébe csalták és megölték. Hayden anyja is hasonlóan járt... - mosolyodott el halványan. - Csak őket a lakásban csípték el, azt láttad évekkel ezelőtt. Azt téptem fel benne, amikor villámot vágott hozzám. Apollón megmondta, hogy ne mondjam el Kheirónnak kicsoda volt az anyám, hogy mire volt képes. 

- Ugyanolyan nyílvesszőt lőtt ki, mint Erósz... Csak gyűlölettel. - kapcsolt Yui. - Nem tudta ő sem visszavonni... 

- Nem. Nem hinném, hogy Erósz meg tudja tenni. - suttogta Aaron. 

Yui átkulcsolta a nyakát és szorosan a fiúhoz bújt. 

- Köszönöm, hogy megmutattad. - csókolta meg az ajkait. - Sokat jelent nekem, hogy ennyire megbízol bennem. - simított végig az arcán, mire Aaron lehunyta a szemeit. - Nagyon sokat. - puszilta meg a homlokát is. - Valahogy mikor pici voltam nem tűnt fel, hogy milyen édes voltál. 

- Mert a táborban már megtanultam a testvéreim stílusát. 

- De attól még már óvodában el akartad csavarni a lányok fejét. 

- Jó dolog volt. - felelte. 

- Aha. - könyökölt fel és húzta ki a telefonját a töltőből. - Kíváncsi vagyok elfogadta-e végre a beadandómat az a seggfej... Ha nem tuti ráküldöm Ingridet! - ment be az egyetemi rendszerbe, ahol elhúzott szájjal meredt az egyesére. - Ezt nem hiszem el...

- Hívd fel Ingridet. - tanácsolta Aaron, miközben átkarolta a lányt és visszahúzta a mellkasára. - Hány e-mailed jött?!

- A fele sulis reklám. - ment be a fiókjába és pörgette végig az e-maileket, majd megakadt két üzeneten a szeme. Dantől jött. 

- Ez mi? - kérdezte Aaron, aki a képet bámulta. 

Yui megnyitotta a fényképet, ami egy ógörög szöveg állt. Végig futották a tekintetükkel a fénymásolatot. 

- Hiányzik a fele... - suttogta Yui. - Itt valaki kitépte... - mutatott rá a papírra. 

- Az nem változtat a tényen, jól hittük. - sóhajtotta Aaron. - Erósz nem tudja visszavonni a nyilát. Csak Ed és Selma tudja eltörölni. 

Yui megnyitotta a másik e-mailt is, amihez egy videó volt hozzá csatolva. Aaron rögtön elindította a videót. 

- Ne nyúlkálj! - szólt rá Yui és akart vissza feltekerni az üzenet részhez, de megállt amikor meglátta az anyját. 

- Pedig szoktad szeretni, ha nyúlkálok. - simított végig a hasán Aaron, majd a kezei megálltak, ahogy meglátta a felvételt. - Az Skandar Mosley?!

- Igen... - rázta ki a hideg Yuit, ahogy megjelent a szeme előtt egy barna hajú férfi, vele is táncolt az anyja, csak... vele nem így. - Ne... - rázta meg lassan a fejét, amikor meglátta, hogy lekerül Skandarról a póló. - Ne... - könyörgött a hangjával. 

Aaron szorosan átkarolta, megpróbálta kikapcsolni a telefont, de Yui csak rámordult és nézte, hogy Dan mit vett fel, hogy mit küldött el neki. Aaron azonnal egy fonalat küldött Yui lelke felé, főleg, amikor Hallről is lekerült a felső. Úgy szaladt bele Yui régi emlékeibe, amiket eltemetett mélyen magába, hogy megijedt. Nyugtatni kezdte a lányt, oldani az emléket, hogy az anyja félmeztelenül, ittasan smárol a nappaliba egy teljesen ismeretlen pasival. 

- Ne! - kiáltott rá a telefonra, amikor Hall smárolni kezdett Skandar Mosleyval, majd jött az a pillanat, amikor Hall kiszúrta Dant. Onnantól nem láttak semmit, csak hallották, hogy Hall elküldi Skandart, amin Yui csak pislogott. Őt felzavarta a szobájába anno... 

A videónak vége lett, mire Aaron szabad kezével csak az üzenetre görgetett. 

- Ez bejöhet... - suttogta, de Yui feje zúgott. 

Őt felküldte anno a szobába... Dannél meg... Leállt. 

- Kincsem. - simított végig lassan Yui felkarján, mire a lány pislantott párat. Kétszer kellett elolvasnia Dan üzenetét, mire felfogta, hogy mit írt. 

- Miért jöhetne be? - fordult Aaronhöz. 

- Mert Eden és Selmán múlik és vannak bizonyos érzelmek, amik sokkal erősebbek tudnak lenni egy mesterségesen létrehozott vonzalomhoz képest. Féltékenység, harag, szerelem. És Apád egyetlen vetélytársa... - bökött a tekintetével a videóra. 

- Skandar. - értette meg Yui, hogy miért is küldte el neki ezt Dan, meglepődött. - Dan egészen...

- Ravasz? - vonta fel a szemöldökét Aaron. - Mindig az volt. Egy tolvaj. Csak emlékezz vissza a 18 éves énjére. 

- Igen... - suttogta, miközben eszébe jutott, hogy Dan mennyire... mérges volt Edre, amiért Selmát választotta. Mert... Ők is átélték ezt. A nő, akit Dan eltakart előle, amikor megmutatta a jövőt neki, hogy a Jackson család, hogyan lesz az enyészeté Irana által, akkor az a nő... az Hallie volt, már a napnál is világosabb volt a számára. - Féltékenység... - Skandar Mosley az apja egyetlen vetélytársa volt Halliért és ezt mindenki tudja. - Harag... - az apja mérges Hallre, mert... Átverte, mert megtévesztette, kerüli. - Szerelem... - Ingrid, amikor Ingrid egymáshoz lökte őket egy pillanatra látta ugyanazt, mint amit régen. 

- Jól vagy? - kérdezte most Aaron. 

- Apa szereti anyát, csak felülírja Erósz nyila... - rakta össze a képet. - Nem utálja, csak mérges. - siklott a pillantása a videóra. Kilépett a videóból és Amyt hívta. - Szia, Apa otthon van? - faggatta a húgát. 

- Mi van? Tudod te hány óra?! - kérdezte a lány nyögve. 

- Igen, tíz! Ilyenkor te már pörögsz és... - lefagyott. - Mit csináltál? - csikorgott a foga. 

- Semmit! Hagyjál már! - vágta rá Amy. - Oh, faszom... 

Yui lehunyta a szemét, ahogy a hányás félre ismerhetetlen hangját beazonosította, míg Aaron röhögni kezdett. 

- AMY! - nyomta meg a húga hangját. 

- Nyugi, nyugi! 

- Mit csináltál?!

- Semmit! Carmennel kilógtunk és elmentünk bulizni, ahogy azt eredetileg leegyeztettünk, mielőtt te apát bevetetted ellenem!

- Hol vagy?! - mászott ki az ágyból és kezdett el felöltözni. 

- Öhm... Carmen! - kiáltotta el magát a lány. - Hol is vagyunk? Aha... Mikor jöttünk ide? - pár másodperc csend. - Ingridnél. 

- Ne menj sehová, érted megyek és igyál vizet. - azzal kinyomta  a telefont és csörgetni kezdte az apja számát. - Szia, Amy miért nem maradt otthon?!

- Mi az, hogy nem maradt otthon?! Mit csinált?!

- Elment bulizni, Ingridnél vannak jelenleg, de te hol vagy, hogy erről semmit sem tudsz?! - bújt bele a bugyijába, majd a vállához szorítva a telefont a zoknijával kezdett el szenvedni. 

- Hát... A múzeumból hívtak, hogy van pár fura ereklye, most Mr. Palmerrel elemezzük azokat... Baj van készülőben... Új ereklyék alakulnak ki, mióta a Léhvonalak visszakapták eredeti erejüket... Próbálok segíteni neki, az elmúlt napokban ki sem látszott a melóból. Pár napig szerintem itt leszek. 

- Ne! Apa, haza kell jönnöd! - mondta Yui. 

- Csak pár nap. Max. Három. Igyekszem, ígérem. Szia, Yui. 

- Apa, várj! - nyögte Yui, de a férfi kinyomta. Ő meg csak lehajította az ágyra a telefont, majd Aaronre nézett. - Elviszel Amyért?

- El, kíváncsi vagyok! Apád miatt meg ne aggódj, ha Aphrodité meglátogatja Hallt és elbeszélget Erósszal, úgy is megtudjuk mit kell tenni. 

- Tudom... De ha Anya vissza áll arra, amire... - nyelt egyet. - Azt nem várom meg! 

- Mit csinált a húgod? Részegre itta magát? - vigyorgott Aaron.

- Azt és ki fogom nyírni érte!