Húh... csak lett rész a hétvégén. Mostantól részek érkeznek, amikor tudnak! Mindenkinek jó olvasást ehhez a részhez!

Aelin di Angelo kicsit lemaradva sétált a bátyja mellett. Sven zsebre tett kézzel magasodott fölé, és csak futólag pillantott végig a kicsit lepukkant házakon. Megállt egy kis presszónál, rendelt egy kávét és egy kólát utóbbit a húga kezébe nyomta, majd napszemüvegét jól a szemébe tolva leült az egyik padra.

A húga a kóláját szürcsölgetve a járókelőket nézte. Miközben ő is még jobban elbújt fekete napszemüvege mögött.

- Mi a terv? - tudakolta.

- Mivel az egyik kapu a medve-barlang mélyében van megvárjuk, amíg bezár és csak utána megyünk be. A démonkáid kicselezik a kamerákat, mi pedig lemegyünk, amikor jeleznek.

Aelin fintorogva mérte végig a házakat. Való igaz, hogy ő elkényeztetett volt kiskora óta, de amit az elmúlt pár napban látott Romániában rövid megfigyelésük alatt, az sokkal inkább esztelen barbárokra emlékeztette az ittenieket, mint civilizált emberre.

Sven hosszasan mesélt neki a román helyzetről, illetve az Erdélyben megmaradt magyarságról is és Aelin őszintén nem érette, hogy miért akarta, akarja még mindig az újdonsült miniszterük felakasztani a megmaradt magyarokat... Ez olyan, mint anno Amerikában a Polgárháború, csak itt a fő különbözeti ok nem a gazdaság mértéke volt, hogy egyik fél akar-e szabad kereskedelmet és rabszolgákat vagy sem.

Amerikában ugyan nem száz százalékosan de a legtöbb helyen nem a bőrük színe, származásuk alapján ítélik meg az embereket. Itt pedig pusztán a magyar vagyok jelzővel élő céltáblát is akaszthatnak az emberek a nyakukba... Undorító egy népség...

Sven órákat zengett az építészetről és egyéb hasznos vagy ép haszontalan dolgokról. Aelin csak a környező démonok és lelkek suttogására figyelt és nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjön az emberek itt szomorúak. Boldogtalanok és nagyon... agresszívek.

Mikor megitta a kóláját kihajította a szemetesbe az üres flakont. A szemetes körül sok szemét hevert... sokkal több mint a szemetesben. Ez sem tetszett neki. Sven követte a példáját az üres kávéval.

- Szerinted a Cabráknál maradtak? - kérdezte Aelin.

Sven gondolkodva bámulta a főbejárat ajtaját.

- Meglehet. - felelte, mivel maga sem volt biztos a válaszban. Mivel Dan lába rossz volt, amikor eljöttek erősen kételkedik benne, hogy Amy hosszabb szabadlábra engedné az öccsét, egészen addig amíg fel nem épül, viszont a Cabrákkal nem árt vigyázni. Nem éppen földre szállt angyalok.

Az órájára pillantott. Már 10 perce bezárt a kóceráj. De a dolgozók még mindig nem jöttek ki.

- Sétáljunk egy kicsit. - mondta a húgának, aki megigazította a dzsekijét és a bátyja után sietett. Egy gyengéd érintést érzett az arcán.

- Igen? - kérdezte alig hallhatóan.

- Valaki figyel titeket. - hallotta meg Zero hangját.

Megtorpant és körbe kémlelte a helyet. Egy pillanatra eresztette csak ki az erejét. Lelkeket, démonokat keresett. De azok válaszul csak ürességet küldtek. Zerot érezte csak maga mellett, aki Selma lefokozása óta előlépett és az első számú bizalmasa, egyben testőrévé vált.

- Nem érzek senkit sem. - felelte a démonnak. - De azért figyelj.

Mintha mi sem történt volna úgy folytatta az utat a bátyja után.

A jövőből jött Aelin di Angelo démonja, Darrow az egyik padról figyelte a jelenetet. Elnyomott egy ásítást és megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy úrnője 12 éves. Szokatlan élmény még egy démon számára is az időutazás. Látta, hogy Zero... az ez idősík Zeroja hozzá hajol, de úrnője felkészítette őket, hogy ne lepleződjenek le.

A tekintetével követte a kis Aelint, ám hamar átvándorolt a pillantása Svenre. Elhúzta a száját és magában az összes istenhez imádkozott, hogy ne találkozzon az úrnőjével.

~~~

Sven és Aelin csupán hat óra fele jött vissza és mentek be a Medve-barlangba. A világítást éjszakára sem állították le, amit nem tudott hová tenni. Aelin előre beküldte a démonkáit, akik gondosan felterítették a terepet. Tudták, hogy a parkoló már teljesen üres, ahogy az a kevés útszéli büfés is bezárt.

Semmi kamera, semmi élet jel. Csak csontok és lelkek tévelyegtek odabent.

Amint egy szűkebb folyosóról a nagyobb terembe jutottak Aelin szemei elkerekedtek, míg Sven csak mosolyogva végig mérte a helyet.

A kiépített utak cseppkő hegyeken haladtak át. Aelin nem tudta, hogy a fények színezték-e vöröses árnyalatúvá a köveket, vagy azok mindig is ilyenek voltak. De abban biztos bolt, hogy ez a hely...

- Történelem óra várható? - nézett halvány mosollyal az arcán a bátyjára, miközben a zsebébe süllyesztette a napszemövegét.

- Igen. - mosolyodott el Sven, mire Aelin csak felsóhajtott.

- Na akkor had halljam. - törődött bele a sorsába.

- A kiskohi barlang nevét a 15 000 évvel ezelőtt itt élt barlangi medvefaj után kapta. Kialakulása nagyjából 200 millió évvel ezelőttre tehető. A barlang szájánál szikla omlás történt, így az egyedüli kijárat lezárult és több száz medve ragadt bent a barlangban. Mikor elfogyott a kaja pedig egymást kezdték el szétmarcangolni és megenni.

- Fúj... - motyogta Aelin. - Szerintem a medve hús eléggé rágós lehet.

- Nem tudom. Még nem kóstoltam és nem is nagyon akarok. - vonta meg a vállát Sven, miközben a tekintete a szebbnél szebb cseppköveken járt. Egy bányász fedezte fel márvány bányászat során miközben egy robbantást hajtottak végre. Utána eléggé sokáig le volt zárva a hely. Az első hely, követlenül a bejárat után, ahol a lelkeket láttad....

- Igen? - sürgette Aelin. Nem mintha nem kedvelné a bátyját, de a történelem óráit hosszútávon nem viseli el.

- Ott medve csontvázak voltak. - mondta izgatottan.

- Nem láttam csontvázakat... - vonta össze a szemöldökét Aelin.

- Csak az út volt kivilágítva. - vágta rá Sven. - Az egész hely nagyjából 1,5 kilométer. Ebből sacc 578 méter le van zárva feltárások miatt főleg. A lezárt terület egyik csücskében van egy másik lejárat. Ott van...

- A Holtak Kapuja. - mosolyodott el Aelin.

A két Hádészos sötét mosolyt váltott és a cseppkőhegyek között elindultak a terem legvégében lévő hatalmas beépített fém ajtó felé.

Aelin oldalra döntött fejjel hallgatta a falakról visszaverődő suttogásokat. Tudta, hogy közelednek az ajtóhoz mivel Sven kicsit lemaradt, hogy közel tudja magához a testvérét.

- Aú! - szisszent fel Aelin. - Ez a kedvenc farmerom volt.... - bámulta a hosszú vágást. - Zero jobban fi..... Zero? - dermedt meg a lány.

- Mi az? - kérdezte Sven, miközben a kezében egy kard jelent meg.

Itt vannak.

Eljöttek.

Halál!

- Sven... van itt valami... a sok lelken kívül. - Aelin a falnak lökte az erejét.

Eltűnt. Zero eltűnt. Érezte, hogy baj van. A zsigereiben érezte. A levegőbe szagolt. Mélyen. Újból neki csapódott valami. Előre zuhant. Svennel együtt.

- Mik ezek? Lelkek? - kérdezte ingerülten Aelin.

- Nem.... azok átsuhannának rajtunk. - válaszolta Sven.

A fiú felpattant és lehunyt szemmel koncentrált. Hallgatta a furcsa zajt. A sistergést.

Halál. Öljük meg.

Itt vannak.

Sven lecsapott a fegyverrel a láthatatlan erőre. Aelin tudta, hogy az a valami kitért a penge elől. Ismét lecsapott a fivére és megint célt tévesztett.

A félvér azt hiszi nyerhet. Nevetett egy hang, majd egy másik társult hozzá az egy lányé volt, egy emberé.

Nem megmondtam, hogy tilos ölni? Várj.... félvérek? Idelent? Mit akarnak?!

A kapu.

- Mi a szar ez? - motyogta Aelin, miközben az ő pengéi is előcsusszantak.

Sven vaktában csapott le a láthatatlan lényre. Fogalmuk sem volt arról mi lehet az ellenségük, de azt tudták, hogy valakinek, valaminek engedelmeskedik.

A penge most sem ért célba.

- Talán ha... - gondolkodott Aelin.

- Sss. - szólt rá Sven. - Halkan.

Aelin szót fogadott. Csendben figyelte a hely némaságát, aztán megérezte. Sven pedig meglendítette a karját. Vörös csillámpor áradt szét egy pontban majd megpillantották a tündelényt, amely a bolondját járatta velük. A férfi térdre vetette magát előttük.

- Kérlek! Ne! Ne bántsatok! Kényszerített! - rimánkodott a lény, míg Aelin csak bámulta.

- Hol van Zero? - kérdezte. - Hol a démonom?! - szorította a félig vasból készült pengét a nyakához.

- Vas. - sziszegett a tündelény, majd még jobban megszagolta Aelint. - Ariel... Itt volt... megszabadult.... a Shakespeare család leszármazottai nem emeltek rá kezet.

- Hol van a démonom?! - kiáltott rá a tündelényre.

- Nála. - ennyit mondott.

- Kinél? - csikorgatta a fogait Aelin.

A tündelény a pengére nézett, ami még mindig a nyakának volt nyomva.

- A boszorkánál. - felelte, majd hirtelen megfeszült a háta és köddé vált.

Aelin vaktában csapkodott a pengékkel, de a tündelény eltűnt. Nyilván visszahívta a boszorkány.

- Ha a szolgálatában áll egy tündelény, akkor valószínűleg hatalmas ereje lehet és tapasztalata. - állapította meg Sven. - Nem árt ha kovácsolunk egy tervet, hogy akarunk ellene védekezni.

- A jól bevált módszerrel. - villantak fel a mérgezett pengéi Aelinnek.

- Ha eléggé tapasztalt se perc alatt lerendez minket. - emelte fel az egyik kezét Sven. - Ébredjetek! Valaki birtokába vette az otthonotokat! Ideje visszaszerezni.

A jeges fuvallat végig söpört a helyen, Aelin ruhájába is beleragadt, de a lányt csak gonosz mosolyra kényszerítette. Amy és Dan előtt erejük többségét elrejtették, de ők is az övéket. Így fogalmazhatunk, úgy, hogy kvittek.

Sven ereje végig futott az egész helyen. Aztán a mögöttük lévő teremből medve bőgés harsant fel. A falak dalként verték vissza a lábdobogásokat. Aelin elégedett mosollyal fordult hátra. Az első medve csontváz erőteljesebb volt a soron következőknél. Egyből rájöttek, hogy valószínűleg ő volt a legerősebb medve a barlangban. A medve vezér felágaskodott előttük, majd visszaereszkedett négy lábra és rájuk nézett.

Sven felszállt a medve hátára, majd Aelin felé nyújtotta a kezét és maga elé rántotta a húgát. Fél kezével a medve lapockájába kapaszkodott a másikat a húga dereka köré fonta.

- Törjétek be az ajtót. - nézett a körülötte sereglő medvékre.

Azok hihetetlen sebességgel neki iramodtak.

- Elég lesz egy boszorka ellen? - kérdezte Aelin.

- Ha nincsenek a közelben Lévonalak igen. - felelte Sven, miközben azon gondolkodott vajon mint keres a Holtak kapuja közelében egy boszorka.

A medvék betörték az ajtót. Tudták az utat és egyből elindultak az egyik sarok felé. A falat szagolták orrcsontjukkal.

Sven és Aelin leszállt a medvéről és a vért bámulták a falon. Sven egy kis kést vett elő.

- Mit csinálsz? - suttogta Aelin.

- Hádész szabálya. - vágta meg a kezét a fiú. - Vérrel kell fizetni a bejutásért, egy részről, hogy a kapu megismerjen, másrészről, hogy meggyengülj. Ezért nem tudják a halandók megtalálni az átjárót, csak a mágikus teremtmények képesek rá. Csak az ő vérük jó.

Amint ráhelyezte a tenyerét a falra azt ezüst massza lepte be és egy lyuk jelent meg a fal helyén. A medvék beáramlottak a lyukba, majd követte őket a két félisten is. A járat egy helyen kiszélesedett. Sven kiszáradt torokkal vette észre a terem végében álló alakot. A medvék eltűntek. A talpa alól reccsenésre lett figyelmes. Lepillantott. Mindenhol csontok hevertek. Nem csak medve, az ő életre keltett medvéi, hanem embereké és abban teljesen biztos volt, hogy ezt nem a terem végében lévő boszorkány okozta.

Olyan erős energia csapot feléjük, hogy reagálni sem volt idejük csak a falnak vágódtak. A falakból gyökerek nyúltak ki.

- Eressz el! - kiáltott fel Aelin és próbálta letépni magáról a gyökereket, de azok teljesen gúzsba kötötték. Pár perc alatt érezte, hogy a vér kifut a karjaiból és a lábaiból.

Sven felkiáltott, ahogy az izmait szorította a gyökér, de a tekintetét az alakon tartotta. Viszont a szemei hamarosan elkerekedtek, ahogy végig mérte a helyet. Vörös. Vörös színű por... mágia keringet a levegőben színesre festve mindent.

- Hogy csinálod? - kiáltott a boszorkányra.

A lány eddig teljesen elvolt foglalva a hatalmas obszidiánból készült kapuval. Meg se hallotta, hogy Sven kiabált. A lány csak térdelt a koszban a kezeivel vonalakat rajzolt a porba, mindenhol ahol csak megérintette a vörös porral a földet, ami belőle áradt, a mágiája nyomott hagyott.

- HÉ! - kiáltotta Aelin.

A lány erre felkapta végre a fejét. Meghökkenve bámulta a két félistent.

- Jesszus. PUCK! - kiáltotta. - Nem megmondtam, hogy nem bánthatsz senkit! - állt fel a porból, mire minden, amit eddig csinált köddé vált.

A tündelény lesütött szemmel jelent meg a lány mellett, aki egy nappal sem lehetett idősebb 15-nél.

- Puck... - motyogta Sven. - De... ő be volt zárva Shakespeare Szentivánéji álmába!

- Mit csináltál te idióta? - legyintett Svennék felé, mire a gyökerek elengedték őket. - Haszontalan tündelény! Fordítsam le a ti nyelvetekre azt a mondatot, hogy értesíts ha közeledik valaki?!

Alaposan végig mérte Sven a lányt. Valósággal bűzlött a mágiától, amely minden kis mozzanatában éget mélyen a bőre alatt, mint egy második réteg. A hülye is láthatta rajta, hogy más, mint egy átlagos lány. Igaz a stílusa nem különbözött az átlagtól. Hosszú derékig érő sötétbarna haja egyenesen hullott a hátára. Apró barna szemei furcsán csillogtak, amiből Sven egyből rájött, hogy a csaj szemüveges, csak kontaktlencsét hord. 

Ez alatt a lány is végig mérte őket. Mosolyogva tette meg a három lépést feléjük, majd a nála majdnem 30 centivel magasabb fiú felé nyújtotta a kezét. 

Sven csak furcsán végig mérte tartva attól, hogy ez egyfajta boszorkány trükk. 

- Az Amcsiknál nem szokás bemutatkozni? - kérdezte az eddigihez képest kedves, selymes hanglejtéssel. - Vagy a briteknél? Tudtommal ott eléggé udvariasak az emberek. - húzódott gúnyos mosolyra a szája. 

- A fehér bőr miatt számításba se vetted az ausztrálokat, de skót még lehetek. 

- Nem érzékeltem az ausztrál akcentust a kislány szájából, már pedig ránézésre tesók lehettek. A skót pasik pedig szoknyát szoktak viselni. 

- Nem feltétlen. - mosolyodott el nagyon halványan a fiú. - Sven di Angelo, boszi. Ő a húgom Aelin és igen, Amerikaiak vagyunk... Los Angelesiek. - rázta meg a lány kezét. 

- Kovács Helen. - mosolyodott el a lány is. 

- Hogy mi? - pislogott értetlenül Aelin. 

- Helen Smith, ha az angol megfelelőjére vágytok. 

- Román vagy. - értelmezte Sven.

- És magyar. - vágta rá a lány. - Erdélyi magyar.

- Aki le se tagadja, hogy boszorkány. - horkant fel Sven.

- Alkalmaztam rajtatok elme újra indító bűbájt, de nem használt... ebből következtetem, hogy valami mágikus teremtmények vagytok... Vajon mik? - gondolkodott, mire Sven készségesen nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de a lány fényűző mosolya megállította. - Félistenek! - csettintett jókedvűen a nyelvével. - Még nem találkoztam félistenekkel az anyámon kívül. 

Svenben egy pillanat alatt rengeteg kérdés felmerült, de a figyelme megrekedt a kapun. Nemes egyszerűséggel kikerülte a lányt. Ha eddig nem támadta meg őket most mi oka lenne rá. Nem tetszett a belőle áradó energia, de... kénytelen bízni olyan szinten a boszorkában, hogy figyelmen kívül hagyja ameddig be nem csukja a kapukat.

Aelin rövid ideig még bámulta a lányt, majd a bátyja után sétált. 

- Nem tudod bezárni! - pördült meg Helen.

Sven érezte az energiát, ami felé nyúlt. Simogatta a gondolatait, suttogott, nem tudta irányítani őt a lány, de megpróbálta befolyásolni, ami már most alátámasztotta az egyik érzését. 

- A kaput két oldalról kell bezárni. - folytatta a beszélgetést a lány, miközben a megnyugtató kéz végig simított Sven tudatán és a hang ismét a fejébe férkőzött.

Lerázta magáról.

- A megfelelő eszközzel egy oldalról is belehet. - vágta rá. - Azt hittem a Lévonalak elhalványodtak így az erőtök is lecsökkent. De... Neked egész sok maradt. 

Mérte végig az égbe nyúló két tömör obszidián ajtót, amelyből lelkek nyúltak kifelé. A hangjukat valami elnyomta. Sven érezte rajta a mágiát így sejtette, hogy a boszi nyomhatta el. A kérdés, hogy miért. A véletlen műve semmiképp nem lehet, hisz zárás után maradt itt a boszorka, elfogott, vagy már alapból rabul ejtett a családja egy tündelényt és megfigyelőnek használta, igaz a tündelény nem így értelmezte a feladatot. De valamiért idejött. Tudja, hogy a kaput két oldalról lehet bezárni és talán... 

Sven odaért az ajtóhoz. Végig mérte a több ezer szimbólumot, ami koncentrikusan áradt a közepe felé mindennek, ahol egy apró változás volt az ismétlődő minták között. Megérintette a jelet, majd a boszira nézett. 

- Változtattál az ajtón? Levettél róla bármit is? - kérdezte.

- Nem. - válaszolta a boszi. - Miért?

- Semmi közöd hozzá. - válaszolta hűvösen a fiú. 

- Phf. Így válaszolok neked legközelebb! - forgatta a szemeit. - Az életrajzomat nem kéred mindjárt számon rajtam?

Sven csak kérdőn rápillantott, miközben elővett a hátizsákjából egy füzetet és elkezdte lerajzolni a szimbólumokat. Ha Dan itt lett volna sokkal pontosabban megtudta volna csinálni, de nem lehet minden tökéletes. 

- Egy kérdésemre nem válaszoltál. Miért van ekkora erőd? - számos boszorkával találkozott az Alvilágban, mivel Hekaté is imád ott tanyázni, ahol pedig a mágia istennője lebzsel, oda a mágusok is elakarnak jutni. Ám eddig egyiküknek sem volt akkora ereje mint ennek a boszorkának.

- Örökség. - válaszolta félváról. - Az apám varázsló. Az anyám Hekaté lánya. 

"Egy negyedvér." Nézett a bátyja szemébe Aelin.

"Az semmit sem igazol az erejéről." Fordult vissza Sven a füzethez. "És túl sokat fecseg."

"Talán a hasznunkra lehet." Vetette fel pusztán a tekintetével Aelin.

"Ezt mire véljem? Megrontott Dan és már csapatban akarsz dolgozni?" Szaladt fel Sven szemöldöke. 

"Érzed az auráját nem? Erős. Sokkal erősebb, mint bármelyik boszorkának! A kapuval valami nem stimmel. Nem hallod a holtak suttogását?"

Sven álla megfeszült.

Ez alatt a boszi csendben figyelte a testvérpárt. Zavarta a két félvér. A fiú tudatát számtalanszor próbálta finoman befolyásolni, eltávolítani a kaputól minél hamarabb, minél gyorsabban. De ahányszor végig simított a tudatán a fiú durván eltaszította. A lánynál nem is próbálkozott. Valamilyen energia, mint egy pajzs úgy védte tőle.

- Jó kislányt és tündelényt játszunk? - suttogta a mellette láthatatlanul álló tündelény.

- Én igen. Te értesítsd a csapatot a fejleménykéről. - válaszolta a szél hangján Helen.

- Igenis gazdám. - hajolt meg Puck és már el is tűnt. 

- Nem tudod bezárni. - szólalt meg immár normális hangon a lány és lépett a két félvér közé, akik azonnal rákapták a tekintetüket. - Már legalább 5 záró és 10 robbantó bűbájt alkalmaztam. Semmi nem hat rá. - hazugság, hazugság minden szava.

- Kíváncsi voltam a véleményedre boszi? - kérdezte hűvösen Sven.

- Ilyen hangnem mellett hamarosan csúszómászó féregként végzed, félisten. - vágott vissza azonnal a lány.

- Inkább a félvér szót használd, ha gúnyolódni akarsz. A félisten túlságosan pozitív szó. Úgy nézel ki, mint egy félisten, olyan kigyúrt vagy mint egy félisten stb. Jobban megy majd mások idegesítése. 

- Remek... Akkor Hádész mellé Athénét is felírhatom a listámra a nevetek mellé. - mosolygott vidáman Svenre a lány, mire a fiú csak értetlenül pislogott. 

A boszi... végig az után szimatolt kik az isteni felmenőik... Kellett neki okoskodni... 

Sven nagyot nyelt és a kísértetek ordítását hallgatta. 

"Tolvaj! Bűbáj! Át kell jutnunk! Menj már! Tolvaj! Gyilkos! Eresszetek ki! Menekülj! Menj! Boszorkány! Bűbáj!"

- Valami hiányzik az ajtóról. - csapta össze a füzetet Sven. - Amíg rá nem jövök mi az, jobb ha lelépünk. - címezte a húgának. - Te is jobb ha elmész boszi. Ez nem az a hely, ahol kedvedre játszhatsz a mágiáddal. 

- Egy 15 éves fiú szájából furcsa ilyen felnőttes szavakat hallani. Nem elég, hogy csak 18 éves korodig vagy gyerek? Te komolyan leakarod rövidíteni? A szüleid miatt csinálod? Büszkék rád, hogy felnőttként gondolkodsz? - úgy fúródott a mondatba a gúny, hogy Sven érezte, ahogy a föld remeg az elfojtott tulajdon dühétől. 

- A szüleim meghaltak mikor 7 éves voltam. A születésnapom előtt pontosan 10 nappal. Mondhatom felemelő születésnapi ajándék volt... mint amikor élve elásnak sacc olyan. 

Aelin nem szólalt meg csak a bátyjára nézett. Az általában higgadt és hűvös bátyából, most olyan harag tombolt, mint amekkora Janeben és benne szokott szüntelenül. 

- Én... Én nem tudtam... - hebegte Helen.

- Hagyd abba. - mondta a fiú. - Csak tűnj el innen. 

- Van szállásotok éjszakára? Nem lakok túl messze a Medve-barlangtól, alig félórányira busszal. A szüleim külföldön dolgoznak rám és a húgomra pedig a nagynénénk vigyáz, aki általában dolgozik, tehát..... - mosolygott biztatóan és megnyugtatóan a lány. - Szívesen látunk. 

- Ne... - kezdte Sven, de a húga csak elkapta a csuklóját és megszorította.

- Köszönjük a meghívást és örömmel elfogadjuk a vendéglátást. - mosolyodott el halványan Aelin, mire Sven szeme tikkelt egyet. 

~~~

35 perc alatt értek el Helen nagynénjének a házába. Sven művészeti szempontból teljesen unalmasnak találta az átlagos kétszintes családi házat. A barnás árnyalatú festék fokozatosan kopott lefelé a ház oldaláról. A tetőn a cserepek jók voltak aztán... ennyi. Semmi. 

A másik dolog, ami zavarta egy kicsit Svent, hogy a lány zavarában vagy csendben volt vagy folyamatosan beszélt. Az út elején még csendben volt, aztán a közepén beindult a szájacskája. A főprobléma csak egy. Sem ő, sem pedig Aelin nem az a tipikus társasági pillangó. De láthatóan a lányt ez nem zavarta. 

- A húgommal jobb ha vigyáztok. Az ereje nem olyan erőteljes mint az enyém, de szeret borsot törni mások orra alá. A szüleim szobájában fogtok aludni, ha nem probléma. 

- Zavarban vagy? - kérdezett rá Sven. 

- Mi? - pislogott értetlenül Helen.

- Ugrálsz egyik témáról a másikra összefüggés nélkül. - tért vissza a szokásos higgadt önmagához, aki kicsit távolságtartó mindenkitől, a saját húgától is. 

- Nem... Csak... Ritkán van vendégünk, ha a szüleink nincsenek itthon. Apám ágán elég népes családfám van. A nővére velünk él, viszont sok-sok bátyja és húga más-más államokban lakik, Angliában, Svájcban, Magyarországon, Skandináviában meg persze itt Romániában is páran. De.. a családon kívül mások nem igen szoktak jönni. 

- Nálunk... hiába van elég nagy családunk, nagynénék, nagybácsik, unokatestvérek, attól még eléggé... húzunk szét. 

- Más országban éltek? - kérdezte kedvesen a lány. 

- Nem. Csak... Egy időben eléggé sokat voltunk együtt, és a kiképzésünk része volt a másik legyőzése így... azt hiszem kicsit elegünk lett egymásból.... ezt... most mért mondtam el... - pislogott sűrűn a fiú. - Csináltál valamit?

- Kivételesen nem. - vigyorodott el. 

- Mi az, hogy kivételesen?! - csattant fel Sven, miközben Helen a kulcsokkal szenvedett, majd mosolyogva fordult Sven felé. 

- Aki kíváncsi hamar megöregszik. Néz itt van valami. - bökött a mellkasára, majd mikor Sven lepillantott orron pöckölte.

A lány nevetve ment be a házba, míg Sven csak értetlenül bámult utána. 

- Nem értem ezt a lányt. 

- Mintha valaha értettél volna minket. - kuncogott Aelin, majd a csaj után ment.

Mikor Sven belépett csak nézte a más nyelven vitatkozó Helent és nagyjából a húgával egy idős kislányt. Csak kapkodta a két lány között a fejét... és már előre érezte, hogy Dan nélkül hamar befog csavarodni ennyi lány között. 

- Bocs. - fordult feléjük. - Ő a húgom, Zita és kicsit sem ideges a vendégek jelenlétében és nagyon szívesen felmenne a szobájába. - nézett szúrósan a lányra, aki szöges ellentéte volt. Szinte majdnem szőke haja hullámokban lógott a vállára, ragyogó kék szemében pedig félelem csillogott. Azonnal megfordult és felrohant az emeletre. - Jé... ha tudtam volna, hogy elhallgat ha vendégeket hozok hamarabb teszem meg. - mosolygott Svenre és Aelinre. - Úh... Basszus... - kapott a telefonjához és vette fel, Sven döbbenten vette tudomásul, hogy ismerte a csaj csengőhangját.

- Menjetek fel ha leakartok pakolni. Jobbra a folyosó végén a második ajtó. - bement a dolgozószobába és azonnal átváltott egy másik nyelvre.

Sven és Aelin birtokba vették az átmeneti szobájukat. A két személyes ágy a szoba közepén volt. A hálóból bal oldalt egy ajtó nyílt. Aelin azonnal benézett. Gardróbszobára számított, de csak a fürdőbe vezetett át. Ha már a gardrób szóba került a fiókos szekrény funkcionált annak. Az ágynemű friss volt. Sven valószínűnek tartotta, hogy a boszi mágiával húzta át. 

- Miért kellett igent mondanod? - dobta le az ágy bal oldalára a táskáját Sven. 

- Mert a boszorka nagyon gyanús. A démonaim nem tudnak az egy méteres közepébe férkőzni, Zero pedig nincs nála! És nem tudom hová került képtelen vagyok elérni! Vagy a banya, vagy a tündérkéjénél van. 

- Boszorkány és tündelény húgi. - javította ki higgadtan Sven. 

- Kit érdekel! A lényeg, hogy szerintem valamit titkol előlünk. Elég fura a csaj... olyan.... nem is tudom... - hebegte a végét Aelin.

- Az ártatlanság és a mosoly mögé rejtőzik, azt használja páncélnak. Meglehetősen jól csinálja, alig tudom kikövetkeztetni mikor mit miért mond és tesz... 

- Váó. Az ritkaság. Maradjunk nála pár napra. Megfigyeljük, rájövök hová lett Zero, utána kitaláljuk, hogy zárjuk be a kapukat és húzás vissza Danhez és Amyhez.

- Akkor nem csak nekem hiányoznak. - mosolyodott el halványan Sven.

- Hiányzik a Bénaság, de ezt ne kösd az orrára! - fenyegette meg kedvesen Aelin.

- Nekem az Agybogyó. - válaszolta Sven. - De ne mond el neki te se. 

 - Számon lakat. - kacsintott a bátyjára, miközben felállt és az ablakhoz sétált. 

Zero.... vajon hol lehet az a démon....

~~~

Helen Smith a dolgozószoba kanapéján ült, miközben magyarul társalgott a csapatával. 

- Kérlek Ervin! - sóhajtott fel. - Ne kergess az őrületbe. Igen. Találkoztam félvérekkel és igen beakarják zárni a kaput, de megoldottam. 

- Ja úgy, hogy magadhoz hívtad őket! - csattant fel a telefon másik végén a fiú.

- Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet! Tanulj már valamit a filmekből haver!

- És egy mágusnak nincs is nagyobb ellensége, mint egy félisten.

Nem tudják, hogy az anyja az.... ha tudnák, az apját kitagadnák a megmaradt mágus csoportok Romániában, akárcsak őt... jó ha nem rendeznének boszorkány égetést... 

- Egyáltalán mi hasznod lenne belőlük?! - folytatta idegesen a fiú. - A kaput nem tudod használni ha ők ott vannak, már pedig csak neked van annyi erőd, hogy megtud Merlin leszármazottjától, hogy nemzett-e gyereket!

- Tudom! Nem kell emlékeztetned rá! 

- Pedig mindig ezt csinálod! 1 hónapja kísérletezel a kapuval! Sikerült kinyitnod, megfékezned a lelkeket, de persze kétbalkezes munkát végeztél és pár lélek kisurrant, Hádész pedig megérezte és most a gyerekeit szállásoldat el. 

- Második vagy harmadik generációsok Ervin, de nem jelentenek komolyabb veszélyt. Talán sikerül rávennem őket, hogy segítsenek nekem a tudtukon kívül. - fuvolázta a telefonba. - Mindig is képes voltam mások befolyásolására. - igaz.... az ereje segítségével. - Most sem lesz baj. Csak kíváncsi vagyok, hogy működnek. Beletelik egy kis időbe míg kiderítem mik a gyenge pontjaik, honnan tudok bejutni a legegyszerűbben az elméjükbe.

- Sulit hogy oldod meg? - kérdezte, mire Helen az ajkába harapott. 

- Járok ugyanúgy, nem változott semmi. Csak kevesebb időm lesz tanulni, de mágiával mindig csalhatok egy kicsit. 

- Remek. És tartsd a szem előtt a célt! A mágiát.... - kezdte türelmesen Ervin.

- Vissza kell hozni bármi áron. - fejezte be a mondatot Helen, majd lerakta a telefont. - Puck! 

- Igen. úrnőm. - termett mellette a lény. 

- Mindent tudni akarok Sven és Aelin di Angeloról. Intézkedj! - parancsolta. 

- Kis gaztevőd máris indul! Információkkal térek vissza. - hajbókolt.

- Ajánlom is.