Nos... eleinte úgy volt, hogy nem kaptok ma részt.... Hosszú miért és sok kedvem nincs elmagyarázni, illetve, ha hamarosan nem publikálom ezt a részt, Iza leszedi a fejemet... Szóval röviden. Szabályaimhoz képest, a kövi rész nincs kész mégis megkaptátok ezt a részt, érezzétek magatokat megtisztelve! Továbbá kövi héten előfordulhat a Húsvéti szünet miatt csúszás a részek terén (Nem tudom, hogy az őseim, hogy, miként, mit terveznek) ezért előre is bocsánatot kérek. Továbbá, ha nem jönne addig rész, ami nem valószínű: Kellemes Húsvétot mindenkinek! Sok locsolót, meg kinek, ami szokás. A részhez pedig jó szórakozást kívánok!

Az Aphrodités találkozás nem vette el Sam kedvét cseppet sem a kalandtól. Irritálták a nő szavai, de még mennyire, hogy irritálták. Főleg, hogy ha átviszi a húgát azzal kockáztatja a húga és a Harmadik dimenzió lakóinak életét. Legszívesebben egyedül vágott volna neki az útnak, de Jane akár mennyire is utálta Aphroditét a szívesség ellenére Sammel akart tartani. 20 perce indulhattak útnak egy rejtélyes módon felbukkant kocsival. De Jane nem panaszkodott a motor miatt. Kivételesen belátta, hogy gyorsabbak ha így közlekednek. Sam őszintén bánta, hogy nem kérdezte meg Aphroditét mennyi kulcsuk van Amyéknek. Sokra nem mentek volna vele, de legalább tudnák, hogy mennyire vannak lemaradva.

Sam Janel ellentétben elhitte, hogy van esélyük. Hogy ebben a játékban ugyanolyan lapjaik vannak, mint az unokatestvéreiknek. A testvérére pillantott. A húgából az évek alatt rég kiürült a hit. A szívébe sötétség és érdektelenség költözött. 

Nem ismerte Annabetht, de abban hitt, hogy nem indította volna el ezt a játékot, ha nem lenne esélyük. 

Sam a medállal játszott. A tekerő kígyót bámulta, ami Aphrodité parfümétől bűzlött, míg a testvére kifelé bámult az ablakon. 

- Szerinted mit keres az a nő a harmadik dimenzióban? - szólalt meg halkan Jane.

Sam nem válaszolt. Gondolkodva figyelte az utat és a medált. Több éve elvágták az átjárót.... mégis csak most intézkedik... miért? Foglalkoztatta őt is ez a kérdés.

- Nem tudom... De... azt hiszem köze lehet ehhez. - nyújtotta felé a medált. 

Jane nem vette el csak megbámulta. Hosszan és idegesen. 

- Milyen a harmadik dimenzió? - nézett a bátyja szemeibe. 

- Nyugis. - felelte Sam. - Megvannak a maguk titkai, de nyugis.

- Jobban szereted, mint a Földet. - ezt kijelentette a testvére. Nem kérdezte. - Mesélj róla. - kérte. - Vannak barátaid?

Sam döbbenten pislantott párat. Sose volt ennyire nyílt vele a húga... illetve... egyszer igen... de akkor még a szüleik éltek. 

- Igen. Két fiút tartok a barátomnak, még ha néha furcsán is viselkednek. - nézett a húga ég kék szemeiben, amelyben a villámok bukfencet hánytak. - Az egyik Calmar hercege Kilyan, a másik a tizedese, Maxim.

Jane majdnem elnevette magát a nevek hallatán. 

- És melyik csajba zúgtál bele? - mosolyodott el a testvére. A szemeiben szokatlan öröm csillant.

Sam elvörösödött. 

- Ennyire látszik? - kérdezte, miközben idegesen a nyakát vakargatta.

- Most már igen. - vágta rá Jane. - Ki a csaj?

- A Legfőbb Bölcs. - Jane zavart tekintetét látva folytatta. - A mágia él abban a dimenzióban, a Legfőbb pedig a legerősebb mágiával bíró személy. 

- Aha... A csaj, aki az agyadat akarta tanulmányozni? - kérdezte. 

- Ezt persze megjegyezted, mert fikáztad! - csattant fel Sam, mire Jane felnevetett. 

- Hisz ismersz! - védekezett a lány.

Sam csak gúnyosan rámosolygott. A bátyjából áradó szokatlan érzelmek csak mosolyra késztették Janet. Ha álmában ennyiszer, de ennyiszer utazott át oda... valóban jó hely lehet... Samnek vannak barátai... 

Az út test felé fordult és felhúzta a lábait. Sportcipőjéről a sár az ülésre került, de egyiküket sem zavarta. Vajon ő mit fog ott csinálni, ha átjutnak?

~~~

- Megjöttünk. - szállt ki a kocsiból Sam. 

Jane végigmérte a magaslaton lévő házat, ami egyes egyedül, távol mindentől, teljesen magányosan álldogált a pusztaságban. A kúp alakú építményről repedezett lefele a festék. A talapzat, amin állt szintén megviselt volt. 

- Ez csak egy elhagyatott csillagásztorony. - vágta rá Jane.  

- Az lehet. De a Hírvivő pont ide mutat. - ellenkezett Sam.

- Ha te mondod. - forgatta a szemeit a lány. 

A testvérpár az ajtóhoz sétált. A hatalmas műanyag ajtó egy vaslánccal és lakattal volt lezárva. 

Sam kezében megjelent egy láncvágó, amit Janenek adott. A lány nem lacafacázott azonnal elvágta a lakatott és vele együtt a láncot, majd lábbal belerúgott az ajtóba.

- Most már betörők is vagyunk. - húzta el a száját Sam. A testvére csak egy beképzelt vigyorra méltatta és bement.

A por rétegtől Sam alig kapott levegőt. A hely világos volt és legalább olyan fehér lenne, mint egy kórházi szoba, ha nem telepedett volna meg mindenhol a por. A műszereket és a bútorokat a portól lepedővel védték. Janenek az volt az első dolga, hogy azt lerántsa róluk, mire az összes létező leülepedett por a levegőbe szállt. 

- Ha így haladunk Hermésztől levegőt fogok igényelni postán. - szólalt meg Sam. 

- Hol az átjáró? - kérdezte a lány.

Sam kikapta a zsebéből a medált két köhögő roham között. A szemével követte a vékony fonalat, miközben egyre csak azon járt az esze, hogy vajon jó döntést hozz-e azzal, hogy átviszi Janet a harmadik dimenzióba. A vékony fonálszerű anyag a plafon felé mutatott. A fiú csak döbbenten pislantott párat.

Odafent csillagképek voltak láthatóak. Keveset tudott Sam a csillagászatról, de az igen, hogy amire a fonál mutat az a Nyilas. 

A zsebéhez nyúlt és kivette belőle a vékony bőrkötéses könyvet, amit Aphroditétől kaptak. Kinyitotta és belelapozott. Hála a görög betűknek nagyon jól kiigazodott az oldalakon, és a szavak jelentésén.

Már az út felénél egyszer végig olvasta a könyvet. A kecses betűk nyilván női kéztől származtak, ami az ókor mércéjével nézve hihetetlennek tűnt Sam számára. Főleg, hogy a könyv nem egyszerű csillagászati kis jegyzet volt, hanem tudományos megfigyelésekkel, anatómiával és állattannal volt tele. A rajzok úgy kanyarogtak mindenfele, mintha a gazdája napokat töltött volna a megalkotásukkal. Az anatómiai rész is annyira hiteles volt, annyira pontos, hogy Sam őszintén elhitte, hogy mindent tudott az emberi testről. 

A gyomra össze szűkült a gondolatra, hogy az apja mennyire egyszerűen tanult volna ebből a kis füzetből.

Mindegy is... bárki is volt a csaj, aki készítette a naplót, Sam inkább nem akarta megtudni, hogy tett szert erre a tudásra. 

A csillagképeket bámulta. Hamar kiszúrta a hibát. A lány rosszul rajzolta a Nyilast... A Nyilas nyila egy szóra mutatott. A hármas útra. 

- Hármas út... - gondolkodott el Sam. - Talány lenne?

Jane a műszer falra tette a kezét, majd pulzált egyet. Az energia kilőtt belőle. Végig áramlott a műszereken, a drótokon, az egész helyen. A műszerek beindultak. 

- Valami nem stimmel. - suttogta Sam.

- Mi az? - hajolt a könyv felé Jane is. - Mi... mi az a "Hármas út"? - kérdezte.

- Ezen gondolkodom.

- Csak meg ne ártson... 

- Jane! - csattant fel Sam. - Ne most szívass! Szóval nekem Janus ugrott be róla elsőre. De.... Valami nekem nagyon nem stimmel. 

- Például, hogy Janus két arcú, nem három?

- Nem az! Ő az aki választás elé állítja az embereket! De akkor se stimmel valami!

A fiú ismét a Nyilasra szegezte a tekintetét. A csillagkép rossz helyen van. De miért? Rosszul tudta volna a helyét vagy... nem... Mindegyik csillagkép halálosan pontosan a helyén van. Kizárt, hogy azt az egyet rosszul olvasta volna le. Ez egy nyom lesz. Más nem lehet. 

Sam érezte, ahogy a medál forrón lüktetni kezd a nyakában. 

Sam.

Suttogta a medál. Sam pedig engedett a csábításnak és megérintette a medált. 

El van forgatva!

- Mi? - suttogta Sam. 

Forgasd el! A Nyilas! A plafon

Sam tekintete felfelé siklott. 

Elforgatni.... de mégis... hogy?

- Hogy? - mondta ki hangosan is, de a hang nem válaszolt. 

- Te kihez beszélsz? - kérdezte furcsán méregetve a testvérét Jane.

- Magamhoz, mert értelmesebbet nem találtam. - vágta rá a fiú.

Jane csak a szemeit forgatta.

Sam felemelte a fejét és gondolkodva figyelte a Nyilast, mintha a válasz rá lenne írva. 

Elforgatni.... Ha ez egy csillagvizsgáló... Akkor... 

Felpattant és szemügyre vette a műszereket. Számára a legtöbbje érthetetlen nyelven, érhetetlen dolgokat jelölt. Többségéről azt se tudta micsoda, de azt igen, hogy valahol van egy gomb, ami lehetővé teszi, hogy a ház forogjon a talapzaton, ezzel is a csillagok megfigyelését szolgálja. Ha pedig ez megtörténik, lehet, hogy a Nyilas a fix pont. 

- Jane.... Kint egy alapzaton állt a csillagvizsgáló ugye? - kérdezte, csak hogy biztos legyen a dolgában. 

- Igen. - válaszolta magabiztosan a lány.

Sam bólintott és a karokat vizsgálta. A gombokat, a kijelzőket. 

Ötlet? Kérdezte a medáltól a gondolataiban, de az csak hűvösen élettelenül lógott a nyakában. Hát kösz.

Sam leguggolt a lent lévő szekrényekhez, mindegyiket kinyitotta és belenézett. 

- Mit keresel? - kérdezte Jane.

- Valahol kell lennie egy kézikönyvnek, ami ismerteti a műszerek működését. - felelte a fiú. 

- Jó. - értette meg Jane. - Segítek. Enyém az a szekrény. - indult el a nyugati falhoz. 

Több ezer iratot néztek át, de a megfelelő aktát, vagy könyvet sehol sem találták. Jane is köhögött már a sok portól. Lapozgatott, olvasgatott, jojózott a szeme a sok angol szótól, de semmi. Mikor elfogytak az iratok helyet cseréltek, hátha a másik nem vett észre valami a kupacában. 

- Nem tudod  ide teremteni? Mint a motort, vagy a pénzt? - szólalt meg Jane. 

- Csak üres könyveket tudok teremteni. - válaszolta Sam, mire a testvére csak döbbenten pislantott. - Az erőm úgy működik, hogy elképzelem mi lehet az adott tárgyban. - kezdett magyarázkodni. - Ez az egyetlen amire rájöttem vele kapcsolatban. Ismernem kell a tárgyat, vagy bele kell képzelnem, hogy mi lehet benne. Ha egyedivé akarom tenni, akkor pedig ki kell egészítenem, de csak olyan mértékben, hogy az még kivitelezhető legyen. Így megtudom jeleníteni, ám ha nem tudom elképzelni mi van benne akkor nem tudom megteremteni. 

- És ha ismered a könyvet? - kérdezte Jane. 

- Akkor igen. - felelte.

Jane csak elhúzta a száját és folytatta a keresést. Egy óra múlva már az egész helyet háromszor feltúrták, de még mindig nem találták meg a kézikönyvet. Janenek már elege volt a keresésből. Ledobta magát az egyik rozoga forgós székbe, ami akkorát nyikorgott alatta, hogy egy ütemet kihagyott a szíve ijedtében. Csak bámult ki a fejéből. Kizárt, hogy lenne kézikönyv, ha van akkor már megtalálták volna. Lassan minden atomot ismernek a teremben, nem, hogy az aktákat!

Vagy nincs, vagy nagyon jól elrejtették. Filozofált a lány, mikor elege lett a felesleges agyalásból lehunyta a szemét és ismét pulzált egyet. Csukott szeme alatt minden kéken kezdett el világítani, ahogy az áram végig száguldott a tárgyakon. A megfelelő frekvenciát kereste. A legtöbb tárgy megzavarta az erejét, sisteregtek, sercegtek. Hirtelen pattant fel és rohant az egyik számítógéphez. Leáramtalanította a rendszert.... nem csoda, hogy nem találták a kézikönyvet... 

A zsebébe nyúlt, amiben egy vékonyka villámalakú kulcstartó lapult. Megpörgette az ujja körül a vékony karikát, mire az egy karddá változott a kezében. A fegyver markolatával az egyik számítógép monitorjára csapott. 

Az üvegszilánkok recsegve betörtek a 90-es évekből itt ragad számítógépen, ami sokkal inkább kocka, mint téglalap alakú volt. Benyúlt az üveglapok közé, majd kivett egy vékony 20-30 oldalas megsárgult, a portól szürkévé változott könyvet. 

- Ezt se bízták a véletlenre. - mosolyodott el Jane. 

- Király vagy. - pattant fel Sam és vette el tőle a papírt. 

- Inkább királynő. - vágta rá Jane.

Sam az asztalra tette a könyvet és óvatosan elkezdte lapozgatni. Balszerencséjére ez már angol nyelven íródott ráadásul a múltszázadén. De szerencsére egy dolgot még ő is értett. Megfogott egy hatalmas kart és elkezdte forgatni. A talapzat alattuk megremegett és ugyanabban a tempóban, mint ahogy Sam forgatta a kart a henger alakú épület is forogni kezdett. 

Jane a bátyja mellett állt és elkerekedett szemekkel bámulta, ahogy mozgásba lendülnek. Észrevette, hogy Sam meredten felfelé néz. Ő is felpillantott. A Nyilas.... a Nyilas volt az egyedüli csillagkép ami nem mozdult. A könyvre pillantott. Már érti mit akar Sam. 

- Még egy kicsi. - motyogta a fiú, majd megállította a mozgást. A csillagkép állása megegyezett a naplóban lévő rajzzal. 

A Nyilas körül halványan fények kezdtek el világítani, majd mozgásba lendültek és egységesen a Nyilas nyila felé áramlottak.

- Ez meg mi a szar? - suttogta Jane.

Sam nem válaszolt. A zsigereiben érezte, hogy megvan a kapu. A nyíl fényesen ragyogni kezdett, majd a húr megfeszült és kilőtt. Hullócsillagként villant át a plafonon beleütközve a többi csillagképbe. Azokról visszaverődve, lassan egy egységes formát kezdett felvenni. Csúcsára állított  egyenlő szárú háromszög lett belőle. A csillagképek benne fokozatosan elhalványodtak és a plafon kékes színét hófehér ragyogás árasztotta el. A háromszögből hirtelen egy fénysugár csapott a földbe. A túlvilági fény elvakította Janet és Samet. 

- Üdv félvérek. - lépett elő a fényességből egy húszas évei végén járó nő. 

Sam és Jane összenézett. 

Aphrodité nem említett nőt... mondjuk igazából semmit sem említett. 

- Maga kicsoda? - találta meg a hangját Jane.

- Az átjáró őrzője vagyok Jane Jackson. - felelte a nő.

Valami lehengerlően nézett ki. Világos szőke haját apró fonatokba fonta, közéjük gyöngyöket és növényeket fűzött. Egy lila színű köpenyt viselt, amely alól kikandikált buggyos ruházata, amin szintén gyöngyök voltak. Fehér bőrén a homlokán, a hasán a nyakán és valószínűleg a köpeny alatt is mindenhol tetoválások díszelegtek. 

A jeleket Sam azonnal felismerte. 

- Maga egy Legfőbb Bölcs - mondta ki hangosan is a fiú. 

- Okos fiú. - Mosolyodott el a Legfőbb. - Szám szerint a százhúszon-hetedik. Én voltam akkor a Legfőbb Bölcs, amikor elszakadtunk a görög istenektől. 

- Akkor... Ne vegye tolakodásnak, de nem halottnak kéne lennie? - kérdezte Sam. 

A nő halványan elmosolyodott.

- Vándorlélek vagyok. Aki testet ölthet, ha akar. Ez a büntetésem része, amiért pártoltam a dimenzióm elszakadását az istenektől. Az átjáró őrzésére ítéltek...

- Akkor segít nekünk átjutni? - kérdezte Jane, aki cseppet sem bízott ebben a nőben. 

Volt valami a szemében, amiből sokkal inkább ellenszenvet, mint barátságot olvasott ki. 

- Nem. - mosolygott a nő. Hidegen, szárazon. - Ha akarnék sem tudnék nektek segíteni. Félvér fattyak vagytok. A dimenziómra halál vár, ha átléptek a kapun. Sajnos az istenek megtiltották, hogy halálom után jó magam a kaszás karjaiba lökjek másokat. De... A kaput megnyitottátok. Tehát a kihívást elfogadtátok. 

- Őőő... Milyen kihívást is? - vonta fel a szemöldökét Jane. 

A Legfőbb csak elvigyorodott. A helyet hirtelen sötétség lepte el. Jane közelebb húzódott Samhez és megfogta a kezét. Figyelték a sötétséget, ahogy egyre növekszik a kapu ellenére, amiből dőlt a fény. 

- Nagyon rossz előérzetem van. - motyogta Jane. 

- Nem vagy egyedül. - simogatta az egyik ujját a húgának. 

Az ajtó becsapódott mögöttük és ezzel a sötétség csak még nagyobb teret lepett el. A nő kecsesen tett feléjük egy lépést. Mezítelen talpa után nem maradt nyom a porba. Ez a szellem alakja. Feleslegesen támadnák meg. Védekezni se tudnak... ha ő tényleg a Legfőbb, mint azt állítja hatalmas mágia van a kezében.. és ha az átjáróról túloldalán valóban a harmadik dimenzió van nem kell innen a Földről használnia a Lévonalakban megragadt mágiát. 

A fény forrás a plafonon három felé szakadt szét. Három kapura. A bal oldaliból vörös szín áradt. Sam összevont szemöldökkel nézte a túloldalon nyúló, örvénylő, hullámozó lángokat, amelyek kígyóként tekeregtek a tornyosuló szikla hegyeken. Ahol nem mozgolódott a tűz ott hamu színezett mindent feketére. Samet kirázta a hideg attól a helytől, még ha pont forróságot ontott is magából.

A középső kapu sokkal biztatóbb volt. Élénk színek világították alatta a talajt. A belőle áradó virág illat táncra hívta a tűz kaput és igyekezett lenyomni azt. Az illatok és a virágok hívogatták a kapu túloldalán várakozókat. Tekergőztek, akár a kígyók, ám szinte hallhatatlan szavaik kecsegtetőek, illékonyak voltak. 

A harmadik, jobb oldali átjáró semleges volt az előző kettőhöz képest. Agyag és víz szaga nem volt szörnyű, de semmi szépet nem ébresztett Samben és Janeben. 

- Úgy tartják - vigyorgott a Legfőbb. - három út van a világok között. A három útból egy a Mennybe, egy a Pokolba egy pedig a Földre vezet. Ez másként is értelmezhető. Egy út vezet az Olimposzra, egy a Tartarosz legmélyebb bugyrába és az utolsó pedig a vágyott dimenzióba. A rejtvény tehát így hangzik. Melyik kapu vezethet a harmadik dimenzióba?

Sam és Jane tanácstalanul összenézett. 

- 10 percetek van dönteni. - mondta a Legfőbb, majd semmivé foszlott. 

Sam az ajkát harapdálva közelebb lépett a kapukhoz. Rejtély.... miért pont rejtvény... nem volt szó semmilyen rejtvényről! 

Menny. Pokol. Föld.... Olimposz. Tartarosz. Kartosz... azaz a Harmadik dimenzió. 

- Kinézet alapján túl egyértelmű. - mondta mögötte Jane. 

- Tudom... De.... Nem tudom mi alapján döntsünk.... - felelte halkan Sam.

A fiú tanácstalanul állt és a kapukat figyelte. A virágokra fókuszált... Nem rémlett neki, hogy az Olimposz mindenkit hívogatna... ennyire kétségbeesetten, vágyakkal, kecsegtetően...  Ha a Pokolba akarna jutni.... akkor biztos, hogy a bal kapuhoz sétálna, de a Mennybe, akkor a középsőhöz... de nem ennyire egyértelmű. Nem lehet ennyire egyértelmű. A Menny.... nem mutatná, hogy jó. A Pokol nem mutatná, hogy rossz. A Pokol.... talán a Pokol a középső, a virágos. Talán.

- A középső a Pokol. - szólalt meg halkan kristálytiszta hangerőn. 

- Honnan veszed? - kérdezte Jane. 

- A pokol jó szándékkal van kikövezve. - mosolyodott el Sam. 

Ha a Pokol a középső... akkor... akkor.... Ha valaki élni akar és egyértelműen választ, akkor jobbra menne a Földre... Az a szándék vezérelné, hogy ne kelljen se a Pokolba se a Mennybe kerülnie, nem akar ő választani, hanem azt akarja, hogy éljen és halálakor eldőljön. Ha a középső... a virágos a Pokol, akkor a jobb oldali agyagos a Menny. És a bal oldali, ahol a lángok vannak a Föld. 

- A bal a Föld. A középső a Pokol. A jobb a Menny. - nézett Janere, aki pislogva értelmezte a hallottakat. 

- Ha feltételezzük, hogy semmi sem az aminek látszik.  - mondta.

- Igen. Ha nem ezt feltételezzük akkor elbukhatunk. - felelte Sam. 

- De ha ezt feltételezzük akkor is lehet, hogy elbukunk. 

- Szerintem megér egy misét. - nyújtotta a testvére felé a kezét. 

Jane a testvére kezét bámulta. Hosszan, majd a kapura pillantott. 

- Ha meghalok. Kísérteni foglak az Alvilágban. 

- Mást nem is várok tőled. - mosolyodott el Sam. 

A húga hideg keze a tenyerébe csúszott. Kicsit megszorította, majd elkezdte a bal kapuhoz húzni. Beléptek a fény gyűrűbe, amiből dőlt az izzasztó forróság. Egymásra nézett a testvérpár. Sam érezte, hogy a húga szíve mennyire hevesen ver a félelemtől, ami az arcán csöppet sem látszott. Ez az ő húga, aki elrejti minden érzelmét, aki elburkolózik a világ elől, aki elvesztette a reményt a szívéből. 

- Nem kell félned. - pillantott a testvére ég kék szemeibe, amely ragyogott. 

- Nem félek. - felelte Jane. 

Sam nem mondott semmit.

- Választottunk. - mondták ki egyszerre, mire a kapu felragyogott. 

- Akkor viseljétek a döntés súlyát. - zengte be az egész helyett a Legfőbb hangja. 

A két másik kapu ragyogása kihunyt, mintha soha nem is létezett volna. Valahonnan szél csapott fel, ami belekapott a testvérpár ruhájába és a magasba emelte őket. Jane nem tudta uralni ezt a szelet. 

- Jane! - kapta el a másik kezét is a fiú. 

- Sam! - szorította meg a fiú kezét a lány. 

A levegő egyre forróbbá vált, ahogy közeledett az átjáró, a túloldalán a lángokkal. Amikor a kapuba csapódtak a meleg megszűnt. A sötétséget fény váltotta fel és zuhantak. Hűvös, tiszta levegő rétegen át, amely simogatta, terelte őket, akár a pillangók úgy értek hozzájuk pedig zuhantak. Sam örömében felkurjantott, de Jane csak akkor merte ki nyitni a szemét, amikor már nem érezte, hogy zuhannak. Viszont amikor megtette nem hitte el, hogy ez a valóság. Mindenhol természet terült el. Fák, bokrok és hullámzó virágok. A távolban pedig egy város körvonala rajzolódott ki. 

- Jane! - szorította meg a kezét Sam. - Ez a harmadik dimenzió.

Átjutottak....

Átjutottak!

Jane elengedte a testvére kezét és rájött mért látja be a helyet. Egy fa lombkoronájában ültek. Lenézett a 10-15 méteres mélységbe, majd az egyik lábát átvetette a levelek és ágak között és finoman becsúszott. A lába az egyik ágon landolt. Tovább csúsztatta a másik lábát is ami így a levegőben kalimpált és csak a kezével kapaszkodott, majd a másik lábát is az első után küldte végül pedig elengedte az ágat. Zuhanni kezdett. Ám a föld felett 5 méterrel lassulni kezdett, végül pedig puhán landolt a fűben. 

Csak pislogni volt képes. A levegő olyan tiszta volt, hogy érezte, ahogy az orrából a város bűze kitisztul. A fények táncot jártak a növények levelein. A csillogó patak vize, az állatok a kövek, a levelek mind valami halk hangon nevettek, beszélgettek. A természet élt. 

- Öhm... Jane! - hallotta meg Sam panaszos kiáltását. - Én... Én jutok le innen? 

Jane halványan elmosolyodott és a magasba repült. A lombkoronákon át egészen a testvéréig, majd elkapta a kezét és elkezdett ereszkedni lefelé. 

- Köszi. - landolt két lábon Sam. 

Jane várakozóan a testvérére nézett. 

- Nincs mit... - motyogta halkan. - Itt... mindig ennyi fa volt? 

- Aha. - bólintott Sam.

- És... Most mi lesz?

- Gyere. - mosolygott a fiú. 

- Hová is? - kiáltott utána Jane, ugyanis a testvérét olyan lendület szállta meg, amit ő még sosem látott. Mintha egy Hüpnoszos egyszer csak Hermészessé változna. 

- A fővárosba! - vigyorgott Sam. - Megakarom mutatni... az otthonomat. 

~~~

Kilyan a Legfőbb mellett sétált. A feje sajgott a reggeli tárgyalás élményeitől. Legszívesebben fogta volna az íját és addig lőtte volna a táblát ameddig vér nem színezi az ideget. 

- A királynő kitett magáért. - szólalt meg mellette a Legfőbb. 

- Rossz előérzetem van...  - suttogta a lány, miközben köpenye alatt, a ruháján lévő gyöngyökkel játszott. 

Reggel találkozott az Északi herceggel. Mióta Eduárd azt mondta, hogy Gaia küldöttei úton vannak ide nem hagyta nyugodni a tény, hogy igaza van. A Lévonalak és utazása a dimenziók között nagyon is arról árulkodott, hogy ez megfog történni. Annyi sok kétségbeesést hall a mágiából, a kontinensekről, hogy napok óta nincs étvágya. De... 

A palotába folyosóján lévő festményeket nézte. 

De... 

Azt, ahogy a történelmet lefestették a Bölcsek. A történelmet, melyben a Legfőbbek meghaltak. Ha Sam tudná mi vár Alidára sosem tenne rá kísérletet, hogy ráhajtson. 

De... A mágiához csak ők férnek hozzá. A történelem ciklikus... De a mágia szavát csak ők hallják és képesek értelmezni. Eduárd herceg honnan hallhatta meg a fájdalmakat?

- Anyád leakarja csökkenteni az éveket. - kezdte a Legfőbb.

- Tudom. - felelte a herceg.

- Ha elfogadják a miniszterek nem lesz csak 4 hónapod. 

- Tudom.... - motyogta a herceg, de nem a szomorúság, vagy a félelem miatt. Hanem a dühtől. 

- Bárkit választhatsz.

- Tudom!

- Mégsem veszed komolyan. Csak játszol. 

A herceg egy ideig hallgatott, amíg ki nem értek a palota udvarába. 

- Veled megpróbáltam volna. - mondta.

Alida halványan elmosolyodott és a fiú csuklójára csúsztatta a kezét. Finoman simított végig a herceg érdes ujjain.

- Tudom. - felelte a Bölcs. 

- De neked én nem... De Sam bezzeg... - mosolyodott el. - Tiltott számodra a...

- Tudom.

- Ellen fogsz állni? Vagy megszeged a szabályokat? - kérdezte halkan a fiú.

- Nem szegem meg. - mondta a Legfőbb. 

A távolból kürt harsant. Kilyan előrelépett. A Legfőbb keze azzal a mozdulattal visszasiklott barna köpenye alá. Néhány perc múlva Maxim futott be.

- Mi történt? - kérdezte a herceg. 

- Sam visszatért. - mondta Maxim. 

- És emiatt már kürtőt kell fújni? - vonta fel a szemöldökét a Legfőbb. 

Maxim döbbenten végig mérte, mintha megdöbbenne, hogy kettesben van Kilyannal. 

- Nincs egyedül. - felelte Maxim. - Cat állítása szerint nagyjából 30 perce Sam teste eltűnt a szobájából. Egyszerűen köddé vált. 

A Legfőbb arca megrándult. 

Gaia küldöttei.... 

- Az eredeti testével van itt. Nem a megformált másolt testével. - mondta a lány. - Kit hozott magával?

- Egy fekete hajú lányt, akinek szemében villámok cikáznak. - felelte készségesen Maxim. 

Alida rezzenéstelen arccal nézett Kilyanra. 

- Mi legyen, Fenség? - kérdezte. 

- Sam sok galibát okozott már... - mondta a fiú mire Alida helyeslően bólintott. - Üdvözöljük őket. - mosolyodott el a fiú, mire a három személy elindult.

A herceg már messziről kiszúrta a Jackson fiút. Szőke haja rikított a napfénytől. Mellette valóban egy nála pár centivel alacsonyabb lány volt. Kilyan mosolyosra húzta a száját. Az őrök természetesen beengedték Samet a nyugati kapun. Kilyan megállt az árnyékban és fellengzős, beképzelt mosollyal nézett Samre. 

- Elmész a vadászatról és egy csajjal térsz vissza. Nem rossz Sam elismerésem. - mosolyodott el, miközben végig mérte a lányt. 

- Nyugi Kilyan. Ő az ikertestvérem - mondta mosolyogva a fiú.

Kilyan egyik szemöldöke a magasba szaladt, majd alaposabban megnézte magának a lányt. Fekete haj, kerek arc, pisze orr, kerek szemek, kicsi száj telt ajkakkal. Tökéletes ellentéte Samnek. Csak egy dologban hasonlítottak. A szemük színe száz százalékosan megegyezett. A hercegnek a ruházatukra esett a tekintete. Samen valami furcsa kék színű anyag volt egy... nem is tudja milyen mintás pólóval. Hátán zsák szerű anyag volt, ahogy a lánynak is, ám eltért az általános kinézettől. Furcsa kapcsok voltak rajta és felesleges műfémek. A lány ruházata is hasonló volt a fiúéhoz. Mintás felső, a nadrág valami szokatlan fekete anyag és műbőrből készült pulcsi szerűség, ami teljes mértékben korlátozta a mozgásban. A lábán bakancs volt ezt látta, de felesleges kiegészítőkkel volt tele aggatva. Egy lóra tuti nem ültetné fel... Sajnálná szegény lovat. 

- És megtudhatjuk a testvéred nevét? - kérdezte mosolyogva Alida. - Vagy még figyelemmel kísérjük, ahogy Kilyan elemzi a Földi divatot?

- Haha. - morgolódott a herceg. - De előbb menjünk be. Meleg van. 

~~~

Sam végig a húga mellett maradt. Nem tartott Kilyan nőcsábász oldalától. Ismerte a húgát se perc alatt lerendezi a pasit. 

Odabent Kilyan a társalgóba vezette a népet. Alida az egyik fotel karfájára dobta a köpenyét. Érdekességképpen senkinek sem volt kedve helyet foglalnia. 

Sam megköszörülte a torkát. 

- Nos. Bemutatom Jane Jacksont. A húgomat. - A testvére csak biccentett. - Jane. Bemutatom neked a Legfőbb Bölcset. 

Jane csak pislantott párat. Kilyan elhúzót szájjal méregette a hosszú szempillákat. Nem is tudta, hogy ennyire jó csaj Sam húga. Bezzeg ezt nem mesélte.

- Nincs valami rövidebb neve? - szólalt meg a lány. 

- Öhm... Alida Light a valódi neve. - válaszolta Sam.

- Al. Tökéletes. - mosolyodott el Jane, mire a Legfőbb csak felvonta a szemöldökét. 

- A fegyveres csávó Maxim Westheart. 

- Oké, tehát Max. - biccentett mosolyogva Jane. 

- Maxim. - mondta a tizedes. 

- Max, az egyszerűbb. 

Alida kis híján beszólt valamit, de inkább visszafogta magát. Reménytelen ügyre nem érdemes szót vesztegetni. 

- Ő pedig... - nézett a hercegre Sam.

- Kilyan Anis Ulliel Bejo herceg. - hajolt meg Kilyan. - Örülök, hogy megismerhetlek. 

- Bejo.... De jó... Itt mindenkinek ilyen hosszú neve van?! Kill. Annyi elég. - vágta rá Jane

- A Kilyant jobban kedvelem. - mosolyodott el a herceg. 

- Nem baj. Nekem Kill leszel.

- Úgy nézik ki, mint aki ölésre van beprogramozva? - mosolygott továbbra is a herceg. 

- Nem. Elkényeztetett hercegfiúcskának tűnsz. - mosolyodott el gonoszan Jane.

Alida halkan Samhez lépett. 

- Jól felvágták a nyelvét. 

- Családi vonás. - suttogta vissza Sam.

Kilyan továbbra is a húgát méregette, ami egyre kevésbé tetszett Samnek. Nem félti a húgát, de azért aggódik érte. Ismeri Kilyant. Pont ezért aggódik. 

Amikor a fiú elmosolyodott, már érezte, hogy a bomba lassan robbanni fog. 

- Elkényeztetett. Hm. Mondjuk, hogy nem tagadom. - mosolygott, úgy mint valami ragadozó a herceg. - Téged is elkényeztetnélek este a hálómban. 

Sam arcizma megrándult, míg Jane csak döbbenten bámulta a herceget. Közelebb lépett hozzá és becsületére legyen mondva állta a lány tekintetét a herceg.

- Hogy mondtad? - kérdezte Jane, mintha csak rosszul hallotta volna. 

- Fogalmazzak egyértelműbben? - mosolygott a herceg, míg Sam próbálta visszatartani a nevetést. - Vagy csak ismételjem el, hogy elkényeztetnélek a hálómban.

Jane kedvesen elmosolyodott, majd tiszta erejéből gyomorba könyökölte a herceget, aki felnyögött és összegörnyedt. Samből és Alidából pedig felcsattant a röhögés.

Maxim elkiáltotta magát valami ősi nyelven és a kardját Jane nyakának szegezte. A lány csak döbbenten rá pillantott, mint aki azon gondolkodik, hogy ez komolyan gondolja-e amit csinál. 

Samnek elillant a nevethetnéke, amikor a katonák ellepték a helyet. Kilyan megpróbált mondani valamit nekik kevés sikerrel. 

- Ez komoly? - nézett rájuk Jane. - Egy védtelen lányt akartok bántani. - pislogott aranyos kiskutya szemekkel. 

- Egy félisten nem védtelen. - vágta rá Maxim. - Bántottad a herceget. 

- Hallottad mit mondott?! - kérdezte hülyén. - Ágyba akart vinni!

- A herceg. - szólalt meg Sam. - Megteheti. 

- MI VAN?! - kiáltotta, mire a kard felsértette a nyakát. - Vidd már innen ezt a szart. - tette a pengére a kezét és tolta el magától. - És ha a csaj nem akarja?

- Kinyírják. - felelte a bátyja. 

- Ez majdhogynem nemi erőszak! - vágta rá Jane. - Nem megmondtam, hogy vedd ki a pofámból ezt a szart?! - kiáltott rá Maximra. 

- Halál vár rád, mert a hercegre támadtál itt és most is kinyírhatunk. 

- Próbáld csak meg. - mosolyodott el Jane. 

- Ne... - nyögte Kilyan, mire Maxim a herceg felé kapta a fejét, de Jane ekkor már a kezével megérintette Maximot. 

A fiú megpörkölt ruhával égett szagot árasztva zuhant hátra. 

- Még valaki? - mosolygott egyre szélesebben Jane, miközben egy kulcstartót pörgetett az ujjai között. 

A katonák válaszként megindultak felé. Jane kezében a kulcstartó karddá változott és mosolyogva csapott össze a katonákkal. 

Kilyan felegyenesedett és csak elképedten bámulta Janet, miközben Sam csillogó szemekkel vigyorgott. A testvére játszott. Csak játszott velük. Egy vágást sem ejtett rajtuk, de úgy hajolt el az ütéseik elől és okozott kék zöld foltokat, mint egy profi. Mivel az is volt. 

- Durva a csaj. - mondta mellette Alida.

- Lenyűgöző. - suttogta Kilyan. - ÁLLJ! - kiáltotta, mire a katonák leengedték a fegyvert. Jane  elhúzta a száját. Még csak most kezdett el szórakozni. - Vezessétek körbe a hölgyet. És ne merjétek bántani, vagy tőrbe csalni. Anyámnak pedig egy szót se az előbbi.... incidensről. 

Jane csak felhorkant és eltette a fegyverét, majd felsegítette Maximot. 

Alida kecsesen előrelépett és intett Janenek, hogy kövesse. A Legfőbb vezeti körbe a húgát... ebből baj lesz... villant át Sam fején.

Pár őr csatlakozott Alidához, de mindenki lelépett, még Maxim is. 

- Lenyűgöző. - suttogta maga elé Kilyan, aki egyik kezét még mindig a gyomrán tartotta. 

- A húgom? - vonta fel a szemöldökét Sam, de Kilyan teljesen figyelmen kívül hagyta. 

- Nekem kell ez a csaj. 

Sam pedig itt jött rá, hogy nem kellett volna elhoznia a testvérét ide. Alida vezeti körbe... Maximot sokkolta... szó szerint. Kilyant gyomron vágta és a srác nem mondott le szándékairól. Ő nem okozott ennyi felfordulást.... Pillantott az órájára... 20 perc alatt! Neki kellett egy óra, de Janenek nem. 

- Mit is akarsz csinálni a húgommal? - tette Kilyan vállára a kezét. 

- Nyugi Jackson. Semmi olyat, ami liliomtiprásnak számít. - mosolyodott el a herceg. - Csak megakarom szerezni.

Jó... komoly kapcsolatot akar... most már tuti nagy baj van.