Edmund Jackson kábán állt fel. A fején egy hatalmas dudor volt. A fagyasztóhoz lépett és némi jeget vett elő, még két nap múlva is fájni fog a feje, Yui aztán nem kímélte. Felsóhajtott, majd megpróbált teleportálni, de olyan szédülés fogta el, hogy meg kellett kapaszkodnia. 

Yui akkorát sózott az éjjeli lámpával a fejére, hogy megzavarta az idegrendszerét. Ki kéne aludnia, mert ezt nem fogja egy hamar vízzel egymaga meggyógyítani. 

Elővette a telefont, majd felhívta Kheirónt. 

- Szia Kheirón, Yui.... 

- Már elmentek Ed. 

- A fenébe... - motyogta. - Jó köszi Kheirón. - nyomta ki a kentaurt mielőtt az bármit mondhatott volna. 

Ha Irana még Londonban van, akkor Yui... 

A fészekhez sietett, nem a szíve csücske a sárkány, de gépet félkómás nem vezethet. Azonnal besietett a hangárba. A tetőablak nyitva volt, a Tűzsárkány pedig sehol sem volt. Biztos szólt neki Yui, hogy hol van Dan és utána ment. Kénytelen lesz pihenni pár napot. Vagy! Utána szaglászik a kulcsoknak. 

~~~

Yui Washington helikopteres leszálló pályáján landolt. Onnan kocsival mentek tovább a titkos ügynökség fő bázisára, ahol Nancy Segal is tanyázik. Most éppen a kocsiban ültek és bámulták a hatalmas 100 emeletes felhőkarcolót, aminek a tetejében egy építészeti cég van, míg odalent mélyen az ügynökség. 

- Tehát. - kezdte Aaron, miközben a padon ülő Nancy Segalt bámulta a kocsiból. - Csak, hogy tisztázzuk. Azt akarjátok, hogy szálljak ki a kocsiból, menjek egy ügynökség főnökéhez, aki van, vagy 40 éves, csábítsam el és szedjek ki belőle információkat az Orosz Titkos Ügynökségről? 

Yui és Hayden hatalmasat bólintott. 

- De van vagy 40 éves. Én meg 21 vagyok. Az anyám lehetne. És jobban szeretem a 25 év alattiakat. - nyafogott tovább az Apollón fiú. 

- Kérlek. - fordult hátra Yui. - Ha ügyes leszel kapsz fagyit. 

- Te komolyan azt hiszed, hogy fagyival le lehet kenyerezni, mint az öcsédet? 

- Akkor befizetlek egy éjszakára pár prostival.... - morogta Yui. 

- Na ez a beszéd! 

- Csak hülyéskedtem... - kapta vissza a fejét. - Na kifelé! - szállt ki és kezdte el kirángatni a kocsiból a sötétszőke hajú Erósz unokát. 

- Várj! Várj! És ha megöl? Ez egy titkos ügynök. Mint a CIA, vagy az FBI! 21 vagyok. Túl jól nézek ki, hogy meghaljak! 

- Nem is nézel ki jól! - vágta rá Yui, mire azt a reakciót kapta, amit várt.

- MI?! Igen is jól nézek ki! 

- Nem. Mert nem mersz odamenni és elcsavarni annak a nőnek a fejét. Csak nem félsz, hogy nem működik a képességed és a "vonzerőd"? 

Aaron arca vörös kezdett lenni a dühtől. - Nem merek?! - hörögte. - Na ezt kapd ki! 

Kinyitotta az ajtót és elindult Nancy Segal felé. Hayden hitetlenkedve nézett, hol Aaron után, hol a barátnőjére. 

- Ezt hol tanultad? - kérdezte a csaját. 

- Asszem Anyától... - gondolkodott el és mászott vissza az anyós ülésre a hátát Haydennek támasztotta és csak félszemmel figyelte Aaront, hogy ha baj lenne ellökje onnan Nacyt a vére segítségével. 

- Nem aggódsz érte? Most lökted egy kígyó méregfogai közé. - fűzte az egyik ujjára Yui egyik hajtincsét. 

- Nincs olyan nő vagy lány aki ellentudna állni Aaronnek, ha beveti a fonalait. A vágyakat uralja. - sóhajtott fel Yui, majd levette a tekintetét Aaronről és Haydenre mosolygott. 

Az Apja elmondása alapján Hayden sokkal inkább lehetne egy jó humorú, jó szívű Hádészos (mint Izzy, amikor nem Kronosz oldalán állt) mint egy Zeuszos. Elég, ha Janehez, Diához vagy Thaliához méri Haydent. Hamar rájön, hogy a fiú tényleg nem hasonlít Zeuszra. 

- Hé. - simított végig az arcán Hayden. - Jól vagy? 

- Igen. - leszámítva, hogy rosszul éri magát, amiért leütötte a saját apját, ha még Ingridet ütötte volna le, a nő valószínűleg meg is dicséri amikor felébred, de az Apja... 

- Biztos? - Látja, hogy baja van. Hogyne látná, mindig tudták Aaronnel, ha valami nyomasztotta, meglepő lenne, ha most nem így lenne. 

- Csak aggódom Irana miatt. Kemény ellenfél lesz. Nem túl sportszerű szabályokkal... - fordított inkább hátat Haydennek. 

- Mért... Mi talán sportszerűek vagyunk a halandók szemében? - kérdezte a fiú. 

- Hogy? - szaladt ráncba Yui szemöldöke. 

A Félvérek sportszerűtlenek lennének a halandókkal... erre még nem is gondolt. Hiszen számukra ők valami természetfeletti lények. Elég végig tekinteni a családján, hogy rájöjjön mennyire büszkék magukra és arra amit elértek. Kíváncsi lenne, hogy gyerekként is ennyire határozottak, vakmerőek és büszkék voltak-e. Szinte biztos benne, hogy igen, különben, hogy zuhanhattak ilyen mélyre. Majdnem hat évre elzárkóztak a bázisba a külvilágtól, és csak két éve költöztek ki Ingridék és Lucyék, ők még mindig nem. 

- Hayden... - kezdte halkan. 

- Hm? - nyúlt hátra az ülésre az egyik hátizsákért és vett ki belőle egy szendvicset. 

- Ha Aaron megszerzi az információkat az Orosz Titkos Ügynökségről... szeretnék haza menni pár órára. - mondta megfontoltan. 

- Visszaakarsz menni a bázisra? Nem arról volt szó, hogy az Apád... 

- Nem a bázisra akarok menni. Haza akarok menni. Haza Malibuba. 

Érezte, hogy Hayden zavarttá válik mögötte. Bármit megbeszélhetett a két fiúval. Sosem mondták neki azt, hogy most ne, mindig figyeltek rá. Néha sokkal jobban, mint a szülei. Többek voltak a barátainál, a csapatánál. A családja egy része volt. Aaronbe sosem tudna beleszeretni, főleg, mert a fiú kiskorától kezdve megvédte mindentől, akárcsak a szülei. Ott vesztette el az érzetet, hogy védelemre szorul, amikor Iranánál töltött egy fél évet. Azóta törekszik az önállóságra. Akkor vált nagy tesóvá, Dan és Amy nővérévé. Aaronnek nem kellett többé megvédenie, ennek ellenére maradt a bátyja. Hiába csókolta meg. Csak egy játék volt. Haydennel sosem volt konkrét viszonyuk. Nem volt a bátyja. De... amiket csináltak az túl ment a barátzónán. Bármiben számíthat rájuk, de ezt nem akarta megosztani velük. 

Nem mert megfordulni és Hayden szemébe nézni, úgyhogy inkább Aaront figyelte. Egy biztos a fiú mindent megtett azért, hogy megpuhítsa a nőt. Ehhez pedig nem mást dobott be, mint a humorát. Nancy tenyerébe temetett arccal röhögött. 

~~~

Zoya hajnalban csörömpölésre riadt fel. Azonnal kikelt az ágyból. Halkan nyúlt be az éjjeliszekrénybe és vette ki az Apja vadászkését. Végig osont a szűk folyosón, majd elindult lefelé a lépcsőn. Az utolsó előtti lépcsőt átlépte, mert az mindig nyikorog ha súlyt kap. A szíve a torkában dobogott. Mit keresne náluk egy betörő? Ha csak nem ingyenes jóslásra pályázik és egy üveggömbre, semmi értékeset nem talál. Előre lépett, de abban a másodpercben hatalmasat rándult a gyomra. Összegörnyedt és lefelé esett a pillantása. Kék derengést látott a fa deszkák alól előtörni. Egy hosszú résben futott át a nappalin és egyenesen a zaj forrása felé tartott. Bátortalanul indult meg a furcsa vonal mentén. Valami ilyesmire gondolt a furcsa dolgokkal kapcsolatban. A vadászkést megemelte. Az egyik ajtó mögül a kék derengés erőteljesebb volt. A vére lüktetni kezdett. Rég érezte magát ennyire erősnek utoljára akkor.... amikor az Apja még élt. 

Az ajtó ami mögül a zaj jött a spejz volt. Sosem tehette be ide a lábát. Az Apja nem szerette, ha itt szaglászik, ahogy az Anyja sem. A kilincsre helyezte a kezét, majd benyitott. 

Csend lett. Kísérteties, mély csend. Döbbenten eresztette le a vadászkést és nézett körbe a helyiségben. 

Ez a hely.... Ez nem spejz. 

A szoba narancssárga színű volt. Füstölők és gyógynövények lógtak le a kilátszó gerendáról. A terem közepén egy kerek asztal volt. Rárajzolva krétával valami jel... egy pentagramma. Egy ötszögű pentagramma. Végig mérte a polc mellett lévő szekrényt, amiben könyvek voltak. Kicsit a tankönyvekben olvasott bába tanyára emlékeztette a hely. De... miért mondták azt a szülei, hogy ez a spejz. Egyáltalán mi folyik itt?

Óvatosan tett még egy lépést előre, mire egy hatalmas lökést érzett a mellkasánál és a földre zuhant. Azonnal megpördült, de ami a szeme elé tárult, az egyszerűen képtelenség! Egy kígyó tekergett előtte egy óriás kígyó, csak egy volt a bibi. Ennek a kígyónak kilenc feje volt. 

- Zoya! - rontott be az Anyja a szobába. 

- Anya! Mi folyik itt? Miért dereng a padló kéken és...- felsikoltott és éppen sikerült elugornia a kígyó hármas számú feje elől. - És mi ez?

Az Anyja felkapta az egyik krétát és elkezdett valamit firkálni a földre. Mikor befejezte felpillantott. 

- HÉ! Hsziang-liu! - kiáltott a kígyóra. 

A hüllő mind a kilenc fejével felé fordult, majd neki iramodott. 

- ANYA! - sikított fel Zoya, de a lény a nő előtt egy méterrel egy falba csapódott. Egy láthatatlan fehér derengésű védőburokba. 

- Ez nem fogja sokáig visszatartani. - lépett a szekrényhez a nő. Az asztal alól kirántott egy hátizsákot, majd elkezdett bepakolni. A szekrényből két könyvet vett ki. - Jól figyelj rám Zoya. Emlékszel apukád történeteire? - dobott bele pár gyógynövényt és sok kis dobozt. 

- Igen. De... Mi ez az egész? 

- Hosszú történet. A két könyvet amit beraktam a táskába olvasd el alaposan. Tettem be pénzt a belső zsebbe. Nem sok de annyi elég, hogy eljuss a Metropolitan könyvtárba. Ott keresd Mr. Palmert. Ő elmagyaráz mindent, amit nem értesz meg a két könyvből. - nyomta a lánya kezébe a táskát és kezdte el kifelé tolni az ajtón. 

- Anya várj! Mi folyik itt? Mi az, hogy keressem, te nem jössz? 

- Nem. - komorodott el a nő arca. - Apád mondta, hogy ha meghal majd eljön ez a nap... - érintette meg Zoya arcát. - Reménykedtem benne, hogy téved. A vonattal egy nap alatt New Yorkban vagy, igyekezz! 

- Anya. Nem értem, hogy... Mi ez és miért dereng még mindig a padló? 

A nő arcán könnyek folytak le. 

- Azt hittem te nem örökölted a képességeinket.... - suttogta. 

Egy reccsenés hallatszott. A lény kezdte áttörni a burkot. 

- Menj! Ne nézz vissza és menj! Keresd meg Mr. Palmert! - taszította ki az ajtón, majd bevágta utána. 

Zoya megpróbálta kinyitni az ajtót, de csak annyit látott, hogy a derengés a fa mögött erősödik. Kiabált, sikított az anyja után, de a nő bezárta a bejáratott. 

Az ajtó mögül egy légáramlatot érzett. Olyan volt, mint valami suttogás. Megfordult és kirontott a házból. Futva indult meg a vonatállomás felé. Lénye egy része valóban menekülni akart. Az automata előtt elszarakodott a jegyvásárlással, két órája volt mielőtt vonat indulna New York felé. Ledobta magát az egyik padra és a nyári meleg ellenére az arcába húzta a pulcsija kapucniját. 

A kezébe vette az egyik könyvet, majd kinyitotta. 

Egy családfát ábrázolt. A legelején valami görög hölgy volt. Az alján egy kutya rajzzal. A papír legalján egy csillaggal jelölt részen felismerte az Apja kézírását. A kutya Hekáté jelképe volt. A nő Hekáté papnője volt. De hisz.... a görög mitológia... csak mese. Lapozott egyet, majd még egyet és még egyet. Amikor meglátta az 548-ban elhunyt Merlint a családfán egyre biztosabb volt benne, hogy az Anyja csak szórakozik vele. Hogy a kígyó és az a kék derengés a ház alatt egy vonalban csak valami augusztusi tréfa lehet. Igen. Vetítővel, füsttel, és rengeteg animációval. Semmi más nem lehet. Csak egy újabb jósnői trükk. Aztán jó pár lappal később megpillantotta William Shakespearet, aki 1616-ban hunyt el. Valamikor az 1800 években. A fehér színű emberek bőre fokozatosan elkezdett olyan színűvé válni, mint az övé, elkerekedett szemmel lapozott a könyv hátuljába, majd amikor megpillantotta saját magát, bal oldalt az Apjával és az Anyjával összecsapta a könyvet. 

Most már biztos, hogy ez valami vicc. Egy több ezer éves őse Hekáté papnője volt. A családfájához tartozott, Merlin, aki egy kitaláció, hiszen, ha Merlin élt, akkor Camelot, Arthúr, Morgana, és Excalibur valós, sőt akkor az Apja meséi mind valósak. A görög-mitológia, a mágia, létezik, vagy legalábbis létezett. 

A vonat begördült ő pedig azonnal felmenekült reménykedve, hogy ez az egész egy hatalmas butaság, hogy az Anyja jól van és, hogy neki semmi köze Merlinhez a varázslóhoz és a híres drámaíróhoz William Shakespearehez. 

~~~

Aelin a teraszon ácsorgott, már öt perce felfigyelt egy fekete foltra, ami mint egy kis eltévedt vihar felhő szálldos össze-vissza. 

- Hé. Sven, Amy, Dan.... Jane tud felhőket irányítani? - kérdezte. 

- Tudtommal nem. - felelte Amy. - Miért? lépett ki a nagy teraszra. 

- Mert az a felhő már húsz perce köröz itt. - bökött az ég felé. 

- Az nem felhő. - vigyorodott el Dan, majd a tetőre vezető vízelvezetőcsőbe kapaszkodott és elkezdett felmászni. 

- DAN! - méltatlankodott Amy. - Ha kitöröd a nyakad még el is verlek! 

- Nyugi. - mondta a fiú, majd megkapaszkodott a hotel tetejének a peremében, a szájába tette az ujjait és élesen füttyentett, majd felhúzta magát.

- Lezuhan a felhő.... - pislogott sűrűn Sven. 

A fekete folt elsuhant fölöttük. A két Angelo testvér szája tátva maradt a megdöbbenéstől. 

- KISLÁNY! - nevetett fel boldogan Dan, mikor Főnix landolt előtte.

 A sárkány annyira megörült a fiúnak, hogy véletlenül feldöntötte, ahogy hozzábújt a fejével. Dan magához szorította a hatalmas fejét, majd elkezdte vakargatni a nyakát. 

- Gyere Főnix. - intett a sárkánynak, majd lecsúszott az ereszcsatornán és Aelin mellett ért földet. - Megoldottuk az utazást. Főnix eltud minket vinni a hátán.

A sárkány méltatlankodva felhorkant.

A bázistól jövök te vakarcs! Tudod te milyen fárasztó onnan idáig az út?!

- Nem igazán. - vonta meg a vállát a fekete hajú.

- Ez tud sárkányul?! - suttogta hitetlenkedve Sven.

- Mondjuk... Igazából a szeméből olvas. - magyarázta Amy.

- Aha... - motyogta.

Főnix a levegőbe szagolt. Az orrát egy rég érzett illat lepte be. Hádész vér és az Alvilág bűze. Aelinre és Svenre mordult.

- Nyugi. Barátok. - simogatta meg az orra fölött Főnixet Dan.

Bűzlenek az Alvilágtól. A démonok úrnője... gonosz. Veszélyes.

- Tudjuk. - felelte halkan, hogy Aelin ne hallja. - Szóval elviszel?

A sárkány csak egy dühös pillantást vetett rá és lerepült a teraszról a Tower felé.

- Tehát nem. - bosszankodott a srác.

Amy kíváncsi lett volna rá, hogy a halandók minek látják a lényt. Egy túlméretezett galambnak, vagy egy eltévedt papírsárkánynak?

Dan elhúzott szájjal bámult a sárkány után. Mennyire utálja, amikor ennyire makacs. Elfogadta, hogy nem az övé, hogy a lény a maga ura. De... kicsit... szerette volna, hogy a sajátja legyen, hogy szó... pontosabban morgás nélkül engedelmeskedjen.

- Egyéb ötlet? - kérdezte Aelin. De a figyelmét a teraszra ugró hófehér hajú nő kötötte le.

Selma.

- Gyere be és engedd, hogy lássanak. - intett a többieknek és a démonnak.

Amint beléptek a szobába, Aelin és Sven leültek a kanapéra, míg Amy elővett egy könyvet, Dan pedig nettezni kezdett. Selma, Aelin mellett láthatóvá vált.

- Mi hírt hoztál? - kérdezte Aelin.

- A könyvtáros egy férfi. Legalábbis jelenleg. Ő vezeti a Metropolitan könyvtárat New Yorkban. Évezredek óta az a feladata, hogy összegyűjtse a mágikus ereklyéket, nehogy... illetéktelen kezekbe kerüljön. A jelenlegi könyvtáros Athéné fia. A neve pedig John. John Palmer.

Amy fejében a gondolatok új erőre kaptak.

- Yui magántanára! - nézett az öccsére. - Egyszer találkoztunk vele. Te nem emlékezhetsz. Még kicsi voltál.

- Ki ez a fickó? - kérdezte Sven, miközben érdeklődve előre hajolt. 

- Egy magának való férfi, kicsit hasonlít rám és rád annyiban, hogy szinte mindent tud. Ért a történelemhez, a művészethez, a matematikához, mindenhez. 32  diplomája van. Mikor még Malibuban éltünk gyakran látogatta meg Apát és Yuit. 

- És a kulcsok? - fordult Selma felé Aelin. - Arról mit sikerült kiderítened? 

- Rengeteg mágikus tárgyat őriznek ott. A Frigyládát, az Excaliburt és sok mást. Viszont védve van a kíváncsi szemek elől. Az emberek csak akkor léphetnek be ha megfejtenek egy bizonyos kódot, míg mi természetfeletti lények, ha a közelébe megyünk a védőkövek azonnal jeleznek és fogságba esünk. - morogta Selma. 

- Indulnunk kell, ha nem akarjuk, hogy a Cabrák, vagy valamelyik unokatestvérünk megelőzzön minket. - emlékeztette az átmeneti csapatot Amy. 

- Lefuttattam egy keresést. A hely, ha teljesen pontos a koordináta akkor minden várostól kurva messze van. 

- Vigyázz a szádra Dan! 

- Még mindig jól van. - vágta rá a fiú. - A legközelebbi város Reykjavik, utána csak falvak vannak, sokkal inkább apróbb települések, olyan farm szerűek. Ha Feketeszakáll az Anna királynő bosszújával jutott el Stóri Núpurba, ne nézz rám így Aelin, halálosan komolyan ez a neve, mint valami mese, biztos, jó sztorik vannak vele... Akkor emelem nem létező kalapom előtte. Van itt valami folyó... az, ha elég mély még talán feljut, de csak két további érvet tudok, hogy mért nem juthatott el oda. 

- Akkor mond. - sóhajtott fel Aelin, aki már nagyon unta a pofázását Dannek. 

- Egy, áramlattal szembe kellett hajózniuk. Kettő, ha jól tudom a folyók évente egyre mélyebbre vájják magukat a medrükben. 

- Igen... Te mióta figyelsz mikor hozzád beszélek?! - adott hangot döbbenetének Amy. 

Dan csak a szemeit forgatta és újra a telójának szentelte a figyelmét. 

- Akkor körülbelül 300 évre visszaszámolva... ami fogalmam sincs mennyi, kizárt, hogy ezen a folyón bárki is feljutott volna. 

- De... A folyók egy részét fjordok és gleccserek vájták ki. - vetette ellen Sven. 

- Tehát a kincs ebben a... Szorti Núpúrátus vagy miben van? - türelmetlenkedett Aelin. 

- Stóri Núpur. - javította ki Amy. 

- Az. - legyintett a lány. - Selma eltudsz minket vinni?

Sven hirtelen elfehéredett. Mindig is utálta a teleportálást. 

- Persze. Kezeket kérem. 

Dan felsóhajtott. Bedobálta a cuccait a hátizsákjába, majd gondosan behúzta az összes cipzárat, volt már rá példa, hogy eltűnt pár holmija teleportálás során. 

Félve lépett Selmához és fogta meg a kezét. Csak reménykedett benne, hogy Főnix megtalálja. Mondjuk a sárkányt ismerve... Lehet, hogy nem is fogja keresni. 

Selma teleporrtált.

Visszatértem, remélem tetszett. Véleményeteket várom commentben :)