Hű.... Rohadt hosszú rész következik, egész pontosan 6611 szavas.... Tehát rohadt hosszú. Úgyhogy mindenkinek jó szórakozást, kellemes hétvégét, jó félévi hajrát (akinek szüksége van rá.)

A gyerekek ijedten bámulták az őssárkányt. Dan hallotta a mondatot, ami a barátaira vonatkozott. A teste teljesen automatikusan mozgott, mintha nem is ő, hanem ez az ősi erő irányítaná. Ez a hatalmas lény, aminek pusztán a szeme egy és fél méter széles! Teste többi része pedig valahol a föld alatt aludt eddig... Amíg ők fel nem ébresztették. Dan teste akkor is automatán volt, amikor engedelmesen felállt, erőltetnie kellett, hogy megtalálja a hangját.

- Ne ölje meg őket. - kérte halkan, tipikusan azzal a hangsúllyal, amikor valaki rosszat csinált és tudja, hogy az Apja megfogja büntetni.

Betolakodtak ide. Örülj ifjú sárkány, hogy téged nem öllek meg, pedig azt mondtad rabolni jöttetek. 

- Hát... nem úgy gondoltam... - hebegte a kisfiú.

Te tolvaj vagy. A sárkányok tiszta vérük, így nem hazudnak. Ám a te véredben isten és halandó vére is mozog. Nem hihető egy magadfajta szava.

- Én vagyok tolvaj? - jött vissza a hangja. - Nem a Nyugati Sárkányok lopták el a gyöngyöt a Keleti Sárkányoktól?

Gyöngy? Amit nekik ajándékozott az istennő? Azt mi nem loptuk el. Bolondok lettünk volna ellopni. Nevetett fel a lény, amibe a hely is beleremegett. Káoszba taszítaná a világot. És a bolygó még nem érett meg a világvégére. A levegőbe szagolt a lény. És még jó 600 évig nem is fog. Sajnálatos....

- De... hisz... Itt volt a gyöngy! - engedte el az ősi erő a testét.

- Valaki rájuk akarta terelni a gyanút. - szólalt meg hátul Ian.

- Várjunk... Sajnálatos? Ezt, hogy érti? - értetlenkedett Dan.

Bolond gyermek. Mond. Kik uralják most a világot? Melyik Isten? Melyik faj? Egyáltalán uralkodnak-e most természetfeletti lények?

- Nem. - mondta Dan. - A halandók... az emberek irányítják a világot.

Pontosan. Ezért pusztul. A jövő.... Valakik átléptek egy idősíkot. Hunyta le a szemét a lény. Esély van készülőben, hogy mi természetfelettiek megerősödjünk. 

- Ezt meg, hogy érti?! Mért nem tudják az öregek egyszerűen csak megmondani, hogy mi van? Mért kell rejtélyekben élni?! - csattant fel Dan. - Mindegy... Kérem, hadd vigyük el a gyöngyöt. 

Hm.... Gondolkodott el a lény. Legyen. De legyetek vele óvatosak. Lépten nyomon csak bajt szül. Azért bízta az istennő a Keleti Sárkányokra. Ők eltudták rejteni jó mélyen a föld alá, ahová ember és isten keze nem ér el.

- Ő... és... bocsánat. - lépett előre Amy. - De megmondaná, hol lehet innen kijutni? ÁÁÁH! - kapott a homlokához Amy és majdnem térdre zuhant, de Ian még idejében elkapta a lányt. 

- Mit csinál vele? - kérdezte a fiú.

- Csak... - masszírozta meg a homlokát Amy. - Megmutatta a kivezető utat. Megint fájni fog a fejem.... És vérzik az orrom... Szuper... Kinek van....

Ian azonnal kivett egy zsebkendőt a zsebéből.

- Köszi.... - motyogta Amy. 

- Szerintem menjünk mielőtt meggondolja magát. - szólalt meg Aelin. - Köszönjünk a gyöngyöt, a kivezető út térképét, ami Amy fejében van. Bocsánat, hogy felébresztettük. További jó alvást! Viszlát. Gyertek már, még meg kell találnunk Svent!

Amy összeszedte magát és gyorsan elhúzódott Iantől mielőtt megint felvenné a pipacs jellegzetes színét. Natalie gyorsan a bátyja után sprintelt, de Dan továbbra is a sárkány előtt állt.

- Maga milyen sárkány? - kockáztatta meg a kérdést. 

A sárkány megint felnevetett.

Semmilyen és minden. Én vagyok a tűz, a nap, a jég, a szél, a gondolat, minden, ami csak létezik e földön. Mi a Nyugati és a Keleti Sárkányok vagyunk a ti múltatok, a tökéletes, tiszta gén állományúak.

- Tehát mindenre képes... mint... egy isten?

Pontosan Tűzsárkány. Jobb, ha mész. Ideje aludnom, míg el nem jön az én időm. Ég veled. 

Dan csak halványan elmosolyodott, majd a testvérei után sietett.

~~~

Sven di Angelo eközben már réges-rég a Vatikán Múzeum kiállított festményei között sétálgatott, miközben a gyöngyöt dobálta a kezében. 

Melegség, lenyűgözöttség és jó kedv uralkodott rajta, ahogy a képeket bámulta, majd egyszer csak megtorpant.

- Ez.... a kép egy híres ritka gyűjteményhez tartozik. És ki tették a Bogáncsmező mellé?! - nézett felháborodottan a biztonsági őrre. - Elment az eszük?

Abban a pillanatban átlépette a vörös színű hordozható korlátot, az őr pedig olaszul kezdett el dumálni, miközben megindult felé. 

- HÉ! HÉ! HÉ! - mutatott rá Sven. - Marad. - majd felnyúlt és levette a festményt.

- Állj! - nyögte ki angolul az őr, majd megfogta a nyakában logó sípot. 

- Ez magukban Bogáncsmező? - sétált a férfi felé. - Ez egy metafora! Idióták. Maguk nem értékelik a művészetet!

Két őr futott be a terembe, akik megpróbálták elvenni Sventől a képet, de a fiú sokkal gyorsabb és dühösebb volt. A szemében olyan harag lobogott, mint a leggonoszabb emberekében.

- Tűnés innen! - kiáltotta a fiú, majd morogva ugrott fel egy padra és rúgta gyomron az egyik őrt, ezzel ismét csak nála volt a festmény.

- SVEN! - rúgta be az ajtót Aelin. - Sven!

A bátyja meg sem hallotta a hangját. Egyik kezével még mindig a gyöngyöt fogta, míg a másikkal a képet próbálta magánál tartani a másik őrtől.

- Neked meg mi bajod?! - dobbantott idegesen a húga. - Sven! SVEEEN! - Dan egy pillanatra azt hitte, hogy a kislány elbőgi magát, de Aelin megindult a bátyja felé. 

Átbújt az egyik őr karja alatt majd a pad mellé sétált megfeszítette a lábát és felborította az ülőhelyet, mire Sven leesett. A festmény az őr kezébe került, míg a gyöngyöt elejtette, ami azonnal eltört, amint a földön landolt. Dan csak futólag látta, hogy valami arany színű dolog kigurul belőle, de nem volt ideje jobban megfigyelni a tárgyat, ugyanis Svent nézte.

A fiú sűrűn pislogott. Furcsa grimaszban volt az arca. 

- Natalie. - suttogta Ian.

- Máris.

A kislány kikapott valami jelvényt a zsebéből, mire a biztonsági őrök elkezdtek lehiggadni. A lány olaszul mondott valamit, mire a kíváncsi tekintetek kezdtek felszívódni. Dan és Aelin óvatosan közelítette meg Svent.

- Sven... - suttogta Aelin. - Jól vagy?

- Mondjuk... - felelte a fiú.

- Figyelsz rám. Válaszoltál. - A kislány vigyorogva megölelte a bátyját, míg a másik értetlenkedett, fogalma sem volt mi történt.

Natalie dühösen Ianre pillantott. 

- Én utálom az olasz nyelvet. - mondta vélig sértett hangon, majd valami arany dolgot pillantott meg a vöröske kezében. -  Amy te meg.... Mi van nálad? - lépett közelebb a lányhoz, aki egy aranyalmát forgatott.

- Óvatosan! - sietett oda Ian. - Bármi volt is a gyöngyben veszélyes lehet. 

- Ó nem. Ez nem veszélyes. - a lány felpillantott a fiúra. Szemében energia izzott és valami huncut pimaszság, ami az egész arcára kiterjedt. - Inkább én vagyok az. 

A lány Ianhez lépett. Belenyúlt az öv tartóján fityegő tokba, amiből egy pisztolyt rántott elő. Nevetve a fiúra fogta a fegyvert.

- AMY! - kiáltotta Dan. 

- Maradsz öcsibogyó. Ez mókás lesz. - döntötte oldalra a fejét, miközben megállás nélkül nevetett. 

- Amy tedd le a fegyvert. - mondta felemelt kezekkel Aelin.

- Nehogy már a Démon úrnő parancsolgasson. - pezsgett gúnytól a szava. 

Kibiztosította a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt. Aelin fejétől 4 centire haladt el a golyó, ami az egyik tűz jelzőt találta el. A riasztó felberregett, mire Dan azonnal felpattant és a vezetékekhez száguldott, mire Ian egyet pislantott Amy már eltűnt.

- Ez meg mi volt? - kérdezte a srác.

- Az arany valami teszi. - vigyorgott Dan - Király! Hadd fogjam meg én is! Ez valami rohadt nagy! Sose láttam még Amyt ennyire... ennyire...

- Senki sem nyúl hozzá. - mondta határozottan a fiú, majd leült Sven mellé. - Sven. Figyelj. Mond el, mire emlékszel, hogy mit éreztél.

- Hát... - kezdte a fiú.

- Őrök. - mondta Aelin.

- Intézem. - sóhajtotta Natalie, majd legszebb mosolyát elővéve a férfiakhoz sétált, míg Dan kikapcsolta a riasztót és helyet foglalt Sven másik oldalán.

- Hát... Úgy éreztem, mintha mindenre tudnám a választ és más nem számít. - felelte a fiú, mikor már tisztább volt az elméje.

-  Hübrisz... - húzta el a száját Ian. - Az bizony. - majd elkerekedett a szeme Danével együtt. 

- Azt mondta a sárkány, hogy káoszt hozz. - mondta Dan.

- Sven pedig vitázni kezdett egy félre értett festményen. - nézett a kisfiúra Ian.

- A Viszály almája! - mondta a két fiú teljesen összhangban.

- Hát persze. A sztorival is egyezik. - csapott a homlokára Aelin. - Egy istennő ajándékozta a sárkányoknak mivel az istenek és a halandók között viszályt szült. 

- Erisz begurította az almát Athéné, Aphrodité és Héra közé, azok pedig meglátták a "Legszebb" feliratot rajta és vitatkozni kezdtek, hogy kié legyen az alma. - mosolygott Dan.

- Páriszt választották ki bírónak. - folytatta Ian. - Mind a három istennő ígért valamit a férfinak, ha őt választja. 

- Aphrodité Szép Helénát ígérte. - emlékezett vissza a sztorira Sven. - Párisz ezért Aphroditét választotta. 

- És kitört a Trójai háború. - húzta el a száját Aelin. - Még mindig hülyeség ez az egész.

- Az almát visszavette Erisz és odaadta az őssárkányoknak, akikben azaz ősi varász élt, mint Gaiában, Uránuszban meg a többiekben. Így ellentudtak állni a varázslatának. - értelmezte a legendát Dan.

- Tehát az alma nem változtatja meg az embert, csak kihozza belőle a legrosszabb énjét. - összegezte Ian.

- Ezért akartam verekedni egy félre értett festmény miatt? - félig kérdezte, félig kijelentette Sven. Ő sem hitte el teljesen, amit mond.

- Utáld az almát ezért. - bólogatott helyeslően Aelin.

- Oké. - pördült meg Natalie. - Szabadon távozhatunk, de! Soha többet nem jöhetünk be ide.

- Ez ésszerű. - tápászkodott fel Ian.

- Dan. Bármi történjék, te nem érhetsz az almához! - kapta el a fiú kapucniját Aelin.

- De miért?!?! - csattant fel a kisfiú.

- Ezt az énedet se bírjuk elviselni, nem kell a legrosszabb! 

- Elég már! Keressük meg Amyt. - mondta határozottan Ian és elindult kifelé. 

- Miatta ne izgulj kétlem, hogy szuper gonosszá tudna válni. - cammogott utánuk Sven.

~~~

Amy a folyosókon sétált. Mindenhol csak unalmas festmények, sehol semmi érdekes. Az ujjai között az almát forgatta. Elege volt már a tömérdek szoborból és festményből. Valami izgalmasat akart, valami mókásat. Elhaladt egy tükör mellett, amibe csak futólag pillantott bele és már haladt volna is tovább. Ám hirtelen berántotta a kézi féket és visszalépet a tükör elé, alaposan végig mérte magát.

- Fúj... Virágos? Komolyan?! - azonnal elkezdett kibújni az egybe ruhából. Lerúgta magáról a rongyot, majd végig mérte magát a topban, a rövid nadrágban és a harisnyában. 

Mosolyogva biccentett, majd felemelt fővel tovább sétált, amikor egy tőr állta útját. Egy ismeretlen férfi állt előtte. Viszont valahonnan mégis ismerősnek találta. Az a tartás... Ingrid is így szokott ránézni, meg kb. mindenkire.

- Az olasz titkos ügynökség nevében. Megkérném, hogy adja át azt a tárgyat és távozzon Olaszország területéről. 

Szóval ügynök. Könyvelte el magában a lány, mosolyogva eltolta magától a fegyvert. 

- Komolyan fegyvert emel egy gyerekre? Szívtelen. - pislogott ártatlanul, majd megkerülte az ügynököt és az ajtó felé sétált, ám a fegyver mellette landolt az ajtóban. - Aaahhh. Akkor magával szórakozom. - alaposan végig mérte a férfit, majd széles mosoly jelent meg az arcán. - Hatalom. Erő. Fókusz. - mosolygott, ahogy a régen nem használt jelek megjelentek a férfi körül. - 4 oldal. Molly Dawson elvette a labdámat, mert azt akarta, hogy sírjak az iskolában. Iskola. Számok. Erő. Hatalom. Fókusz. Mélység. Már emlékszem. Yui....

- Mi baja van? - értetlenkedett a férfi.

- Tudja mi határozza meg az erő mértékét?- mosolygott egyre jobban, ahogy végig zongorázta, azt amit Yuival egyszer eljátszott, amit azóta, hogy az Apja megkért mélyen eltemetett magában, mintha az a lány nem is ő lett volna. - Tömeg, inercia, sebesség. Utána kéne néznie. - rogyasztotta be a térdeit és állt egyik lábáról a másikra. - Ez esetben úgy gondolom... - méregette a férfit. - 6... nem.... inkább 9 kiló per.... 

- Na jó elég. Eddig türelmes voltam. - a férfi felemelte az öklét és készült bevinni egy ütést. 

Amy felnevetett, majd amint megpillantotta a szöget a férfi csuklójára ütött. 

- Négy és fél kiló per nyomás per négyzetcenti. - mosolygott, majd a szemében tisztán kiolvashatott a férfi egy kérdést. 

Erre mit lépsz? Égett a lány tekintetében.

A férfi meglendítette a lábát, mivel a csuklóját egyáltalán nem érezte. 

- Femorális idegnyaláb három kiló nyomással centinként. - csiripelte, miközben a férfi térdre esett előtte. - Éééés. - nevetett fel, majd a férfi nyakához ért. - Két kilós a nyaki artériára. Megállítja az agy vérellátását. - görbült megjátszott sajnálattal lefelé a szája, amikor a férfi elvesztette az eszméletét elvette a kezét. - Csakhogy ez nem elég nekem. - állt fel és kezdte el megint a kezében forgatni az almát. - De tetszik ez az erő arány téma. Mit kéne tennem? - szemei gonoszan felcsillantak, majd lassú mosolyra húzódott a szája. - Egy erőmű. Tökéletes. 

Faképnél hagyta a férfit és a múzeumnak egy teljesen más szintjére sietett. A legalsók felé. Magában folyamatosan egy anime szám Ending-jét dúdolta, viszont amint leért az erőmű szintjére csak nevetni kezdett. Végig simított a vezérlő panelen, majd megállapodott a tekintete a főkapcsolón. Azonnal beindította a szerkezetet. 

- Nos... - köszörülte meg a torkát, majd a tenyerében kezdte forgatni az almát. - Kezdjük. A lakosság száma.... - gondolkodott el. - 2,8 millió. De ha eszközlünk egy koncentrikus leállítást. Kapunk egy széles körű tisztogatási folyamatot Róma környékén.

A lány kuncogni kezdett, ahogy a monitor térképén lassan mindent beborított a vörös szín, ami a káosz sújtotta területeket előre jelezte, ahol az emberiség... megfog halni. 

~~~

A csapat már 5 perce bolyonghatott a folyosókon elkerülve az őröket. Amikor eljutottak abba a terembe, ahol Amy megpillantotta magát a tükörben. 

- Az az ő ruhája. - sietett be Dan a szobába, majd meglátta a földön az immár ülő ügynököt. - Ian! Sven! Aelin! Natalie! Itt egy fura pasi egy tőrrel az ajtóban!

A két fiú azonnal beviharoztak a szobába.

- Fogd le. - mondta Ian, mire Sven elkapta a férfi bal karját.

- A jobbat hagyd! A vöröske már így is eltörte szerintem. - szólalt meg a pali.

Ian a zakója zsebébe nyúlt és kivett belőle egy igazolványt. 

- Az olasz titkos ügynökség egyik embere. - mondta. - Mit csinált Amyvel?

- A Vöröskével? Én semmit. Ő annál többet velem. A fő kérdés az... Mit kezdhet az a lány egy erőművel?

A többiek összenéztek.

- Még, hogy nem válhat szuper gonosszá... - gúnyolódott Ian, majd kirántott a férfi zsebéből egy bilincset és a radiátorhoz vitte Svennel, aztán odabilincselte. - Nem bízok az ügynökökben. - felelte egyszerűen Sven kérdő tekintetét látva. 

Elindultak ők is lefelé az alaksorba. Ian útközben megtalálta a pisztolyát, mire csak elmosolyodott és visszadugta a helyére. 

- Nem tudtam, hogy hordasz magadnál fegyvert. - suttogta Natalie.

- Nem bízok annyira a Jacksonokban, akiknek mágikus képességeik vannak, hogy legalább ennyit ne hordjak magamnál. 

Amint meglátták a lépcsőről Amyt lelassítottak és halkabban próbáltak lépkedni. Az egyik faláda mögé húzódtak be, ahonnan láthatták a csajt.

- Átveszi a közlekedés felett az irányítást jelen pillanatban - válaszolta Ian.

- Te mért vagy okos?! - értetlenkedett Dan.

- Jó neveltetést kaptam... Kell egy terv. Valahogy le kell őt állítanunk.

- Idegesítsem? - kérdezte Dan.

- Ha azt akarod, hogy kinyírjon... - vágta rá Aelin. - Most, hogy így jobban belegondolok menj csak! Várj.... Ennyire nem vagyok gonosz. Milyen virágot kérsz a temetésedre?

Ian és Natalie alig bírta visszatartani a nevetését.

- Sose változz meg Kis Angyal. - mosolygott Dan.

- Na menjünk. - dörzsölte össze a tenyerét Ian.

- De nincs tervünk. - vetette ellen Sven.

- Ugyan biztos mázlink lesz. - legyintett a fiú.

- De azért kéne valami terv....

- Ugyan már. - vonta meg a vállát Dan. - Jobb a mázli, mint amilyen mázli az ész.

- Aahhh. - horkant fel Amy. - Butus. Először a városi vonatok rendszerét kell összezavarni. - butázta le magát, majd módosította a beírt parancsokat.

- Amy. - csendült fel Ian hangja.

- Haló skacok. - vigyorodott el a lány. - Úgy látom megtaláltatok. 

- Mit csinálsz?

- Gondoltam bevetem ezt a kis erőművet, hogy óriási zavart idézek Európa áramhálózatában. Klasz mi? Bónuszpont, ha a csatornán túl kiiktatom Londont. - nyomta meg a nagy piros gombot, mire a városoknál azonnal elkezdődött a folyamat. 

- Ha ezt műveli az alma Amyvel nem engedhetjük senki kezére sem. - kapta el Ian karját Sven.

- Tudom. 

- De én kiakarom próbálni! - csattant fel Dan.

- Nem! - kapta el Sven a kapucniját.

- De ajjj már!

- Ez nagyon fájni fog a népnek... - szólalt meg úgy a fiú, hogy Amy is hallja.

- Aha. - mosolygott a lány. - Az elhalálozás 680 ezer és 845 ezer közé esik az áram ütések számától függ. De óóóh, totál összeomlik a teljes infrastruktúra. Az lesz a hab a tortán.

- Amy miért? - szólalt meg Aelin.

- Miért? Mert a gyakorlati alkalmazás sokkal mókásabb az elméletinél. - kapta a tekintetét Aelinre - Van egy kis áldásom, ami lehetővé teszi, hogy mindent, de mindent kiszámoljak. De sose jutok el az eredményhez. Na kuss legyen Szöszi. Épp gondolkodom a kvarkból készült körökön.

Sven hirtelen kapta tekintetét Ianre.

- Kövess majd szóban. - mondta a fiúnak halkan. - Khm.. Amy, mi is a Pí utolsó számjegye?

- Olyan nem létezik a Pí irracionális szám. 

- Ugyan már. - lépett előre Ian és kicsit közelebb ment Amyhez. - Nem az euler szám, ami... hatra végződik? - kérdezte.

- Most mondtam, hogy a Pí irracionális szám! - nézett gyilkos pillantással Ianre.

- De ha alaposan belegondolsz. - csatlakozott Aelin is.

- Ha alaposan belegondolok?! - pördült meg Amy és lépett fenyegetően Alinhez, aki rettenetesen megijedt a tekintetéből áradó gyűlölettől, majd az arca megváltozott és nevetésben tört ki. - Tudjátok. - vett egy mély levegőt. - Én mindig gondolkodom mindenfélén! Folyton folyvást! - izzott fel a szemében ugyanaz a gyűlölet dühvel keverve. - Úgyhogy, minden egyes szám a fejemben kavarok! - kiáltotta Aelin pofájába, majd az a két fiúhoz fordult. - És én nem vagyok holmi bugyuta Sci-fi robot, akit bezavarhatnak egy rekurzív húrokba, holmi buta trükkel a... - fordult vissza Aelinhez, amikor elakadt a szava és Ianre nézett. - Hatot mondtál? - kérdezte higgadtabban.

A fiú csak biccentett.

- Hm.... - pillantott vissza Aelinre. Aztán hirtelen összecsuklott és kiesett a kezéből az alma.

Ian gyorsan elkapta a lányt mielőtt a földre zuhant volna.

- Az euler? A hatos volt a kapcsolója? Nem a Pí?! - kérdezte döbbenten Sven. - Honnan tudtad?

- Én... csak... figyeltem, amikor a jegyzetébe írt. - felelte zavartan a fiú. - Hé. Jól vagy?

Amy felpillantott a válláról. A szemében zavartság ült és értetlenség. Aztán lepillantott magára. Kicsit el rózsaszínedet. 

- Mi... Mi lett a ruhámmal? - kérdezte. 

- Oh. Tessék. - adta oda neki Dan.

- Az alma! - kiáltotta Natalie, mire Amyn és Ianen kívül mindenki utána sietett.

- Hadd fogjam meg én! - kérte Dan.

- NEM!

- Jó akkor... mi... maradunk. - mondta inkább magának Ian. - És újra indítom a hálózatot.

- Segítek. - hebegte Amy. 

~~~

- Dan ne érj hozzá! - kapta el Sven a kisfiút, akinek csak 3 centi hiányzott, hogy felkapja az almát. - Csajok ne!

A két lány egyszerre ért az almához.

- De jó ég. - szólalt meg Natalie. - Ilyen divatja múlt holt királykisasszonyt rég nem láttam.

- Basszus... - húzta el a száját Sven.

- Ne már! - csattant fel Dan. - Most miattad ők lettek szuper gonoszok és nem én!

- Én?! Óh olyan szívesen beléd döfnek egy kést, te hencegő hercegnő! - mondta Aelin.

- Ezek nélkül nehéz lesz. - vette ki a zsebéből Natalie, Aelin fegyvereit.

- Te rohadt Cabra.

- Vissza Angelo! - mosolygott rá Natalie, majd felhúzta a karperecet, ami hirtelen pattant ki a helyéről.

Natalie meglendítette a kezét, Aelin viszont fél perc alatt megcsavarta az almát tartó kezét és a falhoz vágta a csajt, majd elvette a karperecét és belebújt.

A kis szőkeség végig mérte a társaságot, majd széles mosoly jelent meg az arcán, ahogy kitárta a karját.

- KICSIKÉIM! - Svennek a fülére kellett tapasztania a kezét, hogy ne süketüljön meg Aelin hangjától, ami mintha az egész világot bezengte volna. - TALÁLJÁTOK MEG A HOLTAK ÉS AZ ÉLŐK KÖNYVÉT!

Sven összevonta a szemöldökét, mire kelhet az a húgának.... semmire, hacsak nem akarja.... te jó ég.

- Aelin! - kiáltotta.

A lány viszont egyáltalán nem figyelt rá. Lehunyt szemmel állt a folyosó közepén és az ajkával szavakat formált.

- Na jó. Elég volt. Elveszem tőle. - indult meg a lány felé Dan.

- Ne! - kiáltotta Sven, de ekkor már késő volt.

Aelin egy mágikus védőburokkal vette be magát, amelyet a lelkek tartottak fenn, amint Dan a közelébe ért. Több száz halott kapott felé.

- Hé! HAGYJÁL! ERESSZ EL! - rúgkapált a kisfiú. - AELIN! MI VAGYUNK! A CSALÁDOD! ÁLLÍTSD LE!

Aelin viszont meg se moccant, csak amikor a lelkek elé vonszolták Dant, akkor nyitotta ki a szemét, ám abban semmi emberi nem volt. A szeme fehérje teljesen eltűnt, az egész éj fekete volt. A lány kezében egy tőr jelent meg. Sven leplezetlen döbbenettel bámulta a markolatot. Azaz Anyja fegyvere.

- Aelin ne! - kiáltotta torka szakadtából. - Őrültségre vetemedsz!

- Életért életet. - fordult felé a húga, ám a szavaiban semmi más nem csenget, mint egyhangúság.

- HOLTAK HOZZÁM! - parancsolta Sven.

A lelkek egy része meg is indult a fiú felé, ám amint Aelin felemelte a tőrt, visszafordultak a lányhoz.

- HOLTAK! HOZZÁM! - kiabálta és parancsolta teljes lényével Sven, de semmi haszna nem volt. Aelin erősebb nála. Tudta. De remélte egy ilyen helyzetben elég ereje lesz...

Egyszer csak találkozott a tekintete Dannel. A kisfiú az ujjával mutatott valamit. Sven megértette a tervet, és átkozta magát, hogy nem jutott eszébe hamarabb.

- Anya örülne, ha Dan élete árán térhetne vissza?! - mondta gyengédséggel a hangjában, mire Aelin keze megremegett.

Sven már tudta mi a feladata. Valahogy kiszedni a kezéből az almát, vagy elérni, hogy a szeme újra normális legyen.

- Nem. - folytatta magabiztosan. - És Apa? Ő sem. Aelin, nem kaphatjuk vissza őket.

- De... A Cabrák tehetnek róla, mért nekem kell szenvednem miattuk?!

- Tudom. Add ide az almát. - nyújtotta a kezét a húga felé.

- NEM!

Svent olyan erő lökte hátra, amit még a csontjai is megéreztek, de megtartotta magát. Aelin újra felemelte a tőrt.

- Aelin. - suttogta Dan. - Azt mondtam megbízhatsz bennem. Hogy mindig itt leszek. Nem fogsz többé elveszíteni senkit. Ígérem.

- Apa is ezt mondta... Hogy minden rendben lesz. Mégis meghalt. Te, hogy tudnád ezt megoldani?! - ordította Dan arcába.

- Én... csak hitet tudok adni... - motyogta. - Esélyt.... Bizalmat.

Sven szemei egy pillanatra elkerekedtek. Lehet... hogy Dan... valamiben mégis csak hasonlít Edre a bénaságán és a kinézetén kívül?

- Mintha Edmundot hallanám...

- Nem ígérem. Nem adom. Ingyen kínálom. Nem kell, hogy kedvelj, ahogy az sem, hogy azt tedd amit akarok, csupán azt szeretném, hogy boldog legyél a szüleid nélkül is. Add oda Svennek az almát Aelin. Nem lesz semmi baj. De azt megígérhetem, hogy ha valami baj lesz megmásítom valahogy. Bármihez is kell folyamodnom.

Aelin a bátyja kezére pillantott, majd elkezdte arra felé nyújtani a kezét. Sven felfelé tartott tenyérrel várta, hogy a húga elérjen hozzá, mikor Aelin elengedte az almát Sven gyorsan elrántotta a kezét és az alma a földre zuhant. Vissza az erőmű terme felé. 

Sven megfogta gyorsan a húga karját, akinek a szemébe visszatért a fehér szín is és magához ölelte.

- Most már megfoghatom? - nyúlt az alma felé Dan.

- NEM! - rúgott bele az almába Sven.

- De ne már!!

~~~

Iannek nem kis fejtörés okozott leállítani a rendszert, amit Amy beindított. De egy-két helyen még Amy is döbbenten állt. Ian szinte látta, ahogy a fogaskerekek mozognak a fejében.

- Nem elég, ha kihúzzuk az áramból? - kérdezte idegesen a fiú.

- Nem... - bámulta a gombokat Amy. - Ha a rendszert engedélyezték onnantól végrehajtja, mert a fő áramforrás nem egy erőműre irányul. Több kapcsolata hozza létre az eredményt. Úgy, mint, ahogy a világháló továbbítja az információt egyik szerverről a másikra.

- Aha. Értem. - biccentett a fiú, mire Amy döbbenten rápillantott.

- Tényleg? - kérdezte.

- 134-es az IQ-m géniusz nem vagyok, de azért jó a felfogó képességem.

Amy csak halvány mosollyal visszafordult. Általában sosem jött ki senkivel sem. Carment is régen csak azért tűrte meg maga mellett, mert egy idősek voltak és konkrétan együtt nevelkedtek. Egy családtagot pedig nehéz levakarni magadról.

A másik teremből furcsa zajokat hallottak, de mindketten jobbnak látták, ha figyelmen kívül hagyják és a feladatra koncentráltak. Ez Amynek kicsit nehezebben ment, mint Iannek.

- A szerverhez egy kód tartozik, ami beindítja és kikapcsolja. - szólalt meg Ian. - Mivel kapcsoltad be?

- Nem tudom.... - motyogta a lány. - Tényleg fogalmam sincs. Nagyon furcsa és ködös az egész.

- Gondolkodj. Hisz te mindig gondolkodsz mindenen. - mosolyodott el a fiú, mire Amy idegesen az egyik hajtincsét kezdte el babrálni.

- Akkor nem képzeltem, hogy azt is mondtam. - harapott az ajkába zavartan.

Iannek be kellett ismernie, hogy kicsit aranyos így a vöröske, de sokkal fontosabb dolga is volt, mint, hogy Amyt kihasználja. Pl: Leállítani ezt a szart, hogy ne haljon meg egy rahedli ember!

- És... mi lenne, ha.... ha... - kereste a szavakat, de egyetlen használható ötlete sem támadt. - Várjunk csak... Azt mondtad az erőművek összeköttetésben állnak? - kapta el Amy vállát és fordította maga felé a lányt.

- I-I-Igen. - dadogta Amy.

- Akkor betudok lépni innen Oroszország rendszerébe és feltudjuk talán törni a rendszert. Értesz a heckerkedéshez?

- Nem. De az öcsém igen. - mondta, majd elindult a másik terem felé, viszont amikor megpillantotta a túloldalon uralkodó káoszt, inkább becsukta az ajtót és leült Ian mellé. - Az öcsém nem ér rá. Úgy, hogy ideje, hogy megtanuljak. Végül is... Nem lehet olyan nehéz, ha Dannek megy.

- Nehogy azt hidd. - húzta el a száját a fiú, majd átállította a billentyűzetet oroszra. - Fordulj el.

- Nem tudok oroszul.

- De fotografikus a memóriád. - Amy engedelmesen hátat fordított a képernyőnek, míg Ian belépett a rendszerbe, majd átállította a nyelvet angolra és a titkos aktákat gyorsan eltüntette a szem elől. - Megfordulhatsz.

Amy idegesen tette a billentyűzetre a kezét. Csak nem lehet olyan nehéz. Ha Dannek megy, neki is megy. Legalábbis reméli. A szeme előtt számok vibráltak, ahogy titkos olasz anyagokba mászott bele. Hamar megtalálta az erőmű tűzfalát. Ekkor kezdte el idegességében harapdálni az ajkát. Az agyát próbálta átállítani, hogy ne a kódot keresse, hanem a kiskaput. Viszont volt egy kis baja. Ő mindig egyenes. Nem keress kibúvókat. Az öccse már négy évesen csak azt tette. "Nem léphetsz át a küszöbön!" Dan nem lépett át. Ő átkúszott a küszöbön. "Nem léphetsz, kúszhatsz, vagy hagyhatod el bármilyen módon a házat az ajtón át!" Dan kimászott az ablakon. "Nem jöhet át Lin" Ő ment át hozzá. És egyéb aranyosságok amiktől Edmund idegrohamot kapott.

Valami ekkor gurult be csörömpölve a szobába. Amy és Ian az almára kapta a tekintetét, majd az utána rohanó Danre, és Svenre. Az utóbbi valamilyen okból nem az alma után kapott, hanem ráugrott Danre.

- Dan törd fel a rendszert! - pattant fel gyorsan Amy.

- De most törte el asszem a sípcsontomat Sven! Aú! Bakker! Ide halok!

- Kit érdekel, csináld már! - lökte le Svent az öccséről, mire az arrébb gurította az almát.

Dan kicsit bicegve beült a gép elé.

- Azta! - kerekedett el a szeme ez az Oroszok számítógépes rendszere! Két hete törtem fel.

- Hogy mit csináltál?! - kiáltotta Ian és Natalie.

- Nyugi már. Tök uncsi. Csak közigazgatás meg fegyverkereskedés, halál unalmas. A görögöké tök izgalmas. Tele van játékokkal, meg építészeti tervekkel. Sven imádná.

- Majd mutasd meg! - állt fel a földről a fiú. - Hová lett azaz alma?

- Azt hiszem arra gurult. - indult el Ian a keleti folyosó felé.

- Nem! Erre gurult! - kapta el a karját Amy és húzta az északi folyosó felé.

- Hadd fogjam meg én! - kiáltotta Dan.

- NEM!

Amy és Ian berontottak a folyosóra.

- Várj. Ha hozzá érünk előjön a legrosszabb énünk. - rántotta vissza Amy Iant.

- Azt hiszem van nálam zsebkendő.

Ráterítette az almára a zsepit.

- Egy... Kettő.... Három. - fogták meg egyszerre az almát, majd egymásra pillantottak. A tervük sikerülhetett volna, ha nem ütne át az alma ereje a ruha anyagokon....

- Helló. - mosolyodott el Amy.

- Hali. - vigyorodott el Ian is.

A két kamasz felállt és alaposan végig mérte egymást. Amy kicsit felnevetett, majd kihúzta a kezeik közül a zsebkendőt.

- Mi lenne.... - tett Ian felé egy lépést Amy, a fiú hátralépett és a háta neki ütközött a falnak.

- Ha a világurai lennénk? - kérdezte Ian.

- Előbb találjuk meg a kulcsokat.

- Tetszik az ötlet. De húzzunk el mielőtt a többiek szagot fognak. - fűzte össze az ujjait Amyével, úgy, hogy az alma ne essen ki a kezükből és futva indultak kifelé a folyosóról.

Nevetve rohantak fel a lépcsőn, majd kint a városrész határa felé siettek, ahol Ian leintett egy taxit és megadta a hotel címét. Svennéknek eleinte fel sem tűnt, hogy Ianék leléptek, ugyanis elvoltak foglalva az erőmű leállításával. Csekély 30 perc alatt sikerült is Dannek. Európa megmenekült. 

- Király. - dőlt hátra fáradtan Dan. - Kösz az olasz nyelvet Natalie.

- Szívesen. - folyt le a széken a lány. 

- Na várjunk... te milyen nyelven beszélsz még? - szólalt meg döbbenten Sven. - Orosz az anyanyelved. Folyékonyan beszélsz angolul és olaszul is. Ugye ennyi...?

- Hát... Nem igazán. Anya és Apa elvárta, hogy 9 éves korunkra három nyelven beszéljünk folyékonyan az anyanyelvünkön kívül. Én az angolt, az olaszt és a franciát választottam. Ian az angol, németet és kínait. Apa... mindig rábízza a kínai követek mulattatását, mikor az országba jönnek... - volt valami keserűség a szavai mögött. 

- Öhm... Nem akarok vészmadár lenni! - szólalt meg Aelin. - De Amy és Ian jó ideje elmentek. Szerintem az alma a hatalmába kerítette őket... 

- Jaj ne... már megint... - motyogta Sven.

- Amy másodjára gonosz?! Ez nem ér! Én még egyszer sem voltam az! - csattant fel Dan.

~~~

 Ian meghagyta a portársnak, hogy senkit se engedjen fel. Utána az volt a következő dolga, hogy levédte a helyet, hogy Aelin és Sven ne hatoljon be árnyékutazással. A fiú kivezette Amyt a teraszra, ahol a szemük elé tárult Róma egy része. 

- Nem sokára ez mind a miénk lesz. - suttogta a lány mögött Ian. 

- Ha megtaláljuk a kulcsokat. - emlékeztette a fiút Amy őrült vigyorral az arcán. 

- Tudom. - felelte, majd szabad kezével átkarolta a lány derekát. - Szükségünk lesz hozzá az ördögi elmédre, Jackson.

- Megtiszteltetés lesz együtt dolgozni, Cabra.

Valami olyasmi égett a szemükbe, ami eddig egyetlen egy felmenőjükében sem. Tudták mit akarnak, tudták mire készülnek és a következményeket is. 

- Egy Cabra és egy Jackson. Lesz pár ellenségünk. - mosolygott Amy.

- Kell valami izgalom. - vonta meg a vállát Ian. - Az Anyám bele szólhat még ebbe...

- Nekem az Apám... - húzta el a száját Amy. 

Hosszú ideig csendben voltak, Rómát bámulták és a kulcsokon járt az eszük.

- Az Anyád... - köszörülte meg a torkát Amy. -  Megölte az enyémet. - fordult a fiú felé. A szemeiben jegesség fénylett.

- Elfelejtesz egy aprócska dolgot. Én nem az anyám vagyok. Hat éves voltam mikor azt tette a családoddal és elárulom nem csak a tiéddel.

- Szóval azt mondod. - simított végig az almán Amy. - Hogy, ha az Anyád megparancsolná, hogy ölj meg. Nem tennéd meg?  - A csalafinta mosoly most is ott ült az arcán. Ám a szemeiben valódi kíváncsiság fénylett. Ian elmosolyodott, miközben Amy álla alá siklott a keze. 

- Nem. Mert én nem olyan vagyok.

- Valóban? - csillant kihívás a lány szemében. - Akkor mond. Miért teljesíted minden kérését?

- Te ezt honnan tudod?! - hirtelen durva lett a fiú hangja. A valódi Amy, a jó kislány, a zseni már rég visszahátrált volna a beszélgetésből.

 - Talán megnéztem a lap topodat. - vigyorgott a fiúra. Ian szívébe kis félelem mart. - Nos? Anyuci pici fia.

- Nem vagyok az. 

- Hát persze, hogy nem. - gúnyolódott Amy.

- Nem tudsz a családomról semmit! - kapta el Amy nyakát a fiú, nem szorította meg, nem kezdte el fojtogatni, csak kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Jó neveltetés.... Nevetséges. Nálunk az nem jelent mást, mint, hogy három éves korunk óta dadák és magántanárok között járkálunk. Annyit tudunk a világról, mint egy korunkbeli srác sem. Viszont... - engedte el Amy nyakát. - Nem tudjuk milyenek más gyerekek. Egy burokban növünk fel. Bálokra rájuk, országok elnökeivel vacsorázunk, de még egyszer sem voltunk egy születésnapi zsúron, vagy lazítottunk egy olcsó büfében. Méreg drága puccos ruhákban feszítünk, megakarunk felelni a szüleinknek, akik.... még egy olyan ajándékot se tudnak venni a születésnapunkra, aminek örülnénk, akik még Karácsonykor is dolgoznak... akik nem szeretnek, csak azért csináltak, hogy a Cabra nevet tovább vigyük.

Amy szeme továbbra is könyörtelen maradt.

- Most azt várod, hogy meghatódjak?

- Nem. - vigyorodott Ian. - De egy valamire kíváncsi vagyok. 

- Nos? - húzódott fel mosolyra a szája. Ianen karjain e tekintettől végig futott a hideg.

- Gyűlölnöd kéne. Mégsem gyűlölsz. Csak azért mert tetszem neked?

- Te magad mondtad Cabra. - kuncogott a lány. Iannek jól esett hallani ezt a nevetést. - Te nem az anyád vagy. Miért gyűlöljelek olyasmiért, amihez nem volt semmi közöd? Menjünk aludni. - indult el befelé.

- Várj. - húzta vissza a lányt.

Amy kíváncsian ránézett. Az ajkán furcsa mosoly ült. Ian szabad kezével végig simított Amy arcán, majd ő is elmosolyodott.

- Holnap Róma. - mondta.

- Aztán az egész világ. - vigyorgott már Amy is.

- Igen. - suttogta, majd Amy zöld szemeibe nézett. Annyira más volt a lány, annyira mások voltak mindketten. A lány álla alá csúsztatta a kezét, aztán előre hajolt és megcsókolta. 

~~~

- HOGY ÉRTI, HOGY NEM MEHETEK FEL A SAJÁT HOTELSZOBÁMBA!? - ordította Natalie.

- Oké... már nem csak a lábam fáj, hanem nem hallok a jobb fülemre.... - motyogta mellette Dan. 

- Fenébe. - törte a fejét Sven. - Az egy dolog, hogy rájöttünk, hogy itt vannak, de arról nem volt szó, hogy nem tudunk utánuk menni. Aelin?

- Nem jutok be! Egyszerűen olyan, mintha valami védené a helyet! - panaszkodott a lány.

Natalie szemében düh éget. 

- Lo ucciderebbero! Ils le tueraient! Oni ub'yut yego! - káromkodott három nyelven Natalie, a probléma csak az, hogy az első olasz volt. 

- Futás a lifthez. - mondta Sven.

- Muszáj? - kérdezte Dan. - Eddig is alig bírtam sétálni. 

- Megoldom. - kapta fel a fiút Sven, majd a lányokkal együtt kétszázzal a lift felé száguldtak. 

- ÁÁÁÁÁ! - pánikolt be Dan

Mikor a recepciós fazon kijutott a pult mögül Aelin gyorsan megállt, míg Nataliék a liftet hívták és kigáncsolta a fickót.

- Ez már hiányzott. - vigyorgott.

- Aelin! - szólalt meg Sven.

Amint Aelin befutott a liftbe Natalie megnyomta a 10-es gombot, mire a lift ajtók bezárultak. Dan még mindig Sven válláról figyelte a dolgokat.

- Ez egész kényelmes. - jegyezte meg.

Amint kinyílt az ajtó a bagázs kiszállt Sven pedig letette a szobájuk elé Dant. 

- Törd fel. - mondta a kisfiúnak.

- Az nehéz lesz. - válaszolta a fiú.

- Mert?

- Ez mágneskártyás. Egy adott kártya kell hozzá. 

- Tessék. - vett elő egy kártyát a zsebéből Natalie.

- Oh. Így könnyű. - dugta be a kártyát, majd húzta ki, mire az ajtó egy pittyogó hangot adott ki, majd kinyílt. Dan bebicegett a sötét szobába.

- Halkan. - suttogta Sven.

- Na ne. Pedig én pont most akartam énekversenyt rendezni. - forgatta a szemeit Aelin, de természetesen suttogott.

- Megnézem a galériát. - indult el felfelé a lépcsőn Natalie. - Semmi.

Dan bicegve elindult a hátsó szoba felé. A többiek követték őt. Mind a négy gyerek szája leesett, amikor meglátták egymás mellett aludni Amyt és Iant, annál is meglepőbb volt, hogy Ian karja Amy derekán pihen, de szerencsére ruhában voltak.

Dan azonnal kikapta a zsebéből a telefont és gyorsan lefotózta őket. 

- DAN. - sziszegte a másik három.

- Most mért ezt senki se fogja elhinni! - vágta rá.

- Hol az alma? - kérdezte Sven.

- Ott. - mutatott a kezükre. - Megfoghatom végre? - és tett egy lépést a két kamasz felé.

- Nem fiatal ember. - rántotta vissza Sven a srácot. - Előbb ki kell tervelnünk, hogy ne váljunk szuper gonosszá.

- Ez nem fair! - motyogta a fiú.

- Ez van. Gyertek.

Odakint felkapcsolták a lámpát, majd a gyerekek a nappaliba gyűltek össze. Dan félig ugrálva ment a frigóhoz és vett ki belőle egy adag hús szeletet.

- Ha hozzá érünk gonosszá válunk. - összegezte Aelin.

- Mondj valami újat. - szólt be neki Natalie.

- Sss. Halkan ne ébresszétek fel őket. - szólt rájuk Sven.

- Ú, hogy mondod Aelin? Hogy van itt egy mester tolvaj? Igen. Én! - ült le hozzájuk Dan. - És komolyan azon agyaltok, hogy vegyétek el tőlük az almát?!

- Hányszor mondjam, hogy nem érhetsz hozzá?! - dörzsölte meg fáradtan a homlokát Sven.

Hosszú nap volt ez a mai reggel érkeztek meg Rómába, ez alatt furcsa és bizarr látogatást tettek Kevin Stollnál, majd hallhattak egy legendát, utána irány a Vatikán és most meg ez az alma dolog...

- De mért?! Én vagyok Dan Jackson! Világklasszis zsebtolvaj! Betörtem a Buckingham palotába! Milyen zsírkirály dolgokra lennék képes, ha az az alma nálam lenne?! Gondolj csak bele! Betörhetnék a Louvre-ba és megfújhatnám a Mona Lisát.... mondjuk azt most is megtudom csinálni. De a.... azt is.... Jó de, ha elakarnám lopni... várjunk azt már megcsináltam! Phf. Tudjátok mit? Nem kell az alma! Én anélkül is rohadt jó vagyok mindenben, ami lopás! - kezdte el vidáman tömni a fejét a kisfiú.

- Na végre, hogy letett arról az almáról. - sóhajtotta Aelin. 

Sven viszont meredten bámulta Dant, miközben a fejében visszapörgette, mit mondott a fiú. Igaza van. Dan mindenre képes, nincs szüksége az almára. Végül is.... Miért ne?

- Dan. Vedd az almát. - szólt közbe mielőtt Aelin és Natalie elkezdene vitázni valamin.

Dan meglepetten pislogott.

- Hogy?

- Vedd el az almát. - ismételte meg magát.

- Eddig nem az volt, hogy ne fogjam meg? Ha ezt tudtam volna, már két órája nem akarnám megfogni! - pattant fel a kisfiú, mire azonnal eltorzult az arca. A lába még mindig rettenetesen fájt ott, ahol Sven ráesett, de azért bement a szobába.

Aelin csak tátott szájjal bámulta a bátyját.

- Ezt nem gondolhatod....

- De. Nyugodtan vegye csak el. - mosolygott rejtélyesen Sven, majd ő is felállt és a szobába sietett.

Dan vigyorogva összedörzsölte a tenyerét, neki támaszkodott az ágynak, majd a nővére fölé hajolt és óvatosan kicsempészte a két kamasz keze közül az almát. Amy és Ian szeme azonnal felpattant.

- Dan? - nyögte fáradtan Amy. A fiú egyenesbe állt és az almát kezdte el méregetni. Amy szeme pedig a hatszorosára kerekedett. - Hogy hagyhattátok....?! - ült fel hirtelen, mire azonnal megpillantotta Ian kezét a derekán, míg Ian hökkenten Amyt bámulta, aztán másodpercre pontosan egyszerre repültek szét egymástól az ágy ellentétes végeibe. 

Dan még mindig az almát méregette, majd Svenre pillantott elhúzott szájjal.

- Gonosz vagy? - kérdezte óvatosan Aelin.

- Nem érzek különbséget. - rázta meg a fejét a fiú.

- Immúnis vagy rá? - kelt fel az ágyból Ian, miközben folyamatosan Amyt bámulta. Natalie míg él nem felejti el azt a tekintetet. A meghökkentségét, a döbbenetét, a hitetlenségét a testvérének.

- Nem. - mondta félénken Amy. - Hanem...

- Ő önmaga legrosszabb énje. - csatlakozott a mondathoz Sven is.

- Úgy mondjátok mintha baj lenne. - vigyorodott el Dan.

- De honnan tudtad? - fordult Svenhez Amy.

- Gondoltam kihasználhatnánk, hogy van egy rokonunk, aki egy személyben tolvaj is.

- Ez önmagam legrosszabb énje. Menő! Tényleg király vagyok. Sőt! Isteni! Akkor ez nálam lesz. - vágta zsebre az almát Dan.

Sven és Amy csak összenézett, majd megvonták a vállukat. Míg Aelin nem bírta felfogni, hogy az alma csak még jobban növelte Dan egóját, pedig nem is csinált semmit vele! Ez nem ér...

Ian kisietett a hálószobából a teraszra. Az ajtóban gúnyosan Natalie állt.

- Húzz el! - pillantott a húgára.

- Mi volt?

- Tűnj. El. Most! 

- Jól van na. - forgatta a szemeit a kislány, majd eltűnt az épületben.

Ian csak a terasz korlátjára támaszkodott. Képtelen volt felfogni, hogy megcsókolta Amy Jacksont. Elakarta csábítani... de nem így! Ez... Ez... Mindegy. Megtudja oldani. Kitudja játszani a Jacksonokat. Csak... újra kell építenie a tervét. Az Aranyalmának Dannél kell maradnia, ha nem akarják elpusztítani a világot. De a következő kulcs... Ott nem lesz ilyen kibúvó.