Második Karácsonyi ajándékotok kipipálva. Jó olvasást!!

Főnix az egyik háztetőn landolt. Fáradtan lehajtotta a fejét a mellső végtagjaira és csak nézte, ahogy a város káosza furcsán összhangban mozog. Nem tudja mióta ült ott a semmibe bámulva, akár órák is eltelhettek, mire egy másik lény landolt mögötte.

Főnix morogni kezdett, ahogy érezte, hogy neki feszül valami a tudatának és mint egy nyitott könyvben úgy olvass benne. Hátra kapta a fejét és morogni kezdett.

- Mássz ki a fejemből! - kiáltott rá Roxára.

-.... Dan és a többiek a Cabrákkal Rómába utaztak. - mondta a sárkány.

Főnix szeme felvillant a Cabra szóra. Összeálltak volna velük?! Nem... biztos, hogy nem... hiszen gyűlölik őket és, ha mégis? Tette fel magának a leglogikusabb kérdéseket, amikor érezte, hogy Roxa megint a tudatába akar bejutni, viszont ezúttal be is jutott.

A kis sárkány felé kapott fogait belemélyesztette az egyik karjába mire Roxa lerúgta magáról és a háztető másik végébe sprintelt.

- Miért nem teszel valamit? - kérdezte halkan a kis sárkány. Főnix válaszra se méltatta. - Én megpiszkálhatom az elméjüket... - vettette fel a lény.

- Ne merd! - rázta meg a fejét a sárkány.

- De... Miért?

- Mert nincs semmi értelme. Így boldogok. Úgy csak gondjaik lesznek. - felelte Főnix.

- Nem azok... Nem boldogok.

- Több bajt szül, ha megteszed, mint ha nem tennéd meg. Eszedbe ne jusson megpiszkálni az elméjüket! Értve vagyok Roxa?

- Igen... Heiben. - motyogta a sárkány, majd szárnyra kapott és elrepült.

Főnix egy utolsó pillantást vetett a kölyökre, majd a fejét visszahajtotta a lábára. Felsóhajtott és lehunyta a szemeit. Nem árt egy kis pihenés mielőtt neki vág... hirtelen pattantak fel a szeme.

Roxa... Megtudnád mondani Dannek, hogy visszamentem a Bázisra? Kérdezte a gondolataiban. Csak annyiból tudta, hogy Roxa vette az adást, hogy hirtelen úgy érezte mintha valaki végig simított volna a bőrén. Bár lehet, hogy csak képzelte. Ő is szárnyra kapott és a Jackson Bázis felé vette az irányt.

~~~

Kora reggel érkeztek meg a Cabrák magángépével a kulcsvadászok Rómába. Sven és Dan folyamatosan a menekülés lehetőségén gondolkodtak. Ám sem a magángépen, sem a földet éréskor nem volt erre semmi esélyük. Azonnal egy limuzin jött értük a reptérre, ahonnan egy szuper drága hotelbe vitték őket.

- És még azt hittem, hogy a húgom szereti a luxust... - motyogta Sven Amynek, amint megpillantották a szobájukat.

- Ez milyen szoba? - kérdezte hitetlenkedve Amy. Őt nem a nagysága nyűgözte le, mint az öccsét és Aelint, akik kezdték abbahagyni a duzzogást. Hanem ugyanaz, mint Svent. A díszítése az egész helynek. Egyszerűen lenyűgöző volt. A régi ókori építészetet mintázta, pont mint a nagymamája London-i villája. Az összes Jackson villa közül az volt a személyes kedvence. A Bázis letisztult, egyszerű, modern. Vészhelyzet esetére van kitalálva. A New York-i szűk családi kör fogadására inkább. Az tipikus modernebb családi ház, helyenként régi stílusú díszítéssel. De a London-i-hoz egyik sem ér fel.

- A családunkhoz tartozik már évek óta. Akárcsak ez a hotel. - felelte Ian. A hangjából nem büszkeség csengett. Hanem ugyanolyan lenyűgözöttség, mint amit Amy arcán vélt felfedezni. - Tetszik? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, miközben Amyre pillantott.

A lány a füle tövéig elvörösödött és gyorsan elkapta a tekintetét, míg biccentett egyet.

- Hol a mosdó? - kérdezte Dan, aki csak fintorogva nézte a jelenetet.

- Egy a galéria szinten, egy a másik szobában, a harmadik az étkező mellett. - hadarta Natalie, miközben elegáns mozdulattal lerúgta magáról a cipőjét és a legalább 100 dolláros dzsekijét a fogasra akasztotta.

Dan csak kérdőn felvonta a szemöldökét és elindult az étkező melletti felé. Az egész hely inkább egy királyi lakosztálynak felelt meg. A hotel legmagasabb szintjén voltak, majdnem a tetőtérben és a terület alapján biztos volt benne a fiú, hogy legalább a fél emeletet elfoglalja ez a "szoba". Bement a fürdőbe, majd miután elintézte a dolgát és kezet mosott behívta a telefonján a hotel szoba védettségét. Az ajkába harapott. A Cabrák nem bízták a véletlenre az egyszer biztos. Három riasztási funkció. Beépített radar, kamera, mozgásérzékelő, nyomásérzékelő a padlón. Az ablakok törés álló üvegből vannak, illetve mágneszárasak.

Társak... Persze... Inkább rabok.

Kisietett a mosdóból mielőtt valaki... mondjuk Aelin azt mondja, hogy biztos azért tart ennyi ideig, mert prosztata gyulladása van...

- Ha megfelel akkor miénk Natalieval a galéria. Tietek a másik szoba, amellett van egy külön  nappali kihúzhatós kanapéval. - mondta Ian.

A négy Jackson lassan egymásra nézett.

- Stoppolom az ágyat! - kiáltotta Dan.

- Aki hamarabb odaér azé bénaság! - lökte fel Aelin.

- HÉ! EZ CSALÁS! - kiáltotta a kisfiú.

- Azta! Nem mondod!

Dan azonnal felpattant és Aelin után sietett. Natalie egy lesújtó pillantásra méltatta csak őket, majd visszatemetkezett a divatmagazinjába. Amy inkább a két kisgyerek után sietett, mielőtt valamit eltörnének.

- Én értem ide hamarabb! - kiabálta Dan, aki Aelin karját próbálta leoperálni a nyakáról. - AELIN!

- Aelin hagyd Dant! - szólt rá Amy. - Ki ért ide hamarabb?

- Én! - vágta rá a két gyerek.

Amy csak pislogott. Egyikük hazudik... De melyik... Végül csak felsóhajtott.

- Jó, akkor ti ketten itt alszotok én meg Sven a kanapén.

Aelin a várt reakcióval kezeskedett.

- Ő volt itt hamarabb. - engedte el Dant és ugrott le az ágyról.

- Elárulnátok mért kell mindig ordibálni? - csukta be az ajtót Sven. - Szerintetek mennyi poloska van a szobában? - mérte végig a falakat.

- Nem hiszem, hogy van. - mondta Amy, mire mindenki csak egy lesújtó pillantást küldött felé. - Most mi van?

Dan és Aelin összenéztek, majd Dan egyszer csak elmosolyodott.

- Tetszik? - kérdezte.

Aelin elkapta a pillantását és Amy és Sven csak értetlenkedett azon, hogy Aelin mennyire könnyen eljátszotta, hogy elpirul. Utána a két kisgyerek várakozóan Amyre nézett.

- Ha azt hiszitek, hogy bejön... - kezdte halkan.

- Te mondtad nem én! - mondták kórusban.

- Óóóó! - kerekedett el Aelin szeme. - Egyszerre! Szép volt Jackson!

- Gyönyörű Angelo! - csaptak bele egymás tenyerébe.

- Akkor sem jön be! - sziszegte Amy.

- Bemutassuk megint az elpirulós dolgot? Most menni fog a fülem tövéig! - lelkesedett be Aelin.

- Na várj. Akkor hitelesebben kell alakítanom Iant! - igazgatta a haját, amíg nem kezdett el hasonlított Ianre.

- De... - gyulladt be teljesen Amy arca. - Tényleg nem jön be! Egy Cabráról beszélünk! Komolyan azt hiszitek, hogy megtetszhet egy ilyen! Ne felejtsétek el mit tett a családunkkal az anyja!

- Az nem jelent semmit! - vágta rá Aelin.

- Ott van a Rómeó és Júlia... - szólalt meg halkan Sven.

- A mi? - kérdezte Dan.

- Tudod... - felelte zavartan Sven. - Két rivális család, akik utálják egymást. A gyerekeik belezúgnak egymásba, de a család ezt nem pártolja, ezért titokban összeházasodnak.

- Nem kell elmesélned az egészet! - szólt közbe Dan. - Jó fej a srác?

- Ja... Az...

- Na remek, akkor talán kiderül Ianről, hogy jó fej srác és nem olyan gonosz mint az anyja, bár mindkettőt erősen kétlem és úgy jártok mint Rómeó és Júlia.

- Dan... - suttogta Lin. - A sztori végén ők meghalnak a családjuk miatt.

A fiú kínosan elhúzta a száját.

- Inkább ne a Rómeó és Júliát hozzuk fel példának! - nevetett fel kínosan a kisfiú.

- Semmit ne hozzunk fel példának, mert Ian egyáltalán nem tetszik, ti barmok! - kezdett egyre dühösebb lenni a vöröske.

- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét az öccse. - Aelin.

- Nem egyáltalán nem tetszik Ian, mért tetszene, végül is csak... Olyan gyönyörűek a borostyán sárga szemei, ha belenézek ezernyi pillangó repked a gyomromban. - kezdett el színészkedni a Hádész lány. Sven értetlenebbül nézett a húgára. Utoljára mikor 7 éves volt akkor látta ilyennek a testvérét. - És... és.... ahányszor rám nézz melegség fut végig a testemen!

- Én nem is így beszélek! - hebegte Amy. - És, ha ez még így is lenne nem kellene ezért piszkálnotok!

- Tudod mit Dan. - nézett az unokatestvérére Aelin. - Igaza van. Ez tényleg szörnyű dolog tőlünk. De tudod, hogy ez mit jelent ugye?

- Öhm... - kezdte de Aelin befogta a száját.

- A nővéred nem robot!

- Te jó ég! - kerekedtek el a fiú szemei. - Vannak érzelmei!

- Elég már! - sikította volna legszívesebben Amy.

- Amy és Ian ülnek fenn a fán. Falják egymást csam csam csam! - dőlt el a két kisgyerek az ágyra a nevetéstől.

Amy csak felállt és sértődötten kiviharzott a szobából. Sven egy ideig csak döbbenten pislogott, majd inkább átment a másik szobába. Aelin és Dan sokáig fetrengett a röhögéstől az ágyon, majd lassan összeszedték magukat és vigyorogva összenéztek.

- Nem rossz színjátszás volt Kis Angyal! - ámuldozott Dan.

- Te se voltál rossz. - mosolyodott el Aelin.

- A véremben van. - legyintett Dan.

- Ahogy az enyémben is. - vágta rá a lány.

A két kisgyerek összeöklözött, majd fáradtan visszadőltek az ágyra. Dan tudatáig itt jutott el, hogy hívta Aelint és hogy, a lány nem borult rá ki.

- Öhm... Aelin... Jól vagy? - emelte fel aggódva a fejét.

- Aha. Mért? - kérdezte a kislány.

- Mert... Kis Angyalnak hívtalak... - felelte Dan.

Aelin csak összevont szemöldökkel pislantott párat, majd csak megvonta a vállát.

- És?

- És utálod, ha Kis Angyalnak neveznek! - ült fel Dan. - Mi történt... Míg eltűntél és elő nem zuhantál abból a tükörből?

Aelin halványan elmosolyodott.

- Mi a véleményed rólam?

- Ezt meg, hogy érted? - kérdezett vissza Dan.

- Milyennek találsz?

- Hát... - kezdte értetlenül Dan, majd elgondolkodott. - Még mindig nem teljesen vágom hová akarsz kilyukadni...

- Mond Dan. Szerinted én milyen harcos vagyok? Olyan aki segít másokon, vagy csak magáért harcol? Osztozok másokkal a győzelmen, vagy féltékeny típus vagyok? Szerinted... Van aki szerint jó barát vagyok? És... szerinted... alázatos vagyok... vagy büszke... Önhit lény?

- Öhm.... Hát... Öhm... - motyogta Dan. - Őszintén?

Aelin csak lassan biccentett.

- Akkor... Jó harcos vagy. De... nem másokért teszed, amit teszel. Hanem élvezetből. Buliból. Csak magadat akarod menteni. És... nem szeretsz osztozkodni. Mindent magadnak akarsz. Igazából kijelenthetem, hogy majdnem olyan önző vagy néha, mint a nővérem. De nem isteníted magad. Undok vagy szinte mindenkivel. Győzni akarsz és mindig első lenni és... ha nem jön össze akkor hisztizni kezdesz... - félve pillantott Aelinre, arra számított, hogy a lány bármelyik pillanatban kinyírhatja, de csak üveges tekintettel hallgatta a szavait. - Nem akarsz... közel kerülni senkihez, sőt... pont, hogy ellöksz magadtól mindenkit. Nem vagy önhit lény... illetve... nem tudod, hogy milyen voltál régen. Csak annyit tudok, hogy most rideg vagy. Gonosz. Bunkó. Kedvtelen. - lassan pillantott fel a fiúra a lány. A fiú alaposan végig mérte az unokatestvérét. - Te félsz... - ismerte fel a lány tekintetét.

- Tudom, hogy ilyen vagyok... - motyogta Aelin. - Elhiszed, ha azt mondom, hogy valaha nem ilyen voltam. Valaha tudtam kedves lenni, sőt... mindenben csak azt láttam. Szerettem élni, szerettem mindent és mindenkit... aztán... Az a nő...

- Hé! - vigyorgott rá Dan. - Van egy ötletem.

- Mi? - kérdezte tartva a választól.

- Gyere. - nyújtotta felé a kezét.

Aelin értetlenül pillantott Dan végtagjára, majd vissza a fiú szemébe.

- Nem bízol bennem? - hervadt le a mosoly a fiú arcáról.

- Sosem bíztam meg senkiben. Sosem engedtem senkit sem közel magamhoz, mert féltem, hogy megbántanak. Hogy meghalnak...

- Minket közel engedhetsz magadhoz. Vagy legalábbis engem. Bennem mindig megbízhatsz. Már amennyire egy tolvajban megtudsz bízni. - vigyorodott el újra a fiú.

Aelin halvány mosollyal visszonzta, majd megfogta Dan kezét és hagyta, hogy a kisfiú felhúzza.

- No és... mi az a nagy ötlet? - kérdezte.

- Meglepetés lesz. - felelte Dan.

~~~

Kijutva Cabráék bizarr hoteléből a kisgyerekek egyenesen egy ATM-hez majd egy kajáldába vették az irányt. Dan igazából nem szervezett semmit. Csak hagyta, hogy kivételesen olyanok legyenek Aelinnel mint két normális unokatestvér, akik hol megakarják ölni egymást, hol a világ legjobb cimborái. A pizza után is csak céltalanul járkáltak a városban. Megállás nélkül beszélgettek a legfurább, legbizarrabb dolgokról amik csak eszükbe jutottak.

- És tiszta erőből belezuhantál a puncsos tálba! - mesélte Aelin.

- Nem! - kiáltotta Dan. - Tuti nem!

- De, de!

- Akkor én mért nem emlékszem erre?!

- Kicsi voltál... - húzta el a száját. - Alig pár hónapja töltötted be a 3-at.

- Te mért emlékszel ilyen sok mindenre? Csak négy éves voltál, mégis úgy emlékszel mindenre mintha tegnap történt volna! - háborgott a kisfiú.

- Tudod... Én sokkal inkább a múltban élek, mint a családból bárki. Görcsösen kapaszkodok azokba az emlékekbe. Nem hagyom őket elhalványulni.

- Akkor is túl jól emlékszel mindenre. Nekem semmi sem rémlett anyámból a mosolyán és a szemén kívül, amíg az Emlékek kövének köszönhetően vissza nem utaztam az időbe és meg nem láttam. Mondjuk nem nevezném időutazásnak inkább... látomásnak. - gondolkodott el egy pillanatra.

- Várj! - nézett Dan szemébe Aelin, majd előrántotta a fiú nyakából Annabeth gyöngysorát. - Úgy érted.... mindent megtud mutatni a múltból?

- Ja. Úgy. De elvekben nagyon veszélyes. Könnyen ott rekedhetünk. - válaszolta a kisfiú, miközben visszasüllyesztette a pólójába az ékszert.

- És... Mikor megláttad anyádat... Mit éreztél?

Dan szemébe először öröm kúszott. Egy pillanatra megint ott volt abban a házban. Az anyja a kisebbik énjét a szobába vezeti és befekteti maga mellé. Hallotta azt a mondatot is, amire nem válaszolt kicsiként. "Ha bármi történik velem. Ne felejtsd el, hogy szeretlek. Érted?". Azonnal szomorúság vette át a helyét.

- Szomorú és értetlen voltam... - kezdte halkan. - Nem értettem... nem értem. - javította ki magát. - Hogy Iranának miért kellett elvennie tőlem az anyámat.

- Ezt mért nem mondtad el nekünk? - kérdezte halkan Aelin.

Már azt se tudták hol járnak csak sétáló utcáról sétáló utcára kanyarodtak.

- Mert... Azt hiszem azért nem mert féltem mit szóltok hozzá. Amy akkor még inkább érzelem mentes volt, nem akart tudni semmit sem anyáról, nem érdekelte. Ti pedig... csak lehurrogtatok volna. Ugyanúgy lebénáztatok volna, mint előtte. Hiszen én a ti szemetekben csak egy senki vagyok.

- Váó... - motyogta Aelin. - Először is úgyis mindig lefoglak bénázni, ha valami bénaságot csinálsz. Másodszor... fel nem fogom, hogy mennyit változtunk mióta elkezdődött ez az egész.

- Ja. A nővéremnek kiderült, hogy vannak érzelmei! - vágta rá mosolyogva Dan.

- Hogy Sven letudja állítani a művészet mániáját és bátor is tud lenni. - folytatta Aelin.

- Hogy te nem is vagy mindig kiállhatatlan! - vigyorgott a kis srác.

- Hogy te tolvajnak is béna vagy!

- Visszavontam az utóbbit! - vágta rá Dan.

- Jó nem. Néha nem is vagy béna Jackson.

- Nagyobb bókot nem kapok?

- Eltaláltad.

Dan csak megvonta a vállát. Aelinnél már ez is evolúciós fejlődés, ha ennél jobbat kapna eljönne a világvége.

- Öhm... te tudod hol vagyunk? - kérdezte Aelin.

Dan hosszú idő óta most nézett körbe először. Valahogy ki keveredtek a sétáló utcából egy sikátorba. A boltokkal együtt az emberek is eltűntek.

- Neked is rossz előérzeted van? - kérdezte halkan Dan.

- Áh nem... Végül is csak Rómában vagyunk. A Földközi-tenger térségében, ahol az ókori környezet miatt még erősebb a szagunk, illetve a szörnyek száma... - Azonnal összenéztek, csak most jöttek rá mekkora hülyeséget csináltak. - Nálad van a Lélekkard?

- A hotelban hagytam... - harapott az ajkába a fiú. - Nálad vannak a karpereceid?

- Mindig nálam vanna.... - amikor viszont megérintette a csuklóját döbbenten vette észre, hogy nincs meg a két fegyver. - De... Sose szoktam levenni! Csak a... NEEE! - nyögött fel. - A reptéren le kellett vennem a vizsgálatnál. A Cabráknak adta vissza az értékeket a fickó. Náluk van...

- Tehát a démonjaidat leszámítva nincs nálunk semmilyen fegyver. - értelmezte Dan.

- A démonjaim nem tehetik be a lábukat Rómába.... - motyogta Aelin.

- Hogy?! De... Miért?!

- Rómát még az ókorban mágikus kövekkel vették körbe. A régi utak tele vannak velük. Védik a várost a démonfajzatoktól. - foglalta össze a lány.

- Tehát tökéletesen fegyvertelenek vagyunk. Klasz.... - vette elő a telefonját Dan. - Ha rácsatlakozok a műholdra, nagyjából 2-3 perc alatt megállapítják hol vagyunk, ha minden jól megy 1 perc alatt megtudom hol vagyunk és hogy jutunk vissza a hotelba. Készülj a futásra. - mondta Dan, majd rácsatlakozott a műholdra. - Megvan! Kövess!

A két gyerek az utca vége felé siettet. A tekintetükkel folyamatosan az esetleges veszélyt lesték. Az utca végén balra kanyarodtak, majd jobbra, mire elértek a főútra. Dan szeme megakadt egy idős nénin, aki folyamatosan őket bámulta. Elkapta Aelin karját és maga után húzva jobbra fordult. Lehet, hogy paranoiás, de ilyenkor sosem bízott az emberekben.

- Maradjunk szem előtt vagy inkább menjünk mellékutakon? - kérdezte a lányt.

- Inkább mellékutak, ott a rendőrség nem szúr ki minket balhé esetén és nem akarnak körözni minket. - suttogta a fiúnak.

Lementek egy sarkot, majd párhuzamosan haladtak a főúttal. Dan a válla fölött hátra pillantott, már kezdte azt hinni, hogy megúszták, amikor egy autó feléjük rántotta a kormányt. Reflexből arrébb ugrottak a járdán a házak falához préselődve, ám két kar a sikátorba rántotta őket.

- HÉ! - kiáltotta Aelin és már gyomron is könyökölte a férfit. Dan nem volt ennyire ügyes. Őt a kar tulajdonosa az egyik kukának lökte.

- Aucs... - nyögte a kis srác, majd megérintette a fejét, amiből vér szivárgott. - De jó... ha betört akkor össze kell ott varrni és nem fog visszanőni a hajam...

- Most úgy beszéltél, mint Amy. - lépett a lábfejére a támadójának Aelin, de az amelyik Dant a kukának vágta elkapta mind a két karját és őt is a kukának taszította.

Aelin bukfencezve érkezett Dan mellé. Ijedten mérte végig a két ember formájú lényt. Mind a kettő férfi volt. Az egyiknek kusza fekete, a másiknak vörös tincsei voltak.

Aelin megállás nélkül méregette őket. De megállapította, hogy ezek bármik is, nem görög, és nem is római szörnyek.

- Nem ők azok. A szaguk olyan, de ezek csak félistenek! - kezdte a fekete hajú.

- Szemtanúk. Kitalálják mik vagyunk vagy figyelmeztethetik is őket. Most már el kell őket intéznünk.

Az alakokat vörös színű fűst vette körbe. A két gyerek megpróbált felállni de a vörös füst a kukának szegezte őket. A két fickó kezében egy-egy vékony pengéjű kés jelent.

- Terv? - reménykedett Dan.

- Semmi. Neked?

- A-a... - rázta meg hevesen a fejét.

- Dan, ha ezt túl éljük, ne merd elmondani senkinek sem, ami történni fog az elkövetkező pár percben.

- Oké. De te se! - mondta határozottan a fiú.

Amint a szörnyek megindultak feléjük a két gyerek ijedtükben visítani kezdtek.

Dan már lehunyta a szemét, amikor a kezükről a szorítás megszűnt.

Az unokatestvérek kinyitották a szemüket és döbbenten bámulták a szörnyek helyén álló eszelősen vigyorgó két kamaszt.

Barna hajuk rövidre volt nyírva. Pissze orral és sunyi szemmel büszkélgedhettek. Ami ennél is furcsább volt, hogy a két fiú megszólalásig hasonlított egymásra. Ugyanolyan pólót, nadrágot, cipőt, fegyvert, de még karkötőt is viseltek.

- Már megint tied volt a fekete hajú. - kezdte az egyik. - A múltkor is a tiéd volt!

- Hát ha egyszer akkora balek vagy, hogy a saját lábadban pofára esel!

- A saját lábamban?! Magától kötöződött össze a cipőfűzöm természetesen mi?

- Ti kik vagytok? - tápászkodott fel Aelin.

Az ikertestvérek (mivel mások nem is lehettek) azonnal a két kisgyerekre kapták a fejüket. Széles mosoly jelent meg az arcukon, majd egyikőjük előre lépett és felhúzta.

- A nevem John. - mondta a másik.

- Nem igaz! Én vagyok John! Ő Jack. És még te csodálkozol, hogy Anya mindig összekever minket! - mondta felháborodottan az, amelyik segített Dannek.

- Te hazudsz! Mindig azt mondod, hogy te vagy John, hogy Anyát idegesítsd!

- Most is te hazudsz haver!

- Akkor most melyik melyik? - nézett Aelin, Danre.

- Gőzöm sincs... - motyogta értetlenül Dan.

- Na jó! Most már tényleg elég! Háromra elő a diákigazolvánnyal. Egy! Kettő! Három! - kapták elő a kártyát.

- Bakker.... - sápadt el a srác, aki nem segített Dannek. - Bocs tesó tényleg te vagy John. - mosolyodott el a fiú.

- Mondjátok, hogy mutatványosok vagytok. - könyörgött Aelin, mert kizártnak tartotta, hogy van két ekkora barom a földön.

- Nem. Jobbak annál. - kezdte... valamelyik. - Nos tehát. Ő John. - mutatott a másik srácra. - Én pedig Jack. - vigyorgott tovább mint egy eszelős.

- És mi vagyunk.... - folytatták kórusban. - A Stoll tesók!

Aelin továbbra is értetlenül bámulta őket, míg Dan a homlokára csapott.

- Az Ellelop fivérek! Hát persze. Róma kis csínytevői.

- Mint a manók?! Állj! Te ismered őket?! - értetlenkedett Aelin.

- Erős túlzás. Hallottam róluk. Betörtek a Vatikánba poénból.

- A pápához?

- Oda biza. - bólogatott Dan. - Hermész, Árész... és még valakiknek a dédunokái.

- Te honnan hallottál rólunk?! - döbbent le a Jack nevű srác.

- Inkább, hogy hallhatott rólunk?! Várjunk! Te is tolvaj vagy?!

- Dan Jackson... - kezdte a kisfiú.

- Világklasszis zsebtolvaj! - fejezték be az ikrek.

- Ez az én szövegem.... - motyogta döbbenten Dan.

- Kizárt! A tolvajok világ nagyja egy 11 éves kis srác?! - lelkesedett be Jack.

- Csak szeptember 23.-án leszek 11. - felelte zavartan Dan.

- Na ne! Nagy rajongód vagyunk! - ámuldozott Jack.

- Hű Jack... csúnyán beverte a fejét el kéne vinnünk hozzánk. - nézte meg a fejét John.

- Akkor nyomás.

Dan és Aelin összenéztek, majd követni kezdték a Stoll tesókat.

- Mellesleg téged, hogy hívnak Szöszi?

- Aelin di Angelo... - motyogta a lány.

- Király. - vigyorodott el a másik.

A főútról a mellékutcákra vezették őket az ikrek. Dan sajgó fejére szorította a kezét.

A Stoll tesók csupán egy kis kertes ház előtt lassítottak le. John elővette a lakáskulcsot, majd beengedte a vendégeket. A sort Jack zárta.

A két Stoll elkezdett beszélni, de Aelin és Dan nem értették őket. Hamar rájöttek miért. A két kamasz olaszul dumált.

A házba belépve hangosan köszöntek a gyerekek. Egy idősebb férfi hangja válaszolt valamit nagyon dühösen. A két gyerek hosszas magyarázkodásba kezdett, majd John törte meg a vitát azzal, hogy Dan és Aelin felé mutatott.

A férfi kilépett a konyhából és alaposan végig mérte a Jackson kölyköket. Szeme döbbenten mérte végig előbb Dant, majd Aelint. Valamit mondott a két gyereknek, mire azok felsiettek az emeletre.

- Amerikaiak vagytok? - kérdezte angolul.

Dan és Aelin biccentettek.

- A nevem Kevin Stoll. - mutatkozott be. - Gyere. - intett Dannek, hogy foglaljon helyett.

A fiú szót fogadott. A férfi eltűnt hátul valamelyik szobában, majd egy elsősegély ládával tért vissza.

- Hogy hívnak titeket? - kérdezte.

- Aelin di Angelo.

- Dan Jackson. - hangzott a válasz. 

Kevin halványan elmosolyodott.

- Edmund és Hallie fiacskája, illetve Joe és Susan leánya.

A két kis gyerek értetlenül összenézett.

- Honnan ismer minket? - kérdezte Dan.

- Láttam rólatok fotókat. - felelte a fickó. - Meg... hasonlítotok a szüleitekre. A te szemedben tűz ég. - látta el Dan sebét. - A tiedben gonoszság. - pillantott fel Aelinre. - A szépségedet anyádtól örökölted. Vagy inkább Annabethtől? - kérdezte inkább magától -  Pár év és megfordulnak utánad a fiúk.

Aelin erre csak a szemeit forgatta, míg Dan előtt egy kép jelent meg, amint egy fiú Aelinhez lép, bájos csajozós mosollyal, majd Aelin elegánsan egy naiv mosollyal viszonozza a gesztust. Hagyja, hogy a fiú a két kezét a derekára csúsztassa, még bátorítja is. Ám a megfelelő pillanatban meglendül a keze és a fiú holtan esik össze. A lány körmei helyére hosszú fémből készült karmok kerültek, amikről vér csöpögött a lábára. A tenyerében a fiú szíve hevert.

Ezt kinézte Aelinből.

Karmok... villant át az agyán miközben Aelinre pillantott. De az elmélkedésből Kevin hangja szakította ki.

- Tessék? - kérdezte egyszerre a két gyerek.

- Mit kerestek Rómában? - érdeklődött a férfi.

Dan és Aelin összenézett.

- Küldetés. - felelték egyszerre.

- Bocsánat... de megtudná mondani, hogy mik voltak azok a lények akik megtámadtak minket? - kérdezte Dan.

- Azok...

- Warlockok! - kiáltotta a lépcsőről Jack, mire a fölötte ülő John jó erősen fejbe vágta.

- Nem megmondtam, hogy irány a szobátokba?! - keményedett meg a férfi hangja. - Nem elég, hogy lógtok, még apátokra is magasról szartok?

Jack máris nyitotta volna a száját, hogy lecsapja a magas labdát, amit az apja feldobott. De John gyorsan még egy ütést mért a fejére, hogy elhallgasson az ikre.

- Bocsánat Apa. - hebegte John, Jack dühösen a fivérére nézett, és karon vágta.

- Aú! - mondta John.

- Már elnézést.  - vonta össze a szemöldökét Dan - De mik azok a warlockok?

- Fekete mágusoknak is hívják őket. - kezdte Kevin. - A jó mágusok erejét lopják el. Ezzel növelve a hatalmukat. Félvéreket nem szoktak megtámadni. Semmire sem mennek vele, kivéve ha az illető Hekáté gyermeke.

- Akkor minket mért támadtak meg?! - értetlenkedett Dan.

- Az egyik azt mondta "Nem ők azok". Akkor nem minket kerestek. - vélekedett Aelin. - De dumáltak valamit a szagunkról.

- Ja, hogy OLYAN. - vágta rá Dan. - Megnyugtató, hogy mágus szagunk van... - morfondírozott a kis srác.

- De... mért volt olyan szagunk?! - értetlenkedett Aelin.

- Tudtotokon kívül érintkezhettetek mágusokkal. Kész vagy. - mosolygott a férfi Danre. - Ti még itt vagytok? - pillantott az ikrekre. - Nyomás a szobátokba!- John azonnal elindult felfele, ám Jack ott maradt. - Anyádnak szóljak, ha haza ér? Ma rövid napja van. - a kamasz szemei hirtelen kitágultak és azonnal fel sprintelt. - Ez mindig bejön. - motyogta Kevin.

A férfi már nyitotta volna a száját, amikor hirtelen megszólalt egy telefon. Dan a zsebéhez kapott.

- Igen? Szia Amy... Hát... ez egy elég vicces sztori...

Nos a sablon szöveg: Remélem tetszett véleményeteket várom commentben!