Percy Angliában állt a folyóparton a kezében egy könyvel. Nem mindennapi látvány meg kell hagyni. A másik kezében egy horgász botot tartott. 

- Öt óra. Tíz óra. - próbálgatta a botot. - Jesszusom, hogy felnőtt emberek ezt csinálják.... 

Meglendítette a botot, pont úgy mint egy fegyvert, mire a vége beleakadt a nadrágja szárába. Próbálkozásai alatt a horog beleakadt egy fába, egy bokorba és a fülébe. 

Horgászat... jó vicc. Ingyen fül lyukasztásként kéne beharangozni, akkor talán valaki megvenné. Annabeth, csak miatta jött el. Egy új hobbi... Hát erről a hobbiról inkább lemond. Előkapta a revolver-ét és célba vette a halakat. Hármat simán lelőtt hiába mozogtak, ő gyorsabb volt. 

Összeszedte a halakat és a London-i Jackson villa felé vette az irányt. A komornyik nyitott ajtót, mire mosolyogva feltartotta a kis kosarat, amiben a halak voltak. 

- Nem hitte, hogy sikerül, mi? - kérdezte. 

- Én mindvégig bíztam önben uram. 

Átadta a férfinak a kosarat és belépett a házába. Ledobta a kabátját a fogsara, majd megpillantott valamit az egyik asztalon. Lassan lépett oda és emelte szemmagasságba a tollat, majd levette a kupakját és immár Árpályt tartotta a kezében. Elégedetten szemlélte a pengét. Már mióta nem kellett egy szörnyet sem megölnie. Mióta nem kalandoznak Annabethel. Visszavonultak. Kiöregedtek. El kéne fogadnia. De nem tudja. Annabethnek persze megy... A lány az építészet mellett új hobbit talált magának, az írást, ír mindenről, múmiákról, félvérekről, egyiptomi mágusokról. Mindegyik az egyik kalandjuk volt. Százszor is neki ült, hogy elolvassa a könyveit. Peter Johnson és az Olimposziak... róla szól, csak Mr. D egyik idióta nevét használta az övé helyett. De nem csak a diszlexiája akadályozta a regény befejezésében. Hanem maga a tény, hogy már ennyire idős, hogy soha többé nem lesz ekkora kalandban része. Utálta régen. Mindent megadott volna azért, hogy ne Poszeidón fia legyen. Most... Most mindent megadna, hogy újra fiatal legyen, hogy újra harcolhasson. Visszatette a kardjára a kupakot és visszahelyezte az asztalra. Már nincs rá szüksége. 

Vacsoránál csak kapirgálta az ételt. A nyolc fős asztalt szemlélte, ahol csak ő és Annabeth evett. Édes kettesben, már lassan két éve. Hat éve lett egyetemista Peter és Susan. Négy éve Edmund és Ingrid. Két éve pedig Lucy. A legkisebb gyermeke is felnőtt. 

Az asztalnál lévő üres székeket bámulta. Egy másodpercre lehunyta a szemét, majd amikor kinyitotta, már nem Annabeth mellett ült, hanem az asztal főn. Susan hangosan vitatkozott Edmundal. Ingrid csak döbbenten pislogott, neki mindez új volt, hiszen csak 16 évesen került vissza hozzájuk. Lucy valahonnan egy hógolyót nyomott Peter kezébe és mosolyogva összenéztek, majd másodpercre pontosan egyszerre találta el az egyikük Edet és a másikuk Sust.  

- Hínáragyú jól vagy? - kérdezte Annabeth, mire azonnal kizökkent. 

- Persze. - felelte. - Mi hír a srácokról Észlány? 

- Susanel tele van a tévé. Peter nem rég hívott. Szinte a nap 24 óráját a kórházban tölti. Ingrid Susannek dolgozik, de kitudja, hogy mellette még, hány államnak és országnak... Lucy főszerepet kapott, Roseval együtt dolgozik. Edmund.... Edmunddal nem tudom mi van... 

- Csodálkozol, csak akkor hallunk felőle, ha pénz kell neki, vagy ha a kicsapás határán van. 

- Hagyd már. Ókínaiul nagyon jól tud, de a modernebb nyelv nem az erőssége. 

A komornyik behozta a második fogást, a halakat amiket Percy fogott. 

- Ó! - lepődött meg Annabeth. - Szóval találtál magadnak egy olyan hobbit, amihez nem kell kard, vagy pisztoly. 

- Hát... öhm... mondjuk. - felelte Percy. 

Annabeth a szájához emelt egy falatot, majd valami furcsát érzett a nyelvével. Az ajkához nyúlt és kivett a szájából egy kis töltényt. 

Percy kínosan elmosolyodott. - Hogy állsz a könyveddel? Ígértél a kiadónak még egy félvéres és még egy múmiás történetet. 

- Ne tereld a témát. - tette a szalvétára a töltényt. 

- Csak félig meddig terelem. - vágta rá a férfi. 

- Sehogy. Ahányszor leülök a monitor elé, csak bámulom, semmi ihletem sincs!  

- Talán el kéne utaznunk egy kicsit... mint régen. - vetette fel, némi reménykedéssel, hogy Annabeth belemegy. 

- Inkább bámulom az üres papírt. De amúgy nem rossz ötlet. - Annabeth megette a köretet, majd felment a dolgozó szobába és a gép elé ült. 

Elkezdett írni, majd kitörölte a szót. 

- Gonosz múmia... - gondolkodott, és beírta a szöveget, utána hevesen megrázta a fejét és kinyomta a gépet. - Átkozott múmia. Mániákus múmia... - kapta le a falról az egyik reneszánsz kori kardot, ami ennek ellenére frissen élezett és harcra kész volt. 

Annabeth elmerült a gondolataiban, lassan újra megjelentek előtte a homok dűnék, majd egy rabló tábor. Felpattant az asztalra ezzel egy két papírt lerúgva és megemelte a kezét. A kard a kezébe belesimult és már jött is az első bandita, a múmia egyik szolgája. Leugrott az asztalról és egy bukfenc kíséretében levágta a függönyt a helyről. Ekkor nyílt ki az ajtó és lépett be a komornyik. Annabeth mosolygott, hosszú idő óta először élet tűnt fel a szemében, újra ugyan az a régi fény. 

- Mrs. Jackson. - mondta szemrehányóan a komornyik, mire Annabeth megpördült, majd a kezében lévő kardra és a földön heverő bársony függönyre nézett. 

- A férjemnek erről nem kell tudnia. - mondta ideges mosollyal. 

- Számon lakat Mrs. Jackson, de ez esetben nézze el Mr. Jacksonnak a halas incidenst. 

- Hát persze... - motyogta a nő. 

~~~

Edmund Jackson elő lépett a sátorból, az arcát homok lepte be. A kezében egy ókínai szöveg volt. Véletlenül talált rá, alig egy éve, amikor az egyetemen kimentek terepre, őt pedig szörny támadás érte. Bár ő sokkal jobban egybe maradt, mint a szörny és az egyik anyagkatona amit feldöntött, de a kőember fejében érdekes iratokat talált, amire a kínai kormány csupán azért nem talált rá, mert nem világították át röntgen sugárral... Amatőrök... 

Edmund a távcsövét a szeméhez emelte és a távolban közeledő karaván járatnak intett egyet. 

- Megjött a szállítmány. - mondta kínaiul az egyik munkatársának. 

Hihetetlen. Mindig azt mondogatták a kínaiak, hogy megtalálták az agyaghadsereget a császárral Csin Si Huang-ti-val együtt. Az egész egy hazugság volt. Az agyaghadsereg többségét megtalálták, de a császár félt a sok merénylettől és ezért a halálakor is két sírt csináltatott magának, a kínaiak csupán az álca sírt találták meg, az álca császárral. Leleményes fickó volt annyi szent. Megépítette a kínai Nagy falat, állítólag a hunok ellen, de Edmund ebben sosem hitt. Főleg mivel a kínaiaknak is megvolt a maguk mitológiája. És amióta itt van nem egy érdekes szörnnyel találkozott, ami igazolja a kínai kultúra valóságát, úgy mint a görögöt, az egyiptomit és a rómait. Nem csoda, hogy a szülei gyakran jártak erre fele is. 

Amit most a kezében tart a császár személyes naplójának egy részlete, amit elrejtett az egyik agyagkatonában. Felbecsülhetetlen érték és mivel ő jött rá, hogy hol van, pontosabban a szörny, de ha ezt mondaná őrültnek hinnék, ő kapta meg az ásatásra vonatkozó engedélyeket. Egy hónapja ásnak idekint. Valahol a homok alatt kell lennie egy óriási szobornak, szerencsére tegnap előtt végre megtalálták a kolosszus fejének a tetejét. Ha pedig eljutnak a szobor szájáig onnan talán már betudnak menni a valódi sírba. 

- Szervusz Ed. - ért be végre a karaván és szállt le Mr. Robinson a nyeregből. - Tudod, ahogy álltál ott a dűnén egy pillanatra mintha az apádat láttam volna. Percy Jackson fia, megtalálta az első kínai császárt, nos, hogy hangzik? - kérdezte az öreg. 

- Remélem ha itt végzünk inkább ő lesz Edmund Jackson apja. - felelte Edmund őszintén, és közben a megtalált fejrészhez siettek. 

- Amikor elmondtam a múzeumban, hogy mire bukkantál, nem hittek a fülüknek! - folytatta az öreg Robinson. Edmund csak örömmel elmosolyodott. - Mikor juszt be a sírba? 

- Na azt nem tudom. Elvileg a szájánál van a bejárat, de az ókínai sosem volt erősségem. - húzta el a száját. - Ha óegyiptom, latin vagy ógörög lenne sokkal egyszerűbben menne. Mi van a nagyvilágban Mr. Robinson? 

- Úgy gondolod, hogy nyugaton? 

- Hogy máshogy? - kérdezett vissza Ed. 

- A nővéred megnyerte az elnök választást.  

- Akkor fel kéne hívnom őt. Milyen kár hogy itt nincs térerő. - felelte gúnyosan a fiú. 

- Hallie üzleti ügyben elhagyta az országot. 

Edmund keze ökölbe szorult, az állkapcsa megfeszült. 

- Semmi közöm Hallie Beckendorfhoz. - felelte és a nagy meleg ellenére körülötte jegesedni kezdett a homok.

- Gondoltam érdekel, hogy éppen milyen veszélynek teszi ki magát. 

- Azt csinál amit akar. Már rég nem tartozom az életéhez, ahogy ő sem az enyémhez. 

A homok fokozatosan megfagyott körülötte. Zavarta pusztán, ha csak meghallotta Hallie nevét. Sok év telt el, de a dühe úgy fagyasztott mindent jéggé, mint ahogy Hall éget porig mindent amikor dühös. Hallie négy éve dobta ki. Szó szerint. Minden előzetes bejelentés nélkül, csak egyszerűen szakított vele. Megvoltak a maga okai. De Edmundot nem az dühítette amit mondod, hanem a vérének a pezsgése, az mekkora gyűlölet támadt a lány szemében. Jó színésznő, de ezt képtelenség ilyen tökéletesen előadni. Azért volt dühös, mert szakított vele. Nem hülye, tudja, hogy azt akarta, hogy idejöjjön, de a módszer gonosz volt és iszonyatosan hatásos. Úgy nyelte le, mint a hal a kukacot és mire észbe kapott már Kínában is volt John bácsikájánál, aki itt üzemelteti a Piahn nevű casinot és bárt. 

- Megtaláltuk! Megtaláltuk! - kiabálták a fej felől a munkások. 

Edmund megszaporázta a lépteit, majd örömében felujjongott amikor meglátta a sírkamra bejáratát. Egy hónap kínszenvedés a sivatag porában, ahol a homok olyan helyekre jut be, ahonnan soha az életbe nem lehet eltávolítani. De megérte. A császár már csak egy karnyújtásnyira van tőle. 

Gondolkodás nélkül lemászott a vájatba és együtt a munkásokkal felnyitotta az ajtót. 

~~~

Percyt és Annabetht délután egy nem várt vendég lepte meg. A férfi azzal a szándékkal érkezett, hogy felkérje a párt egy ügyre. 

- Ez itt. - vett elő a táskájából egy gyönyörű ereklyét az ügynök. - Csin Si Huang-ti utolsó ajándéka. Amit mi Angolok loptunk el a Kínai kormánytól még a második világháború idején. Ezt szeretnénk vissza küldeni nekik és nagyon szeretnénk, ha önök vinnék el. 

- Óh... - nyögte ki Percy, majd Annabethhez hajolt. - Fogalmam sincs ki az a Sín csiszoló, de igazán elvihetnénk.

- Csin Si Haung-ti Hínáragyú, az első kínai császár. 

- Hát jó neki. - felelte. 

- Sajnálom uram, de mi megígértük egymásnak Percyvel, hogy lenyugszunk és... kiszállunk a kémes, csatás, dolgokból. - mondta sajnálattal a hangjában. De lénye minden porcikája vágyott erre a megtisztelő feladatra, ráadásul a császár ajándéka is érdekelte. 

- Csak arra gondoltuk, hogy ön Mrs. Jackson sokat járt Kínában és mégis csak imponálóbb, ha egy ismerős viszi el az ékkövet Kínába. 

Percy csak unottan támaszkodott a fején és hallgatta, ahogy a neje mondja, hogy nem vállalhatják el, pedig látszik rajta mennyire szeretné. Egyszer csak megköszörülte a torkát és a férfira nézett. 

- Tudja Annabeth féltestvére Kínában él... 

- Johnathan! - pattant egyet ültében Annabeth. 

- Gondoltuk, hogy meglátogatjuk. - nézett nyomatékosan Annabeth szürke szemébe, hogy értse a célzást. 

- Igen! Gondolkodtunk rajta, már régen voltunk nála. - bólogatott Annabeth. 

- És... mért ne ugorhatnánk be közben ezt a kis tárgyat átadni? 

- Ezt vegyem úgy, hogy elvállalják? - kérdezte a férfi. 

Percy és Annabeth összenézett. - Igen! 

~~~

Edmundnak a sírban folyamatosan rossz előérzete volt. A sötétséggel sosem volt semmi baja, annál több volt a sírokkal. Csapdák. Oszlopok. Titkos csapóajtók. Nem egy Athéné kölyök esett már bele az ókori csapdákba. Megfontoltam lépkedett, nyomában Mr. Robinsonnal és két kínai végzett geológussal. A földön kiszögeléseket, vagy nyomásra érzékeny pontokat keresett, bármit, ami segíthet rajta. Az egyik geológus megunta óvatosságát és előre sétált. Egy kattanó hangot hallott, majd valami furcsa halk zajt, motoszkálást, mintha valaki eltekerne pár nyílást takaró zárat. 

- HASRA! - kiáltotta, majd a földre vettette magát és úgy kezdett tovább kúszni.

A feje fölött nyílvesszők sisteregtek és csapódtak a szembe lévő falhoz. Amikor kiértek a zónából és meggyőződtek, hogy a veszély elmúlt. Felálltak és ezúttal Edmund vezetésével folytatták az útjukat. Senki sem akarta megelőzni a félistent. Az alagút végét fényesség lepte be, amit kilépett leesett a szája, az agyaghadsereg megmaradt emberei magasodtak neki háttal, mindegyik középre nézett. Mintha onnan várnák a parancsot. A geológusok megint nem bírtak magukkal és megindultak, ahogy Edmund is. Ám amikor elhaladtak a 6. sor gyalogosnál újabb kattanás ütötte meg a fülét. Ezek viszont a plafonról érkeztek. Menekülni kezdett, ahogy a másik soron Mr. Robinson is. A két geológus lassulni kezdett Edmund hátra fordult, de már nem tehetett semmit, a nyilak célba értek. Edmund elkapta a tekintetét és továbbfutott. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve beugrott az agyagkatonák közé. A nyilakat felfogták az agyagszobrok és megmenekült. 

Aztán csend lett. Felpillantott. Mr. Robinson a módszerét követve nézett fel rá a szobrok közül. 

- Jól vagy? - kérdezte. 

- Én igen. És maga? 

- Én is. 

Felkeltek és a terem közepére sétáltak. 

- Itt kéne lennie a császárnak. - nézte a naplót Edmund. 

- De itt nincs semmi! - dühöngött Mr. Robinson. - Megelőztek volna minket? Vagy ez lenne a csali sír?! 

- Nem hinném Mr. Robinson. - felelte higgadtan Ed. - Ha jól körbe nézz, akkor látja, a por réteg nem egyenletesen oszlik el, és pont egy szimmetrikus téglalapot alkot ez a hely. Szemmértékre 10 és 15 méter lehet a téglalap a és b oldala. 

- És ez mit jelent? - puffogott magában az öreg. 

- A pontos méret, vagy az, hogy egy csíkban nincs por réteg? - kérdezte Ed, a szeme előtt számítások lebegtek. Kereste, hogy honnan került be a por és mért van ekkora fényesség. Tükröket keresett. 

- Mindkettő! - kiabálta lassan Mr. Robinson. - Edmund! Az isten szerelemére ne mond, hogy hiába ástunk le ide. 

- Nem hiába kedves barátom. - mosolygott Ed. - Látja odafentről a légző nyílásokat? Onnan került ide a por. Ha pedig nem csal az anyámtól eltanult technikám, akkor ez bizonyára... egy felvonó. - ugrált a talajon, majd a szélére sétált, ahol a vékony csík van és végig simított a talajon. - De ez egy felvonó lesz Mr. Robinson. - pattant fel és sietett középre. A tenyerével elkezdte letörölni a port. 

Egy apró nyílás volt középen. Megnedvesítette a száját és lassan benyomta. A talaj alatta megremegett, majd egy nagyot kattant a gomb és a talaj alatta kettényílt. Mr. Robinson még éppen idejében állt be az egyik folyosóba, mielőtt a téglalap teljesen beszakadt volna, miközben oldalt valami kiemelkedett.

- Edmund! Edmund jól vagy?

A fiú a por miatt elkezdett köhögni, majd körbe nézett. 

- Edmund! 

- Jól vagyok! - kiabálta kicsit rekedt hangon. 

- Mit találtál? 

Edmund elővette a zsebéből a zseblámpáját és megvilágította a sötét helyet. Négy ló szobor bámult vissza rá, ijedten összerezzent majd megkerülte a lovakat, miközben pár mumifikálódott testben majdnem hasra esett. Aztán, amint meglátta a szekerét és rajta az írást, elkezdett örömében nevetni. 

- Edmund! - kiáltotta az öreg. - Mi az?

- Csak évszázad legnagyobb lelete! - mosolygott a fiú. 

- Meg van a császár?! 

- Igen! - a szekérhez lépett és elkezdte olvasni magában a feliratot. - Biztosan ő az! És ahogy elnézem az ágyasait is vele temették. - világította meg a múmiákat. 

Aztán meglátott egy kötelet, gondolkodás nélkül elvágta és a felvonó emelkedni kezdett. 

Késő estére már otthon volt Johnathannál. Lezuhanyozott, még a haját is megmosta, utána felhúzta a zakóját és lesietett a casinóba. 

John bácsi egy középkorú nővel ivott, a férfi mint mindig, most is elemében volt, hihetetlenül jól tudott mindig mulatni. Edmund nem különösebben foglalkozott vele. Annál inkább a lépcső végén szobrozó kreol bőrű lánnyal, akinek több színű írisze fényesen ragyogott. Mind egy véletlenül a lány rámosolygott és a mellkasához préselődött. Edmund azonnal megérezte bódító illatát. Áfonya, keverve valamivel, de nem tudta pontosan megmondani mivel. Annien szokott ehhez hasonló illatot érezni... legalábbis régen érzett. A lányon utálta, de ezen a hölgyön teljesen másmilyen volt. 

- Nem hívna meg egy italra és esetleg valami másra? - kérdezte halkan csengő hangon a fiatal nő. Közel egy korú lehetett vele, vagy maximum 2 évvel idősebb nála. 

John bácsi kicsit felszisszent, amikor kiszúrta azzal a hölggyel az unokaöcsét és rögtön akcióba lépett. 

- Edmund! - mondta széles vigyorral az arcán. - A felfedező, gyere vendégem vagy egy italra. - húzta a bár pulthoz. 

De Edmund le se vette a tekintetét a lányról, aki kecses lábaival és finoman ringó csípőjével elindult az egyik póker szoba felé. 

- Kettőt. - mondta a csaposnak Ed. - Bocs Johny bácsi, de... - nézte még mindig a lányt. - Jobb ajánlatot kaptam. 

Johnathan elhúzta a száját és elkapta Edmund karját mielőtt lelépne, a szőkeség másik kezével idegesen a hajába túrt. 

- Ide figyelje Ed. Régészeti nyelven, ebben a sírban, már megannyi fáraó feküdt. És, amúgy is van jobb dolgod mint csajozni. A felfedezésednek pár órán belül híre megy, mi van ha a szüleid is megtudják? Nem fognak örülni, hogy otthagytad a sulit! 

- Nyugi John bácsi. Én itt vagyok. Ők pedig valahol jó messze. - felelte Ed. - Most pedig megyek, fel kell tárnom egy szép leletet. 

Edmund lelépett a hölgyemény után. Miközben Johnathan aggódott az unokaöcséért, nem hiába nem házasodott soha meg és döntött úgy, hogy nem vállal gyereket, bőven elég volt neki Ed és Susan, hogy rájöjjön ez nem túl jó ötlet. Megfordult és azonnal halál sápadt lett, de hamar mosolyt erőltetett az arcára. 

- Johnathan! - sétált hozzá mosolyogva a féltestvére Annabeth. 

Kellett neki az ördögöt a falra festenie.... 

- Percy! Annabeth! - nevetett fel kínjában. - Kínában vagytok! - ölelte meg a testvérét. - Fogalmam sem volt róla, hogy megláttok. 

- Mi az ki van itt? - mosolygott jó kedvűen Percy, kicsit hiányzott neki Johnathan még akkor is, ha ott ahol a fickó felbukkan kő kövön nem marad. 

- Ki? - sápadt el megint a férfi. 

Majd hangos csattanás hallatszott a póker szobából és Edmund repült ki az ajtón egyenesen az egyik asztalra. 

Annabeth tátott szájjal bámulta a fiát, ahogy Percy is. Johnathan pedig szépen lassan hátrálni kezdett. 

- Nem mész te sehova. - kapta el a vállát Percy. - Edmund. - rángatta maga után a szőkeséget. 

Az ajtó újra kivágódott és ezúttal egy szőke hajú, kék szemű dühös idősebb férfi sietett ki, pár haverjával. 

- Te kis kölyök. - indult meg Edmund felé. 

Percy felrántotta az asztalról Edet. 

 - Te mit keresel itt? 

- Apa eresz! - tett egy lépést a férfi felé Edmund. 

De Percy megpördült és elkapta a férfi öklét. 

- Lassan a testtel. - bámult bele a kék szempárba. - Ő a fiam.... Jason Grace?!  

- Percy Jackson?! - A két férfi felnevetett és megölelték egymást. 

- Mikor volt?

- Gaia. - felelte a Jupiter fiú. - Annabeth Chase. 

- Szervusz Jason. - biccentett neki, majd folytatta az Edmunddal való ordibálást. 

- A fiad, egész este a lányomat tapizta, fiad vagy sem kijár neki egy alapos verés. - mondta Jason. 

- Figyelj megváltoztak a dolgok. - kezdte Percy - Feleségem van és gyerekeim. Tudod, hogy megy ez, és igen járna Edmundnak egy verés, de akkor... 

- Akkor az anyja nagyon dühős lenne. - vakkantott oda Annabeth. 

Edmund csak dühösen bámult maga elé, miközben Percy és Annabeth a lépcsőhöz vezette. 

- Hogy képzelted ezt? - kérdezte Percy. - Egy perce se vagyok itt és máris ki kellett húzzalak a bajból. Mért nem vagy a suliban? 

- Közbe jött valami. - vonta meg a vállát Ed. 

John bácsi csendben állt Annabeth mellett, mint egy jó testvér. 

- Kicsaptak? - kérdezte Annabeth. 

- Nem egészen... Ott hagytam és átme... - kezdte, de félbe szakították.

- TESSÉK?! - kiáltott fel az Anyja. 

- Ásatási engedélyt kért és megtalálta az első császárt! - vette védelmébe a fiút John bácsi. 

- Hogy mi?! Ez igaz? - nézett a fiára Percy. 

- Igen. Ma szállítottuk át a múzeum raktárába, rekonstruálásra. Holnap fogjuk felnyitni a koporsót. Maradsz rá anya? 

Annabeth lassan elmosolyodott. - A múmiák felvillanyoznak. 

- A nyugodjék békében nálatok semmit sem jelent? - érdeklődött diszkréten Percy, majd mind a négyen halkan felnevettek. 

- És ti mit kerestek Kínában? Gondolom nem John bácsit jöttetek meglátogatni. - mosolyodott el Ed. - Nem arról volt szó, hogy ti most kicsit pihentek?

- Hát... tudod az úgy volt... 

Kezdett el mesélni a két felnőtt....

Tessék hoztam még egy részt. Remélem tetszett. A múmia rajongóknak ismerős lehet a rész, kicsit jobban belementem a történelembe, mint a filmesek. Véleményeteket várom commentben ;)