Amy aranyosan mosolyogva beszélgetett az idegenvezetővel, míg mellette Aelin unottan rágta a rágógumiját. Mögötte pár méterrel Sven és Dan Arielt figyelték, illetve a megfelelő könyv után kutattak.

- Ez olyan érdekes! - kezdte teljes átéléssel Amy. - Igaz, hogy olyan különleges ez a terem, hogy ha ez bizonyos ponton megállunk, akkor a terem másik felében lévő személy úgy hallja a hangunkat mintha ott állnánk mellette?

- Vajon hány diák keserítette már meg így más sorsát? - morfondírozott magában Aelin.

- Igen kisasszony valóban ilyen különleges ez a terem. - kezdte az idegenvezető, majd hosszas beszédbe kezdett a hely építkezését illetően, amitől Aelin egyre jobban ki volt.

Inkább hátra sétált a két fiúhoz és tündelényhez, Amy remekül eltereli a fickó figyelmét.

- Na hogy álltok? - kérdezte.

- Az ókínaim igen hiányos írásjelek terén, meg kb. minden téren, így vacakul. - vágta rá Sven. - Dan tíz perce szenved, hogy megszállja valamelyik ókínai ficsúr, aki a kard tulajdonosa volt, de sokat nem használ.

- Gyerünk már! Önként kérem a mentális képességeidet! - panaszkodott a kis srác. - Hahó! Nem értem mire jó ez a kard, ha nem azt csinálja amit akarok. - A kard kicsúszott a kezéből és fejbe vágta Dant a markolatával. - AÚ! - kiáltotta a fiú. - Éppen elég, ha Főnix csesztet erre kaptam még egy élő kardot is. Na gyere csak vissza! - kapta el a markolatát a fegyvernek, de az ellenállt neki és hol az egyik rángatta a másikat, hol pont fordítva. - Ne már! Léh! - rángatta tovább a fegyvert, de az megpörgette maga körül, mire Dan pofára esett és egyenesen a könyvespolcnak bukfencezett. - Utálom ezt a kardot... Neveletlen Lélekkard vagy! Jössz vissza azonnal! - pattant fel és loholt a fegyver után, aki elkezdte sorban leverni a könyveket a polcokról.

Sven és Aelin aggódva bámultak az idegenvezető után, de az csak Amyvel foglalkozott.

- Nem tudom, hogy jól vagy rosszul jártunk azzal, hogy ez a kard kiválasztotta gazdájának Dant. - suttogta a bátyjának Aelin.

- Hát ezt egyikünk sem tudja. - felelte Sven.

Ariel éppen idejében hajolt el a kard útjából, aki a pengéjével felemelte az egyik könyvet, majd Dan kezébe hajította. Utána, mint egy kard aki beolvass valamit a gazdájának elkezdett oldalra dülöngélni, mintha hevesen gesztikulálna, miközben furcsa nyüszítő hangot adott ki. Már amennyire feltételezzük, hogy egy kard képes bárkinek is beolvasni.

Dan idétlenül pislogott, majd kinyitotta a könyvet. A szája lassú mosolyra húzódott.

- Megvan a következő nyom! - vigyorgott. - Szép volt Léh! - pacsizott össze a karddal, aki visszarepült a helyére, a Dan derekára rögzített kardhüvelybe.

- Azt ne mond, hogy megtanultál ókíniaul! - sietett Sven Danhez.

- Csak már láttam ezt a feliratot! - vonta meg a vállát a fiú. - Ez a kínai csempész király logója. Egy balek az ipse, már négyszer kiraboltam.

- Nagyképű... - motyogta Aelin.

- Szedjük össze Amyt és húzzunk el. - tette vissza a helyére a könyvet Sven, majd intett Arielnek. - Megtennéd?

- Persze. - mosolygott a tündelény és alig fél másodperc alatt minden helyre állt, mintha Dan nem bukfencezett volna a polcnak és a Lélekkard nem verte volna le majdnem az összes könyvet.

Sven elkapta Amy kezét, aki boci szemekkel nézett Svenre, hogy hadd maradjanak még egy kicsit.

- Felőlem itt is aludhatsz, ha megszerezzük az összes kulcsot, pont elég, hogy Dan elfelejtette közölni, hogy amúgy nála van az Emlékek köve.

- Hányszor mondjam még, hogy bocsánat?! - bosszankodott a kisfiú.

Amint kiértek Főnix azonnal odaszökkent melléjük. Sven a ködsegítségével elintézte, hogy a halandók csupán egy hatalmas bernáthegyi kutyának véljék őt, így többé-kevésbé mindenki higgadtan sétálgathatott.

- Dan... - motyogta Amy, majd berántotta a takarásba az öccsét és a kis csapatot.

Teljesen fehér lett az arca a meghökkenéstől.

- Mi az, mi a baj? - kérdezte Dan.

- Apa itt van. - suttogta, majd kinézett a kis bodega mögül.

- Ez Kína. Mért furi, hogy Apa itt van? - értetlenkedett a kisfiú.

- Nézzetek ki és meglátjátok. - felelte titokzatosan a lány, mire természetesen mindenki kinézett a bodega mögül, még Főnix is.

Edmund az egyik bodegának támaszkodva jegyzetelt a füzetébe, miközben Selmából ömlött a szó. Aelinnek sosem rémlett, hogy ennyire bőbeszédű lett volna az ex démon.

- Selma és Ed... a helyében már rég kinyírtam volna a nőt... - hökkent meg Sven.

- Csak nézzétek. - mondta erre Amy.

Edmund folyamatosan jegyzetelt. Mikor Selma befejezte a beszédet pár perc múlva ő maga is abbahagyta a jegyzetelést és a nőre mosolygott. - Itt jelzett mindenki agya, kivéve Arielé, hogy valami nagyon nem stimmel. - Selma szintén elmosolyodott. - Ez már csak Aelinnek volt fura. - Mondott valamit a nő, mire Ed felnevetett. 

Danben megállt az ütő. Ő még sosem hallotta az apját nevetni. Valami furcsa kontrasztot alkotott ez a két kép. Az Apja és a nevetés. A nővérére nézett, akinek az arcán tökéletes maszk ült. Semmi nem látszott rajta. Semmi érzelem. Csak, hogy kicsit sápadtabb a szokásosnál és, hogy az eddigi izzás a tekintetéből eltűnt.

Edmund és Selma tovább fojtatták a beszélgetést. A testbeszédből azonnal levették a gyerekek, hogy ezek furcsán összhangban vannak.

Főnix morgó hangot adott ki. Dan azonnal ránézett, hogy mi baja van. A sárkány szemében gyűlölet égett és meredten Selmát bámulta.

Amikor Dan megpillantotta, hogy az Apja keze Selma derekára siklik. Főnix megfeszült mellette, akárcsak Amy.

- Nem... Mondjátok, hogy ez lehetetlen. - suttogta Aelin. - A démonoknak nincsenek érzelmei...

- De ő már nem démon. Te vetted el az erejét. - vetette ellen Sven.

Amy szemében rettegés úszott át, de szinte azonnal el is tűnt. Több mindenre emlékszik az anyjából, mint Dan és ez egyszerűen lehetetlen. Az apja... Nem. Véletlen volt az a mozdulat, bizakodott. Az Apja Halliebe szerelmes. Látta őket nap, mint nap, emlékszik rá mi volt közöttük. Az nem lehet, hogy eltűnt az az érzelem. Az nem lehet, hogy Selma átvegye azokat az érzelmeket, amiket Ed táplált Hall iránt. Ez csak... valami vicc lehet.

Amikor viszont Ed megcsókolta a nőt. Amy lába megremegett, nem kellett hozzá sok, hogy ott helyben összeessen. Sven értetlenül állt a jelenet elé, míg Aelin egyetlen egy dolgot érzet. Szomorúságot. Mindig azt hitte, hogy Selmának ő a legfontosabb, hogy ugyanúgy van szüksége rá, mint neki a démonra. De ezek szerint... tévedett. Hiszen mivel elvette az erejét már nem köti semmi sem hozzá. A hűség szalagját abban a pillanatban elvágta, hogy megfosztotta mivoltjától. Dan a képből semmit nem fogott fel. Csak sejtette, hogy valaha az Anyja és az Apja ilyenek voltak. Ariel kérdőn pillantott a gyerek hadd irányába, akiknek a kedve egyre rosszabb lett. Ő nem tudta ki ez a férfi, a nőt meg pláne nem. Ugyan valahonnan ismerős volt neki az arca, de túl régi emlékek voltak már azok. Főnix csak nézte a párocskát, majd nemes egyszerűséggel megfordult és elrepült.

Dan utána nézett, egy pillanatra úgy vélte, hogy a sárkány szemében könny fénylett, de... mikor visszapillantott a lény, már nem látta benne.

- Menjünk... - mormogta Amy, majd elkapta az öccse könyökét és változtatott az út irányon.

Megkerülték Edmundékat és csak utána tértek vissza a főútra. Dan egy régi gyárig vezette a bagázst. A hangulata mindenkinek rossz volt, de most legalább Főnix miatt nem kellett aggódni, hátha van a városban olyan halandó aki átlát a ködön.

- Na figyeljetek. - kezdte a fiú. - Mindenhol a csempész emberei vannak. Ha a könyvnek igaza van és itt őrzi az ereklyét, akkor nagy valószínűséggel az alaksorban kell keresnünk.

- Nyugi már Dan. Piskót lesz. - ragadt meg Aelin, Dan és Amy kezét, majd maga után rántotta őket az árnyékba.

Szerencséjükre az alaksorban lyukadtak ki nem pedig valahol máshol. Pár másodperc múlva Ariel és Sven is csatlakozott a hozzájuk.

Aelin ez idő alatt tátott szájjal bámulta az alagsort, ami több méteren keresztül futott végig a helyiségen, nagyjából 12 méteres belmagassággal.

- Talán még se lesz piskóta... - motyogta a kislány.

- Mondanám, hogy próbálkozzunk a 12-es kapunál, mert onnan a legegyszerűbb eljutni az archívumba, de már bent vagyunk és fogalmam sincs, hogy innen hogyan lehet eltalálni az archívumhoz.... - húzta el a száját Dan.

- Nem találsz el a rendszerig? Milyen mestertolvaj vagy te?! - hitetlenkedett Sven.

- Olyan aki megtervezi a lopást nem csak belevág, különben a zsaruk ifjúsági dutyiba nyomják! - vágta rá.

- Oké. Akkor keressük meg az archívumot. - felelte Amy, akit még mindig letaglóztak az események.

A folyosókon közlekedtek. Őröket nem láttak, ami nem feltétlenül volt egy ilyen helyen jó előjel. Dan sietősen szedte a lábait, miközben a tekintetével a fő termet kereste. Mozgást érzékelt oldalról, mire megtorpant.

Oldalra pillantott. És a helyet tanulmányozta. Határozottan zavarta valami.

- Amy... - suttogta. - Neked nincs rossz előérzeted? Amy? - fordult hátra. De a többiek sehol se voltak. - Amy! - elindult visszafelé. Pontosan emlékezett, hogy mikor merre kanyarodott, viszont amikor kilyukadt ugyanoda földbe gyökerezett a lába.

Nincs itt senki. Ez a valami olyan, mint egy útvesztő. Talán.... Nem. A labirintus Amerikában van. Ez pedig Kína. De akkor... hogy lyukadhatott ki ugyanoda?

- AMY! SVEN! AELIN! ARIEL! - kiáltotta de nem jött rá válasz.

Előkapta Léht, aki megállás nélkül nyüszített.

- Te tudod hol vagyunk? - a kard félelmében remegni kezdett a kezében. - Gyáva nyúl vagy Léh ugye tudod?

Dan kikapta a telefonját a zsebéből és azonnal tárcsázta Amyt. Felvette.

- Amy hol vagy?

- Dan, te hol vagy? Megálltam egy pillanatra, mert rettenetesen hasogatott a fejem, mire kettőt pislogtam eltűntetek!

- Nem az agybogyót akar kidurranni? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Új szabály! Ne hívd a tumoromat agybogyónak, ami egyszer végez majd velem. A többiek?

- Passz. - felelte a fiú. - Nincsenek sehol... várj valaki hív... Ez Sven! Kapcsolom hármas beszélgetésre.

- Dan? - kérdezte Sven.

- Én is itt vagyok! - szólalt meg Amy.

- Hála az égnek. Hova tűntetek?!

- Ezt én is kérdezhetném. Aú! A fejem... Majd szétrobban. - motyogta Amy.

- Hé, figyeljetek! Nekem itt valami nagyon nem stimmel! Egyik pillanatban még mögöttem voltatok, a másikban már nem. És ez a hely... elindultam visszafele erre ugyanoda lyukadtam ki, mint ahonnan indultam. Mintha egy útvesztőben lennénk. - hadarta a készülékbe Dan.

- A labirintus nem terjed ki Kínáig. - mondta úgy Amy, mintha egy hülyéhez beszélne.

- Skacok hallgassátok. - Sven hangjában döbbenet úszott. - Itt a falakon görög freskók vannak, még pedig késő hellászi, azt hiszem. De, hogy kerülhettek ide az alaksorba?! - értetlenkedett.

- Alaksor? - nézett körbe Dan. - Én itt nem látok semmit.

- Gázvezetékek vannak itt, meg egy humán erőforrás feliratú tábla. Aelin? Aelin!

- Gázvezeték?! Hogy kerültetek két szinttel lejjebb? Az már az Al-alaksor!

- Eltűnt a húgom! Esküszöm, hogy az előbb még itt volt mögöttem! AELIN!

- Nyugodj meg Sven. Pánikkal semmire sem megyünk. Dan, a telefonok alapján nem tudsz bemérni minket? - kérdezte Amy. 

- De. Remélhetőleg. - felelte a kisfiú, majd rákeresett a nővére és Sven telefonjának a jelére. - Öhm... Amy, Sven. Itt valami TÉNYLEG nem stimmel! Behoztam a tervrajzot és... folyamatosan változnak a járatok! Tényleg úgy, mint egy varázs labirintus.

- Tudjátok mi van előttem? - csendült fel Sven hangja. - További freskók. Ezek pedig nem késő hellásziak. Hanem mínosziak. Szerintem a labirintusban vagyunk...

- Az kizárt nem nyúlhat át az egész Csendes-óceán alatt! Az elmúlt években újjá kellett építenie.... Ó! Van rendszer! - Amy előtt számok kezdtek el lebegni. - Rendszer... Rendszer... Háromszögek, azokban négyzetek, azokban körök... Ezért fáj a fejem! Az agyam tudta, hogy labirintusban vagyunk!

- Bezzeg, amikor elkezdem bizonygatni, hogy ez egy labirintus mindenki leszólt a fenébe! - háborodott fel Dan.

- Várj! - kezdte Sven. - Ez... lehetetlenség! - A fiú eljutott egy főbb teremhez, ahol mindenhol Mínoszi tárgyak hevertek vitrinekben. - Alig maradt fenn pár mínoszi ereklye, de a karomat feltenném rá, hogy ezek mind azok!

- Nem látom az összefüggést. - motyogta Amy.

- Nézzetek körül magatok körül! - mondta határozottan a fiú. - Mit láttok? Dan?

- Pár fura fémtekercset, viaszfigurákat, vázákat.

- Milyen váza?

- Valami görög. - vonta meg a vállát a fiú.

- Ehhez hasonló?

Abban a pillanatban egy fénykép érkezett Dan telefonjára, megnyitotta az üzenetet, majd összehasonlította a két vázát.

- Igen. Hasonlóak. - felelte. - Nagyon hasonlóak.

- Amy?

- Itt is. - válaszolta a lány.

- Újra alkották a labirintust. - állt össze Sven előtt a kép.

- Állj. Ezt, hogy érted? - értetlenkedett Amy.

- Valahol olvastam, hogy ha valaki egy bizonyos mitológiai történethez megfelelő mennyiségben gyűjti össze az időszakra jellemző tárgyakat, akkor amíg van egy központi elem, ami összetartja ezeket, a mitológiai helyszín valóssá válik.

- Ki az a hülye, aki létre akarná hozni önként a labirintust?! - kérdezte értetlenül Dan. 

- A te csempészed. - vágta rá Sven. - Kell lennie valami fókuszpontnak. Valami ami az egészet, a több dimenziós labirintust összetartja.

- Ariadné fonala! - kapcsolt Amy. - Nincs annál erősebb ereklye, ami mínoszhoz kötne bármit is. 

- Ha a fonalat elvisszük, akkor a dimenziós kapuk bezáródnak. Mintha kivennénk az aksit a kocsiból. Amy kiismerte az agybogyót a labirintust? 

- NE NEVEZD AGYBOGYÓNAK! 

- Hékás hékás! Nyugalom. - mondta Dan. - Engem egy dolog érdekelne. Ha megalkották a labirintust, az azt jelenti, hogy hét szűz férfit és nőt kell beküldeniük hét évente. 

- Igen. Cserébe pedig nem bukik le a fickó a csempészettel. - fonta össze a szálakat Sven. 

- Viszont, ha a mitológia ezen része megegyezik a valósággal, akkor a minotaurusz is... létezik?

Hatalmas ordítás rázta meg a helyet, mind a három gyerek ijedten kapta körbe a tekintetét.

- Attól tartok igen... - suttogta Amy. - Figyi, ha igaz ez az egész akkor, meg kell találnunk egymást mielőtt a Minotaurusz talál meg minket. Utána pedig meg kell találnunk a fonalat. 

- És Aelint és Arielt. - tette hozzá Sven. 

- Pontosan. Maradjatok, ahol vagytok összhangba hoztam a két térképet a hol létetekről és a... a labirintus dimenzióit.... 

- Amy... - Dan hangjában félelem csilingelt. - Menni fog? 

- Nagyon remélem. ..Dan. Te vagy közelebb, előbb feléd indulok. 

~~~

Aelin csak arra emlékezett, hogy a bátyja után sétál, majd egy erős ütést mértek a fejére és utána képszakadás. Egy irodában kezdett el ébredezni. A hely Hádészos vérét azonnal lázba hozta. Fekete függönyök gátolták a fény beszűrődését az ablakon. Füstölő égett a helyiségben és tisztán hallotta, hogy valaki van itt. Felakart állni a székből, viszont döbbenten vette észre, hogy a székhez van kötözve. 

- Mi a... - kezdte el rángatni a karját.

Valami kattanó hangot adott ki, mire a hely fényességben kezdett el úszni. Egy dolgozóasztalnál ült, vele szemben pedig egy férfi terpeszkedett kényelmesen a forgós székben. Értelmes tekintetéből fáradság sütött. 

- Ki... ki maga? - kérdezte Aelin. 

- Feng Dong. - felelte a férfi. - Te pedig egy félvér vagy. 

Aelin felvonta a szemöldökét. Régen azt se tudták a halandók mik azok a félistenek, most meg már minden jött ment tudja?! Mivé lesz ez a világ... 

- Honnan tud a félvérekről? - kérdezte ötlet híján Aelin. - És mit akar tőlem? 

- Tőled semmit. Te csak egy biztosíték vagy. Mióta alig egy éve egy Dan Jackson nevű zsebtolvaj elorozta négy ládányi szállítmányomat, ami az oroszoknak ment volna, megtanultam a leckét. Hogy a mágiával, a csodákkal szemben nevetségesen gyenge vagyok. Ezért összegyűjtöttem a Mínoszi ereklyéket. Freskókat, vázákat, edényeket, oszlop mintákat, és mind közül talán a legfontosabbat. Ariadné fonalát. Így megalkottam egy védelmi rendszert, ahonnan képtelenség kijutni. - Aelin nem értette miről beszél a fickó. - Újjá alkottam az ókori labirintust. Viszont Thészeusz is olyan volt, mint te és a barátaid. Így nincs rá garancia, hogy nem jutnak ki belőle. Te leszel a biztosíték, arra az esetre ha kijutnak élve. 

- Szóval biztosítékként használ. - értelmezte a hallottakat. - Szerintem nem fog összejönni a terve. - a pengék kisiklottak a karperecből, a kötél a földre hullott, Aelin pedig a férfi felé tett egy lépést. 

Mielőtt lecsapott volna a férfi maga elé emelt egy tükörlapot. Aelin döbbenten pislantott a tükörképére, majd érezte, hogy valami húzni kezdi. A haja a tükör felé kezdett szálldosni, majd meglendítette a kezét, hogy széttörje a pengével a lapot, de a fegyvert magába nyelte a tükör és vele rántotta Aelint is. 

Dong elégedetten a fiókjába rejtette a tükröt, majd kulcsra zárta. Hasznos kis találmány azt meg kell hagyni. 

~~~

30 perc alatt sikerült eljutnia Amynek az öcséhez és Svenhez. 

- Remek. Most hogyan tovább? - kérdezte a kisfiú. 

- Meg kell találnunk a fonalat. - felelte Sven. - Valószínűleg egy olyan teremben lehet, ahol az energia központosul. Erő, fókusz, hatás. Az erő maga a mítosz, hét évente küldenek le a labirintusba hét szűz férfit és nőt. 

- Manapság nehéz  tizennégy szüzet találni. - húzta el a száját Dan. 

- A szűz görög szavak... lefordítva angolra nem feltétlenül szüzet jelentenek. Jelenthet férjezetlent, tapasztalatlant, fiatalt. A fókusz azok maguk a Mínoszi tárgyak, ami viszont az egészet összetartja és egységesíti az a fonál. 

- És mit kapott a király a mítoszban? - mosolyodott el lassan Amy, ahogy összeállt előtte a kép. 

- Hatalmat. - felelte Sven. - Az a hatás. Dan mit tudsz a csempészetről?

- Egy évvel ezelőtt mikor kiraboltam nagy cég volt, nagy egóval és gyenge biztonsági rendszerrel. Az utóbbi időben viszont a megbízásai emelkedni kezdek és a rivális társasággal szemben is javultak az esélyei. A szállítmányozásai egyre többek, ezért nem próbáltam meg idén kirabolni. 

- Ez lesz a hatás. - biccentett Sven. - Tuti, hogy ez a rendszer. Mikor Aelin teleportált automatikusan beindult a védőrendszer azaz a labirintus. A labirintussal együtt pedig a Minotaurusz. Ha megtaláljuk a fonalat azzal a labirintust irányíthatjuk és megszüntethetjük. Egy olyan szobában lehet, ami eléggé védett. 

- Ahol számon tartják a szállítást? - vetette fel Dan. 

- Nem hiszem. - rázta meg a fejét Amy - Valami olyasmi amit a csempész góréd szem előtt tarthat. 

- A rendszerterem. Minden onnan megy ki. Az áll a központjában az egész kócerájnak! - vágta rá lelkesen Dan. 

- Meg kell szereznünk azt a fonalat, de előbb ahhoz ki kell jutnunk innen! - szólalt meg Sven. 

- Mondtam már, hogy világklasszis zsebtolvaj vagyok? - vigyorgott Dan. 

Ordítás hangzott a folyosó végéről, mire a három gyerek hátra kapta a fejét. Amikor meglátták a bikafejű szörnyet mind a hármuk szeme elkerekedett. 

- Futás! - adta ki a parancsot Sven. 

Azonnal menekülni kezdtek. A föld beleremegett üldözőjük lépéseibe. Találomra balra kanyarodtak, miközben folyamatosan szemmel tartották egymást. Aztán jobbra, majd ismét balra, balra és jobbra. A lépések zaja halkulni kezdett. 

- Leráztuk? - kérdezte halkan Amy.

- Asszem... De kétlem, hogy sokáig. - lihegte Sven. 

- A rendszer között kell lennie átfedésnek. - kezdte Dan - Mint az alkatrészek között, a labirintusnak a csempészethez van kötve nem? 

- De... - motyogta Sven. 

- Akkor nem szöknünk kell belőle, hanem mélyebbre kell mennünk, hogy kilyukadjunk a rendszer teremnél ahol a fonál lesz! 

- Túl veszélyes. - vágta rá Sven. - Egyszerűbb kijutni innen.

- Szerintem Dannek igaza van. - szólalt meg halkan Amy. - Sejtem merre kell menni. Az agyam kezdi kiismerni a helyet. Azt hiszem oda tudok találni. 

- Király. Az Agybogyó a fonalunk.... mármint Amy. - javította ki magát Dan. - Valakinek el kell terelnie, majd a Minotaurusz figyelmét. 

- Előbb helyre kell tennem magamban valamit. - kapta elő a jegyzet füzetét Amy, majd az egyik polcra támasztotta. - Szóval... A labirintus egy épület, ahol minden szintnek több változata van. Azon belül számos variáció... - kezdett el rajzolni egy könnyű labirintust. - Néha, amikor körbe megyünk váltogatjuk a szinteket, anélkül, hogy észre vennénk. Ezért lyukadt ki Sven az Al-alaksorban. Látószemszögből a környezet más, de ha tudjuk melyik szinten vagyunk akkor ésszerű. 

- Hogyne.... naná! - gúnyolódott Dan, de Amy magasról szart az öccsére. 

- Csak annyit kell tudnom hány szint van. - nézett Svenre. - Minden geometriai képlet ezen alapul enélkül én... csak tippelek melyik lehet a helyes út. De, ha ez megvan akkor áttudom látni... remélhetőleg. 

- A hetes! - kapcsolt Sven. - A mítosz a hetes számra épül. Hét évente, hét férfi, hét nő. A hetes az!

- A hetes... - motyogta Amy. - A hét bíborszín. 37 dimenziós politóp - A szeme előtt körkörös labirintusok úsztak azok között fénnyel jelentek meg a politópok, amik leginkább a kaleidoszkóp képeire hasonlítanak, ám itt csak a piros vonalak számítottak Amy számára. - Hét szimplex - bontotta fel a kaleidoszkóp több ezer kis félkörének csúcsait, majd az összesből kivont egyet, ezzel megkapva a dimenziókat. - hét kocka, és hét orthoplex. Nincs elég csúcspont... - nézte össze az egészet. - Ó... már látom! Meg van! - vigyorgott megállás nélkül. - Szét kell válnunk nem szabad a labirintusban lennünk, mikor az eltűnik. 

- Na, nem.  - vágta rá Sven. - Nem válunk szét. 

- Ha együtt maradunk elkap a Bikafej. Kell valaki, aki eltereli a figyelmet. - indult el a nővére felé Dan. 

- Szóval az én leszek. - állt össze Svennek a kép. 

- Dan feltudja törni a rendszert, ha valamivel még védené a csempészünk a fonalat, én meg a térkép vagyok. Tessék. - adott neki egy papír darabot Amy. - Azt hiszem ez a kijárathoz vezet. 

- Rendben... mennyi idő kell hozzá?

- Tíz perc amíg odajutok. - válaszolta a lány. 

- Öt-tíz perc amíg megszerzem a fonalat. - mondta Dan. 

- Oké... És... Aelin és Ariel?

Hirtelen csend állt be közéjük. Sven végül csak felsóhajtott, értette mi lehet a vége, majd kilépett a ládák fedezékéből. 

- Hé! Hájfejű! Gyere! - kiáltotta, majd elkezdett menekülni, mikor a szörny utána robogott Dan és Amy kidugta a fejét az árnyékből. 

- Nos, merre a rendszer? - kíváncsiskodott Dan. 

- Arra!... Vagy várj.... - bizonytalanodott el Amy. 

- Akkor most merre?

- Csönd! Most épp matekozok! - kapkodta a tekintetét a szeme előtt úszó hallucinációi között. - Arra! - mutatott jobbra, majd mosolyogva előre sietett. 

A szint lassan elkezdett változni, mire egy furcsa sötét barlangra emlékeztető helyre kerültek. Amy elől loholt, míg Dan igyekezett a nyomában maradni, Amy folyamatosan motyogott. 

- Hétszer hét, negyvenkilenc. Negyvenkilencszer hét háromszáznegyvenhárom. Kettő a harmadikon mínusz egy az hét. Kettő a másodikon plusz egy az hét... - vette magában végig, majd egyszer csak megtorpant. A szoba teljesen ki volt fordítva a szeme előtt, Dannel ellentétben ő mind a hét dimenziót látta maga előtt. 

- Jó kis matek. - mosolygott Dan. 

- Dan... Ez... Nem fog menni... A hét dimenzió az túl sok. - kapta a kezeit a szeme elé. 

- Hé, hé. - pattant mellé Dan. - Dehogy sok. Mennyi marad ki a tíz ujjamból? Három ujj? Egyszer elloptam egy szörny fegyverét három ujjammal. 

- Svennek igaza van... Az Agybogyó miatt nem tudok bízni magamba... - sóhajtotta. - Nem megy...

- Amy. Agybogyóval vagy anélkül te zseni vagy! - nézett mélyen a nővére szemébe. 

- Nem Dan... A tumorom okozza a hallucinációkat. Amiatt van ez a képességem. E nélkül... egy senki vagyok... 

- Ez nem igaz Amy. Apa akkor is szeretne téged, ha fele ennyire lennél csak okos. 

- Akkor sem bírom. Túl sok...- rázta meg a fejét Amy. 

- Akkor láss a többi érzékeddel.

- A többi érzékemmel nem vagyok jóba... szinesztézia... agybogyó... - motyogta a végét. 

- Akkor majd én leszek a többi érzéked. Hunyd le a szemed és képzeld magad elé a térképet. Én pedig majd követem az utasításaidat. - nyújtotta a nővére felé a karját, mire Amy csak elmosolyodott és megfogta a felé nyújtott kezet, aztán szorosan lehunyta a szemét. 

Belekarolt az öccse kezébe és hozzá bújt. 

- Először egyenesen, majd az elsőn balra. - szólalt meg halkan, megfontoltan. 

- Oké... - indult el a megadott irányba Dan.

Hali! Ez a rész is megjött. Kövi héten nem biztos, hogy lesz rész, mert kicsit le vagyok maradva minden téren (főleg emelt biosszal) és november 30.-ig le kell adnom a novella pályázatra a novelláimat, amiből eddig csak egy van kész... Ja. Jó vacakul állok. Úgyhogy tényleg nagyon bocsi, de 70%-ban biztos, hogy kövi héten nem kaptok részt. 

A mostani részhez pedig a szokásos sablon szövegből annyit, hogy véleményeteket várom commentben. Most pedig valami újdonság: megtaláltam a PJ jegyzetes füzetemet, amiben kb. a kezdetektől, az a sok variáció meg kb. minden le van írva (Ez alatt azt értem, hogy 2013-tól napjainkig minden). Érdekel-e titeket és legyen-e majd a távoli jövőben (mondjuk a téli szünetben) egy olyan rész, ahol ezeket megosztom veletek, vagy jó nektek a kész állapot nem kell a kialakulásának jegyzete?