Első Lin szemszögünk. Jó olvasást, remélem tetszeni fog! 

Immár egy hete poshadtunk a Jackson bázison. Félig Yuiék, félig pedig egymás fürkésző tekintete alatt. Időm nagy részét olvasással töltöttem. Vagy pedig az ötezer éves képek nézegetésével.

Furcsa itt lenni. Olyan mintha mindent ismernél miközben mégsem. Ott lebeg a fejed fölött egy bárd, hogy nem szabad a mindennapos dolgokról beszélned, hiszen a többség számára az még nem történt meg....

Nathaniellel az egyik legfontosabb feladatunknak tekintettük, hogy szemmel tartsuk a Jacksonokat (a jövő Jacksonjait) nehogy valami butaságot csináljanak. Például, hogy Junie elmegy az ügynökségre, belép a rendszerbe, vagy meglátogatja a nővérét, vagy, hogy Aelin lemegy az Alvilágba, vagy Svenhez. Kettejüket még sikerült szemmel tartanunk, viszont Dannel szemben csúfosan leszerepeltünk. Még az első nap lelépett valahová... állítása szerint lopni és már hat napja nem küldött élet jelet.

Idegesen lapoztam egyet a Yuitól kölcsönkért könyvben, míg a lábam folyamatosan járt az asztal alatt. Ráadásul sokat Yui pillantása sem segített.

- Tehát. Sokadjára kérdezem miért jöttetek vissza ebbe az idősíkba? - kérdezte.

- Igazából... - kezdte volna Aelin, de felpillantottam a könyvből, mire azonnal elhallgatott. Utálta, hogy ha Dan nincs itt, én vagyok a főnők.

Elnéző mosolyt küldtem Yui felé, majd betettem a könyvjelzőt a lapok közé és a vacsorám fölé hajoltam.

- Igazság szerint nem ebbe az idősíkba kívántunk utazni. - kezdtem. - Anyám gyakran emlegette, hogy a Titán Úrban nem tanácsos megbízni, de szükségünk volt rá az utazás miatt, aminek célját sajnálatos módon nem árulhatjuk el.

Yui elhúzott szájjal végig mért. Fogó pontot keresett rajtam. Yui nem sokat változott az évek alatt. Jutottam erre a megállapításra.

- Mert különben megváltoztatjátok a múltat. Ettől féltek nemde? - vonta fel a szemöldökét.

- Athéné dédunokájától elvárható, hogy ezt tudja. - mosolyodtam el, mire láttam a szemem sarkából, hogy Nathaniel válla megrázkódik az elfojtott nevetéstől.

- És mi van, ha pont azzal változtatjátok meg a múltat, hogy nem mondjátok el, amit el kellene mondanotok?

Ügyesen játszik. Mindig is jól forgatta a szavakat, de az évek alatt megedződtem. Ráadásul Dan gondolkodás módja is igen hasonló, csak míg Dan hülyéskedik addig a nővére teljesen komolyan kérdezi ezeket.

- Kronosz megmondta, hogy nem fedhetünk fel semmit a jövővel kapcsolatban különben megváltoztathatjuk a kimenetelét a dolgoknak. Becsúszhatnak olyan hibák, amiknek fényében egyes emberek meghalnak, akiknek élniük kéne, míg mások akiknek meg kellene halniuk életben maradnak. - válaszoltam kitérve a valódi kérdés alól, de Yuihoz édes kevés ennyit mondani.

- Például?

Felpillantottam a tányéromból. A szemeiből sütött a gúny, jól tudtam, mivel Aaron megborzongott, ahogy rám nézett.

- Tudsz te ügyesebb lapokkal is játszani Jackson. Én nem Aaron és Hayden vagyok, hogy ennyinek bedőljek. - mosolyogtam rá, mire Aaront teljesen elkezdtem kikészíteni, vannak bizonyos előnyei, ha az anyád sorozatgyilkos szempárját öröklöd, apád csaj mágnes szemei helyett. - Például. - sóhajtottam. - Ha mondjuk annyira visszamentünk volna a múltba, hogy véletlenül pontosan Ed és Hall első szexuális kalandjába csöppenünk, azon belül is a nagy esemény... a megfoganásod pillanata elé. Ebben az esetben te nem léteznél. - mondtam, mire Yui arcára csak elismerő mosoly húzódott.

- Látom te sem apádra ütöttél. - jegyezte meg. - Dan hol van?

- Remek kérdés... - húzta el a száját Junie, mire rosszalló pillantást vetettem rá.

- Gyakran leszokott lépni? - vonta fel a szemöldökét Yui.

- Előfordult már párszor. - feleltem a többiek helyett.

- Szóval ebben is anyára hasonlít... - motyogta magának Yui.

- Sok mindenben hasonlít rá. - vágtam rá félig meddig meggondolatlanul, de ez szerencsére a 10 éves Danre is igaz.

Nem kellett a bátyám fele fordulnom, hogy tudjam éppen engem vizslat. Kérdőn rápillantottam, mire csak megvonta a vállát. De tudtam mire gondol, arra, hogy Dan még mindig nem üzent semmit. Néha nagyon utálom, hogy ennyi mindenben hasonlít az anyjára. Mostanában... az időutazásunk előtti napokban is egyre gyakrabban vonult el tőlünk és kezdett el egymaga agyalni. Talán ebben az egy dologban emlékeztet az apjára. Meg abban, hogy megfontoltabb az anyjánál... Már annyit anya, Izzy hajlandó volt mesélni Hallieről.

- Lin. - szólalt meg Hayden. - Minden rendben? - kérdezte.

Halványan rámosolyogtam. Valahogy teljesen elfelejtettem, hogy Hayden mennyire figyelmes....

- Igen. Csak elkalandoztam. Ha nem probléma szívok egy kis friss levegőt.

- Emlékszek, hogy ősztől melyik kapu van nyitva ugye? - kiáltott utánam Yui.

- Igen. - vágtam rá és ráharaptam a nyelvemet, amikor megakartam szólalni, hogy nem ártana felfejleszteni a biztonsági zárakat.

Megszaporáztam a lépteimet és a kijárat felé siettem. A falak lassan egyre szűkebb lettek, majd amikor megpillantottam a kapunak egyáltalán nem nevezhető kisajtót, csak feltéptem a kilincset és kiléptem a hűvös éjszakába. Körbe pillantottam, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki és semmi sincs a közelben felemeltem a jobb kezemet. A belőlem áradó káosz lassan formált öltött, mire mosolyogva pillantottam végig a lényen.

Az állat felmordult, majd doromboló hangot adott ki és hatalmas fejét a mellkasomnak nyomta, majd gondolt egyet és a hátsó lábaira magasodott. A test súlyom egy pillanatra csendben hagyott és hátra kellett lépnem, végül csak magamhoz szorítottam a hatalmas oroszlánt.

- Gyere. Sétáljunk. - mondtam, mire visszahuppant mellső lábaival a talajra és bevetette magát a sötétségbe.

Kényelmes tempóban indultunk el az erdő felé, ahol mindenféle hülyeséget csináltunk a mi idősíkunkban, alig pár hete. Valahogy az egész helyzet igazságtalanságnak tűnt. Nem miattunk történt, mégis nekünk kell helyrehoznunk, mert a többiek... Ismét aggodalom hasított a szívemben. Dannek már rég vissza kellett volna jönnie. Lehet, hogy.... Nem. Nem lehet akkora barom, hogy a nyomába eredjen.... Yui megpróbálta és nem jött össze neki... Nem hiheti, hogy neki menne... És ha mégis megpróbálja? Megtorpantam, mire a káosz lényem hátra fordult. Szemében várakozás és kérdések csillogtak.

A hideg szél belekapott a pólómba mire a hideg végig futott a karomon.

- Min gondolkodsz? - csendült fel Nathaniel hangja az egyik fa mellől.

- Mióta állsz ott?

- Pár perce. - felelte. - Nos?

- Csak azon miért nem jött még vissza Dan, hogy nem töri-e valami hülyeségen a fejét. - motyogtam.

- Kétlem. Tudja mennyi kockázattal jár ez az egész. Túl sokat veszthetünk és félő, hogy a dolgok csak még rosszabbra fordulnak. Nem fog közbe szólni.

- De... mi van, ha őt keresi?

- Úgy érted...

- Igen.

- De... Lin. Dan okos. Tudja minek mi a következménye. Jól tudja, hogy ha most megkeresi őt, akkor soha nem kapja vissza. Tudja, hogy azzal mindent megváltoztat. Ne aggódj.... Szimba? Szia nagyfiú! VÁÁÁÁ! - az oroszán abban a pillanatban ráugrott a fiúra, hogy kimondta a nevét. - Nektek Dannel tuti állat mániátok van. Ő a sárkányokért van oda, te az oroszlánokért.

- Még szép, ha már oroszlán a horoszkópom. - mosolyodtam el és füttyentette, Szimbának. Igen, direkt ugyanaz a neve, mint az oroszlánkirályban szereplő oroszlánnak. A nagymacska azonnal hozzám rohant, mire alaposan megvakartam. - Attól függetlenül aggódom miatta.

- Jól viseli a történteket. - vágta rá a bátyám, de én csak szomorúan megráztam a fejemet.

- Elrejti magában Nat. Elnyomja az érzelmeit. Látom rajta... A legrosszabbul Aelin viseli... a legjobban pedig Dan, ezt aláírom.

- Mit gondolsz mért idegesítem folyton Aelint? - kérdezte erre azzal a mosolyával amibe a legtöbb lány belezúg. Valahogy ezt mindig imádtam benne, hogy ő annak ellenére, hogy nézz ki sosem esett abba a hibába, mint Aaron vagy bármelyik Apollónos. Nem vált beképzeltté, tudja, hogy jól nézz ki. Ezzel teljesen tisztában van. De sosem használta ki.

- Hogy eltereld a figyelmét.

- Azzal, hogy megállapodtunk, hogy mi nem nyírjuk ki egymást. És, hogy te és Dan nem cseréltek nyálat sokkal erőteljesebben hatnak ránk a múltban.... jövőben... faszom se tudjam... legyen múltban történtek.

- Rájöttem...

- Szerintem menjünk aludni húgi. - karolta át a vállamat, majd terelt vissza a bejárat felé. - Szimba!

Az oroszlán azonnal utánunk indult. Odabent csak a folyosó végén váltunk el. Nathaniel elindult a saját vendégszobája felé és én is sajátom felé. Amikor viszont elhaladtam Dan szobája mellett észrevettem, hogy az ajtó alatt fény szűrődik kifelé. Óvatosan a kilincsre tettem a kezem és benyitottam. Dan az ágyán ült. A rajztáblája az ágyra volt téve. Rajta egy hatalmas vázlat füzet volt, amibe szorgosan rajzolgatott.

- Te meg hol voltál?! - léptem be és csuktam be magam mögött az ajtót.

- Ellátogattam többek között a Chy-Li kolostorba. Megszerezte az itteni énem a Lélekkardot, tehát minden úgy megy ahogy mennie kell. Éééés - ásított bele a mondatba.

- Várj... te... Elmentél a Chy-Li kolostorba?! Nem megbeszéltük, hogy nem megyünk olyan helyre ahol az itteni énünk van?!

- Nyugi Lin nem vettek észre. - vágta rá a fiú.

De én most per pillanat legszívesebben fejbe vágtam volna a fiút.

- Na nem! Ezt nem rendezed le egy "nem vettek észre Linnel!" Hogy gondoltad ezt?

Dan látványosan felsóhajtott, majd unottan végig mért.

- Áh. Ezt vártam. Hogy felcsillanjon a sorozta gyilkos tekinteted. - mosolyodott el.

- Megbeszéltük, hogy...

- Nem megyünk oda ahol a... hogy Mr. D-t idézzem: blablabla. Tudom.

- Ha tudod mért csináltad? És amúgy is hol voltál a fennmaradó többi napban?

- Ezt próbáltam elmondani. De most már mindegy. Ugyan csak egy ajándékot vettem valakinek. De hát, ha ennyire nem érdekli azt a személyt, majd vissza viszem.

- Ajándék? - csillant fel a szóra a szemem. - Milyen ajándék? - kezdtem el elölről hátra dölöngélni a talpamon.

- Nem mindegy? - pakolta el a rajz cuccát Dan, majd rúgta le magáról a cipőt és feküdt be az ágyba. Kényelmesen elhelyezkedett, majd alvást színlelve lehunyta a szemét. De a szája sárkán láttam, hogy csak szórakozik.

Közelebb léptem hozzá... léptem... inkább sprinteltem és leültem mellé.

- Naaaa. Milyen ajándék? És kinek?

- Hááát... - ásított ismét. - Neked lett volna. De, mint már említettem, mindegy.

Izgatottan megfeszültem. Mindig imádtam az ajándékokat és egy nagy problémám van velük. Muszáj tudnom mi az vagy nem tudok mással foglalkozni. Ezért nem tudtam sohasem aludni karácsony előtt, és amikor kiestek a tejfogaim. Olyankor kezdődött a hogyan tettessünk alvást úgy, hogy a Mikulás és a Fogtündér azt higgye alszunk. Nem hiába kaptam 2-szer virgácsot meg szenet...

- Úúúú, micsoda? Daaaan. Légyszi, légyszi!

Dan sunyi mosollyal az arcán a hátára fordult. A lábait lazán keresztbe tette, míg a kezeit a feje alá tette, mire az izmok a karján megfeszültek.

- Mit kapok cserébe? - kérdezte.

Elhúztam a számat.

- Ez nem fair!

- Akkor nálam marad az ajándékot. - vigyorodott el.

Nem! Nem megyek bele! Nem! Nem!

- Oké! Ölelés? - kérdeztem, mire csak elhúzta a száját.

- Csak egy ölelés? Akkor már jobban járok, ha nem adom oda.

- Puszi? - Dan csak megrázta a fejét. - Na jó... mit akarsz?

- Egy csókot és, hogy itt aludj.

Éreztem, ahogy az arcomat fokozatosan pír önti el. Dan szemében halvány szikra lobbant fel. Eléggé tetszett neki a látványom...

- Rég láttalak elpirulni. - mosolyodott el.

- Mi van, ha... - kezdtem - valakinek feltűnik, hogy itt aludtam?

- Ha korán felkelünk és idejében visszamész a szobádba nem lesz baj. - felelte.

- És, ha hamarabb észreveszik, mint, hogy én visszatudtam volna menni? És mondjuk valamilyen számunkra kellemetlen helyzetben találnak meg minket...?

Dan válaszul csak belenyúlt a zsebébe és egy kulcsot vett elő belőle.

- Csak alvás Lin. Semmi több. - vigyorodott el. - És még, hogy a fiúk gondolkodás módja a perverz. Én alvást mondtam Lin. - azonnal tudtam, hogy egyre vörösebb a fejem. - Ha szexelni akarnék azt mondtam volna. - szemei sunyi fényben ragyogtak. Kiakar játszani. Be kell, hogy valljam jobban csinálja mint Yui. Nyíltan játszik, nem úgy, mint Yui és az Apja.

- És, ha a folyosón akadok össze velük?

- Yui 7 óra előtt sosem dugja ki az orrát a szobájából. 6:30 körül csak Hayden, Zoya és Nathaniel képes felkelni. Juniet 8-kor dobja ki az ágya. Aaron és Aelin pedig az éjszakai élet miatt csak 9-10 esetenként 11 órakor száműzi az ágy. Hatkor felkelünk te árnyékutazással visszamész, én meg tele zabálom magam a reggelin.

Hosszan bámultam a fiút, majd felsóhajtottam. A tudatomba lassan felrémlettek az időutazás előtti pillanatok. Jól tudtam, hogy ez lesz, hogy Dannel... nos... távolságot kell tartanunk...

- Oké. Legyen. - egyeztem bele. - Kérem az ajim!!! - pattogtam idiótán az ágyon.

Dan felkelt, majd az ajtóhoz sétált. Elfordította a zárban a kulcsot, majd felnyúlt az ajtó fölött lévő szekrényhez, majd kivett belőle egy hatalmas csomagoló papírba csomagolt dobozt. A szemem őrült fényben csillogott, miközben Dan a kezembe nyomta az ajándékot.

Kikaptam a kezéből és azonnal elkezdtem leszaggatni róla a papírt, ám amikor kinyitottam csak értetlenül pislogtam és nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Egy ugyanúgy papírba csomagolt doboz volt benne. Igen. Dobozban a doboz. Hallottam, hogy Dan kuncog rajtam, mire csak egy sértett fejet vágtam és tovább tépkedtem a papírt. Felnyitottam a dobozt és vérben forgó szemmel vettem ki a kicsivel kisebb dobozt.

- Hány dobozba csomagoltad Tűz herceg? - vágtam hozzá az egyiket.

- Csak bontsad. - kapta el és hajította a dolgozó asztalára.

Jobb híján és mert még mindig érdekelt, hogy mi van azokban a nyavalyás dobozokban. Egy idő után már csak vettem, téptem és dobtam arrébb a dobozokat. Az ötödik után már a számlálást is meguntam, lassan eljutottunk odáig, hogy az anno ölméretű doboz már a tenyeremben is kényelmesen elfért, úgy, hogy lássam a kezemet. Kinyitottam azt a dobozost is, amiben egy elegáns kék színű ékszer doboz volt.

Felvont szemöldökkel Danre néztem.

- Ha ebben is doboz lesz itt hagylak a fenébe.

- Csak nyisd ki. - csillogott tenger zöld szeme.

Felnyitottam a dobozt és azonnal elállt a lélegzetem. Hol Danre néztem, hol pedig a dobozra. A fiú szájára lassú mosoly húzódott.

- De.... hisz... - kerestem a szavakat a sokkból. - 10 éves voltam, amikor említettem neked, hogy...

- Hogy mennyire tetszik. - fejezte be helyettem a mondatot. - Pontosan nyolc éve mondtad. A kulcshajsza alatt megakartam venni neked. Viszont, amikor visszamentem a nőhöz azt mondta egy fiú vette meg.

- Várj... Még most is emlékeztél rá, hogy mit mondtam neked nyolc éve? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Csak beugrott. - vonta meg a vállát. - Tetszik?

- Nagyon! - érintettem meg az obszidián követ, ami csupán egyetlen egy dolog miatt különleges számomra. A nagymamám adta zálogba, még mielőtt rájött volna, hogy Izzy él. Hiszen akkor az ő tulajdona lett volna, miután meghal. Csak érzelmi köteléke van. Nem mutat emlékeket, mint a Dan nyakában lévő emlék kő. - Köszönöm. - öleltem meg őt.

Dan azonnal a karjaiba zárt és a vállamra hajtotta a fejét. Jól esett a közelsége, hiába sikított a tudatom értelmesebbik része, hogy nem kellene ezt csinálnom, egyszerűen nem akartam rá hallgatni. Aztán hirtelen beugrott valami, hogy mit mondott Dan mielőtt lelépett. Eltoltam magamtól a srácot.

- Ugye nem loptad?

- Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de nem. - felelte erre. Egy pillanat erejéig megakartam kérdezni, hogy beteg-e. - Tényleg megvettem Lin, eredetileg elakartam lopni, de eszembe jutott, hogy ha ezt az alternatívát választanám, akkor tuti visszavinnéd az ékszert. Így inkább a fárasztóbb utat választottam.

Ilyet is csak Dan tud mondani. Villant át az agyamon. De olyan cuki...  

A kezem a medálra siklott, aztán eszembe jutott, hogy Dan mit mondott, mit kér cserébe. Távolságot kell tartanom tőle...

- Mentem aludni. - pattantam fel és indultam el az ajtó felé, a kulcsot a zárban még sikerült elfordítanom, ám Dan keze hamarabb csattant a kilincsen, mint az enyém.

Ijedten megpördültem és felpillantottam az arcomtól hét centire levő fiúra. Utálom, hogy ilyen nesztelenül tud suhanni.

- Még tartozol nekem két dologgal. - mosolygott rám.

A lámpa felé nyúltam, hogy árnyékutazással letudjak lépni, de Dan keze a kilincsről a kezemen kötött ki.

- Árnyékutazással innen nem tűnsz el. - mondta.

Azonnal a kilincshez kaptam, de az ajtó zárva volt. Dan vigyorogva mutatta fel a másik kezében lévő kulcsot.

- Tolvaj vagyok. Ne hidd, hogy nem tudom kivenni a kulcslyukból észre vétlenül. - szemében sütött a gúny. - Megkaptad az ajándékod. - pillantott a nyakamra. - Most az enyém jön.

Az ujjai az állam alá siklottak. Megpróbáltam kislisszolni valahogy a helyzetből, de ismerem Dant, addig nem hagyna békén, amíg nem teljesítem a kérését. Pislákoló zöld szemeibe bámultam.

Olyan közel van... Mit ártana ez az este. Nem veszi észre senki...

Dan lehajolt hozzám és megcsókolt. Eleinte lágyan érintette meg az ajkaimat, aztán egyre követelőzőbb lett. A testem fokozatosan feloldódott. Hirtelen tőrt elő belőlem mennyire hiányzott az elmúlt egy hétben. Kidolgozott felsőtestére siklott a tenyerem, majd a nyaka körül összefontam az ujjaimat. Erős karjai biztosan tartottak a derekamnál fogva. Gyengéden felemelt a földről, miközben szétnyitotta a számat az ajkaival és megéreztem a nyelvét.

- Nyelves csókról nem volt szó. - motyogtam mikor fél centire elhúzódott tőlem.

- És téged az mióta zavar?

Elmosolyodtam és Danre néztem. Végig simítottam az arca élén. A lábaimat felhúztam és a törzse köré fontam. Dan szélesen elmosolyodott majd megpuszilt és elindult velem az ágy felé. Leült az ágyra és az ölébe húzott. Erőteljes birtoklási vágy futott át a testemen. Beletúrtam a hajába és a szemeit fürkésztem. Imádom, hogy ő az enyém, hogy csak az enyém. Sosem volt riválisom, akivel meg kellett küzdenem érte, és ezért Aphroditénak valamilyen szinten hálás vagyok. A hajáról visszasiklott a kezem az arcára, majd végig húztam az ujjamat a száján. Dan erre csak halványan elmosolyodott és kicsit meggörnyedve a mellkasomra hajtotta a fejét. Lehunyt szemmel magamhoz öleltem és anyám képességére hagyatkoztam. Tudom, hogy ha kimondja akkor nem tudja úgy kifejezni magát, mint amit én érzékelek tőle. Amint kieresztettem az erőmet szorosabban vontam magamhoz őt. A kimondatlan érzéstől. 

- Szeretlek. - suttogtam.

- Én is téged.

- Tudom. Érzem.

- Csaló vagy. - válaszolta erre, majd elhúzódott és lerakott maga mellé az ágyra. - Elmegyek zuhanyozni. Várj meg és ne aludj el!

- Jó jó. - válaszoltam, miközben elfeküdtem az ágyon. 

Dan párnájába fúrtam az arcomat, de zavart, hogy eltér a normális illatától. Így inkább azt a párnát tettem a fejem alá amit ritkán használt kicsiként. Esküszöm, hogy csak fél pillanatra hunytam le a szememet, viszont amikor kinyitottam, ő már egy száll alsónadrágban jött ki a fürdőszobából. Meglepett arcomat látva rám mosolygott.

- Mondtam, hogy ne aludj el. - mondta.

- Jó... - mormogtam. - Nem tehetek róla... Jééé! - mértem végig meglepetten. - Te izmosabb lettél?

- Te nem szoktál ilyeneket figyelni, Amúgy lehet. - válaszolta furcsállva. 

- Ugyanúgy fogsz edzeni, mint eddig? - kérdeztem félálomban, miközben a kocka hasában gyönyörködtem, mentségemre szóljon álmos vagyok, ő meg izmos!

- Igen. A fejedben duruzsoló hangok már mondtak olyat, amit az apád szokott? - kérdezte sunyi mosollyal arcán, mire éppen volt annyi erőm, hogy hirtelen felüljek és odavágjak neki. A gáz csak az, hogy az pont a segge volt. - Tudom, hogy jó a seggem, nem kell ahhoz csapkodnod.

- Olyan egoista vagy, mint az anyád volt! - nevettem fel.

- Különben mért hajtogatná mindig mindenki azt mennyire hasonlítok rá?! - tárta szét értetlenül a kezét, mire alaposan végig mértem és rosszallóan megráztam a fejemet. - Mondjad. Mi van?

- Akkor is izmosabb lettél. - kezdtem el fáradtan helyeslően bólogatni. 

- Beveszítsek? - kérdezte értetlenül, mire csak kinevettem. - Nem, most komolyan! Befeszítsek?

- Feküdj már le! Leragad a szemem! - feküdtem vissza az ágyba és helyeztem magam kényelembe.

- Csússz arrébb. - lökött meg finoman a térdével, mire átgördültem az oldalamon.

Megigazítottam a kispárnámat és mosolyogva lehunytam a szememet. Pár perc elteltével éreztem, hogy Dan felült és a keze a nadrágomra siklott.

- Fogalmam sincs, hogy tudsz te így aludni. - motyogta, miközben kigombolta a nadrágomat és lehúzta rólam. Majd levette rólam a bőrdzsekim és a pólóm, kikapcsolta a melltartómat és lesimogatta rólam a pántot. Csak a ruha puffanásbából hallottam, hogy Dan maga mögé hajította őket. A hideg felkúszott a gerincem mentén.

- Így fázom! - fordultam Dan felé, aki erre magához ölelt. Majd csukott szememen keresztül halvány derengést érzékeltem. Aztán meleget.

Kinyitottam a szeme és azonnal észre vettem, hogy Dan teste dereng. Mosolyogva a mellkasába fúrtam a fejem.

- Beindult a kazánom. - mondtam úgy, mint valami doromboló macska.

Dan a nyakamba puszilt, majd jó éjszakát kívánva megcsókolt, én is mormogtam valami jó éjt-hez hasonló dolgot, majd hagytam, hogy az álom véglegesen átvegye fölöttem az uralmat.

Utolsó pillanatban villant be, hogy hol vannak a ruháim és, hogy én azt, hogy a fenébe fogom reggel megszereznie mielőtt Dan kihasználná, hogy csak egy bugyi van rajtam...

Őszi szünet utolsó része. Vissza a szokásos heti egy rész (kivéve ha kövi héten meghalok valamelyik emelt fogán, akkor nem lesz több... nyugi úgy túlélem). Véleményeteket várom commentben.