Sziasztok, egy újabb extrém hosszú résszel jöttem. Lesz benne 18+ os jelent is, sok káosz, tehát mondhatjuk csak a szokásos, amihez mindenkinek jó olvasást kívánok és készüljetek, ez kicsivel hosszabb, mint az ez előtti fejezet. 

Natalie ott aludt Dannél, konkrétan Yui szobájában, amit mintha soha sem használt volna a lány. Kevés holmi volt benn, de Zoya miatt tudta, hogy a lány nem itt élt, hanem Aaronnel összeköltözött már jó pár évvel ezelőtt.

Natalie ezen hosszan elmerengett, hogy ő valaha kerülhet-e olyan élethelyzetben, ahol az anyja nem lesz a nyakán, ahol önálló életet élhet.  Szinte kizártnak tartotta. Kísérteties életnagyságban látta maga előtt, ahogy anyja egyre jobban behálózza, egyre több feladatot és ügyet ad neki és... Nem lesz élete. Ha világot is lát az azért lesz, mert ki kell nyírnia val~akit, ahol lebukhat, ahonnan utána menekülnie kell és így tovább. Natalie  abban is kételkedett, hogy Ian meddig tudja fenntartani a látszatot és elrejteni a kapcsolatát Amy Jacksonnal.

Egyáltalán nem tudott elaludni, a szeme előtt csak ezek a képek úsztak, olyan élethűen, mintha nem csak a fejében elevenedne meg a kép.

Végül az Amytől kölcsönkapott felsőben és kis nadrágban leballagott a nappaliba, onnan pedig megtalálta azt az ablaknak álcázott ajtót, ami kivezetett a teraszra. Az óceán szele a vékony felsőjébe kapott, de kicsit sem reszketett. Náluk nyáron is alig érte el a hőmérő a 25 fokot, így kimondottan melege volt.

Mindenesetre értette, hogy Hallie szülei miért ide húztak fel villát. A kilátás gyönyörű volt.

- Nem tudsz aludni? - nyílt ki az ajtó és sétált ki Hall egy vörös színű selyem köntösben, aminek a hátán egy arany színű sárkány futott fel.

Ezt Natalie csak onnan tudta, hogy amikor a nő becsukta az ajtót akkor háttal állt neki pár másodpercre.

- Nem igazán. - fordult vissza az óceán felé. A víz hullámokat vetett a partra, a zubogás hangja megnyugtatta őt, ahogy hol a köveken, hol pedig a finom homokon dalolt a víz.

- Addig maradsz, ameddig csak szeretnél és ameddig anyád nem kezd el keresni. - sétált mellé és támaszkodott neki a korlátnak Hall.

Natalie felpillantott a nőre. Megdöbbentő volt mennyire hasonlított rá Amy, még akkor is, ha a kisugárzásuk teljesen más volt.

- Maximum pár napig. Tovább nem hiszem, hogy jó ötlet lenne... - sóhajtotta a végét, mire Hallie ránézett, olyan tekintettel, mint aki érti, hogy mi történt.

- Nem valószínű. - biccentett enyhén.

A kék szemeiben ülő csillogás tért el. Amy tekintete kisebb korában félénk és visszahúzódó volt. Mára egyfajta szelíd, de makacs ravaszság költözött bele, amit pontosan tudott, hogy mikor hogy kell használnia a céljainak eléréséhez.

Hallie szeme nem ilyen volt. Egy legyőzhetetlen láng virított benne, egy törhetetlen tükör, ami egyszerre fedte fel és másította el a fegyvereit.

Natalie hirtelen jött rá, hogy mennyire szívesen válna ilyenné, hiszen Hall...

- Anyám... Elvett tőled... Mindent. - mondta ki öntudatlanul. - Elvette az emlékeid, a jövőd, a családodat. Mindent.

- Igen. - nem vette le róla a szemét.

- Mégsem... Kerested őt fel és ölted meg. Az orra alá dörgölted, hogy élsz, hogy a terve megbukott, de mást nem tettél. Miért?

- Várok. - jelent meg egy halvány mosoly a szája szegletében. - Különben is nála van az amulett. Amíg az a nyakában van, addig sebezhetetlen.

Natalie tudta, hogy ez az akadály most elhárult, hiszen fent a szobájában, a dzsekije zsebében lapult a medál.

- És ha nem lenne nála? - vonta fel a szemöldökét a lány. - Akkor mit tennél?

Natalie fejében kattogtak a fogaskerekek. A Jacksonok biztos megölnék, azért amit velük tett. Ha azt megtennék és az anyja meghalna... Akkor nem tudja mi lenne, de elmúlna a gyomorgörcse. Vajon... Rossz ember, amiért a tulajdon anyját meg akarja ölni?

Nem. Biztos, hogy nem. Nem is nevezhető az anyjának. Már nem.

Natalie sok mindenre számított, de arra egyáltalán nem, amit Hall ezek után mondott:

- Semmit.

A lány döbbenten meredt rá.

- Semmit?! Elhitette a férjeddel, hogy megsemmisültél! Nem láthattad Yuit felnőni! Elvette, hogy a részese légy Amy és Dan gyermekkorának! A férjedet nem érdekelték a saját gyermekei, mert téged látott bennük lépten nyomon! - ő is látta bennük, csak akkor még nem találkozott Hallel, hogy hozzájuk kösse. De most már tudta társítani. Halliet látta Yui tartásában, Amy erejében és Dan lelkében. - Mindent el akart venni tőled! És te nem akarsz tenni semmit sem?!

Hall mély levegőt vett. 

- Vannak dolgok, amikben a férjemnek igaza van. Túl sok ilyen dolog is akad, sajnos. Az egyik az, hogy nem szabad hirtelen felindulásból cselekedni, vannak bizonyos ügyek, amiket át kell gondolni. Az anyjád is egy ilyen ügy. Nem lehet elhamarkodottan cselekedni. 

- De egyszerűbb lenne. Sokkal egyszerűbb lenne! - mágiával el kellett volna vágnia az anyja torkát, amint a medál hozzá került. Meg kellett volna állítania a szívét. Tennie kellett volna valamit, de nem bírt gondolkodni. Most sem hitt benne teljesen, hogy képes racionálisan gondolkodni. 

- Semmi sem egyszerű, ha valami egyszerű, akkor az veszélyes, mert az ember olyan dolgokkal találkozhat, amikkel nem szeretne. Csapdákkal, ellenségekkel és halállal. Gyakran pont az fog ellene fordulni, akit a leginkább nem szeretne az ember... - pillantott Hall a lányra és fonta össze a mellkasa előtt a kezeit. - Ha meg akarod ölni az anyádat, akkor nem mást kell rávenned erre. 

Natalie összepréselte az ajkait, mert ő ezt nem mondta ki. Hall mégis pontosan tudta, hogy mire célozgat. 

- Mármint... - suttogta Natalie, mialatt elkapta a pillantását és hirtelen mindent elkezdett tanulmányozni, csak a nőt nem. 

Meg tudná ölni? Képes lenne rá? Az anyja számítani fog rá, hiszen... ezt ígérte. De ott elborult a feje és Iranát sokan megpróbálták már megölni. Többek között Ingrid Jackson is. 

- Az anyád sok dologhoz ért. Legalább olyan jó a stratégiákban, mint Edmund. - és ezt nehéz volt beismernie nem csak neki, hanem az összes Jacksonnak, főleg Ednek. - Tudja, hogy mikor kell lépnie. Tudja, hogy kell egy embert láthatatlanul beterelni egy csapdába. - ez az amit ők sosem tanultak meg a táborban. Ők hősök. Nincs szükségük arra, hogy a háttérben tevékenykedjenek, mert nekik mindig ki kellett állni és legyőzni egy szörnyet vagy megmenteni az Olimposzt az enyészettől. - És ezek mellé legalább olyan kegyetlen, mint Ingrid volt egykor. A legtöbb ember életében vannak erkölcsi és morális határok, amiket sosem lépne át. Az anyádnál... kétlem, hogy létezik ilyen határ, hacsak a saját élete és hatalma nem számít annak. - jelent meg egy szomorú mosoly a szája sarkában. 

- Én is kétlem... - felelte Natalie, de a hangja erőtlen volt. Érezte ezeket, de más volt érezni és más volt hallani valakitől, aki külső szemmel látott bele a családjába. 

- Nem vagyok jó anya. Sosem voltam. - simította hátra az egyik vörös hajtincsét Hall. - Nem csak azért, mert nem volt rá lehetőségem, hogy az legyek. Yuinak se voltam az első 12 évében jó anya. - vonta meg a vállát. - De nem döntök a gyerekeim helyett. Nem alakítom a csatáikat az életükben. Nem fosztom meg őket a jövőjüktől. Éppen ellenkezőleg... - sóhajtotta a végét, de Natalie arra már nem figyelt. 

Nem fosztja meg a jövőjüktől... 

A lány pislogás nélkül meredt rá. Sápadtan. 

- Te... - nem bírta kimondani. - Honnan tudod, hogy... - nagyon próbálta kimondani. - ... hogy mi történt? 

Hall szeme szomorúan csillogott. 

- Sárkány vagyok. Az egyik legerősebb mágikus teremtmény a világon. - siklott a pillantása az óceánra és vett egy mély levegőt. - Vannak előnyei és hátrányai. Az egyik legjobb rész benne a repülés, a másik hogy szinte bármit kiszagolok. Azt is amikor a bátyád Amynél van. Ez egy kicsit két élű penge... ugyanis akár azt is megérezhetem, ha valaki terhes, ha menstruál, tehát vannak jellegzetes, összetéveszthetetlen szagok. Dan nem értette mit érzett, amikor besétáltál. Megkérdezte tőlem, de nem mondtam el neki, mert ez nem tartozik rá. Én viszont értettem. Akkor éreztem ehhez nagyon hasonló szagot, amikor a sárkány bébim halva született meg. - elhúzta a száját, majd vissza fordult Natalie felé. - Ott két szag dominált. A halott bébi és egy jellegzetes vér szaga, amit sosem fogok elfelejteni, hiszen... egy sárkány teste nem alkalmas arra, hogy elevenen szüljön meg egy gyermeket, mint ahogy én tettem. Sok idő volt kiheverni azokat a sebeket. De nálad ezek nem csak sebek, vagy... lehet inkább azt kellene mondanom, hogy más szempontból viszont örök sebek lesznek. 

Natalie érezte, hogy remegni kezd. Hirtelen jött rá megint a sírás, olyan gyorsan, hogy egyik pillanatban még tisztán látta a vörös hajú nő arcát, a másikban pedig már egy homályos pacává vált. 

A lány érezte, hogy a nő átöleli és csak még inkább zokogni kezdett, főleg ahogy Hall elkezdte simogatni a hátát. Minden érintése azt sugalta, hogy ne tartsa vissza, hogy adja ki minden egyes cseppjét, minden fájdalmat. 

Natalie pedig nem volt képes értelmezni ezt a helyzetet. Ő nem sírhatott gyermekként, illetve sírhatott, de a szüleit ezt egyáltalán nem érdekelte. Már pedig emlékezett rá, hogy a kulcshajsza elején milyenek voltak a Jacksonok, még Annabeth temetésén sem sírtak. Ott olyanok voltak, mint ő és Ian. Ám a végére... Hiába találták meg a kulcsokat, valami sokkal fontosabbat kaptak. Egymást. És Natalie valahogy nagyon vágyott arra, hogy egyszer végre ne keljen megfelelnie senkinek sem. 

~~~

Natalie három éjszakát maradt a Jacksonoknál. Hall nem hozta fel az első éjszaka történt beszélgetést, aminek a lány nagyon örült, mert lelkileg nagyon megterhelő volt ez az egész a számára. Az ifjú boszorkány sajnálta, hogy haza kell mennie, mert voltak dolgok, amiket kifejezetten megkedvelt a négy nap során, amit itt töltött. 

Jót mosolygott azon, amikor Dan haza ért hol egyedül, hol Linnel, hol pedig Junieval, főleg mert olyankor... Tipikus gyerekek voltak. Húzták egymás agyát és így tovább. Natalie többnyire megpróbált kimaradni, de Dan és Lin nem hagyta. Makacsan bevonták mindenbe. Egyedül Junie panaszkodott, de azzal nem volt hajlandó foglalkozni. Megértette a fiú fenntartásait, ellenkező esetben valószínűleg ugyanígy viselkedett volna.

Natalienak arra kellett az a három éjszaka és összességében négy nap, hogy felvértezze magát az anyjával szemben. De végül már mennie akart, mert... Dan, Junie és Lin lehet nem is tudja, hogy mekkora kincsben van részünk. Dönthetnek abban, hogy kik legyenek. Még Junie is, mert hiába kém az anyja, ha Junie bejelentené, hogy holnaptól felhagy az egésszel Ingrid elfogadná. Natalie ezt tudta. Látta, amikor Ingrid egyik este megjelent a Beckendorf villa küszöbén. A mágiája is érezte, valamilyen szinten elkeserítette ez a tény és őszintén reménykedett benne, hogy Iant egyszer elfogadja Ed, mert jobb helyet nem találhat az anyjuk elől. Másrészről... hihetetlenül irigykedett. 

Mágiával utazott haza. A zsebében ott lapult az anyja amulettje. Fejben sokadjára elpróbálta a kulcsszavakat, amiket muszáj kimondania. Natalie órákat bolyongott a Beckendorf villában, amíg egyedül volt. Felfedezte a helyet, a könyvtárat, ahol annyira sok muzeális könyvet talált, hogy nem hitte el, hogy Edmund Jackson ezeket miért tartja ott. Aztán rájött, amikor többe beleolvasott és mind a régi ókori és őskori mágiát dolgozta fel. A lány ezekből több jegyzetet ki is írt, amik most a táskájában lapultak. 

Edmund személyes jegyzeteibe is volt szerencséje bepillantani és félelmetes volt. Ugyanolyan volt a gondolkodásmódja, mint az anyjának. Ő ugyanígy kereste anno a kulcsokat, mint ahogy Ed a műtárgyakat, fáraókat és Kleopátra sírját. Ha az anyja mögött nem állna több száz kém, akkor esélyük se lett volna legyőzni a Jacksonokat a kulcshajszában, így sem volt. Hát még ha Edmund már az elején részt vett volna. 

Natalie lejutott Hall műhelyébe is, de a számítógépét nem tudta feltörni, öt perc kísérletezés után le is állt a próbálkozással. A nő kedves volt hozzá, ahogy az összes Jackson, még Ingrid is. Egy rossz megjegyzést sem tett arra a kém nő, hogy mit kereshet itt. Sőt kellemesen elbeszélgetett vele. Nem kérdezett rá, nem tudta miért nem, ő biztosan ezt tette volna. Lehet Hall mondott valamit. Gregorio is kedves volt, ami kifejezetten fura volt, főleg hogy Natalie egyetlen emléke a férfihoz az volt, amikor 3 éves korában a fejéhez nyomott egy pisztolyt. Az ő anyja pedig Junie fejéhez... 

Gregorio és Ingrid barátságos viselkedését általában Junie ellensúlyozta, aki viszont mindig hangot adott annak, hogy nem kellene itt lennie és nem is szabadna megbízni benne. 

Natalie belépett az otthonába és talán még sosem érzett ilyen mély ürességet. Az inas rögtön kisietett a szobából. 

- Kisasszony, a bátyja és az édesapja már aggódtak Önért! - állt meg vele szemben halvány mosollyal, majd vette el a kabátot, amit Amytől kapott kölcsön a lány.

- És az anyám? - kérdezte Natalie. 

- Az édesanyját kötelességei elszólították négy napja, azóta nem járt itthon. - felelte készségesen, mire Natalie felhorkant. 

Az anyja visszatért a munkájához, azaz bement az egyik legvédettebb kiképző részlegbe. Az anyja elbújt. 

- Jól érzi magát a kisasszony? - döntötte oldalra a fejét az inas. - Ha szabad megjegyeznem, szokatlanul merev az arca. Talán történt valami?

- Nem. - fordult meg Natalie és vette el a kabátot az inastól. - Készítse elő a kocsit, meglátogatom anyámat. - sétált fel az emeletre, hogy kipakoljon és mágiával visszaküldje az Amytől kölcsön kapott vékony kabátot. Nem lenne jó, ha az anyja nála találná. 

Natalie tíz perc múlva már a kocsiban ült. Kifelé bámult az ablakon, olyan merev tekintettel, hogy a sofőr többször is megpróbált vele beszélgetésbe elegyedni, de Natalie megmondta neki, hogy csendre vágyik. 

Át kellett gondolnia sok mindent. Legtöbbjét megtette a Jacksonok esetében. Értette, hogy Hall miért nem volt hajlandó lépni, de nem értette, hogy miért emlegette annyira a nő az időzítést. Miért kell ennyire figyelni a megfelelő időzítésre? 

Natalie megnyomta az egyik gombot, mire fekete műanyagfal emelkedett fel közte és a sofőr között, elválasztva az utas és a vezetőtérséget. A lány a zsebébe nyúlt és megkereste a kézi tükrét, ami szinte az első ajándéka volt az anyjától. Gúnyosan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy Dan a kulcshajsza alatt, amikor ott voltak Olaszországban állandóan ezért a tükörért csúfolta. 

Az ifjú boszorkány sok mindent tanult Helen Smith-től, ami nem közvetlenül tőle szerzett meg, azt közvetetten Ian Cabrától, hiszen az ő mestere is Helen volt. Voltak bizonyos módszerek, amiket Helen nem szeretett alkalmazni, amiktől óva intette őket. Az egyik ilyen a tükör mágia volt... Helen ritkán használta, csak akkor ha már nem talált más megoldást, míg Ian imádta. A fiú hamar rájött, hogy a tükör egy mágikus kapu, amin át kommunikálni lehet másteremtényekkel, de vigyázni kell vele, mert gyakran negatív energia akar kitörni. Megkeseredett szellemek, átkozott lelkek és így tovább. 

Natali csak belenézett a tükörbe, enyhén összepréselte az ajkait, majd elmosolyodott. Sose sírj, vagy mutass szomorúságot egy tükör előtt, vagy valaki rontást küld rád rajta keresztül. Ez volt Helen mottója. 

- Hogy tudom legyőzni az anyámat? - suttogta, mert még így is tartott attól, hogy a sofőr hallhatja a szavait. Megemelte a szabad kezét, az ujja végéből mágia villant fel és szállt bele egyenesen a tükörbe. 

A lány figyelte, ahogy a kép megváltozik. Eltűnt belőle az arcképe és helyére valaki más került. Értetlenül meredt a Dél-koreai elnök arcképére. Semmit sem értett az egészből. Mi köze a Dél-koreai elnöknek ahhoz, hogy az anyját legyőzze?

A kocsi öt perccel később megérkezett. Natalie kiszállt, futólag végig mérte az épületet, majd vett egy mély levegőt és mosolyt varázsolva az arcára megindult az épület felé. 

Benn a mágusok mindannyian biccentettek neki, vagy hangosan üdvözölték. Natalie viszonozta a gesztusokat, de nem állt le beszélgetni. Belépett az anyja irodájába és becsukta maga után az ajtót. 

- Natalie... - mondta ki merev arccal a nevét az anyja, aki az íróasztala mögött ült, onnan tanulmányozta az asztaliszámítógép monitorját. 

A lány nem lepődött meg, amikor instant egy varázslatot kapott a képébe, azon már sokkal inkább, hogy az lepattant róla. Érezte, ahogy az amulett lüktetni kezd, mintha suttogott is volna mellé valamit, de arra nem volt hajlandó figyelni. 

- Nem jó ötlet... anyám. - sétált beljebb Natalie és állt meg az anyjával szemben. 

A lány az ajkára harapott, ahogy érezte az anyja pajzsának lüktetését. Még azt is érzékelte, hogy hol kell megtámadnia, hogy összeomoljon. Szóval így volt képes arra az anyja, hogy mások sebezhetőségeit kihasználja. Látta őket. Most meg azért vonult ide vissza, mert vakká tette. 

Natalie felhorkant, majd elnevette magát. 

- Mi van? - villantak fel az anyja szemei, de most nem volt félelmetes. 

- Ezért tudtad legyőzni a Jacksonokat. Ezért tudtad kicselezni Edmund Jacksont. - értette meg Natalie, mialatt eszébe jutott, hogy ezt nem érezte a Jacksonoknál. Nem volt ott haszna a kulcsnak, olyan volt, mintha nála sem lenne. Mert nem tekintette a Jacksonokat ellenségnek, de az anyját igen. 

Natalie a nyakához nyúlt és levette belőle az amulettet. Még ekkor is érezte a lüktetését és... hallotta, ahogy suttog. 

"Velem menni fog! Én segíthetek!"

- Nem kellene hordanod ezt a nyakláncot... - figyelmeztette az anyját. - Torzítja az elmét. 

- Óvatlan elme esetén valóban. - nyújtotta ki a kezét Irana, de Natalie nem lépett felé. 

- Ugyan már. - horkant fel a lány. - Nem hihetted el, hogy odaadom neked, anélkül hogy árat szabnék ki. Hiszen... A te lányod vagyok. Azzá váltam abban a pillanatban, hogy bosszút esküdtem. Nemde? - vonta fel a szemöldökét. 

Játszott, mert ideje volt annak, hogy ne csak egy futó legyen a sakktáblán, hanem egy királynő. Olyan, aki szabadon mozoghat és megtehet bármit, mégis... Védelmet kell, hogy biztosítson, el kell hitetnie, hogy kordában tartható a megfelelő feltételek mellett. 

Irana résnyire összehúzta a szemeit, majd összefonta a mellkasa előtt a kezeit. 

- Mit akarsz? Visszakapni az életed irányítását? Iannek se adtam erre lehetőséget, neked főleg nem fogok. 

- Vizsgázni akarok. - szegte fel az állát Natalie. - Azt akarom, hogy fél év múlva vége legyen a kémképzésnek és a magam útját járjam ebben a pozícióban. Meg akarom figyelni az ellenségeinket és szükség esetén lépést tenni, hogy deaktiváljam őket. - mondta ki azt, amit hallania kell az anyjának. - Cserébe nem várok el semmi mást, minthogy a munkán kívüli életemet én irányítsam. Ott tanyázzak, ahol én szeretnék és hogy ne légy a közelemben. Ha mégis... - pörgette meg az ujja közt a medált. Az ablakhoz sétált és nemes egyszerűséggel kidobta rajta, jó messzire hajítva.

Az anyja elkerekedett szemmel pattant fel, míg Natalie ujjai közt vörös színű mágia villant és az amulett sértetlenül megjelent a tenyerében. Átkot bocsájtott rá, nem egyszerű mágiát. Magához láncolta a kulcsot.

- Akkor elveszíted a védelmedet és a legfőbb segítségedet, ami megmutatja ellenségeid gyengepontját. - jelent meg halvány mosoly a lány szája sarkában. Irana döbbenten meredt rá, elkerekedett szemekkel. - Jó tanítvány vagyok, anyám? 

~~~

2062. Június vége

Hallie Beckendorf nem szokott foglalkozni a 'rossz előérzet' nevű undok szörnyeteggel a lelkében, hiszen félvér. Félig isten, félig halandó, akiknél mindennaposnak számít, hogy soha semmi sem alakul jól. Sőt, amennyiben van rá egy fikarcnyi esély is, már pedig ez az esetek 99%-ban fennáll, akkor rosszul fog alakulni. A rossz előérzet tehát általában egyenlő egy mindennapi rutinnal.

A mai nap viszont más volt. Reggel minden egyes emberre, aki egy kicsit is túl lassan vezetett, akárcsak 10 km/h sebességgel is kevesebbel ment, mint amennyi a megengedett volt azonnal dudált. Ennek az oka pedig nem más volt, mint a fia, Dan Jackson, aki mellette ült az anyós ülésen.

- Haza mehetek, ha nem akarod, hogy a cégnél legyek. - jegyezte meg hangosan Dan, mialatt folyamatosan Linnel chatelt.

- Nem, nem kell. 14 éves vagy, szeptemberben betöltöd a 15-öt. Az már szinte felelősségteljes kamasznak számít, aki nem dönti romba a cégemet. Igen. Annak számít. - győzködte magát.

- Aha... - húzta el a száját Dan, bár ezt az anyja nem láthatta. - Felelősségteljes kamasz... Amy az?

Hall gyomra összerándult főleg mert Amy hiába töltötte be márciusban a 18.-at, voltak tényezők, amik nem változtak. Ez volt az egyik.

- Oké, alapszabályok. Nem mész be olyan helyre, ahová a kihelyezett felügyelőd nem enged be. Nem fogdosol össze mindent. Nem...

- Csinálok semmit. Vágom. - biccentett unottan Dan. - Nem panaszkodás anya, de nem arról volt szó, hogy a Beckendorf cég az arra alkalmas tudású fiataloknak nyári gyakorlaton túl bepillantást enged a részfolyamatokba, a cégvezetésbe és így tovább?

- Amennyiben az a fiatal, nem te vagy, igen.

- Tehát kimondottan diszkriminatív vagy velem szemben. Értem. - tette el a telefonját Dan. - Ez tulajdonképpen értelmezhető úgy, hogy mivel te vagy az anyám és örökölni fogom egyszer a céget, a háttérbe akarsz szorítani.

- Nem vagyok diszkriminatív! - kérte ki magának Hall mialatt ráhajtott az elkerülő útra. - Csak ismerlek! Sose tudtál a fenekeden megülni, bajt csinálsz, mert mindenbe beleütöd az orrodat!

- De ez a céged. A Beckendorfok életmunkája. Nem tenném tönkre!

- Nem mondtam, hogy szándékosan tennéd. De véletlenül? Bármikor!

- Kösz... Jól esik a bizalom... - vette elő ismét a telefonját és írt Junienak, hogy pontosan mit szokott tenni, ha az anyja bekattan...

- Dan figyelj... - sóhajtotta Hall. - Nem arról van szó, hogy nem bízok meg benned. Csupán arról, hogy ismerlek. Nem akarsz rosszat, csak úgy jön ki.

- Aha... - mormogta Dan.

Hall felsóhajtott. Valahogy jobban bírta azt az időszakot, amikor Danben nem tomboltok a hormonok.

- Dan, nem hátráltatni akarlak.

- Vágom, anya. Nincs gáz. - vonta meg nem törődően a vállát a srác, de Hall jól látta a szeme sarkából, hogy Dan nincs olyan jól. - De, ugye... Azt tudod, hogy az esetek 90%-ban nem akarok bajt. Csak valahogy úgy jön ki.

- Tudom. Mi se akartunk. - biccentett Hall és abban a pillanatban enyhült meg.

Annie rengeteget harcolt Silenával, hogy a tervei bekerüljenek a Beauregard divatcégbe. Az ő apja nem tett ilyesmit, maga mellé emelte és támogatta. Egyszer Dané lesz minden, meg kell tanulnia, hogy minek mi a rendszere.

- Jó. Megbízok benned. De ha valami galibát mersz okozni... - vetett egy ferde oldalpillantást Danre. - Nem tudom mi lesz a büntid, de garantálom, hogy kolosszális méretű. Korszakalkotóan nagy!

Dan kinevette az anyját, majd biztosította róla, hogy nem lesz semmi baj, hiszen ezek alkatrészek, ahhoz meg mindig is értett.

Amikor megérkeztek a Beckendorf cég főépületébe Hall még mindig ideges volt. Az egyik alvezetőre bízta Dant, míg ő Izzy kíséretében bevonult tárgyalni, de egy szóra sem tudott figyelni a prezentációkból, gazdasági elemzésekből és statikai adatokból.

- Egy kávé szünet, Hall? - szólalt meg egyszer csak Izzy.

A vörös pár másodpercig csak meredt a nőre, főleg a kávé miatt. Így is ideges, nem kell emellé még kávé, hogy fokozza azt! Aztán rájött, hogy Izzy, csak segíteni akar neki.

- Aha. Jól jönne. - biccentett Hall és kapta fel az iratait, ami főleg a kiadások és bevételekből állt.

Izzy csak akkor kérdezett rá, hogy mi folyik itt, amikor már a kis konyhában voltak és lefőtt a kávé.

- Dant behoztam. - felelte Hall, mialatt leguggolt és a teák közt kezdett el keresgélni.

- Hűha... És ez jó ötlet volt szerinted?! Bár mondjuk Dan még nem olyan nagy kamasz.

Hall lesújtó pillantásra méltatta Izzyt.

- Vissza szájjal és nem úgy, mint eddig! - nézegette meg egyesével mindegyik tea dobozát. - Eddig amolyan... Megvan a véleményem, nem rosszallásból mondom, vagy ellenkezés miatt, hanem mert nem értem az én variációmban hol van a hiba. - hadarta el a nő. - Most meg... - kereste a szavakat. - Kapd be, paraszt vagy velem, kurvára nem akarsz megérteni hangsúllyal.

- Te se beszéltél másképp ennyi idősen az őseiddel, vagy velem, vagy bárkivel Eden kívül. - mosolyodott el halványan Izzy. - Amy is téged állított be a gonosznak. Az lepergett rólad. Dannél miért nem megy?

- Mert... Ő Dan! Ő mindig mindenkivel kedves, kivéve Eddel. És eddig imádott engem!

- Mióta Lin kamaszodik, mintha minden, amit én mondanék az rossz lenne. - kezdte Izzy, majd kortyolt bele a kávéjába. - Nathanielnél meg azt várom, hogy mikor fog haza állítani egy csajjal, bár eddig az a szerencsém, hogy rám ütött, nem az apjára.

- Az más! Te alapból rövid pórázon tartod a gyerekeidet, de én nem! Ha a lányod lennék már rég lövettem volna magamnak piercinget, meg ilyenek. Megvagy! - kapott ki Hall valami furcsa gyógynövénnyel teli zacskót.

- Nyugtató tea? Komolyan? - Izzy nem hitte el, amit lát.

- Csinálni fog valamit Dan. Tuti. Nem direkt. Ez is tuti. De érzem az ösztöneimben. Ha a halandó részlegen csinálja azt még leszarom! - kapta fel a vízforralót a nő és kereste meg a műanyag szűrőt. - Az jelenleg amúgy is veszteséges, több a kiadás, mint a bevétel, főleg a következő generáció kinevelése miatt, de az UCLA idei végzősei brutálisak, háromnak is ajánlottam helyet a diploma megszerzése után. Olyan irányokba akarnak fejleszteni, amik jól jöhetnek még. De ha Dan a természetfeletti részlegbe bejut... - öntötte rá a forró vizet a gyógynövényre és indította el az időzítőt, majd hosszan Izzyre nézett, aki csak elhúzott szájjal kavargatta a harmadik púpozott kanál cukrot a kávéjában. - Az a fő bevételi forrásunk jelenleg, dübörög, ha oda becsúszik egy hiba, akkor a részvényeink sokat fognak romlani és még mindig nem tartunk a fegyvergyártói szinten... Nem tudom vissza jutunk e valaha oda... 

Izzy bekortyolt a kávéjába, mialatt próbálta kitalálni, hogy mit mondjon Hallnek.

- És ezt így elmondtad Dannek? Hogy értse miért nem csinálhat rosszat?

- Ő nem olyan, mint Junie, Lin vagy Nat! - rázta meg a fejét Hall. - Ő nem akar rosszat. Csak úgy jön ki. Nem keresi a bajt, de az mindig megtalálja. Percytől örökölte, meg Edtől, meg tőlem... Soroljam még?

A nő kikapta a szűrőt a teájából, amikor az időzítő megszólalt. Nem gondolkodott, hanem rögtön belekortyolt.

- Mindig elfelejtem, hogy a sárkányság miatt, de ezt ilyen rohadt forrón is meg tudod inni... - mormogta Izzy.

- Jah... De ezekért nem neheztelek Danre, csak a cégem... Nem áll stabil lábakon. Legalábbis a halandók szemében nem. A természetfeletti lények fele annál inkább.

- Tudom, én vagyok a részleg vezetője. - jegyezte meg gúnyos mosollyal a fekete hajú nő.

- Tudom, én neveztelek ki annak. - vágta rá Hall.

A két barátnő cinkos pillantást váltottak, majd Izzy hirtelen megszólalt:

- Ugye nem gondolod, hogy Lin piercinget csináltatna magának csakhogy ellenkezzen velem?!

- Lin ahhoz nem elég vakmerő és rossz kislány. Ha Aelin lenne a lányod, na ő simán! Percynek igaza van, ez a tea a családtagok okozta idegbajra nem hat...

- Sose hittem, hogy valaha te ilyen szart fogsz inni.

- Közeledik pár dolog, olyan dolgok, amik fontosak és akiket érint, azoknál nem tudok beleszólni az eseményekbe...

Hall kicsit elrévedt arra, amikor közel egy hónapja felbukkant náluk Natalie Cabra. A lány sápadt volt, mégis olyan volt a tekintete, mint egy vadé. Egy űzött vadé, aki vissza akar vágni, bosszút állni. Dan nem értette, hogy mit érez. Hall viszont tudta, pontosan emlékezett rá, hogy milyen volt, amikor a sárkánybébije halva született. Volt egy jellegzetes szaga, egy másfajta illata a bőrének utána és egy ahhoz nagyon hasonló illatot érzett Natalie esetében is. Természetesen a halott sárkánybébi nélkül.

Nataliet megfosztották a jövőjétől. Elvette Irana a saját teste feletti jogot.

- Akkor ne foglalkozz vele, azt szoktad ilyenkor csinálni. - felelte Izzy.

- Sokak élete múlik rajta. Sokak jövője és nem látom át az összképet. - arról nem is beszélve, hogy már attól rosszul érzi magát, hogy ha Junie együtt marad Natalieval, akkor sosem lesz gyerekük. Junie pedig... Valahogy a jövőbéli Junieban látta azt a személyiségtípust, aki a fiával együtt fog játszani. Kémet nevel belőle, de ez sosem következhet be.

- Akkor avasd be Edmundot. Ő mindig tíz lépéssel mindenki előtt jár. - párszor meg is szívta miatta Izzy.

- Edmund ebben elfogult lenne... Túl közvetlenül érintett és mióta én... Eltűntem tíz évre. - nézett a barátnőjére, aki csak gúnyos 'aha, eltűntél, kicsit sem basztál át mindenkit' szemekkel meredt vissza rá. - Azóta valahogy önzőbb lett.

- Mindig is önző volt. Amikor meghaltál a csatában, akkor el is felejtette Ingridet, Kronoszt és az Olimposzt és téged akart megmenteni. Nem a győzelem volt a lényeg, hanem hogy minden, ami fontos a számára, az megmaradjon.

Hall ettől tartott. Edmund képes lenne a szálakat úgy manipulálni, hogy Ian és Amy szétmenjenek. Aarontől már nem szakítaná el Yuit, jól látta Steve Phinskyt, hogy mindenki előnyös tulajdonságait magáévá tette. Edmund eszét, Yui furfangosságát és védőösztöneit, Aaron magabiztosságát és szívét, és tőle meg... Nos, a vörös hajat biztosan örökölte.

- Tudom. - biccentett végül Hall. - És az a baj, hogy Dan ebben rá ütött. Hozzá járult nagy mértékben, hogy az első 13 évében gyakorlatilag szeretet nélkül nőtt fel. De szerintem még akkor is örökölte volna. - kortyolt bele a teájába. - Ideje lesz visszamenni.

- Még öt percet igazán ráhúzhatunk. - vetette fel a Hádész lány.

- Nem kell. Minél többet gondolkodom ezeken a dolgokon, annál inkább stresszes leszek tőle és Yui éppen eleget stresszel emiatt. Nem kell még nekem is.

- Mi miatt is vagytok mostanában ennyire idegesek? Rajtad olyan gyakran nem látom, de Yui... Ha elvégzi az egyetemet félek, hogy kiég. Pedig én ritkán látom őt.

- Szokásos. Egy újabb világvége.

- Segítsünk Breddel?

Hall ajka megrándult.

- Még nem. Csak, ha már eljátszottuk az esélyeinket.

Izzy aggódva összevonta a szemöldökét. Szóra nyitotta a száját, hogy faggatni kezdje a barátnőjét, mert bármit is titkolt az még nem aktuális. Izzy pedig emlékezett a jövőből jött lányára és fiára és valahogy rossz érzése támadt. Ám ekkor hirtelen egy robaj hallatszott, majd megszólalt a riasztó.

Hall szemében egy pillanat alatt lángra lobbant az öröktűz, úgy égett, hogy Izzy ösztönösen összébb húzta magát.

- Dan... - mormogta az orra alatt Hall és már elő is vette a telefonját, mialatt megindult az ajtó felé. A teáját az asztalon hagyta, ennyit az idegei épségéről.

~~~

Izzy egy órán keresztül mérte fel a károkat, amikor végzett, elküldte az eredményeket az elemzőknek és megindult Hall irodája felé. A folyosó végében is hallotta a nő ordibálását. Dan Jackson nem kisebb részleget tett károssá, mint a természetfelettit. Az egyetlent, amit Hall féltett. Evidens.

Izzy óvatosan kopogott be az ajtón, mire egy pillanatra csend lett. Csak annyi időre, hogy Hall feltépje az ajtót. Erisz unokája beljebb sétált az irodába. Az íróasztalnál Dan ült, olyan megszeppenten, amilyennek Izzy még nem látta.

Tudta, hogy óriási bajban van.

- Mondd, hogy nem mindent robbantott fel! - csukta be mögötte az ajtót Hall.

- Csak a részleg felét. Beleértve a mágikus alapanyagokat.

Hall káromkodott, majd ismét a fiára nézett, aki még összébb húzta magát a széken, szinte már lassan az asztal alá csúszott.

- Nem direkt volt! - szólalt meg Dan. - Láttam, hogy rossz a beállítás és hogy a gép hibás. Leállítottam elkezdtem kijavítani és... és...

- És nem kapcsoltad le a főelosztót, feltorlódtak az alkatrészek és a mágikus alapanyagok. Két robbanó alapanyag találkozott, ami mit okozott? - kiabálta szinte Hall.

- Jó... igen, azt benéztem... - ismerte be Dan.

- Egy dolgot kértem. Egyetlen egy dolgot! Agyvérzést fogok egyszer kapni... - mormogta a végét a nő és kezdett el fel-alá járkálni az irodájában.

- De nem direkt volt... - próbálkozott Dan, de Izzy csak elkapta a vállát és megrázta a fejét.

Ismerte a barátnőjét, Hallnek le kell nyugodnia, különben valami szét fog égni. Egy tűzeset hiányzik már csak.

- Elhiszem, hogy nem direkt csináltad, de megállapodtunk valamiben! Nem ütöd bele az orrodat a dolgokba! Passzívan követed végig a cég és a gyári részleg menetét és amennyiben az emberem engedélyezi neked, hogy csinálj valami tényleges szerelést, vagy egyéb dolgot, akkor aktivizálod magadat! Ez egy cég! Nem egy játszós műhely, ahol úgy fabrikálsz, ahogy akarsz!

- Az egyik találmányodhoz Los Angeles áramellátásának felét tönkre vágtad! - háborodott fel Dan, hiszen Hall csak egy egész várost használt játszós műhely gyanánt. 

Izzy megfeszült, ahogy Hall haja körül vörös lángok kezdtek el megjelenni. Az ujja alatt a fából készült íróasztal feketévé kezdett válni.

- Az egy minimális hiba, ahol átmenetileg nincs néhány órán át áram egyes lakóházakban és cégekben. A legnagyobb cégekben nem okozott mást, csak egy napos csúszást a szállításban. A te aprócska belenyúlásod a gépekbe ritka mágikus alapanyagok megsemmisülését okozta. Olyan alapanyagokét, amiket ha az ember ötvöz kardokkal, íjjakkal, vagy egyéb harci eszközökkel, akkor sokkal erősebbé válnak, mint a birodalmi aranyból, vagy mennyei bronzból, vagy a feledés folyójába áztatott fegyverek. - Hall hátra lépett az asztaltól és Izzy jól látta, hogy beleégett az ujjainak a lenyomata a fába. - Olyan fegyverek, amik megrendelésre készültek a Római és a görög táborokba. Olyan fegyverek, amik védelmet nyújtanak a mágusok ellen, egy esetleges világszintű támadás esetén. Mire ezeket a hiányokat behozzuk, az alapanyagokat ismét beszerzem, mondanom se kell, hogy a bevétel felét minimum ráfizetem és nem pár óra, hanem több hónapos a kiesés. - fogta meg a monitor tetejét, ami minimálisan elszíneződött mire már Dan felé nézett a készülék. - Ezek a statisztikai adatok. A bevétel, a kiadás és minden. Mondtam neked, hogy hol tart a halandó részleg, hogy szinte ott csak kiadás van! Te pedig fogtad magad és a bevételi forrásba belekontárkodtál.

- De nem...

- DAN! - szűkült össze egy pillanatra Hall pupillája, ahogy a sárkány génjei aktivizálni akarták magukat. - Csak mondj annyit, hogy igen. Elbasztam. Bocsánat és sajnálom.

- Elbasztam, bocsánat, sajnálom... - sóhajtotta Dan.

Hall még mindig úgy meredt a fiára, hogy Izzy morfondírozott rajta, hogy lehet Yui, Amy és Dan jobban jártak, hogy Hall tíz évig kivonta magát a képből. Mert Edet lehet idegesíteni és lehet vele kekeckedni, de Hallievel nem.

- Jó. Menj vissza a gyárba és figyeld, hogy oldják meg a problémát, amit okoztál. Ne avatkozz bele. Értve vagyok? - vonta fel a szemöldökét Hall.

Dan csak biccentett egyet, majd felállt és lehorgasztott fejjel kiment.

Amint azt ajtó becsukódott, Hall felkapta a telefonját, de a névjegyekbe lépett be.

- Mire készülsz? - kérdezte értetlenül Izzy.

- Ideje, hogy a fiam felelősséget tanuljon és hogy jó messze legyen tőlem... Szia Kheirón! Mondd csak, kaphatna a fiam engedélyt, hogy a nyarat a félvér táborban töltse? Lehetőség szerint valami küldetésre is elküldhetnéd, hogy kicsi elagyabugyálja pár szörny!

Izzy felvont szemöldökkel meredt Hallre. A barátnője bekattant. A harmadik generációs Jacksonok, amúgy is ki vannak tiltva a táborból. Dant pedig kifejezetten nem szeretik, ha ott van. Nem hajlandó együtt működni a Héphaisztoszos kölykökkel.

- Aha... Aha... - húzta el a száját Hall. - Értem... Kár. Azért köszi. Ja, jól vagyok, a fiam most robbantotta fel a részlegem nagy százalékát, de jól vagyok. - dörzsölte meg az arcát. - Igen, igen, valami olyat akarok, ahol lehetőleg nincs egész nyárra a közelemben és mellette muszáj, hogy az energiáit lekőssék és... a római tábor túl közel van, nem alkalmas, plusz random az alkarjára égetnének egy tetkót, azt meg nem akarom. A sajátomat is mágiával rejtem el. Aha... aha... Hm... Valami kreatív dolog, aminek nincs köze a gépekhez...

Izzy gyomra összeszorult, ahogy Hall szemében fény villant.

- Köszi Kheirón, adtál egy nagyszerű ötletet! Szia, szép napot neked! - nyomta ki a telefont, majd elkezdett keresni a nevek között.

- Hall...

A nő csak felmutatta a mutató ujját, jelezve ezzel, hogy csak egy pillanat és már meg is nyomta a hívás gombot.

- Annie! Egy korszakalkotóan zseniális ötletem támadt, hogy megőrizzem az idegrendszerem épségét és a fiamat elküldjem a közelemből! - csend, amíg Annie kérdezett valamit. - Hogy mit csinált? Felrobbantotta a részlegemet! Azt! - hangos nevetés a túloldalról, mire Hall megforgatta a szemeit, míg Izzy intett neki, hogy hangosítsa már ki.

Hall megnyomott egy gombot és Annie jókedvű, bár kissé fáradt hangja szólalt meg a telefonból.

- A te véred, nem vagyok ezen meglepődve. És mi a korszakalkotóan zseniális terved?

- A fiam elutazik hozzád a nyár hátralevő részére, te pedig szépen bevezeted divat cég rejtelmeibe.

- Aha, tegye tönkre az én cégemet és idegrendszeremet is, értem.

Izzy itt kapcsolt, mert leragadt Hall mondatánál.

- Várj, Hall! - szólalt meg. - Amúgy szia Annie.

- Szia Izzy!

A nő folytatta:

- Te Dant el akarod küldeni két hónapra Franciaországba?! Akkor Dan nem csak a gépek közeléből kerül el, hanem nem fog tudni részt venni a könyvtárosi ügyekben, nem találkozhat Junieval, Aelinnel, Nattel és Linnel sem!

- Pontosan! Tanulja meg, hogy a tetteinek következménye van. Ha rosszkor üti bele valamibe az orrát, akkor az járhat azzal is, hogy elveszíti azokat a dolgokat, amiket szeret. Mint a munkája, a barátai és a barátnője.

- Hű... Kegyetlen vagy. - hangzott a telefonból.

- Igen, mert elegem van belőle! - és csak ömlött belőle a szó.

Izzy nem szólalt meg. Végülis... Már ő is elfogadna egy Dan mentes nyarat, vagy akár egy hetet, ahol nem lóg náluk, vagy Lin a Beckendorf villában.

~~~

Dan Jackson három nappal később hátizsákkal a kezében szállt le a repülőgépről. Rögtön elővette a telefonját, majd fel is sóhajtott, mert rájött, hogy az anyja nem vett neki Európai mobilnetet. Sőt, még a kártyáját is letiltotta, hogy ne jusson hozzá a könyvtárosi fizujához.

A fiú unottan indult meg az épület felé a tömeggel együtt. Már az ajtót átlépve kiszúrta a becsekkoló résznél Annie Beckendorfot, főleg mert ugyanúgy nézett ki, mint az anyja, csak sokkal elegánsabban öltözködött és talán kicsit idősebbnek tűnt, de Hall számlájára tíz év mínusz volt írva a sárkányság miatt.

- Szia! - mosolygott rá a nő és ölelte meg őt.

- Cső... - sóhajtotta Dan. - Halálra fogom unni magam a nyár hátralevő részén, mi?

- Te kekeckedtél anyáddal. - vágta rá Annie, de egy kicsit sem volt gonoszság a mondata mögött. Egy puszta tényt mondott el. - Ami félig lenyűgöző. Senki sem mert kamaszkorunkban Hallel kibabrálni.

- Nem direkt csináltam! És most én szopok! Anya letiltotta a kártyámat, az érintőképernyős mobilom helyett, kaptam egy ilyen nyomógombos szart! - emelte fel a kétezres évek elején készült őstelefont. - Egyáltalán, hogy működik még?! Megpróbáltam eltörni és hozzá vágtam egy téglához, erre behorpadt a tégla, ezen meg egy karcolás se lett!

- Látod. Ez a minőség. - mosolygott Annie, míg a bőrönd kicsekkoló pont felé vette az irányt.

- Nem! Ez gáz! - nyafogott Dan. - Nem tudok beszélni Linnel, se Junieval, se Nattel, még Aelinnel is beérném! De vele sem! Írisz üzeneteket tudok küldeni, amíg kitart a drachmám, de az meg max. 10 beszélgetésre elég!

- Tudod a második világháborúban még levélen keresztül tartották a kapcsolatot...

- Aha... Tudod mennyi idő, míg innen egy kézzel írt levél eljut Los Angelesbe? Megnéztem! Egy hónap! Anya kibaszott velem! Kurvára! - káromkodott a srác. - És mindezek mellett megbeszélte Mr. Palmerrel, hogy nem vehetek részt könyvtárosi ügyekben! Semmiben! Még a laptopomat is elkobozta! Pedig azon legalább nálad tudnék wifizni és beszélni Linnel!

Annie halványan elmosolyodott, mert nagyon jól érezte Dan hangsúlyából, hogy a legnagyobb baja a fiúnak nem az, hogy itt van, hogy Hall elkobozta a cuccait, hanem hogy nem fogja látni a lányt és beszélni sem tud majd vele két hónapon át.

- Majd kérdezd meg a lányomat és a fiamat, hátha ők kölcsön adják neked a telefonjukat egy-egy beszélgetésre. Ivyben nem vagyok biztos, most épp a kis kamasz korát éli, nem rég lett 13, szinte mindig azt a szart nyomkodja. De Alex biztosan kölcsön adja.

Dan szemei felragyogtak.

- Mondtam már, hogy te vagy a kedvenc nagynéném? - kérdezte őszintén. - De viccen kívül! - folytatta, ahogy meglátta Annie enyhén felfelé ívelő szemöldökét. - Ingrid konkrétan még egyet is értett anyával, hogy hozzád küld és elkobozza a dolgaimat és elkezdte faggatni Gregoriot, hogy Junieval nem játszák-e el ugyanezt, csak őt Spanyolországba akarták volna küldeni Gregorio egyik halandó unokatestvéréhez!

- És Lucy nagynénéddel mizu?

- Lucy aranyos, de határozatlan és ártalmatlan, mintha egy kiskutyával akarnál foglalkozni. - forgatta meg látványosan a szemeit Dan.

Annie hátravetett fejjel nevetett a hasonlat hallatán.

- Na, kapd fel a cuccodat és menjünk, vagy sose érünk haza! - rázkódott még a végén is a válla. - Kiskutya... Hát ez jó! - kuncogott tovább.

Dan halványan elmosolyodott, majd megkereste a futószalagon a két darab sporttáskáját és megindultak a kijárat felé. A fiú az út alatt reflexből legalább háromszor vette elő a buta téglatörő telefonját és akarta feloldani a nem létező ujjlenyomatot képernyőzárt, aztán mindig rájött, hogy butafon van nála.

Annie ilyenkor általában csak gúnyosan elmosolyodott és belekezdett, hogy pontosan milyen látnivalók vannak Párizsban. Dan hamarosan többet tudott a helyről, mint az apja. Még azt se rótta fel Annienek, hogy a nő direkt behajtott a városba, csak azért, hogy megmutassa a fontosabb emlékműveket, ahelyett, hogy a kerülő úton ment volna. Annyit már most tudott Dan, hogy Párizs hatalmas, közel ugyanakkora, mint Los Angeles, amin meglepődött. Valahogy kisebbnek hitte. Több nap lenne, mire gyalog bejárná az egészet.

A nő a családjával a külvárosban élt, egy takaros kis két szintes családi házban. Nem így képzelte el soha sem a nő lakhelyét, valahogy azt hitte, hogy ő is, mint az anyja az isten háta mögött egy villában él. Még akkor is csak nézett, amikor Annie mosolyogva szállt ki a kocsiból és integetett a szomszédnak. Rögvest elkezdett franciául karattyolni vele. Olyan gyorsan, hogy Dan csak pislogott és összesen egy dolgot értett abból, amit a nagynénje mondott. A saját nevét.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Dan, amikor Annie mosolyogva intett a szomszédnak és megindult a házfelé.

- Beszélgetés a szomszéddal? Szeretem Clairet nénit. - célzott ezzel a hatvanas évei közepén járó nőre, aki a szomszédja. - Kedves és mindig jókedvű.

- Hű... Mindig rájövök, hogy mennyire bizarr, hogy te vagy anya ikertestvére. Anya utálja a szomszédokat, azért lakik az istenek háta mögött.

- Tudom. Na pakolj le, aztán még el kell mennünk pár helyre. Megmutatom a szobádat.

Dan azt hitte, hogy Alex-el lesz majd egy szobában, de nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy saját szobája lesz. Mint kiderült, gyakran utazik fel Emily és Kevin Olaszországból és néha még Johnny is csatlakozik a testvéreihez, így volt két kisebb vendégszoba a tetőtérben és egy nagyobb az emeleten.

A fiú elhúzott szájjal mérte végig a hallban található családi képeket, amin a Liber família virított. Furcsa volt. Megszokta, hogy mindenhol a családját látta, erre itt van. Európában, az istenektől jó messze, a nagynényénél, ahol szintén ki vannak téve családi képek, csak éppen egyik sem róluk.

Annie megállt mellette.

- Három éve készült. Szilveszterkor. John és Jack lopott petárdákat... - rázta meg rosszallóan a fejét. - Jobban bele gondolva, már itt tudnunk kellett volna, a szemük se áll jól. - mutatott a barna hajú ikrekre. - Emily egy heti szobafogságra ítélte őket otthon, Kevin megdicsérte őket... - Dan hirtelen úgy érezte, hogy sokkal menőbb lenne, ha Kevin lenne az apja és nem Ed. - Nem tudom találkoztál-e vele... - mutatott egy kislányra. - Kábé ez volt az első alkalom, hogy Johnny elhozta hozzánk a lányát. Sokat hallottunk róla, de még sosem találkoztunk vele. Nem volt addig beavatva abba, hogy pontosan kinek a vére is kering az apja vérébe. Hát... nálunk bőven tombolnak az Árész, Dionüszosz, Hermész és Aphrodité gének, úgyhogy már tudja. - mosolyodott el, olyan kedvesen, hogy Dan megint csak furán meredt rá.

- Még mindig fura... - rázta meg enyhén a fejét.

Annie csak felkuncogott.

- Menjünk.

- Hová is? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Anyád kifejtette, hogy nem hagyhatlak magadra, főleg nem egy olyan helyen, ahol találsz wifit és számítógépet. Úgyhogy velem kell jönnöd mindennap munkába.

- Mi?! - vékonyodott el döbbenetében Dan hangja. - De... de... de... AAAH! KELHETEK KORÁN A NYÁRON?!

- Bocsi...

~~~

Dan hivatalosan is kijelentette a naplójának, hogy ez élete legunalmasabb nyara. Ez már onnan is látszik, hogy elkezdett naplót vezetni. Kézzel írt naplót. Undorító dolog volt. Minden egyes hétköznapi napon reggel hétkor kelt Annievel együtt. Nyári szünet alatt! 

Kényelmesen megreggeliztek, mert a franciák nem sietnek, ha ételről van szó, ami irtó fura volt eleinte Dannek. Nyolckor elindultak munkába, beértek 8:30-ra és Annie mindent kényelmesen átnézett, mielőtt még bárki beért volna előtte.

A fiú korábban azt hitte, hogy... Annie amolyan Merly Streep, abból az Ördög pradát visel című filmből. Belibben mindenki után a munkahelyére, ahol körbe ugrálják, minden kívánságát lesik és így tovább. Hát csalódnia kellett.

Dan legalább 15 rajzot csinált mindennap. Már kezdte unni, hogy állandóan fegyvereket, arcképeket, vagy internetes anime karaktereket és logókat gyárt. Annak örült egyedül, hogy Alex jó fej volt Ivyvel ellentétben és minden este kölcsönadta neki a telefonját, hogy beszéljen Linnel, ennek ellenére volt, hogy nem voltak hosszabbak a beszélgetéseik 10 percnél, mert Izzytől eléggé tartott Dan, ahhoz hogy ne kockáztassa meg a lebukást. Nem volt róla meggyőződve, hogy a nő nem köpné őt be.

Annie szó szerint vette Hall kérését, aminek az volt a hátránya, hogy Dan minden egyes fotózáson, ruhapróbán, divatbemutatón és céges megbeszélésen részt vett. Halálosan unalmas volt. Olyan emberekről beszéltek, akikről azt se tudta kicsodák. Olyan dolgokon mentek a viták, amiken csak pislogott. Ruhákon vitáztak! Táskákon! Mintákon! Oké, egyetért, nem mindegy a szín, a márka, a minőség, de nem kell ennyire komolyan venni! Ez nem egy életmentő dolog, mint egy fegyver!

Ezt persze hangosan sosem mondta volna ki, mert minimum 40 divatmániás ember lincselte volna meg ott helyben...

Dan minden egyes napon húzta a vonalakat, mint egy börtöntöltelék, hogy mikor lesz már augusztus vége és mehet végre haza. Ennél még komolyan a suli is jobb volt és nem Annievel volt baja. A nőt imádta. A humorát, a stílusát, az élénkségét. Sokkal kedvesebb és mosolygósabb volt az anyjánál. Életvidám, nem olyan, mint amilyennek eleinte megismerte, ahol teljes mértékben elutasította a Jacksonoknak való segítségnyújtást. Michaelt is kedvelte, hamar rájött, hogy a fickó nagy poéngyáros. Este mindig vele lógott, minden kis csínyben benne volt, ahogy Alex is.

A 22. vonalnál tartott, amikor Annie furán viselkedett a munkában és kicsit idegesebb volt a kelleténél.

- Végülis Hall kijelentette, hogy nincs apelláta... De azért Dan mégiscsak gyerek! - vitatkozott magában - És... 

- Itt vagyok melletted. - jegyezte meg azért hangosan Dan, hátha Annie elfelejtette, hogy a kullancsa csüng rajta Hall hülyesége miatt.

- Tudom! - vágta rá a nő. - Jó. Legyen! - sóhajtotta, majd intett Dannek, hogy kövesse.

A fiú összecsukta a füzetét és a füle ívére tette a ceruzáját, míg a radírját zsebre vágta.

- Amúgy jó rajz Linről.

- Kösz. - biccentett a srác, míg Annie megindult a lift felé, de olyan kínosan feszengett, hogy Dan nem bírta tovább. - Most meg mi van?! Úgy táncolsz itt, mint akinek pisilnie kell!

- Nem! Dehogy! - legyintett. - Csak... ez egy speciális fotózás lesz, általában nem szoktunk ilyesfajta kollekciót piacra dobni.

- Most a fitnessesre gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Nem. 

- Akkor a... Régi idők megújulása? - kérdezte a '90-es évekre visszautalva.

- Nem. Ez... nőiesebb, bár ez nem a legjobb szó...

- Báli ruhák, vissza a reneszánszba? - értetlenkedett Dan és szálltak be a liftbe.

- Nem... Nagyon csajos, olyan intimen. Amúgy ezeket megnéznéd? - nyomott a kezébe egy mappát a nő.

Dan kinyitotta, majd rögtön hátra is vetette a fejét és kérdőn Annie felé emelte a mappa első oldalán található képet.

- Bézs? Komolyan? - gúnyolódott a nővel. - Mondtam már, vagy legyen rajta színes ruha, vagy legyen meztelen. De ez a bézs... - mérte végig a képet. - Amúgy a szabása oké, menő az ujja, csak ocsmány a színe.

- Akkor az én véleményemen vagy. Szuper. És a kövi? - lapozott egyet.

Dan alaposan végig mérte a ruhát, de nem kellett sokat gondolkodnia rajta...

- Te komolyan megnézted a rajzfüzetemet?

- Láttam, amikor két hete lerajzoltad. Megtetszett. Ha anyád végleg kitiltana a cégéből, akkor hozzám jöhetsz tervezőnek. Van hozzá érzéked.

- Az buzis. - vágta rá Dan. - És biztos nem.

- A legjobb divattervezők zöme férfi.

- És meleg. - tette hozzá Dan.

- Mi bajod a melegekkel?!

- Semmi! - kiabálta szinte a srác. - Az egyik nővérem biszex, a másiknak a pasija meg szerintem a nővéremig háremet akart tartani! Bár ezt más rokonaimból is kinézem... 

- De meleg nincs köztük. 

- És? Attól még nem akadnék ki. Jó mondjuk de, ha Nat vagy Junie benyögné. Mondjuk Junie eléggé undorodik jelenleg a csajoktól... Jaj ne! Na azt nem! Vannak határok ebben a témában! Húúú... - vett egy mély levegőt. - Rá kell vennem Lint, hogy hozza össze valakivel.... Francba! Gimisek leszünk! Az esélytelen, hogy Juniet összehozza valakivel a gimiben!

- Khm... Dan... - forgatta meg most Annie a szemeit, majd kinyílt a lift ajtaja és a nő egyenesen a folyosó végébe vezette Dant. - Ne akadj ki! Ne nézelődj sokat! És anyádnak egy szót se, mert én is büntibe kerülök.

- Oké... - mérte végig furán a nagynénjét a srác.

Annie ment előre, Dan pedig követte. Eleinte nem gyanakodott. Köntösben járkáltak a modellek. Kicsit szokatlan volt a visszafogott smink, mert általában olyan erőteljes színek szoktak lenni a szemükön, hogy Dan tuti nem ismerte volna fel őket nélkülük.

Annie helyet foglalt az asztalnál és magához vett egy mappát, amit betolt középre.

- A véleményed ettől függetlenül érdekelni fog.

- Oké.

- És anyádnak egy szót se. Másnak se. Ez a mi titkunk.

- Okééé...

Dan nem értette mi a helyzet, egészen addig, amíg a modellek le nem vették a köntöst. Ott elkerekedtek a szemei, mert a csajokon és a srácokon nem volt más, csak fehérnemű. A nőkön sokkal... hát Dan még csak a plázai próbababákon látott ahhoz hasonló fehérneműket, mint rajtuk és ezek sokkal vakmerőbbek és egyénibbek voltak. El ne felejtsük az életszerűbbet. 

A srác Annie felé fordult, aki már a mappát fel is csapta, Dan meg immár bele látott a kollekció címébe.

'Nászéjszakai csábítás'

- Aaron most lenne rám irigy... - mormogta Dan, mialatt próbált nagyon nem azokra a csajokra nézni, akik teltebb alkatúak voltak. Nem sok sikerrel. Egyszerűen minden látszott. Minden domborulat és fogni való.

Annie próbált nem nevetni Dan fején az egyik darabnál. A srác hol pislogott, hol meg idegesen megvakarta az orrát.

- Miért vannak rajta... kapcsok? Ilyen szíjjal és... - nem fejezte be a mondatot. - Már értem a bézs ruhát. Titokban bordélyházat üzemeltetsz! Valld be!

Annie felnevetett.

- Figyelj. Vegyük úgy, hogy csiszolom az ízlésedet.

- Az ízlésemmel nincs baj... - mormogta Dan, mialatt rájött a legnagyobb bajra. Hogy a modellek nem csak előre jönnek a fotózáshoz... hanem hátra is mennek. - Oké... Két dolog is eszembe jutott. Nem vág be a seggükbe az a vékony bugyi? És remélem Linnek is ilyen feneke... - elhallgatott egy másodpercre. - Igen, ilyen lesz. - vigyorodott el.

- Hm?

- Semmi. - legyintett Dan. - Egyszer találkoztam a 18 éves énemmel, akinek a 18 éves Lin volt a barátnője. Volt pár érdekes fehérneműje Linnek. Kezdem látni az összefüggéseket. Azt a rohadt... Ennek biztos ez az eleje?!

- Aha... Bár eléggé átlátszik. - lapozott a ruhához a nő.

- Eléggé?! Látom telibe az egész mellét! - kezdett el gesztikulálni Dan. - Talán C...

- Oh, baszki... Selejt... Abba fix nem dupla anyag a varrás.... - kelt fel Annie és állította meg a modellt, hogy megnézze az anyagot.

- Te, Annie! Szerintem hozd el majd egyszer Alexet is! Tetszeni fog neki!

- Dan fejbe foglak vágni! - figyelmeztette a nő, mire a srác csendben maradt. 

Amíg Annie az anyagot vizsgálgatta és beszélte át a varrónővel, hogy hol a baki, addig Dan helyezkedni kezdett a széken, főleg mert a csajok kíváncsian figyelték Anniet, ahogy a srácok is. Lezseren, mint akik akár meztelenre is vetkőznének. Erre a gondolatra pedig Dan megrázta a fejét. Lehet minden kamaszfiú erről álmodik, de ez neki sok, azért nyomta folyamatosan a dumát is. Másrészről... volt egy szőke modell és valamiért kifejezetten a 18 éves Linre emlékeztette és elég jól nézett ki az a piros fehérnemű, amit viselt. Valamiért az agya... nagyon próbálta elképzelni a 18 éves Linnen azt a ruhát és... Fenébe...

- Kimentem mosdóba! - intett Annienek.

- Oksa!

Dan ki se jött onnan öt percen át. Ha megindult az ajtó felé eszébe jutott, hogy hova kell visszamennie és inkább visszament a mosdóhoz.

- Matekegyenlet... Mrs. Stone, a föci tanár fürdőruhában... Amy és Ian az ágyban.... irodalomi szarok... - sorolta Dan és igazította meg a nadrágját. - Gyerünk már... Na jó, Mrs. Stone... az átlátszó fehérneműben. - öklendezett egyet, majd egy kicsit megmozgatta a lábát és megkönnyebbülten indult vissza a próbaterembe.

Annie már közel minden modellt végig szemlélt, így Dan kicsit nyugodtabban ült vissza.

A nő gúnyos pillantással fordult felé.

- Mi van? - kérdezte Dan.

- Sokáig voltál a mosdóban.

- Nagy dolgom volt.

- Remélem azért nem ott verdet ki.

- Nem! Nagy koncentrálásoknak és Mrs. Stonesra képzelt átlátszó fehérneműnek hála, minden rendben van. - rázta ki ismét a hideg. 

- Akkor jó. Küldjek majd pár év múlva Linnek egy darabot? Melyik is tetszett? Az a vékonypántos, enyhén dekoltált vörös színű.

Dan arca tűzpirossá vált.

- Fejezd be....

- Pedig anyád szerint nem vagy nagyon előrehaladott a szexben. Meg van lepve, hogy még Linnel nem feküdtetek le, pedig novemberben két évesek lesztek.

- Ja, nem. - helyeselt Dan, de közben az ajkára harapott, mer hirtelen nagyon időszerűnek tűnt... 

- Mondjad.

- Csak agyalok.

- Min?

- Nem érdekes. - azon, hogy pontosan hogy is nézett ki a 18 éves Lin.

Kerek feneke volt, az biztos, de annyira nem nézte meg magának. Az biztos, hogy volt cicije, mert jót feküdt rajta, be is aludt. A francba, miért csak aludt rajta 11 évesen és miért nem nézte meg alaposabban?!

~~~

2062. júliusa

Helen Smith két napja ideges volt. Összesen 4 darab levelet kapott és 4 helyre adta be a jelentkezését.

Az egyik tolmács szakirány volt, Kolozsváron, Romániában. Ez afféle vésztartalék volt, ha nem jönne össze semmi sem, mert annyira rágörcsölt az érettségire.

A másik az UCLA egyetemen volt, művészettörténelmi kar, kreativitás és építészeti szakra, ami gyakorlatilag egyszerre volt táj-beltér-kültéri tervezői és mellette kreativitási irány, ahol bizonyos tényezőknek mindig meg kellett felelni.

A harmadik a New Yorki egyetem volt, történelmi kar, ős-ó-középkor és újkori történész szakirányba, ide igazából azért adta be a jelentkezését mert remélte, hogy ha az UCLA nem jön be, akkor ez hasznos lehet a mágikus tanulmányaiban. Itt azért még pszichológia irányba is beadta jelentkezését.

A negyedik pedig Anglia volt. Victor miatt, egy ugyanolyan szakirányba, mint a New Yorki egyetemen.

Mind a négy boríték nála volt, egész pontosan a táskájában. Három vastag volt, egy pedig vékony.

Ő pedig nem máshová sietett, mint a mágikus központba, ahol a többiek már várták, mert 10 perce ott kéne lennie.

- Végre! - kiáltotta Ian. - Mutasd már! Három vastag boríték, azok megvannak fixen!

- Tudom! Csak nehogy a negyedik legyen az UCLA! - könyörgött mialatt letette a borítékokat az asztalra, majd úgy ült le eléjük, mintha veszélyt rejtenének és bármikor meghalhat. Végülis... Csak a jövője és az álma a tét. 

- Victor tudja, hogy oda akarsz menni? - kérdezte óvatoskodó tekintettel Ian. 

- Nem... - rázta meg a fejét a lány. - Nem igazán szeretek neki erről beszélni... 

Bár az okát nem értette, hogy miért. Részben azért feltételezte a viaskodást, mert Victor már tavaly rá ragasztott a stréber és egyéb jelzőket. Sokat foglalkozott az érettségivel. Minden tárgya jól sikerült, a románt leszámítva, de ott is hozta a színvonalat, csak éppen 9 vagy 10-es osztályzat helyett 8-ast szerzett. 

- Mire vársz?! - ült le hozzájuk Zoya. - Nyisd már ki! - csillogtak a szemei.

- De melyiket?!

- Ezt! - nyomta az első vastag borítékot a kezébe Ian.

Helen feltépte, majd félre is hajította és nyúlt a kövihez.

- Kolozsvár megvan. - mondta Ian, aki rendesen megnézte a borítékot, nemcsak a feladót.

- Ez a... New York, művészettörténelmi és pszichológiai. Mind a kettőbe bejutottam. - nyúlt a harmadikhoz Helen. - Légyszi, légyszi, légyszi!

- Miért is érdekel ennyire az UCLA?! - kérdezte hirtelen Zoya.

- Mert az az egyetlen, ahol a mágikus képességeimet tudnám használni és csak ezen az egyetemen van ilyen jokeres tartalmú szak! - szakította szét a borítékot, majd végig olvasta a papírt, végül sikításban tört ki. - Ez az! Felvettek! UCLA egyetemista leszek! 

Helen egy villámgyorsaságával pattant fel a székből, ahol előzőleg olyan gondterhelten és riadtan ült le. Örömében ugrált és visongott a lány, míg Ian az egyetlen vékony borítékhoz nyúlt és felbontotta. 

- London utasított el. - szólalt meg, miután végig futotta a tekintetével a levél tartalmát. - Victornak mikor mondod el, hogy Los Angelesbe mész?

Helen elhúzta a száját. 

- Hát. Jobb lenne minél hamarabb. - olvasta végig ismét a levelet, amiben leírtak mindent. Hol kell jelentkeznie, milyen kollégiumok állnak rendelkezésre, melyek azok, amik biztosítva vannak külföldi hallgatóknak ösztöndíjjal és... egy eltérő színű papír is volt benne, ami leírta, hogy Helen melyik ösztöndíj kategóriába tartozik az állandó lakcíme és az érettségi eredményeivel. 

Ian közben elővette a telefonját és enyhén összevonta a szemöldökét. 

- Oh, hogy az ma van! - kelt fel és lépett Helenhez. - Gratulálok még egyszer, de nekem most mennem kell! - ölelte meg a lányt, aki értetlenül meredt rá. 

- Mért? Hová mész? 

- Elfelejtettem, hogy a Jacksonok programot terveztek. Hétvégén ünneplünk, oké?

Helen mosolyogva biccentett. A tekintetével követte Ian, amíg az nem nyitott egy kaput a megbeszélt találka pontra, majd Zoyára nézett. Akinek az arcán halvány mosoly ült. 

- Mesélj! Beadtad a jelentkezésedet, jól tudom? - tudakolta élénken Helen.

- Aha. - bólintott Zoya és jelent meg a kezében egy vastagboríték. - Gazdasági egyetem. Hátha végre megtanulom majd menedzselni ezt a helyet. - nevette el magát. 

- Gratu! Te is mész Yuihoz és Aaronhöz ünnepelni?

- Bizony. Főleg, mert Yui jövőre végez az egyetemen, úgyhogy ő is bulizna egyet. Meg ki akarja engedni a fáradt gőzt. - tűnt el a kezéből a boríték. - Te meg szerintem beszélj Victorral. Oké, hogy eddig is távkapcsolatban voltatok és alig beszéltetek az érettségik miatt, de... Most már nem csak egy félkontinens, hanem egy egész óceán fog elválasztani titeket. Szó szerint a világ másik oldalán leszel. 

- Tudom. - helyeselt Helen. 

- Komolyan mondom. Menj, addig nem megyek sehová! 

Helen megforgatta a szemeit, majd visszapakolta a leveleket a borítékba. Időhúzás képen ráírta mindegyikre az aktuális egyetem monogramját, csak utána teleportált el Londonba. 

Egy sikátorban bukkant fel. Alaposan körbe kémlelte a helyet mielőtt megindult volna, majd sietősen hagyta el a sikátort. Nem szerette Angliának ezen részeit, de mégsem teleportálhatta magát a főút közepére. Közel varázsolta magát Victor szüleinek házához, de a biztonság kedvéért írt egyet Victornak, mielőtt becsöngetett volna, hogy biztos otthon van-e, nem pedig a srácokkal tölti valahol az idejét. 

A srác két percen belül már ki is nyitotta előtte az ajtót. 

- Na? Hova vettek fel stréber? 

Helen nem bírta elnyomni a mosolyát és kivételesen még be se szólt a srácnak a stréber jelzőért. 

- Igazából mindenhová, kivéve ide. Londonba nem jutottam be. - kocogott fel a boszorkány a lépcsőn, nem is lassított Victor szobájáig. 

- Kár, mondjuk engem se vettek fel Londonba, úgyhogy Machester-be megyünk a srácokkal. - csukta be maga után az ajtót Victor. - Te merre tovább? Nem beszéltük meg, hogy mi a terved. Áprilisban eltűntél. - azt nem tette hozzá, hogy miatta, mert manipulációs bűbájt alkalmazott  Helenen. 

- Felvettek Kolozsvárra, New Yorkba és Los Angelesbe. 

Victor elismerően biccentett. Legalább ennyi haszna volt annak a bűbájnak. 

- Akkor irány a Nagy Alma?

- Nem én a... - nyitotta ki a száját, de hirtelen elbizonytalanodott. Furcsa érzése támadt, olyan érzése volt, mintha valami nem lenne helyes, mintha valami nyomná a mellkasát és így nem bírna megszólalni. - Én a... Én... 

- Minden oké? - kérdezte felvont szemöldökkel Victor. 

- Én... Még télen kinéztem a szalagavató után egy szakot, ami... Ami... - lehet mégis New Yorkba kéne mennie. Valamiért úgy érzi, hogy oda kellene mennie, nem pedig Los Angelesben, hiszen... semmi keresnivalója nincsen LA-ben. 

A lány megrázta a fejét. Nem értette mi folyik körülötte, hiszen szó szerint beleszeretett abba a szakba télen. Látta benne a lehetőségeket, el tudta képzelni magát benne, tudta, hogy képes lesz használni a mágikus képességeit. A többi helyen csak száraz elméletet tanulna. Azt tanult eleget. Ő alkotni akar végre, létrehozni valami olyan mágikus lenyomatot a világban, amitől az több lehet. Elérni, hogy a mágusok helyet kapjanak, ne csak a félvérek. Visszaállítani a mágusok egyensúlyát, ami Merlin korában eltűnt és... 

Helen óvatosan nézett fel Victorra. A srác értetlenül meredt rá, aggódott érte. A lány megrázta a fejét és kicsit arrébb sétált, hogy kinyissa az ablakot, hogy kiszellőzzön a feje. 

Lehet rossz döntést hoz... Lehet nem járna jól Los Angelessel. Az ösztöneiben mindig megbízott, amiatt talált rá a barlangra, amiatt döntött úgy, hogy kihasználja Svent és Aelint és nem fogja elmondani nekik, hogy nála van a kulcs. Annak hála kezdett el beleszeretni Svenbe, fogadta el, hogy mi is történt és bízta rá magát Hekatéra. Felesküdött az Alvilág erőinek, hogy a mágiát visszahozza, megvárta amíg a jövőből jött Aelin felbukkant Zoyával az oldalán és beteljesítette a feladatát. Visszahozta a mágiát, mert kivárt. De... 

Lehunyta a szemét és megpróbált kizárni mindent maga körül. Nem tudta, de még egy halvány pajzsot is formált, ami kirekesztett mindent és mindenkit. Victort is. Helen szemei felpattantak, ahogy az érzés megszűnt. Nem érezte magában a furcsa előérzetett. Tudta, hogy mit akar, még azt is sejtette, hogy miért is bizonytalanodott el. 

Hirtelen nézett Victorra, aki óvatosan hátrébb lépett egyet. A lány érezte, ahogy a mágiája fodrozódni kezd a bőre alatt. 

- Te bele mertél nyúlni a fejembe?! - rakta össze a képet, hiszen amint egy kicsit is halványította a pajzsát újra érezte az aggályokat. - Miért nyúltál bele a fejembe és ültetted el, hogy nem akarok Los Angelesbe menni?! 

Victor az ajkára harapott. 

- Mert fel akartad keresni Sven di Angelot. Én meg nem akartam, hogy amit közel egy év alatt felépítettünk, azt lerombolja. 

Helen két dolgon is megakadt, az egyik az volt, hogy mégis miért keresné fel Svent, de végül nem ezt tette szóvá. 

- És erre... te fogtad magad és módosítottad az emlékeimet? A tudatomat? Belenyúltál a fejembe?!

- A köteléket is így gyengítettem meg, jól tudod. - köszörülte meg a torkát Victor. - Muszáj volt belenyúlnom, mielőtt visszaforgatod a dolgokat. 

- Biztos félre értettél valamit. Mert én nem Sven miatt akarok menni Los Angelesbe! Azért akarok oda menni, mert ott van az a szak, ami érdekel! Amiben tudom majd használnia  képességeimet is! A mágiámat!

Victor összevonta egy pillanatra a szemöldökét. 

- Nem... Svent akartad felkeresni, mert rájöttél... már nem emlékszem mire. Valami egyensúlyos dologra. 

Helen értetlenül pislogott, míg Victor csak a mágiájához nyúlt. Lehet valamit túltolt? Időponthoz kötötte Helen emlékeit, a lánynak már legalább egy hónapja emlékeznie kellene ezekre. 

- Miért nem emlékszem ezekre?! - kiabált szinte Helen a fiúra és verte vissza a mágiáját. - Te ne tapogass le engem! Mi a francot csináltál?! Azok az én gondolataim! Az én döntéseim! 

- Nem foglalkoztál az érettségivel, ezért kellett belenyúlnom a fejedbe. Teljesen átkattantál!

- Az is az én dolgom, te csak ne akarj az éltemmel kapcsolatban helyettem döntéseket hozni! - most már tényleg ordibált vele a boszorkány. 

- Csak jót akartam! Fontos volt neked az érettségi! Meg is lett az eredménye! És kinek hála? Nekem, mert nem hagytam, hogy más dolgok eltereljék a figyelmedet! Bejutottál álmaid egyetemére! 

Helen körül a mágia életre kelt. Vörös színű mágia csapódott neki a falaknak, amitől a könyvespolcok leszakadtak, az ablak üvege kitört, a levegő pedig hűlni kezdett. Ennek ellenére Helen körül mintha lángok keringtek volna.

- Na ide figyelj! - emelte fel az ujját és mutatott a srácra.

Victor ösztönösen emelte fel a pajzsait, ahogy Helen keze körül mágia jelent meg. 

- Egyedül az én érdemem, hogy bekerültem! Én írtam meg az érettségit, én szóbeliztem! Én tanultam végig az elmúlt éveket! Oktattam mellette a mágusokat! Hoztam vissza a mágiát! Feláldoztam érte nagyon sok mindent, hogy a szüleim uralma alól kikerüljük! Hogy eltűnhessek Romániából! És ezekhez neked semmi közöd! Soha nem is volt és soha nem is lesz! 

Victor csak állt és Helent figyelte. Tudta, hogy a boszorkánynak hatalmas ereje van, főleg mert az ereiben Hekaté vére is helyet foglalt, hála az anyai ágának. Azt viszont nem gondolta, hogy ekkora. Értette már, hogy miért fogott rajta ennyire a bűbája, mert negyed vérben isten és azt is, hogy miért képes szembe szállni Zoyával és Iannel, akik sokkal magasabb szinten vannak nála. Pontosan ugyanezért. Ennek ellenére nem ezt mondta. 

- Akkor ezt vegyem szakításnak? 

- Örülj, hogy csak annak veszem és nem átkozlak szét! - vágta rá Helen és mágiával arrébb taszította Victort az ajtótól, hogy elhagyja a házat. - Úgy is megbeszéltük mi ez! - állt meg az ajtóban. - Hogy te csak arra vagy jó, hogy majd az utánad jövőbe beleszeressek. Leépíteni a köteléket... Nem szétcseszni az álmaimat, miért is? Mert te el akartad dönteni, hogy nekem mi a jó. 

- Tényleg miattad csináltam!

- Oh, csak fogd be a szádat, ülj le és gondold már át, hogy mit csináltál?! Neked, hogy esne, ha én vájkálnék a fejedben, ha átszőném az ottani emlékeidet! Ha elhitetnék veled dolgokat! Mondjuk, hogy fülig szerelmes vagy belém és utánam soha nem szerethetsz senkit?! Sosem lehetsz boldog? Ha? 

Victor döbbenten elhallgatott és ezúttal csendben maradt. 

- Jó reggelt, seggfej! - forgatta meg a szemeit Helen és csapta be az ajtót maga után. A mágiája leszaggatta a képeket a falról. Nem bírta visszafogni. 

Amint kilépett a főutcára szél támadt körülötte. Az emberek az eget nézték, pedig valójában belőle jött. Ki kell tombolnia magát, mielőtt bajt okoz. Azonnal előkapta a telefonját és mivel tudta, hogy Zoya és Ian elfoglaltak Nataliet hívta fel. 

- Szia. Szakítottam Victorral, mert manipulált és belenyúlt az emlékeibe. Jelenleg mindjárt egy szélvihart robbantok ki Londonban. Tudunk találkozni valami félre eső helyen és edzeni? 

- Hű... Na, nekem ezért nincs pasim. Idióta az összes. Öt perc múlva találkozzunk Szibériában. Hozz kabátot! 

~~~

Ian akkor érkezett meg, amikor a Jacksonok már iszogattak. Ő is felkapott egy sörös dobozt, leült Amy mellé, majd hosszan megcsókolta. 

- Na? Mi a végeredmény? Mert úgy érzem arra értem ide. - pillantott körbe a társulatra. 

Demetria vigyorogva emelte fel a papírját és adta Iannek. 

- UCLA, gépészmérnök szakirány. 

Ian ezt hallva megtorpant egy pillanatra. Szóval Helen és Demetria egy egyetemre fognak járni. Az végülis még nem olyan vészes. Demetria jó fej.

Sam csak kérdőn Demetriára nézett és ez nem a pia miatt volt. 

- Még egyszer, mire vettek engem fel... Még mindig fura, hogy engem felvettek... Nico tuti megkente őket...

- Kommunikációs szakirány. - felelte Demetria. 

Ian felvont szemöldökkel nézett Samre. 

- Ugye tudod, hogy ott cikkeket kell írni, meg ilyeneket. 

- Tudom! Amiatt vettek el! Írtam nekik egy... mit? - nézett Demetriára. 

- Szatírát. 

- Azt. Bármit is jelentsen. - forgatta meg a szemeit Sam. 

- A valóság komikus ironikus ábrázolását jelenti... - jegyezte meg Ian, majd megrázta a fejét, mert nem értette pontosan a részleteket. - Mit is csináltál? 

- Kellett írni egy ilyen... Önéletrajzi cuccot, arról hogy milyen volt az eddigi életem. Én meg leírtam nekik, hogy milyen szülők nélkül felnőni, milyen ha a saját dimenziódat birtokba veszi a nővéred és a csajod az ókorból származik és úgy vették hogy... - mutatott Demetriára. 

- Szatírának. - bólogatott mellette Demetria és látszott az arcán, hogy teljesen ki van készülve.

- Az! - biccentett Sam. 

Ian pislantott kettőt, ahogy felfogta, hogy Sam mit is csinált, - azon túl, hogy leleplezte gyakorlatilag a saját családját és a félvéreket - bekerült az egyetemre, mert azt hitték viccel és ekkora tehetsége van.

- Ezt nem hiszem el... - kuncogott az orra alatt Amy. 

- Jah, ki más kerülhet be úgy egyetemre, hogy őszintén leírja a dolgokat és nem is diliházba küldik, hanem felveszik, mert... - nézett Demetriára most Jane. 

- Mert szatírikusan kiparodizálta és elvont költői képekkel, hasonlatokkal ruházta fel az egész életét. Tehát, ahogy Ian mondta... a valóság komikus és ironikus ábrázolása.

- Jah... - biccentett Jane. - Kurva mázlista vagy... 

- Azért te se panaszkodj. - szólt be neki Sven, aki belekortyolt a sörébe. - Döntöttél. Még pedig elég keményen. 

- Miért? Mire mész? - kérdezte Ian.

- Civilizációs és kulturális tudományok. - felelte Jane. 

- Az mit takar?

- Gyakorlatilag azt, hogy az emberiség hogy fejlődött és miket kell ezekért tenni szociális, gazdasági, kulturális, demográfiai, egészségügyi és egyéb dolgokban.

Ian pislantott kettőt, ahogy felfogta, hogy mire célzott Sven, mert Jane-hez egy kicsit sem illet ez a szak, sőt teljes mértékben haszontalan jelen világukban ez a szakirány.

- Tehát egyetem után... 

- A harmadik dimenzióba költözöm. Megbeszéltük Kilyannal, Nicoval és Thaliával. Itt megszerezhetem azt a tudást, ami onnan hiányzik és általa kialakíthatunk valami mást, valamit, ami nem olyan teljesen, mint ez, de nem is olyan ott. - mosolyodott el halványan Jane. 

- Ezt nehéz lehetett meghozni... - elismerés ült Ian hangjában.

- 19 évesen? Eléggé. - biccentett Jane. - De... Kilyanban elég biztos vagyok. - vallotta be talán most először hangosan. 

- Én ezt eddig is tudtam, de örülök, hogy már te is elfogadod. - szorította meg a kezét Demetria, míg Ian az utolsó személyre nézett, aki még nem mondta el merre megy tovább. 

- Sven? 

- Eleinte nem akartam erre a szakra menni... De... Mivel Edmund Jackson tartja az órákat belőle... Ez egy kihagyhatatlan ajánlat volt. - adta oda a saját levelét Sven és amint Ian meglátta a kart, ledermedt. - UCLA, művészettörténelmi kar, művészeti és kulturális tudományok. 

Ian csak a papírt fogta a kezében és közben azon gondolkodott, hogy lehet ősszel kirobban a harmadik világháború. Sven és Helen egy azon kar, két különböző szakján lesznek és szinte tuti, hogy lesznek óráik, amik megegyeznek... 

- Minden oké? - kérdezte Sven, mire Ian rákapta a tekintetét és mosolyt varázsolt az arcára. 

- Hogyne! Gratulálok nektek!

- Samnek ne, nem érdemli meg... - vágta rá Jane. 

- Hát nem. Még mindig nem értem mi a szak lényege. Szerintem ki fogok bukni fél év után! 

- Nincs olyan balszerencséd... - rázta meg a fejét az ikre. 

Ian azonban nem mondott semmit. Hagyta a családtagokat veszekedni és közben a papírt olvasta át, amiben már ott szerepelt egy kitöltött kollégiumi jelentkezés Sven részéről, ami egyet jelentett. Sven maga mögött hagyja az Alvilágot és kollégista lesz... Ahogy Helen is. Mondjuk... van jó pár kollégiumi épület. Mekkora rá az esély, hogy egy azon épületbe kerülnek? Elég kevés... ugye? 

Remélte.

Mondjuk arra kicsi volt az esély, hogy egy egyetemre kerülnek és egy azon szakra, tehát az esélyek meglepően sportszerűtlenül játszanak. 

~~~

2062. augusztusa

Aelin di Angelo őszintén hálás volt Hallie Beckendorfnak. Mindig is érzett egy fajta szimpátiát a nő felé, ami nyilvánvalóan abból fakadt, hogy hasonló volt a stílusuk. Kegyetlen, határozott és olyanok voltak, akikkel nem volt érdemes ujjat húzni. Ezt még inkább tetézte, amikor Dant kényszer nyaralásra küldte Franciaországba, Annie Beckendorfhoz. Ezzel megkímélve Aelint, hogy őrangyali teendői során idegrohamot kapjon Dantől, igaz, volt pár kellemetlen eset a nyáron, amit hamarabb megoldottak volna, ha Dan ott van velük, de ettől hajlandó volt eltekinteni, mert még a legpechesebb szituáció sem volt olyan stresszes, mint amikor Dan velük volt. A másik, ami miatt nagyra értékelte a kényszer nyaralást, hogy átmenetileg visszakapta a legjobb barátnőjét. 

Aelin hangosan nevetett a pláza közepén, akárcsak Lin. Az egész nyarat szinte plázákban töltötték, moziba mentek, filmet néztek, minden boltba bementek, felpróbáltak megannyi ruhát és nem vettek semmit. Lin még arra is rávette, hogy olvasson, csakhogy kitárgyalják mi milyen volt az aktuális regényben, amit Aelin nagyon élvezett. Mindezek mellett első alkalommal nem Dan uralta Lin szülinapját, hanem Aelin és teljesen csajosra vette az egészet, főleg hogy immár hivatalosan is, Lin Stirling totális kamasz lett, hiszen betöltötte a 15. életévét és szeptembertől csatlakoznak Nathez a gimibe. 

- Biztos nem iratkozol be te is? Szerintem simán hoznád a 10.-esek szintjét. - hozta fel a témát Lin, amikor letette a limonádés tálcát, amit rendeltek és helyet foglaltak a fotelekben. 

Aelin látványosan megforgatta a szemeit. 

Annyi időt töltött Linnel, aki ragaszkodott hozzá, hogy a tengerpartra is elmenjenek, hogy a mindig sápadt Hádészosnak lett egy kis színe. Bár ez nem csoda, mert úgy minden délelőtt és este a parton voltak, míg a délutáni órákra, amikor a legnagyobb volt a forróság bevonultak a légkondicionált plázákba. Aelin még mindig talpig feketében volt, de már lecserélte a hosszú farmerját rövidre, ami alatt fürdőruha lapult, szigorúan fekete színű, egy horgolt fekete haspóló volt rajta, alatta szintén fekete fürdőruha felső. De az elengedhetetlen fekete bőrdzsekit még most is viselte, főleg mert a légkondik 20 fokon üzemeltek, kinn meg volt vagy 38 fok. 

Aelin csak elvette a cseresznyés ízesítésű limonádét és megkavarta benne a jeget, majd kihalászta az egyik citrom gerezdet, hogy megegye. 

- Biztos, hogy nem fogok beiratkozni. Nem kellenek nekem hülye halandók. Plusz. - nyomta meg a szót a lány és harapott bele a citrom húsába. - Semmi kedvem a bátyáddal egy osztályba járni. Az oktatás sokkal színvonalasabb a dédapámnál, ha esetleg egyszer egyetemre akarnék járni. Bár én nem vagyok Sven. - húzta el a  száját, részben mert nem számított rá, hogy ennyire savanyú és hideg lesz a citrom. 

- Örökké az Alvilágban akarsz kuksolni? - kavarta meg Lin az epres limonádéját, amiben igazi eprek úszkáltak, csak úgy, mint Aelin cseresznyésében. - Még Sven is fogja magát és kiköltözik a hónap végén Hádész palotájából és az UCLA egyik kollégiumi szobájába megy. 

- Tudom. A könyvtárosi fizujából fogja fizetni a szobát, gyakorlatilag önellátó lesz. Amy szerintem jobban ki van készülve az egésztől, mint Hádész. Most fogta fel, hogy Carmennel végzősök, Demetria, Jane, Sam és Sven meg egyetemen lesz és ami rosszabb... - jelent meg egy gúnyos mosoly Aelin szája sarkában. - Dan és Junie gólyák lesznek a gimijükben. Plusz két ok, hogy miért ne menjek oda. 

- De én is ott vagyok! 

- Egyedül vagy, négy negatívum ellen. Rosszul áll a szénád. - emelte az ajkához a szívószálat Aelin. - Dannel beszéltetek mostanában? 

- Az elmúlt egy hétben nem. Az anyja rájött, hogy elkéri Alextől a telefonját és azon beszélünk... - sóhajtotta Lin. - Értem én, hogy kiakadt az anyja, de ez kicsit erős volt... De már csak két hét és visszajön. Utána még van szűk két hét a suli kezdésig. Képzeld el! Van újságírói szakkör, tuti jelentkezek rá!  

- Ezek olyan hülyeségek... 

- NEEEM! - lelkendezett Lin. - Nat is benne van a fotós csapatban még a nyáron is folyamatosan összeültek és készültek különböző projektekre. Megnyertek egy csomó csoportos pályázatot! Nagyon menő!

- Aha... - húzta fintorra a száját Aelin, ez most nem a citrom miatt volt. - Ha Dan visszajön... Ugye nem fogsz engem elhanyagolni? Nem mintha panaszkodnék, de mióta Dannel jársz, szinte állandóan vele vagy, vagy pedig csoportosan vonulunk mindenhová. Nem rosszallás. Tényleg. Csak hiányzott a legjobb barátnőm. 

Lin szélesen elmosolyodott, majd Aelin vallomását kihasználva a lány mellé csúszott és szorosan megölelte.

- Így beszélgessen veled az ember... - forgatta meg a szemeit Aelin. 

- Te is hiányoztál. Amúgy de, lehet! De szerintem egy hónapon keresztül biztos mindig Dannél leszek vagy ő nálunk. Nagyon hiányzik!

- Nem bírom felfogni mit eszel rajta... Idegesítő, idióta, irritáló, fárasztó, néha túl sok és mióta kamaszodnak kifejezetten nehéz őt, Juniet és Natet elviselni. 

- Igen... De mellette hatalmas szíve van és mióta tavaly volt az a kisebb kiakadásom kezd rájönni, hogy mikor érdemes poénkodnia, heccelnie és mikor kell komolynak lennie. Egyszer vezető lesz belőle. 

- Danből... - ismételte meg Aelin igencsak kétkedő hangsúllyal. 

- Igen. Junie is alkalmas lenne rá. Te nem vagy velük állandóan, de... Junie szerintem nagyon sok mindent el fog érni a kém szakmában, már most állandóan megfigyel mindenkit, se perc alatt rájön, ha valakivel valami nem stimmel... Például... Szerinte Nat titkol valamit. 

- Őszintén szólva leszarom a bátyádat, hacsak nem kell megalázni. Azt szeretem. 

- Ő nem annyira.

- Ezért szeretem. - vigyorodott el Aelin, míg most Lin forgatta meg a szemeit. 

- Na figyelj már! - nógatta a Stirling lány. - Szerintem Junienak igaza van. Nat sokszor nincs otthon, olyankor nem mondja el mit csinál. Valamikor a gimis haverjaival van, de valamikor nagyon jól tudom, hogy nem, mert azok állandóan küldenek minden szart instára, meg snap chatre, meg facebookra, pedig azt már senki se használja. 

- Aha... - nyomott el egy ásítást Aelin. - Lin nem igazán érdekel a bátyád. Tudod jó dolog megverni, szekálni, időnként, csak mert mért ne provokálni, de ennyi az érdeklődési köröm felé. 

- Aelin, általában ezeket az óvodások szokták csinálni, amikor bejön nekik a kislány vagy kissrác. - vetette a szemére Lin. 

- Ezt verd már ki a fejedből! - csapta le kicsit a poharát a lány, majd inkább tovább ivott, addig sem akarta leütni Lint.

- Miért?! - folytatta kitartóan Lin. - Nat is állandóan provokál téged, te is őt! Szerintem egyszerűbb lenne, ha... nem tudom... Meginnátok egy üvegbort, smárolnátok egy kicsit és rájönnétek, hogy amúgy hasonlítotok egymásra és szerelmesek vagytok egymásba. 

Aelin öklendezve tette le a limonádéját, mire Lin elnevette magát. 

- Ha az emberiség a kipusztulás határán állna és én és Nat lennénk az utolsó nő és férfi a bolygón, akkor sem csókolnám meg! Puszit se adnék neki! 

 Lin gúnyos mosollyal méregette a barátnőjét, aki résnyire összehúzta a szemeit, majd előre hajolt. 

- Mit tudsz? Mit mondott a jövőből jött éned négy évvel ezelőtt? 

- Semmit, ott is martátok egymást. - legyintett Lin. - De ő ugyanazon a véleményen van, amin én!

- Persze, miért ne lennétek... Ugyanaz a személy vagytok, két különböző életkorban, tehát egyek vagytok! 

- De azt a Dant kedvelnéd! 

- Biztos... - akarta rá hagyni. 

- Szerintem csak azért a Danért lógsz velünk. Várod, hogy Dan feje lágya mikor nő be. 

- Soha. - vágta rá Aelin. 

- Lehet mégse lógok veled szabadidőmben. Nem veszel engem komolyan. 

- Addig jó! Ha komolyan vennélek már a bátyáddal kellene... Vláh! - rázta meg a fejét. - Ízlés ficamos az összes liba, akiknek tetszik a bátyád. 

- Van pár... - kortyolt bele a limonádéjába Lin. - De Nat leszarja őket. Átnéz rajtuk! Szó szerint! Emlékszel a víziparkos esetre? 

- Ahol a kis diákmunkás fagyis csajtól azért kapott Nat dupla akkora gombóc fagyit, mint a szabvány, mert rámosolygott? Jah... rohadék... Mármint Nat, a csaj nem tehet róla, hogy naiv és hülye. Utána asszem ki is kezdett Nattel. - morfondírozott Aelin.

- Jah, Nat meg lekoptatta. Lehet van csaja! - olyan hirtelen és hangosan tette le a poharat Lin a felfedezéstől, hogy Aelin összerezzent. 

- Natnek? - mormogta Aelin. - Kétlem. Túl nyomi hozzá. 

- Gondolkodj már! - forgatta meg a szemeit Lin. - A bátyám időről időre lelép otthonról. Anyának azt kamuzza, hogy a haverjaival lóg, de láthatóan nem, mert akkor ott virítana a közösségi oldalakon a képe. Akkor mit csinál? Tuti nem fényképezik, mert azt haza hozná és ott rejtegetné, ahol szokta és ott nincsenek új képek. Tudom, mert néztem! Ergo egy csaj a megoldás! Tuti, hogy egy csaj van a képben. 

- Aha... És miért is érdekel ez téged Sherlock? - vonta fel a szemöldökét Aelin. 

- Nincs itt Dan és kiolvastam már vagy huszonöt könyvet, valamivel foglalkoznom kell!

Aelin elnevette magát, de közben elgondolkodott Lin teóriáján. Főleg mert... Nos... Jó ideje Nat nem szekálta őt, mindig ő kezdte el a srácot provokálni az utóbbi időben. 

- Ha ennyire izgat... - gondolkodott el Aelin, mert kezdett ő is kíváncsi lenni, főleg mert Nat... még őt is fel akarta használni pajzs gyanánt a rajongói ellen. - ... Akkor küldj utána pár káosz lényt.

- Megsemmisíti őket... - tűnt el a vidámság Lin arcáról. - Szimbát is majdnem kinyírta!

- Te elnevezted... az oroszlán káosz lényedet Szimbának az Oroszlánkirályból?

- Ihi! - vigyorodott el Lin, mire Aelin inkább nem mondott semmit. Addig járnak jól. 

~~~

Edmund Jackson a homlokát masszírozta mialatt a tantervet állította össze. Nem, nem a tanterv miatt végezte folyamatosan a mozdulatsort, hanem Hall miatt. A nő takarított, amit nem szokott, főleg mert bejárónő jár hozzájuk. 

- Jobban szerettem azt az időszakot, amikor levonultál a műhelyedbe szerelni és levezetted a találmányaidon az idegbajodat. - jegyezte meg hangosan a férfi. 

- Dan holnap haza jön. - felelte a nő, mintha ezzel mindent megmagyarázna. 

- És? - kérdezte Ed. - Tudtuk, hogy haza jön! Egy hónapja még gondolkodtál rajta, hogy visszahívod annyira hiányzott neked, aztán bementél a cégbe és idegbeteg módjára állítottál haza, mert most érződik csak igazán Dan kis robbantása.... Így le is szálltál az ügyről. Az, hogy Dan haza jön nem ok a nagytakarításra, amit tegnap előtt végzett el a bejárónő... - mutatott rá erre az aprócska tényre.

- Edmund! - nyomta meg a férfi nevét Hall. - Elárulnád mégis miért készíted el a tantervet, mikor már a tavalyi megvan és nem változtathatsz csak így csettintésre benne?! 

- Mert Sven is ott lesz a hallgatók között és képes leállni velem kötözködni, ha tévedek 50-80 évet! Nem érdekel, hogy könyvtáros, én vagyok az idősebb és a régész! - mormogta a végét az orra alatt. - Francba... hülye egyiptomi kultúra és a pár száz éves átfedéseitek... Ebbe fog beleállni... Amúgy... dolgozom azon a dolgon, amit mondtál. 

- Mért? Mit mondtam? 

- Akkor csak gondoltad! - legyintett Ed és tette le a tabletjét. - Amynek vannak délutáni programjai, főleg most, hogy érettségizni fog. 

- Igen, Iannek  hívják a délutáni programjait, bár nem tudom Ian mikor hasadt szét több személyiségre. És? - támaszkodott neki a seprűnek, ami meglepően szexi volt és Ed elgondolkodott egy pillanatra, hogy lehet Hallt gyakrabban kéne olyan szintű idegesség alá helyeznie, hogy takarítson. 

- Dannek nincs. Ott van neki Lin, de őt nem tiltottam ki a házból, tehát ők itt lógnak. 

- Ed, még ma nyögd ki, ha van rá mód! Még fel kell mosnom a fürdőszobában. 

Ednek a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy "minek", de végül megállta. 

- Írassuk be Dant zeneiskolába. Meg Juniet is, illetve őt majd Ingrid fogja, de vessük fel neki. Mondjuk... zongorára és gitárra. 

- Hm... - mérlegelt Hall. - Úgy is tudtak zenélni és tavaly egészen tetszett Dannek a tábor. Mondjuk a gitár annyira nem, az éneklés inkább. Jó, akkor úgy is... heti kétszer zongora és gitár. Az már legalább három nap. Nagyon jó! Akkor annál kevesebb ideje lesz mindent felrobbantani! Tetszenek a hasznos ötleteid. Megyek szerelni!

- Nem felmosni akartál? - kérdezte gúnyos mosollyal a száján Ed. 

- Nem Svent akartad sarokba szorítani a tudásoddal? - replikázott vissza Hall.

Ed elkapta Hall könyökét, amikor elhaladt mellette a kanapén és az ölébe húzta őt. A nő  felnevetett és halkan fel is sikított. 

- Szörnyű tudsz lenni, akaratos és... - kezdte Hall, de folytatni nem tudta, mert a férfi megcsókolta. 

- Azért hiányozni fog, hogy nyugodtan elkaphatlak anélkül, hogy Dan besétálna a helyiségbe. 

- Én attól még besétálhatok! - csukódott be a bejárati ajtó és sétált be rajta Amy. - Amúgy... adom a zenesulis ötletet, mert a kis tetű tönkre fogja tenni a gimis imidzsemet. Nem akarjátok mondjuk... bentlakásos suliba küldeni? Svájc? Az elég messze van! Csak egy évre, amíg leérettségizek! Na?

- Nem! - vágta rá Ed és Hall egyszerre. 

- Az már direkt szopatás. - folytatta Ed, de közben nem engedte el Hallt. 

- De csak egy év! Még lehet tanulna is valamit! - érvelt Amy. 

- Amy! - nézett a lányára Hall. - Szeretnél találkozni holnap Iannel? 

- Igen... 

- Akkor hagyj minket békén, oké? Köszi! - azzal átkarolta Edmund nyakát és hosszan megcsókolta. 

Amy csak mosolyogva megrázta a fejét és megindult a szobája felé, azt már nem tette hozzá hangosan, hogy "és még, hogy ő a kamasz" néha valahogy a szülei sokkal nagyobb kamaszként tudtak viselkedni. 

Dan Jacksonért másnap kimentek mind a hárman a repülőtérre. Amy sosem vallotta volna be, de azért hiányzott neki a kis tetű öccse. Dan nőtt. Ezt Annie is mondta, mert el kellett menniük venni pár ruhát, de arra nem számított Amy, hogy már egyforma magasak lesznek. 

- Szia nővérkém! - húzta ki magát Dan, hogy megállt Amyvel szemben. 

A lány csak mérgesen meredt az öccsére, majd a szüleire nézett. 

- Mehetnénk? 

- Mindjárt, addig keresd meg Dan sporttáskáit. - kérte Ed, majd Hallre pillantott, aki nem moccant meg, csak Dant nézte. 

A fia is Hallt bámulta, csak ő másképp. Kíváncsiság ült benne és várakozás. 

- Szia, jó volt az út? - nyitott Hall.

- Kicsit uncsi. - felelte Dan. - De könyvvel és rajzfüzettel elviselhető volt. Tök jó hely Franciaország. Finomak a kaják, tudtad? 

- És Annie cége? 

- Fel akarna venni tervezőnek. Állítólag örököltem a tehetségedet. - mosolyodott el gúnyosan, majd előre lépett és szorosan megölelte az anyját. 

Hall visszaölelte a fiát, míg Ed megkönnyebbülten felsóhajtott. Mínusz egy gond. Átmenetileg. 

- És jártatok valamerre? - indult meg a fiát átkarolva a csomag kiadó felé Hall, míg Ed kicsit lemaradva követte őket. 

- Jah, megnéztük Versaillest, az Eiffel toronyt, a Louvret, sőt... Tudtad, hogy Ivy francia balett rajongó? Azt is néztünk. Azon bealudtam. 

Dan folyamatosan mesélt. Még a kocsiban sem állt le, csak amikor Hall hátrafordult az anyós ülésről. A kezében Dan telefonjával. 

- Köszi! - vette ki a kezéből és kapcsolta be a készüléket. 

- Feltettem töltőre és beszéltem Linnel. - kezdte Hall. Látta, hogy Dan szemei azonnal felcsillannak és minden figyelmét kivételesen rá irányítja. A telefonját is teljesen leszarta abban a pillanatban. - Ebéd után átjön. 

Dan arcára széles vigyor ült ki. 

- Szuper! Köszi! - oldotta fel a telefont és lépett be a chatbe, hogy írjon Linnek. 

Amyt kitették a belvárosban, nem messze az egyik plázától, ahol Iannel beszéltek meg egy találkozót. Dan tíz perc alatt behajított mindent a mosásba. Mármint egyből a gépbe, nem pedig a szennyesbe és onnantól folyamatosan az órát nézte. Közben írt Junienak, Natnek és Aelinnek is, hogy haza ért és nem falta fel őt Franciaországban valami őskori szörny. 

- Te bepakoltad a cuccaidat a mosásba?! - nézett rá döbbenten Hall, aki az előbb volt a mosókonyhában. 

- Aha, Annie rászoktatott. 

Hall csak váltott egy pillantást Eddel, aki a kanapén olvasott, majd lement a műhelyébe szerelni. Még a végén kiderült, hogy ez volt élete legjobb ötlete...

Amikor a csengő megszólalt Dan végig szaladt az egész házon. Ed meg sem moccant a kanapén, inkább ülve maradt, mielőtt a fia feldöntené. Dan feltépte a bejárati ajtót, ami mögött Lin állt. A lány arcára széles mosoly ült ki. A fiú szemei ragyogtak. 

Egyszerre mozdultak meg egymás felé. Dan átkarolta Lin derekát, míg a lány a fiú nyakára kulcsolta a kezeit és hosszan megcsókolták egymást. Hiányoztak egymásnak. Eddig nem is feltétlenül érezték át, hogy mennyire. Dan hosszan beszívta Lin illatát, mire érezte, hogy a sárkány génjei egy másodperc alatt felélednek. Sajnos Párizsban egyáltalán nem tudott átváltozni, most viszont... olyan volt, mint egy katalizátor, ahogy megérezte Lin illatát a pikkelyei elő akartak bújni. A látása fekete fehérré váltott, ahogy a pupillái összehúzódtak. 

Jesszus, két hónapig nem látta Lint és így reagál rá?! 

Amikor elhúzódott Lintől, minden erejét arra kellett fordítania, hogy a sárkány génjeit kordában tartsa, de nem engedte el a lányt. Esze ágában sem volt elengedni. 

- Ilyet többet ne csinálj! - suttogta Lin, de alig voltak két centire egymástól, a homlokuk éppen hogy nem súrolta egymást, így tökéletesen hallotta őt Dan. - Ne kekeckedj anyáddal! 

- Nem fogok. - mosolyodott el Dan. - Nagyon hiányoztál! 

- Te is! Gyere! - fogta meg a kezét a lány. - Még a nyáron nem is mentél be az óceánba, pedig kár lenne kihagyni! 

- Ugye nem egy nap alatt akarod bepótolni az egész nyarat? - hagyta magát befelé húzni Dan. 

- Nem, de el kell kezdeni. Szia, Ed! - mondta a férfinak, mialatt ledobta a hátáról a hátizsákját és kibújt a felsőjéből, ami alatt már ott volt a fürdőruha, mert Lin készült. 

- Szia Lin. Olvastad az új regényét Kristina Gilsonnak? 

- Melyiket? A folytatását a... 

- Igen. 

- Persze! - vágta rá Lin, mintha ez alap lenne, mialatt kibújt a shortjából is és beletette a hátizsákjába, amiből előtte kivette a törülközőjét. - Miért? 

- Érdekel majd a véleményed. Szerintem elcseszett pár karaktert, vagy legalábbis a fejlődést kihagyta belőle. 

- Henriettnél kihagyta, de Sarah-nál szándékosan tette! Ezzel akarta kiemelni, hogy a csaj mennyire határozott és önálló! 

Dan igazából a beszélgetést teljesen kirekesztette. Egy árva szót sem hallott belőle. Helyette egész végig Lint figyelte, főleg mert a lány megváltozott. Nem lett magasabb, így Dannek már le kellett hajolnia, amikor megcsókolta, de ez annyira nem érdekelte. Annál inkább, hogy a lány dereka keskenyebb lett. Illetve... nem is a dereka lett keskenyebb. A csípője lett szélesebb. A feneke eddig is izmos volt az edzések miatt, de most az alsó részén, volt egy kis húsi, ami láthatóan nem izom volt, hanem zsír. A combjai is kicsit valahogy a szálkás izomzatból inkább formásak lettek. Izmos volt, de... nem úgy, mint eddig. 

Lin megfordult, mert eddig háttal állt neki és a törülközőt lazán a vállára ejtette, ami így csak még inkább kiemelt még egy változást. Eddig is volt a lánynak egy kis dombocskája elől. Olyan fajta, amihez csak felvesznek a lányok egy sportmelltartó jellegű toppot. Most viszont az már nem volt olyan kis domb. Határozottan egy közepes méretű domb volt, főleg a bikiniben, amit Lin viselt. 

- Mire vársz még? - kérdezte Lin. - Így jössz?! - mutatott végig a srácon.

Dan pislantott kettőt, míg Ed hátra fordult, hogy megnézze mi van és utána nagyon próbált nem nevetni. 

- Nyomás! - nógatta Lin, mire Dan megfordult és felsietett az emeletre, hogy átöltözzön fürdőruhába.

- Lin... - szólalt meg Ed. A lány kérdőn nézett rá. - Okosan. 

- Mert? 

- Csak okosan. Dan sárkány génjeit érzékeltem az előbb és szerintem a fejében a kamaszodása eléggé magas szinten áll. 

- Nyugi, Ed. Tudom kezelni a kamasz fiúkat. Csak Junieval és Nattel voltam összezárva a nyáron. 

- De az egyik a haverod, a másik pedig a bátyád. Az nem olyan, hiszen Dan a pasid. Csak okosan, ne úgy, mint én és Hall. 

Lin összevonta a szemöldökét, majd elvörösödött, ahogy rájött, hogy Ed mire céloz. Már szóra nyitotta a száját, hogy kifejtse, hogy az még nem aktuális, de addigra Dan lefelé sietett már a lépcsőn és Lin elfelejtette, hogy mit akart mondani. 

Alaposan megnézte magának Dant, ugyanis a srác azon túl, hogy nőtt, láthatóan az edzést nem hanyagolta el. Ed felsóhajtott és felkelt, mire Lin futólag rápillantott, majd vissza Danre. Azt rögvest megállapította, hogy Dannek már majdnem ugyanolyan szélesek a vállai, mint az apjának. 

- Mehetünk! - állt meg előtte Dan, majd megfogta Lin kezét és a kertebe vezető ajtón át elhagyták a házat.

A kertből egyenesen megindultak a domboldalon lefelé, a sziklákra ledobták a törülközőiket és besétáltak az óceán vízébe.

Dant kirázta a hideg ösztönösen kezdte el maga körül melegíteni a vizet, míg Lin úgy mászott bele, mint aki meg se érezte az alig 22 fokos vizet. A lány lebukott a víz alá, míg Dan csípőre tett kézzel, a vízből kilógó felső testtel állt, akár egy oszlop. Látványosan fázott, ami fokozódott, amikor Lin telibe lefröcskölte.

- ÁH! LIN! - ordított fel Dan, míg a lány csak nevetett. Dan elrugaszkodott és a lányhoz úszott, aki kicsivel beljebb állt a vízben.

Lin megkísérelt elmenekülni, de Dan gyorsabb úszó volt nála, hat karcsapással már el is érte. Elkapta a lány derekát és magához húzta. Lin még ekkor is nevetett. A lábaival elkapta Dan törzsét és a fiú vállaiba kapaszkodott.

- Bejöttél. - mosolygott mellé, olyan napfényesen, ahogy csak ő tudott.

Dan hirtelen nagyok is értette miért ő volt a napfény városának a hercegnője, amikor tavaly nyáron a Libris Fabula beszippantotta őket és Lin Aranyhajjá változott. Abba legalább nem ő volt a vétkes.

- Be. - melegítette továbbra is feljebb maga körül a vizet. - Mert valaki aljasul lefröcskölt. 

Lin felkuncogott. A szemei csillogtak, amitől Dan ajkára ösztönös mosoly húzódott. A lány haja vizesen tapadt a fejbőrére, a háta mögött pedig legyezőszerűen szétnyílt a víz felszínen. 

- Szép vagy. - szorította meg a derekát Dan. - Szeretem, amikor látom a nyakadat. 

Lin zavartan lesütötte a szemeit, majd vissza nézett Danre. 

- Többet ne kekeckedj anyáddal, vagy akkor csináljuk együtt, hogy engem is elküldjön veled. 

- Kétlem, hogy ilyesfajta büntetést alkalmaznának. - húzta el a száját Dan. - Akkor már inkább elküldenének minket a világ két különböző pontjára. 

- Akkor csak ne csinálj ilyet. - túrt Dan tincsei közé az ujjaival. 

- Nem fogok. Nem tetszett ez a két hónap, bár együtt maradtunk, úgyhogy innentől nem hiszem, hogy valami közénk állhatna. 

- Én ebbe eddig se hittem. Egy dolgot tudnék felsorolni. - nyelt egyet Lin és tűnt el a mosoly az arcáról. 

Dan megfeszült, ahogy eszébe jutott, hogy mikor veszítette el majdnem Lint. Akkor amikor az idősebb énje kezei közt, majdnem meghalt a jövőből jött Lin és így rájöttek, hogy mik lesznek egyszer egymásnak. 

- Azt nem hagynám. Ugye tudod? Ha mégis megtörténne, hamarabb égetném porig a gyilkost, minthogy... 

- Kezdünk olyanok lenni, mint ők... - meredt rá a lány nagy szemekkel. 

- És? - értetlenkedett Dan. - A 18 éves énjeink. Te már 15 vagy, és kicsivel több, mint egy hónap és én is betöltöm. Evidens, hogy ahogy kamaszodunk, egyre inkább hasonlítunk a 18 éves énünkre. 

- Persze, csak ijesztő. Mert... visszajöttek valami miatt, mi van ha... ránk is... olyasmi vár? Egyáltalán mi lett velük? Nem volt hová visszamenniük, hiszen megváltoztatták a jövőjüket. 

Dan nem akart ezeken gondolkodni, így inkább előre hajolt és megcsókolta Lint. A lány el akart húzódni, de Dan végig simított a nyelvével a barátnője az alsó ajkán, mire Lin megfeszült a keze alatt. Érezte, hogy a lány testén bizsergés fut végig. A fiú elmosolyodott, szorosabban húzta magához Lint a bal kezével, míg a jobbal átfonta a nyakát és maga felé fordította. 

Nagyon hiányzott neki. Minden hiányzott neki, ami Linhez kapcsolódott. Az illata, a mosolya, a nevetése, még az is, amikor mérges volt rá. Konkrétan az se érdekelte, ha mérges lenne most rá, túl boldog volt, hogy vele van. 

Amikor elhúzódott, akkor is Lint nézte, ahogy a fekete szempár csillogott, lágyan, akár a nyugodt tenger és mégis volt benne valami melegség. Dan nem volt hajlandó kiengedni a sárkánygénjeit, hogy felismerje Lin tekintetét. A hideg egy dologra jó volt, hogy a sárkánygénjei kicsit lenyugodjanak. Illetve... másra is meglepően hasznos volt. 

A gerince mentén borzongás futott végig, mire Lin felkuncogott. 

- A tűzsárkányok és a hideg víz... - rázta meg a fejét gúnyosan, majd elengedte a lábaival Dant. - Gyere, szárítkozzunk meg! - fogta meg Dan kezét, hogy a fiú elengedje a derekát, majd a partfelé kezdett el úszni. 

Dan mellúszásban követte. Lin felmászott arra a sziklára, amin a törülközője hevert, Dan pedig megdermedt egy pillanatra, főleg mert Lin pont előtte mászott ki és így tökéletes rálátása nyílt a lány egy bizonyos testtájára.

Ez akkor sem volt eddig ennyire feltűnő! Erről fix Annie tehet és a hülye fehérnemű kollekciója!

- Tudtad, hogy Annie fehérneműket is tervez? - kérdezte hirtelen, még akkor is ha Annie megeskedte, hogy erről nem beszél senkinek se. Hát úgy döntött, hogy Lint átkereszteli átmenetileg senkinek. 

- Nem? És mi van vele? 

- Beültetett a fehérnemű kollekciójának előbemutatójára, ami még ilyen belső próba volt. 

Lin felvont szemöldökkel nézett Danre és nem csak azért mert a fiú a törülközője helyett a forró sziklán feküdt végig, amit eddig a nap sütött. Hüllővérű...

- Fehérneműs bemutató... komolyan? Annie se komplett. 

- Ja, nem. De legalább már bizonyos dolgokat értek! - mosolyodott el Dan, mialatt a hátára gördült és Lin combjára tette a fejét. 

- Például a 18 éves énem gardróbjának tartalmát? - tette fel gúnyosan a kérdést Lin, mialatt a fiú vizes tincseivel kezdett el játszani. 

- Aha! - vigyorgott most már Dan. 

- Arról álmodozz csak még egy darabig! - csavarta fel mutatóujjára az egyik hosszabb tincset. Volt pár, ugyanis Dan nem járt június óta fodrásznál.

- De legalább ez az álom egyszer való válik. Tiszta disney mese. - ült fel és nyomott egy csókot Lin ajkára. 

A lány szája szegletében halvány mosoly jelent meg, majd a fiú vállára döntötte a fejét, míg Dan átkarolta. 

- És milyen volt a nyár? - kérdezte. 

- Aelinnel lógtam szinte végig. Kihasználta, hogy egy nyár erejéig visszakapta a barátnőjét. 

- Jól tette, nem lesz több ilyen alkalma. - kezelte lezseren az egész szituációt Dan. 

- Mozi, pláza, aquapark, oda jött Nat és Junie is. Strandolások. Ilyenek. - figyelte az óceánt. Nagyon nyugodt nap volt, ha Dan nem fagyna halálra a vízben, akkor kiváló lenne úszásra, egy kis hullám sincs. - Neked? Annie milyen volt? 

- Kedves. Sokkal kedvesebb, mint anya és türelmesebb is. De szerintem csak azért, mert nem élek vele együtt. - simított végig a lány oldalán, mire Lin kihúzta magát és kíváncsian rá nézett. 

- Mi az? - vonta fel a szemöldökét. - Nem szoktál... ennyire sokszor megérinteni. 

- Megváltoztál. - felelte Dan. 

- Mármint? 

- Hát... - jött zavarba. - Szélesebb a csípőd, vastagabb a combod. - pillantott az emlegetett testrésre. - Már szerintem nem topot viselsz. 

Lin csücsörített az ajkával, amit Dan egy igenlő válaszként értelmezett. 

- A combom nem is lett vastagabb!

- De igen! Itt. - húzta végig a mutató ujját Lin combjának külső ívén, majd az izom közepétől  olyan 20 centivel feljebb is vízszintesen, egészen be a belső oldalig. - És itt is. 

Lin összerezzent, ahogy Dan a combja belső oldalát érintette meg. 

- Csikis?! - döbbent meg Dan, mert nem rémlett neki, hogy ott csikis lenne Lin. Az oldalán az volt, ahogy a talpán is, de ott nem.

- Nem, nem az. - rázta meg a fejét és kezdett el helyezkedni, hogy Dan ujjai ne érjenek a bőréhez, mert... Nem csikizte, az a baj, hogy nem csikizte, egy kicsit sem. Teljesen más érzés volt, olyan amitől bizseregni kezdett Lin bőre. - Csak fura. Amúgy te is változtál! 

- Miben? Azon kívül, hogy megint kinőttem a pólóim és a nadrágjaim többségét?

- Szélesebb lettek a vállaid és kezd eltűnni a baba pofid. - érintette meg Dan arcát. 

A fiú csak nyomott egy puszit a lány kezére, majd rögtön vágott egy fintort. 

- Sós víz... - mormogta. - Vláh!

Lin felkuncogott, majd felállt, felkapta a törülközőjét és megindult a sziklákon át a part felé. 

- Hé! Várj már meg! - szedte össze magát Dan is. 

Lin a parton várta be Dant. 

- Anyám kinyír, ha sót és homokot viszünk fel a szobába. - emlékeztette rá Dan, hogy mi történt tavaly nyáron, amikor szinte mindennap lementek a partra. 

- Akkor gyors zuhany, amúgy is le kéne mosnunk magunkról. - mondta Lin mialatt besétált a házba, de az ajtóban megtorpant. - Apud hová lett? 

- Valami délutáni egyetemi megbeszélésre ment, évfolyami felosztások, tantervek, meg ilyesmik. Anya meg lenn van a műhelyben mióta haza jöttünk. 

- Áh! Értem. - sétált be a lány és kapta fel a táskáját, amiben a ruhái voltak. - Melyikünk kezd? 

Dan összevont szemöldökkel nézett a barátnőjére. 

- Mármint... miben? 

- A zuhanyzással. - vágta rá Lin, de mivel Dan még mindig értetlenül meredt rá, folytatta. - Hogy... ki kezdi? Te vagy én? 

- Miért mennénk külön? - értetlenkedett tovább Dan. - Eddig se fürödtünk külön. 

- Hát... Mert... változunk. - vonta meg a vállát Lin. - Mióta Nat 14 lett én sem fürödtem vele. Meg... Utoljára mi is csak tavaly nyáron fürödtünk együtt, az meg más volt, ott 13-14 évesek voltunk. Ott még nem... - vörösödött el és mutatott a fürdőruha felsője felé. 

- Tehát... Nem fürdünk együtt. Mert kezd melled nőni? - foglalta össze Dan. 

- Meg, mert kényelmetlen nekem. 

- Eddig nem volt az. 

- De eddig nem kezdtem el... változni, ahogy te mondtad. Nőiesedni, meg ilyenek. 

- És?! A barátnőm vagy! 

- De... Még nem... úgy a barátnőd... Csak... simán. 

Dan most már kezdett megzavarodni. Miért van az, hogy a normális lányok, ahogy elkezdenek kamaszodni, megkattannak?

- Jó, akkor most az a baj, hogy alakul ki a másodlagos nemi jelleged? Vagy az, hogy szégyenlős lettél egy nyár alatt? Vagy az, hogy nem feküdtünk még le és a lefekvés és a zuhanyzás szoros... kapcsolatban áll egymással? Na jó én se értem, hogy mit beszélek! - rázta meg a fejét a srác. 

- Igen, igen és nem. - felelte Lin az ajkát harapva. - De jah, kicsit... az is... Már nem vagyunk kicsik. Ennyi és igazából új ez az egész dolog. - simította hátra a haját, majd kezdett el kutakodni a táskájában. - Hogy... Van mellem, meg nőtt a fenekem... 

- Igen, azt is észrevettem! 

- Gondoltam. - húzta el a száját Lin. - De igazából az még úgy oké. Inkább úgy ez... - vette elő a melltartót. - Rendes melltartó... sokkoló... Kényelmetlenebb, mint a top, de kell, mert különben átlátszik a mellbimbóm és baromira zavaró, hogy a veled egy idős kiskamasz srácok úúúgy nézik. 

- Hogy úgy? 

- Hát... - harapott az ajkára Lin. - Olyan... levetkőztetem a tekintetemmel féle képen... 

Dan elég komolyan bámult Linre, ahhoz hogy a lány hozzá lépjen és egy csókot nyomjon a szájára. 

- Nyugi, nem volt semmi komoly, amíg nem voltál itt. Aelin mellett senki nem mert a közelembe jönni. 

- Aelin előnyös tulajdonsága. - mormogta Dan. - Oké. Menj, zuhizz le, addig megvárlak. 

Lin lebiggyesztette az ajkait, főleg mert Dan kicsit sem úgy mondta, mint aki megérti a dolgokat, hanem beletörődően. 

- Nem azért nem akarom. Csak ez... kellemetlen nekem. Változom és még nem tudom elfogadni, se azt, hogy van, se azt, hogy nem akkora, mint amiket Nat vagy Junie megnézett az aquaparkban.

- Elhiszem, de nem értem. - nézett egyenesen Lin szemeibe Dan. - A barátnőm vagy és a legjobb barátom a családon kívül. Ismerlek kiskorom óta. Bocs, hogy nem vágom a dolgot, de... Én nem azt érzem, amit te. Én azt érzem, hogy veled akarok lenni, jött pár új dolog, amik amúgy érdekelnek, de attól még nem változtunk meg. A haverom és a barátnőm vagy, akivel együtt fürödtem, együtt zuhanyoztam, csak mert... poén együtt. Izgalmasabb. Bolondosabb. De, ha téged zavar most már, akkor elfogadom. Nem értem, de elfogadom. Menj nyugodtan. 

Lin lassan fordult meg és indult meg a lépcső felé, de előtte mégis megállt. Visszafordult Dan felé. 

- Téged nem zavarna? 

- Mi? Hogy látlak meztelenül? Eddig is láttalak! 

- Hát... Nem az, hanem... hogy én is látnálak... 

- Eddig is láttál, csak éppen nem érdekelt és így nem nézted. Én se téged. Jó most már lehet megnézném, sőt biztos, de azért, mert már érdekel és... Várjunk... Miért most már érdekel téged is? - vigyorodott el Dan, mire Lin a nyakáig elvörösödött. - Téged most már érdekel! 

- Nem! - vágta rá Lin és indult meg az emelet felé. 

- De téged érdekel! - zárkózott fel a lányhoz Dan. - Ezért nem akarod, nem csak a "nőiesedem" dolog miatt! 

- Nem! 

- Akkor mégis akarod? Ja jó, akkor jövök veled! 

- NE! - kiáltotta félig Lin és pördült vörös arccal Dan felé. 

- Igen? - vigyorgott Dan. 

Lin mellkason vágta a fiút, aki ekkor már nevetett. 

- Olyan gonosz tudsz lenni! - panaszkodott Lin. - Azért nem akarom, mert nem szeretném, hogy láss! Mert ciki! 

- Ez hülyeség. - vágta rá Dan. - Ezt honnan szedted?

- Így érzem. Figyelj... Oké, van egy kis mellem, nem nagy. A-s ennyi, de az egyik nagyobb, mint a másik! Ráadásul az egész új, mert nyár elején még fele ekkorák voltak és... ez nehéz dolog. Aelinnel sokat beszéltünk róla és eleinte neki is nagyon fura volt, főleg, hogy míg te és Junie leszartátok, addig Nat beszólt neki, mert ezt tanulta a suliban. Hogy ha kicsit azért kell csúfolni, mert deszka. Ha nagy, azért mert tehén tőgy és... - vett egy mély levegőt. - Bocs, nagyon belementem. Annyi a lényeg, hogy... próbálom elfogadni ezeket a változásokat. Látni a pozitívumot, hogy miért jó ez a változás. Kezdek felnőni. Ez jó dolog! És próbálok nem félni, hogy mi lesz a gimiben, tekintettel rá, hogy miket mesélt Junie, mik mentek nyolcadikban... 

- Várj... - hervadt le minden jó kedv Dan arcáról.- Junie elmondta neked, hogy... 

- Hogy a fiúk kibeszélik a lányokat és engem csak akkor mernek, ha te nem vagy ott. Jah... És... elég szar, mert... nekünk sem esik jól, hogy kibeszélnek minket, mintha csak tárgyak lennénk! 

Dan csak szorosan megölelte Lint. 

- A gimiben sem fogom hagyni, hogy a közelemben egy rossz szót merjenek rád mondani. Különben is. Ne érdekeljenek. Hülye, kanos fiúk. Olyan kis Aaron Phinskyk, csak nyomik. - húzódott el. - Na, menj zuhanyozz le, mert kezdek fázni! Itt megy ám a légkondi! 

Lin halványan elmosolyodott, majd nyomott egy csókot Dan ajkára. Felsétált az emeltre, míg Dan elindult visszafelé. Lin a fürdő ajtaja előtt azonban megtorpant. Az ajkára harapott, mert... Igazából Dannek igaza van. Érdekelte őt a fiú és... igazából két éve együtt lesznek. Ismerik egymást pocaklakó koruk óta. Szóval... 

- Dan! - szólalt meg. 

A srác kérdőn megfordult a lépcsőn. 

- Hm? 

- Gyere, menjünk. 

- Most akkor mi van? - tárta szét a kezeit. 

- Gyere zuhanyozni, mondjuk akkor már legyen fürdés. Én is kezdek fázni. 

- Akkor mégse vagy szégyenlős?! Ez gyors volt! - ugratta Dan a lányt, de közben egy villámgyorsaságával kocogott vissza a lépcső tetejére és sétált be a fürdőbe. - Várjál, valahol van egy köntösöd... - nyitotta ki az egyik szekrényt és vett ki belőle egy szürke színű vékony köntöst. - Tessék. Akkor fürdés? 

- Aha. De amíg levetkőzőm és beülök a kádba, addig becsukod a szemedet! - mondta Lin, mialatt felakasztotta a köntöst a kád mellett lévő akasztóra. 

- Ne már! 

- De már! Attól még szégyenlős vagyok, csak igazad van. 

Dan az égnek emelte a tekintetét. Lányok... ki érti őket?! A fiú megengedte a vizet, tett bele habfürdőt is és Lin egészen addig meg sem moccant, amíg a kád félig meg nem telt vízzel és főleg habbal. 

- Szem becsuk. 

Dan megforgatta a szemeit, de engedelmeskedett, csak akkor nyitotta ki, amikor Lin engedélyt adott rá. A lány utána el is merült a vízben, hogy a hajából is kimossa a sós óceáni vizet és amikor felbukkant, Dan szomorúan vette tudomásul, hogy a hab pont mindent takar. 

- Most te jössz! Ötven, ötven! Ha én se nézelődhettem, te se! - oldotta ki a  fürdőnadrágját a srác. 

Lin nem ellenkezett, hanem behunyta a szemeit. Dan kibújt a nadrágjából, azt egy laza mozdulattal behajította a csapba, majd ha végeztek átöblíti és kimossa. Bemászott Lin mellé és megérintette a lány lábfejét. A szőkeség felsikított és kinyitotta a szemét. 

- Mondom, gonosz lettél Franciaországban. 

- Nem igaz, na, gyere már ide! - kapta el a lány karját. Lin éppen annyira kiemelkedett a kádból, hogy Dan ne lásson semmit, de meg tudjon fordulni a tengelye körül és így ne Dannel szemben legyen, hanem a fiú mellkasának tudjon dölni.

Dan mosolyogva ölelte át Lint, aki felhúzta a lábait és a fejét hátra döntötte Dan mellkasának. A fiú kivételesen örült neki, hogy a lány bevizezte a haját, legalább meleg volt és nem jéghideg. 

A fiú nem szólalt meg, de azt el kellett ismernie, hogy ez... most sokkal másabb volt, mint kicsiként. Főleg azért, mert a kád sokkal közelebb kényszerítette őket egymáshoz. Kevesebb volt a hely és szűkebb is volt. Vagy csak ő nőtt meg ennyire vállban. Lin meg csípőben, mert a combjaival tökéletesen érezte a lányt, de mégis valahogy kényelmes volt. Intimebb. 

Dan egy csókot nyomott a lány halántékára, mire Lin elmosolyodott. 

- A habok menekülnek... - figyelmeztette őt Dan. A lány előre nyúlt és a habokat visszaterelte a mellkasa felé. 

- Megtehetnéd azt is, hogy nem szólsz. - pillantott fel a srácra. 

- Minek? Nem akartad, hogy együtt fürödjünk. Érveltem egy sort, hogy miért tartom furának a dolgot, majd megmondtam, hogy elfogadom a döntésedet és most itt ülök, anélkül, hogy bármit is erőltettem volna. 

Lin résnyire összehúzott szemekkel nézett Danre. 

- Mi van? - kérdezte vigyorogva Dan. - Te hívtál be. 

- Tudom... Kezdem megbánni. 

Dan elkapta Lin fejét és maga felé fordítva megcsókolta őt. Lin szemeiben halványan megbocsájtás villant. A fiú elengedte a lány állát, főleg mert kényelmetlen lett volna végig úgy maradnia és vissza tette a meleg víz alá a kezeit. Véletlenül pont Lin combjára. A lány mocorogni kezdett. 

- Bocs, be vagyok kerítve. A hasadat nehéz lenne megtalálnom, így maradtam a combodnál. Azt látom. 

Lin inkább nem mondott semmit, csak elkapta Dan másik kezét és a hasára tette.

- Ezt itt felejtetted. - simított végig Dan a lány belső combján.

- Meg ne bánjam. - hunyta le a szemeit a lány és helyezkedett el kényelmesen Dan karjai közt.

A fiú halvány mosollyal figyelte a lányt, de közben akkor is Lin combjával játszott. Hihetetlenül puha volt a lány bőre, selymes és lágy. Óvatosan megszorította a combját, éppen csak egy kicsit, míg a másik kezével a lány bordáit simogatta. Lin nem szólalt meg, csak kicsit szaporábban vette a levegőt, amit Dan csak onnan tudott, mert a lány háta neki nyomódott a mellkasának.

Dan az orrával finoman végig simított Lin füle mögött, ott ahol nagyon vékony a lány bőre. Érezte, hogy Lin bizsereg, az egész testében bizsergett. Mélyen beszívta a lány illatát, ami hiba volt, mert a sárkánygénjei aktivizálták magukat és nem csak az.

Ledermedt, ahogy Lin szemei felpattantak és ártatlanul ránéztek. Dan sejtette, hogy az arca kicsit vörös.

- Bocs... - mormogta. - Innen is látszik, hogy túl jók a változásaid. - simított végig ismét a lány alsó bordáin, de most a hüvelyk ujja egy minimális szinten feljebb ment, elérve a lány mellének alsó ívét.

Dan fejben kattogott. Azon, hogy ezt lehet, hogy elbaszta. Lin bármelyik másodpercben kikergetheti a kádból. Aztán besértődik és így tovább.

Az ajkára harapott, amikor a lány végre megszólalt.

- Semmi baj, ez... Egy normális testi reakció... Legalábbis ezt tanultuk tavaly bioszon, ugye?

- Jah, meg a szex abc-t. - próbált nem röhögni. - Ha addig valakit nem érdekelt az osztályban a szex, akkor onnan érdekelte. Bár egyenlőre maradok a combjaidnál. Testápolót használsz vagy mit csinálsz, nagyon puha, nagyon imádom!

- Sós óceáni víz.

- Hm. Kézenfekvő. Amúgy... Anyum asszem lassan végez, lehet nem kéne minket itt találnia.

- Oksa, akkor csukd be a szemedet.

Dan hitetlenkedve kapta a fejét Linre.

- Ne már! Hozzád ért az álló farkam! Legalább hadd lássak már valamit!

- Megérintetted a mellem alsó ívét.

- Még csak nem is telibe! - ellenkezett Dan. - Csak súroltam.

- Hunyd be! Ne less!

Dan mély sóhajjal behunyta a szemét. Hallotta a susogó hangot, ahogy Lin kiment és belebújt a köntösébe.

- Jöhetsz. Nyugi, behunytam a szemem.

Dan azért előtte lecsekkolta, hogy Lin igazad mondott-e, csak utána mászott ki a kádból. Kihúzta a dugót, majd ő is a köntöséhez nyúlt, amikor kiszúrta, hogy Lin szeme résnyire nyitva van. 

- Hé! - kiáltotta félig. - Pimasz kukkoló! Le ne tagadd! 

Lin nevetésben tört ki, ahonnan már ha akarta volna se lett volna esélye letagadni, hogy leselkedett. 

- Nem láttam semmit! - nyitotta most már ki a szemeit, míg Dan megkötötte elől a köntöse madzagját. 

- Persze. - bólogatott gúnyosan a srác. - Na, de megbeszéltük! Ötven, ötven! Láttál valamit, akkor nekem is látnom kéne, nemde? 

Lin alig láthatóan eltátotta a száját. 

- Nem! - rázta meg mellé a fejét és indult meg az ajtó felé, ám messzire nem jutott. Dan hamarabb kapta el a kilincset. 

A lány megpördült és elkerekedett szemekkel nézett fel Danre. A fiú egyszerre tűnt kicsit bosszúsnak és ijesztőnek. 

- Kezdjek el érvelni? - vonta fel egy másodpercre kérdőn a szemöldökeit. 

- Még csak az kéne! - még a végén megint ráveszi Lint, hogy olyat tegyen, amit eleinte nem akart. - Kezdesz hasonlítani apádra! Ő manipulál mindenkit! 

- Nem, nem! Nem zavarsz össze! Te láttál valamit, úgy illik, hogy én is lássak. 

- Csak körvonalakat! Az nem számít! - ellenkezett Lin. - Ha láttam volna élesen, akkor esetleg logikus lenne az érvelésed. 

- Ja, hogy csak azon múlik? - játszotta a hülyét Dan. - Na várjál... - nyúlt a köntöse madzagjához. 

Lin elkapta a  fiú kezét és megszorította. Az ajkán nevetés játszott, ahogy Dannek is. A fiú felnyúlt Lin arcához és megemelte a lány állát, hogy kényelmesen megcsókolja. 

- Idegsítő tudsz lenni. - suttogta az ajkára Lin. 

- Remek tulajdonságaim egyike, ami miatt valamiért szeretsz. - karolta át a lány derekát a másik kezével. 

Lin belemosolygott a csókba, mialatt Dan hajába túrt az ujjaival. Nem volt sokkal magasabb, de mégis valahogy kezdett olyan érzése lenni, hogy Dan mellett apró. Kényelmesen beletudott bújni a mellkasába, meg se kellett erőltetnie magát, de attól még jól esett neki összegömbölyödni. Végig simított a fiú nyakán, belekapaszkodott és lejjebb húzta magához.

 Hirtelen érzett meg valamit, mire alig pár centire elhúzódott és Dan szemeire nézett, amik gonoszan fénylettek. 

Lin hamarabb érezte meg, hogy a köntöse madzagja elengedett, minthogy megszólalhatott volna. A kezeivel elengedte Dant, hogy összefogja az anyagot. Egy mázlija volt, hogy a köntös eléggé nagy volt ahhoz, hogy ne nyíljon szét, csak éppen hogy 2-3 centi  szélesre. Ezzel egy vékonycsíkot szabadon hagyva a szegycsontján és a hasán. A fiú fél úton elkapta a kezeit. Lin meg akart szólalni, ám végül mégis lenyelte a mondatot, mert meglátta Dan szemeit. 

Részben poén úszott benne, valóban meg akarta viccelni Lin, félig meg kíváncsiság és valódi revans ült benne. Lin valóban nem látott sokat, de tény, hogy a figyelme egy dolog felé kalandozott arra a rövid időre és az nem Dan válla, vagy mellkasa volt... Annál jóval lejjebb. 

A lány lassan megrázta a fejét. 

- Nagyon szörnyű vagy. Mit csinált veled Annie?! Rámenős lettél! - jegyezte meg hangosan. 

- Megtanított vitázni a tervezőkkel szemben. Hasznos dolog. - felelte Dan és tette vissza Lin kezeit a nyaka köré. 

- Dan... 

- Hagyjalak? - komolyodott meg Dan hangja, mire Lin egy pillanatra hezitált. 

Ez nem volt jellemző Danre. A fiú önfejű és ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor azt senki se tudta onnan kirobbantani. Csak úgy abba akarja hagyni, mikor amúgy igaza van és Lin provokálta ki, hogy Dan látni szeressen valamit. Eddig nem akarta tudatosan, hiszen kicsit húzta az agyát, ahogy szokta, de mindent megcsinált, amit Li kért. 

Lin akkor jött rá, hogy túl sokáig gondolkodott, amikor Dan kezeit megérezte a hasán. Lazán félre simította a köntös vékony anyagát. Lin elkapta az alkarját, mialatt érezte, hogy a füle tövéig elvörösödik. Az arca lángolt. 

Dan alaposan végig mérte őt. Csak nézte, nem akarta megérinteni a bőrét máshol, a keze fixen maradt a hasán. Lin pedig nem mert megmozdulni, volt Dan pillantásában valami, ami valamiért azt az érzetett keltette benne, mintha Dan egy vadászó sárkány lenne. Ő pedig a zsákmánya, akinek bármelyik másodpercben átharaphatja a nyakát. 

A fiú felpillantott a szemeire. Halványan elmosolyodott, majd a lány ajkához hajolt és egy apró puszit nyomott rá. A kezeivel addig összehúzta a köntöst és megkötötte a madzagját is. Lin értetlenül meredt rá. 

- Kvittek vagyunk. - mondta Dan, mialatt Lin tenyerébe csúsztatta a kezét és összefűzte az ujjaikat. - Biztos... minden okés volt a nyáron? Úgy néztél rám, mintha bántani akarnálak. 

- Persze, minden oké volt. - biccentett Lin. 

- Nem szóltak be neked, vagy ilyesmi? 

Lin tagadóan megrázta a fejét, de közben idegesen az ajkára harapott, mert... Nos. Mindig vannak baromarcok mindenhol. Például, amikor Aelinnel a strandon voltak és egy csapat idióta kissrác, akik talán egy idősek lehettek Aelinnel kifütyülték őket. Nekik poén volt, mert kifejezték, hogy bejön, amit látnak. Aelin leszarta őket, egészen addig amíg Lin el nem kezdett feszengeni. Ő sem ment oda pasikhoz és fogdosta meg a hasizmukat, már amelyiknek volt, akkor a fiúk milyen alapon fütyülnek és bámulják őket, még csak nem is sunyiban, hanem úgy, mintha le akarnák vetkőztetni?! Aelin ott indult meg a baromarcok felé és szedte szét őket szóban fél másodperc alatt. Ezt nagyon meg kellene tanulnia tőle. 

- Szeretlek, ugye tudod? - suttogta Dan. Lin csak bólintott, amiből Dan pontosan tudta, hogy de. Történt valami, amit Lin nem akart elmondani neki. - És sosem bántanálak. - a lány ismét biccentett mosolyt erőltetve az arcára. - Nem kell titkolóznod előttem és ha zavar ez az egész, akkor békén hagylak vele. Jó? 

Lin nem válaszolt, csak átölelte Dant. A fiú pedig szorosan vissza ölelte őt és pár dolgot tudott. Ki kell faggatnia Aelint, hogy mégis mi történt a nyáron, amibe Lin nem akarja őt beavatni. 

~~~

2062. szeptembere

Amy már a suli első hetén úgy érezte magát, mintha egy kifordított dimenzióba került volna. Ebéd alatt direkt nem volt hajlandó tudomást venni a gimiről és helyette egy prospektust lapozott, amelyben részletesen taglalták az egyetemek karjait és szakirányait. Februárig el kellett döntenie, hogy mit szeretne tanulni. Imádta a matematikát, de a tudása bőven az egyetemek tudása felett állt, ezt pontosan tudta. Eddig is rengeteg egyetem számon tartotta, gyakorlatilag be se kell adnia a papírját. Kilenc egyetem versengett érte. Ezek között olyan neves egyetemek is szerepeltek az amerikai frontról, mint a Harvard, a Yale, a Stanford egyetem, az MIT és az UCLA, brit oldalról pedig az Oxford és a Cambridge-i egyetem is harcol érte. 

- Nem bírom... Mikor lesz már végre év vége?! - mormogta mellette Carmen, aki esettanulmányt készített az ügynökségre. 

Amy nem szólalt meg, csak felpillantott a füzetből és átnézett egyenesen az ebédlő másik oldalára. 

Egy kerek asztalnál ott ült az öccse, Dan Jackson. Lin Stirling félre érthetetlenül közel ült hozzá, olyan közel, hogy már most beindult ezer és ezeregy pletyka. Junie a fiú másik oldalán ült és hangosan ecsetelt valamilyen sztorit Dannek. Nat időnként felemelte a fejét az ebédjéből és szokatlanul közvetlenül, vidáman kijavította a srácot.

Nem az volt idegesítő, hogy ott vannak. Szerencsére Dannek és Junienak egyáltalán nem jutott eszébe össze ülnie a nővéreikkel, hanem még az első nap egy teljesen üres asztalt befoglaltak. Az idegsítő az volt, amint Amy mindig hallott, főleg most az ebédlőben, hogy a pompon lányok mögöttük ültek. A pletykák. 

- Nocsak, asszem megvan az új Sam és Demetria páros! Micsoda véletlen, hogy Dan is pont Jackson. - hallatszott az egyik szöszitől. 

- Amúgy az a Junie meglepően helyes. Oké, egy évvel fiatalabb nálam, de szerintem simán össze tudnám szedni!

- Istenek... - vágott egy grimaszt Carmen.

- Ne! - suttogta Amy, de Carmen ekkor már megfordult, egyenesen a pompon lányok felé, akik között tizedikesek, tizenegyedikesek és végzősök vegyesen voltak. 

- Az öcsém biztos nem jön össze egy olyan pláza cicával, mint te Bea!

Amy megdörzsölte az arcát. 

- Oh! - nézett rá meglepetten a sötétbarna hajú tizedikes lány. - Szia Carmen, szia Amy! Észre se vettelek titeket! Úgy elvesztek a többi gimis közt Sven, Sam, Demetria és Jane nélkül. 

Carmen szemeiben düh villant, mire Amy elkapta a karját és határozottan visszatartotta a barátnőjét, hogy nehogy neki menjen a csajnak. 

- Hülye ribanc, nem ér annyit! - mormogta az orra alatt. 

- Az öcséink menőbbek, mint mi! Az egész kurva suli úgy viselkedik, mintha nem lennénk itt! Komolyan igazából Sven, Sam, Jane és Demetria voltak ennyire érdekesek?!

- Minden csoda három napig tart, gimiben nagyon max egy hétig. Kövi hétre minden visszaáll a  rendes kerékjáratba, nyugodj meg. - emelte fel ismét a prospektusokat Amy. - Te meg sose voltál menő, mert imádtál láthatatlan maradni. 

- De te igen. 

- A közkedveltségem nagyban csökkent, amikor szakítottam Ethannel, emlékszel? - vonta fel a szemöldökét. - Főleg, hogy azóta a suli nem tudja, hogy van kapcsolatom. De ez igazából eddig se igazán érdekelt engem. Rájuk meg nem tartozik. 

- De nem tisztelnek minket! És ez baj! Utolsó évre lesz tiszta gáz a suli... 

Amy nem szólalt meg, csak futólag nézett az öccse asztala felé, akik a hasukat fogták a nevetéstől. Valójában pontosan értette, hogy miért mindenki velük foglalkozik. Nem ezt szokták meg a Jacksonoktól. Mindig beszélgettek, de ilyen nyíltan nem ment köztük a poénkodás, Dan, Junie, Nat és Lin együtt valahogy leszarta a közönséget, mintha csak ők lettek volna az ebédlőben. Erre Amyék sosem voltak képesek. 

Dan fél szemét a nővérén tartotta, miközben hallgatta, ahogy Junie részletezi a nyarat. Kiemelt minden epikus jelenetet a víziparkban, sőt még a strandon is. Egyedül Aelin hiányzott valahogy. Sajnálta kicsit, hogy Linnek nem sikerült rávennie, hogy iratkozzon be a gimibe. 

- Áh, a legdurvább az akkor is az volt, amikor Lint megkörnyékezte az egyik srác. Aelin meg tudod mit csinált?! Ráküldött egy ártalmatlan kis hádészos képességet, mire a srác úgy festett, mint aki szellemet látott. 

- Meg is érdemelte. - jegyezte meg Nat, aki már nem Juniera figyelt, hanem kihúzva magát az ajtót bámulta. 

- Mi az? - kérdezte Junie felé fordulva, míg Lin szintén elkezdte nyújtani a nyakát, hogy rájöjjön Nat kit figyel ennyire. 

Nat hirtelen pattant fel és kapta el egy szőke hajú lány kezét, aki addig a három barátnőjével csevegett. Kihúzta közüllök és az ebédlő kellésközepén hosszan megcsókolta a lányt. 

Dan és Junie eltátotta a száját, míg Lin elővette a telefonját és egy villámgyors fotót lőtt Aelinnek, alatta nagy betűkkel virított a felírat: 

"Tudtam, tudtam! Mondtam, hogy csaja van!"

- Kerültél! - rótta meg a lányt Nat. 

- Tavaly még titkoltuk, gondoltam most is. - vetette a szemére a lány, majd mosolyogva nézett Danre, Linre és Juniera. A két srác szája még mindig az asztallapját koptatta. - Te Lin vagy, Nat sokat mesélt rólad! 

- Mondanám, hogy az érzés kölcsönös, de semmit tudtam rólad, csak sejtettem, hogy tetszik neki valaki! - mosolygott rá Lin. 

- Srácok, ő Cessidie Mondrey. - fogta meg a lány kezét. - Cess, ő Dan Jackson és Junie Cortez. 

- Áh, Amy és Carmen kisöccsei! Tévedtem, hallottam rólatok. - jegyezte meg halvány mosollyal a lány. 

- Mióta is vagytok együtt? - rázta meg a fejét Junie. 

- Technikailag... Május óta. 

Junie csak tátott szájjal Natre nézett. 

- Te eltitkoltad, hogy barátnőd van négy hónapja?! - vonta kérdőre Natet, majd hirtelen elkomorult az arca. - Ne már! Akkor titeket is néznem kell, ahogy smároltok, nemcsak őket! - mutatott Danre és Linre. - Ezért éltem túl a nyolcadikat?! Ezért? Csalódtam benned Nat!

Nat csak képen röhögte a haverját, míg Cess elismerően nézett Natre. 

- Tényleg Drámakirály, ahogy mondat. 

- Na, Junie kuss! - intette le a srácot Lin, Junienak esélye se volt tovább puffogni. - Cess, Nat csüccs le! Meséljetek! Osztálytársak vagytok? Hogy jöttetek össze?

Junie csak kapkodta a fejét, majd mérgesen folytatta az evést, amíg Dan hozzá nem hajolt. 

- Hozzak egy gyertyatartót? 

- Fogd be! - sziszegte a fogai között. 

Lin próbált nem hangosan nevetni, amikor Cess kifejtette, hogy eleinte igazából ki nem állhatta Natet, mert az össze barátnője totálisan odáig volt a srácért. Ezen igazából nem lepődött meg. A bátyja a csajok 90%-át magába bolondította a helyes arcával és lélegzetelállító kék szemeivel, amik nagyon erős kontrasztot alkottak porcelán fehér bőrével és holló fekete hajával. Aztán a lány elmondta, hogy Nat viszont leszarta a barátnőit és helyette általában mindig őt figyelte, de nem úgy, ahogy általában szokás. Volt a tekintetében egyfajta tűnődés, mintha pontosan érezte volna, hogy a csaj nem szimpatizál vele, ami így is volt, de ezt Cess nem tudhatta. Nat előszeretettel használta az erejét, hogy rájöjjön ki milyen viszonyban áll egymással. Lin akkor nevette ténylegesen el magát, amikor meghallotta, hogy Nat eleinte provokálni kezdte Cesst, beszólt neki, elérte, hogy a lány mindig rá figyeljen. Cess pedig azzal csúfolta, hogy nem bírja, ha van csaj akinek nem jön be és szépen lassan az egész provokálás, agyhúzás át alakult abba, hogy Nat néha flörtölni kezdett vele. A lány is belement a játékba és flörtöléssel szájalt vissza, lehetőleg mindig valami sértést belefűzve a beszélgetésbe. Aztán véletlenül elcsattant egy csók az egyik ilyen alkalommal, ami után nem sokkal randizni kezdtek. 

- Mi az? Min vigyorogsz ennyire? - hajolt a barátnőjéhez Dan. 

Lin csak legyintett, jelezve, hogy majd később elmondja. Dan pedig onnan nem is firtatta a dolgot, egészen a csengőig. 

- Na? Mi volt? Úgy vigyorogtál, mint amikor azt hiszed, hogy igazad van!

- Mert igazam is van! A bátyám kurvára nem érti saját magát, de én értem őt! Neki azok a csajok jönnek be, akik nem vonzódnak hozzá azonnal! Akiket meg kell szereznie és ezt valamiért úgy éri el, hogy gyerekesen húzza az agyukat, mint... 

- Aelinnek? Várj, te azt hiszed... Jó mondjuk a jövőből jött Nat és Aelin eléggé... 

- Jártak! Azok ketten jártak! - fogta meg a fiú kezét Lin. 

- Mármint... Úgy? 

- Szerintem hamarabb feküdtek le, mint hogy járni kezdtek volna, de ez csak teória! - legyintett Lin, míg Dan csak pislogva meredt rá. - De a lényeg, hogy Natnek tuti bejön Aelin! Igazam volt!

- És? Cessel jár! 

- Az nem lényeges! A lényeg az, hogy igazam volt! Annak amúgy örülök, de tuti nem maradnak együtt örökké. Szerintem... olyan egy évet adok nekik. 

Dan értetlenül megrázta a fejét, mialatt hátra nézett. Junie két méterre kullogott tőlük lemaradva. 

- Hé, csak vicceltem! - várta be a haverját és karolta át. 

- Nincsenek barátaim... - mormogta Junie. 

- Ugyan már! Mi itt vagyunk! 

- Aha... Mit csinálsz ma délután? 

- Linnek segítek matekból, meg aztán úszunk egyet a tengerben. Bocs... De Nattel biztos... 

- Nat Cessel moziba megy... - sóhajtotta Junie. - Kell egy legjobb haver! A két haveromnak csaja lett, így ki lettem offolva! 

- Vagy keress egy csajt. - vetette fel az ajtóban várva Lin, mire Junie fintorgott egyet. 

- Aha... persze... őrült azért még nem vagyok! 

~~~

Dan délután Linnek magyarázta a függvényeket, amit a lány rekord idő alatt felfogott és megértett. 

- Ebből nem lesz úszás... - jegyezte meg hangosan egyszer csak Lin. 

Dan felemelte a fejét és kinézett az ebédlői panoráma ablakokon. Az ajkára harapott, ahogy meglátta, hogy mekkora viharfelhő közeledik. 

- Mit szólsz egy edzéshez? Úgy is rég volt elempárbajunk!

- Most ne! - rázta meg a fejét Lin. - Inkább menjünk le a medencéhez.

Dan nem ellenkezett, direkt lassabban készült össze, hogy Lin addig elmenjen átöltözni és csak akkor indult meg felfelé, amikor a lány már fürdőruhában cammogott le a lépcsőn.

A fiú azért megbámulta, főleg mert Linen fekete fürdőruha volt. Körbe kapcsos, nyakba fűzős.

- Maradj a másiknál. - mondta ki  hangosan is a gondolatait Dan.

- Mert?

- Nem áll jól neked a fekete. Hozzád a színes dolgok illenek. Sápaszt téged. Olyan leszel tőle, mint Aelin. - rázta ki egy pillanatra Dant a hideg.

Ha volt nő típus a családjába, akit egyáltalán nem preferált, akkor az Aelin és Carmen volt. Mind a kettő túlontúl harcias volt, semmi finomság nem szorult beléjük. Linbe meg... Elég volt rá nézni. Bárki láthatta, hogy képes volt finoman, kecsesen és lágyan mozogni és ez a végletekig széppé tette őt.

- Oké... - méregette furán őt a lány.

Dan is átöltözött, majd csatlakozott Linhez, aki már a medence alján keresett kincseket. A fiú eleinte csak lábszárral ereszkedett be a vízbe, de az utóbbi időben annyira hozzászokott az óceáni vízhez, hogy hamar bemászott a medencébe.

A fiú leginkább azon angyalt, a medence szélében gondosan megtámaszkodva a karjaival, hogy Aaron ezt hogy bírta ki Yuival. A nővére szerelmes volt Hayden Millerbe. Ez tiszta sor. De Aaron, hogy bírt folyamatosan együtt lenni velük, mikor bele volt zúgva Yuiba?! Dannek most még az is nehezére esett, hogy ne nézze Lin fenekét, amikor a lány sellőúszásban a víz alá menekült.

A lány hirtelen bukkant fel előtte és karolta át a nyakát.

- Komor vagy! - vonta enyhén össze a szemöldökét Lin.

- Csak agyalok. 

- Min? 

- Azon, hogy Aaron Phinsky, hogy bírta ki, hogy együtt látja a nővéremet és Haydent, mikor fülig bele volt zúgva. Hogy volt képes a "húgának" beskatujázni, mikor szerette őt, jobban, mint bárkit, mit az kiderült. 

- Talán csak azért bélyegezte meg a húgának, hogy elhatárolódjon tőle... - vetette fel Lin. - De ez, hogy jutott most az eszedbe. 

- Hát... Sok mindent csináltak együtt és én éppen nagyon próbálom visszafogni magamat, főleg amikor úgy merülsz, hogy a feneked kiáll a vízből. - vallotta be Dan, mire Lin pislantott párat. - Mármint, nem mintha nem tetszene. Inkább az a baj, hogy eléggé tetszik és érdekel. De téged nem, illetve de, csak nem olyan tempóban, mint engem és... 

- Sss! - tette a mutatóujját Dan ajkára, hogy a fiú abbahagyja az össze-vissza hadoválást. 

Amúgy meglepően édes volt tőle. Kisfiús. Kicsit hiányzott Linnek a mindig játszani akaró Dan. Mi sem bizonyította ezt jobban, hogy valahogy nem vágytak arra, hogy rohanjanak lézer harcolni. Más programok érdekelték már őket. Most főleg az úszás, de az is csak azért, mert az óceánban való úszást mindig összekötötték a fürdéssel. Dan azóta nem csinált olyan dolgokat, mint első alkalommal. 

Lin ennek fél szívvel örült, félig meg... Nos... Kicsit frusztrálta. Tetszett neki, hogy Dan ennyire figyeli minden rezdülését. Korábban is figyelte, de most mégis másképp. Volt a tekintetében valami másság. Régebben azért figyelte, hogy tudja merre van, hogy megvédje. 

Dan tényleg csendben maradt, míg Lin felhúzta magát a fiú ajkához és megcsókolta. Dan az egyik kezét levette a medence széléről, óvatosan elrugaszkodott a faltól, csak annyira, hogy Lint a mellkasa és a fal közé beszorítsa.

Egészen addig nem tűnt fel neki, hogy Lin... hiába nőtt, mintha bizonyos szempontból egyre apróbb lenne, ahogy átkarolta őt, olyan finoman és lágyan tette, hogy törékenynek érződött. Pedig Lin erős volt, igazi harcos, ezt megtapasztalta már, amikor párbajoztak és a lány káosz szörnyeket küldött rá. 

- Igazából... - suttogta Lin, amikor fél centire elhúzódott. - Nem tudom miért frusztrál... Szerintem azért, mert... Olyan rémes sztorik keringenek arról, hogy milyen az első szex és így... nem tőled tartok, hanem attól, hogy nekem is... rémes lesz. - pillantott fel Danre. 

- Beszéltél Aaronnel? 

- Még a nyár elején... - vallotta be. - Eléggé őszinte volt, Yui meg a felénél megérkezett és elmesélte, hogy neki milyen volt az első. Ami amúgy jó volt, mert Aelinnel ilyesmit nem tudok megbeszélni. 

Dan leragadt ott, hogy ez mikor történt, mert ő akkor még ezen egyáltalán nem agyalt. Igazából Aaron gyakorlatilag egy éve mást sem csinált, csak elhintette nekik a morzsákat, hogy mit hogy kell, de ténylegesen csak egy hete ment el hozzá, főleg mert nem tudta, hogy jól csinálja-e, hogy hagy Linnek teret. 

Mint Aarontől meg tudta nagyon jól. A srác pedig eléggé részletesen elmondta neki, hogy mi a lényeg, mert nem a szex. Az egy nagyon jó dolog, főleg alkalmi kapcsolatnál, mert ott az a lényeg, ám ő komoly kapcsolatban van, ami tökéletes a kísérletezés táptalajának. 

- Ugye... Tudod, hogy... Nem kell rögtön szexel kezdeni... Vannak előtte fokozatok. 

- Te is voltál Aaronnél, mi? 

- Hogy a viharba ne lettem volna! Egy két lábon járó szexológus a csávó! - forgatta meg a szemeit Dan. - Gyere! - úszott ki oldalra és húzta fel magát a partra. 

- Hová? 

- Zuhanyzunk egyet! - mosolyodott el a srác és csavarta maga köré a törülközőt, míg Lin is kiszállt a medencéből. 

- De... most nem is sós vízben... 

- Ez klóros. Majd meghaltam a szagától, úgy tele nyomta vele apa. Fogalma sincs az adagolásról, nekem se! - nyújtotta Linnek a törülközőjét, amibe a lány szintén bebugyolálta magát. - Tehát nem árt egy gyors zuhany. 

- Nem fürdés? - kockáztatta meg a kérdést Lin, hátha kétszer is félre beszélt Dan. 

- Nem. Nem fürdeni fogunk. Zuhanyozni. - fogta meg a lány kezét és húzta az emelet irányába. 

- Mit tervezel? 

- Fokozatosan haladok. 

- Mi felé?!

- Hát... Majd egyszer szex felé, ha benne leszel, de az nem ma lesz. Előtte még van pár dolgunk! 

- Dolgunk?! - értetlenkedett Lin. 

Dan nem folytatta. Amint beértek a fürdőbe, kulcsra zárta maguk mögött az ajtót és kibújt a törülközőjéből. Lin kérdőn meredt rá, míg a fiú csak nyomott egy csókot az ajkára, majd a nyakában lévő madzagra siklottak az ujjai. A lány félúton megállította a fiút, főleg mert nem értette, hogy most Dan mit akar. 

Dan gúnyos mosollyal megrázta a fejét, majd Lin meglepetésére kibújt a fürdőruha nadrágjából. Lin a füle tövéig elvörösödött és elkapta a pillantását, de Dan csak felkuncogott. Gyors csókot nyomott a lány szájára, majd megindult a zuhanykabin felé. 

- Jössz? - kérdezte. 

Lin elkövette azt a hibát, hogy Danre nézett és ezúttal végig is mérte. A lány látványosan felsóhajtott, de nem kezdett el vetkőzni. Letette a törülközőjét és fürdőruhában sétált Danhez. 

A fiú nem szólt be neki, még csak nem is kezdte el azt, hogy rajta nincs ruha. Helyette megnyitotta a csapot és beállította melegre a vizet. Legalábbis olyan melegre, ami alól Lin nem ugrott ki. 

A fiú arcára halvány mosoly ült ki, ahogy Lin alig láthatóan az ajkára harapott. 

- Nyugi. - suttogta, mialatt két keze közé fogta a lány arcát és végig simít a bőrén. Ettől általában Lin mindig megnyugodott és egy édes, aranyos, doromboló kiscica lett. 

Lin valójában nem volt ideges. Sokkal inkább egy furcsa érzés kerítette hatalmába, mert egyszerre szeretett volna kimenekülni a helyiségből és vált kíváncsivá, hogy mégis mit tervez  a fiú. 

Lehunyta a szemeit, amikor a fiú lehajolt hozzá és az ajkait az övére tapasztotta. Dan hátra vezette a kezét az arccsontja mentén, hátra egészen a tarkójára. Lin bizsergett, sejtette, hogy Dan tervez valamit, de nem volt kedve gondolkodni rajta, hogy mégis min. Volt valami megnyugtatóan kellemes abban, hogy a fiúval egy zuhanyban állt, hogy zúdult rájuk a víz és közben csókolóztak. 

A lány hirtelen érezte meg, hogy Dan ujjai lejjebb vándorolnak, egyértelműen a fürdőruha madzagjához, ami masnira volt kötve. Lin elhúzódott, de Dan akkora már egy laza mozdulattal kioldotta a madzagot. 

Lin fel akart háborodni, de Dan a füléhez hajolt, ahhoz a ponthoz, amit régebben felfedezett. A lány halkan felvisított, ultrahangon, ahogy Dan szokta mondani. A lábujjai begörbültek, ahogy bizsergés kúszott végig az egész testén. A fiú az ajkai közé vette a fülcimpáját, mire Lin megkapaszkodott a fiú karjaiban. 

A lány nyelt egyet, ahogy Dan ujjai a hátára siklottak, egyenesen a fürdőruha kapcsához. Pár másodperc alatt rájött a fiú, hogy melyik irányba kell csúsztatni a fémből készült kapcsot, hogy az szétnyíljon. Dan elvált Lin fülétől annyi időre, hogy az egyik falra felszerelt szabad kispolcra letegye a fürdőruha felsőt, majd vissza is fordult a barátnője felé. 

Lin kábán pislantott párat, amitől Dan elmosolyodott. Hihetetlenül imponáló volt, hogy Lint így tudta irányítani, pedig nem is akarta. Teljesen mást akart. Aaron kevés dologhoz ért, de ha volt valami, amiben Dan bármikor szó nélkül hallgatott volna a férfira, akkor az a szexuális tanácsok voltak. Egy dolgot tanácsolt neki Aaron, hogy mivel ismeri Lint, tudja mik azok a dolgok, amit a lány szeret. Kezdje ezekkel és ezekbe csempéssze bele az újdonságokat. 

A fiú ismét megcsókolta a lányt, ám ezúttal végig simított a nyelvével az alsó ajkán. Pont ahogy várta, Lin szétnyitotta a száját, mire már a nyelvével az ajkai közé is hatolt. A lány még mindig belékapaszkodott, erősen fogta, de Dan érezte, hogy már nem olyan feszesen állt, mint korábban. 

Lin hirtelen kapta el a fejét és Dan pontosan tudta miért, mert már elég közel állt hozzá a teljes testével és így olyan dolgot is megérzett, amit eddig nem. Őt. 

A lány lepillantott közéjük, de Dan rögtön elkapta az állát és maga felé emelte. A fiú elbizonytalanodott egy picit, ahogy meglátta Lin kerekszemeit. Most mégis mi a francot kellene csinálnia?! Tudta mit akart. Azt nagyon jól tudta, csak azt nem, hogy innen hogy juthatna oda, főleg, hogy Lin az ellazult állapotból vissza állt az ugrásra kész állapotba és neki nem ez kellett. Nagyon nem. 

Nyelt egyet, majd vett egy mély levegőt és inkább az ösztöneire hagyatkozott. Ő csak... nem akart mást, mint felszabadítani egy kicsit Lint és... Irtó kíváncsi volt. Nem az érdekelte, hogy milyen lehet az egész. Jó, persze, az is. De az jobban, hogy mit tud elérni Linnél, mi az ami érdekli a lányt és ami kimozdítja egy kicsit a komfortzónájából. 

A fiú végig simított az orrával Lin orrán. Kicsit oldalra mozgatta a fejét közben, pont mint amikor először csókolóztak. Lin elmosolyodott és előre hajolva meg akarta csókolni Dant, de a fiú elhúzódott. Az ajkán játékos mosoly ült, mire Lin mérgesen csücsörített, megvárta, amíg Dan újra közel jött, játszani kezdett az orrával és ismét megpróbálta megérinteni a fiút az ajkaival, de Dan megint elrántotta a fejét. Most már vigyorgott nem mosolygott. 

- Ne már! - szólt rá Lin és mielőtt Dan bármit mondhatott volna lecsapott az ajkaira. 

Dan meglepődött, mert Lin rég csókolta meg ennyire hevesen. A nyelvét azonnal át dugta a lány a szájába, a kezeit a nyaka köré fonta, bilincsbe zárva őt. A fiú megfogta a lány csípőjét és egy lépéssel neki nyomta a falnak. Végig simított a lány oldalán, az ujjaival a hasa felé vándorolva, majd feljebb a mellkasához. 

Lin nem tudta, hogy mi ütött belé. Nem szokta így letámadni Dant, de az, hogy nem engedte, hogy lenézzen, majd nem engedte, hogy megcsókolja, kicsapta nála a biztosítékot. Nagyon meg akarta csókolni Dant, minden áron. Bizsergés futott végig a testén, ahogy Dan a hideg csempéhez szorította őt. A fiú ajkára harapott, amikor a hasán tévelygett a keze, majd megfeszült, ahogy megérezte, hogy Dan a jobb mellén végig simít és a mozdulatot csak a mellbimbóján állította meg. 

A lány belassult a csókolózásban is, mert teljesen más érzés volt. Olyan, amitől a lába megremegett, amitől elbizonytalanodott, hogy képes-e tovább állni. Dan elhúzódott tőle és az arcát figyelte. Lin hirtelen nagyon örült, hogy a fal mögötte volt, főleg amikor Dan az ujjai közé vette a mellbimbóját és finoman, mint egy papírgalacsint megmorzsolta. 

Lin halkan felnyögött és a fejét is neki vetette a falnak. Kellett valami, ami biztos pont, mert a lába nem volt az. Dan teljesen rá figyelt. Egy pillanatra sem vette le róla a szemét, csak halványan elmosolyodott, mialatt a másik keze Lin másik mellére siklott. 

A lány látta a fiún, hogy nagyon élvezi. A szeme csillogott, pedig Dan nem is kapott semmit, csak... csak... Igazából csak annyit csinált, hogy azt figyelte, mire hogy reagál Lin, minél kezdte el szaporábban venni a levegőt, minél tompult el a tekintete és nyílt szét az ajka, minél dőlt neki teljes testével a falnak, mert túl nehéz volt már megtartania magát. 

Dan pedig imádta, hogy Lin, így reagált. Azt, hogy mennyire hevesek a reakciói, hogy mégis mennyire lágy, törékeny és szexi volt. Legalább már értette a 18 éves énjét, amikor a srác csak annyit jegyzett, hogy a kispárna is egy jó funkció, de számos más pozitív tulajdonsága is akad az idősebb Lin nőies alakjának. Hát ez a pozitívum nagyon tetszett neki.

Lin hirtelen feszült meg a keze alatt és húzta le egy csókra, egy olyan mély csókra, hogy Dan megszédült és egy pillanatra nem figyelt, mert mélyen beleszagolt a levegőbe, nem nyomta el az illatokat, mint eddig. A sárkánygénjei egy másodperc alatt beindultak, érezte Lin illatát, a bőrét és még valami mást is. Valamit, amit korábban nem, de... az anyja meglepően jól leírta neki ezt az illatot 13 éves korában, mert most se perc alatt beazonosította. 

Lin felizgult, sőt... annyira jól játszott, hogy nem csak felizgult. El is ment. Olyan lágy és édes illata volt, hogy Dannek hátra kellett lépnie, még pedig nagyon gyorsan, de csak annyira távolodott el a lánytól, hogy Lint még elérje. Úgy tűnjön, mintha teret engedne neki, hogy kapjon levegőt, mialatt a sárkánygénjeit próbálta elnyomni, kizárni az illatot, amitől borzongás futott végig a testén, ugrani akart és annak nem lett volna jó vége, mert nem így akarta Linnel ezt az egészet. Még nem tudta, hogy akarja, de... ahogy Lin feloldódott azt mindennél jobban imádta. 

- Megvagy? - kérdezte Lint, akinek a mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. 

- Én igen... De a szemed vibrál. 

- Sárkány gének. 

- Azok... irányítanak ilyenkor? 

- Nem. Azokat elnyomom, mert... akkor nem akarom megtudni, hogy mi történik, ha aktivak. - felelte őszintén. - Tetszett? - nyúlt a tusfürdőért, hogy elterelje a figyelmét. 

Lin csak bólintott, nem egyet, hanem több aprót. 

- Lehet így is haladni. 

Lin ismét bólintott ezúttal egyet és lejjebb siklott a pillantása Danen, mire a fiú elmosolyodott, főleg mert Lin már rámert nézni és nem kerekedtek el a szemei. Gondolkodott. Mérlegelt. Dan közelebb lépett Linhez és egy puszit nyomott a homlokára. 

- Asszem érdekes pár hetünk lesz. - suttogta Dan.

- Azt hiszed? Én tudom. - keresgélt a tusfürdők közt Lin, hogy megtalálja a saját mini készletét, majd kibújt a fürdőruha alsóból és óvatosan Danre nézett, aki alaposan végig mérte. 

- Hm... Játszok a melleddel, erre elmúlik a szégyenlősséget. Ezt jó tudni!

Lin elvörösödött, de ő is elnevette magát, még akkor is, ha tudta, hogy innen megváltozott a felállás közte és Dan közt. Innentől... már nagyon kamaszok. Pedig Dan még be se töltötte a 15-öt!

~~~

Sven di Angelo életében először valami olyasmire készült, amire korábban nem vetemedett. Kilépett a komfortzónájából, az Alvilágból, ahová halál pontosan 11,5 éve költözött be, amikor a szülei meghaltak és most kicuccolt onnan, át egyenesen az UCLA egyik kollégiumi épületébe. 

Ragaszkodott hozzá, hogy minden egyetemi diákélményben benne legyen, kivételes. Alaposan végig járták még tavaly az egyetemeket Amyvel és Demetriával. A lány egy szinten volt vele, ahogy Sam is egész pontosan a mellette lévő apartman jellegű kollégiumi szobában, mert ide már akár párok is kerülhettek és alapvetően két szoba osztozkodtak a fürdőszobán. Tehát Sven, Sam és Demetria. A konyhán nem kellett, mert az mind a kettőben volt egy kis hűtővel, pulttal és szigorúan elektromos tűzhellyel, hogy tűzveszély biztos legyen. 

Jane három szóbával volt arrébb egy emos csajjal, akiről eddig meglepően jól nyilatkozott. 

- Nem hiszem el, hogy volt pofád két papírt kitölteni és igényelni, hogy saját magaddal kerülj egy szobába, csakhogy ne legyen szobatársad! - háborgott jól hallhatóan Jane, aki hagyta Svent, hadd szenvedjen azzal, hogy a két alapból egy személyes ágyat összetolja egy nagy francia ággyá. 

- Látod, nekem van eszem és fizetésem veled ellentétben! - lihegett, ahogy beállította a szoba közepére az ágyat. 

- Hali! - jelent meg a fürdő felől Sam és Demetria.

- Hogy haladsz? 

- Jól! Bár bánom, hogy halogattam a beköltözést az utolsó pillanatig és még mellé tegnap a szezon nyitón részegre ittam magam... 

- Nemcsak te... - pillantott Demetriára Sam, aki életében először volt részeg. 

- Az olcsó, szar bor a hibás! Megmondtam, hogy minőségi bortól nem rúgok be! - emelte fel védekezően a kezeit a lány. - Na én viszont léptem! Analízisem lesz, azt mondják, totál szívás, már most imádom! - vigyorgott. 

- Az ókori szótárra átfordítva a totál szívás és az imádom két ellentétes jelentésű szó, nem szinonima, csak mondom! - kiáltotta Demetria után Jane, de a lány meg se akarta hallani.

- Nekem milyen órám is lesz? - kérdezte Sam, mialatt visszasétáltak a saját szobarészükbe, amit Demetria telerakott szobanövényekkel és színes égőkkel (az egyetlen dolog, amire megrögzötten rákattant a modern világban). 

- Mi vagyok én? Naptár?!

- Szerelmem, te vagy az életem! Abba bele tartozik a naptár funkció is! - mosolyodott el Sam. 

- Csoda, hogy felvetted a tantárgyaidat! Írástechnika órád lesz, a főépületben!

- Oké, oké, azt megtalálom. Utána lesz még valamim? 

- Mindent leírtam neked... - emelt fel egy határidő naplót Demetria. - Ide! Ebbe beírsz szépen minden határidőt, beadandót, meg ilyesmiket. 

- Aha...

- Menni fog? 

- Remélem... Meg kell találnom a szakomon az okos csajt és összehaverkodnom vele! - állt elő a tervével Sam.

Jane kuncogva lökte el magát a faltól és jegyezte meg hangosan: 

- De ezúttal ne gyere össze vele, van csajod! 

Demetria mérgesen futott át és csapta karon Janet. Egyáltalán, hogy jut ilyen az eszébe?!

- Hány óra? - nézett Sven a két lányra. 

- Kilenc lesz öt perc múlva. 

- MI?! Mindjárt órám lesz! - kapta fel a táskáját Sven, amihez volt annyi lélekjelenléte és bölcsessége még ittasan is, hogy bekészítse a tancuccait. - Jane, majd Demetria és Sam oldalán menj ki! Zárok! - fordította el a kulcsot a zárban, miután betette maga után az ajtót és már rohant is a lépcső felé, mert lifttel sosem érne le. 

Így esett meg, hogy Sven di Angelo végig sprintelte a kollégiumi épület 5 szintjét összekötő lépcsősorát, a parkot és a főépület művészeit karának felét. Még így késett öt percet, amit az oktató nem nézett túl jó szemmel. 

Sven cserébe kárpótolta a tanárt azzal, hogy csendben volt az óráján, főleg mert szinte végig csak történelemről beszélt. Tisztában kell legyenek a személyekkel, mert enélkül nehezen tudnának tárgyakat és egyéb dolgokat beazonosítani. 

A fiú végig jegyzetelte az órát, mellette egy srác néha lemaradt. Látszott a fején, hogy atom másnapos volt, így Sven szíve kicsit megesett rajta és intett neki, hogy üljön át mellé, hogy le tudja másolni a lemaradt részeket. 

- Oliver. - nyújtotta neki a kezét a srác. 

- Sven. - vágta a fiú és utána max akkor szólaltak meg, ha egyikük nem értett valamit, de még így is megtudta Sven, hogy a srác történelmet tanul, rendesen. Tehát neki ez az egyik főtárgya, azért is oktatták le ennyire részletesen. Sven még sosem hallott az őskorról ennyi információt, csak később jött rá, hogy a hallgatói teremben a saját szaktársain kívül ültek még régésznek, történésznek és művésznek tanulók is benn és még rajta kívül volt még egy csoport, akik a civilizációs, művészet építészetiek és antropológusok voltak.

Csak amikor a tanár befejezte a tárgyat, akkor fordult Oliver felé. 

- Mi volt amúgy az első öt percben?

- Oh! - kapott a fejéhez a srác. - Tényleg! Te voltál a késő! Mutatom! - lapozott előre a srác. - Lesz majd két beadandó dolgozat, ami a jegyünk felét adja. Az egyik az őskorból, a másik az ókorból. Témákat fog ajánlani, azokból kell majd választani. És egy szóbeli elbeszélgetés lesz majd, ahol 8 fontos kistémát fog megadni. 

- Értem. - biccentett Sven, majd az órára nézett. - Oh, ne már! Rohannom kell! Öt perc múlva jön a kövi órám, ami a... Komolyan a másik épület emeletén van?! AH! Köszi nagyon! Szia! - intett Olivérnek és vette fel ismét a nyúlcipőt. 

Sven ismét a lépcsőt választotta a lift helyett és pontosan a harmadik emeleten fordult be, amikor telibe neki ment valami keménynek. Úgy megszédült, hogy a földre esett. A valamivel együtt, amitől hangos puffanás is hallatszott. 

Sven a homlokát fogva nyitotta ki a szemét, mire először a halom könyvet látta meg, onnan rakta össze, hogy nem valaminek ment neki, hanem valakinek. Végülis... Az ő hibája, ő rohangál itt, mint egy ámokfutó! Felkapta a könyveket, majd felállt és a lány felé fordult, aki a szemét dörzsölte. Biztos, hogy telibe verte az állával a lányt a szemgödre fölött... 

- Bocsi, ne haragudj! - nyújtotta felé a kezét. - Kicsit elcsúszott napom van és nagyon sietek mia... - elhallgatott, ahogy a lány hátra simította a haját. - ... Miatta... Helen? Helen Smith?

Alaposan végig mérte a boszorkányt, aki hitetlenkedve meredt rá. 

- Sven di Angelo... - kelt fel a boszorkány a földről, de a hangja nem volt határozott. 

- Mit keresel itt?! - döbbent le teljesen Sven, mialatt még mindig a lány könyveit fogta. 

- Hát... Felvettek. 

- Akkor teljesült a nagy vágyad. Bár érdekel miért pont Los Angelesbe jöttél. 

Helen zavartan hátra simította az egyik hajtincsét, ami minden áron a szemében akart kikötni. 

- Volt itt egy szak, ami nagyon érdekelt és más egyetemeknél nem láttam ezt a fajta ötvözetet ilyen formában... Te is... ide jársz? 

- Aha. - biccentett alig láthatóan a srác. - És mindjárt elkések az órámról. Bocs még egyszer! - adta át a lánynak a könyveit. - Öhm...

- Rohansz. - segítette ki Helen. 

- Igen! Gratulálok, bár te bármi áron eljutottál volna ide, ismerve téged. - mosolygott rá halványan és már futott is tovább lefelé. 

Helen az ajkára harapva meredt a fiú után. A lány már így is szerencsétlenkedett a mai napon egy sort. Rossz órára ült be először, mert a szakmai nyelven azért ennyire nem értette az angolt és a legkevésbé sem hiányzott neki, hogy még valaki neki is menjen. Elsőre felismerte Sven hangját, még akkor is, ha mélyebb lett utolsó találkozásuk óta. Ez szintén egy olyan dolog volt, amit egy kicsikét sem akart megtapasztalni. 

Egyáltalán mi a fenéért van ugyanazon az egyetemen, amin ő?! Miért nem tudott volna az ország másik végébe jelentkezni?! Miért ugyanoda kellett, ahová neki is?!

A lány végig ülte a matematika óráját, annyira lemaradt az angol kifejezések miatt, hogy amikor meghallotta mi lesz a vizsgájuk szóbeli része sokkot kapott. Elméleti matematika. Azaz definíció magyarázat és szóban kifejteni az adott definíció egyenleti levezetését. Ha volt valamit, amit sosem kellet használnia  angolban az a matematikai nyelv volt. 

A tanárral beszélt is pár szót óra után, hogy pontosan a számon kérést hogyan kell elképzelni és annyira el is nézte az időt, hogy késve ért be az órájára, amit történetesen Edmund Jackson tartott. 

- Elnézést Mr. Jackson! - lépett be a tanterembe. 

Helen már találkozott a férfival, de az vagy nem ismerte fel, vagy nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. 

- Lemaradtál a monológomról Miss... 

- Smith. - mormogta Helen. 

- Miss. Smith. A következő órától, aki késik inkább be se jöjjön. Foglalj helyet és közben válaszolj! - fordult vissza Helen felé. - Mit látsz a képen, a nyilvánvaló ténytől, hogy ez egy freskót? 

Helen megpördült és megnézte a fényképet, amit a férfi kivetített. Enyhén összevonta a szemöldökét.

- Ez Pompeji. - suttogta Helen meglepetten. - A fiú Phrontisz, a lány pedig Hellé. Azt ábrázolja, amikor a testvérpár a mítosz szerint a tengeren kényszerült menekül, miután mostohaanyjuk meg akarta öletni őket. Hellé végül a róla elnevezett Hellészpontosznál a tengerbe zuhant, és megfulladt.

Ed felsóhajtott. 

- Óh, már emlékszem! Na neked se fogok többet ilyen kérdést feltenni, ugyanúgy leleplezed az összképet, mint az unokaöcsém. Amúgy szép teljesítmény! Kérd majd el az óra végén a csoporttársaidtól a követelményi rendszeremet. 

Helen megdermedt, az unokaöcsém szónál. Megfordult és azonnal kiszúrta a középső sorban Sven di Angelot, aki hitetlenkedve meredt rá. A lány vett egy mély levegőt és felbaktatott a lépcsőn át az utolsó helyekre, történetesen a legfelső sorba. 

A lány alig bírt koncentrálni, pedig Edmund Jackson nem egyszerűen leadta az anyagot, hanem gyakorlati példákkal és vizuális képekkel ténylegesen megtanította az anyagot. Helen időnként az ajkára harapott, ahogy Ed leintette Svent, mert tudta, hogy az unokaöccse pontosan tisztába van vele, hogy milyen képeket mutat, de ő nem ezt a fajta tudást akarta az újaknak átadni. Helen őszintén csodálta a férfit, ahogy kezdve a tényleges, mit látunk, mit ábrázol a  kép állításokból szépen lassan korszakba helyeztette a fiatalokkal a fényképeket. Ám a lány tekintete időnként ösztönösen siklott Sven felé. 

Hirtelen jutott eszébe, hogy Victor mit mondott. Ekkora véletlen nincs! Miért pont Sven di Angeloba kellett belebotlani az első napján?! Amikor Ed befejezte az órát, minél hamarabb el akarta húzni a csíkot, de amint elhaladt Sven mellett, a fiú elkapta az oldalát és behúzta az előtte lévő, már kiürült padsorba. 

- Milyen szakon is vagy? - döntötte oldalra a fejét Sven. 

- Művészettörténelem és építészet. - csavargatta az ujjai közt a táskája pántját Helen.

- Akkor... - nyúlt bele a táskájába Sven és vett ki egy lapot. - Neked is ezek a tárgyaid vannak? 

Helen szemei elkerekedtek, ahogy kiszúrta az órarendjének szinte pontos másolatát. Egyedül a rajz, a matek és a 3d-s képalkotó ismeret hiányzott belőle. 

- Töriből másik csoportba vagyok... Mert ott a rajzzal ütközött... - harapott az ajkára, mialatt Svenre nézett. A fiú teljesen kész volt. 

- Megegyezik az órarendünk többsége... Nagyon jó! - horkant fel. - Ez egy rossz vicc?! 

Helen is pontosan ennek érezte. 

- Láthatóan nem! - hallatszott Edtől. - Úgyhogy jobb ötlet, ha megbarátkoztok a gondolattal, hogy el kell viselnetek egymást. Most pedig kifelé! Még jön egy évfolyam. 

Sven megindult a nagybátyja felé.

- Ebbe benne van a kezed?! - vádolta meg a férfit. 

- Kicsit sokat képzelsz Sven. Manipuláló rohadék vagyok, de tíz éve a művészeti építészetesek és az általános művészeti törisek egy azon órákra jártak az első évükben. - tárta szét a kezeit Ed. - Vedd a sors otromba fintorjának. 

Sven szinte fel akart robbanni, míg Helen Smiht csak a két férfi közt kapkodta a pillantását, amíg Sven ki nem viharzott a teremből. Helen kicsit örült, hogy mára nincs több tárgya. Annak a legkevésbé sem, hogy a holnap reggeli 3d-s tervezés után az egész délelőttjét és kora délutánját Svennel azonos órákon fogja tölteni. 

- Helen Smith. - szólalt meg Edmund, mire Helen rákapta a pillantását. - Örülök, hogy itt látlak. Elismerésem, nehéz dolog Romániából bejutni ide. 

- Tényleg nincs köze ehhez? - nem feltételezte, hogy a férfi tudja, hogy mi van közte és Sven között. 

- Te jelentkeztél ide. A te döntésed volt. Én még a felvételi bizottságba se tartozom. Jön még egy évfolyam... 

Helen kisétált a teremből, mialatt a férfi szavai a fülében csengtek. Igen. Ő akart idejönni, de nem tudta, hogy Sven is itt lesz. Mondjuk igazán ez a tény nem változtat az álláspontján. Bármi van idejött volna, csak... meglepődött. 

A boszorkány kivételesen lifttel ment le, mire a kijárat felé fordulva Sven di Angelóval találta szembe magát, aki lépcsőn jött le. A srác jól láthatóan nyelt egyet. 

- Oké, figyelj! - fordult a kijárat felé Sven. - Nem vagyunk már kamaszok! Lehetne, hogy... nem foglalkozunk egymással, a közös múltunkkal és úgy viselkedünk, mint két teljesen átlagos egyetemista, akiknek van pár megegyező órája? 

Helen felvont szemöldökkel nézett a srácra. 

- Hát... nekem nem megy ilyen könnyen, hogy elfelejtsem, hogy nem tudtad megérteni az álláspontomat... 

Sven megforgatta a szemeit. 

- Átvágtál! Kihasználtál! Hazudtál! A kulcsok végig nálad voltak! 

- Ha a családod lett volna a tét, te se tettél volna másképp az én helyemben! - vágta rá Helen, mialatt megindult a kollégiumi épülete felé. 

- De nem megyek bele a játékaidba, nem hagyom, hogy kialakuljon köztünk valami, főleg, hogy az egész nem más, mint egy hülye vérszerződés! 

- Örülök, hogy ezen ugyanúgy tudunk vitázni, mint 15 évesen... - mordult fel Helen. - Figyelj, eddig is tökéletesen megvoltunk. Szerintem szarjuk le egymást, mintha nem is találkoztunk volna. 

- Esélytelen... - igazította meg a táskáját Sven. - Nem tudom, hogy vagy vele, de én már most érzem, ahogy a kötelék hergel és feszít, arra ösztökélve, hogy ordibáljak veled... - vett egy mély levegőt, hogy lenyugodjon. 

- Eddig nem voltál ennyire fogékony a mágiára. 

- Eddig nem voltam Könyvtáros! Mondom, csak próbáljunk meg normálisan viselkedni. 

- Te kezdtek azzal, hogy felemlegetted a múltat... - makacsolta meg magát Helen, mialatt lopva Svenre nézett, aki követte őt. Kicsit sem maradt le. Mi a francért követi őt?! - Te követsz engem! 

- Nem! Erre lakom!

Helen lába a földbe cövekelt, ugyanis egyetlen egy kollégiumi épület volt ebben az irányba... 

- Ugye nem az apartman kollégiumban laksz?! - kiáltotta szinte és amint meglátta Sven fejét magyarul káromkodott egy nagyon hangosat. 

- Ezt nem mondod komolyan! - esett le Svennek is a szitu. - Hányadik emelet? 

- Harmadik... Te?

- Ötödik. Hála égnek!

Mint két kisgyerek olyan morcosan tették meg a maradék utat a kollégiumba és szálltak be a liftbe. Nem szóltak egymáshoz, egy pillanatra sem. Helen kiszállt a harmadikon, anélkül hogy köszönt volna Svennek. A srác sem köszönt neki. Ahogy kinyílt az ajtó megindult Jane szobája felé. Koppantott kettőt az ajtón és várt. 

- Cső! Hű... úgy nézel ki, mint egy óvodás, akitől elvették a nyalókáját... - mérte végig Jane. 

- Nem hiszed el kivel találkoztam! - sétált be a szobába és mérte végig a terepet, de Jane szobatársa, az emos csaj nem volt benn. 

- Gyere csak beljebb, érezd otthon magad, mondtam volna, ha már nem jöttél volna be... - forgatta meg a szemeit a lány.

- Bocs, ideges vagyok. - ismerte be Sven és ült le a lány íróasztalához. - Tudod kivel van együtt az óráim 90%-a?! 

- Hát... Madisonnal biztos nem, mert hiába győzködted ő inkább Új Rómában jár egyetemre. - fonta össze a mellkasa előtt a kezeit. 

- Helen Smith-tel! 

Jane eltátotta a száját. 

- Várj... Az a Helen Smith?! Akibe bele voltál zúgva 15 éves korodban?! Akivel vérszerződésed van és Romániában él?! No meg persze mellékállásban boszorkány?! - Sven csak biccentett, mire Jane hátra vetett fejjel hangos nevetésben tört ki. - Zseniális! - tapsolt mellé kettőt. - A sors utál téged. Istenek! Nem mondod, hogy már vitatkoztál is vele, mint egy óvodás! 19 éves vagy! Mikor volt már az! 

Sven morcosan meredt az unokatestvérére, de közben fejben teljesen máshol járt. 

A Sors otromba fintorja... Ezt mondta még Ed is. Egy biztos a Sors tényleg nagyon utálhatta őt, ha Helen Smith pontosan ugyanarra a rohadt egyetem, rohadt karjának, rohadt tárgyaira járt mint ő! 

- Szard le! 

- Te ezt nem érted! - vágta rá Sven. - Először meglepődtem! Siettem, befordultam a lépcsőn és nem láttam, hogy ő ott jön velem szemben és neki mentem! Feldöntöttem! De mikor realizáltam, hogy ő az, nem igazán érdekelt! Meglepődtem! Aztán egész órán azon kattogtam, hogy mi a francot keres itt és egyre mérgesebb lettem! 

- Öhm... nem vagyok Demetria... - kezdte Jane. - De nem azt mondtad, hogy a vérszerződés az aktuális érzelmeiteket erősíti fel? Akkor... feltételezem, azért lepődtél meg, mert nem volt időt rájönni, hogy utálod a csajod. De ezt meg remekül végig tudtad gondolni az órádon, ahelyett, hogy figyeltél volna. 

Sven csendben maradt. 

- A helyedben nagyon gyorsan elásnám a csatabárdot. - vette ki Jane a hűtőből az ebédjét és tette be a mikróba. - Hacsak nem akarod, hogy az egyetemi éveid, amit nagyon vártál rámenjen Helen Smith utálatára. Gondolom ezt nem akarod. 

Sven alig láthatóan biccentett, mialatt mérgelni kezdett magában. Végülis... nem kell beszélgetnie Helennel, van még jó pár egyetemi hallgatótársa. Csak... tudomásul veszi, hogy ott van és ennyi. 

~~~

Helen idegesen hívta fel Iant a szobájában. Legszívesebben a mágiájával felrobbantott volna valamit, mondjuk Sven fejét... 

A buborékja a feje előtt lebegett, mialatt lecsekkolta, hogy a szobatársa mikor is jön vissza. 

- Na, milyen volt az első napod? - jelent meg ilyen arca a buborékban, majd meglátta Helen ábrázatát. - Rossz? 

- Tudod kivel vannak egyforma óráim?!

- Kivel? 

- Sven di Angeloval. - kezdte Helen és közben mindvégig Iant figyelte, aki enyhén összepréselte az ajkait, ami egyet jelentett, hogy a lány teóriája nem csak teória. - És te ezt sejtetted. 

- Nem sejtettem! Igazából imádkoztam az Alvilági istenekhez, hogy elkerüljétek egymást. 

- Tehát tudtad, tökéletesen tudtad. Inkább azért imádkozz, hogy téged ne átkozzalak halálra... - mormogta a lány. 

- Ugyan már! Idősebbek lettetek! Különben sem kell vele beszélgetned, ha nem akarsz.

- Két szinttel felettem lakik! - háborgott Helen. 

- És? Helen, vagytok vagy... ezren az évfolyamon! Nem kell feltétlenül vele barátkoznod! - érvelt Ian. - Csak szard le! Egy órára jártok, és? Egy épületben alszotok, és?

Helen vett egy mély levegőt. 

- De nem így képzeltem el az egyetemi éveimet! Egyáltalán nem szerepelt benne Sven di Angelo! - fakadt ki. - Abban reménykedtem, hogy belerázódom a dolgokba, talán a szobatársammal eljárok hébe-hóba bulizni. Megismerek egy okos, lehetőség szerint nem mágus srácot, akivel jól kijövök és... nem... nem futok bele a lépcsőn Sven di Angeloba! 

- Akkor maradj ennél. Mi sem egyszerűbb ezeknél! Viszont mennem kell, később még írok neked!

- Oksa... - sóhajtotta mélyen Helen és hasította szét köszönés után a buborékot. 

A fejét  neki döntötte a falnak és vett egy újabb mély levegőt, főleg mert az keringett a fejében, amit Victor mondott. Hogy azért akarta kiverni a fejéből Los Angelest, hogy nehogy összetalálkozzon Svennel. A rohadék belenézett a jövőbe?! Vagy mi a franc?!

Helen nagyon jól tudta, hogy aznap este szintén buli volt, egész pontosan az ötödik emelet közös helyiségében, de ő nem ment fel. Semmi hangulata nem volt hozzá, hogy bulizzon, igyon és összetalálkozzon Svennel. 

Helyette elkezdte áttanulmányozni a tanárok által kiadott anyagokat a holnapi napra. Már alig várta, főleg a 3d-s tervezéses óráját, még akkor is, ha nem volt erős rajzból, amin rengeteget kell majd dolgoznia. 

Másnap reggel az első órája mitológiai ismeretek voltak, amit egy idősebb nő tartott, olyan 60 feletti. Helen megesküdött magának lefekvéskor, hogy nem fog foglalkozni Svennel, de... az az első öt percben feltűnt neki, hogy a fiú nincsen sehol. Sőt. A terem szokatlanul üres volt, amit az ötödik emelti buli számlájára írt. 

Gúnyosan elmosolyodott, amikor Sven 10 perc késéssel besétált a terembe, főleg hogy ez a tanterem is úgy volt kialakítva, mint a művészettörténelmi. A tanári katedra mellett volt a bejárat, tehát a tanár bármi volt hátra fordult megnézni, hogy ki késett és még alaposan meg is jegyezte az arcát. 

- Iparkodjon fiatal ember, ha már késett! 

- Elnézést Mrs. Tyler... - mondta Sven és már a hangján tökéletesen hallotta Helen, hogy másnapos. 

A lány csak megforgatta a szemeit. Hát hogyne. Miért is nem lepődik meg, hogy Sven már nem az az okos, intellektuális, kedves és visszahúzódó fiú, aki régen volt. Végülis Sven sem különbözik a korabeli srácoktól, bulizás, ivás és késés. 

Sven a semmiből kapta rá a fejét és forgatta meg a szemeit, majd vett egy mély levegőt, ezt még innen is látta Helen, majd leült az első sorok egyikébe, ahol még volt szabadhely. 

- Ne forgassa a szemét fiatalember! - szólalt meg Mrs. Tyler. - Nos ott tartottam, hogy három fő generációt érdemes felemlegetni a görög mitológia esetében. Az első Uránusz, Gaiai és Tartarosz. A második az ő gyerekeik, a titánok. A harmadik pedig az istenek kora. Ebben a fél évben csak a görög mitológia isteni alakjaival fogunk foglalkozni, az ő történeteiket vesézzük ki. 

Sven hirtelen fordult meg, ahogy valaki megérintette a vállát. Helen jól látta, hogy egy hozzá hasonló fekete hajú csaj az, akinek ismerősek voltak a vonásai és Sven... valahogy túl közvetlenül beszélt vele, így az első tippje az volt, hogy biztosan a rokona. 

- Fiatalember! - szólalt Mrs. Tyler. - Ha nem érdekli az óra menjen ki. Ha egyedül fel tud készülni, akkor felesleges itt ülnie. 

- Áh, az nem szükséges. - felelte Sven, majd az ajkára harapott, ahogy rájött, hogy hangosan is kimondta. 

Mrs. Tyler felvont szemöldökkel meredt a srácra. 

- Mondja csak a nevét! - kapta fel a tabletjét és lépett be a tantárgynévsorba. 

- Sven di Angelo... - sóhajtotta Sven. 

A nő megdermedt, majd felvont szemöldökkel a fiúra nézett. 

- Edmund Jackson professzor unokaöccse? Áh! - húzta el a száját. - Akkor a kishölgy maga mögött meg Jane Jackson, a professzor unokahúga. 

- Csókolóm! - rikkantotta Jane, mire Helen majdnem hangosan felnevetett, de még idejében visszanyelte. 

- Mr. di Angelo. - hagyta figyelmen kívül Janet Mrs. Tyler. - Attól még, hogy a nagybátyja híres régész professzor, ne higgye, hogy a vérében van a görög mitológia. 

- Ezt történetesen nem hiszem, hanem tudom. - mondta ki összevont szemöldökkel, de halvány mosollyal az arcán Sven és Helen a helyéről, mivel kicsit a teremnek inkább az U alaknak a görbületében ült, így tökéletesen rá látott a fiúra. 

Jane felkuncogott és Helen is alig bírta elrejteni a mosolyát. 

- Valóban? Akkor fáradjon ki Mr. di Angelo. Adja le az órám anyagát, ott van a témaköri jegyzetem, azt használhatja. Meglátjuk, hogy boldogul. Pattanjon! - intett a fiúnak. 

Sven pislogás nélkül meredt a nőre, míg Jane előre hajolt és a fülébe súgott valamit. Sven egy gúnyos pillantás vetett rá, majd felállt és megindult a katedrális felé. Mrs. Tyler addig helyet foglalt Jane előtt, aki hirtelen rögtön hátra dőlt és csendben maradt. 

Sven áttanulmányozta a tanár jegyzetfüzetét, majd enyhén összevont a szemöldökét. 

- Direkt hagyta ki Kronosz gyermekei közül Hérát, Démétert és Hesztiát? - kérdezte. 

- Részinformáció, sokkal lényegesebbek más mítoszaik. 

- Öhm... nem! - vágta rá Sven. - Hesztia egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy Kronosz legidősebb gyermeke, mégis visszafele a legfiatalabb. Ugyanúgy részt vett a titánok legyőzésében, mint a testvérei, ám amikor sor került arra, hogy az Olimposzon kiosszák a trónokat, ő inkább átadta a helyét Zeusz félvér fiának, Dionüszosznak, aki a bor feltalálásával kapta meg a halhatatlanságot, mint jutalom. 

Jane jól láthatóan mutogatta Mrs. Tyler fellett Svennek, hogy fogja be a száját és inkább kérdjen bocsánatot. A nő csak felvont szemöldökkel hátra pillantott a lányra, aki menten azt tette, hogy a kiadott jegyzetet lapozgatja. 

- Miért is olyan lényeges ez, Mr. di Angelo? 

- Maga írta ide. A tantárgy célja, hogy megismerjék a hallgatók, hogy melyik istent vagy istennőt milyen céllal... - pislantott kettőt. - találtak ki az ókori görögök. - őszintén remélte, hogy Demetriának nincs ilyen tárgya. 

- Igen és? 

- Hesztia a családjáért tette ezt, azért hogy ő lehessen, aki őrzi a lángot, ami az egyik legfontosabb feladatkör volt az ókorban. A tűz körül gyűltek össze az emberek, ott élték a mindennapjaikat, ott osztották meg a történeteiket! Ha Hesztia nem áll el a pozíciójától, akkor nincs több családitűzhely, nincsenek halandók, akik megosztják imáikat és történeteiket, ami az istenek dicsőítésére szolgált! 

- Inkább Hesztia direkt hagyta el a pozíciót, hogy egy sokkal nevesebb posztot betöltsön, nemde? - kérdezte a nő, mire Svenen jól látta Helen, hogy bármelyik másodpercben kiakadhat. 

- Nem! - vágta rá gondolkodás nélkül Sven. - Hesztia a görög mitológiai alakokat tekintve az egyik legnormálisabb személyiség, akin nem lett úrrá a hatalom és a... 

- Mint mondjuk Zeuszon vagy Hádészon? 

- Hádészt kizárták az Olimposzról! Jogos a felháborodása és mindezek mellett a mítoszokat tekintve Hádész sosem akart mást, csakhogy békén hagyják, de a holtak isteneként őt okolták az életciklikus körforgásának végéért! 

Helen hirtelen vonta össze a szemöldökét, ahogy valami motoszkálni kezdett a fejében. Valami... körciklus? Életciklus? Nem, azt most emlegette Sven... Valami más. Megrázta a fejét és inkább újból Svent és Mrs. Tylert figyelte, főleg mert nagyon mókás volt mind a kettő. 

- Tehát Hádész szerinted nem más, mint egy félreértelmezett alak? - csendült Mrs. Tyler hangja. - Miért, szerinted mai köntösbe helyezve mi Hádész alakjának a célja? 

- Hogy bármennyire is más valaki, attól még nem szabad kirekeszteni, attól még a család és a közösség része. - villantak meg a fiú szemei. 

- Nem. Hádész az a rossz személy, akit érdemes távoltartani a közösségtől, mert mérgezően hat rá. 

Svenen itt látszott a kiakadás. 

- Akkor Kronosz mi? Maga a halál?! - támaszkodott neki a tanár asztalának. - Vagy mondjuk Gaiai, aki képes volt először elárulni Uránuszt és rávennie Kronoszt a lázadásra, majd megjósolt egy jóslatot, hogy a gyermekei le fogják taszítani őt a trónról, akkor egészen addig támogatta fiát, amíg annak felesége, egyben az ő lánya Rhea nem könyörgött neki segítségért és így Zeusz megszületett és nem lett apuci vacsorája? Gaia mást sem csinált, csak mindenkit kijátszott egymás ellen és... 

- Elég lesz! - emelte fel a nő a kezét. - Kivételes mértékben hasonlítasz a nagybátyádra. Edmund tavaly télen beült a szóbeli vizsgámra, mint felügyelő tanár. Azóta folyamatosan kérvényezi az egyetemet, hogy átvegye a görög és római mitológia oktatását, mert a teóriáim nem helytállók, holott ahogy te, úgy ő is meglepően sajátos formában látja a mitológiát. Szinte már túl komolyan, holott ez nem több, mint egy tanulságos mese. 

Sven úgy meredt a nőre, hogy Helen kuncogni kezdett. Benne volt minden, de legfőképp az, hogy ez a nő hülye. 

- Hát ez tényleg hülye... - motyogta az orra alatt Jane. 

- Hát... már bocsánat, de a nagybátyám olyan helyen szerzett diplomát, ami háromszor annyi tudást adott, mint az ön... Általános történész diplomája. - pillantott bele a laptopba. - Úgyhogy én inkább a nagybátyámnak hiszek és szerintem is célszerűbb lenne, ha átvenné az óráit, már csak a jegyzetét tekintve is. 

- Fáradjon ki az órámról Mr. di Angelo. 

- Ezer örömmel! Meg se kell kérnie! Találkozunk a vizsgán! - sétált el a srác a cuccáért, amit Jane csak tátott szájjal nézett, akárcsak Helen, bár ő igazat adott Svennek... Főleg amikor a nő elkezdte leoktatni az anyagot. Egy részről iszonyat unalmasan, más részről olyan tulajdonságokat kiemelve, amik egyáltalán nem tükrözték az istenek valódi dinamikáját és működését, ahogy azt Sven mondta. 

Helen hagyta el utolsónak a termet, de nem azért, mert kérdezni akart valamit. Ettől a nőtől semmit sem akart inkább megtudni. Kételkedett, hogy egyáltalán tudna-e neki újat mondani.

Elindult a következő órája felé, ám fél úton lelassított, ahogy meghallott egy ismerős hangot.

- Jaj, Mrs. Tyler... - sóhajtotta Ed. - Szólnom kellett volna, hogy ne menjetek be az órájára. Bár meglep, hogy téged küldött ki, nem pedig Janet.

- Kösz a bizalmat, Ed. - horkant fel a lány.

Helen óvatosan emelte fel a kezét és suttogott el egy bűbájt, miután körbe nézett, mire a falon képes volt átlátni, így az ajtón is és tökéletesen látta, hogy Ed a konzultációs irodájában ült, ami meglepően látványosan be volt rendezve, szinte biztos, hogy a férfi rendes tanárinak is használta.

Sven a férfival szemben ült az egyik székben, míg Jane a férfi íróasztalon.

- Nem akarod kirúgatni? - nézett rá őszintén Sven. - Kicsit se érti Hesztiát és Hádészt, biztos vagyok benne, hogy Hérát meg szentnek és áldozatnak tartja.

- Én meg tudom... - vágott egy grimaszt Ed. - Az a baj, hogy itt tanít harminc éve. Te se vagy komplett. Még enyhén ittas vagy? - hajolt le és nézte meg a srácot. - Istenek... Susra és rám ütöttél. 5-ből 4 napon másnaposan ültünk be órára. Mondjuk én Hall miatt, anyád csak élvezte az alkoholt.

- Nem vagy vicces... 

- Miért is hívtál minket ide? - tudakolta Jane. 

- Mert megláttam, hogy Sven nincs órán és érdekelt, hogy miért lóg a lányaimon kívül az egyetlen egy személy, akiről ezt sosem feltételezném. Plusz, mert meg akartam tudni, hogy a boszorkány miatt kell-e aggódnom? - nézett nyomatékosan a férfi Svenre, aki csak elhúzott szájjal megrázta a fejét. - És miattad? 

- Fixen. - vágta rá Jane. - Tegnap egy öt évest megszégyenítően panaszkodott nekem arról, hogy mit keres itt Helen Smith. 

Sven egy gúnyos pillantásra méltatta Janet, aki erre oldalba lökte, hogy ne dulifulizzon már. 

- Megnéztem a felvételi eredményeit. Nagy tudású és logikus gondolkodású. - érintette meg a tabletjét Ed. - Nem sokkal maradt le tőled és Demetriától, az online szóbeli elbeszélgetések miatt plusz pontokat kapott, mert a levél rész, amit írt az egyetemnek, ott nem a megfelelő kifejezéseket alkalmazta. 

- És ez mért lényeg? - vonta fel a szemöldökét Sven, mire Helen arcára gúnyos mosoly ült ki. 

- Mert ő az első európai boszorkány, aki bekerült az egyetemre és az auráját tekintve kifejezetten erős. Talán az egyik legerősebb mágus, ami megnöveli az egyetem szörnyvonzási erejét. A kifejezetten mágusokra portyázó lényekre gondolok. 

- Akkor tegnap csak eljátszottad, hogy nem ismerted fel?

- Hogyne! Ilyen erős aurára mindig emlékezni szoktam, de amikor a Természetfelettiek Tanácsa összeült, akkor még nem volt ilyen erőteljes az aurája. 

- Akkor azt akarod, hogy figyeljük a boszorkányt? - kérdezett rá nyíltan Jane. 

- Biztos nem! - vágta rá Sven. - Épp kerülni akarom!

- Nem a boszorkány foglalkoztat... - kezdte Ed, mire Sven megfeszült. - A veszély, amit idevonz és nem őt fogják támadni, hanem a gyengébb boszorkányokat. A mágusokat támadó szörnyek kicsit másabbak, mint a félvérekre. Azok erő rablók. Azért ölik meg a mágusokat, hogy elvehessék a képességeiket. Addig nem fognak Helen Smith-re támadni, ameddig nem elég erősek. Ahhoz előbb a többi mágust kell kinyírniuk a kampuszon. 

- De. Foglalkoztat téged a boszorkány. - jelentette ki hirtelen Sven. Ed kérdőn fordult felé. - Téged mindig foglalkoztatnak azok a személyek, akik erősek. Aaron Phinsky, Lin és Nathaniel Stirling, Demetria, Ian Cabra. Mindegyiket azért figyeled, mert erősek vagy intellektuálisan vagy képességileg, vagy mindkettő miatt.

- Ahhoz képest, hogy másnapos vagy vág az eszed. - húzta el a száját Ed. - Amúgy nem csak az ereje érdekel, hanem az, hogy miért erősebb az aurája még Ian Cabráénál is. De nem kell figyelni őt, felesleges, amúgy is boszorkány. Megvannak a módszereik. - pillantott az ajtó felé Ed, mire Helen kényelmetlenül megfeszült, mert olyan érzése volt... minthogyha a férfi... - Sok trükköt ismernek, amivel információhoz juthatnak. Nem a félvérek miatt van itt, ám a szörnyekre figyelni kell, amiket ide fog vonzani, mert törékeny dolog az egyensúly és most vele a mérleg nagyot billent a mágusok felé. 

Helen hirtelen vonta össze a szemöldökét, mialatt a férfi szemét nézte, ami szinte a tekintetébe vájt. Tudta. Biztos, hogy tudta, hogy hallgatózik. A boszorkány viszont nem mozdult meg. Furcsa érzés kerítette hatalmába, úgymint amikor Sven megszólalt odabent és kimondta az életciklikus szót. 

Egyensúly... Egyensúly... 

Valami motoszkált a fejében, de nem bírt rájönni, hogy mi az. 

- A világ a mágia visszahozásával egyensúlyba került. - szólalt meg Sven. - Állandóan azt tanulmányoztam az elmúlt egy évben a Könyvtárban, mióta láttuk... Nos tudod mit. - vetett egy oldalpillantást Jane-re. 

- De kibillenhet. - meredt még mindig a boszorkányra Ed. - Sokkal könnyebben, mint az feltételeznénk... 

- És mit akarsz tenni? Mr. Palmer már kezdeményezett újabb üléseket, de a természetfeletti teremtmények elhatárolódnak tőle. - felelte Sven. - Egyedül a félvérek és a mágusok voltak rá nyitottak. Ott is csak azért, mert Zoya folyamatosan tartja Yuival a kapcsolatot. 

- Hallie arra készül, hogy felkeresse a sárkányokat. Túl hosszú ideje csendben vannak és amit ennél is jobban furcsáll, hogy Danre nem vetették ki a hálójukat. Zoya Royal pedig létrehozott egy bizottságot egy évvel ezelőtt, hogy több kézben ossza meg a hatalmat. 

- Annak tagja Ian is, nem? - kérdezte felvont szemöldökkel Jane. 

- No meg Helen. - sóhajtotta Sven. - Rossz érzésem lett... Mit akarsz?

- Még semmit. Hall és Yui évek óta arra vár, hogy a szükséges alapok a helyükre kerüljenek. 

- Milyen alapok? - értetlenkedett Jane. - Miről beszéltek?!

- Előkészületekről... - mormogta Sven, de tökéletesen lehetett hallani. - Szóval a csajok beavattak végre?!

Helen nem értette miről van szó, ahogy azt sem Edmund Jackson miért nem tépte még fel az ajtót. Hiszen pontosan tudta, hogy kihallgatja őket. 

- Nem. Csak abba, hogy mi van már a helyén. Dan és Lin, bár ott van valami, ami már kicsit késésben van. Amy és Ian is rendben van, még ha nálam pont az ellenkezője is igaz... - horkant fel. - Natalie májusban szintén látogatást tett nálunk, tehát... az alapok egy része már áll. Már csak kézben kell tartani a többi részt, hogy ne dőljön össze a vár. 

- És mi a következő lépés? - tudakolta unottan Sven. - Ha ennyire tudjátok, hogy mi lesz a jövőben, miért nem szóltok bele?!

Helen szemei elkerekedtek, ahogy bevillant neki a barlang. A falon a jövőből jött Dan Jackson alvadtvére, amit... eltett egy palackba. A lány arcából fokozatosan kifutott a szín, ahogy rájött, hogy mit keresett, mi után kutatott. Hogy Zoya mire használja Nataliet, hogy miért ennyire fontos, hogy Irana szemmel legyen tartva. 

Egyensúly. Ingatag egyensúly. 

- Mert ha rosszkor lépünk. - jelent meg halvány mosoly Edmund Jackson szálán. - Akkor is összeomlik minden. Itt nem lehet kapkodni. Minden csak időzítés kérdése és tudni kell... - Helen már emlékezett, pontosan emlékezett rá, hogy Victor mit csinált, hogy ő fel akarta keresni Svent, mert ha Irana életben marad, akkor...  - hogy pontosan mit, mikor és hol kell meglépni. Ennek pedig még nem most jött el az ideje. - Helen a férfit bámulta, főleg mert a szeme csillogott és a lánynak az a kellemetlen érzése támadt, hogy a férfi valahonnan tudja, hogy mire jött rá. Hogy mit akart egykor tenni. - Előbb meg kell várni, hogy minden kirakós darabka a helyéről, addig pedig nem szabad kiteregetni a lapjainkat, mert könnyen lehet, hogy hiába hisszük, hogy nyerő szériánk van, mi vesztünk. 

- Azt hittem már nem szoktál játszmázni. - jegyezte meg hangosan Jane. 

- Játszmázni mindig is szerettem. Még jobban szeretem, amikor új játékosok kerülnek bele a képbe. Akkor jönnek az érdekességek. Izzyvel is így volt, bár nála beletelt némi időbe, míg rájöttem, hogy Kronoszt segíti. - fordult meg és nézett Svenre és Janere. - Nos, lassan órám lesz, ideje mennünk!

Helen villámgyorsan oszlatta szét a mágiáját és indult meg a lépcső felé. Fejben folyamatosan kattogott, mert... már emlékezett, hogy mit látott. Azt látta, hogy a félvérek és a Jacksonok meghalnak, az isteneket hatalmát pedig megdöntik és a világ egyensúlya... felborul. 

~~~

Dan elátkozta a napot, amikor a szülei kitalálták, hogy tanuljon zenét. Magával a zenével még nem volt baja, főleg, hogy gitározni tanult. A gitározás menő volt, de a szolfézstól minden idegszála az égnek állt. Még akkor is a szolmizációt tanulta, amikor Lint beengedte Hall.

- Szia! - tépte fel a fiú szobájának ajtaját.

- Szia. Te értesz ehhez! - nézett fel a lányra, aki lehajolt hozzá és hosszan megcsókolta az ajkait. - Nincs ehhez valamid? Se a hangközt nem vágom, se... Ezt a ré, mi, fá szart.

- Oh, ez egyszerű. - hajolt előre Lin és kapcsolta be Dan laptopját.

- És miért kell hozzá laptop?! - értetlenkedett Dan.

- Emiatt! - hívta be a youtube-ot. - A muzsika hangjai.

Dan pislogva meredt Linre, aki elindított egy zenét, amit Dan még életében nem hallott korábban, de benne volt a szolmizáció, ahogy kérte.

- Írtak egy dalt arról, hogy mi a szolmizáció?! - akadt meg ezen.

- Dalolva minden könnyebb. - vonta meg a vállát a lány. - Na? Tengerpart? Még van esélyed lebarnulni.

- Mizu a matek házival? - kérdezte Dan.

- Ezt most értem! A függvények könnyűek, főleg miután elmagyaráztad!

- Pedig azok nem is dalólnak. - húzta el látványosan a száját Dan, míg Lin felkuncogott. - Akkor tengerpart?

- Aha! - vágta rá a lány és vette le a hátáról a hátizsákot.

Dan meglepetten nézte végig, ahogy Lin lazán elkezdett levetkőzni előtte. Jó, háttal állt neki, de ez akkor is újdonság volt, mert eddig csak a fürdőben vette azt le. A fiú egy pillanatra sem vette le róla szemét. Végig nézte, ahogy a lány kibújt a felsőjéből, majd a melltartójából és... Dan sosem vallotta volna be Linnek, de már tényleg nem olyan volt az egész, mint kicsiként. Lin bőre valahogy csábítónak és puhának tűnt. Végig akart simítani rajta, megérinteni az ajkaival. 

Jól hallhatóan nyelt egyet, mire Lin hátra pillantott. Fekete szemében, ami teljesen egybe olvadt a pupillájával nyugalom ült. Alaposan végig mérte velük Dant, míg ajkára halvány mosoly ült ki. 

- Nem lehetne átugrani a tengerpartot és egyből átváltani a zuhanyzásra? - kérdezte őszinte kíváncsisággal Dan. 

Lin megrázta a fejét és belebújt a fürdőruha felsőjébe. 

- Nem ám. Az a rituálé része. 

- Akkor ez már rituálé lett? - vonta fel a szemöldökét Dan, ám a játékossága egyből elillant, ahogy Lin kibújt a shortjából.

Ilyet még nem csinált. Legutóbb Dan nem vette le róla a fürdőruha alsót, nem akarta Lint annyira kirángatni a komfortzónájából. Nem akarta megijeszteni, még akkor sem, ha ő teljesen meztelen volt. 

Dan magába itta a látványt, ahogy Lin kibújt a fehérneműjéből és... igazából semmi nagy dolog nem volt az egészben. Egy fenék. Ennyi, de mégis Dan nem bírta levenni róla a tekintetét. A fejében egyszerre volt néma csend és kattogtak mellé a fogaskerekek, próbálva feldolgozni a történéséket. Minthogy Lin valami olyasmit csinált, amit eddig nem. Kitárulkozott előtte, csak amikor látta Linen, hogy megmozdul, hogy hátra pillantson, akkor kapta a lány arcára a tekintetét, de biztos, hogy rá volt írva, hogy eddig valami teljesen más kötötte le a figyelmét. Fránya hormonok...

- Mi az? - próbált meg visszazökkeni Dan, próbált nem úgy viselkedni, mint akit teljesen megbabonázott a lány, de meglepően nehéz volt. - Meggondoltad magad a rituálét illetően? 

- Nem. - mosolyodott el Lin és bújt bele a fürdőruha alsóba, ezúttal egy fekete alsóba, egy csíkos  színes felsővel. - De te gondolom nem így akarsz jönni. 

Dan nem mondott semmit. Előbb kikapcsolta a laptopját, majd megkereste a fürdőruháját és ő is átöltözött. Lin ugyanúgy figyelte őt, mit korábban ő tette. Csak Lin arcáról valahogy nehéz volt olvasni.

A fiú a tengerparton mást sem csinált, csak fel akarta pörgetni az eseményeket. Kivételesen hamar belement a vízbe, hamar elkapta Lint, minél inkább lekötötte a figyelmét, hogy áthűljön, hiszen az óceán nem sokkal volt több 20 foknál. A lány viszont nagyon jól bírta a hideget, Dan már érezte, hogy az ajka kékül, de Lin még akkor is húzta az időt. 

- Na jó, most már megyünk! Megfagyok! Ennyire nem tudom melegíteni a vizet magam körül! - cammogott ki a homokos tengerpartra, mire Lin nevetve megindult utána. - Nem viccelek Lin! Tudod te milyen hideg a víz?! - Dan felemelte a kezét és összeközelítette a mutató és a hüvelyk ujját, annyira hogy kb. 1 centi volt közte. - Ennyire!

Lin ismét elnevette magát.

- Gyere! - kapta el a kezét a lány és húzta a Beckendorf villa felé. 

Dan nem panaszkodott, főleg hogy Lin az irányt egyből a fürdőszoba felé vette. A lány óvatosan pillantott rá, majd kérdőn megállt a zuhany és a kád közt.

- Melyik legyen? - vonta fel mellé a szemöldökét.

- A zuhany. Ott jobban hozzád férek. - bújt ki a nadrágjából.

Lin felvont szemöldökkel pillantott Dan csípőjének irányába.

- Én megmondtam, hogy ilyen hideg van! - nyitotta meg a srác a zuhanycsapját, majd mutatta meg ismét az ujjtávolságot, ami megegyezett jelenleg egy bizonyos méretével. - Az egész visszahúzódott a hasamba... Még jó, hogy nem kell pisilnem, nincs is mivel...

Lin elnevette magát, míg Dan elkapta a kezét és behúzta maga után a zuhanyzóba.

A lány még akkor is mosolygott, amikor Dan leoperálta róla a fürdőruha felsőt és most nem csak azt. Az alsót is levette a lányról.

Lin nagy szemekkel meredt Danre. Várakozott. Dan arcára lassú mosoly húzódott, mert nem akarta elsietni a dolgokat. A háta mögé nyúlt és keresgélni kezdett, hamar megtalálta azt a tusfürdőt, ami még Lin hozott el otthonról, hogy ha itt alszik legyen mivel letusolnia. Ugyanígy volt egy plusz fogkefe a mosdókagylónál is.

- Az az enyém. - szólalt meg Lin, amikor Dan felpattintotta a tusfürdő tetejét és egy keveset öntött a kezébe.

- Ezzel teljes mértékben tisztába vagyok. - felelte Dan. A szemeiben pajkosság csillogott.

Lin az ajkára harapott, mert tudta, hogy a fiú tervez valamit. Dan alaposan felhabosította a tusfürdőt a kezén.

- Mehet? - vonta fel a szemöldökét a srác, miközben felemelte a két kezét, úgy mintha boksz edzésen lenne és az ő tenyerébe kéne beleütni.

A lány ekkor jött rá Dan tervére, bár már eddig is sejtette azt. Biccentett egyet, mire Dan pedig először a lány hasát habozta be. Poénból a végén rajzolt rá egy mosolygós fejét, úgyhogy a lány köldöke legyen a fej orra, mire Lin elnevette magát.

- Mindig kicsit gyerek leszel? - pillantott rá a lány.

- Aha! Ennyi kell! - mosolyodott el és indult meg kicsit feljebb a lány bordáira.

Lin az ajkára harapott, ahogy a fiú ujjai még feljebb siklottak. Dan viszont nem sietett. A lány arcát tanulmányozta, főleg hogy most lehült annyira a feje, hogy nem kellett csak a sárkánygénjeire figyelnie.

Nézte, hogy amint feljebb siklanak egy kicsit az ujjai a lány bordáiról a lány szaporábban kezdte el venni a levegőt. Ha pedig a csípőjét, esetleg a köldök alá is lement, akkor enyhén behúzta a hasát. Mindig egy gyors, mély levegőt vett mellé.

A fiú játszott. Olyan volt, mint egy szerkezet, ami zenélt neki, ha a megfelelő úton haladt az összerakásához. Csak itt éppen az nem volt jó, ha sokáig egyhelyben maradt. Ha túl sokáig marad a hasán Lin légzése csillapodott. Végig simított a lány szegycsontján, direkt kikerülve a melleit, mert minél gyakrabban járt a bordáin, a lány mellének íve alatt, annál inkább reagált rá Lin.

Dan kicsit bánta, hogy nem faggatta ki jobban Aaron Phinskyt, mert biztos volt benne, hogy a suliban csak a lényeges dolgokat nem oktatta le nekik az a hárpia, na az a némber biztos nem fog hiányozni neki a gimiből. Ahogy tekergett Lin testén egyre inkább azt látta, hogy a lány mellei... Mintha megnagyobbodnának, legalábbis sokkal kerekebbeknek tűntek, de ezt lehet csak behallucinálta. Azt viszont biztos nem, hogy a lány mellbimbói, amik eddig teljesen kisimultak, most apró dombocskaként kiálltak, meredtek. Erre eddig nem figyelt fel, de most nagyon szembeötlő volt. 

Megnedvesítette az ajkát és emlékeztette magát, hogy most még nem ott tart. Fel akarta fedezni Lint, megérteni, hogy Aaron miket mondott és kicsit... Az is érdekelte, hogy amiket az általánosban mutattak neki a srácok és Nat, azok mennyire valósak. Kételkedett benne. Legalábbis ahányszor el akarta képzelni magát és Lint olyan helyzetben, valahogy inkább kimenekült belőle.

Lin túl angyali az esetek többségében, túl kedves. Nem tudott belőle olyasmiket kinézni, mint a pornókban. Morbid módon Aelinből kitudta.

- Kezek a magasba! - szólalt meg hangosan, mire Lin az ajkára harapva felemelte a kezeit.

Dan a karján kimaradt területeket is beszappanozta, majd a hónalj árkot és onnan simított végig a lány melleire. 

Lin ajkai enyhén elnyíltak, ahogy Dan végig simított a bőrén. Egyszerre bizsergett és remegett meg tőle, mintha egy villám csapott volna a testébe. Felébredt tőle, ám mégis a teste cseppfolyóssá vált, de nem folyt szét, csak mintha nem is ő irányította volna a végtagjait és a törzsét. Közelebb lépett Danhez, aki leplezetlenül őt nézte. 

- Lábam is van. - jegyezte meg Lin, mire a fiú csíntalan szemekkel felpillantott rá. 

- Tudom, ott még nem tartok. Alapos vagyok!

Lin kuncogva elmosolyodott, majd lábujjhegyre állva megcsókolta Dant. Átkarolta a fiú nyakát, mit sem törődve azzal, hogy csípőtől felfelé tusfürdő borította. Az egész valahogy teljesen más volt, mint általában. Mélyebb. A fiú tarkójára futtatta az ujjait, magához vonta teljesen őt. Dan keze lejjebb siklott, végig a hasán, a csípőjén és még lejjebb. Lin pár centire elhúzódott a fiútól, éppen csak annyira, hogy rálásson. Dan pedig a lány alhasán megállította a kezét. Lin elvörösödött, mert valahogy nem gondolt bele abba, hogy Dan ennyire komolyan veszi a megmosdatására vonatkozó dolgokat. 

- Ennyire alapos akarsz lenni? - suttogta az ajkaira. 

- Ne legyek? - vonta fel a szemöldökét.

- Ahogy gondolod. 

- Nem, ilyet nem játszunk. Egy dolgot nagyon jól megtanultam két nővér mellett. Az "ahogy gondolod", az egyszerre jelentheti azt, hogy csináljak, amit akarok ténylegesen, vagy csináljak, amit akarok szarkasztikusan, azaz mindegy mit csinálok, de azt fixen ne, amit én akarok. 

Lin elnevette magát, amitől menten felengedett. 

- Szóval mit csináljak? Konkrét választ kérek. - mosolyodott el Dan is, mert Lin hirtelen váltását ezzel teljesen el is vette. - Végezhetem tisztogatási feladatomat, vagy sem? Nemes egy feladat. Tudtad? 

Lin még mindig mosolygott, mialatt biccentett egyet, majd újból megcsókolta Dant. 

- Nem kaptam választ... - mormogta az ajkára a srác. 

- Csinálj, amit akarsz. Ténylegesen. - nézett bele közelről a fiú szemébe, ami nevetett, de az övé is.

- Oké. 

Lin hátra akart lépni, hogy teret engedjen Dannek, de a fiú nem engedte. Közel tartotta magához és azzal a kezével, ami eddig az alhasán pihent, most lustán végig simított a lány oldalán, miközben az orrával végig simított az övén.

Lin gerince mentén kezdődött a bizsergés. Dan ujjait érezte mindenhol, azt ahogy a bordájával játszik, ahogy időnként hátra csúszik a feneke felé a keze, de sosem teljesen hátra. Pedig az előbb beszélték meg, most meg Dan itt szórakozik!

A lány dacosan ráharapott a fiú ajkára. Dan alig hallhatóan felszisszent, majd szétnyitotta a lány ajkait. Lin hagyta magát elveszni. A feje eddig görcsösen akart valamit. Azt nem tudta pontosan, hogy mit, mert még nem volt benne tapasztalata, de az érzést ismerte a regényekből.

Ugyanazt az izgalmat érezte, a tüzet, a vágyat és mellette egy minimális idegességet, mert hiába beszélgetett Yuival és Aaronnel a szexről, attól még tartott tőle, mert nem foglalkoztak vele. Az anyjával ilyesmit esélytelen lenne megbeszélni, mert ő nem kamasznak látja, aki kezdi élvezni, hogy nő. Akinek jól estek Aelinnel a csajos napok messze a fiúktól. Izzy gyermeknek látja őt. Egy kisgyermeknek. A rohadt életbe még Ed is rögvest kiszúrta, hogy kamaszodnak! Ed, aki világéletében leszarta a gyermekeit! A suliban pedig, mivel mindenki tud valamennyit az interneten terjengő pornókról és szextörténetekről, így nem érdekli őket az, ahol a tanár elmondja azt a létminimumot, ami szükséges és ennyi. Pedig Dan... Nem úgy viselkedett, mint a pornókban szereplő színészek és Yuitól és Aarontől pontosan tudta, hogy az mekkora kamu, már nem a pózok. A tempó, hogy mindenki egy szexéhes vadállat, vagy ha nem akkor egy bajba jutott személy, akit kihasználnak.

- Nem arról volt szó, hogy csinálsz valamit? - suttogta Lin, olyan halkan, hogy csak annyi volt a mázlija, hogy Dan szájába mormogott minden egyes szót.

- Szabad kezet kaptam, nem? - simított végig a hasán, amitől Lin lehunyta a szemeit és ettől az egész teljesen más lett.

Az összes érzéke kiélesedett. Egyetlen egy kis simítás hatszor akkora területnek tűnt. Hiába járt csak a köldöke alatt Dan, Lin úgy érezte lejjebb van. A fiú a homlokának döntötte a sajátját, ami egyszerre volt óvó és kellemes. Azt érezte, hogy minden a helyén van, hogy most itt kell lennie. Hallotta, ahogy a szíve lüktet, a lábai egyszerre váltak súlyossá és mégis megállás nélkül dobogott a nagy lábujjával.

Dan játszott és Lin... A lány szemei felpattantak, amikor megérezte a kezét és minimálisan csalódott, mert Dan... Annyira nem volt alapos odalent, mint odafent. Lin az ajkára harapott, amikor elkapta a zuhanyrózsát és elkezdte leöblíteni róla a habot.

- Ennyi?! - lepődött meg Lin, mert valahogy mást várt. Hosszabb, hevesebb és izgisebb dolgokat.

- Nem. Csak a hab nem túl kedvező. - tette vissza a helyére a zuhanyfejet a srác.

- Mármint... - értetlenkedett Lin.

Dan lehajolt hozzá és megcsókolta őt. Lin egy pillanatra elfelejtette, hogy mit is akart mondani. Aztán már esélye sem volt rá, hogy belekezdjen. Ugyanis Dan ujjai végig simítottak a hasán, gyorsan, határozottan, mégis lágyan és már ismét ott volt, ahol az előbb még a tusfürdős kezével.

Linen egy pillanatra bizsergés futott végig. Tudta, hogy felizgult és azt is, hogy Dan bizonyos dolgokkal teljesen képben volt.

A bizonyos dolgokban egy aprócska részlet azonban nem szerepelt. Lin testén egy-egy másodpercre cikázott csak végig az enyhe elektromosság és bizsergés. A lány az ajkára harapott és Danre pillantott, aki őt figyelte.

Lin elkapta a fiú csuklóját és kicsit feljebb vezette az ölén. Nem sokkal, alig  csupán egy centivel, hogy az ajkak helyett a csiklón legyen az ujja. Kicsit változtatott a szögálláson és rögtön felsóhajtott, ahogy az elektromosság megmaradt és folyamatossá vált.

A lány felpillantott, mire Dan döbbent szemeit látta maga előtt, majd egy bárgyú mosolyt.

- Te játszottál magaddal! - mondta ki teljesen hökkenten.

- Azt ne próbáld nekem beadni, hogy te nem! - nehéz volt határozottnak hangzania, főleg hogy Dan innentől nagyon hamar ráérzett a dolgokra.

- Az más. Én fiú vagyok!

- Mert egy lány nem csinálhat olyasmiket, mint egy srác? - próbálta felvonni sértőn, vagy legalább egy kicsit gúnyosan a szemöldökét, de helyette muszáj volt megkapaszkodnia Dan karjában.

- Lézerharcoltál, verekedtél és lebokszoltál minket gyerekként. Sose jutna eszembe ilyesmit állítani, ha rólad vagy bármelyik rokonomról van szó. De attól még megleptél. Aranyos kis ártatlan tündérnek hiszlek... Pedig lehet, hogy néha egy ördögszarvú, ravasz démonnak kellene.

- Démon? - ezt sikerült gúnyosan kimondania.

- Aha. - fordította Dan be a csempe fele, aminek a lány ellenvetés nélkül neki támaszkodott.

Biztos pont volt, mialatt ő kezdett egyre kevésbé stabil maradni. Olyan volt, mintha a teste középpontjában összpontosulna minden, mintha a perifériára nem is kellene vér. A feje tompa volt, egyre gyorsabban vette a levegőt és közeledett valami olyan felé, ami most sokkal erősebbnek tűnt, mint amikor egyedül csinálta ezt a tevékenységet. 

Dan őt nézte. Ugyanúgy viselkedett, mint korábban. Figyelte a reakcióit és a rezdülését. 

- Miért lennék démon? - kérdezte nagy nehezen a lány, mialatt neki vetette a fejét is a csempének. Túl nehéz volt tartania. 

- Mert nagyon jól megjátszottad eleinte, hogy te ezt nem akarod. Most meg te irányítod a megfelelő helyre az ujjaimat. Nézzük mással megtalálom-e! 

Hirtelen vette el a kezét, olyan gyorsan, hogy Lin felemelte a fejét és értetlenül meredt Danre. A fiú nemes egyszerűséggel letérdelt a csempére. Egy határozott mozdulattal megfogta hátul, a térdéhez közel a combját. 

- Dan mégis mit... - kezdte volna Lin, de nagyon is kristálytisztává vált minden, amikor a fiú a vállára kanyarintotta a lány combját, míg az ujját a szájával váltotta fel. 

Lin zavarba jött. Az egész olyan furcsa volt és közben mégis valahogy izgalmas. Ez az egész izgalmas volt. Új és veszélyes, mert vágyott rá. Annyira szerette volna érteni, hogy mit érez. Annyira rá akart jönni, hogy miért akarja ennyire, de képtelen volt rá, mert a feje üres volt. Nem léteztek külső tényezők vagy észérvek. Egyáltalán nem létezett semmilyen racionális gondolat a fejében. 

Előre nyúlt, hogy megfogja Dan fejét, hogy irányítsa. Fél útig jutott a levegőben a keze, amikor végig cikázott rajta ugyanaz az érzés, csak sokkal intenzívebben. Dan szemeivel találkozott a tekintete és a fiú pontosan tudta, hogy itt nem kellett segítenie. Megtanulta, hogy mi Lin... hát... sokadik gyengepontja, bár a kedvence még mindig a fülcimpája lesz. 

Lin a fiú hajába futtatta az ujjait, mialatt lehunyta a szemeit, mert valahogy... akkor is kicsit zavarta Dan tekintete. Túl provokatív volt, túlságosan nyílt. Ő ezt nem érezte, ő túl akarta volna gondolni a helyzetet, már ha a feje hajlandó lett volna gondolkodni, de csak érzett. Olyan sok mindent, amit lehet nem is lehetséges. Elolvadt, de mellette szilárd maradt. Az izmai teljesen tónustalanná váltak, azt se tudta, hogy képes a gravitációval szemben megtartani őt a saját teste. A csontjai, hogy nem hullanak szanaszét. Két dolog volt, ami nem akart elolvadni. Az egyik a tüdeje, ami levegő után kapkodott, pótolni akarta az izmaiból elfolyt vért, mert más miatt biztos nem állhatott a lábán. - Te jó ég, biztos, hogy legközelebb nem fog ragaszkodni a zuhanyhoz, már értette, hogy ezt miért fekve csinálják általában az emberek! - A másik pedig a keze, mert azzal Dan hajába kapaszkodott, úgy mintha nem létezne más opció és nem is akart mást keresni. 

Lin szemei felpattantak, amikor megérzett valamit a lábai közt. Danre nézett, aki az egyik kezével a combját fogta, de a másik... a másikat azt nem látta a lány. Tágra nyílt szemmel meredt a fiúra, mert Dan keze teljesen más irányt vett. Lin szabálytalanul vette a levegőt, ahogy a fiú ujját éppenhogy megérezte. Enyhén feszítette, mellette mégis valahogy lágy volt. Aztán egyre inkább ismét feszítő, ahogy Dan mélyebbre tolta az ujját, meglehetősen lassan ahhoz, hogy Lin megérezze a vékony határt, ahol halkan felnyögött. Túl meleg volt a kabinos zuhany. Túl nehéz volt már egy lábon állnia, túlságosan kapaszkodnia kellett Danbe és a zuhany egyik beépített tusfürdőtartójába, ami jelenleg tökéletes kapaszkodó volt a számára.

Kikapcsolt. Teljesen elfelejtette, hogy a világ ennél sokkal több. Annyira elfelejtett mindent, hogy még zavarba jönni se volt képes, így Dant nézte és nem tudta, hogy melyiktől kezdett el remegni.

Vagy Dan nyelvétől és ajkaitól, amik kifejezetten egyetlen egy ponton tevékenykedtek, vagy az ujjától, amivel talált valamit, ebben biztos volt, mert nem tudta mit talált, csak annyit, hogy zihált tőle és a levegő ennek ellenére nem akart a tüdejébe lejutni. Vagy pedig a szemétől... Mert Dan le se vette róla a tekintetét.

Lin hirtelen hagyta abba a remegést, ahogy érezte... Nos valami olyasmit, amit eddig ennél sokkal, de sokkal kisebben. Ha ez lenne a tízes, akkor az... Talán nagy kegyesen kettes lenne. Egész testében megfeszült, majd ahogy az érzés csökkent, nem érezte az izmait, az ujjait vagy a világot. 

Dan leemelte a válláról a lábát, de elkapta a csípőjét, ami az egyik legjobb döntése volt, mert Lin azt hitte, hogy el fog dölni.

A fiú lassan állt fel, egyik kezével még, mindig Lin csípőjét fogta. A lány azzal tisztában volt, hogy azzal a kezével eddig is őt támasztotta. A másik kezét a fiú felemelte és megnyalta az egyik ujját. Lin őszintén nem tudta, hogy erre, hogy kéne reagálni. Nem teljesen értette, hogy miért olyan fontos ez, ám amikor meglátta Dan szemeit... Ahogy a pupillái összeszűkültek egy pillanatra  éppen úgy, mint sárkányként, akkor egy dolgot nagyon is megértett, hogy Dan nagyon próbálja visszafogni a sárkány énjét.

- Ennyire tetszik? - pislogott nagyokat Lin.

- Nagyon. - nézett fel rá. - Édes vagy, mint a méz.

Lin elvörösödött, a szemével kerülte Dan pillantását, de egy halvány mosoly megjelent a szája sarkában. 

- Nehogy zavarba gyere! - szólalt meg nevetve Dan. - Az istenekre Lin, az előbb még nyaltalak, az ujjam meg benned volt. 

- Tudom! - ha eddig nem volt teljesen vörös az arca, most már biztos, hogy az egész megegyezett a pipacs árnyalatával.

- Akkor már nem voltál zavarban... - tette hozzá Dan, míg Lin csak kinyitotta a száját, majd be is csukta, végül elnevette magát, mert... a fiúnak igaza volt. 

Lin lesütötte a tekintetét és... hirtelen ledermedt. Dan állt. Igen, többek között a két lábán, hiszen már nem térdelt előtte, de máshol is. A fejében a gondolatok hirtelen nagyon is cikázni kezdtek, mert Dan... valami olyasmit mutatott neki, amit eddig ilyen formában nem ismert. Illene visszaadni, nem? Mármint... Nem. De azért igen és... 

- Hé? Min agyalsz? - emelte meg az állánál fogva a fejét Dan. 

- Öhm... - mormogta Lin és pillantott le, majd vissza a fiúra. 

- Oh... Nem. Az neked sok lenne, hogy játssz velem. - hajolt mosolyogva előre és csókolta meg Lint. 

A lány meglepetten hátra hőkölt, mert érezte magát Dan ajkán. 

- Hupsz... Bocs! - húzódott el a srác. 

- Tényleg édes. - nevette el magát Lin, mire Dan is felnevetett. 

A fiú szemei hirtelen kerekedtek el, amikor Lin a tarkójára fonta az ujjait és lehúzta magához, vissza egy csókra. Dan belemosolygott a csókba. Mélyen beszívta Lin illatát, aminek egy részét a tusfürdő elnyomta, de volt amit nem tudott és a fiú... 

Beszélnie kell az anyjával, mert a sárkánygénjei teljesen meg akartak bolondulni Lin közelében. Beterítette az illata, mintha ő egy méhecske lenne és szüksége lenne a virág nektárjára. Akár húsz kilométerről is képes lenne megtalálni a tökéletes virágot. Lint. 

- Lezuhanyzom. - suttogta, amikor fél centire elhúzódott. - Megvársz kint? 

- Nem arról volt szó, hogy megmosdatjuk egymás? 

- Nem. Csak arról, hogy én téged. De majd legközelebb te is megmosdathatsz. 

- Legközelebb ezt az ágyban fogjuk csinálni. - szögezte le Lin mialatt kinyitotta a csapot és langyos vízzel gyorsan leöblítette magát. 

- A zuhanyzást? Nem rajongok az ágyban zuhanyzásért... - vágott egy grimaszt a srác. 

- Nem arra a részre gondoltam. - nyitotta ki a kabin ajtaját, mire Dan pislogva nézte, hogy Lin... nem a legstabilabb. - Még pedig pontosan ezért fogjuk ezt ott csinálni. Azt hittem elfolyok! 

Dan elvigyorodott, olyan bárgyún és csillogó szemekkel, hogy Lin halványan elmosolyodott. 

- Akkor tetszett neked. - jelentette ki Dan. 

- Az ízem nem ezt mondta? 

A fiú elnevette magát, míg Lin belebújt a köntösébe és becsukta a zuhany ajtaját. Dan meg villámgyorsan állította hidegre a vizet és folyatta magára, hogy a sárkánygénjeit elnyomja, de kételkedett benne, hogy ez sokat fog érni, ment elég egytized másodperc, hogy megérezze Lint. Tényleg muszáj lesz beszélnie az anyjával. 

~~~

Sven nem ment haza a hétvégére, ahogy Demetria sem. Jane elutazott Kilyanhoz és kivételesen Sam is vele tartott, főleg mert már nagyon régen látogatott el a harmadik dimenzióba, utoljára a nyár elején. 

Sven és Demetria az egyik klubházban tartózkodott. A lány elsősorban felügyelőként volt jelen, hogy ha Sven gatyára inná magát, akkor haza kísérje, de azért ivott, még pedig rengeteget. 

- Azt hittem Madisonnal leszel a hétvégén. - jegyezte meg Demetria, mialatt egy üveg borral a kezében leült Sven mellé. 

- Én is, de közbe jött neki valami. Nem ment bele a részletekbe, csak annyit mondott, hogy a római táborosok összetűzésbe keveredtek az egyik természetfeletti fajjal. - bontotta fel a sörét Sven. - Mivel ő jó nyomolvasó, így be kellett ugrania nekik segíteni. 

- Akkor kövi hétvégén fogtok találkozni? 

- Az a terv. - biccentett Sven, mialatt végig siklott a tekintete a többi hallgatón. - Jézusom... Erick! - emelte fel a hangját. - Ez nem vetkőzős buli! - kiáltott rá a szembe szomszédjára. Ő bírta a srácot, a srác a piát kevésbé... 

Demetria csak alig láthatóan felkuncogott és töltött magának a boros poharába, csakhogy az érzet meg legyen, mert így is, úgy is ő fogja meginni egymaga a bort. 

- Hiányzik Amy és Carmen. - szólalt meg hirtelen a lány. - Beszéltél velük? Hogy boldogulnak? 

- Idegrohamot kapnak az öccseiktől. Főleg, hogy Juniera az egyik pompon lány rá akar hajtani. - felelte Sven, mialatt még mindig a tömeget pásztázta.

- Jaj, ezt a fejedet ismerem! Hányadik söröd? Várjunk... sör?! Húsz perce még benyomtál vagy három whisky kólát!

- Benyomtál. Váó, kezdesz egészen e századiul beszélni, ókori csaj. - mosolyodott el Sven, majd kiszúrta az egyik asztalt, ahol sörpong bajnokság ment és azt is kiszúrta, hogy ki áll neki háttal. 

- Remek, beszólogatsz. Ittas vagy. Akkor mehetünk haza?

A fiú szemei elkerekedtek. 

- Azt a kurva... Várj egy kicsit! - húzta ki magát és meredt még mindig alaposan a csajra. - Ezt nem hiszem el! - kelt fel és felkapva a sörét megindult az asztal felé.

- Na! Várj már meg! - kapta fel az üveget és a poharat a lány. 

Sven csak az egyik oszlopig sétált, majd ott megállt és próbált nem mosolyogni, de valahogy ösztönösen mosolyra húzódott a szája. A sörpong bajnokság két srác és két csaj között zajlott. Abból az egyik csaj nem más volt, mint Helen Smith. A lány lazán belehajította a középső pohárba az első pingpong labdát, majd vett egy mély levegőt és elhajította a másikat is. Ugyanabba a pohárba beletalált. A csajjal, akivel játszott felkiáltottak, míg a két srác csak meredten bámulta a poharat, amiben két pingponglabda csücsült, tehát a szabályoknak megfelelően azt a poharat és a pohár körül lévő további négyet is ki kellett üríteniük. 

Demetria ekkor érte be a srácot. 

- Várj már... Ez nem a boszi, akiről Sam mesélt? 

- De. - felelte Sven. 

A két srác addig megitta a sörét, majd ők következtek a dobással és Helennek és a társának is kellett innia, igaz jóval kevesebbet, csupán 1-1 pohárnyit, nem 5-öt. Sven elhúzta a száját, ahogy meglátta, hogy Helen egy laza mozdulattal kiitta a pohara tartalmát, majd már el is hajította a pingpong labdát a vizes-mosós pohárba és átadta a helyét a társának. 

Helen csupán, ahogy hátra lépett, akkor szúrta ki Svent. Rögvest vett egy mély levegőt, főleg mert fejben eszébe jutott, hogy mit törölt ki a fejéből Victor és az is, hogy Ed mit mondott. 

Az időzítés a kulcs és ez biztos nem jó időpont, hogy Svennek elmondja, hogy minél hamarabb létre kéne hozni egy szerződést a mágikus teremtmények között, ami arra vonatkozik, ha valaki az egyensúly felborítására törekszik. Lehet Zoyán keresztül egyszerűbb lenne. Sőt. Tuti. Idegesen a hajába túrt, miközben direkt nem vett tudomást Svenről és a mellette álló sötétbarna hajú lányról, aki hozzá hajolva halkan beszélt hozzá. 

Helen idegesen összefonta a mellkasa előtt a kezeit és nem is a játékra figyelt. Az járt a fejében, amit Victor mondott, hogy Sven kilábalt a vérszerződésből, teljesen egyedül. Lehet ezzel a lánnyal? Valahogy nem olyan volt a testbeszédük, még akkor se, ha látszott, hogy mennyire közvetlenek egymással és hogy jól ismerik a másikat. 

A lány figyelmét nem kerülte el, hogy időnként a sötétbarna hajú csaj felé pislantott. Azt el kellett ismernie Helennek, hogy a lány jól nézett ki. Ruhában volt, élénk narancssárga színű, derekán barna övvel, lábán szandállal, ami nagy bátorságra vallott, főleg hogy itt több volt az olyan személy, aki ittasan az ember lábára léphet, mint bárhol máshol. A lányon látszott, hogy tisztában volt a divattal. Sőt... inkább az a típus volt, aki a divatot formálta egész lényével. Fülében hosszú fülbevalók lógtak, amik kiemelték szeme sötétjét és a hullámos haját. Olyan igazi görög beütése volt, de Sven mellette... túlságosan feketének, túlságosan visszahúzódónak tűnt. Amolyan rosszfiúnak, aki megrontaná a lányt és ezen Helen látványosan elmosolyodott. 

Abszurdum. Sven és egy lány megrontása, valahogy nem fért össze a fejében. A rosszfiú meg kicsit sem volt jellemző rá, nem. Ő csak egy tipikus Hádészos, Athéné eszével, amit tökéletesen prezentált mitológia órán, meg... úgy a héten közel az összes tárgyon, amin együtt ültek. Komolyan... még másnaposan is tudott a kérdésekre válaszolni, aktív volt. Mi lenne, ha kipihent és nem másnapos lenne?!

Helen szobatársa abban a pillanatban behajította a srácok utolsó poharába a második pingpong labdát is, ami egyet jelentett. Győztek. 

Vigyorogva ugrott a szobatársa nyakába, aki szintén vele ordított, majd kihúzva magukat kezet ráztak a két sráccal, akikkel felmosták a padlót. 

- Akkor eddig Helen és Sarah csapata vezet. Van újabb kihívó?! - rikkantotta egy srác. 

Nem jelentkezett senki. Helen csak Svenre pillantott, de ő még mindig a lánnyal beszélgetett, olyan halkan, hogy talán még mágiával se jött volna rá, hogy mit. Elég hevesen és elég makacsan beszélt vele, míg a lány keze a magasba nem lendült. 

- Mi szívesen kihívjuk őket! De lenne egy közbevetésem... Én csak bort iszom. A poharak felében lehetne az? 

- Persze! - vágta rá a srác, míg Helen arcáról leolvadt a mosoly, főleg ahogy Sven lépett vele szemben az asztal másik végére. 

Feltöltötték a poharakat és megkezdődött a játék. Az első dobás a kezdésért ment, ahol a szobatársa már volt annyira ittas, hogy benézte a dobást a lánnyal ellentétben, így Svenék kezdtek. 

Helen oldalt állt az asztalnál, mert a lepattanóra kivételesen nem lehetett menni. Sven tőle egy lépésre állt, elég közel állva a lányhoz, mégis teret engedve neki és sörpongozás közben egy sört kortyolgatott. 

Szürreális kép volt. Hirtelen nézett rá, mire Helen az ajkára harapva elfordult. 

- Szürreális kép? - kérdezte a srác megemelve a sörösdobozát. 

- Felcsaptál gondolatolvasónak? - kérdezett vissza Helen. 

- Nem. Szerencsére nincs ilyen félvér képesség. Nálatok van ilyen bűbáj, nem? - őszinte kíváncsiság ült a tekintetében. 

- Van. - biccentett Helen. 

- Hű... idegesítő lehet. - fordította a fiú Demetria felé a fejét. - Nem szeretem, ha a fejemben turkálnak, bár ki szeretné. Amúgy meglep, hogy itt látlak. Nem tűntél ivósnak, pláne nem sörpongosnak. 

- Mondjuk, hogy az exem megrontott. - húzta el a száját Helen, ahogy eszébe jutott Victorral hányszor jártak inni azok után is, hogy összejöttek. 

Sven meglepetten nézett a boszorkányra. 

- Már... nem úgy. - tisztázta le Helen. - Csak ivás szempontból... - pillantott Sarah-ra, aki befejezte a dobást, így Helen következett. 

A lány megmosta a labdákat, majd beállt kicsit oldalra és próbált nem Svenre nézni. A fiú valahogy olyan tekintettel meredt rá, mint aki nyeregben van és pontosan tudja, hogy a divatteremtő csajjal csak nyerhet. Helennek nem kellett ez a pillantás. Elhajította az első labdát és az bele is ment az egyik oldalsó pohárba. Sven nem vette ki, csak várt türelmesen. Helen be akarta célozni azt a poharat, hogy a körülötte lévőket is meg kelljen innia Svennek. 

Le akarta győzni. Minden áron le akarta győzni. Elégtételt akart érezni. 

Elhajította a labdát, de túldobta és a baj nem ez volt, hanem amikor Sven elkapta azt. Ami csak azért volt baj, mert így Helennek is innia kellett, tehát olyan volt, mintha a saját poharába dobta volna be a labdát. 

- A legelsőt! - nézett Helenre a srác, majd vette ki a labdát a pohárból és itta ki belőle a sört. 

Helen egy fejrázás kíséretében lehúzta a legelső pohár tartalmát, majd behelyezkedett, hogy ha Sven hibázna vissza adja neki az előbbit.

A srác felemelte a kezét és elhajította a pingpong labdát, előbb az elsőt, majd a másodikat, mindezt olyan gyorsan, hogy Helen csak pislogott. A két labda pontosan egy azon pohárba esett bele. A középsőbe, ami egyet jelentett. Üríthette ki a körülötte lévő poharakat is.

Helen káromkodott egyet, majd Svenre nézett, aki csak vigyorgott. Élvezte. A rohadék totálisan élvezte az egész helyzetet.

A boszorkány makacsan megivott az ötből hármat, Sarah kettővel pedig besegített neki.

Most Sarah dobott először.

- Ez szemét volt! - vetette oda Svennek Helen, ahogy megállt az asztal oldalánál.

- Célozni tudni kell. - rántotta meg a vállát Sven.

- Szerencsére a barátnőd nem ennyire profi. - kísérte figyelemmel, ahogy Demetria elbénázza az első dobást.

Sven pislogva kapta a fejét a lányra.

- Mármint... Azt hiszed, hogy... Nem! Ő nem a barátnőm! Sam le is tépné a fejemet... - ebben egy percig nem kételkedett. - Demetria az unokatestvérem csaja.

- Oh... - hát ez ciki.

- Tavasszal lettek három évesek. - azt mondjuk nem értette, hogy ezt miért mondta el.

Helen végzett egy gyors fejszámolást.

- Nálatok mindenki 15-16 évesen kezd bele párkapcsolatokba?! - mondta ki hangosan a gondolatait a lány, de mentségére szóljon, ivott.

- Többnyire, kivéve Dant. Ő 13 éves volt, amikor járni kezdett Linnel.

Helen felvont szemöldökkel fordult teljes testével Sven felé.

- A kissrác a TÉT-ről?! - csak onnan ismerte fel, mert találkozott a 18 éves kamasz és a 30+ éves apuka énjével.

- Jah. A legdurvább még mindig az, hogy Lin lesz a jövő kerekét nézve a felesége is egyszer.

Helen elismerően biccentett, de a fejében nem járt más, mint amit kiderített, amit Victor kitörölt.

- 13 évesen összejött a jövendőbeli feleségével... - inkább magának mondta, mint másnak.

- Aha. Mondjuk a szülei 15 és 16 évesek voltak, mikor összejöttek, szóval annyira nem gáz. És... tegyük hozzá, hogy az enyémek meg 14 éves korukban ittasan lefeküdtek egymással, úgyhogy mondhatjuk, hogy ez egy fajta... - kereste a megfelelő szót Sven.

- Családi katt? - kérdezte Helen és nézett össze Svennel, fél másodpercen belül pedig mind a ketten nevetni kezdtek.

Csak kibukott belőlük, de annyira, hogy Demetria rájuk kapta a fejét és azzal a lendülettel elfelejtette elkapni az addig felé tartó pingpong labdát, amit Sarah túldobott. 

- Igen. Mondhatjuk. - nevetett még mindig a fiú. - Mi jövünk. - váltotta le Demetriát, aki kérdőn meredt rá, de a srác csak legyintett felé. 

Most is beállt ugyanolyan fejjel, mint az előbb. Helen az ajkára harapott, főleg mert most sem bírta elviselni Sven tekintetében azt a látó jellegű fényt. 

El fogod rontani. Nem fogsz bele találni. - tökéletesen érezte a szemeiből áradó sugallatot. 

A boszorkány szemei egy pillanatra vörösen felvillantak, mire az egyik srác megbillent, csak pont annyira, mintha véletlen lenne. A kezében lévő pohártartalma pedig Svenen kötött ki. A srác káromkodott, míg Helen elhajította a labdát és be is talált, ugyan nem ugyanabba a pohárba, de egy borosba és egy sörösbe igen. Abból az előbbit Sven odaadta Demetriának, de közben végig Helent nézte. 

A lány egyből rájött, hogy pontosan tudja, hogy nem véletlen kis baleset volt az incidens. Cserébe Helennek is bedobott kettőt a poharába és ezzel gyakorlatilag Helenék oldalán egyetlen egy pohár maradt, míg Svenék előtt... Nos... jóval több, mint egy. 

Helen morcosan állt vissza oldalra és azon imádkozott, hogy a szabályoknak megfelelően Demetria be ne dobja egy azon pohárba a két pingpong labdát, mert akkor veszítenek és még Svenék italait is meg kell inniuk és a legkevésbé sem akart sörre bort inni.

- Most mondjam én is azt, hogy ez szemét volt? - kérdezte Sven gúnyos hanglejtéssel, mialatt egy papírzsepivel felitatta a sört a felsőjéről. 

- Mágiát is használhatnék, hogy egyazon pohárba beleessenek a labdák. - vetett egy oldalpillantást a fiúra. 

Sven elmosolyodott, amitől Helenben furcsa nyugalom áradt szét. Talán képesek lennének meg lenni egymás mellett, mindenféle ellenségeskedés nélkül. Talán.

- És mit csináltál a TÉT óta? Azontúl, hogy meglepő módon buliztál az exeddel.

- Meglep, hogy érdekel.

- Próbálok kedves lenni, vagy legalábbis nem beszólni. – húzta el a száját Sven. – Plusz Ian kínosan ügyelt rá, hogy veled kapcsolatosan semmilyen témát ne hozzon fel.

- Nálam is... - suttogta Helen és magában megjegyezte, hogy Ian milyen jól képes titkot tartani, bár hirtelen nem tudta, hogy ez miért annyira fontos és miért lett feszült tőle.

- Nos?

Helen elgondolkodott, majd végül felsóhajtott. Sven végülis intelligens srác, ha ő megpróbál nyitni, akkor neki is érdemes lenne. Legalábbis az aktív csatabárdot fektessék átmenetileg le, mintha... fegyverkezési szünet lenne. Bár attól még marad a hidegháború. Igen. Ez nem egy rossz ötlet.

- Tavaly megismerkedtem az Anglia rokonaimmal. – azt kihagyta, hogy Ian a Jackson villa elé rendelte őt, ahogy a fiú rájött, hogy a Jackson család eltűnt Spanyolországban. – Jó volt, rengeteg tanultam a nyelvről és használhattam is. Meg alakult Zoya bizottsága, aminek a tagja vagyok, így elég nagy teher nehezedett a vállamra, ami a mágikus közösséget illeti.

- És hogy-hogy buliztál?

Helen gúnyos pillantást vetett Svenre.

- Miért? Zavar?

Sven elhúzta a száját, olyan látványosan, hogy egyből rá lehetett jönni: nem, kicsit se érdekli.

- Inkább azaz okoskodó, makacs és mániákus személyiség vagy. Ebbe még ez sem fér bele. – mutatott körbe a helyen Sven, majd hirtelen elvigyorodott. – Nyertünk!

Helen a játékra kapta a fejét és a szeme elsötétült, amikor kiszúrta, hogy a poharukban valóban két pingpong labda csücsült. Sven megölelte Demetriát, olyan vidáman és hosszan, hogy Helen nem csodálkozott, hogy félre értette a szitut.

Összenézett Sarahval, majd elkezdték meginni a söröket. A bort nem tudták, mert Demetria összeöntötte őket egy pohárba és kijelentette, hogy ez a jutalom bora, de Helen nem panaszkodott. Egészen addig nem, amíg a sokadik pohár után meg nem látta Sven röhögő képét.

- Mi van? – nézett rá.

- Nagyon érdekel milyen vagy ittasan. Bár már sejtem. Beszólogatsz. Ugye? – tippelt, de ahogy Helen megforgatta a szemét egyből elvigyorodott. – Túl jó vagyok, felismerem az ívóstípusomat.

- A típusodat... Még be se szóltál! Nem is ittál te eleget! Gyere csak! Gyere! – kapta el pólóját és húzta a bárpult felé, ami igazából két asztalból lett átalakítva.

- Hé! Boszi, fejezd be! Tudok menni, nem kell húzni!

Helen elengedte a srácot, majd lehajolt és elkezdett keresgélni, hogy hová is hajította le a hátizsákját. Szélesen elmosolyodott, ahogy megtalálta a nagynénje egyik ajándékát, egy üveg pálinkát. Megfordult és megmutatta Svennek, aki ledermedt.

- Íjjj... Ez nem az, amire gondolok... ugye? – reménykedett.

- Pálinka.

- Uh... Ezt nem. Ettől legutóbb is behánytam. Ezt biztos nem! – emelte fel a kezeit és lépett hátra.

- Nagyszerű! – vidult fel Helen a gondolatra, hogy a srác ettől olyan szarul lesz, hogy másnap ki sem kell az ágyából. – Igyunk!

Sven nem tudta, hogy vette rá erre Helen, csak azt, hogy pár percen belül egy asztalnál ültek, előttük egy-egy felespohárral és az üveg pálinkával. Helen töltött, míg Sven a fejét támasztotta. Már most érezte a pálinkát, pedig még bele se ivott. Amúgy jó illata volt... Csak a hatása... azt nem akarta.

- Egészség! – emelte fel a poharát Helen.

Sven mély levegőt vett.

- Jó hányást! – koccintotta össze a poharát Helenével. – Nem tudom, hogy vettél erre rá... Manipuláltál?

- Nem szokásom mágiával manipulálni az embereket. Megtapasztaltam milyen érzés és azóta ez az egyik bűbáj, amihez eleve nem értettem és nem is áll szándékomban érteni. – húzta le a pohár tartalmát Helen, mire pislantott párat... Nos... Lehet két liter sör után nem a legjobb ötlete volt ez. Lehet ő sem fog tudni kikelni holnap az ágyból.

Ám, ahogy meglátta Sven grimaszát egyből rájött, hogy de. Megéri.

- Vláh... - mormogta a srác. – Hú... Inkább tíz szörnyet... Szörnyekről jut eszembe! Ugye tudod, hogy kicsesztél az itt lévő boszikkal?!

- Vannak itt boszik? – játszotta a hülyét Helen, mivel a srác nem tudta, hogy kihallgatta.

- Jah. Van az diákklub... Sötét... Fekete... Szürke... Nem, az nem... - gondolkodott el Sven és bámult közben Helen szemébe. A lány meg vigyorgott, mert Sven ittas volt, nagyon ittas és ez valahogy elégtétellel töltötte el. – Megvan! Árnyék klub. Ez a neve. A tagfelvételnél vannak fura dolgok... Poénosan van megfogalmazva, de úgy alkották meg ezeket, hogy egy halandó bármi van elbukja, mert nem a feladatok a lényegesek, hanem az, hogy közben érzékelni tudják, hogy ki mágus.

- Hm... - emelte meg a pálinkás poharat Helen.

- Ne, ne, ne, ne, ne! – kapta el Helen kezét és nyomta vissza vele az üveget az asztalra. – Nem! Adj öt percet, hogy a testem felfogja és megeméssze ezt a sokkot. – mutatott az üres poharára, mire Helen csak megforgatta a szemét.

Bár Svennek igaza volt, mert neki is bokszmeccset vívott a gyomrában a sör és a pálinka és ő állt vesztésre.

- És mi a lényeg?

- Az, hogy.... Ah... - sóhajtotta Sven. – Tudsz csinálni... Tudsz, mert Amy is tud. Egy buborék kéne, ami azt mutatja, hogy beszélgetünk és iszunk, de valójában csak egy álca és közben megmutathatom, ahelyett, hogy elmagyarázom, mert sokkal egyszerűbb. Mármint... ezt így körénk felhúzni, nem ilyen... telefonnak.

Helen próbált nem nevetni, hogy Sven már egy értelmes szót sem tudott kinyögni, de kieresztette az erejét és felemelt maguk köré egy buborékot. Majd biccentett Svennek.

A fiú a zsebébe nyúlt és kivett egy aprócska labdát belőle, nem volt nagyobb egy pingpong labdánál, ám ahogy feldobta a levegőbe egy földgömb vált ki belőle.

- Fura dolgokat tartasz a zsebedben. – jegyezte meg Helen.

- És még nem találkoztál Dan zsebeivel. – vágta rá Sven. – Nos... A Léhvonalak természete különböző. Amyvel arra már rájöttünk a mágia tanulmányozásakor, hogy összesen három nagy magcsoport van. A Csendes-óceáni, ami Észak és Dél-Amerikát látja el. Van az Atlanti, ami Európát és Afrikát, itt megemlíteném, hogy van egy almagja ennek, emiatt olyan specifikus Egyiptom, Arábia és Törökország mágiája. Illetve...

- Az India, ami Ázsiát és gondolom Ausztráliát látja el. – értette meg Helen és nyűgözte le, hogy Sven még ittasan is képes volt egy hiba nélkül elmondani ezt. Mondjuk... másnaposan és ittasan meg órákra járt be egész héten... Miért is van meglepődve?

- Pontosan. – biccentett halvány mosollyal az arcán. – Ám ezek a magok, alapvetően kapcsolatban vannak egymással. Tehát... Te idejöttél és hozzáférsz teljes mértékben ahhoz a mágiához, amit Európában használtál. Onnan meríted továbbra is az erődet... Viszont... Itt ez egy ismeretlen mágia. Egy olyan mágia, aminek más a szaga, a lüktetése. Erről Dan tudna neked részletesebben mesélni a sárkány génjeinek hála, nos... - pislantott kettőt. – Amit ezzel akartam mondani... Az... Az... - dobolt az asztalon. – ÁH! Igen. Vannak bizonyos szörnyek, akik kifejezetten a mágusok képességére vadásznak. Ezek éreznek téged és rajtad keresztül eljutnak a mágusokhoz, azért hogy megkaparintsák majd a te erődet.

- Megoldom. – válaszolta Helen. – De kösz, hogy aggódsz.

- Nem miattad. Téged nem féltelek, már 15 éves korunkban tökéletesen uraltad az erődet egy olyan szinten, hogy még én sem tudtalak legyőzni. – mondta ki teljesen nyíltan Sven, amin Helen meglepődött. – Azóta az aurád megváltozott. Felesküdtél az Alvilág erőinek, ahogy az nálatok fekete mágusoknál szokás és még mellette tovább erősítetted a képességeidet. Nem te vagy veszélyben. Hanem az itt tanulok, mint az Árnyak Klubjának tagjai.

- Nem árnyék?

- De... lehet... vagy Árnyak... Mindegy, annyira nem tanulmányoztam őket. – legyintett Sven. – Ha meg akarod keresni őket, amúgy is megtalálod.

- Aha... - gondolkodott el Helen, mialatt most már tényleg töltött még egyet. – Tehát azt akarod, hogy beszéljek velük.

- Nem. – válaszolta Sven és itta meg a pohara tartalmát, hirtelen elfehéredett egy pillanatra, amiből tudta Helen, hogy a srác szarul van. – Azt akarom, hogy képben légy. Mert... Én nem lennék boldog, ha a fajtámat veszély fenyegetné és valaki sejtené, de nem szólna róla.

Helen megdermedt, mialatt a szájához emelte a saját poharát, villámgyorsan lehúzta, majd vissza is tette az asztalra.

- Az exemmel júliusban szakítottunk. - jutott döntésre Helen.

- Sajnálom. – mondta ki Sven, de egyáltalán nem látszott sajnálat az arcán, csak azért mondta, mert így szokás.

- Ne sajnáld. Azért tettem, mert manipulált mágiával. Rávett arra, hogy az érettségivel foglalkozzam, ahelyett hogy az után nyomozzak, hogy mit titkol el előlem Zoya. – lehet nem kellene erről beszélnie. Edmund Jackson figyelmeztette és egyértelműen nem most van ideje annak, hogy ezeket a lapokat kiteregesse. – Megmásította az emlékeimet, hogy egyáltalán ne jusson eszembe azzal foglalkozni. De nálam... gyakran félre mennek az ilyen bűbájok. – jutott eszébe az, amikor Victor arra használta az erejét, hogy kiszakítsa a vérszerződés alól. – Sokkal hosszabb időre feledkeztem meg róla. Nem pár hétre, hanem hónapokra.

- És mi volt az?

- A Jacksonok és a félvérek halála. Irana által. Ezzel a világegyensúlyának felborulása, a sárkányok arra készülnének, hogy uralmuk alá hajtsák a világot, ahogy régen, amikor még ők voltak a felszínen. – a fiú az ajkára harapott és Helen csak sejtette, hogy mi játszódik le a fejében. – A mágusok összetömörülnének, egyesek a halandók védelmére kelnének és létrehoznának olyan burákat, amikbe a sárkányok nem juthatnak be. De... elszabadul az Apokalipszis és halál vár benne mindenkire, mert a sárkányok bosszút akarnak majd.

Sven mély levegőt vett.

- Az a baj, hogy minden az időzítésen múlik... Jelenleg nem tudok ellene tenni semmit, illetve... - húzta össze résnyire a szemeit, ahogy a fejében kattogni kezdtek a fogaskerekek és Helen pont emiatt akarta Svent felkeresni. Érezte, hogy ehhez Svennek van türelme. – A jövőből jöttek... Ők mást akartak meggátolni, az is egyfajta Apokalipszis volt, tehát... kell lennie belőle egy kiútnak, amiben megszületik a negyedik generáció... - jelent meg a fejében Noah arca, de azonnal el is hessegette a képet, mert... Igazából azóta nem jutott eszébe a fiú, hogy Maddievel járni kezdett. – Ezen inkább józanul gondolkodom el és beavatom Yuit. Ő jobban otthon van ebben a témában és mániákusan nem engedi, hogy sokan belefolyunk. Miért törölte erről az exed az emlékeidet?

- Mániákusan fel akartalak keresni, hogy elmondjam neked és mellette nem foglalkoztam az érettségivel.

- Hm... És tudta az exed, hogy... köztünk van egy... szerződés?

Helen biccentett, mire Sven elhúzta a száját és mellé fel is horkant.

- Féltékenységből hagyni, hogy a világ romba hulljon... Ez azért erős. Nem csodálom, hogy szakítottál vele.

- Nem volt féltékeny. Csak... - gondolkodott el Helen, hogy ezzel túl sokat mondd-e.

- Csak kivertél a fejedből. – jelentette ki hirtelen Sven. – Ugye? És erre visszakerültem, ő pedig nem vállalta a rizikót, hogy mi lehet belőle, pedig nem lett volna semmi sem. 

- Mert? – kérdezte hirtelen Helen, de rögtön megbánta, ezzel most olyan, mintha reménykedne benne, hogy lett volna, pedig nem akart Sventől semmit. Még most sem akar!

Svennek a nyelve hegyén volt, hogy megmondja, hogy van barátnője, hogy Maddie miatt teljesen elfelejtette őt, de valamiért mégsem mondta ki. Nem akarta, kicsit sem akarta, hogy Helen belelásson a magánéletébe.

- Mert jó ideje nem jössz be. Próbálok kedves maradni, de attól még a beszólogatós ingerenciám igen magas. – mondjuk ez nem teljesen igaz.

- Azt mindjárt gondoltam. Még egy kör? – emelte fel a pálinkát Helen, Sven tekintete pedig elsötétült.

~~~

Lin Stirling kivételesen nem Dannél írta meg a házi feladatait. A suli után csak haza dobta a fiút, majd már vissza is ment a gimibe, ahol Nat várta. 

- Szerintem egyre ügyesebb vagyok és teljesen felesleges tovább oktatnod. - sétált a bátyjához, aki az udvaron ült az egyik fa alatt. 

- Gondolod? - jelent meg egy gúnyos mosoly a srác ajkán, miközben félre csúszott, hogy a húga leüljön mellé, de közben egyáltalán nem őt figyelte, hanem Cessidiet, aki a barátnőivel éppen a bejárat felé sétáltak, hogy utána az aulában szétváljanak és szakkörre menjenek. 

Lin látványosan követte Nat tekintetét, majd ravasz mosoly jelent meg a száján. 

- Na mesélj csak! - támaszkodott meg mindent tudóan csillogó szemekkel a térdén. - Mikor is jöttél össze amúgy a csajjal? 

- Látszik, hogy kiélvezed, hogy Dan végre itthon van. Ezt már legalább egy hete meg kellett volna kérdezned. - vetett egy lesújtó pillantást a húgára, majd felé fordult teljes testtel. - Még az előző tanévben, májusban. 

- Tudod kire emlékeztet? - Natnek esélye se volt tippelni, mert Lin rögtön folytatta. - Aelinre!

Nat kék szemeiben mély sötétség jelent meg. 

- Már tudom miért örültem, hogy nem hozod fel a témát. - jelentette ki. - Azért mert szőke? Csak szólok, te is az vagy!

- Nem olyan szempontból, bár nem rossz érv! - legyintette le Lin. - Figyeltem a csajt, mindig feketét hord, nagyon ritkán vesz fel valamilyen színes dolgot. Mellette eleinte utált téged. - Nat ekkor forgatta meg látványosan a szemeit. - Te meg nem tudtad hová tenni, hogy nem esik tőled hasra. 

- Aelin se... - vágott mellé egy fintort. - Nem mintha akarnám! - tette azért gyorsan hozzá, csak a tisztázás végett. 

- Erre majd térjünk vissza később. - hagyta részben figyelmen kívül a bátyját Lin. - A lényeg, hogy Aelin és Cessidie meglepően hasonlítanak egymásra, ami nagyon sok mindent elmond rólad és hogy neked milyen lányok jönnek be. Azok, akik nem érdeklődnek irántad, legyen egy kis pszichopata beütése, hordjon feketét és legyen...

- Ki ne mondd... - kezdte el masszírozni a homlokát a srác.

- Szőke! - vigyorodott el Lin. 

Nat nem tudta hirtelen, hogy miért is ül itt a húgával, egyáltalán miért nem utálja és kerüli, úgy mint a legtöbb normális báty a testvérét?! Miért segít már neki több, mint egy éve, hogy kordában tartsa Erisz képességét és sodorjon minden embert a legmeghatározóbb negatív emlékeibe, hogy megőrüljenek... Nos... az utóbbiért. Ezt meg is válaszolta. 

- Húgi... - nyomta meg a megszólítást Nat és fordult a testvére felé, aki ekkor már őt bámulta, olyan mélyre hatoló tekintettel, hogy a srácnak hirtelen nagyon-nagyon rossz érzése lett. 

Összevonta a szemöldökét, ahogy meghallotta a fejében Aelin hangját, mert... Mert Aelin sose dugná ki az orrát az Alvilágból egyenesen egy gimnázium kellős közepére. 

- Hagyd abba. - határozottan csengett a hangja. 

- Mindig érdekelt, hogy mit gondolsz róla és miért is utálod ennyire. - húzta el a száját Lin. 

Nat elkövette az a hibát, hogy hátranézett, mire kiszúrta maga mögött a talpig rózsaszín 3 éves Aelint. Enyhén összevonta a szemöldökét.  Vissza akart fordulni, rászólni a húgára, hogy ne vájkáljon az emlékeiben, de... nem tette, mert nem emlékezett rá, hogy ez mihez kapcsolódik. 

Lassan állt fel és indult meg a lány felé, aki egy babát ölelgetett. Halványan elmosolyodott, mert ez az Aelin kicsit sem hasonlított a mostanira. Ez a kislány... itt leginkább úgy nézett ki, mint egy kis angyal. 

Nat megtorpant, ahogy kiszúrta a fekete hajú, sápadt arcú, kék szemű, szintén három éves kisfiút, aki Aelinhez rohant és elvette a kezéből a babáját. Egész pontosan saját magát nézte. 

"NAT! Ne már!" - ugrált Aelin, de túl kicsi volt, nem érte el a babáját. 

Nat kényelmetlenül toporogni kezdett, mert... Hirtelen kristálytisztán emlékezett rá, hogy miért vette el Aelin babáját. Azért mert a lány nem foglalkozott senki mással sem, csak a babájával és... Ő játszani akart valakivel, aki vele egyidős és hajlandó erre, hiszen Carmen és Amy elhessegették őt.

"Mi olyan érdekes egy babán?" - kérdezte a kiskori énje, mire Nat vágott egy fintort. Istenek... az apja hol volt ekkor, amikor el kellett volna magyaráznia neki, hogy kell a lányokkal játszani... Főleg, hogy Lin egy és fél éves volt, éppenhogy elkezdett járni, még nem akart vele lenni. 

"Na! Add már vissza!" - kapott utána a kis Aelin. 

"És ha nem?" - szegte fel az állát a kisfiú és forgatta meg a kezében a babát. Nat meg lehunyta  a szemét, ahogy eszébe jutott, hogy mi történt, de még így is látta, tökéletesen látta, ahogy addig-addig forgatta a babát... azt a régi babát, hiszen az nem Aeliné volt eredetileg, hanem még Susané. Tehát legalább 25 éves volt.... hogy a baba feje levált a helyéről teljes egészében. 

Aelin pedig akkorát visított, hogy a szülök átjöttek a másik szobából. A kisfiú riadtan lépett hátra, ahogy Joe di Angelo a lányához sétált és leguggolt mellé. 

"Mi az Kis Angyal?!" - ám ekkor már kiszúrta a férfi, hogy mi történt. 

- Egy baba?! - hallotta meg maga mögül a húga hangját. - Egy baba miatt utál téged Aelin?! 

Nat nem szólalt meg, főleg mert ködöt látott, majd egy fürdőszobát és... A Villám McQueen-es autó gyűjteményét, amit még a 2000-es évekbeli első és eredeti kiadás volt. Emlékezett rá, mert imádta és heteken keresztül rágta érte az apja fülét, amíg... az egyik karácsonyon meg nem kapta és amikor Aelin átjött Linhez négy éves korukban... 

A fiú előre lépett, ahogy látta magát, amint belép a fürdőbe. Vissza akarta tartani, elkerülni, hogy lássa azt a szituációt. 

- Fejezd be, húgi! - torpant meg, de nem bírt megfordulni. Fogva tartotta a látvány. 

Lin nem szólalt meg mögötte, csak figyelt. 

"Mit csinálsz?" - kérdezte a fiatalkori énje, mialatt Aelin egy teli dobozzal állt a vécé előtt. Az arcára gúnyos mosoly ült ki, ami ellentétes kontrasztot alkotott a rózsaszín szettjével. 

"Egyenlítek!" - hangzott a válasz.

"Ne! Ne azzal!" - akar előre megindulni a kisfiú, de a karjára árnyak tekeregtek, amik visszatartották. Nat erre nem is emlékezett. Arra sem, hogy Aelin ezt tudatosan tette volna. - "Aelin ne! Légyszi!"

Aelin vigyorogva borította az autókat a vécébe, majd látványosan Natre nézett és megnyomta a vécé lehúzó gombját. Az árnyak ekkor engedték el a kisfiút, de nem a vécéhez indult meg, hanem nekirontott Aelinnek. Bunyózni kezdtek, püffölték egymást, Nat meghúzta Aelin haját, míg a lány a bordáihoz vágott egyet. 

- Egy baba és néhány kocsi?! - hallotta meg ismét a húga hangját. - Ez komoly?! 

- Mit vársz?! Te pocaklakó korod óta jóban vagy Dannel és Junieval, én meg óvodáskorom óta utálom Aelint. - fordult meg és nézett a testvérére. - Az előbbi oka az, hogy állandóan együtt voltatok anyuék hasában is. Az utóbbié pedig egy gyerekes vita. Mi más lenne ilyen idősen? - tárta szét a kezét. 

- Miért nem kértél csak bocsánatot? 

- Gyerek voltam és anya erőltette, hogy tegyem meg, így Aelin azt hitte, hogy nem őszintén mondom. Imádta azt a babát és visszavágott... - vonta meg a vállát, olyan lezseren, ahogy csak telt tőle, de a húgát nem lehetett átvágni. 

- Te még most is bánod... Aelin emlékszik egyáltalán erre, vagy csak arra, hogy utál téged? 

- Kit érdekel? Adok egy jó tanácsot húgi. Én nem állok bele abba, hogy ugyanúgy szoktál sokszor összebújni Junieval is, mint Dannel, amíg össze nem jöttetek. Nem pedzegetem neked, hogy Junie tulajdonképpen mennyire hasonlít rengeteg mindenben Danre és nem csak a kinézetében, hanem a személyiségében is. Ahogy azt sem, hogy Junie egyáltalán nem akar barátnőt... 

Lin értetlenül meredt rá. 

- Most meg mire... 

- Cserébe... Te békén hagysz és nem akarod bebizonyítani, hogy valamilyen kiforgatott világban én és Aelin egymásnak vagyunk teremtve. Oké?

- Junie nem szerelmes belém. Az tudom milyen. - húzta ki magát Lin. 

- Nem, de ugyanolyan jeleket küldesz neki, mint küldtél eleinte Dannek is. Tudom, hogy nálad az a barátság jele, de lehet van köze ahhoz, hogy a fiúk igencsak figyelnek téged a suliban is, nemcsak nyáron a strandon és nem kifejezett foglalkoztatja őket, hogy Dan ott van. Gondolkodj el ezen. Engem meg hagyj lógva. Igazad van mellesleg, remekül irányítod a képességedet, úgyhogy asszem ez volt az utolsó óránk. Gratulálok. A tanítvány felülmúlta mesterét! - hajolt meg gúnyosan Nat és hagyta faképnél a húgát.

~~~

Sven nagyon próbált nem röhögni, miközben Demetriával, Sammel és Jane-nel nála kártyáztak. Az elengedhetetlen sör, bor és whisky persze az asztalon csücsült, de igazából alig iszogattak. Sam kurvára nem értett a pókerhez és így még viccesebb volt a pénzét elnyerni. 

- Olyan szemét vagy! - meredt rá a srác. 

- Én? Soha! - vágta rá Sven, mialatt bezsebelte a srác pénzét. 

- Amúgy azt hittem, hogy rosszban vagy Helennel. - nézett rá Demetria hirtelen, mialatt újra keverte a lapokat. - Ahhoz képest meglehetősen sokat beszélgetsz vele és jól kijöttetek a hétvégén is. 

Sven csak unottan a lányra pillantott. 

- Ittas voltam. - felelte röviden. - Plusz nem rossz dolog nézni, hogy a szakmai angolja nem igazán a legjobb. 

- Kárörvendő... - mormogta Jane, aki közben a beadandóját írta az Ipad-én. - Komolyan mondom a töri tanár elmebeteg. Amúgy Helennel járok együtt arra az órára. Az a csaj brutál okos, jó néha nem jutnak eszébe a kifejezések, de olyan jól körbe írja!

- Arra a tanár nem ad pontot. - vetette ellen Sven. 

- Neked amúgy nem ezt kéne írnod? - kérdezte a lány. 

- Tegnap befejeztem. 

- Ittasan? - meredt rá felvont szemöldökkel Demetria. 

- Persze, az nem akadály, neked se szokott az lenni. 

- Hékás! Hékás! Én maximum spicces vagyok! - emelte fel a mutatóujját a lány. 

- Hm... Lehet ezt kéne nekem is... - gondolkodott el hangosan Sam, mire egyszerre hárman vágták rá, hogy eszébe se jusson. 

Sven nem tért ki komolyabban a Demetria állítására, a lányt pedig lefoglalta az, hogy érveljen Samnek, hogy miért nem tanácsos ittasan beadandót írnia. Aztán Jane átgondolta a dolgot és Sam mellé állt azzal az érvvel hogy az ikre eddig se tudta, hogy mit csinál, lehet az alkohollal már képbe kerülne. 

Sven csak mosolygott rajtuk, ám közben fejben elkalandozott, főleg azon, amit Jane mondott. Helen nem tudja a szakkifejezéseket, azokat a tipikus szavakat és kifejezéseket, amiket csak itt szoktak használni. Ráadásul Ed szerint az írásbeli készsége gyenge és itt általában minden írásban történik és a szóbeli csak nagyon kis százalékot tesz ki... Tehát Helen... 

Nem. Helen okos. Összehozza. Bekerült ide, ami nagyon nehéz. Biztosan összeszedi magát. 

Sven a második héten már nem ivott és rájött, hogy az órák mennyivel unalmasabbak, most hogy nem ittas vagy másnapos. Ahogy megtartotta az ígéretét nem járt be mitológiai ismertekre, helyette olyankor inkább elvonult a könyvtárba, főleg mert nem volt több órája és inkább Edmund tantárgyra készült, pontosabban a férfi által feladott házi feladatokra. 

Egyik nap felvont szemöldökkel nézte Helent, ahogy a lány a könyvtárban sétálgatott és keresgélt. Teljesen el volt veszve, majd meglepetésére egy elméleti matematikai könyvet vett le. Ekkor jutott eszébe, hogy Helen építészetet is tanul, amihez a matek hozzá járult, már pedig Demetria szerint nagyon fura, hogy a matekot elméleti síkon is tanulják és még neki is nehéz volt elmondania szóban a képleteket, definíciókat... Tehát Helennek... 

Állj... Egyáltalán mért agyalt ezen?! Semmi köze a boszorkányhoz! Semmi! Semmi az ég adta e... 

Ekkor szúrta ki, hogy Helen milyen arccal nézi a matek elméleti könyvet, ami egy kőkorszaki és konkrétan több száz oldalas kemény kötéses könyv volt. 

A fiú felsóhajtott, összecsukta a könyvet, amit eddig használt fel a beadandójáthoz és megindult Helen felé. 

- Segítsek? - ült le mellé. 

A lány kérdőn ránézett. 

- Nem! - vágta rá és fordult vissza, de szinte azonnal ráharapott az ajkára. - Illetve... 

Sven várt. Türelmesen. De Helen csak az ajkát harapdálta, majd csücsörített velük egyet, pont úgy, mint amikor nagyon agyalt valamin. Sven elmosolyodott magában, mert ettől valahogy jó kedve lett. Kicsit olyan volt így Helen, mikor csak 15 volt... És akkor azért nem így nézett ki. 

- Tiktak, tiktak. - köszörülte meg a torkát. 

- Ah... Értesz az elméleti matematikához? - kérdezte hirtelen és fordult felé. 

- Annyira igen, hogy tudjam az a könyv kőkorszaki és nincsenek benne példák. Megvan a Könyvtárban is, Amy sokat káromkodott miatta, majd írt egy sokkal jobbat. Holnap mikor végzel? - vonta fel a szemöldökét. 

- Kettőkor...

- Én egykor, nagyszerű. Ötödik emelet, a tizenhármas szoba az enyém. Háromkor várlak. Addig megszerzem Amy könyvét. - kelt fel azzal a szent szándékkal, hogy felhívja Mr. Palmert, hogy kéne egy ajtó neki a könyvtárba, majd félúton rájött, hogy az a könyv, ami a kezében van... nos ki kéne kölcsönöznie, így visszafordult és előbb a pult felé tett egy kitérőt. 

Az csak később jutott eszébe, hogy tulajdonképpen gondolkodás nélkül segítséget ajánlott fel Helennek, ami... végülis nem mérvadó, mert ezt más esetében is megtette volna. Bár... Helen... Ő Helen, neki nem kellene, hogy... Lehet, hogy a vérszerződése kezd életre kelni? Nem. Csak eldöntötte, hogy kedves lesz Helennel. A vérszerződés mindig az aktuális érzelmeket kapcsolja magasabb fokozatra. Úgy döntött, hogy kedves lesz vele, tehát a vérszerződés is kedves vele, azaz segít neki. Igen. Ésszerű magyarázat.  

Sven még aznap este elugrott a Könyvtárba, ahol meglepetésére Amyt találta, amint egy mágikus könyvvel a kezében állt a terem közepén található, hosszú 12 személyes ebédlőasztalnál. 

- Szia. - köszönt meglepetten a lánynak. - Azt hittem nincs könyvtárosi ügy. - sétált hozzá. 

- Nincs is. Mostanában egész nagy nyugi van. - pillantott fel rá a lány. - Tudtad, hogy a kulcsok egyfajta katalizátorként is használhatók? Energiaforrás gyanánt. - tette le a lány a könyvet, amiben ott szerepelt az összes kulcs. 

- Ez hasznos lett volna nekünk a kulcshajsza alatt... - jegyezte meg Sven. 

- Igen, az lett volna. Unalmas a gimi nélkületek. - váltott éles témát a lány. - Tisztára... keresztül néznek rajtunk Carmennel. Mintha mi csak a tartozékaitok lettünk volna. 

Sven halványan elmosolyodott, főleg mert az elmúlt egy és él hétben alig tette be a lábát a Könyvtárba. Bulizott, jobban, mint korábban. Nagyon hirtelen elszakadt sok személytől, mint Amy, Carmen, Aelin, vagy Dan. Az utóbbi még elég kellemes is volt bizonyos szempontból. 

- Képzeld! - nézett a vörösre Sven, figyelmen kívül hagyva a kulcsok részletes leírását. - Helen Smith is oda jár. 

Amy meglepetten felvonta a szemöldökét, amiből Sven egyből rájött, hogy Ed nem mesél róluk a hétvégén a lányának. Sven hirtelen elbizonytalanodott, mert ez nem volt egy nagy dolog, vajon... akkor Ed mennyi mindent hallgathat el előlük? 

- És hogy viselitek el egymást? Helennek van egy jellegzetes temperamentuma és mindenbe beleüti az orrát, abba is, amibe nem kellene. Ebből a szempontból az apámra, a nővéremre és az öcsémre emlékeztet. 

- Mondjuk, hogy próbáljuk egymást elviselni. - felelte Sven, mialatt megindult a könyvespolcok felé. - Hol is van az az elméleti matematikai könyv, amit te állítottál össze, átdolgozva azt a kőkorszakit? 

Amy felállt és egy sorral hátrébb sétált, mint ahol Sven állt. Végig mérte a polcokat, majd lekapta az egyszerű vászon kötésű könyvet. 

- Minek ez neked? Demetria elakadt az egyetemen?! - kerekedtek el a szemei. 

- Nem. Ő boldogul. Kicsi örülök, hogy teljesen más karon és szakon vagyunk. - vette ki a könyvet Amy kezéből. - Szerintem lenyomna nagyon hamar. 

- A verseny szellem nem árt. - mosolyodott el Amy, de közben a fejét enyhén oldalra döntötte. - Akkor minek kell a könyvem?

Sven zavartan meredt Amyre, főleg mert a lány tipikusan úgy nézett a zöld szemeivel, ahogy Edmund Jackson szokott. Vesébe látóan, mint aki minden arcrezdülését pontosan tudja értelmezni. 

- Nem lényeges. - rázta meg végül a fejét a fiú, ami talán hiba volt, mert Amy most már résnyire össze is húzta a szemeit. Gyanakodott. 

- De, elég lényeges lehet, ha eljöttél az egyetemről, ahol láthatóan nagyon jól érzitek magatokat Sammel, Jane-nel és Demetriával, ha még hírt is alig adok magatokról. - nem vette le róla egy pillanatra sem a tekintetét, minden egyes kis mimikai izmot figyelt az arcán és főleg a szemét, mert Sven sosem volt képes elrejteni a gondolatait a tekintetéből. Egy pillanat elég volt, hogy az ember rájöjjön, ha rosszkedve van, ha boldog és ha rejtegetni akar valamit. 

- Annyira nem. - erőltetett mosolyt a szájára, amiből egyből tudta Amy, hogy nem akar beszélni róla. 

- Értem. - biccentett. - És a többiek, hogy boldogulnak? - váltott témát. 

- Sam azt se tudja mit kellene csinálnia. Összebarátkozott egy csajjal, akivel megegyezik az órarendje. Sokszor lóg vele és kér tőle segítséget, amit Demetria elég ferde szemmel néz. Megszokta, hogy ő a legnagyobb segítség Samnek. Ezt leszámítva... Demetria jól megvan. Imádja a tantárgyait. Jane meg... nos ő Jane. Megcsinálja, amit kell, annál egy kicsit sem többet és közben mindenkinek beszól. 

Amy elmosolyodott, mert hiányzott neki Jane, pedig ezt nem feltételezte volna korábban. Még Sam és Demetria cukisága is hiányzott a gimiből és még a sulinak is hiányoztak ők. Nem hiába kezd Dan és Lin a soron következő álompárrá alakulni. 

- És mi tanul a boszorkány? Ian nem említette nekem, hogy felvették Helent is oda. 

- Művészettörténelmet és építészet. - mondta ki Sven.

- Akkor elméleti matekot is tanul?! Hű... Van olyan szókincse egyáltalán... Az azért nehéz. - tűnődött el hangosan Amy. 

- Nincs, azért... - Sven lenyelte a mondatot, de közben meglátta Amy arcát. 

- Segíteni akarsz Helennek. - nem kérdés volt, de mégis enyhe döbbenet ült a lány szemében. 

- Igen. - ismerte be Sven. 

- És ez jó ötlet? Ti ketten azért... Több minden összeköt titeket. 

- Nem lesz baj. - vágta rá Sven és indult meg a kijárat felé, hogy nyugodt helyen árnyékutazhasson. 

Amy hagyta távozni Svent, mialatt visszasétált a könyvhöz, amit eddig tanulmányozott. Valahol mélyen úgy érezte, hogy de, ebből baj lesz, legalábbis átmenetileg biztos. Titkon pedig... reménykedett benne, hogy tényleg baj lesz, mert ismerte Helent a kiképzésről és azt nagyon jól tudta, hogy mennyire illene Svenhez a boszorkány. 

Sven nem egyenesen haza ment, hanem előbb Yuihoz. Az unokatestvérére általánosságában igazzá vált, hogy mostanában sokkal idegesebb és szorongóbb természetűvé vált. Ennek az okát pedig roppant kevesen tudták a családban, egész pontosan négyen vagy ötén. Ed, Hall, Amy, ő és talán Dan. Ebben az utóbbiban nem volt teljesen biztos Sven. Dan sok mindent tudott, de nem látta át az összefüggéseket. Sejtette, hogy a jövőből jöttekhez kötődik, de nem akart foglalkozni vele, amiért Sven nem hibáztatta, hiszen akkor a fiúnak abba is bele kell gondolnia, hogy lehet ugyanaz a Sors vár rá is. 

Sven máig nem tudta megszokni Aaron és Yui új lakását, ami igazából már nem új, már két éves lesz, ha jól emlékszik. 

Két szobával volt nagyobb, mégis valahogy nem ugyanazt az érzetet nyújtotta, mint amikor belépett Aaron legénylakásába. Ott biztonságot érzett, egy olyan környezetet, ahol bármit elmondhat anélkül, hogy következménye lenne. Igaz... mióta Maddievel összejött nem nagyon kért tanácsot a férfitól és többnyire csak a családi rendezvényeken találkoztak, akkor meg Yui... zárkózott volt és visszahúzódó. Aaron pedig mindig ott volt szorosan mellette, egy percre sem hagyta magára. 

- Hahó! - sétált beljebb a lakásban, ha már egyből ide árnyékutazott és nem az ajtó elé. 

Egy macska ráfújt a szekrény tetejéről, mire riadtan arrébb ugrott, majd gyorsan körbe nézett, hogy biztos jó helyen van-e, mert nem rémlett neki, hogy Aaronnek és Yuinak lenne egy gyilkoshajlamú macskájuk. 

- Sven! - jelent meg a nappali irányából Aaron. - Gingerre kisebb szívrohamot hoztál. Gyere ide, cicc, cicc! - intett a vörös színű, mintás macskának, aki rögtön hozzá sietett. 

Sven pislogva nézte, ahogy a macska két hátsó lábára áll, míg mellső mancsaival Aaron térdéig felnyújtózkodott. A srác pedig onnan egyenesen felemelte. 

- Mi szél hozott? - vakarta meg Ginger fejét, de közben Svenre nézett. 

Svennek ez is szokatlan volt. Általában Aaron első kérdése mindig a csajokra vonatkozott. 

- Gyere beljebb! - vezette őt be a nappaliba, ahol Yui félig a tévét nézte, félig meg a laptopján dolgozott. 

- Szia Yui... - sétált beljebb óvatosan Sven, mert ez lehet rossz ötlet volt, de... muszáj elmondania Yuinak, hogy bármire is figyelmeztette őt az idősebb Dan az másképp fog alakulni. Biztos van benne összefüggés, de azt csak Yui sejtheti, hogy mi. 

- Szia Sven. - köszönt neki a lány, majd félre tette a laptopot és mosolyogva vette el Aarontől a macskát, aki már eddig is ezerrel dorombolt, de most már dagasztani is kezdte Yui vállát. 

- Mióta van macskátok? - vonta fel a szemöldökét értetlenül Sven. 

- Három hónapja. Mentett cica a menhelyről, most lett egy éves. - vakarta meg a füle tövét Yui. 

- Csüccs le! Mesélj! - mutatott a fotelra Aaron. - Gáz van Madisonnal vagy mizu? 

Sven egy kicsit megnyugodott. Oké, Aaronnel minden rendben van. A régi. 

- Dehogy. - felelte Sven. - Igazából elsődlegesen Yuihoz jöttem, már ha nem zavarok... - tette hozzá, mert jelenleg egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy Yui hogy áll. 

Annyit tudott, hogy Yui most volt negyedéves, tehát végzős az UCLA egyetemen. Azt is, hogy mellette egy halandó újságírói cégnek dolgozik, mint gyakornok és a szakdolgozatát is náluk készíti, de azt nem tudta, hogy végül mi is lett a szakdolgozata témája, vagy hogy mennyire elfoglalt. 

- Dehogy. A szakdolgozatomat írom. Azt szeretem, de csak mert jó témát választottam, így abból bármikor ki tudtok jönni és visszakapcsolni. - legyintett a lány. - Mesélj, ritkán szoktál ide jönni Maddie óta. Baj van? Könyvtárosi dolog? - vonta enyhén össze a szemöldökét, pont úgy, ahogy Amy szokta, amikor agyal és gyanakszik. 

Yui biztosan sejtette, hogy nem könyvtárosi dolog, azt csak Amyvel és Dannel szokta megbeszélni, elsődlegesen az előbbivel. Az utóbbi általában nem figyelt...

- Nem... - hezitált Sven, hiszen Yui most elég kiegyensúlyozottnak tűnt, nem kellene feldúlnia, de... aztán eszébe jutott, hogy mennyi mindenhez kapcsolódhat ez. - Öhm... Igazából családhoz kapcsolódik. A Jacksonokhoz. 

Yui enyhén megfeszült, majd letette a cicát a földre és teljes testével Sven felé fordult. 

- Mondjad... Ugye nem beszéltél a szüleimmel? Nem kotnyeleskedtél?

- Nem igazán. Általában ezek az infók csak megtalálnak engem. - vonta meg a vállát Sven. - Az egyetemen... találkoztam egy régi nem túl kellemes ismerősömmel, aki Zoyának szokott segíteni közvetetten a te ügyedben. Ő sokkal tudatosabban belemászott a dolgokba... 

- Nem túl kellemes ismerős? - meredt rá kérdőn Aaron. - Kivel találkoztál te? 

- Helen Smithtel.

Yui szemei elkerekedtek és ültében legalább tíz centit nőt hirtelen. 

- Helen Smithtel?! - visszhangozta Yui, miközben elkapta Aaron kezét. 

- Igen. - sóhajtotta Sven. - Ugyanolyan idegesítő, mint volt, csak még le is itatott pálinkával... - többet nem iszik pálinkát az biztos. 

- Várj! Várj! - emelte fel a másik kezét a lány. - Egy egyetemre jársz Helen Smithtel?! 

- Igen, ezt mondtam, kábé... 10 másodperccel ezelőtt?! - gondolkodott el a fiú. 

- És egy buliban futottál össze vele? 

- Nem... Egy karon vagyunk, de különböző szakirányban és az óráink túlnyomó többsége megegyezik... - mormogta félig, de Yui valahogy... teljesen kivirult. Rég látta ilyen elevennek. - Mi van? 

- Semmi. Ott tartottál, hogy Helen Zoyának segít és mindenbe beleüti az orrát... - várt kíváncsian. 

- Nem pont így mondtam, de ez is helytálló kifejezés. - értett egyet a legidősebb unokatestvérével. - Nos... Helen kicsit belekontárkodott a dolgokba, így bepillantást nyert a jövőbe, ahol kicsit mást látott állítása szerint, mint amiről te tudsz. 

Yui hirtelen vonta össze a szemöldökét. 

- Mármint? 

- Jelenállás szerint a családunk továbbra is meg fog halni. - Yui arcáról egyből eltűnt a vidámság. - De... Most... Kicsit másként. A halálokat nem tudom, csak a kimenetelt. A sárkányok előjönnek a rejtekhelyükről, amint az egyensúly felborul és a félvérek az istenekkel együtt elvesznek. A mágusok a halandókat és magukat védik a sárkányoktól, de... egy Apokalipszis következik be. 

Yui dobolni kezdett a térdén az ujjaival, de nem tűnt idegesnek. A szemeit résnyire összehúzta, tehát gondolkodott. 

- Anya próbálja elérni a sárkányokat több hónapja, de szinte teljesen bezárkóztak... Dant pedig nem hajlandó megkérni ilyesmire... Nem értettem miért ragaszkodott ennyire a sárkányokhoz anya, mikor nem kedveli őket, de... Azt hiszem sokkal többet tud, mint amennyit én. 

- Őt is beavatta a jövőbéli Dan... nem? 

- De... És velem ellentétben közel mindenbe. 

- Figyu... - hajolt enyhén előre Sven. - Apád állandóan az időzítésről papol, de... Mi lenne, ha kivételesen nem várnánk meg, hogy a jövő visszautazzon... Mi lenne, ha mi mennénk előre? A mágusok a megfelelő mágiával képesek konkrét jövőképekbe előre utazni... 

- Az veszélyes... - rázta meg enyhén a fejét Yui. - A jövőbelátás nem mindig előny. 

- De tudod mit csinálsz? Jelenleg vártok. Apád az időzítésről papol, Anyád szinte mást sem csinál, csak a gyára összes fegyverkezési dolgát a természetfeletti lények felé csoportosítja, míg a halandóknak egyáltalán nem ad el semmilyen fegyvert. Tehát anyád fegyverkezik, készül. Amy a mágia után kutat folyamatosan. Ki akarja használni a képességeit és mellette megtanulni, hogy lehet a mágikus tárgyakat hatástalanítani. Közben pedig... a kulcsokat tanulmányozza... El akarja pusztítani őket, hogy ne kerülhessen Irana kezére. Mire kell ennyire várni? Mi ennyire fontos?! Miért nem megyünk addig neki Iranának, amíg mi vagyunk fölényben?!

- Nem vagyunk. - halkan mondta ki Yui, de Sven jól hallotta. - Te nem találkoztál Irana elit kis máguskülönítményével, mi igen. Azon a napon, amikor Anya visszatért, mert... Mert bajban voltunk, mert képtelen voltunk legyőzni őket. Lenyomtak minket, a sárba döngöltek. Dannek nem volt ereje, így ő még védekezni se tudott, csak láttuk, ahogy lepattannak róla a varázslatok, mert a sárkányvére megvédte, de ott sem mind. A hármasoktól felfele használnak a sárkányokon is a varázslataik. Anyának meg kellett védenie minket, be kellett vetnie az ősi sárkányösztöneit, amik kiirtották a szervezetéből a káosz mérget és annyira legyengítették, hogy visszaváltozott közel tíz év után emberré és napokra álomba szenderült. 

Sven döbbenten pislantott, mert ezt még sosem mondták el így nekik. Tudták, hogy baj volt, de azt nem, hogy milyen jellegű. 

- A félvéreknek egy mágus horda ellen nincs esélye. Csak akkor... 

- Ha a mágusok mellettünk vannak. - értette meg Sven. - Ezért tartod a kapcsolatot folyamatosan Zoyával... Ezért akarta Ed és Hall, hogy a TÉT összeüljön... 

- Igen. Fontos lenne egy egység... de a legfontosabb szövetségesek a félvérek, a mágusok és a sárkányok és a nagy baj az, hogy a mágusok nem szeretnek félvérekkel vegyülni, mindig bajuk származott belőle, vagy olyan erős mágusok születtek meg, mint... Mint Helen Smith vagy Lisa Citadella. 

- Mágusok, akik isteni felmenőkkel rendelkeznek... - suttogta Sven, mialatt eszébe jutott Noah, hogy mit mondott neki a kisfiú. Híd lesz a mágusok és a félvérek között. 

- Igen. Ahogy a sárkányok sem hajlandóak vegyülni a mágusokkal, hiszen... ők mondták el a halandóknak még Merlin ideje alatt, hogy hol tanyáznak és hogyan tudják legyőzni őket. 

- De... - nyitotta ki a száját Sven, majd be is csukta, főleg mert Yui nem találkozott velük. Ő nem látta azt, hogy David Jackson legjobb barátja Simon Cabra és Noah di Angelo lesz. Egy sárkány legjobb barátja két mágus volt, akik egyben félvérek is. 

- A sárkányok pedig nem vegyülnek félvérekkel, mert kihasználták őket és nem hódolnak be a törvényeikkel, amik hülyeségek... - sóhajtotta Yui. 

Mert valóban az... Hiszen David és Daphne Jackson tűzsárkányok lesznek, mert Dan és Lin... Ők őszintén szeretik egymást és szeretni is fogják. Nem lesz bennük félelem a másikkal szemben. 

- Dant küld be. - kapta a fejét Yuira Sven. - Dant küld be a sárkányok közé, ne anyádat. Anyád a szemükben áruló, nem fognak hallgatni rá. De Dan... Benne meg fognak bízni. 

- Biztos nem küldöm be oda az öccsémet, aki éppenhogy kamaszodik és anya szerint furcsán viselkedik mostanában. Másképhatnak rá a sárkánygének, mint anyára és... - kezdte dacosan Yui. 

- De Dan még új nekik, megnyerni akarják majd és így Dan képes lesz hatni rájuk. Feltételeket szabni és... - érvelt Sven.

- Most azt akarod, hogy az öcsém adja el magát a sárkányok szövetségéért cserébe?! - villantak meg Yui szemei. 

- Nem! - szögezte le Sven. - Azt akarom, hogy mondja el nekik, hogy mit látott a kulcshajsza alatt a Csendes-óceánon. Ő érteni fogja. Csak ezt mondd el neki, hogy ezt kell tennie és küldd be a fészekbe. A mágusokról majd gondoskodom én, mert nem Zoyát kell megfognotok az ügyben. 

- Ő Merlin és Morgana leszármazottja. 

- De nem ismeri gyermekkorától a mágiát, nem dolgozott meg érte, ezért is hozta létre a bizottságot. Nekünk pedig olyan személy kell, aki beletette minden energiáját, hogy a mágusok visszakapják a képességeiket. - kelt fel Sven a fotelből, mert hirtelen... úgy érezte, hogy állnia kell, sőt a legjobb lenne sétálnia. - Olyan, aki kitanította sokukat. 

- Ki? - kérdezte értetlenül Yui. 

- Róla majd gondoskodom én. - horkant fel, ahogy összeállt a fejében egy kirakós darabka, egy olyan kirakós, aminek sokkal hamarabb kellett volna, csak elvakította őt a sértettsége. 

Híd lesz a mágusok és a félvérek között. Noah ezt hajtogatta rá és Helenre is. Azért kellett megbíznia Helenben, mert a lánynak félvérekre volt szüksége, hogy a mágiát visszahozzák. Neki pedig a mágusokra lesz szüksége, hogy a családját megmentse, no meg a világot egy közelgő Apokalipszistől. 

Ideje lesz félretennie a sértettséget és összefognia Helen Smithtel.