Carmen Cortez az egyik benzinkút parkolójában üldögélt a kávéját kortyolgatva és az ügynökség honlapján lógva. Szeptember negyedikén vissza kell repülnie Washingtonba. Hogy az elnök ál unokahúga legyen. Bezárta az oldalt, majd a névjegyekre kattintott, ott pedig a jobb oldalon lévő betűsorban a J-re. Már rákattintott Junie nevére és automatikusan a hívás gomb felé vezette az ujját, de fél centire megállította a mozdulatot.

Belülről valami folyamatosan marta a szívét. Vágot egy grimaszt és inkább zsebre vágta a telefont. Lehúzta a kávét és kelletlenül eszébe jutott, hogy az Anyja utálta amikor kávét iszik. De szüksége volt az energiára. Az estéje túlnyomó többségét a homokban fetrengve egy oszlopnak dőlve töltötte, majd nagyjából két órája vezet szünet nélkül. A szeme majd leragadt a hiperaktivitása ellenére. Összelapította a poharat, majd kidobta a kukába. Visszaszállt a kocsiba és már készült beindítani a motort, amikor az ereiben megfagyott a vér.

Valaki figyeli....

Oldalra pillantott. Az egyik kocsiban egy férfi ült. Nem csinált semmit, csak ült. Mozdulatlanul. Carmen beindította a kocsit és kitolatott a megállóból. A forróság ellenére a teste jéghideg volt. Ha nem húzz el innen mihamarabb valami óriási baj lesz. Elhagyta a benzinkút területét és a gázra taposott. Száztízzel száguldott az autópályán a megengedett kilencven helyet. De valami zavarta a férfiban. Amikor ilyen történik vele Amerikában, tudja, hogy egy szörny figyeli. De ez Egyiptom. Itt semmi sem az aminek látszik.

A vére dübörgött az ereiben. Itt semmi sem az aminek látszik. Hogy hagyhatta Juniet egyedül egy ismeretlen városban?! Hogy tehette ezt?! Nem! Junie... Ügyes, okos, elég erős, hogy megvédje magát, ezen a helyen erősebb mint ő... de... csak egy gyerek...

A keze remegni kezdett a kormányon, majd csak a duda szót hallotta. Nem figyelt a besorolásnál. Éppen sikerült félre rántania a kormányt, mielőtt belerohant volna az autóba. Most nincs ideje ezen rágódni. Junie meglesz. Nem lesz semmi baja. Ő vállalkozott a kulcsvadászatra, amúgy is valószínűleg ez lesz az utolsó két kulcs amit megszerezhet utána az ügynökség kötelezni fogja különböző küldetésekre szerte a világon.

Két hosszú óra után lekanyarodott az Abu-Szimbel templomot jelző tábla megadott irányába. A visszapillantó tükörbe nézett, majd a gyomra ugrott egyet. Hogy nem vette észre, hogy követi az a fickó. Ez egy amatőr hiba! Mázli, hogy nincs itt az anyja, akkor megkapná a magét. A fickót mustrálta a tükörből, majd amikor meglátta a villanó tekintetét, már tudta, hogy bármi is ez. Nem ember és nem is mágus. Váltott a váltón, majd oldalra pörgette a kormányt, miközben a fékre taposott. A kocsi 180 fokos fordulatot tett. Carmen nagy sebességgel tolatni kezdett, míg szabad kezével kikapta a zsebéből a pisztolyát és a lehúzott ablakon a sofőrre célzott.

A másik autó ablaka betört de a fickót csak megsebezte. Carmennek leesett az álla meghökkenésében. A fickó szeme vibrálni kezdett, majd az arca elkezdett ketté válni. A kormány mögött egyre jobban egy hosszú nyakú, oroszlán testű valami kezdett el növekedni, majd az autó szétrobbant a benne lévő ősi lény erejétől és a szörnyeteg Carmen kocsijára ugrott. A lány váltott odabent, miközben a fém folyamatosan hajolt befele. Ismét jó irányban volt az autópályán. A macska szerű lény még mindig kapaszkodott a kocsi tetejébe. Hosszú fejei másodpercenként csapódtak az ablaknak. Carmen már azt se tudta merre tart, ami ennél is jobban aggasztotta az a lény volt. Jó pár szörnnyel találkozott már életében. Többségük ember volt. De ilyennel még soha. Egyre jobban utálja Egyiptomot! Az üveg elviselhetetlen hangon tört be. Összeszorította a szemét, miközben a fékre taposott. Sacc per, húsz üvegszilánk tuti beleállt az arcába. A szörny karmai nem tartották őt elég erősen így lecsúszott a kocsiról, de annyi ereje volt, hogy taszítson egyet a kocsin, mire az lerepült az autópályáról. Carmen szeme előtt összefolyt a világ egy pillanatra, ahogy háromszor beverte a fejét a kormányba a forgás alatt. Hol felül volt az ég, hol pedig alul. A gyomra liftezett. Végül megállt a száraz félig homokos félig köves helyen, az autópályától 50-60 méterre. Kikapcsolta magát és kiesett az autóból. Lihegve nézett az autópálya irányába. A füle csengett. A látóterébe piros foltok ugráltak. A feje furcsán sajgott. Az egyik kezében még mindig ott pihent a fegyver.

Hátrafordult és a kocsira nézett, majd megakadt a szeme a furcsa átlátszó folyadékon. Az ereibe azonnal visszatért a vér és vele együtt a baj érzete. Először arra gondolt, hogy elmenekül, majd meglátta a hosszú nyakú szörnyet. Kicsit a hidrára emlékeztette, csak több fej kellett volna neki. Vajon, ha levágná a fejét ennek is kettő nőne vissza a helyére?

- HÉ! - emelte fel a fegyvert és lőtt ki két golyót. Három tölténye maradt.

A szörny két feje felé fordult, majd futásnak eredt. Carmen a kocsihoz hátrált, amiből a benzin folyamatosan ömlött. Ide kell csalnia. Csak ez járt a fejében.

A hosszú nyakú a fejeivel felé kapott, mire hátraugrott a kocsi romjaira. Betámasztotta a lábát a kitört ablakba, majd felállt a tetejére. A szörny egyik feje elkapta a lábát, mire a szeme közé lőtt válaszul. Elvigyorodott, amikor a szörny felvisított. Működik rajtuk a mennyei bronz.

A szörny másik fejét is célba vette viszont az első fej vakon előre kapott és kiverte a kezéből a pisztolyt. A kocsi alattuk hatalmasat nyikordult. El kell tűnnie innen mielőtt a kocsi felrobban...

Kezeivel hátra rántotta magát de a szörny erősebb volt nála. A karmai a húsába vájtak. Ha lenne ereje...

A fejek egyszerre csaptak felé ő pedig tehetetlenül bámult. A torka elszorult. A mancsok oldalra vágták a kezeit és leszorították a lábait és a karjait. A két szörny olyan közel volt a torkához, hogy elég egyetlen mozdulat és kitépik a helyéről. Remegett a félelemtől. A szörnyek szeme vibrált.

Hatalmat akarsz?

Suttogta egy hang, mélyebb volt, mint a mágusoknál lévő, és ősibb, sokkal ősibb. A gerince mentén a hideg felkúszott. A testét mintha forró lávába lógatták volna. Menekülni akart, sikítani. Eltűnni innen. Elbújni a hang elől. Nem a szörnyekből jött. Valahonnan máshonnan.

Dicsőséget? Elismerést?

Nem válaszolt. Csak remegett. Folyamatosan.

Megadhatom, mindet.

- Ki vagy? - suttogta erőtlenül.

A szörny lemászott róla. Felpillantott a lány, majd egy sötétbe öltözött árnyékra esett a pillantása. Ijedten hátrébb ugrott, de az alak előtte termet. Felugrott a kocsi tetejére és az álla alá tette a kezét. Carmen sikítani akart. Csak az volt a baj, hogy hang nem jött ki a torkán.

- Akarod vagy sem? - kérdezte az alak.

- Ki vagy?!

- Nem számít én ki vagyok. A fontos az, te mint akarsz elérni Carmen Cortez. Akarod? Vagy sem?

Carmen minden idegszála ordította, hogy fusson, de ugyanakkor volt valami az idegenben, ami egyre inkább átvette benne a biztonság érzetet. Az ordítás a fejében elmúlt, ahogy a fickó arca halvány fényben izzani kezdett.

- Mi hasznod származna belőle, ha segítenél? - tette fel az agya a leglogikusabb kérdést.

- Ez legyen az én titkom. Miss Cortez. - suttogta az alak.

Carmennek itt múlt el a biztonság érzete. A férfiban valami zűrös volt. Az oroszlán fölött áll. Az ő embere.

- Nem. - mondta.

- Hogy?!

- Nem akarom a segítséged.

Az alak arca vibrálni kezdett, a szörny türelmetlenül állt. Az ebédjét bámulta. Carmen elrúgta magától az alakot, majd leugrott a kocsi tetejéről, viszont alig tett pár lépést, mire a kezei oldalra vágódtak és teljesen ledermedt. Hieroglifák lebegtek körülötte. Nem bírt megmozdulni. A fickó elé lépett.

- Nem kérdés volt. - mondta az alak, majd megérintette a lány homlokát.

Carmen felsikított. Úgy érezte mintha az elméje bármelyik percben kettéhasadhat, majd nem bírta tovább és elájult.

~~~

Pár órával később arra ébredt fel, hogy valaki rázza a testét.

- Carmen! Carmen! - szólongatta az öccse, majd a szeme felpattant és Junie zöld szemeire kapta a tekintetét. A kocsi tőle nem messze lángokban állt. A szörny nem volt sehol. Ahogy a furcsa külsejű alak sem. A teste fáradt volt,  az elméjét és a testét is furcsán üresnek érezte.

- Mi történt? Mit keresel itt? - kérdezte fáradtan.

- Rossz előérzetem volt miután elmentél ezért amikor a helikopter megérkezett egyenesen Abu-Szimbel felé irányítottam a pilótát. A baj csak az volt, hogy félúton megláttunk egy lángoló kocsit. Te jössz. - adott egy üveget a lánynak.

- Üldözött egy szörny... - kezdte a mesét, majd kényelmes tempóban elmesélte Junienak, miközben a távolban álló helikopter felé sétáltak, mikor befejezte a történetet az öccse csak értetlenül bámult ki a járműből, ami időközben felszállt és Abu Szimbel felé vette az irányt. 

- Nem érzel valami változást? - kérdezte Junie, de a nővére csak megrázta a fejét. 

- Kicsit talán... olyan nyomottnak érzem magam.

A helikopterrel nem messze a templomtól landoltak. A pilóta aggódva pillantott a két gyerek irányába, majd felszállt és magukra hagyta őket. 

Carmen és Junie nem túl biztos lábbal indultak meg a hely felé. 

- Junie... - mondta halkan Carmen. - Nagyon sajnálom, amit mondtam. Csak... tudod... anya mindig mindent elvár tőlem és annyira irigykedem, hogy veled sosem volt olyan szigorú, mint velem... 

- Tudom. - mosolygott rá a kisfiú. - De tudod miért tette. Szeret minket. Bármit is hiszel, de sosem tudta jól kimutatni az érzelmeit. Egyedül... azt hiszem apa tudja mit gondol anya. Azt hiszem, hogy csak ő ismeri őt. Meg talán Ed. De figyelj nővérkém. Ne legyél rám féltékeny. Nincs miért. Irányítod a vért, még, ha nem is úgy, ahogy anya szeretné. Én ezt nem kaptam meg. Ezért alapból másként viselkedett velem az edzéseken. Neki tényleg csak az a fontos, hogy jobb sorsunk legyen, mint neki. 

Carmen  a szeme sarkából az öcsére pillantott. 

- Túl sokat lógtál Lin anyjával. - jegyezte meg. 

- Izzy nagyon jó fej. Jól átlátja az emberek helyzetét. - mondta Junie. - Ezt is csak tőle tudom. Meg, hogy egyszer megöleltem anyát és nem tudott mit tenni. Idegen volt neki a helyzet és hűvös...

Ebben csupán félig meddig volt igaza a kisfiúnak, de ezt a két Cortez nem sejthette. Ingrid élete... számukra homályos és ködös volt. 

Nagyjából száz méterre torpantak meg, ugyanis két hegy oldalba vágott templommal találták szembe magukat. Két nagyon hasonló templommal, ám arról semmit sem mondott a térkép, hogy vajon melyikben lehetnek a könyvek. Az egyik templom előtt négy hatalmas, nagyjából 20 méter magas alak ült, természetesen sziklából kifaragva. Az egyik erősen megrongálódott. Konkrétan nem volt feje. Viszont a másik három, pár halvány csíktól eltekintve az arcán és a testén, semmi, de semmi bajuk nem volt. Precíz pontossággal, teljesen élet szerűen ábrázolta az alakokat. A bejárat fölött valami sólyomfejű istenség képe rajzolódott ki.

Junienak hirtelen beugrottak az egyiptomi mágusok szavai. A sólyom Hórusz... és az alatta lévő alakok hasonlóságuk alapján bizonyára egy fáraóról van szó. Kellemetlen érzése támadt, hogy ez nem csak egy templom, hanem az a fáraó a gazdateste akart lenni Hórusznak. 

A másik templom sokkal kisebb volt, a szobrok nagyjából a felei lehettek az első templom szobrainak. Ráadásul ott kicsit másképp voltak kifaragva. Nem egybe függően egy falból, hanem mindegyik alak egy-egy saját kis "festmény keretet", mélyedést kapott. 

A tesók tanácstalanul egymásra néztek. 

A déli. A fenségesebb kinézetű az. Suttogta Carmenben egy kis hang. Viszont teljesen elbizonytalanodott. Ráadásul hiába jött belülről ez a hang egyáltalán nem érezte, hogy ő mondta volna. A hang viszont tovább biztatta őt. 

Megrázta a fejét és az öcséhez fordult. 

- Csak, hogy tudd.... ha bárkinek elmondod, hogy bocsánatot kértem halál fia vagy. - mondta.

- Inkább Gregorio Cortez és Ingrid Jackson fia. Ciki, hogy Thantoszt hiszed az apámnak. - mosolygott a kisfiú.

- Fogd be... - forgatta a szemeit a lány, de megállás nélkül mosolygott.

Carmen végül úgy döntött hallgat a hangra és elindult a hatalmasabb templom felé. Amint beléptek az építménybe alig szokták meg a hirtelen sötétséget. A helyen semmi fényforrás nem szolgált segítségképen, csak ami az ajtóból beáradt. Turista csoportok az idegenvezetőikkel sétálgattak a helyen. Junie azonnal felismerte az angol és a spanyol csoportot pusztán hallásból. Mosolyogva hallgatta, ahogy beszélnek és attól függően melyikre figyelt kristály tisztán értett mindent. 

Az első terem inkább egy csarnokra hasonlított. Két oldalt négy-négy oszlop állt, melyek előtt ugyanannak a fickónak a szobrai állnak. Junie magában nyugtázta, hogy ez a fickó nagyon beképzelt lehetett, ha eddig nyolc szobron, meg abból a másikon kettőn, azaz tíz szobron csak ő szerepel. 

Carmen végig mérte a fáraót, akin csupán egy lágyék kötő volt. 

Ozirisznak kéne itt lennie, egy hagyományos halotti templom esetében. Kezdte a kis hang a fejében. Erejének teljében ábrázolják őt. Istenítik. 

Inkább tovább sétáltak az épület belseje felé, ahol csata jelenteket ábrázoltak a falakon, a csarnok végében valami furcsa kivájt járatot mutogattak a turistáknak. Junienak és Carmennek a tekintete a túloldalon lévő zárt ajtóra esett. 

Óvatosan. Figyelmeztette Carment a hang.  

Junie már az ajtónál is termett és egy tolvaj kulcsot vett ki a zsebéből. 

- Néha jó, ha legjobb haverod világ klasszis mestertolvaj. - suttogta mosolyogva és már be is dugta a reteszbe a fém rudat. 

- Siess. - mondta Carmen, majd beállt úgyhogy takarja az öccsét. 

A zár halkan kattant egyet, mire Junie elvigyorodott és berántotta az ajtó mögé a testvérét. Kivette a hátizsákjából a zseblámpát és felkapcsolta. A helyiség üres volt. Kicsit nyirkos volt a levegő, ami furcsa kompozíciót alkotott. 

- Most mi legyen? - kérdezte Junie. 

Carmen tudatának valami neki feszült. Egy pillanatra lehunyta a szemét és összpontosított. Automatikusan felemelte a kezeit és olyan nyelven kezdett el szavakat mormolni, amiből Junie nem értett semmit. 

A hely furcsán megingott alattuk, majd Kairóhoz hasonlóan a padló közepén egy  nyílás keletkezett. Junie tátott szájjal bámulta a nővérét, aki körül sárga színű hieroglifák izzottak. 

Carmen leengedte a kezét és Juniera nézett. 

- Ez meg mi volt?! - kérdezte a kisfiú. 

- Lehet, hogy nem csak te tudsz varázsolni... azt hiszem. - mosolyodott el halványan, de valahogy megint furcsán érezte magát. Mintha valaki kiszívta volna az erejét. Hasonlóan, mint az edzésen a mágusokkal, de valahogy mégis másmilyen volt. 

Lemásztak a nyílásba, majd körbe fordultak a még nyirkosabb helyen. Ez is üres volt, mint a másik. Viszont itt az egyik falon a kiszögelések meglehetősen furcsák voltak. Carmen és Junie odasétáltak majd a fiú megfogta az egyiket és alig kellett megtolnia, hogy a kő darabka oldalra csússzon a falon. 

- Keresztrejtvény. - mosolyodott el Junie, majd a falak széléhez sétált, ahol hieroglifák díszelegtek. Mindegyik egy egy-furcsa kerek valamibe volt zárva. - Nevek! Így jelölték az egyiptomiak a neveket. Ezek mással hangzók. Mindegyik egy egy név. 

- És? - kérdezte Carmen. 

- Nekünk csak a hiányzó király neve kell. - mondta mosolyogva Junie. 

- Mond kérlek, hogy tudod fejből az összes fáraót az első dinasztiától kezdve a fogalmam sincs hányadikig. - mosolyodott el gúnyosan Carmen. 

- Hát.... nem... De, lementettem a hotelben egy csomó mindent azt adat bázisomra. - emelte fel a karóráját, majd felugrott a hologramos kivetítő és elkezdte megkeresni a lementet dinasztia oldalakat. - Remek! Ez itt. - lépett az egyikhez. - Horembeb a 18. dinasztia utolsó fáraója. Utána... - pillantott a hieroglifákra, majd a fáraó egyiptomi nevére. - Első Ramszesz, a 19. dinasztia első fáraója. Ez... Második Ramszesz, a harmadik. Majd - nézett a másik oldalra. - Merenptah a negyedik. A második hiányzik. Első Széthi. - ugrott fel hieroglifákkal leírva a neve, viszont a mozgatható szikla darabokon semmi jelzés nem volt. 

- Forgassuk el. - tanácsolta Carmen és elkezdte a szikla darabnak az egyik oldalát nyomni. A szikla kattant egyet és immár egy kör és abban egy kis kör volt. 

- A másikat is. - sietett a nővére mellé Junie. A második jel egy pipára hasonlított, amint belepréselik egy nyílásba, majd a szárára valami masni szerűséget kötnek. Az utolsó jel egy hosszú oldalára fektetett téglalap volt, aminek hét kis valami állt ki a tetején.

- És most? - néztek össze. Egy hatalmas kattanást hallottak, majd súrlódó hangot. Aztán alattuk megnyílt a föld és zuhanni kezdek. 

Carmen a levegőben kalimpált, akárcsak Junie. Néhány másodpercig zuhantak csak, majd valami keményen landoltak. 

Carmen halkan felnyögött. Nem érezte a bordáját. 

- Junie! A hasnyálmirigyemben könyökölsz! - panaszkodott. 

- A csontos segged a gyomromba áll! - motyogta a kisfiú, majd lefordult a nővéréről. - Igazán tehettek volna ide egy matracot... 

- Egyiptom régebben sem a kényelemről volt híres. - felelte Carmen, miközben próbálta feltámasztani hamvaiból a testét. 

Egy szikla perem kiszögelésén álltak. Alattuk mindenhol, 10 méter mélyen éles, hegyes kövek álltak ki. A túloldalon volt egy ajtó, ám e és a másik perem között legalább 15 méter különbség volt. Nekifutásból is képtelenség átugrani. A felénél beleesnének a gödörbe. 

Carmen megérintette az oldalsó falat. Nedves volt, de elég masszív. 

- Junie... elhoztad a tapadó kesztyűket? - kérdezte Carmen. 

A kisfiú szeme felcsillant, majd mosolyogva bólogatni kezdett. 

- Milyen cipő van rajtad? Az ügynökségtől kapott? - kérdezősködött tovább a lány. 

- Nem... - húzta el a száját a fiú. 

- Nem baj. Megoldom. - elvette az öccsétől a kesztyűket, majd felhúzta a kezére. Megfogta a drót kötelet és kioldotta az övéből. - Gyere. - guggolt le, mire az öccse megkapaszkodott a nyakában, Carmen pedig összekötözte az öccsét magával, majd visszadugta az övbe a drót végét. - Kapaszkodj. 

- Oké. - felelte izgatottan a fiú. 

Carmen a lábát a falnak támasztotta, majd érezte, ahogy hozzá tapadt a cipőjébe beépített tapadó korong. Fellépett a falra és oldalazva kezdett végig mászni a falon. Junie hátra pillantott a hátán és egy hatalmasat nyelt, ahogy meglátta a hegyes szikladarabokat. 

- Szerinted hányan haltak itt meg? - kérdezte. 

- Nem tudom és nem is érdekel. Ne mocorogj! - mondta a nővére. 

Mikor átértek a túloldalra Carmen kioldotta a kötelet és Junie leugrott a hátáról. Miután Carmen is lejött a falról az ajtóhoz léptek és tiszta erőből meglökték. A szívükben valami feloldódott, amikor megpillantották a terem végében a két könyvet egy-egy állványon. 

- Sikerült! - indult el Junie a könyvek irányába, de egy kattanó hangot hallott és gyorsan visszaugrott Carmen mellé, éppen idejében mielőtt az oszlopok között eltalálta volna a nyílvessző zápor. A hat oszlop között másodpercenként jöttek a nyilak. 

- Mondtam már, hogy utálom Egyiptomot? - kérdezte Carmen. 

- Várj. Ez ismerős! - kezdte Junie. - Hallgasd. Egy, két, há. Egy, két há... Keringő!

- Azt ne mond, hogy el kell keringőznünk a könyvekig...

- Van jobb ötleted? 

Carmen megfogta az öccse kezét, majd a másik kezét a vállára tette. 

- Mehet? - kérdezte mosolyogva az öcsét. 

- Utálok táncolni... - motyogta a fiú, miközben a nővére derekára helyezte a kezét. 

- Nem vagy egyedül. Egy, két, há. Egy, két, há. - vették fel a ritmusát a nyilaknak, majd egyszer csak elindultak. 

Az első íj záport megúszták, majd a második és a harmadikat is. A végén mikor már Junie állt volna le Carmen mozgást észlelt oldalról és megdöntötte az öcsét. A fejük felett elszáguldott az utolsó csapda is. 

- Ezt nem a fiúnak kéne? - kérdezte a kisfiú. 

- De. - mosolyodott el Carmen. - Ám az most részletkérdés. 

A Holtak és az Élők könyvéhez léptek. 

- Háromra. - néztek egymásra. - Egy. - kezdte Carmen. 

- Kettő. - suttogta Junie

- Három! - kapták le egyszerre a könyveket a helyükről. 

Nem történt semmi. Semmi rejtek ajtó, vagy csapda, vagy bármi. 

- Húzzunk innen! - vigyorgott győzedelmesen Carmen. 

A testvérpár már alig egy órán belül kint volt a reptéren, ahonnan a Washingtonba tartó repülőre szálltak. Az alagút kijáratát gondosan berobbantották, arra az esetre, ha alaki követte volna őket. Tudták, hogy a könyveket nyitó kulcsot nem találták meg. De náluk vannak a könyvek. Vagy ők találják meg a kulcsot, vagy a kulcs tulajdonosa találja meg őket. Bárhogy is lesz. Három kulcs megvan. Még maradt huszonkettő. 

Rész meghozva, mint olvashattátok. Remélem értelmes is, mert betegen hol van agyam hol nincs. Véleményt jó szokásomhoz híven várok commentben. 

Ha már itthon vagyok betegen. És itt kimaradt a kérdezz-felelek dolog. (Kém a félvértáborban egyik része, ahol válaszoltam a feltett kérdéseitekre, aki nem emlékezik keresse meg 38. előtti rész vagy valahol akörül, ugyan mindjárt jön az itteni szent beszéd is.) Ezért ezt mostanra időzítem. Hogy miről is szól ez a rész? Kérdezhetitek. Lényegében annyi, hogy feltesztek kérdéseket, bármilyen jellegű kérdést a történettel, egyes szereplőkkel, vagy speciálisan olyat ami rám vonatkozik, én pedig ezeket egy történettől független részben megválaszolom. 

Meddig lehet feltenni a kérdéseket? \ 2017. október 3. - án 24:00-ig. 

Ismétlem bármilyen jellegű kérdés és lehetőleg többen kérdezzetek mert két ember kérdéseit inkább megválaszolom privátban, mint, hogy egy külön részt összeállítsak az ő kedvükért.