Sziasztok! Áldott békés, boldog karácsonyt mindenkinek! Nyugalom még élek, csak vizsgára készülök már jó ideje és nem igazán van időm írni. Annyi időm volt, hogy ezt a részt összekaparjam és hát... Egyéni csúcsot állítottam fel, ugyanis ez a fejezet 35 ezer szavas lett. Igen. Még a jövőből jött ötös bulizós jelenetei, melyben benne volt Aelin és Nat első szexuális alkalma is csak 21 ezer szó volt... Úgyhogy szerintem ez nem egy rossz kárpótlás karácsony gyanánt. 

Mindenkinek jó olvasást, a kiakadásokat és sokkokat pedig várom a comment részlegen. 

Helen Smith az unokatestvérével Aydennel csak este tízre ért haza. Bejárták az egész Hyde Parkot és még mellette megnézték a Kensington és a Buckingham paloták látogatható részét. Helen a fizetése javát, amit még Zoya vezetett be gyakorlatilag a tanárkodásukért, szuvenírekre és angol könyvekre költötte.

- Ez életem egyik legjobb napja. - mondta ki hangosan a gondolatait Helen, amikor Ayden bezárta maguk után az ajtót.

- Oh és még szinte semmit se láttál, kedves kuzin. - vigyorodott el Ayden. - Victorral holnap megmutatjuk neked a brit mágikus központot. Mi nem szerveződtünk olyan csoportba, mint amit te meséltél, de azért meg vannak a mágikus közösségek és a központok is.

- Valóban? És pedig? Milyen közösségek vannak?

- Összesen tizenkettő van, hogy pontos legyek, mi a nyolcas számúba tartozunk Victorral. - sétáltak beljebb a nappaliba és foglalták el a kanapét.

Helennek ez új volt. Az a néhány brit mágus, akik náluk tanultak nem említettek ilyesmit.

- És miért pont tizenkettő?

- Tizenkét hónap, tizenkét csillagkép, tizenkét pátriára, tizenkét olimposzi. Sok legenda köthető a tizenketteshez. Amúgy nincs különösebb jelentősége, mindegyik közösség ugyanazt csinálja, csak kicsit másra használja az erejét. Mi inkább a harci mágiára és a spirituális kapcsolódásra megyünk rá. Ezt láthattad köztem és Victor közt, amikor beszéltünk. De tudunk úgy is, hogy a másik nincs tisztába vele, hogy a fejében vagyunk.

Helen hirtelen megfeszült.

- Tehát kémkedni tudtok. - tette össze a burkolt célzást. - Belépni tudatokba.

- Csak, ha az a tudat nyitva van. Abban az esetben akár szét is zúzhatnánk... A szűk közösség tagjai mindig hagynak egy aprócska rést, amit csak mi tudunk, hogy hol van.

Helen szemében komolyság villant, ahogy az unokatestvérére nézett.

- Az én fejembe is megpróbáltatok betörni?

- Én nem. Victor nevében nem beszélhetek. Bár... Valahonnan rájött, hogy van benned valami eltérés és szerintem nem látszik a kisugárzásodból, úgyhogy elképzelhető, hogy megtette. De ezt csak ő tudja és nem fogja bevallani, ha valóban véghez is vitte az elmédbe való belépést.

Helen nem szólalt meg, de már tudta, hogy holnap mi lesz az egyik feladata és kicsit azt is megértette, hogy Cameron miért vált falfehérré, amikor megtudta, hogy ő is mágus.

A lány egész este nem hozta fel a témát és még másnap reggel sem. Vígan beszélgetett Levente feleségével Emmával, hamar rájött, hogy a nő, annak ellenére, hogy halandó és ügyvéd, ami azért egy elég komoly szakma, nyitott a mágikus dolgokra. Tudta, hogy a férje micsoda és ugyan a gyermekei képességei nem mutatkoztak meg a mágia visszatéréséig, de amikor ez megtörtént, akkor sem esett kétségbe egy percre sem. Összességében a nő sokkal jobb benyomást keltett Helenben, mint a lány tulajdon édesanyja és... Őszintén szólva, egy vicc volt, hogy Emmával, a nagynénjével jobban képes volt elbeszélgetni a mágiáról és annak a hatásairól az életére, mint a saját anyjával.

Ella elég nagy szájú lány volt, ezt már a tegnapi vacsora alatt levágta Helen és a reggeli alatt csak megerősödött benne ez a tudat. A lány nem hagyta, hogy Zita kihúzza magát a dolgok alól. Bevezette a baráti társaságába, segített neki a nyelvben, a kifejezésekben és bátorította Zitát. Valahogy... Helen csak azt nem értette, hogy volt erre képes Ayden húga. Zita nehéz eset volt, inkább idegesítő, mint aranyos. Inkább bunkó, mint kedves. Önző, mint segítőkész. A félelmeit hisztivel palástólja. Az akaratát pedig csellel és hisztériával érte mindig is el, ám... Ezek a ravasz fortélyai nem hatottak Ellára. A lány, mintha pontosan tisztában lett volna vele, hogy Zita mikor játssza meg magát és mikor nem, és ezért Helen titkon őszintén csodálta őt.

Ollyval nem sokat találkozott. A fiú zömében a barátnőjével töltötte az idejét, de attól még kedves volt vele és sokat faggatta Helent a jövőbéli terveiről és az eddig elért sikereiről. Helen azt szinte mindig kihagyta, minden egyes "milyen furcsa dolgok történtek veled az életben" kérdésre adott válaszból a vérköteléket. Nem akarta, hogy ezzel foglalkozzanak. Még amikor Victor megjegyezte tegnap azt, hogy van benne valami furcsa bónusz, hogy azt pillantotta meg, még akkor is, ha az szinte képtelenség lenne. De... Valamiért zavarta a gondolat, hogy a fiú... A fiúk megtudhatják, hogy van egy ilyen kötelék a lelkébe ivódva. Nem tudta miért, hiszen nem is ismerik őt, de... talán pont ezért. Velük tisztalappal kezdhet, nincs ott a nyomás rajta, mint ami Zoya mellett igen, hogy teljesítsen, hogy vezesse a kicsiket, tanítsa meg azokat az elfelejtett mágiákat, amiket már évszázadok óta nem lehetett használni a Léhvonalak gyengülése miatt.

Itt csak Helen volt. Ayden kuzinja, aki igen, részt vett a mágia visszahozásának folyamatában, de nem vitt benne markáns szerepet. Kulcs volt, hogy más emberek ki tudjanak nyitni egy ajtót. Nem megmentő, nem példakép, nem... kamaszbőrbe bújt miniatűr felnőtt. Csak Helen. Csak egy lány. Csak egy kamaszlány. Egy rokon. És ez felemelő érzés volt.

Ayden egyengette az útját Londonban. Még a vacsora után a szobájában átbeszélték, hogy Helen miket szeretne látni a városból és a vidékből. A válasz erre egyszerű volt, mindent. Így hát az egy hónapos családi nyaralás végett, elkezdték megtervezni, hogy mikor hová utaznak el. Természetesen a kaland nem kaland Ayden haverjai nélkül, így Helen hamar rájött, hogy Aydennel együtt, annak haverjai is családtagoknak számítanak. Ha Levinek nem is, Aydennek igen, így ők is csatlakozni fognak minden egyes programhoz.

Helen a délután folyamán már a fejét fogta a fiúk sületlenségeitől. Háromkor Cam elment, mert a húgáért kellett mennie, aki ilyenkor egy képzőművészeti táborban van. A sort Finley folytatta fél négykor, neki randija volt egy alattuk tanuló lánnyal, akit Ayden állítása szerint két hónapon át hajtott és futott utána, míg a csaj gyakorlatilag megszánta. Azóta ez a nyolcadik randijuk és minden jól alakul, ha Finley nem blokkol le, akkor ma elválik, hogy a barátnője lesz-e a csaj vagy sem. Ayden és Eliot arra fogadott, hogy a lány igent fog a kérdésre mondani. Victor és Cam az ellentábort erősítette. Eliot négykor lépett le. Ő csak megmondta, hogy unalmas újra hallani azt a mágikus cuccot, amit már kétszer hallott, így elhúzott ő is.

Helen innentől csak azt várta a beszélgetés alatt, hogy Ayden lelépjen mosdóba. Erre egy negyvenpercen át tartó beszélgetés után került sor és az az aprócska segítség, hogy Helen lefőzött egy adag teát. Ugyanis gondoskodott róla, hogy Ayden pohara államdóan csurig legyen töltve. 

- Belenéztél a fejembe? - vonta fel a szemöldökét abban a percben, hogy a lépcső melletti mosdó ajtaja becsukódott és Victorral kettesben maradtak.

A sötétszőke hajú Victort barnás szemei kérdőn felcsillantak.

- Fogalmam sincs miről beszélsz. - mondta, mire Helen kihúzta magát.

- Szóval igen. - jelentette ki. - Ayden elmondta, hogy milyen közösségben vagytok és mit tanultatok. Belenéztél a fejembe.

- Lepcses szájú... - mormogta az orra alatt. - De ha egyszer könnyű volt?! Különben is... Azt az aprócska tényt leszámítva, hogy van a lelkedben egy vérszerződés, ami kezd elhalványodni... nincs benned semmi érdekes.

Helen megdermedt.

Elhalványodni. A vérköteléke... halványodik? Igen, a másik részét meg sem hallotta a mondatnak.

- Mit mondtál? - remegett meg a hangja.

- Nem úgy gondoltam, hogy nem vagy érdekes, csak nem érdekesebb, mint bármelyik mágus, aki...

- Nem arra gondoltam! A másikra! - kiáltotta szinte Helen. 

- Van a lelkedben egy vérszerződés, de egy oldali a táplálása. A másik fele halványodik.

Helen pislantott egyet, ahogy eszébe jutott, hogy olyan egy és fél hónapja nem jelent meg Sven idegesítő képe az álmaiban. Gyakran eszébe jutott, még akkor is, ha nem akarta, de... Már nem állandóan.

- A másik fele... - ismételte meg magának Victor mondatát.

Sven fele. Sven... talált volna valakit? Ez jó, mert ez azt jelenti, hogy annak a nyavalyás köteléknek a hatása csökkent.

- Aha. Bár érdekelne, hogy miért kötöttél vérszerződést.

- Nem direkt. - mondta ki öntudatlanul, pedig erről nem akart beszélni. - A Sors otromba fintora volt.

- Ezek a kötelékek általában nem örökre szólnak és feltételhez kötött az erősségük.

Helen összevonta a szemöldökét, mert amikor ő kutatott a téma után, akkor ennek pont az ellenkezőjét olvasta.

- Ez egy formálható kötelék. - jegyezte meg rosszallóan. - Nem tűnik el, csak átalakul.

- Formálható, azaz el is tűnhet. Minden kötelék feltételhez kötött. Valamit két fél alakít ki egy-egy szívesség fejében. Valami nem tudatos. Ha formálható, akkor feltételhez kötött. Tárgyi vagy lelki az eredete. - kezdte teljesen higgadtan a srác.

- Ez lelki... - miért beszél erről?

- Akkor ti formáljátok. Ha egymásra gondoltok, akkor erősödik. Ha gyűlölitek...

- Igen. Ezt tudom, ezen már évek óta agyalok és...

- Ez a baj... - hajolt előre a srác és csillantak meg a szemei. - Ne gondolj rá. Ő már egyre kevesebbszer gondol rád. Egy srác, ugye?

Helen ajka megremegett, bár fogalma sem volt róla, hogy miért. Nem akart Svenről beszélni, nem akarta, hogy megint átbeszélje valakivel ezt a helyzetet. Már ő sem bírta elviselni, hogy mennyire nem tud tovább lépni Sven di Angelon, hogy állandóan kilyukad hozzá, hogy... Megpróbálta elfelejteni! Erre, mintha minden kis dolog hozzá vezetne. Sven az egyik könyvtáros, aki védi a mágiát. Ő pedig egy mágus, aki használja a mágiát. Érintkezniük kellett volna, csak ha nem Helen kerülte el Svent, akkor a fiú tette ugyanezt vele. Hála Merlin szakállának...

- Igen az. - válaszolta meg Helen helyett a kérdést Victor. - Teszek neked egy szívességet. Ne gondolj rá, keress valaki mást. Mindegy kit, bárkit, akiben látsz valamit, ami tetszik, hogy az a kapcsolatod beárnyékolja a köteléket, mert ha be lesz árnyékolva, akkor találhatsz valaki mást rajta kívül. Ő ezt tette. Látszik a szerződésetekben. Van valakije, aki miatt a köteléke egyre gyengül, ha neki ment neked is mehet és látom az arcodon, hogy nincs ínyedre ez a valami. Tégy magadnak egyetlen egy szívességet és keress valakit. - ismételte meg.

Helen alig láthatóan megrázta a fejét.

- Nekem... nincs időm ilyesmikre. Az Egyesült Államokba akarok menni egyetemre, jövőre érettségizem és...

- Merlinre... - forgatta meg a szemeit Victor. - Tizennyolc leszel! Mikor akarsz élni, ha nem most? Hetven évesen? Nyolcvan? Okos vagy, még a szlengjeinket is ismered. Vágsz mindent, az amcsik oktatása pedig még a mienknél is laposabb. Fel fognak venni, meg se kell erőltetned magad. Ollyt is felvették egyetemre és hidd el, nem kellett megszakadnia. Igazából érettségi előtt két héttel találta ki melyik egyetemre megy. Tudom, halálra cukkoltuk érte. - vigyorodott el. - Merj élni. Ez a lényeg.

- De... - kereste a kifogásokat Helen, amiket mindig is gyártott magának. Eleinte a H.V.M-et, aztán Zoyát, aztán a tanítást, most meg az egyetemet.

- Istenem... Hála égnek, hogy Lev ága sosem olyan volt, mint a tied. - sóhajtotta hirtelen Victor. - Tudod mit, beszélek Aydennel.

- Ne! - szakadt ki Helenből, még csak az hiányzott neki, hogy a kuzinja is képben legyen a vérében lüktető kötelékről.

- Nyugi! Megoldom a dolgot. - pattant fel a srác és indult meg a mosdó felé. A lépcsőnél járt, amikor Ayden kilépett a helyiségből.

A srác kérdőn pislantott kék szemeivel a haverjára. Valamit olyan halkan kérdezett tőle Victor, hogy Helen nem hallhatta még mágiával sem. A lány az ajkára harapott, amikor rájött, hogy a srác egy audiopajzssal lefedte magukat, hogy ne tudja használni a képességeit és kihallgatni a beszélgetést.

Ayden hirtelen nagyon hevesen reagált valamire. Victor békítően felemelte a kezét és folyamatosan gesztikulálva magyarázott valamit Aydennel, akinek az arca szikla merev volt. Ijesztő volt, hogy Helen saját magát vélte felfedezni az unokatestvérében. Ő is pontosan így nézett másokra, amikor valami nem tetszett neki és rosszat sejtett a háttérben.

Victor tovább beszélt, olyan nyugodtan és higgadtan, hogy Ayden mintha minimálisan enyhült volna, de alig két másodperccel később csak még merevebbé vált a tekintete. A szemeit résnyire összehúzta, gyanakvás ült bennük. Egy másodpercre nézett Helenre, aki értetlen és ártatlan arcot vágott, főleg mert fogalma sem volt róla, hogy Victor mit akar elérni. Aztán Ayden már vissza is pillantott a haverjára. Közelebb lépett hozzá, amitől fenyegetőnek és magasabbnak tűnt, még akkor is, ha a két srác közel egyforma magasságú volt.

Helen minden pénzt megadott volna, hogy hallja őket, de Ayden nem mondott semmit, viszont a szemében gyűrűket írt le a mágiája. A jelenség nem tartott sokáig, alig öt másodpercig. A végére eltűntek a gyűrűk, Ayden élesen elhúzta a száját egy pillanatra, majd felsóhajtott és kelletlenül bólintott egyet.

Victor gúnyos mosollyal a száján fordult meg Helen felé, míg Ayden neki támaszkodott a boltíves ajtófélfa keretének. Helen a sötétszőke srácot figyelte. Mosolygott, olyan higgadtan, mint aki tudta, hogy győztesen kerülhet ki a beszélgetésből, bármi is volt a téma.

- Öltözz valami csinibe. - mondta a srác, mire Helen most már végképp értetlenné vált.

- Mi?

- Csinos csajos ruha. Hoztál ilyet, nem? - vonta fel a szemöldökét gúnyosan Victor.

Helen hirtelen zavarba jött. Igen. Hozott egyet, ha esetleg vendégségbe mennének, vagy valami ilyesmire. Sőt, még egy elegáns ruhát is hozott, de... nem ilyesmire gondolt Victor. Ebben egészen biztos volt.

- Igen. - felelte végül Helen.

- Akkor öltözz át, kopogj be Ellához, ha kéne még valami. Neki vannak olyan csajos cuccai, mint a hajsütővas és smink.

- Minek... - kezdte Helen, miközben hirtelen nagyon rossz előérzete lett.

- A sulinknak vannak törzshelyei. Klubbok, ahová be lehet lépni 16 éves kortól. Alkoholt nem lehet fogyasztani, csak 18 éves kortól, de emiatt egy percig se aggódj, már nagykorú vagyok.

Helen kétségbeesetten nézett Aydenre, ahogy felfogta, hogy mire készülnek.

- Ti el akartok vinni egy klubba leitatni, hogy... - akart jogosan kiakadni, de ma valahogy az összes fiú félbe akarja szakítani.

- Nem mi. Csak ő. - biccentett Victor felé Ayden. - Nekem még lesz este dolgom, úgyhogy ha bajod esik személyesen tekerem ki a nyakát és töröm el előtte a végtagjait. Szilánkosra. - pillantott a haverjára.

- A szokásos fenyegetés... Ellát is jól beavattam, tudod, hogy nem lesz gáz. A rokonaid jó kezekben vannak nálam. - mosolyodott el főlényesen Victor.

Helen csak bámult hol az egyik, hol a másik srácra. Majd kimondta azt, amit már korábban ki kellett volna:

- NEM! Én nem vagyok bulizós csaj, én....

- Könyvmoly kis stréber vagy, aki mellette varázslat buzi. Vágjuk. - biccentett Victor. Helen arca vörösödni kezdett mérgében. Ez a srác vagy meglepő, vagy idegesítő és kihozza a sodrából. Általában a három egyszerre és mellé zavaróan belemászik a magánéletébe, amit egyszerűen nem hajlandó elviselni.

- Na ide figyelj! Ez az én életem és...

- És ideje lenne kihasználnod. - vágta rá Victor. - Úgyhogy menj fel, öltözz át, menj át Ellához és egy óra múlva tala itt. Ma megtanulsz egy új dolgot, Helen Smith. Élni.

~~~

Mr. Palmer idegesen szobrozott a Beckendorf villa előtt. Rég járt itt. Ez volt az első gondolata, ahogy a repedező festéket nézte és a kétségkívül roppant erős mágikus pajzsot, amit vagy Dan vagy Hall fejlesztett. Hirtelen nem volt egészen biztos benne, hogy pontosan melyikőjük is.

- Nincsenek itthon... Miért nincsenek itthon... - morfondírozott magában a férfi. - Nyaralni voltak. Ezt tudom, de nem jelent meg sem a két Angelo, sem a két Jackson a könyvtárban, holott ezt beszéltük meg. Nyaralás után jelentkeznek, ez volt megbeszélve! - bosszankodott.

John Palmer hangosan felmordult, majd megfordult és végig nézett a kihalt utcában.

- Halottról vagy jót, vagy semmit, de a rohadt életbe, hogy Charles Beckendorf a semmi közepére húzta fel a villát és még egy rohadt szomszéd sincs, akit meg lehetne kérdezni! - káromkodott a férfi.

Mr. Plamer mérgesen indult meg visszafelé, egészen a Malibu városba befutó főúti benzinkútig, máshová ugyanis nem tudott teleportáló ajtót nyitni. A férfi idegesen kiáltotta előbb Jenkins, majd Gina nevét, ahogy visszaért húsz percnyi séta után a könyvtárba.

- Mi a baj, John? - kérdezte értetlenül Gina.

- Az őrangyal és a kis könyvtárosok nem jelentkeztek! - vágta rá a férfi.

- Talán még nyaralnak.

- Nem nyaralnak, elvekben három napja haza kellett volna jönniük! - kapta elő a telefonját és kezdte el csörgetni Svent a férfi, immár legalább negyvenedjére az utóbbi két napban.

- Otthon kerested őket? - folytatta a nő a faggatást, mialatt Jenkins őszülő hófehér hajával besétált a helyiségbe és összevont szemöldökkel hallgatta a két felet.

- Megvolt.

- Kamaszok, John. - mosolyodott el szelíden Jenkins. - Minden bizonnyal buliznak, vagy elhúzódott a nyaralás, ilyesmi. - nyitotta ki a férfi az albumot és kezdte el átnézni az ügyeket. - Nyaralásról jut eszembe, mikor akarsz dolgozni végre ezekkel az ügyekkel? Amíg a kis könyvtárosok nyaralni mentek igencsak felhalmozódtak a... megoldatlan... rejtélyek... - hallgatott el a férfi és kezdett el átfutni egy újságcikket.

- Amyre és Svenre még vallana a bulizás, de Aelinre és Danre egyáltalán nem. Ők még fiatalok ehhez és ismétlem.... Senki sincs otthon. Se Ed, se Hall, utána kérdeztem még Ingridnek is, de a szomszédok azt mondták, hogy nyaralni vannak a családdal, furcsa, hogy még nem jöttek haza, de nagyon összetartó család, bizonyára közbe jött valami, de ne aggódjak... Ha! Ne aggódjak? Eltűntek a könyvtárosaim...

- A Könyvtár könyvtárosai. - javította ki Gina.

- Hogyne. - legyintett Mr. Palmer, mindegy mindegy alapon. - Az őrangyal is eltűnt, továbbá a félvér univerzum történelmileg legnagyobb és legjelentősebb családja, de ne aggódjak! Könnyen beszél a nyolcvan évével... Neki már nem kell aggódnia, bulizott az évezred fordulón, én se aggódnék!

- Akkor én mit mondjak...? - kérdezte tűnődő hangon Jenkins.

- Ugyan már John! - korholta Gina. - 2008-ban születtél, az is közel van az ezred fordulóhoz.

Még akkor is, ha az évek nem voltak kegyesek Mr. Palmerrel, hiába volt csak 13 év Edmund és John közt, szinte úgy nézett ki a könyvtáros, mint Percy.

Mr. Palmer meg se hallotta a kijelentést.

- Én mondom valami bűzlik! A könyvtárosi érzékeim mondják!

- Amik szerinted öregednek. - vágta rá Gina a csípőjére téve a kezét.

- John... - köszörülte meg a torkát Jenkins, hogy Mr. Palmer és Gina végre valahára rá figyeljenek. Ha nem lenne kettejük között körülbelül 15-20 év korkülönbség biztosan összeboronálta volna már őket. Hihetetlenül idegesítőek, ha össze vannak zárva... - John! - nyomta meg kicsit jobban a férfi nevét.

- Mi az? - pördült felé a könyvtáros.

- Amy, Dan, Sven és Aelin nem tett véletlenül említést arról, hogy hova szándékoznak utazni a családjukkal? - pillantott fel a könyvtárosra.

- Spanyolország... - próbált meg visszaemlékezni John. - Barcelona? Nem... Majorka? Nem... Nem is Madrid, de biztos valami M-betűs volt...

- Esetleg nem Málaga? - az idős úr igyekezett higgadt maradni.

- De az! - vágta rá.

- És a hotel nevét... megmondták?

- Nem, arról nem esett szó. Miért?

- A kísértet hotel. - pillantott vissza az albumba. - A Hotel Castillo de Santa Catalina különös esete, mindegy ötven fős szállodai vendég és az őket ellátó személyzet, ami tizenöt főt jelent három nappal ezelőtt a kora reggeli órákban nyomtalanul eltűnt. A ház érintetlen, a holmik a szobákban, a reggeli és egyéb ételek az asztalon hevernek, mintha csak egy pillanatra fejezték volna be az étkezést. - olvasta hangosan a cikket Jenkins. - A hatóságok lezárták a hotelt, amikor jelentették a közelben lakó civilek a furcsa esetet, próbálnak rájönni, hogy hová mehettek el az emberek a hotelből és... Mi a... - mordult fel a férfi, ahogy a cikk mellé a semmiből egy újabb újságkivágás jelent meg. - Ilyet nem szokott csinálni az album... Nagy a baj... - és folytatta az olvasást. - A hatóságok megerősítették, hogy az eltűnt személyek közt többek között nem más szerepel, mint a Beckendorf cég vezérigazgatója, Hallie Beckendorf, a helyettese Isabell Young, a híres hollywoodi védőügyvéd, Brendon Stirling. A tinik feltörekvő közkedvelt modellje, Aaron Phinsky. A világhírű régész, geológus és építész, Edmund Jackson és... - Jenkins nem folytatta, csak Mr. Palmerre nézett. - Az egész család eltűnt.

- Mondtam én! - bökött vádlón Ginára Mr. Palmer. - Egy ajtót Jenkins! Málagára utazom!

~~~

Ayden Smith őszintén örült annak, hogy végre az unokatestvéreit megismerhette. Igen, még Zitát is, még ha a lány a húgához képest sokkal nehezebb esetnek tűnt. Helenről kevés emléke van gyerekkorából, de azok pozitívak voltak. Tudta, hogy nem csajos, sokkal inkább fiús. Emlékszik még arra, hogy a játékok alatt egyszerre volt szabálykövető és ha azt mégis megszegte, akkor meg tudta indokolni, hogy a szabály miért nem logikus és miért nem szabad követni, így egyszerre rettegett tőle pár felnőtt és csodálták is valahol mélyen ezért a tulajdonságáért őt. Egy 8-9 éves kislányt...

Ayden viszont nem vette számításba a haverjait, ami markáns hibának számított. Ahol ő van, ott legalább egy haverja ott van. Ez a srác az esetek többségében Victor, kiváltképp azóta, hogy kiderült, hogy mind a ketten mágusok. Utána Eliot, majd végül vegyesen Cam és Finley.

Amit tudnia kellett volna az az, hogy nem szabad Victort közel engednie Helenhez. Már nem azért, mert ráhajtana. Attól nem igazán tartott. Victor biszex volt és mellé irreálisan magas elvárásai voltak. Két csajjal került eddig, ha nem is komolyabb, de ágy közelibb kapcsolatba, illetve ittasan egy sráccal, amire először még Victor is kiakadt, aztán rájött, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem zavarta az egész helyzet. Sőt. Volt benne olyan, amit kifejezetten élvezett, de egyértelműen elsősorban a lányok fele húzott... A megközelíthetetlen lányok felé. A baj pedig az volt, hogy Ayden nem tudta eldönteni, hogy Helen melyik kategória. Megközelíthető? Megközelíthetetlen? Talán az utóbbi... és ez baj...

- Ugye nem akarsz semmit az unokatestvéremtől? - vonta fel a szemöldökét, miközben mágia révén a kontrollert irányította.

A két fiú Helenre várt, hogy elkészüljön.

- Nem az esetem a kuzinod. Stréber, okoskodó... - van a lelkében egy kötelék, amit túl nehéz lenne szétszedni. - Idegesítő, makacs és nagyszájú. Oh, és mágus mester, még ha náluk nem is divat ez a kifejezés. Egy mágus mester, érted! Tud vagy kétszáz mágiát, az összes rúnát, felesküdött Hekátnak, aki mellékesen a nagymamája és Hádésznak... Durván maximalista. Nem kell nekem maximalista csaj.

- Azt hittem irreálisan magasak az elvárásaid. - vetette ellen Ayden.

- Helen még nekem is túl irreális. - vágta rá a srác. - Hidd el, jót akarok neki. A saját érdekében, még akkor is, ha semmi kedve ehhez.

- Veletek megyek.

- Nem jössz.

- Hé! A húgomat leitattam! - ellenkezett Ayden, mert tudta miért csinálja ezt Victor. Azt hiszi megvédené Helent és távol tartaná többek között azoktól, amiért el akarja vinni őt. A pasiktól.

- Az a húgod, akit azóta szívatsz, hogy egyedül merték hagyni veled. - váltott át ő is mágiára, ahogy Ayden kezdte őt a mentális videójátékban leteperni. - Helen a kuzinod, akit nem ismersz, aki új neked, akire meghagyta apád, hogy vigyázz. - sorolta az érveket. - Rosszabb lennél, mint a szűzőrség.

- Ilyen titulus nincs.

- De egy jó film. - vonta meg a vállát Victor, míg Ayden értetlenül rá nézett, majd ejtette inkább a témát, mert nem tudta mire céloz a haverja.

- Mindegy. A lényeg...

- Az tényleg egy jó film. - sétált le Helen a lépcsőn, mialatt idegesen megigazította a ruhát, amit Ellától kapott. - A szülők túlzó óvó természetét dolgozza fel, a kamaszok önmegvalósítását és a tanult leckék alkalmazását.

Ayden teljesen elvesztette a fonalat.

- Na ugye. - mosolyodott el Victor, majd megfordult, hogy lássa Helent, aki ekkor ért a lépcső aljára.

A boszorkány idegesen igazította meg ismét a ruhát. Utálta a feketét, Ella mégis ezt adta rá, állítása szerint, mert kiemelte sötétbarna haját és a mély barna szemeit. Helen szerint egy színes ruha ugyanezt megtette volna. Szemére szemceruza, pilláira festék, ajkára pedig vörös rúzs került. A haját Ella begöndörítette, amitől alapból lapockáig erő haja csak a válláig ért. Helen annak igazán örült, hogy kisebb a láb mérete Elláénál és így a lány nem erőltette rá a magassarkú cipőjét, hanem maradhatott a kényelmes fekete pántos szandáljában. De csak ennyi volt az aprócska jó dolog a helyzetben... A ruhája testhez simuló volt. Egy bodyból állt, az a kisbaba féle alul kapcsolós, mintha még totyogós lenne pelenkával. Ejtett vállú, kivágásán csipkével, ami miatt még csak melltartót sem vehetett fel alá. Szoknyája pedig pörgős szoknya, de... irtózatosan rövid. Helen tudta, ha lehajol, akkor kilátszik a bugyija.

- Én így nem megyek sehová. - jelentette ki, olyan hangon, ami eddig mindig bejött. Eddig.

- Öreg hiba, pedig ebben még Leon Sandiagot is elcsábítanád.

- Kit? - értetlenkedett Helen.

- Egy huszonkét éves brit színész, az egyik legjobb a korosztályában. Aaron Phinskyvel fog együtt forgatni nyár végén.

- Biztos... - Aaront Phinskyt ismeri, illetve ez erős túlzás. Találkozott vele, amikor Zoyáék megmentették a mágiát és kész.

- Elmaradott vagy. Haladnod kéne a korral, nagyi! - indult meg felé Victor.

Helen ki akarta tekerni a nyakát.

- NAGYI?! - kérte ki magának.

Ayden szóra nyitotta a száját, de Helen félig angolul, félig románul, félig pedig magyarul olyan válogatott sértéseket kezdett vágni Victorhoz, hogy Aydenben benn rekedt a szó és amikor csend lett... Nos... Akkor egyedül maradt.

- A mágia ágaira, csak ne kössön ki egy random faszi ágyában! Csak legyen esze Victornak és tartsa távol az egy éjszakás fazonoktól! Biszex, biztos tudja melyik akar ilyesmit... Mondjuk nincs annyi tapasztalata... Apa ki fog nyír, aztán Gábor bácsikám is... Ugyan lehetetlen, hogy kinyírjon még egy személy, ha már egyszer meghaltam, de megoldják.

~~~

Helen ki akarta nyírni Victort. Ezt érezte egész út alatt. Ezt érezte a klubba lépve is és akkor is, amikor letett elé valamilyen kétes kinézetű piát. Zöld színe volt. Minden, csak nem természetes szín. Helen még akkor is mérgesen bámult rá, amikor a fiú megitta a pohár tartamát és megpróbálta erre őt is rávenni. A lány azonban meg sem mozdult. Nem ivott egy kortyot sem, csak gyilkos pillantással meredt a fiúra, mialatt azon agyalt létezett-e olyan emberi lény a földön, aki csekély egyetlen egy nap alatt képes volt az idegeire menni és képes lett volna vízbe folytani mágikus képességei segítségével.

Látta maga előtt a hulláját, amitől halvány gonosz mosoly jelent meg a szája szegletében. Nagyon vérpezsdítő látvány volt ezt a fajankót holtan látni. Tényleg az volt.

- Pasiztál valaha életedben? - kérdezte a pohara kiürítése után Victor.

- Persze. - hiszen ott volt Sven. Férfi volt és ha nem is szerette, de erős érzelmeket táplált iránta.

- A kis kötelékeden kívül gondolom. Az nem teljesen ér. Nem sok tényleges közötök van hozzá.

Megöli.

- Értem, szóval nem. - válaszolta meg a kérdését Victor.

Tuti kinyírja. Ha haza fele belöki a sikátorba és egy jó mágiát használ, tűnhet kutyatámadásnak...

- Pasik megkörnyékeztek már meg?

- Azért a jobb csajokhoz tartozok, nem az esélytelenekhez. - vágta rá sértetten Helen, mert rengeteg idióta, hülye vagy csak simán szerencsétlen volt a gimiben és egyéb helyeken ismerős ismerőse , akik üzenetben keresték meg és akartak tőle randit a lehető legirritálóbb beszélgetés kezdeményezési lehetőséggel, amivel csak aktuálisan elő tudtak rukkolni.

- Honnan tudjam, hogy mi az ízlés Romániában? - mosolyodott el a srác gúnyosan.

Egoista...

- Szép arcod van, jó alakod, kapós lennél, ha akarnál valamit egy sráctól, tehát feltételezem, hogy mindet lekoptattad. - váltott át komolyra.

- Miért, te egy csajt, aki azt írja tecccel, három c-vel és szia helyett azt, hogy sijaaa, mit tennél?

- Letiltanám a picsába. - vágta rá Victor, mire Helen arcára halvány mosoly ült ki.

Jó, talán mégse menthetetlenül faragatlan fatuskó, csak simán tuskó. Attól még a kutyatámadás gondolatát nem vetette el Helen. Különben is a kutyák szeretik a botokat, a tuskó meg egy óriási bot. Tökéletes terv.

- A lényeg, Helen. - sóhajtotta Victor. - Hogy ha én most itt hagylak, de hallótávolságon belül leszek, akkor ne küld el egy mondat után a srácokat, akik megkörnyékeznek.

Helen be akart szólni, de Victor fogta magát, felállt és átült a bárpulthoz, olyan fejjel, mintha csak ismerkedett volna Helennel és nem együtt jöttek volna. A boszorkány nagyon próbált nem felrobbanni. Most komolyan itt kell ülnie, eljátszania, hogy issza ezt a szörnyen pocsék kinézetű valamit és...

- Szia... Az a srác a pasid, akivel az előbb beszéltél? - lépett hozzá egy fekete hajú srác, amitől Helen rögvest vágott egy fintort. Miért pont fekete haja van?!

- Nem. Az egy tuskó. - mondta ki őszintén Helen, csakhogy bosszantsa Victort, ha ugyan tényleg kihallgatja a beszélgetését.

- Sajnálom. Vannak itt parasztok. Esetleg meghívhatlak egy italra? - vonta fel a szemöldökét.

Helen meg vett egy mély levegőt, mert a gesztus... Kísértetiesen emlékeztette Sven mozdulatára.

- Nem kell. Van még. - emelte meg a zöld trutyit. Mért pont zöld?!

- Öhm... Oké... - nevette el magát a srác. - És külföldi vagy, ugye? Mármint... van egy enyhe akcentusod...

- Ja. Az vagyok és nem ismerkedem.

- Oh... Értem. Ne haragudj.

- Nem haragszom. - a tuskóra annál inkább.

A srác felállt és arrébb sétált, vissza a haverjaihoz, akik röhögtek. Tuti valami hülye fogadás miatt jött csak oda hozzá.

 -"Komolyan?!" - hallotta meg a fejében Victor hangját, mire összerezzent. - "Tudod, az el akarom tűntetni a köteléket és a nem akarok pasit, nem megy egyszerre."

- Jó nekem pasi nélkül is... - mormogta az orra alatt Helen.

- "Nem kezdjük elölről ezt a beszélgetést!" - szólta meg a srác. - "Figyelj. A pasik nem bonyolult létformák. Szeretjük a kerek cicit, a formás segget és ha egy csaj arányos és a minimumnál egy szinttel magasabban megüti a szépet."

Helen először azt hitte rosszul fordította le a mondatot, de nem, Victor tényleg ezt mondta neki.

- Megöllek... - motyogta.

- "Jó, de majd csak akkor, ha összeszedtünk neked egy pasit."

- Egy hónapig leszek itt... - sziszegte a fogai között. - Minek egy hónapra pasi?!

- "Hogy elhalványítsa a köteléket és a stréber kis szívedben végre legyen hely a srácon kívül másnak is."

Helen összepréselte az ajkait, mert... ez betalált. Nem hajlandó tudomást venni Svenről és pont ezzel egyre inkább táplálja azt a szart, amit nem kellene. Ha így halad sosem fog tudni kialakítani egyetlen egy normális párkapcsolatot sem, mert mindig valaki mást fog akarni.

A lány nyelt egyet, majd még egyet. Victor lehet, hogy egy idegesítő pojáca, de igaza van és ezt roppant nehéz volt beismerni.

- "Lepörgetted okoskis 'mindent-is-túlagyalok'  fejedben a logikus érvelésemet?"

Helen mély levegőt vett és nagyon próbálta nem felkapni a vizet. Ez a fiú makacs, tolakodó, idegesítő, okoskodó, vájkálkodó és... A rohadt. Rá hasonlít! Helenre! Remek, saját magát akarja kinyíratni egy veszett kutyával.

Helen aprót biccentett válaszul, majd körbenézett a klubban. Amúgy a díszítésé meglehetősen izgalmas volt. Tetszettek neki a lampionok, a színes fények és, hogy volt egy teljesen különálló ivós rész, ahol lehetett beszélgetni és ismerkedni és nem hallatszott a zene. Az emberekkel annál több baja volt és a felé közeledő sráccal is.

- Hali... Öhm...

Helen próbált bátorítóan rámosolyogni a srácra, de hirtelen összevonta a szemöldökét, amikor a srác... konkrétan megfordult és kereket oldott. Nagyon próbált nem röhögni, de nehezen ment neki, főleg mert Victor hangosan nyerített a fejében.

- "Szerencsétlen. Figyu, tíz óránál. Nem néz ki gázul."

- "Akkor nem hasonlít rád, az már jó." - üzente vissza gondolatban Helen, mire meglepettséget vélt felfedezni a mádik oldalon.

- Szia, miért ül egy csinos lány egyedül egy asztalnál?

- "Mint, aki élni akar, Helen!" - szólt rá Victor.

Ennél morbidabb ismerkedést el se tudott a boszorkány képzelni. Victor a fejében van és hallja, ahogy a pasik próbálkoznak nála. Mekkora gáz már...

Helen viszont még gázabbul viselkedett, mert képen röhögte a srácot, leszállt a székről, faképen hagyva őt és meg sem állt Victorig. A srác pislogva fordult hátra, kérdőn széttárta a kezeit, míg Helen hangosan nevetve felült mellé. A zöld kétes kinézetű alkoholt inkább az asztalon "felejtette".

- Ez meg mi volt? - értetlenkedett Victor, amikor Helenre nézett. Kékes szemei értetlenül fénylettek, szőkésbarna hajában a szőke csíkok a lampionok miatt vöröses árnyalatúnak tűntek.

- Most komolyan... Erre tudod milyen választ várt?! - kérdezte Helen, míg Victor értetlenül megvonta a vállát. - Oh, tényleg csinosnak gondolsz? - vékonyította el rájátszottan a hangját Helen és szakadt ki belőle ismét a nevetés.

Victor egy másodperccel később csatlakozott hozzá, ahogy visszapörgette a srác kérdését: "Miért ül egy csinos lány egyedül egy asztalnál".

Helen a könnyeit törölgette és titkon örült neki, hogy Ella vízálló szemceruzát és spirált tett a szemére.

- Merlin szakállára... Hülye picsának nézek ki! - röhögött tovább Helen.

- Erős túlzás! - nevetett tovább vele Victor.

- Mért akkor, hogy nézek ki?

Victor csak Helenre mutatott és megrázta a fejét.

- Nem, nem, nem! Nem dőlök be ennek!

Helenből ismét kiszakadt a nevetés, de olyan hangosan, hogy többen rákapták a fejüket. Jó sokan. Victor pedig tudat alatt tisztában volt vele, hogy Helent le kéne itatnia és akkor a pasik özönleni fognak. Ha akar válogatni is tudna közüllük a tompult feje miatt... nyomban  ki is kért egy tíz shotból álló italmenüt.

- Nos, Helen Smith! - vett a kezébe egy shotot, amikor a barista kiadta nekik az italokat. - Az ismeretségünkre és a csinos vagyok univerzális kérdésére!

Helen tiszta szívből nevetett, mialatt magát is meglepve felkapott egy poharat az eléjük tett tálcáról. Koccintott Victorral és lehúzta az italt. Az első meglepetése az volt, hogy nagyon finom epres ízű volt a lötty. Egyáltalán nem volt savanyú, mint a legtöbb alkoholos ital. Nem marta a torkát, hanem pont jó volt. Azon mondjuk meglepődött, hogy úgy tűnt Victornak is ízlik.

- Na jó, közelítsük meg máshonnan a dolgot. - vette fel a következő poharat Victor. - Milyen pasik tetszenek?

Helen elgondolkodott, mialatt rögtön Sven testmagassága, alkata, hajszíne és szemei ugrottak be. Gyorsan ivott inkább még egy shottot, fedje csak fátyol ezt a képet. Jó sötét fátyol...

- Nem tudom. - rázta meg a fejét.

- Szőke, fekete, barna, vörös, egzotikus hajszínű? - faggatta Victor.

Már csak azért sem fogja azt mondani, hogy fekete...

- Szőke és a barna. - válaszolta.

- Testalkat? Duci, sovány, sportos, alacsony, magas?

- Magasabb, legalábbis velem egy magas, vagy nálam magasabb legyen és lehetőség szerint normál, vagy sportos alkatú.

- Ilyen diplomatikus választ... Földhöz ragadt vagy boszi létedre. - gúnyolódott vele Victor. Helen válaszul gyerekesen kiöltötte rá a nyelvét és mosolyogva elvett még egy piát, nagyon finom édes volt. - Oké, idősebb, fiatalabb, veled egyidős?

- Velem egyidős, vagy idősebb.

- Szakál és bajusz?

- Nem... - vágott egy grimaszt.

- Szemüveg?

- Az mindegy. Én is az lennék, ha nem kontaktlencséznék. - vonta meg a vállát.

- Tényleg? Nem is láttam... - hajolt előre Victor, kicsit közelebb is, mint Helen normál esetben engedett volna.

A lány nyelt egyet, ahogy megcsapta valamilyen parfüm illata, nem volt brutális. Pont kellemes volt, ami... őszintén szólva nagyon ritka mert általában, akik parfümöt használnak, azok kegyetlenül túltolják a mennyiséget és bele lehet dögleni a bűzbe a két méteres közelükben. Komolyan, ez már nem a középkor, vagy a reneszánsz időszak! Létezik csap, benne vízzel!

- Tényleg! Látom. De durva. Olly is kontaktlencsés, de nála tisztán látszik a kék szeme miatt. - mosolyodott el Victor és húzódott el a kezébe véve egy shottot. - Nos... hol is tartottunk... - húzta le a piát. - Áh, igen. Stílus! Rocker, hippi...

- Normális. - vágta rá Helen. - Na jó, esetleg a talpig fekete gót még oké. - azért az tényleg tetszett neki Svennél.

- Gót? Komolyan?! Egy hulla mániás, temetőbe járó, Hádész beütésű, Alvilági pasit akarsz?!

Helen az ajkára harapott.

- Nem kell gótnak lennie, csak hordjon feketét. - válaszolta a lány.

- Ahha... - vett el még egy poharat a srác és mérte végig a terepet. - Oké, akkor ott azt a srácot, azt, azt, meg azt próbálod meg becserkészni.

- Becserkészni... - ízlelgette a szót Helen. - Ahhoz kell még ital. - küldte le az utolsó shotját. - Hm... Ez nem lesz elég.

- Nicsak. A bátor Helen Smith fél valamitől?

- Nem, szíverősítő kell, nehogy kinyírjam őket. És mellette ápolom a türelmemet.

- Értem, azért nem öltél még meg.

- Ez így van! - biccentett egyet Helen, majd behajolt a pultba és olyan kedves mosolyt villantott a baristára, hogy az azonnal ugrott hozzá.

Victor felvont szemöldökkel figyelte, ahogy Helen italt rendelt a sráctól, majd a hirtelen máshová kapta a fejét, egész pontosan a lány szoknyájára, ami tényleg rövid volt... Szólnia kell majd Aydennek, hogy ne hagyja Ellát ebben sehová se menni, mert még a végén baja esik, legalábbis ő hirtelen nagyon elmélyült Helen combjaiban és meg kellett ráznia a fejét, hogy emlékeztesse magát... Mire is? Ja, igen! Helen nem az esete. Egyáltalán nem. Ő a szőkékre bukik, nem a barnákra, pláne nem a sötétbarnákra. Azokban van egy fajta túlzó magabiztosság, bölcsesség. A szőkékben nincs, azokkal lehet vicceskedni, alacsony a mércéjük a szőkenős viccek miatt és...

A rohadt.

Nyelt egyet és egyenesen Helen felsőjére nézett. A csipkére, ahol... Eddig is látszott Helennek a... Túl sokat ivott. Ellát pedig vissza kell fogni, nagyon kamaszodik. Lehet nem szűz már? Végülis, ha ilyen ruhái vannak... de azt, hogy titkolhatta el előlük?! Igazából simán, ő is eltitkolta előle, ahogy Ayden is.

Victor vett egy mély levegő és nagyon gyorsan lehúzta azt a piát, amit a barista éppen letett eléjük. Helen elvette a saját poharát, kifizette az összeget, csak itt esett le Victornak, hogy a csaj meghívta, ami zavarta.

Állj. Miért zavarja, mikor ez nem egy randi?!

- Táncolunk? - nézett rá Helen, mikor letette a poharat.

- Mi?! - értetlenkedett Victor.

- Táncolunk? Vagy nem tudsz?

- Tudok! Csak...

- Mi van beijedtél, tuskó? - vonta fel a szemöldökét kihívóan Helen.

- Túl sokat ittál.

- De te is. A combomat és mellemet csekkoltad le.

Victor megrázta a fejét.

- Nem! Nem csináltam ilyet!

- Persze. Én meg nem flörtöltem a baristával, hogy egy italt fizessek, de mégis kettőt kapjak.

Victor elvigyorodott, mert tetszett neki ez az új irány. Még akkor is, ha esze ágában sem volt Helent felszedni.

- Oké, táncoljunk. De ha legközelebb jövünk, összeszedsz egy pasit.

- Ahhhh. - sóhajtotta Helen, de karon ragadta Victort, felkapa a retiküljét és átrángatta a táncparkettre.

~~~

Mr. Palmer valamiért nem tudott ajtót nyitni a hotel területére. Kénytelen volt a vele egy utcányira lévő panzióba ajtót nyitni és onnan felcaplatni a domb oldalon át egészen a Hotel Castillo-ig, hogy rájöjjön mi történt a Jacksonokkal. Az már önmagában rosszat jelentett, hogy képtelen megnyitni egy nyilvános szállodába egy teleportáló ajtót, de a tény, hogy a Jackson család ott tartózkodik még rosszabb. A fél karját fel tette volna, hogy valamelyik Jackson csinált valamit. Ötvenszázalékban Dan Jacksont gyanúsította, a fenn maradó ötvenben az összes többit. Mindegyik félvér, ez elég ok.

John Palmernek nem volt könnyű dolga, ugyanis mindenhol zsaruk sündörögtek. A szokásos könyvtárosi dumával is öt percbe tellett, hogy bejusson az épületbe és még így is egy zsaru folyamatosan a nyakában lihegett.

A többi rendőr szerencsére nem rá figyelt, ugyanis az egyik szobát különösen gondosan átnézték. Hamar rájött arra Mr. Palmer, hogy abban a szobában nem felmérnek, hanem kutatnak. Biztos volt benne, hogy az a szoba Gregorio Cortezé és Ingrid Jacksoné.

Mr. Palmer sorban haladt végig a szobákon a sarokból indult és milyen jól tette, ugyanis egy ismert könyvet pillantott meg az ágyon. A férfi nyelt egyet, majd az egyetlen ép kézláb ötletéhez folyamodott.

- Elnézést, uram. A kollégái véletlenül nem találtak arra utaló nyomot, hogy az egykori áruló kém, Ingrid Jackson szállt meg itt? - döntötte jellegzetes mozdulattal oldalra a fejét, amitől egyszerre volt szerény, ám mégis magabiztos a külleme.

- Nem adhatok ki információt a nyomozás folyamatáról. - felelte a férfi, mire Mr. Palmer mély levegőt vett és nyájas mosoly jelent meg az arcán.

- Ugyan már, drága rendőr úr. - tárta szét a karját. - Jól tudom, hogy ő szállt meg itt. Évek óta próbálom lefülelni a régi kémnőt, aki ma már visszavonult az éles akcióktól, főleg mióta a gyermekei elérték a kamaszkort. - jöttek könnyedén a nyelvére a hazugságok. - Érdekli miért próbálom lefülelni? Hát hogyne érdekelné! - nem hagyta szóhoz jutni a férfit. - Látja azt a könyvet? - mutatott a Libris fabulára, ami összecsukva ott hevert az ágyon, senki sem ért hozzá, amit jól is tettek, mert Mr. Palmernek volt egy sanda gyanúja, hogy a könyv megint meglepte őket. - Az a könyv egy roppan ritka 12. századbéli, antik mesekönyv, mondhatnám úgy is, hogy minden mese alappilére. Grimmék, Andersen! Minden nagy meseíró innen szedte ötleteit, ezek alapozták meg történeteiket és máig ezek a mesék mozgatják a disneyt és minden egyebet. Becsült értéke... - hajolt bizalmasan a rendőrhöz. - Megvan majdnem ötven milliárd dollár!

- Hűha... - nem tűnt lenyűgözöttnek a rendőr, amiből Mr. Palmer rögtön levágta, hogy nem egy nagy műveltségű férfit fogott ki.

- Nem hisz nekem! Hallatlan... - morgolódott az orra alatt. - Elővegyem tán a papírjaimat? A legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező Metropolitan könyvtárosának talán a szava mit sem ér?!

- Nem uram, nem akartam megsérteni, csupán... Az csak egy könyv...

- Értem, tehát a Barcelonai Szent Család-templom nem több, mint egy lakóház. Mindent értek kedves uram.

- Az Spanyolország egyik legnagyobb kulturális - kezdte volna mérgesen a férfi.

- Kétlem, ha egy 12. századbéli könyv nem több, mint puszta könyv. Akkor a 19. században épült templom, csupán egy lakóház.

A rendőr mérgében paprika vörössé vált. Jól hallhatóan felmordult, miközben Mr. Palmer szerepéhez hűen játszotta a sértett felet.

- Jól van, vigye a könyvét, ahová csak akarja! - vágta hozzá a rendőr és mérgesen elsétált a többiek felé, magában füstölögve.

Mr. Palmer széles mosollyal a száján lökte be az ajtót a rendőr eltűnése után és indult meg a Libris fabula felé. Arcán vidámság ült, szemében fény csillant, ahogy megszólalt:

- Még hogy a helyi rendfenntartás embereit nem célszerű idegesíteni... - vette fel a Libris fabulát, majd felsóhajtott. - Adja ég, hogy volt eszetek... - nyitotta fel a könyvet, ahol rögtön meglátta a rajzokat, mellette pedig a mesét. - Percy Jackson, Atlantica királya... - rázta meg a fejét, ahogy meglátta kicsoda is Triton. - Jaj édes istenek, hogy szedlek ki titeket ebből a könyvből...

A férfi előre lapozott, kereste, hogy a mese hol tart a folyamatban, majd ahogy megtalálta, hirtelen le is fagyott. Figyelte a betűket, amik folyamatosan jelentek meg a hófehér lapon. Nem lassítottak és hirtelen nagyon is biztos volt benne, hogy óriási baj van.

A hóna alá vágta a könyvet, mit sem törődve a rendőrökkel, akik közül egy nagyon szeretett volna neki kérdéseket feltenni és megindult inkább vissza az ajtó felé. Gondterhelt arccal ért vissza a könyvtárba. A Libris fabulát lehajította az asztalra és felcsapta a könyvet.

- Rohadt élet... - mormogta. - Jenkins!

- Igen, uram? - kérdezte az öreg, de ekkor kiszúrta a könyvet. - Ójaj... Óva intettem Dant, hogy olvasson a könyvből.

- Nem ő volt... megemlíti a történet. Adel és Lena. Csak tudnám mit keresett Dannel a könyv... Hogy szedjük ki őket belőle?

- Sehogy. - felelte Jenkins. - A mese szabályai egyértelműek nem lehet csak úgy kiszólítani valakit egy mesekönyvből, csak be.

- A meseszerepek egyszer kiosztódtak egy teljes német városra! - vetette ellen a könyvtáros. - Ott is megoldották a kis könyvtárosok a helyzetet. 

- Az más. Ott szerepeket olvastak élő emberekre. Nem a szereplők léptek elő a könyvből.

- Akkor semmi esély?

Jenkins összepréselte az ajkait és megrázta a fejét.

- Az nem lehet, hogy a történelem egyik, ha nem a legerősebb félvér családját véglegesen elnyelte egy mesekönyv!

~~~

Victor első gondolata az volt, ahogy Helen Smith berángatta a táncparkettre, hogy ezt még több szempontból is meg fogja bánni. Feltett szándéka volt, hogy a lánynak találjon valakit. Igazából mindegy volt, hogy ki az. Srác, lány, idős, fiatal, mindegy. Azért kell, hogy a Helen vérében lüktető kötelék ráeszméljen a tényre, hogy a fiú nem érdeklődik Helen iránt. Victor teljesen biztos volt abban, hogy a srác túltette magát Helenen és a lánynak is ezt kell tennie, ahhoz pedig kell valaki.

Hogy pontosan milyen okból is bánta volna meg ezt az egészet Victor? Nos egyrészről, bármilyen lazán képes viselkedni a fiú, valójában megvannak a maga sarkalatos dolgai. Szereti, ha minden a helyén van, ha a dolgok úgy történnek, ahogy azt ő eltervezte. Igaz, nem erőszakos, ha nem jönne össze, akkor majd máskor megvalósítja céljait, de attól még az nem szerepelt a célok valamely listapontjában, hogy Helennel táncol. Az sem, hogy lecsekkolta őt. A lány egy idegesítő kis stréber, aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud másoknál. Azt, hogy bármit megtehet, azt is, amit mások nem. Halálos nyugalommal megvezette volna őket és elhitette volna, hogy nem mágus, ha nem jön szóba és nem lát rá utaló jelet, hogy ők is varázsképességek birtokában vannak Aydennel. Bár ezt nem rótta fel neki Victor, ő sem tenne másképp fordított szituációban. De... (Igen, itt nincs vége.) Helen fontoskodó, dirigáló, vezetőnek hiszi magát, amire itt nincs szükség és mindezek mellett megvan az a különleges képessége, ami nyilvánvalóan a vezetői múltjából fakadt, hogy irányítani tudta az embereket. Elég volt egy szemvillanás, hogy az ember összeszarja magát és ugorjon, illetve egy szempillarebegtetés, hogy holdkórosként menjen a neki szánt feladatát elvégezni, akire csak rápillantott.

Victornak ez nem kellett. Egyáltalán nem kellett és mégis rég nem élvezett semmit sem annyira, mint Helennel a táncot. A sötét, zenétől hangos teremben jött rá arra, hogy a lányban van valami más dolog. Olyasmi, amit eddig nem mutatott meg... nos, igencsak rövid ismeretségük alatt, hogy van benne egy láng, egy kis fény, ami nagyon ritkán ragyog fel, ám akkor olyan fénnyel ég, hogy annak a hatása alól lehetetlenség kikerülni.

Így rekedt Victor a táncparketten Helen Smith-el.

A lány mozgott, folyamatosan, csillapíthatatlanul. Nem tekerte a csípőjét úgy, mint egy kígyó. Nem simított végig a testén kívánatosan, mint ahogy a suliban a kis gimisek próbálták leutánozni a színésznőktől, ezeket a roppant nőies mozdulatokat, amiket a filmekben csináltak. Nem. Egyáltalán nem. Helen-en csak feszült a ruha, csak elővillantak a combjai, de nem ez számított. Az energiája. Az igen. És az mindenkit túlragyogott a teremben.

Victort pedig sütkérezett a fényében. Valahonnan nagyon hamar rájött Helen mozgására és arra, hogyan tudja a lányt úgy irányítani, ahogy ő akarta, mert nem hagyta ám magát irányítani. Innen is tudta, hogy Helen vezető. Még egy pont abban, hogy miért nem az esete, akármit is akar gondolni Ayden. Egy lány ne irányítsa őt, mikor erre mindig ő pályázik, sőt nem pályázik. Ez így van és kész, neki kell irányítania.

A fiúnak harmadszorra kellett visszavennie az irányítást, azaz a vezetést a táncban, mikor meghallotta Helen csilingelő nevetését.

- Nem bírod, ha nem te irányítasz, mi? - kiáltotta a hangos zenétől Helen.

- A táncban a férfi vezet. LMBTQ tartalmak ide vagy oda, ez évszázadok óta hagyomány. - mosolyodott el Victor és annak elkerülése végett, hogy hangosan kelljen ordibálnia, inkább Helen füléhez hajolt.

- Aha, inkább az egódat bántja, tuskó. - vágta rá Helen. Victor fülét csikizte a lány lehelete.

- Ha pasival táncolok, akkor is én vezetek, megnyugtatlak. Tehát, mondjuk, hogy ebben még akad ráció.

Helen hirtelen húzódott el a fiútól. Pislogva meredt Victorra, akinek arcára lassú mosoly húzódott.

- Várj... te... - pörgette végig ittas fejében az infókat Helen.

- Biszex vagyok alapból, de igazából eddig egy sráccal táncoltam, Eliottal. És csak azért, mert elvesztettünk Cammel és Finleyvel szemben egy fogadást. - mosolyodott el, ha lehetséges még széleseben a srác. Jó volt látni, hogy ezt a csajt meg lehet döbbenteni.

- Oh, értem. - biccentett Helen.

- Ezek szerint te full hetero vagy. - jegyezte meg Victor. Helen összevont szemöldökét látva azonban visszahajolt a füle mellé és megismételte a kijelentését.

- Ja, aha, eléggé. - vörösödött el zavarában a lány. Náluk Romániában ez ritka volt. Nem nagyon volt olyan közeli ismerőse, akik más szexuális identitásúak.

Victor elvigyorodott, ahogy Helen Smith vörösödő arcát meglátta. Kifejezetten mámorító érzés volt, ahogy a lány zavarba jött. Volt benne valami plusz. Valami, amitől egy gonosz macska nyújtózni kezdett a lelkében, amitől feltámadt benne egy eddig ismeretlen ösztön. Szerette alapból a lányokat zavarba hozni, de Helennel ezt csinálni egyszerűen túl mókás volt, túl... Nem tudta pontosan mi, csak érezte.

- Mik ezek a rövid válaszok? Hm? - feszíttette tovább a húrt.

Helen ráemelte a tekintetét és szóra akarta nyitni a száját. A baj ott kezdődött, hogy kezdte kiugrálni magából a piát, így rájött olyan apróságokra, minthogy Victor mennyire közel is áll hozzá.

- Hűha... - pislantott egyet a lány, ahogy kiszúrta, hogy a srác haja, igazából nem csak sötétszőke, hanem vannak kifejezetten barna tincsek is benne, sőt néhol feketés is.

Vagy ezt csak a fények miatt tűnik úgy?

- Mi az? - vonta fel az egyik szemöldökét Victor, arcán a letörölhetetlen mosoly ott ült.

Helen pedig csak lesütött tekintettel megrázta a fejét, majd felnézett ismét. Kár volt, Victor szóbeli választ várt és a hangos zene miatt még közelebb hajolt Helenhez, nehogy lemaradjon a lány magyarázatáról.

A boszorkány szemei elkerekedtek, ahogy az orra súrolta Victorét. Úgy megrémült, hogy elfelejtett táncolni és valamilyen okból kifolyólag még a fiú is abbahagyta a táncot. A kezei eddig hol Helen kezén, hol a derekán, hol pedig a vállán vagy simán a levegőben voltak, most viszont hirtelen szorította meg jobb kezével a lány derekát, míg a másikat a nyakán tartotta, mert... Nos. Mert félre tűrte Helen haját korábban, hogy hozzá férjen a fülkagylójához, de most ez nem tűnt a legjobb lépésnek.

Helen nyelt egyet, mialatt a fiú barna szemeit figyelte. Mogyoró árnyalatúak voltak, néhol egyértelműen dióra emlékeztető világosabb árnyalattal, máshol pedig gesztenyés színt vett fel. Totál őszi volt. Sötétszőke hajában a világos tincsek pedig teljesen nyáriassá tették őt, élénkké és vidámmá, pedig nem létezett nála nagyobb tuskó a helyen, az fix.

- Öhm... - lépett határozottan hátra Victor, amitől Helen nem tudta hogyan kellene éreznie magát. Illetve, de. Tudta. Meg kellene nyugodnia, ehelyett egyáltalán nem ezt érezte. A pia az oka, más nem állhat ennek az érzésnek a hátterében. - Ideje menni, nem gondolod?

- De. - biccentett egy határozottat Helen, mégsem mozdult meg.

A lábai egyszerűen belemerevedek a talajba, akár egy betonalapzat. Lehet még egy ütve-fúróval sem lehetett volna arrébb állítani őt.

- Kivéve persze... - kereste a megfelelő szavakat Victor és próbált visszatalálni saját magához. - Ha... - régen volt valami ennyire nehéz, frusztráló, kínos és... a többit inkább kiverte a fejéből, mert egyáltalán nem tetszett neki. - Ha szeretnél bepróbálkozni még több srácnál. - ez kizárt. Ez után a tánc után és összetalálkozás, csók kerülő szemezés után elképzelhetetlen opció.

Helen elnevette magát és ezzel meg is törte a jeget. Victor arcára lassú gúnyos mosoly húzódott.

- Pedig egy ilyen tánccal garantáltan kihalászhatnád azt a szerencsétlen keszeget, akit megsütsz a vérszerződésed levében. - mondta a fiú.

- Na jó! Súlyos eset vagy! - emelte fel a kezeit Helen és indult meg a kijárat felé.

Victor nem indult azonnal utána. Lefoglalta, hogy megbámulja Helent, ahogy a combjain az izmok megfeszültek, ahogy a cipő miatt lágy ritmusban ringott jobbra és balra a feneke, pedig nem is magassarkúban volt... Kínzó volt és az alkohol tette. Más nem lehetett a hátterében. Vett egy mély levegőt a fiú és megindult a lány után.

Helen még akkor is hangosan röhögött, amikor haza felé tartottak. Ivott már, ezt őszintén bevallotta volna bárkinek is. De... Ennyit azért nem ivott még korábban, mint amennyit most. Maximum annyi volt eddig a nagy "ívás", hogy amikor Márti vigyázott rájuk és elfogyasztott esténként egy pohár vörösbort, akkor töltött egy keveset Helennek és Zitának is. Vagy még akkor fogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholt, amikor a H.V.M. segítéségével sikeresen beosztották, hogy pontosan milyen tematika alapján haladjanak Zoya és a többi mágus kiképzésével és ezt az egészet le is tesztelték, még pedig kiemelkedő eredményekkel. Dehát... ezen az ünnepi estén sem ivott annyit, mint most.

Victort egy pillanat erejéig... elkezdte számba venni. Biztos, hogy csak az alkohol műve volt. Victort egy faragatlan tuskó. Ezt többször kifejtette és nem lehet olyan ízlés ficamos, hogy a Hádész vérű elérhetetlen Sven után átváltson egy egoista, önimádó, bunkó kreténre.

Hűha... ezt el kell mesélnie Iannek. Ki fog térni a hitéből. Már, nem mintha bejönne neki Victor. Nem. Egyáltalán nem. Jó, a humora az egész jó, de itt ki is fújtak a továbbiak. Bár mondjuk azért segítőkész is, mert szeretné ha szabadon élhetne a vérszerződés nélkül, ami eddig folyamatosan a sarkában toporgott. De ennyi.

Helennek igazán még jobban beütött a pia, ahogy az eddigi légkondicionált helységből egyre jobban arcon csapta az aszfaltból visszaáradó nyári meleg. Örült annak, hogy Victor[ tudta merre kell haza menni, mert ő még józanul sem igazodott ki annyira a városon, nemhogy ittasan. Egy ilyen ruhában pedig inkább nem kísérletezett volna a random emberek leszólításával.

A boszorkány viszont hamar rájött, hogy jó utcában és jó lépcsőn sétálnak felfele, ahogy az ajtó kinyílt és benne egy kicsit sem kedves arcú Ayden állt.

- Szia, haver! - ölelte át félig Victor a srácot.

- Én ki foglak egyszer belezni. - rázta meg a fejét Ayden.

- Hé! Itt van! Egyben! Kikosarazta az összes palit! Erényein csorba nem esett! Pedig rövid az a szoknya! - sétált be a házba a fiú.

Helen csak elnevette magát, mialatt szorosan megölelte Aydent.

- Ha kibelezed szólj! Nézni akarom! Szenzációs. A tuskót kivájják! - röhögött tovább.

Ayden megrázta a fejét, elkapta az unokatestvére derekát és nemes egyszerűséggel beforgatta a házba.

~~~

Ian Cabra idegesen ült reggel az anyja irodájában. A telefonján már legalább három üzenetet küldött Helennek, hogy elképzelhető, hogy irtózatosan nagy szarba került, de a boszorkány eltűnt. Ez Ian alapból nem zavarta volna. Tudta, hogy most van családi nyaraláson, de ez életbevágó helyzet volt.

A másik, ami kifejezetten idegesítette, hogy Amy Jackson három napja nem válaszolt az üzeneteire. A napokban egész sokat beszélgettek, úgy mióta Amy szakított Ethannel és ezt Ian is megtudta. Ian kezdte azt érezni, hogy megtalálta a közös hangot Amyvel, még akkor is, ha nem a magánéleti dolgaikról beszélgettek. Ian nem hitt abban a tisztalapos hülyeségben, amiről a vörös papolt neki, de szeretett beszélgetni vele a mágiáról. Érdekes volt Amy Jackson szemlélete, annyira könyvtárosi, tudományos, egyedi és izgalmas, hogy Ian észre se vette, hogy olyan dolgokat oszt meg vele, amiket Helennel nem szokott, mert... Nos. Helen más. Ő a maga módján szabálykövető, önfejű és öntörvényű, továbbá makacs. Ha Ian előhozakodna vele, hogy miket nem tart logikusnak a mágia működésében, Helen több, mint valószínű, hogy kioktatná őt. A fiú pedig nem kioktatásra, hanem megvitatásra vágyott.

A fiú még a napokban Natalieval is sokat beszélt, aki már lassan egy éve azon fáradozott, amire Zoya és Helen megkérte őt és hét pecsétes titoknak számított. Őszintén érdekelte volna, hogy mit titkol ennyire a húga előle, mert tudta, hogy több minden van a háttérben. Az anyja viselkedésén is látta, mert az anyja... sokkal körültekintőbb és védekezőbb lett, pedig régen sem volt semmi. De most mindent lezárt, amit csak lehetett.

Irana Cabra tíz percig várakoztatta a fiát. Élvezte annak türelmetlenségét és halvány mosollyal sétált be az irodájába.

- Szia. - köszönt neki Ian, mialatt zsebre vágta a telefonját.

- Szervusz, Ian. - mosolygott rá meglepően kedvesen Irana, amiből Ian rögtön tudta, hogy kolosszális méretű bajban van.

- Miről akartál beszélni? - próbált Ian fesztelen lenni.

Az anyja a zsebébe nyúlt, mire Ian megfeszült egy pillanatra. Egyre jobban kezdte látni az anyja hibáit, ahogyan idősödött és... egyre jobban rettegett tőle. Látta, hogy az anyja mire képes és tudta, hogy amit ő látott az valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Minden egyes tette sokkal mélyebbre nyúlik, olyan mélyre, mint a datolyafák gyökerei, ahogy próbálnak eljutni a méterre lévő vízhez.

A nő egy fényképet húzott elő a zsebéből. Ian pedig ledermedt egy pillanatra, majd az arcára tökéletes nyugalom ült ki. Kérdőn pillantott fel az anyjára, várta, hogy ő tegye meg az elő lépést.

- A műholdas felvételeinken szúrta ki az egyik katona. Ki ez a lány?

Egy szőke hajú lány volt a képen. Ian tudta, hogy ki, hiszen a barátnője volt, de ezt esze ágában sem volt, addig kimondani, amíg az anyja nem fogalmaz egyértelműen.

- Szerintem pontosan tudod ki ő. Nemde? - vonta fel a szemöldökét, még ha az anyja ellen sosem tudott játszmázni, nem hitte, hogy létezik olyan ember, aki tudna. Még Edmund Jacksonban sem bízott.

- Elina Nordström. - mondta ki a lány nevét Irana, ami úgy hangzott, akár egy halálos ítélet Ian számára. - Skandináv. Boszorkány. A barátnőd. - tények. - Először nem volt furcsa, hogy van barátnőd. Fiatal vagy, már elmúltál 17 éves. Normális dolog a románc. - Ian erre nem állt készen, mert mindig van egy de... egy habár, egy ám, vagy egy viszont. - Ámbár... - kezdődik. - Felettébb furcsának találtam a tényt, hogy hogyan ismerkedhettél össze egy skandináv boszorkánnyal, így lenyomoztattam.

Ian az asztal alatt ökölbe szorította a kezét, de az arcára nem hagyta, hogy bármilyen érzelem kiüljön. Az anyja, Irana pedig csak folytatta:

- Elina Nordström sosem járt Oroszországban, összesen két alkalmat leszámítva. Mind a kétszer a saját rezidenciánkon töltötte az éjszakát, amiket te használsz. - tárgyilagos fogalmazás, irtó nagy szarban van. - A lány sosem járt az országán kívül, leszámítva, amikor elég érdekes helyeken felszívódik, mintha csak lesétált volna a térképről két-három órára. Ezután szúrtam ki, hogy ez nálad is előfordul...

- Szeretek elvonulni a rezidencián. - vágta rá Ian, mert ez tény volt, az inas és a szobalányok is tudták.

- Igenám, de ilyenkor egyáltalán nem találnak téged. Ezt mondták, amikor rákérdeztem. Tehát édes egyetlen fiam, mit rejtegetsz előlem? Hol ismerted meg ezt a boszorkányt? Az én mágusamtól nem vagy hajlandó tanulni, de mástól igen?

Ian nem használta a képességét sosem az anyja előtt.

A fiú arcára lágy mosoly ült.

- Tudod, hogy nem vagyok oda a mágus képességeimért, anyám. - színtiszta begyakorolt hazugság. - A lányt amúgy skandináviában ismertem meg, amikor véletlenül rosszul használtam az erőmet és teleportáltam. Ő segített hazajutnom és onnantól telefonon tartottuk a kapcsolatot. Bár nem kifejezetten értem, hogy miért tartozom neked magyarázkodással a barátnőmmel kapcsolatosan.

- Egy skandináv boszorkány, azért. - vágta rá az anyja, olyan ridegen, hogy Ian tudta, hogy valamit elbaszott. - És hazudsz nekem. Máshonnan ismered. Végig néztem minden egyes találkozásotok nyilvános helyen és nagyon is képben vagy az erőd használatával. Tehát felteszem ismét neked a kérdéseimet és elvárom, hogy a színtiszta igazat mond. Honnan ismered ezt a lányt?

Ian nem hagyta, hogy az érzelmei az arcára üljenek. Az igazságot nem mondhatta ki, azzal nem csak Elinát veszélyeztette, hanem Helent, Zoyát, Nataliet, Lisát, Annát, Ervint és az összes többi mágust, akiket képeznek.

- Miért olyan fontos, hogy egy boszorkánnyal járok?! Te teljesen véletlenül futottál bele apába! Teljesen véletlenül kerültél be egy kiképzésre, nem kerested a kormányt, nem kerested a hatalmat, az talált rád, akkor én miért ne futhattam véletlenül bele ebbe a lányba, bárhol a világon?! - préselte össze az ajkait. - Az anyám vagy, tudod? Nem... A börtönőröm. Tudod? Esetleg, nem jutott eszedbe, hogy kedves lány? Hogy nem ellenség? Nem. Gondoltam. - akart felállni és kimenni, de mágia rántotta vissza a székhez.

Ian szemei riadtan elkerekedtek, ahogy arany por vájt bele a csuklójába, a lábába és a hasába.

- Anya... - borzadt el teljesen.

- Ide figyelj. Visszautasítottad, hogy kiképezzelek. Visszautasítottad, hogy mágiát gyakorolj velem. Ennek ellenére, úgy használod, mintha kiképeztek volna. Látom. Érzem. Tudom. - mosolyodott el. - Valakiket védeni próbálsz előlem és ki fogom deríteni, hogy kiket, akár véded őket, akár nem. Dicséretes a lojalitásod, bárcsak a hazádhoz lennél ennyire becsületes.

Ian rosszul volt.

- Ha apád helyébe fogsz lépni, akkor viszont nem szabad így gondolkodnod.

- Az még nem jutott eszedbe, hogy engem nem érdekel... - kezdte volna Ian, de az anyja egy pillantással elhallgattatta.

- Így lesz. Akár tetszik, akár nem. Ez a lány egy egyszerű boszorkány. Se külkapcsolat, se semmi nincs benne, ami hasznomra lehet, azt leszámítva, hogy elvezethet engem azokhoz, akiket védeni próbálsz.

Ian érezte, hogy elsápadt.

- Amit te nem akarsz.

- Csak gyerekek... - suttogta Ian. - Nem okoznak gondot. Csak gyerekek, a korosztályom.

- Elhiszem neked, de a lányt szemmel fogom tartani, hogy bizonyítsd, hogy igazat mondasz.

- Nem kell bizonyíték. A szavam elég. - vágta rá magabiztosan Ian. - Gyerekek, mint én. Nem tehetnek semmit ellened, nem is tudnak rólad, nem is akarnak veszélyeztetni téged. Csak gyerekek, akik felfedezik a képességeiket. Nem kell őket bántanod.

- Nem akarom őket bántani. De... az a lány, akkor sem illik bele a képbe, főleg mert már kiszemeltem melléd valakit.

Ian azt hitte, hogy rosszul hall.

- Tessék?! - emelte fel a hangját. - Milyen alapon szólsz bele az én...

- Azon az alapon, hogy egyszer te lépsz apád helyére, te leszel a miniszterelnöke Oroszországnak és ehhez nem ártanak olyan barátok és olyan kapcsolatok, akik értékesek, nem úgy, mint ez a...

- Elina... - mordult fel Ian.

- Egyre megy. Egy egyszerű közember. A Dél-koreai elnök lánya nála érdekesebb személy, Kjong Bo-Ra.

Ian csak pislogott.

- Te meg akarod szabni... hogy ki legyen a barátnőm?! - borult el az agya, olyan gyorsan és iszonyatosan mélyen, hogy a mágia burjánozni kezdett az ujjai körül. Az aranysárga kötelek, amik a székhez szegezték egy pillanat alatt elpattantak.

- Nem. - jelent meg lassú mosoly Irana száján, ahogy a bűbáját a fia leverte, hiszen ezért szerette volna kiképezni őt már korábban is. Ő hármas, a fia pedig kettes. Sokkal többre lenne képes, mint ő. - Csupán azt szeretném, hogy barátkozz össze ezzel a lánnyal. Számomra mindegy, hogy flörtölsz vele, lefekszel-e vele, vagy sem. Suttogjon az apjának csupa pozitívumot rólad és ezzel tüntesse fel apádat és engem is jó színben, hogy a külpolitikai kapcsolataink jó irányt vegyenek.

Ian körül a mágiája sistergett, mert tudta a folytatást.

- És? - robbanni akart a képessége, egyre gyülekezett.

- És természetesen Elinát verd ki a fejedből. - szegte fel Irana az állát. Élvezte, hogy a fia mennyire kezdte elveszíteni a fejét. - Még van hely a mágus különítményben, ha érdekel.

Ian itt vágta neki az erejét az anyjának, ami a védelem amulettje miatt lepattant róla, vissza egyenesen Ianre. A fiú elfelejtette felhúznia a pajzsait, ami Helennel szemben minden mágiát tompított, így hátra repült, neki egyenesen a falnak. A tüdejéből kiszorult egy pillanatra a levegőt, a szemei elkerekedtek, ahogy próbált oxigénhez jutni, miközben az izmai megmerevedtek.

- Azt nem tanították meg, hogy mindig tarts fenn egy aktív pajzsot? - döntötte oldalra a fejét Irana.

Ian a talajra támaszkodott és felnyomta magát a földről, mialatt vett egy mély levegőt. A szíve úgy vert, mint egy riadt kismadárnak. Az anyjára pillantott, aki teljes nyugalomban ült a székén.

- Bár aranyos, hogy volt bátorságod megtámadni. Ezt eddig nem néztem ki belőled. - piszkálta meg a körmeit a nő.

- Ha a védelem amulettje nem lenne állandóan nálad, akkor telibe is találtalak volna. - rogyott vissza a székre. Kényszerítenie kellett magát rá, hogy tudatosan vegyen levegőt. - Egyáltalán, ha fürdeni mész leveszed? Vagy még ott is magadnál hordod? Ennyire félsz attól, hogy nem tudod megvédeni magadat nélküle? Hogy nem csak a Jacksonok akarnák a halálodat?

Ian most résen volt. Az anyja ereje belecsapódott a pajzsába, foggal körömmel próbálta meg szétfeszíteni, de Ian fenntartotta, márvánnyal keményítette és minden erejét belefektette, még akkor is, amikor érezte, hogy az orrából vér kezd folyni.

- Kössünk egy egyezséget fiam. - szólalt meg Irana, mialatt folyamatosan a fia pajzsát ostromolta. - A koreai lánnyal barátkozol, szakítasz Elinával és cserébe... - jelent meg lassú mosoly a száján. - Merlinre, Morganára és az összes nagyhatalmú mágusra esküszöm, hogy többet nem figyeltetlek az embereimmel. Nem fogom irányítani az életedet az orosz politikai jövődet leszámítva, ami a taníttatásodra és a politikai viszonyaid kiépítésére fog korlátozódni.

- Kifejtenéd, hogy ez mit takar? - törölte meg az orrát Ian, majd vett egy mély levegőt, ahogy a pajzsával elfojtotta az anyja erejét és szépen lassan béklyókat alakított ki.

Az anyja még ekkor is mosolygott.

- Oda mész, ahová csak szeretnél. Bohóckodhatsz azokkal a gyerekekkel, akiktől ezeket tanultad. Nem fogom beleütni az orromat a kis birodalmadba. Kellenek az egyéni kapcsolatok, a barátok és nem árt, ha a jelenlegi mágus nemzedékkel szoros barátságban állsz, főleg ha azok sejtésem szerint külföldi mágusok. Sőt. Nem szólok bele, hogy kivel jársz. Ne egy kis senki boszorkánnyal. Legyen a családi háttere vagy bármi, ami naggyá tesz, mindegy. Csak ne egy senki legyen. Azt csinálsz, amit szeretnél, addig amíg a célokat szem előtt tartod. Azaz...

- Bekerülök a Moszkvai Állami Egyetem Jogi karára, vagy a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe, kitanulom az általános jogot, majd specializálódóm politikusi irányba és apám helyére lépek. - mondta ki kelletlenül a tervet Ian. Hiszen már öt éves korában eldőlt, hogy ez lesz a jövője. - És neked miért jók ezek a feltételek? - vonta fel a szemöldökét.

- Mert nem akkor fogod kitombolni magad, amikor egyetemre kerülsz. - felelte nyíltan Irana. - Élj most. Utána a harc jön.

Mindig is az volt, csak erre későn ébredt rá...

- Ilyen elven akár járhatnék is a hátad mögött Elinával, mert azt csinálok, amit akarok.

- Azt nem mondtam, hogy Elinát nem fogom figyeltetni és hacsak nem akarod, hogy ezt a lányt kivonjam a figyelemelterelésed szárnyai alól, akkor jobban jársz, ha szót fogadsz. Kapsz egy jó egyezséget és nem ismered olyan rég óta, hogy totálisan belezúgtál volna.

Ian arcára zavartság ült ki.

- Jaj, kisfiam. Azt hitted, hogy szereted? Felvilágosítanálak, hogy ha valóban bele lennél zúgva, akkor meg sem hallgattad volna az ajánlatomat. Egy játék neked. Csinosnak csinos játék, ezt elismerem. De... ennyi. És a szíved mélyén ezt tudod. - törte meg Ian varázslatát és kelt fel. - Tíz perc múlva tárgyalásom lesz itt. Most megyek fogadni a Dél-koreai elnököt, mire visszaérek ajánlom, hogy jó döntést hozz. - azzal felállt és kisétált.

Ian pedig csak maga elé meredt. Ha elfogadja az ajánlatott, azzal biztonságban tudja a barátait, a mágusokat és a tanoncait. Életében először nem kellene rettegnie a lebukástól az anyja előtt, hogy mindent megtudhat, amit próbál elrejteni előle. Valamilyen szinten... tiszta lappal, félelem nélkül tudna élni, jó... nem tiszta, mert ott vannak az alkuk, amikkel oda láncolja magát, ahová az anyja pontosan akarja, de akkor is... időt kapna. De... fel kellene adnia érte Elinát, mert az anyja egyértelműen fogalmazott. Ha vele marad, meg fogja ölni őt.

A fiú fejébe rögvest Amy fúrta be magát, olyan hirtelen, a semmiből, hogy egy pillanatra nem is értette mit keres ott. Helen biztosan kiröhögte volna, szinte hallotta a fülében a boszorkány nevetését. 

Túl van rajta. Ezt mondta. Pontosan ezt, pedig valójában sosem engedte el teljesen. Azt az Amyt elengedte, aki Ethannel volt, de a másik Amy... Aki egy igazi agytröszt volt, aki előzékenyen és kedvesen viselkedett másokkal és érdeklődött minden létező tudás iránt, azt nem.

Irana, az anyja... pedig elkövetett egy súlyos hibát. Azt mondta keressen egy olyan lányt, aki érdemes rá, akinek a családjának van szerepe. Amy pedig egy Jackson.

Ian arcára lassú gonosz mosoly húzódott, mert ezzel két legyet üthetne egy csapásra. Visszaszerezhetné Amyt, az anyjától nem kellene tartania, hogy rájön kivel jár és ha mégis... Akkor mossa kezeit azzal, hogy a legerősebb félvér család tán nem tudná őt naggyá tenni? Ha Edmund Jacksonon múlik nyilvánvalóan nem, de a lényeg nem ez.

Az ajtó kinyílt, mire Ian felkelt, összegombolta az inge felső gombját és a lehető legkedvesebb mosolyát varázsolta az arcára. Az anyja folyamatosan koreaiul karattyolt, miközben egy idősebb, őszülő, ráncos arcú férfival beszélt, de a szemei élénken csillogtak. A férfi mellett szorosan ott volt a lánya, Kjong Bo-Ra.

Irana egyetlen egy pillantást vetett a fiára, mire az eddigi kedves, de megjátszott mosolya őszintévé vált.

- Elnök úr, Bo-Ra, hadd mutassa, be a fiamat, Ian Cabrát. - tette a fia vállára a kezét.

- Örvendek a megismerkedés lehetőségének. - vette elő azonnal az úri fiú stílusát Ian, ami mindig is az elvárt volt a szüleitől. - Szabad körbe vezetnem a lányát, uram? - szegezte tekintetét a férfira.

Az Elnök csak kimérten biccentett egyet, majd bátorítóan a lányára mosolygott. Bo-Rának már nem volt ennyire őszinte a mosolya, de Iannel együtt kisétált a szobából. Akkor szólalt csak meg, amikor az ajtó becsukódott, akkor is angolul, nem koreaiul.

- Apám sikeres üzleti kapcsolatokat remél ettől a politikai tárgyalástól. - mondta.

- Anyám színt úgy. - felelte Ian.

- Le kell nyűgöznöd engem. Ezt a feladatot kaptad, nemde?

- Miért te milyen feladatot kaptál? - vonta fel mosolyogva a szemöldökét Ian. Most már tudta, hogy nem fogja magát halálra unni.

- Tegyelek próbára minden létező szempontból.

- Ígéretes játéknak hangzik.

- Valóban.

A két kamasz vetett egymásra egy pillantást és másodpercre pontosan ugyanaz a jól megtanult mosoly jelent meg a szájukon. Ian sosem tagadta, hogy mindig is élvezte ezeket a politikai játékokat.

~~~

Helen sajgó fejfájásra ébredt, majd arra, hogy roppant gyorsan el kellett jutnia a fürdőszobába. Onnan tíz perccel később Ayden nyalábolta fel, igencsak cifra káromkodások közepedte, de ennek ellenére a srác mindvégig mosolygott.

- Így jár, aki Victorral iszik. - vágta rá teljes természetességgel Ayden.

- Aha... - mormogta Helen, mialatt elfogadta az unokatestvérétől a fejfájás csillapítót és a pohár vizet. - Őszintén azon megvagyok lepődve, hogy volt annyi lélekjelenlétem este, hogy kivettem a kontaktlencsét a szememből... - öblítette ki gyorsan a szájából a kellemetlen ízt, majd már vette is be a gyógyszert, hogy az összekaparja egy kicsit őt. - Legalább a tuskó ugyanígy néz ki? - kérdezte, amikor sikeresen legyűrte a gyógyszert és biztossá vált benne, hogy az lenn is maradt a gyomrában.

- Nem tudom, kidőlt aludni.

Helen szemei abban a pillanatban felvillantak, amitől Aydennek kellemetlen érzése lett.

- Mire készülsz? - vonta fel a szemöldökét, mert szinte pontosan tudta, hogy az unokatestvére mire készül, annak ellenére, hogy tíz éve nem látta. Ő sem ülne türelmesen a babérjain.

Helen felpattant és meg sem állt Ayden szobájáig, ahol rögtön kiszúrta a melegítőnadrágban kiterült félmeztelen Victort az ágy előtt felfújt matracon.

A boszorkány arcára ravasz mosoly húzódott. Csettintett egyet, mire a semmiből víz ömlött Victor arcába. A srác prüszkölve kapta fel a fejét, míg Ayden az ajtó keretnek támaszkodva vigyorgott Helen mögött.

- Baszd meg! - káromkodott egyet hangosan Victort. - Helen?! Ezt mi a francért kellett?!

- Én másnapos vagyok, te se aludj nyugodtan! - vigyorodott el szélesen a boszorkány.

Victor első pillantásra nem tűnt másnaposnak. Alaposan megdörzsölte az arcát, amitől egyből megjelentek a másnaposság egyértelmű jelei. A sápadtság, a nyúzottság és a kialvatlanság. Utóbbi hála Helennek, ami a boszorkányt őszinte elégedettséggel töltötte el. A fejfájása ellenére felcsillantak a szemei és olyan széles mosoly ült az arcán, hogy még a csillagokat is lecsábíthatta volna az égről, ha nem kelt volna már fel a Nap.

Ayden még akkor is vigyorgott, amikor Helen pillantását Victor kiszúrta. A haverja minden előzetes figyelmeztetés nélkül pofán vágta Helent egy párnával. A fiú azért jobbnak látta, ha közbe avatkozik, mielőtt még párnák helyet varázslatok repkednek át a szobán. Főleg mert mind a kettő másnapos és Victor még nem látogatott el a mosdóba, a szőnyegét pedig nem akarta kitisztítani.

- Szóval... Akkor ma este is mentek bulizni, vagy csinálhatunk valami értelmeset? - kérdezte Ayden.

- Még csak az hiányzik! - vágta rá Victor. - Nála lehetetlenebbül pasizó csajt még nem láttam, pedig ismerem a húgodat!

Ayden hangosan elnevette magát, főleg mert a húga kifejezetten utált bulizóhelyeken pasizni, de más környezetben lazán a kisujja köré tekerte már most a srácokat a sulijában.

- Cam, Finley és Eliot tízre itt lesznek, addig gyertek le reggelizni. Viki ne hisztizz, gyere! - koppintotta fejbe a haverját, aki a másik oldalára fordulva akart visszaaludni.

- Eddig abban a hitben éltem, hogy a Viki lány becenév. De végülis... belefér. - mosolyodott el Helen és indult el a szobájába, hogy tiszta ruhát és törülközőt vegyen magához és lezuhanyozzon.

Victor mérges oldalpillantást vetett a haverjára, majd neki is odavágott egy párnát, amit Ayden nevetve kapott el. A srác ledobta magát Victor mellé a földre török ülésben.

- Mondjad! - engedélyezte a fiúnak.

- Muszáj volt... pont előtte... Úgy hívnod, hogy Viki? - emelte fel a fejét és nézett Aydenre. - Így is tuskónak hív!

- Igaza van. - vigyorgott mindvégig Ayden.

- Tudom! - mosolyodott el Victor. - De Viki? Komolyan? Te velem vagy elvekben!

- Attól függ.

- Mitől is? - vonta fel a szemöldökét Victor, mialatt nagy nehezen feltolta magát ülőhelyzetbe, bár a matrac roppant mód csábító volt.

- Azzal állítottál haza, hogy Helen combjáról meg rövid szoknyájáról tartottál nekem egy ötvenszázalékban panaszos, ötvenszázalékban lenyűgözött monológot. - próbált nem röhögni Ayden.

- Ittas voltam.

- És ömlengtél róla.

- De mondtam, hogy nem tetszik! - vetette ellen rögvest Victor. - Egyáltalán nem az esetem és ezt te is pontosan tudod. Ismersz.

- Pont ezért tartok tőle, hogy blöffölsz, vagy nem blöffölsz, de belezúgsz.

- Ugyan már! - nyögött fel Victor. - Ha valami idióta okból kifolyólag mégis megtetszene... neked fogok szólni először, oké? De esküszöm Merlin szakállára, hogy nem tetszik.

- Maradjon is így. - kelt fel Ayden és hagyta el a szobáját, hogy Victor is összeszedje magát.

Tíz órakor, ahogy azt Ayden mondta megjelent Cam, Finley és Eliot is a házban és mivel Helen és Victor eléggé hadilábon állt az evéssel egy bő fél óra alatt el is regélték nekik, hogy Victornak milyen idióta ötlete támadt tegnap este. Eliot sírva röhögött, míg Cam rosszallóan rázta a fejét, kielemezve, hogy Victor ezzel a nyolcadik csajt rontotta meg és vezette be a bulizásba, annak ellenére, hogy még nem töltötték be a 18-at. Finley szinte rögtön átvezette a nyolc csajról saját magára a fonalat és elkezdte beavatni a fiúkat, hogy milyen volt a tegnap esti randija.

Tizenegy fele járt már az idő, amikor a társaság elindult a tényleges úticéljuk felé, amiről Helen egyáltalán nem tudott, Victor pedig az alatt az öt perc alatt próbált meg felzárkózni, amíg vécézett és végig olvasta a kb. 200 darab tegnapi üzenetet, aminek a fele hülyeskedés volt a fiúk részéről.

- Na jó, próbálkoztam, feladtam! Hová megyünk? - kérdezte Victor.

- Hát. Először is a Londoni Towerbe, aztán jobb esetben a British Múzeumba, kivéve ha Helen leragad a Towerben. - válaszolta meg a kérdést Eliot.

- Vagy, ha véletlenül bezárják egy cellába... - mormogta az orra alatt Victort.

- Vagy ha téged zár be direkt. - köszörülte meg a torkát Ayden, hogy csak Victor hallja a szavait.

Victor oldalba könyökölte válaszul Aydent.

Victor a Tower látogatás végére úgy érezte, hogy jobban jártak volna, ha Helent pár nap erejéig bezárják az épület komplexumba. Főleg mert a lány minden létező táblát elolvasott, azt is, amiről volt konkrét hanganyag, főleg mikor rájött, hogy a hanganyag és a leírt szöveg nem ugyanazokat az információkat mondja el. Így tartott az a tárlatvezetés, ami minden más átlagos, normális, nem stréber, vagy történelem mániás létformának (mint Eliotnak) három óráig tart, Helennek hat órába. Igazából öt órában megúszták volna, hogy ha Eliot nem kezdte volna el sorolni a történelmi tényeket, mivel a srác agya olyan, mint egy kódex, ami kronológiai sorrendben megjegyez mindent.

Aztán amint átértek a British Múzeumba folytatódott a történelem óra...

- Nos. A British Múzeum. - húzódott jellegzetes, szinte már ábrándos mosoly Eliot arcára, mire mindegyik srác vett egy mély levegőt, míg Helen vigyorogva toporgott Eliot mellett, várva a folytatást.

- Mit vétettünk? - suttogta Victor Finley fülébe.

- Én randiztam, te meg elvitted Helent buliba. - vágta rá a srác.

- Attól még nem értem én mit tettem... - mormogta Cam. - Az ágyamban voltam. Ráadásul a sajátomban. - pillantott Victorra.

- Ő meg matracon, nem az én ágyamban. - köszörülte meg a torkát Ayden, majd a négy srác angyali mosolyt varázsolt a szájára, ahogy Eliot morcosan rájuk nézett, míg Helen szeméből sütött a "kuss" szó kiáltása.

- Nos! Ott tartottam, hogy a British Múzeum. - fogta meg Helen könyökét és vezette fel a jón oszlopokkal tarkított épület lépcsőjén. - 1753-ban egy ír orvos hagyta az angol nemzetre. - a fiúk egyszerre nyögtek fel, de Helen és Eliot egy pillantásra se méltatták őket. - Eredetileg az ő magántulajdona volt, de jól járt, mert bárói rangot kapott a múzeum elajándékozásáért és először nem is itt volt a székhelye, hanem a Montague Házban, ami amúgy 300 ezer fontba került és sorsjegyen szerezték meg az árát.

- Sorsjegyen?! - tátotta el a száját Helen.

- Nem gondoltad volna, mi? - vonta fel a szemöldökét Eliot, mialatt bevezette a lányt az előtérbe, ahol egy kör alakú főlépcsősor vezetett az emeltre, persze csak a pénztár után. - A könyvtári gyűjteménye II. György királytól van. Az Egyiptomból zsákmányolt holmik nagy százaléka pedig Napóleontól, ugyanis az expedíciós hadserege még a brittek előtt kapitulált és kénytelen volt átadnia a relikviákat nekünk. Ekkora a Montague ház már szűkké vált és elkezdték megépíteni ezt a helyet a gyűjteménynek! És hangsúlyoznom kell, hogy egy nap alatt esélytelen a körbe járására. Éppen ezért szól két napra a jegy.

- Tehát holnap itt kezdünk... Mikor is nyit? - nézett Helen a srácra.

- Tíz órakor.

- Akkor megvan hol leszünk holnap tízkor.

- Ha nem lennék mágus most keresztet vetnék. - suttogta Victor.

- Én megtehetem! - vetett is rögtön keresztet Finley.

Victor még akkor is fogta a fejét, amikor Eliot megindult az első csarnok felé, ahol az ókori görög és római szoborgyűjtemény volt. Helen alaposan megnézte magának a legtöbb isten ábrázolását, mialatt elkezdte felvilágosítani szerencsétlen Eliotot, Finleyt és Camet, hogy nem csak a mágia létezik, hanem ezek az alakok is.

Helen eltátotta a száját, ahogy a görög-római részlegről az egyiptomiba jutottak át, ahol szarkofágok, múmiák és a híres Rosetta kő magasodott vitrinek mögött. A lány akkor vonta össze a szemöldökét és cövekelt le, ahogy kiszúrt egy nagyon ismerős arcot, bár ő nem lehetett. Ezt nagyon jól tudta.

Eliot csak elkapta a kezét és a kép elé húzta.

- Bemutatom neked a modern régészet hatalmas alakjait. Annabeth Chase. - mutatott a szőke hajú nőre, aki a fénykép jobb szélén állt, olyan széles vigyorral fogva a Holtak és az Élők könyvét, mintha nem a két leghíresebb és legerősebb ereklye lenne a kezében, hanem vattacukor. - Férje, a ma már özvegy... hát... Őt régésznek túlzás lenne mondani, de kiváló segítője volt a feleségének. Tehát ő Percy Jackson. Illetve, itt a képen az akkor nyolc éves egyetlen fiúk, aki tovább vitte az építészeti és régészeti ágat, Edmund Jackson. Annabeth inkább a britteket részesítette előnyben, amíg élt. A fia elsősorban az amerikai kormány, vagy a saját szakállára végzi régészeti expedícióit.

Helen csak meredten bámulta a nyolc éves Edmund Jacksont. Félelmetesen hasonlított Danre, ami jó volt, hiszen a fia, de... attól még nagyon ijesztő volt.

- Ő találta meg az...

- Az agyagkatonákat és a kínai császárt. - felelte Helen, hiszen Sven említette, hogy mit csinált a nagybátyja.

- Igen. - biccentett halvány mosollyal a száján Eliot. - A családnak öt gyereke született. - Helen ezt is tudta, hiszen Sven elmondta neki. - Peter, Susan, Edmund, Ingrid és Lucy. Az öt gyerek közül azonban csak kettő járt gyakran ide. - vezette egy újabb fényképhez a lányt Eliot, ahol egy szőke hajú lány és egy fekete hajú kisfiú guggolt a Rosetta kő előtt, ami alapján anno régen megfejtette egy francia és egy angol tudós az egyiptomi hieroglifákat. - Susan és Edmund Jackson. - bökött a képre.

A szőke hajú nőből ugyanaz a hideg, tudálékos energia áradt, mint Svenből és... Ez valahogy ijesztő volt. A lány egy könyvet tanulmányozott, olyan volt mintha éppen fordításokat nézett volna, mialatt az öccse a kő előtt ült, amit most nem vett körbe vitrin és onnan mondta neki a hieroglifákat.

Helen tudta, hogy a Jacksonok híresek. Pontosan tudta, de... Más dolog hallani valamiről és más dolog látni.

- Persze időnként a gyerekek se úszták meg a kirándulásokat, de igazán csak egy valaki élvezte.

Helen elmosolyodott, ahogy a soron következő képen meglátta Petert és Susant, amit Percy mellett birkóznak a homokban. A férfi nyakában Lucy csimpaszkodott, míg Edmund... Ő az anyja mellett állt, aki egy fal előtt magyarázott neki valamit, amin sorban megkopott hieroglifák voltak.

- Hol van Ingrid? - kérdezte hirtelen Helen.

- Ingrid... Érdekes egy gyerek. Koraszülöttek voltak Edmunddal és azt hitték, hogy Ingrid nem maradt életben, így elkerült a családtól és valahogy... elkeveredtek az iratok. Valaki örökbe fogadta és csak akkor került vissza a Jacksonok közé, amikor 16 éves korában az a férfi elhunyt és előkerültek az anyakönyvi papírjai a lánynak.

- Egy férfi fogadta örökbe? - vonta össze a szemöldökét Helen. Elég pénzes pasas lehetett, főleg mert egyedülálló szülőknek nem szokott a gyámhatóság egy kisbabát csak úgy odaadni. Ahhoz nagyon jó referencia pontok kellenek.

- Igen. - biccentett egyet Eliot, míg Victor már kínjában nekitámaszkodott az egyik hieroglifa másolatnak.

- Lassan menni kéne. - köszörülte meg a torkát Ayden.

- Tudom. - felelte Eliot. - Amúgy itt van az egyik Jackson villa Londonban. Pontosabban a külső részén. A Jacksonok roppant zárkózottak, főleg mióta Susan, Peter és a párjaik meghaltak, aztán ez tovább fokozódott, amikor Annabeth is elhunyt. Most Hallie Beckendorf visszatérésekor kicsit aktívabbak lettek.

- Rajongó... - mormogta az orra alatt Finley.

- Hé! - nézett hátra Eliot. - A modernkor legnagyobb családja. Olyan szinten vannak, mint Bill Gates, Elon Mask, Erzsébet királynő.

- Értjük, értjük, menjünk! - kapta el bal oldalról Eliotot, jobb oldalról pedig Helent Ayden.

Victor még akkor is mosolygott az orra alatt, amikor haza értek. Igaz, már Cam és Finley nélkül. Ő is csak a holmijáért ugrott be, de Helen és Eliot végig beszélték az utat. Először úgy tűnt Victornak, mintha Helen falakat emelne maga mellé, amikor ott álltak az egyiptomi részlegen a Jacksonok oltáránál, de... Csak biztosan fókuszált. A többiek szerint kicsit sem volt fura és Victor félig hitt nekik. Félig meg... Nos... Nem tetszett neki Helen szeme.

- Na léptem. - kapta fel a hátiját Victor. - Pá stréber, holnap egy buli?

- Fogd be, Viki.

Victor csak bemutatott Helennek, mire a lány hátra vetett fejjel felnevetett.

- Nah, én kidőltem aludni. Hulla vagyok. - indult el az emelet felé Ayden. -  Kaja a hűtőben, ha segítség kell zaklasd anyut, aput, Ollyt, vagy Ellát.

- Megoldom. - vágta rá Helen, mert jobban szeretett egyedül intézkedni.

A lány csak akkor vette ki a zsebéből a telefonját, amikor Ayden eltűnt az emeleten. Helen szemei elkerekedtek, ahogy meglátta a legalább nyolc darab hívást és két üzenetet.

"Hívj fel, amilyen hamar csak tudsz! SOS! Ian"

"Helen nem viccelek, anyám szagot fogott! Hívj fel, amint tudsz!"

- A francba... - csúszott ki magyarul a száján, majd már meg is nyomta a telefonon a hívás ikont.

A telefon nem csengett ki, helyette a semmiből egy zöld színű buborék jelent meg előtte. Helen kinyomta a telefont és zsebre vágta, majd előre nyújtotta a kezét megérintve a buborék puha felületét. Azt várta, hogy Ian fog megjelenni a képben, de helyette csak egy cím jelent meg.

A boszorkány nem gondolkodott, hanem csak felemelte maga elé a kezét, mire egy portál jelent meg előtte. Átlépte a vörös színű portált, mire egy nagyon régi ház elé került, a birtok hatalmas volt és a ház előtti padon Iant szúrta ki.

- Tudod az SOS és a krízis helyzetre nem 24 óra elteltével szokás válaszolni! - jegyezte meg Ian, mialatt felállt.

- Bocsi, bocsi, bocsi! - sietett hozzá és ölelte meg. - Mi volt?

- Anyám beolvasott nekem, de nyugi, azt hiszi, hogy a hely, ahol tanulom a mágiát nem több cirkuszi bohóckodásnál. - bontakozott ki az ölelésből. - Viszont mást szempontból megszívtam.

- Azaz?

- A Dél-koreai elnök lányát kell pátyolgatnom. - húzta el a száját Ian. - Illetve szakítanom kellett Elinával, vagy különben az anyám kinyírta volna.

- Anyádnak nincs ki mind a négy kereke, mondták már? - húzta össze magán a kardigánját Helen, mert a nyári harminc fok ellenére kezdett nagyon lehűlni az idő.

- Enyhe kifejezés ez anyám mentális állapotára. - legyintett Ian.

- Nem tűnsz összetörtnek... - mérte végig alaposan Iant.

A fiú feszélyezettebb volt. Helen érezte a körülötte kavargó mágiát, amiből tudta, hogy nem kis mennyiségű bűbájjal védte meg magát. Az okát csak sejtette.

- Mert nem vagyok. Tartozok egy vallomással, amit legalább egy hónapja titkolok előled. Amy Jackson szakított június elején a pasijával, én ezt onnan tudom, hogy használtam rajta a tükrös varázslatot. Azt pedig onnan tudom, hogy tetszem Amynek, hogy az ígéretem ellenére... Bár Cabra vagyok, Dan szerint ezt pont elég mentség, hogy megszegjem a szavamat, szóval... - vesztette el a fonalat, annyira ugrált a fejében gondolatról gondolatra. - Szóval megtaláltam az okát is, hogy miért tette ezt Amy. És volt elég időm átgondolni, hogy hiába hittem azt, hogy túl vagyok rajta valójában egyáltalán nem voltam. Sőt...

- Értem, még mindig bele vagy zúgva, mi a lényeg? És hol vagyunk? - járatta végig az épületen a tekintetét Helen, keresve bármilyen jelet, ami arra utalhat, hogy kié is lehet a birtok. Bár a ház legalább akkora volt, mint egy palota.

- Üdv a Londoni Jackson villánál. - mosolyodott el halványan Ian.

Helen arcából kifutott a szín, főleg mert a hely kihaltnak nézett ki. A boszorkány magabiztosan megindult az ajtó felé és becsengetett. Csak utána jutott eszébe, hogy mi van, ha Sven di Angelo is odabent van.

- Nem kell aggódnod. A ház kihalt. Az adatbázisunk szerint a Jacksonok négy napja eltűntek a Föld színéről. Senki sincs itt. - Ian kinyújtotta oldalra a kezét, mire zöld színű mágia csillant meg az ujjai körül, majd egy újságcikk került a kezébe.

Helen kivette a kezéből az újságot és elolvasta a főcímet.

- A Jacksonok eltűntek egy egész hotel személyzettel együtt?! - mondta ki hökkenten.

- Minden bizonnyal. Legalábbis, ha Sven di Angelo halott lenne, azt tudnád. - pillantott Ian a lányra.

Helen óvatosan biccentett egyet, míg leásott magában a vérszerződéshez. Érezte. Pontosan érezte, ahogy lüktet benne, még akkor is ha halványult, ahogy azt Victor megmondta.

- Mertem reménykedni benne, hogy Amy Jackson nem akkor dobja fel a talpát, amikor beismerem magamnak, hogy még mindig tetszik.

- Enyhe kifejezés arra, hogy mániákusan bele vagy esve... - mormogta jól hallhatóan Helen.

- Enyhe kifejezés egy bólintás arra, hogy pontosan érzékeled, hogy Sven lélekállapota milyen és ugyan már ritkábban de látod őt az álmaidban. - vágott vissza szemét módon Ian.

- Túl sok időt töltöttél anyád társaságában.

- Tudom, sajnos. Éppen ezért ideje rájönnünk, hogy hol vannak a Jacksonok. - nyúlt előre Ian, mire egy tükör jelent meg előtte. - Tükröm, tükröm mutasd meg nékem, hol vannak a Jacksonok éppen.

Helen kényelmetlenül lépett Ian mellé, hogy pontosan lássa, hogy mi jelenik meg a tükörben. Pislogva meredt a képre, ahogy egy... palota belsejét pillantotta meg. Valahonnan nagyon ismerős volt neki, de nem tudott rájönni, hogy honnan. Aztán kiszúrta az aranyból készült trónt, amit részben egy elefánt szobor alkotott.

- Az ott Nico di Angelo, a fura ruha ellenére. - mutatott Ian egy alakra.

- Miért pont úgy nézz ki, mint Jafar?

- Fogalmam sincs. - felelte Ian és fordította a figyelmét inkább tükörre.

- Úgy csináltad, ahogy kellett? - járkált fel és alá idegesen török gúnyában Edmund.

- Ed... Ne akarj kioktatni arról, hogy kell gonosznak lenni. - vágta rá gúnyos pillantással Nico. - Ezért osztott be engem Jafar szerepére, nem téged vagy Svent. Különben is hamarabb lenne utánam Ingrid, Izzy vagy Aelin gonosz, mint te.

- Hé! - szólalt meg Izzy, miközben a lila színű haspólóját igazította. - Nem direkt voltam Nyanyabanya, jó? A hülye Libris Fabula tehet róla...

- Mi van, ha nem Dan a csiszolatlan gyémánt? - kérdezte hirtelen Percy, aki valahonnan hosszú fehér szakállat kapott és éppen annak az alját göndörítette a mutató és a középső ujjával. - Végülis... Nem volt rá hatással a Viszály Almája, az nem azt jelenti, hogy nem olyan tiszta, mint kéne lennie? - a férfi unottan támaszkodott neki az ajtónak. - Lehet szakállat növesztek... Megnyugtat a csavargatása, amúgy miért én lettem a szultán?!

- Amiért én meg Jafar és szerintem rohadt idegesítő ez a kis szar. - mutatott az állára Nico. - Különben is... Egy órája jöttem vissza! Adjatok már a kölyöknek egy kis időt!

- Biztos Dan a csiszolatlan gyémánt. - dörzsölte meg a homlokát Hall, aki egy tűzpiros buggyos nadrágot és haspólót viselt. - Rajta jelent meg Aladdin ruhája, Linen meg Jázminé. Nyugi van! Ed ülj már le, ideges leszek attól, hogy fel-alá járkálsz.

- Majd ha visszaért a lámpással leülök. - vágta rá mérgesen a férfi. - Mi van, ha a lámpás sem hat? Ahogy nem hatott az Excalibur, a mesebéli Merlin, Alice hülye csoda tükre, amin át bármelyik dimenzióba át lehet jutni, csak a Libris Fabulából nem lehet kijutni. Amy, Sven további alternatívák, én kezdek kifogyni belőlük...

Sven elhúzott szájjal megvonta a vállát, míg Amy az ablakban ült és kifelé meredt az éjszakába.

- Igazából egyetlen egy alternatíva ötletem van a lámpáson túl, csak akkor egyikünk meg fog halni. - mondta ki a lány.

- Nem! - vágta rá Ingrid. - Ne is folytasd! Az Egyszer volt hol nem voltból akarod felhasználni a sötét átkot, amit a Gonosz Királynő kivetett az Elvarázsolt erdő lakosaira. De, először is mágussá kell válnunk hozzá és az elmúlt időszak alapján csak te, én és Edmund vagyunk képesek mágussá változni a mesék által. Én nem fogom kivágni Gregorio szívét és összemorzsolva belehajítani egy üstbe, ahogy Ed se fogja Halliet és...

- És a mese szabályai alapján tudnátok osztozni egy szíven, tehát senki se halna meg! - vetett ellen Amy.

- Nem! - vágta rá Ed és Ingrid egyszerre.

- Egyet értünk Hallel. - bólogatott Gregorio trónnak neki dőlve.

- Sose hitem volna, hogy haverok leszünk. - veregette meg Greg vállát Hall. - Na, én ledőltem aludni. A sztori elvén csak reggel fog felbukkanni Aladdin és... Hé! - akadt meg a nő, ahogy a semmiből napvilág áradt be az eddig sötét ablakokon. - Ez csalás! A diplomámat nem szerezhettem volna meg egy mesében... Kivetek pár tudás átkot, megszerzem a papírt, majd jön Ed és helyre csókol. Könnyebb lett volna...

Yui gúnyosan az anyjára pillantott.

- Igazából van még egy ötletem. - dobta hátra a válla fölött fonott haját a lány. - Van egy mese, egy regény alapú mese, amelynek az a címe, hogy Tintaszív. Ott a főszereplőnek az író ugyanolyan képességet adott, mint amivel én születtem. Bármit, amit olvas azt ki tudja szólítani a könyvből és ha leírja egy papírra, akkor vissza is tudja zárni őket. Talán ha leírom egy papírra mesei keretek között, hogy a Jackson család végre haza tér, akkor kijutunk innen. Ott a mese eddigi elvei alapján lenne erőm, nem úgy, mint itt.

- A Tintaszív nem Grimm mesei feldolgozás. - vetette ellen Ed.

- Attól még megérhet egy misét. - vágta rá Yui.

- Várjunk! - szólalt meg Percy. - Muszáj Grimm mesének lennie, vagy elég, ha disney? Ha bele gondoltok a Pán Péter sztori és Hook sem Grimm mesei alapokon nyugszik, hanem disney.

- Akkor elég a disney. - húzta el a száját Sven. - Min gondolkodsz nagyapa?

- Azon, hogy Annabeth feldolgozása alapján készült az életünkből egy sorozat a disney pluszra. - felelte Percy. - Igaz ott Annabeth afroamerikai, én meg szőke vagyok, de ezeket engedjük el. - legyintett. - Ha abba eljutunk, akkor a Kane testvérekhez is, akik biztosan találnak valamit és...

- Pillanat! - húzta ki magát Lucy. - A Titkok könyvtára... A könyvtár is mesei alapokon nyugszik!

- TNT Present gyártotta, semmi közük a disneyhez és nincs is könyv alapja. - felelte Ed. - De a Peter Johnson széria még bejöhet. Régen rossz, ha a te terveid jönnek szóba... - hirtelen elhallgatott, ahogy valami szokatlant hallott. - Mi ez a zene?

- Oh! - pattant fel Hall és indult meg a terasz felé. - Herceg jő, nagyszerű hős Ali Ababwa! Azaz a fiam, Dan. - nevette el magát, ahogy kiszúrta a közeledő elefántot, aminek a hátán turbánnal a fején Dan ült.

- Na nyissunk ajtót, mielőtt felkennek engem a falra. - sóhajtotta Nico és indult meg kígyó fejű botjával lefelé.

- Megjött Dan?! - futott Lin a teraszhoz kék ruhájában, míg a haja a fenekét súrolta az összefogás ellenére. - Ez az! Jussunk ki végre innen!

Az ajtókat Nico tárta szélesre, majd arrébb is ugrott az elefánt elől, mialatt egy fura külsejű alak, Dzsinni lecsúszott az elefánt ormányáról.

- Dzsinni! - szólalt meg Dan, de a meseszereplő pörgött és Bred előtt állt meg, aki pislogva meredt rá.

- Hős Ali, nősülne már! Ali Ababwa! - énekelte. - Lányod szép, mondja a nép, közli a hír. - Lin itt pirult el, de közben jól látszott, hogy bármelyik másodpercben elnevetheti magát. - Hát ma ezért törünk rád, hogy legyen végre család!

- Mindjárt vissza tuszkolom a lámpásába... - mordult fel Izzy, míg Hall el nem fordította onnan egy nyugi, Nyanyabanya kiáltással.

- A lányom 13, úgyhogy szerintem még a család korai. - próbált nem röhögni Bred.

Dan lemászott az elefántról a lámpással a kezében.

- Amúgy élem ezt a kívánság dolgot. - vigyorodott el.

- Azt mindjárt gondoltuk... - mormogta Aelin, aki talpig feketében volt, ezen még a mese sem tudott változtatni.

Dan mosolyogva kapta el Lin kezét és csókolta meg a lányt, majd Dzsinnire nézett.

- Na, jussunk haza. Dzsinni, azt kívánom, hogy a családom jusson ki a Libris Fabulából!

Nem történt semmi, csak a Dzsinn idegesen megvakarta a fejét, majd szabadkozásba kezdett, hogy ehhez kevés a hatalma és a könyv sokkal erősebb, mint ő.

- Erről is ennyit... - mormogta Ed és indult meg egy másik terem felé. - Nincs több ötletem!

- Átok? Szeretett személy feláldozása és egy szíven való osztozkodás? - ajánlgatta Amy, de Ed, Hall, Gregorio és Ingrid egyszerre vágta rá, hogy nem. - Pedig egyre jobban úgy érzem, hogy nincs más esélyünk.

- Te... - állt meg Sven Amy mellett. - Merlin varázspálcája. Annak van penna alakja, kell lennie a könyvnek itt is valamilyen formájának. Ha beleírunk a történetbe, akkor simán kijuthatunk.

- Van egy sokkal jobb ötletem. - szólalt meg Dan és adta át a lámpást Lin kezébe.

A lány megdörzsölte a lámpást, mire Dzsinni kedvesen rá mosolygott, enyhén fejet hajtva előtte.

- Azt kívánom, hogy találd meg rá a megoldást, hogy kijussunk a könyvből. - nézett csillogó szemekkel a Dzsinnre.

A lény pislantott párat, majd elhúzott szájjal mérte végig a családot.

- Sajnálom, de saját erőtökből nem juthattok ki innen. Ki kell szólítani titeket a könyvből és a többi itt ragadtad is, vagy ha nem kiszólítani, akkor kiírni.

Ian és Helen egymásra bámult.

- Kell Zoya varázspálcája. - értette meg a helyzetet Ian. - És meg kell szereznem a könyvet.

- Nos, Rómeó! - bökte oldalba a srácot Helen. - Mentsd meg a Júliádat!

~~~

Ian Cabra a hotelben kezdte a keresgélést, ami le volt zárva, de a rendőrségen mágiával nagyon is könnyen átjutott.

Zölden fénylett az az ajtó, ami mögött a Libris Fabula meglapult. Ian mágiával nyitotta ki az ajtót, a varázsereje az ágy felé húzta, de ott nem látott semmit. A fiú elhúzta a száját, majd felemelte a kezét és végig vezette ott, ahol a legerősebb volt a mágia.

- Hol vagy...? - suttogta, mire a szeme előtt megjelent John Palmer arcképe. - A könyvtáros...

Ian nem sokalt papolt. Higgadtan nyitott egy átjárót a mágikus dimenzióba az egyik sikátoron át, onnan pedig meg sem állt Zoya irodájáig. A lány a papírmunkával foglalatoskodott, amikor Ian rá tört.

- Kopogni luxus? - kérdezte Zoya.

- Nem, csak a nemleges válaszodra nem érek rá. Mikor beszéltél utoljára Yuival és Aaronnel?

- A Jackson nyaralás előtt. Azt mondta, hogy majd keresni fog, miután haza jött. Ez elmaradt, gondolom kiélvezik, hogy végre nincs száz kölyök és felnőtt körülöttük. - vonta meg a vállát a világlegerősebb fehérmágusa Merlin után, majd letette a papírt és Ianre emelte a tekintetét. - Miért érdekel?

- Mert bajban vannak. - felelte készségesen Ian. - Benne rekedtek egy Libris Fabula nevű mesekönyvbe, ahonnan csak a megfelelő szavakkal és a megfelelő eszközzel tudnak kiszabadulni. - pillantott a srác a Zoya székének támasztott jogarra, majd meglátta, hogy Zoya min is dolgozott, mire ráncba szaladt a szemöldöke a homlokán. - Ez meg micsoda?

- Oh. - hajtogatta össze a papírt Zoya és vágta zsebre. - Csak... - simította hátra zavartan a haját. - A TÉT-ről Morgana szavai állandóan eszembe jutnak és... elkezdtem kidolgozni egy másfajta rendszert, ami kicsit Arthúr kerekasztali lovagjaira hasonlít. De még őrlődőm rajta, hogy jó ötlet-e.

- Megnézhetem? - nyújtotta ki a kezét Ian.

Zoya biccentett egyet, majd átnyújtotta a fiúnak a papírost. Ian elvette és szétnyitotta azt.

Pislogott párat, ahogy elolvasta a tetején lévő nevet, mert ez az volt. A.M.K. Azaz A Mágus Kör. Ian végig olvasta a tervet, ami alapján az A.M.K egy 12 főből álló bizottság, akik tulajdonképpen...

- Lemondasz az egyeduralmad alól. - pillantott Ian a lányra.

- Egyetemre akarok menni. - mondta ki őszintén Zoya. - Mást is akarok, olyan dolgokat, amik nem csak a mágiához kapcsolódnak és esélyt akarok adni azoknak, akik viszont a szívükön viselik a mágia sorsát.

- Helennek. - értette meg Ian.

- Meg Ervinnek, Lisának, Annának. Mindenkinek, aki alkalmas rá. Neked is.

Ian értetlenül összevonta a szemöldökét, majd lenézett a listára, ahol már szerepeltek nevek, hogy kik lennének a tulajdonképpen törvényhozó és ítélőbizottság tagjai. Elkerekedtek a szemei, amikor meglátta közvetlenül Helen neve alatt a sajátját. Lejjebb pedig kiszúrta többek között Zoya édesanyját is.

- Morgana... - kezdte Ian. - Nem azért akarta nekünk adni a hatalmat, mert minket pártól, hanem azért, mert olyan típusú az erőnk amilyen. Gonosz, veszélyes és sötét. - pillantott bizonytalanul Zoyára.

- De felismerem a jó embereket Ian. Nem kell hozzá a mágiám, hogy tudjam, hogy ti nem élnétek vissza a hatalmatokkal. Ha meg mégis, akkor ott van még 10 további tag, aki észre veheti, megállíthat és helyre tehet titeket, többek között jó magam is.

Az utolsó helyen. Oda írta fel magát Zoya. Ian minden nevet ismert. A legidősebb az Zoya édesanyja volt, aki szintén kettes. A legfiatalabb pedig Helen, Ervin és ő. A legtöbb név a H.V.M. tagjai közül került ki, mivel ők foglalkoztak legrégebb óta mágiával. Gyakorlatilag ő volt az egyetlen olyan tag, aki csak a mágia visszahozásakor kapta meg a képességét és kezdte el utána használni.

- Mikor akarod érvénybe léptetni? - adta vissza a papír darabot Zoyának.

- Majd augusztus végén. - felelte halvány mosollyal a száján a lány. - Addig elrendezek mindent. Őszintén... Kicsit értem, hogy Morgana és Merlin miért a saját malmukat használták. Nehéz dolog egy mágikus közösséget egyedül vezetni.

- Jó, hogy végre beláttad. - mosolyodott el Ian, majd a jogarra pillantott. - De most ideje egy kicsit a nem mágikus, hanem félvéri közösséggel foglalkozni.

Zoya követte Ian pillantását, majd elhúzta a száját.

- Mit is értettél az alatt, hogy kiírás? - vonta fel a szemöldökét Zoya és vette a kezébe a jogart.

- Szó szerint értettem.

- És hol van jelenleg a Libris Fabula?

- A Könyvtárosnál. - válaszolta, mire Zoya biccentett egyet.

- Akkor ne késlekedjünk. - koppintott egyet a jogar fából készült végével, mire egy kék színű füstgomolyag segítségével eltűntek az épületből és a mágikus dimenziósíkból.

~~~

Mr. Palmer az elmúlt egy napban azt hitte, hogy agyérgörcsöt kap. Jenkinst ráállította az ügyre, már több bűbájjal próbálták kihozni a Jacksonokat, de valahogy semmi sem működött. Mr. Palmer végső kétségbeesésében megkísérelt beleírni a regénybe, de csak őt magát is majdnem beszippantotta a könyv.

- Sajnálom John, de kezdek kifogyni a lehetőségekből... - állt egy tábla előtt Jenkins, ahol eleinte legalább ötven variáció szerepelt arra, hogy kihozzák őket. Mostanra az ötvenből nem maradt több kettőnél, a többit mind végig próbálták.

- Na ilyen hamar sem veszített még el a Könyvtár egyszerre három könyvtárost és egy őrangyalt. És családi nyaraláson voltak! Nem is bevetésen... - rázta meg a fejét Mr. Palmer, mialatt a fennmaradó két megoldást bámulta. - Na kezdjük... - sétált a vitrinhez és vett ki belőle egy lámpást, majd megdörzsölte az oldalát, mire egy lila színű, füstből álló lény jelent meg előtte. - Nem kell a szöveg. Mindössze egy kívánságomat kérem, hogy teljesítsd. Hozd ki azokat a személyeket, akiknek nem a Libris Fabulában van a helye!

- Sajnálom gazdám, de nem áll módómban....

Jenkins felsóhajtott és egy határozott mozdulattal áthúzott még egy lehetőséget, majd megnézte mi az utolsó.

- Oké. Maradt a kuncsorgás az istenek előtt. - jegyezte meg az öreg.

- Azok titkon örülnek, hogy a Jacksonok kikerültek a képből, maximum Hádész csapna érte hisztit. - dörzsölte meg az orrnyergét Mr. Palmer. - Bárcsak megtalálnám a megoldást erre a problémára...

A semmiből jelent meg előtte Zoya Royal, a kezében a jogarral, míg mellette Ian Cabra állt, aki tátott szájjal végig mérte a Könyvtárat. Hiába járt már itt. Túl lenyűgöző volt az egész kóceráj és az anyja soha az életben nem teheti be ide a lábát, vagy mindent elvinne.

John Palmer felvont szemöldökkel mérte végig az idegesítő, már nem olyan kis boszorkányt és a Cabra fiút, majd kérdőn nézett a dzsinnre. A lila lény felemelte a kezeit, jelezve, hogy ehhez semmi köze sincs.

- Tudom, hogy lehet kiszedni a Jacksonokat a Libris Fabulából. - kezdte köszönés helyett Ian, de ezt Mr. Palmer nem bánta. Jelenleg ennek a hírnek sokkal jobban örült, mintha a fiú kezet rázott volna vele.

- Akkor ne habozz, mondd! - pattant fel Mr. Palmer. - Mi gyakorlatilag kifogytunk a lehetőségekből! - mutatott hevesen a táblára. - Zoya...

- Magának van dzsinnje?! És rohangál, ahelyett, hogy kívánna! Nyomi... - forgatta meg a szemeit.

Mr. Palmer vett egy mély levegőt. Valahogy Zoya Royalnak a mai napig meg van az a képessége, hogy egyetlen egy szavával képes az aktuális idegbaját a tízszeresére növelni.

- Zoya Royal.... Merlin és Morgana leszármazottja... Én egyszer... - kezdte vöröslő arccal Mr. Palmer.

- Majd utána cincálják szét egymás idegeid! - vette ki Zoya kezéből a jogart Ian.

Zoya szemei elkerekedtek, még fel is kiáltott, hogy Ian mégis mit képzel magáról, de nagyon gyorsan el is hallgatott. A jogarából hirtelen zöld színű füst tűnt fel. Ian eltátotta a száját, ahogy a kristálygömböt nézte, majd fél másodperccel később már a jogar vissza is zsugorodott a szokásos töltőtollá.

- Ian... Óvatosan. - figyelmeztette Zoya a fiút, amin leginkább Mr. Palmer döbbent meg. - Ez a dolog a fehérmágiát közvetíti... Óvatlan kezekben...

- Milyen jó, hogy pont nálad van... - mordult fel Mr. Palmer, mire Zoya sötét szemei szinte villámokat szórtak a férfira.

- Mit láttál? - szólalt meg olyan halkan Jenkins, hogy Mr. Palmer és Zoya először meg sem hallotta, csak másodjára. - Ian Cabra, mit láttál?

Ian még mindig a kezében lévő tollra meredt, főleg mert... már értette, hogy ő nem tudja kihozni a könyvből őket. Egyikük sem képes, az egyetlen személy, aki képes lehetne rá az Yui. Ezt a toll is megmondta neki, olyan kell, aki képes anélkül olvasni egy könyvből és a szavai által kiidézni belőle másokat.

- A reményt. - felelte Ian, majd megfordult.

Egy másodperc erejéig megdermedt, majd megpörgette a tollat az ujjai közt, hogy az vissza nyúljon jogarrá. Ismét belenézett a kék színű kristálygömbbe és halványan elmosolyodott, ahogy megelevenedett előtte ugyanaz a kép. Tudta, hogy ki kell ide és csak reménykedett benne, hogy a jogar és az ereje elég lesz hozzá.

Ian egy varázslatot kezdett mormogni, mialatt a jogar segítségével az egyik legbonyolultabb mintát rajzolta a levegőbe.

- Ian... Ez nem jó ötlet! Ezek az átjárók nem biztonságosak! - szólalt meg magabiztosan Zoya.

- Igazából matematikai alapokon működhet. - jegyezte meg Mr. Palmer.

- Maga most a felelősségteljes felnőtt, vagy a kísérletező kamasz?!

- Én is lehet lázadó és felvágott nyelvű, nem csak te, boszorkány!

- Koncentrálnék! - pillantott hátra Ian, majd vett egy mély levegőt és folytatta a rúnák felrajzolását egészen addig, amíg készen nem lett. - Múlt, jelen, s jövő szárnyán, hozd ide... Yui Jackson fiát.

A mágia belecsapódott a falba. A minta szétégette a téglát, a festéket egy pillanat alatt zöldre cserélte és úgy sistergett, akár egy mérgező gőzkamra. Egy portál jelent meg a falon és mögötte nevetés hallatszott, majd zavart hangok.

Ian arcára lassú mosoly húzódott, ahogy megjelent egy vörös hajú fiú feje a portálból, majd zavartan kémlelte körbe a helyet és lépett át a Könyvtárba. Zöldes-kék szemei kíváncsian fénylettek, majd megállapodtak először Mr. Palmeren, utána Jenkinsen, Zoyán, végül pedig Ian Cabrán.

Iant kirázta a hideg, ahogy meglátta ugyanazt a sárga karikát, mint amit Aaron szemeiben is látni lehetett közvetlenül a pupillái körül.

- Ian bácsi. - biccentett egyet a srác. - Steve Phinsky. - villantott egy széles mosolyt és nyújtotta előre a kezét.

- Ian bácsi?! - kérdezte zavartan Zoya, de Ian csak elmosolyodott.

- Ja. A kristálygömb mutatta. Azt is, hogy Ed utálni fog, de ezen valahogy nem vagyok meglepődve. Üdv. - rázott kezet Stevevel. - Kéne egy kis segítség.

- Csak nem a Libris Fabulában ragadt a családom? Hallottam róla mesét és Hall kifejtette, hogy menekültek meg, annak ellenére, hogy anyám nem akarta, hogy tudjam. Kérem a tollat!

- Ez hogy lehetséges? - hajolt Mr. Palmerhez Zoya.

A férfi csak kinyitotta a száját, majd be is csukta.

- Mármint az időutazás, hogy ő Yui és Aaron fia, vagy...

- Hogy itt van, mialatt a szülei abba vannak rekedve! - bökött a könyv felé Zoya. - És mi az, hogy nem vagy megdöbbenve, hogy lebácsizott?! - kapta a fejét hirtelen Ianre.

- Hát a nagybátyja leszek, valahogy hívnia kell. - vigyorodott el Ian.

Zoya tátva felejtette legalább három másodpercre a száját.

- Várj... Mi van?!

- Oh semmi. Legalább már tudom Amy mitől kapott kisebb sokkot az egyik edzésünk alatt és hogy anyám egy hamar nem fogja megtalálni azt a két gyereket, akiket égre földre keres.

- Jah, Simonet és Natashát. - biccentett Steve, mialatt átvette Iantől a jogart, ami tollá zsugorodott a kezéből. - Okoskodó kis unokatestvérek. - mosolyodott el. - Na, hol az a Libris Fabula... Szia. - köszönt a könyvnek. - Nézzük mi a szitu odabenn.

Ian még akkor is mosolygott, amikor Steve elmerült a könyvben. Zoya értetlenül lépett mellé.

- Várj, elvesztettem a fonalat. - mondta.

- Mily meglepő... - kotyogta a könyvtáros. - Fordítom. Ian látta a jövőt a kristálygömbben és megpillantotta a lehetőséget arra, hogyan hozza ki őket, továbbá azt is, hogy mit nyerhet Amy Jacksonnal. A családját. A reményt. Arra, hogy nem olyan lesz, mint a szülei.

- Hallgass a húgodra és minden rendben lesz, ezt jegyezd meg! - bökött Ian felé Steve.

- Nataliera? Minek?

- Igen, Natiera. Mert ő egy bölcs nő, illetve itt lány... Sose fogom megszokni az időutazást, még jó, hogy ritkán csinálom. A legdurvább az volt, amikor egyszer célt tévesztettem és apa és Zoya egyik numerájába csöppentem. Ti nem vettetek észre. - legyintett.

- Tessék?! - akadt meg a részleteken Zoya.

- Jaj, nem kell túlgondolnod! Voltam lánnyal, nem is egyel és az őseim sem kispályások.

- Várj, várj, várj. - fordult Zoya Ian felé. - Simon és Natasha...

- A fiam és a lányom lesz. - mondta ki totál higgadtan Ian. - Bár ezzel a ténnyel jelenleg nem foglalkozom, mert lefoglal az, hogy Amy Jackson az enyém lesz.

- De ott lesz Ed... - kotyogott közbe Steve, aki csak elkezdett beleírni valamit a könyvbe. - És nagyapa... nos... eléggé utál téged. Jobban, mint az én apámat, ami nagy tehetségre vall a részedről.

- Vagy Cabra vérre... - mormogta Ian.

- Jah. - biccentett vigyorogva Steve, majd letette a tollat és felemelte a könyvet. - Na nézzük... A Jackson család végig járta a mesék birodalmát és amikor már végleg elhagyta őket a remény utolsó szikrája is, egy átjáró nyílt előttük az otthonukba, vissza a Földre, vissza a Könyvtár szívébe. - olvasta fel a korábban leírtakat.

Ian oldalra nézett, mire egy az övéhez roppant hasonló portál jelent meg az Archívumba vezető ajtó helyén. Steve nem csukta be a könyvet, hanem nyitva hagyta.

- Örököltöd Yui képességét... - mondta ki hangosan Mr. Palmer.

- Aha, nagyon gáz, hogy nem tudok esti mesét olvasni könyvből az uncsijaimnak. - tette le Steve a könyvet. - Plusz mindenki varázsnyelvnek csúfolt, amíg rájuk nem szabadítottam egy tűzokádó sárkányt és nem, nem a nagyanyámat, Hallt.

Dan volt az első, aki Lint maga után húzva átlépte a portált. Alaposan végig mérte a helyet, majd összevont szemöldökkel végig mérte Stevet.

- Hát te ki vagy?! - mutatott rá.

- Az unokaöcséd. - vágta rá Steve.

Dan furcsán végig mérte a srácot, de megszólalni már nem tudott, mert szorosan utána átlépte a portált a családja többi tagja.

- Ez az! - kiáltotta Sven. - De, hogy nyílt meg a portál és miért pont a könyvtárba? Te meg mit... - állapodott meg a tekintete Steve Phinskyn.

- Cső, Sven! - intett a srácnak, majd szélesen elmosolyodott, ahogy kiszúrta Aaront és Yuit.

- Áh, a könyvtár! Szuper... - mormogta Hall, majd meglátta a vörös hajú srácot ő is. - Ő meg ki?

- Az unokaöcsém? - kérdezte értetlenül Dan.

- Oh, jó, hogy mondod. Elfelejtettem valamit! - nyitotta ki a könyvet Steve és írt bele ismételten valamit.

- A mesék birodalmából minden olyan személy előtt, akik nem tartoztak eredetileg oda, feltárult egy-egy varázslatos ajtó, ami vissza vezetett a hotelbe. Szinte úgy tűnt a számukra mintha csak egy álom lett volna, de valahol mélyen, maguknak is alig ismerték be, hogy hittek abban, amit átéltek. Itt a mese vége, fusson el véle! - csapta be a könyvet és adta Mr. Palmernek. - Vigyázzon rá, szeret kóricálni.

A Jackson család minden tagja életében először csendben maradt, majd egy emberként fordultak Yui felé, aki tátott szájjal nézte a fiút. Mégis Hall szólalt meg hamarabb, ugyan csak Ednek akarta mondani, de olyan hangosan tört elő a torkából, hogy mindenki más is tökéletesen hallotta.

- Ő az unokám?!

- Unokánk? - kérdezett vissza Ed, majd az apjához fordult. - Te is így ki voltál akadva, mikor megtudtad, hogy Hall terhes Yuival?

- Nem. Yui kicsi volt, pocaklakó, nem pedig... Mennyi is vagy? - vonta fel a szemöldökét.

- Tizenhét. - indult meg vigyorogva Percy felé Steve. - Bocs, dédi! Muszáj megöleljelek! Annyira rég láttalak!

- Tehát mikor te tizenhét leszel, én már halott. - értelmezte Percy, miközben hagyta, hogy a srác átölelje. - Hála égnek! Mikor is születsz meg? Ugye öt éven belül? Akkor csak hetvenpár éves leszek, amikor meghalok. Pont jó! Várj ugye nem Dan és Lin gyereke leszel?

Izzy olyan árgus szemekkel kapta a fejét Percyre, hogy attól a férfi egy pillanatra zavarba jött.

- Nem. - nevette el magát Steve. - Neki nincs varázsnyelve, akkor sárkánnyá tudnék változni, ha az ő fia lennék. - pillantott Yuira és Aaronre, akik halálcsendben meredtek eddig is rá.

Aelin felkuncogott, ahogy kiszúrta a pillantásukat. Steve... hát egy évvel lett öregebb, ahhoz képest, amikor találkoztak vele, Amy és Dan gyerekeivel Romániában, míg ők három évet öregedtek. Yui elkerekedett szemekkel nézte Stevet, szinte hallotta Aelin, ahogy a fogaskerekek zakatolnak a fejében. Aaron ajkán felváltva játszott a mosoly és a sokk egyértelmű jele.

- Úgy érzem rám ütött. - lépett a sráchoz Hall és nyújtotta felé a kezét. - Hallie Beckendorf.

- Az unokád, a legidősebb. - tette hozzá. - Ezt vidd innen! - lökte félre a kezét és ölelte meg a nőt. - A vörös hajat örököltem csak tőled. Zömében apám vagyok.

- Ettől tartottam... - mormogta Ed.

- Hé! - keményedett meg Steve hangja. - Imádni fogsz! Ugyanolyan irodalom mániás kis gyík tudok lenni, mint te!

- Hiszem, ha látom.

- Majd pár év múlva leboxoljuk, ha minden rendben megy. Bár itt vagyok, úgyhogy eddig minden a legnagyobb rendben megy. Megnyugodhatsz, anya. - pördült meg Yui felé, aki pislogott párat.

Steve arcára olyan beképzelt és széles vigyor ült ki, mint amilyen Aaronére szokott.

- Te a... a... mi... - mutatott Yui hol saját magára, hol Aaronre.

- Fiatok vagyok? Igen! Nem egyértelmű? - pördült meg a tengelye körül, majd felnézett Aaronre, aki egyértelműen döntött közben a sokk állapota mellett. - A nevem...

- NE! - kiáltotta hirtelen Yui. - Majd elnevezlek! Ne adj ötleteket!

Steve hátra vetett fejjel felnevetett.

- Vettem, anya! - szalutált egyet, amit méregre vette volna Yui, hogy Dantől és Junietól tanult. - Mondd Apa, látom, hogy kérdezni akarsz!

- Jó, szóval nagyon fontos kérdések és... - kezdett bele Aaron, de Yui elkapta a könyökét.

- Nem kérdezheted meg mikor születik meg! - szólt rá.

- Az a te szempontból biztos fontos, az enyémből nem! - vágta rá Aaron és vigyorogva fordult vissza a fiához. - Szóval! Első kérdés, jársz bulikba?

- Túl gyakran. - biccentett egyet Steve.

- Mi az, ami mindig van a zsebedben?

- Ez mért fontos?! - értetlenkedett Yui, de amint a fia előhúzott a zsebéből egy kotont és Aaron felkurjantott, rögtön megértette.

- Oké, az én fiam! - csapta össze a tenyerét Aaron. - Nincs lány testvéred, ugye?

- Nincs. Apáca zárdába is küldenéd, ha lenne. - vágta rá Steve.

Yui pedig csak vett egy mély levegőt. Ezt nem hiszi el...

- Pontosan! - vigyorgott még mindig Aaron. - Jó, oké öhm... - gondolkodott el. - Hány csajjal voltál eddig? Hosszú távú, rövid távú, egy éjszakás?

Steve vett egy mély levegőt.

- Mondom a legkönnyebbet. Két komoly kapcsolat, az egyik hat a másik nyolc hónapig tartott. Akkor... - kezdett el magában számolni. - Kilenc rövid, ilyen nagyon max. egy hónaposak. Egy éjszakás meg... hű geci... Bocs, anya! - nézett reflexből Yuira, aki csak pislogott. - Szóval... egyezünk negyvenben, jó? De lehet hatvanban kéne...

Aaron folyamatosan vigyorgott.

- Ebből volt-e egyszerre két... Máshogy kérdezem. Csajok vagy fiúk? Esetleg mindkettő?

- Csajok. - vágta rá rögtön Steve. - Egyszer smároltam fogadásból egy sráccal tizenöt évesen, rájöttem, hogy full hetero vagyok.

- Szuper! Akkor vissza az eredeti kérdéshez! Az egy éjszakások közt volt-e, hogy egyszerre két csajjal dugtál?

- Volt. - biccentett. - Kétszer.

- Az én fiam! És elmondtam-e neked, hogy...

- Az okos lányokkal vigyázzak, mert horogra akaszthatnak. - helyeselt Steve.

- És mikor kell okoslányokkal ismerkedni? - kérdezte Aaron.

- Ha horogra akarok akadni.

- Ami mikor lesz?

- Ha nem tudok kiverni egy csajt a fejemből a második dugás után sem és eljutok vele a harmadikhoz.

- Mi van akkor, ha a haverodnak és neked ugyanaz a csaj tetszik?

- A csaj dönt és a barátság nem mehet rá. - mosolyodott el Steve.

- Imádom! - ölelte meg a fiát Aaron, míg Yui csak pislogva meredt Aaronre és Steve-re. Most sokkal szembe ötlőbb volt a hasonlóság, hogy egymás mellett álltak.

Yui érezte, hogy az apja mellé lép és a füléhez hajol.

- Még szakíthatsz vele. - suttogta.

- Nem fogok... - mormogta. - A fiamat különben is simán átnevelhetem, hogy ne olyan legyen, mint Aaron!

- Látható mekkora sikerrel fogsz járni. - nevette el magát majdnem Ed.

Yui mérgesen kapta a fejét az apjára, de nem tudott megszólalni, mert Steve hangja szelte át a levegőt.

- Ed. - köszörülte meg a torkát. - "Amik a legyek. A pajkos gyermekeknek, az vagyunk. Az isteneknek mink; mulatkozásból Ölnek bennünket." William Shakespeare, Lear király.

Ed szemöldöke összeszaladt, majd résnyire húzódtak a szemei.

- Ez véletlen is lehet. - vonta meg a vállát. - Az apád színész. Simán megtanulhattad.

- És ezt? "Ha mi árnyak nem tetszettünk, Gondoljátok, s mentve tettünk: Hogy az álom meglepett, S tükrözé e képeket. E csekély, meddő mesét, Mely csak álom, semmiség, Nézze most el úri kegy, Másszor aztán jobban megy. S amint emberséges Puck A nevem: ha megkapjuk, Hogy most kímél a fulánk, Jóvátesszük e hibánk, Máskint a nevem ne Puck legyen inkább egy hazug. Most uraim, jó'tszakát. Fel, tapsra hát, ki jó barát, S Robin megjavítja magát." Shakespeare, Szentivánéji álom. Puck szövege.

Yui lassú mosolyra húzta a száját, míg Ed felszegte az állát.

- Akkor ez miből van? "A bolond bölcsnek tartja magát; de a bölcs tudja magáról, hogy bolond."

- A Hogy Tetszik című vígjátékból. - vágta rá Steve.

Ed felvonta az egyik szemöldökét, főleg mert két helyről hallotta a választ. Óvatosan nézett hátra, ahol Lin bólogatott és valahogy sejtette, hogy ő volt a második hang.

- "Szerelmem oly nagy, mint az óceán, S oly mély, adok neked belőle, lelkem, S több lesz nekem: mindkettő végtelen." - folytatta Ed, főleg mert ez szinte alap, de a fiúk nem szokták szeretni.

- Rómeó és Júlia. - mosolyodott el lassan Steve. - Tudom Lin, hogy tudod!

A lány válaszul csak kiöltötte a nyelvét.

- "Az álom maga is puszta árnyék." - kezdte Ed, de folytatni nem tudta, mert Steve felbeszakította.

- Hamlet.

Yui pedig csak mosolygott, mialatt a szemét lesütötte. Az apját pontosan ezzel tartotta vissza, hogy színdarabokból idézett, amikor 4 éves volt és az apja ott akarta hagyni Hallt és őt. És akkor még nem is sejtette, hogy Ed valójában az apja. Egy egy éjszakás kísérletnek hitte, mint a többit, csak kivételesen az anyja hamarabb bealudt.

- Mutassak valami jobbat? - vonta fel a szemöldökét Steve, majd felemelte a jobb kezét.

A levegőből víz vált ki és apró köröket leírva tekeredett egyre feljebb és feljebb a plafon felé, majd tűz csatlakozott a vízhez. Edmund szemei elkerekedtek egy pillanatra, mert ezzel már egy dolgot nagyon is bizonyított az unokája, hogy a teljes Jackson ág megvan benne. Aztán a vízhez és a tűzhez halvány aranysárga pókháló vastagságú fény társult, Aaron képessége.

- Hm... Mindent összegyűjtöttél, mi? - rázta meg döbbenten a fejét Ed.

- Nincs Jackson, aki ne kedvelne. - jelent meg egy beképzelt mosoly az arcán. - Víz és tűz erőben meglehetősen jó tanáraim voltak. - pillantott előbb Edre, majd Hallre.

- Én bírom a kölyköt. De most menjünk haza! Dolgozni akarok végre! - indult meg kifelé Hall, ekkor szúrta ki, hogy nem látja sehol sem Amyt és Iant.

Steve megindult az átjáró felé, amin át ideutazott, de ahogy át akart lépni rajta lepattant róla.

- Mi a... - mérte végig a portált, majd megérintette. - Ez egy irányú... Ian elrontotta a varázslatot!

- Hol van egyáltalán Ian és Amy? - fordult körbe Hall.

Zoya összenézett Mr. Palmerrel.

- Hős Rómeó... - sóhajtotta Zoya, majd rögtön kivetett egy kereső bűbájt.

~~~

Ian még akkor intett Amynek, hogy kövesse, amikor minden Jacksont lefoglalt Steve Phinsky. Iannek valójában addig volt meg a terve, hogy hogyan szabadítsa ki a Jacksonokat. Azt nagyon is tudta, hogy mit szeretne.

Egy rendes esélyt akart Amytől. Olyat, amiről a lány papolt neki, azt már nem tudta, hogy meg fogja-e kapni. Mért ne kapná meg? Mert... mondjuk hazugsággal kezdte a tiszta-lap dolgot. Mert az anyja ki akarta nyírni a családját. Mert technikailag úgy járt Elinával, hogy titokban végig Amy Jacksont akarta. Mondjuk ezt Ian inkább a pozitívumok közé sorolta volna.

- Komolyan te hoztad ide Yuiék fiát, hogy kiszabadítson minket?! - kérdezte hirtelen Amy, ahogy a könyvtár főfolyosóján sétáltak.

- Hát, valahogy muszáj volt. Bár az érdekelne, hogy ha ti ott rekedtetek volna a könyvben, akkor ő hogy juthatott vissza. - felelte Ian.

- Több dimenzionális sík léteik. Vannak pontok, amik sok esetben megegyeznek. Példának okéért szerintem nem létezik olyan dimenzió, amiben az öcsém és Lin nem zúgtak egymásba. - mosolyodott el halványan Amy. - Miért hívtál félre?

Ian hirtelen nem tudta, hogy mit is mondjon.

- Meg akartalak látogatni. - kezdte nagy nehezen. - Voltam nálatok, Ingridnél, végül Percynél és kelletlenül rájöttem, hogy a Jacksonok eltűntek. Aztán elkezdtem olvasni a híreket, hamar rájöttem, hogy a 'hová a fenébe tűnt az összes Jackson' mondatom szó szerint értelmezendő. Aztán... - Iannek akkor esett le, hogy kicsit túl sokat beszél, amikor meglátta Amy zavart arcát, amin egy apró mosoly játszott. Túl sok részletet árult el. - Túl sok?

- Nem. - rázta meg a fejét. - Inkább indokolatlan. Ez alapján úgy tűnt, mintha kerestél volna. A nyaralásról pontosan tudtál, mert beszéltünk róla. Akkor miért kerestél ennyire?

Ian a vörösre emelte a tekintetét. A zöld szemek úgy csillogtak, mintha fel akarná nyitni a testét, hogy meglelje a lelkét és olvasni tudjon benne. Ian vett egy mély levegőt, próbált belekapaszkodni azokba a képekbe, amiket látott a kristálygömbben. Arra, hogy Amy egyszer ki lehet a számára. Az akiben eddig nem tudott hinni. Egészen addig, amíg az anyja fel nem vetette azt az egyességet, aminek köszönhetően az élete bizonyos részeit végre maga irányíthatja. Nem az anyja, vagy az apja. Hanem ő, csakis ő. A kristálygömb nem azért mutatta meg neki a gyerekeit, hogy bizonyítékot adjon, hanem azért, hogy bátorítsa. Meg akarta mutatni, hogy van esélye, hogy érdemes Amy Jacksonhoz.

- Én... - vett ismételten egy újabb mély levegőt. - Én... Én...

- Te? - mosolyodott el lassan Amy, mialatt összefonta a mellkasa előtt a kezeit.

- Szakítottam Elinával... a skandináv boszival. - talán, ha innen kezdi az még biztonságos.

- Oh. Sajnálom... Hogy-hogy? - vonta enyhén össze a szemöldökét Amy, még ha magában hálát is adott azért, hogy többet nem kell végig szenvednie, ahogy smárolnak az edzése előtt és után.

- Majdnem lebuktam anyám előtt a mágus közösséget illetően. Szerencsére azt hitte, hogy valamilyen hülye humbug, majd kijelentette, hogy a skandináv boszit felejtsem el. - vallotta be őszintén, mert... mert valójában Helennel is ezért akart beszélni, csak utána annyira átvette felette az a tény az uralmat, hogy a Jacksonok eltűntek...

- Akkor még mindig anyuci pici fia vagy?

Ez nem esett jól Iannek. Egy kicsit hátra is hőkölt.

- Nem akartam a halálba lökni Elinát, mert anyám konkrétan ezt a két opciót adta meg nekem. Megöli, vagy dobom és... Akkorra már kezdtem rájönni, hogy nem úgy szeretem őt, ahogyan megérdemelné.

Amy szemöldöke alig láthatóan megemelkedett a hajtövei felé.

- Aha... - húzta össze résnyire a szemeit Amy, amitől meglepő módon nem az anyjára, hanem az apjára hasonlított. Edmund Jackson pont így szokott nézni másokra, amikor gyanakszik, gondolkodik vagy mérlegel. Néha egyszerre a hármat.

- És... - túrt bele idegesen a hajába Ian. - Azért kezdtem rájönni erre a megállapításra, mert... - tiszta lap, ezt emlegette Amy... - Mert... - hunyta le egy pillanatra a szemeit, hogy felkészüljön arra, hogy ha eddig nem is most elbasszon mindent. - Megnéztem a tükörben, hogy mire voltál úgy kiakadva. Hogy, miért szakítottál Ethannel.

Amy zöld szemei, amik mostanában kedvesen méregették Iant, nagyon hirtelen borultak el. Ian nem vihart, hanem hurrikánt látott bennük és tudta, hogy Amy képes lenne rászabadítani, ha nem is egy hurrikánt, de egy tsunamit most biztosan.

- Megkértelek... - remegett meg Amy hangja.

- Tudom! Tudom, tiszta lap! De eltiltottál és nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Utána először megbántam, aztán... Elkezdtem rájönni, hogy nem vagyok túl rajtad. Jól esett, hogy olyan voltál megint, mint régen. Az a lány, aki megtetszett. Akiért nem voltam hajlandó harcolni, mert rettegtem az anyámtól.

Amy összepréselt ajkakkal meredt Ianre, miközben magában mérlegelt. Egyrészről, oda meg vissza volt a ténytől, hogy Ian még mindig érez iránta valamit. Azt, hogy szerelmes, azért nem merte volna kimondani. Másrészről viszont iszonyatosan rettegett attól, hogy... Ha Elinát az anyja szava miatt dobta, akkor mire tudná kényszeríteni az anyja, ha rájönne, hogy vele van? Ezt nem akarta megtudni.

- Tiszta lapot... - kezdte halkan Amy, próbálva racionálisan gondolkodni, mert ha volt valami, amivel nem mert eddig számolni, az az, hogy Iannek kell.

- Mondtam, hogy hülyeség! Könyörgöm Amy, a családunknak több éves múltja van, ami ki tudja meddig nyúlik vissza! Hiszen anyám már jóval a születésünk előtt bántani akarta a családodat! Képtelenség ilyen háttérrel újra kezdeni valamit, tiszta lappal indítani. Különben is nekem nem egy új Amy kell, hanem akit jól ismerek.

Amy kinyitotta a száját, de nem bírt megszólalni. A borostyánsárga szemeket nézte, amik szinte könyörögtek neki.

- Ez így nem megy! - pördült meg és indult meg a könyvtár belseje felé.

- Most meg hová mész?! - akadt ki Ian.

- Gondolkodnom kell!

- Ez nem olyan bonyolult dolog, Amy! - forgatta meg a szemeit Ian. - Bevallottam, hogy tetszel. Tudom, hogy én is tetszem neked.

- Nem ez kicsit sem egyszerű! - vakkantotta hátra szinte Amy, mialatt próbált lenyugodni és végig gondolni a helyzetet. - Először is ott az anyád...

- Anyám nem fogja megtudni, alkut kötöttem vele!

- Milyen alkut?! - torpant meg Amy, mire Ian felkenődött a hátára.

- Ha segítek neki Dél-korea elnökének a lányával és szakítok Elinával, akkor vége annak, hogy kifigyeli az életemet és a tanulmányaimon és a politikai kapcsolatokon túl azt csinálok, amit szeretnék.

- Nagyszerű. - biccentett Amy és vágtatott tovább. - Tehát azért szakítottál Elinával, mert egy szerződés része volt. Akkor, ha a szerződés feltételei megváltoznak velem is szakítanál?

- Egy, nem járunk. Kettő, azért van egy kis különbség közted és Elina közt. - zárkózott fel Ian.

- Például? - tudakolta Amy.

- Azt hittem az okokat próbálod felépíteni magadnak, hogy miért lenne rossz ötlet velem lenned.

- Azt csinálom most is! Mondjad! Például?! - állt meg ismét és pördült meg.

Ian most résen volt, így egy lépéssel előtte meg tudott állni.

- Például te makacsabb vagy, csökönyösebb, ragaszkodóbb, egy harcos, aki nem adja meg magát, aki olyan makacsul ragaszkodik az igazához, hogy képes bárkinek az agyára menni. - mosolyodott el Ian, amit Amy nem tudott hová tenni, főleg mert szerinte a felsorolt tulajdonságok egyike sem volt pozitív.

- Tehát mazochista vagy? - húzta ki magát Amy, amennyire csak tudta, de még így jó egy fejjel fölé magasodott Ian.

- Nem, egy idióta, aki el akarta fogadni, hogy nem jelentesz neki semmit. Hogy csak egy kamaszkori szerelmi lobbanás vagy, de rájött tizenhét évesen, hogy sajnos nem. Hol tartunk?

Amy pislogva meredt rá.

- Az okokban, amiket arra gyártasz, hogy miért ne adj nekem egy esélyt. - segítette ki Ian, de Amyben hirtelen lobbant fel a láng.

- Kaptál esélyt! - villantak meg a szemei, olyan lenyűgözően élesen, hogy Ian elmosolyodott. - Nem is egyet! Esélyt adtam neked, amikor ott voltunk abban a fránya hobbit tanyán! Amikor ott csücsültél a húgoddal Fekete szakál csapdájában! Mit tettél? Elvetted a kulcsot és leléptél, minket meg bezárva ott akartál hagyni a föld alatt! Aztán adtam neked még egy esélyt! Mi történt? Együtt megfogtuk a Viszály almáját, le akartuk igázni a világot és ha Dan nincs, akkor meg is tettük volna! Nálad rekedtünk, miközben te mindvégig ellenük munkálkodtál! Információkat juttattál anyádhoz, azért hogy ne akarjon megjelenni Olaszországban! Utána mi történt, segítek, le kellett mennünk a Föld középpontjába, ahol kis milliószor ki kellett mentenünk egymást és a kistestvéreinket a bajból! Majdnem ott hagytuk a fogunkat és mi történt a végén, amikor biztonságban voltunk? Te helyzetjelentést küldtél anyádnak! Mintha megfigyeltél volna minket végig! Egész idő alatt! A kulcsot nekünk adtad, a telefonszámodat is, ami miatt bízni akartam benned! El akartam hinni, hogy jó vagy! El akartam hinni, hogy segíteni akarsz, hogy... hogy tetszem neked! - teljesen elborult a feje. - És aztán, tudod mi történt? Összegyűjtöttük a kulcsokat. Mindet. Mind egy szálig. Én felhívtalak, te pedig csapdát állítottál az anyáddal és a húgoddal és nem rajtad múlott, hogy anyád ne kaparintsa meg a kulcsokat és tegyen szert a végső jutalomra, hanem Natalien. Ő bátor volt, ő szembe szállt anyáddal. Te erre nem voltál képes soha sem! Elinával is azért szakítottál, mert anyád azt mondta! Meddig lennél képes elmenni, ha az anyád megparancsolná?!

Ian nem tudta, hogy lélegzik-e még. Amy arca vörös volt a dühtől. A szemében tűz örvénylett, olyan mélyről, hogy Ian elbizonytalanodott benne, hogy a lány nem örökölte-e Hall képességét is. Igazából pontosan erre célzott, amikor azt mondta, hogy az ő múltjuk olyan sűrű, hogy nem létezik a számukra tisztalap.

- Eddig. - válaszolta halkan. - Pontosan eddig, tovább már nem. Anyám nem jó ember, de a szavát betartja, tehát már a magam ura vagyok.

- Nem ez a lényeg. - vett egy mély levegőt Amy, hogy lenyugodjon egy kicsit. - Az a lényeg, hogy ha az anyád füttyent, akkor képes vagy-e rá, hogy nemet mondj neki, vagy sem. Képes vagy-e rá, hogy ne árulj el.

- Nem árultam el a mágusokat.

- És engem elárulnál, úgy mint eddig tetted? Vagy a családomat, úgy ahogy eddig tetted? Mert nekem ezek számítanak. Nem Zoya, nem Helen, nem is a többi mágus. Ők nem érdekelnek. A családom annál inkább.

Ian nyelt egyet.

- Én...

Amy meg akart fordulni, mert ezzel lezártnak tekintette a helyzetet. Ian... sokat változott. Nem az anyja, ezt nagyon jól tudta, sokkal tisztább annál a lelke, de ha nem képes a kezébe venni a sorsát és szembe szállni az anyja szavának, akkor nincs mire időt vesztegetnie.

Ian a lány után nyúlt, elkapta a karját és visszafordította maga felé.

- Eszedbe ne jusson elviharozni! - préselte össze az ajkait. - A kulcshajsza után megbíztál bennem.

- Nem. Utána nem. Beszélgettem veled, nyitni akartam feléd, de nem hittem benned.

- Ezért kérlek arra, hogy adj még egy esélyt. Egy utolsót. Kérlek. Amy...

A lány alig láthatóan megrázta a fejét. Arra gondolt, hogy hányszor mondta azt neki Dan, hogy egy Cabrában nem szabad megbízni. Hányszor érezte azt, hogy a lelke egy része összetört, mert ez a fiú átejtette őt. Mert ő hinni akart benne, nem is ő, hanem a szíve és annyira hinni akart benne, hogy végül mindig ő sérült.

- Nem. Nem lehet. - rázta meg most már határozottan a fejét.

- Amy! Nem ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. Nagyon jól tudod! Te mondtad nekem! Te akartál újra nyitni felém! Akkor mi változott?! - vált keménnyé a hangja. - Hogy alkut kötöttem anyámmal? Hogy a lányt, akit nem szerettem, hajlandó voltam elengedni, főleg mert anyám még meg is akarta ölni? - Ian hirtelen hallgatott el, ahogy megértette a kirakós egy részét. - Nem az okok a lényegek... Nem az, hogy mit tettem korábban. - állt össze neki. - Hiszen ezt megbocsájtottad akkor, amikor tisztalappal akartál indulni. Téged az zavar, hogy... hogy az anyám téged sem kedvel, téged is megpróbálna megölni, ha lenne rá esélye és...

- És ebből szempontól mennyire hasonlítok Elinára? Hajlandó lennél elengedni engem, mert anyád azt akarja?

- Nem. - vágta rá Ian, mert ebben az egy dologban nagyon is biztos volt. - Téged nem. Te más vagy.

- Miért?

- Mert tizennégy évesen zúgtam beléd és három év alatt nem sikerült kivernem a fejemből? - gúnyosnak szánta, de Amy meglepetten nézett rá. - Igen. Beléd voltam esve tizennégy évesen. Teljesen. Nem tűnt fel? Pedig ódáig voltál értem. És... - jutott eszébe hirtelen valami. Ő a kristálygömbben látta meg a gyermekeit és realizálta, hogy kik ők, de Amy... ő felismerte a tükörben szereplő két gyereket. Beazonosította az arcukat és még el is sápadt, mert rájött.

- És? - suttogta Amy.

- És tudom, hogy van jövőnk együtt. Te is tudod.

Amy egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd hirtelen elkerekedtek a szemei és most már nem a dühtől volt vörös az arca.

- Te... tudod, hogy a gyerekek, akiket anyád keres...

- Igen. - biccentett Ian. - Ma tudtam meg, amikor megnyitottam Yui fiának az átjárót a mi időnkbe. Használnom kellett Zoya pálcáját és a kristálygömb bepillantást engedett a jövőmbe. Te is ott voltál benne. Ha nekem nem akarsz esélyt adni, akkor adj annak a képnek. Egy randi. Se több, se kevesebb, ha nem tetszik, akkor kihátrálhatsz. Jövőhét péntek? Nincs programod, ugye?

Amy csak kinyitotta a száját, majd be is csukta.

- Ian... - mondta ki halkan a fiú nevét és vissza akarta utasítani, de ekkor egy barna haj került be a látó mezeibe. Carmen Cortez. - Carmen?!

- Ráér! Nyugi, ott lesz. Csak gyere érte a suli elé, mondjuk amerikai időszámítás szerint délután négykor. Oké? - mosolyodott el Carmen és fogta meg a barátnője karját. - Majd megpuhítom, ne aggódj!

- Carmen! - sziszegte a fokai közt Amy.

- Kösz, Cortez! - jelent meg egy lassú mosoly Ian száján.

- Bűvöld el és kvittek leszünk, Cabra! - húzta el Iantől Amyt.

A vörös vérben forgó szemekkel meredt a barátnőjére, majd mivel Ian mögöttük sétált, így előre az unokatestvéréhez, egyben legjobb barátnőjéhez hajolt.

- Mégis mi a francot képzelsz te magadról?!

- Azt kicsi szívem... - kezdte halk, de kioktató hangon Carmen. - Hogy az elmúlt két hónapban azt hallgattam, hogy szakítottál Ethannel emiatt a srác miatt. Majd azt, hogy nem akarod lekoppintani Elina kezéről. Most meg ki mered találni, hogy nem érdekel a srác és a múltja miatt nem akarsz kikezdeni vele, mikor szerelmet vallott neked?! Föld hívja Amyt! Vétel! Meg vagy húzatva?! - mélyesztette bele a körmeit Amy bőrébe, mire a lány felszisszent. - Komolyan... Elment az eszed. Erre a pasira csorgatod a nyáladat tizennégy éves korod óta! Itt van! Szinte térden állva epedezik utánad! Ne légy ostoba!

Amy csak hátra nézett Ianre, aki leplezetlenül őket bámulta. A lány rögtön visszafordult előre.

- És ha megint becsap és elárul? - sütötte le a tekintetét Amy.

- Akkor majd személyesen gondoskodom a kasztrálásáról. - vágta rá Carmen.

- Hát... Ezt nem tartom valószínűnek...

- Kételkedsz bennem?! - ült sértettség Carmen hangjában.

- Nem, dehogy. De... Akkor az a két gyerek, akiket az anyja keres és a jövőből jöttek, nem tudtak volna visszajönni a múltba.

Carmen megrázta a fejét és a barátnőjére kapta értetlenül azt. Majd pislantott kettőt, ahogy felfogta miről beszél az unokatestvére.

- Te idióta... Te láttad a jövőbéli gyerekeiteket és ezek után kételkedsz a srácban?! Az őrület új szintjét érted el!

- Tudtam, hogy rád mindig számíthatok... - sóhajtotta beletörődően Amy.

- Őrült nőszemély vagy.

- De Ian egy Cabra!

- És? - vonta fel a szemöldökét Carmen.

- Miért, ha Junie belezúgna Natalieba, akkor is támogatnád?

- Hé, hé! Az más! Amúgy igen, támogatnám. De az is száz százalék, hogy én lennék az első, aki beköpi őt anyának! Amúgy Ian, vissza kéne juttatni Yuiék fiát a jövőbe! - pördült hátra Carmen.

- Oh, bakker! - kezdett el kocogni a srác.

Amy csak megrázta a fejét, de nem mondott egy rossz szót sem, főleg mert mindenkinek el kéne egy olyan bartánő, mint Carmen Cortez.

~~~

2061. Augusztusa

- Ez biztos jó ötlet? - kérdezte hirtelen Jane, aki csak a fejét fogta a harmadik dimenzióban, mialatt Kilyan készülődött.

- Figyelj, kevés bulin voltam nálatok. Tudom, hogy zajosak, hogy dörgölőznek egymáshoz az emberek és azt is tudom, hogy jelenleg a családodban kisebb káosz uralkodik Amy és Ian kapcsolata miatt, amibe mindannyian próbáltok beleszólni.

Jane eltátotta a száját. A királyhoz lépett és elkapta a kezét.

- Mert Ian egy Cabra! - vágta rá, mintha ezzel a ténnyel mindent megmagyarázhatna és értelmet nyerhetne.

- Szerintem csak egy fiú, aki egy ugyanolyan családba beleszületett, mint ti. Nálatok is van egy idegesítő nagybácsi. Igen, Edmundra gondolok, akinek az számít, hogy ki mihez ért és hogy mindenkiből legyen valaki, olyan valaki, ami illik a Jackson névhez.

Jane mindig elfelejtette, hogy Kilyan jó emberismerő. Legalábbis az ő családját fél pillanat alatt kiismerte.

- Technikailag Amy és Ian még nem is járnak. - fonta össze a mellkasa előtt a kezeit Jane. - Csak randiztak háromszor. Amy nem akar bízni benne.

- Amy kéreti magát. - vágta rá higgadtan Kilyan és pakolta az utolsó inget is bele a táskába, amit Jane hozott át neki.

- Amy nem bízik Ianben és jól teszi!

Kilyan ravasz mosollyal fordult Jane-hez. Megfogta a kezét és magához húzta a lányt, mire Jane arcára széles, boldog mosoly ült ki.

- Mióta vagy ilyen anyáskodó? Hm? - fogta Jane arcát a kezeibe.

- Amióta képtelenek logikusan dönteni.

- Miért a szerelem logikus? - vonta fel a szemöldökét Kilyan.

- Témánál vagyunk.... - sóhajtotta Jane.

- Nem kényszerítelek semmire.

- Nem, dehogy. Csak választás elé... - Jane nem tudta befejezni a mondatot, mert Kilyan megcsókolta őt.

A lány felnyögött. Átkarolta Kilyan nyakát és próbált nem a fejében lapuló kérdésekkel foglalkozni.

- Felajánlottam. - suttogta az ajkára a király. - Nagyon is különbözik egymástól a két szó és ezzel pontosan tisztában vagy.

Jane ismét felsóhajtott.

Kilyan már felhozta korábban sokszor a terveit a jövőre nézve. Janet ez egyszerre riasztotta meg és ejtette kétségekbe. Már nem abból a szempontból, hogy Kilyannal marad-e. Szerette őt, kifejezetten imádta azokat a pillanatokat, amikor ő foglalkozhatott az embereivel, képezhette ki a katonákat, állíthatta össze az edzésterveiket és tarthatta katonai kézben a csapatokat, intézve a felosztást, az erősítést, a banditák rajta ütését és így tovább.

Az ijesztő az volt, hogy sokkal jobban szerette ezeket a dolgokat, mint a sulit. A Földet. A hülye matekot, irodalmat és a nyelveket. Pedig nem volt hülye, erre akkor rájött, amikor bement Kilyan alig pár éves Akadémiájára. Ugyanannyit tud, mint az ott lévők és sokkal hasznosabb dolgokat tanulnak, mint ők a suliban.

Sven, Amy és Yui fotografikus memóriája kell ahhoz, hogy megjegyezze az ember azt a sok felesleges maszlagot, amit a gimikben tanítanak. Kilyanék fele annyi anyaggal, sokkal nagyobb zseniket nevelnek és annál is jobb szakembereket és akadémistákat képeznek.

Kilyan... Azt szeretné, amit titkon Jane is, ha itt maradna gimnázium után, vagy egyetem után. Ha szeretné, akár itt is elvégezheti az akadémiát, ha a családjával szeretne lenni, akkor pedig menjen Sammel, Demetriával és Svennel együtt egyetemre. Sven és Demetria amúgy is mióta az emelt órákat fel lehetett venni mást sem csináltak csak gyűjtik össze, hogy hová mennének és ott még hány száz kar van és szakirány. Egy helyre kerülhetnének, egy intézmény más-más karának más-más szakjára.

Jane viszont... Nem tudta mit akar. Egyszerre szeretett volna Kilyannal lenni, ám hiába utazott el ide, hétvégén még ekkor is előfordult, hogy a fiú kénytelen volt a kötelességeinek eleget tenni, így volt, hogy több órán keresztül beszélni sem tudtak egymással. Jane ilyenkor minden energiáját a katonaságba adta bele és imádta. Jobban szerette, mint bármi mást. Talán ennél jobban csak a családját szerette meg az évek alatt. És egyszer választania kellene közüllük.

Senki sem merte szóbahozni, hogy ő ki volt a disney mesés kaland alatt. A High School Musical-ből Gabriella Montez. Ő lett a stréber lány, aki jó lelkű, kedves, kicsit félénk, tehát minden, amit Jane soha az életében nem volt és nem is akart megtestesíteni. Mindezek mellett pedig Gabriella azzal a problémával élt, hogy ahová csak beilleszkedett, onnan az édesanyja állása miatt el kellett mennie és ez mennyire nehezen hatott az életére. Jane pedig... Már legalább egy éve történt, hogy Kilyan felvetette, hogy mit szeretne a jövőtől.

Jogos volt. Ezt Jane nem vitatta. Kilyan télen töltötte be a 20. életévét, míg a lány áprilisban a 18.-at, Sammel együtt. Kilyan egy király, akinek olyan dolgokat kell biztosítania, mint az örökös, a királynő és... Ezek mindegyikétől Jane rettegett, mert ő még gyerek. Mindig is annak érezte magát és kételkedett benne, hogy valaha is be fog nőni a feje lágya.

- Jane... tisztában vagy vele, ugye? Nem kérek tőled olyat, amit te nem szeretnél. - simított végig az arcán Kilyan.

Jane alig láthatóan biccentett, mialatt csak arra tudott gondolni, hogy bárcsak olyan lenne az élete, mint a High School Musicalben. Bárcsak egy olyan lány lenne, aki pontosan tudja, hogy mit szeretne az élettől, aki nem szenved az iskolában azért, hogy átmenjen matekból és akinek a pasija nem több egy átlagos kosaras srácnál, akit nem vár egy birodalom feletti uralkodás.

- Akkor mondd ki. - kérte Kilyan.

- Tudom, hogy nem kényszerítenél semmire. - fogta meg Kilyan kézfejét és simított végig rajta, hogy megnyugtassa saját magát. - De... Én csak egy gyerek vagyok.

- Aki szétszed bármilyen szörnyet és helyre teszi a katonáimat. - mosolyodott el lágyan Kilyan, mire Jane felkuncogott.

- Nem tehetek róla, hogy a katonáid nálam is nagyobb gyerekek...

Kilyan ismét lehajolt és megcsókolta Janet, majd visszafordult a bőröndje felé.

- Az biztos. - értett egyet Jane-el. - Mire készüljek ezzel a nyár végi bulival kapcsolatosan? Kik lesznek ott?

Jane őszintén jobban örült volna annak, ha a harmadik dimenzióban maradnak, de erre nem sok esélyt látott, mert Kilyant érdekelte az este.

- Amy és Carmen összehaverkodott jó pár egyetemistával még Yui egyeteméről. - kezdte a lány. - Ők szerveznek egy ilyen... Engedd el a hajam féle bulit, amire meghívták Amyt és Carment is. Yui visszautasította, ezért mertek a lányok igent mondani. És mivel Sven és Demetria elsődlegesen a Los Angelesi egyetemet nézte ki, így kapva kapunk az alkalmon.

Irtó rosszul hangzott.

- Aha... És jön Carmen pasija is? - kérdezte Kilyan, csakhogy tudja, hogyan készüljön.

- Nem és nem a pasija. Kavartak, nagyon max. Két hetet, aztán Carmen rájött, hogy semmi közös nincs bennük. - vágta rá Jane.

- Néha nem értem a családodat. - mondta ki őszintén Kilyan. - Van bennük valami nagyon szokatlan és nem a tény, hogy félistenek. Mágusok között nőttem fel, az ilyen jellegű tulajdonságok teljesen normálisak. Inkább... - gondolkodott el, próbálta megfogalmazni, hogy mit érzett, amikor király lett. Amikor fel kellett nőnie órák alatt, pedig erre akkor nem állt készen, mára meg már rutinná vált. - Keresik magukat. Ez látszik. Viszont... mintha nem tudnák azokat az alapvető dolgokat, amiket kellene. Mintha... hiányozna belőletek valami. - váltott véletlenül alanyt és azonnal megbánta. Mert Jane...

- Szóval hiányzik belőlem valami? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét a lány.

Kilyan a barátnője felé fordult.

- Igen. Számomra tökéletes vagy, viszont olyan, mintha lelkileg nem lennél teljes, mintha valami hiányozna az életedből. Egyedül Carmenben nem érzem ezt. Ő pontosan tudja, hogy ki ő, hogy mi a feladata és ezek szerint bravurosan két hét alatt rájött arra, hogy az a fiú nem a megfelelő partner a számára. Erre mondjuk Svennek nem sikerült még rájönnie.

- Imádja Maddiet. - vetette ellen Jane.

- Ezt nem vonom kétségbe. Csak... nem tudom. Szerintem nem illik hozzá.

- Egyesek szerint te se illesz hozzám. De most ne erről beszéljünk, bár aláírom a szavakat mindig is ügyesen forgattad. Szóval. Mi az, hogy hiányzik belőlem valami? - villantak meg alig láthatóan a szemei.

- Már megválaszoltam. - mosolyodott el halványan Kilyan, majd megérintette Jane alkarját, végig simított rajta egészen az ujjaiig. - Ne vedd rossz néven. Egyáltalán nem úgy gondoltam erre az egészre, mintha rossz dolog lenne.

- Hanem? - meredt úgy a srácra, hogy attól más megijedt volna. Kilyan viszont nagyon jól ismerte Jane domináló erős oldalát, azt is, hogy ez mikor álca és retteg valójában. Olyankor túloz a gesztusokkal és az érzelmekkel az arcán.

- Tény. - vonta meg a vállát a király. - Nézd. Blaise, ugye most elkezdett esti suliban tanulni pszichológiát. - Jane már előre fintorgott. - Tudom, hülyeségnek tartod. De... Azok a gyerekek, akikre a szüleik nem figyeltek, elég gyakran szenvednek értékelési hiányban, így elég gyakran nincs meg az a stabil lelki támaszuk, aminek a fényében képesek a saját érzelmi életüket rendesen kezelni.

- Most mire célzol?

- Arra, hogy... Te nem tudsz dönteni.

- Mert az egész életemet alapjaiban változtatná meg? - mérte végig sértetten a srácot. - Ide költözni, a királynéd lenni, biztosítani az olyan hülye maszlagokat, minthogy legyen egy lehetőség szerint fiú örökös! Úgyhogy eleinte arra ki voltatok akadva, hogy nadrágot hordok! Hajbókolni és illegni, billegni, mint valami fura baba estélyigöncben és mindenkit elbűvölni?! Hol vagyok ilyen?! Ezek nem érzelmi terhek!

- De, mert igazából nem ezek aggasztanak. A bálokat, mióta sokkal kötetlenebbek lettek, mint anyám idejében, azóta élvezed. Amióta megbarátkoztak a stílusoddal senki nem várja el, hogy hajbókolj előttem, illegj vagy billegj. Nem azt várja se a nép, se a királyság, se én, hogy most azonnal teherbe ejtselek, ezzel lehet várni, amíg készen nem állsz rá és különben is. Nem ott tartunk, hogy egy hónap múlva az oltár elé akarlak cipelni. Egyszer szívesen ott állnék előtted, de csak akkor ha te is teljes szíveddel azt szeretnéd. Felőlem akár húsz évet is várathatsz. Nem érdekel mennyit. Szeretlek, tudod? És annyi időd van, amennyit csak akarsz. Nem kell a királynémnak lenned, nekem elég, ha mellettem vagy. Mindenki annak fog tartani, akkor is, ha te nem viselsz koronát, ha nem válik a titulusoddá. Annyiszor mehetsz haza a családodhoz, amennyiszer csak szeretnél. Semmire sem kényszerítelek. Tettem valaha? - tárta enyhén szét a kezét, majd fogta meg ismét Jane kezét.

A lány megrázta a fejét, mialatt az ajkára harapott.

- Látod. - mosolyodott el szélesen Kilyan és nyomott egy csókot a homlokára. - És az érzelmi instabil dologgal arra céloztam, hogy nehezen tudsz dönteni a kapcsolataid miatt és nem azért mert nem akarsz dönteni, hanem mert félsz a hibáidtól. Attól, hogy mi van ha rosszul döntesz. Amy nem keresett mást Ethanben, mint egy szexpartnert. Sven pedig csak menekül. Foggal körömmel ragaszkodik Madisonért, azért hogy felejtsen. Carmen nem ezt tette. Felmérte a terepet, nem látta, hogy egyeznének a terveik, nem hitte, hogy bele tud szeretni és leállította. Adott neki esélyt. Sam más. Ő az a hős szerelmes személy, ahogy Dan is.

- De... Amynek ott volt Ed, az apja. Nekünk Svennel nem... - vetette ellen Jane.

Kilyan csak kétkedve összevonta a szemöldökét, mire Jane felsóhajtott. Igaza volt Kilyannak, Ed nem volt jelen Amy életében. Yuiéban igen, mert a lány makacsul megkövetelte, de Amy nem. Ő gyerekként csendesebb volt, zárkózott. Dan pedig... Igazából mióta az anyja visszatért, azóta változott meg. Eddig volt benne egy mély félelem, hogy nem szereti senki, hogy mindenkit csak idegesít, ami igaz is... De Hallie óta... már tudja, hogy szeretik őt, feltétel nélkül.

~~~

Ian Cabra nem tudta, hogy mennyi ideig kell még bájcsevegést folytatnia Bo-Ra-val. Igazából nem a lánnyal volt a baja. Bo-Ra kedves, kicsit zárkózott, de megértő és titokzatos lány. Ahhoz képest, hogy az apja elnök, nincsen eltelve magától és meglepően kellemes beszélgetőpartner. Ám... És ez a baj... hihetetlenül kíváncsi tud időnként lenni, ami nem érdeklődésben nyilvánul meg, ugyanis ilyenkor csendessé válik. Puhatolózóbb, tapintatosabb és a végletegik kedvessé válik.

Ian viszont bulizni készült, nem pedig ezzel a lánnyal bájcsevegni. Volt egy másik lány, akinél bármikor nagyon szívesen elfelejtette volna magát a beszélgetésben, Amy Jackson. De a lány most kivételesen inni akart (legalábbis Ian számára ez új és kivételes eset), a fiúnak pedig minden áron látnia kellett, hogy Amy milyen ittasan.

Őszintén nem tudta elképzelni. Egy mágus, ám ennek ellenére ez meghaladta a fantáziáját. Ő nem volt nagy ivó, a vodkát jól bírta, dehát melyik orosz nem?

- Bo-Ra... - szólalt meg óvatosan Ian, amikor a lány éppen kifejtette, hogy milyen volt a Szentpétervári cáripalotában tett látogatása az apjával (Dél-Korea elnökével) és Ian anyjával (Irana Cabrával a titosügynökség és katonai elhárítás fejével).

A lány ugyanazzal a puhatolózó tekintettel nézett rá. Pontosan tudta, hogy van valami a háttérben. Hogyne tudta volna... Az egész ismerkedésük, mint az két héttel korábban kiderült, arra ment ki, hogy romantikus szempontból elcsábítsák egymást, információkat szedjenek ki és azt továbbítsák a szüleiknek, mert minden csak politika.

- Ne haragudj, de nekem még programom lesz a minap és rövidre kellene fognunk ezt a találkát. - fejezte be Ian.

- A szüleink azt akarják, hogy kémkedjünk... - jegyezte meg a lány. - Meg szerintem titkon azt, hogy összejöjjünk. - olyan tárgyilagosan mondta ki, hogy Ian egy pillanatra megsértődött. Azért nem nézni ki ilyen rosszul!

- Programom van. - kötötte az ebet a karóhoz Ian.

- Veled mehetnék. Úgy is túl hideg az országod, kell valami vérpezsdítő mielőtt megfagyok...

- Nem az országom... - mordult fel Ian, mert sose látta magát az országélén, mint az apja. Sose értette, hogy az apja családja miért maradt Oroszországban... A nagyapja, Maxwell Cabra eredetileg brit volt és valamilyen elmebaj miatt orosz nyelvet tanult. Majd az országba költözött, ahol megismerkedett egyetemi évei alatt a nejével. Aztán született egy fiúk, Ian apja, Dimitrij. Az öregnek biztos nem volt ki a négy kereke, mert itt maradt egyetem után Oroszországban, de Ian és Natalie a nevüket tőle kapta, nem a szüleiktől. Nekik nem volt ilyesmikre idejük. Így rendelkeznek tipikus angol keresztnevekkel. - És nem jöhetsz velem!

- Akkor elmondom anyukádnak, hogy tilosban járkálsz. - jött a rafinált válasz Bo-Ra-tól.

- Nem járkálok tilosban! - kapta a fejét a lányra.

Széles szemeibe jellegzetes gúny csillant az elnök lányának, Ian már túl jól ismerte ezt a pillantást.

- Ha nem is járkálsz, attól még jelenleg az a feladatod, hogy velem foglalkozz és elbűvölj, hogy én apucit megpuhítsam és ezzel pozitív fénybe tüntessem fel édesanyádat. - nem mosolygott, olyan ténylegesen és érzelemmentesen mondta ki a szavakat, hogy Ian hátán felállt tőle a szőr. - Nos? - pislogott nagy szemeivel kettőt, mindezt természetesen tökéletesen ártatlanul.

- Nem jöhetsz velem. - ismételte meg magát Ian. - Ha vért szeretnél pezsdítenél igyál vodkát, vagy menj el valamelyik Moszkvai fürdőbe! Ülj be a hotel szaunájába, vagy ilyesmi!

- Mért hová mész, ami ennyire nem publikus? - egy pillanatra végig mérte őt a lány. - Egy lány van benne? - Ian tudta, hogy a szeme elsötétült egy másodpercre, ami végzetes hiba volt. - Igen az. És anyád ehhez mit szól?

- Semmit. - válaszolta meg Ian.

- Anyád azt szeretné, ha mi jönnénk össze pozitív külpolitikai kapcsolatokat kialakítva ezzel... - jelent meg egy árnyalatnyi undor az arcán, de roppant gyorsan el is törölte.

- Anyámmal egyezséget kötöttem. Így hiába szeretné, nem áll jogában ezt kivívnia. - sóhajtotta Ian.

Az elmúlt egy hétben az anyja valóban tett célzást arra, hogy mennyire illene hozzá egy olyan típusú céltudatos, de mégis csendesebb, tapintatosabb, de eszes lány, mint Bo-Ra. Kinézett már magának egy céltudatos, viszonylag csendes, időnként tapintatos és sokkal eszesebb lányt, azt pont elég macerás megszerezni.

- A látszat hosszú póráz bármikor visszaváltozhat röviddé, Ian. - mosolyodott el halványan Bo-Ra. Ian hirtelen nem tudta melyik az ijesztőbb, amikor nem mutat érzelmeket, vagy amikor elmosolyodik. - Főleg, ha a vendég megneszeli, hogy a házigazda a maga szakállára szervez programokat és még csak meg sem hívja rá a vendéget.

Ian értette a célzást. Túlságosan is.

- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdezte és pörgette végig az információkat a fejében.

- Nem fenyegetőzöm nyíltan, de az eszközök az én malmomban őrölnek, nem a tiédben. - pillantott Ianre és abban a tekintetben benne volt minden.

Igen, ez egy fenyegetés és Bo-Ra képes az eddigi összefogásukat megfordítani, lejáratni Ian anyját a koreai elnök előtt és a kapcsolataikat megcsorbítani a fiú miatt.

- Ez csak egy program. Miért akarsz ennyire részt venni rajta? - váltott át bizalmas stílusra Ian, szinte már olyan lágyan beszélt és olyanná vált a gesztusa, hogy egy külső szem nyilvánvalóan azt látta volna, hogy flörtöl a lánnyal.

- Hideg van, az országod nem áll másból csak vodkából és zsíros kajákból. Egyik sincs ínyemre és szívesen szabadulnék már ebből a környezetből. A program lehetőséged pedig sokkal jobban hangzik, mint bármi, ami eddig történt, annak ellenére, hogy nincs tényleges információm a programodról.

Ian gondolkodva meredt Bo-Ra-ra. Végig vette a fejében, hogy hol bukhat még el, majd vett egy mély levegőt. Sok helyen, de talán jobb megjátszani, mint nem. De ehhez nem árt kivetnie pár álcát és pár tényleges igazságot...

- Egy buli, egyetemistákkal és gimnazistákkal. - kezdett bele. - Őszintén szólva régi ismerőseim hívtak meg, egy fajta próba ez a részükről. Többször keveredtünk érdek ellentétekbe és most kaptam egy esélyt, amit nem szeretnék elszúrni.

- És hol lesz?

- Los Angelesben, a Kaliforniai Egyetem egyik kollégiumi épületében.

Bo-Ra úgy bámult rá, mintha hülye lenne.

- Oda legalább 12 óra a repülő út, hogy akarsz te ma odaérni?! - emelte fel először a hangját.

- Megvannak a módszereim. - mosolyodott el Ian. - Na, jössz vagy sem?

Bo-Ra elnevette magát, majd tapsolni kezdett.

- Szép kamu, Cabra! Gratulálok!

Ian csak mosolygott.

- Ha akarsz jönni, légy fél óra múlva a szobámban. Addig öltözz át, vagy csinálj, amit akarsz. Ha nem leszel ott, akkor tudom, hogy nem jössz. Pá! - intett a lánynak és ment fel átöltözni.

~~~

Sam Jackson már legalább két perce egyáltalán nem arra figyelt, amit Demetria mondott neki. Nyilvánvalóan perceken belül, amikor vissza fog kérdezni ez élete egyik legnagyobb vétkévé fog válni. Mentségére szóljon, hogy szörnyen nehéz koncentrálni, miközben a lány a már korábban megteremtett óriási gardrób szobájában kutatott... nos... gyakorlatilag egy bugyiban és egy melltartóban... valami ruha után.

- Miért is keresel valamit, mikor meg is tudod teremteni? - kérdezte Sam, mert erre még képes volt.

- Mert megteremtettem, baromi jó lett, féltem, hogy el fogom felejteni, hogy hogyan is nézett ki, így elraktam, de nem tudom hová!

- Aha... Értem... - a lehető legmeggyőzőbben mondta, de nem állt fel segíteni a lánynak. Túl jó volt a kilátás.

- És mi a véleményed?

- A ruháról? - kérdezett vissza értetlenül Sam, mert nem tudta mi más lehetne az alany.

- Nem. - állt fel Demetria és pördült felé. Sam meg finoman az ajkára harapott és villámgyorsan nézett a lány szemeibe, pedig eddig a fenekét bámulta. - A teóriámmal kapcsolatban.

Teória... Emlékeztek miről volt szó a véleményes dologgal kapcsolatban?

- Öhm... - fontolta meg alaposan Sam az esetleges lehetőségeit, amivel nem sérti meg Demeriát és még mellette életben is marad. - Szóval... Az igazság az, hogy nem igazán figyeltem, de mentségemre szóljon nehéz úgy figyelni, hogy szemből a melleid, hátulról meg a feneked kacsintgat rám. - mosolyodott el hozzá aranyosan.

Demetria csak halvány mosollyal nyugtázta Sam őszinteségét, majd csettintett egyet, ezzel egy földig érő ruhát varázsolva magára. Sam elhúzta a száját és immár csak a lány szemébe nézett.

- Azt mondtam, hogy szerintem a buliban Sven és Madison tombolni fognak és teljesen kivetkőznek magukból. - ismételte meg Demetria rövidebben a tippjét.

- Szerintem Amy és Carmen fog. - dőlt hátra Sam a székben, most hogy a látképe nem volt olyan tökéletes, de Demetria még így is gyönyörű volt, úgyhogy eszébe se jutott panaszkodni. - Csak legendákat hallottam eddig arról, hogy azok ketten miket csinálnak az egyetemi bulikban, de most élőben láthatjuk. Tuti valami durvát fognak alkotni.

- Szerintem meg ezek csak híresztelések. Nagyobb a füst, mint a tűz. - vágta rá Demetria.

- Honnét veszed?! - vágott enyhén flegma fejet Sam. - Amy már amúgy is csinált furcsaságot, például amikor egyszerre volt nagyon jóban Amandával, a pomponlányok vezérszurkolójával, szinte ugyanolyan jóban, mint Ethannel. Vagy mondjam azt, hogy eleinte párhuzamosan randizgatott Amandával és Josh Garciával, a kosárcsapat fejével? - vetette fel a furcsaságot. - Vaaagy... - folytatta és állt fel, ahogy kiszúrt egy gondosan elrejtett ruhadarabot az egyik alsóbb polcon. - Mondjuk, hogy azért szakított Ethannel, mert nem érzett különösebben iránta semmit és technikailag totálisan kihasználta őt? Ezek mellett nem tűnik pletykának az a sok hír, amit már hallottunk, hogy Amy ittasan hány egyetemista sráccal smárolt. Öttel. - húzta elő a ruhát és emelte fel, hogy Demetria is lássa. - Ezt keresed?

- IGEN! - visított fel Demetria, majd a nyakába ugrott és egy jó nagy csókkal jutalmazta meg Samet, aztán fél másodpercen belül már arrébb is sétált, hogy átöltözzön.

Sam őszintén lemaradt a visítás másodpercében.

- Elfelejted... - tűntette el magáról a ruhát Demetria és kezdett el belebújni a barack színű, térdig érő, testhez simuló koktél ruhába. - ...hogy Amy jelenleg Ianre vágyik.

- Az nem olyan biztos. - felelte Sam, mialatt neki dőlt a gardrób keretének és onnan figyelte Demetriát. Őszintén szólva az a koktél ruha majdnem olyan, mintha meztelen lenne, annyira testhez álló. - Ian átverte, nem is egyszer. És Amy hiába hangoztatja azt, hogy új esélyt adott neki, ha akarna valamit ténylegesen Iantől, akkor már tett volna érte.

- Ethannel egy hónapon át csak randizgatott. - pillantott a fiújára Demetria.

- Ethan ismeretlen volt, Ian nem az! - vágta rá azonnal Sam. - Te nem ismered Iant, még én se. De Sven, Dan, Aelin és Amy nagyon jól ismeri őt. A Cabrákat, a titkaikat, mindent.

- A szerelem istennőjének az alakváltó lánya vagyok, Sam. - vegyült árnyalatnyi gúny a lány hangjába. - Tudom, hogy Amy milyen típusú személy. Ő nem olyan, mint a szülei. Sosem olyan volt, mint a szülei, vagy mint bárki a családodból. - sétált a tükörhöz és érintette meg a haját, majd random elkezdte hol összefogni, hol kiengedni, ahogy próbálta kitalálni, hogy milyen frizurát alakítson ki magának a képességével.

- Mért, mi baj van a családommal? - vonta fel érdeklődve Sam a szemöldökét, mert annyi tudott, hogy a családja ott van mindenhol és mindenkinek beleszólnak az életébe, ahogy azt most ők is teszik. De szerette a családját.

- Nincs baj, csak nálatok mindenki korán megtalálja a szerelmet. - felelte Demetria, majd csettintett egyet, mire a haja laza loknikban omlott a vállára. - Percy 12 évesen megismerte a nagymamátokat, Annabeth Chaset, 16 évesen összejöttek, eltávolodtak egymástól átmenetileg az Aranyvéres incidens után és újra egymásra találtak 24 éves korukban. A szüleid, Peter és Dia egymás mellett nőttek fel, eleinte utálták egymást, majd apránként rájöttek, hogy annak ellenére, hogy teljesen más a stílusuk és mások a világról alkotott nézeteik kedvelik egymást. Pont ezek az ellentétek egészítették ki őket egymással kapcsolatban és váltak hirtelen nagyon is jó barátokká 17 éves korukban. Susan és Joe eleinte kedvelték egymást, aztán 14 évesen ittasan lefeküdtek egymással, így eltávolodtak egymástól és kialakult köztük egy 'se veled, se nélküled' kapcsolat, ami átalakult egy idő után 'inkább veled, mint nélküled' kapcsolattá 18 éves korukban és ez a halálukig ki is tartott. Még megszületett belőle Sven és Aelin is. - Samet lenyűgözte, hogy Demetria csak szájról-szájra járó mesék alapján mennyi mindent megjegyzett a családjáról. - Akkor ott van Edmund és Hallie, akiket Aphrodité is egymásnak teremtett. Gyermekkorukban alakult át a barátságuk szépen lassan szerelemmé, amit Hall nem akart elfogadni. Ed halottnak tetette magát egy éven át, amikor kiderült, hogy mit csinált megmentette az Olimposzt és összejött Hallel. Ed 16 volt, Hall még 15. Egyetemig együtt voltak, a tanulmányaik miatt szakítottak, majd ismét találkoztak 22 évesen, ahol kiderült, hogy van Ednek egy lánya. Összejöttek közel 8 évre, majd Ed azt hitte, hogy a neje megsemmisült, valójában Hall sárkánnyá változott és halottnak tette magát 10 éven át, most pedig ismét együtt vannak. - Sam az ajkára harapott. Hát igen... nem egyszerű eset a családja. - Ingrid, amikor megismerte Gregoriot ki akarta nyírni. - mosolyodott el gúnyosan Demetria. - Mind a ketten kémnek álltak és tilos volt két kém között akkoriban kollégai kapcsolaton túl bármilyen egyéb baráti vagy szerelmi viszonynak lennie. Tisztába voltak vele, hogy tetszenek egymásnak, de 22 éves korukig nem foglalkoztak vele, amikor is kikerültek a nyílt látótérből és egyetlen egy éjszaka erejéig eldöntötték, hogy nem vesznek tudomást a szerepeikről, ha vége az éjszakának, akkor pedig minden vissza áll az eredeti kerékjáratba. Viszont... Az az egy éjszaka tökéletesen elég volt rá, hogy összehozzák Carment. Ezek után még majdnem kinyírták egymást, mert az ügynökségeik ezt adták parancsba, de nem tették meg, helyette menedéket kértek Susantől és Carmen születése után összeházasodtak. - Samet ettől a sztoritól mindig kirázta a hideg. És még csodálkoznak, hogy Carmen jól tud láthatatlan maradni?! - Lucy és Jake ehhez képest a megtestesült tökéletes párok, akik 5 éves korukban ismerték meg egymást a Félvér táborban és 16 éves korukban kezdtek el rájönni, hogy sokkal bensőségesebb a kapcsolatuk ahhoz, hogy barátok legyenek. Egy egyetemre is mentek, amit még be sem fejeztek, amikor összeházasodtak és egy évvel később, minthogy végeztek már meg is született Brady. - hallgatott el Demetria, aminek Sam őszintén örült, mert enyhe sokk hatása alatt állt. Még ennyire nem gondolt bele a családja szerelmi életébe...

Az ellenségekből lett szerelmes pár, Peter és Dia.

A barátokból, ellenségek, majd 'se veled, se nélküled', végül 'inkább veled, mint nélküled' kapcsolatú Susan és Joe.

Az Aphrodité által egymásnak szánt, ám a Sors által folyamatos hadban álló gyermekkori barátokból lett párocska, Ed és Hall.

A 'ki foglak nyírni, de azért szeretlek' kémpáros, Ingrid és Gregorio.

Illetve a tényleg tökéletes gyermekkori barátságból, lassan szerelmesekké váló Lucy és Jake.

- És ennek mi is most a lényege? - vesztette el egy kicsit a fonalat Sam, de nem csoda, Demetria kb. verset mondott neki a családjáról... csak nem voltak rímek.

- Archetípusok.

- Szerelmem... - sóhajtotta Sam. - Ismersz engem, szerinted tisztában vagyok ennek a szónak a jelentésével?! - meredt rá komolyan, mire Demetria mosolyogva megrázta a fejét, majd a fiúhoz lépve csókot nyomott a szájára.

- Arra célzok... - kezdte higgadtan, türelmesen és olyan aranyosan Demetria, hogy Sam az értetlenkedése és zavarodottsága ellenére boldognak érezte magát, amiért megtalálta azt a hülye medált, amibe Demetria be volt zárva és ki is tudták Jane-nel szabadítani onnan és így beleszerethetett. -... hogy a szüleid mind kódolnak valamilyen tipikus szerelmes párt. Amy és Ian a 'se veled, se nélküled' kapcsolat, keverve Hall és Ed kapcsolatával. Amy nem akarja elhinni, hogy lehet jövője, csakhogy pontosan tudja, hogy lehet.

Sam most már végképp elveszett.

- Most... mi?! - kérdezte nyűgösen. - Hogy lehet valami nem lehetséges és lehetséges?! Tudod mit?! Nem akarom tudni! Látni akarom, hogy Amy miket csinál ittasan, ahogy azt is, hogy Carmen mit csinál ittasan egy egyetemi buliban, úgyhogy megvagy? Mehetünk?!

Demetria megforgatta a szemeit, még egyet csettintett, mire a tervezett sminkje is felkerült az arcára. Biccentett Samnek, jelezve, hogy végzett. A fiú csak megcsörgette Svent, aki Madisonnal együtt a nappaliban bukkant fel. Maddie és Demetria vigyorogva ölelkeztek össze, míg Sam kezet rázott Svennel.

- Demetria pörög és lefáraszt, de nem úgy, ahogy szeretném. - suttogta Svennek.

- Itt is maradhattok, hogy lefárasszon úgy, ahogy szeretnéd. - vetett rá egy mindentudó pillantást a srác.

- Nem! Látnom kell Amyt és Carment egy egyetemi buliban!

- Ott lesz Ian is, Amy vissza fogja fogni magát szerintem. - tette zsebre a kezeit Sven és nagyon örült annak, hogy a bal keze nem kampóban végződik, mint a Libris Fabulában töltött idő alatt.

- Ne már! - sóhajtotta a fiú. - Jane és Kilyan?

- Már oda vittem őket, csak Maddie kb. a hívásod előtt lett kész tíz másodperccel.

Maddie szúrós pillantást küldött Sven felé, majd belekarolt és a srác árnyékutazott az egyetemi koli, pontosabban a 'Varjúház' nevű hallgatói szállás melletti sikátorba.

- Amúgy kitől van a hamis személyi? - kérdezte halkan Demetria, miután bejutottak és már biztonságos távolságba eltávolodtak a biztonságiőrként szolgáló két jéghokis sráctól, akik azért álltak kinn, hogy a 20 év alatti 1-2. éveseket ne engedjék be.

- Dantől. - lépett hozzájuk egy pohár fröccsel a kezében Amy, szorosan mellette ott volt Carmen is, vörösboroskolával. - A kis tetű 15 dolcsit kért érte.

- Összesen? - vonta fel a szemöldökét Sven, mert ez túl jó szívű volt Danhez képest.

- Per fő... Igen, 120 dolcsit perkáltam neki... Mázli, hogy kapunk a könyvtárossággal fizut, különben anyuék előtt azonnal lebuktam volna. Oh! - mutatott körbe a társaságon. - Mindegyikőtök fizet nekem egy piát cserébe, nem itt, mert itt ingyenes a pia, de csak mert cukik a házigazdák.

Senki sem ellenkezett. Amy megindult az egyik elszigeteltebb asztal felé, ahol pár egyetemista srác ült és jól láthatóan ismerték Amyt. Sőt... jól láthatóan mindenki ismerte Amyt és Carment is.

Sam megfeszült, ahogy a legtöbb srác végig mérte Demetriát. Már az első mondatukkal csapni kezdték neki a szelet, amitől Samnek hirtelen nagyon kedve lett volna átváltoztatni őket valamivé... mondjuk sajttá... A konyhából keres reszelőt, felreszeli őket valamilyen kajára és megeteti Demetriával. Észre se venné a csaj.

Mióta vannak neki ilyen gondolatai?! Ez Jane elve!

Samből akkor tűnt el az idegesség, amikor Demetria egy kedves mosollyal nyugtázta a bókot, majd félre érthetetlenül összefonta az ujjait a fiúéval. A srácok egyből vették a lapot, de már késő volt menekülniük, mert Demetria és Sven egyszerre kezdte el faggatni őket a szakjaikról.

Sam csak fél füllel hallgatta őket. Neki a legnagyobb kihívás még mindig az lesz, hogy valahogy eldöntse, hogy milyen irányba szeretne tovább tanulni. Nem egy észlény, tehát a magolósabb, matekosabb, logikusabb tantárgyak kilőve, mint a... robotika, gazdaságtudomány, természettudomány, orvosi... lehet egyszerűbb lenne felsorolni, hogy mihez ért....

....

Nem. De azért figyelt. Elsődlegesen ők nem bulizni jöttek, hanem megismerni az egyetemet és a szakokat. Madison csendben ült Sven mellett, nem szólt bele a beszélgetésbe. Kilyan hasznossá tette magát és elment szerezni egy kör piát Amyvel és Carmennel. Sam csak elvette a fröccsöt és belekortyolt, míg Demetria a kezével puszit dobott Kilyannak, amikor az letett elé egy édes, külön öt percen át kutatott jó minőségű, baromi drága vörösbort.

Jane is néha bele-bele kérdezgetett abba, hogy milyen az egyetem, milyen szakok vannak és így tovább, de az egészet egyértelműen Demetria és Sven élvezte. Amy és Carmen kétszer annyit ivott, mint mindenki más és ezt hamar megneszelték.

- Na, na, na! Most nyíltnapra jöttetek vagy bulizni?! - kérdezte gúnyosan a vörös. - Derek kedvesem. - érintette meg a rövid szőke hajú srác vállát, mire az felvont szemöldökkel rápillantott. - Előkészítenél egy kerek asztalt az unokatesóimnak?

- Fél percet adj, Amy. - kelt fel a srác és indult el valamerre hátra.

- Nem vagy egyetemista... - kezdte pislogva Maddie. - És tekintéjed van?

Amy megvonta a vállát.

- Aranyos vagyok, kedves, vörös és határozott. Aphrodité áldásával... - mosolyodott el. - Szerinted?

Maddie elismerően biccentett, míg Sam csak váltott egy pillantás Svennel. Érezték őt, hogy Amy és Carmen nem kamuztak korábban.

Sam értetlenül csatlakozott a többiekhez, amikor Derek két perccel később vissza ért. A fiú egy asztalhoz vezette el őket, ami kör alakú volt, ahogy azt Amy kérte. A közepén sok üres feles méretű pohár hevert és itt ezen a részen még csendesebb is volt a környezet, mint a korábbi helyen. A zene nem hallatszott el ide. A többi asztalnál is ültek és beszélgettek az egyetemisták. Legalábbis Sam először ezt hitte, csak ahogy alaposabban megfigyelte a helyet, akkor jött rá, hogy nem csevegnek, hanem játszanak, ivós játékot.

- Köszi! - ajándékozta meg egy olyan széles mosollyal Dereket Amy, mire Sam szemei elkerekedtek. Amy sosem volt még ennyire kedves és aranyos mással!

- Mondjuk a játék menetét. A játék címe, én még soha...

Sam mélyen felsóhajtott, mert ha nem is játszotta, hallott már a játékról. A lényeg, hogy mindenkinek mondani kell egy olyan mondatot, amit még nem csinált és aki még is végzett korábban olyan tevékenységet, az iszik.

Demetria összevont szemöldökkel meredt előre.

- Mi az? - kérdezte meg Sven.

- Hát... de ez tök uncsi. Hobbik, ki merre járt, satöbbi. - sorolta a kérdés lehetőségeket a lány, mire Amy gúnyosan elmosolyodott.

- Demetria... Mindenki másképp játssza ezt a játékot. Valaki azt akarja megtudni, hogy kinek tört el a csuklója, valaki pedig azt, hogy kinek volt már három pasija. De itt... a játék kicsit más... - vette elő a telóját, amin egy alkalmazás ugrott fel konkrét állításokat tartalmazva. - Mi nem mondatokat találunk ki, ez majd megteszi. Körbe adjuk a telefont, mindenki felolvas egy mondatot, aki csinálta már az iszik.

Sam, ha keresztény lenne most keresztet vetett volna.

- Ian? - vonta fel a szemöldökét inkább a srác, mielőtt egy 'mi atyánk' hangzik el a szájából.

- Késik. - felelte Amy. - Olyan tíz perc és itt lesz, majd bejut mágiával. - legyintett és adta oda a telefonját Carmennek, ezzel elindítva a játékot.

- Ezt meg fogjuk bánni... - suttogta Sam.

- Gondolod? - kérdezte Sven.

- Tuti.

- Oké... Szóval, én még sosem... Ez legalább rám igaz! - szúrta közbe Carmen. - Én még sosem szexeltem zuhanyzóban!

Sam megkönnyebbült. Demetria pedig hangosan óóó-zva rájött a játék értelmére és óvatosan Samre nézett. Most akkor lehet, hogy ki kell teregetniük a magánéletük némely részét?

Sam szeme majdnem kiesett, amikor Jane és Kilyan kitöltött egy-egy felespohárnyi sört és megitták. Akkor már Amy is nézett, amikor Maddie tette ugyanezt.

- Te Svennel... - kezdte Amy, főleg amikor meglátta, hogy Sven is tölt magának.

- Ne kérdezd! - emelte fel a kezét Sven, majd gúnyosan elmosolyodott, főleg mert Amy is töltött magának.

Sven, Amy és Madsison koccintott egyet, és kiitták a poharuk tartalmát.

- Oké, kövi... - fogta meg a telefont Demetria. - Szóval... Én még sosem kémkedtem a szomszédaim után. Nem tetszik ez a játék... Kell nekem jó minőségű bor, mindjárt jövök.

- Carmen... igyál csak addig! - szólalt meg mosolyogva Jane.

- Nem volt ott, hogy flörtölés céljából... - mormogta a lány.

- Khm... Az idősnő... - pillantott rá Amy.

Carmen nem mondott semmit, csak megitta a szeszes italát. Demetria vigyorogva sétált vissza egy jó minőségű borral, kitöltött magának fél decit, majd egy hajtásra megitta.

- Mi van... szeretek kémkedni... Érdekesek az emberek őrültségei és viccesek... - szúrta ki, hogy Sam milyen pillantást küld felé.

Samhez került a telefon egy új kérdéssel. - Én még sosem készítettem magamról meztelen fotókat...

Jane visítva felröhögött, amikor Sam felvette a poharát, sőt Kilyanon, Jane-en és Carmenen kívül mindenki.

- Párom van na! - nézett az ikrére Sam. - Ha Kilyannak lenne telefonja te is küldenél!

- Nem, mert szerintem beteges, hogy a párjának meztelen képeket küldözget az ember. - vágta rá Jane.

- Igazából full normális ma már... - kotyogott közbe Sven. - Régebben meztelen szobrokat és festményeket csináltak, most már van fénykép.

- Festményeket még mindig. - vetette ellen Demetria.

- Tessék. - adta át Sam a telefont Svennek.

- Mit kell ezen... Ja, ezt megnyomni, oké. - érintette meg a telót a srác. - Szóval...Én még sosem törtem össze valakinek a szívét.

- Igyál csak... - vigyorodott el Jane.

Sven bemutatott neki, majd megitta a pohara tartalmát, ahogy Amy is tette.

Jane oldalpillantást vetett Kilyanra, aki gondolkodva meredt maga elé.

- A random lányok, akik odáig voltak értem és nekem bárkinek jogomban állt azt mondani, hogy feküdjön le velem, számít? - kockáztatta meg a kérdést a srác.

- Igen. - vágta rá Jane.

- De én nem voltam belé szerelmes.

- Sírt utánad?

- Talán.

- Akkor iszol! - hozta meg az ítéletet Jane.

Madison kezébe került a telefon. - Soha nem csókolóztam egynél több emberrel 24 órán belül.

Kilyan ivott, ahogy Madison is. Amy gondolkodva meredt a plafonra, majd végül megvonta a vállát és ivott.

- Mi?! - meredt rá Sven.

- Hát... Őszinte leszek volt egy nap, amikor randiztam Joshal, majd este mentünk az egyik koliba bulizni és nem tudom hirtelen, hogy ott ittasan smároltam-e vagy sem, így úgy vettem igen... Oh, igen! Az a srác... - nézett Carmenre, aki pislogás nélkül meredt rá vissza.

- Amy... Volt pár srác, akikkel ittasan csókolóztál. Konkretizálás?

- A barna hajú!

- Tíz főre csökkent a kör.

- Mindegy. - legyintett Jane és vette ki Madison kezéből a telefont. - Én még sosem szexeltem óvszer (gumi) nélkül.

Azon senki sem lepődött meg, hogy Kilyan és Jane ivott. A harmadik dimenzióban fogamzásgátló teát használnak. Azon már igen, amikor Sven ivott.

- Mit csináltál?! - tátotta el a száját Jane.

- Tablettázik... - mutatott Madisonra óvatosan Sven, mert hirtelen látta maga előtt, ahogy Jane lefejezi.

- Mm... - gondolkodott el Sam.

- Nem! - vágta rá Demetria. - Túl sok mindent idézhet elő, én meg nem tudom hajlamos vagyok-e... - sóhajtott fel a csaj, majd elkezdte számolni az ujjain. - Tüdőembóliára, migrénre, szívrohamra, agyvérzésre és... túl sok mindenre még. Ókori, tudod.

- De nekem mindig új élmény leszel. - nyomott egy puszit Sam a lány arcára és ekkor jött rá, hogy a kör végére nem fog tudni egyenesen menni. A fejébe szállt szinte azonnal a fröccs... Jane és Kilyan jól csinálják, hogy sörrel játszanak...

- Én még soha nem csókolóztam azonos nemű személlyel. - olvasta fel Kilyan.

Egyedül Amy ivott, majd visszavette a telefonját.

- Még soha nem voltam másnapos. - olvasta fel az üzenetet, mire Demetrián kívül mindenki ivott.

- Ezért mindannyian irigyek vagyunk rád. - mondta ki őszintén Sven.

- Még soha nem bántam meg, hogy megcsókoltam valakit. - került Carmenhez a telefon.
Amy, Sven, Kilyan és Madison ivott.

- Ian? - kérdezte kíváncsian Sam.

Amy biccentett egyet.

- Többiek? - vonta fel a szemöldökét Jane.

- Helen. - vágta rá Sven.

- Öhm... nem tudom? - gondolkodott el Kilyan. - Volt pár... Jó sok...

Madison csak legyintett, jelezve, hogy nem ismerik a Jacksonok.

Sam átvette a telefont.

- Jó, ez hülyeség... Én még sosem szexeltem autóban. - pillantott a többiekre.

- Egy szekér, ami autóvá lett változtatva számít? - kérdezte óvatosan Sven.

Jane abban a pillanatban a nyakáig elvörösödött, mire Amy rávágta, hogy igen.

- És a rendes szekér? Olyan lovaskocsi fajta? - szólalt meg Kilyan, mire Jane még mindig vörös arccal oldalba könyökölte a srácot.

- Aha. - biccentett ittasan csillogó szemekkel Amy.

- JANE! - borzadt el Sam. - Te miket csinálsz?!

- Itt a Földön telefonon küldözgetnek meztelen képeket, ott a harmadik dimenzióban egy hosszú út alkalmával a lovaskocsi sok mindenre jó... - paprika vörös volt az arca.

Kilyan csak vigyorgott.

- Dehát az rugózik... - futatott végig valamit a fejében Demetria.

- Igen, jó dolog az... - húzta le inkább az italát Jane.

Amy hirtelen húzta ki magát és felemelve a kezét integetni kezdett. Sam hátra fordult, hogy megnézze mi történik, mire meglátta Iant átvágni a tömegen. Szorosan mögötte egy lány volt, egy ázsiai lány, mire Amy résnyire összehúzta a szemeit.

- A csaj vele van?! - szólalt meg hangosan.

- Úgy néz ki... - fordult hátra Sven is.

Sam elhúzott szájjal hajolt Svenhez, de végül meggondolta magát. Kíváncsian nézett a társaság minden tagjával Ianre és az ázsiai lányra, amikor odaértek az asztalukhoz.

Ian mosolyra húzta a száját, jól begyakorolt volt, azt még Svennek is el kellett ismernie, mert egy pillanatra sem jött zavarba, sőt úgy nézett ki, mint aki uralja a szituációt. Legalábbis ezt próbálta eljátszani.

- Sziasztok! - köszönt a Cabra srác.

Hali, hello és sziasztok különböző változatai hallatszottak a Jacksonoktól és párjaiktól, no meg Jane részéről egy csá.

- Ő itt Bo-Ra. - érintette meg a lány hátát, aki alaposan végig mérte a helyet, majd ahogy a nevét meghallotta a Jacksonokat mérte egyesével végig. Nem mosolygott, egyáltalán nem, túl döbbent volt. - A Dél-Koreai elnök lánya. Éppen nálunk tölti követségi látogatás alatt az idejét és roppantmód érdekelte, hogy mi lehet a programom, így elhoztam, ha nem baj.

- Persze, hogy nem! - mosolyodott el Demetria, hiszen a társaságban ő volt a legszociálisabb személyiség. - Szia, Demetria vagyok. - nyújtotta a kezét. - Ők itt pedig... a pasim, Sam; az ikertestvére, Jane; az ő párja, Kilyan; a párom unokatestvérei, Sven, Carmen és Amy; illetve Madison, aki anyai ágon a fél testvérem, egyben Sven barátnője.

Ha eddig nem kapott sokkot a koreai lány, akkor most már igen.

- Ian. - szólalt meg Amy és állt fel intve egyet a srácnak. - Gyere, hozzunk italt!

Sven csak váltott egy pillantást Sammel, mert ismerték Amy ezen hangsúlyát. Ian kezdhet rettegni, legalábbis ők ezt tennék a helyében.

Demetria kedvesen maga mellé invitálta Bo-Rát és elkezdte kifaggatni az országáról és a hobbijairól, amin Sam nem lepődött meg. Mindenki más kb. le se szarta volna a csajt. Talán még Madison tudna vele beszélgetni, de őt ennyire nem ismerik és eddig inkább meghúzta magát a Jacksonok közt.

Sven csak óvatosan Samhez hajolt, aki felvont szemöldökkel várta az unokatestvére hozzáfűzni valóját, nos... vagy Amy-Ian távozásához, vagy Demetria hirtelen jött barátkozásáról.

- Szerinted közbe kéne avatkozni? - suttogta olyan halkan Sven, hogy Sam éppenhogy meghallotta.

- Mibe?

- Amy és Ian. - válaszolta Sven. - Nem bízok valahogy abban, hogy azok ketten mérgesen, ugyanolyan típusú mágikus képességgel nem fognak vitát kezdeményezni...

Sam csak összepréselt ajkakkal megvonta a vállát és töltött magának még egy pohárral.

- Én még soha nem ütöttem bele az orromat a családtagjaim dolgába. - mondta, mire Sven bemutatott neki, majd összekoccintotta a poharát a kuzinjáéval és lehúzták.

- Be fogunk rúgni...

- Én már berúgtam. - vágta rá Sam, mert már a fejét jobban érezte, mint bármit és kedve lett volna Demetriával táncolni.

- Átérzem. - dörzsölte meg az arcát Maddie. - Mindjárt jövök!

- Veled menjek? - kapta el a lány karját Demetria, ahogy elhaladt mellette.

- Nem kell. Csak mosdóba megyek.

- Jane, lemaradtál, igyál! - bökte oldalba Janet Sven.

- Mi?

- Én még soha nem ütöttem bele az orromat a családtagjaim dolgába. - ismételte meg a mondatot Sam.

- Anyádat azt, nem is te jössz... - mormogta Jane és itta ki a pohara tartalmát, majd meg is rázta a fejét, mert ez már nem esett jól neki.

Carmen egyáltalán nem figyelt a többiekre, annál inkább Amyre és Ianre. Nyakát nyújtva próbált meg rálátni a két személy szájára, de Amy gondosan úgy állt be, hogy csak oldalról, többségében hátulról lássa mind a kettőt. Annyit kivett a testbeszéd alapján, hogy Amy egyáltalán nem boldog, Ian pedig nyugodt.

- Lehet rá kéne nézni Maddiere, fogalma sincs hol a mosdó. - vetette fel Demetria pár perccel később.

- Megkeresem. - kelt fel Sven és az első lépése alapján tökéletesen látszott, hogy a fejébe szállt a pia.

Mennyit is ittak meg kb. 10 perc alatt? 5-6 pohárral? Három deci liter bor... keverve buborékos vízzel, ami az egészet instant benyomja a vérbe... érthető...

~~~

Amy már akkor látta, hogy Carmen le se veszi róluk a pillantását, amikor megindult Iannel a pultként szolgáló konyhai asztalhoz. A vörös ideges volt, mert más dolog egy random lányt hozni és más dolog egy politikai okok miatt ott lévő elnöki ivadékot elhozni.

- Ezt meg hogy gondoltad?! - sziszegte a pultnál, miközben direkt úgy állt be, hogy Carmen ne lásson rá a szájára.

- Kifejtenéd?

Amy hozzá akart vágni egy jégcsapot.

- Mit keres itt egy politikai személy?! Átgondoltad te ezt?! Mi van, ha beköp anyádnál, mi van ha kitálal?! Nem volt elég veszélybe sodornod Elinát, most engem és a családomat is bele akarsz lökni valaminek a sűrűjébe?! - olyan gyorsan pörgette a mondatokat, hogy Ian örült neki, hogy még nem ivott és azt is tudta, hogy Amy azért ment neki rögvest szóban, mert ittas.

- Bo-Ra pont azét nem fog beköpni, mert itt van, akkor nyomott volna fel, ha ott hagyom. - felelte higgadtan Ian. - A csaj csak bulizni akar, szigorú szülök, állandó figyelem. Kérdezd meg Svent, hogy milyen volt az elnök fiának lenni. Hidd el, nem bulinak és haverkodásnak fogja leírni.

- Oh, nem. - rázta meg a fejét Amy és kapott fel egy piát, amiből kortyolt egy jó nagyot, hogy levezesse az idegességét. - Nem, nem és nem. Ezt a hangsúlyodat ismerem, ezzel kentél kenyérre, hogy nem versz át és megbízhatok benned a kulcshajsza elején, aztán meg leléptetek Feketeszakáll kincsével a zsebetekben! - villantak meg a szemei. - Mi van a háttérben, milyen politikai fegyver a csaj?!

Ian vett egy mély levegőt. A fenne essen bele Amy Jackson okos kis fejébe.

- Anyám azt akarja, hogy infókat szedjek ki belőle, az ő apja ugyanezt akarja velem. Eddig kölcsönös alapon részinformációkat adtunk át egymásnak, olyanokat, amik takarosnak tűnnek, ám mélységi tartalma annál kevésbé van. - próbált meg minél körmönfontabban fogalmazni, hogy Amy ne lássa az összefüggéseket.

- És még? - vonta fel a szemöldökét, olyan élesen, hogy azt tanítani kellene az iskolákban manipuláció címszó alatt.

- Kell ennél több? - kérdezett vissza Ian, ami hiba volt.

Amy szemeiben mágia izzott fel.

- Keressek egy tükröt? - tette fel jeges hangon a kérdést.

Ian elkapta a tekintetét a lányról.

- Politikaicélból anyám irtóra szeretné, ha a lány közelébe férkőznék érzelmileg is. - kerülte Amy pillantást. - Bo-Ra apja ugyancsak azt szeretné a lányától, mert azzal egyéb érdekeltség végett is kialakulhatna az együttműködés. Mi nem vagyunk oda kicsit sem az ötletért. És ne kérdezd meg miért akarja annyira ezt az egészet anya és az ő apja, nem tudom.

Amy csendben maradt, Ian pedig rájött, hogy ez lehet veszélyesebb, mint amikor ki van akadva és beszél... Vagy inkább számon kéri...

- Amy... Mondanál valamit? - próbálta meg a lehető legnyugodtabb hangján kérdezni, hátha Amy is megnyugszik.

- Mióta is van nálad ez a csaj?

Ian már tudta, hogy ebből nem jöhet ki jól.

- Pár hete. - nem emlékezett rá pontosa... három hét? Talán... - Miért?

- Közel mindennap beszéltünk. Mégis mikor akartál szólni, hogy ilyen szinten bájologsz a Dél-Koreai elnök lányának, azért mert anyád azt mondta, hogy ezt kell tenned?!

- Nem úgy bájolgok. - vágta rá kicsit morcosan, de ezt nem volt hajlandó kimutatni.

- De elhoztad ide! - kortyolt bele ismét a poharába Amy, mert egyre jobban kezdett ideges lenni és kellett valami, ami lenyugtassa.

- Mert felnyomott volna és éppen titkolni akarom, hogy...

- Engem. Értem és egyet értek vele. - vágta rá Amy, de csak annyi ideig engedte le a poharát, hogy válaszolgatni tudjon. - Azt nem értem. - tette le az üres poharat. - Hogy akkor a csaj mit keres itt. Halandó! Kockáztattál, kicseszett nagyot kockáztattál, hogy engem titokban tarts! Mellette meg... semmibe veszel.

- Nem veszlek semmibe! - mi az isten folyik itt?!

- De. Mert az elmúlt napokban állandóan a csajjal voltál, próbáljátok gondolom elhitetni a szüleitekkel, hogy érdeklődtök egymás iránt. Nekem meg egyáltalán nem szóltál róla.

- Ezek állami dolgok.

- Ameddig udvarolgatsz álcából egy csajnak, az vonatkozik rám is, nem gondolod? - vonta fel a szemöldökét Amy, olyan élesen és sértetten, hogy Ian kezdte érteni, hogy mi a baja Amynek, sőt... hogy visszafogja magát.

- Veled randizom...

- Még igen. Kivéve ha anyád parancsba adja, hogy vidd el ezt a csajt is, vagy ha vele sikeresen nem jönne össze az összeboronáló terve, akkor más politikai érdekeltségi terület vezetőjének a lányával fog próbálkozni... - csillogott ittasan a szeme, de ennek ellenére olyan megsemmisítően mondott ki minden szót, hogy Ian torkában gombóc nőtt. - ... Mert anyád ilyen. Itt se mondtál nemet a tervére.

- Nem akarja, hogy a barátnőm legyen. - mordult fel Ian, mert ez megbeszélte az anyjával.

- De örülne neki, nem? - intett az egyik srácnak Amy és mutatott a poharára, mire az szó nélkül töltött neki. Ian pislogva nézte, hogy Amy annak ellenére, hogy mérges még egy mosolyt is küldött ajándékul a srácnak és egy pillanattal később már villámokat szóró szemmel fordult felé. A mosolynak hűlt helye volt és még akkor is két tőrt döfött belé a szemével, amikor belekortyolt a fröccsébe.

Lehet Amy nyomokban pszichopata? Vagy csak egyre jobban hasonlít az anyjára... Végülis a kettő nincs kizárva egymástól.

- Igen... - bólintott alig láthatóan Ian, mialatt azon tűnődött, hogy lehet, hogy Amy jobban ismeri az anyját, mint ő...

- Elérte, hogy szakíts Elinával. - kezdte logikusan Amy. - Elérte, hogy sok időt tölts Bo-Raval, ismered a lányt már annyira, hogy kockáztatod magadat, a képességedet, a mágusokat és a családomat érte. Ez már minimum barátság, de egy barátért nem kockáztatnál ennyit, mert ismerlek. Helent sem avattad be az anyáddal való kapcsolatod mélységeibe, őt igen. Sőt, most már az én családomhoz fűződő kezdődő barátságodba is.

Ian csak meredten bámulta Amyt. Őszintén érdekelte, hogy ha nem lenne ittas, akkor ez a beszélgetés, hogy zajlott volna le, mert biztos nem így. Mintha Amy arcon vágta volna.

- Nem érzek iránta semmit...

- Tudom. - vágta rá Amy, magától értetődően. - Azt viszont nem tudom, hogy anyád melyik kis manőverénél fogsz valamelyik másikba beleesni. Ne adj isten fejet hajtani anyád akarata előtt és elbűvölni... - forgatta meg a szemeit.

- Nem csinálnék ilyet.

- Biztos, Ian? - döntötte élesen oldalra a fejét, mire Ian egy pillanatra habozott, amit Amy válasznak vett.

- Hé! NEM! - kapta el a karját, ahogy Amy vissza akart menni a családja asztalához. - Nem csinálnék ilyet! Túl sokat ittál... Csak elhoztam, hogy ne nyomjon fel, ennyi. Nem kell belelátnod más dolgokat és túl komplikálnod az egészet és...

- Nem Ian, itt még mindig arról van szó, amiről két hete is. Hogy megbízhatok-e benned? Beléd szerethetek-e sérülés nélkül? Vagy fejben azon kell agyalnom, hogy éppen melyik állam elnökének a lányát csavarod az ujjaid köré a hátam mögött, páváskodsz vele a hírekben és így tovább. Mert azt nem bírnám elviselni. Akkor inkább bele se kezdjünk, ha anyádtól még mindig ennyire...

- Nem ő parancsol nekem...

- Pedig úgy tűnik... - mormogta Amy. - Tudom, hogy alkut kötöttél vele, hogy velem szeretnél lenni, de... nekem ez így nem fog menni.

Ian összepréselte az ajkait.

- Kitalálok valamit, csak... Én nekem nem olyan a családom, mint a tiéd. Ahol apád nem kedveli Yui paliját, de elviseli a miatta. Nekem nincs komolyabb szavam anyámmal szemben!

- Akkor szólj, ha lesz. Addig vegyük úgy, hogy vége a randiknak. - akarta lerázni magáról Ian kezét, de a fiú nem engedte.

- Ne csináld ezt. - kérte. - Megváltoztam. Tudod, hogy nem akarlak megbántani. Tudod, hogy...

- Igen. - vágta rá Amy, nem kellett Iannek tovább mondania. Nagyon jól tudja, hogy a srácnak bejön, ahogy neki is bejön Ian, de... Ez valahogy mindig túl bonyolult volt.

- Amy...

- De nem tudom, hogy anyádat el tudnám-e viselni a kapcsolatunkban. - nézett fel a fiú borostyán sárga szemeibe.

- Nem fog...

- Bele fog avatkozni. Közvetetten addig, amíg ő uralkodik feletted. Közvetlenül pedig akkor, ha megtudja, hogy velem vagy, akár éppen a lány által. Fordított esetben neked hogy esne? - kérdezte, olyan kedvesen, mintha nem egy nyílt csapda lenne.

Ian nem válaszolt. Nem mert.

- Kipróbáljuk? - húzódott lassú gúnyos mosolyra a lány szájának jobb sarka.

Mielőtt Ian bármit mondhatott volna Amy kihasználta, hogy már nem fogta olyan szorosan, mint korábban. Annyira elbizonytalanodott, hogy utána se nyúlt, csak követte Amyt a tekintetével. A lány pedig egyenesen Carmenhez sétált.

Amy lehajolt a barátnőjéhez, aki már eddig is kérdőn bámult rá.

- Akarsz csinálni valami őrültséget? - mondta a fülébe, hogy más ne hallhassa.

- Az nem elég őrültség, hogy itt vagyunk Yui tudta nélkül az egyetemén egy buliban, hogy minden palit egy mosollyal lekenyerezel, vagy hogy a családunkkal épp én még sohát játszunk egymás szexuális életében vájkálva? - hadarta el egy levegővel Carmen, főleg mert már elég ittas volt, hogy enyhe spanyol akcentussal pörgesse az angolt, hogy még az anyanyelvűek is alig értsék meg.

- Ez alap, Carmen. - mosolyodott el Amy és ült le a barátnője mellé. - Én őrültségről beszélek.

Carmen Ian felé tekintett, aki óvatosan közelített feléjük.

- Mi történt? - tudakolta Carmen.

- Ki akarok cseszni vele. - vágta rá Amy. - Szóval, benne vagy valami őrültségbe?

- Milyen jellegűbe? - húzta össze résnyire a szemeit Carmen, mert ez az a barátnője, aki kitalálta, hogy menjenek el egy egyetemi buliba, még két évvel ezelőtt.

Amy elmosolyodott, mert tudta, hogy Carmen innentől benne lesz.

- Kell hozzá sok tequila, citrom és só. - Amy folytatta, amikor Carmen kérdőn felvonta a szemöldökét. - Body Shot.

- Nem vagy normális... - jelent meg egy halvány mosoly a lány száján.

- Oh és még a felét se tudod annak, amire gondoltam! - húzta fel Carment a székről és indult meg a pult felé, tökéletesen leszarva Iant.

Ian felsóhajtott és leült Carmen helyére a két lányt követve a tekintetével.

- Mire készülnek? - fordult Sam felé, mert ő tűnt Demetria után a legkedvesebbnek. Sven és Madison pedig még nem ért vissza.

Sam először csak körbe nézett, utána fordult vissza Ianhez.

- Mármint ez tőlem kérdezed? Csak mert tőlem nem szoktak ilyet kérdezni. Amúgy nem tudom. Halkan beszélgettek valamiről, amiben biztos, hogy volt citrom. Vagy rosszul hallottam? - tűnődött el.

Ian ismét felsóhajtott. Rossz érzése volt, nyugtalanná vált és mellette kezdte elveszíteni a fonalat Amy gondolkodásával kapcsolatban. Elbaszott valamit, ennyit tudott. Azt is, hogy mit, bár egyáltalán nem tehet róla, hogy olyan anyával áldta meg a sors, amilyennel. Viszont a fő kérdés nem ez volt, hanem, hogy Amy mire készül.

Ian nem vette le a pillantását Amyről, aki elkapott egy szőke srácot és közel hajolva hozzá súgott neki valamit a fülébe. A srác döbbenten bámult rá, majd kérdéseket tett fel. Sokat. Legalábbis Ian kényelmesen elszámolt harmincig, tehát fél percen keresztül biztosan diskuráltak. A srác végül egy fejrázás kíséretében belement, bármit is kért tőle Amy. Carmen még elkapta Amy kezét és mondott neki valamit.

Ian résnyire összehúzott szemmel figyelte a lány száját.

"Nem vagy normális..."

"Ugyan már" - próbálta kivenni Amy szavait. - "Szinglik vagyunk, mikor ha nem most próbálnánk ki ezt?!"

"Mondjuk, ha az első csókom már stabil, nem pedig puhatolózó és keresgélő?"

"Vedd gyakorlásnak!"

- Merlin szakállára, mi a francra készülsz, Amy?! - suttogta az orra alatt Ian.

Bo-Ra hirtelen hallgatott el mögötte, főleg mert eddig Demetriával be nem állt a szája.

- Mire készül a csajod? - hajolt Ianhez.

- Nem a csajom...

- Ezt tartsd fejben, mert ő láthatóan tisztában van vele. - valahogy, amint ezt a mondatot kimondta már minden Jackson az eseményeket figyelte.

Ian mély levegőt vett, amikor a szőke srác valahonnan szerzett egy mikrofont és be is kapcsolta.

- Figyelem! - szólt bele. - Nos tehát... Amy részletezi a dolgokat, mert én nem hiszem el!

- Ajjaj... - akart felállni Jane, de Kilyan elkapta a kezét és visszatartotta.

Sam átkarolta Demetriát, aki tátott szájjal figyelte az eseményeket, mialatt még mindig színjózannul a borát kortyolgatta.

Amy elvette Derektől a mikrofont és egy cseppnyi félelem, vagy egyéb érzelem sem látszott az arcán.

- Hello, UCLA! - emelte fel a kezét és integetett, mire az egyetemisták üvöltve ujjongani kezdtek. Sam összerezzent, amikor Demetria is csatlakozott. Úgy tűnik a barátnője ide fogja beadni a jelentkezését... Kaliforniai Egyetem, Los Angeles. - Tudjátok miért szeretem veletek tölteni az időmet? Mert itt mindenki bevállalós és imád bulizni! - újabb tombolás.

- Amyvel mi van? - nézett Jane Samre, aki csak kinyitotta a száját, majd be is csukta és megvonta a vállát.

- Alkohol? - kérdezte kínjában.

- Nem... - rázta meg a fejét Bo-Ra. - Tűz van a szemében... Ez egy ritkán előtűnő oldala.

Sam rögtön kiszúrta, hogy nem csak képletes lángokról beszél Bo-Ra, hanem igaziakról. Ott parázslottak Amy tekintetében.

- Éppen ezért... - folytatta Amy. - Az egyik legbevállalósabb és legbulisabb eseményt hirdetem meg, amihez kell tequila, citrom és só. Ki tudja a megfejtést?

- BODY SHOT! - kiáltották az egyetemisták.

- Az mi? - hajolt Kilyan Jane-hez, de a lány csak értetlenül megrázta a fejét.

Ian szeme tikkelt egyet, míg Bo-Ra döbbenten nézett a Jane-re, Samre, Kilyanra és Demetriára.

- Nem tudjátok mi az?! Meglátjátok, csak figyeljetek. - fordult vissza halvány mosollyal a száján Amy felé, aki nem hagyta abba:

- Talált! - vigyorodott el. - A só, a tequila és a citrom elfogyasztása rátok vár és hogy kikről? Hát rólam és Carmenről!

Jane ismét fel akart állni, de Kilyan visszatartotta, mert érdekelte, hogy ez mi.

- Rossz érzésem van... - szólalt meg Sam.

- Üdv a klubban... Mondd, hogy nem csinálja meg... - értette meg Amy személyes kis bosszúját Ian.

- Azt se tudom mire készülnek! - vágta rá Sam.

- Az alapszabályok! - emelte fel a hangját Amy, hogy mindenki rá figyeljen. - Nemi szervre tilos helyezni a sót, ahogy vetkőztetni szintén, ahová lehet, has, mellkas és nyak. A tequila bekészítve lesz pulton, a citromot pedig bevállalás alapján vagy a kezünkből, vagy a szánkból vehetitek el! - az egyetemisták morajlottak. - A LEFONTOSABB! - nyomta meg a szót. - Carmenhez, csak srácok állhatnak sorba, hozzám fiúk és lányok egyaránt.

Ian megdermedt.

- Mi van?! - kapta a fejét Jane-re és Samre.

- Biszex. Nem tudtad? - kérdezte gúnyosan Jane.

- NEM! - futtatta a hajába az ujjait.

Bo-Ra szemei felcsillantak, ahogy Ian szenvedését kiszúrta.

- Nem a csajod. - mondta mosolyogva.

- Ha az lenne ezt nem élné túl... - mormogta Ian, mialatt érezte, hogy tombol a fejében a vér, a tarkója lüktet és legszívesebben kitépné onnan Amyt és leordítaná a fejét... Csak nem teheti. Gyakorlatilag nem járnak. Amy azt csinál, amit csak akar.

- Sven és Maddie? - nyújtotta a nyakát Demetria.

- Azóta se értek vissza... - vágta rá Jane, majd a két lány váltott egy pillantást, de nem mondtak inkább semmit.

Ian kényszerítette magát, hogy ne pattanjon fel, főleg amikor páran éltek is a lehetőséggel és sor alakult ki a pultnál. Demetria elfelejtett bort inni, ahogy nézte, hogy mit jelent a body shot. Hamar rájött.

- Tehát... - mondta ki azért hangosan, hogy mi történik éppen Amyvel. - Az egyik személy bőrére sót szórnak, például a nyakára... Amit a másik lenyal onnan... olyan erotikusan... - tette hozzá, mert nagyon annak nézett ki. - Majd lehúzza a tequilát és hogy értette azt, hogy a szájából... - elhallgatott, amikor meglátta, hogy Amy bekapja a citromot és a srác, aki már megitta a tequilát lesmárolta, úgy vette át a citromot a saját szájába. - Azt a rohadt... Oké, értem! A kurva... 

- Nagyon kiakadtál. Nem szoktál káromkodni... - jegyezte meg Sam, mert muszáj volt ezt hangosan is kimondania. - Emlékszel, azt mondtad pletyka, amit mondanak Amyről és Carmenről az egyetemi bulikon... Még mindig azt gondolod?

- A csajjal is smárolt?! Mi a... - tátotta el a száját Demetria. - Ez durvább, minthogy Ethannel és Amandával édes hármasozott, Carmen legalább nem smárol... Jó, oké, de...

Ian elkerekedett szemekkel fordult Demetriához.

- Tessék?! - sikerült kulturáltan kimondania, csakis a színtiszta döbbenettől.

- Hogy mi?! - torkolta szinte le Jane, aki eddig erről nem tudott.

- Oooh! - esett le Samnek. - Akkor ez volt az a fura bensőséges kapcsolat! Ezt mért nem mondtad el?! Azt hittem nincsenek titkaink!

- Jó neki... - suttogta Kilyan, de pechére Jane is meghallotta. - Mármint, hogy jól megy neki! Nem akarok ilyet. Soha. Veled akarok megöregedni, csakis veled!

- Öngyilkosságot választhatsz, ha nem bírnád elviselni. - javasolta Sam.

- Demetria! - szólalt meg Ian. - Mit mondtál?

Demetria csak az ajkára harapott.

- Amy... Tud... extrém lenni, mint az látható... Azt hittem, tudod, hiszen ismered...

Nem, ő a cuki, kedves és aranyos Amyt ismeri, nem a tombolót, őt akarta a randikkal megismerni, láthatóan pocsékul ment. Nem mintha Amy kiteregette volna az eddigi életét.

Sven és Madison ebben a pillanatban ültek le az asztalhoz.

- Hol voltatok?! - torkolta le őket Jane, majd meg is állt, ahogy kiszúrta, hogy mind a ketten mennyire ziláltan néztek ki. A félre érthetetlen jeleket, kócos haj, gyűrött póló, kipirult arc, csillogó szemek és felpezsdült tekintet. - Ezt nem mondjátok komolyan! - kiáltotta, de a zajban egyáltalán nem hallatszott.

- Hát... - pillantott Sven Maddire, aki csak mosolygott. - Most már inni fogunk, ha van egy olyan mondat Amy telefonján, hogy 'én még soha nem szexeltem a vécében'.

- Sam! Mióta vagyunk mi a normálisak?! - kérdezte Jane.

- Ezen gondolkodom, ikrem!

- Istenek... egy rúgóra jár az eszünk...

- Csak 18 év kellett hozzá! És már Amynek és Carmennek is innia kell arra, hogy 'én még sohasem body shotoltam'.

- MI?! Ezt le kellett volna állítanotok! - pattant fel Sven és nyújtotta a nyakát, majd elkerekedtek a szemei, ahogy kiszúrta Amyt és Carment. - Bassza meg...

Ian átérezte a legmélyebb pontig Sven káromkodását. Bassza meg. Kurva életbe...

- Nos... - hajolt hozzá Bo-Ra. - Akkor nem a csajod.

Bassza meg a világ, hogy nem.

- Nem... - mormogta Ian.

- De fülig belé vagy esve.

Bassza meg, hogy igen.

- Ja...

- És anyád nem tudhatja, mert... nos... nem tudom miért, de nem tudhatja.

Soha, soha, soha.

- Nem.

- Ez elég sok ütőkártya, remélem tudod.

- Ha kimered használni... - fordult felé Ian.

- Oh nem akarom. Sőt. - mosolyodott el a lány. - Adok neked egy nagyon nagy ütőkártyát. - állt fel és indult meg Amy felé, főleg mert végre elfogyott tőle a sor. Legalább húszan voltak nála...

- Bo-Ra! - szólt utána Ian, de a lány nem lassított le.

Amyhez sétált, akinek az arca teljesen kipirult volt, az ajka vöröses színt öltött, hogy a citromtól, vagy a smárolástól azt nem lehetett eldönteni. Valószínűleg mindkettőtől.

Ian távolról szemlélte az eseményeket, de még így is tökéletesen látta, hogy Amy reflexből feltesz egy kérdést, majd a szájába teszi a citromot. Bo-Ra lenyalta a sót Amy nyakáról, lehúzta az italt és megcsókolta Amyt.

Ian pedig kínjában elnevette magát. Hirtelen nagyon is megértette, hogy miért nem fűlött Bo-Ra szája, ahhoz hogy eljátsszák, hogy együtt vannak. A csaj meleg.

Amy meglepetten nézett a koreai lányra, amikor az kivette a szájából a citromot és megvonta a vállát.

- Meleg vagy biszex... - kezdte Amy.

- Meleg. Apám nem tudja... De nagyon szeretné, ha hetero lennék, hogy felhasználhasson, amit én nem akarok. - mosolyodott el Bo-Ra. - Úgyhogy tőlem nem kell féltened a pasikádat, aki nem a pasid, tudom. - forgatta meg a szemeit, mert Amy már közbe is akart szólni. - Imád téged. Úgyhogy ne heréld tovább, ha lehet.

Amy csak nyelt egyet, majd lesütötte a szemét és intett egyet Dereknek, jelezve, hogy leáll a játék.

- Őrült vagy... - mondta Carmen. - Kell egy mosdó! - indult meg a vécék felé. - Várjunk ő nem... - mutatott a koreai lányra.

Amy és Bo-Ra egyszerre nevette el magát, majd Amy intett egyet a lánynak. Két oldalról elkapták Carment és megindultak a mosdók felé.

Ian két másodperccel később pattant fel a székéről és érte utol őket.

- Nem vagytok komplettek. - jelentette ki és kapta el Amy kezét. - Szörnyű vagy!

Amy a hajába futtatta az ujjai, amiben só, citrom és tequila vegyült, ahogy a pólója is átázott a félre öntött piáktól, teljesen átlátszott.

- Nos, milyen érzés volt? - döntötte oldalra a fejét, de a szemeiben látszott, hogy már nem olyan magabiztos, mint korábban volt.

- Dühítő. - még mindig érezte, hogy lüktet a vére és a vérnyomása az egekben van.

- Ugye?

- Per pillanat utállak.

- Ugye? - mosolyodott el Amy.

- Ez nem vicces.

- Nekem sem az.

- Drasztikus volt! Őrült!

- De te legalább láttad és nem a hátad mögött csináltam, sőt még szóltam is.

Ian kinyitotta a száját, aztán inkább becsukta. Carmenre és Bo-Rára nézett, akik két lépéstávolságról figyelték őket, majd megfordult és elsétált. Nem akarta látni Amyt, nem akarta látni Bo-Rát, még akkor se, ha a legnagyobb ütőkártyát adta a kezébe, sebezhetőséget.

Amy addig nézett Ian után, míg a srác el nem tűnt a tömegben. Megfordult és megindult a mosdó felé, fél úton felkapott egy bontatlan sört és felpöccintette a tetejét.

- Amy... - szólalt meg óvatosan Carmen. - Fröccsre sör?! Ez rossz...

Amy már is inni kezdett.

- Nagyon, nagyon, nagyon be akarok rúgni. - jelentette ki, ahogy elemelte a szájától az italt, aztán már folytatta is.

Sam, Demetria, Jane, Kilyan, Sven és Madison ezt az egészet már csak a távolból szemlélték és csak Sam merte megtörni a némaság jeget közöttük.

- Jane... Szerintem rájöttem miért mi vagyunk a normálisak. - kezdte.

- Hm?

- Mi kitomboltuk a kamaszkorunkat 14-15 éves korunkban. Sven, Amy és Carmen nem. Nekik hamar fel kellett nőniük, így ők most hozzák be.

- Tudod ikrem, néha nagyon okos dolgokat mondasz, de lehet csak az ittasság teszi.

- Lehet. - egyezett bele Sam, de azért összemosolygott egy pillanatra a testvérével.

- Azért én ilyet nem fogok... vannak határok! - borzadt el a body shot gondolatára Sven.

~~~

Amy még életében nem ivott ennyit. Miután nagyjából kifacsarta a ruhájából a felesleges alkoholt a mosdóban még többet ivott. Olyan sokat, hogy már Carmen is aggódott érte, amit nem szokott és szólt mellette Svennek, Jane-nek és Samnek. Sven és Sam éjfélkor elhozta a buliból őt, akkor már kb. járni is alig bírt, de a szája az be nem állt.

- Haza nem vihetjük, Ed és Hall kérdéseket fognak feltenni és totál ki lesznek akadva, ha elmondjuk az igazat, már pedig Ed tudja, ha hazudunk! - vágta rá Sven.

- De hozzánk sem jöhet! Nico és Thalia frissítette a pajzsot, még Kilyan és Demetria sincsen betáplálva a rendszerbe, azért viszem haza Killt. - szólalt meg Jane.

- Én meg ezért alszom Demetriánál, de ott van Kheirón is, azonnal felnyomná őt Ednél és Hallnél... - mondta Sam.

- De nem vihetem le az Alvilágba! Ha ittasan bezabál valamit, akkor nem mehet többet haza! - kiabálta szinte Sven. - Carmen...

A lány csak felsóhajtott, majd biccentett.

- A faházban el tudom őt bújtatni... Nem lakunk messze, elbírok vele egyedül is, ti menjetek nyugodtan, amúgy se árt neki egy józanító séta.

- Biztos nem! - vágta rá Sven. - Veletek megyek!

- Maddie is sokat ivott, neked rá kell vigyáznod! - emlékeztette Carmen.

Sven a barátnőjére nézett, aki zavartan támaszkodott Demetriára, időnként a vállára hajtva a fejét, annyira a bealvás határán volt.

- Oké, de ha gáz van azonnal hívj! Sziasztok... - sóhajtotta Sven és fogta meg Madison kezét, aztán már be is olvadt az árnyékok közé.

- Engem ne keress. Sziasztok! - intett Jane és érintette meg a jobb kezével a medálját, míg a ballal Kilyanét fogta meg. Azt már nem tette hozzá, hogy így, hogy a pajzsról kiderült, hogy ma lett frissítve és Kilyan nem aludhatott náluk, ő alszik nála.

Sam szintén Carmen lelkére kötötte, hogy ha gáz van hívja fel, majd megindultak dél felé, hogy elérjék az utolsó buszt, amivel eljuthatnak Demetriához.

Carmen felsóhatott és stabilan betámasztotta Amyt úgy, ahogy azt tanulta.

- Megérte? - kérdezte gúnyos hangon.

- Nem. - rázta meg a fejét. - Tudod...

- Mit tudok? - beszéltette, mert az még mindig jobb, mintha kiütné a pia. Zsákként nem biztos, hogy haza tudná cipelni.

- Utálom őt. Utálom, hogy mindig adok neki egy rohadt esélyt és mindig, de mindig eljátssza.

- Most nem játszotta el... - emlékeztette Carmen. - Csak te a fejedbe vetted, hogy eljátszaná és minden áron a sarokba akartad szorítani, hogy ne jöhessen ki győztesként. Belemanipuláltad. Apád büszke lenne rád.

- Nem... Csak megkérdeztem és rájöttem, hogy nem érti. Pedig okos, geci...

Carmen az ajkára harapott. Baromi ittas a barátnője... hogy fogja így a fél órás utat megtenni vele?!

Öt perce se sétáltak, amikor Amy hirtelen elhallgatott és sokkal nehezebb lett.

- Baszd meg... - káromkodta el magát Carmen. - Csajos! Amy! Anyádat azt... Ébresztő! - támasztotta be a fejét a nyakhajlatába. - Ah... Ezt nem hiszem el... kellett volna az a rohadt fuvar Sventől...

- Talán másfajta fuvarral szolgálhatok... - hallatszott a fák közül, mire Carmen hátra kapta a fejét.

Ian sétált felé, zsebre tett kézzel.

- Te meg mit keresel itt?!

- Bo-Ra megtalált. Mondta, hogy indultok és kihangsúlyozta, hogy Amy szarul nézett ki. Hazadobtam, aztán... használtam egy mágiát, hogy lássam mizu. Mikor Amy összecsuklott teleportáltam, mert egyedül nem jutsz vele haza.

- Be fog hányni, ha teleportálsz vele... - figyelmeztette Carmen.

- Kellemesebb dolog lenne, mint amit korábban csinált. - támasztotta meg Amyt a másik oldalról. - Készen állsz?

- A cím nem kéne?

- Az anyád egykor az anyámnak dolgozott és ki akarták nyírni egymást, még pedig a saját házukban.

- Az a kisgyermekkori védett házunk volt.

- Szerinted nem tudjuk az összes Jackson rezidencia címét? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét.

Carmen kelletlenül biccentett, majd jelezte, hogy készen áll. Ian teleportált a mágikus képességei révén egyenesen Carmenék háza elé. Amy, ahogy az várható volt, felébredt és egyből behányt, de utána azonnal vissza is aludt, mintha mi sem történt volna.

- Szerintem ezt most leegyszerűsítem. - jobb kezével megtámasztotta Amyt a hatánál, míg a ballal a térdhajlatához nyúlt és mennyasszonytartásba felkapta. - Milyen faházhoz akarod vinni?

- Ahhoz. - mutatott a medence mellett lévő fára, amihez egy lépcső és egy mászóka vezetett fel.

Ian megindult arra, míg Carmen előre sietett a faházba. A fiú nem értette, hogy a lány miért húzta be a függönyöket, akkor is csak sűrű pislogásra futotta tőle, amikor lámpafény világította meg a helyet, amit... Egyáltalán nem így képzelt el Ian.

Egy tipikus faházat várt, kevés bútorral, azok is főleg játékokként. Erre egy komplett ház állt vele szemben. Egy helyiségből állt az egész. Két ágy volt a helyiségben és két asztal, egy kisebb helyiségbe mosdó nyílt.

Ian befektette az egyik ágyba Amyt, mialatt Carment figyelte, aki kihúzta az egyik asztal székét. Majd megérintette látszólag a műanyagból készült asztalt... Ian szemei elkerekedtek, ahogy az asztallapja leolvasta Carmen tenyerét és egy csúcs technológiás számítógép jelent meg.

- Üdvözöllek Carmen Huanita Cortez! - mondta a gép.

- Álcázási protokoll 7-es fokozat, kódszó: anya.

Ian egy szót sem értett, csak annyit, hogy ez a faház, nemcsak egy gyermekkorból visszamaradt játszóhely. Ez Carmen és Junie kémbázisa.

- Protokoll nem teljesíthető.

- Miért?! - értetlenkedett Carmen.

- A protokoll felülírásra került Ingrid Jackson által.

Carmen szeme elsötétült. Ian nem mert megszólalni, olyan mérgesen nézett a lány.

- Persze... - mormogta. - Persze, mert rájött arra, hogyha valamit el akarunk titkolni, akkor bekapcsoljuk az ellene használatos álcaprogramunkat... Nem mintha az esetek 80%-ban nem jönne rá ennek ellenére, hogy miben sántikálunk Junieval, de azt baromira nem kéne tudnia, hogy itt vagy. - fordult Ian felé, aki csak pislogott, még ha az okokat pontosan tudta és értette is.

- Jó vagy visszahúzódásban. - mondta végül a fiú, mire Carmen alaposan végig mérte őt.

Mérlegelt, hogy mi lenne a jobb itt maradni a fiúval és Amyvel, akit nem akart ilyen állapotban bevinni a házba, mert akkor az anyja, Ingrid fixen kiakadna. Vagy itt hagyni Amyt Iannel és falazni bentről nekik.

Sajnos egyértelműen az utóbbi lenne a legjobb ötlet.

- Falazom a seggedet, ha megbánom, akkor személyesem fogom azt szétrúgni! - kelt fel végül Carmen és egy alapos befenyítés után megindult a kertesház felé.

Ian pedig egyedül maradt az ittas Amyvel.

~~~

Ian soha többé nem akart ittas személyre vigyázni, pláne nem az alkoholmámorában úszó Amy Jacksonra. A lány rosszat álmodott. Ezt onnan tudta, hogy kis milliószor felébredt a lányra, aki vagy rosszat álmodott, vagy csak szimplán álmában is utálta és minden áron meg akarta zavarni a pihenését.

Hajnali kettőkör unta meg Ian a tényt, hogy nem tud aludni. Eredetileg nem az volt a terve, hogy a Cortez kertesház gyermekkori faházikójában tölti az éjszakáját, de megértette Carment, mert Amy olyan állapotban volt, amire Gregorio és Ingrid fixen kiakadna. Junie pedig kezeskedne róla, hogy tényleg mindent megtudjanak.

Ian morcos fejjel mászott át Amy mellé az ágyba. A lánynak tömény tequila, citrom és bor szaga voltnyomokban pedig sör. A fiú kicsit sem csodálkozott rajta, hogy szarul van, azon lenne meglepődve, ha nem így lenne.

Amy rosszul nézett ki. Sápadt volt és még mellé az alkohol fedhetetlen szaga... Szörnyű volt. Ian viszont csak azokon a dolgokon pörgött, amit a lány mondott neki. Ittas volt, de attól még számít, mert ez az Amy és a magabiztos Amy teljes mértékben megegyeztek.

Ian mélyen felsóhajtott, főleg amikor Amy megint elkezdett forgolódni. Óvatosan érintette meg a karját és simított végig rajta, hogy egy kicsit megnyugtassa őt. Nem érdemelte meg, mert lelkileg kizsigerelte őt Amy. Totál át tudta érezni, hogy mit érzett a lány, amikor átejtette és becsapta őt. Legszívesebben felébresztette volna Amyt, leordította volna a fejét, hogy mit képzel magáról, de... az a baj, hogy a lány szembe nevetné vagy hatszor durvább dolgokkal visszavágna, olyanokkal, amiket Ian követett el ellene. És igaza lenne. Teljesen igaza lenne.

Tehát nincs oka Iannek felháborodni, Amy csak azt tette vele, amit ő is megtett vele.

A fiú nem tudta mikor nyomta el az álom, arra kelt fel, hogy az ajtó kattant egyet. A szemei felpattantak, a mágiája tekeregni kezdett a tarkója körül készen állva arra, hogy lecsapjon, de nem jött be senki sem. Amy átment a másik helyiségbe és a csap hangjából ítélve megengedte a vizet.

Ian megdörzsölte a szemét, majd elővette a telefonját. Reggel 9 volt. Fejben egy kicsit megnyugodott, mert még otthon éjszaka volt. Amy Jackson öt perccel később jött ki. Köntöst viselt, egyértelműen Carmenét. Vörös haja néhol vizesen, máshol csak vízcseppekkel tarkítva omlott a hátára. Nem nézett ki másnaposnak, ami ijesztő volt. Kellemes barack és méz illat töltötte meg a helyiséget, ami nyilvánvalóan nem Amy illata volt. Neki általában óceán és régi könyv illata van. Ez utóbbit Ian sose ismerte volna be, hogy tudja.

Amy idegesen simította ki az egyik elázott hajtincsét az arcából. Ian ebből tudta, hogy az ittas Amy eltűnt.

- Hali... - köszönt a lány.

- Szia. Hogy vagy?

Amy elvörösödött.

- Mókás, hogy ezt pont te kérdezed, minekután úgy elbántam veled tegnap este...

Ian nem szólalt meg. Csendben bámult Amyre, aki lesütötte a pillantását. 

- Nem bántad meg... - értette meg Ian, hogy miért így viselkedik vele Amy. 

- Komolyan gondolom az aggályaimat... - sétált hozzá a lány és ült le a fiú mellé, az ágy szélére. - Féltem a családomat, féltem saját magamat, az érzelmeimet és... jól esett, hogy végre megtapasztalhatod én hogy éreztem magamat. 

- Nem smároltam elötted más csajjal, amikor rád hajtottam, csak azért, hogy féltékennyé tegyelek. - vetette ellen Ian, de kicsit sem volt rámenős. Már beletörődött, hogy Amyvel szemben nem nyerhet vitát. Ebben nem. 

- Tudom. De attól még így éreztem magamat. Kétségbeesettnek. Olyannak, aki nem uralhatja a szituációt, mert az egyedül tőled függött, hogy kijátszod-e az érzelmeimet, táplálod-e, vagy figyelmen kívül hagyod-e őket. 

- És az nem számít, hogy most táplálni akarom? - vonta fel a szemöldökét Ian és hajolt közelebb Amyhez, aki tudatosan kerülte a pillantását. 

- Nem, mert... - kezdte a lány, de Ian közbe szólt. 

- Az sem számít, hogy gyakorlatilag már megmondtam, hogy szeretlek, hogy láttad a jövőbéli gyerekeinket?! Mi kell még? Miért akarsz lerázni?! - értetlenkedett a fiú. 

Amy a borostyánsárga szemekbe pillantott, amik tényleg tudni akarták a választ, de a lány rettegett. Félt attól, hogy Ian mennyire függ időnként az anyjától. Félt attól, ami szemben áll azzal a jövővel, ahol a gyerekei visszajöttek a múltba, mert ott Irana Cabra elpusztítja a családját. 

- Mert amíg anyád szava szent a számodra, addig nem lehetek biztos benne, hogy a családom életben maradhat. És nem vagyok hajlandó veszélyeztetni őket értünk. 

- Nem veszélyezteted... - felelte Ian. - Nem tudná meg. 

- Aha... A kiscsaj sem azzal fenyegetőzött rögtön, hogy beárul... - célzott a koreai lányra. 

- Amy, megoldom. Azt is megoldottam volna, csak valamilyen szinten meg akartam mutatni, hogy miért bízhat meg bennem. Mert nem olyan vagyok, mint a szüleim és a családom. 

- Mégsem akarsz kitörni anyád jól felépített kalitkájából és kiállni magadért. - Amy nem vette le a pillantását Ianről, amikor gyakorlatilag arcon csapta ezzel a mondattal. 

Ian vett egy mély levegőt, mielőtt még elkezdene ordibálni Amyvel, amit egyáltalán nem akart. 

- Amy... Csakhogy tisztázzuk, mert lemerem fogadni, hogy bizonyos dolgokban nagyon is megegyeznek a szüleink, főleg a kulcshajsza óta. A szüleid... Számon tartanak és bizonyos mértékig kontroll alatt tartanak? 

Amy összevonta egy pillanatra a szemöldökét. Először rá akarta vágni, hogy nem, de után rájött, hogy a szülei szinte mindig képben voltak a Könyvtárosi dolgokról, mert... Mr. Palmer miatt. A Könyvtáros fiatal korában tanította a szüleit és miután Ed és Hall leérettségiztek megmaradt a jó kapcsolat. Aztán az is eszébe jutott, hogy Hall sárkányalakban mást sem csinált éveken keresztül, minthogy figyelte és óvta őket. A szülei közvetlenül nem irányítják a cselekedeteit, annyi hülyeséget csinálhat, amennyit akar, mint a tegnapi body shot-os eset... De a fődolgokban... az iskola, a jellemvonások, a küldetések, a könyvtári ügyek, a kulcshajsza... Ezekben ott voltak a szülei, ha nem is végig, valamikor mindig megjelentek és segítettek, elindították, útbaigazították, vagy konkrétan megmondták, hogy mit csináljanak. Tehát... Irányították őt. 

- Igen. - biccentett végül. 

- Ha te... úgy döntesz, hogy nem akarsz görög lenni, nem akarsz Jackson lenni, hanem valaki teljesen más... Mit tennének? 

Amy elkapta a pillantását, mert ez megtörtént... Amikor azt hitte meghal a tumor miatt, akkor a családja nem volt hajlandó elfogadni ezt a tényt. Percy nem hagyta volna, hogy Vadásznak álljon. Edmund, Sven és Dan nem hagyta volna, hogy vámpírrá változzon, azt sem engedték neki, hogy a műtéti lehetőséget kihagyja és elfogadja a halálát... Ezt senki sem hagyta volna a családjában, se a felnőttek, se az unokatestvérei. 

Olyat akar elvárni Iantől, ami neki sem sikerült. Nem tudta maga mögött hagyni a családját, mert az foggal, körömmel, minden követ megmozgatva ragaszkodott hozzá, hogy éljen, hogy félvér maradjon, a szó nem a legszorosabb értelmében, de azért mégis halandó. 

- A szüleid... - folytatta Ian, amikor rájött, hogy Amy nem fog válaszolni neki, bármi is jutott az eszébe. - Ha nem is mondják meg neked, hogy mi legyél, hogy ki legyél. Tudod, hogy nagy dolgot várnak tőled, mert egy zseni vagy, egy tehetség, egy erős harcos lelkű személy. 

Amy összepréselte az ajkát, mert azon kívül, hogy most a könyvtárosságba kapaszkodott... Ahányszor előjött, hogy Demetria és Sven milyen szakokat nézegetett, ő egyszerűen csak csendben maradt. 

Tökéletesen tisztában volt vele, hogy Demetria és Sven az UCLA-t, avagy a Los Angeles-i egyetemet nézegetik előző tanév óta. Pontosan tudta, hogy Sven művészettörténelmet akar tanulni, ami magába foglalja a festészetet, költészetet, építészetet, amiket mindig is imádott. Azt is tudta, hogy Demetria kb. 36 matematikához, fizikához, biológiához és kémiához kötődő szakirány közt őrlődik (mint az alkalmazott matematika, biokémia, biofizika, klímatudományok, számítástechnika és rendszerbiológia és még sok...), ezért faggatta szét a srácokat a buliban. 

Amit Amy nem tudott az ugyanaz, mint amiről Samnek és Jane-nek sincs semmi ötlete sem. Hogy mit akar. Merre tovább? Ami... kész röhej, tekintettel rá, hogy Demetria alig két éve csöppent bele ismét a világba és ennyi idő alatt közel mindenkin túltett a családban, talán csak Edmund Jacksonon nem, de ezért is imádja annyira Ed...

- Különben is... Az anyád cége a világlegnagyobb fegyverkereskedője volt, most pedig az egyik legnagyobb tudományos és orvosi mechanikaieszköz gyártója lett. Ösztöndíj programokkal, befektetésekkel, a frissen diplomázott, vagy még le se diplomázott fiatalokat felkarolva. - folytatta Ian, míg Amy kezdte rosszul érezni magát, mert... Ezt az anyja kevesebb, mint egy év alatt vitte véghez... Ők egy év alatt a kulcsokat alig tudták összegyűjteni az anyja pedig megreformálta a céget, leépítette és egy teljesen új arculatot hozott össze. - Az apád, Edmund Jackson a világ legkeresettebb, leghíresebb régésze, egyben a legfiatalabb ennyi sikerrel, talán csak Annabeth kelhetett volna versenyre vele. Ed felhalmozott a régészet mellett még egy geológus és egy építész végzettséget is. Arról nem is beszélve, hogy nyár eleje óta próbálja pont az UCLA rávenni őt, hogy óraadó tanár legyen a régészeti és építészeti szakon... 

Amy ezzel direkt nem foglalkozott. Egyszer csípte el a mondatot, amikor Ed és Hall beszélgettek a konyhában. Az anyja jó ötletnek gondolta már csak azért is, mert Ed imádott mindenkit kioktatni gyerekként arról, hogy miért nincs igaza, de az apja nem tartja jó ötletnek, hogy oktató legyen. Neki nincs türelme a hülyékhez, az egyetemisták pedig minden kétséget kizáróan azok pláne az ő felfogásában. 

- És ők csak a szüleid, még nincs ott Ingrid és Gregorio, akik kémek. Lucy és Jake, akik Hollywood álompárját alkotják. - még ha a családjuk nem a legtökéletesebb is. - Vagy... Akár Peter, aki kutatóorvosként nagyon sok alapot adott a daganatos megbetegedések kezelésének irányába. Dia, aki felkarolta a kezdő színészeket és sztárt csinált belőlük. - Rose, Cora, Johnny, Skandar, Lucy és Jake-nek is ő tört kezdetben utat, pedig akkor még egyetemista volt és csak egy általános menedzser szakot végzett, semmilyen egyéb specializációval. - És... Ott van még Joe és Susan... 

Amy gyomra összeugrott, mert... Ahányszor a suliban előjönnek a szülők és rájönnek, hogy Sven az egykori elnök fia... Teljesen megváltoznak vele szemben az emberek, mindenki. Még a tanárok is. Tekintélye lesz, ahogy neki is és máris elvárás, hogy Sven tudja a történelmet, az irodalmat, ahogy vele szemben is. 

Ian, Dimitrij Cabra, az orosz elnöknek és Irana Cabra, az orosz kémhálózat igazgatónőjének a fia. Sven pedig... Susan Jackson, az amerikai elnöknőnek és Joe di Angelo, az elnök biztonsági bizottság igazgatójának a fia.  

Kísérteties lenne a hasonlóság, ha Sven szülei nem haltak volna meg tíz évvel ezelőtt. 

Amy gyomra egészen picire összezsugorodott, annyira rosszul érezte magát, mert Ian... Megfogta. 

- A nagyszüleid... Ilyen gyerekekkel, fiúkkal és lányokkal, kevesebbet várnak el az unokáiktól? 

Amy tudta, hogy Percy sosem éreztetné azt, hogy csalódott bennük. Ő tökéletesen elfogadná még azt is, ha valamelyikük a sarki boltban lenne bolti eladó, de mind tudják, hogy a nagyapjuk a lelke mélyén sokkal többet vár. Kísértetiesen ugrott be neki az, hogy Edmund... megváltozott egy kicsit Yuival szemben, amikor nem ment egyetemre. Nem mutatta ki, de nem örült neki, mert... Yui túl okos, hogy ne menjen egyetemre és amikor megtudta, hogy beadta a jelentkezését, akkor boldog volt. Annak nem, hogy újságírásra és pszichológiára adta be, de tudta, hogy a lányának mindkettőhöz van tehetsége.

- Úgy érzem... - sóhajtotta mélyről Ian. - Nagyon is sok mindent várnak el, még ha nem is mondják. Nekem megmondják. Ez különbözik a családjaink között, meg az, hogy a tiéd sok cseszgetés és szóvá tétel után elfogadja a döntéseteket, ha az nem... élet vagy halál kérdése. Akkor nem, akkor hajthatatlanok vagytok. Az én családom... Nem fogadja el a döntéseinket, ha a kijelölt útról letérünk Natalieval... Figyelmeztetést kapunk... 

Amy óvatosan nézett vissza Ianre, ahogy a fiú szeme eltompult egy pillanatra. 

- Szóbelit, vagy testit, főleg attól függ, hogy apa vagy anya a figyelmeztető... - nézett a zöld szemekbe. - A figyelmeztetések száma... Addig tart, amíg nincs fogópontunk... - nyelt egyet Ian. - Nekem eleinte Natalie volt az... Aztán Elina révén egy sokkal nagyobb támadási felületet hagytam anyámnak, mert... Elbíztam magam. Veled az a mázlim, hogy anyám tudja, hogy betartom a határokat és azt hiszi, hogy játszottam veled. Ha rájön... Bármikor tudok neki hazudni, hogy most is csak átejtelek, hogy információkat akarok szerezni. Meg tudom oldani. 

- A családom... 

- A családod makacs, erős és sosem adják fel. Komolyan félted őket, mikor előttük ott van még az én bőröm, amit anyám hamarabb lenyúzna, minthogy hozzád vagy a többiekhez elérne? - vonta fel a szemöldökét Ian és maga sem tudta, hogy az anyja vajon képes lenne bántani őt.

- És ha nem? - remegett meg Amy hangja. - Ha... Ellenem fordít? Máskor is megtette már...

- Az anyám tud pszichopata őrült lenni, kém ártalom. - vágta rá Ian. - De nem tud ellened hangolni. Csak... Lehetne, hogy ne a fejeddel gondolkodj egyszer? - fogta meg Amy kezét és simított végig a kézfején. 

- Nem... - rázta meg a fejét. - Ez nem olyan...

- Mint Ethan? Bölcs döntés minden szempontból? 

- Hát apám utálta, úgyhogy ezzel tudnék vitatkozni. 

- Engem jobban utál apád... Hallottad Yui fiát, még Aaronnél is jobban utál...

Amy alig láthatóan elmosolyodott, de még mindig rengeteg félelem tombolt benne. Mi lesz, ha pont ez a dolog fogja elindítani a folyamatok negatív oldalát? Mi van, ha Ian... tényleg elárulná őt, nemcsak poénból? Mi van, ha ez az egész is csak egy színjáték? 

A lány összerezzent, ahogy megérezte a mágiát a levegőben. Ianre nézett, akinek sárga szemében zöld árnyak úsztak. 

- Te komolyan azt hiszed, hogy ez színjáték?! - nem volt rosszallás a hangjában, inkább döbbenet. 

- Nem! Mármint... Sokszor átvertél korábban és... 

- Mágiád van. Csak használd rajtam, ha tudni akarod, hogy komolyan gondolom-e. 

Amy az ajkára harapott, miközben Ian kezére kapta a fejét, amivel még mindig az ő kezét fogta. A vörös nem mondta ki hangosan a varázsigét, elég volt csak rágondolnia és amilyen felfokozott érzelmi állapotban volt a mágia azonnal útnak indult. Érezte, ahogy végig szalad a kezén és Ianbe csapódik. A fiú összerezzent egy pillanatra. Amy felvont szemöldökkel meredt rá, mert... egyszerű volt a bűbáj, amit ráolvasott és egyértelmű jele lesz annak, ha Ian... bárhogy is ellene akarna tevékenykedni, ahogy annak is, ha nem. 

- Szörnyű vagy! - rázta meg a fejét Ian, mire Amy befeszült. Most ez ellene szólna? 

Amynek viszont nem volt sok ideje ezen gondolkodni, mert Ian előre nyúlva a tarkójára fonta az ujjait. A lány hirtelen hálát adott azért az ötletért, hogy letusolt és fogat mosott. Főleg a fogmosásért, ugyanis Ian előre hajolt és megcsókolta őt. 

Ez teljesen más volt, mint amikor 14 évesen csókolóztak, mert az elsősorban a Viszály aranyalmája miatt történt. De ott érezhető volt, hogy mindkettőjüknek az volt az első rendes csókja. Ian emlékezett rá, hogy Amy hiába volt bűbáj hatása alatt bizonytalan volt, tapogatózó. Most nem. Nem akarta tudni Ian, hogy hány buliban volt még ezen túl és hány sráccal smárolt. Bőven elég volt, hogy ezúttal pontosan tudta, hogy mennyi... 21 srác, 4 csaj...  És ebben nincs benne Ethan Harrington, Amanda Weblen, Josh Garcia és Estrella és még az a jó pár egyetemista srác, akiről csak Carmen tud Amyn kívül. 

Nem is akart tudni róluk Ian. Elég sok volt számára a tegnap este, nem kell több. Örült annak, hogy Amy kivetett rá egy varázslatot, mert így nem menekülhetett, nem lehetett több indoka. A lány hajába túrt, a félig vizes tincsek közé, míg másik kezével elengedte a lány kezét. A derekára siklott az érintése, amit a köntös teljesen elrejtett előle és az ölébe húzta Amyt. 

A lány nem ellenkezett. Átkarolta Ian nyakát, a lábaival átkulcsolta a fiú törzsét és ahogy az ajkával játszott, időnként a nyelvével is végig simított Ian ajkain, gonoszul, direkt csak egy kicsikét mélyebbre siklott vele. 

- Mondom, hogy szörnyű vagy... - suttogta Ian, mire Amy felkuncogott. - Valahogy tetszett a tapasztalatlan, Amy. 

- Miért mi bajod a tapasztaltabbal? - mosolyodott el Amy, de nem tudott Ianre nézni, mert a fiú lecsapott az ajkaira, hogy a lány csendben maradjon. 

Csak akkor hagyták abba, amikor zajt hallottak, direkt keltett zajt egy olyan valakitől, aki nagyon is tudott lopakodni. A kijáratra kapták a fejüket, ahol Carmen állt. A lány lezseren neki támaszkodott a falnak és látszott, hogy direkt csukta be még egyszer az ajtót, ezúttal jó hangosan, nem halkan, mint korábban. 

- Te mióta állsz ott? - kérdezte Ian. 

- Hm... - próbált nem nevetni Carmen. - Vadul smároltatok, amikor bejöttem, pedig nem osontam, csak nem csörtettem úgy, mint egy elefánt a porcelán boltban. De örülök, hogy elástátok a csatabárdot és már helyette csók csatát vívtok. Köszönöm, hogy nem kell több ilyen body shot-is élményben osztoznom! 

Amy a nyakáig elvörösödött, mialatt egy gonosz pillantást vetett Carmenre, aki csak egy széles mosollyal ajándékozta meg. 

- Akkor most mizu veletek? - ütötte tovább a vasat Carmen, kicsit sem foglalkozva a barátnőjével. 

Ian kérdőn pillantott Amyre, aki jól láthatóan az ajkára harapott. 

- Hát... Ha anyád kinyír minket... Legalább adjunk rá okot. Bár lehet apám hamarabb teszi meg... - gondolkodott el. 

Ian nem tudta, hogy aggódjon vagy nevessen, de egy dolgot felfogott. Nyert.