Rész meghozva, ahogy ígértem. Remélem tetszett. Véleményeteket várom commentben.

Carmen és Junie Cortez késő este egy romos terület kellős közepén ébredtek fel. Annyit megtanultak már, hogy obeliszkek segítségével utazhatnak. Hát az átlépéses részt egy ideig nem fogják megszokni. Miután Junie megnyitotta hosszas győzködés után a teleportáló követ és átlépték a furcsa energia mezőt, ami mint valami homok tornádó beszippantotta őket, Carmen kidobta a taccsot. Junieból pedig minden energia elszállt és csak annyira volt képes, hogy leüljön a földre és neki támaszkodjon egy vastag kőoszlopnak, majd elaludt. Carmen szervezetét is megviselte az utazás, így neki sem kellett sok, hogy miután már kiürítette a gyomra tartalmát leüljön Junie mellé és bealudjon.

Carmen a felkelő napfényre ébredt. Junie mellette édesdeden szunyókált.

- Junie. - bökte meg az öccsét. - Junie hová hoztál? Junie!

- Hm... Nem akarok kémkedni Apa. Aludni akarok.

- Nem Apa vagyok te idióta! - nyafogott Carmen. - Ébredj!

- Fejlődésben lévő szervezet vagyok! Szükségem van az alvásra! - motyogta álmosan Junie.

- Junieeee! Van olyan érzésem, hogy nekünk nem kéne itt lennünk, úgyhogy nagyon gyorsan kelj fel, mert baj lesz. És mond meg hol vagyunk!

Junie álmosan nyújtózkodott egyet majd körbe pislantott.

A romos építmény, aminek dőltek volt vagy három-négyezer éves. Ha Edmund itt lenne nagy valószínűséggel azonnal elkezdene regélni róla de számukra ez csak egy rom volt. Az viszont sokkal jobban zavarta őket, hogy egy 10 méteres fal vette körbe az épületet. Az egyik sarkán, a falak mellett két lépcső futott le. Amik felül egy jegyárusító bódé szerűségből indultak ki. És az építménytől 20-25 méterre ért véget.

Junie és Carmen lassan felálltak, majd megfordultak. A rom hatalmas volt. Magasabb volt a 10 méteres falnál, illetve még a jegyárusító épület ellenére is biztosan láthatták a fent lévő emberek. Junienak a rom rémlett valami régi gyerek meséből. Legalábbis az eleje.

Bekövezett fal, amiből kifaragták az oszlopokat. Majd a felénél gondoltak egyet és kiütötték helyükről... nos az oszlopon kívül mindent kivéve a tetőt. Középen egykor egy kapu vagy kő ajtó lehetett, ám középen az ajtó mára eltűnt, akárcsak a felső homlokzata.

- Te tudod hol vagyunk? - kérdezte bizonytalanul Junie.

- Azt igen, hogy ez nem Abu Szimbel nagytemploma. - felelte Carmen. - Húzzunk el innen. - indult el a lépcső felé.

Felrohantak a vasból készült lépcsőn, majd belestek a házba. Nem volt sehol senki. Carmen halkan káromkodott, ugyanis ez azt jelentette, hogy zárva a hely.

- Carmen. - vigyorodott el Junie, majd a korlátra mutatott és a lejtő tetőre.

- Jó ötlet. - biccentett az öccsének. - Várj amíg nem szólok.

Felmászott a kb. 5 centi széles korlátra, majd két lábra állt. Egy pillanatra lenézett a tíz méteres mélységbe, majd csak megrázta a fejét és felkapaszkodott a tetőre. Fogópontot keresett. De a tető sima acél anyagból készült. Elhúzott szájjal megnyomta a nadrágja övcsatját, amiből egy drótkötél pattant ki. Célba vette az egyik adópóznát és elhajította a kötelet, amikor célt ért a kötél. Felhúzta magát a tetőre. Egyik kezével a drótba kapaszkodott, majd állított a méreten, hogy feszüljön a drót.

- Jöhetsz. - mondta Junienak.

A kisfiú követte őt a korlátra, majd felnyújtotta az egyik kezét Carmennek. A nővére a tető szélére állt. Magába imádkozott, hogy az acéllap ne legyen túl régi. Nem akart 10 métert zuhanni, majd kitört nyakkal kórházba, vagy inkább a temetőbe kerülni. Elkapta az öccse karját, majd kicsit feljebb húzta, hogy elérje a hón alját.

- Te híztál?! - nyögött fel. - Esküszöm, hogy öt kilóval könnyebb voltál eddig.

- IGEN! Akkor nőni fogok! - vigyorodott el a kisfiú, majd elkapta a drótkötelet és annak a mentén elkezdett felfelé mászni. Carmen várt, hogy eljusson egy biztonságos pontig. Mikor Junie felért a tető vízszintes részére ő is felmászott. Kioldotta a drótkötelet és elindult a tető vége felé, az úttest irányába.

- Az eresz csatornán akarunk lecsúszni? - kérdezte Junie, amikor a tető széléhez értek.

- Van jobb ötleted? - vágott vissza Carmen.

- Igen. Ott van egy kuka!

- Fújj! - vágott egy grimaszt a lány.

- Nyugi le van hajtva a teteje. - indult el abba az irányba Junie.

Carmen végül csak felsóhajtott és követte a fiút. Junie az alatta lévő kukára nézett, majd elrugaszkodott a tetőről és behajtott térdekkel érkezett a kuka fedelén, onnantól már se perc alatt a járdán volt. Elindult a jegybódé felé, míg Carmen is lemászott.

- A jó hír, hogy tudom hol vagyunk. - nyomta meg az ügynökség karóráját a kisfiú. - Esznában, a Temple of Khnum-ban. 414 kilométerre Abu Szimbel templomától. A 75-ös úton forgalom esetén 4 óra 44 perc alatt odaérünk. Ha van kocsink.

- Ha van jogsid, és tudsz kocsit varázsolni ideje, hogy előrukkolj vele. - mondta bunkón a nővére.

- Miért kell ezt csinálnod?! Mióta jártunk abban a nyavalyás mágus tanyán megállás nélkül cseszegetsz! Mi bajod van?!

- Semmi.

- Itt hagylak a fenébe ha nem válaszolsz. - kapcsolta ki az óráját Junie.

- Úgyse mered. - vágta rá Carmen.

Junie csak felsóhajtott és mégis inkább bekapcsolta az óráját, rácsatlakozott a műholdra, majd felhívta az ügynökséget.

- Itt Junie Cortez ügynök. Egy helikoptert szeretnék Esznába, Egyiptomba amilyen gyorsan csak lehet.... Rendben. Köszönöm. - kinyomta a készüléket és a nővérére nézett. - Szia Carmen. - fordult meg és indult el a város felé.

- Ezt nem mondhatod komolyan! - kiáltotta utána a lány.

- Nincs időm sem kedvem, hogy a hisztijeidet hallgassam! Te akartál kulcsok után futkorászni nem én! Hát jó szórakozást! Ha olyan gyerekes vagy, hogy nem tudsz túllépni azon, hogy valamiben nem te vagy aki kihívja a családtagok figyelmét, akkor magadra vess!

- Mi? Ezt meg, hogy érted?! Anya utál engem.

- Egyikünket se utálja te idióta! - pillantott vissza ingerülten a testvérére. - Attól még, hogy kemény, hogy néha olyan, mintha ki akarna nyírni minket, igen is szeret! Csak nem akar minket szörny eledelként látni. Szeretné, ha jobbak lennénk nála, erősebbek, magabiztosabbak, mert minden szülő ezt akarja! Jobb jövőt akar nekünk, mint ami neki jutott.... Ezért nem akarta, hogy ügynökök legyünk.

Amint befejezte folytatta az utat. A karórája bemért egy hotelt a közelben. Ösztönösen arra felé vette az irányt. Szereti a nővérét, de az idősebb testvérrel járó fölényeskedését, büszkeségét ki nem állhatta. Panaszkodhatna ő is, hogy csak a vizet irányítja és csak fagyasztani tud, hogy nincs benne semmi különleges, hogy a nővére mennyire lélegzetelállító képességet kapott. De nem teszi, mert megtanulta, hogy nem az a fontos, hogy ki milyen lapokat kap az élettől, hanem, hogy azokat, hogy használja fel. A furcsa az, hogy ezt egyszer Dan mondta neki és Linnek.

Tényleg.... Mi lehet Linnel? Meg Dannel? Ez a kulcshajsza nagyon nem tesz jót a barátságainak...

~~~

Carmen nem ment Junie után. Most legszívesebben az Anyja elé állt volna és kifaggatta volna arról, amit hallott az öccsétől. De ő a kulcshajszára vállalkozott és Junieval együtt vagy nélküle de folytatni fogja. Egy közeli parkolót mért be az órájával, majd végig nézett a kocsikon. Egy régi típusú autót keresett, amiben nem volt még riasztó. Mikor kiválasztott egy jó pár éves Fordot kivett a zsebéből egy tolvajkulcsot. Ha Dan itt lenne fél perc alatt felnyitotta volna a kocsit, de így beletelt 5 percbe is. Beült a kocsiba és az ajkába harapott. Vezetett már kocsit csak.... nos... az szuper fejlett volt automata váltós és sebesség szabályozós... Na mindegy. Elvágta az egyik vezetéket és azzal próbálta meg beindítani a kocsit. Amikor elégedetten felberregett a jármű az arca mosolyra húzódott.

- Semmi elismerés Ju.... - az arcáról lehervadt a mosoly. Hirtelen bűntudata támadt. Mit szólna az apja ha egyedül hagyná Egyiptomban...

Megrázta a fejét. Junie úgy döntött kilép a kulcshajszából. A gázra taposott és ki kanyarodott parkolóból. A karóráján bekapcsolta a GPS-t és a Főútra gurult, majd fel az autópályára.

~~~

Edmund és Selma Karnak temploma előtt landolt. Egy csomó turista kapta feléjük hitetlenkedve a tekintetüket. Ed magában káromkodott egyet. Hogy lehetett ennyire figyelmetlen. Nyár vége van, persze, hogy nyüzsögnek a turisták a városban. Idegesen elkapta Selma karját és minél messzebb rángatta a tömegtől.

Az ex démon csak mélabúsan nézett vissza a megmaradt romra. Olyan gyönyörű volt régebben... Az emlékei kuszák voltak, a lába nem akarta tovább vinni. A turistákra kapta a tekintetét, majd az autó útra. Itt csak homok volt és kő. Egy kis város. Színek. Sok szín. Hieroglifák. Ünnepségek. Áldozatok. Görögök és egyiptomiak.

A templom területe hatalmas volt. Három nagy elkerített templom körzetet és számos kicsit foglal magába. Selmáék most éppen a legnagyobb épület előtt álltak. Ámon-Ré főisten templom maradványai előtt.

- Selma! - fordult ingerülten a nő felé Ed, de a nő semennyire sem hasonlított magára. A szemében nem volt sem emberi, sem démoni. A tekintete változott.

- Nem kellett volna hagynom... - suttogta a nő.

- Selma. - lépett elé Ed, mire végre méltóztatott rá nézni a nő. - Mennünk kell. Luxortól 492 kilométer Abu Szimbel. Nagyjából 6 óra. Hamarabb kell odaérnünk, mint Carmen és Junie.

Selma felnézett az építményre a szemében könnyel csillantak.

- Te ezt nem értheted Ed... - mondta alig hallhatóan.

- Útközben magyarázd el. Már így is nagy a közönségünk. - karolta át a nőt és irányította így a testét. Még mindig hátra felé nézett a templomra, de legalább már a kikötő felé haladtak. A Níluson időt nyerhetnek, ha esetleg Cortezék előrébb lennének.

A kikötőbe érve végig nézett a hajókon. Kis hajó kell, ami nem kelt feltűnést... Morfondírozott magában. Selma még mindig furcsán állt mellette. Nem tudja mi volt meglepőbb a tekintete, vagy az, hogy még nem lökte le a válláról a kezét. Halványan elmosolyodott, mikor kiszúrt egy régebbi hajót. Kicsit emlékeztette a hajó a testvéreivel és az apjával tett kirándulásra. Selmát a hajó felé vezette, majd odalépett a fütyörésző kapitányhoz és szóba elegyedett vele.

Mikor a férfi elfordult egy határozott mozdulattal leütötte.

- Nagyon sajnálom. - motyogta, majd bevitte a fedélközbe és bezárta a hálószobába.

Felsietett a fedélzetre és végig simított a hajó korlátján. A vitorlák maguktól életre keltek. A kötélen a csomó magától kioldódott. Edmund gyorsan berántotta Selmát és leültette előre az egyik székbe. Edmund megfogta a kormányt és határozottan oldalra pörgette. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd amikor kinyitotta hosszúsági és szélességi körök jelentek meg a vízen.

- A cél Abu Szimbel. - súgta a kormánynak, majd a nyugodtan hömpölygő vízre nézett.

A hajó vitorláiba hirtelen belekapott a szél, a víz folyása felgyorsult és Edmundék elkezdtek lefelé száguldani a Níluson. Az áramlás nem volt ellenük. Pedig a Földközi-tengerrel ellentétes irányba haladtak. Sőt csak őket, csak ezt az egyetlen hajót segítette.

Edmund a nőre pillantott, majd fogta magát és leült mellé. Összefonta a mellkasa előtt a kezét és a nőre szegezte a tekintetét.

- Mi volt ez az egész most és a Korok Csarnokában?

A nő nem mondott semmit. Maga elé bámult a semmibe és némaságba burkolózott.

Edmund felsóhajtott. Leguggolt a nő elé, majd összekulcsolt kezére helyezte a tenyerét.

- Selma. - mondta halkan a nőnek. - Nézz rám. - a nő nem moccant meg.

Szabad kezét Selma arcára tette. Fogalma sem volt mi ütött belé, hiszen gyűlölnie kéne a démont. Az ál Hallnek igaza volt, már rég meg kellett volna ölnie... Ahogy hajdanán Izzyt, mikor rájött kinek dolgozik. De valamilyen megmagyarázhatatlan okból akárcsak a Hádész lánynak az ex démonnak is szeretne egy esélyt adni. Igaza van Ingridnek. Túl lágyszívű.

- Selma... - suttogta, mire végre ránézett a démon. A szemei fáradtak voltak. - Mi volt ez az egész?

- Ez... hosszú történet. - felelte reszelős hangon a nő.

Ed halványan elmosolyodott.

- Csúcs sebességgel is van legalább három óránk, ha nem több. - törölt le a nő arcáról egy könnycseppet, majd visszaült mellé. - Hallgatlak.

Selma hangosan sóhajtott, majd felhúzta az egyik lábát és Edmund felé fordult.

- Szóval... haladjunk sorjában. A démonok többsége, akiket mi ismerünk. A démonok sokadik kategóriája, szériája, ahogy tetszik. Eredetileg tíz démon volt. Akiket... nos... a görögök másként emlegetik. A híresebb munkakörük a zsidóknál, evangélikusoknál, és úgy amlok a katolikusoknál a tíz parancsolatra terjedt. A görögöknél csak simán a sötétségből jöttek létre és ugyanúgy lehettek ártók, mint hasznosak. De... gondolom ezt tudod.

- Azt az aprócska részletet leszámítva, hogy csak tíz démon létezett igen. - felelte a férfi.

- Megható, hogy mondtam valami újat. Ezek a démonok egy része férfi, másik része nő volt. Ők... nos... az első széria voltak. A második azok, akiket ők tettek démonná. - Edmund szemei néma kérdést tettek fel a nőnek. - Igen. Halandó voltam. Aztán démon lettem. Valószínűleg a harmadik vagy negyedik széria. De sajnos a második után eléggé nehéz volt követni, hogy ki melyikbe tartozik. Nagy Sándorral egy évben születtem. Az ókori Görögországban. Fiatalon kerültem az anyámmal Macedóniába. A királyi palotába. Nem lehettem több hétnél, amikor megismerkedtem Alexandrosszal. A fiúval, és az egyik barátjával Héphaisztiónnal olyanok voltunk, mint Yui, Aaron és Hayden. A legjobb barátok. Ám... én hamarosan előkelőbb helyre léptem Alexandrosz szemében.

- Tudtommal a felesége... - kezdte Ed.

- Sosem voltam a felesége. - vágott a szavába Selma. - Csupán a szeretője. Az egyik a sokból. A népe szemében a folyton vele utazó kurvája voltam. A serege szemében egy harcos... Időszámításunk előtt 332-ben érkeztünk meg Perzsia után Egyiptomban. Vitatható volt melyikünk a jobb harcos én vagy ő. Hasonlóan veled és Hallel hol én aláztam porig őt, hol pedig ő engem. Mikor elfoglaltuk Egyiptomot... és mindenki kikiáltotta Alexandroszt fáraónak. Én bejártam ezt a vidéket. Az én dolgom volt, hogy az ellenálló népeket az uralma alá hajtsam. Láttam fénykorában ezt a várost, ezt a birodalmat Ed... úgy emlékszem rá mintha tegnap lett volna. Pedig azóta eltelt 2390 év.

- Hogy lettél démon? - kérdezte a férfi, mire Selma szemében mély szomorúság csillant.

- Mikor Alexandrosz meghalt... és én... feleslegessé váltam, mint szerető és harcos, egy férfi... egy furcsa férfi felkínált egy lehetőséget. Egy életre. Melyben nem kell terpeszbe tennem a lábam, hogy nőként elérjem azt amit akarok. Nem kellett hozzá mást tennem, mint megcsókolnom. Egy nagy hatalmú démon csókja olyan, mint egy járvány. Csak ez a járvány nem megöl, hanem démonná tesz. Elveszítettem emberi érzékeim. Fejlettebb lett minden érzékszervem. Erősebb lettem. Hatalmasabb. Viszont... azt nem tudtam, hogy halhatatlan is. Minden démon ért valamihez. Az én munkaköröm az alkuk lettek. A jók és a rosszak egyaránt. Nekem csupán annyi volt a dolgom, hogy teljesítve legyenek. 

Edmund is csak egy alku volt. 

- Miért nem említenek a történelem könyvek? - vonta fel a szemöldökét a férfi. 

Selma hűvösen elmosolyodott. 

- Egy háborúban a nyertesek írják a történelem könyveket. A görög mitológiát Szokratész, Homérosz és a többiek. A halhatatlanoknak... mint nekem módjukban áll... nos elfedni a valóságot. Száműzni saját magukat a történelem lapjaiból, hogy ha valaki felismerné őket ne keltsen feltűnést. Igaz. A reinkarnáció fogalma óta sokkal egyszerűbb a dolgunk. - pillantott vádlón Edre. 

- Édesanyámra gondolsz? - jelentette inkább ki. 

- Ha lett volna eszem... Sosem kötök alkut 2029-ben anyáddal... Ízisz egyik gazdatestének a reinkarnációja éppen elég veszélyes... Csodálom, hogy Thot nem használta ki jobban Annabetht. 

- Találkoztál.... anyámmal? Az előtt, hogy... nos... tudod. - furcsa.... eddig csak Hall közelében nem jöttek a megfelelő szavak a nyelvére. 

- Nem. - rázta meg a fejét Selma. - Csupán hallottam róla. Ellátogatott a hercegnő, mint követ Athénba, még kiskoromban. Akkor láttam először mágiát.... Mára nevetségesen kevés maradt. 

Edmund erre csak elhúzta a száját, majd megszorította Selma kezét. A nő csak halványan elmosolyodott. 

- El kell ismernem, hogy kicsit jobb, hogy megoszthattam valakivel. - mondta Selma. 

- El kell ismernem, hogy nem vagy olyan szörnyű, mint gondoltam. - felelte Ed. 

- Mi?! Miért nem vagyok szörnyű? - kerekedett el Selma szeme. 

- Viszonylag kedves vagy. Még, ha kicsit bunkó is. Hallre emlékeztetsz. 

- Arra a forrófejű libára?! Na ne! Mondanád, azt, hogy Izzy, inkább ne egy ő instabil felfuvalkodott csaj... INGRID! Az még megtisztelő is lenne. 

Edmund nem tudta, hogy nevessen vagy inkább megsértődjön és kiálljon a barátaiért. De végül inkább az utóbbinál maradt. 

- LIBA?! Hallie?! Ne nevettess! - tette fel a könyökét a szék támlájára. 

- Ugyaaaan. - vigyorodott el a démon és vetette keresztbe a lábait. - Ne mond, hogy nem tűnt fel! Hallie Beckendorf furcsa mód mindig ellenezte az Aphrodité csajokat, mindig a plafonra mászott tőlük. Ám mégis kikezdett minden sráccal mikor övé lett a cég. 

- Csak felejteni akart. - felelte Ed. 

- Persze. - mondta szarkasztikusan. - Természetesen. Tudod te hány sráccal feküdt ágyba, amíg te Kínában voltál? 

Edmund arca megrándult. 

- Nem. És te honnan tudnád? 

- Démon voltam Ed. Fogalmam sincs mit szerettél benne. - szegte fel az állát és állt fel a helyéről. 

- Mindent! - csikorgatta a fogait a férfi. 

- Komolyan?! Mit?! Hogy a legkisebb dologra, ami nem tetszett neki úgy harapott, mint valami veszett kutya?! Az állandó bunkózását?! Hogy sárba döngölt, hogy magasról tett mindenkire és csak magával törődött?! Hogy szart az egész világra?! 

Edmundban egyre jobban eluralkodott a düh. Hall nem volt hibátlan. Az kétségtelen. De Selma túl messzire megy. 

- Igen. Bunkó volt. - erőltetett magára higgadtságot és indult el a kormány felé. - Egy veszett kutya, ha úgy tetszik. - baktatott fel a lépcsőn. - Sárba döngölt mindenkit aki az útjába állt. Sosem adta fel. - állt meg a kormány előtt. - Igen. Főleg magával törődött. De a barátai voltak a legfontosabbak! - fordította el a kormányt, mire a vitorla megpördült és egyenesen Selma mellkasának csapódott. A nőnek éppen sikerült belekapaszkodnia, mielőtt belezuhant volna a vízbe. Ijedten pillantott az alatta tátongó folyóra. A vitorla végén volt... a folyó fölött. - De, hogy szart az egész világra kikérem a nevében. - támasztotta be a lábával a kormányt. - Leszarom, ha velem bunkózol. De ha Hallieről még egyszer ilyen mocskos dolgokat mersz állítani a vízben kötsz ki a vitorlás fenyegetés nélkül. Értve vagyok? 

Selma feljebb tornázta magát a rúdon, de annyi ereje nem volt, hogy felhúzza magát. 

- Felőlem bele eshetsz most is. - sóhajtotta Ed. 

- Igen.... Értve vagy.... - motyogta a nő, majd Ed visszaforgatta a kormányt és Selma a fedélzetre zuhant. 

Edmund a nőhöz lépett. 

- Nem akarlak fegyelmezni. Sem megkedveltetni veled a barátaimat. Csupán szeretném, ha nem mondanál rájuk rosszat. - kinyújtotta a kezét, hogy felhúzza az exdémont. - Szeretném, ha a... kaland erejéig megbíznál bennem, hogy a társam legyél ebben a hajcihőben, ne az ellenségem, a nő, aki démonná tett. 

Selma a férfi kezére pillantott, majd a zöld szemeibe. Volt bennük valami ami miatt megakarta érteni őt. Ami miatt rokonszenvesnek találta, régebben is ezért akarta megkaparintani őt, azért amit a tekintete sugallt. De sosem tudta átvenni a fiú fölött az irányítást. Mert... Az a lány... ha Hallie Beckendorf nem lett volna... ha Aphrodité nem lenne... ő irányítaná a fiút. 

Belemarkolt a férfi kezébe és hagyta, hogy felhúzza. 

- Rendben. A bűntársad leszek. - mondta mosolyogva. 

- Nem bűntárs csak társ. - kötött bele Ed. 

- Ahogy gondolod.... Bűntárs. - vigyorgott a lány, miközben elengedte a férfi kezét. 

- Nem.... Mindegy. - sóhajtotta Ed, majd elindult felfelé a kormányhoz, de a lépcsőn visszafordult és ijedten a nőre nézett. - Azt mondtad, hogy.... egy csókkal változtattak át? 

Selma mosolyogva a korlátnak támaszkodott. 

- Pontosan azt. Látnod kéne a fejed.

- Ugye te.... engem.... nem... 

- Kitudja. - vonta meg a vállát Selma, majd hátat fordított a fiúnak. Ezt most kapta. Ő megmondta, hogy visszakapja. Azt nem, hogy mikor. 

- Selma! 

- Talán igen. Talán nem.