Edmund elkapta a démon kezét miután a lánya távozott (hogy agyon ölelje az öcsét és a húgát) a szobájába rángatta. 

Selma élvezettel figyelte a férfi tekintetét. A dühét. 

- Mi az Ed? - vigyorgott a férfira. - Rég láttalak. Szarul nézel ki. Hall?

- Meghalt. - rándult meg a szája a férfinak. 

- Áh... És Izzy? 

- Los Angelesben van. Átmenetileg ő lett a Beckendorf cég vezetője, amíg.... amíg Dan elég idős nem lesz, hogy átvegye. 

- Dan... Ő is örökölte a képességeimet, amit megkaptál? - nézett körbe a szobában igazság szerint azt várta, hogy a félvér neki essen, rég szórakozott félvérekkel, pláne mióta Hádészt szolgálja, illetve most már Aelint. 

- Nem. Csak Yui, hála az isteneknek... - motyogta a végét. 

- Ennyire rossz démonnak lenni Edmund Jackson? - húzta végig az ujját a férfi arcán. Még mindig emlékszik, milyen volt irányítani a férfit. Azt se tudta mekkora ereje van, de ő érezte. Minden egyes kis másodpercét élvezte, amíg irányíthatta őt. És Hallie. A lányban pezsgő tűz. Még mindig vágyakozik azért, hogy kitépje a torkát, megízlelje a vérét és így szert tegyen a képességére. Milyen kár, hogy meghalt... - És mi van az előnyökkel? Gyorsabb vagy bármelyik Hermészesnél. Erősebb az Árészosoknál. Teleportálhatsz, akár egy isten. És mégsem vagy elégedett? Életben maradtál. Mert kialkudtam Hádésztól. 

- Máig nem értem mért tetted. 

- Túl vicces ez a világ. Ha Kronosz kezére játszottam volna, megint itt lett volna az a nyavalyás Aranykor. A kannibalizmussal, Nüx és Hémera - Az éjszaka és nappal istennői. - vitáival, a küklopszokkal, meg a többi brutális hülyeséggel. Nem. Nem lehet még egyszer Aranykor. De, hogy ne legyen te kellettél. 

- Ezért adtál fel mindent Selma? Azt hittem engem akarsz. 

- Így is az enyém lettél Ed. Még mindig az enyém vagy. - dorombolta a nő. 

- Nem. 

Selma magában kuncogott, miközben a férfi arcára tette a kezét. - Melyik démon vére kering a te és a lányod ereiben? Astaroté, Belzebubé, Haunté, Chinaé? Nem. Az enyém. Okos fiú vagy. Rakd össze a kis darabokat. Még keresni foglak. 

A démon kisétált az ajtón. Edmund pedig egyedül maradt a szobában. Selma szavai hegeket vágtak rajta. Még mindig a démoné, mert a vére... Yui.... Nem Yuit nem birtokolhatja Selma. 

~~~

Yui berontott a nappaliba, ahol az öccse egy füzet fölé hajolva rajzolt. 

- Dan... - motyogta. 

A kisfiú felkapta a fejét és széles vigyor jelent meg az arcán. 

- YUI! - pattant fel a kanapéra és ugrott rá a nővérére. Yui nem számított a támadásra és a hátára vágódott. Nevetve ölelgette, puszilgatta az öccsét. Rég nevetett ilyen jót. 

- Yuiiiii! - visított fel Amy és ugrott ő is rá. 

Edmund csak halványan mosolyodott el, amikor észre vette őket. Az is inkább valami fanyar mosoly utánzat volt. Még mindig felriadt az éjszaka közepén és kereste Halliet. Pedig jól tudta, hogy meghalt. 

A három gyereke rá pillantott. 

- Mi az Apa? - kérdezte Yui.

- Semmi. Örülök, hogy jól vagy. 

Edmund a fiára nézett. Hiába hasonlított rá, ahogy a kezéből feltörő lángokkal játszott, csak Hallre emlékeztette, és arra, mit ígért a feleségének. 

- Dan. Ideje aludni. - mondta a fiának. 

- Nem lehetne.... 

- Nem. 

Dan elszomorodott és még egyszer megölelte Yuit, utána eltűnt a folyosó végén a szobájában. 

Edmund csak azután ment be a szobájába, hogy elaludt. Megsimogatta a fia fejét és csak nézte őt. Nem akarta elvenni az erejét, de ő még annyira sem uralja, mint Yui. Mázli, hogy Amy nem örökölte az Anyja erejét. A fia mellkasához emelte a kezét. Kereste azokat a pontokat, ahol az ereje erősödött. Majd elkezdte fagyasztani a fia szívét. Dan mozgolódni kezdett álmában. A haja vége fehéredni kezdett. 

Mikor Ed megtalálta azokat a pontokat a szervezetében, ahonnan az energiája fakadt. Azonnal arra felé irányította a jeget, ami sosem fog felolvadni. A haja újra fekete lett és Dan már nem mocorgott. Egyáltalán nem fájt neki, mert még nem az ura az erejének. 

Megpuszilta a fia homlokát és elindult kifelé, de az ajtóban a lányába ütközött. 

- Mit csináltál vele? - kérdezte elkerekedett szemekkel Yui. 

- Elfojtottam a képességét. - válaszolta. 

- Miért? 

- Mert Anyád megkért rá, még karácsony előtt. - ment el a lánya mellett. 

- Apa... - futott utána Yui. - Apa várj már! - kapta el a kezét. - Miért Aelinék jöttek értem? Miért nem te? 

Edmund hallgatott lerázta magáról a lánya kezét és bement a szobájába. 

- Apa! Apu! - viharzott utána Yui. - Miért? Nem hiszem, hogy Aelin nem mondta el neked hol vagyok! Nem hiszem el, hogy hőst akart játszani öt évesen! Én ilyenkor téged találtalak meg! Nem hőst játszottam! Miért ők jöttek? 

- Mert nem volt kézzel fogható tervem, amivel elindulhattam volna érted.

Yui torka összeszorult. - Hazudsz. 

Edmund vágott egy grimaszt. A vér... Hát persze, hogy ezt is örökölte tőle. 

- Apu... Miért? Miért ők jöttek értem? Mért nem te? Megakartál egyáltalán találni? 

- Persze, hogy megakartalak! - csattant fel Ed. - Kerestettelek, de nem találtak. 

- És, amikor Aelin szólt neked mit csináltál? 

Edmund az ajkába harapott. - Zeuszos nélkül... öngyilkosság lett volna... 

- Nem akartál kiszabadítani....? 

Edmund a lányához lépett. - De. De nem tudom... hogy. 

- Miért Aelin talált meg és nem te?! Egyáltalán mit csináltál az elmúlt fél évben?! Miért nem kerestél teljes gőzzel?! - kiabált lassan Yui. 

- Mert... Hallie... 

Yui szívét egyszerre marta féltékenység és fájdalom. Hát persze... Jól tudta, hogy az Apjának mindig is az Anyja volt a fontos. Nem hiába nem akartak együtt lenni, mikor kicsi volt. Az nem lett volna ugyanaz, mint régen. Mert ő élt. Az Anyja egyszer mondta azt, neki, hogy Apádnak, csak nyűg egy gyerek. Ha elutazna valahová végig rángatná maga után a világon. És, amúgy is... Edmundnak csak Hallie volt a fontos. Mindig Hall volt az első, ő csak utána jött. Tudta, hogy az Apja egy része meghalt Hallievel együtt... de azt hitte... hogy legalább annyira fontos az apjának, hogy a gyászt azzal töltse, hogy őt keresi. 

Az arcán anélkül folytak végig a könnyei, hogy tudott volna uralkodni felettük. 

- Yui... - suttogta az Apja és tett felé egy lépést. 

De Yui ellépett előle. - Neked mindig fontosabb volt Anya nem?! 

- Yui... 

- Csak válaszolj! Ki volt a fontosabb Anya vagy én?

Edmund hatalmasat nyelt. 

- Yui... én... én... 

- Apa, válaszolj! 

- ...Hall. 

Tudta, hogy az Anyja fontosabb neki mégis szíven ütötte. Yui megfordult és kiment a szobából. 

- Yui!  - sietett utána Ed. 

- Apa hagyj! Tudom, hogy anya volt a fontosabb neked! Hiszen láttam! Csak azt láttam, hogy te és Anya mennyire szerettétek egymást. De... de... Anya... Bárcsak te haltál volna meg és nem ő! 

- Yui.

- HAGYJ! - kiáltotta, majd szuper gyorsaságát kihasználva Ingrid szobája felé futott. 

- Yui?! Hát te?! - húzódott el Gregoriotól a nő, amikor belépett a terembe. 

- Eltudsz vinni a táborba? - kérdezte a nagynénjétől. 

- MOST?! - kerekedett el Ingrid szeme. - Tudod te hány óra van?!

- Igen. 23. Kérlek. Nem akarok Apával maradni. 

Ingrid felsóhajtott és felkapta a helikopter kulcsait. Gregorio elkapta a kezét, a szemével, annyit üzent, hogy nem kéne elvinnie a lányt. De Ingrid egy puszit nyomott az arcára, majd az unokahúgához fordult, miközben elindult kifelé. 

- Mit csinált megint Apád? 

- Csak nem jött el értem, mert fontosabb volt neki, hogy Anyát gyászolja. 

Ingrid halkan felsóhajtott és beszállt a liftbe. 

- Emiatt ne neheztelj rá. Apád szeret téged. Igen. Hall fontos neki. Mindig az volt, ha megtudná, hogy valahogy visszalehet hozni. A világot feláldozná érte. - Az unokahúgára pillantott, aki mellette állt, a vért már lemosta magáról, de a szemében látta, hogy sosem fogja elfelejteni ezt a hat hónapot. - A sebek nem fognak begyógyulni. Mágikusak. 

Yui háta megfeszült. A hegek, a hosszú korbács nyomok nem gyógyulnak meg a hátán. Meg se kérdezte Ingridet, honnan tudja, hogy mi van a hátán. A nő megdöbbentően tájékozott minden téren. 

- Azt hittem mágia nem létezik. 

- Nincs is. - már 3000 éve nincs... - De vannak ereklyék, amelyek hordozzák a mágikus energiákat. Az Excalibur, Arthur koronája, ékkövek. Sok kulcs van a mágiához. 

~~~

Az éjszakaközepén érkeztek meg a táborba. Amikor Yui megpillantotta Kheirónt, csak mosolyogva megölelte a félig ló kiképző tanárt, majd elindult a Poszeidón bungalóba aludni. 

Ingrid a szomorú kentaurra nézett. 

- Hogy vagytok? - kérdezte a férfi. 

- Én jól. Lucy és Ed kevésbé. A kicsik pedig... meglepően jól viselik. Jobban mint a testvéreim. 

- Maradsz éjszakára? 

- Ha nem probléma. 

- Mindig szívesen látunk. - mosolyodott el Kheirón. 

Reggel Yui a kagylókürtre ébredt. Gyorsan felöltözött és elindult a pavilon felé. A tábor lakók egy része, mint mindig összesúgott a háta mögött. Idén sokkal több új arcot látott, mint tavaly. Egyből kiszúrta Zeusz asztalánál Haydent. Vigyorogva ölelte át hátulról. 

- Mi a.... - pillantott hátra a kék szemű srác. - Yui! Azt hittük már, hogy idén kihagyod a tábort! 

- Volt némi... fennforgás. - felelte és fittyet hányva a szabályokra leült Hayden mellé. 

- Törpilla! - hallotta meg maga mögül Aaron hangját. 

- Szia Aaron. - fordult hátra. 

- Mizu Törpilla? - nyomott egy puszit a lány arcára és telepedett le ő is a Zeusz asztalhoz. 

- Szeretem amikor idetelepedtek. - morogta Hayden. 

- Mit vársz haver? Itt töknyugis és nem szekálnak hátulról a Hermészesek.

- Ha egyszer belétek csap egy villám nagyot fogok röhögni. - felelte a fiú és fordult vissza a reggelijéhez. 

- Tehát mi újság Törpilla? Igazak a pletykák... Anyukáddal... meg a többiekkel kapcsolatban? - komorodott el a fiú. 

Yui alig láthatóan biccentett és inkább a reggeli palacsintájával foglalkozott. A kezén megérezte Aaron érintését. A fiú nem mondott semmit, csak megszorította a kézfejét. A szeme sarkából Aaronra nézett és összemosolyogtak. 

- Inkább veszekedjetek és gúnyolódjatok egymással. - szólt be nekik Hayden. 

- Elvesztette a bácsikáit, a nénikéit és az anyját! Lehetnél kicsit tapintatosabb Hayden! - cseszte le Aaron. 

- Ti meg elülhetnétek innen, mielőtt a faterom megelégeli egy Poszeidón vérű ül az asztalánál, és egy egoista Apollón fiú. 

Aaron felnevetett, mire Yui lassan elmosolyodott, mennyire hiányoztak neki a fiúk. 

- Egoista? Akkor még nem találkoztál a féltestvéremmel Leevel! Ő a világ legnagyobb egoistája! 

- Van nálad rosszabb?! - kapta fel a fejét Hayden. - Ti jó istenek... Mi jöhet még? - temette a kezébe az arcát. 

Aaron csak tovább nevetett Hayden fején. 

- Na Törpilla. Jössz a Kenuzó-tóhoz fürödni? - kérdezte körülbelül 10 perc múlva Aaron, mikor befejezte a reggelit. 

- Nincs reggeli edzés?! - döbbent meg Yui.

- Most nincs. Kiképző hiányban szenved a tábor. Na? Mit szólsz? - hívogatta kék szemeivel Yuit. Az aranykarikák ragyogtak a pupillája körül, mint mindig. De Yui teljesen elfelejtette, hogy milyen Aaron szeme. 

- Mehetünk. - tápászkodott fel az asztaltól. - Hayden? 

- Én meg a víz? Áh, inkább hanyagolnám a témát... - harapott az ajkába a fiú. 

- Ez nem nyílt tenger. - vetette ellen Aaron. 

- Kösz, most inkább nem kockáztatok. 

Yui összevont szemöldökkel pillantott Aaronre, majd elindultak a bungalók felé, fürdőcuccért. 

- Mi volt ez Haydennél? 

- Nyár elején volt egy kis balhéja... Összeszűrte a levet Poszeidónnal és... nos... a dédapád megmutatta a rossz oldalát. Kis híján megfulladt, félholtan halásztuk ki a tengerből. Azóta csak mikor mosakodik akkor hajlandó víz közelébe menni. - felelte a fiú, majd az Apollón bungalónál vigyorogva Yuira kacsintott és eltűnt a rikító arany házban. 

~~~

Yui a bungalóban a hátát bámulta a falon lévő tükörben. A hegek még mindig látszanak. Hiába varrnák össze akkor is látszódnának. Ha Aaron, vagy bárki meglátja így, azonnal kérdezősködni fognak. Sőt, Aaron valószínű, hogy használni fogja a képességét és ha egyszerre nézi végig benne a hat hónapnyi fájdalmat... abba belehalhat. Kivett egy pólót a szekrényéből, és magára kapta. 

Aaron az Apollón bungaló előtt várta. Csak kérdőn felvonta az egyik szemöldökét, amikor észre vette, hogy póló van rajta, de nem mondott semmit. Majd leveszi. De pólóval együtt ugrott a lány a kenuzó tóba. Leült a móló szélére és megvárta, hogy a lány felbukkanjon. 

- Mi van nem jössz? - kérdezte mosolyogva Yui, amikor kikukucskált a vízből. 

- Minek a póló? - kérdezte. 

- Hogy, ha ki ülök, ne süljek halálra és hűtsön. - válaszolta Yui, majd a vizet fröcskölt Aaronre. - Jössz már? 

- Nem. 

Yui szeme felvillant, a víz kinyújt Aaronért és berántotta a tóba. Prüszkölve bukkant fel a srác. 

- HÉ! EZ CSALÁS! 

- Én, csak kényszerítésnek hívom. - vigyorgott Yui és lemerült a víz alá. 

Aaron szó nélkül követte. Hamar beérte a lányt, igaz Yui direkt lassan úszott, hogy ne hagyja le. Az áramlatok csikizték a bőrét. Az elmúlt évek alatt megfigyelte, hogy a víz másképp viselkedik, ha egyedül van, és ha Yuival van. A barátjának meg volt az a jó tulajdonsága, hogy mindenbe képes volt életet lehelni. De tudta, hogy valami megváltozott Yuiban, és nem csak arra gondol, hogy elveszítette az Anyját. Valami másra, aminek köze van a lány hátához. Kicsit lemaradt Yuitól és a felszín felé úszott. Vett egy nagy levegőt, majd Yui felé vette az irányt. A lány a hínároknál lebegett egy helyben. A póló felcsúszott annyira a derekán, hogy Aaron valami furcsát vett észre a hátán. Legalább négy határozott vastag fehéres, rózsaszínes csíkot. A lány megfordult ő pedig a felszínre mutatott. 

Amint felért elkezdett a part felé úszni, felhúzta magát a mólóra és megvárta amíg Yui is előbukkant.

- Mi van a hátadon? - húzta ki a lányt a vízből. 

Azonnal elkomorodott Yui arca. 

- Semmi. - vágta rá és indult el a Poszeidón bungaló felé. 

- Yui... - mondta unottan Aaron. - Mi történt? Miért vagy ennyire furcsa? 

- Semmi közöd hozzá Aaron! 

- Baj, hogy a barátod vagyok és törődöm veled? - kérdezte higgadtan. 

- Nem, de... ehhez tényleg semmi közöd! - baktatott fel a bungaló lépcsőjén, majd beviharzott a házba. 

Aaron csak fél másodpercig habozott, hogy bemenjen-e, majd feltépte az ajtót és a lány után sietett. 

- Yui! Az istenek szerelmeire! Mi van a hátadon? - kapta el a kezét. 

- Semmi! 

- Yui! - elkapta a lányt a derekánál fogva, egyszerűen felkapta a földről.

Yui annyira megdöbbent, hogy még védekezni is elfelejtett. Csak arra eszmélt fel, hogy Aaron hasra fektette az ágyon és egy rántással felhúzta a pólóját. 12 éves lány testén "nagyon" sok mindent találhatnak a fiúk. De Aaronben abban a pillanatban, hogy meglátta Yui hátán a mély hegeket elpattant valami. A kezét a hátára tette és végig simított a hegeken. 

Yui megszólalni sem mert, csak bámulta Aaront, aki kifejezéstelen arccal vizslatta a sebeit. 

- Ki tette ezt? - kérdezte fátyolos hangon. 

- Az Orosz titkos ügynökség főnöke... 

- Mi történt? Yui mi történt? 

Yui visszabújt a pólójába és könyörgő tekintettel nézett Aaronre. 

- Hadd ne mondjam el. Kérlek. 

Aaront viszont marta a bűntudat. Nem kérdezősködött Yui után. Nem tudta mi történt vele. Megígérte Ingridnek, hogy vigyázni fog rá és még csak nem is érdeklődött, hogy mi történt vele. Ha nem év közben legalább nyár elején, mikor jönnie kellet volna, elmehetett volna Kheirónhoz megkérdezni hol van Yui. De nem tette. Szörnyű egy barát. 

Csak nézte Yuit, látta a szemén, hogy tényleg nem fog mondani neki semmit. Láthatatlanul bújtak ki az ujjaiból az arany fonalak. Yui már csak akkor vette észre mit csinál, amikor már a csuklójára fonódtak a fonalak. 

- AARON NE! - kiáltotta, de a fiú nem vette le róla a fonalakat. - Ne csináld te idióta! - fogta meg a fiú arcát. - Aaron hagyd abba! 

A tekintete zavarossá vált, már nem Yuit látta maga előtt. Képek villantak fel előtte. Pár másodperc alatt látta az első pár napot. A fülében csengett Yui sikolya. Egyáltalán nem hallotta, hogy most kiabál vele. Azt se vette észre, hogy a szájában vért érez, hogy valami folyik az orrából. Ahogy érezte Yui fájdalmát, úgy vált lassan valóra a saját testén. 

- AARON ELÉG! HAGYD ABBA! - próbálta meg letépni a kezéről a fonalat Yui, de az úgy tapadt rá, mintha a bőre része lenne. 

A fiú alig 30 másodpernél már a négy hónapnyi fogságnál járt. Az orrából ömlött a vér. Mikor már a fájdalomtól alig kapott levegőt levált Yuitól, hátra tántorodott, majd összeesett.

- AARON! - pattant a fiú mellé Yui. A kertben lévő szökőkútból a fiú felé irányította a vizet. Körbe vonta vele a testét, amikor nagyjából meggyógyította a sebeket és még mindig nem ébredt fel felpattant és Kheirónhoz rohant. 

Röviden elmondta mi történt, majd a fiút a gyengélkedőre vitték. 

~~~

Edmund Jackson késő este érkezett meg a táborba. A tekintetével a lányát kereste. Amy és Dan mögötte sétáltak. Amy szinte azonnal eltűnt az Athéné bungalóban, míg Dan a Héphaisztosz bungaló felé vette az irányt. 

Haydent pillantotta meg a Zeusz bungaló lépcsőjén üldögélni. Megkérdezte tőle hol van Yui. Végül a gyengélkedőben lelt rá a lányára. 

Yui, Aarontől nem messze olvasott pár Apollónos a hátát vizsgálgatta, de jól volt. Ami az Apollón fiúról nem mondható el. 

- Szia Apa. - pillantott rá Yui, majd azonnal folytatta az olvasást, Fred, a barna hajú Apollón fiú kent valamit a hátára, amitől hangosat sikított. - Mondom, hogy nem fog begyógyulni! Ha én nem tudom meggyógyítani, ti, hogy a fenébe tudnátok?! 

Ednek automatikusan Hall jutott eszébe. Mintha a Tűzlányt hallaná, ahogy lecsesz másokat fittyet hányva arra, hogy az illető idősebb-e nála, vagy fiatalabb. 

- Beszélhetnénk? - ült le a lánya mellé, de a táborozókat nézte. 

Az Apollón kölykök összesúgtak de végül távoztak. Yui csak olvasott, az elmúlt fél évben nem olvasott egy könyvet sem, nem kicsi elvonási tünetei voltak. 

- Figyelsz rám? - szólalt meg Ed. 

- Miért kellene? Hisz nem számítok, nem? Felőled, akár meg is halhattam volna. 

- Tévedsz. Szeretlek Yui. Sose hagynám, hogy megöljenek. 

Yui továbbra sem emelte fel a tekintetét a könyvből. Magasról szart az Apjára. 

- Miért vagy ennyire dühös rám? 

- Komolyan megkérdezed?! - csapta össze ingerülten a könyvet Yui. - Életem első négy évében az Anyám bezárva tartott, elrejtve a halandók, a szörnyek, a félvérek és az istenek elől! Azt se tudtam milyen a világ! Csak a könyvek voltak nekem! Anya hetente kettő-négy férfit haza hozott, mint valami új játékkal úgy szórakozgatott velük, majd amikor rájuk unt, kihajította őket! Nem volt Apám! És, amikor rájöttem, hogy te vagy az, azt hittem minden jó lesz! Annak ellenére, hogy tudom, sosem leszel teljesen boldog, mert Hallie nem hagyott minket faképnél, Anya szeretett téged, de ha velünk történt valami, azonnal kiszakadt a karjaidból és rohant fejvesztve hozzánk! Anyának igaza volt, amikor azt mondta, neked csak nyűg egy gyerek! Mert neked mi nem is számítunk! Hallie az első, utána a tudomány, csak az után jövünk mi! 

Aaron jó mélyen aludhat, ha nem ébredt fel erre a zajra... 

- Ez nem igaz! - háborodott fel az Apja. - Igen is számítotok!

- Tényleg? Az egyik oldalon Anya áll a szakadék szélén, ami pár másodpercen belül beomlik, a másikon én. Csak egyikünket mentheted meg? Kihez fogsz rohanni? 

- Miért csinálod ezt? - érintette meg a lánya arcát Ed. 

- Megválaszolom. Anyához. Hiába fog Anya megutálni, mert nem engem mentettél meg. Őt fogod. Viszont, ha Anya állna egy ilyen választás előtt. Ő engem mentene meg. Nem téged. Mert ez a helyes. - a lánya szemei tűzben égtek. 

- Ne beszélj Hallieről. - kérte egy csomóval a torkában Ed. 

- Miért ne?! Ő bármikor jobban vigyázott ránk mint te! Mindig mi voltunk neki az elsők! Szigorú volt? Igen! Majdnem kinyírt engem, hogy erősítsen? Igen! Jobban jártunk volna, hogy ha ő marad életben? Igen! A rohadt életbe igen, mert ő vigyázna ránk, ő megmentett volna, még ha ezért elpusztította volna a világot is! 

- Tudom... - suttogta az Apja. 

Yui dühe elpárolgott. A szeméből folyni kezdtek a könnyek. 

- Hiányzik Anya... 

- Nekem is. Sajnálom, hogy nem vagyok olyan Apa amilyet akarsz, de... el kell fogadnod, hogy nekem a testvéreim és Hallie volt a legfontosabb. Rólad sokáig nem is tudtam. Ha... És ezt ne értsd félre, ha akartalak volna és nem csak téged, hanem Dant és Amyt is, ha tényleg akartalak volna, annyira, mint te Dant, akkor ténylegesen te lennél a legfontosabb. 

Yui az Apját bámulta. Most nem fájtak a szavai. Ő az Anyját veszítette el. Edmund pedig, a gyerekkori barátját, a legjobb barátját, a szerelmét, a feleségét, és csodálkozik rajta, hogy poraiba hullott? Az Apja ölébe mászott és szorosan hozzá bújt. Kellett ez a kiborulás. Ez a beszélgetés. Vagy valami olyasmi. 

~~~

Aznap éjjel Yuinak rémálma volt. Újra az Anyját látta, ahogy feketévé válik a teste, majd a korbács hangját hallotta. A fájdalmat is érezte. 

Verejtékben úszva ébredt fel. Az Apjára nézett. De az Anyja nem volt a karjaiban. Vajon az Apja is látja álmaiban Halliet? Ő is felriad az éjszaka közepén és keresi Hallt? Figyelte az Apját, ahogy álmában mosolyog. Igen. Valószínű Hallievel álmodik. 

Mikor felpattant a szeme maga elé nézett, majd hátra pillantott. Zöld szemei szomorúan csillogtak. 

Yui halkan bújt ki a takaró alól és mászott be az apja mellé. 

- Anyával álmodtál? 

- Mint mindig. - motyogta Ed, miközben egyik kezével átkarolta a lányát. - Te? 

- Én is... meg a Irana... 

Edmund szorosabban ölelte magához a lányát. Yui nem igazán akart visszamenni a saját ágyába. Hiába kívánta, hogy bárcsak az Apja halt volna meg és nem az Anyja. Hiába mondta az Apja azt amit. Attól még szereti. 

Bocsi, hogy nem kedden raktam ki ezt a részt, de hétfőn és kedden osztálykiránduláson voltam. 10 árnyalatot barnultam és égtem. Remélem tetszett a fejezet. Commentben várom véleményeteket :)