Sziasztok! Szóval egy olyan fejezetet hoztam, ami az alapterveim közt még pár hónappal ezelőtt, amikor felvázoltam a J.cs hátra lévő fejezeteit, akkor egyáltalán nem szerepelt. Érdeklődve várom a véleményeteket, mert még saját mércével mérve is úgy érzem kicsit elszaladtam a fantasy részlegen...  Jó olvasást mindenkinek és remélem mindenki faragott tököt Halloween végett.

Percy nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz dolog közel harminc főt terelni. Aztán mindig emlékeztette magát arra, hogy a jelenlévők többsége a gyerekei vagy az unokái és mivel ráütöttek, miért is lenne őket könnyű irányítani, beszélni velük, vagy akár elvárni, hogy a megbeszélt dolgokat betartsák...

Percy a reggeliző asztalnál ült és a sokadik hálát mondta el, hogy már csak két nap és vége a családi nyaralásnak. Nem tudja mi volt a legrosszabb... Amikor Sven vitába szállt az egyik múzeumban az idegenvezetővel, mert az összekevert két uralkodót, esetleg az amikor Ed is beszállt vitába, vagy amikor a kettő már tökéletesen leszarta az idegenvezetőt és helyette egymás ellen vitatkoztak. Percy igazán annak örült, hogy Yui és Amy nem szólt bele az egészbe. De ott még nem akarta a fejét a falba verni... arra akkor került majdnem sor, amikor Dan elkezdte hergelni Juniet, hogy nem mer este kémcuccban betörni a múzeum épületébe. Junie pedig visszahergelte Dant, hogy nem tud zsebre tenni az idegenvezetés alatt bármilyen értékes holmit. A végeredmény az lett, hogy Dan a zsebében több ezer dollár értékű drága kövekkel és ékszerekkel távozott. Ed és Hall nem győzte leordítani a fejét és beadni egy sztorit, amikor visszavitték az ékszereket, hogy hát igen, a gyermekek szeretnek csínyeket elkövetni (és kenték meg hozzá pénzzel a múzeum igazgatóját). Aztán a fejmosás másnap reggel folytatódott Ingrid és Gregorio által, amikor Junie betört éjszaka a múzeumba és minden egyes főbb tárgy előt selfiket készített, hogy bizonyítsa Dannek a betörést. 

Az eset után minden este két óránként valamelyik felnőtt becsekkolt a 301-es szobába, hogy megnézze Dan, Junie, Nat, Aelin és Lin a helyükön vannak-e. Egyikük sem gondolta volna, hogy ha ezek huzamosabb ideig össze vannak zárva, akkor miket csinálnak... Mindenki azt várta, hogy majd a 302-es szobába kell állandóan átkopogni, ahol a kamasz párocskák vannak - Sven, Maddie, Sam, Demetria, Jane és Kilyan - viszont ők az esetek többségében nem hangoskodtak, csak ha időnként elmentek valamerre Amyvel és Carmennel együtt bulizni és mire visszaértek a szülők már rég aludtak.

- Apa, ideadnád sót? - kérdezte Ed, mire Percy egy sóhaj kíséretében átadta a fiának a sótartót. - Nem hitted volna, hogy ennyire fárasztó lesz a nyaralás, mi?

- Tudod ti négyen, illetve öten voltatok. - dörzsölte meg a halántékát Percy. - És nem csináltatok poénból rablást vagy betörést. 

- De, csak nem tudtál róla. - vágta rá Hall egy ravasz mosollyal a szája sarkában, mire Ed oldalba lökte őt, míg Ingrid puszta tekintettel tőrt állított a nőbe. 

Percy a mentális állapotára való tekintettel inkább ezt meg se hallotta, csak belekortyolt a nyugtató teájába. 

- Mindig érdekelt Főnixként.... - kezdte Hall. - Hat egyáltalán valamit az a tea? 

- Általában igen. - biccentett Percy. - Főleg akkor szoktam inni, ha Annabeth miatt nyugtalanná válok. - vallotta be. - De valahogy, ha a fiam... - pillantott nyíltan Edre, aki erre kedvesen elmosolyodott. - ...vagy az unokáim a közelben vannak, akkor egy liter is kevés lenne, hogy megnyugodjak. 

- Áh, kár. Akkor nem próbálom ki. - húzta el a száját Hall és kortyolt bele a kávéjába. - Csodálom, hogy a spanyolok tudnak aludni... Kurva erős...

- Igen, ugye milyen jó? - mosolyodott el Gregorio, miközben megigazította hátra zselézett haját. 

- Ha te mondod... Gonzales... - nevette el magát Hall. - Van egyáltalán értelme ennek a... dolognak? 

- Sss! - intette le a nőt Junie. - Azt olvastam, hogy a mentálisan beteg embereknek rosszat tesz, ha megkérdőjelezik a képzeletbeli világuk valóságát!

Ingrid egy tarkóssal méltányolta fia viccét, amit Gregorio folytatott, szintén egy tarkóssal, de Junie még akkor is vigyorgott. Dan pedig össze öklözött a haverjával a beszólásért. 

- Tudod mi a poén? - kérdezte Dan. 

- Hm? - vonta fel a szemöldökét Junie. 

- Ha Apád nevéből elveszem a Greg-et, akkor marad az Orio. Ha az i-t kicserélem e-re az Oreo! Oreo bácsi! - a két gyerekből egyszerre tört ki a nevetés. 

Aelin csak megforgatta a szemeit. 

- Gyerekesek vagytok... - mormogta. 

- Jaj, bocsánat Miss. érett 15 éves di Angelo! Hozzak esetleg egy újságot, és egy botot, hogy elsétálj a legközelebbi padig és térfigyelő kamerát játssz öregnéni módra? - fordult Junie Aelin felé. 

- Ugyan, a bothoz is túl öreg. Legyen inkább tolókocsi, akkor nem is kell elmennie a padig, lesz saját ülőhelye! - vágta rá Dan és ismét szakadni kezdett a nevetéstől a két unokatestvér. 

Nat válla megrázkódott az elfojtott nevetési ingertől, még Lin is mosolygott, annak ellenére, hogy a barátnője mellett kéne állnia. 

- Lena és Adel? - nézett körbe hirtelen Jake. - Még nem értek le? 

- Biztos elaludtak, tegnap sokat játszottak kinn a parton. - felelte Ingrid, majd ahogy kiszúrta az aggódó szemvillanást Jake és Lucy részéről megforgatta a szemeit. - Ha velem nem hiszitek, hogy biztonságban vannak, ki mellett?! Kronosz fogadott lánya voltam!

- Nem lettem nyugodtabb... - mormogta Lucy az orra alatt. - Felmegyek, megnézem, hogy alszanak-e még. 

- Hagyd csak, megyek én. - kelt fel Percy. - Ők még nem idegesítenek. 

Percy meg sem állt a liftig. Fel ment a harmadik emeletre, ahol a szobáik voltak, majd bement a Wizards gyerekek szobájába. Percy összevont szemöldökkel nézett be az ikrek szobájába. A takaró össze-vissza hevert az ágyon, csoda, hogy nem csomóban. Az ikrek pedig nem voltak sehol sem. 

- Lányok! Lena, Adel? - emelte fel a hangját a férfi, hátha a fürdőben vannak, de a szoba teljesen kihalt volt. 

Percy hirtelen hallott meg egy nagy puffanást odakintről. Kilépett a helyiségből és becsukta maga után az ajtót, majd megindult a zaj felé, ami a 301-esből, Danék szobájából jött. A férfi rögtön rátenyerelt a kilincsre, ami kattanva kinyílt, majd kiszúrta Lenát és Adelt a bal oldali sarokszobában. 

- Gyerekek, mit csináltok? - sétált beljebb, aztán összevonta a szemöldökét, ahogy meglátott egy barna borítójú könyvet a lányok kezében. 

Lin hozta volna? Nem. Lin ilyen régi könyvet nem szokott olvasni. Dan viszont nem szokott magánál könyvet tartani, nem is szeret olvasni. De akkor....

- Találtunk egy mesekönyvet! - felelte Lena és az ujját a könyv lapjai közé téve behajtotta a könyvet. - Libris fabula a címe. 

- Libris... Fabula? - pislantott egyet Percy, ahogy felrémlett előtte, hogy Sven és Amy meséltek erről a könyvről... Ez lenne az a könyv, ami mesehősökké változtatta őket? - Ugye nem olvastatok belőle?

- De igen. Már két oldalt. Nagyon mókás mese van benne, arról szól, hogy... - kezdett bele Adel, míg a testvére újból kinyitotta a könyvet. 

Szél támadt a szobában, mire Percy szemei elkerekedtek és úgy elevenedett meg előtte az a kép, amikor Annabeth olvasott egy egyiptomi hieroglifákkal tarkított könyvből, mint egy rémálom. Az is volt. Feltámasztott egy múmiát a felesége! Ő mondta, hogy ne olvasson belőle, de hallgatott rá? NEM!

- Nehogy olvass a...

- Triton király pedig belépett Ariel szobájába és... - folytatta Lena, de Adel hirtelen elkapta a kezét. 

A könyv fényesen ragyogni kezdett. Percy szemei elkerekedtek, ahogy az ikrek bőre is fényleni kezdett, majd a sajátja is, aztán a bőre... lassan, centiről centire szétmálott. 

- Ne... Már megint... - suttogta Percy és nyúlt bele a zsebébe Árapályért, pedig remélte, hogy a nyaralás alatt nem kell használnia. Ám mielőtt a toll kupakját levehette volna a karja eltűnt és a teste többi része is feloldódott, a könyv pedig beszippantotta őket a hotel minden egyes  tagjával együtt. 

~~~

Percynek az első gondolata az volt, hogy miért ragyog a jobb kezében egy háromágú szigony. A férfi összevont szemöldökkel emelte meg a fegyvert, ami szakasztott mása volt apja, Poszeidón szimbólumának, tehát semmiképp sem szabad, hogy nála legyen. Volt már ebből baja korábban...

A második pedig az, hogy miért van halfarka. A körülötte lévő óceánnal már egyáltalán nem foglalkozott. Szeret a víz alatt lenni, de a szigony és a halfarok határozottan új és még félvér mércével sem normális. 

- Uram! - szólalt meg egy hang, mire Percy pislogva meredt a vörös színű rákra. 

- Öhm, csak 12 éves koromtól kérem, hogy ne szólítsatok uramnak, de igen? Mi a baj? És megmondanád ez hogy került hozzám? - emelte fel a szigonyt Percy.

- Uram... - remegett a kis rák. - Ön hivatott... Ariel... miatt... 

Percy lassan pislantott kettőt, mire eszébe jutott a mesekönyv. Lena és Adel és, hogy olvastak belőle... Ez valami családi betegség náluk?! Mindenkinek muszáj hangosan olvasni a könyveket, ha hozzájuk kerülnek?!

- Istenek... - mordult fel Percy, majd elsápadt egy pillanatra és oda úszott egy tükörhöz. - Hát nem áll jól a hosszú fehér szakáll és haj... - mérte végig magát. - Van koronám... korallból... - érintette meg a sárga színű díszt. - Triton király lettem? 

- Jól érzi magát, uram? - hebegte a rák. 

- Igen. A féltestvérem lettem. Nagyszerű... Az emlékezetemnek nem kellett volna kiesnie? Mindegy, írjuk a... Szigony számlájára. Mágikus ereklye, bizonyára kioltja a Libris fabulát. Hol van a családom? 

- Hát... hát... hát... - remegett aprócska lába.

- Sebastian? - rémlett fel a mese rák szereplőjének a neve, főleg mert imádta Lucyvel a kis hableányt nézni. 

- Megpróbáltam megakadályozni uram, de ő nem hallgatott rám! - kapaszkodott bele hirtelen a szakállába a rák, míg Percy elkerekedett szemekkel meredt rá. - Mondtam, hogy óvakodjon az emberektől, mert azok rosszak, csak bajt hoznak ránk! 

Percy nagyon próbált rájönni, hogy mi történt és... meglepetésére eszébe jutott ez a jelenet. Itt árulja el a rák, hogy Ariel szerelmes egy emberbe, egy bizonyos Erick hercegbe. 

Oké, gondolkodjuk logikusan. Rá láthatóan nem hat ez az egész, bizonyára a szigony miatt. Viszont ha őt, Lenát és Adelt beszippantotta a Libris fabula elképzelhető, hogy nem csak őket, hanem... mindenkit, aki a hotelben tartózkodott. Ami azt jelenti, hogy a gyermekei valahol itt vannak, ahogy az unokái és azok párjai is és meg kell találnia őket. Tehát az a legjobb ötlet, ha... hagyja, hogy minden a maga tempójában menjen. 

- Vezess Arielhez! - határozott végül Percy. 

- U-u-u-uram... - remegett a rák. 

- Ne remegjél, menjél! Illetve úsz, szedd az ollóidat! - hessegette a rákot a férfi. 

Percy alaposan végig mérte a víz alatti palotát, ami nagyon hasonlított az apjáéra és ez nem kis mértékben hatott rá nyomasztóan. Valahogy, amikor nézte a rajzfilmet nem tűnt fel neki, hogy ennyire hasonló. 

A rák elvezette őt egy barlang bejáratához, amit hínár, alga és moszat ölelt körbe. Percy reménykedett benne, hogy Ariel valamelyik unokája lesz. Remélhetőleg Amy. Nem tudta miért hiszi azt, de valahogy Amyt tudta elképzelni Arielnek. Amy kicsit naiv volt gyermekként, olyan aki képes belehabarodni az ellenségbe és mellé víz erejű, plusz még vörös is. És ha ő Poszeidón fiaként Triton király lett, akkor van valami logika, ami alapján a Libris fabula mesehősökké formálta őket. 

Percy rögtön kiszúrta a vörös hajú, zöld uszonyú lányt, aki egy szobrot csodált. Mellette pedig ott úszkált Ficánka kis pufók alakjával. 

- Ariel... - szólalt meg óvatosan Percy, próbált szerepben maradni, de nem igazán ment neki. 

A lány riadtan pördült hátra és... Percy rögtön rájött, hogy nem Amy lett Ariel. 

- Papa... - remegett meg a hangja a lánynak, amit már nagyon kezdett unni Percy. Itt mindenki be van szarva tőle?!

- Hall... - sóhajtotta. - A menyem a lányom... hülye mese logika! - fakadt ki.

- Papa... Miről... - vonta össze Hallie a szemöldökét. 

Percy ekkor látta meg a szobrot, ami... Edmundot ábrázolta. Aha... Akkor, ha Hall Ariel, Edmund Erick herceg lesz. 

- Erre most nincs idő! - vágta rá Percy. - Sok a dolgunk és nem tudom mennyi az időnk. Az átkok általában annál jobban erősödnek, minél tovább a hatása alatt állunk és láthatóan az egész családot behálózta ez a valami. Úgyhogy... - esett a pillantása a szigonyra. - Jaj, ettől tartottam. Évtizedeken át kísértett a rémálmaimban... - sóhajtotta, majd felemelte a szigonyt és egyenesen Hallre mutatott a végével. 

- Papa! - kiáltotta ijedten Ariel.

- Uram! Kérem! - kapaszkodott a szakállába Sebastian, mire Percy az ajkára harapott. Hogy bírta ezt a mesében Triton?! Lehet ezért fél tőle mindenki... Megrángatták a szakállát. 

A szigony felvillant és belecsapott Halliebe. A nő neki esett a szobornak, majd pislogva megrázta a fejét és alaposan végig mérte a környezetét. 

- Hall? 

- Percy? - mérte végig a férfit Hall. - Miért van hal... ÁH! HAL VAGYOK! 

- Voltál már sárkány is. - legyintett Percy és úszott a szoborhoz, hogy végig mérje a fiát, mialatt azon agyalt, hogy is volt a sztori... 

- Az más! Az jó! Ez... Ez... - a nő kinyújtotta a kezét, de a víz még csak párologni sem kezdett. - És nincs erőm és... Miért van nálad szigony?!

- Lena és Adel olvasott a Libris Fabulából, mire a regény beszippantott minket és mesehősökké változtatott. Triton király vagyok, te meg a lányom Ariel. Edmund a te Erick herceged. 

Hall pislogás nélkül meredt rá, majd káromkodott egyet. 

- Ed kedvenc meséje... Hú de utáltam, víz alatti lét, semmi tűz, mindenhol csak víz... Vlah! Már ne vedd magadra. - nézett a férfire a nő. 

- Nem veszem, próbálok rájönni, hogy folytatódott a sztori. Össze kellett volna törnöm a szobrot, ugye? 

- Aha, Ariel meg elmegy Ursulához, aki három nap erejéig emberré változtatja, hogy megszerezze Erick herceg szívét... Jobb lett volna, ha ki kellett volna vágnia... - sóhajtotta Hall, majd elkövette azt a hibát, hogy lenézett, de ezúttal közelebb látott a halfarkánál. - Ez mi? - érintette meg a mellén lévő kagyló melltartót. - Az istenekre... Hogy nem lett ez a lány szexszimbólum?!

- Erre nem válaszolok. - mosolyodott el Percy, majd elkapta Hall karját. - Irány a felszín! Meg kell találnunk a többieket. 

- Oh, ez az, akkor átugorjuk a hang elvevős fulladozós jelenetet és egyből lábam lesz, sokkal jobb! - könnyebbült meg Hall. - Várjunk... Miért lettem én Ariel? Az, hogy te lettél Triton király logikus. Poszeidón fia vagy, aki a tengerek istene, tehát átvetted Triton szerepkörét, de én? A menyed vagyok! Nem a lányod!

Percy Hallel együtt a felszín felé vette az irányt. A kétségbeesett Sebastiant maga mögött hagyva, főleg mert kezdte idegesíteni őt. 

- Nem tudom. - rázta meg a fejét Percy. - Lehet... a vörös haj és a kék szem. - vonta meg a vállát. - Vagy valamilyen szerepekör miatt. Voltál mostanában naiv? A szerelemmel elfogadó? Vágyakozó? Álmokat kergető? 

- Nem.... igen, ha az vágyakozásnak minősül, hogy végre kialudjam magam, akkor igen, a legnagyobb álmom ugyanerre vonatkozik, meg talán, hogy Dan végre ne csináljon már valami hülyeséget. Legalább ez most Lucy gyerekei voltak, nem az enyém! - könnyebbült meg egy kicsit Hall. 

- Akkor valószínűleg a haj és a szem szín... Vagy.... Ariel kalandvágyó volt, ahogy Erick is. Ariel pedig kutatta ez emberek holmijait! 

- Értem... a hóbortok. - forgatta meg a szemeit Hall, majd felbukkant a víz felszínén. - Akkor... valami nagy palotát keresünk a tengerparttól nem messze, a sziklák... megvan! 

Szúrta ki a hatalmas palotát, mire felsóhajtott. Ha van valami, amit Hall nagyon nem akart azaz, hogy disney hercegnő legyen. Percy és Hallie összenézett, majd fürge uszony csapásokkal megindultak a part irányába. 

- Hogy is volt a mesében? - kérdezte Percy, főleg mert reménykedett benne, hogy a nő jobban emlékszik a részletekre, mint ő. - Ursula emberré változtatta Arielt, de a végén az apja tette nem? 

- De. A szigonnyal. Na, gyorsítsuk fel a mese folyamatát. - állt meg Hall, amikor már a kezeivel érezte a part iszapos alját.  - Változtass emberré!

- Oh nem csak téged foglak. - emelte fel a szigonyt Percy, aminek a végéből sárgás fehér sugár csapott elő, majd leengedte és végig mérte Hallt, akin egy elegáns, hossz kék-fehér ruha jelent meg. 

- Komolyan? - meredt rá villogó szemekkel a nő. - Muszáj volt még a masni is?! - mutatott a hajába. 

- Hé! Vízálló ruha! Örülj neki! - mutatott magára, majd vágott egy fintort, ahogy narancssárga alapon, kék kis jégkockákkal díszitett hawaii ing jelent meg rajta. - Az apám lettem... Mindegy. Vágjunk bele. Hogy is volt a... 

- Nem emlékszem! - kiáltotta félig Hall, mialatt kifelé caflatott a partra. - Ariel felmegy, illetve felviszi Ficánka, meg a rák.

- Sebestian. - segítette ki Percy. 

- Az, akkor ott van Hablaty, aki hablatyol valamit a divatról és akkor... - gondolkodott el Hall, majd hirtelen a két félvér egymásra nézett, ahogy meghallottak egy szokatlan hangot. 

Kutya ugatást. Volt kutya abban a mesében?!

Hall sikítva ugrott hátra a kutya elől, ami hangosan ugatva és futva közelített felé. 

- Jó kutya! Okos kutya! Nem bánt.... - próbálta nyugtatni a kutyát, aki szinte neki vágódott, majd alaposan pofán is nyalta, beterítve a haját a nyálával. - Anyádat azt... 

- Max! Max! - Percy ezer közül is felismerte volna ezt a hangot. Edmund. - Mi ütött beléd?! 

A kutya visszafutott a hegy lába felé és megállt egy fekete hajú férfi előtt. 

- Oh... Látom. - mosolyodott el Ed és indult meg összevont szemöldökkel Hall felé. - Miss... 

- Már inkább Mrs. - sóhajtotta Hall, mialatt csípőre tette a kezét. 

- Te vagy az. Ez az a hang! Te mentettél meg a... 

- Igen, igen, ugorjunk oda, hogy Percy megszigonyoz. - intett a férfinek a nő. 

Percy felemelte a szigonyt, ám nem történt semmi. 

- Mi az? - kérdezte Hall. 

- Öhm... Nem tudom... Lehet, hogy vízen kívül másképp működik... Bár nem hiszem. Vagy lehet valami meseibb kell a... jövendőbeli vöm visszahozásához, aki a fiam a valóságban. - tippelt. - Hű, ez bonyolultabb, mint a görög mitológiai családi ágak...

- Mesebéli? Mint a... - kezdte lassan Hall, mialatt Edet nézte, aki értetlenül kapkodta a fejét közte és Percy közt. 

- Csók. - vágta rá Percy. 

- Ettől a választól tartottam... - sóhajtott fel a nő, majd elkapta Edmund arcát és lábujjhegyre állva megcsókolta a férfit. 

Amikor Hall elhúzódott pislogva meredt Edre, aki visszapislogott rá, majd összevont szemöldökkel mérte fel a helyet. 

- Hall... Ez most... A kishableány helyszíne? - kérdezte a férfi. 

- Talált Erick herceg. - gúnyolódott Hall. 

- Oh... Oh! Akkor te vagy Ariel! Apa meg... Triton? Áh... mesei elemek, nagyszerű. Mi történt? - vonta fel a szemöldökét és fakarta meg a kutya fülét. - Szia Max! Te voltál a második kedvenc állat szereplőm, az első az a szerencsétlen és hülye rák. 

- Sebestian. - köszörülte meg a torkát Percy. 

- Igen, ő. - biccentett egyet Ed, majd kérdőn felnézett. - Na? Mi volt? 

- Adel és Lena olvasott a Libris Fabulából. Mindenkit beszippantott a könyv és mesehősökké tett minket. 

- Aha... - gondolta végig az elhangzottakat. - Jó... kell egy papír. - azzal meg is indult a palota felé. 

- Mit akarsz csinálni?! - sietett utána Hall, majd Percy is felzárkózott. 

- Logikát akarok keresni. A Libris Fabulát, amikor Sven, Amy, Dan és Aelin megtalálta, akkor mindig valamilyen jellemvonás alapján változtatta őket mesehősökké, de ahogy nézem, most Lena és Adel fantáziájából táplálkozik a könyv, tehát nem az eredeti meséket használja fel, hanem a disney változatokat. - hadarta el Ed egy szuszra. - Amikor megtalálták a Grimm mesék alapján válogatott a könyv, ekkor Sven a vadász lett, mert ő volt a védelmező, felnőtt a csapatban. Amy a délcegherceg lett, mivel akkoriban nagyon sok buliba járt és egyszerre nyűgözte le a férfiakat és a nőket is. Aelin egy hercegnő lett, mivel Hádész elkényeztette őt, ott is az egyik legikonikusabb, legravaszabb hercegnő az eredeti történet alapján. Dan pedig... a kópé, a tolvaj, aki megúszik mindent, így a könyv hatását is. De a disney mesékben a tolvajok nem ússzák meg a dolgokat. 

Hall kezdte elveszíteni a fonalat, így megállt és megrázta a fejét. 

- Mire gondolsz egész pontosan? 

- Sémák, ilyeneket keres a könyv. Ha apám Triton lett, te Ariel, az azt jelenti, hogy az aktuális keresztjeink és vágyaink alapján alkot be bennünket a szerepünkbe, vagy a leginkább jellemzőbb dolgok alapján. Apám jelenleg többnyire egyedül él egy hatalmas házban és elmélázva nézegeti általában Árapályt a régi korokra gondolva, miközben a családját próbálja utolérni, mint...

- Triton... - értette meg Percy. - Árapályt felvettem, amikor elkezdtem eltűnni és amikor ide kerültem már a szigony volt nálam, tehát... ereklyévé vált. 

- Igen. - biccentett Ed. - Én a kalandokra gondolok és mellette félek attól, hogy megint elveszíthetlek - nézett Hallre. - Tehát Erick lettem, aki attól félt, hogy sosem találja meg a lányt, aki megmentette őt a kalandja során. És mivel a mesékben a párok többnyire szent dolgok, így téged megtett Arielnek, hogy így legyen kerek az egész. 

- De jó nekem... - mormogta Hall és indult meg egy szemforgatás kíséretében a palota felé. - És a többiek, akkor kikké váltak? 

- Arra akarok rájönni. - zárkózott fel Ed. - Ha apából indulok ki, akkor szerintem Nico biztosan Hádész lett a Herkulesből. Ezen logika alapján talán Thalia Perszephonévé vált, de ő nem jelent meg a mesében... 

- Melyik mese? - zavarodott össze Percy, mialatt felfelé meneteltek a hegyoldalon. 

- A Herkules. - felelte Hall. - Az meg az én kedvencem volt. Ingrid ki lehet? 

- Nem tudom... - rázta meg a fejét Ed. - De... abban biztos vagyok, hogy Dan tolvaj. Aladdin, Flynn Rider, valamelyik... - sorolta őket.

- Akkor Lin Jázmin, vagy Aranyhaj.... - értette meg Hall. - Amy... talán Merida. 

- Merida? Ő a saját kezéért harcolt, nem a fiúkért. 

- Az lehet, de most Amy retteg attól, hogy két szék közé esik és hiába szakított Ethannel, nem jöhet össze neki Ian, így logikusan a mese is abba a szerepbe kényszerítené, hogy egyedül boldogul, mert arra vágyik, hogy ezt képes legyen elfogadni! 

- Kezdem elveszíteni a fonalat... - sóhajtotta Percy. 

- Először rá kell jönnünk, hogy jutunk át másik mesébe. Kezdjünk mondjuk... A Herkulesben. - vetette fel Ed.

A talaj hirtelen remegett meg a lábuk alatt, mire a három felnőtt elvesztette az egyensúlyát és a földön kötöttek ki. Percy véletlenül beleállította a szigony végét a talajba, mire egy kék színű hasadék jelent meg a semmiből a repedés felett a levegőben. 

- Tisztára, mint az Atlantiszban... - mormogta Ed. - Asszem... Lett egy kapunk. Átmenjünk? 

- Nyomás! - vágta rá Hall és segítette fel Percyt, aki egy pillanatra azt se tudta hol van, majd átléptek a kapun. 

- De lehet, hogy nem is... - ellenkezett a férfi, de addigra a fia és a menye már átvitte a kapun. - Aha... Itt egy idegen könyv, olvassunk belőle! Itt egy random kapu, menjünk át rajta! Annabeth kíváncsisága... ez az! - baktatott át ő is a kapun, beletörődve a sorsába.

~~~

Edmund Jackson tekintete abban a pillanatban megállapodott Hallien, hogy a kapu másik végére értek. A nőn ugyanis egy kék színű görög diploidion ruha volt, aminek a dupla anyagát a vállán egy elegáns fibulával - érme jellegű dísszel - kapcsolták hátra, amin az Olimposz hegyének mintája virított. 

- Ez a Herkules! - vigyorodott el Hall. 

- Aki igazából Heráklész, csak még ezt sem tudta jól lefordítani görögre a disney, helyette a római változtatott használják... - mérte végig a terepet Percy. - Kiemelhetném még azt, hogy Héraklesznak az anyja nem Héra. Sőt akár azt is, hogy milyen kreatívatlan elnevezni egy pegazust... Pegazusnak! - forgatta meg a szemeit a férfi. - Sőt. Ezeknél is rosszabb a tény maga, hogy a mese Hérát egy jóságos, kedves és aranyos nőnek tűntette fel, pedig nála nincsen rosszabb és... - a férfinak itt tűnt fel, hogy Hall és Ed tátott szájjal bámulják őt. - Mi... mi az? 

- Öhm... Percy... Asszem... A szigonyod... mármint... Árapály. Olyan jelentőséggel bír, mint egy kulcs... - bökött Hallie a férfi felé. 

Percy csak a szigonyra pillantott, majd pislantott egyet, mert... valami nem stimmelt. Még pedig az, hogy a karja kékes-zöld fénnyel fénylett. Olyan földön túli fénnyel. 

- Ez meg... mi a... 

- POSZEIDÓN! - vonult végig egy villám az égen, ami előtte kristály tiszta volt. 

Percy pedig a zsigereiben érezte, hogy ez neki szólt. De neki nem szólhatott, hiszen ő Poszeidónnak a... 

Szigony... Ragyogó kar. Fura villám az égen. Valaki a nevét zengi... A fenébe. 

- Az apám lettem?! - akadt ki teljesen Percy. - Mi az, hogy az apám lettem?! Jaj ne... már megint kezdődik elölről...

- A szigony. Logikus... - Edmund szemei hirtelen elkerekedtek. - Oh! Oh! Akkor viszont tudom, hogy ki lett Thalia és Nico! Egyértelmű! A Tirász vér! Te vagy Poszeidón, Nico Hádész, ahogy azt sejtettük és Thalia pedig maga Zeusz. 

Hall felsóhajtott. 

- Lehetne ez ennél is rosszabb?! Akkor Percyn kívül senki sem érheti el őket! - a nő hirtelen kapta a fejét Edmund Jacksonra, ugyanis a férfi tőle szokatlan módon csendben maradt. Ez viszont csak egyetlen egy dolgot jelenthetett azt, hogy Edmund Jackson gondolkodik. Ám a férfi arcára halványan szomorúság ült ki. - Baj van? - érintette meg a férfi karját Hall.

- Nem. Dehogy, csak... Triton nejét Athénának hívták a kishableányban és ő meghalt a történet szerint, amikor a lányai kicsik voltak.

- Annabeth... - értette meg kristálytisztán Percy, hogy mire céloz a fia. Ez is hozzá tett elég sokat, ahhoz, hogy ő kapja meg Tirton király mesei alakját. - Mindegy. Ez most egyáltalán nem lényeges. Meg kell találnunk Nicot és Thaliat, főleg mert majdnem minden történetnek a közepére kerülünk... Illetve... Hol is vagyunk most? És mikor lett éjszaka? Előbb még nem nappal volt és... Oh... Eső...

- Eső?! - csapott le a szóra Hall. - Istenek tudom melyik jelenetnél vagyunk! Egyetlen egy helyen kezd el szakadni az eső! Théba! Most küzd meg Herkules a hidrával! Le maradok az egyik kedvenc disney dalomról!

Hall szinte futva indult meg kifelé a városból, olyan gyorsan, hogy Percy és Edmund alig bírta követni a nőt. Hall akkor lassított le, amikor a két hegy közti szorosba beért, ahol a hegy pont úgy mélyült, mint egy ókori színház és hiába nem színi előadás ment, attól még a képletes nézőtéren egy szörny teteme feküdt el. A lénytől pedig nem más sétált el, mint... 

- Az ott Sam? - pislogott nagyokat Ed. - Sam Jacksonból... A Libris Fabula Herkulest csinált?!

- Ennyit a logikádról... - mérte végig a kialakuló félben lévő helyzetet Hall, miközben annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy a mese hogyan ér véget az ajkára harapott. - Ott van Hádész! - mutatott a hegybe vájt lyukra, ahol valóban Nico ült. Az ő bőre is fénylett és mintha kék fényű lánggal égett volna fekete haja. 

- Az nem Demetria?! - lépett kicsivel előrébb Percy.

- De... Ki is volt a disney mesében Herkules csaja? - hajolt Ed Halliehez.

- Megara. - vágta rá Hall. - Hádész rabszolgája egy alku miatt, egyben ő lesz... Ő lesz Herkules gyengepontja. És mind tudjuk, hogy Sam egyetlen egy esetben tud kifordulni magából, ha Demetriának baja eshet. 

Percyt kirázta egy pillanatra a hideg, ahogy eszébe jutott az a Sam, de közben furcsa büszkeség öntötte el, mert innen látszott, hogy Sam 90%-ban rá ütött. 

A föld morajlani kezdett. Hall még látta, ahogy a hidra rengeteg fejet kezdett el növeszteni, majd azt is, hogy Sam kaszabolni kezdte őket és a végére... már nem két feje volt a hidrának, hanem legalább háromszáz. 

- Húzódjunk arrébb. Tettessük azt, hogy thébaiak vagyunk. - javasolta Edmund és a két felnőtt egyet értett vele. - Apa... kéne neked valami álca.

Percy csak félig lehunyt szemmel csettintett egyet, mire a bőre elvesztette ragyogását, a szigony egy sétapálcává változott és egy köpeny került a testére. 

- Hm... Már értem miért álcázták magukat az istenek és szédítettek nőket... Vicces. - jegyezte meg, mire Edtől csak egy fura pillantást kapott. - Mi van?!

Megvárták, amíg a történet szerint Herkules, azaz Sam legyőzte a hidrát, azzal hogy ráomlasztotta a hegy oldalát és a tömeggel együtt megindultak lefelé, hogy hősként ünnepeljék a fiút. 

- Valahogy a közelébe kéne férkőzni... - szólalt meg Edmund, de hirtelen a jelenet ugrott egyet, illetve nem egyet, hanem inkább egy milliót, mert random képek jelentek meg... 

- Oh, jön az egyik kedvenc számom! - mosolyodott el Hall, majd az öt múzsával együtt, akik látszólag a semmiből jöttek elő, rákezdett... - Attól fogva Herkules a hősök útját járta. Nagymenő volt, igazi szupersztár! 

- Ugye nem fogsz énekelni... - reménykedett Percy. 

- De fog. Kamaszkorunkban is minden dalát énekelte a mesének... - felelte Ed és már beletörődve a sorsába neki dőlt a hegyoldalnak. 

- Szó mi szó, Herki bomba jó! Minden egy sikerlistán tuti befutó! Világsztár, teltházat csinál...

Edmund összevont szemöldökkel nézte a feleségét, mert a ruhája... kezdett megváltozni. 

- Hall! - kapta el hirtelen a karját, mikor már átváltott hófehér színűre a ruhája. A múzsák megjelentek körülöttük és az ötből az egyik alakja kezdett elhalványulni, míg Hall aurája erősödött.  

- Hm? - nézett rá a nő. 

- Ne énekelj... asszem... Elkezdtél átalakulni az egyik múzsává. - riadt meg Ed. 

- Hupsz... - mérte végig a ruháját Hall. 

- És ez mit is jelent? - kérdezte idegesen Percy. 

- Azt, hogy a Libris Fabula  igyekszik minket visszavonni a határköre alá... Ne énekeljetek, akármi van! Dúdolás sincs! - kapta a fejét Hallre, aki már halkan dúdolgatta a dallamot és dobolt a karján. 

- De benne vagyok a kedvenc mesémben! Meg kell néznünk ezt a mesét! Annyira imádom! Ki bánik zsonglőrként a karddal? Her-ku-les! Kit dicsőit minden antik kar dal? - indult meg a múzsák felé Hall, de Ed elkapta a kezét és visszahúzta magához. A nő állát megemelte és hosszan megcsókolta, majd pár centire húzódott el és közben alaposan végig mérte Hallt. - Bocsi... - mormogta zavartan a nő. 

- Ha szabad megjegyeznem... - kezdte Percy. -  Szerintem Hallnek nem szabadna a dalok közelében lennie és tekintve, hogy hány százan rajonganak Samért... Szinte esélytelen, hogy megközelítsük. Úgyhogy... Irány az Olimposz. Szedjük össze Thaliat!

Ed csak helyeslően biccentett egyet. Percy megérintette a fia és a menye vállát, mire hirtelen kék ég vette őket körbe. A férfi idegesen mérte végig az Olimposzt, főleg mert kísértetiesen hasonlított az eredetire, mármint... úgy értve eredetire, hogy az ókori változatára, amiről az utolsó emléke az, hogy elcseppent az orra vére és majdnem megszületett a földanya, Gaia. 

Nem a legjobb emléke ez sem. 

- Nekünk ide be szabad jönni? - kérdezte összevont szemöldökkel Ed. 

- Félvérek vagyunk. Igen. Ha meg nem akkor apáddal vagyunk. - indult meg felfelé Hall, egyenesen a trónterem irányába, ahol az összes istenség szokott mulatozni. 

- Zeusz! - rikkantotta Percy. - ZEEEUUUSZ! Ezt se hittem volna ma reggel... Amikor azt mondták a tévében, hogy az unokákkal nehéz, nem hiszem, hogy erre céloztak... 

- Poszeidón! - repült hozzájuk egy szárnyas cipellőjű férfi, Hermész, az istenek hírnöke. - Hol voltál Zeuszina már mindenhol keresett Heran tombol! Alig bírja a nejét visszafogni! Ők meg kik? - nézett Edre és Hallre. 

- Öööö félvérek. - próbálta értelmezni Hermész hadarását. - A gyerekem és a menye, múzsa. De várj... Ín... Mi van Zeusz ínjával?! 

- Jaj, ne most hülyéskedj! - torkolta le őt Hermész. - A nővéred reggel óta keres téged, amiatt a földrengéses dolog miatt. Heran pedig a fia után kémkedik és félti Hádésztól és... - csak locsogott és locsogott. 

Hall tátott szájjal hajolt Edhez. 

- Mekkora az esély rá, hogy felcserélte a disney mese Zeusz és Héra nemét és így Zeuszina és Heran lettek Thalia neme miatt. 

- Úgy százszázalék. Khm... Apa... menni kéne! - bökött a fejével a trónterem felé. 

- Igen, igen! - helyeselt Percy. - Hol is van a... Ezt se hittem, hogy ma kimondom... A nővérem? - erőltetett mosolyt a szájára és nézett Hermészre.

A következő pillanatban pedig egyszer csak a trónterem kellős közepére kerültek. Percy nem tudta hogyan, de egy disney mesében vannak. Bármi megtörténhet ilyen szituációkban. 

A férfi pislogva bámulta Thaliat, akin mély kék színű ruha volt, arcáról sütött a vidámság és az erő. 

- Áh, végre itt vagy! - ölelte meg őt a nő.

- Kiemeltem már, hogy abszurdum, hogy Zeusz és Poszeidón jóban vannak egymással a mese szerint? - súgta oda Ednek, aki csak felkuncogott.

- Ne rontsd el az utópiát! - mormogta Hall.

- Mit motyogsz?! - emelte fel a fejét Thalia és lépett hátrébb. - Láttad a fiamat?! Levert egy hidrát! 

- Nem nagy cucc, mi is megtettük, 14 évesen... - köszörülte meg a torkát Hall. - Ráadásul egy buszban, amit én vezettem...

- Ők meg kik? - vonta össze a szemöldökét Thalia. - Mindegy. - legyintett mosolyogva egyet. - Most mennem kell, a fiammal kell beszélnem szoborként! Pá!

- Zeusz... - azzal a nő el is tűnt, mire Percy hátra vetette a fejét és felnyögött. - Miért ilyen rohadt nehéz őket összeszedni, megközelíteni és... Leközelebb nem beszélünk, csak rájuk szegezem a szigonyt! Ez lesz!

- Most mit csináljunk? - kérdezte Hall. 

- Megpróbálkozzunk Hádésszal? - vonta fel a szemöldökét Ed. 

- Nem jó ötlet... Ő hamarabb támadna, mint jópofizna. A mese szerint Hádész velejéig romlott és át akarja venni az Olimposz felett az uralmat.... - fonta össze a mellei alatt a kezeit Hall, majd megint halkan dúdolgatni kezdett. 

- Fejezd be! - szólt rá Ed. 

- Szerintem próbáljunk meg rájönni, hogy ki kicsoda és írjuk is le, mert én már most elfelejtettem. - javasolta Percy, majd a kezében megjelent egy toll és egy papírlap, rajta a nyaraláson résztvevők nevével. 

Az egyik felhő át alakult az Olimposzon egy asztallá, három székké. Amint Percy rálépett a felhő megszilárdult a talpa alatt. 

- Kezdesz ráérezni erre az isten létre. - jegyezte meg résnyire összehúzott szemekkel Ed. 

- Ne is emlékeztess rá. Egyáltalán nem örülök neki. - mormogta Percy, majd helyet foglalt az egyik széken. 

Ed nem tett több megjegyzést, helyette rákezdett:

- Oké. Dan és Amy mindig azt mondták, hogy ezeknek az ereklyéknek az alapelve, az erő, a fókusz és a hatás. Itt az erő a mesekönyv lesz. A Libris Fabula adja az alapokat. A fókusz mi vagyunk, eddig olyan dolgokat hozott létre a könyv, ami logikus és folyamatosan megpróbál minket átadaptálni más történetekbe, így lett most Percyből Poszeidón. - mondta nyugodtan végig a féri. 

- Arra kéne rájönnünk, hogy mi alapján válogat a mesék és a szerepek közül, hiszen nem mindannyian egy mesébe kerültünk bele, hanem eltérőkbe. - csavarta fel az egyik hajtincsét az ujjára Hall. 

- Az biztos, hogy az egyik legfontosabb, hogy kinek mi a kedvenc meséje. - folytatta Edmund. - Teljesen biztos vagyok benne, hogy én ezért lettem Erick herceg. A másik a szerepköreink és a viszonyaink egymáshoz. A szerelmes párokat nem szakította szét a történet. 

- Nico és Thalia itt nem egy pár, hanem testvérek, továbbá egymás ellenségei. - vetette ellen Percy. 

- Igen, ez igaz, de ha bele gondolsz, akkor Thalia és Nico sosem olyan szerelmes pár volt, mint te és anya. - gesztikulált a kezével Ed és közben mindvégig Hallt nézte, aki kicsit elmerengve játszott a hajával, ami egy kicsit sem volt jellemző rá. - Hall... minden oké?

- Persze! - vágta rá Hall, de nem hagyta abba a hajával a játékot. 

- Ott tartottam, hogy Nico és Thalia sokkal... komolyabbak voltak. A négy falon kívül sosem csináltak egymás felé semmilyen intimebb dolgot, arról nem is beszélve, hogy hány ezer egyéb eseményen mentek keresztül mielőtt összejöttek volna. Ők elsősorban barátok voltak, nem szerelmes pár.

- Jogos... - jutottak Percy eszébe a közel negyven évvel ezelőtt történt kalandjaik. - Nicot mi találtuk meg Thaliaval és akkor a fiú csak 10 éves volt, Thalia egy 12 éves testében ragadt 15 éves kamasz, aki beállt a vadászok közé. Aztán Kronosz és Gaia után istenekké váltunk, az Aranyvéres incidens kezdetén Nico összejött Jessicával, Perszephoné lányával, Luke pedig feltámadt és Thalia feladta érte a pozícióját és a halhatatlanságát Artemisz vadászainál. Azt nagy nehezen megoldottuk, aztán pár évvel később Nico szakított Jessicával, majd Thalia is Luke-al. Fél évvel később kezdett el járni Nico és Thalia egymással. Hamarabb váltak istenekké, mint párokká és adtak fel sok más mindent. - értette meg Percy, hogy mire gondolt a fia. 

- Jah. - biccentett Ed. - Ezért más a szerepük, de szerintem a többieknél mindenki egy pár szerepében díszeleg, ami azt jelenti... Hogy Lucy Jake-el, Ingrid Gregorioval, Izzy Breddel, Dan Linnel, Yui Aaronnel, Jane Kilyannal és Sven Madison egy történetben lesznek. 

- Ez kápásból még további hét mesét jelent, nem beszélve a többiekről... - harapott az ajkára Hall, mialatt furcsa motívumokat kezdett el rajzolni az asztalra. 

- Akikről fogalmunk sincs, hogy melyik mesében lehetnek. - egészítette ki Percy, aki szintén furán méregette Halliet és egy dolgot nagyon is aláírt... Ebben a kedvenc mese dologban nagyon is igaza van Ednek, más különben nem viselkedne Hallie ilyen szokatlanul.

- Kedvenc mese, párok, szerepek a jelenlegi életben és vágyak. Ez a négy dolog lesz a meghatározó. - keményedett meg Edmund hangja. 

- Nem vagyunk sokkal előrébb... - jegyezte meg Percy. - Legalábbis én nem tudom, hogy mik az unokáim vágyai. 

- Te nem... De a szigony igen. Ő nyitotta a kaput, tehát a megfelelő szavakkal el tud minket juttatni bárhová. - emelte Hall Percyre a tekintetét, mire Ed és a férfi összevonta a szemöldökét. 

- Milyen logika alapján? - kérdezte Ed. 

- Ez egy isteni ereklye, tehát felülírja a Libris Fabula szabályait. - simította hátra a vállán a haját Hall. - Thalia visszatért... - meredt a távolba. - Percy, megtennéd? 

A férfi felpattant a székről és megindult a nő felé, majd félúton felemelte a szigonyt és kilőtt belőle egy fénynyalábot Thalia felé. 

A nő döbbenten pislogva meredt a többiekre, majd egy pillanat alatt villámok vonultak végig a szemében. 

- Na jó Zokniagy. - sétált Thalia Percy felé. - Melyik unokád csinálta ezt?! - mutatott végig az Olimposzon. 

- Honnan veszed Tobozképű, hogy nem a mi unokáink közül csinálta ezt valamelyik? 

- Sam és Jane nem elég kreatív, Sven és Aelin pedig ennél okosabb. - vágta rá Thalia. - Melyik volt Dan? Junie? 

- Lena és Adel. - válaszolta meg a kérdést végül Percy egy halk sóhaj kíséretében. 

- Oh! - húzta ki magát hirtelen Hall. - Tudom hol tudjuk bekeríteni Nicot és Demetriát! Menjünk a kertbe!

- Milyen kertbe? - kérdezte kórusban Thalia, Percy és Ed. 

- A függő kertbe! Ott lesz Herkules és Megara randijának a vége és a majdnem első csókjuk! - vágta rá Hall. - Ti nem ismeritek ezt a mesét?!

- Nem... - mormogta Thalia. 

- Mindegy! Percy, irány a függőkert, gyerünk menjünk! - karolt bele Edbe a jobb, a bal kezével meg Percybe. 

Percy egy értetlen pillantást váltott Eddel, majd bele karolt Thaliába és a kertbe teleportálta magukat isteni képességével. 

- Ez az! - suttogta Hall és húzta be őket egy bokorba. - Ott van Sam és Demetria. 

- Komolyan Sam lett Herkules?! - ragadt le ennél a részletnél Thalia. 

- Túl jó szívű, nincs gyengepontja Demetrián kívül, neki van a legnagyobb ereje a Jacksonok között és mindezek mellett mindig is arra vágyott, hogy olyan legyen, mint az átlagos, nem szuperképességű félvérek. - vezette le a nőnek Ed. - Demetria meg ókori, akit az istenek átvertek és bezártak, ő pedig nem akart mást, mint visszaszerezni a szabadságát, sőt ezt még mindig akarja, hiszen az istenek megbillogozták. 

- SSS! - pisszegte le őt Hall. - Mindjárt jön a majdnem csók! - mosolyodott el a nő és figyelte, ahogy Sam és Demetria egyre közelebb hajol egymáshoz, majd megjelenik egy pegazus, a hátán egy szatírral az égen. 

- Elég volt, ne gyülekezzünk emberek vége az előadásnak! Tűvé tettem érdet a várost! - ordibált a szatír. 

- Mikor is akarod... - halkította le a hangját Ed. 

- Még nem, majd ha Hádész megjelenik... - felelte Hall. - És ha Filogtétész, Pegazus és Herkules lelép. 

Percy és Thalia másodpercre pontosan egyszerre vágott grimaszt, ahogy a szatír lerepült a pegazusról, amikor végre össze szedte Samet, hogy útnak induljanak, de egy ág lesodorta és a vénkecske alaposan bevágta a fejét egy sziklába.

Demetria mosolyogva nézte a virágot, amit Samtől kapott, majd hirtelen felsóhajtott. Ed érezte, hogy jön a kövi nóta... 

- Ez ne lehet szerelem jön, ugye? - suttogta Ed. 

- Igen! - vigyorgott Hall.

- Ne merj énekelni... 

- Nem fog menni! - figyelte Hall, ahogy Megara felállt a szökőkúttal, majd meglátta a múzsákat is. Most megvoltak mind az öten. 

- Ha volt is bűn, mit elkövettem... - kezdett rá Demetria. - Már régen leróttam az árát. Nem kell több férfi, aki átver. Nem kell több gyötrelem, sóhaj, ábránd...

- Igenek a nemek. - folytatta a szöveget Hall a múzsákkal együtt. - Tudjuk jól, hogy mi a bajod, tested-lelked remeg, akkor is ha nem akarod. Éj sötét a verem, mégis benne terem meg a boldogság. 

Ed rosszallóan megrázta a fejét, de magában félig mosolygott, főleg mert Hall musical színésznő volt kamaszkorában, tud énekelni. 

Percy a fiához hajolt. 

- Ez komoly? Hall tudja fejből a szöveget és mellette tagadta kamaszként, hogy beléd van zúgva?! - értetlenkedett a férfi. 

- Nők... Ki érti őket? - forgatta meg a szemeit Ed, de egyre jobban mosolygott, főleg hogy Hall Demetria részét is tovább énekelte. 

- Ó, mondd, hogy nem szerelem, e hő vágy... Azt hittem nem fog már a bűbáj, nem szeret többé e szív mást. Az eszem figyelmeztet állj meg, a vége mindig csak sírás-rívás! - és onnan rögtön átváltott a múzsák kórusának szövegére. - Jobb, ha rég a fejed. Hazudik az eszed, szíved tudja, hol a helyed.

- Ó nem! - hangzott Demetriától. 

- Lelked újra éled, valld be, hogy az élet bizony meg- meg- megint szép!

- Ed... Percy... Ez normális? - mutatott Thalia Hallie felé, akinek a ruhája most elkezdett rózsaszínné változni. 

- Jaj ne már megint szerepet akar váltatni vele a könyv... - kapta el a nő kezét Ed.

- Mi az? - kérdezte riadtan Hall. 

- Most már működhetne az a szerelmes csók véglegesen! - felelte Ed és csókolta meg Halliet, mire egy villanás rázta meg a helyet. 

- Ennek... nem így kellett volna történnie... ugye? - kérdezte Thalia Percytől. 

- Hát nem... - pislogott nagyokat a férfi. 

Hall ruhája ugyanis egy másodperc alatt átváltozott rózsaszínűvé. A haja meghosszabbodott, egészen a dereka alsó részéig ért, szép hosszú loknikban és a bőre ugyanúgy ragyogott, mint Percyé és Thaliáé. Ami egyet jelentett. Hall istennővé változott. 

Ed káromkodott egyet, amint elhúzódott Hallietől, főleg hogy az ő bőre és kezdett halványan fényleni. Aztán meglátta Hallt, aki talán még sosem volt ennyire gyönyörű. 

- Miért van rossz érzésem? - suttogta Hall, majd az egyik kisebb szökőkúthoz lépett és belenézett a víztükörbe. - Ne már! De szeretem ezt a dalt! - biggyesztette le az ajkát. 

- Ő most... - kezdte lassan Thalia, akinek ez hirtelen nagyon sok volt. 

- Aphrodité lett, a szerelem istennője. - válaszolta meg a fel nem tett kérdést Ed.

Thaliából kitört a nevetés, ami inkább nyerítésre hasonlított. 

- Hallből kihozta a mesekönyv az Aphrodité vért! Szép! - tapsolt kettőt. - Zseniális!

- Nem az a baj... - mormogta Ed. - Inkább az, hogy van bennem egy késztetés, hogy bemossak valakinek egyet... - rázta meg a fejét és próbálta elnyomni a Libris Fabula erejét. 

- Tehát pároknál a Libris Fabula a csókkal akár arra is tudja késztetni a feleket, hogy mesehősökké változzanak. - vonta le a következtetést Percy. - Várj... Be akarsz mosni valakinek? Nehogy Árésszá változz itt nekem! 

- Próbálok... 

Hall kezében megjelent egy tükör. A nő megigazította a haját, majd a semmiből sminkek jelentek meg. Hirtelen rázta meg a fejét, ahogy rájött mit csinál, mire minden eltűnt. 

- Ez nem én vagyok... - jelentette ki. - Na jó, nincs több éneklés! Koncentráljunk! Mindjárt megjelenik Hádész, azaz Nico. - sétált a bokorhoz és kiszúrta, ahogy a szerelmes szobor pont a közepén olvadni kezd. - Percy, gyere! - kapta el a férfi vállát és indult meg Demetria felé. 

- Hé, Meg drágám mesélj! Hol van a mi izompacsirtánk... Ti meg mégis, hogy kerültetek... - szólalt meg Nico, ahogy kiszúrta Poszeidónt, Aphroditét, Zeuszinát és... A negyedik nem tudta, hogy ki. De nem tudta tovább folytatni a kérdés, mert Percy ráküldött egy fénysugarat, majd Demetriára is. 

Nico megrázta a fejét, majd végig mérte a környezetét. 

- Már megint az apám vagyok? Kezd unalmas lenni... - felelte a férfi. 

- Ó jaj... Dan említette, hogy a Libris Fabula random megjelent nála, de elvekben Aelin visszavitte! - állt két lábra Demetria. - Ki vagyok... Anya?! - mérte végig Hall. 

- Nem, csak félig. Hosszú és a disney dalok éneklése káros a mentális egészségemre, úgy tűnik... - sóhajtotta a nő. - Sam Herkules, ennyi a lényeg és el kell mennünk az Arénába, ahol edz, hogy őt is visszahozzuk! 

- Megoldom. - csettintett egyet Nico, mire mindannyian a homokos Aréna kellős közepén bukkantak fel. 

- Meg! - hallatszott maguk mögül Sam hangja, Percy megpördült és rögvest el is találta Samet a szigonnyal. 

A fiú majdnem elesett, aztán kérdőn kémlelte körbe a teret. 

- Hm... Én levertem karddal egy kentaurt, egy hidrát és.. 

- A hidra majdnem kinyírt, mert nem használtad a fejedet. - mosolyodott el Demetria, húzta fel a fiút és nyomott egy csókot az ajkára. - Hiányoztál, de meg kell találnunk a többieket, úgyhogy majd később elmesélem, hogy szerintem mi történt. - azzal a lány Percyhez, Nicohoz és Thaliához sétált. - Ha nem tévedek... Te másik sztoriba voltál korábban, ugye? - nézett Percyre. 

- Aha. - biccentett a férfi. 

- És a szigony ott is nálad volt, ugye? 

- Igen. 

- Remek, akkor az ereklyék nem tűnhetnek el tőletek, mivel kötődtök hozzá isteni felmenőitek miatt. Ha pedig a sejtésem nem csal, a három isteni szimbólum egyesített használata esetén a keresett személyeket megtalálhatja és kaput is tud oda nyitni.

- Tehát nem kell rájönnünk ki melyik mesében van, mint eddig. Az jó. - mosolyodott el Percy. - Hogy csináljuk? 

- Kellenek az ereklyék. - jelentette ki Demetria. 

- Na várjunk, hogy is csináltuk ezt negyven éve... - nyújtotta ki a kezét Thalia és hunyta le a szemeit, lassan jelent meg egy sárgás-kék árnyalatú villám a kezében. 

Nico csak szét tárta az ujjait, így a tenyerében rögvest megjelent egy fekete sisak. 

- Megvannak. - nyitotta ki a szemét Thalia. 

- Érintsétek őket össze. - kérte Demetria. - És mondjátok ki annak a nevét, akihez kaput akartok nyitni. 

- Kezdjünk Ingriddel. - javasolta Ed. 

~~~

Edmund Jackson döbbenten mérte végig a palotát, amibe kerültek. A falak sötét színű tégla alakú kőtömbökből készültek, helyenként hatalmas szőnyegek lógtak le a plafonról végig a falak mentén és borították be a padlót is.

- Nem rémlik ilyen mese... - tett egy lépést óvatosan előre Hall, majd megállapodott a tekintete egy tükörön. - Ez meg most mi?! - mérte végig magát.

- Kései 16. század. - felelte Ed, mialatt végig mérte a lovagló csizmát, ami a lábán volt. - Vagy korai 17. század...

- Mesére gondoltam! Nem emlékszem olyan mesére, amiben így nézett volna ki a palota! - panaszkodott egy sort Hall.

- Én viszont tudom... - mérte végig a falakat Thalia. - Édesanyám kedvenc meséje volt. Ez a Hófehérke, de nem az eredeti 1937-es verzió, hanem szerintem az átdolgozott...

Hall riadtan ugrott hátra, ahogy a tükörben megjelent egy emberi fej.

- BETALOKODÓK! - rikkantotta a tükörben lévő fej.ű.

- Asszem ideje lelépni... - fordult meg Nico, ám abban a pillanatban fekete páncélosok jelentek meg a folyosón, még pedig kivont karddal.

Nico válasz gyanánt csak a fejébe csapta a sisakot. Edmund szóra nyitotta a száját, hogy kifejtse, hogy elképzelhető, hogy az ereklyék nem ugyanúgy működnek minden mesében. De a férfi láthatatlanná vált, míg Percy és Thalia felemelte a szigonyt és a mestervillámot.

Hall körbe fordult, majd megállapodott a tekintete az egyik fali díszkardon, gondolkodás nélkül kapott le kettőt.

- Ed! - kiáltotta, majd dobta a fegyvert a férfinak.

Edmund elkapta, majd megemelte és az egyik katonára szegezte a fegyvert. Sam felemelte a kezét, de nem történt semmi. Újra megpróbálta, ezúttal a halántékához érintve az ujjait, de ismételten nem történt semmi.

- Nincs erőnk... - húzta a négy felnőtt közé Samet Demetria. - Nem tudok alakot váltani...

Nico az árnyékokból lépett elő és rántotta magával a katonákat, míg Percy a szigonyt használva különböző lényekké, főleg békákká változtatta a katonákat. Thalia nem kímélte őket, hanem eszméletlenné sokkolta a villámokkal. Hall a karddal hatástalanította őket, míg Ed... Emberére talált. Az egyik férfi, akinek a mellkasán valamilyen egyéb rangjelzés is virított kivételesen jól bánt a karddal. Mindegy volt, hogy Ed honnan támadott, a férfi minden egyes támadását hárította.

- Nyírd már ki! - szólt rá Hall.

- Próbálom! - hajolt le Ed a kard csapása elől. - De közel olyan jól harcol, mint Grego... A fenébe! - káromkodta el magát hangosan, mialatt kivédte a férfi csapását. - Hall! Szedd le róla a sisakot! 

Hallie értetlenül kapta a fejét Edre, de ha valamit megtanult kamaszkorában az az volt, hogy ne kérdőjelezze meg Edmund döntéseit. A nő felemelte a fegyverét és oldalról betámadta a katonát. A férfi kivédte az ütését, de ahhoz már nem volt elég gyors, hogy Edmund karja elől kitérjen. A férfi elkapta a sisak tetejéből kiálló dísztoll végét és lerántotta a fejfedőt a katonáról. 

- Oh... - mérte végig Hall döbbenten a sisak alól elő bukkanó sötétbarna hajat és mély barna szemeket. - Gregorio sima katona lett?! - döbbent meg. 

- Nem katona. - mordult fel a férfi. - A Királynőm vadásza. - azzal mellkason rúgta Halliet, aki neki repült a falnak és bevágta a tükör sarkába a tarkóját. 

- Ed félre! - kiáltotta Percy. 

- Várj! Várj! - szólalt meg Thalia. - Ki a te királynőd?

- Thalia... erre nem érünk rá!

Gregorio résnyire összehúzott szemekkel mérte végig egy pillanat alatt Thaliat. 

- A Gonosz Királynő, a birodalom uralkodónője. - hangzott a válasz. 

- Fekete haj, zöld szemek? - vonta fel a szemöldökét Thalia. 

Gregorio, a vadász, csak biccentett egyet. Edmund arcából pedig kifutott a szín, ám a következő pillanatban Percy eltalálta Gregoriot a szigonnyal, mire a férfi értetlenül mérte végig Edet és a fegyvert a kezében, majd káromkodott egyet. 

- Bassza meg... Bocs Hall! - engedte le a fegyverét Gregorio, míg Ed a nejéhez sietett, aki kicsit kába volt, de nem ájult el. 

- Semmi... - rázta meg a fejét, mire egy pillanatra megbillent a világ. - Hű... Kemény ez a tükör... 

- A Gonosz Királynő Ingrid? - fordult hátra Edmund Gregorio felé. 

- Aha és nem fogtok örülni, mert brutálisan nagy ereje van... 

- Úgy rémlik nem volt olyan nehéz dolog legyőzni a Gonosz Királynőt. A hét törpének is sikerült. - jegyezte meg Thalia, mialatt a férfihoz sétált. 

- Igen, de nem hiába Ingrid lett a Gonosz Királynő és nem is akár melyik Gonosz Királynő. Mint említetted ez nem a régi Hófehérke történet... - sóhajtotta Gregorio. - Ez a 2011-es Egyszer volt hol nem volt nevű sorozatbéli Gonosz Királynő, avagy Regina. Ingrid imádta azt a sorozatot. Miután összeházasodtunk minden este megnéztünk belőle egy részt, mert ez volt az első sorozat, ahol a legnagyobb főgonosz jó útra tért, annak ellenére, hogy mennyi szenvedést okozott másoknak és hány embert ölt meg, mint... 

- Ő amikor Kronosz jobb keze volt. - rándult meg Ed ajka. - Ami azt jelenti, hogy ugyanakkor varázserővel bír... - sóhajtotta. 

- Mondok rosszabbat... - kezdte Gregorio. - Hófehérke és a Bájos herceg... Lucy és Jake. 

Ed felsóhajtott, mert a sorozatra ugyan még kevésbé emlékezett, de arra igen, hogy szinte az összes mese szereplője megtalálható a sorozatban és ez semmi jót nem jelent, hiszen hihetetlenül szerte ágazó a cselekménye. Tehát Lucy és Jake bárhol lehetnek. 

- Kezdjünk Ingriddel. Greg... - mérte végig a férfi Ed. - Be tudsz minket juttatni hozzá, azzal hogy tudjuk hol bujkál Hófehérke, a bandita és a herceg? 

- Persze. De azokat meg ne lássa. - mutatott a szigonyra, a mestervillámra és a láthatatlanná tévő sisakra. - Egyből rá fog jönni, hogy kamuztok... 

- Ed, nem akarok beleszólni, de nem ismerem ezt a sorozatot... - szólalt meg Hallie, mialatt Gregorio vezetésével megindultak az emelet felé. 

- Nyugi, én igen. - mosolyodott el halványan Ed. - Hófehérke pedig meglehetősen sok helyen megbújt... Elég nagy rá az esélyem, hogy eltaláljam hol van, főleg hogy már összeállt Daviddel. A bájos herceg valójában csak egy pásztor legény, aki az ikertestvérét helyettesíti. Hosszú történet. - legyintett a férfi. - Majd megnézem veled, ha kijutottunk innen. Mondjuk egy dolog érdekelne. - pillantott Gregoriora. - A történetben Regina szerelme Robin volt. 

- De Ingridnek mindig jobban bejött a Vadász farkas szíve. - vágta rá Gregorio. - Plusz... gondolom ez valami hülye logika alapján működik a könyvnél, ugye? 

- Kedvenc történet, szerelmespárok, vágyak és jelenbéli szerepkörök. - hadarta el egy levegővel Ed. 

- Stimt. - biccentett Gregorio. - Akkor minden stimmel. Ingridnek ez a kedvenc története, jobban kedvelte a Vadászt, mint Robint, a múltjával megegyezik a karakter és még mellé... A történet szerint megöli a Vadászt dühében, amire soha nem volt képes és valamilyen szinten máig bánja, hogy amikor a spanyol titkosügynökség kiadta, hogy öljük meg egymást, akkor ő nem tudta meghúzni a ravaszt... Ahogy én se. A sztoriban viszont a Királynő megöli a Vadászt. Bocs a spoilerért Hall. 

- Semmi. - forgatta meg a szemeit a nő, majd felhúzta a csuklyáját. - Csak essünk túl ezen az egészen.

Gregorio nem lassított a legfelső szintig, ahol az egyik toronyban a királynő magánrezidenciája volt. A férfi bekopogott az ajtón, majd enyhén előre hajolva belépett. 

- Királynőm. - emelte a tekintetét Ingridre, aki éppen a Tükrével társalgott. 

Ingrid zöld szeme a férfira villant, olyan mély gonoszság ült a tekintetében, hogy Gregorio egy pillanatra eltátotta a száját, mert... nagyon régen látta ezt az Ingridet. A nő sokat változott, még pedig előnyére, de... Szinte már elfelejtette honnan indult. 

- Mondd, Vadász! - lépett hozzá Ingrid. 

Gregorio csak egy futópillantást küldött a tükör felé, hogy hallgasson el, ha jót akar magának, majd kifejtette, hogy a betolakodók tudják hol van Hófehérke és a herceg. 

- Vezesd be őket! - hangzott a válasz Ingrid részéről, mire Gregorio szélesre tárta az ajtót. 

- Semmi hirtelen mozdulat. - figyelmeztette Ed a többieket. - A Gonosz Királynő nem olyan, mint Kronosz jobb keze. Azt szorozzátok meg legalább hárommal. 

Percy halkan felnyögött, főleg mert egyre jobban érezte, hogy ő már ehhez túlkoros és kifejezetten hiányzott a nyugtató teája. 

Edmund alaposan végig mérte Ingrid Jacksont, ahogy a nő felszegett állal rájuk nézett. A férfit legalább annyira megfogta a húga látványa, mint Gregoriot. Emlékezett erre az Ingridre, arra is, hogyan nyerte meg magának és ösztönösen húzódott mosolyra a szája, ahogy szerephez hűen kecsesen fejet hajtott. 

- Királynő. - tette hozzá. 

Hall állkapcsa megfeszült, mert kísértetiesen be akart hirtelen húzni egyet Ingridnek. Az okát nem tudta volna megmondani, csak azt, hogy el kell nyomnia magában, mert amikor kiengedte a Herkulesben a dalolós énjét, akkor előbb múzsává kezdett el változni, majd végül a nagyanyja lett. 

- Beszélj! - parancsolta a Királynő. - Milyen információval tudsz nekem szolgálni Hófehérkéről? - indult meg felszegett állal, villámló tekintettel Edmund felé. 

- A hol létéről leginkább és hogy mire készülnek azzal a pásztor fiúval. - mosolyodott el Edmund, mialatt érezte, hogy valami... kellemesen megnyugtató érzés keríti hatalmába. Olyan régen játszmázott. 

Ingrid szeme megvillant, majd lassú mosolyra húzta a száját. 

- És mit kérsz cserébe? - hajolt előre Ingrid, majd megfordult és elindult vissza a tükör felé. - Nem láttalak még soha sem a bandáddal együtt. Három vénség, két kamasz és egy párocska az igaz szerelem aurájával maguk körül.  

- Vénség?! A rohadt... - akart megindulni Thalia a királynő felé, de Nico és Percy egyszerre rántotta hátra a nőt és pisszegte le. 

- Érdekes egy csapat. - hagyta teljesen figyelmen kívül Thaliat Ingrid. - Mit kérsz cserébe? 

- Kössünk egy egyességet, királynő. - sétált közelebb Ingridhez a férfi, de hirtelen megállt, ahogy két őr besietett a nő felé. 

- Hófehérke és a herceg katonákat toboroz, felség! - kiáltotta az egyik. 

- Megmondtam, hogy ne gyertek be, miközben tárgyalok! - emelte fel a jobb kezét Ingrid és tett egy olyan mozdulatot, ami leginkább egy égő becsavarására hasonlított, ám abban a pillanatban az egyik őr nyaka egy hangos reccsenéssel kitört és a holtan a földre esett. 

Percy elkerekedett szemekkel pislogott a hullára, Nico elismerően biccentett, míg Thalia nagyon gyorsan befogta a száját, de előtte Percyhez hajolt. 

- Asszem ő a kedvencem a gyerekeid közül. - suttogta, majd csendben Edre nézett. 

- Emlékeztetsz valakire. - mérte végig alaposan Edmund Jacksont Ingrid. - A tanítómra, Zörgőfürgére, a zordonra. 

- Megtisztelő ez a nagy bók, királynő. - biccentett Edmund, olyan mosollyal, hogy Hall hátán kígyózni kezdett a rossz előérzet, mert ismerte ezt az Edet. És... Ez volt az az Ed, aki átvert mindenkit. - Hófehérke és a herceg az egyik régi palotában húzták meg magukat azzal a szánt szándékkal, hogy csapatot toborozzanak ellened. Zörgő segített nekik ebben. - emlékezett vissza a történetre a férfi. - Van azonban... három fegyverünk, amely segítségével sokkal nagyobb hatalmat tudunk adni neked még a Zordonénál is, ami elég lesz ahhoz, hogy legyőzd Hófehérkét és a herceget. 

Ingrid sanda oldalpillantást vetett Edmundra. 

- Pont úgy beszélsz, mint ő... Csak az idegesítő nevetés és a "kedvesem" megszólítás hiányzik még. Mit nyersz te ebből? - vonta fel a szemöldökét Ingrid. 

- A győzelmedet és hogy bosszút állhatok, azért amit Hófehérke elvett tőlem. - keményedett meg Edmund tekintete. 

- És mi lenne az a három fegyver? 

Edmund megfordult és az apjára, Thaliára és Nicora nézve biccentett egyet, majd kicsivel hosszabban az apjára nézett, hogy értse a célzást. Percy szemének rezdüléséből rájött, hogy sikert ért. 

Hall elmosolyodott, ahogy rájött Edmund tervére. Ingriddel legutóbb is csak akkor tudott tárgyalni, amikor sarokba szorította. A Királynőt pedig át akarja verni. 

A triász vérek elővették az isteni szimbólumokat. Ingrid résnyire összevont a szemöldökét, ahogy végig mérte a fegyvereket, majd a tekintete megállapodott a szigonyon. Percy pedig abban a pillanatban lecsapott a fegyverrel, de az egy mágikus pajzsba ütközött. 

Ingrid pedig gúnyosan mosolygott. 

- Engem nem lehet átverni. - küldött egy sötét pillantást Edmund felé, majd bal kezével egy lila színű pajzsot tartva maga elé emelte a jobb kezét, amiben vörös színű lángok jelentek meg. 

- Hé! Ez az én trükköm! - kérte ki magának Hall, majd villámgyorsan lekapta a fejét, ahogy egy tűzgolyó száguldott el a feje felett. 

Ingrid legyintett egyet, mire Sam és Demetria hátra repültek, egyenesen neki a terasz korlátjának. A fém nagyot nyekkenve átszakadt, Sam és Demetria pedig zuhanni kezdtek. Nico felcsapata a sisakot és az árnyékok közé olvadva eltűnt, míg Thalia Ingridre támadt a mestervillámmal. 

Edmund hátra lépett és fedezékbe rántotta az egyik kanapé mögé Halliet. A nő kihajolt, de azonnal visszarántotta a fejét, ahogy elektromosság, majd fénynyaláb, végül pedig mágia száguldott el alig két centire a fejétől. 

- Egyéb zseniális ötlet? - kérdezte gúnyosan a vörös. 

- Gondolkodom... - mormogta Ed. - Az a baj, hogy úgy gondolkodom, mintha Ingrid lenne, nem pedig úgy, mintha a Királynő... 

- Ismered a sztorit, nem? - kérdezte hirtelen Hall. 

- Attól még nem olyan egyszerű elkülöníteni Ingridet a Gonosz Királynőtől! - vágta rá Ed. 

- Nem erre gondolok! - nézett ki Hall, mire meglátta, hogy egy fekete árnyék megnyílik a teraszon és benne felbukkan először Nico, majd szó szerint kiesett Sam és Demetria, eléggé ziláltan, de egyben, nem szétlapulva. 

- Hanem? - tudakolta Ed, aki szintén elődugta a fejét, mire kiszúrta, hogy Ingrid, a Gonosz Királynőként könnyen felveszi a versenyt Percyvel és Thaliaval, akinél ott volt a szigony és a mestervillám, tehát még ebben a sztoriban is istenekként funkcionálnak.

 - Ki az a szereplő, aki képes lenne legyőzni őt? - faggatta a nő Edet. 

- Zörgőfürge. - felelte értelemszerűen Ed. 

- És mik a tulajdonságai? 

- Manipulátor, ravasz, gonosz, a fiáért bármit megtenne, de annál is többet azért, hogy megtartsa a hatalmát. Alkukat köt és mindegyiket úgy használja, hogy a tervéhez a javát szolgálják. 

- Tehát olyan, mint te. - meredt rá Hall, mire Ed lekapva a fejét a nejére nézett. 

- Nem! Az egy gyáva alak! Mindent azért tesz, hogy neki jó legyen!

- És te mit csináltál, amikor azt hitted meghaltam?! - nézett rá Hall. - Minden más kapcsolatot elástál, magaddal törődtél, nem a gyerekeiddel!

- Jaj, ne kezdjük már elölről! - kérte ki magának Ed. 

- Nem elölről kezdem, de mondd  csak. Ha tudtad volna, hogy visszahozhatnál... Hány alkut kötöttél volna és mennyi ember életét söpörted volna félre azért, hogy engem megkaphass? - csillantak fel Hallie szemei. 

Ed csak hosszan meredt rá, enyhén eltátva a száját. 

- Az összeset és mindegyiket, akikét csak kell. - felelte Ed, mire a kezén a bőr zöldes színűvé kezdett válni. - Hall... - mordult fel.

Hallie hátrébb lépett és csillogó szemekkel nézte, ahogy Edmund ruhája, haja és bőre megváltozik. A szeme szinte olyanná vált, mint egy hüllőé. A bőre arany és zöld furcsa egyvelegét vette fel színben, míg a haja félhosszú lett. 

Ed pislantott egyet, majd zavartan végig mérte Halliet. 

- Tudod ki vagyok, ugye? - kérdezte halkan Hall. 

Ed csak biccentett, míg Hall elmosolyodott. 

- Akkor old meg ezt a helyzetet, zordon. 

Edmund egy pukkanás kíséretében eltűnt és megjelent pontosan Ingrid előtt. 

- Elég lesz kedveseim! - tárta szét széles mosollyal a száján a kezeit, mire Ingrid hátra repült, Thalia kezéből kiesett a mestervillám, míg Percy hátrébb repült pár méterrel, hogy hagyja abba egyenlőre a szigony használatát.

Ed csak csettintett, mire indák tekeregtek Ingrid karjára, derekára és lábaira. 

- Zörgő! Mit jelentsen ez?! - kiáltott rá vérben forgó szemekkel Ingrid. 

- Sajnálom kedvesem, de szükségem van a húgomra. - intett elegánsan Percynek, mire a férfi kilőtt egy fénynyalábot visszahozva a normális Ingridet. 

A nő tátott szájjal meredt a családtagjaira. 

- Sam, Demetria, jól vagytok? - nézett rájuk, majd megállapodott az őrön a tekintete. - A fenébe... De olyan jól eset... 

- Pszichopata maradsz örökké, mi? - engedte el Ed a testvérét. 

- Aha... Bár érdekelne, hogy te hogy lettél Zörgőfüge... Már csak... azért mert... nem tűnsz kifordultnak... Oh, az igaz szerelem maszlag! Összeraktam! - legyintett, majd kiszúrta Gregoriot és meglepetten felcsillant a szeme. - Hm... Mindig mondtam, hogy jól állna neked ez az egyenruha. - sétált a férjéhez, aki eddig bölcsen meghúzta magát az ajtóban. 

- Ezt én is mondhatnám rólad. Jó kis dekoltázs. - vágta rá Gregorio, mire Ingrid elvörösödött, amin Ed elnevette magát. Ilyet is régen látott. 

Hall Edmundhoz sietett. 

- Jól vagy? - kérdezte felvont szemöldökkel. 

- Aha. - biccentett Ed. - Thalia, vedd fel a villámot. 

A nő engedelmeskedett, mire Ed megint csettintett egyet és egy másik, sokkal fényesebb tengerparti palotába kerültek. A kerek asztalnál pedig ott ült Lucy és Jake Hófehérkeként és a Bájos hercegként álltak egy térkép felett állva és tervet kovácsolva a királynő legyőzésére. 

- Sajnálom kedveseim. - mosolyodott el, majd csettintett egyet. 

- Hé! - kiáltotta Lucy, akinek kötél jelent meg a karján. 

- Nem ez volt az alku! - kapott a kardjáért Jake, de azt Ed egy varázslattal kicsavart a kezéből, majd biccentett Percynek. 

Pár másodperccel később már Lucy és Jake is visszatért közéjük. 

- Ezt Dan csinálta?! - ez volt Lucy első kérdése. 

- Nem! - vigyorodott el Hall. - Lena és Adel! A ti gyerekeitek! Na, megvagyunk tizenegyen, még kellünk páran. 

- Tudom hol van Carmen. - szólalt meg hirtelen Ingrid. - A kedvenc mesélje a Mulan, mert... Ő megkapta azt az elismerést, amit én sosem adtam meg neki. 

- Akkor indulás. - nyújtotta előre a szigonyt Percy. 

~~~

Ingrid Jackson összepréselt ajkakkal mérte végig a helyet, ahová kerültek. 

- Hm... Han dinasztia. - mosolyodott el Edmund. - Mielőtt megkeressük Carment, nem mehetnék be a múzeumba, csakhogy felmérjem, hogy megegyezik-e a Han dinasztia tényleges kínai relikviával a mese... 

- Nem! - kapta el Hall a karját, majd majdnem hasra esett a szokatlan kínai viseletben. - Ki találta ki, hogy köntöst vegyünk egy szoknya... HÍÍÍÍ - visított fel a nő, ahogy egy hideg szellő behatolt az alsó szoknyája alá. - Ez hideg... 

- Ez miért a mese vége?! - vonta össze a szemöldökét Ingrid, hiszen kiszúrta, hogy a kapuk zárva vannak, aztán meglátta, hogy valakik az oszlopokat körbe fogva pár színes kendővel elkezdenek felmászni a kövön. - Carmen! Ő Mulan! - mutatott oda Ingrid. 

- Csak én hallom az 'Erős légy dallamát'? - kérdezte Hall. 

- Nem énekelsz! Így kezdődött a Herkulesben is! - szólt rá Ed. 

A tizenegy fős társaság nem lassított egészen addig, amíg át nem verekedték magukat a tömegen. Ed elkerekedett szemekkel állt meg, ahogy kiszúrta az őrséget, akik egy hatalmas sárkány szoborral próbálták meg betörni az ajtót. 

- Asszem innen nem jutunk be... - mérte végig a falakat Hall, majd megállapodott a tekintete a tetőn. - Nah, asszem alkalmazzuk a Mulanban megtanult női praktikákat. Hogy kell ezt a szart levenni?! - rángatta össze vissza a derekán lógó kendőt.

Demetria nevetve kapta el a Hall derekára kötött kendőt és bogozta ki a csomót. 

Edmund közben levette a köpenyét a hátáról, ami roppant fura viselet volt így utólag, pedig ott egész praktikusnak tűnt. 

A kendőket és a köpenyeket használva felmásztak Carmen és a többi katona után, majd be lopakodtak a palotába. Hall elmosolyodott, ahogy kiszúrta a leütött hun katonákat a bejárati ajtónál. 

- Hát... a lányotok itt se semmi. - jegyezte meg Gregorionak és Ingridnek.

- Az anyjára ütött ebben. Szerencsére a kedvességét tőlem örökölte. - felelte Gregorio, mire Ingridtől egy mérges pillantást kapott, de a nő szinte rögvest elmosolyodott. 

Ed akkor húzta vissza a takarásba a két nőt, amikor meglátta, hogy Carmen kínai ruhában kiront az ajtón. A lány bezárta maga után a fát és egy furcsa kis sárkánnyal maga mellett végig futott a folyosón. Ed összerezzent, ahogy a fa ajtó hangos csattanással megadta magát és egy kb. két méteres gorilla alkatú, kopaszodó, hosszú bajszú, izmoktól duzzadó hun vezér jelent meg a másik oldaláról. 

- Hűha... Nem rémlett, hogy ekkora volt az a melák, akit az a vékony kis Mulan legyőzött a mesében... - pislogott nagyokat Ed. 

A hun vezér szerencsére nem szúrta ki őket, de a kiabálásokból és a zajokból hamar rájöttek, hogy Carment igen. 

- Ezt látni akarom! - szólalt meg hirtelen Ingrid és indult meg a pavilon felé, hogy lássa a tetőt. 

- Várj már meg! - kiáltott utána Hall és sietett fel ő is a pavilonba, ahová végül mindenki más is követte őket. 

Ingrid mosolyogva kapaszkodott bele Gregorioba, ahogy a férfi megtámaszkodott a jobb oldalán a teraszon. 

- Ez az kislányom! - jegyezte meg Greg, amikor Carmen egy jól irányzott mozdulattal gyomron rúgta a hun vezért. - Pont, ahogy tanultad. 

- Még Mulan. - köszörülte meg a torkát Hall, aki Ingrid bal oldalán támaszkodott meg. 

- Mulan az egyik legjobb harcos hercegnő! - vágta rá Gregorio. 

- Ezt jó egy pasi szájából hallani. 

- Ingrid a feleségem. Szerinted ha nem szeretném a  harcos nőket, ez így lenne? 

Hall felszisszent, ahogy a Musu, az apró sárkány, aki Mulan családjának a védőállata... vagy legalábbis az szeretne lenni, meggyútja az óriás tűzijáték kanócát. A tűzijáték átszelte a levegőt, telibe kapta a hun vezért és belerepítette egyenesen a toronyba, ahol további tűzijátékok sorakoztak, míg Carmen lesiklott Musuval együtt az egyik kötélen és pontosan Li Shang katonán landolt. 

- Mi mást vártam... - rázta meg a fejét Ingrid. - Tuti, hogy egy Árész vagy Mars vér lesz egyszer a pasija, vagy egy kém. 

- Gondolod? - vonta fel a szemöldökét Hall. 

- Tuti. Két oldalról örökölte. 

- Most tudod, hogy a szomszéd srác jön be neki... 

- Lenyomozom a telóját. Persze, hogy tudom.

- Amit nem kéne... - köszörülte meg a torkát Gregorio. 

- Én még mindig jobb vagyok, mint Izzy, aki káosz lényekkel figyelteti a gyerekeit. 

- Szörnyűek vagytok. Én ehhez képest leszarom a gyerekeimet... - sóhajtotta Ed. 

- Kivéve, hogy Yui pasija Aaron. Amynek meg tetszik Ian. - mosolyodott el Hall.

- Ne is emlékeztess, Hall! - emelte fel a karját Ed. - Apa, lennél olyan kedves és becéloznád Carment? 

- Hogyne. - fektette Percy a szigonyt a korlátra és guggolt le, hogy a lány kerüljön a sugárba.

- Várj még! - kérte Ingrid, majd széles mosollyal nézte, ahogy a császár prédikálni kezd arról, hogy ellopta Mulan az apja vértjét, megszökött otthonról, katonának adta ki magát, felgyújtotta a palotát és... megmentette a kínai nemzetet.

Ingrid még akkor is mosolygott, amikor a kínai császár meghajolt Carmen, pontosabban Mulan előtt, majd vele együtt minden  egyes alattvaló. 

- A kicsi lányom nemzeteket ment... - kapaszkodott bele Gregorioba Ingrid. 

- Khm... Ez Musu szövege. - jegyezte meg Hall. - Kérsz egy zsepit? Csak kendőm van... - nyújtotta a nő felé az emlegetett kendőt. 

- Szörnyűek vagytok... - kuncogott fel Ed is. 

- Apa, most! - emelte fel a fejét Ingrid és szipogott egyet, de nem vette el Hall kezéből a kendőt. 

Percy eltalálta Carment, mire a lány döbbenten pislantott maga elé, majd megfordult és végig tekintett a hajbókoló emberek előtt. Aztán megállapodott a pillantása a családján. 

Carmen csak nagyot sóhajtott és visszafordulva a kínai császár felé elmondta a szöveget, amit Mulannak kellene, majd alig feltűnően intett a családjának, hogy amilyen hamar csak lehet tűnjenek el a palotából. 

- Na nézzük, működik-e itt is ez a sisak...  - tette a fejére a fejfedőt Nico, majd sorban minden Jacksont és a nejét összeszedte és a város határában jelent meg velük. 

- Szerintetek nem veszi vissza felette a Libris Fabula az irányítást? - kérdezte idegesen Percy. 

- Nem, nyugi! - jelent meg lóháton a kapuban Carmen. - Bár igazán elmagyarázhatnátok, hogy mégis, hogy a fenébe mentettem meg Kínát?!

A család egymás szavába vágva kezdte el mesélni, hogy mégis mi történt. Carmen annyit kivett, hogy mesékbe kerültek Adel és Lena miatt. A többi információt inkább elengedte. 

- Amy akkor Merida lesz. - szállt le a lováról Carmen. 

- Mondtam! - bökött Hall Edre. - Rettegés az egyedülléttől, satöbbi, satöbbi. 

- Nem, nem csak azért. - rázta meg a fejét Carmen. - Miattad. 

Hall értetlenül összevonta a szemöldökét, így Carmen folytatta. 

- A Merida, a bátor című mese nem csak arra épül, hogy egy kamaszlány ki akarja vívni a szüleivel szemben az önállóságát és a szokásos, találd meg az igaz szerelmedet szlogen helyett magával akar foglalkozni és kicsit sem vágyik a szerelemre. Amy amúgy sem ilyen. Hanem egy nagyon mélyre nyúló anya-lánya konfliktusra épül és rád mindig neheztelt, amiért Dant jobban szeretted, mint őt. 

Hall nem szólalt meg, mélyen hallgatott. 

- Közben... mi megnyitottunk egy átjárót... ha gondoljátok... - köszörülte meg a torkát Percy. 

- Menjünk... - mordult fel Hall és sétált át a kapun. 

- Klassz... - mérte végig a fátyol szerű réteget Carmen. - Ez hányadik utazásotok? 

- A negyedik mese volt a tiéd. - felelte Gregorio, mialatt átkarolta a lányát. 

- És még csak tizenketten vagyunk?! Istenek. Ennek sose lesz vége...

- Nekem mondod?! - mormogta Sam. - Ingrid majdnem kinyírt minket! 

- A Gonosz Királynő voltam! Amúgy persze, hogy én kaptam a gonosz szerepet, mert Kronosz jobb keze voltam!

- Hé, te legalább az voltál, nem azzá váltál! - fordult hátra a kapu előtt egy lépéssel Ed. 

- Hm... Hall mi volt? - kérdezte Ingrid.

- Ariel és Aphrodité. - sóhajtotta a nő.

Ingridből, Gregorioból és mindenki másból, aki az információ valamelyik részét még nem tudta, azonnal kirobbant a nevetés, amit abban a pillanatban abbahagytak, hogy átléptek a kapun. Ugyanis egyik pillanatról a másikra eltűnt a lábuk alól a talaj és zuhanni kezdek végig a köves domboldalon. Carmen volt az egyetlen, akinek sikerült megvetnie a lábát, de még ő is csúszott vagy két métert az apró kavicsokon, míg a családja többi tagja a domboldal aljában kötött ki. 

- A kurva... 

Carmen gúnyosan elmosolyodott, ahogy meghallotta Hall káromkodását. Teljes mértékben igaza volt azzal kapcsolatban, hogy Amy eltanulta az anyjától a trágár kifejezéseket. A lány tekintete azonnal megakadt egy vörös hajkoronán, aki egy fekete színű lovon vágtatott és közben íjászkodott.

Merida. Azaz jelen esetben, Amy Jackson. 

Carmen futva, majd csúszva indult meg végig a domboldalon, amíg az aljába nem ért. A becsapódástól Percy kiejtette a kezéből a szigonyt, így a lány felkapta azt, majd felmérte a környezetét. Ismerte a mesét, tudta mi jön. Kell lennie valahol egy folyónak, mielőtt Merida, azaz Amy az útját a cseppkövek felé venné, hogy megmássza, amit amúgy a disney a James Bond filmekből vett. 

Carmen hamar kiszúrta a folyót, mire felemelte a fegyvert, úgy akár egy pisztolyt és megvárta, amíg Amy leszállt a lóról és megindult a víztömeg felé. Kifújta a száján át a levegőt, majd kilőtt belőle a barátnőjére egy fénynyalábot. 

Percy szóra nyitotta a száját, hogy elmondja, elképzelhető, hogy nem fogja tudni Carmen használni a fegyvert, ám amikor Amyt eltalálta a szigony és a lány pislogva felmérte a környezetet, majd kiszúrva Carment oda kiáltotta a lánynak, hogy 'mi a franc folyik itt', akkor Percy rájött, hogy teljesen feleslegesen jártatná a száját. 

- Mi a franc folyik itt? - ismételte meg a kérdést Amy, majd elfordította a fejét jobbra. A lány majdnem ugrott egy métert, ahogy a ló rányerített. - Vá! Nyugi már! Ez miért hasonlít Merida lovára... - itt mérte végig magát. - Mi... a... szar... Ezt Dan csinálta?! Használta a Libris Fabulát?! Tudtommal Aelin...

- Nem tudjuk, hogy került vissza Danhez és nem Dan, hanem Lena és Adel olvasott belőle. - Hall már érezte, hogy ezt az infót még annyiszor kell majd elmondania, hogy a végére az élet kedve is elmegy. 

- Nagyszerű... - sóhajtotta Amy és indult meg kocogva a családja felé. - Be! - csettintett egyet határozottan, mire a szeme előtt megjelentek a szokásos ikonok. - Oké, alapszabályok! Első, senki ne énekeljen. A Libris Fabula hatásával ellentétben ez most valamiért úgy működik, mint egy... furcsa burok. A lényeg az, hogy a könyv a gyermekkori énünkre próbál hatni. Azokra az érzelmeinkre támaszkodik. 

- Ezért nem változtam át egyből Zörgőfürgévé... - értette meg Ed az összefüggést. - Csak amikor Hall rávilágított a hasonlóságokra. 

- Fogalmam sincs miről beszélsz apa, de hiszek neked. - válaszolta tárgyilagosan Amy. - Illetve... valahogy szerintem meg kéne próbálni Adelt és Lenát a legvégén összeszedni. Arra tippelek, hogy minél fogékonyabb valaki a gyermeki énéjére annál könnyebben tudja újra az elméjét is a hatása alá vonni a könyv. 

Ed gúnyosan Hallre nézett. 

- Te meg ezért lettél Aphrodité. Kedvenc meséd a Herkules volt. 

Hall válaszul kiöltötte a nyelvét. 

- És ami azt illeti a gyerekes viselkedést is limitálnunk kellene addig, amíg ki nem jutunk innen... - Amy nagyon hirtelen hallgatott el és közben finoman az ajkára harapott, ugyanis fogalma sem volt róla, hogy fognak innen kijutni. - Akkor már más sztoriban is voltatok. Hogyan közlekedtek? 

Percy, Thalia és Nico válasz gyanánt csak összeillesztették a fegyvereiket, mire ismételten megnyílt egy újabb átjáró. 

- Óvatosan. - figyelmeztette Carmen a felnőtteket, Samet és Demetriát, mielőtt átsétáltak volna a kapun, főleg mert az előbb még feltörölték a talajt az arcukkal. 

Amy tátott szájjal pillantott végig a túloldalon a ruhájára, ami egy egyszerű kis ruha volt, elől egy köténykével. Alaposan végig mérte a falut, ahová került, majd pislantott hármat. 

- Ez a szépség és a szörnyeteg. - mondta ki hangosan a gondolatait. - Yui... 

A nővérét rögtön kiszúrta, ahogy egy aprócska kosárral sétált át a hídon és közben énekelt. Amy szeme rögvest megvillant. 

- Csináltatok már mese gyorsítást? - kérdezte a szüleitől. 

- Aha. - biccentett Hall. - Konkrétan a kishableány háromnegyedét áttekertük Percyvel és Eddel.  Miért? 

- Mert a Szépség párja a szörnyeteg és ha Yui a szépség, akkor a szörnyeteg...

- Aaron. Igazából őt itt is hagyhatnánk...  - vetette fel Ed. 

Amy mérgesen az apjára pillantott. 

- Itt hagyjunk téged is? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét, de a kívánt hatást elérte az apja csendben maradt. Ritkaság...

- Akkor lőjük meg Yuit azzal a szigonnyal! - jelentette ki Percy és már meg is emelte az emlegetett fegyvert, Yui pedig alig három másodpercen belül újból önmaga volt. 

Beavatták őt is, majd megindultak a Szörnyeteg, azaz Adam herceg, avagy Aaron kastélyába. 

- Egy a baj az elméleteddel, húgi... - kezdett bele Yui, amint képe került, hogy pontosan mi is történt. - Dan, Junie, Lin, Nat, Aelin, Brady, Adel és Lena még nemrég töltötték be, vagy bőven messze vannak még a 15. életévüktől. Könnyen lehet, hogy ők még benne vannak kellően a mese világában. Izzy és Bred pedig még nincs meg, tehát nem állunk jól. Van tippetek, hogy ki kicsoda lehet? 

- Hát... Szerintem Izzy lehet, hogy meghalt... - szólalt meg Hall, mire többen furán néztek rá. - Mármint... Izzy életének javát jelenleg az teszi ki, hogy anya. Mi az az egy szerep, ami szinte minden disney mese első tíz percében kiesik? A szülők egyik, vagy minkét tagja. 

- És ha a Kronosz alatti időket eleveníti meg nála is a mese, ahogy Ingridnél tette? - vonta fel a szemöldökét Ed. 

- Ki az, aki gonoszabb a Gonosz Királynőnél?! - kérdezte sértett hangon Ingrid. 

- Nem tudom... Van az a 2021-es mese, a Raya és az utolsó sárkány. Ott van az a fura fekete felhő, ami fél a víztől és mindent kővé dermeszt és tökre úgy néz ki, mint valami káosz izé. Lehet azzá vált Izzy. - köszörülte meg a torkát Lucy. 

- Druunok, te! - szólalt meg Nico. - Percy, nem nézted azt a mesét a gyerekeiddel? 

- Nem rémlik... - vonta meg a vállát Percy. 

- Joenak, Rosenak és Diának az volt a kedvence... 

- Meg neked is. - szólt be Thalia. 

- Mindegy. A lényeg az, hogy lehet, hogy azzá a valamivé vált Izzy, vagy tévedek? - vonta fel a szemöldökét Lucy. - Engem jobban érdekelne, hogy az én gyerekeim mik lettek. Adel és Lena imádja a tündéreket, szinte biztos, hogy azok, de a winx és a többi ilyesmi meséket, azok nem disney által voltak forgalmazva és nincs semmilyen disney alapjuk. 

- Engem meg az érdekelne jobban, hogy Aelin mi lett... - szólalt meg Nico. 

- Hamupipőke. - vágta rá Amy. - Legutóbb is az lett a Libris Fabula alatt. 

- De... Ott te nem délceg herceg voltál és Sven meg a Vadász? - kérdezte óvatosan Ed. 

- De. - mondta ki Amy, majd rögtön meg is dermedt egy pillanatra, aztán tovább sétált. - Francba... Akkor nincs összefüggés aközött és bárki lehet Sven, Aelin és Dan is... Mi Lin kedvenc meséje?! - kapta a fejét Ingridre. - Junie nem mondta nektek? 

Ingrid megrázta a fejét, de Gregorio gyanúsan mélyen hallgatott. 

- Vagy az élőszereplős Aladdin, vagy a Rapunzel, vagy a Jégvarázs.... - sorolta fel végül a férfi. - Legalábbis ezeket baromi sokszor megnézték. 

Ed gondolkodva vonta össze a szemöldökét, majd megtorpant, ahogy kiszúrta a hatalmas völgyben megbújó palotát, ami a szörnyeteg otthona. A férfit is nyomasztotta a tény, hogy Izzy vajon melyik mese hősévé, vagy gonosztevőjévé változott. Egy időben biztos lett volna benne, hogy Izzy valamelyik ravaszabb mesehős vagy gonosz lett volna, mint Demóna, vagy Ursula, de most már nem fogadott volna erre sem. Már nem gyerekek, akik próbálnak megmenekülni. Felnőttek. Munkájuk, családjuk és gyerekeik vannak, megváltozott a felállás. 

Yui lökte be az ajtókat, amikor elértek a palota bejáratához. 

- Hahó! - szólalt meg. - Mi... Adam herceget keressük! - sétált beljebb, majd kiszúrta az asztalon égő gyertyát. - Lumiere! - érintette meg a gyertyát, mire az riadtan meredt rá. - El kell vezetned a szörnyeteghez! 

Ed magában megrázta a fejét. Csakis Yui lehet az, akiben még felnőttként is maradt annyi gyermeki én, hogy ezen a mondaton egyetlen egy pillanatra se akadjon fent. 

A gyertyatartónak sok választása nem volt. A nyugati szárnyba vezette a látogatókat. Ed tátott szájjal nézte a kastélyt, főleg mert gyönyörű volt, kivételesen régi, olyan akár a Buckingham palota, vagy a Szentpétervár. 

- Komolyan... pont egy disney mesében van ilyen kastély... - mormogta az orra alatt. 

Lumiere a herceg magánlakosztályába kalauzolta őket. Yui Amy kezébe nyomta a gyertyatartót, majd a kilincsre támaszkodott és kinyitotta az ajtót. Alaposan végig mérte a szétszaggatott falakat, az arcára halvány megértő mosoly ült, ahogy végig tanulmányozott mindent. 

- Ez csak mese. - emlékeztette Ed. 

- Nem teljesen. - felelte halkan Yui. - A mi érzelmeinkből táplálkozik és Aaron... Nagyon is gyakran hitte azt, hogy ő maga egy szörnyeteg, aki csak kihasználja az összes lányt, hála Erósz képességének. Azért tette, mert megtehette. Mert jóvágású, helyes és mert látja a vágyakat és pont ez teheti őt gonosszá. Pedig sosem volt az. - sétált beljebb a lakosztályba Yui. 

- Te meg az vagy, aki meglátta a szépséget a szörnyetegben? - gúnyolódott Ed. 

- Nem. - rázta meg a fejét Yui és nézett hátra az apjára. - Én az vagyok, aki nem félt tőle. 

Ed összevont szemöldökkel nézte, ahogy a legidősebb lánya a teraszon lévő kisasztalhoz sétál, amin ott volt a mágikus rózsa. A férfi csak a szeme sarkából látta, hogy Hall hozzá lép. 

- Sose akartad megérteni őket... - köszörülte meg a torkát, de egyáltalán nem beszélt hangosan, csak Ed hallhatta, hogy mit mond. 

- Nem tagadom. - vágta rá, majd hirtelen fordult a nő felé, ahogy egy régi emlék, amit sosem értett teljesen felelevenedett a szemei előtt. - Miért kérted meg anno Aaront, hogy vigyázzon Yuira? Miattad lettek barátok, holott tudtad, hogy Aaron ereiben mely istenek vérvonala bújik meg. Miért... kérted erre mégis? 

- Valami azt súgta. - figyelte a lányát Hall. - Abban a pillanatban, hogy Aaron megnyugtatta Yuit, hogy Yui... beavatta őt a rémálmaiba, amiket velem sosem osztott meg... Mintha lett volna egy közös dolguk. Valami, ami mindig segíthet rajtuk. Aaronön és Yuin egyaránt. Igazam lett, nem? 

- Kimaradhatott volna az a rész, hogy dugnak egymással, majd összejönnek és amennyiben túléljük Iranát, akkor Aaron a vejem lesz... 

- Khm... Amy... - akarta Hall Ed eszébe juttatni, hogy Amy jelenleg szerelmes Ian Cabrába. 

- Ne is folytasd! - szólt rá nagyon gyorsan Ed. - Ian... 

Hirtelen kapták fel a fejüket, ahogy csörömpölés zaja ütötte meg a fülüket. Pislogva meredtek a falról leugró lényre, amit talpig szőr borított. Kék szeme villogott, agyarai csillogtak a napfényben. Percy, Nico és Thalia fegyvert ragadott. Ingrid reflexből tolta maga mögé Carment, míg Gregorio ugyanezt tette Sammel, Demetriával és Amyvel. Hall megfeszült Edmund mellett egy pillanatra, de nem ült ki rettegés az arcára, hanem csak és kizárólag a lányát figyelte. 

Edmund is így tett inkább. 

- Semmi keresnivalótok nincs itt! - forgott szinte vérben a lény szeme. 

- Aaron... - suttogta Yui. - Tudod ki vagyok? - lépett óvatosan előrébb. 

A szörny értetlenül mérte végig. Ed az apjára nézett és alig láthatóan biccentett neki, hogy amennyiben szükséges, ne várja meg, amíg Yui részéről elcsattan a szerelmes csók, csak kapja telibe a szigonnyal a fiút. 

- Nem. Kifelé vagy... - villant meg a lény szeme. 

- Na jó, én ezt nem várom meg! - szakította félbe és találta el a lényt Percy. - Bocsi, Yui. Nagyon kezd elegem lenni a disney mesékből... 

- Pedig még lesz pár... - mérte végig Carmen a gyertyatartót. - Te vagy legmenőbb mágikus karakter a varázsszőnyeg és dzsinn után - vigyorodott el összepacsizva Lumierrel.

Aaron szóra nyitotta a száját, mire egyszerre mindenki elkezdte neki ecsetelni, hogy pontosan mi történt, mit keresnek egy mesében, amiből Aaron ha akart volna se értett volna semmit. De történetesen nem a szituáció abszurditása érdekelte.

- Miért vagyok ilyen magas? - több, mint két méter, bár ezt nem tudhatta Aaron.

Hirtelen csend lett, aminek normál körülmények között Aaron örült volna, de most tudta, hogy ez bajt jelent. A fiú egy tükörhöz fordult és elkövette azt a hibát, hogy belenézett. 

- VÁ! - ugrott hátra, félig egyenesen Yuira, aki alig bírta megtartani a száz plusz kilós lényt. - Mi... mi... én... én... Oh! Te vagy Belle! - kapta el Yuit és csókolta meg, mire rögtön elkezdett visszaváltozni normális emberré. - Jaj... végre... Erről ne beszélünk soha se, majdnem vége lett a modell karrieremnek... 

- Na, megvolt a happy end! Menjünk! - koppintott a talajra Percy, míg Thalia belevágott egy villámot. Nico pedig csak lazán felé legyintett. 

- Miért van náluk... - kezdte volna Aaron, de Yui mosolyogva leintette. 

- Majd elmesélem. 

~~~

- Miért van ilyen sötét? - mérte végig a helyet Nico.

- Hol a francban vagyunk?! - kérdezte diszkréten Hall.

- AÚ! Ki tapos a lábamon?! - kiáltotta Amy. 

- Gondoltam biztosítom a helyemet az esküvődön. - vágta rá Carmen, aki ezek szerint a vétkes volt. 

- Kuss már! - szólalt meg Ed, mialatt végig tapogatta a falat. Keresett valamit. Bármit. Hirtelen találta meg a reteszt és nyitotta fel óvatosan az ajtót, alig fél centire, mire ijedten le is engedte. 

- Mi az? - kérdezte Ingrid. 

- Megvan Lin és Izzy is... - suttogta. 

Hall és Ingrid egyszerre lépett a csapóajtóhoz és nyomta fel a szélét, mire kiszúrták Izzyt. Hosszú fekete haja a válláig ért és olyan fiatalnak tűnt, mint aki nincs harminc éves. Mellette pedig ott állt egy fiatal... 18 év körüli lány és Ingrid nem ismerte volna fel, ha Ed nem jelenti ki, hogy ő Lin. 

- Ez Lin?! - suttogta Ingrid. 

- Ühüm. A könyv tette. - biccentett egyet Hall. 

- Miért ilyen hosszú a... uram istenek... - siklott végig a nő tekintete a hosszú, nagyon hosszú szőke hajon... - Aranyhaj. Lin lett Aranyhaj. Izzy meg... 

- A Nyanya Banya, aki elrabolta Aranyhajat, hogy fiatalon tartsa. Avagy... nem fejtem ki, ahogy látom úgy is jön a dal... Pascal már intett is Linnek... 

- Látni akarom a fényeket! - kiáltotta hirtelen Lin, majd hosszas magyarázkodásba kezdett arról, hogy a repülő fények azok nem csillagok és, hogy nyilvánvalóan miatta jelennek meg. 

Izzy szikla merev arccal sétált az ablakhoz. 

- Ki akarsz menni ? Ugyan Aranyhaj.... - és azzal a lendülettel el is kezdett énekelni. - Gyere te kis törékeny virág! Még alig egy bimbó vagy csupán. Nekünk ez a torony a világ!

- Tudom de... - próbálkozott Lin.

- Csak itt vagyunk mi biztonságban. - folytatta az éneklést Izzy. - Mindig tudtam eljön az a nap majd. Mikor innen elkívánkozol. Vésd be a szíved mélyébe. Anyád a tét! Anyuci óv, beszéltünk már erről, odakint csak ráfázol. Anyuci óv, ha a világ rád tör, s mindeneden átgázol. Banditák és mérges bokor örvény, kannibálok kint, csak ez vár rád.

- De... - próbálkozott tovább Lin.

- Mit mondjak még, mért bosszantasz? Anyuci óv, anyucika megvéd, kicsikém ez épp elég. Szívedbe rejtsd, el ne felejtsd, Anyád a tét! Anyuci óv, anyucika megvéd. Egyedül nem élnéd túl. Ápolatlanul, elhagyatottan, azt, ami körötted dúl. Hiszékeny is vagy, néhanapján piszkos. Bizonytalan, tétova, hmm, sőt, álmodozó, semmiben sem biztos. Érted mondom, így szeretlek! Anyucika óv, anyucika megvéd. Mára ennyi épp elég!

Lin kétségbeesetten meredt Izzyre, majd hozzá rohant és a mellkasára hajtva a fejét megölelte.

- Aranyhaj?

- Igen?

- Ne kérd azt, hogy elmehess a toronyból, soha!

- Igen anyám. - bólintott Lin.

- Nagyon szeretlek téged édesem. - simított végig a haján.

-  Én annál is jobban.

- Nálam nem jobban. - majd ismét énekelt, lágyan és kedvesen. - Mondd, hogy maradsz, s mindent megkapsz. Anyád a tét!

Ingrid és Hall egyszerre rázta meg rosszallóan a fejét, majd össze is néztek. Egyikük sem egy példás szülő. Ingrid kém, ráadásul a lányát és a fiát is annak neveli, pedig épp eszű anya nem tenne ilyet. Hall pedig tíz éven át gyakorlatilag halottnak tette magát. De... Mind a ketten pontosan tudták, hogy Izzy nem hiába ez a disney gonosztevő lett. 

- Ne hagyjátok, hogy elmenjen! - próbálta meg kinyitni a csapóajtót Ed, de az meg se moccant. - Ne már! Ne, ne, ne! - nézték végig, ahogy Lin leengedi a haja segítésével Izzyt. - Francba... 

- Csodás... A Nyanya Banya innentől nem jelenik meg kábé a sztori feléig a mesében... - köszörülte meg a torkát Gregorio. - Na... Menjünk neki többen vállal... Fiúk!

Ám odakintről egy hatalmas puffanás hallatszott, mire mindenki az egy centis réshez tömörült, hogy lássák mi történt. 

- Ah! Végre egyedül! - hallatszott kintről egy férfias hang. 

- A fiad így fog kinézni?! - esett le Ingrid álla, ahogy kiszúrta Dant, aki egy táskát ölelgetett, majd egy újabb hangos puffanás következett, ahogy Lin fejbe vágta egy serpenyővel Dant, aki elájult. 

- Nyissuk ki, még egyszer Izzy vissza fog jönni, mert Aranyhaj elküldi festékért! - szólalt meg Carmen és ment neki vállal az ajtónak, de az meg se moccant. 

Valami csoda folytán a hangok nem szűrődtek fel, de egyszerűen a csapóajtó meg se moccant, a rés pedig túl szűk volt, hogy a szigony hegye beférjen. 

- A rohadt életbe... - mormogta Ed, miközben Hallre förmedt. - Igazán segíthetnél!

- Itt nincs sárkány képességem. Esetleg a Shrekben lenne, de az Aranyhajban vagyunk. Amúgy meg... emlékeztetlek, esélytelen a dolog, úgyhogy inkább röhögök Linen és Danen. Még disney mesehősként is Dan azonnal belezúgott... Lin meg szarik rá. - nevette el magát. - Na, indulnak... 

- Mi?! Máris?! 

- Ha emlékeim nem csalnak... Kell lennie egy belső lépcsőnek is, ami egy lejárathoz vezet... - tapogatta végig Hall a falakat. 

- Asszem meg... - csörömpölés zörgéss hallatszott, majd Aaron nyögése... - Igen, megvan...

Ed hangosan felnevetett és utána megpróbálta az apjára kenni, amikor Yui és Hall is oldalba könyökölte őt. 

Öt percbe tellett, hogy kijussanak a toronyból és addigra Lin és Dan, továbbá a kis zöld kaméleonnal, Pascallal, már messze jártak. 

- Alig hallom az éneküket... - követte a hangokat Ingrid. 

- Hol az a fura kacsa? - kérdezte hirtelen Amy. - Valami kacsába mennek. 

- Mi van?! - meredt rá értetlenül Percy. 

- A csúcs kis kacsa! - vágta rá Carmen. - Gyerünk! Gyerünk!

Átvágtak az erdőn, egészen az útig, majd ahogy kiszúrták Dant és Lint lefékeztek.

- A csúcs kis kacsa! - rikkantotta Dan. - Platinás hely! Nem akarom, hogy megijedj és haza menj... - gúnyolódott tenyérbe mászó vigyorral. 

- Hát... szeretem a kacsákat. - mosolyodott el aranyosan Lin.

- Szupiii! - gúnyolódott tovább Dan. 

- Lődd meg őket! - szólalt meg Yui. 

Percy egy-egy fénynyalábot lőtt ki Danre és Linre, de azok mintha mi sem történt volna meneteltek tovább. 

- Mi a... Mért nem működik?! - akadt meg ezen a tényen Percy, ismét kilőtt egyet-egyet, de Dan csak kinyitotta az ajtót és bement a kocsmába. - Elromlott? - emelte fel a szigonyt, majd fogta és az egyik fára irányította, ami rögtön átváltozott egy fából készült kisfiúvá... - Nem vágom... 

- A mese hatalma... Ők gyerekek. Felnőttnek néznek most ki, de belül gyerekek, nem hat rájuk. - értette meg a logikát Amy. 

- Akkor most mit csináljunk? - tette fel a nagy kérdést Carmen, majd mindenki egyszerre fordult Ed felé. 

- Mi van?! Nem én vagyok az ereklye szakértő!

Ekkor fordult mindenki Amy felé. 

- Ööö... - bámult a családtagjaira értetlenül és döbbenten Amy. - Hát... Öhm... - simította hátra az egyik hajtincsét, mert hirtelen... nagyon zavarba jött, majdnem annyira, mint kiskamaszként, amikor belevágtak a kulcshajszába. - Öhm... - kezdte el felcsavarni a hajtincsét az ujjára.

- Be! Azt szoktad ilyenkor... - emlékeztette a lányt Sam.

Amy pislogva meredt néhány másodpercig Samre, majd hevesen megrázta a fejét. Ez a Libris Fabula lesz, biztosan az.

- Be... - mondta ki Amy, de nem történt semmi, mire Ed és Hall is egyszerre hajoltak előre.

- A francba... Nem a szigonnyal lesz a baj... - kezdte Hall. - És nem azért nincs erőnk, mert nem lehetne a mesében, hanem mert a mese nyomja el....

Hall alaposan végig mérte a lányát, mégis Ed szólalt meg hamarabb.

- De Amyt... Próbálja visszavinni, hogy gyermek legyen. Nálunk miért nem?

- De. Csinálja... - járt folyamatosan Ingridnek a szeme Ed és Hall között. - Szerintem utoljára gyerekként járt ennyire egy rugóra az agyatok és értettetek ennyi mindenben egyet. Húzzunk bele és mindenki ragaszkodjon a mostani életéhez. Mantrázzátok magatokban, hogy kik vagytok és vissza kell hoznunk a szigony erejét.

- Várom a javaslatokat... - vágta rá gúnyos mosollyal az arcán Percy.

- Hé, hé! Katonák! - intett hirtelen Carmen.

- Oh, ne már... - nyögött fel Amy, mert tudta mit jelent ez. Dant és Lint jó időre szem elől tévesztették.

- Most mi legyen? - harapott az ajkára Demetria. 

- A királyságba tartanak, nem? Állítsunk csapdát. - vetette fel Aaron és mivel jobb ötlettel senki sem állt elő, így megindultak a táblák által vezetett ösvényen keresztük a királyság felé. 

- Amúgy engem már csak egy dolog érdekel... - szólalt meg óvatosan Ingrid. 

- Hogy hol van Junie? - kérdezte Gregorio. 

- Nem, az nem foglalkoztat különösebben. Ügyes gyerek, feltalálja magát és amúgy is alig volt gyermekkora, legalább behozza a kémes éveket most, egy szóval, ellesz. Inkább az aggaszt, hogy ha Izzy a Nyanyabanya, akkor hol a fenében van Bred? 

Csend állt be a család körében. Ingrid várakozóan pillantott hol Edre, hol Amyre, hol pedig Yuira, hiszen rajta kívül ők lennének itt a nagy agyasok. Demetria ugyan sok filmet megnézett Sammel, de a disney mesékért azért ilyen szinten nem rajong. Kivéve talán az Oroszlánkirályt. 

Ed megvont a vállát, Amy megdöntötte a rekordod hadoválásban, Yui pedig elkezdte rágni a körmét, mint amikor gyerekkorában ideges volt. Ez utóbbit, amint Hall észrevette rácsapott a papíron felnőtt lánya kezére. 

Samnek úgy tűnt, mintha órákig tartana elérni a királyságba, ahol további ember tömeg fogadta őket, akik mindannyian az eltűnt királylány, azaz Aranyhaj születésnapjának ünnepségére készültek. Alaposan elkezdték megtervezni a csaptát, térképen megalkották, hogy pontosan hol próbálják meg Dant és Lint elkapni, amíg a szigonyt működés képessé nem tudják tenni. Az éjszaka folyamán Percy, Thalia és Nico mindent megtettek féltizenegyig, hogy a szigonyt valahogy ismét uralhatóvá tegyék. Hogy miért csak féltizenegyig? Nos, egy bizonyos kor felett az ember hamar elfárad. Utána Edmund próbálkozott, de a szigony... csak gyengült. Működni működött és nem értette miért. 

Reggel pedig nem csináltak mást, csak várták, hogy Dan és Lin megjelenjen. Nem lehet olyan nehéz kiszúrni egy kb. 20 méter hosszúságú hajat, nem?

Hát, mint kiderült... de. Meglehetősen nehéz. 

- Biztos ez az a tér, ahol Linnek táncolnia kéne? - kérdezte a torkát köszörülve Carmen. 

- Igen! - vágta rá Amy, aki egy rögtönzött, az egyik árustól vásárolt távcsővel kémlelte a teret. 

- Biztos nincs... nem is tudom... három, esetleg négy ugyanilyen tér? 

- Biztos! 

- Jó, csak kérdeztem.... - vonta meg a vállát a lány. - Mert... nem is tudom... Itt kéne már lenniük, nem?

- Nem tudom! Ne idegesíts már! - könyörgött Amy. - Oh, oh! Aranyhaj és a tolvaj egy óránál! Percy! - rikkantotta. 

A férfi célba vette őket a szigonnyal és amint elsült a fénynyaláb, egy utcai árus belépett a fénysugár elé és kacsává változott. 

- Hoppá... - mormogta Percy. 

- Ne játssz inkább ezzel... - nyomta le a szigonyt Ed. - Oké... újra tervezés. Este, amikor csónakáznak, majd akkor találjuk el őket. Kell egy csónak!

- Miért érzem az, hogy a Libris Fabula nagyon nem akarja elengedni őket... - szólalt meg Nico, aki csak egy furcsa lepényt tömött magába, amit az egyik árusnál vett... illetve... a sisakot használva árnyékként elemelte. 

- Miért akarná? - horkant fel egy szemforgatás kíséretében Hall. - Kicsik, szerelmesek, megtestesítik a tökéletes disney hercegnőt és herceget... illetve, jelen esetben hercegnőt és tolvajt. 

Mindvégig szemmel tartották Dant és Lint, figyelték, ahogy azok ketten a mesének megfelelően, gyakorlatilag két nap leforgása alatt egymásba habarodtak. Amy résnyire összehúzott szemekkel figyelte azokat a jeleket, amiket a kicsiknél is észrevett. Az el-el révedő tekintetet, a szemcsillogást és az aprócska mosolyt a szájak sarkában. 

A csónak kislétszámú befogadó képessége miatt, összességében hatan szálltak vízre. Percy, Ed, Yui, Aaron (aki ki nem hagyta volna ezt a jelenetet, valami idióta Bázisos esetre hivatkozva, amit csak Yui és Ed értett), illetve Hall és Ingrid. 

Percy már akkor használni akarta a szigonyt, amint kiszúrta Dant és Lint, de Yui elkapta a karját, megszorította a férfi csuklóját és enyhén megszorította, jelezve, hogy várjon még egy kicsit. 

Yui mosolyogva fonta össze Aaronnével az ujjait, majd a fiú vállára hajtotta a fejét. 

- Kíváncsi vagyok... - suttogta. 

- Hogy ugyanolyan jól éneklik-e, mint a Bázison az idősebb énjük? - vonta fel a szemöldökét Aaron.

- Ihi. - bólintott széles mosollyal a száján Yui.

És valóban... Lin hamarosan rá is kezdett az énekre, amitől Yui arcára, ha ez egyáltalán lehetséges, még szélesebb mosoly ült ki. Aaron vállára hajtotta a fejét és a fiú... még azt is kiszúrta, hogy Ed ajka is halványan, de mosolyra húzódik. 

- Nap, mint nap ültem a sötétben. Szorongtam, féltem egyedül. Nap, mint nap, akárhová néztem, körbe vett egy űr. Meg jöttem minden olyan szép itt. Remélem utam véget ért. Itt állok egy jelt várok, hogy szívem célba ért. Végre látom már a fényt, és az árnyak messze járnak. Végre látom már a fényt, mint a tűz úgy hull körém. Ez a perc a boldogság színes álom képek várnak. Minden szép, minden olyan más lett, most hogy látlak én. - ment végig a bekezdésen Lin, melynek végén Ed óvatosan elvette a szigonyt az apjától. - Szeretnék adni neked valamit... - váltott át a szövegre Lin és a végére odakerült a kistáska Danhez és a fiú is rákezdett az éneklésre.

- Nap, mint nap szinte nem is éltem. Féltem mint eddig soha még. Nap, mint nap tűnődtem az éjben. Miért nincs ez másképp? Megjöttem kincskereső szemmel. Megjöttem utam véget ért. Itt volt Ő és rám várt Ő, így szívem célba ért.

Ed szeme hirtelen elkerekedett. 

- Van egy ötletem! - szólalt meg, elrontva a pillanatot, mire Yui és Aaron egyszerre pisszegte le őt.

- Jaj, ne most akarjatok itt visszaemlékezni arra, ami a Bázison történt! - bosszankodott Ed. - Gyerünk evezzetek! Hozzuk előre az első csókot és lőjük meg közben a szigonnyal őket. 

- Öhm... Akkor azt nagyon gyorsan kéne, mert emlékeim szerint ha a közös rész lemegy, akkor....

Yui csak belenyúlt a vízbe, de nem történt semmi. Az öccsére és Linre nézett, akik egymás kezét fogták, teljesen elveszve a másik tekintetében és még kezdett a zene belassulni, ami... Amúgy honnan szól ilyenkor a zene?! Mindegy. 

Yui idegesen zárta ökölbe a kezét a víz alatt, de az meg se moccant. Pascal, a kaméleon elvörösödött, ami azt jelentette, hogy mindjárt jön az a bizonyos majdnem első csók. Esélytelen, hogy oda érjenek. 

- Ne már! - mordult fel. 

- Nem fog menni... - rázta meg a fejét lemondóan Ingrid. - Milyen lehet örökké egy mesében élni? 

Yui agya hirtelen borult el. Nem. Nem ezért stresszel évek óta, kell fel reggelente gyomorgörccsel, ahogy látja, hogy Sven és Amy nem azokkal a személyekkel vannak, akikkel kéne. Semmi baja nem volt Ethannel, és Madisont is kedveli, de... nem ez a családja sorsa és az övé sem az, hogy itt rekedjen egy nyavalyás mesekönyvben. Nem. Az ő sorsa az, hogy megmentse a családja életét. Az ő sorsa az, hogy Iranát legyőzze. Nem ez a hülye könyv! 

A víz hirtelen remegett meg, duzzadni kezdett és egy villám gyorsaságával lőtte ki magát neki egyenesen Dan és Lin csónakjának. Ed pontosan akkor lőtte ki a fénynyalábot, amikor Lin előre esett, rá egyenesen Dan ajkaira. 

- A rohadt! - esett ki majdnem a csónakból Ed, ahogy hatalmas fényesség vonta be a Danék csónakját, mintha tűz ütött volna ki rajta, de szerencsére nem ez történt. 

A 18 éves Dan és Lin eltűnt és a helyükön a két 13 éves kamasz ült. Pislogva néztek körbe, majd ahogy Dan meglátta az anyját, az apját és a nővérét integetni kezdett.

- Nem mondjátok komolyan, hogy vissza teleportált az a rohadt könyv?! - kiáltotta oda. 

- De! - vágta rá Percy. - Majd elmeséljük, vadásszuk le... 

- Anyát. - emlékezett vissza Lin arra, hogy mi történt az elmúlt időszakban. - Ez egy jó nagy célzás anyám személyiségét illetően, mint szülő, mellesleg. - kapta fel az egyik evezőt.

- Ja. - biccentett Ed. - Mert... 

- Mert technikailag azt jelenti meg, hogy az anyám túl óv engem és hiába tartok fejlődésben a kamasz korom küszöbén, nem hajlandó túljutni azon, hogy elmúltam 10. - forgatta meg a szemeit Lin. 

Ed becsukta a száját, majd szélesen elmosolyodott. Igen. Ezért imádta az idősebb Lint. 

Kieveztek a partra és Lin vezetésével megindultak végig a part mentén, amíg meg nem találták azt a helyet, ahol a Nyanyabanya rejtőzködött és figyelte, hogy minden a terve szerint alakuljon. Ami az volt, hogy banditák leüssék Dant és egy hajóval és a koronával visszaküldjék a királyságba, hogy onnan kivégezzék, míg a Nyanyabanya eljátssza a hős megmentőt és Aranyhajat vissza tudja vinni a toronyba. 

- Remélem működik ez a szar... - emelte fel a szigonyt Ed és irányította Izzyre, amint kiszúrta a nőt. 

Izzy megszédült, majd pislogva kapta a fejét a többiekre. 

- Mi... Mi történt? - kérdezte. 

- Hm... Akkor csak Danen és Linen nem hatott. Érdekelne az oka... - mormogta az orra alatt Ed. 

- Gyerekek vagyunk és egy szerelmes pár. Libris Fabula kettő, szigony egy. - vágta rá pontrendszer alapon Lin. 

Ed elhúzott szájjal mérte végig Lint, majd elismerően bólintott. Erre ő nem gondolt. 

- Említettem már, hogy szeretem a jövendőbeli menyem? - súgta halkan Hallnek. 

- Még nem elégszer...

- Hol van Bred? - tette fel a legnagyobb kérdést Izzy, amikor megértette, hogy pontosan, hogy kerültek bele számos mesébe.

- Nem tudjuk. - felelte Ingrid. - Lehet ő nem is ebben a mesében van.

Izzy ajka megrándult és idegesen kezdte el igazgatni a ruhája ujját. 

- Nem... nem ő volt a király? Ha Lin Aranyhaj volt, akkor lehet a király... - kezdte logikusan Izzy. 

- Nem. - rázta meg a fejét Amy. - A kép egyáltalán nem egyezett Bred arcával, haj vagy szemszínével. 

- Nyissunk kaput, menjünk tovább. - javasolta Percy. 

Lin hirtelen rezzent össze és kapta a fejét Pascalra, a kaméleonra, aki az egyik hajtincsét rángatta. 

- Jaj, téged nehogy magammal vigyelek. Nem hiszem, hogy jó ötlet egy mese szereplőt kivinni. - tette le a kaméleont a fa törzsére, de az rögtön futva megindult vissza feléjük. - Pascal... - vitte messzebb Lin a lényt. - Nyissátok ki a kaput, addig én ezt megoldom. 

Percy, Thalia és Nico kinyitotta a kaput, majd amint Lin megindult vissza felé, Pascal lélekszakadva rohant Lin után, aki hiába kiáltott vissza rá, a kis kaméleon a kapu bezárása előtt átjött velük a portálon. 

~~~

Ed, Hall, Ingrid, Gregorio és legfőképp Izzy tátott szájjal meredtek a kapun még kaméleonként áthaladó lényen, ami emberré nőtte ki magát... Egy meglepően Bredre hasonlító emberre. 

- Bred! - mosolyodott el Izzy. 

- Azt hittem otthagytok! - kiáltotta Bred és tápászkodott fel a földről. - Nagyon szar állatnak lenni egy mesében! Hihetetlenül! 

- De... hogy... - kezdte pislogva Hall. 

- Eltaláltam őt is a fénynyalábbal, nyilván ahogy Dan és Lin kikerült a könyv hatása alól, úgy Bred is. Csak pechünkre Lin állatokkal beszélő képessége is eltűnt. - fejtette meg a rejtvényt Ed. - Ugye Lin? Lin...?

A felnőttek, illetve Sam, Demetria, Amy és Carmen csak ekkor fordultak meg és riadtan hátra is léptek, ahogy felajzott íjak meredtek rájuk. Mindemellett... Dan és Lin nem volt sehol sem. 

- Junie! - szúrta ki a fiát Ingrid, ő volt az egyetlen, akinek a kezében egy kard volt. 

- Nathaniel... - látta meg a saját fiát Izzy is. 

Nat csak résnyire összehúzta a szemeit és Juniehoz hajolt. 

- Skarlát Vill... ezek minket néznek... mit is mondott? 

- Nem tudom Little John... - mérte végig őket Junie. - Nem néznek ki adószedőknek vagy gazdagnak. Lehet, hogy nem János herceg alá tartoznak... 

Ed az ajkára harapott, ahogy rájött, hogy melyik... hát... valamelyik feldolgozásába kerültek a Robin Hood-nak. Robin cimboráivá vált Junie és Nat. Dan és Lin pedig eltűnt. Hirtelen nagyon, nagyon rossz előérzete lett. 

- Öhm... mi Robinnal szeretnénk beszélni... - emelte fel megadóan a kezeit.

- És milyen ügyben? - vigyorodott el Junie.

- Hagyd őket Vill! - hangzott a fák közül, majd elő lépett Dan, mögötte alig láthatóan Lin. - Figyelnél Marianre? 

- Tudok vigyázni magamra Robin! - vágta rá felszegett állal Lin. 

- Nem hagyom, hogy a zsarnok bácsikád visszavigyen téged a palotába... - mordult fel Dan és indult meg Edmundék felé. 

Yui és Aaron tátott szájjal meredt Danre, hiszen... az előbb még teljesen normálisan viselkedtek! Ennyit jelent az, hogy ők... még kicsik? Jó nem, a kamaszkor küszöbén vannak, de akkor is! Tényleg ennyit, hogy ilyen hamar ismét a behálózza őket a könyv?!

- Lerendezhetjük ezt gyorsan? - vigyorodott el Ed és nem várt. Rögtön kilőtte a fénynyalábot, mert... vannak dolgok, amiket nem tud vagy nem akar kezelni. Jelenleg nem biztos benne, hogy ez pontosan melyik kategóriába is esik.

Fél másodperccel később Dan, Lin, Nat és Junie immár nem karakterhősként meredtek rájuk. 

- Már megint?! - kérte ki magának Dan. 

- APA! - rikkantotta Lin és vetette Bred ölelésébe magát. - Te voltál Pascal! Logikus... Hogy nem jöttem rá?!

- Már bocs... De mi van?! - meredt rá Ed. - Miért logikus?!

Lin pislogás nélkül meredt Dan apjára. 

- Nos... - kezdte gúnyos hangnemben a lány. - Pascal értelmezhető a szokásos segítő karakternek, aki kisállatként ott van a hercegnő mellett, mert minden hercegnőnek kell valamilyen állat, vagy varázslatos lény. De... - nyújtotta el a szót. - Pascal tekinthető egy fajta, "apa" karakternek, hiszen Aranyhaj életének nagy részében ott volt, ő volt a segítője, tanácsadója, barátja és nevelője, aki még az őrült ötleteit is támogatta a lánynak és ha ezek az ötletek rosszul is sültek el igyekezett megmenteni, lelkitámaszt nyújtani neki. Tehát... 

- Értem, értem, értem! Ne folytasd! - vágta rá Ed, majd hajolt Hallhez és halkította le a hangját. - Én is ilyen okoskodó tudok lenni? 

- Te mindig az vagy. - mosolyodott el Hall és jól látta, hogy Ed is halványan mosolygott. 

Bred szintén elmosolyodott, míg Izzy csak idegesen összefonta a mellkasa előtt a kezeit. 

- Nagyszerű. Én Nyanyabanya vagyok, apád meg egy kaméleon... - tette hozzá. 

- És technikailag, de egy félre rúgással képes vagy elintézni őt. - egészítette ki Lin. - Hiszen, amikor a Nyanyabanya bántani akarja Aranyhajat, Pascal neki megy, de a nő elrúgja, tehát Pascal támogatása a Banya akaratával szemben semmit sem ér... 

Izzy ajka mérgesen megrándult. Bred bölcsen hallgatott. 

- Tudom tetézni... - tette hozzá aranyos mosollyal a száján Lin. 

- Nem kell... - mormogta Izzy, de Lin folytatta. 

- A Nyanyabanya azt hiszi az ideált a tolvaj rúgta fel, pedig valójában a lány sokkal korábban önállósodni szeretett volna. 

- Felfogtam! - csattant fel hirtelen Izzy, mire csend lett és még az eddig bámészkodó cimborák is leengedték a fegyvereket. 

- Nyugi fiúk! - emelte fel a kezét Dan. - Minden oké! Szabad foglalkozás. 

- Oké... ki magyarázza el, hogy mi történik itt? - vonta fel a szemöldökét Junie. Öt perc alatt be is avatták őket. 

- És még hány sztori van hátra? - kérdezte Nat, de választ nem kapott. - Nagyszerű. Akkor haladjunk. 

Újabb kapu nyílt meg és amikor átléptek a túloldalára egy palota kellős közepére kerültek, ahol emberek hevertek mindenhol, látszólag mély álomba merülve. 

- Ugye ez nem a Csipkerózsika? - kérdezte felvont szemöldökkel Hall. 

Ingrid összevont szemöldökkel lépett az egyik lovaghoz, aki... Valahogy furcsa volt. 

- Öhm... Nem. Illetve... nem hiszem, mert ez a férfi halott.

- Itt pedig valakik elégtek. - szólalt meg Amy pár lépéssel messzebbről. 

A család minden tagja a lány mellé sétált, majd mindenki gondolatát Carmen mondta ki: 

- Hol a francba vagyunk? 

Sárkány ordítás rázta meg a helyet, mire mindenki összerezzent. 

- Demóna sárkányként? - suttogta Dan. 

- Nem tudom... - felelte Lin. - Ha igen, akkor a legmagasabb toronyban kell lennie Csipkerózsikának. 

- És ha ez nem a Csipkerózsika? - vonta fel a szemöldökét Junie. 

- Akkor megszívtuk. - válaszolta meg a kérdést Carmen. 

- Menjünk. - javasolta Ed. 

Perceken át bolyongtak a folyosón, amíg nem találtak egy térképet, ami alapján rájöttek, hogy lehet eljutni a legmagasabb toronyba. Onnan már csak egyetlen egy feladat volt, kikerülni a sárkányt. 

- Svent meg kéne találni. - mondta Amy. - Nyilván ő a herceg, aki megmenti Csipkerózsikát, azaz Maddiet. 

- Aha, nyilván! Gyere! - kapta el Dan Lin kezét és futottak felfelé a lépcsőn, egészen addig, amíg egy retesszel lezárt szobához nem érkeztek. Ez volt az utolsó szoba a tetőtér előtt. 

Dan villámgyorsan kikapott egy tolvaj kulcsot a zsebéből és feltörte a zárat. Nathaniel és Junie pontosan akkor értek fel, amikor kinyitotta az ajtót, majd amint beléptek a szülők is elértek a bejárathoz. 

- Oh, a francba! - káromkodta el magát Hall, ahogy meglátta, hogy nem Madison fekszik az ágyban, még csak nem is Jane, pedig az is jobb lett volna, hanem Aelin. 

- Aelin Csipkerózsika?! - akadt ki Amy. - Ennyi. Kész. Lődd meg, nem fog másképp felébredni! 

Lin szóra nyitotta a száját, de Percy addigra visszavette a szigonyt Edtől és meglőtte Aelint, de a lány meg se moccant.

- Erre akartam kilyukadni... Kettő-egy az állás, megint. - mondta. 

- Miért?! - értetlenkedett Ed. 

- Libris Fabula, plusz átok kontra a szigony ereje. - vágta rá Lin, mire Ed vágott egy grimaszt. 

- Kezdem megutálni a meséket... Franc se érti a logikájukat! Dehát Samet is visszahoztuk!

- Sam Herkules volt és nem mentális átkot kapott, hanem fizikálist, azt is félig. 

Junie a vita alatt összevont szemöldökkel hajolt oda Danhez, aki elmélyülten bámulta a helyet. 

- Te... - kezdte Junie. - Csak én emlékszem rosszul... vagy Csipkerózsikának nem rózsa vol a kezében... 

- Pont ezen agyalok! - szólalt meg Dan és fordult vissza Aelin felé. - Sőt, mondok jobbat! Nem ilyen színű volt a hálószobája sem! Ajka piros, mint a rózsa, de Aeliné nem változott! A ruha szabása is más, de a színe megegyezik, viszont a szabás... Az... 

- Shrek... Ott volt virág. De az nem rózsa volt. 

- Százszorszép? - kérdezte Dan. 

- Honnan tudjam?! - meredt rá Junie kérdő tekintettel, de csak megvonta a vállát.

- Skacok! Ősök! Jaj már... Most mit vitáznak?!

- Amúgy a Shrekben is van sárkány, az lesz szamár csaja! - hozta fel ezt a pontot is Junie. - Ha nem lenne ilyen sötét kinn, akkor az ablakon át kinézve rájöhetnék, hogy egy vulkánban vagyunk-e vagy egy töviserdőben. 

- És ha azért van sötét, mert a vulkán egy rohadt nagy füstfelhőt gerjeszt? - kérdezte Dan. 

- Te vagy a sárkány! Te tudod ezeket!

- Aelin nem is alszik... - szólalt meg hirtelen Nat, mire páran rá is néztek, többek közt Dan és Junie. 

- Nem? - kérdezte Hall előre hajolva. - De... nagyon úgy tűnik. Átok alatt áll. 

- Dehogy áll! - sétált oda Nat és hajolt a lány fölé. 

Junie kapkodva kapta el két kézzel Dan vállát, aki felvont szemöldökkel meredt Natre és az alvó Aelinre. 

- Ez a Shrek lesz! Akkor Aelin Fiona! Te... mi van, ha... ha Nat meg... Shrek! - hadarta el Junie.

- Aelin és Nat?! Eszednél vagy?! - akadt ki halkan Dan, de Yui szinte félre lökte őket az útból, mert látszólag valami döntés kerekedett a felnőttek között... illetve nem, csak Yuinak elege lett. 

- Nat csókold meg! - mondta ki. 

Nat undorodva fordult Yuihoz. 

- Fúj! Te dilis vagy! Egy, nem is alszik! Kettő, ha Csipkerózsika is, akkor várja csak a hercegét, amíg meg nem jön, de én biztos nem leszek az! Előbb állok Demóna varjának!

- Nem jó dolog állatnak lenni! - figyelmeztette őt Bred. 

- Fél állatnak sem. - tette hozzá Aaron, aki megvakarta a fejét. - Eskü mintha bolhás lennék...

- Ez csak egy szófordulat! - legyintett Nat. - És mondom, nem alszik! Hé! Aelin! Hé! Alvilági kis hercegnő! Ébresztő! - rázta meg a lányt a vállainál fogva Nat. 

- AÚ! Hékás! Mi bajod van?! - pattantak fel Aelin szemei. 

Junie csak, mint egy hülye, úgy kezdte el csapkodni a tenyerével Dan felkarját, aki tátott szájjal meredt Aelinre. 

- Látom! Jól van! - tette hozzá Ed fia. 

- Fiúk... - lépett hátulról Lin Dan és Junie közé. - A bátyám Shrek, Aelin meg...

- Fiona királylány. - mondták ki kórusban. 

- Igen. - biccentett Aelin és ült fel. - És várom azt a bátor vitézt, aki majd megment. 

- Nagyszerű... - mormogta Nat. - Legalább a külső szépségedet, végre tükrözi a benned rejlő csúf ogre. 

 Aelin hirtelen elsápadt, majd a szeme megvillant. 

- Bennem rejlő csúf ogre? Már bocs, te... te... kissrác! Ez rólad is elmondható, mert hiába vagy kívülről egész jóvágású, attól még egy kocsmáros elitebb stílussal rendelkezik! - szállt le az ágyról Aelin. 

- Jaj, mondja ezt az elkényeztetett kis hercegnő! - gúnyolódott Nat. 

- Bezárva töltöttem az életemet!

- Igen, innen tudni, hogy el vagy kényeztetve! 

Yui szemei egy pillanatra összehúzódtak, ahogy kiszúrta, hogy Aelin körül... a ruha... mintha... változna. 

- Nem is ismersz engem! - csattant fel a lány.

- Dehogynem! Nagyon is jól ismerlek! - kezdett bele Nat. - Megjátszod magadat, előadod a nagymenőt, akinek van vér a pucájában. Ha harcról van szó van is, de amint oda kerülsz, hogy kiállj magadért és lépéseket tegyél az élet felé, inkább... - mutatott körbe. - Bezárkózol egy toronyba! 

- Nat vigyázz! - szólalt meg Yui, ahogy kiszúrta, hogy Aelin ruhája eltűnik és a helyére a szokásos fekete dzseki, farmer és karperecek kerültek, amikből rögtön elővillantak a pengék. 

Nat hátra ugrott, be egyenesen Dan és Junie közé, félig a húga karjába, aki riadtan felkiáltott. Aelin pedig leállt. Mindenki Aelint bámulta, míg Aelin a többieket, majd a falakat mérte végig. 

- Dan! Mi a francot csináltál?! - kiáltott rá. 

- Ez Aelin! - vigyorodott el Dan.

- Persze, hogy Aelin vagyok, mégis ki lennék?!

- Hát az előbb még Fiona voltál... - tájékoztatta Dan a lányt. 

- He?

Ed nyelt egyet és kivételesen Ingrid hamarabb kimondta a gondolatait. 

- Hm. És még, hogy az igaz szerelem a kulcs, az igaz gyűlölet se rossz. - nevette el magát. 

Egy újabb beavatás után megnyitották a kapukat és ismét mesét váltottak.

Amy lába nem szilárd talajt fogott, ahogy átlépte a kaput. A lány hasra vágódott és ha Carmen és Gregorio nem lett volna elég gyors akkor a vízben landolt volna.

- Ez nem lehet igaz! - kiabálta el magát Lin. - Sohaország!

Amy körbe kémlelt és valóban egy hegyekkel körbe vett sziget terült el velük szemben. Ők pedig éppen egy aprócska kis sziklán landoltak, jó messze a parttól.

- Nagyszerű... - szólalt meg Thalia. - Ha nincs erőnk, hogy a fenébe jutunk el oda és hogy találjuk meg... Mit tudom én kik vannak itt!

Furcsa harangszerű zaj csapta meg a család fülét, mire megfordultak. Olyan 400 méterre egy kalóz hajó alakját szúrták ki, ami egyenesen feléjük tartott.

- Hook... - suttogta sápadt arccal Amy.

Dan előrébb lépett, hogy lássa, hogy pontosan mi is történik, majdnem le is lökte Juniet a szikláról.

- Ahhoy, cimborák! - ugrott fel a hajó párkányára egy fiú, amikor az a közelükbe ért. A fiú talpig feketében volt, oldalán kard lógott, bal keze pedig kampóban végződött.

- Sven?! - pislogott a bátyjára Aelin.

- Killian Jones, avagy Hook kapitány. - mosolyodott el Sven, de olyan mosollyal, amilyet Aelin még nem látott tőle.

- Ha ezzel szokott csajozni már értem miért tart az ötödik barátnőjénél. - jegyezte meg hangosan is.

- Úgy látom el kéne nektek egy kis segítség. Hacsak nem akartok ezen a szikla szigeten megöregedni. - húzta el a száját Sven.

Aelin itt kezdett elzöldülni. Ő és a hajózás?! Egyáltalán Sven, hogy a francba lehet Hook, mikor ő tengeribeteg?!

- Jól jönne. - felelte végül Ed, majd a kötelek segítségével felhúzódzkodott a fedélzetre.

- Kit kerestek? - ugrott le a párkányról a fedélzetre Sven és sétált a kormány kerékhez.

- Hát, többek között egy fekete hajú lányt, akiknek olyan kék szeme van, akár az ég és mellé villámok ülnek benne. - célzott Hall Jane-re.

- Itt csak az eltűnt fiúk vannak. Vigyázzatok rájuk, Pán előszeretettel csalogatja magához az ilyen fiúkat, mint ők! - bökött Dan, Junie és Nathaniel felé. - Indiánok és tündérek vannak még. Egyet sikerült befognom... Meglehetősen mérges teremtés... - nyúlt bele a zsebébe Sven és vett ki egy befőttes üveget. - Csingilingnek hívják.

- Adel! - kapta ki Lucy az üveget Sven kezéből.

Sven abban a pillanatban kardot rántott elő, míg a másik kezével hátulról tarkón ragadta kampójával Lucyt. A kardot pedig a nyakához szorította.

- Sejtettem én, hogy szánt szándékkal jöttetek ide. Mi a célotok?

Percy csak felemelte a szigonyt és megcélozta Svent, de a fiú csak vigyorgott, amikor a fénynyaláb lepattant róla, neki egyenesen a víztükörnek.

Sven mosolyogva nyúlt a nyakához és rántott ki egy bőrnyakláncot.

- Bocs, Poszeidón vér, de nem hatnak rám a mágikus tárgyak. Ideje dalolni, cimborák, vagy a nő feje elváll a teste többi részétől. 

Ed összepréselte az ajkait egy pillanatra. 

- A családtagjainkat keressük. - szólalt meg végül, még ha a kalózban nem is bízott meg, akkor se, ha valójában a fiú, Sven. - A lányt, akiről beszéltünk. Rajta kívül még egy barna hajú, hosszúkás arcú lányt, egy fekete hajú, szürke szemű 14 éves fiút, a tündért és az ő ikertestvérét keressük. 

Csilingelő hangot adott ki Adel, mire Sven felvont szemöldökkel nézett a tündérre, majd mélyen felsóhajtott. 

- Tehát Tigrisliliomot, Pán Pétert és Zúzmarát. Bár a családtag rész tiszta hazugság, de kalóz vagyok, elnézem nektek. Én sem vagyok fedhetetlen és becsületes. - engedte el Sven Lucy nyakát és nyitotta ki a befőttes üveget. A tündér rögtön a kormány kerékre szállt. - Pán kis barátja volt, megtanította őt repülni, de... volt pár nézett eltérésük, azóta nekem dolgozik, de ha ismeretlenekkel találkozik az ember nem árt óvatosnak lenni. Szólnál Tigrisliliomnak?

Csingiling, azaz Adel biccentett egyet, majd felrepült a levegőbe. A Jacksonok hamar szemellől tévesztették őt, ahogy a part felé szállt, pontosan a nyugati oldala felé, ahol az indiánok vidéke húzódott. 

- Mr. Smee! - rikkantotta Sven, mire egy idősebb matróz lépett hozzá, fején piros fejfedővel. - Kikötünk a szigeten. 

- Igenis, kapitány! Vitorlákat megfeszíteni! 

Aelin grimaszolva követte a tekintetével a bátyját, aki lazán sétálgatott a hajón. Egyáltalán nem volt hányingere... bezzeg neki. A szőkeség fél másodpercen belül már ki is hajolt a korlát másik oldalára és fogalma sem volt mit adott ki magából, de valamit nagyon. 

- Aki nem bírja, ne szálljon tengerre. - jegyezte meg Sven. 

Aelin egy mérges pillantással válaszolt. 

Húsz perc alatt értek a part közelébe, ahol mivel túl sekély volt a víz, így kénytelenek voltak csónakra szállni és azzal megtenni a pár méteres távolságot. Sven otthonosan mozgott a parton, belevetette magát a sűrű dzsungelbe. 

- Nem rémlik, hogy Hook feketét hordott... - suttogta Amy Yuinak és az apjának. 

- Mert pirosat viselt. - felelte Ed. 

- Viszont. - kotyogott bele a beszélgetésbe Ingrid. - Az Egyszer volt hol nem volt című sorozatban Hook valóban feketében járkált. 

- Gondolod, hogy Sven is a sorozat szerinti Hook? - vonta fel a szemöldökét Ed. 

- Szerintem igen, ami azt jelenti, hogy nem eredendően gonosz és képes arra, hogy a jó mellett döntsön. 

- Várjunk... - rázta meg a fejét Amy. - Abban Hook jó?!

- Aha, a főhős pasija lesz és lesz egy lánya. Vannak hibái, de ott ő a jó szereplő, Pán pedig a rossz. - Ingrid hirtelen hallgatott el, ahogy kiszúrt egy indián lányt befont hajjal az egyik fa tövében. - Az ott... 

- Madison... - mérte végig a lányt Ed távolról, míg Sven mosolyogva lépett Madisonhoz. 

- Tigrisliliom. - hajolt le és csókolta meg a lányt, amíg Madison el nem húzódott alaposan végig mérve a Jacksonokat. 

Ed itt hajolt oda Hallhez, az ikertestvéréhez, meg úgy a fél családhoz. 

- Asszem... Ez nem teljesen az eredeti 1954-es rajzfilm Pán Péter... - kezdte halkan. - Sven karaktere a 2011-es Egyszer volt hol nem volt című sorozatbéli Hook-ra hajaz kinézetben. És van egy 2015-ös Pán című feldolgozás, amelyben Hookot és Tigrisliliomot korban közelebb hozták egymáshoz, olyan 25 körüli felnőttekké alakították mindkettőt és... Ott... voltak rá célzások, hogy vonzódnak egymáshoz, de nyitva hagyták ezt a lehetőséget. Asszem a Libris Fabula befejezte. 

- Tehát ez három féle Pán Péter?! - akadt meg ezen a tényen Amy. 

- Négy... - köszörülte meg a torkát Sam. - Zúzmara, nem eredet Pán Péteri karakter. A Csingiling és a szárnyak titka című 2012-es rajzfilmben jelent meg, mint Csingiling ikertestvére, aki egy jég tündér. 

Carmen felvont szemöldökkel meredt Samre, míg Dan és Junie fintorogva mérte ő végig. Nat nem tett rosszalló megjegyzést. Ő is látta az összes Csingiling filmet és imádta őket, de ezt a húgán kívül senki sem tudta és mivel megeskedte Lint, így soha nem is fogja más. 

- Mi van?! Gyerekként imádtam a tündéreket! Jó... igazából most is...  De a pici cukikat, nem az angol ember nagyságú és húsevőket. - tette hozzá Sam. 

- Haladhatnánk cimborák? - szólalt meg gúnyosan Sven. - Bemutatom Tigrisliliomot. - emelte kampós kezét Madison felé. - Ha van valaki, aki Pán és Zúzmara nyomára akadhat az ő. Csing? - nézett a lányra. 

- Elindult Zúzmaráért. - felelte Madison. - A tündérek fájánál találkozunk. - felemelt egy aprócska kést és a nap felé tartotta. - Pontosan két óra múlva. Pán többnyire repül. - tette el a kését. - Őt nehezen fogom megtalálni, de a fiúkat simán. Ahol az eltűnt fiúk vannak, onnan nincs messze Pán se. Erre! - indult el befelé az erdőbe. 

Ed felvont szemöldökkel figyelte, ahogy Madison a nyomokat vizsgálta, a fáknak a törzsét, a megtört aljnövényzetet és így profin végig vezette őket az erdőn. A férfi halkan intett Izzynek, Brednek, Lucynek, Jakenek, Ingridnek és Gregorionak. Hallnek nem kellett, ő mellette sétált. 

- Úgy érzem, van egy terved. - mosolyodott el halványan Izzy.

- Hogyne lenne... - húzta gúnyos vigyorra a száját Hall. - Na, halljuk a korszakalkotóan zseniális ötletedet.

- Ne add alá a lovat. - szólt be Ingrid. 

- Hall eltűnt tíz évre, ti hárman mégse változtatok... - köszörülte meg a torkát Gregorio. - És még csodálkozok miért van Lin, Dan és Junie összenőve, azok már a pocakotokban is legjobb haverok voltak. 

- Szóval a tervem. - hagyta figyelmen kívül a három nőt és az egy férfit Ed, akik közül egy a felesége, a másik az ikertestvére, a harmadik és a negyedik pedig a barátai. - Mivel Svenen láthatóan nem használ a szigony, innentől kezdve egészen addig követjük őket, amíg el nem vezetnek minket Bradyhez és Lenához. Onnantól a szigonyt Lenán, Adelon és Bradyn használhatjuk. 

- De Svent, hogy fogjuk visszahozni? - kérdezte Lucy. - Láthatóan Sven és Madison karaktere annyira össze van hangolva ebben az alternatíva Pán Péter sztoriban, hogy nem fogjuk tudni még az igaz szerelem csókjával sem a helyére billenteni őket. 

- Nem, de Madisont a szigonnyal igen. - vágta rá Ed. - Csak el kell érnünk, hogy Madison ne legyen Sven közelében, így a fiú ne lássa, hogy használjuk rajta a szigonyt. Madisont visszahozzuk, elveszi Sventől a nyakláncot és akkor Svent is visszahozhatjuk. Aztán pedig már csak Kilyant és Janet kell megtalálnunk, hogy végre valahára kikerüljünk ebből az őrületből. 

- És ha valami balul sül el? - kérdezte Hall. 

- Mi sülhetne el balul?

- Egy bekattant lövöldöző és kibelező kampós kezű Hook? - tippelt Jake. 

- Esetleg egy gonosz alternatív Pán Péter, hiszen az Egyszer volt hol nem volt sorozatban nem Hook volt a rosszfiú, hanem Pán. - folytatta Ingrid. 

- Ne felejtsük el, hogy a hótündérek nem léphetik át a határt, ha ezt megteszik, akkor Sohaországot örök tél fedi be, Lena pedig Zúzmara... - tette hozzá Gregorio. 

- Carmen és Junie nem is szereti a Csingilinget... - vonta össze a szemöldökét Ingrid, mivel nem értette ezt a férje honnan tudja. 

- De nekem az volt a kedvenc mesém, cuki tündérek voltak benne. - mosolyodott el a kém. 

- Mondtam én! - pacsizott össze Sam Gregorioval.

- És hogy kötöttél ki Ingridnél? Ő se nem cuki, se nem tündéri... - mérte végig alaposan a férfit Jake, míg Ingrid mérgesen rápillantott. 

- Tud cuki lenni. - pillantott Ingridre. - Csak jól titkolja. 

- Kuss. - mormogta Ingrid, majd visszatért az eredeti témához. - Oké, akkor, mint mindig Ed terve él. Alternatíva? 

- Majd improvizálunk. - legyintett Izzy és Hall egyszerre. 

- Gyerekek... - hajolt oda a felnőttekhez Percy. - Kezdtek visszavedleni kamasszá! Gondoltam szólok.

~~~

Ingrid nem hitte el, hogy a terv zökkenőmentesen ment. Madison megtalálta az eltűnt fiúkat, akik elvezették a társaságot Péterhez, azaz Bradyhez, aki a leginkább kilóg a családból, így kapta meg ezt a karaktert. Tökéletesen meglőtték a Wizards testvéreket a szigony fénynyalábjával, amikor Sven és Madison nem figyeltek. Madisonra szintén kilőttek egyet később, amikor a lányt sikerült félre terelniük Sventől. A lánynak pedig sikerült elvennie Sventől a nyakláncot.

- Oké. Értem, hogy mi történt. - kezdte Sven, amikor elmagyarázták neki, hogy mégis mi a fenét csinált Adel és Lena, akik továbbra is tündér méretűek voltak, de már mindenki értette, hogy mit beszélnek és így ebben a roppant aranyos alakban nagyon nehéz volt haragudni rájuk. - De ezen... - emelte fel Sven a kampós végű kezét. - Akkor sem tudok napirendre térni. Kampó?! Hook?! Ennél még a Vadász is jobb volt!

- Te legalább nem indián vagy... - húzta el a száját Madison. - Akkor már csak Kilyan és Jane kell? 

- Igen. A szigony, a villám és a sisak szerencsére oda tud vinni minket. - biccentett a triász vérnek Ed, akik meg is nyitották az átjárót. 

És... És... Valami egyáltalán nem stimmelt. 

- Ez... - mérte végig saját magát Aelin. Egy egyszerű fekete bőrdzseki volt rajta, farmerral és sportcipővel, ahogy mindenki teljesen átlagos ruhában volt. - Ez... - akadt meg a tekintete a falakon és a feliratokon. - Ez egy suli?! 

- Azt a jó rohadt! - kiáltotta szinte Hall, majd elkapta Ed kezét, aki tátott szájjal állt. 

- Ez nem lehet! Ez nem rajzfilm! - kiáltotta szinte Ed. 

- Az Egyszer volt hol nem volt sem az... - lépkedett a nyomukban Ingrid. 

Hall hangosan felnevetett, míg Ed csak pislogva meredt maga elé, mert... hirtelen egy nagyon is fontos dolgot értett meg, ami... nem tudta, hogyan lehetséges. A jövőből jöttek... disney dalokat énekeltek, még pedig átdolgozva. Dan és Lin az aranyhajból énekelt és imádták a High School Musicalt. Még a fiúk is imádták, akkor is, ha nem vallották be. 

- Ez az High School Musical díszlete. - szólalt meg Percy. - Tizenhárom voltam, amikor az első része kijött a filmnek a Disney rendezésében... 

- Mit keres Jane és Kilyan egy suliban, mikor bárhol lehetnének?! - értetlenkedett egy sort Ingrid. 

- Mert az ikrem nem akar bárhol máshol lenni... - préselte össze az ajkait Sam, mert hirtelen nagyon rossz érzése lett. Mintha... elfelejtett volna figyelni valami nagyon is fontosra, a testvérére. 

- De hol vannak? - kérdezte Demetria. 

- Asszem tudom... - indult el lefelé Sven, egyenesen a dráma terem irányába. 

- Mrs. Darbus totál megkattant. - hallatszott Kilyan hangja, ahogy óvatosan belestek az egyik terembe. 

- Haver hallgatod a rizsáját?! - kérdezte mögötte egy srác. 

- Nyár van... - mosolyodott el Sam és nézett össze Svennel. 

- Jane... normális életet akar. - értette meg a srác is, még akkor is, ha nem hitt benne. 

- Szerintem nem normális életet. Csak... Stabilitást. - vonta meg a vállát. - Ezt látnom kell! - nyújtotta előre a nyakát, amint a csengő elhangzott és Jane... Gabriella szövegét kezdte el énekelni, míg Kilyan Troyét.

- Mikor lőjük meg őket? - kérdezte köntörfalazás nélkül Percy. 

- Még ne! - szólalt meg kórusban Sam és Sven, akikhez becsatlakozott Demetria és Madison is. 

A két fiú szakadt a nevetéstől, még akkor is, amikor Kilyan és Jane kézen fogva kisétáltak a folyóra, hogy tovább énekeljenek. 

Lin is énekelt, mellesleg.

- Bocsi csajok! - lökte szinte félre Kilyan Aelint, aki csak pislogva állt és egyre jobban örült annak, hogy ő nem gimis. - Megérkezett a nyári programszerveződ! - lépett a srác Jane mellé, aki épp a könyveit pakolgatta a szekrényébe.

- Remélem a melóra is van valami jó ötleted... - nézett sugárzó mosollyal Jane Kilyanra. 

- Hé! - fogta meg a kezét a lánynak. - Mindegy hogy lesz. A lényeg, hogy együtt maradjunk, igaz?

- Ígéred? - kérdezte lágy hangon Jane. 

Kilyan elmosolyodott. 

- Íme a fogadalmam. - lépett Jane mögé és vett egy mély lélegzetet, majd előhúzott a zsebéből egy nyakláncot és Jane nyakába akasztotta. 

Jane mosolyogva fordult meg. 

- T, mint Troy. 

- Hát öhm... igen. - biccentett a srác és akart előre hajolni, hogy megcsókolja, de ez elmaradt... Mert Percy felemelte a szigonyt és meglőtte a két kamaszt. 

Jane felvont szemöldökkel mérte végig a családját, majd Kilyant. 

- Hm... Jól áll neked a farmer. - állapította meg. 

- De a lovaglónadrág kényelmesebb. 

- A medálod... - vonta össze enyhén a szemöldökét Sam, ahogy kiszúrta, hogy nem T betű van rajta, hanem K. 

- Hm... Oh! - jelent meg egy halvány mosoly Jane száján. - Tök jó! - pillantott Kilyanra, aki kinyitotta a száját, aztán inkább be is csukta, ahogy meglátta a Jacksonokat, akik nem igazán értették a szituációt. 

- Majd később megbeszéljük. - súgta végül Kilyan. - És... hogy jutunk ki innen? 

- Megvan mire nem gondoltunk... - vakarta meg kínosan a tarkóját Ed. 

- Itt ragadtunk?! - akadt ki Aelin. - Istenek! Ne már!

~~~

Helen Smith széles mosollyal a száján lépett ki a repülőgép utasteréből. Még az sem érdekelte, hogy a levegő meglepően poros volt, ahhoz képest, amihez hozzá szokott, de... egyszerűen olyan izgalmas volt ez az egész!

Romániából a Marosvásárhelyi nemzetközi repülőtérről szálltak fel három órával ezelőtt egy közvetlen járatra és repültek egyenesen Londonba. Három óra! Bizony! Jó, kellett várni egy órát a reptéren, de attól még nagyon hamar odaértek így Zitával.

Helen még akkor is mosolygott, amikor a repülőtérről beértek az épületbe. Meglepetten pislogott, ahogy meglátta a közvetlenül az ajtó mellett található drogériát, ahol tisztálkodási szereket, naptejet, gyógyszereket, dezodort, fogkrémet és palackozott italokat lehetett kapni. A másik oldalon végig asztalok helyezkedtek el. Helen rögtön kiszúrt egy könyvesboltot, igen. A repülőtéren belül és meg is indult felé, ám Zita oldalba bökte.

- Itt ne hagyj! - sziszegte. - Sose találok haza...

- Tudod... azért vagy itt, hogy megtanulj angolul... Gyere! - kapta el a húga karját szabad kezével, ugyanis a másikban egy kézi poggyász volt. Varázsképességeinek hála tökéletesen alkalmas volt arra, hogy még őszi cucc és váltás cipő is legyen nála a nyaralásra és mint azt apja elmondta nekik, a család azon ágán Levente bizonyosan mágikus képességek birtokban van, a gyerekeiről nincs tudomása, de tudnak a mágiáról, tehát senkinek sem lesz furcsa, hogy csak ennyi cuccuk van.

- Aha... De te le akarsz lépni könyveket... Itt még ékszer bolt is van?! - lőtte ki magát rögtön a húga a könyvesbolttal szemben lévő ékszer üzlet felé.

Helen mosolyogva rázta meg a fejét és sétált a húgához, magában búcsút intve a könyvesboltnak. Konkrétan egy mini pláza volt a repülőtéren. Mindent meglehetett venni, amire csak szüksége lehetett utazás előtt egy embernek. Helen még azon sem lepődött volna meg, ha egyesek itt vesznek meg minden holmit és otthon össze se pakolnak, bár ő a roppant kis mérete miatt valószínűleg ezt nem tudná véghez vinni.

Helen hátra nézve a kávézó és étkező résznél szúrta ki a nagybátyját. Vonakodva emelte fel a kezét és intett a férfinek, aki nagyon hasonlított az apjára, talán csak abban különbözött, hogy kicsivel magasabb és deltásabb vállú volt nála.

- Helen! - rikkantotta Levente és vágtatott át hozzá a tömegen. - De sokat nőttél te lány! Jó, tíz évvel ezelőtt láttalak, úgy könnyű!

Helen meglepődött rajta, hogy milyen szívből jövő mosolya volt. Sokkal vidámabbnak tűnt, mint az apja és olyan őszinte mosoly ült az arcán, hogy Helen szívéből a kezdeti feszültség eltűnt.

- Én is örülök, Levente...

- Levi, vagy Lev, ha angolosan akarod, valahogy elnyávogják az i-t, úgyhogy kezdem megszokni a Lev-et. - nevette el magát. - Ő meg... Zita? Jézusom, rád se lehet ismerni! - rázta meg a fejét.

Helen ezen nem csodálkozott, főleg mióta a húga rákapott a sminkekre, tényleg nehéz volt felismerni.

- Na, de gyertek! Éhesek vagytok? Kértek valamit? - vette ki Helen és Zita kezéből is olyan gyorsan a kézipoggyászt, hogy a testvérek még csak egy köszönömöt sem tudtak elmormogni.

A két lány pislogva egymásra nézett. Ez új volt. A szüleik ilyet sosem csináltak még. Evidens volt, hogy a cuccaikat ők cipelték, mondjuk... itt elsősorban vendégek. Igen, ez lehet az oka ennek a kedvességnek.

Helen végül egy kávéval, Zita pedig egy csokis goffrival távozott a repülőtérről. A nagybátyjuk hosszas kiselőadásba kezdett a kocsiban, ami Zita kedvéért főleg magyarul zajlott le.

Azt hamar megtudhatta belőle a két boszorkány, hogy a nyár folyamán a két felnőtt, Levente és Emma dolgozni fognak, így a nagyobb programok szombatonként lesznek, ahol a teljes család kirándulni megy. Hétköznap pedig főleg a fiúk Olly, Ayden és az egy szem lány, Ella fogja őket körbe vezetni a városban, amihez időnként a haveri kör is csatlakozni fog.

Helen hallgatta Leventét, akinek be nem állt a szája. Lehet, hogy még a lánynál is izgatottabb volt az utazásuk miatt, hiszen nem mindennap veszi fel az ember a kapcsolatot újra a családtagjaival.

- Akkor... Meglátogatjuk a Buckingham palotát, a Westminter Abbeyt, a Tower Bridget, Hyde Parkot, London Eye, British Múzeum, Big Ben...

- És a Harry Potter Warner stúdió meg múzeum? - szakította félbe a nővérét Zita, aki erre csak egy lapos oldalpillantásra méltatta. - Már bocs, de nem szeretek nyáron tanulni, arra ott a suli.

- Ezek városi látványosságok, kulturális örökségek, nem holmi... - kereste a szavakat Helen.

- Hihetetlenül unalmas és érdektelen dolgok?

- Tudásvágynak hívják, ami láthatóan beléd nem szorult. Nem baj, maradj csak a sminkelésnél, kellenek az alacsony IQ-jú plázacicák is. A tanulni vágyókat pedig ne hátráltasd.

- Én legalább nem bonyolítok túl mindig mindent veled ellentétben!

Levente nevetése vetett véget a vitának a két testvér közt. A férfi csillogó kék szemekkel pillantott bele a visszapillantó tükörbe, egyenesen Helenre, mivel ő ült a vezető ülés mögött, Zita pedig a jobb oldalán, az anyós mögött. Helen szinte teljesen meglepődött, hogy két ilyen mértékben egyforma szempár, mint Leventéé és az apjáé, hogy üzenhet ennyire különböző érzelmeket. Levente pillantásában volt valami lélekbe hatoló melegség. Helen magában elkeresztelte ezt a csillogást a boldogság pillantásának.

- Pont olyanok vagytok, mint mi voltunk kicsiként. - jegyezte meg Levente, amikor visszanyerte egy kicsit a komolyságát.

- 6 év van köztetek. - szólalt meg értetlen tekintettel Zita. - Mikor apa megszületett 6 éves voltál, amikor meg Feri született meg, akkor apa volt 6, te meg 12.

- Oh, hidd el, apád már az első szavával vitába szállt velem. - a két lány értetlen pillantását látva folytatta. - Gábor első szava, pontosabban mondata az volt, hogy Levi buta.

Helenből előpukkant a nevetést és egy másodpercen belül már Zita is csatlakozott hozzá.

- Mondok jobbat. Feri első szava tudjátok mi volt?

- Levi és Gábor buta? - kérdezte Zita.

- Az mondat... - szúrta közbe Helen.

Zita erre csak a nővére felé csapott, de Helen elkapta a húga csuklóját és megcsavarta.

- Aú! - visított fel Zita. - Helen, ne bánts!

- Te kezdtet. - mosolygott a tükörbe Levente.

Helen fölényesen kihúzta magát, ajkára ravasz mosoly húzódott, majd behajolt a két ülés közé, hogy rálásson Leventére.

- Téged is mindig apa bántott és te kaptad érte a letolást, miután ő elkezdett hisztizni?

- Eleinte. - biccentett egyet Levente. - Úgyhogy minden trükköt ismerek. Aztán megszületett Feri, akit eleinte, úgy 16 éves koromig gyakran kizártunk a játékból, mert túl kicsi volt. Feri addig provokált engem vagy Gábort, amíg egyikük arrébb nem lökte, persze gyengén. De ő azonnal seggre huppant és égtelen ordításba kezdett, hogy mi bizony direkt fellöktük őt, ami igaz volt, csak nem olyan erősen, mint azt állította és kihagyta azt, hogy ő kezdte a lökdösődést. Onnantól viszont mindketten le lettünk cseszve anya vagy apa által, mert bántottuk a kisöccsikénket.

Helen hirtelen hálát adott, hogy nincs még egy kistestvére, de még Zita is.

- És 16 éves korod után? - kíváncsiskodott Zita.

- Részben kinőttem a gyerekes játékokból, részben pedig bekerültem egy cserediák programba, aminek az volt az előfeltétele, hogy teljesítsem az érettségi követelményeiben a matematika, az anyanyelvi irodalom és nyelvtan, továbbá az angol idegennyelvet 80% fölött. Továbbá, hogy jogtudományi, gépészmérnök, informatikai, gazdasági, vagy a művészeti szakok valamelyik irányába jelentkezzek és az első félév maximális kredit számát teljesítsem 3,00 átlag fölött. Angliában más a rendszer. 40%-tól már megvan a tárgy jegye. Az átlag százalék az 40-80 között van. A 80-100% közti jegy pedig gyakorlatilag az, hogy a leadott anyagnál is többet tud az ember a témában. Ezért kellett ilyen alacsony átlagot elérni. Ha ezeket teljesítette az ember, akkor a tanulmányai hátra lévő részét Angliában folytathatta. Én meg egyet tudtam, hogy nem maradhatok Romániában. A szüleim persze nem akarták, hogy elmenjek. - húzta el a száját, miközben sávot váltott.

- Már értem honnan örökölted ezt a gondolkodást. - pillantott Zita a nővérére, mire Helen halványan elmosolyodott.

Levente szintén elmosolyodott, ám valami más is lapult a kék szemeiben, ami miatt Helen gyanút fogott.

- Miért is vetted fel újra a kapcsolatot apával? - vonta fel élesen a szemöldökét.

A nagybátyjuk szélesen elmosolyodott, majd egy pillanatra ismét a visszapillantó tükörbe nézett, egyenesen Helen gyanakvó barna szemeibe.

- Ollynak nincs sok ideje az egyetem és a barátnője óta. - Helen nem értette, hogy jön ez ide, de nem szólt közbe. - Abban az évben kezdte az egyetemi tanulmányait, hogy a mágia visszatért, de az öccse és a húga, Ayden és Ella, ők 16 és 14 évesek voltak. Ők sokkal több figyelmet szentelnek azóta a képességeiknek. Főleg Ayden, szerintem ebben nagyban közre játszik az a tény, hogy Aydent pont akkor érte a mágia visszatérésének hulláma, amikor a haverjaival volt. Nem csak ő lett akkor rosszul... Lebuktak természetesen a halandó haverjaik előtt is, de... Amúgy is rájöttek volna. Nem nagyon voltak titkaik egymás előtt korábban sem. Viszont... - csillantak meg boldogan a szemei. - Ayden és a barátja közt lett egy láthatatlan kötelék. - Helen gyomra ösztönösen összerándult, de elhessegette a fejéből a gondolat magot. - Sokat gyakorolnak együtt, benne vannak egy klánszerűségben is, ahol varázslatokat és könyveket cserélnek más brit mágusokkal, az egyikük mesélt egy dimenziók közti síkról. A mágus birodalomról, ahol egy magát Helen Smithnek nevező lány oktat, más nemzetekből való mágusokkal együtt. Zoya Royallyal, aki visszahozta a mágiát, Ian Cabrával, aki az orosz miniszterelnök fia, Lisa Citadella... Aki... Héra lánya és romániai, erdélyi magyar.

Helen eltátotta a száját, részben mert fogalma sem volt róla, hogy még vannak Nyugat, Közép és Kelet Európa területén olyan mágusok, akik különálló klánokban vannak és nem hozzájuk tartoznak. Azt pedig végkép nem feltételezte, hogy Ayden találta meg őt.

- Ayden... - kereste a szavakat, főleg mert... kicsik voltak. Ha nem keres rá Aydenre, akkor eszébe se jutottak volna azok a homályos gyerekkori, közel tíz évvel ezelőtti emlékek.

- Rájött arra, hogy mit csinálsz. - felelte meg végül Levente a fel nem tett kérdést. - És el mesélte nekem is. - mosolyodott el. - Én pedig rájöttem, hogy... te sosem gondolkodtál úgy, mint az öcséim. Hogy bárhonnan is jött régebben az az ötletem, hogy én nem lehetek boldog Romániában, az benned is megvan. Különben nem fektetnél bele ekkora energiát abba, hogy egy másik dimenzionálás síkon másokat taníts arra, hogyan használják a képességeiket. Ezért felvettem apáddal a kapcsolatot... Bocsánatot kértem tőle, amiért ott hagytam őt és nem foglalkoztam vele, hanem csak a saját jövőmmel, azzal a hátsó szándékkal, hogy téged és Zitát is rávilágítsalak a hátrányaira annak az országnak. De elnézve téged Helen... - ravaszság csillant a szemeiben. - Te csak a lehetőségre vársz, hogy lelépj onnan.

Helen elmosolyodott és két dolgot tudott. Az egyik az volt, hogy nagyon jóban lesz a nagybátyjával, mert nem volt még olyan családtag az életében, akivel ennyire hasonlítottak volna egymásra. A másik pedig az volt, hogy ez egy kalandokkal teli nyár kezdete lesz. 

~~~

Helen Smith széles mosollyal az arcán szállt ki a kocsiból, amint lelassítottak és megálltak egy két szintes, modern családi ház előtt.

- Ez a tiétek? - kérdezte.

- Itt horror áron vannak az ingatlanok. Szinte mindenki béreli a házakat, ahogy mi is ezt. Csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy telket vegyenek. - nyitotta fel a csomagtartót Levente, majd Helen kezébe nyomta a kulcscsomóját, hogy kivegye a bőröndöket. - A rezes színű nyitja a bejárati ajtót. - tette hozzá, de Helennek és Zitának is irtó furcsa volt még mindig, hogy a férfi viszi a bőröndöket.

Helen enyhén összevonta a szemöldökét, ahogy végig pörgette az előbbi mondatot.

"Csak a nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy telket vegyenek Angliában."

A lánynak rögtön eszébe jutott, hogy Sven családjának van valahol telke - egyben háza  -Angliában, London külvárosi területén. Helen kicsit zavarba jött, mert... Eddig eszébe se jutott, hogy lehet Svennel itt is összefuthat, amit nyilvánvalóan nem akart. Jó, ez nem egy falu, elég kicsi az esély rá, hogy találkozzanak, de attól még a gyomra kellemetlenül összehúzódott a gondolatra.

A lány alig láthatóan megrázta a fejét, hogy kiverje belőle az aggodalmat. Nyaralni van itt. Nem azért, hogy Svenen agyaljon.

Felsétáltak a házba. A földszinten volt a konyha, a nappali, egy dolgozószoba, egy fürdő és egy hálószoba, amiből a szülők számára nyílt egy privát fürdőszoba. A nappaliból ki lehetett sétálni az üveggel fedett téli kertbe, amit nyaranta akár ki is lehetett nyitni a forgatható ablakkeretek miatt, ezzel terasszá alakítva az üvegházat. Az emeleten négy halószoba volt, ebből egy volt a vendégszoba, amiben Helen és Zita kapott szállást, a másik három pedig a gyerekek, Olly, Ayden és Ella szobái voltak. A maradék két helyiség a két fürdőszobából állt. Az egyik régebben gardróbszoba volt, de még évekkel ezelőtt át lett alakítva a tulaj beleegyezésével fürdőszobává, amin Olly és Ayden osztozkodott. 

Helen alaposan megnézte a családi képeket, amik a falakról lógtak, ahogy a festményeket is, amik többsége meglepően szürreális stílusú volt. Az egyik kedvence egy roppant színes kép volt. Egy férfi volt rajta csupasz testtel, embrió pózba összegömbölyödve, teljesen riadtan, mégis valahogy... vegyült némi békesség az arcára. Körülötte pedig megannyi információ sereglett, mintha egy olyan ember lenne, aki egyszerre tanul, dolgozik és foglalkozik a családjával és nem bánja, hogy ezt kell tennie. 

Ösztönösen húzódott Helen arcára egy halvány mosoly, mert tudat alatt azonnal Levihez kezdte hasonlítani a festmény szereplő férfit, még akkor is, ha egyáltalán nem hasonlított a nagybátyjára. 

 - AYDEN! ELLA! - emelte fel a hangját Levente. 

Két irányból jött dobogás hangja, fentről és lentről. Helen ekkor jött rá, hogy még van egy pince szint is, pontosabban mivel a ház földszintje eleve a földhöz képest fél méterrel magasabban helyezkedett el, így inkább alagsornak lehetne nevezni a pincét, hiszen voltak ablakai. Az emeltről Ella sietett lefelé, szőke haja laza kontyba volt kötve a feje tetején, arcán sugárzó mosoly virított. Helennek rögtön szimpatikus lett a lány, főleg mert nem hasonlított a húgára, hiába volt műkörme és fogta a telefonját, úgy mintha az élete múlna rajta. 

- Hello! - mosolygott rájuk. - Ella Smith vagyok. - angolul beszélt, ami miatt Zita rögtön megfeszült. - Az idióta kisebbik bátyám pedig lenn van a sült bolond haverjaival az alagsorban... 

- Sült bolond vagy te! - nyílt ki a nappaliból egy ajtó, ami nyilván egy lépcsőhöz vezetett, amin át az alagsorba lehetett lejutni. 

Ayden nem egyedül érkezett, hanem a haverjai is ott voltak szorosan mögötte. Helen felismerte őket, de mivel nem akarta, hogy ki tudódjon, hogy a látogatás előtt lecsekkolt a rokonai profiljait, így eljátszotta, hogy lövése sincs kik ezek a srácok. Végülis valójában nem ismerte őket, csak látott róluk egy-két képet. 

- Sziasztok! - szólalt meg igencsak erős brit akcentussal Ayden. - És ezzel ki is fújt a magyar tudásom. Helen, ugye? - mutatott Helenre, mire a lány csak biccentett. 

Elmosolyodott, mert Ayden szeme tényleg ugyanolyan pimaszul csillogott, mint amikor kicsik voltak és játszottak a nagybátyjuk esküvőjén. Helent érdekelte a srác emlékszik-e egyáltalán erre. 

- És Zita. - mutatott kizárásos alapon Helen húgára. 

A lány összepréselt ajkakkal biccentett. Helen pedig szinte hallotta a húga fejében a visító-hisztiző kis hangot, ami arra irányult, hogy nem fog túlélni itt egy hónapot. 

- Ők a haverjaim. - fordult hátra a srácokhoz. - Cameron Gallagher, Cam. - mutatott az afroamerikai srácra. - Finley Poole. - az ázsiai felmenőkkel rendelkező srác mosolyogva biccentett egyet. - Eliot Jones. - a barna hajú srác széles mosolyt villantott rájuk . - És Victor Isham.

Helen az ajkára harapott, ahogy a srác játékosan felvonta a szemöldökét, mint egy "hm, nem is tudtam, hogy az unokatestvéreid ilyenek, Ayden", de hozzá kimérten és határozottan biccentett. Helen abban nem teljesen volt biztos, hogy "az ilyenek" rész, mit is takarhat, de ebben Victor hamar a segítségére sietett a tudtán kívül. 

- Te, azt nem mondtad, hogy csinosak! - hajolt a haverjához és hiába suttogott Helennek jó volt a füle. Kisgyerekeknél nagy előny és így hallotta a suttogást a húgával ellentétben. 

Helen arcára halvány mosoly ült ki, még akkor is, ha a srác hangosan nem merte volna ezt megjegyezni. 

- Oh, dugulj el... - vágta hozzá Ayden, mire Helen felkuncogott és Victor egyből rákapa a fejét, míg Helen későn tüntette el a jókedvet az arcáról. 

Victor nem tett megjegyzést, csak gúnyosan elmosolyodott. 

- Akkor nem lépünk? - kérdezte hirtelen Cam.

- Hová mentek? - váltott át angolra Levente is. 

- Hyde Park. - vágta rá Ayden, míg a fiúk megindultak a kijárat felé. 

Helen szemei elkerekedtek, főleg mert már olvasott sok könyvben a Hyde Parkról és semmi pénzért ki nem hagyta volna a park megnézését. Valószínűleg a szemei elég fényesen felcsillanhattak, ugyanis Ayden halvány mosollyal kérdezte meg, hogy csatlakoznak-e. Zita rávágta, hogy nem, mert ő elfáradt az út alatt, majd felvont szemöldökkel fordult Helen felé. Arra várt, hogy a nővére rávágja, hogy ő is elfáradt. 

- Én szívesen jövök. - mosolyodott el a lány. Zita elkerekedett szemekkel meredt a nővérére, úgy minta egy szörny szülött lenne, de Helent ez egyáltalán nem zavarta. Ő jól akarta érezni magát. Ez hosszú idő óta az első alkalom, hogy végre nyaralhat, olyan környezetben, ami érdekli és mellé távol lehet a szüleitől. Ki fogja használni ezt a nyarat. 

Levente megmutatta nekik a vendégszobát, ahol az elkövetkezendő több, mint egy hónapra élni fognak. Helen tudja, hogy a nyaralásnak a legnehezebb része az lesz, hogy el kell viselnie a testvérével való egy légtérben élést. Gyorsan felkapott egy pulcsit, mert azért itt Angliában annyira nem volt meleg a nyár, mint otthon, majd megindult a fiúkhoz, akik félig a házban, félig a bejárati ajtó előtti lépcsőn várták őt. 

Helen mosolyogva robogott le a lépcsőn és mérte végig Londont. Nagy volt, sokkal hatalmasabb, mint Marosvásárhely, vagy bármelyik nagyobb város, ahová eddig eljutott az életében. 

- Látszik, hogy falusi vagy. - jegyezte meg Finley. 

- Ne baszogasd... - figyelmeztette őt Ayden, majd Helenhez lépett és átkarolta az uncsitestvérét. - Elárulok a haverjaimról egy kis titkot kuzin, imádnak gúnyolódni, beszólogatni és provokálni. 

- Foglalkoztam gyerekekkel, tanítottam is őket. Nem lesz baj. - vágta rá Helen, mire Cam sértetten felhorkant. 

- Le lettünk gyerekezve...

- Végülis... - vonta meg szolid mosollyal a vállát Helen. - Köztudott tény, hogy a férfiak később érnek, mint a lányok. Tehát szellemileg, míg én egy közel 18 éves intelligenciáján és érzelmi szintjén állok, addig ti egy 15 évesén. 

- Akkor kanosan tapizzunk le? - röhögte el magát Eliot. 

- Hé, ne légy paraszt! Nem a húgom... - emelte fel fenyegetően az ujját Ayden.

- Attól még a rokonod. - jegyezte meg gúnyos mosollyal a száján Victor. - Ami felvet jó pár kérdést...

Ayden értetlen pillantással nézett a haverjára, de Cam, Eliot és Finley azonnal képben volt. 

- Az fix! - hajolt előre Eliot, egyenesen be Helen aurájába, ami a lánynak meglehetősen szokatlan volt. Hallott róla, hogy az angolok sokkal közvetlenebbek, de azt hitte ez csak az amcsikra igaz... Mondjuk Aelin, Sven és Amy egyáltalán nem közvetlenek, tehát nem tudja miért is gondolta ezt. 

- Mondd csak! - kezdte barna hajába futtatva az ujjait. 

- Eli... - mordult fel Ayden, aki nagyon próbálta jó modorra tanítani a haverjait, legalább egy kicsikét. 

Helen értetlenül kapkodta a fejét a srácok között. Az unokatestvére, Ayden arcán néma kérés ült a barátai felé, akik ezt egyáltalán nem akarták észrevenni. Victor arcán sejtelmes mosoly ült, mint aki élvezi a helyzetet, Eliot és Finley szemében őszinte kíváncsiság és egy fajta boldogsággal vegyített remény csillogott, míg Cam elsápadt. 

- Igen? - várta a folytatást Helen. 

- Mágus vagy? - szegezte neki a kérdést Finley egy elegáns mozdulattal félre lökve Eliotot az útjából. 

Helen hirtelen nem tudta, hogy mit is mondjon, de ekkor kiszúrta az unokatestvére szemforgatását, ami egy halandónak minden bizonnyal azt jelentette volna, hogy ez csak egy hülye vicceskedő kérdés a haverja részéről. Viszont... Helen nem halandó volt, tehát pontosan tudta, hogy Ayden kínjában csinálta ezt, mert nincs tisztába vele, hogy mágus-e vagy sem. Levente nem avatta be.  

- Hogyne lenne az. Bűzlik a mágiától. - előzte meg a válasszal Victor. - Négyes, aki felesküdött a Hekáténak. Jól tette, mellesleg. 

Helen elkerekedett szemekkel pislogott a fiúkra, akik ezt fényes nappal az utca kellős közepén tárgyalták ki. 

- Dehát... - kezdte hebegve a lány. - Ti mind az öten... - a rokonán nem lepődött meg, tudta, hogy örökölte a család mágus képességeit, ez volt az általános. Nagyon ritkán hagyta el a mágia az adott generációkat, de volt már rá példa. Viszont úgy rémlett neki, hogy nem mindenki mágus Ayden haverjai közül, vagy nem figyelt volna eléggé, amikor Levente mesélt nekik róla?!

- Dehogy! - rázta meg a fejét Cam. - Még csak az kéne... Csak Ayden és Victor mágus. Ayden négyes, ahogy ezek szerint te is. Victor meg hármas.

- Fehér mágus. - tette hozzá a sötétszőke srác, bár a gúnyos mosoly az ellenkezőjéről tanúskodott. 

Helen az utca közepén bevágta a satu féket. Nagyon hirtelen tört rá egy mély érzés, egy dolog, ami eddig szinte soha. Düh, riadtság és félelem, mert ezek szerint Cam, Finley és Eliot halandó és tudják a világ egyik árnyának igazságát, ahogy azt Levente is állította és Helen... nem akarta elhinni, hogy ennyi mindenbe beavatták őket a fiúk! 

- Ti elmondtátok a haverjaitoknak, akik halandók, hogy mik vagytok?! - sziszegte a fogai közt, mert ha nem szorította volna össze az állkapcsát, akkor minden bizonnyal az összes ember megtudná az igazat, akik az utcában tartózkodnak e pillanatban. 

- Nem akartuk... - kezdte Ayden. - Igazából két évvel ezelőttig én azt se tudtam, hogy Victor az... 

- Hát én se tudtam, hogy az vagyok, haver. - mosolyodott el halványan Victor. 

- Amikor visszatért a mágia, akkor éppen suliban voltunk. Victor és én rosszul lettünk testi óra kellős közepén, de annyira, hogy be kellett mennünk a mosdóba. Az a három tökkel ütött meg tíz perc után utánunk jött és ájultan találtak meg minket a földön a karunkon egy ragyogó tetoválással. 

Helennek nem volt ismeretlen ez a szituáció. Őt is a suliban érte az a pillanat, amikor a jövőből jöttek és Zoya Royal visszahozta a mágiát. 

- A srácok falaztak nekünk a tesi tanárnál, aztán az igazgatónál is, mert annyira kiütött minket a mágia, hogy alig mentőt akartak hívni. De a tetkó sok kérdést felvetett volna... - vette át a szót Victor. - Így kénytelenek voltunk megmondani nekik az igazat, meg egymásnak is. 

- Aztán megtudtuk, hogy az egész családotok mágus. - egészítette ki Cam. - Én ott besokkaltam.  Olly ötösrendű, Ella meg négyes, mint Ayden. És én a magam részéről a többibe nem folytam bele, mint Finley és Eliot. Ők mindent is tudni akarnak... 

Helen halványan elmosolyodott a két fiú lelkes arcát látva, de a szeme sarkából kiszúrta, hogy valaki nyíltan bámulta. Oldalra pillantott, egyenesen Victorra. 

- Mi az? - vonta fel kérdőn a szemöldökét. 

- Van benned valami bónusz. - mondta ki, amit Helen nem tudott hová tenni. - Mintha a mágus vér hátterében lenne valami más is... 

Helen csak Aydenre nézett, aki jól láthatóan elmosolyodott. Nem beszélt a haverjainak az anyja vonaláról, még lehet ő se tudja, csak az apjától hallott róla, hiszen ebből is volt viszály, ha nem is a családon belül, hanem a mágus közösségben, ami talán nagyobb hír értékkel is bírt. 

- Hát... - gondolta végig az életét egy pillanatra Helen. - Máig levadásznának azok a vénrókák, akik valamiért jogosítva érzik magukat, hogy a mágiáról és annak használóiról döntéseket hozzanak. Az édesanyám Hekáté lánya. A jóslatnak megfelelően megtaláltam a megfelelő félistent - pontosabban ő találta meg Helent - és Zoya Royalt, hogy visszahozzák a mágiát.

- Elég sok a bónusz... - köszörülte meg a torkát Eliot.

Ayden és Victor váltott egy pillantást, amiben egy néma beszélgetés lezajlott. Főleg mert Helen látta, hogy mindkettejük szemében vöröses és aranysárga csillám vonult át, ahogy fejben egymásnak mágia révén elküldtek egy üzenetet.

- Nem ér fejben kibeszélni. - jegyezte meg ravasz mosollyal Helen.

A két srác rögtön angyali mosolyt varázsolt az arcára, mire Helen gúnyos félmosollyal összefonta a mellkasa előtt a kezeit. Ez mindig bejött, ha valakire rá kellett ijesztenie, zavarba hoznia, vagy esetleg megkorholnia. A fiúk máris nem tűntek annyira magabiztosnak. 

- Bocs? - kérdezte Ayden. 

- Én nem csináltam semmit! - emelte fel a kezeit Victor. 

- Aha. Nem. Hogyne. - emelkedett meg egy pillanatra Helen szemöldöke.

- Én csak vettem az üzenetet. Ez olyan, mint amikor véletlenül befog egy random gyerek a plázából jövő orosz rádió jelet az antennájával. 

Helen eddig bírt komoly maradni. Halványan elmosolyodott, miközben érezte, hogy a szemei csillognak a feltörő nevető ingertől. 

- Stranger Things? - kérdezte. 

- Ja. Egyik kedvenc sorozatom. 

- Megértem. Attól még nem szép dolog kibeszélni, akkor már tegyétek a fülem hallatára. 

Victor csak jól láthatóan az ajkára harapott, majd lazán megvonta a vállát és a kis társaság folytatta az útját a Hyde Parkba. 

Hm... vajon kijutnak a Jacksonok a Libris Fabulával? És Helen miért került bele ilyen hirtelen a képbe? Remélem tetszett, és a véleményeteket, mint mindig várom commentben!