Hádész a trónján ült és elmélyülten bámulta Svent és Aelint, akiket a tudtuk nélkül figyelt meg, hála pár démonjának, akik őt szolgálták. A gyerekeknek mindent megadott, pont, mintha a sajátjai lennének. Miután megbizonyosodott róla, hogy Aelin is tud már olvasni. Hasonlóan Izzynél jó pár szellemnek átmenetileg emberi alakot adott nekik.

A földrajzot, a biológiát és a történelmet ugyan a fúriák tartották. De híres embereket is felkért, hogy tanítsák a két kicsit. A fizikát Albert Einstein, a matekot John Horton Conway, a kémiát Marie Curie, a rajzot Leonardo Da Vinci, az irodalmat pedig maga Williem Shakespeare tartotta. Arthur király, és két orgyilkos tanította őket harcolni. De Hádész fontosnak tartotta, hogy a zenét is tanuljanak a gyerekei, így természetesen Aelinnek és Svennek is foglalkoznia kellett vele. Öt tanárt hívott el, hogy oktassák őket.

Az öt tanár, Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig Van Beethoven, Elvis Presley, Michael Jackson és Brian Johnson, az Ac/Dc egykori énekese. Viszont a tanítással sosem mentek sokra.

~~~

Aelin leült a hatalmas kanapéra és bőszen elkezdte csinálni Albert fizika példáit, utált minden egyes számítást, amit feladott. Alig pár percen belül megérkezett a bátya.

- Na? - kérdezte Aelin izgatottan. - Hoztál popcornt?

Sven a háta mögül elővett egy hatalmas tálat. Ami tele volt vajas pattogatott kukoricával.

- Imádlak! - vigyorgott Aelin. - Ma mire tippelsz? Ki lesz a győztes?

- Szerintem... Brian. - felelte megfontoltan Sven.

- Én Elvisre fogadok. - dobott a szájába egy kukorica szemet.

- Ti mit csináltok? - sietett be Mozart, mire a két gyerek ledermedt. - Hegedű órátok lesz!

- Készüljetek a zongora órához. - sétált be Beethoven.

- Megbeszéltük a szerda az én napom. - mondta Mozart.

A két kicsi vidáman összemosolygott és elkezdték nézni a műsort.

- Te beszélted meg magaddal! - jött be vidáman Elvis, miközben az egyik számát dúdolta. - Mi nem egyeztünk bele.

- Mi? - értetlenkedett Beethoven.

- Igen mi.

- Hogy?

- Ja elfelejtettem... ez süket.

- Elnézést, mit tetszett mondani?

- Hogy az én órám van most! - kiáltotta hisztisen Mozart.

- Oké, ki akar énekelni. - lépett be Michael Jackson.

- Ez egyre jobb lesz. - súgta Sven Aelinnek. - Mibe fogadunk?

- Mondjuk, hogy, ha én nyerek megkapom azt a véres xboxos játékot.

- Jó. Ha én nyerek, nem veszed el a cuccaim egy hónapig. - vágta rá a fiú.

- EZ AZ ÉN ÓRÁM KIFELÉ MINDENKI! - ordította Mozart.

- I'm on the highway the hell. - sétált be az éneklő Ac dc énekes.

Aelin azonnal csatlakozott a férfihoz és együtt énekelte vele a számat. Mozart a fülére kapta a kezét. 

- És ezt nevezik manapság művészetnek... drága barátom. - tette a kezét Beethoven vállára. - Kezdtek irigykedni rád. 

A férfi csak megértően bólogatott. Remekül megtanulta értelmezni az emberek test és arc kifejezését. 

Aelint mosolyogva pörgette meg maga körül Michael, míg Sven popcornnal tömte magát. 

- ELÉG! - kiáltotta Mozart, mire Brian és Aelin döbbenten elhallgattak. - Megkérném az urakat, hogy távozzanak, ugyanis méltóztatnék valami zene szerűséget tanítani a fiataloknak, hogy ne legyenek olyan kulturálatlanok, mint maga, maga és maga. - bökött Brianre, Elvisre, és Michaelre. 

Elvis ott helyben neki esett volna, ha Michael nem tartja vissza. Aelin helyett foglalt a tesója mellett, belemarkolta a nasiba és összemosolygott Svennel. Kezdődik.

- Kulturálatlan?! Mondja ezt egy parókás magassarkút hordó fickó, aki nem hallott a rockról! - vágta rá Brian.

- Magassarkú?! Ez hagyományos német úri viselet. 

Beethoven látványosan felsóhajtott és leült az Angelo testvérek mellé. 

- Szabad? - kérdezte a pattogatott kukoricára mutatva. 

Aelin helyeslően biccentett. Meglehetősen vicces látvány volt a híres Beethovent kukoricát habzsolva látni.

- Tényleg hagyományos viselet egyszer jó magam is viseltem ehhez hasonlót, csak azon nem volt ilyen csajos csatt. - vonta meg a vállát Michael. 

- Eresz már óda te fajankó! - kiáltotta Elvis és próbálta meg eltolni  magától Michaelt. 

- Viszket a tenyerem, hogy behúzzak neki. Biztos nem hallott még a ninjákról, úgy kipróbálnám az egyik mozdulatomat ezen a rock ellenes idiótán. 

- Hé! - békítette a két énekest a harmadik, azaz Michael Jackson. - Ő Mozart. A varázsfuvola szerzője! Nem kellene.... 

- Húzz innen kifakult fekete! - löket arrébb Brian a híres énekest. 

Elvis azonnal neki esett Mozartnak és a két férfi verni kezdte egymást, miközben a másik műveit szidták. 

Aelin és Sven elkezdett nevetni. Míg Beethoven arcából kifutott a vér. 

- Hádész mennyire akad ki, ha benyújtom a felmondásomat? - érdeklődött kedvesen, de a hangjában érezte Aelin a ijedséget. 

Egy papírt vett elő és egyetlen egy szót írt rá: Nagyon.

Mire Aelin visszafordult, Elvis Mozart fején széttörte az egyik gyakorló gitárt, Michael Briant próbálta visszatartani. Ahhoz képest, hogy az énekes 83 évesen hunyt el meglepően jó kondiban volt, így alig bírt vele a 2009-ben elhunyt 50 éves énekes. 

Aelin vigyorogva figyelte őket és nem bírt úrrá lenni a nevetésén, csak bámulta őket. Az érett felnőtteket. Sosem szórakozott még ilyen jól. Sosem lehetett még ennyire szabad, hiszen az... Anyja megvédte mindentől, eltiltotta a veszélytől, a szabadságtól... Elszomorodott, ahogy eszébe jutottak a történtek. Talán ha odamentek volna megmenthették volna őket. Már kár ezen rágódni. Hádész megmondta: Ha teljesítik a rájuk bízott próbát, ha helyt állnak... Láthatják őket. 

~~~

Ingrid a hófedte helyen állt. A haját és a ruháját már teljesen belepte a hó. Nem tudta hány perce szobrozik a hidegben. A körülötte lévő hatalmas sírtáblákat fehérre színezte az idő. Egyedül két fekete kőtömböt nem lepte be még a hó. A testvérei sírját. 

Mély sóhaj hagyta el a száját, ahogy végig simított a nővére, és a bátyja képén. A di Angelo hármashoz nem állt annyira közel. Mikor pár hete Roset értesítették, hogy mi történt, a lány összecsomagolt és elutazott Amerikából. Azóta nem hallottak felőle. Annie pedig... Annie annyira kiborult, hogy Silena nem engedte dolgozni és Párizsba küldte a lányt, hogy valamennyire összeszedje magát és békére leljen. 

Ingrid Edmundra és Lucyre gondolt. Lucy, Susan és Peter miatt teljesen elvesztette önmagát. Hiába támogatja Jake. A testvérei jelentettek neki mindent. A család volt a legfontosabb és most... Sam és Jane árvák lettek, ahogy Sven és Aelin is, akiket Hádész magához vett, hogy kiképezze őket. Az ikertestvére Edmund pedig poraiba hullott. Gyengül. Napról napra rosszabb bőrben van. Főleg Hallie miatt. Bánta, hogy nem mondta el az álmát, de azzal nyugtatta magát, hogy így is, úgy is beteljesült volna a prófécia. Meghaltak volna. Mert ez volt a sorsuk. Mégis bűntudatot érzet ahányszor meglátta Edmundot. Hiába beszélt vele az anyjuk. A testvére... sosem lesz a régi. Kételkedik benne, hogy valaha látja majd őszintén mosolyogni, hogy az a fény újra ott lesz a szemében, ami akkor volt a legerősebb, amikor Hallie is a közelében volt. 

A bátyja bizonyos értelemben haldoklik. 

~~~

Yui Jackson a csőben ült. A szeme tompán fénylett, magában motyogott. A saját vére borította mindenhol. Csak ült és bámult a semmibe. Vitatkozott valakivel, de a csőben nem volt senki magán kívül.

Az őrök nyugtalanul járkáltak körülötte. Irana terve miszerint a kislány elméjét módosítja sikertelen. Mike szinte azonnal rájött, hogy miért, de senki sem kérdezte tőle, hogy lehetséges, hogy nem hatnak rá a mérgek. Hiába mondaná el Iranának nem változtatna semmit. A lány szervezete valahogy képes kivonni a véréből a káros anyagokat. Így az összes mérget lebontja és átalakítja. A férfi viszont rettenetesen aggódott a gyerekért. Napról napra egyre inkább úgy tűnt... mintha... kezdene becsavarodni. 

Március elején is előrángatták abból a pöcegödörből, amit börtönnek csúfolnak. A korbács alatt is csak magával beszélgetett a lány, így jelentette Iranának Yui állapotát. 

A kislány csendben ült a földön. A keze élettelenül lógott maga mellett. A szemében semmi normális nem volt. 

Az ajtó kivágódott és Irana lépett be rajta. 

Yui csak oldalra döntötte a fejét, úgy bámulta a nőt. 

- Ismerem magát? Igen. Nem. Talán. Ugyan biztosan ismerem. Nem. Még nem láttam. Maga... Maga... - félelem villant a szemében. 

Irana értetlenül nézett Mikera. 

- Mióta hadovál össze-vissza? - kérdezte a férfitól. 

- Csak pár hete kezdődött. Nem tulajdonítottunk neki nagyobb hangsúlyt. 

- Vigyétek a pszichológushoz. - legyintett a nő.

A férfi bezárkózott a gyerekkel a szobába és nem engedett be senkit sem. Mikor befejezte a beszélgetést csak halvány mosollyal kiengedte a gyereket, de a főnökéhez nyugtalanul fordult. 

- Nos? - kérdezte Irana. 

- Személyiség zavar. Körülbelül három-négy személyre bomlott fel a tudata. 

- Nem lehet, hogy megjátssza? - vonta fel a szemöldökét a nő. 

- Ilyen hitelesen több éves színészi gyakorlat kellene hozzá, ráadásul fokozatosan alakult ki Mike elmondása alapján. Erősen kétlem, hogy megjátssza. Mindenesetre nem árt alaposabb megfigyelés alatt tartanunk és egy másik cellába elhelyeznünk, ahol nem tesz magában kárt. A karján több karom nyom van. És a körmei alatt alvadt vér van.

Irana gondolkodva bámulta Yuit. A lány üres tekintettel figyelte őt, miközben az ajkával szavakat formált. Tényleg olyan, mintha elment volna az esze, és a körmei... 

Az alsó szintekre vitette Yuit, olyan mélyre, ahonnan csak lifttel lehet le- és feljutni. A cella amibe záratta nem volt sokkal szívderítőbb a csőhöz képest. Annyiban különbözött, hogy itt valóban rácsok mögött volt. A falból két vastag lánc lógott le. A végükön kesztyű szerű vas zár volt. Yui kezét abba helyezték be. Így nem tehet magában kárt és, ha szökni próbálna elég mélyen van ahhoz, hogy mielőtt felérjen a lifttel elfogják és ha kell megöljék. 

Irana leállíttatta átmenetileg a projektet, mert semmilyen szer nem képes megmásítani a lány elméjét. 

Besétált az irodájába és elővette a jegyzeteit. A 35 kulcsból 5-öt már megtalált. A nyakához ért és a kezébe fogta az egyik ereklyét, egy amulettet ami védelmet biztosít. A vörös ékkő úgy ragyogott a díszes talizmánban, mint a tündöklő nap. Egykoron Csin Si Huang-ti-jé volt az ékkő. Ezért élt túl annyi támadást bár ezt kevesen tudják. Visszadugta a pólója alá az ereklyét és a jegyzetei fölé hajolt. Az évek folyamán számtalanszor járt Egyiptomban, hogy megtalálja a hatodik kulcsot, de sosem jutott a nyomára. Viszont azt megtalálta hol kellene lennie. Valaki megelőzte. 

~~~

Aelin fekete bőrdzsekijében sétált ki dédapja palotájának a hátsó részébe, ahol a bátyja és az Alvilág ura már várta. 

- Készen álltok? - mosolygott rájuk kedvesen Hádész. 

A két kicsi egymást mustrálta. De bólintottak. 

- Egy után kezdhetitek a támadást. - kezdte Hádész. - Felkészülni! Három... - Sven a húgát bámulta, azt ahogy fekete szeme hűvösen csillog. A húga megváltozott, ahogy ő is. Pár hónap telt csak el mióta a szüleik meghaltak, de ők örökre megváltoztak. - Kettő.... - Aelint hűvös magabiztosság szállta meg. A testvére erős, de ő még erősebb nála. Kis Angyal. Nem angyal. Ő maga lesz az ördög. Ha győz találkozhat velük, ha megmutatja mit tanult az elmúlt öt hónap alatt láthatja a szüleit. - Egy...

Sven nem habozott azonnal elkezdte használni a képességét. A palota kertje megremegett. A föld két másodperc alatt felhasadt körülötte és lebegni kezdett a szikla darabbal. Megcélozta a húgát, aki csak állt. 

- Védj meg. - szólalt meg, amikor alig volt tőle két méterre a szikla darab.

Sven szeme elkerekedett. Ahogy fekete árnyak kezdtek el növekedni a testvére körül. Külön edzette őket Hádész. Így fogalmuk sem volt egymás teljes képességéről. Mielőtt a szikla elérte volna a húgát egy hófehér hajú nő termett  előtte és egyetlen egy mozdulattal darabokra zúzta a sziklát. Sven kidülledt szemekkel bámulta a fehér hajú nőt, azt, ahogy Aelinre néz és várja a parancsát. 

- Támadás. - mosolyodott el halványan Aelin, miközben felemelte a kezét. Ezernyi fekete árny suhant át a kerten és vette fel eredeti alakját. 

Az összes létező színben pompázó hajú férfi és nő lepte el a helyet, egytől egyig gyönyörűek voltak és akkora gonoszság sugárzott belőlük, hogy Svent jeges félelem lepte el. A gondolataival kilökte a talajt a lábuk alól. De a lények gyorsak voltak, gyorsabbak, mint Ed és Yui és erősebbek náluk. Könnyen mellkason találta az egyik piros hajú férfi és a fa törzsének csapódott. A húga arcán elégedett mosoly suhant át. Sven egy rántással kitépte a földet a lába alól, mire a lények abba hagyták a támadását és a húga védelmére siettek. Aelin rájuk rivallt és elkezdett ugrálni a föld darabokon, amiket ő mozgatott. Tépte, rángatta alóla a földet. 

Svent hamarabb érte a következő támadás, mint azt észrevehette volna és a palota falának csapódott. A feje sajgott. De csak az eszére hagyatkozhat. Emberfeletti erő. Természetfeletti erő. Yuinál és Ednél is erősebbek. Edmund féldémon... Ezek... Démonok. A húga irányítja a démonokat. 

Aelin nézte a bátyját, ahogy a félelem nő benne. Nem akarta őt komolyabban bántani. Várakozóan az apjára nézett, aki gonoszan mosolyogva figyelte a jelenetet. Rég volt olyan félvér, aki örökölte ezt a képességét. Nem az összes démont tudja irányítani, csak azokat akik őt szolgálják, és akiken elég gyenge az elméje. Joe... Joe képes volt rá de eltitkolta a képességét mindenki elől. De Sventől többet vár, hiába a fiú jobban hasonlít az anyjára, mint az apjára. Aelin könnyen leveri. 

- Állj. - mondta az Alvilág ura. 

- Vissza! - szólt a démonokra Aelin. 

Svennek felhasad az ajka és tele volt zúzódásokkal, míg Aelinnek nem lett semmi baja, kicsit elfáradt, de ezt leszámítva jól érezte magát. 

 - Aelin, a szüleid a Sztüxnél várnak. Sven, menj le Alektóhoz. 

A fiú felállt a földől és összenézett a testvérével. Aelinnek úgy tűnt, mintha azt mondaná a szemével, mond meg Anyának és Apának, hogy hiányoznak. Aelin rámosolygott és biccentett, majd végig rohant a kerten. A kis kapun kirontott és egyenesen a Sztüx felé vette az irányt. A szemeiben öröm könnyek gyülekeztek. Olyan gyorsan futott, hogy a vádlija sajogni kezdett és az oldala is szúrt, de egyáltalán nem érdekelte. 

A Sztüxnél két alak várta. A szőke hajú magas nőt azonnal kiszúrta, majd mellette a fekete hajú férfit. 

- ANYA! APA! - kiáltotta, mire a két felnőtt megfordult. 

- Kis Angyal! - hallotta meg az apja hangját, amitől a legtöbb félvér félelmében elmenekülne, de neki annyira hiányzott ez a hangszín. 

Neki futásból ugrott az apja karjaiba és csak bőgött. A nyakába fúrta az arcát és az anyját nézte a könny réteg túloldalán, aki mosolygott. Minden ellenére ami történt mosolygott.

 Joe úgy tartotta Aelint, hogy Susan is megölelhesse. Percekig csak ölelték egymást. 

- Mi van Svennel?- szólalt meg Susan. 

- Ő nem jöhetett. Én nyertem. Ő vesztett. De hiányoztok neki. Nagyon. Meddig maradhattok? 

- Még 5 perc. - felelte Joe. 

Aelin a szüleihez bújt. 

- Nem akarom, hogy elmenjetek. 

- A szabály az szabály. - suttogta Joe. 

- Nem! Nem akarom! 

- Aelin - törölte le a kicsi könnyeit Susan. - Mi mindig veletek leszünk Joeval. Ezt ne felejtsétek el. 

- Anyu... Ne. - motyogta. - Csak egy gyerek vagyok szükségem van rátok. 

- Hádész itt lesz nektek. Ahogy Ed, Ingrid és Lucy is. - felelte Joe. 

- De... De... Ed elvesztette Halliet, még okoskodni sem akar! Ingrid egy pszichopata! Lucy pedig szerintem soha többé nem fog mosolyogni, mert te Anya és Peter meghaltatok! 

Susan szomorúan összenézett Joeval. 

- Sajnálom Aelin. De Hádészt szigorúbban fogják az elmúlt 40 évben történtek miatt. Több halott nem támadhat fel. 

Aelin nem szólt semmit, csak úgy csimpaszkodott a nyakukba, mintha attól tartana, hogy ha elengedi őket eltűnnek. 

- Mi van, ha már nem fogok emlékezni rátok. Ha elfelejtem, hogy néztek ki. Mi lesz akkor? 

- Kis Angyal. - emelte fel az állát Joe. - Amire szükséged lesz, arra emlékezni fogsz. Mi szeretünk. Téged és Svent is. Ezt sose felejtsétek el. Érted? Szeretünk. 

- Értem. - mondta újra könnyes szemmel. 

- Mennünk kell. 

- Még ne. - kérlelte őket Aelin. 

De a szülei alakja lassan homályosodni kezdett. Susan és Joe utoljára a lányukra mosolygott, majd eltűntek. Vissza kerültek Elíziumba. 

- Úrnőm. - lépett Aelin mögé a fehér hajú démon. 

- Történt valami Selma? - kérdezte keményen a kislány, a könnyei azonnal eltűntek. Nem akart gyengeséget mutatni. 

A női démon meghajolt és óvatosan körbe pillantott. - Egy lélek Yuiról beszélt. 

Yui. Még nem találták meg?! De hiszen már június vége lesz és januárban tűnt el. 

- Hozasd ide Domiellel és Haurusttal! - felelte a fehér hajú démonnak. 

- Azonnal Úrnőm. - teleportált el a démon. 

Aelin a Sztüxt bámulta, mire Domiel, a félelem démona és Haurust, a félig leopárd külsejű démon, aki mindig megérzi az igazságot meghozta a férfi lelkét. A kislány megpördült és alaposan végig mérte a férfit. A 30 évei közepén halhatott meg. Zavart tekintetét elnézve nem rég óta lehetett itt. Biccentett a félelem démonának, aki térdre kényszerítette a lelket. 

- Mond. Honnan ismered Yui Jacksont? - kérdezte magabiztosan Aelin. 

A férfi rá nézett. Remegett a démonok keze alatt. Tőlük tartott nem a kislánytól. Pedig Aelinnek elég megnyikkannia és a démonok a Sztüxbe vetik a lelket. 

- Ha nem akarsz megfürödni azt ajánlom válaszolj! - kiáltott rá a férfira. 

- Én voltam az egyik őr aki őrizte őt. 

- Szóval az el rablói közé tartozol. - összegezte Aelin. 

- Nem! Csupán parancsot teljesítettem! 

- Hogy haltál meg? - vonta össze a mellkasa előtt unottan a karját. 

- Május végén haltam meg. Edzés alatt ölt meg. Teljesen megbolondult. 

- Yui ölt meg?! - hőkölt hátra. 

- Igen. 

- Hol van? Hol tartjátok fogva? 

A férfi elhallgatott. 

- Azt kérdeztem hol! - intett a démonoknak, mire azok a Sztüx felé húzták a férfit. 

- Várj, ne! Elmondom! Elmondom! Csak várj! - kezdte a férfire. - Nem emlékszem pontosan a helyre... 

- Álljatok meg. - felelte Aelin. - Pontosan 5 percet kap, hogy rájöjj hol az unokatestvérem. Különben bedobatlak a Sztüxbe és hagyom, hogy a lelked örökké benne égjen. 

A férfi pár percig gondolkodott, majd felkapta a fejét. 

- Az égben van. Oroszországtól délre, nagyjából Rosztov-Na-Donu környékén. 

- Az égben? Egy felhőben vagy hol? Egy lebegő bázison? 

- Is. Egy felhő csináló gép üzemel a bázison. Az rejti el őket. 

- Hogy ismerhetem fel? 

- Mindig egy helyben áll a felhő. 

Aelin Hurustra pillantott, aki helyeslően biccentett. Igazat mondott. 

- Vigyétek vissza. - mondta nekik, majd gondolkodva az eddig csendben álló fehér hajú démonhoz lépett. Selmához.

- Hol van az a város? - kérdezte a nőt. 

A démon gondolkodva meredt a Sztüxre. Yui Jackson. Unokatestvér. Tehát jól érezte az úrnőjéből áradó energiákat. Annabeth unokája. Ennyi idő telt volna el, ilyen régen kötötte volna az alkut Percyvel és Annabethel Edmund életét illetően?

- A Fekete tenger északi részén van egy kis szoros át az Azovi-tengerhez. Annak az északkeleti részén van ez a kikötőváros. 

Aelinre nézett. Valamilyen szinten csodálta a kislány magabiztosságát és a képességét. Veszélyes lesz és halálos, ha felnő. Viszont zavarta, hogy sosem képes rá, hogy megfejtse mit forgat a fejében a gyermek. Alig négy hónapja lett a szolgája és már most többet mutat fel mint ahogy azt várta. Erős. Túlságosan erős. 

Aelin hátraarcot vágott és visszaindult a palotába, árnyékként követte az úrnőjét, aki a bátyához igyekezett. 

- Sven. Meg van Yui. - mondta a fiúnak. 

- Tényleg? Eddig nem találták meg?! 

- Még mindig nem találták meg. De már tudom hol van. Ideje ellátogatnunk a Jackson bázisra. 

~~~

Halkan osont be a Héphaisztosz bungalóba. Külön ügyelt rá, hogy senki se vegye észre, ahogy Hallie szobája felé tart. Sejtette, hogy Hallie nem fog korán felkelni, hiába van a táborban, hiába vár rá egy edzés. Túl fáradt. Most jött haza egy küldetésről. Hangtalanul lépett be a szobájába, ahol a vöröske ott feküdt ahol gondolta. Vörös haja pontosan úgy fénylett a mögüle beszűrődő halvány fényben, mintha a bungalóban valami meggyulladt volna. A szobában meleg volt. Elromlott a légkondi és még lusták voltak a bungaló társai megjavítani, így csak egy lenge hálóinget viselt.

Edmund nesztelenül ért mellé. Megsimogatta az arca ívét, Hall nem tetszése jeléül felnyögött.

- Hagyjál! - panaszkodott Hall.

- Hallie. - mondta mosolyogva. - Ébresztő.

- Átmenetileg Hallie Beckendorf szabadságon van, kéretik visszajönni egy nap múlva, viszlát.

Edmund mosolyogva lehajolt hozzá és csókot nyomott a nyaka hajlatába. Hall elfordult tőle. Ed arcán kaján vigyor jelent meg. Hall meztelen lábán végig húzta az ujját. Amitől a lányt kirázta a hideg. Csak vezette az ujját, várta Hallnek mikor lesz elege belőle. Szerencse, hogy a lány ilyen melegben utál takaróval aludni. Hallie mocorogni kezdett az érintése alatt. Amikor megpillantotta a nyaka és a válla közötti puha részt csak gyengéd csókot nyomott rá. Hallből egy sóhaj szakadt ki. Megengedett magának egy gúnyos mosolyt és megindult felfelé az íven. A lány szokásos gyenge pontján megállt, csak annyi időre, hogy Hall ellazuljon és már ne legyen annyira hideg. Érezte, ahogy a lány lassan feloldódik.

- Ed. - suttogta Hall és a fiú felé fordította a fejét.

Edmund nem habozott azonnal neki esett a szájának. Hallie a nyaka köré fonta a karjait. Úgy kólintotta fejbe a lány illata, mint még soha. Kicsit kiemelte az ágyból, de csak annyira, hogy átkarolja a derekát. Az ujjaival félre tolta a fátyol szerű hálóing redőit és egyik kezével Hall hátát simogatta. Hall lüktetett a keze alatt, az ajkai melegedni kezdtek. Lassítania kellene, vagy a Tűzlány megégeti. De az agya elvonult valahova hátra, mint mindig, amikor Hallel volt. Hall a törzse köré vonta a lábait, míg ő az ölébe húzta. A lány beletúrt a hajába, mire kellemes érzés járta át a testét és a lány hasa felé indult meg a kezével. Végig simított az alsó bordáin.

Hirtelen pattant fel a szeme és nézett körbe a sötét szobában. Maga elé nézett. A karjaiban nem volt a felesége. Megfordult és az ágy másik végébe nyúlt. Üres volt.

A műhelyben van, gondolta és lerúgta magáról a takarót, felkapcsolta a kislámpát. Nem ismerte fel a helyet ahol volt, csak azt tudta, hogy ez nem Malibu. Aztán minden eszébe jutott.

Csak álmodott. Hallie meghalt. Az egészet csak álmodta. Újra álmodta, mi történt mikor 17 évesek voltak. Hallie nincs többé.

Felsóhajtott és visszafeküdt az ágyba. A tarkója alatt összekulcsolta a kezét. Csak bámulta a plafont. Újra maga mellé nézett, ahol Hallienek kéne aludnia.

Egy hosszú hajú lány lépett be az ajtón.

- Szia Ed... Bejöhetek? - kérdezte Lucy.

Edmund bólintott, de nem tudott mosolyogni. Lucy siralmasan nézett ki. A szemei tompán fénylettek. A bőre hófehér lett, az arca beesett volt. Ed szó nélkül a húga felé nyújtotta a kezét, aki azonnal megfogta és befeküdt mellé az ágyba. A fejét a bátyja vállára hajtotta és hozzá bújt.

Edmund puszit nyomott a homlokára és magához szorította a húgát.

- Yui? - kérdezte Lucy.

- Nem tudom hol van. Sehol se találjuk. - felelte.

- Most mihez fogunk kezdünk? Mi lesz nélkülük? - célzott a testvéreire, Hallre, Joera és Diára.

- Nem tudom. 

Na hali. Remélem tetszett és kellemes meglepetést okoztam Aelint illetően. Véleményeteket commentben várom. Azért reménykedem, hogy annyira nem nyírtalak ki titeket, hogy ne olvassátok tovább. A kövi rész bizonyos értelemben brutális lesz, de, ha azt túlélitek onnantól jobb már csak jobb lesz.