Selma fáradtan kászálódott ki az ágyból. A teste minden porcikája sajgott, de erőt vett magán és az ajtó felé sétált. A folyosó kihalt volt. De egy teremből beszélgetés zaja ütötte meg a fülét. 

- Biztosan el szándékozik utazni Mr. Jackson? - kérdezte egy férfi, Selma arra jutott magában, hogy biztos az egyik itt dolgozó. 

- Száz százalékig Mr. Howard. Tán nem tanácsolja? - ez Edmund. Határozottan az ő hangja. 

- Ha megengedi nem Mr. Jackson. Egyiptomba régen utazott el. Sok minden változott azóta. Ráadásul.... 

- A hallucinációim bajba sodorhatnak? - kérdezte unottan Ed. 

Selma csak felvonta a szemöldökét az ajtó mellett. Hallucináció? Nocsak. A híres Edmund Jackson hasonló sorsra jut, mint jó pár ókori félisten és király? Megörül? 

- Nyugodjon meg. Már azóta nem tapasztaltam hallucinációkat, hogy Izzy leitatott. - sóhajtotta Ed.

- De uram... 

- Megyek. Nem hagyhatom, hogy Aelin őrültséget csináljon. - mondta ellentmondást nem tűrően. 

- És mi lesz a démonnal? - kérdezte a férfi. 

- A démon nem jelent veszélyt. - felelte halkan Ed. - Gyere be Selma. 

A nő az ajkába harapott, majd belépett a dolgozószobába. Edmundra nézett, akinek a vállán egy barna táska lógott. Mérget vett rá, hogy inkább iratok, mint ruhák vannak benne. Egy másik táska is volt nála azt Selmának dobta. 

- Indulhatunk? - kérdezte a nőt, majd a kezét nyújtotta felé. 

Selma a férfira nézett, majd a feléje nyújtott kézre. 

- Igen. Indulhatunk. - érintette meg a tenyerét és a gyomra azonnal ugrott egyet. Mázli, hogy nem reggelizett. A következő pillanatban Kairó repülőterén álltak. - Itt mindig ilyen meleg van? - kérdezte nyűgösen. 

- Igen. Kivéve este, akkor csak 28 fok van. Meg néha mínusz tíz. - mosolygott halványan Ed. - Gyere. Igyekeznünk kell. 

- Most hová megyünk? - sietett a férfi után a nő. 

Rég látta ilyen lelkesnek. Talán mikor megszállta őt, akkor. A repülőtéren belül egy takarítószer raktárba sietett. 

- Ha azért jöttünk ide, hogy felmossunk engem vigyél vissza. Meleg van. - szólalt meg Selma. 

- Hahaha. Mókás kedvedben vagy mi? - pillantott rá zöld szemeivel a férfi, mire Selma csak összevonta a szemöldökét. Más volt a férfi, mint amikor a Bázison volt az úrnőjével. Mikor Hallie meghalt. Valahogy most, mintha élet lenne a férfi szemében. A kalandok tartanák életben? 

- Csupán zavar, hogy az egyik legnagyobb utálómmal vagyok egy helyen halandóként. - felelte morcosan az ex démon. 

- Ha tudnád én mennyire élvezem. - vigyorodott el gonoszan Ed. - Szahad. 

Selma ijedten hátrébb lépett.  Úgy mint Junienál és Carmennél a takarítószerek eltűntek és a helyükön a hosszú lépcsősor jelent meg. 

Edmund a táskájába nyúlt és kivett belőle egy zseblámpát, majd előrehajolva elindult a szűk járatban. Selma csak arra volt képes, hogy sűrűn pislogjon. 

- Mért van olyan érzésem, hogy valami rossz fog történni... - motyogta, de végül Edmund után ment. 

Selma már azt hitte soha sem lesz vége az alagútnak de amikor kiért akkor sem lett jobb kedve. 

- Az Első Nomosz bejárat. - sóhajtotta. - Az egyiptomi mágusok első főhadiszállása... Az Élet Háza... Megakarsz ölni? Ha megtudják mi vagyok....

- Voltál. - felelte Ed. - Amúgy is. Amíg engem látsz nem kell félned. 

- Valahogy nem nyugtattál meg, hős lovagom.... - forgatta a szemeit Selma. 

- Csak gyere. - felelte Ed, miközben belenyúlt a táskájába. 

Egy kardot húzott ki belőle. Selma azonnal rájött, hogy varázstáska van a férfi vállán. Edmund felemelte a fegyvert és alaposan megszemlélte. Selma némi változást vett észre az arcán. Elkomorult. Végül levette a pillantását a fegyverről és megfogta a másik kezével is. A tenyerében a penge, a markolattal együtt kettévált. Aztán a férfi a pallóra nézett. 

- Maradj mögöttem. Bármi történjék. - nem fordult a démon felé, csak mielőtt Selma bármit mondhatott volna a pallóra lépett.

Középen a kis vöröses kapu újra mozgolódni kezdett, mint a két Corteznél. Ám ezúttal nem Ingrid lépett elő belőle. Edmund lassan sétált végig a pallón, Selma öt lépés távolságra lemaradva követte őt. 

A férfi fejében a gondolatok örvényleni kezdtek. Tisztába volt vele, hogy az átkelés próbával jár, amihez sok kedve nem volt. Ezért a legegyszerűbb megoldást választotta. Összeakarta zavarni a kaput. Egyszerre hívott elő magában minden félelmet, minden rossz emléket, hogy túl nagy legyen a választási kínálat. A palló felén már túl jutott, mire a kapu szerű fényforrás megremegett. 

- Francba... - motyogta Ed. 

Választott. 

A kapuból a fényforrás egyre erősebb lett. Ed már tudta, mi... pontosabban ki ellen kell harcolnia, de mégis reménykedett benne, hogy nem ő fog kilépni. Viszont amikor meglátta a vörös köpenybe burkolózó alakot már tudta, hogy ki az. 

- Örülök, hogy így láthatlak. - szólalt meg üres hangon, miközben megállt. 

A köpenyes alak halkan felnevetett, majd levette a csuklyáját. Vörös haja azonnal előbukkant alóla. Kék szemeiben tűz égett. 

- Szia Ed. - szólalt meg magához képest kedvesen. 

- Ez csak illúzió ugye? - kérdezte hitetlenkedve Selma. 

- Igen. Az. - felelte Ed. - Valóságosnak tűnik, de... csak illúzió. Egy próba. A Duatnak hála. 

Selma egy hatalmasat nyelt és végig mérte a férfit, majd a vörös hajú lányt. Hallie alteregója ellen kell küzdenie. Ez nem Hallie, de... hiába tudja Ed, vajon ettől még letudja győzni? 

- Selma. A derekam közepénél látsz egy övet. - mondta halkan Ed, hogy Hallie ne hallja meg. - Kilóg belőle egy kés. Vedd el, de Hall ne lássa meg. Amikor szólók dobd egyenesen a vöröses fénybe. Érted?

- A démon képességeim nélkül még nem próbálkoztam a... kés dobálással.... - felelte frusztráltan az ex démon, de Edmund mögé lépett és elvette a fegyvert. 

- Menni fog. - biztatta Ed. 

- Sok a duma Jackson. - vigyorodott el a lány, majd kioldotta a köpeny madzagját és a szakadékba hajította a ruhadarabot. 

Edmund végig futtatta a tekintetét Hallien. Úgy nézett ki, mint mielőtt eltűnt volna. Leszámítva, hogy határozottan úgy volt felfegyverezve, mint régen. A derekán ott lógott az ostora, rengeteg bomba és minden, amit egy Héphaisztoszos készíthet.  

Hallie elmosolyodott. Edmundnak emlékeztetnie kellett magát, hogy ez nem az ő Hallieje. Hall meghalt. A vöröske ökölbe szorította a kezét és tiszta erejéből egy futótüzet indított Edmund felé. A férfi felemelte az egyik kardot. Körülötte víz vált ki a levegőből és a tűz páraként csapódott a fegyvere pengéjére miután elérte a vizet. 

Hall elhúzta a száját. 

- Hát persze. Egyiptom. Itt van erőd. Egy ajándék. Az egyiptomiaktól. 

Edmund nem válaszolt, csak felemelte a kezét. Hallie körül a levegő sisteregni kezdett, a lány szélesen elmosolyodott. Edmund lassan rájött, hogy ez Hall melyik oldala a sokból. Az amelyik imád harcolni és győzni akar. 

Jégcsapok termettek elő a semmiből a falak mentén és Hallie irányába kezdek el növekedni, mindezt valami irdatlan gyors tempóban. Egy jégcsap pillanatok alatt 5-6 méteresre nyúlt. A lány átugrotta az elsőt, a második alatt átbújt, majd jött a harmadik, amit szintén kikerült. Edmund gyorsított, tized másodperc alatt nőttek három-négy méteresre a jégcsapok, de Hallie úgy tért el mindegyik elől, mint régebben és egyre közelebb ért Edmundhoz. 

- Ed... - motyogta aggodalmasan Selma. - Mért nem a vérét... 

- Hallien nem használ. Ő a Tűz így ellen tud állni nekem. A Víznek.  - felelte Ed. 

Edmund elé ért és a kezében termett a kardja. Összecsaptak. Selma az arca elé kapta az egyik kezét, míg a másikban a kést szorította. A lány erős volt. Nem emlékezett rá, hogy ennyire.... jó harcos lett volna. 

Edmund védekezni kezdett, majd amikor Hallie túl közel ért hozzá és Selmához, teleportált. Mögé került. A kardját a nyakához illesztette, de Hallie a gyomor szájába könyökölt. Ed összegörnyedt. Hallie a lábával a pallóra lökte. 

- Selma! Most! - nyögte Ed, mire a nő elhajította a kést. 

Hallie arcáról lefagyott a mosoly ahogy elszáguldott mellette a kés. Szabad kezével kikapta az ostorát, de Ed sípcsonton rúgta. Hall megfeszítette a lábát, és Ed csak abból tudta, hogy fájt neki, hogy az ajkába harapott. A kést bámulta, majd az ostorral felé csapott. 

Pár centi hiányzott a késnek, hogy a vörös fényhez érjen, de Hall hamarabb kapta el az ostorral a pillantását Selmára szegezte és minden erejét bevetve megcsavarta a fegyvert. 

Selmába itt tudatosult, hogy ő a célpont. Elhajolt a kés elől, de elfeledkezett róla, hogy halandó és, hogy lassabbak a reflexei, így a kés vékony csíkot hagyott maga után az alkarján. 

- A démonkával együtt vagy itt. Hoppá, hoppá. - nevetett fel Hallie és mosolygott Edre. - Ex démon. Mért nem ölted még meg? 

- Hall... - sóhajtott fel Ed. 

- Óh. Szóval már figyelsz rám. Ez remek hír.

Hallie az ostorával Selma felé csapott. Az ex démonnak éppen sikerült kitérnie a fegyver elől. Edmund felkászálódott a földről és Hall elé teleportált. 

- Őt hagyd. Itt vagyok én. - mondta, majd jég kezdett el növekedni Hallie talpa alatt. 

- Mióta véded pont őt? - villant fel Hallie szeme, majd Ed csak annyit vett észre, hogy a jege nem növekedik. A lángok nyomják el az erejét. 

- Amióta te vagy az ellenségem és nem ő. 

Hallie szomorú mosolyra húzta a száját. 

- Az ellenséged? - kérdezte lágyan csengő hangon. 

Edmund nem válaszolt. Így is minden idegszálát vissza kellett fogni, nehogy elhiggye, hogy ez a.... valami nem Hallie. 

Selma másodpercenként kapkodta Edmund és Hallie között a tekintetét. Lassan kezdett el hátrálni. Mögötte alig négy méterre a kés volt beleállva a pallóba. Csak el kell jutnia odáig feltűnés nélkül. Edmund nem fogja legyőzni Halliet, még mindig szeretni a nőt, hogy a klónját, vagy nem is tudja mijét legyőzze. 

Az ál Hallie oldalra döntött fejjel nézte a férfit. 

- Hogy van Yui? - kérdezte halkan. Edmund szája rándult egyet. Csak az érzelmekkel játszik, ahogy én. Mondogatta magában. - És Amy? No és Dan? Elfojtottad az erejét, ahogy kértem igaz? 

Ez nem Hallie. Ez nem Hallie.  

Selmának sikerült eljutnia a késig. A sarkával kirántotta a földből, majd hangtalanul egyensúlyozott a talpán, végül pedig a kezébe lökte, teljesen megfeledkezett arról, hogy nincsenek démoni képességei. A vörös fényt bámulta. 

Hallie még mindig Edmundot figyelte, miközben Selma előtt lassan egy tűzfal kezdett el növekedni. Mielőtt kiálthatott volna, a fal körbe vette őt. Hirtelen a hőség ezer fokra nőtt. Edmund mindebből semmit nem vett észre, mert háttal állt Selmának. 

Hallie az övébe dugta az ostorát. 

- Vagy nem tetted meg? 

- De... - suttogta Ed. - Megtettem. 

Hallie arcára megkönnyebbült mosoly húzódott. 

- Akkor jó. Jól tudom, hogy van egy házisárkánya? Főnix? 

Edmund kezdett megzavarodni. Honnan tudja mind ezt az alteregó? 

- Igen. Bár azt mondja nem az övé. - válaszolta. 

- Dan.... Hasonlít rám? - remény csillant a lány szemében. 

Edmundot egyre jobban megtévesztette ez az egész helyzet. Hiába tudta, hogy Hall meghalt, annyira hinni akart benne, hogy ez ő. 

- Ha tudnád mennyire... - felelte.

Hallie lassan elmosolyodott és szabad kezével megérintette Edmund arcát, majd lehunyt szemmel a férfi homlokának döntötte a homlokát 

- Hiányzol. - suttogta Hallie. 

- Te is nekem. 

- Kár, hogy nem Hallie vagyok... - húzódott el a lány és lépett hátra. 

Mielőtt Emund reagálhatott volna Hallie kikapta az ostorát és végig szántott vele az arcán. Edmund egy nagyot káromkodott és itt jött rá, hogy valami nincs rendben. Egy jégből készült pajzsot vont maga köré, míg Hall megsorozta a bombáival, és meg pillantotta maga mögött a tűzhengert. 

- Az érzelmekkel én szoktam játszani Beckendorf! - kiáltotta dühösen, majd vízzel árasztotta el tűzfalat. 

Selma félig vizesen, félig kormosan köhögött a pallón térdelve. 

- Egyre inkább elegem van a halandóságból. - mondta két köhögő roham között. 

Hallie áttörte Edmund pajzsát, mire a fiút a hirtelen energia hátra csapta. Az arcából már amúgy is ömlött a vér, de most még át is bukfencezett a vállán, ami emiatt nem kicsit fájt. Feltápászkodott és a háta mögött térdelő Selmára pillantott, akinek a szeme vérben forgott. 

- Húzz arrébb. - állt fel és vette el az egyik kezéből a kardot. 

- Ne felejtsd el mi vagy! - figyelmeztette Ed. 

- Kit érdekel. Ha sajnáltatom magam, vagy nem csinálok semmit meghalok. - mondta Selma, majd megpörgette a kardot. 

Súlytalan volt. Mintha a keze meghosszabbítása lett volna. Számításba kellett vennie, hogy lassabb. Sokkal. 

- Egy halandót küldesz ellenem Ed? Mióta vagy ilyen naiv? - mosolygott beképzelten Hallie és megindult Selma felé. 

Olyan gyorsan csapott le, hogy a nőnek nem volt ideje elhajolni, a kard beleremegett a lány ütésébe, ahogy Selma is azt hitte mindjárt eltörik a csuklója. Megpördült és minden erejét lantba vetve összecsapott Hallievel. Ha démon lenne a lány már rég 10 métert repült volna hátra az ütésétől, bár Hallie Beckendorf mindig is erős félisten volt. Hallie megcsavarta a kardot a kezében, míg az ostorral Selma lábaira célzott. A nő a levegőbe ugrott, mire Hallie felülről támadott. Selma hátra hajolt, de így is csak fél centi híja volt, hogy ne vigye el az orrát a fegyver. 

Edmund mindeközben teleportált már a vörös fény előtt állt és felemelte a kardját, amikor a kezére Hallie ostora tekeredett. 

- Nem ma Jackson. - égett lángokba Hallie szeme, majd oldalra rántotta az ostort. Edmund kibillent az egyensúlyából és leesett a pallóról. 

Hall viszont nem mosolyodott el győzedelmesen helyette csak gyomron rúgta Selmát, aki hátra esett és beverte a tarkóját, az ostort meglengette a kezében és a fényjelenségre szegezte a tekintetét. Tudta, hogy Ed visszafog teleportálni. Ekkor viszont egy kard éle csúszott a nyaka elé, majd a derekára egy kéz kulcsolódott. 

- Eszedbe ne jusson megmozdulni. - érezte meg Edmund leheletét a fülé mellett. 

Hallie azonnal megmozdult és megpróbált belekönyökölni Edmund oldalába, de a férfi csak erősebben a nyakához nyomta a fegyvert, annyira, hogy Hallienek hirtelen légsomja támadt. 

- Nem tudott megtenni. - mondta fojtott hangon Hall. 

- Miért hiszed ezt? - kérdezte a férfi. 

- Mert ismerlek. Nem tudsz engem megölni. 

- Te nem Hallie vagy. 

- De úgy nézek ki, mint ő és úgy is viselkedem, mint ő. - pillantott fel a mögötte álló férfira. - Hiányzom neked Ed. Te magad mondtad. Képes vagy megölni, most, hogy itt vagyok? 

- Ne manipulálj. - nyomta még jobban a torkához a kardot, Hall felnyögött, miközben a könnyeit próbálta visszatartani. 

- Aaaz... - kapkodott levegő után. - A te szakterületed. Hányszor vertél át engem és mindenki mást? 

- Te nem Hallie vagy. 

- Akkor ölj meg. - motyogta Hall. 

Ed kezében a kard megremegett. Hallie halvány mosollyal Edre nézett. 

- Mire vársz? - kérdezte Hallie. - Tedd meg. Vagy mégsem tudod? 

Ed vágott egy grimaszt és a kardot bámulta. Tényleg nem tudja megtenni. Hallie lassan kezdett levegőhöz jutni, ahogy a penge már nem volt félig a torkában. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt és megpördült, hogy szembe ne pedig háttal álljon Ednek. Melegen elmosolyodott, ahogy lassan Edmund szájára is mosoly görbült. 

Hall hirtelen felkiáltott és összegörnyedt. Edmund szeme elkerekedett, majd a Hall mögött álló Selmára pillantott, aki kirántotta Hall hátából a kardot. 

- Bocs. Már untam, hogy játszadozik veled. - mondta azon a tipikus elegem van mindenből hangon Selma, majd elindult a vörös fény felé, a palló végén, hogy ketté hasítsa. 

Hallie kis híján hátra zuhant de Edmund megtartotta. 

- Ő nem valódi Ed! - kiáltotta Selma, miközben hátra sem nézett. 

- Hall. - suttogta a férfi. A lány kezéből kicsúszott a kard, az arcára fájdalom ült ki. 

Selma elért a fényjelenséghez és szépen átszelte a karddal. Edmund karjában Hall alakja megremegett, majd semmivé vált. Az ex démon hátra fordult és megvetően végig mérte a férfit. 

- Elvesztegettünk egy csomó időt azzal, hogy hallgattam a nyáladzásotokat Hallel. Legalábbis az alteregójával. Megnyugtatlak szerintem az egész világ jobban járt a halálával. Én élve és halva is utáltam őt. Na nyomás! - indult el a folyosó vége felé. 

Edmund felsóhajtott és az ex démon után indult. 

~~~

Amy a konyha felé ment, mivel odarendelték el segíteni. De nem nagyon sietett, ugyanis utálta a konyhai munkát, és egy roppant izgalmas könyvet olvasott a Lélekkardról. Viszont amikor felpillantott a könyvből csak kérdőn pillantott az első szintű harcművész tanoncok felé. 

Dan török ülésben ült a Chy-Li kolostor kertjében a leterített nádszerű valamin, mondjuk szőnyegnek. Egy fehér köpenyt viselt, olyat ami a karatés kölykökön van. Lehunyt szemmel ült. A kezeit a térdén pihentetve. 

Amy első tippje az volt, hogy ülve alszik, majd kibújt a papucsából, amit a kolostorból kaptak és kérdőn megállt az öcsétől tisztes távolságban. Rosera pillantott, aki egy padon ülve olvasott, majd vissza az öccsére. 

- Dan... mit csinálsz? - kérdezte óvatosan. 

- Keresem a lelki békém. - felelte Dan. 

- A.... midet?! - Amy biztosra vette, hogy rosszul hallotta. 

- A lelki békém. 

- Oké... - még se hallotta rosszul. 

- mi van? Nem találom! - nyitotta ki a szemét. - Már fütyültem is neki, de úgy csak Főnix és a kis sárkányok jöttek ide! Várj tudom, hogy találjam meg! LELKI BÉKE! CICC CICC CICC! 

- Dan. - szólalt meg Rose. - Csendben keresd a lelki békéd. 

Dan csak vágott egy grimaszt. 

- Akkor egy örökké valóságig kereshetem. - hunyta le a szemét a kisfiú. 

- Rose.... - fordult a nő felé Amy. - Te szektást akarsz csinálni az öcsémből?! 

- Nem. Ez áll az első szinten: lelki testi béke megtalálása. - olvasta fel a könyvből.

- A testemmel békében vagyok! - szólalt meg Dan. - Csak 10 éves vagyok még úgyis fogok nőni! A lelkem meg... hát biztos van.... gondolom... remélem.... csak még nem találtam meg a békéjét.

- Nehéz megtalálni olyasmit, amivel nem rendelkezik az egyén. -  haladt a konyha felé Ariel tőlük nem messze.  

- Az agyadra gondolsz? - pillantott a tündelényre Amy. 

- Daaaan. - sóhajtotta a nő. 

- Jóóóó! Csendbe maradok. Nem igaz... - motyogta. - Maradjak csendben, ne mozogjak. Ugye tudod, hogy hiperaktív vagyok? 

- Mint minden félvér. - vágta rá Rose. - De minden fejben dől el, ha táplálod azt a tudatot, hogy hiperaktív vagy, akkor az leszel.

- Kérdés! - emelte fel a kezét Dan, mire Rose hatalmasat sóhajtott és várakozóan Danre nézett. - Tehát, ha táplálom a tudatot, hogy isten vagyok, vagy azt, hogy anyukám feltámad, akkor isten leszek és anyám feltámad? 

Rose szeme tikkelt egyet, míg Amy majdnem elnevette magát. 

- Nem. - vágta rá a nő. 

- Kár... - húzta el a száját Dan. - De akkor ha táplálom a tudatot, hogy nem vagyok hiperaktív, úgyis hiperaktív maradok. 

- Feladom....  - temette a tenyerébe az arcát Rose, majd felállt és bejelentette, hogy vége az órának. 

- Kiborítottál egy szektást. - nézett az öccsére Amy. 

- Nem direkt. Véletlen volt! - felelte Dan. - Hová mész? - pattant fel a földről. 

- A konyhába. 

- Király ott van kaja! Ez a lelki béke keresés meghozza ám az étvágyat.

- Te mindig éhes vagy. - forgatta a szemeit Amy. 

- Fejlődésben lévő szervezet vagyok! - felelte mosolyogva Dan, majd belebújt a papucsába és futva megindult a konyha felé. - Gyere már Csiga!

Amy gonoszan elmosolyodott, majd az öccse után rohant, Dan meglepetten pislogott, amikor lehagyta a nővére. 

- Mi van papucsban nem vagy olyan gyors? - kiáltotta hátra. 

- Hogy esnél pofára! - mormogta az orra alatt Dan, mire Amy megbotlott és elesett. - AMY! Jól vagy? Fáj valamid?

Amy inkább meglepődött, mint sem fájlalja valamijét. Meglepetten nézett az öccsére. 

- Nem. Jól vagyok. - felelte mosolyogva. - Megmondanád a konyhán, hogy valamit el kell intéznem, de 10 perc és ott vagyok? 

- Persze. - bólintott Dan és folytatta az utat egyedül a konyha felé. 

Amy felállt és leporolta magát. Az öcsére nézett, majd elindult a könyvtár felé. Úgy emlékszik látott valami könyvet a görög istenekről, és a képességekről, amit egy félisten örökölhet.

Amint belépett a poros könyveket tartalmazó helyre. Lehunyta a szemét, mikor újra kinyitotta a szeme előtt statisztikák ugráltak. Pár pillanat alatt kiszűrte a megfelelő könyvet. Odalépett a polchoz és levette a nagyjából 10 centi vastag A4-es lapú könyvet. 

- Amy? - dugta be a fejét Sven az ajtón. - Te mit keresel itt? 

- Utána nézek valaminek. - felelte Amy. - Kíváncsi vagyok... Héphaisztosz, Poszeidón, Athéné és.... Aphrodité képességére. 

- Miért? - vonta össze a szemöldökét Sven, majd a lányhoz lépett. 

- Mert az öcsém... kicsit furcsa mostanában. - felelte higgadtan, de közben majd meghalt annyira kíváncsi volt. Az istenek Zeusztól indultak és a főistentől haladtak a kisistenek felé... - Segítesz? 

Sven elmosolyodott. 

- Nagyon szívesen. - mondta, majd kinyitotta Poszeidónnál. - A félvérgyermekei... uralhatják a tengert, a folyókat, beleértve a rajta utazó tárgyakat és a benne lévő élőlényeket is. Előfordulhat mutáció a jégre, illetve a hóra és vérre. 

- Apa és Ingrid örökölte az egészet. - kezdte Amy. - Meg Yui.... Junie, és én, a jeget és a vizet. Lucy és Brady pedig a jeget és a havat. Carmen csak a vért. 

- Athéné... - sóhajtott fel kicsit Sven. - Gondolom ez egyértelmű. Te, én és Yui. 

- Dan is. Különben, hogy tudná összehangolni a technikával a lopást? - kérdezte Amy, miközben Héphaisztoszhoz lapozott. 

- Te kedveled Athénét? - érdeklődött Sven. 

- Egyszer találkoztam vele egész életemben. - felelte Amy. - Egy találkozás alapján nem lehet megállapítani, hogy kit kedvelsz és kit nem. - kerülte ki a kérdést. - Héphaisztosz: kovácsmesterség,  nagyon ritkán vulkánok és a tűz uralása. Nagyon nagyon ritkán sárkánnyá tudnak változni.... - Anya is... És így elvileg Dan is... gondolta magában. 

- Mindig elfelejtem, hogy Aphrodité génjei is a szervezetetekben van. - lapozott tovább Sven. 

Amy legszívesebben azt válaszolta volna, hogy ő is. De inkább nem mondott semmit. 

- Szóval. - kezdte Sven. - Általában nincs erejük leszámítva a szépség... már ha az nevezhető annak. - motyogta a végét a fiú. - És... varázsbeszéd? Ez mi az szar? - Sven lejjebb vitte az ujját. - A beszédükkel bárkit rávesznek bármire, attól függően mennyire erősek. Manipulálhatják a tetteiket, az érzelmeiket és a vágyaikat. 

- EZ AZ! EZT CSINÁLTA VELEM DAN! 

- Lassíts Agybogyó. - tette a lány vállára a kezét Sven, mire Amy gyilkos pillantással ajándékozta meg. - Bocs... szóval mi van? 

Amy felsóhajtott. 

- Amikor a Nagy Falon voltunk megsértettem Arielt, mire Dan elkezdte megnyugtatni őt és azt mondta, hogy nem gondoltam komolyan ééééés egy pillanatra el is hittem, hogy nem gondoltam komolyan amit mondtam. Most pedig félig meddig verseny futottunk és Dan megszólalt, hogy esnék pofára. Én pedig megbotlottam a nagy semmiben! Ezért! Varázsbeszédet alkalmazott rajtam. Nem tudtam, hogy Anyukám elég erős volt ahhoz, hogy tudja ezt használni... és, hogy Dan örökölje. 

- Várj úgy érted.... - pislogott sűrűn Sven. - Dan varázsbeszédet tud használni? Akkor talán a kardon is.... 

- Tudja használni. - fejezte be a mondatot Amy, majd a két gyerek vidáman kiszáguldott a könyvtárból. 

Nos. Ez a fejezet is megérkezett. Hosszas ihlet csökkenés ellenére, amit én most az iskolának tudok be. Iskoláról jut eszembe. Rész egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy heti egyszer lesz. Az pedig szombaton vagy vasárnap. Miért csak heti egyszer kérdezhetitek. A válaszom azért, mert tizenegyedikes lettem, ami két emelt tantárggyal jár. Ha emelt tantárgyak mellett tudok tartani egy olyan tempót írással, hogy heti kétszer tudok hozni részt, azt jelezni fogom. Átmenetileg amíg nem indul be 100%-kal az iskola előfordulhatnak részek hétköznap is. De vizsga, illetve, amikor kapok 20 oldal emelt bioszt és kémiát ne számítsatok rá. Megértéseteket köszönöm. Igyekszek a részekkel haladni. 

Őszi szünetig, az Aranyvérrel (aki olvassa azt a könyvet) teljesen biztos, hogy idő, illetve ihlet hiány miatt nem tudok haladni. Ezért átmeneti ideig az a könyvem szünetel. Ne higgyétek azt, hogy nem folytatom csak bizonytalan ideig szünetel. (Bocsiiii) 

Ha valaki eljutott idáig annak jön a szokásos szöveg miszerint: Remélem tetszett a rész. Véleményeteket várom commentben.