Dan és Főnix fokozatosan azt vette észre, hogy körülöttük a levegő egyre melegebb és melegebb lesz. Egy idő után nem érezték a hóvihar szelét és jegességét. Ráadásul Főnix meg mert volna rá esküdni, hogy növény szagát érzi.

- Levehetitek a kendőt. - mondta Naromi, mire Dan azonnal lekapta magáról az anyagot, majd Főnixről is leszakította.

Dan szája tátva maradt döbbenetében. Hosszan bámulta a zöld füves területet, hiszen alig fél perce, még a hóviharban álltak.

- Ez.... Ez.... - motyogta.

- Dan Jackson, és.... Főnix. - húzta el a szárnyas állat névre a száját. - Üdvözöllek titeket a Chy-Li kolostorban.

- A Himalájában vagyunk? - kérdezte izgatottan Dan.

- Igen. - válaszolta Naromi. - A nővéred és a két Angelo már vár titeket. Hei.... Főnixet pedig el kell látnunk, mielőtt elvérzik.

Dan összevont szemöldökkel Naromira nézett.

- Hei... mi?

- Heiben. - válaszolta Naromi. - De elnézve őt a Főnixet jobban szereti. Nem csodálom fenségesebb, mint a Heiben.

Fogd be... Mordult fel a sárkány.

Naromi megeresztett egy mosolyt, míg kinyitotta a kertkaput. Dan és Főnix összenézett, majd beléptek az egyszerű fából készült kapun.

A hely minden szempontból a kínai kultúrát népszerűsítette. A telek magas tégla kerítéssel volt körbevéve. Középen volt a főépület, amit négy folyosó kötött össze, négy kisebb épülettel. A kert leginkább egy fűszerkert, egy karate klub és egy szekta keveréke volt. De meglehetősen nyugodt hangulatot teremtett.

Dan nem tudta, hogy került ide emberi alakban a Keleti Fészekben lakó Ködsárkány, de túl sok minden terelte el erről az aprócska dologról a figyelmét. Például a karatézó emberek, vagy egyáltalán az, hogy körülbelül 20-30 ember sétálgatott, egy elvileg elfeledett városban. Igen. valószínűleg ez lehetett az az aprócska ok.

- Itt laknak?! - sietett előre Naromi mellé.

- Sokan laknak itt ifjú sárkány. - mosolyodott el halványan a nő. - Mágusok. Halandók. Tündelények. Sárkányok. És akadnak félistenek is.

- Félistenek? - kérdezte vigyorogva a fiú, teljesen megfeledkezve arról, hogy a nő ifjú sárkánynak hívta.

- Pontosabban egy félisten.

- És mi a helyzet a Lélekkarddal?

A nő arcán egy árny suhant át.

- Azt is tárolják. Szigorúan őrzi az öt éve megválasztott új őrzője.

- A sárkányok emberré tudnak változni? - kíváncsiskodott tovább Dan.

- Általában sosem jutunk el odáig korban, hogy elsajátítsuk ezt a fajta nehézséget... - sütötte le a szemét a nő, amiből tudta Dan, hogy valamit elhallgat. De ez nem kifejezetten érdekelte. Ugyanis a középső háznál egy vörös hajú lányt pillantott meg.

- AMYYY! - kiáltotta torka szakadtából, majd rohanni kezdett.

Főnix azonnal indult volna utána, de Naromi elé emelte a kezét.

- Nem, Heiben. Sok mindent meg kell beszélnünk az elmúlt két évvel kapcsolatban. - mondta halkan Naromi, de Főnix minden egyes szavát értette.

A sárkányt az egyik oldalsó kis épületbe vezette, a füvészkerttel szembeni kis házba. Hamar rájött a sárkány, hogy ez a kórház. Naromi egy csomó gyógyfüvet hozott és mosolyogva kezdett el beszélgetni egy kopaszodó kínai szerzetessel. A szerzetes, amint meglátta Főnixet teljesen belelkesedett. Meghajolt a lény előtt, amit a Tűzsárkány nem kicsit furcsállt.

- Tudja kezelni őt Naromi? - kérdezte a csuhás.

A nő alaposan megnézte a sebet.

- Igen... De hozzanak vizet a forrásból.

- A Tűzsárkányokra nem hatnak a varázsvizek Ködsárkány.... ezt neked kéne a legjobban tudnod.... - mondta tisztelettel, de kicsit lekezelően a szerzetes.

- Tisztába vagyok vele Hang. - felelte a nő, majd megérintette a társa szárnyát.

- Mit keresel itt? - férkőzött bele a gondolataiba Főnix.

- Ezt én is kérdezhetném tőled Heiben. Azt hittük meghaltál... - suttogta a nő, hogy ne hallja senki mit beszélnek.

- Amint látod élek. De nem tudom felfogni, hogy tudsz emberré változni...

- Emlékszel... arra, amit az öregek meséltek nekünk... a két-háromezer éves sárkányok? - folytatta halkan a nő. Főnix észre vette mennyire feszült.

- A védekező ösztönre gondolsz? - kérdezte óvatosan.

- Igen.

- Történt valami ugye? Hallottam a kiáltásokat a vihar előtt.... Mások voltak. Félelemtől harsogtak túl mindent... - Naromi kékes szürke szemeiben könny csillant. - Te sosem hagynád el a Fészket... te vagy az aki elrejti a világ elől. - Főnix lassan összerakta a képet, de még nem tudta mi történt. - Beindult a védekező ösztönöd.... Mi van a Fészekkel? Mi történt a Keleti Fészekkel?!

- Megsemmisült. - suttogta Naromi.

Főnix szárnyai megfeszültek. Nem hitt a fülének. A Keleti Fészek... az első fészek volt. Több ezer évnyi kultúrát őriztek mélyen a barlangrendszerben, amit a Földsárkányok... az első Földsárkányok kivájtak! Nem lehetséges, hogy megsemmisült, két évvel ezelőttig, 200 sárkánynak adott otthont, a Nyugati után az volt a legnagyobb fészek!

- Csak szívatsz ugye?

- Miután eltűntél... A fészek egységesen úgy döntött, hogy a keresésedre indul. Nem engedhettük meg magunknak, hogy eltávolodjunk a Fészektől, így a hírvivőket alkalmaztuk. Megüzentük az Északi, a Déli és a Nyugati fészeknek az eltűnésedet. A legjobb sárkányokat küldték utánad... De... Úgy tűnik nem is akartál visszatérni hozzánk, amint teljesen megértek. A Ködsárkányok is egyre ritkábbak.... 10-20 év és engem is tenyéssz sárkánnyá tettek volna, mint a következő gyűlésen téged. Alig egy hónap után feladtuk a keresésedet és beletörődtünk abba, hogy valamelyik falra kerültél, mint kincset érő ritka bőr. Viszont mikor hazatért az utolsó hírvivő is... - vált reszelőssé Naromi hangja. - A Fészket emberek lepték el. Fegyverekkel. Kötelekkel. Az öregeket és a fiatalokat fogták el leghamarabb. Engem a kicsik mellé helyeztek.... - Főnix a nő kezébe helyezte a fejét, aki nem vette észre, hogy a szemeiből könnyek kezdtek előtörni. - Valahogy megtaláltak. A ködöm egy ideig elég erős volt, hogy feltartsa őket... de... a kicsik nem tudják uralni az erejüket. A föld... Belphitől remegni kezdett.... Rájöttek hol vannak. És akkor... valami furcsát éreztem a testemben. A bőröm kék színnel világítani kezdett... Olyan volt, mint amikor egy tűzhányó készül kitörni. Felszabadultam. De égett mindenem. Örültem, de fájt minden porcikám.

- A védekező ösztön.... - csillant fel Főnix szeme.

- Igen. Csodálatos volt megtapasztalni Heiben. De.... nem voltam ahhoz elég erős, hogy megvédjem a kicsiket. Mikor az érzés enyhülni kezdett fokozatosan zsugorodni kezdtem. Emberivé váltak a kezeim. A csontjaim összehúzódtak. Azt hittem ott helyben meghalok. Végül pedig eltűnt a farkam és a szárnyam. Ember lettem. A kicsik láttak mindent. Fogtam őket vissza se néztem a többiekre és bevezettem őket a barlangrendszerbe. Pontosabban, inkább ők engem. Folyton orra estem. Nem tudtam egyensúlyozni a szárnyaim és a farkam nélkül, de túl gyenge voltam, hogy visszaváltozzak azzá, ami vagyok. A Fészket elfoglalták... és turista látványosságot csináltak belőle. A kis sárkányokkal itt lyukadtunk ki. A szerzetesek befogadtak és az egyik fűszerraktárt berendezték istállóvá. A kicsik most is ott vannak.

- Turista látványosság lett a fészekből?! És mit csinálnak a többiek?! Mi van a TANÁCCSAL?! A NYUGATI, ÉSZAKI ÉS DÉLI FÉSZEKKEL?! MÉRT NEM SEGÍTENEK?!

- Ssss. - tette a pofájára a kezét Naromi. - Nem tehetsz semmit Heiben. Fogadd el.

- TŰZSÁRKÁNY VAGYOK! A VÉGTELEN TŰZ KIRÁLYNŐJE!

- Tudom.... - motyogta a nő. - De nem tehetsz semmit, ilyen sebekkel a szárnyadon. Egy sárkánynak sincsen elszíneződve a vére feketévé. - emelt fel egy rongyot Naromi, hogy megtisztítsa a sebet, de Főnix elhúzta a szárnyát előre.

- Ne érj hozzá. - kérte a sárkány.

- Ki kell tisztítani Heiben. - felelte Naromi, Főnix későn kapcsolt és a nő megérintette a vérét a fekete ronggyal. Mintha tűzbe dobták volna, olyan gyorsan kezdett el feketévé válni a rongy, Naromi eldobta Főnix pedig gyorsan a szárnyára helyezte a szövetet.

Naromi meghökkenten bámulta, ahogy a rongy lassan semmivé foszlik. Ijedten kapta a fejét Főnix arcára, majd a vérére. Eddig észre sem vette, hogy Főnix direkt úgy tartja a szárnyát, hogy a vére ne csöppenjen rá semmire.

- Mit titkoltál előlem ilyen sokáig Heiben?

Főnix lassan felsóhajtott. De nem válaszolt.

- Heiben! - mondta magabiztosan Naromi. - Ez... Ez káosz! Csak az semmisít meg mindent! De... Hogy tartalmazhat a véred káoszt?!

Főnix a mellső mancsával a földre lökte Naromit, miközben a szemeiben a tűzlángok örvénylettek. - Vannak egyes sárkányok akiknek a vére mérgező ezt te is tudod Naromi. Jól láthatod, hogy nem vörös színű vagyok, mint a többi sárkány, hanem hamu. Ez egy.... betegség. Ismered a Káoszsárkányok legendáját.

- Ne etess azzal, hogy az egyik ősöd az volt. A legendáknak....

- Van alapja. - fejezte be a mondatot Főnix. - Miért ne lehetne Káoszsárkány? Hallie Beckendorf valahogy megmenekült a Tanács elől. Egy káoszsárkány. Akit Erisz, vagy az unokája teremtett mért ne rejtőzhetett volna el? A vérem olyan, mint a nyílméreg béka mérge. Elpusztít mindent és nincs rá gyógyszer. A sebeim befognak gyógyulni. Csak idő kérdése Naromi.

- Ha káosz van a véredben az csak egyet jelenthet. Hogy haldokolsz. Mióta megszülettél csak haldokolsz.

- És, ha így van az min változtat?

~~~

Amy és Sven képtelen volt felfogni amit lát. Nem számítottak arra, hogy ezen az elveszett helyen emberek lesznek, arra meg pláne nem, hogy ennyi. A nő és a férfi akik körbevezették őket, mind köntös szerű felsőt viseltek nadrággal. Aelinnek az a kellemetlen érzése támadt, hogy egy szektába került.

- Megmutatjuk a szállásotokat. - mondta halkan a férfi.

- AMYYY!

A lány megpördült a hangra. Az öccse körülbelül 200-al száguldott feléjük. Amy elmosolyodott és leugrott a lépcsőről. Dan ekkor tájt ért elé és tiszta erőből beleszáguldott a testvérébe, miközben a nővére derekét átölelte. Amy kis híján felborult de csak mosolyogva magához ölelte az öccsét.

- Hol voltál? - kérdezte a fiútól.

- Beestünk Főnixel egy szakadékba! Valami kis kiugró peremen álltunk csak meg! Miután felébredtünk képzeld az egyik sárkány lépett ki egy kis fedezék szerűségből emberként! A Ködsárkány volt! Képzeld ő is itt van és Naromi a neve! - mesélte izgatottan Dan.

A férfi és a nő bekísérte őket a szállásra. Mint kiderült fiúk lányok külön vannak. Sven és Aelin ijedten összenéztek, ahogyan Amy és Dan is. Majd Aelin, Amy és Ariel kíséretében a nő után mentek, míg Dan és Sven a férfi után.

Dan hamar megállapította, hogy nem valami nagy szám a szobájuk. Az ipse aki körbevezette őket és megmutatta a szobát beszélt mindenről. Minden unalmas dologról. Mint például, hogy mikor van kaja. Jó... Dannek el kellett ismernie, hogy körülbelül ez volt az egyetlen lényeges mondata. Utána folytatta istentisztelettel, meg mindenféle olyan hülyeségekkel, amit a szektások szoktak csinálni. Dan csak arra kapta fel a fejét, amikor azt mondta, hogy karate leckék.

- Ingyen?! - kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Természetesen. - bólintott a férfi. - A Chy-Li kolostor fő feladata, nem az kisember, hogy kifossza az embereket, hanem, hogy megtanítsa őket védekezni. És, hogy megleljék a teljes lelki és testi béket.

- Tehát szektást csinálnak belőle?! - akadt meg egy aprócska részleten Dan.

- Nem... - sóhajtotta a férfi. - A lényeg.... mindegy. Megfelel a szoba? - fordult inkább Sven felé, aki nem tett fel idióta kérdéseket.

- Igen, persze. Köszönjük, hogy megmentettek minket. - felelte illemtudóan a fiú.

- Óh. El ne felejtsem. - vett ki egy papírfecnit a zsebéből a szektás tag.

Sven elvette és alaposan megszemlélte. Dan csak belekukkantott a papírba.

- Ez mi? - kezdte. - A lélek tisztító száma?

- Nem. Ez a wifi kód. - mondta halvány mosollyal a férfi. - Nem vagyunk vademberek.

- A faluban maradt a laptopom... - komorodott el Dan arca.

~~~

Az ötfős bagázs a kolostorban töltött vacsora után megbeszélték, hogy a holnapi napon megkeresik a Lélekkardot és lelépnek. Dan persze azonnal belelkesedett. Ugyanis ezúttal, Amy MEGKÉRTE, hogy lopjon. Életében először történt ilyesmi és nem kicsit növelte ezzel nővére az egóját.

Az éjszaka folyamán Dan viszont nem tudott aludni. Másodpercenként jutott eszébe Főnix, hiszen a sárkányt nem engedték be a szállásra, hanem jó pár más sárkánnyal egy istállóba zárták. Dan egyik oldaláról a másikra fordult. Hiányzott neki a szárnyas. Főnix a családja részévé vált, és ugyan ezt sosem mondaná el Linnek és Junienak... de sokkal jobb barátja mint ők. Még ha néha makacs is. Neki bármit elmondhatott. A sárkány szó nélkül végig hallgatta, sőt érdekelte is mit mesél Dan. Tanácsot is tudott neki adni. Mióta Dan megtudta, hogy mi lett Naromival, azt kívánja bárcsak Főnix is emberré tudna változni...

Mikor elege lett az agyalásból kipattant a földre terített ágyból és belebújt a cipőjébe. Hangtalanul osont ki a keleti oldalon lévő férfi szállásból, majd kiment az udvarra és az istálló felé vette az irányt. Messziről is hallotta a sárkányok zaját. Óvatosan dugta be a fejét az istálló ajtaján, majd amikor meglátta Főnix fehéren virító kötését a szárnyán megszaporázta a lépteit. A kis sárkányok nem ébredtek fel. Dan végig simított Főnix pikkelyein. A hegekbe beleakadt az ujjai, de Főnix csak doromboló hangot adott ki. Lassan elmosolyodott, majd felemelte a másik kezét is és elkezdte keresni Főnix egyik gyenge pontját a sokból. Végig húzta a sárkány nyakán a kezét és elkezdte egy helyen csikizni. Főnix erőteljesebben dorombolt és ha a sárkányok cseppfolyóssá tudnának válni, bizonyára elfolyt volna ott helyben.

Szia, Dan.

- Szervusz kislány. - nézett bele a sárkány kék szemeibe, majd befurakodott a mellső lábaihoz és hozzá bújt.

Főnix csak óvón ráterítette takaró gyanánt ép szárnyát és letette a fejét, hogy tovább aludjon. Ekkor viszont egy mosolygó szempárt pillantott meg vele szemben. Naromi sárkánnyá változva ült tőle nem messze. Elfogta a féltékenység. Mit meg nem adna, hogy ember lehessen. Erre pont annak a sárkánynak sikerül, aki szeret az lenni ami. Ő sokáig imádta a sárkányságot, de mióta szaporító sárkánynak szánják, egyre inkább érti meg mért vált köddé Hallie Beckendorf.

- Mi van? - mordult fel halkan, hogy Dan ne fogjon gyanút.

- Áh... semmi. Csak... Furcsa látni, hogy bárkihez is kötődsz. - válaszolta a szeme csillogása.

Főnix legszívesebben rávágta volna, hogy törődjön a maga dolgával. De Naromi a fejére húzta a szárnyát jelezve, hogy aludni készül. A Tűzsárkány Danre pillantott. Mivel fekete fehérben lát, a fiúban nem vett észre semmi érdekeset. De a szaga... és a viselkedése. Amiatt tudta, hogy Dan különleges. Különlegesebb bárkinél akivel eddig találkozott. Sosem ismerte volna be ezt senkinek. Pláne nem Narominak. De szerette a fiút, sokkal jobban mint a fészket. A sárkányokat, vagy akár a saját életét is. Bármikor meghalna, ha ezzel megmentheti ezt a vakarcsot.

~~~

Másnap reggel Dan napja, egy óriási lecseszéssel kezdődött. Ő igazán nem értette miért olyan nagy baj, hogy az istállóban aludt. Meglehetősen kényelmes volt és ami ennél is fontosabb jó meleg. Bár lehet, hogy ez csak azért volt mert Főnix képes akkora hőt kibocsájtani, mint egy kandalló vagy egy tűzhely, de a lényeg, hogy jó idő volt. A többi sárkány sem zavarta. A kicsik még tök aranyosak is voltak, amikor felébredt. Egy zöldes színű sárkány, hiába fújt rá folyamatosan Főnix, megfogta a pólója ujját és kirántotta a szárnya alól. Dan hamar rájött, hogy játszani akar. Ő pedig remekül szórakozott velük. A szerzeteseknek talán az lehetett a problémája, hogy arra ébredtek fel hajnali hatkor, hogy egy hülye majdnem 11 éves kisgyerek egy csomó kölyök sárkánnyal játszik. Mikor az ébresztő hét órakor van.... igen. Jobban bele gondolva lehet, hogy ezért cseszték le Dant. De őt ez nem izgatta, miután a felnőttek gondosan elrángatták a kicsiktől, megígérte nekik, hogy majd délután játszani fog velük. Igazság szerint egyre jobban megkedvelte ezeket a lényeket. Valahogy... nem csak Főnixnél, de az összes sárkány tekintetében tudott olvasni. Mindegyikében. Sokkal jobban megértette őket, az ő viselkedésüket és törvényeiket, mint az embereket. Ekkor jutott eszébe mit mondott tegnap Naromi. Hogy ifjú sárkány. Lehet... hogy sárkánnyá tudna változni? Az valami rohadt menő lenne!

- Ne csak kapargasd az ételt. - suttogta Amy. - Valami baj volt este? Hallottam, hogy kinn aludtál.

Dan érdeklődve pillantott a nővérére, majd az ételére. A reggeli valami gyógynövényes szar volt. Dan jobban örült volna egy kis bacennek, vagy palacsintának, vagy akár a kettőnek egyszerre. De most még a magyaros bundás kenyérnek is örült volna, de ez a kecske táp valami szörnyűséges. Ő inkább azon csodálkozott, hogy, hogy a fenébe nem menekültek még el innen az emberek, ha ilyen szarul főznek.

- Nem. Nem történt semmi. Csak szerettem volna Főnixxel lenni.

Amy megértően elmosolyodott. Ő pedig szívesen lenne Carmennel... a régi Carmennel, aki nem gyilkolt, csak egy pszichopata anyával rendelkezett.

- Hogy van? Azt mondták eltört a szárnya. - érdeklődött Amy.

- Ismered. Makacs mint az öszvér. Kétlem, hogy egy törött szárny vissza tartja.... ha meg kell védenie.

- Nagyon örülök a megható testvéri pillanatnak. - kezdte kedves mosollyal az arcán Aelin, amitől Amyt és Dant kirázta a hideg meglehetősen furcsa kontrasztot alkotott Aelin és a kedves mosoly dolog. - De ez a.... reggeli... valami pocsék és én nem akarok vészmadár lenni, de ha nem mi lopjuk el a Szentkard, vagy Lélekkard vagy mi a lótúrót akkor majd valamelyik más kulcsvadász fogja.

A másik három gyerek helyeslően bólintott, majd mindenki Danre nézett.

- Figyi. Tudom, hogy mestertolvaj vagyok, de alapvető információkra szükségem van mielőtt elcsenném a szajrét. Például, hogy hol van. Tudjátok, ezt az aprócska dolgot nem ártana tudnunk mielőtt belecsapunk a lecsóba.... vagy ebbe a zöld trutyiba. - méricskélte a kaját. - Szét nézek mi van a konyhán, addig ti kérjetek idegen vezetést. - állt fel az asztaltól és indult el a konyha irányába.

Amy, Aelin és Sven elindultak az egyik szektás tag felé.

- Ki tudja eljátszani, hogy aranyos és cuki mint a Wizards ikrek? - kérdezte Sven.

- Okos vagyok nem cuki. - vágta rá Amy.

- Én félelmetes vagyok. De Dan cuki. - mondta Aelin.

Hirtelen a két idősebb testvér a kislányra kapta a tekintetét.

- Mi van?! - pislogott értetlenül Aelin. - Leettem magam azzal a fura zöld trutyival?

- Te mióta mondasz olyat, hogy cuki?! - sápadt el Sven, ami figyelemre méltó teljesítmény volt, tekintve, hogy alapból kréta fehér bőre van.

- 12 éves vagyok. Ilyenkor az ember még mindent aranyosnak és cukinak gondol..... Tudom, hogy hitessük el, hogy cukik vagyunk... - harapott az ajkába. - Ariel...

~~~

Míg Amyék az idegen vezetéssel szarakodtak, addig Dan jobb híján a konyhát kereste. 20 perc sétálás után megtalálta a konyhát. Egy hatalmas termetű asszony állt egy üst előtt. Dan fantáziájában azonnal megjelent egy boszorkány, aki ártatlan kisgyerekeket tesz bele az ételébe. De neki volt egy nagy mázlija. Nem volt ártatlan kisfiú.

- Jó napot. - köszönt a nőnek. És már abban a pillanatban, hogy a szakácsnő megfordult, tudta minden elveszett.

A szakácsnő brit akcentussal köszönt....

Dannek nem volt semmi baja az angolokkal... csak a hellyel. Az időjárás esős. Ráadásul minden egyes étkezésnél úgy esznek, mintha gyomor fájdalmaik lennének.... plusz egy normális ételük sincs.

- Igen? - kérdezte vidáman, mármint a brit szakácsnő...

- Öhm.... - kezdte nem túl magabiztosan Dan. - Öhm.... Van valami ehető?

A nő szemöldöke a magasba szaladt.

- Valami baj van a főztömmel?

- Nem! Dehogy! Csak...

A nő szemöldöke lassan eltűnt a hajában.

- Csak?

- Csak... szökik a szemöldöke....

A nő arca itt kezdett el vörösödni.

- Aaamyyyy! - kezdett el ijedten hátrálni Dan, míg neki nem ütközött valakinek.

- Hoppá. - mondta a mögötte lévő nő.

Dan azonnal bocsánatot kért és megpördült. A nő arcát nem látta. Az arcába volt húzva a csuklyája, de határozottan ismerős volt a hangja.

- Már megint zöldséget adtál reggelire Sarolta? - kérdezte kedvesen a hölgy.

- A vakarcsnak nem ízlik.

- Csodálkozol? - nevetett fel dallamos hangon a nő. Dan egyre inkább ismerősnek találta. - Egy fiúnak hús kell különben nem lesz nagy és erős.

A nő finom kezeivel megfogta Dan vállát és a hűtő felé tolta, majd kitárta a kisfiúnak.

Dan szájára széles mosoly húzódott ahogy meglátta a hús szeleteket.

- Szabad? - nézett a nőre aki a megmentésére sietett.

- Csak tessék. - felelte a hölgy.

Mikor Dan elhagyta a konyhát még akkor is azon járt az esze, hogy mennyire ismerős volt neki a hölgy. A hangja... biztosan hallotta már valahol. Valahol. Nagyon régen. Még kicsi volt... Mikor még az Anyja élt.

- Dan! Végre megvagy! - kapta el a könyökét Aelin. - Megtaláltuk a Lélekkardot.

Ez gyorsan ment... Ismerte el fejben a fiú.

- Remek. És valami furát észrevettetek? Nyomás érzékelők a padlón, ha vitrinben tartják szám, szó, vagy hang kódos vagy retina leolvasós? Esetleg ha nincs vitrin és talapzaton áll, nyomás érzékelős-e a talapzat? Kamerákat? Hőérzékelő vitrin?

Aelin még pislogni is elfelejtett. Most jött rá Dan miben hasonlít Edre. Pedig azt hitték, hogy csak kinézetre egyformák... de tévedtek. Ed mindent megszervez. Dan csak a lopást szervezi meg. De azt nagyon.

- Nincs vitrin. Nincs kamera. A többit nem tudom. - motyogta zavartan, miután Dan vagy fél percig kérdőn bámulta és már újra felakarta tenni az irtó hosszú kérdést.

Dan hevesen bólogatott, majd elindult Aelin után, aki a kardhoz vezette.

A terem amiben a kardot tárolták meglehetősen zsúfolt volt. Dan már hallotta is Amy és Sven csodálattal teli hangját. Amikor odaért éppen egy több ezer éves vázát fogdostak.

- Nos? Hol az a kulcsocska? - kérdezte mosolyogva Dan.

- Ott. - bökött a két idősebb testvér egy kiszögelésre. Ahol a padló vagy fél méterrel magasabb volt, mint minden máshol.

- Remek. - indult el a kard felé Dan.

Alaposan végig mérte a pengét. El kellett ismernie, hogy mester munka volt, és abban is biztos volt, hogy az Anyja erről mintázta az édesapja kardját. A markolata nem volt díszes. A fegyver pengéjén egy sárkánykígyó futott végig, meg egy csomó kínai írás. A penge nem lehetett szélesebb 5 centinél és vastagabb fél centinél. Gyönyörű volt minden egyes porcikája.

Dan megnézte a talapzatot. Semmi nyomát nem látta csapdának. Viszont valami határozottan nem stimmelt neki ezzel a karddal. Lassan lépett fel a miniatűr színpadszerűségre, majd a biztonság kedvéért Amyre nézett, de a lány csak megrázta a fejét, jelezve, hogy semmi matematikailag szokatlant nem lát. 

A fiú a előre nyúlt és megfogta a fegyver markolatát. Abban a pillanatban egy zöldes energia csapott fel a kardból és Dant hátra taszította. A csontjai beleremegtek az ősi erőbe. A márvány padlón landolt. A semmiből növények kezdtek el nőni. Egyre gyorsabban és gyorsabban csavarodtak Danre, majd Amyre, Svenre és Aelinre.

- Mi ez?! - kiáltotta Aelin.

- Inda. - motyogta Amy.

- Na ne mond! - nyafogott Aelin.

- Tilos megérinteni a Lélekkardot! - lépett elő az árnyékból ugyanaz a nő, aki Dant megmentette a szakácsnőtől.

Sven és Aelin szintén ismerősnek találták a csuklyás alakot.

- Mi... mi nem is... - kezdte volna a magyarázkodást Dan, de a nő közbe vágott, Dannek úgy tűnt mintha a növények a nőből növekednének.

- A Kardért jöttetek. Kulcsvadászok vagytok. Ilyen mélyre süllyedt volna az elmúlt hét évben a Jackson család? - kérdezte.

- Ismersz minket?! De honnan?! - hitetlenkedett  Dan.

- Dan... nagy lettél. De nem biztos, hogy emlékszel rám. - a növények lassan elkezdtek visszahúzódni. - Kicsi voltál. Amy talán emlékszik rám. De Svennek és Aelinnek illene...

- Ez a hang... - gondolkodott Sven. - Kicsit emlékeztet... de... ő eltűnt.

- Kire gondolsz? - kérdezte Aelin.

- De... te vagy az! - döbbent meg Sven. - Rose nagynéni!

Na hali, reménykedem benne, hogy a nyár örömére ilyenkor még fenn vagytok és elolvastátok ezt a részecskét. Véleményeteket természetesen várom.

Továbbá, volt az a részecske, ahol a szereplő gárda élő megfelelőjét kutattam és raktam ki nektek, hát kb. fogalmam sincs hány hónap után megtaláltam a tökéletes Amyt. (Jó majdnem tökéletes, a szeme sajna nem zöld, de a többi része tökéletes.) ÍME:

Amy Jackson 14 évesen: