Hát sziasztok! Nos egészen két órával ezelőttig úgy voltam vele, hogy majd csak holnap kapjátok meg ezt a részt. Aztán a naptárra siklott a pillantásom és azon túl, hogy szerda van, rájöttem arra, hogy június 21.-e van. Azaz Edmund és Ingrid születésnapja, úgyhogy íme, egy újabb rész. És merővéletlenségből (tényleg az) kivel is kezdődik... 

Edmund Jackson kivételesen reggel hatkor felkelt, hogy Hallel átbeszéljék a tegnapi napot. Valójában tényleg nem túlórázott, ahogy azt Amy sejtette, hanem Hallienek és Yuinak intézett el pár szívességet.

- Szóval, mit találtál? - nyitotta meg a zuhanyzó csapját Hallie, miközben ásított egyet. 

- Az Északi sárkányfészekhez hasonlóan a Nyugatival is bajok van. San Franscicoban folyamatosak a tornádok, földrengések és a szokatlan balesetek, úgyhogy nem csak Iranának fog a sárkányokkal meggyűlni a baja. - lépett be Hallie mellé a fülkébe. - Engem nem fogadnak. Sárkányvérrel hajlandóak csak egyezkedni, vagy a Könyvtárossal, aki követként funkcionál. Mondtak valamit, amiről még sose hallottam. 

- A TÉT? - kérdezte felvont szemöldökkel Hallie.

- Ezek szerint te hallottál róla. Mi ez? - mérte végig a nejét, mire Hall arcára sugárzó mosoly ült ki. 

Imádta, amikor Ed így mérte végig. Ettől a pillantástól rögtön felforrósodott minden porcikája. Bár amikor a víz a bőréhez érve elkezdett elpárologni egy pillanatra megriadt, míg Ed csak felnevetett, lehajolt hozzá és megcsókolta. 

- Szóval mi az a TÉT? - suttogta az ajkára. 

- Természetfelettiek Évszázados Tanácskozása. - pillantott fel a tenger zöld szemekbe, mire kedve lett volna elhalasztani ezt a beszélgetést és teljesen más dolgot csinálni. 

- Mi a lényege? - simított végig a nő arccsontján az ajkával Ed.

- Igazából... Az 1700-as évek óta nem ült össze a TÉT, legalábbis a mágusok ott szálltak ki és ezzel véglegesen akkor volt az utolsó tanácskozás. A sárkányok már jóval korábban Arthúr idejében kiszálltak. Pletykálták a több ezer éves sárkányok, hogy érdemes lenne újra leülni átbeszélni pár dolgot, de a fiatalabbak, köztük én is, elleneztük. - hunyta le a szemeit Hall, minden porcikáját vissza kellett fognia.

- Aha... És azt is tudod mire volt jó? - siklott hátrébb Ed ajka, egészen a fülcimpájára. 

- Szerződés kötés, szabályok, területek. - remegni kezdett a lába.

- Aktuálisnak hangzik. Kik vettek részt rajta, még amikor mindenki aktív volt?

- Sárkányok, elfek, tündelények, félszerzetek, törpék, az abadánok megmaradt pár példánya, dzsinnek, farkasemberek, vámpírok, tündérek, goblinok, szatírok, kentaurok, karakura, lidércek, elementálok, szirének, szilfek, trollok, nimfák, félvérek a görög, római és skandináv világból, a mágusok és a halandók követe, aki az 1500-as években a sárkányok hozzá járulása nélkül a Könyvtáros lett.

Ed itt állt meg és pillantott Hallie szemeibe.

- Az abada és karakura létezik?! - kerekedtek el a szemei a férfinak.

- Igen és kihagytam a koboldokat és az ősdémonokat.

- Létezik az abada, aki olyan mint egy unikornis, csak szamárnagyságú és vaddisznó farka van és egy szarva helyett kettő, amit ha valaki megreszel, akkor meggyógyít bármit?!

- Igen. De pont ezért nincsenek sokan. - biccentett Hallie.

- A karakura pedig nem csak egy török gyerekmese?!

- Nem. A karakura egy emberre hasonlító halhatatlan lény, ami a Közel-keleten mozog. Irak, Irán, Szíria, Törökország. - sorolta Hall. - Beszővi magát az emberek álmaiba, rémálmokat generál, majd amikor már szinte teljesen elveszíti az ember a kontrolt saját maga felett elroppantja álmában a nyakát és felfalja a lelkét.

- Aranyos lény... - harapott az ajkára Ed.

- Nagyon. - gúnyolódott Hall. - A Keleti fészekben volt hozzá részem, egyszer elmerészkedett egészen Pakisztánig. Hamar rávettük, hogy térjen vissza a saját területére. 

- A baj az, hogy csak a TÉT-el lehetne csak leállítani ezeket a természetfeletti katasztrófákat, amiket a mágia visszahozása miatt felerősödött természetfeletti lények okoznak. - mondta ki Ed a szörnyű igazságot, amitől Hallie hátán végig kúszott a hideg. - A sárkányok pedig embert nem fogadnak a fészekben... 

- Tudom. Ismerem a szabályainkat... - mormogta Hall, már el is ment a kedve a hancúrozástól. Amúgy is még kaját kell csomagolni Dannek és Amynek. 

- A Könyvtárosok közül maximum Dant engednék át a határaikon.

- Dan nem megy oda! - szűkült össze a nő pupillája. Edmund azonnal végig simított Hallie felkarján, majd a dereka köré fonta a kezeit. 

- Akkor neked kell. - felelte óvatosan a férfi, majd ahogy észrevette, hogy az ujja alatt pikkelyek jelennek meg témát váltott. - Mi volt az a baromság tegnap este? Hm? - emelte fel Hallie állát.

A nő pupillája még mindig egy egyenes vonallá volt szűkülve. Kék szemében halál ígérete lakozott, mert pontosan tudta, hogy őt már kamaszként, amikor először betette a lábát arra a helyre, miket pedzegettek előre a sárkányok. A fiát nem volt hajlandó kitenni ennek. Hall hirtelen érezte meg, ahogy Edmund végig simít az ajkával az arca egyik felén, majd a másikon. A nő lehunyta a szemét, miközben vett egy mély levegőt. Amint megérezte Edmundot az ajka közelében elkapta őt, megcsókolta. Kezeivel átfonta a férfi nyakát, a derekán érezte, ahogy Ed megszorítja a testét és közelebb vonja magához. Néha még mindig eszébe jutott, hogy ezt önként el akarta dobni magától, mert a sors otromba fintoraként beindultak a sárkány génjei, a káosz méreg pedig megakadályozta, hogy visszaváltozzon, hogy a családjával lehessen.

Csak emiatt jutott eszébe, hogy Ed mit is kérdezett, mielőtt a dühe elöntötte volna az elméjét. A sárkány génjeit pedig az őrület határára sodorta. Elhúzódott a férfitól és felkapta a tusfürdőjét, gúnyos mosollyal pillantott le Edmund lába közé. Kár, hogy tegnap óta ezen kattog az agya és muszáj megbeszélnie valakivel.

- Amyt kioktattam tegnap, mert nem szólt, hogy délután programja van és így későn ért haza. Megmondtam, hogy csak egy üzenetet vártam, mire közölte velem, hogy tíz évig nem voltam az élete része, tehát nem tartozik nekem semmilyen magyarázkodással. Különben sem volt nálad probléma, ha nem szólt. - mondta ki egy levegővétellel, olyan gyorsan, hogy Ednek fejben kétszer vissza kellett pörgetnie, hogy mégis mit mondott a nő.

- Amy nem szereti, ha kioktatják. - húzta el a száját Edmund. - A kulcshajsza előtt is makacsan önfejű volt, ami azóta sem változott, csak az a kis bizonytalansága és félelme is elmúlt, ami még kamaszkora kezdetén ott lakozott benne. 

- Nem tart az anyjának. Ez zavar. 

- Gyakorlatilag van igazság a szavai mögött. Ha nem voltál ott neki hogyan tekintsen az anyjának? 

- Ha nem ad esélyt, hogy váljak azzá?! - vágott vissza rögtön Hall.

Edmund alig láthatóan az ajkára harapott. Még sosem érezte, hogy ennyire ingatag talajon áll, pedig átkelt az egyiptomi mágusoknál egy pallón, ami a szakadék fölé volt felhúzva. 

- Nézd... Velük nem egyszerű. Tudom semelyik gyerekkel sem, de velük különösen nehéz, legalábbis szerintem. Vagy csak én voltam Anyám fia és adtam neki mindig helyzetjelentést.

- Az voltál. - csillant fel Hallie szeme, ahogy eszébe jutott, hogy Annabeth még akkor is babusgatta Edet, amikor már Amy megszületett és Ed felnőtt férfi volt.

- Jó, de... Ők mások. Yui huszonegy éves és már külön él Aaronnel. Sokkal önállóbbak és sokkal... zárkózottabbak. Nehezen avatnak bele felnőtteket a dolgaikba, mert... - jutott eszébe Ingrid. - Vagy azt látták, hogy túl nagyok az elvárások, vagy azt, hogy nincs elvárás. A kulcshajszáig pedig... Yui volt az anyjuk, Amy az érzelemmentes robot, Dan meg... A minden lében kanál rosszgyerek. Jól tudod. 

- Tudom kik ők. Ott voltam. Tudom mennyire neheztelnek rád, tudom Amy mennyire makacs és hogy be akarja bizonyítani, hogy egyedül is helyt áll. Még azt is tudom miért akar kizárni... - irányította magára a vizet. - Még amikor megszerezték Atlantisz alapkövet, akkor láttunk valamit. Hogy mi lett volna, ha Irana nem változtat engem sárkánnyá, ha Susan, Joe, Peter és Dia életben maradt volna, hogy kik lettünk volna akkor. 

Ed kíváncsian figyelte Hallt.

- És? Egy boldog család lettünk volna? Idillikus lenne. - húzta el gúnyosan a száját.

- Igen. Pontosan azok. - biccentett mosolyogva Hall, majd felsóhajtott. - De Dan lett volna a kiskedvenc. Imádnád őt. Ezért is akartam, hogy megismerjétek egymást, hogy ne azt lásd benne, hogy engem elveszítettél. 

Ed hökkenten pislantott párat. 

- Mármint... Milyen értelemben lenne Dan...

- Velünk aludt volna. Lett volna ereje, szeretnéd őt. Büszke lennél rá és törődnél vele. 

Ednek ez képtelenségnek hangzott, de ahogy levezette nagyon is volt benne ráció, mert Dant csak azért lökte el magától, mert Halliet látta benne. Kinézetben nem, abban rá hasonlított, de a lelke olyan, mint a nőé.

- Mi legyen Amyvel? - lépett ki a zuhanykabinból és bújt bele a törülközőjébe a nő. 

- Az alvásos dologra gondolsz? - sóhajtotta Ed. - Tényleg nem túl fair, hogy Dan Linnél aludhat... Pont, ahogy mondtad... 

- Ja és bajba vagyunk. - támaszkodott neki a mosdókagylónak. 

- Izzy is megengedte? És tudják, hogy járnak? 

- Nem tudom. - mondta Hall. - Tegnap jöttek össze, vagy elmondta nekik Lin, vagy nem.

- Beszélsz Izzyvel melóban? - zárta el Ed a csapot és tekerte a dereka köré a törülközőt. 

- Ha Lin nem mondta el Izzynek, akkor nem akarom, hogy tőlem tudja meg. Parasztság lenne. Ez anya-lánya dolog.

- Nem mintha nem látták volna, hogy alakul valami közöttük. - vágta rá Ed és sétált Halliehez. A mosdókagylón kényelmesen megtámaszkodott, úgyhogy Hall pontosan a karjai közt legyen. - Yui kiállna Amy mellett.

- És ezt mért mondod? - vonta fel a szemöldökét a nő.

- Mert a pótanyjuk volt és szinte hallom a fejemben az érvelését, hogy nem akadályozhatod meg a hülye kamaszt, ha hülyeséget akar csinálni, csak felkészítheted, hogy a hülyesége ne süljön el hihetetlenül szarul.

- Ilyenkor... - gondolkodott el Hall. - Olyan, mintha ő lenne a felnőtt.

- Ránk szólt, hogy használjunk óvszert. Szerinted a szűk családi körben, nem ő a felnőtt?! Sőt néha azt hiszem, hogy Aaron is érettebb... 

- Nálad? - vigyorodott el a nő, mialatt Ed szeme megvillant.

- Nyomokban érettebb. - mondta.

- Aha... Csak szólnék, hogy Dan és Amy harminc perc múlva kelnek és reggeliznek. Tehát van harminc percünk megcsinálni a reggelijüket és hamar el kéne dönteni, hogy egymásnak esünk-e vagy sem. Mert a kerülgetéstől kezdek kikészülni. 

- Tudom és élvezem. - mosolyodott el Edmund.

- Már csak huszonkilenc perc... tiktak, tiktak...

- Jól van na! - fonta át a jobb kezével Hallie tarkóját és ennyivel szét is szedte a zuhany miatt felkötött haját, míg a másik kezével elkapta a nő derekát. Felemelte és a pultra tette, így a nő szemmagasságba került vele. - Már jobb? 

- Nem, még nem... - húzta el a száját Hall.

Edmund lecsapott az ajkaira. Olyan mélyen csókolta meg, mintha a lelkét akarta volna rabul ejteni, pedig az mindig is az övé volt. 

- És most? - húzódott el alig fél centire, hogy ezzel is játsszon a nővel.

- Haladsz... - mosolyodott el a nő. 

Ed a nyakára tapasztotta a száját, pontosan a nő gyenge pontjára. Hall feje itt ürült ki, halkan felnyögött, a testében tűz ereje cikázott, majd szinte lángra kapott, ahogy Ed szétnyitotta a törülközőt szabaddá téve a frissen zuhanyozott, tiszta bőrét és tudta... Hogy ezt sosem fogja megunni. Azt az erőt, ami ilyenkor Edmundban van. 

- Szeretsz? - suttogta. 

- Örökké. - csillantak fel a szemei, ahogy Hallre nézett. - Tudod, hogy imádom minden porcikádat, de ha akarod be is bizonyítom.

- Jól hangzik. Bár ez útban lesz hozzá. - simított végig a lábfejével Edmund lábának az oldalán, végig a törülközőn.

- Én nem sietek, te vagy türelmetlen. 

Újabb csókba temetkeztek, olyan mélybe, ahol nem kellett foglalkozni az idővel, a problémákkal, csakis egymással.

~~~

- Kenyér Amynek! - tett le négy szeletet Hallie Edmund elé, aki már vajazni is kezdte őket.

- Tudod... nagyon sok fura fantáziám volt már. Ketté lapít a Minotaurusz. Felfal egy sárkány. Árész palacsintává lapítja az apámat. Kiderül, hogy álmodom és valójában mégis meghaltál. - sorolta a férfi. - De az, hogy kenyeret adogatsz nekem, míg én vajazom... Egy új rémálmom lett, még pedig a halandóság rémálma. Kéne csinálni valamit!

Hall elnevette magát, miközben félbevágott két zsemlét. 

- Már megint kezded. Egy és fél hónapig itthon voltál velem és már most fejjel bele akarsz rohanni, valami nagy veszély vagy kaland táblába! - mosolygott a nő.

- Elhalandósodunk! - vágta rá Ed.

- Szerintem nincs ilyen szó! - nevetett fel ismét Hall.

- Nem érdekes... Na kérlek! Van még szabim, te meg a magad főnöke vagy, fel kéne vetni a TÉT-et Mr. Palmernek. Vegyük ki a pénteket, indítsuk be a kereket!

- A terv az, hogy Amy megtanulja használni Morgana képességét és együttesen a medrek áramlását lecsökkentik. - kapott ki Hall is egy kést a fiókból és kezdte el megkenni Dan zsemléjét vajjal. 

- A sárkányok pedig majd nyugton ülnek a fenekükön és nem próbálkoznak több dologgal? Te is makacs egy sárkány vagy, sose hagynád, hogy betörjenek. Kétlem, hogy négy fészeknyi sárkány hagyná. 

- Hali! - kocogott be Dan a konyhába. - Mi van a sárkányokkal? - kapta ki a hűtőből a tejet, vágta  a hóna alá majd a jobb kezével kinyitotta a polcos szekrényt, kivette belőle a müzlis dobozt, majd az utolsó szabad kezével pedig egy mélytányért vett ki. - Cukooor! - vigyorodott el, ahogy feltöltötte előbb müzlivel, majd tejjel a tányért. 

- És mi is az a TÉT? - sétált be Amy is a szobába, egy egybe ruhában. - És mizu Ethannel?

Ed a feleségére nézett, aki csak felemelte a kezét, jelezve, hogy ebbe nem szól bele és oldja meg ő.

- Majd Mr. Palmer elmondja. - felelte Ed. - Ami Ethant illeti. - fordult meg és vette elő a felvágottat és a sajtot a hűtőből. - Ott aludhatsz, de csakis ha másnap nincs suli, oké?

- Ezaz! - vette át Dantől a müzlit.

- És használj gumit! - tette hozzá a férfi.

- Apa, nem te vagyok vagy Anya! - kapta fel mosolyogva a tányérját Amy, majd kivett egy kanalat és kisétált az ebédlőbe. 

Dan hangosan felnevetett.

- Ezt megkaptátok!

- Dan. - szólalt meg Ed, mire Dan felvont szemöldökkel ránézett. - Te nem vagy annyira kamasz, mint a nővéred, ugye? 

- Hát az biztos.

- Akkor fontold meg miket mondasz, mert a szüleid vagyunk. 

- Oké, vettem! - mosolyodott el Dan, majd ő is kisétált az étkezőbe. 

Dan még akkor is mosolygott, amikor leült a nővére mellé. 

- Mond, hogy ma is te vezetsz! - pillantott csillogó szemekkel Amyre.

- Ja... - húzta el a száját Amy. - Élvezhetem Anya káromkodását. - forgatta meg a szemeit.

Reggeli után bepakolták a cuccaikat a csomagtartóba. Ed Amy kezébe nyomta a kulcsot, majd kivételesen az anyósülésre ült, aminél Hall csak tátott szájjal nézte a szituációt.

- Ez az én helyem... - koppantott kettőt a kocsi ablakán a nő.

- Hátul is tudsz káromkodni. Én viszont szarabbul látom a forgalmat. - húzta le az ablakot Ed. 

Hall duzzogva sétált át a vezető oldalára és ült be a kocsiba Dan mellé. 

- Most olyan vagy, mint egy bedurcizott óvodás. - jegyezte meg Dan, mire az anyja vészjósló tekintettel ránézett. - De tényleg... Jó. Csendben maradok...

Dan sokkal nyugodtabb volt, hogy a héten Amy fog vezetni. Egyszer kétszer halál félelme volt, amikor az anyja vezetett be reggel Los Angelesbe és teljes mértékben megértette, amikor olyan egy hónappal ezelőtt Ed közölte, hogy mostantól reggelente ő vezet. 

Ed kivételesen nem elégedett meg azzal, hogy Amy elvitte Dant a suliba, hanem külön le is kellett parkolnia. Hiába volt tolató kamera és radar elhelyezve az autóban, ami annál sűrűbben pityogott, minél közelebb volt valami a csomagtartó hátuljához, vagy a kocsi oldalához, a legjobb riasztó még így is Hallie volt, aki féltette az autóját.

Dan pedig nagyon jól megtudta, hogy Amynek mi megy nehezen: a párhuzamos parkolás. 

- Köszi a fuvart! Sziasztok! - csapta be maga után a srác az ajtót, majd ahogy kiszúrta az ismerős szőke hajkoronát, rögvest futásnak eredt. - Szia! - ölelte meg hátulról Lint, mire a lány halkan felvisított, majd elnevette magát. 

- Hali Dan! - fordította oldalra a fejét és nyomott egy kisebb csókot Dan szájára. - Készültél irodalomra? 

- Volt irodalomból házi? - fogta meg Lin kezét és baktattak fel együtt a lépcsőn.

- Aha. Egy oldalas vélemény kifejtés Karen Hesse verséről. - mondta.

- Hm... Hát... A jó hír, pontosan mutatja a nem létező fogalmazásom, hogy mi a véleményem a versről, mert nem olvastam el, tehát nem lehet róla véleményem. 

- Nem baj, van összesen egy óra szünetünk, egy földrajz és egy biológia óránk, hogy megírjuk a tiedét is és szerintem Juniét is.

- Meg merjem kérdezni, hogy te hány oldalt írtál? - vonta fel a szemöldökét Dan.

Lin az ajkára harapott. 

- Ne.

- Három oldal? - tippelt a srác.

- Adj hozzá kettőt... 

- Adj már kölcsön belőle egy oldalt! - kerekedtek el Dan szemei. 

Amy mindez idő alatt felvont szemöldökkel nézte az öccsét és Lint. Hihetetlenül cukik voltak így együtt. A visszapillantóba nézett, amikor kiszúrta, hogy valaki a kocsi felé közeledik.

- Van egy ismerős haverotok. - szólalt meg, mire a szülei szintén Danékről rápillantottak a lányra, majd hátra fordultak.

- Bred! - mosolyodott el Hall, majd kikapcsolta az övét, kinyitotta az ajtót és kiszállt a kocsiból. 

- Még suliba kell mennem, nektek meg melóba. - jegyezte meg hangosan Amy, mialatt lehúzta az ablakot.

- Nyugi, max  5 perc. Még időbe vagyunk. - mászott ki Edmund is a kocsiból és sétált át Amy oldalára. 

- Szia Ed! - mosolygott rá Bred.

- Dr. Brendon Stirling. - szólalt meg gúnyos mosollyal az arcán Ed,

- Sose teszed túl rajta magadat, hogy ügyvédként nekem van doktorim, ugye? - nevette el magát Bred.

- Szürreális egy kép és ezt te is tudod! 

- Az első Apollón vér, aki még Edmund Jackson szemében is ér valamit. - vágta rá Bred, majd a  két férfi vigyorogva kezdet rázott egymással. 

- Mizujs veletek? - vonta fel a szemöldökét Hall.

- Izzy irtó ideges mióta az új részleget szervezi. Nat idén ballag, jövőre kezdi a gimit, február elején írja a felvételit. Nálam, mint mindig sok a színész és a távolságtartási végzés. Plusz vasárnap óta azon kattog az agyam, hogy puhítsam meg Izzyt, pláne hogy, mint azt mondtam elég ideges a részleg szervezés miatt, ugyanakkor az egyetlen kicsike lányunk a Liliombálon csókolózott valakivel és mint az megtudtam... - pillantott az órájára Bred. - ...két perce, ez a személy Dan. És nem kéne Izzynek nagyon kiakadnia.

- Akkor Izzy nem tudja. - értelmezte Ed. - Sok sikert! 

- Kösz. Ti meg tudtátok, ezek szerint. - nézett felváltva Hallre és Edre a szőke hajú Apollón vér. 

- Láttuk őket csókolózni vasárnap este, aztán Dan is elmondta. - nézett ki az ablakon Amy. - Hivatalosan tegnap óta vannak együtt.

Bred elhúzta a száját egy pillanatra. Azon nem lepődött meg, hogy Lin Izzynek nem szólt. Az evidens. Izzy volt mindig is a szigorúbb szülő kettejük közül és emiatt elég sok mindenben nem értettek egyet gyereknevelés terén. Az viszont fájt neki kicsit, hogy Lin neki sem szólt. Hirtelen furakodott a fejébe egy gondolat, ami nem hagyta nyugodni. 

- A jövőből jött Dan és Lin is... - halkította le a hangját, hogy Amy ne hallja.

- Igen. - biccentett másodpontosan egyszerre Hall és Ed.

- Akkor jól tippelte Izzy. - mosolyodott el. - Ők is ennyi idősen...

- Nagyjából igen. - vágta rá Hall. - Tudom, durva. 

- Az, de aranyos is. Bár... nektek nincs egy olyan kellemetlen érzésetek, hogy párszor az idegeinken fognak táncolni? 

- Nekem Dan mindig az idegeimen táncol, úgyhogy nem mérv adó. - pillantott Edmund is az órájára. - Kéne menni. - érintette meg Hall oldalát. 

- Azért szólj Izzynek, főleg hogy Dan ott alszik nálatok pénteken. - figyelmeztette Hall a férfit. 

- Ja, csak úgy kell szólnom neki, hogy lehetőleg továbbra is engedje meg, hogy Dan nálunk aludjon. Főleg, hogy Dannek és Linnek hiába tiltotta meg eddig is, hogy együtt aludjanak, attól még reggel ugyanúgy egy ágyban találjuk őket, mert kijátsszák Izzy káosz szörnyeit.

- Igen, erre céloztam ideg táncolás alatt. - biccentett Ed. - Mondjuk igazából ezt már akkor elbasztuk, amikor három évesen együtt aludhattak. 

- Kicsik voltak!

- De már kiskamaszok és menni kéne! - állította le a motort Amy, ezért kár a benzinért. - Kilenckor kezdek, ahogy ti is!

- Enyém a cég, akkor kezdek, amikor akarok. - vágta rá Hall.

- Tárgyalásod lesz féltíztől. - mondta Bred.

Hall már meg akart szólalni, hogy nem, de ekkor rájött, hogy Izzy és a többi részlegek vezetőivel valóban lesz egy meetingje. 

- Oké, megyünk. Szia, Bred! - ölelte meg a férfit, majd már ki is nyitotta az ajtót és behuppant hátulra.

Bred összenézett Eddel. 

- Össze kéne ülni valamikor. Rég beszélgettünk rendesen. - indult el az anyós ülés felé Ed.

- Úgy érted nagyjából a kulcshajsza alatt, amikor a gyerekeid felbukkantak nálunk? - mosolyodott el Bred. 

- Ja. - biccentett a férfi. - Pont ezért kéne. 

- Jót tesz neked Hall. 

Ed arcára lassú mosoly ült ki. A szeme halványan felcsillant. 

- Kösz amúgy... hogy az elmúlt évekbe mindig felbukkant Izzy. Valahogy mindig tudta, hogy mikor vagyok totálisan magam alatt a... történtek miatt. Veletek minden rendben, mi az eltérés a gyereknevelési elvekben? 

Bred kinyitotta a száját, majd be is csukta. 

- Hosszú lenne.

- Megoldjátok?

- Mint mindig. - felelte Bred. - De most már szállj be, mert Amy itt hagy. Sziasztok! 

- Hali! - intett Ed Brednek, majd amikor a férfi elindult vissza a fehér autója felé, akkor beült az anyós ülésre és bekötötte magát. 

Hall csak előre hajolt a két ülés között.

- Na? - vonta fel a szemöldökét a nő.

- Hazudott. Azt hiszem valami nagyon rossz kezd kialakulni Bred és Izzy közt. 

Amy csak beindította a motort és körbe nézett a parkolóban, majd óvatosan elkezdte kidugni a kocsi orrát. 

- Bred és Izzy nagyjából azon kevés szülők egyike, akik foglalkoznak a gyerekeikkel, legalábbis ha a Jackson családot vesszük alapul. - kanyarodott ki jobbra, majd a parkolóból az utca felé indult el. - Miért hiszitek azt, hogy baj lenne? 

- Lin mondta Dannek. - tartotta a szemét az úton Hallie is. - Lin Stirling pedig egy robbant érdekes lány. 

- Igazából átlagos. - tette ki az indexet a lámpánál Amy. - A kinézete miatt érdekes csak. Mert a fehér bőrével, a platina szőke hajával és az éj fekete szemeivel, olyan mint egy igazi Hádész vér. De a legveszélyesebb a sorozatgyilkos szeme. Aztán, amint megszólal ez a varázs eltűnik és kiderül, hogy ez egy angyali kisgyerek, aki még egy légynek sem tud ártani.

- Ebbe tévedsz. - felelte Ed. - Amelyik lány a legártatlanabb az a legveszélyesebb. Lucy kémkedett a harmadik titánháború alatt Kronosznak. 

- Annie egy valódi gyilkoló géppé változik, amint valaki hozzá mer érni a ruhájához, hajához, vagy elkeni a sminkjét. - vette át a szó Hall.

- Cora Wizards bárkinek keresztül lövi a fejét egy nyílvesszővel, pedig amúgy mindenki egy jámbor báránynak nézi. - folytatta Ed. 

- Susantől még én is féltem, amikor elnök lett, nem hogy a legtöbb miniszter és egyéb tisztségben lévő pasasok. - mosolyodott el a nő. 

- Tényleg?! - nézett hátra Ed. 

- Viccen kívül, Ingridtől máig kevésbé tartok, mint tőle! Sőt, még Emily miatt se aggódnék soha sem. 

- Aha... - indult el Amy, amikor átváltott a lámpa zöldre. - Szóval... Azt mondjátok Lin veszélyesebb, mint Aelin?

- Azt mondjuk, hogy ha Aelin tesz valami olyat, ami gonoszságra vall, vagy pedig ravaszságra, azon senki sem lepődne meg. De ha ezt Lin tenné, akkor igen. - pillantott a lányára Ed, de Amy maximálisan az útra koncentrált, enyhe zavartság ült csak a szemében. - Lin Stirling pedig érdekes eset, mert már ilyen fiatalon... lát dolgokat, olyanokat amiket mások nem.

- Nem tudom mire gondolsz. - vonta enyhén össze a szemöldökét Amy.

- Arra, hogy Lin Stirling más gondolkodású, másképp látja a világot. A legtöbb félvér szörnyeket lát minden sarkon. A veszélyt és a kalandokat keressük gyerekként, aztán ha megéljük a felnőttkort, akkor vannak akik megrekednek a kalandokban. 

- Ez apád! - tette hozzá Hall, mire Ed csak mosolyogva hátra nézett. 

- És vannak, akik inkább leülnek a kispadra. Átadják a nagy világmegmentős dolgokat másoknak.

- Bred és Izzy. - vágta rá Hall.

- Olyanok is vannak, akik kipróbálják magukat más világban. Más területeken, mint anyád. 

Hall csak felhorkant válaszul.

- Lin egyik sem. - folytatta Ed. - Lin látja, hogy az emberek milyenek. Kikben bízhat meg és kikben nem, látja a kiskapukat és az összefüggéseket, a lehetőségeket. 

- Mint Dan? - kanyarodott rá a gimijéhez vezető útra. 

- Nem. Dan nem ilyen. - rázta meg a fejét Hall. - Látja a kiskapukat és kihasználja őket, ő a lelke mélyén egy tolvaj, aki azért lett az, mert... Ki akart tűnni valamivel és élvezte ennek a másfajta veszély érzetét. Lin... - harapott az ajkára, ahogy felrémlett előtte az idősebb Lin, az a Lin, akivé óhatatlanul válni fog majd egyszer. - Lin azért veszélyes és érdekes is egyben, mert a Jacksonok között sok minden divat, csak az nem, hogy nem használjuk fel az ütőkártyákat, amik a kezünkben vannak.

- Lin pedig nem használja fel.  Kíváncsi leszek... - fordult hátra Ed. - hogy mikor fogja megkedveltetni magát velem.

Amy értetlenül pillantott egy másodpercre az apjára, majd a visszapillantóból az anyjára, aki mosolygott. Megkérdezni azonban már nem volt ideje, hogy mire gondol a két felnőtt, mert meglátta a középsulijának a narancssárga-fekete címerét.

- Leparkoljak? - kérdezte.

- Aha és ne rohanj be, mint tegnap. - tette hozzá Ed.

Amy nem mondott semmit. Indexelt, majd behajtott a parkolóba. Mivel a középsulisok soha sem arról voltak híresek, hogy időbe értek be az iskolába, így nem kellett annyira centiznie parkolás során, mint Dan általános iskolájánál. 

Amy leállította a motort, majd kiszállt, a csomagtartóhoz sétált és kikapta belőle a hátitáskáját. Edmund ez idő alatt szintén kikászálódott az anyós ülésről. Amy előre sétált, majd megállt a kocsi orránál és zsebre tett kézzel várta meg, hogy az apja elé lépjen. Már az arcán látta, hogy valamit mondani akar. 

- Ugye nem akarod visszamondani, hogy ott aludhatok Ethannel, csak mert Bred és Izzy nem tudja, hogy Lin és Dan járnak. - olyan vészjósló volt Amy hangja, hogy Ed döbbenten pislantott kettőt. 

- Nem. Csak emlékeztetni akarlak, hogy nem muszáj lefeküdnöd vele, ha nem akarsz. Van választásod. 

Amy halványan elmosolyodott. Megnyugtató volt, hogy az apja aggódik érte. Totálisan az arcára volt írva.

- Nyugi, Apa. Aaron már kioktatott. - nyomta az apja kezébe a kocsi kulcsot és akart elindulni, de Edmund megfeszült és belépett elé. 

- Hogy... hogy érted, hogy kioktatott Aaron?! - villant meg a szeme. 

- A szexről. - válaszolta Amy, de egyszerűen nem bírta elrejteni a gúnyos mosolyát az apja arcát látva. - Tudod suli után gyakran mentünk át Aaron lakására, mikor még nem laktak ténylegesen együtt Yuival és ott még fél évvel ezelőtt, amikor az első egyetemi buliba elmentünk Carmennel leült velünk beszélni. 

- És mit mondott? - a férfi tengerzöld szemeiben összecsaptak a hullámok.

- Ha ennyire érdekel... - fonta össze a lány a mellkasa előtt a kezeit. - Többek között, hogy nem kell azért lefeküdnöm valakivel, mert a környezetemben sokan teszik ezt, csak akkor ha készen állok rá. Ahogy azért sem kell, mert tizenhat éves vagyok. Ez nem divathoz vagy korhoz kapcsolódik, hanem érettséghez és kapcsolathoz. Azt is említette, hogy ha a pasi vagy én esetemben előfordulhat, hogy csaj, nem kell az ő nyomása végett lefeküdnöm vele, csak mert ő azt akarja. Sőt, ha azzal jön, hogy ha nem szexelek vele, akkor biztos nem is szeretem, akkor jobb, ha dobom a fenébe. Az első ne legyen valami jött-ment futókaland, akivel nyertem egy sörpongot, vagy két-háromszor smároltam vele, mert nem vagyok holmi olcsó, önértékelés hiányos kisribi. Ha mégis túl sokat innék és idáig jutnánk, akkor óvszert mindenképp használjak, alapvetően is mindig használjak és ha egy pali azzal jön, hogy neki az kényelmetlen, akkor ott az ajtó, leléphet a picsába, mert ha baj lesz az ő hiszitije miatt, akkor nem neki kell kihordania és felnevelnie egy babát. Ha meg lefekszem valakivel és valami nem tetszik, akkor azt kifejthetem és még ott is bármikor meggondolhatja magát az ember. 

Edmund elkerekedett szemekkel bámult a lányára. 

- És... Ezt Aaron mondta?! - akadt meg többek között ezen a tényen.

- Bizony. Tudod Aaron nem olyan rohadék, mint azt hiszed. Szeretett csajokat hódítani, de az érintetlen lányokat mindig tiszteletben tartotta és inkább az olcsó ribiket használta ki, vagy akik kalandra vágytak. Plusz még olyan szempontból is figyelt, hogy ha mégis valakit felszednénk Carmennel egy bulin, akkor legyen nálunk koton. Meg... szerintem mindenki az első kotonját Aarontől kapta... Talán Jane nem... - gondolkodott el.

- Hogy mi?! Mikor adott nektek...

- Fél éve. Na léptem, ti meg menjetek, vagy késni fogtok. Oh és este gyakorolok Iannel. Tudjátok...

- Ja, ja, megvan. - biccentett Ed, mialatt feldúltan elfoglalta a vezető ülést. Hallre siklott a pillantása, aki belül hátulról előre mászott. - Szia! - intett Amynek, aki már a parkoló járda részén volt. 

A lány csak visszaintett nekik, majd megindult a suli főbejárata felé.

- Sokkot kaptál. - állapította meg mosolyogva Hall.

- Aaron kotont adott Svennek, Samnek, Amynek és Carmennek biztosan! Persze, hogy sokkot kaptam! Az a srác egy szoknyapecér volt és... kezd egyre... - kereste a szavakat.

- Normálisabb lenni? - próbált nem nevetni Edmund fején Hall.

- Felnőni! Mondom én, hogy érettebb nálunk, nekünk bezzeg nem jutott ilyen az eszünkbe!

- Na, menjünk már, fél kilenc van! 

- Jó, jó... Ezért még jövök Aaronnek... Baszki jobban felkészítette őket minden szarra, mint az iskola...

- Én ezen nem lepődtem meg. 

~~~

Sven di Angelo suli után megvárta Jessica Ludget. A lány széles mosollyal a száján sétált hozzá, átkarolta a nyakát és megcsókolta a fiút. Sven pedig rég érezte magát ennyire nyugodtnak.

- Mehetünk? - kérdezte a lány, amikor elhúzódott.

- Persze. Szüleidnek ugye nem jelent problémát, hogy átmegyek?

- Nem. Az öcsém és a bátyám miatt amúgy is sokan szoktunk otthon lenni, úgyhogy őket nem zavarja. Megszokták, hogy körülöttük mindig pörög az élet. - tette el a tankönyveit a hátizsákjába. Annyira sietett Svenhez, hogy csak felkapta a cuccait és már ki is rontott a tanteremből. 

Sven nem mondta a családjának, de mostanában sokkal jobban szeretett Jessievel lenni, mint velük, azon egyszerű oknál fogva, hogy... Nem kellett természetfeletti ügyekkel foglalkoznia. Persze, bármikor szívesen segít bárkinek, ha kell, nem hiába ajánlotta fel Amynek is a segítséget. Komolyan is gondolta. Viszont tetszett neki, hogy Jessie csak egy átlagos fiúnak kezeli, nem kell beszélniük olyan dolgokról, mint a Könyvtárosi lét, az albumi ügyek, amelyek mindegyike egy megoldásra váró ügyet rejt magában. Csak egy kamasz fiú, semmi több Jessie mellett és imádta ezt az érzést. 

Azt már sokkal jobban utálta, hogy hála annak a kis hétfői esetnek, ahol Ethan megvillantott a képességét, Jessie többet kérdezősködik. A haza felé vezető út sem állt másból. 

- Tényleg a dédapád nevelt fel téged és a húgodat? - vonta fel a szemöldökét.

Sven ennyitől befeszült, ahogy levágódott Jessie mellé a buszon. 

- Igen. - biccentett alig láthatóan.

- Nem túl öreg, hogy gondoskodjon rólatok?

Technikailag, mivel egy halhatatlan istenség, aki az Alvilágura és több ezer éves, de... elég öreg, ám nála jobban nagyon senki se gondoskodhatott volna róluk.

- A szüleim 24 évesek voltak, amikor megszületettem. - kezdte higgadtan Sven. - Eléggé fiatalok. A nagyszüleim pedig 25 és 27 évesek voltak, amikor a szüleim megszülettek. Annyira nem idős a dédapám... - végülis... ha feltételeznénk, hogy 24 éves volt, amikor 1994-es szülinapban megállapodott Nicoval, ha már ki lett ragadva az idejéből és valójában a második világháború alatt született, akkor csak... Kilencven éves lenne a dédapja, ha halandó lenne, ami már csak a levezetés miatt is egy baromi nagy képtelenség. - Legalábbis, ahhoz képest, hogy nagypapa korú volt, amikor megszülettünk. - tért ki teljes mértékben a kérdés elől.

- Nem furcsa? 

Minden furcsa, ami a Jacksonokhoz kapcsolódik.

- A családom eléggé fura. Sokan azt mondják ránk, hogy különlegesek vagyunk, tele csodagyerekekkel és... semmire kellő bajkeverőkkel, de... a fura helytállóbb kifejezés ránk. - felelte végül Sven. - Hány éves a bátyád és az öcséd? - váltott témát. 

-  A bátyám húsz éves, egyetemista, az öcsém tizennégy, most nyolcadik osztályos, de ne tereld a témát! - csillantak fel a lány szemei, úgy mozgott benne a kíváncsiság és a ravaszág, mint egy elolthatatlan láng. Megnedvesítette az ajkait és csak utána folytatta. - Jössz ennyivel, miután az unokatesód, elég bunkón megkért rá, hogy üljek el máshová, amíg Ethan Harington ott maradhatott. 

Sven ajka megrándult.

- Nem szeretek a családomról beszélni. - válaszolta. - Sokáig rosszban voltunk és a nagymamánk halála hozott minket újra össze, egy nagyon fura és kitekert módon. - hiszen, ami hozzájuk kapcsolódik az mindig fura és nem normális, mert ők félvérek, egy teljesen más világban élnek, mint a halandók, mint Jessica.

- Nem faggatni akarlak, csak... megérteni. - fogta meg a kezét Jessie és nyomott Sven arcára egy puszit, majd letámasztott az állát a srác  vállára. - Többek között, hogy mikre célzott Ethan, hogy miért nem hallhattam. 

- Családi ügyek. - vágta rá Sven. - A családi dolgaink mindig... titkosak és bajt hozhatnak, meg akart kímélni téged Jane. 

- Mitől? Attól, hogy Sam és Jane apja egy kiváló orvos volt, aki a rák ellenszerére vonatkozó kutatások élén állt? Hogy az anyjuk, egy menedzser volt, aki felkarolta a színészeket és művészeket, akik nem hittek abban, hogy elég tehetségesek? Hogy a te anyád, az Államok elnöke volt, amíg egy balesetben meg nem halt? Hogy az apád az ő testőre volt, aki mindezek mellett vállalta, hogy nem irányító, hanem támogató, aki a gyerekekkel foglalkozik, míg a neje az Állam ügyeit szolgálja, ami meglepő egy férfitól a világban? Hogy Amy apja a híres Edmund Jackson, aki egyben az egyik legkeresettebb régész a világon és nincs olyan ember a Földön, aki ne ismerné, míg az anyja a halál küszöbéről tért vissza a Beckendorf cég vezérigazgatójaként? Carmen szülei... Na ott tényleg nem tudom mire célzott, hiszen ők csak egyszerű irodai dolgozók.

Sven kezdett rosszul lenni ettől a beszélgetéstől. Egy halandó szeméből a családja, a felnőttek valóban... hihetetlen dolgokat értek el. Mindannyian a legnagyobb sikereket érték el, amiket csak tudtak a halandók világában, amire a félvér világ is nagy elismeréssel és csodálattal nézett. A szüleik legalább akkora hírességek a Félvér táborban és a Római táborban, mint a nagyszüleik. 

De hogy magyarázza el egy halandónak, hogy az ő családja veszélyes és nem azért mert ilyen befolyással rendelkeztek, vagy rendelkeznek még mindig, hanem azért mert azok, amik?!

- Figyelj Jessie... Mi... Mások vagyunk, mint az átlagos emberek... Minket figyelnek. Mindig figyelnek. - a szörnyeket mindig kiszúrták, csak nem merik megtámadni őket, egy részről, mert Hádész fennhatósági területe Los Angeles alatt helyezkedik el és elég lenne megnyitni bárhol a földet, hogy a Tartarosz legmélyebb pöcegödrében kínozzák azokat a lényeket, amíg vissza nem tudnak jönni a Földre. - Nem csak az emberek... - Irana, a mágusok, a félszerzetek, azok a lények, akiket Amyvel könyvtárosi feladataik óta egyre gyakrabban felismernek egyetlen egy pillantásból. - Hanem sok minden. Sam és Jane szülei egy bomba robbanás miatt haltak meg. A szüleim... Nem egy átlagos baleset miatt haltak meg, csak könnyebb ezt elhinni, mint mást. 

- Sok minden? Mire gondolsz? 

Ha Jessienek elmondaná, hogy a családja mi, hogy a világban valójában milyen lények vannak, akkor... A lány vagy komplett hülyének nézné, vagy elhinné, amit mond és ha elhiszi, az veszélybe sodorná őt is.

- Műholdak, kamerák. Ismered a Beckendorf céget, fegyverkereskedők voltak. Sokan azt hiszik Hall valami nagyobb dologban töri a fejét. - hazudta szemrebbenés nélkül. 

- Csak meg akarlak ismeri Sven. - simított végig a fiú ujjain. - Ennyi az egész. És tudom, hogy elhallgatsz előlem valamit. Olyankor a szemedben mintha egy rémült lélekdarabka kergetőzne. - suttogta a végét. - De tudok várni, majd ha készen állsz elmondod. 

Nem. Jessica érdekében biztosan nem fogja.

~~~

Junie Cortez nem hitte volna, hogy a Liliombál után ennyire a feje tetejére fog állni az élete. Nem elég neki az ügynökség, a kiképzés, hogy látta a nővérét hányni egy legális kábítószer kísérlet miatt. Most már más területeken is kezd káoszba torkolni az élete. 

Csütörtökön a harmadik óra előtti szünetben lett totálisan elege és indult el a 8.B tanterme felé. Nat a második padban ült és a telefonján nézett valamit. Levágódott mellé és látványosan behajolt a telefonhoz.

- Mit keresel itt? - kérdezte Nat, egy árnyalatnyi sötétséggel a hangjában.

- Menő sötét fantasy fotós pályázat. Jelentkezel? - vigyorgott a srácra. 

- Anya nem akarja... - mormogta Nat. - De Apa mellettem áll, úgyhogy van esélyem jelentkezni. Szóval mit keresel itt? 

- Kiakadtam. - válaszolta Junie. 

- Danen és Linen? - vonta fel a szemöldökét.

- Tudom, hogy a kamaszkor küszöbén állunk, ahogy azt is, hogy jobb, hogy együtt vannak, mintha mind a kettő két különböző emberrel lenne, de... Én ezt már nem bírom! - fakadt ki Junie.

- Mit? 

- Gyere! Megmutatom, biztos, hogy ugyanazt csinálják még mindig! - kapta el Nat bal karját és rángatta fel a fiút a székből. 

- Biztos nem olyan rossz. - szólalt meg Nat, mialatt a dzsekije zsebébe süllyesztette a telefonját. 

- Nem te vagy ott felesleges harmadikként! Komolyan... Csak egy gyertyatartó kéne és ringatózhatnék mellettük! - háborgott Junie, mialatt nem lassított a tantermükig. - Tessék! Nézd csak meg, mit kell néznem negyedik napja! 

Nat gúnyosan elmosolyodott, ahogy meglátta Lint és Dant az egyik ablaknál. Dan az ablak párkánynak háttal állt, törzsével neki támaszkodott a műanyag oeremnek, míg a kezei Lin derekán pihentek. A lány vele szemben állt, az ő keze Dan nyaka köré volt fonva és mintha tökéletesen kettesben lettek volna, úgy csókolóztak. 

- Minden szünetben ez megy? - vigyorodott el Nat. 

- Igen... - biccentett Junie. - És kezdek kikészülni...

- Keress te is egy csajt, vagy... még itt leszek évvégéig, ha menekülni akarsz. 

- De mit csinálok jövőre?! Semmi kedvem ott állni gyertyatartóként! - emelte fel a hangját Junie. - Istenek... 

- Nyugi, szerintem majd... leszoknak róla. Tudod van ilyen rózsaszínfelhő időszak, aztán az elkezd leülepedni.... satöbbi. 

- Ha hétvégén lemegyünk Aelinhez az Alvilágba és ott is ezt csinálják, rájuk uszítom Aelint. - jelentette ki Junie.

- Szerintem aranyosak. - mosolyodott el halványan Nat.

- Nem te vagy velük összezárva egy tanteremben... 

- Nem, csak a húgom és a haverom járnak, kicsit sem lehetne kiakasztó szitu. 

Junie Natre pillantott, ahogy leesett neki, hogy a srácnak igaza van. 

- Hogy bírod? - bökött az állával Linék felé.

- Igazából eddig is ezt csinálták, csak nem csókolóztak és nem voltak egypár. És mint azt mondtam, szerintem aranyosak. Na, mentem vissza a terembe. 

- Oké... cső! - akart belépni a terembe, de ekkor meglátta ismét Dant és Lint, akik fél másodpercre abbahagyták a csókolózást és beszélni kezdek valamiről, majd Dan vigyorogva tapasztotta ismét Lin ajkára az ajkait. Junie szeme ekkor tikkelt egyet. - Várj meg! Nem akarsz lebukni az osztályunkba?! - rohant inkább Nat után.

Nathaniel nevetése visszahangzott a folyosón.

- Akkor nem? - kockáztatta meg a kérdést Junie. 

- Eltaláltad.

Junie még sosem bánta ennyire azt a tényt, hogy az utolsó padban ül Dan és Lin mögött. Nem mintha Natnek nem lett volna igaza, tényleg a maguk fura, beteges módján, amit Junie nem akart elismerni, valahol jó mélyen aranyos voltak a barátaik. Meg... Tök logikus, hogy összejöttek, meg se lepődtek, annyira. Jó ő meglepődött, Nathaniel nem, mert... Nat valahogy... Érezte, hogy mi van köztük, nem csoda. Ha ő nem aludt ott, de Dan igen, akkor Nathaniel első sorból nézhette végig, ahogy Lin és Dan viselkedik egymással. 

Juniet nem is az idegesítette, hogy együtt vannak, hanem... hogy szarnak rá. Konkrétan elvannak a maguk kis kettejükre szűkített világában és tökéletesen figyelmen kívül hagyják őt. Órán is folyamatosan leveleztek, ami szintén egy bevett szokásuk volt. Ő ezekből korábban is kimaradt, de most... Dühítette őt, hogy a haverja totálisan eltűnt a rózsaszínfelhőben.

Szünetben elkapta Dan karját.

- Sürgős ügy! Most! - rángatta ki az osztályteremből a haverját. 

- Mi? De miért?!

- Megvárnátok?! - pattant fel a helyéről Lin.

- Lányok maradnak! - vetette oda Junie.

- És ha nembináris lennék, akkor is ezt mondanád? - olyan sértődés érződött Lin hangjában, amit nem volt jogos és Junie ezt pontosan tudta, így megfordult.

- Jó, akkor másképp mondom: Lin Stirling marad! Haver a haverral beszélgetés, nem pedig haver, haver és haver csaja. - intett Linnek, aki tátott szájjal meredt rá. Sorozatgyilkos szeme megvillant, míg Dan elkerekedett szemekkel hagyta, hogy Junie kirángassa a tanteremből. 

- Haver... Ez meg mi a franc volt?! - kérdezte értetlenül Dan, amikor Junie elengedte őt. 

- Értem, hogy tetszik neked Lin, de könyörgöm. Itt vagyok én is! Smároljatok akkor, amikor kettesben vagytok, vagy csak ne állandóan, amikor szünet van! - fakadt ki Junie. 

- De túl jó... - ismerte be Dan. - Kezdem érteni Amy és Carmen mért van bekattanva. 

- Istenek... - sóhajtotta Junie, mialatt tikkelt ismételten egyet a szeme. - Értem én a rózsaszínfelhődet... Illetve nem, mert ha Amy smárolt valakivel, akkor te rögtön fújjolni kezdtél, mint én!

- Szerezz egy barátnőt és megérted mire gondolok. Olivia például egész aranyos és rám nagyon morcos, mióta kedden meglátott minket Linnel csókolózni a folyosón. És... oh, vigyázz!

Junie csillagokat látott, ahogy valami élesen fejbe vágta. Megbillent az egyensúlya, majd próbálva a látását visszanyerni Linre pillantott, aki a töri atlaszt tartotta a kezében. Ezzel vágta őt fejbe.

- Ezt azért, mert először azért akartál kizárni a beszélgetésből, mert lány vagyok, másodszor pedig azért, aki vagyok! - Lin beakasztotta Junie térdhajlatába a lábát és rántott egyet rajta, mire a fiú térdre esett, onnan pedig Lin a mellkasánál fogva lenyomta a márvány padlóra. - Ezt meg mert jól esett. - vigyorodott el. 

Junie szeme megvillant. A lány csuklójára kulcsolta az ujjait, majd egy villámsebességével húzta magához Lint és vágta le hirtelen a bal oldalára. Lin nagyot nyekkent a srác mellett a padlón.

- Aú... - mormogta a lány.

- Öhm... Ezt nem suliban kéne lerendezni. - jegyezte meg Dan.

- Fogd be, Dan! - vágta rá a lány.

A semmiből két rend szalag kapta el Junie karját és húzta végig a padlón, egészen az infó terem ajtajáig. 

- Milyen jó, hogy a suliban nincsenek kamerák... - suttogta Dan. - Elég lesz! Junie, Lin legyen már eszetek! Ezért fel is függeszthetnek titeket! Mióta vagyok én a felelősségteljes?! - hirtelen vágott egy grimaszt. - Rosszat tesz ez a könyvtárosi meló...

- Hé! - hallotta meg Nathaniel hangját, mire Lin kezére rákulcsolódott egy rend szalad. A lány a következő másodpercben már a testvére mellett állt. Nat gúnyos mosollyal fogta meg a pislogó húga derekát, miközben Junie kezéről lesiklottak Lin aranyszalagjai. - Biztos vagyok benne húgi, hogy teljesen jogosan vagy kiakadva, de majd suli után rendezzétek le Junieval ezt a kis nézeteltérést. Rendben van? - vonta fel a szemöldökét.

Lin látványosan elhúzta a száját, de biccentett. Dan felsegítette Juniet a földről, mire a srác megnézte a lehorzsolt könyökeit. 

- Mi volt amúgy? - húzta maga után Lint Nathaniel, de a kérdést elsősorban Juniehoz intézte. - Van köze ahhoz, hogy Dan és Lin mostanában állandóan smárolnak?

- Van. - vágta rá Dan. - Junie kikészült kicsit idegileg.

- Komolyan... Ezért akartál kizárni?! - pillantott káoszban hömpölygő szemekkel Juniera Lin.

- A haverommal akartam megbeszélni előbb! - Lin már félbe akarta szakítani a srácot, de Junie felemelte a mutatóujját és folytatta. - Nem! Ne háborogj itt nekem, hogy nem tetszene, hogy együtt vagytok, vagy ilyesmi, mert örülök nektek. Csak könyörgöm nem lehetne, hogy a 15 perces sima szünetek és a fél órás nagy szünetben ne végig smároljatok?! Azt se tudom, hogy nem haltatok még éhen!

- Azt mondjuk én se... - jegyezte meg Dan.

- Ott vagyok a közeletekben, mint valami gyertyatartó és próbálok nem hangosan beszólni, hogy fejezzétek már be, mert kezd sok lenni, hogy mindig csókolóztok! - hagyta figyelmen kívül a haverját Junie. 

- Pedig viccesen néznél ki egy gyertyatartóval - vigyorodott el Dan. - Lehet hozok neked egyet otthonról!

Junie tekintete elsötétült. Zöld szemeiben a vihar idején tomboló hullámok megvillantak, ahogy Danre nézett. 

- Eszedbe ne jusson! - mondta ki mély ijesztő hangon. 

- Pedig tényleg viccesen nézne ki... - mosolyodott el lassan Lin is, míg Nat próbálta elnyomni a kuncogását, de a válla enyhén megrászkódott.

- Engem nem vesztek komolyan... - rázta meg a fejét hitetlenkedve Junie. 

- Szerintem szerezz egy csajt Junie, jobban jársz! - vett egy mély levegőt Dan, hogy ne kezdjen el ő is röhögni.

- Egy, fúj, én nem akarok csókolózni, kösz. Kettő, napközben egy félvér vagyok, aki próbál teljesíteni a normális suliban, csak hogy ne magán tanárok képezzenek ki és unjam magamat halálra, míg délután és este kém kiképzést kapok, heti egyszer pedig Carmennel bevetésre megyünk. Mikor lenne nekem időm, egy barátnőre?! Három, ultra fúj... nyálcsere... vláh!

- Kémbarátnő, a kémkölyök projekt tagjai közül? - indult el a tantermek felé Lin.

- Még csak az hiányzik, hogy ő is folyamatosan be akarja bizonyítani, hogy mennyivel jobb nálam, mint Carmen! - fintorgott Junie. - És még mindig fúj! Még csak tizenhárom vagyok! Hagyjál a lányokkal!

- Akkor a fiúkkal? - pillantott provokáló vigyorral a haverjára Dan.

- Ezt most befejezed, vagy behúzok neked! - meredt Dan szemeibe.

Nat nem szólt semmit csak az orra alatt nevetett. Amikor Junie Lin után sietett, akkor pedig összepacsizott Dannel. Junie pechükre látta, így felemelte a kezét és bemutatott a két srácnak. 

- Na, csak húzzuk az agyadat! - kapta el Junie karját Lin. - Ne légy morci! Gyere, még van hét perc a kövi óráig, mesélj valamit, milyen a kiképzés? - karolt bele azzal a lendületbe Junieval és indultak meg lefelé a büfébe. 

Nat és Dan csak összenézett, majd megvonták a vállukat és a lépcső felé siettek, hogy minél hamarabb utol érjék Lint és Juniet.

~~~

Sven di Angelo és Amy Jackson széles vigyorral az arcán léptek át a teleportáló ajtón, mire megjelentek a Metropolitan könyvtárban. Sven kezében egy furcsa fából készült kis bálvány szobor volt. 

Jenkins a katalógusok között állt és valószínűleg mielőtt megjelent volna Sven és Amy éppen vitáztak valamin Ginával és Mr. Palmerrel. 

- Ezek szerint sikerült Aelin és Dan nélkül is. - csapta össze mosolyogva a kezét Mr. Palmer, majd átvette Sventől a bálványt és szemmagasságba emelte. - Milyen veszélyes lehet egy kilencedik századbéli azték bálvány, ha egy aukciósház eladásra kerülő holmijai közé keveredik... - rázta meg a fejét, majd a kiskönyvtárosokra nézett. - Hogy ment?

- Jól. - felelte Amy, mialatt felkapta az egyik bögrét és a laptop mellett lévő teáskancsóhoz sétált. - Bár kellemetlen volt, hogy a licitálást megzavartuk és bekapcsolva a füstérzékelőt a kialakuló káoszban elloptuk a bálványt, amit nagyjából egy millió dollárra saccoltak, ha nem többre. Dannek való feladat lett volna. - öntötte ki a még forró lét.

- Plusz keresni fogják egy ideig, úgyhogy jobb lesz, ha a köddel elfedsz minket. - tette hozzá a lényeget Sven. - Amy szarul halad a képességével. Kétlem, hogy egy hét múlva át tudja alakítani a medreket Merlinnel, Zoyával és Iannel.

- Nem haladok szarul... - mordult fel Amy és kortyolt bele a teájába.

Sven lesajnálóan rápillantott. 

- Megszakítod tudatosan az erődet, mint aki fél tőle. 

- Nehéz dolog varázsolni! - vágta rá Amy, mert nem akarta beismerni, hogy tényleg tartott a képességétől, hogy olyan volt, mintha ez a valami át akarná formálni minden egyes porcikáját, ahányszor csak használni kezdi. - Dant és Aelint miért nem hívattad a könyvtárba? - váltott éles témát, ahogy visszasétált az asztalhoz a felnőttek körébe. - Az öcsém is könyvtáros, Aelin pedig az őrangyal.

- Igen, de kisebbek, mint ti. - felelte Mr. Palmer. - És vannak helyek, ahová ezen okokból nem tudnak bejutni. Az aukciósházba például nem vehetnek részt árverezéseken 16 éven aluliak. 

- Ezért mi mentünk. - húzta el a száját Sven. - Nem az őrangyal dolga megvédeni minket? 

- Félvérek vagytok. - pillantott rájuk gúnyosan Mr. Palmer. - Meg tudjátok védeni magatokat. Jenkins, katalogizálnád? - nyomta az idős férfi kezébe a bálványt, aki helyeslően biccentett, majd eltűnt az egyik oldalsó terembe. 

- Folytatjuk? - kérdezte éles nyelvvel Gina, mire Mr. Palmer biccentett, majd Svenre és Amyre nézett. 

- Ennyi volt. Ha akartok haza mehettek. Szép munka volt! - csillantak fel a szemei, majd Gina hátára tette a kezét és elindultak az egyik társalgó helyiség felé, hogy folytassák a vitát. 

Sven di Angelo mindvégig Mr. Palmert figyelte, még pár percig akkor is utána bámult, amikor eltűntek az egyik ajtó mögött. 

- Ez fura volt. - mondta ki hangosan Amy, majd ismét kortyolt egyet a teájából, amikor letette pedig az unokatestvére szürke szemeibe nézett, amikben a viharfelhők sorban úsztak. - Érdekel még az, amit láttunk? 

- Szerintem Dan azóta kitörölte, de benne vagyok. - sétált egyenesen a laptop elé Sven. - Azt tudtuk, hogy visszajött Aelin jövőbéli énje... De érdekelne, hogy mit keresett itt Dan, Junie, Lin és Nathaniel idősebb változata is. - kapcsolta be a készüléket. 

- Semmi jót. - felelte Amy, miközben a dolgozó asztalnál lévő széket felemelte és Sven mellé vitte, majd helyet foglalt. - Ez nem véletlen dolog volt. Gondolj bele, akkor tartózkodtak a Bázis idején, amikor semelyikünk sem ment oda, mert kulcshajsza volt. 

- De lebuktak. Dan és Lin elment oda. - írta be a kódokat Sven, hogy távolról hozzá férjen a Jackson Bázis szerveréhez. - Tehát nem voltak elég körültekintők.

- Szerintem de, csak elszámolták magukat. - vélte Amy. - Ha tudták, hogy mi lesz a kulcshajsza kimenetele, akkor azt is, hogy a Stirling házban bemérjük az összes kulcs hollétét. A jövőből jött Dan itt volt és az öcsémnél még most is ott van az Emlékek köve és a Lélekkard, amiket nem adott le az isteneknek, mivel az egyik egy családi ereklye, a másik pedig őt választotta gazdájának. Eggyel több kulcs volt a térképen. - húzta ki magát és hajolt közelebb a laptophoz, ahogy Sven belépett a kamerák mappáiba. - És elvezette őket a Bázisra, a jövőbéli Danhez. 

- Itt több minden nem stimmel. - rázta meg alig láthatóan a fejét Sven, majd bekapcsolta a kulcshajsza idejéből származó videófelvételeket. - Még nem szedte le Hall... sőt... - nézte meg a letöltéseket. - Biztonsági másolatot készített róla. - kattintott rá, majd felvonta a szemöldökét. - Az anyád tudja, hogy mi volt? - pillantott hirtelen Amyre. 

A lány az anyja nevét bámulta. 

- Anya sárkányként elment a Bázisra... Ha az idősebb Dannek is Anya volt a mestere... És feltételezzük, hogy ugyanolyan jóba lesznek később is, mint most. Akkor könnyen lehet, hogy a 18 éves Dan elmesélt neki mindent. 

- A kérdés még mindig az, hogy miért jöttek vissza... - harapott az ajkára Sven, mialatt a felvételeket nézte. Időnként nem látott semmit, fura kártyapartikat, rengeteg társasjátékozást, kiképzéseket. - Biztos találkozott Hallel... - mutatott az egyik felvételen a lángoló szőnyegre. - Ezt Dan csinálta, nem Yui. Morbid, hogy Aaron csókolózott Linnel... Tíz év van köztük. - húzta el a száját.

- Meg amúgy Aaron és Lin apja féltestvérek...  - vágta rá Amy. - Valamit sejtesz, hogy mi lehet ez az egész?

- Azon kívül, hogy Hall, Yui és Aaron tudja? - vált komorra Sven arca, majd hátra dőlt és aggodalmas arccal pillantott Amyre. Annyi kérdés úszott a szemében, hogy Sven nem merte volna megkérdezni, hogy mi a véleménye a felvételekről, hogy mi a sejtése. 

- Azon kívül. - biccentett Amy.

- Edmund szerint.... - nyelt egyet Sven, miközben érezte, hogy a gyomra remegni kezd. - Több dimenzió létezik, olyan dimenzió síkok, amik között lehet nagyon kicsi, vagy nagyon nagy az eltérés. 

- Ez persze csak feltevés, de igen... Mi van vele?

- Nem feltevés. Biztos vagyok benne, hogy így van, ahogy abban is, hogy nem is biztos, hogy olyan kicsik ezek az eltérések. - mondta ki az igazság felét Sven. - Azon kattog az agyam jó pár napja, hogy... hogy... Tudod Romániában nem csak mágusokkal találkoztunk Aelinnel, hanem... a negyedik generációs Jacksonokkal is. Többek között a fiammal, Noah di Angeloval. 

Amy döbbenetében eltátotta a száját. 

- Erről mért nem meséltetek?!

- Többek között, mert nem szabadna. De látva ezeket a felvételeket... Eléggé kétségbeestem, hogy elmondjam. 

- Kikkel találkoztatok? - kérdezte óvatosan Amy.

- Többek között, mint az mára már nyilvánvaló, akkor még nem volt az. Yui és Aaron fiával. - szinte látta maga előtt a 16 éves fiút, a vörös hajat, a zöldes kék szemet, amiben tagadhatatlanul ott ült az Aarontől örökölt sárga színű karika, közvetlenül a pupillája körül és mellé azok a mozdulatok... Ezeket tanulták Aarontől az utóbbi években, azokat hogyan lehet levenni a lábáról egy lányt, pont ahogy Steve kezdte Helennel. - A te gyerekeiddel is találkoztunk. - pillantott Amyre, aki döbbenten pislantott párat. Simon és Natasha... Mágusok voltak, pont mint a Noah. Kettes mágusok, mint amivel most Amy rendelkezik erő, de... Azt Morgana nem örök időre adta neki... Mi van, ha mégis tőle származik? Szerette volna ezt hinni, de az egyik testvér szeme... A borostyán színű szem... Ian Cabra szintén kettes és más személyt nem ismer, aki korban közel áll Amyhez és borostyán sárga színű szeme lenne, de ebbe nem volt semmi kedve sem belegondolni. Kételkedik benne, hogy Iant bárki is kedvesen fogadná a családban... - Illetve Dan és Lin gyerekeivel. - válaszolta végül. Sosem fogja kiverni a húga arcát a fejéből, amikor meglátta őket, hogy ki az a személy, aki ennyi szeretett képes magába foglalni, ahogy azt sem, hogy az a két gyerek hogy változott át fél másodperc alatt sárkánnyá és lopták el Aelin iratait.

Amy felhorkant, az arcára halvány mosoly ült ki, de a szeme hitetlenül csillogott. 

- Szóval ezért mondja azt Dan nekem, hogy nem fog soha sem szét menni Linnel. - értette meg. - Egymásnak teremtette őket Aphrodité. - mint a szüleit, de ezt már nem mondta ki hangosan.

- Igen... Pontosan ezért, bár ennyire nem tudják. Ők azt tudják, hogy öt év múlva is együtt lesznek. - állította meg Sven a kamerát, ahol Aelin és Nathaniel a folyosón tartózkodott és elkezdte nézni a néma felvételt. - Ezt pedig nagyon jól tudja Yui, Aaron és Hall is. - azt figyelte, hogy Aelin... a 19 éves Aelin szemében nem látta a villanást, amit szokott amikor Nat nevét meghalja. A halál ígéretét. - Noah... - harapott alig láthatóan az ajkára. - mágus lesz. Volt képessége, tehát mágia is. Ahonnan ők jöttek, a jövőből jött ötös, ott nem volt mágia. 

- Ez lenne kulcs? - vonta fel a szemöldökét Amy. - Várj egy kicsit. Nagyítsd rá Aelinre!

- Mindjárt... Csak érdekel valami. - figyelte még mindig a képernyőt Sven. - De igen. A mágia a kulcs. Az egyik idősíkban nincs és ezért visszajöttek ide. A másikban pedig van, azaz idősík nem utazott az időben, mert nem kellett. Ott vannak negyedik generációs Jacksonok, a másikban... - nem fejezte be a gondolatot.

- Miért hiszed azt, hogy a másikban nincsenek? - következtette ki a gondolatmenetét Amy.

- Mert ha Dan és Lin 18 éves énje itt van... És az időben nem tudnak visszautazni a jövőbe... 

- Lehet visszatudnának... Oh... - komorodott el az arca, ahogy a szeme előtt elkezdtek lefutni az egyenletek. - Nem... Mert abban a pillanatban, hogy a múltba beleszólnak alternatív idősíkot hoznának létre és nem tudnák melyik a jó idősík... Tehát... 

- Nincsenek gyerekeik sem, mert nem lehetnek, mert itt voltak. - hirtelen nevetett fel, míg Amy Sven vállára támaszkodva előre hajolt. 

- Mi a... - Amy elkerekedett szemmel bámulta, ahogy a felvételen a 19 éves Aelin átkarolja Nat nyakát és hosszan megcsókolja.

- Egy-null nekem. Aelin járni fog Nattel. Erre kíváncsi leszek, már ha megéljük. 

Amy hirtelen pillantott Svenre. - Már ha? - vonta fel a szemöldökét. 

- Aha... - nagyított rá Aelinre, majd állítani kezdett a felvétel tisztaságán, de nem látszott eléggé. - Franc... Miért van állandóan beöltözve... Sose szokott hosszú ujjú felsőt viselni a húgom... - keresgélt tovább a felvételek között, majd egyszer csak megállt, nagyon sok időt kellett visszamenni, hogy meglássa, ahogy a 19 éves húga köntösben lesétál a medence szintre. - Megvagy, húgi. Na nézzük, mit rejtegetsz? 

- Ugye tudod, hogy nem látszik a medence egésze mióta egyszer Ingrid és Gregorio birtokba vette még olyan nyolc-hét éve...

- Tudom, de a napozó ágyak látszanak. - vágta rá Sven, majd Aelinre fókuszált a kamerával. - Gyerünk már... 

A kamerán lévő Aelin levette a köntöst, mire Amy és Sven arca eltorzult. Történetesen nem azért, mert Aelin meztelen volt, hanem a sebek láttán. 

- Ez... - nyelt egyet Amy, ahogy minden porcikáját kirázta a hideg. Tudta kinek vannak ilyen sebek a hátán, de Aelinnek nem csak a hátán volt. A hasán, a karjain, a combjain, csak az arcán nem. 

- Olyan, mint Yuié. - sápadt el Sven, ahogy rájött valamire. - Már értem... Nem az egészet, de egy részét igen... - suttogta, mialatt Aelin eltűnt a képernyőről, be a medencébe. 

Sven hirtelen pillantotta meg Nathaniel Stirlinget az ajtónak támaszkodva, pedig Aelin valószínűleg bezárta az ajtót. 

- Hihetetlen, hogy egyszer így fognak kinézni. - jegyezte meg csendesen Amy, főleg mert nem akart arról beszélni, hogy Sven mire jött rá. Sven sem akart.

- Fura, hogy a húgomnak van melle. - biccentett Sven. - Valahogy... én még mindig néha annak az öt éves rózsaszínbe öltözött kislánynak látom, aki Apába kapaszkodott. 

- Én is hasonlóan vagyok Dannel... A rózsaszínt leszámítva és ő általában Anyába kapaszkodott. - nézték a felvételt, azt ahogy Aelin kijön a vízből és felveszi a kezébe a köntösét. Ahogy Nat végig simít a hegein, amik pont olyanok voltak, mint Yuié. - Itt más a testbeszédük... 

- Igen... Ez a mostani állapotuk. Itt nincsenek még együtt. 

- Tudsz rátenni hangot?

- Nem biztos... Hall jobban ismeri ezt a rendszert, mint én. - állította le a felvételt és lapozott végig Sven a beállítási opciókon, majd lenyomott valamit és újra elindította a videót. 

"Sajnálom" - hallatszott a felvételről Nat hangja, mire Sven elégedetten elmosolyodott. 

"Mit?! Hogy oda kerültem?! Hogy kísérletezett rajtam?! Hogy tűket szurkált belém, mérget fecskendezett a testembe és elvette tőlem az egyetlen személyt, aki az életemnél is fontosabb volt?! Hogy gyenge voltam..." - bámulta Natet Aelin.

Sven értetlenül összevonta szemöldökét, míg Amy úgy szisszent fel, mint aki tűzbe nyúlt. 

- Irana... - suttogta a lány.

- Miről beszél...? - pislogott Sven és tekerte feljebb a hangerőt, miközben a vízcsobogásnak a zaját elkezdte levenni.

- Iranára céloz... Aelin ott volt Irana lebegő börtönében, úgy mint a nővérem! - rázta hitetlenkedve a fejét Amy.

- Nem, nem erre gondolok... - hebegte Sven.

"Hagyd abba"

"Nem kell sajnálnod! Ami megtörtént megtörtént! Nem változtathatsz rajta!"

"Nem azt sajnálom, hogy mi történt veled, te bolond." - sose hallotta még Natet ilyen kedvesen beszélni Aelinhez Sven. Soha. - "Azt sajnálom, hogy hiába vagyunk Linnel Apollón unokái képtelen vagyunk rá, hogy meggyógyítsunk, mint ahogy Aaron is képtelen meggyógyítani Yuit. Megint azt csinálod."

"Örülök, hogy rájöttél sokáig tartott. Igazán örülnék, ha leszállnál rólam."

"Azzal semmit sem oldasz meg, ha bezárkózol! Beszélned kell erről valakinek."

"Kinek? Talán neked?! Jó vicc. Csakhogy tudd. Te vagy az utolsó ember, akinek beszélnék a nem létező érzéseimről." - a húga távozni akart a köntösébe bújva a helyiségből, de Nat nem engedte.

"Emlékeztesselek rá, hogy én voltam az a személy, akinek elmondtad, hogy mi a bántja a szívedet.... vagy legalábbis, azt a fekete valamit, ami az iszapot pumpálja...."

Aelin fegyvere élesen megvillant a képernyőn, miközben Nat torkának nyomta azt. 

"Egyszer már kerültél miattam kórházba. Kíváncsi vagyok megvannak-e még az emlékeim a mellkasodon... Szóval igen."

Amikor Aelin elengedte Natet a fiú támadt. De ez nem érdekelte Svent. Beletekert pár másodpercet.

"Te mondtad, hogy ami történt megtörtént, mégse tudsz tovább lépni. Nem is várjuk el tőled, mert tudjuk min mentél keresztül." - szorította a földre Aelint Nat.

"Dan és Junie talán tudja... De te? Talán meghalt a testvéred?! Talán te...."

"Nem te voltál! Az a rohadt nő mindenkit manipulált!" 

Amy itt kapcsolta ki a felvételt, mert Sven arcából minden szín kifutott. A feje tökéletesen üres lett, ahogy visszhangot vert a fejében Aelin mondata.

Talán meghalt a testvéred?!

Nem kapott levegőt. Úgy érezte megfullad. 

- Meg fogok halni... Ahonnan ők jöttek ott meghalok... - nyögte ki nagy nehezen. 

- Nem csak te... - suttogta Amy. - Dan és Junie talán tudja... Tehát... Carmen és én... szintén meghaltunk ott... Aelin Irana cellájába került, ha Aelin oda került... Lehet nem csak ő... Nem azért jöttek vissza, hogy a mágiát visszahozzák, hanem hogy megmentsenek minket. Ha a húgod tudta, hogy Noah él, ahogy Yui fiát, az én és Dan gyerekeit is, akkor tudtuk, hogy van olyan lehetőségünk, ahol életben maradunk. Nézzük tovább!

- Ne... - kérte Sven. 

- Muszáj! Ha Aelin több mindent is kitálalt itt Natnek, akkor lehet tudjuk, hogy akadályozzuk meg. Ha Irana a veszélyforrás, akkor őt el kell távolítani valahogy a képből.

- Ne... - nyúlt az egér felé Sven, de Amy addigra már lenyomta a felvétel folytatását.

Nat folytatta a képernyőn:

"Különben is én a szüleimet veszítettem el! Mégse zárkózok el a világ elől!"

"Én négy éves voltam mikor a szüleim meghaltak! Te hülye barom! A bátyám..."

"Elég! Hányszor mondjam el? Nem a te hibád."

"Én annyira, de annyira utállak!" - Svenben valami megroppant, amikor meglátta, hogy a húga 19 éves másolata nem egyszerű sírásba, hanem zokogásba kezd. - "Annyira hiányzik... Pedig kicsit őt is utáltam... főleg a művészetes hülyeségeit."

Sven felhorkant, mialatt halványan elmosolyodott, majd nézte ahogy Nat szoros ölelésbe zárta a húgát. A húgát, akit meg fognak törni. 

Elhagyták egy idő után a medence szintjét, mire Amy leállította a felvételt.

- Hát... többet nem tudtunk meg... - húzta el a száját.

- Hát nem. - suttogta Sven, mialatt kilépett a rendszerből. 

- Megvagy?

- Most tudtam meg, hogy öt év múlva valószínűleg Irana miatt meghalok, ahogy te és Carmen is és... abból ítélve, hogy csak ők jöttek vissza... - mutatott a laptopra. - Lehet mindenki más is rajtuk kívül. Nem. Nem igazán vagyok jól... - remegett az egész teste, de felkelt a székből.

- Anya... alkut kötött Iranával...  Öt évre. Vérszerződéssel is megpecsételte. - mondta halkan Amy. - Szerintem... Anya, Yui és Aaron ezt akarják megállítani. 

- És mért nem avattak be minket is? - nem bírt lélegezni.

- Talán... Mert sok a buktató... 

- Te, hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?! - emelte fel a hangját és nézett sápadtan Amyre. - Öt év múlva meghalsz!

Amy halványan elmosolyodott. 

- A tumor. - válaszolta. - Én egyszer majdnem meghaltam, Sven... Ott nem voltam rá felkészülve. Alkut és kibúvókat kerestem, de a végére készen álltam, hogy meghaljak. Nem félek a haláltól és kihasználom az életemet, ha öt évig tart még, akkor addig. De még tehetünk ellene, de kezdetnek... beszélnünk kellene Yuival, Aaronnel és az Anyámmal. Minél hamarabb, mielőtt bármit is lépünk, mert több mint ezer százalék, hogy ők sokkal többet tudnak, mint mi.

~~~

Dan csalódottan írta otthon az ebédlőasztalnál a háziját. Amynek közbe jött valami, amit nem magyarázott meg, csak lelépett itthonról. A csalódása oka viszont nem ez volt, hanem a tény, hogy mindenkinek haza kellett rohannia. Junienak próba ügye volt. Nathaniel eldöntötte, hogy beadja valamilyen pályázatra a jelentkezését. Lint Izzy várta délután a suli előtt, mint kiderült még munkából is hamarabb jött el, mert valami fontosat meg akart beszélni a lányával. Aelin pedig csak szimplán felszívódott, ami elég gyakran előfordult alapjáraton a kulcshajsza óta, hiszen ő nem kezdett el normális, halandó iskolába járni, mint mindenki más. 

Délután ötkor ért haza az anyja, addigra már a leckéje többségével készen is volt. 

- Mit csináltok ti szombaton? - kérdezte az anyja, amit kiszúrta őt. 

- Lemegyünk az Alvilágba Aelinhez. Ki volt akadva, hogy mindig fenn vagyunk, így Hádész belement, hogy lenn legyünk egy napot. - emelte fel a leckéjéből a fejét Dan. - Nem mondtam? 

- Nem! Kaját majd adok, semmit se egyél, ami az Alvilágban van. Vizet is adok, szintén ne fogadj el odalent semmilyen ételt vagy italt, vagy örökké Aelin mellett maradhatsz odalent. 

Az anyja hangulata nagyon paprikás volt. Minden egyes szava tőrként hasította át a levegőt, amitől Dan szemöldöke csak a magasba szaladt.

- Igen, ezt tudom. - tette le a tollat. - Minden oké? 

- Nagyjából. - biccentett Hall, miközben kibújt a cipőjéből, majd a konyhába sietett. - Lin nem szólt Izzynek, hogy mi van köztetek. Bred már egy ideje tett neki utalásokat arra, hogy Lin másképp viselkedik és ezt Izzy is látja, majd Brednek végül elege lett, beszélt Linnel és gondolom Izzy egyik káosz szörnye miatt most már Izzy is tudja, hogy mizuka is van... Nincs kaja... fasza... - sétált ki egy zacskó ropival, majd a telefonját kezdte el nyomkodni, hogy rendeljen valamit. 

- Aggódjak? - vonta fel a szemöldökét Dan, majd amikor az anyja felé nyújtotta a ropit kivett belőle pár darabot. 

- Nem tudom. Holnap kiderül. - vonta meg a vállát.

Dan innen tudta, hogy nem csak ez van. 

- És... Mi van még? - harapta félbe a ropit.

- Mr. Palmernek felvetettük Eddel a TÉT-et még tegnap, azóta ezen gondolkodik. A másik az amúgy nem érint téged. 

- Attól még elmondhatod. - vette újra a kezébe a tollát. - Persze, csak ha akarod. 

Hall ajka megrándult. 

- Aggódom Izzyért és Bredért... Apád még kedden igazolta Lin állítását, miszerint nincs valami rendben kettejük között. - pattant fel Hall és sétált el a táskájához, amiben a tárcája és a bankkártyája volt. - Az utóbbi két napban megpróbáltam kifaggatni Izzyt, hogy mi van velük, de nem Edmund vagyok, hogy egy-két szóból rájöjjek, hol vannak az elhintett morzsák a mondataiban, amik arra utalnak, hogy miben lenne baj. Plusz elég volt ez a tíz év arra, hogy kizárjon az életéből, amiből kezd egy kicsit elegem lenni, mert közel mindenki ezt csinálja... A kedvencem az volt, amikor a tárgyaláson az egyik faszi, akinek szintén beszüntettem a részlegét, elkezdett nekem okoskodni, hogy lehet a nem létező kóma miatt valami baj történt az agyamban... - puffogott a végére magában. - Kirúgtam a picsába, az nagyon jól esett!

- Bred elég közlékeny volt kedden, még a terem ablakából is láttam, hogy dumáltok kinn. - meg, hogy Amy már tűkön ült a vezető ülésben, mialatt ők lazán csevegtek. - Lehet őt kéne megkérdezned.

- Igen... Ezen agyalok... - húzta el látványosan a száját Hall. - Bár akkor már kedden elmondta volna.

- Az ember másképp viselkedik nyilvánosság előtt. Hm... Mi lehet ez a kurva n.... - meredt az egy ismeretlenes egyenletre Dan.

- Te is kezdesz felnőni? - gúnyolódott Hall, majd a telefonjára pillantott, aminek a kijelzője felvillant. Felvette a telefont. - Mr. Palmer! - mosolyodott el, majd megforgatta a szemeit. - A mitológia tanárom voltál, nem tudlak Johnnak hívni! Az a csoda, hogy tegezlek!

Dan a kijelentés hatására értetlenül összevonta a szemöldökét. Eddig nem is tudta, hogy Mr. Palmer tanította a szüleit. Bár ez elég sok mindent megmagyarázott. Nem különösebben érdekelte, hogy miről beszélgetnek, de sárkány hallása miatt pár szót állandóan elkapott. Kifejezetten idegesítő volt, bár nem annyira, mint amikor reggel a szülei... egymással való elfoglalására ébredt. Mindenesetre egyre jobb tűzfalakat csinált, hogy kizárja a zavaró zajokat.

Hall letette a telefont, mire Dan felemelte a fejét és az anyjára nézett, aki visszasétált a konyhából. Az arcán széles mosoly ült.

- Vasárnap reggel tízkor összeül a TÉT, Mr. Palmer elkezdi kiküldeni a meghívókat. 

- Az mit jelent? - vonta fel a szemöldökét. 

- A jó hír. Tárgyalni fog az összes mágikus teremtménye a Földnek, hogy felosszuk a területeket és hogy a támadásokat megszüntessük. A rossz hír... - villant fel valami nagyon sötét a tekintetében. - A sárkányfészkek vezetői és miniszterei is eljönnek és tudni fogják mi vagy, főleg hogy a heti átváltozások miatt már nem lappangó sárkány szagod van, hanem tiszta. 

- Azaz? - értetlenkedett Dan. - És nekem miért is kell ott lennem?

- Könyvtáros vagy, a halandók követe. - vágta rá Hall, mintha ez a világ legnormálisabb dolga lenne. - És azért lényeges, mert az összes sárkány tudni fogja, hogy mi vagy. Könyvtáros, félvér, sárkány. Az én fiam. A sárkányok pedig makacsan ragaszkodnak a törvényeikhez és engem 16 éves koromtól zargattak a szaporodási törvénnyel, te hím vagy, hamarabb vagy ivarérett.

- Ezt nem kifejezetten értem... - vallotta be teljesen őszintén Dan, mialatt lerakta a tollát és hátra dőlt. 

- Engem 16 éves koromtól arra akartak befűzni, hogy valami random tűzsárkánnyal feküdjek le és legyen tűzsárkány fiókám.

- Tizenhat? - vágott egy grimaszt Dan, majd elkerekedett a szeme, ahogy felfogta, hogy mit jelent az anyja mondata. - Most arra célzol, hogy a sárkányok engem is rá akarnak majd venni, valami... Olyan dologra, amit Amy nagyon szeretne és mivel pasi vagyok, így engem nem három év múlva fognak ezzel elkezdeni cseszegetni?!

- Arra. - biccentett egy nagyot Hall. - Vagy egy év múlva, vagy két év múlva. A hím sárkányok 14-15 éves koruk körül képesek ember évbe átszámolva szaporodni. 

Dan elkerekedett szemekkel meredt az anyjára. 

- Ez legális? - nyögte ki végül. 

- Sárkánytörvény. A mázlim az volt, hogy félvér vagyok, tehát nem tudtak kötelezni, mert hamarabb leléptem, minthogy érvényesítették volna rajtam az akaratukat 21 éves koromban. Igaz, Heibenként már nem úsztam meg, de az más kérdés és holtan is született a sárkánybébim, de te hím vagy. Nem te raksz tojást, ergo anatómiailag képes vagy a kényszer szaporodásra, velem ellentétben.

- Oké... Akkor megmondom nekik szépen, hogy engem hagyjanak békén a szaporító, mit tudom én milyen törvényükkel! Amúgy is megmondta az a sárkány, még a Csendes-óceánon, hogy a tűzsárkányok akaratuk ellenére nem tudnak tűzsárkány bébit csinálni! Ahhoz harmónia, meg szerelem kell. Emiatt vagyok csak én sárkány a nővéreim közül! - háborgott Dan, de Hall nem szakította félbe, csak összepréselt ajkakkal nézte a fiát, aki egyre jobban gesztikulált, a szeme pániktól fénylett - Csak akkor voltatok Apával együtt nyugiban! És a legfontosabb 13 vagyok! Mit kéne nekem itt szaporító törvényekkel foglalkoznom?!

- Fel fogják emlegetni. Előre szólok. - adta le a kaja rendelést Hall. - És ezek alantas rohadékok. Főleg az öregebb sárkányok, akik imádják a fiatalokat betörni a rendszerükbe és kényszeríteni. 

- Mi az, hogy betörni?! - értetlenkedett Dan.

- A sárkányok nagyjából Gaiaékkal egy időbe jöttek létre. Más a hierarchia rendszerük, mások a szokások és más a felállás. Az van, amit az alfa mond, azt csak a négy fészek feje, a Nyugati fészek alfája írhatja felül. - tette le a telefonját a nő. - Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy azt mondja öljenek meg és meg fognak ölni. Majdnem megtették velem is... - jelent meg előtte az a kölyöksárkány, aki kihozta őt, amikor úgy érkezett meg a Londoni villa területére, olyan rémülettel a lelkében, hogy Selma belelátott a fejébe az Emlékek kövével. - A te esetedben, ha azt mondja, hogy dugj meg egy sárkányt, akkor meg fogod tenni. 

- De miért tennék... - Dan ledermedt, ahogy eszébe jutott a Vatikán alatt az az ősöreg sárkány, akinek csak egyetlen szeme, akkora volt mint egy 170 centi magas ember... - Az akaratuk... ugye, manipulálni tudnak... ? - nem bírt megmozdulni, amikor az a sárkány ránézett, nem bírt semmit sem tenni és egy ősi ösztöntől vezérelve, még emberként is, úgyhogy az ereje el volt nyomva, meghajolt a sárkány előtt. 

- Nem olyan erősek, hogy konkrétan irányítsanak. De el tudják indítani a folyamatot. 

- Hogy? Rám szólnak? Elmenekülök, amint megszabadulok az akaratuk alól. 

- Nem így működik ez... - rázta meg a fejét Hall, ahogy eszébe jutott a Déli fészekben mit csináltak vele. - Öltözz fel, apád fél óra múlva haza jön, kimegyünk egy kicsit az erdőbe, ha hazaért. 

Dan nem kérdezett semmit, csak biccentett. Pontosan tudta, hogy értette az anyja, hogy öltözzön fel. A fekete kezeslábasra gondolt. 

Ed kicsit késett, nem sokat csak pár percet. Hall elmondta, hogy rendelt kaját mára meg holnapra, majd Dannel együtt elhagyták a Beckendorf villa területét és megindultak az erdőbe. 

-  A Déli fészekben. - nedvesítette meg az út alatt az ajkát Hall, mert annyira nehezére esett beszélnie ezekről. - Amikor a szaporodásra kényszerítettek, akkor ők csak annyit mondtak nekem, hogy tárjam szét a szárnyaimat. Semmi többet sem. A fejem pedig úgy elborult, hogy már minden folyamatban volt, mire magamhoz tértem és rájöttem mi történik. Mivel te hím vagy, nálad ezt fél másodperc alatt elő lehet váltani. Láttam már olyan hímet... Akinek elég volt, hogy megérezte, hogy a párja illata eltér, mert egy másik hímsárkány szaga van rajta és teljesen... elvesztette a fejét... - meredt a távolba az emlékek hatására. 

Dan őszintén imádkozott azért az isteneknek, hogy soha az életbe ne kelljen olyasmit átélnie, mint az anyjának.

- A sárkányság veszélyes, mert... Az ösztönök gyakran átveszik felettük az irányítást. A sárkányok általában bölcsek és megfontoltak, de ha a legfontosabb ösztönök... A védelmező, a támadó és a szaporodó ösztönök beindulnak, az ellen nem tudnak bölcsen fellépni.

Dan el akarta hinni, hogy ő ellen tudna állni ezeknek, de úgy villant fel előtte az, amikor Skandart meglátta, hogy milyen düh volt benne, hogy még Ingrid előtt is sárkányként felmordult, amikor csak a nő megemlítette a férfi nevét és a régi kapcsolatát az anyjával. Az a védelmező ösztöne volt... Az anyját megvédeni egy idegen férfitól.

Majd az is eszébe jutott, hogy Hall Főnixként hányszor védte meg őket, hányszor szállt szembe minden lénnyel és biztossá vált abban, hogy az anyjának igaza van... Ha ezek az ösztönök nála is megjelennének és nem tudja csírájában elfojtani őket... Akkor ennyi volt.

- Miért jöttünk ki? - kérdezte, amikor beértek a fák közé. 

- Mert egy dolgot nem tanítottam meg neked a sárkányságban. Egy nagyon fontos dolgot. - vette le a hátizsákját a hátáról Hall, majd felhúzta a gyűrűket a középső ujjára és megforgatta őket, mire a vörös színű kezeslábasa felhúzódott a testére. 

Dan hozzá hasonlóan levette a hátáról a zsákját, majd a karóráján, amibe átépítette az anyja gyűrűit, megnyomott egy gombot, mire a ruha végig futott a kezén, a törzsén és a lábán. Várakozóan nézett az anyjára. 

- És mi az? - kezdte el átmozgatni a vállait, mert sejtette, hogy majd át kell változnia és bizony múlt hétvége óta nem változott át.

- A sárkányok két dolgot védenek. A farkukat, mert azzal tudunk a levegőben és a földön is egyensúlyozni. - elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett arra, hogy amikor visszaváltozott emberré tíz év után és először lábra állt, akkor hasra vágódott, mert eltűnt az egyensúlyozó testrésze. - Illetve a szárnyunkat. 

- Mert azzal tudunk repülni? - vonta fel a szemöldökét Dan.

- Is. - biccentett Dan. - Illetve ott vannak az erogén zónáink.

Dan pislantott kettőt. 

- Ezt nem teljesen értem... - felelte. 

Hall felsóhajtott. 

- Linnel csókolóztál már, azt tudom. Ne ijedj meg, csak tudnom kell, hogy nullából indulok ki, vagy tudom valamihez hasonlítani. - túrt bele idegesen a hajába a nő. - Volt már nyelves csók? - Dan halványan elvörösödött, miközben megrázta a fejét. - Megharapta már az ajkadat? - Dan alig láthatóan biccentett. - Nyakadat végig csókolta már? - fejrázás. - Fülcimpa harapás? - újabb fejrázás. - Simogatás a tarkó és a nyak tájékán. - ismét biccentés. - Jó... - jött zavarba kicsit Hall is, egyáltalán nem tervezte, hogy erről fogja faggatni a fiát, akinek négy napja van barátnője. - Ha a megfelelő helyen érintik meg a szárnyunkat, az felérhet ezekkel. Olyan érzéseket tud kiváltani, mint amikor valaki végig simít a nyakadon, mint amikor megcsókolnak vagy az ajkadra harapnak. De itt nincs vége... Ha a jó helyen érintik meg a szárnyunkat, egyetlen egy érintéstől beindulhat a szaporodási vágy és ez nem olyan, mint Amynél, hogy le szeretne feküdni Ethannel. 

- Hanem? - kérdezte óvatosan Dan, előre tartva a választól. 

- Hanem az a fajta, ahol ugrik az a személy, akinek a szárnyához hozzá értek. Készen áll, nem vár, ugrik és elveszi, amit akar. 

- Tehát gyakorlatilag... - értelmezte a hallottakat Dan. - Azt mondta neked a Déli fészek alfája, hogy tárd szét a szárnyaidat, megérintettek ezen a bizonyos erogén zónán és onnantól te vágytál arra, hogy... lefeküdj azzal a sárkánnyal, akit kijelöltek neked szaporodásra és meg is tetted...

Hall halál komoly és üres tekintettel bólintott. Egyetlen egyet.

- És nálam is működik ez...? - nem kérdezte, pedig annak hangzott.

- Ja, ha nem jobban, mert te hím vagy, sőt... szinte biztos, hogy nálad durvább. 

- Mit jelent azt, hogy durvább? 

- Mondjuk, ha Linen megérzed valami más pasinak a szagát, olyannak, aki nem tartozik hozzátok. Nem Nat, Junie, vagy az apja illatát, hanem más valakiét, egy teljesen új személyét. Akkor képes lennél bedühödni, szét szaggatni, azt aki hozzá ért Linhez és utána megjelölni, hogy az a te területed. Elfedni a másik hím szagát. 

Dan nyelt egyet. Erről nem volt szó, amikor sárkánnyá változott. Egy kicsit sem!

- Tudom, ijesztően hangzik, de fontos, hogy tud ezeket, mert felhasználhatják ellened. Ahogy az is fontos, hogy megtanuld elnyomni a késztetést. - mondta az anyja. 

- Ellehet? - csillantak fel Dan szemei. 

- Nehezen, de igen. - kezdett feloldódni Hall. - Bár nagyjából egy héttel ezelőttig én se tudtam... 

- Hogy jöttél rá? 

- Apád kíváncsiságból végig simított a szárnyamon, amikor átváltoztam. Mindig kíváncsi volt rá, hogy milyen a tapintása. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy elnyomjam az ösztönöket... Sikerült. - mosolyodott el halványan. - A lényeg, hogy meg kell szokni, hogy milyen érzés és el kell nyomni a késztetéseket, hogy te irányíts, ne egy ösztön. 

Dan óvatosan biccentett. 

- Akkor mi a terv? Változzak át?

- Ne teljesen. - rázta meg a fejét Hall. - Ha bevadulsz, akkor... Sárkányként tudlak csak leverni és ahhoz semmi kedvem sincs, hogy utána a sebeidet ápoljam. Csak a szárnyaidat növeszd ki, mást ne, nehezebb lesz, de nem árt, ha ezt is megtanulod. Hajrá! - fonta össze a mellkasa előtt a kezeit Hall. 

Dan vett egy mély levegőt, majd lehunyta egy pillanatra a szemét, hogy ne az egész testével változzon át, csak a lapockáival. Húzták a hátát, csak innen tudta, hogy sikerült. Teljesen más volt így... A súly hátra fele húzta és már értette, hogy az anyja miért épített ki neki olyan hasizmot, amilyet, hogy a szárnyának és a hátizmának ellen tartson. 

Dan hátra pillantott a válla fölött. A szárnyai feketén csillogtak a napfényben, olyanok voltak, mint az éjszaka. Hall az ajkát harapdálta, mint aki nem biztos a dolgában. 

- Ha te megparancsolnál nekem valamit... Akkor azt megtenném? Egykor alfa voltál. - meredt az anyjára Dan. 

- Nem hiszem, nem voltál fészek tag soha sem. Ez... ha ott élsz... akkor más... Egy vagy közüllük, amíg Yuival és Eddel voltam, soha nem teljesítetem a parancsukat és amikor már veletek éltem, akkor sem engedelmeskedtem, amikor visszavittek oda. - mérte végig Dan szárnyait Hall. 

- Akkor nem tudnának engem utasítani, ugye?

- Csak ha erős sárkány, akkor. De átváltozva a szárnyadat megérinthetik az akaratod ellenére. Neked csak annyira kell koncentrálnod, hogy ha meg is érintik, visszafogd az ösztöneidet, amíg ellököd magadtól a másik sárkányt és lelépsz. Na kezdjük... Én még szólni fogok mindig, ha hozzád érek, hogy fel tudj készülni, de arra készülj fel, hogy... - kereste a szavakat Hall. - Más érzés lesz, mint amint emberként érzel, nem nagyon, de más. 

- Oké. - bólintott Dan.

- Üljünk le!

Dan törökülésben leült a földre. A kezével idegesen dobolt a térdén, míg az anyja mögé sétált és szintén helyett foglalt a fűben. Dan hátra pillantott az anyjára. 

- Készen állsz? - kérdezte az anyja. 

Dan válasz gyanánt széttárta a szárnyait. Más volt így tartani őket, teljesen más.

- Mehet. - mondta ki hangosan is.

- Oké. Azonnal szólj, ha leálljunk, bár valószínűleg tudni fogom mikor álljak le. Fogd vissza a sárkány génjeidet, jó? - pillantott Danre a nő, mire a fiú bólintott. - Megérintem a szárnyadat. 

Dan összerezzent, majd majdnem visítva felnevetett, ahogy az anyja megérintette jobb oldalán a szárnya vékonyhártyáját. 

- Ez csikizz! Nagyon! - akarta összezárni a szárnyait. 

- Bocs... - mosolyodott el halványan Hall és vette el a kezét. 

Dan megrázta a fejé, majd felemelte a szárnyait. 

- Mehet!

Az anyja ujjai most nem a legvékonyabb részhez értek, hanem kicsivel beljebb. Dan egész testében megfeszült, ahogy mintha villám hasított volna végig a gerincén a derekában összpontosulva az érzés és forróság öntötte el. 

- A rohadt... - mormogta, ahogy próbálta tiszta erőből elnyomta az érzést.

Hall elvette a kezét a szárnyáról, mire megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdejéről. 

- Milyen volt?

- Valami... forróság itt. - mutatta meg a pontot. - És tovább akart halandi valamerre, csak megfogtam az érzést. 

- Ügyes! - megkönnyebbülés hallatszott Hall hangjából. - Folytatom. 

Dan finoman biccentett. Az ujjak most lassan köröztek végig az előző pont körül, majd vízszintesen lefelé haladtak. Dan megborzongott és elugrott az anyjától, mert... ez nem olyan érzés volt, mint amikor Linnel csak simán csókolózik. Ezt pont olyan érzés volt, amikor Linnel már legalább tíz perce csókolóznak és teljesen elvesznek a világból. Amikor az orrlyukát elporítja Lin illata, amikor a lány ujjai enyhén a hajába markolnak, fogva tartva a csókban.

Az anyjára nézett, mialatt fejben próbálta kizárni az érzést, de még mindig érezte... Lüktetett benne. 

- Megvagy? - mérte végig őt aggódva Hall. - Abbahagyjuk?

- Csak várj egy kicsit... - még mindig lüktetett, égetett. - Te is csak óvatosan... érinted meg a szárnyam... Kerülgeted a pontokat... Ha... a megfelelő helyen érintenél meg... - muszáj volt beszélnie, hogy eltűnjen az orrából az illat. - Az milyen hatással lenne rám?

Hall felhúzta a lábait, majd alig láthatóan az ajkára harapott. 

- Hát... Amy végülis már kérdezte, hogy volt-e zsebhokid, annál kínosabb nem lesz, nagyjából egyen értékű lenne vele. - vonta meg a vállát, mire Dannek rossz előérzete lett. 

- Azt ne mond, hogy felállna előtted, az érintésedtől?!

- Igazából ha jó helyen simítanék végig a szárnyadon nem csak felállna, de még el is mennél. Legalábbis, ha nálam úgy működött. 

Dan csak hosszan meredt az anyjára, aki próbált nem hangosan röhögni az arcán. 

- Oké... - nyelt egyet Dan. - Végülis nem egy rossz dolog pszichológiailag összekapcsolnod a szárnyamhoz való érést, azzal hogy az anyám előtt felállna, garantáltan az életbe nem történne olyasmi, ha valaki megérinti a szárnyamat, mert ennél gázabb nincs. 

- Tudom. - harapott az ajkára Hall, de még így is mosolygott.

- És súlyosan traumatizálnál és lehet anya komplexusom lenne.

- Az már kicsit van neked, legalábbis az érzelmi támogatás hiánya miatt ragaszkodsz ennyire az emberekhez. De traumatizálni nem akarlak, ezért nem foglak ott semmiképpen sem megérinteni... Mért milyen volt?

- Mint amikor Linnel már hosszú ideje csókolózunk és a hajamba túr közben. - felelte.

Hall halványan elmosolyodott. 

- Oké, akkor próbálj meg ellenállni. 

- Oh, elég lesz arra gondolnom, hogy anyám érintésétől nem állhat fel. - ült vissza Dan és tárta szét a szárnyait. 

- Legalább hasznos volt az edzés... Amúgy csak kíváncsiságból... Felállt már valaha?

- Anya! Nem tartozik rád... amúgy nem és nem is akarom, hogy veled kezdjem... Fúj... - vágott egy grimaszt. - Mehet!

Hall végig simított ismét Dan szárnyán, mire Dan meg se rezzent. Látta a szemén, hogy mennyire koncentrál. A nő szélesen elmosolyodott, ahhoz képest, hogy mennyire rettegett ettől a dologtól... Egész gyorsan ment Dannek. Csak kíváncsiságból siklottak az ujjai a megfelelő zóna közelébe, mire Dan megfeszült egy másodpercre. A hátán az összes izom összehúzódott, majd egy hangos be és ki légzéssel teljesen ellazult. 

- Hm... - tette a kezét Hall és biccentett elismerően. - Nagyon jó!

- Mostantól csak arra kell gondolnom, hogy ha valaki hozzá ér a szárnyamhoz, hogy az anyám! Erről nem beszélsz Amynek, mert örök időkre ezzel fog cukkolni! Oké? - tűntek el Dan szárnyai. 

- Oké. - vigyorodott el Hall. - Ha... megkérnének, hogy változz át a TÉT-en... Akkor nagyon vigyázz a szárnyaidra, oké? - ült ki valódi aggodalom az arcára. 

Dan innen tudta, hogy az anyja nem hiába akarta, hogy ezt megtanulja. Őt félti, hogy olyan helyzetbe kerülhet a tudatlansága miatt, mint ő.

- Jó. 

Véleményeteket, mint mindig várom commentben.