Yui Jackson két napja járt Irana Cabra nyomában. A nő a lehető legfurcsább életet folytatja azt meg kell hagyni. Dimitrij, a férje a hivatalban tölti egész napját. Yui leginkább arra kíváncsi, hogy ismeri-e neje titkos életét. 

Aaron hirtelen landolt mellette félig lelökve pár cserebet a háztetőről, míg Yui egy nagyítóval és felszerelt kamerákkal figyelte a Cabra villát. 

- Hangosabban nem megy? Megmondtam, hogy maradjatok a szobában! - szólt rá méltatlankodva a fiúra. - Amúgy is a szőkés hajadnak köszönhetően úgy virítasz az éjszakában, mint a Hold! 

- Csak szólni akartam, hogy Irana csapatának egy része a Félvér tábor területét méri fel. Remélem emlékszel, hogy a tábor védőhatárán már több mint két éve van egy lyuk, amit képtelenség befoltozni. - mondta Aaron, miközben az ereszcsatornán próbált átjutni, a lábával újabb három cserepet lökött közben az utcára. 

- Igen, képzeld emlékszem. Állandó őrség védi a határt éjjel nappal. - válaszolta unottan Yui. - Halandó szemek nem láthatják a táboron azt az aprócska sebet. Képtelenség, hogy átjutnak rajta. 

- És, ha nem csak halandók vannak köztük? - jelent meg Yui mellett Hayden. - Ne felejtsd el, hogy mit mondott Cassandra. Ha vannak köztük varázslók, vagy boszorkányok. 

- Akkor nem tudják használni az erejüket, hiszen Oroszországban éltek és nőttek fel. Ahhoz vissza kellene térnie a mágiának. - vágta rá a lány.

Hajnali egy körül másztak le a tetőről mikor Irana aludni ment. Yui mióta elkezdte megfigyelni a nőt, egy olyan pontot keres a napjában, ahol könnyen megszerezheti azt a bizonyos kulcsot tőle. Eddig ez az időpont az éjszaka. 

- Te beakarsz hozzá törni?! - kiáltott fel kicsit Aaron. 

- Hangosabban nem megy? Az egész utca még nem hallotta! - méltatlankodott Yui, majd becsukta az ablakot, a lába viszont földbe gyökerezett amikor megfordult. A keze a fegyvere markolatára siklott és kirántotta. - Te meg ki a franc vagy? - kérdezte csöppet sem barátságosan a kanapén üldögélő lánytól. 

Aaron felvont szemöldökkel mérte végig a lányt. Nagyjából három évvel lehetett nála fiatalabb. Sötét bőre lágyan feszült az arcán és a karjain. Sötétbarna majdnem fekete haja kiengedve hullott a hátára. Sötétbarna szemei Yuira villantak, majd végig mérték Haydent végül pedig Aaront, mire a srác csak elmosolyodott. Rég mérte valaki így végig. A ruhájára esett a pillantása. Egy vékony kardigánt viselt, ami alatt egy levágott ujjú kék színű póló volt. Rövid farmer nadrágja már jó koszos volt. Ennek ellenére Aaronnek be kellett ismernie, hogy rohadt jól nézz ki.  Az nem keltette fel a figyelmét, hogy, hogy jutott be a motelszobába. 

- Ha azzal a két élű bronz és acél pengéjű fegyverrel akarsz kibelezni. Azt ajánlom Yui Jackson, hogy tedd le. - szólalt meg kedvesen a lány. 

Yui szemöldöke ráncba szaladt. - Honnan ismersz engem? 

- Szerepeltetek a látomásomban mindhárman. - felelte mosolyogva a lány. - Athéné, Poszeidón, Héphaisztosz és Aphrodité dédunokája vagy. - Yui kezéből döbbenetében kiesett a fegyver. 

- Mi? De... Senki sem... Mindenki azt hiszi, hogy.... hogy Poszeidón... 

- Bízvást állíthatom, hogy én nem vagyok mindenki, Jackson. - vigyorodott el a sötét bőrű lány. Aaron végig vizslatta minden porcikáját. Az energia amit érzett a lányból erőteljes volt. Kíváncsi lett volna mi sülne ki abból ha ezt az ismeretlen lányt összeugrasztja Yuival. 

- Ugyan. - horkant fel Hayden. - Engem soha sem ismer fel. 

- Hayden Miller, Zeusz fia. - mérte végig a fiút a lány. 

Hayden leesett szájjal bámulta őt. - Ho... Honnét? Mindenki Hádész fiának... néz... 

- Most én jövők szépségem? - vonta fel mosolyogva a szemöldökét Aaron. Nem kicsit akarta megkapni ezt a lányt egy éjszakára, emlékeztetnie kellett magát, hogy effektív betört hozzájuk.

A lány szélesen elmosolyodott. - Szépségem. Még le is egyszerűsíted a dolgomat. Aaron Phinsky. Apollón fia vagy. És Erósz unokája. 

Aaron hagosan felnevetett. - Talált. Te ismersz minket. De mi ezt nem mondhatjuk el rólad. Kit takar a szépséges kinézet? - kezdett el flörtölni a lánnyal, de kivételesen nem ő kezdte. 

- A nevem Zoya Royal. Első rendű boszorkány. - felelte Zoya. 

Hayden és Yui összenézett, míg Aaron és Zoya egymást vizslatták. 

- Honnét tudsz ennyi mindent rólunk? - érdeklődött Yui. Egy ideig azt hitte, hogy a boszorka csak Aaronnek szenteli a figyelmét, de kis idő múlva méltóztatott válaszolni. 

- Egy bizonyos Mr. Palmer az elmúlt pár napját arra szánta, hogy kiképezzen engem. Hogy első pillantásra felismerjem ki micsoda. Bemagoltatott velem vagy harmincezer varázslatot és legalább száz isten általános alakját, viselkedését és erejét. Gáz lenne, ha nem tudnám legalább az erőtöket. 

- Mr. Palmer?! - harapott az ajkába Yui. 

- Várj. - szólalt meg Aaron. - Ismered az erőnket? - suhant át némi aggodalom az arcán. 

- Az alaperőket igen. A mutációkat nem. De... - mérte végig a fiút. - Egy dolog érdekelne veled kapcsolatban. 

- Hallgatlak. - vigyorgott beképzelten Aaron.

Yui agyában csak egy dolog járt. Ki a fészkes fene ez? Mit keres itt? Miért jött? Mit láthatott? És egyáltalán, hogy jutott el Mr. Palmerhez? Jó igazából egy rahedli dolog járt. 

- Erósz unokája vagy. - kezdte Zoya. 

- Igen. - biccentett Aaron. 

- Roppant kíváncsi vagyok, hogy a szerelmi és a szexuális vágyak istenének az unokája, legalább jó az ágyban? 

Yui agya leállt. És lassan egy hányinger kúszott fel a torkában. Aaron önelégülten csillogó szemét látva az érzés csak fokozódott. 

- Kipróbálhatjuk. - vágta rá Aaron, a képéről sütött a beképzeltség és az önimádás.

Zoya lassan elmosolyodott. 

- Meglátjuk. - válaszolta, majd Yuira nézett. 

- Én nem akarom látni. - mondta őszintén. - Úgyhogy légyszi a másik szobában és halkan mert ez egy motel. De előbb pár kérdés. Mit akarsz? Miért vagy itt? Hogy kerülsz ide? Milyen látomásról beszélsz? 

- Hát... tudjátok... - sóhajtott fel. - Ez egy hosszú történet. 

Zoya alig egy óra alatt elmesélte az elmúlt egy és fél hetet. Yui meglepetten hallotta, hogy a testvérei és unokatestvérei betörtek a titkos könyvtárba, és Zoya élettörténete is meglepte. Valamennyire irigykedett az eddigi normális életére még ha az édesapja meg is halt. 

- Tehát. - kezdte Aaron. - Felkerestél minket egy látomás miatt, de nem tudod, hogy pontosan mi is lehet ez a látomás? - kérdezte értetlenül. 

- Tudom, hogy hülyeségnek hangzik. De... ti voltatok az egyetlen nyomom amin elindulhattam. A látás a boszorkányok körében mint megtudtam iszonyatosan ritka képesség. A látomásokat nem szabad semmibe venni. 

- Kérhetnék pár percet? - szólalt meg Yui, miközben elkapta a két srác pólóját és a másik szobába rángatta őket. - Ti hisztek neki? 

- Persze. - vágta rá Aaron. - Elvesztette az Anyját, az apját. Ez nagyon nagy trauma lehetett, ráadásul a világ összes titka hirtelen a fejére szabadult. Én nem tudom mit tettem volna, ha ennyi idősen jövök rá, hogy kinek a fia és unokája vagyok. De ha nektek nem szimpatikus, légysziii, csak reggel dobjátok ki. Ő kezdet ki velem! Ő dobta a csontot! Tudjátok mikor voltam utoljára lánnyal?

- Tegnap előtt. - vágta rá kórusban Hayden és Yui. 

- Hát ez az! Ha ma is egyedül kell aludnom rémálmaim lesznek anyu. - nézett kiskutya szemekkel Yuira. 

- Kanos állat. - motyogta Yui. - Jó... gyertek. - mentek vissza a szobába. Zoya a kamerákat nézegette. 

- Nos? - kérdezte Zoya. - Hogy döntöttetek? 

- Egyelőre próba időn vagy. - válaszolta a lány. - Aaron körbe vezet és ismerteti az eddigi terveinket. 

- És még mit? - nézett kajánul a fiúra. 

- Amit óhajt szépségem. - nyújtotta a lány felé a kezét. - Szabad a hátizsákját? 

- Elhányom magam. - motyogta Yui Haydennek. 

Hayden elhúzott szájjal bámulta, ahogy Aaron mosolyogva elkezd mesélni Zoyának, miközben egyik kezében a hátizsák volt, a másik pedig Zoya derekán pihent. 

- Yui... - suttogta Hayden. - Lehet, hogy nem fogsz örülni a kérdésemnek.... de... nincs hozzá gusztusom, hogy a boszorka és a kanos haverom között, vagy mellett, vagy egy légtérben aludjak. Úgyhogy nem aludhatnék...

- Gyere, örökbe fogadlak. - fogta meg a kezét a srácnak és tűntek el gyorsan a másik hálószobában. - Füldugót? - vett ki a hátizsákjából pár vattapamacsot Yui. 

- Te aztán felkészültél... - pislogott meghökkenten Hayden. - Persze eddig nem jutott eszedbe adni nekem? 

- Tegnap vettem a következő kalandjára. Egyre jobban undorodom a szextől emiatt a fickó miatt. - tömte be a fülét. 

Hayden is kivett magának kettőt, majd a fülébe helyezte és végig dőlt az ágyon. Életében először végre csend volt. Yui lekapta a pólóját, majd felvette a pizsama felsőjét és az alatt bújt ki a melltartójából, majd átvette az alvós nadrágját és lefeküdt aludni. Hayden is levetkőzött és alsónadrágban befeküdt Yui mellé, aki már mélyen aludt. Átkarolta a lányt és egy puszit nyomott a fejére, majd ő is kényelembe helyezte magát. 

~~~

Izzy végig sétált a Jackson bázis főfolyosóján az egyik alkalmazottal. 

- Tehát az mondja a szokásosnál is furcsábban viselkedik? - kérdezte kedvesen Izzy. 

- Igen. Pontosan azt. - bólogatott a férfi. - Mr. Jackson sosem volt társasági lény, pláne miután.... tudja. Most pedig egyre többet hallucinál és újra neki kezdett a kulcsok után való... kutatásnak. 

- Ismét hallucinál?! - döbbent meg Izzy, lehet, hogy mégis jól érezte, hogy valami nem stimmel a nagyvilágban? 

- Igen. 

- Egy nap átlagosan mennyit? - faggatta tovább a férfit. 

- Hármat négyet. - felelte az.

Izzy szája résnyire kinyílt meghökkenésében. - De hiszen... eddig volt olyan nap amikor nem látta... 

- Tisztába vagyok vele Mrs. Young. - mondta csöppet sem higgadtan a férfi. - Pont ezért kértem, hogy jöjjön ide. - állt meg egy ajtó előtt, majd kinyitotta a nőnek.

Izzy óvatosan merészkedett be a dolgozó szobába. A padlón iratok hevertek szana -szét. A dolgozó asztalon nyitott könyvek hevertek. Izzy odasétált a bútorhoz és mosolyogva pillantotta meg a régi csapat képét, ami még a tábor végén készült. Kicsit hiányoztak neki azok a felhőtlen évek, amikor csak sodródtak az árral. Túl voltak a háborún és azt hitték, hogy mostantól minden jobb lesz. Aztán... Aztán megszületett Yui. Kedvelte a kislányt. Néha idegrohamot kapott tőle, de... szereti őt még mindig. Az életük felfordult. Megszületett neki is a két gyermeke Nathaniel és Evangelin, pontosabban szigorúan csak Lin. 

Edmund a kanapén ült és egy könyvet olvasott miközben szorgosan jegyzetelt. Elindult a férfi felé. A szeme előtt az alkalmazott sorai villogtak. Mikor elért mellé csinált egy tesztet. Finoman megérintette a vállát, pont úgy, ahogy Hall csinálta régen. 

- Mindjárt megyek Hall... - emelte fel a fejét, és ekkor pillantotta meg a férfi Izzyt. - Mrs. Stirling. - húzta el a száját. - Mit keresel itt? - vált ugyanolyan távolságtartóvá. 

- Mrs. Young Ed. Jól tudod. Nem vettem fel Bred nevét. Hallom vacakul vagy. - ült le a férfival szemben lévő fotelbe. 

- A fiam és a lányom belekezdett a kulcsvadászatba. Az egyetlen mázlim az, hogy Dan lenyúlta a hitel kártyámat és mivel a számlázási adatok az én e-mail címemre jönnek és mivel azt még nem törte fel nyomon tudom követni merre járnak. Kínában vannak a Nagy fal elején valahol. Yui... a legidősebb lányom pedig leütött. Halliet inkább nem is említem.... Csoda, hogy vacakul vagyok? 

- Te lököd el magadtól az embereket Ed. Nem én. Mond.... 

Ed szárazon felnevetett. Zöld szemében szánalom csillant. - Komolyan azt hiszed, hogy leállok csevegni egy agytúrkásszal?

- Tudod... Hogy csak segíteni akarok. - nézett mélyen Edmund szemébe, mire a férfi csak visszafordult a jegyzeteihez. - Félelmetes mennyire... - állt fel és vette ki a kezéből a jegyzeteket. - Hogy mennyire hasonlítotok ebben Hallel. Tudod. - tette le maga elé a jegyzeteket. - Amikor elhitetted mindenkivel, hogy halott vagy. Hall szépen lassan elvesztette önmagát. Ahogy most te is. Csak... Ő megjátszotta, hogy jól van, de te ellöksz magadtól mindenkit. A barátod vagyok Ed. Nem az agytúrkászod. Kérlek. Ne lökj el magadtól mint mindenki mást. 

- Viszlát Isabell Young. - bökött a fejével az ajtó felé, mire Izzy szíve majdnem megszakadt.

- Mi történt veled Ed? Sohasem küldtél volna el annak idején. 

- Az régen volt. - vágta rá a férfi. 

Izzy lassan felállt és a táskájához lépett. - És mi változott azóta? Miért lettél ilyen? - vett ki egy üvegbort és vett le a zsúrkocsiról két poharat. 

- Meghalt Hallie. És most Anya...

- De te élsz. Ahogy a gyerekeid is. 

- Nem Izzy. - rázta meg a fejét, miközben a szemében könnyek csillantak. 

- Nem értem. - mondta kedvesen a nő és töltött Edmundnak egy pohár bort. 

Ed elvette és lehúzta a pohár tartalmát. - Amikor Hall meghalt. Én vele haltam. Az anyám élhetett volna még sokáig. Ha... nem lett volna rákos. Eddig ő tartotta bennem a lelket. De Yui már nagy. Amy is kezd felnőni. Elboldogulnak nélkülem is, amint látszik. 

Izzy belekortyolt a saját italába, majd töltött Ednek még egyet. 

- Ne hagyd el magad Ed. Túl nagy koponya vagy ahhoz, hogy ilyen hülyeségeken agyalj. A halottakat már nem lehet visszahozni. Apám szigorúbban veszi a törvényeket mint valaha. Ha nem venné akkor se tudnád őt visszahozni. 

- Tudom. - húzta le azt a poharat is. 

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg amikor meglátta, hogy Edmund szeme tompán kezd el fényleni és elveszi a pohár helyet az üveget. - Miért utálod ennyire a gyerekeidet? 

- Mert.... - itta ki az üveg felét. - Mert... - kezdett el a fejében egy jól eső melegség szétáradni. - Mert mindannyian Hallre hasonlítanak. 

- Csak ezért?! - döbbent meg Izzy. 

- Képzeld el, hogy Bred meghal. És neked minden áldott nap bele kell nézned a gyerekeid szemébe. Kit látsz bennük? 

- Oh... Értem... És te... 

- Yuiban ott van Hall. A beszéde... a stílusa.... hasonló. Amynek a kinézete. A matematikai gondolkodás módja. Hallie volt a matekzseni Izzy. Mindig ő volt. Nem én. Dan pedig.... Mindenben. De tényleg mindenben az Anyja. Még beszélni és járni sem tudott, amikor már droidokat rakott össze! Nem volt több egynél... Annyira emlékeztetnek rá, hogy... hogy inkább távolságot akarok tartani tőlük.... Gondoltam már rá, hogy... ha lenne rá mód kitörölném Halliet innen. - tette a mutatóujját a halántékára. - De nem akarom őt elfelejteni. 

- Miért? - tette le az üres poharát Izzy. 

- Mert... A gondolat, hogy elfelejtem őt az is fáj. Normális ez? - horkant fel, már eléggé nehéz fejjel.  

- Igen. - bólintott Izzy. - Hallienek sikerült túl lépnie annó azon, hogy meghaltál. Kitűzött maga elé egy célt. Talán neked se ártana ezt megtenned. Túl hosszú ideje halott. És, ha nem vigyázol nem csak Annabetht, Susant, Petert és Halliet kell eltemetned. Hanem a gyerekeidet is. 

- Tudnak magukra vigyázni. - mondta halkan Ed. 

Izzy alaposan végig mérte az előtte ülő romhalmaz férfit. Átült mellé a kanapéra és megfogta a kezét, mire Ed tekintete rásiklott. 

- Te se tudtál ennyi idősen. 19 évesen volt egy lányod akiről nem tudtál semmit. 14 évesen majdnem feldobtad a talpadat. 11 évesen pedig Hallel, Michaellel, Johnnyval és Corával ökörködtél a táborban. Egy gyerek voltál. Hogy hiheted azt, hogy ők elég nagyok ehhez az egészhez. Nathanielen és Linnen látom, hogy még sok mindent kell tanulniuk és ahogy mi sem, úgy ők sem lesznek sohasem teljesen felkészültek a jövőre. 

Edmund felsóhajtott és a földre tette az üres borosüveget. 

- Mit tudsz róluk? Hogy vannak? - célzott Michaelékre.

- Én vagyok az egyetlen ember aki néha a körmödre nézz? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét Izzy. 

- Nem... Ingrid és Lucy is rászokott. Mi van velük? - fordult felsőtesttel a lány felé. - Mit csinálnak? Mi lett belőlük? 

- Miután Silena meghalt Annie teljesen átvette a Beauregard divatcég vezetését. - kezdte Izzy. - Cora... a fiával nyaral Indonéziában. 

Edmund meglepetten Izzyre nézett. - Megházasodott? - kérdezte. 

- Nem. - rázta meg a fejét. - Csak... Te nem is hallottad?! - Edmund lassan megrázta a fejét. - Pedig a fia 9 éves lett májusban. Na mindegy. Nem házasodott meg. Összemelegedett az egyik kisistennel. Nevezetesen Letusal. 

- Letus? Thantosz római alakja. - állapította meg Ed. 

- Balhé is volt a sajtónál, hogy vajon ki lehet a gyerek apja... - mosolyodott el halványan Izzy. - A lényeg, hogy Cora és Jonah Indonéziában vannak. Szingapúrban ha jól tudom. Michael úgy tudom Annievel van Franciaországban. Tudtad, hogy.... - hallgatott el Izzy. 

- Mit? - kérdezte Ed. 

- Szóval nem... Összeházasodtak. Született egy lányuk, ha jól emlékszem most lett 12 éves, és egy fiuk, ő 8 vagy 9 éves. 

- A divat mániás a katonával... nem emlékeztet ez téged valakikre. 

- Csak nem a Háború istenére és a Szerelem istennőjére célzol? - mondta gúnyosan meglepetést színlelve a nő. 

- De. - mosolyodott el halványan Ed. 

- Naaaa.... - húzódott féloldalas mosolyra a szája. - Tudsz te mosolyogni Ed. Mire vársz akkor? 

- Hogy tudjak min mosolyogni, Young. - felelte a férfi. 

- Ha én tudok, neked is tudnod kell Jackson. - szegte fel az állát Izzy. - Válaszolnál nekem őszintén valamire? - Ed gondolkodva tanulmányozta Izzyt, majd végül bólintott. - Mond... Valaha megcsináltad azt amit kértem? 

- A képekre gondolsz? - kérdezte félve a választól Ed. 

- Igen. 

Edmund a földet bámulta, amiből Izzy tudta, hogy nem tette meg. 

- Edmund.... 

- Ne kezd. - kérte csendesen, megtört hangon Ed. - Megpróbáltam. De... a második kép után... Nem bírtam. Rosszul voltam a tudattól, hogy mindegyiken Hallie van. Hogy nem fogok vele többet találkozni. 

Izzy feltápászkodott a székből és Edmund kezébe nyomta a laptopot, ami eddig a dolgozóasztalon hevert. 

- Fogd fel másképp és próbáld meg újra. Nekem mennem kell. Várnak otthon a gyerekek és Bred. 

Edmund a nő után nézett, majd felsóhajtott és felnyitotta a gép tetejét. Lassan vitte az egeret a dokumentumokra, majd a 'Család' című mappára. Az első képre kattintott és elindította a diavetítést. 

Az első képen Hallie volt, táboros pólót viselt, mezítláb ült török ülésben a mólón a kenuzó tónál. A haja még vizes volt. Az ölében a rajzfüzete volt. Nem sokkal azután készült a kép, hogy vége lett a titánháborúnak. 

Edmund torkában egy csomó keletkezett. A kép váltott, az a kép volt felnagyítva, aminek a hátulján pár szó volt. Arra se emlékszik már hol van az a fénykép. Együtt örökké? Örökké. Hát... az élet nem a kegyességéről a híres. A csomó egyre nagyobb volt a torkában. Az ujjaival az Escape gomb fele nyúlt. A harmadik fotónál nem bírta tovább és megnyomta a gombot. Felpattant és kimenekült a jegyzeteivel együtt a dolgozószobából. 

Az utolsó kép, aminél sírva fakadt volna ha tovább bámulja, karácsonykor készült. Dan első karácsonya. Azt fotózta le Yui, ahogy Hallie tartja a fiát. Sosem értette Ed, hogy alakulhatott ki ennyi szeretet a nőben. Hall kedvence köztudottan Dan volt. Ed talán pont ezért nem szereti a fiát. 

Nos, sziasztok, ez egy kicsit szomorúbb rész volt és a következő sem lesz majd sokkal jobb. Ettől függetlenül véleményeteket várom comentben.