Carmen életében nem először akarta kinyírni az öcsét. 

- Junie fogd már fel, hogy nincs több késem. Látod azokat a valamiket amik alattam vannak? Képzeld azok a késeim! - mondta már vagy ezredjére. 

- Kés mániád van, kizárt, hogy csak ennyi legyen nálad! - forgatta a szemeit a fiú. 

-  Tényleg? Melyikünk esett bele egy lyukba? 

- Kit akasztottak fel fél pillanat alatt a plafonra? 

- Minket! Te agyatlan barom! - kiáltotta már lassan. 

- Vitatkoztok még egy kicsit, vagy segítsek? - lépett elő az egyik könyvespolc takarásából Dan. 

- Dan? - pislogott döbbenten Carmen. - Nektek nem... 

- Legközelebb ne hagyjatok a napon. Én ugyan jól bírom a napfényt és csak kicsit égtem le, de ezt Aelin és Sven nem mondhatja el magáról. - vett ki a pulcsija zsebéből egy kést, majd szépen bemérte a köteleket, majd elhajította, miközben egy kis kézi gránát nagyságú valamit lökött a lógó uncsitesói alá. 

A kötél elszakadt, ahogy az éles kés elérte őket, majd a gránát pittyegett egyet és a két Cortez egy matracon landolt. 

- Király. - vigyorodott el Junie. - Nem lapul valamelyik zsebedben egy ugráló vár?

- Fejlesztés alatt van. - kezdte Dan. - Kb. Két hét és megvagyok vele, csak azt kell megfejtenem, hogy tegyek egy kis gránátba egy motort, ami folyamatosan fújja a... 

- Ezt ráértek később is megvitatni. - szólt közbe Carmen. - Irány valami fedett hely. - A három gyerek a polcsorok közé vetette magát. - A többiek merre vannak? 

- Bezárta őket a csaj egy ketrecbe. Tudjátok ki az a lány? Brutális az ereje! A semmiből lépett elő, hamarabb támad mint, hogy megéreztük volna a veszélyt. - mondta izgatottan Dan. 

- Fogalmunk sincs. Nem mondta meg a nevét. - felelte Junie. 

- Tuti, hogy nem félisten. - horkant fel Carmen. 

- Akkor mi? - kérdezte Dan, miközben a ketrec felé vezette Cortezéket. 

- Nem tudjuk. - húzta el a száját Junie, majd a nővérére nézett. Meg kell találnunk az Excaliburt még előttük. Üzente a tekintetével. 

Tudom. Csillant fel Carmen szeme. De ne felejtsd el mit mondott Anya. Nem hagyhatjuk őket sorsukra. A rokonaink. 

Dan az egyik polc mellett megállt, majd a fejével oldalra bökött. Az övéből elővett egy kis fémpókot és a polcra helyezte, majd kivette a telefonját a zsebéből. Carmen és Junie hozzá hajoltak. A sötét bőrű lány Svennel, Amyvel és Janel beszélgetett. A pók mozgása miatt a kamera kicsit elmosódva mutatta a dolgokat, úgyhogy Dan javított az élességen. Adel és Lena a ketreccel szarakodtak, de nem volt előnyükre, hogy nincs rajta zár. 

- Ki kéne valahogy ütni a csajt. - motyogta Carmen. 

- Látod a kezét? - nagyított rá Dan a telefonon. - Az a kék derengés tarthatja össze a rácsokat. A homloka verejtékezik, tehát folyamatos energia befektetést igényel, hogy összetartsa. 

- És? - értetlenkedett Carmen. 

- Talán, ha sikerül elterelnünk a rácstól, anélkül, hogy minket lefárasztana, de használná a képességét.... 

- Összeesne a fáradságtól, vagy legalábbis lemerülne és nem tudná... - tette össze a képet Junie. 

- Pontosan. - bólintott Dan. - Ki lesz a csali? 

Carmen és Junie összenézett, majd megállapodott a pillantásuk Dannen. 

- Neeeem. Én nem leszek csali. - rázta meg hevesen a fejét Dan. 

- Yui után te vagy a leggyorsabb futó. - érvelt Carmen. 

- Francba... - motyogta a fiú. - Na jó. Bújjatok el. Ezekkel tarthatjátok velem a kapcsolatot. - adott nekik egy, egy füldugó formájú kommunikátort, aztán kilépett a takarásból. - Azta. Szép ketrec, de engem kihagytál. - intett a lánynak, aki döbbenten pislogott rá, majd mondott valamit, mire egy kígyó jelent meg a kezében. - Ez nekem nem tetszik! - lépett hátra kettőt Dan, majd amikor felé hajította az állatot, gyorsan félre ugrott és bevetette magát az egyik sorba. A sötét bőrű lány utána sietett. 

Carmen és Junie előbújt a takarásból, amint nem látták a rejtélyes lányt. 

- Itt tényleg családi találka van vagy mi?! - mosolyodott el Jane. 

- Ha egyszer kijutok innen megfojtalak Carmen Cortez! - emelte fel fenyegetően az ujját Aelin. 

- Meglátjuk démonúrnő. - mondta gúnyosan a lány, majd megvágta az ujjait. A vére kibuggyant, majd a rácsra tekeredett és húzni kezdte. - Még nem fárasztotta le a csajt Dan. - húzta el a száját. 

- Az öcsém a csali? - sápadt el Amy. - Az baj... nagyon nagy baj... 

- Miért? - kérdezte Junie. 

- Ez a csaj egy boszorkány! És nem is akármilyen boszorkány. 

- Ne felejtsd el, hogy tapasztalatlan. - emlékeztette a vöröskét Sven. - Dan okos fiú. Kifog találni valamit. 

~~~

Dan már vagy hússzor változtatott irányt, de a lány még mindig a nyomában volt, ami még rosszabb mindig valamilyen akadályt teremtett elé a semmiből. Eddig a kedvence a jégmező volt, aminél végig szántotta a talajt és lehorzsolta az állát. Nem hiába utálja a jeget. A másik a szobrok voltak. A semmiből teremtette őket elő, és ami még rosszabb, tudtak mozogni! És beszélni! Teljesen összezavarták őt. Ráadásul új problémája akadt. Kiért a főfolyosóra. És hirtelen egy kard szegeződött a torkának. Elakarta tolni magától, de a lány rákiáltott. 

- NE! Az Excalibur varázskard.... a vágása nem gyógyul. - lihegte. A keze már nem fénylett kék színnel, csak a homloka gyöngyözött. - A rohadt életbe... Te aztán gyors vagy. Cali engedd el. - mondta a kardnak, mire a fegyver elrepült a fiútól és visszaszúródott egy szikla darabba. 

Dan hátrált pár lépést a lánytól, aki jól láthatóan eléggé kifáradt.

- Te ki vagy? - kérdezte döbbenten. 

- Zoya. - felelte a lány. - És... fogalmam sincs mit keresek itt. - nézett körbe a könyvtárban. 

A lány hirtelen összerezzent, majd ájultan a földre zuhant. Mögötte Jane állt. Dan szomorúan pillantott a lányra. Nagyjából a nővérével lehet egyidős. 

- Sokkolás mániád van? - érte be a nővérét Sam, mire Jane csak megvonta a vállát. 

- Látom megtaláltad a kulcsot. - mondta mosolyogva Junie. 

- Aha... - nézett a szikladarabra Dan. - A karddal vigyázzatok, a vágása gyógyíthatatlan. 

Amy óvatosan lépett a fegyverhez. Mosolyogva végig húzta az ujját a kard markolatán. 

- Az Excalibur. - mondta mellette Sven.

- Na húzzuk ki ezt a varázskardot, hogy megleljük a kulcsot. Valahol a sziklában kell lennie az eredeti darabnak, amiből a kard az energiáját nyerte. - csapta össze a kezét Aelin, majd megrántotta a fegyvert, de az meg se moccant. 

- Elfelejtetted a legendát? Csak az arra érdemes forgathatja a kardot. - mondta Amy. - Eddig csak Arthúr volt rá érdemes. 

- Hogy húzzuk ki? - kérdezte Carmen. - Próbálja ki mindenki, hátha valamelyikünk érdemes rá? - értetlenkedett. 

- Jobb ötlete valakinek? - kérdezte Brady. 

Senki sem jelentkezett. 

- Na jó. Akkor kezdjük. - tette a kard markolatára a kezét Sam. 

Amy csak a szemeit forgatta. Az Excalibur a legendás fegyver! Lovagok kezébe való, egyszerű félistenek, hogy tudnák kihúzni a helyéről?!

Senkinek sem sikerült kihúznia a helyéről, Dan nem sok reménnyel ragadta meg a markolatát a fegyvernek és, ahogy várta az meg se moccant. 

- Amy próbáld meg. - nógatta Carmen. 

- Minek? - kérdezte a lány. - Teljesen felesleges! Csak Arthúr húzhatta ki!

- Azért próbáld meg. - csatlakoztak az ikrek is. 

Amy felsóhajtott és a kard markolatára tette a kezét. Tudta, hogy nem fog kijönni a helyéről. Megfogta és meghúzta. A kard pedig... nem moccant. 

- Megmondtam. - rázta meg a fejét Amy. - Csak az arra érdemesek húzhatják ki. Mi félistenek nem érdemeljük meg ezt a fegyvert. 

- Alig húztad meg. - mondta Brady. - Talán, ha egy kicsit erősebben... 

- Itt nem az a lényeg Brady! - csattant fel Amy. - Fogadd el, hogy mi ezt nem érdemeljük meg! Sven te megérted ugye? 

- Igen. - bólintott a fiú. - Pedig.... Jó lenne... hogy szedjük ki a kulcsot? 

A gyerekek tanácstalanul álltak. 

- Amy.... azért megpróbálnád még egyszer? - kérdezte Dan.

- Öcsi ez...

- Kérlek. 

- Dan... 

- Kérlek. Csak próbáld meg. 

Amy elkövette azt a hibát, hogy az öccse szemébe nézett. Nem hiába tud megnyugtatni a tekintetével mindenkit. Benne is valamit előidézett, ami azt suttogta próbálja meg, még ha jól tudja, hogy teljesen felesleges. Nem tudott ellene mit tenni a kezével már a kard felé nyúlt. 

- Semmi értelme sincs. Mi... Én... nem vagyok rá érdemes, csak Arthúr a törvényes király tudta kihúzni. - markolta meg a markolatot. 

- Kérlek szépen. - mosolygott rá kedvesen csillogó szemmel Dan. 

- Rendben... de én.... nem vagyok rá... - a kard nem ellenkezett amikor kihúzta a helyéről. Amy csak elkerekedett szemekkel bámulta a pengét, ahogy a többiek pedig őt. - De... az előbb.... nem tudtam... - dadogta összevissza. 

- Sokan félre értelmezik a kard legendáját Miss. Jackson. - a gyerekek egyszerre kapták a könyvtár archívuma felé a fejüket. 

Egy férfi támasztotta az ajtót és figyelte őket. Sötét haja alatt a két szürke szempár ragyogott. Rég találkozott magán kívül olyan halandóval, akinek sikerült kihúznia a helyéről a pengét. 

- Két változatot ismerünk. Az egyik, hogy a legendás kardot csak és kizárólag Arthúr tudja kihúzni, mivel ő a törvényes uralkodó. A másik változat szerint. - indult el feléjük a férfi lassú ráérős tempóban. - A tó hölgye adta Arthúrnak, miután az előző kardja eltört egy csatában.... vagy párbajban? Újra kéne olvasnom azt a könyvet.... Ám valójában egyik sem igaz. A kard csak az húzhatja ki. Akinek a lelkiismerete tiszta, akinek az egója nem azt suttogja, hogy ő úgy is kitudja húzni, hanem azt, hogy ő erre nem méltó. Ez a titok. - állt meg Amytől pár méterre. - Minek köszönhetem, hogy az ifjú Jacksonok betörtek a Könyvtáramba és elkábították az idegesítő boszorkányt? Helyesbítek, kiütötték. - pillantott Zoyára. 

Carmen szeme felvillant, majd mielőtt bárki bármit tehetett volna ahonnan Amy kihúzta a kardot bekukucskált és megpillantotta az eredeti eltérő színű kő darabot. Azonnal kiszedte, elkapta Junie kezét és a lift felé kezdett el futni. 

- Ti vagytok a kulcsvadászok... De honnan tudok a kulcsok.... CALI! Állítsd meg őket! .- adta ki az utasítást a Könyvtáros, mire Amy kezéből kiröppent a kard és Carmenék után repült. 

- Ez... mozog! - kiáltotta Sven. 

- Tüsszenteni is tud. - mondta vigyorogva a Könyvtáros. - Télen megfázott szegénykém.

- Repülni én is tudok. - mosolyodott el Jane és máris a levegőbe szállt, beelőzve a kardot és kitépve Carmen kezéből a kulcsot. - SAM! 

- Máris. - A fiú lehunyta a szemét, mire mindenki körül egy kalitka jelent meg. 

- Lenyűgöző. - érintette meg a kalitkát a Könyvtáros. - A fejében elképzelt képeket, mint egy látomást úgy lát és azokat valósítja meg. Lenyűgöző. - csillogott kíváncsian a szeme, miközben vigyorgott mint egy kisgyerek karácsonykor. 

- Ne csak álljon! Meglépnek a kulccsal! - csattant fel Aelin.

- Ha mindezt ő hozza létre, akkor elég egy icike-picike ütés, az agy... egyik szakszára... a jobb agy féltekre. Az a fantázia a képzeleti, a bal a reális. - mondta miközben valami bumeráng formájú tárgyat vett elő, csak sokkal kisebb volt egy bumerángnál, majd elhajította, Samnek sikerült elhajolnia előle, ám visszafelé menet eltalálta a feje jobb oldalát, mire a kalitkák megszűntek. - És eltűnik a kalitka. Mókás erő, de instabil.

- Maga jól el van mi? - kérdezte gúnyos mosollyal Aelin. 

- Remekül Aelin di Angelo. 

Aelin összerezzent, míg Sven, Dan és Amy a kulcsért rohantak. 

- Honnan ismer engem? - kérdezte döbbenten a Könyvtárostól. 

- Emlékeztetsz anyukádra. - mosolyodott el halványan a férfi. Hiába volt Edmund a kedvence, nagyod csalódott a fiú.... férfiban. Már férfi. Már nem a tanítványa. Már felnőtt. 

- Ismerte Susan Jacksont?!

- Az összes Jacksont ismerem! - nevetett fel a férfi. - Édesanyád előszeretettel töltötte szabad ideje egy részét idelent. Nem örülne, ha így látna. Olyan kiszámítható volt, hogy beleszeret Apádba. Sorsszerű. Akárcsak Amy, Yui és Dan élete is sorsszerű. 

- Mi? - ráncolta össze a szemöldökét. - Maga érti ilyenkor, hogy mit dumál?! 

- Teljes mértékben és Amy tekintetéből ítélve ő is érti. - nézte a vörös hajú lányt. 

- Igen... Attól tartok értem. Csak azt nem értem honnan tud rólunk ennyi mindent.

- Én vagyok a Könyvtáros Amy Jackson. 

Carmen kikapta Jane kezéből a kulcsot, majd felpattant és szabad kezével megvágta az ujjait. A vér kilőtt belőlük és előbb Janet, majd Samet, Bradyt, Lenát és Adelt emelte a magasba. Sven körül megremegett a föld, majd a márvány padló kiemelkedett és a szikla darabok Carmen felé indultak meg. Dan szeme elkerekedett és elkezdett kihátrálni a küzdelemből. Aelin a bátyja felé kapta a fejét, majd a karpereceire tévedt az érintése, a két normális edzett acél penge kipattant a helyéről ő pedig megindult az unokatestvérei felé. Junie kezében egy kard termet amivel kivédte Aelin csapását. A lány hirtelen lendítette meg a lábát és lökte hátra a fiút, de Junie áthelyezte a súly pontját és eltalálta a vállát Aelinnek. A lány felszisszent és gyorsítani kezdett. A pengék a keze meghosszabbításává váltak, szinte automatikussá váltak a mozdulatok. Szúrt védett és a többi. Egy idő után fel se tűnt neki, hogy az unokatestvérével harcol. Csak az, hogy győzzön. A pengével végig szántott a fiú alkarján. Carmen és Amy kapcsolt leghamarabb a lassan kialakuló helyzet láttán. Carmen elengedte az unokatestvéreit, akik félig egymást akadályozva próbálták megakadályozni, hogy lelépjen a kulccsal. Míg Amy elrántotta Svent Janetől és Danhez lökte aki csak döbbenten állt a Könyvtáros mellett. Carmen az öcséhez rohant és mikor Aelin a mellkasát vette célba, éppen sikerült elrántotta a lift felé az öcsét. Amy azonnal elkapta Aelin kezét és Svenre nézett, aki csak zavartan bólintott. Carmen és Junie a kulccsal együtt eltűnt a liftben, míg Sven megfogta A húga, Amy és Dan kezét és árnyékutazott. 

~~~

Carmen a falnak vetette a hátát és az öccse karjára nézett, majd a saját kezére. A vére már megolvadt. De még mindig nem kapott levegőt. Az előbb pont úgy harcoltak... mint... mint...

- Carmen. - suttogta Junie, miközben a sebzett karjára szorította a másik kezét. - Asszem.... Már értem mért mondta Anya azt amit. Aelin és én kis híján.... 

- Megöltétek egymást. - fejezte be a mondatot Carmen. - Lehet... hogy még sem kellett volna belemennünk ebbe a hajszába. 

~~~

Sven azon a helyen landolt, ahol Dan megadta a találkozási címet Főnixnek. A sárkány az egyik fának az ágán pihent, miközben kitárt szárnyain a napfény megcsillant. 

- Kislány. - mondta Dan, mire a lény ránézett és leugrott a faágról. Dan azonnal a sárkány fejének döntötte a fejét. 

Sven visszament Arielért, aki nem túl biztos lábakkal lépett elő a fiúval a fa árnyékából. Pár percre lehetnek a Félvér tábortól. 

- Ez durva volt. - szólalt meg Dan. 

Aelin csak a pengéket nézte, amiről a fiú vére csöpögött. Teljesen elfelejtette, hogy Junie az ellenfele. 

- Amy... Köszi. - motyogta, miközben a pengék visszasiklottak a helyükre. - Te... Azonnal kihátráltál.... - pillantott Danre. 

- Nem tűnt jó ötletnek 10 nagy erejű félistennel küzdeni, úgy, hogy te csak a gépekhez értesz és nincs semmilyen erőd... - mondta halkan Dan, miközben még mindig Főnixet simogatta. 

- A kulcs Carmennél és Junienál van... Hogyan tovább? Nincs semmilyen nyomunk, amin elindulhatnánk. - mondta kedvtelenül Sven. - Mondjuk... lehet, hogy ez jobb így. 

- Miért? - kapta a fiúra a tekintetét. - Nem adhatjuk fel! 

- Dan... - kezdte Amy. - Carmen simán kiiktatta volna Saméket és a Wizardsokat. És Junie és Aelin is... Ez... teljesen egymás ellen hangol minket. Sosem volt felhőtlen a viszonyunk, mindig húztuk szét a családot, de eddig nem voltak vérre menő küzdelmeink. 

- És csak ezért kiszállunk? - Dan nem értette az összefüggést. Ő ennek ellenére tovább akart harcolni, már maga a tény, hogy rokonai ennyire kifordultak magukból egy beszámítható tény volt. Hiszen egy dologban mindig hasonlítottak. Imádtak versenyezni és utaltak veszíteni.

- Dan. Ez nem játék.

- Annabeth sem mondta, hogy veszélytelen lesz! - vetette ellen a fiú. - Apa is mondta, hogy ez kész öngyilkosság! Ha akkor nem hátráltál meg most miért akarsz? 

- Mert az életünkkel játszunk Dan!

- Ez mitől újdonság? Hiszen félistenek vagyunk vagy nem? - tárta szét a kezét, mire Főnix szemében olyasmit látott, amit egyszer az Apjáéban is szívesen látna. 

- Szerintem... - mondta alig halhatóan Aelin. - Folytassuk. 

- Kis Angyal... - sóhajtott fel Sven, mire Aelin pengéi kiugrottak és Sven nyakának szegezte. 

- Ne. Hívj. Így. - villogott fekete szeme, Dan csak bámulta a két Angelot és a belőlük áradó energiát. 

- Akkor mi legyen? - kérdezte.

Aelin leengedte a kezét és várakozóan Amyre, majd Svenre pillantott. 

A két idősebb testvér felsóhajtott, majd egymásra néztek várva, hogy a másik tegye meg a következő lépést. 

- Jól van.... folytassuk. - mondta Sven, mire Dan ujjongva felkiáltott. - DE! Ha gáz van abbahagyjuk. 

Ariel mind eddig csendben ült a fa árnyékában a sárkánytól két méteres távolságra. A Tűzsárkányt és a gyerekeket figyelte. A démon szavaira gondolt. Bármit is diskuráltak a lény határozottan nem volt oda az ötletért, hogy elárulja a valódi nevét. Igaz, hogy a sárkányoknak a nevei hatalmat adnak azok kezébe, akik ezt ismerik, mint, ahogy maga a sárkány is az erő jelképe a kínai mitológiában. Aminek érdekességképpen a Főnix madár a női megfelelője. De... akkor is túl hevesen reagált. 

- És most jön a 10 millió dolláros kérdés. - mosolyodott el Sven. - Hogyan tovább? 

A négy gyerek egy emberként fordult Ariel felé, aki látványosan a sárkányra nézett, de sajnos ő is őt bámulta, majd inkább hátra fordult, ahol pedig csak egy fa volt. 

- Éééén? - kérdezte félve. 

- Azt mondtad ismered a kulcsokat. - mosolygott Dan. - Na segíts! Kérlek. 

~~~

Zoya a fején egy jégzacskóval ébredt. Miközben a könyvtáros sündörgött körülötte. Az egyik kezében egy könyvet tartott, míg a másikban egy újabb jeges zacskót. 

- Remek. Felébredtél. Mutasd a szemed. - világított bele egy kis lámpával a szemébe. - Remek csak egy pukli van a fejeden agyrázkódásod nincs. 

- Mi a franc történt? - motyogta az orra alatt. 

- Találkozhattál a Jackson család kölyök tagjaival. - felelte Mr. Palmer. 

- A kikkel? Jackson? Mint Michael Jackson? - húzta el a száját, miközben megpróbált felülni, de Mr. Palmer egy határozott mozdulattal visszatolta és két párnát rakott a lába alá. - Ezt minek? 

- Rosszullét esetén a fejből a vér a lábba áramlik. Elektromos árammal sokkolt Jane Jackson, és utána pofára estél. A koponya törést már 20 perce kizártam a buliból, de nem ártanak a párnák. - mosolyodott el szárazon. - És nem Michael Jackson. - sóhajtotta Mr. Palmer. - Annabeth Chase? Hallie Beckendorf? Lucy Jackson? Susan Jackson? Nem ismerős? 

- Susan Jackson? - kérdezte Zoya. - Persze, hogy őt ismerem, illetve nem ismerem de hallottam róla. Ő volt az első női elnök, 10 voltam amikor balesetben meghalt. 

- Az nem baleset volt. Csak nem voltak kézzel fogható bizonyítékaink a gyilkosságra. - javította ki Mr. Palmer. De ez Zoyát nem izgatta. 

- Hallie Beckendorf.... Ő nem az a híres fegyvergyártó tulajdonos? 

- Volt. - egészítette ki a Könyvtáros. - Megsemmisült. 

- Jackson... ismerős de... honna... YUI JACKSON! De hülye vagyok! 

- Végre valamiben egyet értünk. - mosolyodott el Mr. Palmer. 

- Ó fogja már be! - méltatlankodott Zoya. - Benne volt az anyukám és az én látomásomban is a két fiújával. 

- Csak az egyik a fiúja. 

- Maga mindenbe beleköt?! Kik ők? 

- Felettébb erős félistenek. Mind a hárman. Várj.... - pislogott döbbenten. - Azt mondtad látomás? Alig egy napja ismered a képességeidet és máris látomásod.... Valóban Merlin leszármazottja vagy. Milyen színű a "csini vinni izéid" - kérdezte gúnyosan, de Zoyát nem tudta becsapni, majd meghalt a kíváncsiságtól, miközben idegesen dobolt a könyv borítóján az egyik ujjával. 

- Kék. - felelte a lány. 

Mr. Palmernek tátva maradt a szája és a kezéből is kicsúszott a könyv annyira meghökkent. 

- De.... Hisz... Merlin... volt... az utolsó.... 

- Baj van?

- Itt az ideje, hogy megtud a boszorkányok és varázslók hány rendre oszlanak.

Nos... szerintem kicsit gyengus lett, de mindegy, remélem nektek tetszett. Jó szokásomhoz híven véleményeteket várom commentben.