Sziasztok! 

Ígérem gyors leszek az infókkal, hogy mindenki nyugodtan olvashassa a sztorit. Először is, felvettem minden vizsgámat az idei félévre vonatkozóan, összesen 16 írásbeli vagy szóbeli számonkérésem lesz, ebből 13 december elsejétől egészen karácsonyig remélhetőleg sikeresen lemegy. (Már kettő sikeresen meglett) Másodszor, ezen oknál fogva karácsony és új év között kaptok egy szokásos ajándék részt, utána viszont februárig biztosan nem lesz rész, mert ami nem lesz meg karácsonyig tárgyam azt január utolsó két hetében tudom majd pótolni. 

Rövid voltam, mindenkinek boldog mikit ;) és szorítsatok értem  :) Szar ez a félév... R.I.P Hokora... Jó olvasást mindenkinek! És szorítok mindenkinek, aki egyetemista vagy csak szimplán vizsgázik karácsony előtt, (alatt?), után!

Edmund Jackson nagyjából két percen keresztül meredt a könyvre, amit még az anyja használt és néhol javított ki az egyiptomi istenekkel kapcsolatos kutatása idején. Időnként felpillantott az előtte szobrozó két lányra, Amy Jacksonra és Carmen Cortezre.

Sven mellette ült, hökkenten pislogva, míg Percy fanyar arcot vágva méregette Carment, amitől a lány úgy érezte, hogy a férfi fejben éppen a temetésére vonatkozó részleteket tervezi.

A nappaliban jelenleg ennyien tartózkodtak. Aelin lenn volt a pinceszinten és épp pezsgőfürdőt vett, míg Dan és Junie... Nos őszintén szólva fogalmuk sem volt merre járnak, csak annyit sejtettek, hogy semmi jóban nem törik a fejüket.

- Hát... - nyögte ki percek után Ed. - Ha tényleg Apóphisz van benned... Nagyon megszívtad.

- Ennyit tudsz mondani?! - akadt ki egy kicsit Carmen - Az egyik legjobb egyiptológus vagy!

- Az lehet, de a család férfi ága sose jeleskedett a mágiában. Ehhez az anyám, Annabeth ért, illetve értett... többé kevésbé, de főleg az anyád, Ingrid a specialista benne.

Carmen ajka megrándult, ahogy meghallotta az anyja nevét. Nem akart még egy fejmosást kapni, hogy az anyjának ez is milyen könnyen menne vagy akár az öccsének is... vele ellentétben, mint mondjuk a mágia használata.

- Részvétem. - szólalt meg Percy - Bennem is volt egyszer egy egyiptomi isten... Szobek... - undorral kevert sokk ült ki az arcára - Máig rémes emlék, hogy lefeküdt Hathorral, aki történetesen Clarisse La Rue testét birtokolta és nem csak Szobek, de Széth ötlete is ez volt, így Nico is... - a férfi megborzongott. - Máig visszatérő rémálmom...

Carmen, Amy és Sven értetlenül meredt a férfira. Ed csak elhúzta a száját és vigasztalóan megpaskolta az apja vállát.

- Tehát... - terelte vissza a beszélgetést az eredeti témához Amy. - Nem tudod, hogy kéne kiszedni belőle?

- De... Kell egy tárgy, amibe be lehet zárni, de Apóphisz ősi isten és, hogy őszinte legyek... Ingrid tette bele a felnőttekbe... Mármint... - zavarodott meg egy pillanatra Ed, ahogy rájött, hogy a gyerekei szemében ő is felnőttnek számított, pedig neki a felnőttek a szüleik voltak. Thalia, Nico, Percy, Annabeth és a többiek. - A nagyszüleitekbe Ingrid tette bele a harmadik titánháború idején az egyiptomi isteneket és ő is száműzte őket. Ez az ikrem kenyere, nem az enyém. Nem értek hozzá.

- Szörnyű volt... - motyogta Percy, még mindig sokkolt arccal. - Vláh. - rázta ki ismét a hideg a Clarissel folytatott élmények emlékére.

- Milyen tárgy? - hagyta figyelmen kívül a nagyapját Carmen.

- Nem tudom, valamin talizmán szerűség. - hangzott a válasz Ed részéről.

- Jó... Edmund nem tud valamit. Carmen, különleges óhaj sóhaj a temetésedre? - kérdezte Sven. - Ha akarod közben járok érted az Alvilágban.

- Nem vagy vicces! - szólt rá a lány.

- Nem viccnek szántam. Edmund nem tud valamit, ami két dolgot jelent, vagy itt a világvége, vagy valaki meg fog halni. - jelentette ki halálosan komoly hangon Sven, mire Carmen érezte, hogy bármelyik pillanatban visításban törhet ki.

- Nem fog meghalni. - forgatta meg a szemeit Ed. - Maga a feltételezés nem állja meg a helyet. Apóphisznak a teste kell, hogy munkálkodhasson. Nyilván megérezte abban a furcsa alaknak a testében a jelenlétedet és megtetszett neki benned valami, így beköltözött a tudatódba. A haláloddal elveszíti a gazdatestet is, tehát... Életben fog tartani, minden áron, addig amíg kellesz neki. Utána... akkor már lehet megöl.

- De... mégis mi...? - kezdte Carmen, ám hirtelen valami végig szántott a tudatán, de olyan hirtelen és élesen, hogy megrándult a teste. Karmokat látott, káoszt és halált.

- Mit mutat? - lépett hozzá Ed.

Carmen nem válaszolt. A képeket figyelte és a halottak arcait. A lába remegni kezdett, ahogy a félelem végig áradt a testében, ahogyan minden porcikáját átjárta az isten ereje, mintha erre várt volna, hogy a tudása elérjen oda, hogy ellenkezni akarjon, hogy kételyei legyenek vele szemben. Saját magát látta, de még sose rettegett ennyire, úgy vájkált benne, mintha nem lenne több egy könyvnél, amit szabadon lapozhat, bármilyen ellenállás nélkül. Az anyja tűnt fel a szeme előtt és abban a pillanatban Carmen értette, mire kell Apóphisznak, mit akar tőle a férfi.

A kép megszakadt előtte, elvesztette az irányítást a teste felett, mint egy darab fa úgy dőlt oldalra, majd a becsapódás pillanata előtt elvesztette az eszméletét.

~~~

Carmen órákkal később tért magához. Az egész teste hideg volt. Edmund és Percy a kandalló mellé fektette a lányt, egy takaróval jó szorosan bebugyolálták a testét.

A lány nem a melegre ébredt fel, nem is arra, hogy a vérkeringése lassan leállt a takaró szorítása miatt, hanem egy bizonyos hang kiabálására, amitől a szőr felállt a karján.

- Hogy lehetett ennyire felelőtlen?! Miért nem mondtátok el nekem?! - a szemei felpattantak az anyja hangja hallatára.

- Ingrid, nyugalom. Biztosan megvan rá a logikus magyarázat. - csitította a húgát Edmund.

- Igen! Az, hogy felelőtlen! - vágta rá az anyja, mire Carmen fintorra húzta a száját és lehunyta szorosan a szemeit.

Edmund értesítette Ingridet, amint Carment lefektették és, amint a nő fedett helyre került Ed a mai napon már másodjára teleportált Los Angelesbe, hogy összeszedje a húgát, aki Jane és Sam Jacksont próbálta becserkészni, mint kiderült sikertelenül.

- Nem hinném, hogy ez a válasz. - szólalt meg bátran Amy. - Csak ma tudta meg, hogy az egy isten!

- Szólnia kellett volna, hogy történt valami Egyiptomban! Amikor friss az isteni testszálás még egész könnyen ki lehet szedni, de már vagy három hónapja a testében van! Csoda ha kitudjuk szedni belőle valahogy! - kiabálta az anyja.

Carmen nem akart megmozdulni. Éppen elég volt hallgatnia... ha megmozdul az anyja azonnal ordibálni kezd vele.

- De... - hallotta meg az öccse hangját, mire összerándult a gyomra. - Mi nem tudtuk, hogy ez fontos...

- Mit mondtam, amikor visszaértetek?! Hogy kezdtem? - követelte Ingrid a választ.

Junie hezitált.

- Hogy mondjuk el mindent... - felelte végül.

- És most mégis mit tudok meg?!

- Hogy elhallgattunk előled egy aprócska részletet...

- Jah... Egy aprócska részletet, ami nem csak a nővéred életébe kerülhet, de mivel Apóphisz nem kevesebb, mint a káosz első számú képviselője, megelőzve Széthet, akár a világ végébe is! Egy nyavalyás Apokalipszisbe!

- Az, hogy nem tartották fontosnak miért lenne baj?! - szakította félbe Ingridet Amy, mire Carmen szemei felpattantak.

Amyt a visszahúzódó természete miatt az anyja fél másodperc alatt teljesen összetöri. Carmen felült és megpróbálta leszedni magáról a takarót. Alig szerezte vissza a barátnőjét, nem akarta elveszíteni.

- Mert kértem, hogy mondjanak el mindent! Ez volt a feladatuk!

- Ők nem csak ügynökök! - folytatta indulatosan Amy. - Hanem a gyerekeid! Nem fognak mindenbe csak úgy beavatni! Főleg nem Carmen, aki mindig is neheztelt rád, amiért tőle mindent megkövetelsz, Junie pedig alig mozdítja meg a kisujját már is megdicséred!

Carmen nagy nehezen kiszabadult a takaróból, de ahogy felállt rájött, hogy nincs szüksége Amynek a segítségére. Tátott szájjal meredt az anyjára, aki körül a levegőben dér fénylett, vele szemben Amy állt villogó szemekkel, neki a talpa alatt volt teljesen elfagyva a parketta.

- Hű... - motyogta halkan Carmen, mire Amy és Ingrid is rákapta a tekintetét. - Ijesztők vagytok...

Carmen ekkor szúrta ki az ablaknál álló öccsét, mellette Dannel, Svennel és Aelinnel. Selmát Edmund mellett látta meg, az ex démon nem épp a legszebb pillantásaival illette őt. Főnixet sehol se látta.

- Említettem már húgi... - köszörülte meg a torkát Ed. - Hogy Amy lányom... Elkezdett kamaszodni?

- A feleselésből és okoskodásból rájöttem. - küldött Ed felé egy lesújtó pillantást Ingrid. - Kár, hogy nem vagy a pofonosztás híve, mert egy felnőttel szemben, így felemelni a hangot nem bölcs dolog. - meredt Amy tenger zöld szemeibe, ami most sötétebb árnyalatban fénylett, mintha vihar dúlt volna benne és hullámok emelkednének meg. - Carmen. - fordult vissza a lányához, de Amy belépett elé és olyan dacosan meredt a nő szemébe, hogy attól Ingrid arcára gúnyos mosoly ült ki. - És te még azt hitted Ed, hogy teljesen rád ütött személyiségben... Nem. Ez Hallie Beckendorf makacssága a te harci szellemeddel, amivel engem is megvettél a titánháború idején.

Amy kitartóan meredt a nagynénje szemeibe. Carmen csak tátott szájjal pislogott. Nyoma sem volt annak a lánynak, aki elveszett a saját képességének részleteiben, aki elvonult mindenkitől a könyvtárba és ha valaki bajba volt, akkor megbökte Yuit, a nővére lábát, hogy ne neki kelljen foglalkoznia a gonddal. Most meg... Kiállt érte.

- Sajnálom Anya. - köszörülte meg a torkát Carmen.

Ingrid a lányára kapta a tekintetét. Azt hitte rosszul hall.

- Szólnom kellett volna. - folytatta a lány - Nem gondoltam bele, hogy mitől lehet ez.

Ingrid felsóhajtott és összefonta a mellkasa előtt a karját.

- Igen. Kellett volna. - biccentett alig láthatóan. - De már mindegy. Okulsz belőle. - mosolyodott el halványan, majd rögtön visszaváltozott az arca komorrá. - Viszont utána kell kérdeznem az egyiptomi mágusoknál, hogy mit tanácsolnak. Amikor legutóbb ilyen történt... Szerintem az még a ti időtökben volt. - pillantott Percy irányába. - Ed elviszel vagy?

- Még bírom. - felelte a férfi és fogta meg a nő karját, mire eltűntek.

- Szia, örülök, hogy benéztél, rég láttalak, valami? Nem... Tipikus Ingrid. - forgatta meg a szemeit Percy a levegőnek beszélve, majd a három kamaszra nézett. - Nem kis baj van. Ha nem lenne eléggé világos. Ingrid és Ed segítséget kérnek... ez régen rossz ómen. Mi a tervetek a továbbiakra?

- Percy... Nincs meg neked véletlenül Annie Beckendorf telefonszáma? - kérdezte hirtelen Amy.

Percy meglepetten felvonta az egyik szemöldökét, majd felállt és a könyvespolchoz sétált, ahonnan kivett egy noteszt.

- Annabeth biztosan felírta... Nem, azt nem... De a cégének a címe és az e-mail címe megvan. - adta oda a noteszt a lánynak, mire a gyerekek köré sereglettek. - Mire kell nektek?

- Kulcshajsza. - vágta rá a hat gyerek kórusban.

- Azért ez durva volt. - motyogta Dan, alig hallhatóan. - Kiálltál Ingrid ellen!

- Tudom! - húzta ki magát Amy.

Carmen csak gyorsan átölelte a barátnőjét köszönet képen, majd a gyerekek egyszerre néztek az óra irányába, ami délután hármat mutatott.

- Azt javaslom... - kezdte mosolyogva Sven. - Látogassuk meg Annie Beckendorfot.

- Rossz ötlet. - jegyezte meg egy torok köszörülés kíséretében Percy, miközben kikapta Amy kezéből a noteszt. - Annie 2051-ben megszüntette a kapcsolatot az összes Jacksonnal. Nem látja őket szívesen semmilyen eseményen, pláne nem Franciaországban, a cége területén.

- Miért?! - értetlenkedett Aelin.

- Mert... Rögeszméje, hogy Hallie Beckendorf, az ikertestvére még ma is élne, ha nem Edmund Jackson lett volna a férje. Amúgy... hova lett Főnix?

- Itt van a... - nézett hátra Dan. - Már megint ezt csinálja... Ahányszor Ingrid felbukkan felszívódik!

Percy szemöldöke a magasba emelkedett.

- Fura. - mondta, majd az unokáira nézett. - Sok sikert Annienél.

~~~

Sven, Amy, Carmen, Aelin, Junie és Dan Párizs központjában bukkantak fel, ott is a Beauregard divatcég melletti sikátorban. A hat félvér a legalább nyolc szintes épület komplexumot bámulta, amelyből folyamatosan mentek ki és be az emberek, legtöbben szatyrokkal a kezökben és a fülesükbe beszélve.

- Reméljük még benn van, nem a lefoglalt hotelben. - jegyezte meg az épületet bámulva Aelin.

- Holnaptól szól a lefoglalása. - mondta Junie.

- Akkor benn kell legyen. - folytatta Sven.

- Hacsak nem ment már haza... - morfondírozott Amy is.

- Ha nem megyünk be nem tudjuk meg! - indult el az ajtó irányába Dan.

Amy és Sven csak váltott egy pillantást, majd elindultak a fiú után. Őket követte Carmen, Junie és Aelin.

Odabent még nagyobb volt a sürgés forgás, mint odakint. Sven végig mérte a hatalmas fehérre meszelt falakat, a csillogó márvány oszlopokat, amiken görög minták csillogtak és a márvány padlót. Azt el kellett ismernie, hogy Annie Beckendorfnak volt ízlése.

- Hát ti meg kik vagytok? - szúrta ki őket a recepciós hölgy.

- Mi Annie Beckendorfhoz jöttünk. - sétált a hölgyhöz magabiztosan Amy.

- Van időpontotok? Nem tűntök gyerek modelleknek...

Dan már tudta, hogy ez a nő kicsit se százas.

- Öhm... Nincs és nem vagyunk modellek. - folytatta zavartan Amy. - A nagynénénk és...

- Ha nincs időpont nem fogad titeket. - vágott a szavába a nő.

- Mint említettem... - szorította egy pillanatra össze az ajkát a lány. - A nagynénénk és szeretnénk vele...

- Ha nincs időpont, akkor nincs látogatás. Ez a szabály kislány. - mosolygott rá a nő, míg Amy keze ökölbe szorult.

Carmen csak összenézett Junieval és azonnal a zsebükbe nyúltak.

- Akkor átfogalmazzuk egy kicsit a mondatot. - kezdte hideg mosollyal Carmen és villantotta meg az igazolványát, miközben Junie egy A/4-es nyomtatványt helyezett a nő elé. - Annie Beckendorf amerikai állampolgár, melynek értelmében ez a parancs őt is érinti, ám mivel a Franciaországi ügynökség nem szereti a felnőtteket beengedni, így minket küldtek ezen több pontban megsértett törvények elsimítására a felettesével. Annie Beckendorf ezen ügyekről nem tud, de a vagyona és vele a cége is veszélyben van és ha nem szeretné, hogy ez a maga lelkén száradjon, akkor szépen beenged minket, hogy ezt az aprócska nézeteltérés az Amerikai Egyesült Államok és Annie Beckendorf között tisztázásra kerüljön.

A nő összevont szemöldökkel meredt előbb az igazolványra, majd a nyomtatványra. A telefonhoz nyúlt és franciául kezdett karattyolni bele.

- Oui, oui. - helyeselt a végén és tette le a készüléket, majd a gyerekekre nézett. - Hetes szint, tízes szoba.

- Köszönjük az együtt működést. - vigyorgott a nőre Junie és tette vissza a zsebébe a papírt.

- Na jó... Ez azért menő. - ismerte el Aelin.

- Király, ilyet én is akarok! - vágta rá Dan és indultak el a lift felé.

A hetedik emeletre érve hamar megtalálták a tízes szobát, ahol további két asszisztens tartózkodott az előtérben, az egyik asztalán legalább negyven darab dosszié állt, benne tervrajzokkal és határidő mappákkal.

A másik asszisztens azonnal felpattant és nem túl lelkesen beszólt az ajtón át franciául, majd szélesre tárta a kétszárnyú ajtó egyik felét a gyerekek előtt.

Amy és Dan összenézett. Sose találkoztak Annie Beckendorffal, pontosabban de, találkoztak, de akkor három és hat évesek voltak, semmire sem emlékeztek már abból az időből.

Besétáltak az irodába.

A szoba kétszer akkora volt, mint az asszisztensek iroda részlege. Középen egy fehér íróasztal volt, rajta magazinokkal, tervrajzokkal és egy laptoppal. A falak halvány rózsaszínűek voltak, körbe mindenhol szekrények áttetsző ajtókkal bennük ruhákkal, amik csak Annie Beckendorf elbírálására vártak, mielőtt tovább vitték volna a modellekhez a fotózásra.

A panoráma ablakok előtt háttal egy vörös hajú nő állt, aki franciául beszélt a telefonba igen csak mérgesen. A gyerekeknek el kellett ismernie, hogy bámulatosan nézett ki. Sötétkék nadrág kosztümöt viselt, ugyanilyen színű magas sarkúval és halvány rózsaszín inggel. Arcán halvány színű smink volt, nem túl hivalkodó, pont kellemes a tekintetnek, amin meglepődtek. Az Aphrodité bungalót valahogy nem erről ismerték.

Amy gyomra összerándult, amikor megpillantotta a nő kék szemeit és az arcát. Pontosan így emlékezett az anyjára, csak smink nélkül. Danre nézett, aki legalább úgy bámulta a nőt, mint ő, de a szemében más is fénylett. Mintha el akarta volna menteni a képet.

A nő kinyomta a telefont és a zsebébe rakta, majd a gyerekekre nézett.

- Sejthettem volna... A Jacksonok imádnak hazudni és ravaszsággal bejutni bárhová is. - mondta dallamos hangon. - Nem szívesen látok Jacksonokat a cégem területén. Köszönés? Valami? Mondjuk hova gondolok? - forgatta meg halvány mosollyal a szemeit, miközben közelebb sétált és csípőre tette a kezét. - Hadd tippeljek. Carmen és Junie Cortez, Ingrid gyerekei - pillantott a barna hajú lányra és a mellette álló fekete hajú fiúra. - Sven és Aelin di Angelo, Susan vérvonala. - fordult tovább a Hádészosok irányába. - Ééés... - nyelt hirtelen egy nagyot, ahogy végig mérte Amyt. - Jesszusom... Mint mikor Hallnél beindultak az Aphrodité gének, pont úgy festesz... Amy és Dan Jackson, Edmund három rosszcsontjából kettő.

- Igen... - kezdte döbbenten pislogva Amy, míg az öccsét figyelte, aki folyamatosan méregette a nagynénjüket. - Örülök, hogy látlak és...

- Ne fáradj. - emelte fel a kezét a nő. - Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de... nem örülök. Bármit akartok nem segítek. Legutóbb így közölték velem, hogy az ikertestvéremet elemésztette a káosz, köszönöm! Nem kérek többet egy Jackson ivadékból sem. Távozzatok! Sok a munkám! - vett fel egy dossziét és indult el magassarkúban kifelé a szobából, szinte lebegett, nem is ment.

Amy utána iramodott, de alig bírta tartani vele a lépést, pedig a nőn magassarkú volt. A nő eltűnt a liftben. Amy az utolsó pillanatban tette be a kezét az érzékelőhöz, mire az ajtó kinyílt és a gyerekek beáramlottak rajta.

Annie csak sóhajtott egyet és megnyomta a záró gombot.

- Nem segítek, de azért kezdjétek.

Aelinnek ekkor támadt az a kellemetlen érzése, hogy ez a nő mindannyiukat ismeri, vagy legalábbis a családjukat remekül és pontosan tudja mit akarnak, miért akarják és mik a módszereik.

- Annabeth a halálakor elindított egy kulcshajszát! Az egyik kulcs Angliában van, az angol királynő koronáján és... - kezdte Carmen.

Annie szemei elkerekedtek.

- Elindította a... Hát... - húzta el a száját. - Mondani szokták, hogy a rák elveszi az ember józan eszét, most már ez is bebizonyosodott.

- Hé! - csattant fel kicsit Amy, majd gyorsan megrázta a fejét. - Tudjuk, hogy a te ruháidat...

- Ki mondta, hogy tegezhetsz? - kérdezte azonnal a nő, mire Amy érezte, hogy elvörösödik zavarában.

- Tudjuk, hogy ön fogja állni a ruhákat a hercegnő születésnapjára és azt szeretnénk...

- Hogy bevigyelek titeket a palotába, ellopni egy kulcsot?! Jó vicc! - mosolyodott el a nő. - Először is, nem áll érdekemben az angol királyi család kegyét elveszíteni, minden rendezvényre új ruha, külön etikett rendszer szerint, maga a legjobb anyagi forrás. Másodszor pedig, Jacksonokkal nem egyezkedem.

- Úgyse, hogy az anyánk... - próbálkozott Dan.

- Nem. - vágta rá ellent mondást nem tűrő hangon Annie, mire a lift ajtó kinyílt ő pedig kilépett a kettes számú varroda szintjére.

Széles mosoly ült ki az arcára, miközben franciául beszélt a varrónőkkel, akiknek egy része amint meglátták őt felpattantak a helyükről és különböző mintákat és anyagokat kezdtek el mutogatni. A gyerekek semmit nem értettek az egészből, csak figyelték, ahogy Annie Beckendorf időnként lelassít végig méri az anyagokat és rámutat párra. Az egyik mappát egy fekete kosztümöt viselő nő kezébe nyomta, aki felnyitotta az első lapot, mire Annie magyarázni kezdett neki valamit. Amy csak sejtette, hogy tervrajzok lehetnek benne.

A nő megpördült a tengelye körül, de olyan gyorsan és stabilam, hogy Carmen nem értette ez, hogy lehetséges magassarkúban.

- Ez valami szuper képesség az Aphrodité klánnál? - kérdezte a Cortez lány.

- Ha igen, remélem örököltem. - vágta rá Amy, miközben még mindig futniuk kellett, hogy a nő nyomában maradjanak.

A nő közben kiért a teremből, elhaladt a tároló szekrények mellett, ahol nem csak ruha, hanem ékszerek, parókák, és cipők is díszelegtek a vitrinekben. Aelin itt kezdett el lelassítani és bámulta meg a fekete bőr szerkókat, fodros ruhákat, amelyeknek a hátán V kivágás volt és pont úgy játszottak rajtuk a fekete csillámos és matt árnyalatok, mintha démonokból, vagy lelkekből készült volna a ruha.

- Azta! - nézett rá tátott szájjal.

- Jó ízlés Kis Angyal! - kiáltotta hátra a válla fölött Annie. - Mikor váltál igazi Hádészossá és untad meg a pinket? - kicsit lelassított a nő, de még így is idő volt mire beérték.

- Mikor a szüleim meghaltak. - felelte a lány beérve a nőt.

Annie végig mérte a ruházatát egy pillanat alatt.

- Chanel? - kérdezte.

- Főleg. - biccentett Aelin.

- Mi az a Chanel? - értetlenkedett Dan és Junie kórusban.

- Egy divat márka többek között, alapból pedig Gabriella Bonhuer, avagy Coco Chanel a Chanel divatcég alapítónője. Az egyik legnagyobb női szimbólum a divat, az elegancia, a modern, a felszabadult és a dinamikus stílusvitelben. - húzta ki magát még jobban Annie. - Tudjátok... az Athénésok ezt hívják felesleges tudásnak, míg egy Aphrodité vér... Ismeri a ruhákat, a színeket és alakra pontosan tudja... - lökte ki a folyosó végében lévő terem ajtaját, mire benne rekedt a szó, de nem azért mert megdöbbent. - Hogy melyik modellre, mit kell adni... Freddie! - kiáltotta olyan hangon, hogy a gyerekek ijedten összerezzentek körülötte.

- Mrs. Liber La Rue kérem. - vigyorodott el a fickó, aki a kezében egy fényképezőgépet tartott. - Ne zavarja a munkámat, én sem szólok bele a magáéba.

- Mrs. Liber La Rue?! - szólalt meg kórust alkotva Sven, Aelin, Dan és Amy, ugyanis a Liber La Rue família egyik tagjával nem olyan régen találkoztak. Nevezetesen Emily Liber La Rueval.

Annie viszont figyelmen kívül hagyta őket.

- Freddie. Mit kértem? Hogy kértem? Hogy adhatott rá a fal fehér bőrű lányra egy bézs színű anyagot?! Eltűnik a bőrében! Az afroamerikai modell pedig ezzel a fekete színnel olyan, mintha meztelen lenne! A királykéket egymás mellé állítani a bársonyvörössel?! - mutatott egy kék és egy piros ruhát viselő nőre. - Azt mondta először, hogy kontrasztot akar, majd azt, hogy elegánsat. Döntse már el mit akar!

- Újat akarok! - vágta rá Freddie, megigazítva az inge ujjat. - Bár akkor nem a Beauregard divatcéget kellett volna választanom úgy érzem.

- Ott az ajtó! Akkor menjen ki! Jobban is járok, mert ezzel nem csak maga alatt vágja el a fát, hanem alattam is!

- Mi a problémája a kék és a pirossal? - kérdezte elhúzott szájjal a férfi, mire Annie vett egy mély levegőt és megdörzsölte az orrnyergét.

- És ez a mai világ egyik legfelkapottabb és jobb hírű fotósa... Már a fotósoknál is ott tartunk, mint a festőknél? Egy vonal az művészet?! Hol van ehhez képest Picasso? Vagy Taner? - mormogta folyamatosan az orra alatt.

Carmen oldalba bökte Amyt, de mielőtt kérdezhetett volna Dan megszólalt.

- Talán, hogy a kék hideg, a piros pedig meleg szín és két tökéletesen ellentétes árnyalat, amit csak egy bohóc vesz fel és használ mások mulattatására a porondon? - kérdezte óvatosan az öccse.

Annie Beckendorf lassan pillantott Danre, majd visszafordult Freddiehez, aki jól láthatóan elgondolkodott egy pillanatra.

- Még egy kisfiú is jobban ért ehhez, mint maga! - ordította, majd ravasz mosolyra húzódott a szája sarka.

- Szerintem ez így jól néz ki.

- Egy cirkuszi porodon nyilvánvalóan, de abba a pályázatba, ami a... tudom is én miről szól! - forgatta meg a szemeit a nő. - Annál csak egy wc papír szintjével vetekednek ebben a koncepcióban a fotói!

- Hogy?! - kérdezte résnyire összehúzott szemekkel Freddie. - Mit javasol?

- Például... - kezdte tündéri mosolyt villantva Annie, majd hirtelen elhallgatott és Danre nézett. Végül is... Miért ne? Gondolta magában. - Te mit gondolsz?

- Én? - mutatott magára a fiú.

- Nem is a mögötted lévő fogas.

Junie halkan felnevetett.

Dan óvatosan mérte végig a női modelleket a hosszú elegáns ruhákban, amelyek egyszerűek voltak a maguk módján. Kicsit indián mintáknak hatott a stílusuk a vágásokkal és egyenes absztrakt motívumaikkal. A színek azok, amik feldobták a kompozíciót, ebből persze se Amy, se Carmen, sem pedig Junie nem értett semmit. Aelin csak azt tudta melyik tetszik neki és melyik nem. A feketét például bármikor felvette volna és azt is tudta mivel párosította volna össze. Sven a stílust tudta remekül beazonosítani, de hogy maga a ruha kin és hogy állt az pont nem izgatta.

Dan viszont értette Annie mire akadt ki. Ha rajzol semmi értelme egy fekete bőrű csajra feketét adnia, hogy ha a ruhán van a hangsúly, ellentét kell sötét bőrre világos ruha, fehérre sötétebb. De az elrendezés sem volt mindegy. Amikor sárkányokat, vagy szörnyeket rajzolt tudat alatt mindig figyelt rá, hogy ellentétes szín ne kerüljön egymás mellé a papíron, mert... Hülyén néz ki egymás mellett egy kék és egy piros színű sárkány, kell közé valami semlegesítő szín.

- Hát... Öhm... - kezdte zavartan Dan, miközben végig mérte az unottan álló modelleket. - Megcserélnem az ő ruhájukat és nem így helyezném őket. A piros és a kék legtávolabb egymástól a félkör két végére. A kék és a zöld összemosódik egy képen. - jutott eszébe hirtelen Nat miket magyarázott néha Linnek. - A sárga narancs árnyalatot kap a piros mellett, így őket megfordítanám. Zöld a piros mellé, kék meg a sárgához, mivel a sárga arany színű, így nincs módosulás és utána raknám be középre a sárga mellé a feketét a zöld mellé pedig a bézst.

Annie Beckendorf halványan elmosolyodott és a lányokra nézett.

- Hallottátok. Átöltözni és újra beállni. - adta ki az utasítást. - Így lesznek lefotózva Freddie, akár tetszik akár nem. Ha végzett adja le a videókártyáit és megnézem a képeket az irodámban.

A férfi elhúzta a száját, miközben Annie hátat fordított neki és elindult a kijárat felé, de az ajtóban megállt és Danre nézett, majd a többi kölyökre.

- Gyertek utánam. - indult meg immár lassú tempóban a lift felé.

A gyerekeknek végre nem kellett futniuk.

- Szoktál rajzolni? - hozta fel a semmiből Annie a kérdést.

Dan értetlenül pislogott mellette.

- Honnan tudja, hogy... - mormogta a fiú.

- Anyátok egy időbe tervezett ruhákat, nem is akármilyen ruhákat. Jó párat később, amikor már jobban elismerte, hogy van benne Aphrodité vér, akkor behoztam a cégbe. Máig az egyik legjobban keresett ruhadarabjaim tőle vannak. - mosolyodott el kedvesen, ez most igazi mosoly volt. - Evidens, hogy te is szoktál rajzolni. Itt van a rajzfüzeted? Megnézhetem? - állt meg hirtelen, mire Dan csak biccentett és elkezdett kutakodni a táskájában, majd elővette az egyik régebbi rajzfüzetét és a nőnek adta.

Annie kinyitotta, ahogy meglátta az első lapon az ikertestvéréről készült képet szomorúvá vált az arca, majd tovább lapozott. Alaposan végig mérte a sárkányt, ami fekete fehérben volt csak ábrázolva. Zavartan pislogott párat.

- Anyukátokról... készült sárkányalakban fénykép? - kérdezte óvatosan, megmutatva a rajzot a fiúnak.

- Nem, ez Főnix. A sárkányom. - válaszolta a fiú.

- Oh... Meglepően hasonlít alakra... Vörös?

- Nem, hamu színű. - meredt felvont szemöldökkel Dan a nőre.

- Akkor csak véletlen. Biztos minden sárkány hasonlít... - lapozott egyet, ahol a fészekről készült rajz virított megannyi sárkánnyal és ami ennél is furcsább volt, hogy mindegyik különbözött. A fejük formája, a karmaik, a pikkelyek alakja. - Egymásra.... - mérte végig a sárkányokat. - Ez... különös egy véletlen... Itt van véletlenül veletek az a sárkány?

- Nincs. Ingrid felbukkant otthon és valamiért mániákusan kerüli őt. - húzta el a száját Dan.

- Ingridet? - nyomta meg a nevet Annie. - A nőt, aki képes mindenki vérének lüktetéséből olvasni és megmondani, hogy kik milyen érzelmet táplálnak egymás iránt, illetve hamarabb tudja ki fog belépni a terembe pusztán a vére lüktetéséből, mint hogy az illető belépne?

- Most céloz valamire? - kérdezte hirtelen Amy.

- Nem. Semmire. Csak elmélkedem. - mosolyodott el, de valami fátyolosan csillogott a szemében. - Van erről sárkányról színes képed?

- Igen... - felelte zavartan Dan. - Pár oldal és az jön.

Annie lapozott egyet, mire megpillantotta Lin Stirling arcképét, majd még egyet ahol szintén a kislány nézett vissza rá. Halványan elmosolyodott, miközben Danre pillantott, aki unottan meredt rá, mintha csak azt mondaná, hogy semmit ne lásson mögé.

- Anyukád vagy kétszázszor lerajzolta apádat, ha nem kétezerszer az élete során. - mondta. - Csak legjobb barát, mindig ezt szajkózták egymásról.

- Le se tagadhatja az Aphrodité vérét... - mormogta Dan, míg a többiek csak a fejüket kapkodtak Annie és Dan között. Nem tudták mire céloznak.

Annie tovább lapozott. A száját eltátotta, amikor meglátta a sárkány arcát. Az emlékeiben élő képet folyamatosan összehasonlította a rajzzal. Dan rajzát és az emlékeiben lévő Halliet sárkányként. A szemein megült a tekintete. A gyomra remegni kezdett, miközben Danre nézett.

- Milyen a viselkedése Főnixnek? - kérdezte.

Dan a nő fehéredő ujjait nézte, a keze remegett, de a fiú nem értette, hogy miért.

- Hát... mindig ellenkezik, szörnyen makacs, önfejű és mintha... mindig gúnyolódna velem és kinevet, amikor bénázom. Hirtelen haragú, olyankor a bőre sercegni kezd. De hozzá bármitől megvéd, akár szembe szál a legnagyobb fenevaddal is, csak ne essen baja másnak.

Annie keze még mindig remegett.

- Hogy viselkedik Edmunddal?

- Kerüli... Miért? - kérdezett vissza Dan. - Ő fogta el, ez érthető.

- Hogy ismerted meg? - hagyta figyelmen kívül a kérését Dannek.

- Megtaláltuk az egyik sárkány fészket. Ő volt az alfája. - kezdte Amy. - Kidobatott minket a helyről, de Dan visszamászott és fenn aludt nála a barlangjába, mert nem jutott volna le éjszaka a hegyről.

- A sárkány törvényekkel ellentétben megkímélt titeket? - vonta fel a szemöldökét Annie.

- Igen... Apa ezt használta ki. Dan leugrott a szikláról, Főnix pedig utána repült és akkor Ed elkapta, mert furcsa sebek vannak rajta, amit pár hete tudtunk meg, hogy káosz miatt nem gyógyulnak be.

Annie itt ejtette ki a füzetet a kezéből, az arca teljesen elsápadt, az ajka remegett. Dan ijedten hajolt le a füzetéért és nézte meg, hogy nem sérültek-e meg a lapok. Amy a nőhöz lépett, aki úgy festett, mintha menten összeesne.

- Ez mért fontos?! - kérdezte értetlenül Amy. - Jól van?

- Hol a sárkány? Ide tudod hívni? - kapta el Dan vállát Annie. - Látnom kell!

- Nem igazán... fogad szót... - motyogta a fiú. - Nagyon makacs és agresszív...

- Akkor pláne muszáj látnom!

- De... Miért? - szólalt meg most már Sven is. - Mi olyan fontos Főnixben? Ő csak egy tűzsárkány, egy ex alfa.

Annie hezitált, mint aki nem biztos a dolgában.

- Segítek nektek, ha láthatom a sárkányt. - mondta végül.

A gyerekek elhallgattak és összenéztek.

- Esküszik a Sztüxre? - kérdezte gyanakvóan Carmen.

- Igen!

- De... - ellenkezett Dan. - Főnix távol tartja magát az idegenektől. Csak engem, Svent, Aelint és Amyt tűri meg a közelében, meg néha Lint és Juniet. A felnőtteket, Edet, Izzyt, Ingridet, még Bredet és Lucyt is kerüli.

Annie nyelt egyet.

- Akkor még fontosabb, hogy lássam. Nem baj, ha nem tudok beszélni vele, csak... látnom kell, hogy... - hunyta le a szemét. - Meg kell győződjek valamiről.

A gyerekek egy emberként néztek Danre, aki idegesen állt egyik lábáról a másikra.

- Nem ígérem, hogy tud vele beszélni... Tényleg makacs. Nagyon makacs és agresszív is az idegenekkel szemben.

- Csak hadd próbáljam meg.

- Jó... - biccentett a fiú. - De előbb segít nekünk betörni és megfújni a kulcsot.

- Rendben van. Holnap...

- ANYA! - hallatszott egy öröm kiáltás, mire Annie felkapta a fejét az arcára széles mosoly ült ki, a szemei csillogtak.

A nő kitárta a karjait, mire egy vörösesbarna hajú nyolc év körüli fiú és egy barna, tíz év körüli lány ugrott a karjaiba. Mögöttük egy férfi sétált.

- Sziasztok! - mosolygott még mindig Annie, majd felállt és egy gyors csókot nyomott a férfi ajkára.

- Bocsi, tudod, hogy nem bírnak az autóban maradni - mondta a férfi, majd végig mérte a hat félvért. - Istenek... Ők...

- A Jacksonok. - felelte tömören Annie. - Milyen volt suli?

- Kinyírtam egy szörnyet! - húzta ki magát büszkén a fiú, mire Annie elhúzta a száját.

- Megint az igazgatóiba kellett menned érte? - intézte a férfihoz a mondatot.

- Igen... És Ivy is ott volt. - biccentett a férfi, majd immár a Jacksonokhoz fordult. - Gondolom Annie nem fogadott benneteket túl jól. Michael Liber La Rue vagyok. Ha jól tudom nem olyan rég találkoztatok a nővéremmel és az ikrekkel, Jack és John Stollal. Ő a lányom Evelyn.

A lány hirtelen hagyta abba az anyjával a beszélgetést, olyan magabiztosan és gúnyos mosollyal kapta a fejét Danék felé, hogy Carmen azonnal felismerte az Árész gént.

- Csak Ivy, nem Evelyn. Árész, Aphrodité, Dionüszosz és Héphaisztosz dédunokája. - mondta a lány, majd folytatta azt, hogy nyírta ki a szörnyet a sulijában.

Amy felvonta a szemöldökét, ahogy összerakta, hogy tulajdonképpen nagyobb káosz a családi helyzetük, mint nekik.

- És a fiam, Alexander.

- Alex, csövi! - intett a többieknek. - És nem bírtam legyőzni! Áthatolt rajta a mennyei bronz kardom! De utána eszembe jutott az Emilytől kapott pisztolyom...

- Hogy mit kaptál Emilytől?! - csattant fel kórusban Annie és Michael.

- Egy nagyon menő pisztolyt! És akkor BUM! SHOTGUN! Lelőttem!

- Csípem a kölyköt. - súgta Dan fülébe Junie.

- Nem csak te. - vigyorgott a tolvaj is.

- Mikor megyünk Angliába?! - kérdezte mosolyogva a kislány.

Annie csak váltott egy pillantást a gyerekekkel.

- Holnap utazunk. - mosolygott a lányára. - Van kedved jönni?

- Igen! Felvehetem azt a ruhát, amit csináltál nekem?

- Persze kicsim. - nyomott egy puszit a lány homlokára. - Menjetek az irodámba, beszélgessetek Emmával és Liliennel. Oké?

- Oki! Szia anyu! - rohantak máris a lift felé.

Annie összenézett Michaellel. A férfi idegesen fútatta barna hajába az ujjait.

- Mit ígértél? - kérdezte mérgesen.

- Kell nekik egy kulcs... A Buckingham palotából.

Michael fél másodpercen át meredt a feleségére, majd tovább fordult a Jacksonok felé.

- Apátok tudja? Mármint Ed. - a gyerekek válaszképp biccentettek. - Oh, Árész... Csodás!

- Várjunk... Maga... Az a Michael Liber La Rue? Emily és Johnny testvére? - esett le Dannek a szituáció. - A Liber tesók, akik mindig ökörködtek egymással?

Michael elmosolyodott.

- A régi szép idők. Anyukátok halálakor sok minden megváltozott, mondjuk, hogy felnőttem. Annie a cégét Franciaországba költöztette, hogy minél kevesebb köze legyen a Jacksonokhoz. Én meg... - pillantott körbe, majd lehalkította a hangját. - Az Egyesült Államok hírszerzője lettem. A nővéremé Olaszország, az enyém Franciaország. Az ikrem meg maradt színészkedni Amerikában.

- Egy szavát se higgyétek el. - forgatta meg a szemeit Annie. - Ha a tesója ide látogat visszaváltozik gyerekké és random popcorn és egyéb hülyeségeket szereznek akárhonnan.

Michael arcára még szélesebb mosoly ült ki.

- Amúgy jut eszembe. Meg kell győznünk Emilyt, hogy ne vegyen fegyvert a gyerekeinknek ajándékba. - váltott át szülőbe Annie, mire a Jackson kölykök csak unottan összenéztek.

- Jó, de magyarázod el az Árészosnak, miért rossz dolog a lőfegyver.

Itt kezdődött az az unalmas szülői vita, amit Carmen idegei sose bírtak, így csak intett a többieknek és egy hangos köszönés, majd hotel egyeztetés után elindultak vissza a Londoni villába.

~~~

- Ez fura volt. - mondta Amy, amikor felbukkantak a Londoni Jackson villa nappalijában.

- Melyik része? - kérdezte Sven, miközben helyett foglalt a kanapén.

- Az egész! Aelin felé, akkor nyitott, amikor rájött, hogy jó ízlése van. Az öcsémmel meg a színek esetében! Rám meg az első szava konkrétan az volt, hogy úgy nézek ki, mint az anyám! - indult el az emelet felé Amy. - És akkor még Főnixről egy szót sem szóltam!

- Hová mész? - kérdezte Dan.

- Zuhanyzom, aztán belekezdek a kutatómunkába a kulcsot illetően. Sven? Csatlakozol majd?

- Persze. - felelte Sven.

Junie, Dan és Aelin hirtelen váltottak egy pillantást.

- Mi?! - kérdezte Junie.

- Most ugye nem a... jaaa... ti kulcsokra gondoltatok. - vakarta meg a tarkóját Dan, mire Aelinből és Junieból kirobbant a nevetés.

Amy és Sven egy ideig értetlenül meredtek rájuk, majd Sven szemöldöke lassan a magasba szaladt.

- Idióták! - csattant fel hirtelen, de az arcára mosoly ült ki. - Nem a zuhanyzáshoz csatlakozom, hanem a kutatómunkához!

- Rájöttünk! - röhögött Dannek támaszkodva Junie, de Dan lábai nem bírták sokáig a plusz súlyt, így a fiúk a földre estek.

Carmennek ekkor esett le a szituáció és nevetett fel ő is hátra vetett vejjel.

- Ökrök vagytok. - mondta, majd elindult az emelet irányába. - Én utána olvasok Apóphisznak, Annabethnek biztos van kismilliárd könyvre róla.

- Te könyved fogsz a kezedbe?! - adott hangot aggodalmának Junie és húzta török ülésbe a lábait a fiú. - Látszik, hogy megszállt egy isten. Hogy nem jöttünk rá hamarabb?

Carmen válaszul kiöltötte az öccsére a nyelvét.

- Gyerekes. - mondta gúnyos hangon a fiú.

Carmen szeme felvillant. Junie csak egy gyors mozdulatot látott, majd éppen sikerült lekapnia a nővére egyik késő elől a fejét, ami pontosan a füle mellett állt bele a falba. Junie csak megérintette a füle hegyét, ami enyhén vérzett.

- Gondold át a szavaidat öcsi. - tűnt el a lépcsőfordulóban Carmen.

Dan csak kirántotta a falból a kést és az arcára gonosz mosoly ült, ahogy Juniera is. A szemük se állt jól. Aelin egyből tudta, hogy azt a dobást direkt provokálta ki Junie.

- Én a szobámban leszek, még meg kell írnom egy fogalmazást angolra. - állt fel nyújtózkodva Sven és indult el ő is az emelet felé. Amy bevárta őt és valamiről dumálva indultak el a szobáik felé.

Aelin közelebb sétált Danhez és Juniehoz, akik még mindig a földön ültek, majd leguggolt hozzájuk.

- Mit terveztek? - vonta össze a szemöldökét.

- Semmit. - mondták kórusban és már el is indultak a dolgozó szobák felé.

Aelin gyanús szemekkel követte a két fiút, de végül nem tulajdonított nekik nagyobb jelentőséget.

Tíz percen belül Percy haza ért a bevásárlásból, így Aelin segédkezett neki kipakolni. Aelin kerek szemekkel nézte a férfi által vett cuccokat, mert hát... Nem csak a sarki boltig ment el, hanem egészen az Olimposziak által közkedvelt üzletekhez, ahol mindenféle mágikus dolgot lehetett kapni. Aelin az egyik ilyen kettyerét bámulta éppen.

- És ez mi is pontosan? - kérdezte a nagyapját.

- Bonyolult a neve.... Héphaisztosz találmánya, amibe általában nem szoktam bízni... De egész ártalmatlan. - mosolyodott el. - Röviden, ennek a fegyvernek hasonló az alapelve, mint Jane kulcstartójának, több féle fegyverré lehet átformázni, csak ez sokkal jobb. Két kezes.

- Minek neked fegyver? Ott van Árapály és azt is ritkán használod.

- Oh nem az enyém. - húzta el a száját Percy. - Junie születésnapi ajándéka.

Aelin leblokkolt.

- November negyedike lesz? - kérdezte.

- Aha, holnap után tölti be a tizenegyet. Elfelejtetted mi?

- Hát öhm... - befejezni viszont már nem tudta a mondatot, ugyanis hatalmas csata kiáltások hallatszottak az emelet felől.

- PÓK! - ismerték fel Sven hangját.

Percy kidugta a fejét a kis konyhából, Aelin is követte a példáját.

- DAN JACKSON ÉS JUNIE CORTEZ! - őrjöngött Amy.

- Tempó! Tempó! - kiabálta Junie lefelé száguldva a lépcsőn.

- Te vagy lemaradva! - kiáltotta a hátra Dan, majd lekanyarodtak az előszobába és onnan a nappali felé vették az irányt.

Rögtön utánuk egy kékes lila hajú lány loholt. Percy menten a zsebéhez kapott, először azt hitte, hogy valahogy egy szörny átjutott a védőpajzson, de Aelin hangosan felnevetett.

- Jó az új szín Amy! - mondta nevetve a lány, mire Percynek is leesett, hogy Dan és Junie egész nap csínyeket helyeztek el a ház területén.

- Mintha Edmundék kicsik lennének. - mosolyodott el halványan Poszeidón fia.

Dan és Junie a nappaliba értek, Amyvel a nyomukban. A következő pillanatban Sven robogott le a lépcsőn, a nyomában egy labrador méretű fémből készült pókkal.

- Dan ez nem vicces! - ordította teli torokból a srác.

- Pontosan ezért nem bízok Héphaisztosz találmányaiban. - bólogatott Percy. - Még egy hiányzik.

A fém pók beért a nappaliba, mire Amy teljesen lefagyott.

- P-P-P-PÓK! - visított fel és hátrált egészen a bútorig.

A pók hirtelen nyálka szerű anyagot lőtt ki a szájából, ami elől Sven még sikeresen lekapta a fejét, Amyvel ellentétben, aki teljesen beleragadt a trutyiba.

- FÚJ! EZ UNDI! - próbálta leszedni magáról, de csak egyre jobban beleragadt.

Dan és Junie vigyorogva álltak a kert felé vezető ajtó előtt egymás mellett. Összenéztek, majd Junie felemelte a kezét és háromtól elkezdett vissza számolni az ujjain. Amint elért a nullához, egy újabb kiáltás rázta meg a házat, majd dobogások zaja verődött vissza a falakról.

- Junie! Dan! Mit csináltatok?! - kiabálta a lány, ahogy berontott a nappaliba. A pókot megpillantva viszont menten behúzta a kézi féket. - Mi a... - meredt a robotra.

- Vigyázz! - kiáltotta Amy.

Carmen megpördült, mire a bicskája, amit még Junie fejéhez vágott lebegve célba vette. Éppen sikerült oldalra ugrania az penge elől.

- Junie! Dan! Ez nem vicces! - sprintelt el a pók elől Sven, majd hirtelen megjelent sztűgiai kardja a kezében, de a robot egy nyálka adagot kilőve kitépte a kezéből a fegyvert.

Aelin a hasát fogta a nevetéstől, míg Percy hökkenten pislogott. Azért Peter, Susan, Edmund, Ingrid és Lucy nem csináltak ilyet. Dan és Junie vigyorogva összeütötték az öklüket. Ezt követően Junie kinyújtotta előre a kezét, míg Dan a szájába tette az ujjait és élesen füttyentett. A bicska Junie kezébe repült, a fiú csak végig húzta rajta a mutató ujját, mire a mágia eltűnt róla és visszaváltozott egyszerű fegyverré. A fém pók boldogan futott oda Danhez, a fiú kutya módjára megsimogatta bronzból készült fejét. A lény szemei kattogva pislogtak a gazdájára.

- Ügyi voltál! Ki az ügyes pókocska? Te vagy bizony! - mondogatta Dan, mire a a pók még lelkesebben kezdett el kattogni.

Sven megbotránkozva nézte a jelenetet. Amy még mindig a nyálkával küzdött, teljesen megfeledkezve lila színű hajáról, míg Carmen csak tátott szájjal meredt a kisöccsére.

- Menjél szépen alukálni a szobámba, rendben van? - engedte el a pókot, mire az vissza rohant az emelet irányába.

A két fiú csak vigyorogva meredt a nővéreikre és Svenre.

- Így fenyegess meg nővérkém. - mondta mosolyogva Junie. - Szép volt, Jackson.

- Nem rossz mágikus képesség, Cortez. - ütötték össze ismét az öklüket.

- Ezt elteszem. - tette zsebre a bicskát a fiú. - Hozzám nőtt.

Széles mosollyal indultak el az emelet felé. Sven, Amy és Carmen köpni nyelni nem tudott. A két srác csak a második lépcsőfoknál állt meg. Dan áthajolt a korlát fölött.

- Aelin van kedved videó játékozni?

A szőkeség, csak az idősebb tesókra pillantott, majd a két fiúra, akik akár ikertestvérek is lehettek volna fekete hajukkal és tenger zöld szemükkel.

- Aha. - sétált a fiúkhoz, majd halkabban folytatta. - Jól kicsesztetek velük.

- Erre valók a kisöcsik. - felelte kórusban a két srác.

~~~

Másnap késő délután már az egyik Londoni hotelben voltak. Aelin remegett. Így november elejére az időjárás úgy döntött, hogy 180 fokos fordulatot vesz és mindenkitől téli kabátot követel. Junie hangosan tüsszentve cammogott be a hotel ajtaján, amelynek nappalijában már Annie Beckendorf várta a Jacksonokat.

- Sokáig tartott. - jegyezte meg, miközben megigazította bundás kabátját. - Nem fagytok meg?

- Maga szerint? - tüsszentett még egyet Junie.

Annie csak halványan elmosolyodott és elindult kifelé. Egy limuzin parkolt a hotel előtt. A sofőr kinyitotta az ajtót a hölgy előtt, majd amikor Annie a Jacksonokkal egyetembe beszállt visszament a helyére és elindult a Buckingham palota felé.

- Mondom mit csináltok és mit nem csináltok. - kezdte a nő, majd összevont szemöldökkel meredt Amyre. - Miért van lila csík a hajadban?

Amy csak egy ferde pillantást vetett az öccsére.

- Testvér csíny. - felelte egy vállrándítás közepette.

- Oké... Szóval beviszlek titeket a palota területére, de nem száltok ki a kocsiból velem. A sofőr a garázsba fog parkolni, ahol a teherautóim bennük a ruhákkal, az öltöztetőkkel, sminkesekkel és modellekkel már elkezdtek készülődni, kipakolni, de még egy furgont várnak, mert addig a fodrászok nem kezdhetnek el semmit sem. Ennek a furgonnak a szállítmányát fogjátok ti felvinni, mint gyakornokok és suli project feladatban részvevők. Felhozzátok a cuccokat és onnan magatokra vagytok utalva. Értve?

A Jacksonok összenéztek, majd helyeslően bólintottak.

Pár percen belül megérkeztek a Buckingham palotába, ahol nyomban megnyitották előttük a kapukat. Annie Beckendorf a főbejárat előtt szállt ki a kocsiból, ahol a királynő széles mosollyal az arcán várta már.

A kocsi ajtaja nyomban becsukódott és tovább hajtott a sofőr a garázs irányába. Amikor megálltak kiszálltak a kocsiból. Rögtön megpillantották a kipakoló embereket.

- Meg kell hagyni... - szólalt meg Sven. - Annie jól kitervelte, pedig nem néztem ki ezt az Aphrosokból.

- Ha muszáj tudnak ravaszok lenni. - jutott erre a következtetésre Aelin.

Becsatlakoztak a pakolókhoz és se perc alatt benn voltak a palotában. Amy és Carmen összenéztek, ahogy vissza emlékeztek arra, hogy legutóbb milyen körülmények között voltak itt, amikor még a kulcshajsza elkezdődött és hogyan távoztak... Egymás kezéből kitépve a kulcshoz vezető nyomot.

- Sok minden megváltozott. - mondta Carmen.

- Túl sok minden, de jó értelemben. - egészítette ki mosolyogva Amy.

- Lépjünk akcióba. - húzta ki magát Aelin.

Carmen és Junie megérintették a karórájukat, amiből egy hologramkép ugrott fel, rajta a Buckingham palota alaprajzával. Dan gondolkodva meredt a tervrajzra, hamar kiszúrták hol van az a szoba, ahol a koronázási ékszereket szokták karbantartani.

- Mikor viszik vissza a Towerbe? - tudakolta Dan.

- Egy óra múlva. - felelte Carmen.

A szoba felé indultak a folyosón, ügyelve arra, hogy semmilyen őrbe ne botoljanak bele, ami időnként elég nehéz volt, de szerencsére a legtöbben Annie divatbemutatójára, és még inkább a hercegnőre figyeltek. Kivéve Svent és Amyt, akik leragadtak a falak, freskók, szobrok, mennyezet és karzatok szemlélése mellett.

- Vadonatúj, mégis annyira régi...Tipikus 19. századi bútorok. - mondta áhítattal a hangjában Sven.

- Nem lehetne, hogy mondjuk előbb megszerezzük a gyémántot, aztán megyünk át turistába? - kérdezte kicsit bunkón Aelin.

- Pártolom! - emelte fel a kezét Carmen, de Sven és Amy elkezdték kielemezni a falon látható képeket, belemenve III. György uralkodásába. - Ez mindig így megy?!

- Mindig. - bólintott nagyot Aelin.

- És azt mondják, hogy mindig én keverem a bajt, pedig ha nem állnának le nézelődni, lehet hogy nem kerülnénk bajba! - vágta rá Dan.

- Ugyan már Dan, mikor tudjuk kiélvezni a... - kezdte Sven.

- Bármikor. Szabadon látogatható, alig 3 hónapja voltunk itt! - csattant fel a tolvaj.

- Sose jutunk el odáig... - vette ki a kabátja zsebéből a hamisítványt Junie és kezdte el feldobálni a levegőbe.

- Megnézhetem? - kapta el nyomban a gyémántot Dan, mielőtt az Junie kezében landolt volna és már ki is vette a zsebéből az ékkő nagyítóját, de előtte szem magasságba emelte. - Ránézésre meg se mondanám, hogy hamisítvány, jó ez 3d-s nyomtató, lehet csinálok egyet, megkönnyítené a lopásaimat. - emelte fel a nagyító elé. - Azért így máris látszik...

- Csak idő nyerésre kell. - felelte a fiú, miközben kivette Dan kezéből a másolatot és vissza süllyesztette a zsebébe. - Amúgy... Mit tudunk erről a gyémántról?

- Elvekben férfi kézben átkozott. - vágta rá Sven.

- Már megint egy átkozott holmi?! - csattant fel enyhén Dan, miközben Carmen két oldalról közre fogta Svent és Amyt és rángatni kezdte ket a karjuknál fogva a karbantartó szoba felé.

- Igen, de mivel férfiről beszél, így csak én nem foghatom meg. - folytatta a beszédet Sven.

- Mi? - kérdezte kórusban Dan és Junie. - De hát mi is fiúk vagyunk!

- Pontosan. Fiúk, nem férfiak. - biccentett helyeslően Amy.

- Ezt nem értem. - vágta rá Dan.

- Én se. - helyeselt Junie. - Attól még nemileg nincs különbség.

- De hormonálisan viszont igen sok. - köszörülte meg a torkát Carmen. - Lényeg. Dan kicseréli az ékkövet, Aelin és Sven pedig árnyékutazással haza visz minket. És... - torpant meg az ajtó előtt, odabent ugyanis hangokat hallott. - Van benn valaki...

- Mondjuk a korona takarítója? - kérdezte gúnyos hangon Aelin.

- Sss! Nem hallok semmit.

- Mert elhallgatott? - tudakolta vigyorogva Aelin, mire Sven elkapta a húga vállát, mielőtt még Carmen egy kést hajított volna felé.

Junie hirtelen bújt át a nővére karja alatt és nyitotta ki résnyire az ajtót. Egy fickó nekik háttal állt és elmélyülten a koronával foglalatoskodott. Junie azonnal visszacsukta az ajtót.

- Más út kell. - mondta suttogva.

A gyerekek elhúzott szájjal egymásra néztek, kivéve Dant, aki meredten bámulta az egyik könyvespolcot és a mellette lévő falat.

- Ötletek? - kérdezte Aelin.

- Megvárjuk, amíg kijön? - kérdezte Junie, mire Carmen egy lesújtó pillantást küldött felé. - Most mért?

- Ha végez, akkor vissza viszi a koronát a helyére! - mondta a lány.

- Mi lenne, ha ketté válnánk? Egy csoport eltereli az őr figyelmét, míg a másik megszerzi a kulcsot. - vetette fel Amy. - Szokásos turista, elhagytuk a szüleinket figura.

- Bukó. - húzta el a száját most Junie. - A turistákat az esemény miatt nem engedték ma be.

- Akkor azt mondjuk, hogy Anniehez tartozunk. - felelte Aelin.

- Persze, hogy amikor eltűnik a gyémánt az egészet a nyakába zúdítsuk és ő vigye el helyettünk a balhét? - kérdezte gúnyos hangon Amy. - Így nem kéne kicseszni vele.

- Amúgy sincs jó véleménnyel a Jacksonokról... - rándította meg a vállát Carmen. - Szerintem ennyi belefér.

Amy a szemeivel egy tőrt állított képzeletben Carmenbe a mondat hallatán.

- Szerintem nem kell sem Annie, sem más. - szólalt meg hirtelen Dan, miközben megérintette a szemben lévő falat. - Ezek csúszás nyomok. Itt vagy egy szekrény volt, ami ugyanakkora, mint ez a könyvespolc. csak valamikor áthelyezték, vagy... - meredt a könyvekre, majd sorba elkezdte kihúzni őket.

- Titkos ajtó! - vidult fel Aelin és Junie és nyomban elkezdek segíteni Dannek.

Egyszer csak a polc kattant egyet, majd balra csúszott a falon, mögötte pedig egy titkos járat nyílt meg. Dan menten bevetette magát a járatba, maga mellett Junieval, aki az óráján nézte, nagyjából hol lehetnek. A nyomukban Aelinnel.

- Hé! Várjatok már! - iramodtak utánuk a nagyobb tesók.

A kicsik feljebb mentek egy szintet. Junie nehezen azonosította be Dannel, hogy hol lehetnek pontosan. Carmen ugyanúgy az óráját nyomogatta, miközben Amy pislogva meredt a falakra, ahol számok jelentek meg.

- Utánam. - vágtatott előre és vezette őket egészen a korona terméig, ám még minfig a járatban voltak, így semmit sem láttak a sötét falakon kívül. - Valahol biztos van valami...

- Titkos kar? Mint ez? - állt lábujjhegyre Aelin és fogott meg egy falból kiálló fülszerűséget, majd elrántotta jobbra, mire egy kis ablakon át fény hatolt be a járatba.

- Bingó! - vigyorodott el Sven és sétált a húga mellé, miközben végig mérte a terepet. - Három ajtó. A falak alapján pedig kell lennie egy titkos járatnak közvetlenül... jobb oldalt az ajtó mellett, az viszonylag közel helyezkedik el a bejárati ajtóhoz is. Dan mennyi idő kell kicserélni a köveket?

A fiú elhúzott szájjal neki dőlt a falnak.

- Ha nincs totálisan beleragadva két perc, maximum öt. - felelte a srác.

- Figyelem elterelés akkor is kell. - jegyezte meg Junie, miközben Dan kezébe nyomta a hamisítványt.

Amy közelebb ment a réshez és végig mérte a helyet, aztán megállapodott a pillantása Aelinen.

- A démonjaid mennyire értenek a... kísértéshez? - kérdezte.

Aelin arcára csak gonosz mosoly ült ki, majd végig mérte a helyiséget, lehunyta a szemét, és szavakat kezdett formálni az ajkaival. Amikor kinyitotta a szemét egy pillanatra a szeme fehérjéje is feketévé változott, a szoba pedig megremegett. A villany vibrálni kezdett. A benn lévő férfi értetlenül a csillárra kapta a fejét. Egy pillanat erejéig minden normális volt, ám amikor a férfi vissza nézett a koronára, az egész szoba sötétségbe borult.

Pengék hasították át a levegőt, a férfi ijedtében felkiáltott. Puffanások hallatszottak, egy váza ripityára tört, a dísznövény a sarokban felborult. Félhomály uralkodott el a teremben. A szekrények és a vitrinek életre keltek, folyamatosan remegtek. Időnként a szekrény ajtó barázdákat kezdett kialakítani, bennük arcok formálódtak meg.

A férfi annyira megijedt, hogy megfeledkezve a feladatától hátrálni kezdett kifelé a teremből, de a hátával neki ütközött a vitrinnek, amiből karok nyúltak ki. A férfi felkiáltott és sikítva kimenekült a szobából.

Dan kilőtte magát egészen a titkos ajtóig Aelinnel a nyomában, majd bevetették magukat a szobába. A fiú egyből a koronához lépett, elismerő füttyentés hagyta el a száját.

- Ha ezt lenyúlnám... - morfondírozott.

- Koh-i-noor gyémánt, gyerünk. - maradt a közelében a lány.

Dan előkapta a zsebéből a cuccait és óvatosan megvizsgálta a kő elhelyezkedését. Ahogy a többi ékkővel és arannyal kapcsolatot alkot. Elkezdte kilazítani a gyémántot az őt körbe ölelő ezüstös keretből.

- Három perc. - mondta teljesen higgadtan Aelinnek.

A lány elhúzta a száját és csak az ajtóhoz lépett, hogy hallja ha jönnek az őrök, mert a férfi biztosan riasztotta a társait a paranormális jelenséget illetően.

Dan fürgén dolgozott. Aelin figyelte, ahogy a kezei magabiztosan mozognak, majd egyszer csak a bal tenyerébe csúszott az ékkő. Dan a zsebébe süllyesztette és a hamisítványt elkezdte visszatenni a helyére. Hiába dolgozott fürgén, a rögzítést nem bírta megcsinálni olyan szintűre, mint az eredeti esetében.

- Megvan. - vette ki a zsebéből az ékövet.

- Szuper. - mosolyodott el Aelin. - Add a ke...

Az ajtó kinyílt. Aelin magában káromkodott, nem lehetnek ennyire pechesek! Gyorsan lendült előre és kapta el Dan kezét, nem várta meg, az őr hangját, csak árnyékutazott.

A palota mellett lévő kertben bukkantak fel, egyenesen a sár kellős közepén.

- Aelin! - csattant fel hangosan Dan. - Miért pont a sárba?! - kezdett el feltápászkodni.

- De én nem is a palota kertet adtam meg... - kezdte a magyarázkodást, de valaki félbeszakította.

- Hé! Ti! Ide tilos bejönni! - kiáltotta egy férfi a palota főbejárata felől.

- Mi van ma?! - rejtette villám gyorsan a zsebébe a követ Dan. - Pechesek napja?! Hogyan csesszünk ki velem?!

A két gyerek összenézett.

- A gyémánt balszerencsét hozz a fiúkra... - mormogta Aelin. - Add ide, vagy nem jutunk ki vele!

Dan csak a férfi felé pillantott, majd gyorsan a zsebébe nyúlt és Aelin kezébe nyomta a követ, aki a dzsekije belső zsebébe rakta. Aelin arcára zavarodottság ült ki, ahogy visszafordult a fiú felé.

- Jól vagy? - kérdezte tőle gyanakvóan Dan, miközben az arcát méregette.

- Persze! - jelent meg egy széles mosoly a lány száján, de nem akármilyen mosoly. Dan még sose látott Aelin szemében ennyi vidámságot és örömöt.

- Hogy kerültetek ide? - lépett hozzájuk egy piros kabátot viselő férfi, a fején pont úgy nézett ki a fekete sapka, mintha egy méhkast nyomtak volna a fejére.

- Csak felakartuk köszönteni a hercegnőt! - mondta teljes természetességgel Aelin. - Ez egy nagyon nagy öröm a királyi család számára és mivel a hercegnő velem egy idős szerettem volna jó kívánságaimmal részesíteni, hiszen a 13... nem egy mindennapi kor. Onnan válik kamasszá az ember lánya.

Dan összevont szemöldökkel pillantott a még mindig mosolygó Aelinre. Honnan jött ez a süket duma? Ezt tuti nem veszi be! Kész, ennyi, mehetnek a várbörtönbe... Van egyáltalán még olyan? Az őr arcára viszont egy elnéző mosoly ült ki.

- Ez kedves gondolat tőled, így most az egyszer eltekintek tőle. Kikísérlek titeket, hol vannak a szüleitek?

Aelin válaszolt neki valamit, de Dan nem hallotta. Lemaradt ott, hogy bekajálta az őr a szöveget és, hogy Aelin... kedves volt... Egy vadidegennel!

A férfi egészen a környező metró megállóig kísérte őket, majd visszament a posztjára.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Dan.

- Micsoda?

- Ez a nyalizós duma a...

- Dan! - kiáltotta integetve Amy.

A fiú hamar kiszúrta a többieket is.

- Végre megvagy! - mondta Amy mosolyogva. - De hol van Aelin?

- Itt van mellettem... - fordult balra, de a lány eltűnt. - Volt... Itt volt mellettem.

Sven és Amy egy aggodalmas pillantást váltott.

- Ez a kulcs... ugye nem olyan, mint a viszály aranyalmája? - kérdezte gyanakvó hangon Dan.

- Öhm... Most arról a viszály almájáról van szó? - tudakolta Carmen.

- Igen. Az egyik kulcs, előhozza önmagunk legrosszabb énjét... Kicsit... - kereste a szavakat Sven.

- Bekattantunk tőle. - segített neki Amy. - Nem hinném, hogy két kulcsnak azonos lenne a hatása.

- Akkor mégis hol van Aelin?! - csattant fel kicsit Dan, mire Junie megkocogtatta a vállát, majd egyenesen a park játszótere felé bőgött, ahol rengeteg 12 éves formájú gyerek ült.

A gyerekek lassan indultak el a halandók felé, akik gitároztak és énekeltek. A Jackson kölykök teljesen lefagytak, ahogy megpillantották az egyik gitározó fiú mellett Aelint, közvetlenül egy másik ült a szőkeség balján. A döbbenet oka nem az volt, hogy Aelin szociális életet élt, hanem hogy énekeltek.

- Aelin? - ejtette ki óvatosan a húga nevét Sven. - Mit csinálsz?

- Énekelek! - válaszolta a lány sugárzó mosollyal az arcán. - Nem stimmeltek a hangok, így felajánlottam, hogy segítek, hiszen nincs is jobb dolog, mint segíteni másoknak!

Sven szemei fennakadtak, Dan tátott szájjal meredt a lányra, Junie csak váltott egy gyors pillantást Carmennel, míg Amy nyelt egyet.

- Jól érzed magad? - kérdezte ismételten Sven.

- Soha jobban! - felelte Aelin, majd felpattant a fiú mellől. - Nézd mit kaptam Jacobtól - mutatott Sven felé egy prospektust. - Az árvaházba önkénteseket keresnek, akik korrepetálhatják a kicsiket. Szerintem te nagyon jó lennél benne meg Amy is. Segítenünk kell a kis árváknak, hiszen az egyik legszebb dolog segíteni másokon!

- Ez bekattant. - mondta ki hangosan a véleményét Dan.

- Nála van a... az? - suttogta Amy.

- Igen... - biccentett Dan. - És totálisan bekattant. Ez rosszabb, mint az alma!

- Húgi... Miért akarnál... - kezdte összevont szemöldökkel, értetlen tekintettel Sven.

- Mert muszáj! - mosolygott még mindig. - Ők nem olyanok, mint mi! Nekünk dédapával szerencsénk volt. Nekem itt vagy te. Mindig velem voltál, ha valami baj történt, ahogy dédapa is! De nekik... Nekik nincs ekkora mázlijuk. Ezzel megkönnyíthetnénk a dolgukat! És...

- Ki ne mond harmadjára is, hogy segíteni másoknak... - könyörgött szinte Carmen.

Aelin összezavarodott egy pillanatra. - És... Sven nem érzem jól magam... - rázta meg a fejét.

- Gyere! - kapta el a lány karját a fiú és rángatta el a gyerekek közül.

A társaság egészen a sikátorig vonszolta Aelint, majd onnan árnyékutaztak vissza Percy rezidenciájára.

- Mennyi minden van itt... - mérte végig a falakat Aelin. - Simán el lehetne adni a felét és odaadni a szegényeknek a befolyt összeget... Nincs is ennyi luxus cikkre szükségünk! Hálát kéne adnunk azért, amink van és megosztani másokkal, hogy segítsünk...

- Ne, ki ne mond! - csattant fel Carmen.

- Nincs is ennyi luxus cikkre szükségünk? - meredt a kislányra Amy. - Jó... Tuti a kulcs hatása alatt van!

- Elvekbe nőkre nincs hatással... - emlékeztette a vöröst Sven.

- Ja, ez is tuti valami olyan süket duma, mint a fiúkra nincs hatással csak férfiakra... - forgatta meg a szemeit Dan és kezdett el kibújni saras kabátjából.

- Empatikussá teszi a csajokat? - tippelt Junie.

- Inkább őrült hála adóvá és segítőkésszé... - fintorgott Carmen.

Amíg a többiek vitatkozásba kezdtek Aelin megfordult és egyenesen a konyha felé sietett, ahol Percy ült. A kislány előkapott egy edényt, majd kivett pár darab tojást a hűtőből. Percy összevont szemöldökkel követte a mozdulatait.

- Aelin. Mit csinálsz? - mondta ki hangosan is a gondolatait.

- Sütit sütök! Dan nagyon morcos és azt akarom, hogy jobb kedve legyen. A maradékot meg lehet elviszem az árváknak, hiszen jó dolog másoknak segíteni!

Percy pislantott párat, majd amikor a lány már a lisztnél tartott felállt a helyéről.

- De te... Nem is tudsz... - a lány felkapta a tojásokat és elkezdte szét választania tojás fehérjéjét a sárgájától. - Jó... Ez nagyon... Fura...

Percy hökkenten sétált ki a konyhából, ahol kiszúrta a vitázó unokáit. Roham tempóban lépett oda hozzájuk.

- Bocsi, hogy megzavarom a vitát, de... Aelin nagyon furán viselkedik. - mondta.

- Már megint hová lett?! - kapkodta a fejét Dan.

- A konyhában van, épp sütit süt. Nem is tudtam, hogy tud sütni!

- Mert nem tud. - vágta rá Sven. - Felfogja gyújtani a... Más is érez... - szimatolt a levegőbe. - Csoki szagot?

Egy hangos pittyogás hangzott, ahogy a sütő lejárt. Percy teljesen biztos volt benne, hogy ennyi idő alatt képtelenség sütit sütni, vagy legalábbis az anyjának sose ment, de még Annabethnek sem!

Aelin egy piros színű kötényben sétált ki, kezében egy tálcával rajta egy csomó csokis keksszel és forrócsokival és mályvacukorral. Hozzá egy hatalmas mosoly ült a száján.

- Forrócsoki és süti! Ki ne maradjon a mályvacukor! - tette le az asztalra. - Készítek egy adagot az árváknak is! - megrázta a fejét hirtelen. - Furán érzem magam.... Megyek még sütit sütni! - ugrálva ment vissza a kis konyhába és közben hangosan énekelt egy disney zenét.

Dan nyála azonnal összefutott a szájában, ahogy visszaemlékezett a 19 éves Aelin finom süteményeire a Bázison. Nekiesett az édességeknek.

- Nem félsz, hogy mérgezett? - kérdezte Junie.

- Megszállta valami... Angyal, úgyhogy tuti nem az! - vágta rá Dan. - Ez isteni...

- Honnan szerzett... Piros kötényt? Nincs is piros kötényünk! - akadt meg Percy.

- Csak a piros kötény zavar? - kérdezte gúnyosan Amy. - Lehet el kéne venni tőle a gyémántot...

- NE! - csattant fel nyomban Sven, mire mindenki kérdőn meredt rá. - Utoljára... Utoljára... Öt évesen szökdécselt és énekelt disney dalokat... Csak egy kicsit hadd maradjon nála még. Így annyira... - jelent meg valami fátyolosan az arcán. - Olyan mint rég... a szüleink halála előtt.

Percy felkapott egy sütit és megkóstolta, majd elkerekedett szemekkel meredt az édességre.

- Ez nagyon finom!

- Ugye? - kérdezte teli szájjal Dan, majd Junie is vett egyet.

Ahogy a három srác neki esett nagyjából a felét meg is ették.

- Ebből kéne még... - osztotta meg az észrevételét Junie.

Amy csak felsóhajtott.

- Egy óra. - mondta. - De utána elvesszük tőle a gyémántot, mielőtt még azt is odaajándékozza másnak.

- Köszi! - ölelte meg Amyt Sven és már rohant is mosolyogva a húga felé.

Amy csak halványan elmosolyodott.

- Apa, Selma és Ingrid? - kérdezte hirtelen, ahogy rájött, hogy tegnap óta nem látta egyiküket sem.

- Még Egyiptomba. Selma meg... Asszem moziba ment?

- Moziba?! - kérdezte értetlenül Dan. - Minek megy egy ex démon moziba?

- Filmet nézni? - vetette fel Junie. - Nézünk filmet amúgy?

- Oké!

Amy csak összenézett Carmennel és tökéletesen kiolvasták egymás tekintetéből, hogy mit gondol a másik. Azt, hogy a kistestvéreik semmilyen mértékben sem nevezhetők normálisnak.

~~~

Edmund és Ingrid késő este értek haza. Mindketten kimerültek voltak, mint akik 24 órája semmit sem aludtak, mert ez így is volt.

- Minek kellett nekik a bejáratot módosítani?! - rogyott le a kanapéra Ed.

- Talán mert mindig mindenki átjutott rajta? - kérdezte gúnyos hangon Ingrid. - De legalább bejutottunk! Pláne, hogy téged azért nem látnak szívesen, mert mindig Apokalipszist indítasz el és kifosztod a kincseiket.

- Te meg elárultad őket! - vágott vissza azonnal Edmund.

- Természetesen! Kronosznak dolgoztam!

- Ha már Kronosz... - hajolt előre Ed, mire Ingrid szemei elkerekedtek.

- Nem! Nem! - rázta meg a fejét hevesen és lépett hátra a testvérétől. - Izzy mániákusan azt hiszi, hogy Kronoszt nem vágtam darabokra, hanem elrejtettem és él... és...

- És ez teljességgel így is van. Igen? - biccentett Ed.

Ingridben megakadt a szó.

- De... Mégis... Honnan tudjátok?! - csattant fel és vágta le magát az ikertestvére mellé. - Olyan jól elrejtettem! Észre se vettétek, hogy csak mágiát használtam, hogy úgy tűnjön, mintha meghalt volna!

Ed csak megszorította a húga vállát, mire a két tenger zöld szempár találkozott. Rég látta Ingridet ennyire döbbentnek és jól tudta, hogy miért. Ha ők tudják... Akkor az istenek is megtudhatják néhány éven belül...

- Dan, Aelin, Junie, Nathaniel és Lin pontosan hét év múlva visszafognak utazni a jövőből. - mondta ki. - Elkövetünk egy nagyon nagy hibát családi szinten, amit megpróbálnak helyre hozni a kulcshajsza alatt. Nyugi, nem a kulcshajsza az... Az... Jó célt szolgál, bármennyire hihetetlennek hangzik is. Jelenleg a Bázison tartózkodnak, velük voltam egy ideig... És Izzy is így találkozott velük. Kronosz juttatta őket vissza. A pontos körülményekbe nem avattak be...

Ingrid az ikertestvérét bámulta. Próbálta megemészteni a hallottakat.

- A... 18 éves fiam... Itt van a jövőből és a Bázison tartózkodik? - ejtette ki a szavakat, úgy mintha Edmund minimum becsavarodott volna.

- Igen. Ügyes kém lett, ha ez megnyugtat. - mosolyodott el a férfi.

- És a te... - folytatta Ingrid. - Fiad is...

- Igen. Még mindig utál és... Frusztrálóan... Úgy gondolkodik bizonyos dolgokban, mint...

- Hall?

- Én.

Ingrid most már tényleg azt hitte, hogy Edmund becsavarodott. Nem ez lett volna az első eset, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. Hallie halála alatt végig így viselkedett, de ez... Túl nagy képtelenségnek tűnt. Még Edmundnak sincs ekkora fantáziája.

- Persze nem mindig. Zömében valahol Hall és köztem van. De... A fontos dolgok... Ott... Néha átvált.

Csend állt be közéjük.

- Akkor... Egy ideig kerüljem el a Bázist? - kérdezte Ingrid.

- Jó lenne. Bár nem lesz nehéz, amúgy sem szívleled. Mi legyen Apóphisszal?

Ingrid gondterhelten meredt maga elé. Amikor értesítették az egyiptomi mágusokat az esetről megriadtak, ami azt illeti nem is kicsit. Igaza volt Ingridnek. Percyék idejében történt ehhez hasonló eset, Sadie és Carter Kane-el.

- Fogalmam sincs. - suttogta maga elé. - Évek óta nem született egyes vagy kettes mágus... Én nem tudom kiszedni belőle, de... Senki se.

Edmund nyelt egyet.

- Van valaki. - mondta hirtelen. - Csak... Ő pont a Bázison van... De talán Yuit eléred és kitudja hozni Zoya Royalt, Merlin és Morgana leszármazottja, első rendű boszi. Még tanulja, hogy kell az erejét használni, de... talán az instrukcióiddal... Menni fog neki.

- Muszáj kiszedni belőle... Mért nem szólt nekem? - kapta Edmund irányába a fejét, mire a férfi csak megvonta a vállát.

- Talán... Azért amit Amy mondott. Mert mindig csak... Lecseszed őt.

- Jót akarok neki! - támadott vissza a nő.

- Ne emeld fel a hangod. Nem támadlak, tudom, hogy mit akarsz, de... - siklott a pillantása az emelet felé, ahol feltételezte, hogy a gyerekei tartózkodnak.

Edmundnak a fia járt a fejében. A 11 éves kisfiú, aki mindig rosszaságban töri a fejét, kiskapukat keres és használ ki, majd a 18 éves Dan jutott eszébe. Az a kész férfi, akivé a fia válni fog majd. Halványan elmosolyodott. Legalább úgy védi az övéit, mint ahogy ő védte gyerekként a csapatát, úgy használja a tudását és a tűz erejét, mint Hall. Bátran harcol, nem kitervezve mindent, hanem vakmerően, spontán, ahogy Hall és Percy szokott, ha tervez viszont olyan kísérteties részleteséggel megy bele mindenbe, mint amikor Hall szerelt, Annabeth tervrajzokat készített, ő pedig terveket eszelt ki Susannel. Lint pedig... úgy óvja mindentől, hogy azt még Aphrodité is biztosan figyelemmel kíséri, jobban vigyáz rá, mint ő valaha is Hallre.

Lehunyta a szemét, ahogy a gondolatai Amyre terelődtek, hogy mennyire rettegett, amikor őt is majdnem elveszítette. A lánya nem akarta őt beavatni, ha Percy nem lett volna elég szemfüles, akkor már lehet a lánya... halott lenne. Neki kellett volna figyelnie rájuk. Yui esetében is. Nem Yuinak, neki sosem szabadott volna terelgetnie Amyt és Dant.

A kép szinte azonnal megjelent a szemei előtt. Az ahogy Dan átölelte a nővérét, majd Yui az ölébe húzta őt és dajkálta. Mintha nem is a nővére, hanem inkább az anyja lenne, mert az is volt. Yui figyelt rájuk helyette.

- Néha nem az kell nekik, hogy megvédjük őket... - monda ki óvatosan Ed. - Hogy féltsük őket, csak az, hogy... - nedvesítette meg az ajkait és rémlett fel előtte az apja és az anyja, Percy és Annabeth, sose tartották őket vissza. - Engedjük, hogy maguk jöjjenek rá a helyes útra és találják meg a helyüket a világban.

- Az veszélyes és... - szólalt meg halkan Ingrid.

- Félvérek - vágott közbe Ed. - Sose fogjuk tudni megvédeni őket, hiába akarjuk, vagy nem akarjuk. Ez az ő életük, mi csak... terelgetni tudjuk, már aki hajlandó rá... - nyelt egyet, de a torkában lévő csomó nem akart eltűnni.

- Bred is mindig valami ilyesmit magyaráz...

Ed felkuncogott. - Hát. Úgy néz ki van, amit egy Apollón vér jobban ért, mint az Athénésok. Szar dolog a szülőség.

- Nem... Csak... Más... - dörzsölte meg a halántékát Ingrid. - Teljesen más. Szörnyet ölni egyszerűbb, mint aggódni értük. Azért akartam, hogy belépjenek az ügynökségbe, mert akkor megtanulják mit rejt a világ. Jól tudják, de... Keresik a veszélyt. Felelőtlenek.

- Mért, mi mások vagyunk? Hányszor vágsz neki a világnak nyomokat keresni, szörnyeket ölni és én hány sírboltba megyek be, ahol lépten nyomon csapdák találhatóak? Sőt. A szüleink hányszor bírtak ellen állni egy kaland feliratú táblának?

Ingrid csak kényszeredetten elmosolyodott.

- Azért... Ők kicsit mások. Félistenek. Ténylegesen istenszülővel rendelkeznek, nekünk nagyszüleink, Juniéknak dédszüleik istenek.

- Más megmérettetéseik vannak. Én így mondanám. Sven januárban lesz 16... Sam és Jane pedig áprilisban. Mi ilyen idősen megmentettük az Olimposzt ők meg kulcsokra vadásznak.

Ingrid komoran bólintott.

- Ha már Sam és Jane... - nyelt egyet. - Nem hajlandóak beszélni velünk. Azt se tudjuk hol voltak ennyi ideig, hogy tűntek el... és...

- Én segíthetek.

A kis konyhából egy szőke folt sétált ki. Edmund összevonta a szemöldökét, ahogy meglátta, hogy Aelin széles mosollyal feléjük tart. Egy tálcát tett le a dohányzó asztalra, amiben ugyanúgy sütemények voltak, mint a fél órával ezelőttin is, amit Percy, Junie és Dan falt fel. De nem ez volt a döbbenetük fő oka.

Aelinen egy rózsaszínű póló volt.

- Aelin jól érzed magad? És mégis mióta tudsz... - kezdte Ingrid, de Ed mosolyogva már magába is tömött egy sütit, majd olyan fejet vágott, mintha Elíziumba került volna. - Te meg mered enni?

- A másiké irtó finom... Ugyanannyira, mint ez.

- Sam és Jane egy Cartosz nevű dimenzióban tartózkodtak. - mondta széles mosollyal az arcán Aelin. - Forró csokit?

- Van az is? - csillantak fel Edmund szemei.

- Persze! Hozzak neked?

- Igen! Mért kedves velem? - kapta a fejét Ingridre.

- Nem tudom, milyen másik dimenzióban?!

- Cartoszban. Hét dimenzió van. - Sven mosolyogva hozta ki a forró csokikat.

- Nem kellett volna segítened. - jegyezte meg kedves hangon Aelin.

- Nem fáradság. - vonta meg a vállát a srác, miután letette azokat is az asztalra. - Cartoszban volt egy kulcs, valahogy eljutottak oda, azért nem találtátok meg. De ezek szerint visszatértek?

Edmund menten rávetette magát a forró csokira, míg Ingrid felvont szemöldökkel figyelte az Angelokat.

- Igen és... Kitalálom... - sóhajtotta. - Elhoztátok a Koh-i-noori gyémántot és Aelinnél van.

- Igen! Imádom! Olyan cuki és aranyos, és kedves! - ölelte meg a testvérét Sven.

- Hosszú távon azért ne legyen nála.

- Huszonkét perc és Amy elveszi tőle. - húzta el a száját a fiú. - Úgyhogy még van huszonkét percem kiélvezni! Mire jutottatok Apóphisszal?

A két felnőtt elkomorodott.

- Semmi jó? - folytatta a kérdezősködést a fiú.

- Nem egyszerű eset... - felelte Ingrid. - Egy kicsit sem... De vannak lehetőségeink, csak... csak...

Edmund megszorította Ingrid kezét. Rég látta a testvérét bármiért is ennyire aggódni. Ha ideges inkább dühöngeni szokott, most viszont... Kilátásnak találta a helyzetet és úgy érezte megvannak kötve a kezei, hogy semmit sem tehet.

Edmund közelebb csúszott az ikertestvéréhez és szorosan átölelte a derekánál. Ingrid a vállára döntötte a fejét.

- Ez nagyon nagy falat lesz... - suttogta a nő.

- Megoldjátok.

- Nagyon remélem.

~~~

A Bázis éjszaka csendes volt, mindenki az igazak álmát aludta kivéve Yuit. A lány a szobájában, a vonalas telefon mellett ült. Az elmúlt néhány napban többször megpróbálta elérni telefonon és Írisz üzenet segítségével Aaront. A fiú egyszer sem válaszolt a hívására. Az Írisz üzenet minduntalan elterelődött valamilyen másik irányba, mint a régi telefonközpontok idején, ahol még átirányították a hívásokat.

Yui átöltözött edzős ruhájába és elhagyta a szobáját. Muszáj volt valahogy kiszellőztetnie a fejét. Ez egyszerűen túl sok volt neki. Hayden meghalt. Aaron pedig... magára hagyta, amikor a legjobban szüksége lenne rá, akkor hagyta egyedül őt.

Az alsó szintek felé indult, de nem bírta megállni, hogy ne álljon meg az öccse szobája előtt. Olyan halkan nyitott be, ahogy csak tudott, de nem zárta be maga mögött az ajtót.

Dan szorosan Linhez bújt. A testük szinte egybe olvadt, pedig csak aludtak. Az öccse átkarolta Lin derekát, a lány pedig a mellkasán nyugtatta a fejét.

Yui szívébe irigység mart, pláne amikor kiszúrta a gyűrűt Lin ujján. Lassan elmosolyodott, ahogy felrémlett előtte a jelenet, Aphrodité szavai. Teljesen megértette miért kedveli Dant, mi az amint szeret benne. A legtöbb hőssel ellentétben, akik csak kihasználták a lányokat, Dan őszintén szereti Lint, jobban mint a saját életét.

Elhagyta a szobát és folytatta az útját, ám még nem az alsó szintre tartott. Aelinhez és Nathanielhez óvatosabban nyitott be. Aelin a bal oldalán feküdt. A földön és a bútorokon lévő ruhákból azonnal tudta Yui, hogy mit csináltak alvás előtt, de Aelin kivillanó meztelen dereka is eléggé árulkodó jel volt. Mögötte Nathaniel feküdt nagy kifliként. A fiú arca Aelin nyak hajlatában volt.

Yui nagyon jól emlékezett rá, hogy Aelin mit mondott neki, amikor Aaron énekelt a nappaliban, a felvételeket készítve. Gyakorlatilag elültette az ötletet a fejében hogy lefeküdjen Aaronnel, de az okán nem gondolkodott. Tudniuk kell, hogy ez meg történt...

A Jackson lány csak behajtotta maga mögött az ajtót és immár tényleg az edző szintek felé ment. Odalent benyitott az első terembe, de amikor kiszúrta Zoyát és Juniet összevonta a szemöldökét. Azt hitte mindenki alszik már.

- Még egyszer. - sóhajtotta Junie.

- De nem csinál semmit! Ez csak egy toll! - fakadt ki a lány.

- Mit csináltok? - sétált beljebb a helyiségbe egészen a két kamaszig.

- Szenvedünk... Legfőképpen. - húzta el a száját Zoya Royal.

Yui szemei a tollra tévedtek. Megannyi féle színű és fajta papír hevert a lány és Junie előtt, rajtuk különféle mondatok és szavak voltak. Yui pillantása Juniera tévedt.

- Hogy működött nálatok ez a toll? - kérdezte.

Junie csak megrántotta a vállát.

- Az a baj... Hogy mi sose használtuk. Mi a kulcshajsza végén elkértük tőled, alig akartad odaadni. De sose láttunk használni, csak annyit tudtunk, hogy odaadtad Zoyának, de... ha találkoztunk vele ő sem használta. Nem tudjuk mire jó. Fontos. Ennyit tudunk. - felelte a fiú. - Dan tud róla egy két dolgot, mert Amy beazonosította ezt az ereklyét, de... engem nem avatott be.

Zoya és Yui egymásra néztek, majd a tollra. Fogalmuk sem volt róla mire jó, hiába írtak vele.

- Miket próbáltál eddig? - kérdezte Yui.

- Írtam random szavakat, varászigéket, valamikor miközben írtam hangosan mondtam, valamikor utána olvastam fel. Mindent próbáltam, amire egy toll használható! - mondta idegesen a lány.

- Megnézhetem? - nyújtotta ki a kezét Junie.

Zoya egy sóhaj kíséretében a fiú kezébe nyomta. Junie csak megforgatta az ujjai között, majd a szemei lassan elkerekedtek. A füléhez emelte a fából készült pennát és lehunyta a szemeit.

- Mi az? - faggatta Yui.

- Suttog. - mondta halkan Junie.

- A nevemet mondja. Hallottam már én is. - nyelt egyet Zoya. - De nem tudom miért.

Junie hirtelen nyitotta ki a szemeit és meredt rá a lányra.

- Persze... Már értem miért akarta Dan, hogy megtaláljátok, úgy ahogy nálunk... - kapott az órájához a fiú és lépett be rajta keresztül a Bázis wifijére.

A kereső hologram kijelzője jelent meg a fiú előtt, majd villámgyorsan beleírt valamit, olyan gyorsan hogy Zoya kibetűzni sem tudta. A képernyőn ugyanaz a toll bukkant fel, mint ami Zoya kezében volt.

- Ez nem csak egy toll. - mosolyodott el lassan a fiú.

Zoya csak a sorokat olvasta, majd az ajkába harapott.

- Ez Shakespeare pennája volt, aki az én ősöm és egyben... Mágus volt. - mondta.

- Ez egy varázspálca, egy jogar, amivel Shakespeare a verseit írta... - értette meg a lényeget Yui. - Varázslattal átitatott drámákat játszott a színháza... Emiatt lett híres... Varázslat van a szavai mögött. - összevonta a szemöldökét egy pillanatra. - És ezt le is írta az egyik Szonettjében... - a szeme előtt szavak úsztak, régi emlékek gyermekkorából. - "Jelen vagy múlt többé nem érdekel, Mert pennád s amit látunk, hazudik, S mindent folytonos röptöd súlyt s emel. De fogadom, s ez így lesz mindig: én hű leszek s győzök kaszád erején."

- Legyőzi a halált, azzal hogy mindenki ismerni fogja a műveit... - ugrottak fel Zoya szemei.

Yui viszont folytatta. Ezeken nőtt fel. Ezeket olvasta minden egyes nap és most mégis alig jött elő, mintha soha nem is látta volna ezeket a sorokat.

- "Kór ínség lakja a pennát, amely semmi dicsfénnyel nem emeli tárgyát, de aki rólad csak azt mondja el, hogy te te vagy, már örök glóriát ád. Másolja csak, mi beléd íratott, s ne rontsa meg természetes derűd: Szellemét oly képmás hirdeti, hogy ámulat lesz stílusa mindenütt. Te szép áldásod átokkal tetézed: Dicsvágy, dicsfényed rontja a dicséret!"

- Shakespeare minél inkább elhírhedt... annál inkább útban lett Anglia királyi családja számára és... nem csak számukra... - nyelt egyet Zoya.

- A mágusok és az istenek. - biccentett Yui. - "Múzsa, tedd tiszted: megtanít e penna, hogy úgy fesd s úgy őrizd meg, amilyen ma." - suttogta tovább a szavakat, amik magába foglalták a toll történetét. - Viszont ha ez a toll valójában egy varázspálca... Nem fogjuk tudni használni, mert a Léhvonalak túl gyengék.

Zoya csak elhúzta a száját és a kezébe vette a varázstárgyat. Az örökségét. Az anyja járt a fejében. Vajon tudta, hogy létezik? És a Könyvtáros, Mr. Palmer? Az ajkába harapott, most ezt kicsit sem számított. Aggodalmas arccal Yuira pillantott.

- Hogy vagy?

- Pocsékul. - válaszolta a lány.

- Talán beszélned kéne vele... - vetette fel a boszi.

- Nem feszi fel a mobilját és az Írisz üzeneteket pedig átirányítja.

- Akkor... Keresd fel. - tanácsolta Zoya.

- Elkísérünk ha akarod. - kontrázott rá Junie, mire Yui halkan felsóhajtott.

Lehet tényleg ez lenne a legjobb ötlet, úgyis hétvége lesz. A színművészetin olyankor vannak a nagy bulik és az annál is nagyobb színpadi produkciók, karaoké és így tovább. Aaron már csak ezért sem hagyná ki, meg alapból... Csajozási lehetőség, azt mindig kihasználja a fiú.

- Nem illek oda. - felelte végül, ezzel megpróbálva elterelni a témát, de Zoya egy lesújtó pillantást küldött felé.

- A sajnáltatás és telefon hívások talán jobb megoldások?

Yui vágott egy fintort.

- Kihasználtam. Megijedt és... - kereste a szavakat, miközben csak az egymásnak tett ígéretük járt a gondolataiban és az üzenete. - Valamit tud, amit... én nem. Megérzett valamit. - simította hátra az egyik hajtincsét.

- Zoyának lehet igaza van. - vetette fel Junie is.

Yui a fiúra kapta a tekintetét.

- Mi történt nálatok köztem és Aaron között?

- Ez idő tájt?

- Igen.

Junie vett egy mély levegőt, miközben a vállait megemelte.

- Sose mondtad el, így nem tudjuk. - felelte elhúzott szájjal.

- De Aaron a barátom volt nálatok igaz? Dan megmutatta, hogy Aaron mennyire kiakadt, amikor megtudta, hogy meghaltam. Ez... Csak átmeneti.

- Gondolom. - vakarta meg a könyökhajlatát Junie.

- Csak ennyit tudsz mondani?!

- Nem tudjuk mi történt! Tudod, hogy igazat mondok! Mi csak az... - nyelte le a mondat végét. - Mi csak az eredményt tudjuk. Hogy mi a vége. Az utat nem!

- Mért mi a vége?

- Yui... - sóhajtotta lehunyt szemmel Junie. - Tudod jól, hogy nem mondhatom el!

- Bocs... - mormogta a lány.

Zoya megérintette Yui kézfejét és kicsit megsimította.

- Aaron... Nem olyan, mint Hayden. Ő tűrt. Aaron nem tűr, ha valamit megérez, valamit ami zavarja, akkor az ellen szól. - mondta halk, kedves hangon. Yui nem értette mire gondol. - Ha valamit meg nem tud kezelni, vagy úgy érzi... Sok neki. Akkor inkább kihátrál. Engem tudott kezelni, így nekem csak szólt, hogy két alkalom és ámen. De te... Átírtad a játékszabályait. Mindent. - emlékeztette a lányt, sötét szemeiben a mágia parázslani kezdett. - Neki... Ez sok és te nem vagy az a lány, aki tűri az ellenállást. Így egy esélye maradt. Elmenekült előled és talán nem is fog visszajönni, ha nem teszel valamit.

Yui kezdte kapizsgálni, hogy Zoya hová akar kilyukadni. Juniera nézett, aki várakozva méregette őt. Ha elveszíti Aaront... Azt nem bírná ki, pláne nem Hayden halála után.

- Holnap vacsi után meglátogatjuk Aaron kampuszát. - döntötte el végül.