Hallie elővette a zsebéből Hanket és a kormányra tette. 

- Hank ébresztő! - a kis lény pók karjai megrázkódtak, majd gép szemét Halliere emelte. - Örülök kis barátom, hogy látlak. Csatlakozz rá a műholdakra és keresd meg ezt a lányt. - mutatta meg neki Yui képét. 

Hank lefuttatott egy szkennelést, majd felcsatlakozott a műholdra. Hologramos kijelzőn pedig megmutatta Hallnek, hol van Yui. 

Hall döbbenten pislogott. Hogy juthatott el ilyen gyorsan a városba? Váltott a kuplungon, majd felgyorsította a kocsit 100-ra. 

~~~

Yui csak futott, fogalma sem volt miért szökött ki, de megijedt. A lába felverte maga mögött a port, mire észbe kapott a városban volt. Tátott szájjal bámult végig a hatalmas villákon és családi házakon. Hagyta, hogy a lába vigye. A legtöbb üzlet kirakata előtt megállt. Mosolyogva nézegette a ruhákat, a játékokat, mindent. Aztán megpillantott egy könyves boltot, egy antikváriumot. Átsétált a zebrán és belépett az üzletbe. Mosolyogva mérte végig a hatalmas könyves polcokat. Élvezte a régi könyvek illatát. A pult mögött egy nő ült. Fekete haja és fehér bőre hasonló kontrasztot alkotott, mint Izzynél, de idősebb volt a lánynál. Egy két helyen furcsa fehéres, kicsit áttetsző csík volt a hajában. Egyszer csak megdermedt és felnézett a könyvből amit a kezében tartott. 

Yui döbbenten bámult bele misztikus íriszébe. Olyan volt mint egy macskáé, vegyítve valami mással. De nem tudta megmondani mivel. 

- Szia. - mosolygott kedvesen Yuira. - Hol vannak a szüleid? 

Yui pislogott egyet, de azonnal kapcsolt. - Anyukámnak el kellett ugrani a szomszédos boltba, de azt mondta jöjjek be ide addig körülnézni és majd bejön értem. 

A nő biccentett. - Akkor nézz csak körül. Tudsz egyáltalán olvasni? 

- Persze, hogy tudok. - felelte Yui. - Nagyon szeretek olvasni. 

A hátsó sorok felé vette az irányt. Meglepődött, hogy a legtöbb könyvet ismeri és már olvasta. Ennyi könyvet vett volna csak miatta az anyja? De azért volt jó pár ismeretlen történetet is látni. Faust, Robinson Crusoe, Gulliver utazása, Az Üvöltő Szelek és még sok más. A szeme sarkából megpillantott egy fekete függönyt. Kíváncsian odasétált és belesett mögé. Rengeteg pók háló és annál is több pók lepte be a helyiséget. Elkerekedett szemekkel hátrébb ugrott és feldöntött egy halom könyvet, ami az egyik sor elé volt letéve. 

- Jól vagy? - sétált hozzá a nő. 

- Persze... - pillantott a függönyre, majd a nőre. A haját bámulta, a benne lévő csíkokat. - Megbotlottam. Sajnos mennem kell. Anyukám írt, hogy kint vár. - mosolygott nyugodtan a boltosra, majd elhaladt mellette. 

Már kezdett megnyugodni, hogy tévedett, amikor a nő elkapta a karját. Az arca furcsán kezdett elváltozni. 

Yui próbálta kirántani a nő kezei közül a karját. 

- Nem, nem. - változott meg a nő hangja. - Nem menekülsz félvér. 

Yui ujjai felszikráztak, majd a tenyerét a nő kezéhez nyomta. A nő felkiáltott és elengedte Yuit. A bőre elkezdett bevörösödni ahol a kiskölyök megégette. Yui végig futott a soron a kijárat felé. De az ajtón több száz pók mászott fel. Hátra pillantott, a nő már teljesen átváltozott. 

- Arakhné.. - suttogta. 

A következő sorra eset a pillantása, ahol a fantasy felirat állt. Elmosolyodott, van egy terve. Felállt a polc szélére és levett egy könyvet, amit jól ismert. Az anyja vagy 20-szor kivette a kezéből, hogy ez nem való neki. Hiszen egy pszichopata 15 éves fiú a főszereplője, akinek saját rabló bandája van. A Tövisek Hercegét magához szorítva ugrott le a polcról. 

Arakhné a polc végében állt. Mosolygott. Könnyű zsákmányra lelt. De a szaga zavarta. Olyan erős benne a félvér illat, mint a Nagy Triász kölykökben, nem. Erősebb. A szimata eddig sosem csalt. A zsákmánya hátrálni kezdett, a mellkasához szorította a könyvet. Athéné vére. Tisztán érzi, érzi mióta belépett az üzletbe. De valami más is bujkál a háttérben. Megindult a kicsi felé. A kislány az egyik könyves polcig hátrált. Mielőtt a csápjaival elérhette volna egy félvérhez képest, túl gyorsan elugrott előle. A polcnak csapódott, ami nekidőlt egyenesen a mögötte lévőnek.

Yui amint meglátta a kb. fél méteres rést a két polc között, ami egy háromszöget zárt be a talajjal, bebújt és hátra kúszott, hogy a szörny ne érje el. Kinyitotta a könyvet és elkezdte keresni... a mészárlás jelenetet... hangosan elkezdte olvasni, miközben a nő a könyveket dobálta arrébb, hogy hozzá férjen a gyerekhez. Aztán fegyverek csattanását hallotta. Abbahagyta az olvasást és az ajtóhoz közelebb eső kijárathoz kúszott. Amint kiért A Tövisek Hercegét és az embereit látta harcolni. Kicsit megilletődve bámulta, ahogy Jorg darabokra vágja a szörnyet, az emberei, a Testvériség ünnepelni kezdett. De ő csak a helyet bámulta, majd rápillantott. A ruházatát mérte végig először. 

- Miért hord egy kislány nadrágot? - kérdezte inkább magától mint tőle. - Hol vagyunk? - ezt már biztosan Yuitól kérdezte. 

- Nem ismeritek ezt a világot. - felelte Yui. - Ti nem ide tartoztok. - mutatta meg a könyvet a fiúnak. 

A fiú szeme elkerekedett. 

- Varázslat... Boszorkányság! - ijedt meg egy 4 éves kislánytól a Testvériség. 

Jorg leintette őket és okos, pszichopata szemét Yuiéba mélyesztette. 

- Nem tűnsz boszorkánynak kicsi lány. Mond. Ha mi egy könyv szereplői vagyunk, hogy tudtál minket kiszólítani a könyvből? 

Yui kicsit felsóhajtott. - Magam sem tudom pontosan. 

A fekete férfi Jorghoz lépett. De a kislányhoz beszélt. 

- Vissza tudsz minket küldeni?

- Igen. - bólintott, majd Arakhné íróasztalához lépett, kivett egy papírt a nyomtatóból meg egy tollat a fiókból és írni kezdett. Miután befejezte. Hangosan felolvasta. Jorg és a Testvériség alakja megremegett, majd köddé váltak. Visszakerültek a könyvbe. 

Yui a könyvre nézett. Halványan elmosolyodott és kiment a romba dőlt antikváriumból. Új szemmel nézett végig az embereken. Koncentrálnia kellett, hogy észre vegye, ki mi. Amikor kiszúrta a túloldalon szobrozó két hárpiát Az ellenkező irányba indult el. De a szeme sarkából látta, hogy a szörnyek megérezték a szagát. Kezdte megérteni mért zárta be a villába az anyja... Gyorsított a léptein. Utcáról utcára menekült, fogalma sem volt, melyik utca hová viszi. Kiért a tengerpartra és az első hárpia lecsapott rá. Végig szántott a hátán hegyes karmaival. Ő pedig felsikoltott. A talpa alatt megfagyott a talaj a fájdalomtól. A következő hárpia is megtámadta. Ha legalább lenne nála fegyver, akkor amit megtanult Aediontől hasznosíthatná, de így csak egy céltábla... Kitért a hárpia elől és futásnak eredt. A háta sajgott. Csak a szárnycsapásokat hallotta maga mögött. Az első hárpia fellökte őt. Hasra esett, de azonnal a hátára pördült. A hárpia éppen az arca felé zuhant, felé tartva hatalmas éles karmait. Yui maga elé kapta a kezét, az ujjaiból tűz sercent. Az első hárpia lángra lobbant. Kocsi ajtó csapódását hallotta szemből. A második hárpia a levegőben hátra fordult és ijedt vijjogással menekülőre fogta. De egy tűzgolyó eltalálta és porrá égett. 

Yui felemelte a fejét. Alatta jég lepedő fedte be a füvet. 

- ANYA! - kiáltotta mosolyogva. 

Hallie döbbent volt. Látta mit csinált az első hárpiával a lánya. Ráadásul, most ahogy a fűben feküdt... a jég... 

- Gyere ide. - húzta fel Yuit, felemelte és magához ölelte. - Ne merészelj még egyszer ilyet csinálni! 

- Már értem mért féltesz. - hajtotta a vállára a fejét. 

- Ha csak a szörnyektől... - felelte Hallie. - Haza megyünk, összecsomagolunk és elutazunk. - ültette be a kocsiba Yuit, majd ő maga is beült a volán mögé. 

- Elutazunk?! Hova? - kötötte be magát Yui. 

- New Yorkba. - válaszolta. - Van egy hely, ahol biztonságban leszel és megtanulod használni az erődet. Egy tábor. 

- A Félvértábor?

Hall elképedve hátra fordult. - Te honnan... én nem meséltem...

- De Edmund igen. - vágta rá Yui. 

Hall magába felmordult. Most fogja tudatosan elvinni a táborba Yuit, ahol az apja is tartózkodik. És mindezt önként. 

Otthon gyorsan összecsomagolt Hallie magának és Yuinak is. Yui csendben olvasta az Edmundtól kapott könyvet a nappaliban. Miután Hall végzett szólt Mr. Hymalnak és amint kiértek a reptérre felszálltak a magánrepülőre. Délután öt körül értek a táborba, ahol Kheirón már várt rájuk. 

- Szervusz Hallie. - mosolygott kedvesen a lányra. 

- Szia Kheirón. 

Yui sűrűn pislogva bámulta az előtte álló, félig lovat félig embert. 

- Az a bizonyos Kheirón, aki Akhilleusz tanítója volt?! - kérdezte. 

Keheirón kedvesen felnevetett. - Az alma nem esett messze a fájától. Mintha csak az apját hallanám.

Hall rosszalló pillantást vetett rá. 

- Apukám félvér volt? - csapott le a mondatra Yui, így már érthető a Poszeidón gén. 

- Igen. - morogta Hallie, miközben gyilkos szemekkel méregette Kheirónt. - Most is a Nagy Házban szállásolsz el?

- Már nem vagy táborozó. - felelte szomorúan Kheirón. 

- Tudom... De azt mondtad használhatom a Héphaisztosz bungalót, úgyhogy szavadon foglak! Körbevezetnéd? - pillantott Yuira. 

- Ez csak természetes. - majd a gyerekhez fordult. - Yui Ja... 

- Beckendorf! - szólt közbe Hallie. 

- Yui Beckendorf. - alkalmazkodott a kentaur. - Mennyire ismered jól a görög mitológiát? - indult el Yuival az oldalán a bungalók felé. 

Hallie nézte, ahogy a lánya lelkesen távozik. Ő már nem is emlékszik arra a napra, amikor az Apja először a táborba hozta. De arra nagyon jól emlékezett, hogy amikor 4 évesen Edmundot a táborba hozta mennyire volt döbbent és hitetlen a fiú. Felvitte a cuccokat a Nagy Házba. Majd felnyitotta a bőröndjét és kivette belőle a tábori pólóját. Kibújt a felsőjéből és felvette a narancssárga ruhadarabot. 

- Újra itt vagyok... - suttogta, majd nevetésben tőrt ki. 

Gyerekesen kifutott a szobából, majd a Nagy Házból, elszáguldott az eperültetvények mellett. 

- Szia Hall! Látom jó kedved van! - kiáltotta neki az eperföldről egy fiú. 

- Ha tudnád mennyire Josh! - mikor utoljára látta a fiút ő vezette körbe 17 évesen, és még csak 10 éves volt akkor a Déméter kölyök. 

A bungalók felé rohant. Egyenesen Héphaisztosz bungalójába, nem törődött a táborozókkal és egyenesen a lifthez lépett. Beszállt a liftbe és megnyomta a 9-es gombot. Amint kinyílt az ajtó kiviharzott a folyosóra és egyenesen a végébe tartott. Többen is szóltak hozzá, de ő nem figyelt rájuk, csak amikor egy srác megérintette a vállát. 

- Te ki vagy? - kérdezte. 

- A volt bungaló vezető. - felelte Hall és már le is rázta a válláról a kezét. Egy ajtó elé lépett és a kód felé nyúlt. 

- Én nem próbálnám. Senki se tudja mi van mögötte és senki se tudja mi a kód. 

Hall gúnyos mosollyal a 15-16 éves fiúra nézett, majd beütötte a kódját. Mind a 30 számjegyet. Az ajtó pedig kinyílt. 

- Ez az én szobám. - mosolygott a srácra. - A nevem Hallie Beckendorf és egészen négy évvel ezelőttig én voltam a 9-es bungaló főnöke. 

- Hallie Beckendorf?! - kerekedett el a fiú szeme. - A tűz örököse? Aki képes sárkánnyá változni? A Beckendorf cég vezérigazgatója? 

- Személyes zöldfülű. - mondta majd belerúgott az ajtóba. 

Amint becsukta maga mögött. Mosolyogva ugrott bele az ágyába. Minden a helyén volt, a tervrajzok, még a szennyes is ott volt ahol hagyta. Te jó ég el kéne pakolnia. Felkelt az ágyból és elégedetten lépett a félbe hagyott munkáihoz. A tervrajzos füzetét kezdte el lapozgatni a legtöbbet már régen tovább fejlesztette. De volt egy két ötlet amit totálisan elfelejtett. A kardokat alaposan megnézte. Mióta a céget átvette egyáltalán nem is kovácsolt kardokat és tőröket. Ahogy lapozgatta a füzetet valami kicsúszott a lapok közül. Egy fénykép volt az. A kép 16 éves korában készült. Edmund szorosan átölelte hátulról a derekát a képen. Halványan elmosolyodott és megfordította a fotót. Kis híján elsírta magát amikor elolvasta a hátuljára írt három szót. A képet ledobta az asztalra és kifelé indult, de az utolsó pillanatban visszafordult és a far zsebébe süllyesztette. Kilépve a bungalóból az Aréna felé vette az irányt.

Az Arénában Edmund tartotta a kiképzést. Gúnyos mosolyát alig bírta elrejteni. A régebbi táborozók azonnal felismerték őt a lelátóról és mosolyogva intettek neki. 

Edmund a kisebb hang zavarra abbahagyta a gyerekek vizslatását és a lelátóra pillantott. Hallie pár táborozóval beszélgetett. Edmund fogadni mert volna, hogy máris a hibákat sorolja és a gyenge pontokat. De felötlött benne a gyanú, hogy mégis mit keres itt Hall... és ha Hall itt van, akkor Yui is. 

~~~

CSATT.

Ingrid feje oldalra bicsaklott, az ajkából és az orrából vér fojt. Felemelte a fejét és sötét rideg szemekkel Iranára nézett. A szájában felgyülemlett vért a nő lába elé köpte. Irana arcára gúnyos mosoly ült ki. 

- Mennyi verést akarsz még? - kérdezte oroszul. - Egyszerű kérdéseket tettem fel ügynök. Kiknek dolgozol? Miért törtél be a házamba? Mit kerestél? 

Ingrid nyugodt tekintettel bámult a nő szemébe. Használhatná az erejét, de a sarokban lévő Gregorio, akinek a fejéhez továbbra is egy pisztolyt szegeztek megakadályozta a tett végre hajtásában. A karjai a szék hátuljához voltak kötözve. Az orosz ügynökség főhadiszállásán voltak. 

Irana rárivallt az Ingrid mellett álló őrre, mire az megint arcon csapta a lányt. 

- Kezdem unni a játékot Ingrid Jackson. - morogta a nő, benyúlt a kosztümje zsebébe és a pisztolyát Ingridre szegezte. - Kiknek dolgozol? Ki bérelt fel?

- Senki. Egyéni ötlet volt. - felelte oroszul Ingrid. 

Irana felemelt egy aktát és Ingrid elé emelte. A lány a képeket nézte. Ő volt rajtuk. Az OSV-be, amikor bement, valaki lefotózta. 

- OSV. - mondta Irana. - Az egyik spiclink küldte be tegnap a fotót. Beismered kiknek dolgozol, vagy én derítem ki. De azt megfogod bánni. 

- Ha jól tudod a kémjeidtől, hogy az OSV-nek és a hazámnak dolgozok, miért akarod az én számból hallani?

- Mert míg mi oroszuk nyíltan kezeljük ki áll az ügynökök hátterében, addig a spanyolok és az amerikaiak titkolják. Nekem a munkaadóid neve kell. 

- Ha elmondom megölsz.

- Ha nem mondod el a férfit fogom. - vágta rá türelmetlenül a nő. - Mit mondtál el nekik? Milyen orosz állam titkokat adtál a kezükbe?

Ingrid hallgatott. Irana megelégelte a csendet, kibiztosította a fegyvert és úgy lőtt, hogy a golyó súrolja Ingrid karját. 

- Beszélj! Vagy a következő a jobb lábadba megy. 

- Nem tudom milyen állam titkokról beszélsz. - felelte Ingrid. 

- Nekem ne játszd itt az agyad. Miért kutakodtál az irodámban?! Mit kerestél?! És, ami még fontosabb mit találtál?! 

- Semmit. Miután Gregorio furcsa dolgot tapasztalt nálatok ideje korán el kellett hagynom az irodádat. 

- Sose tudtál jól hazudni. - felemelte a fegyverét és Gregoriora szegezte. - Háromig számolok, ha nem mondod el az igazat kinyírom. 

- Mért hiszed, hogy számít nekem az élete? - mosolyodott el magabiztosan Ingrid. - Ő csak egy férfi. Egy ügynök. 

- Egy.

Gregorio nem tudott oroszul, de annyit értett, hogy nagy bajban vannak. A kezein bilincs volt, de már 5 perce feltörte a zárat egy kis tolvaj kulccsal. Csak az adandó alkalomra várt. 

- Kettő. 

Ingrid és Gregorio összenézett. Gregorio alig láthatóan megrázta a fejét, hogy ne merészeljen köpni. 

- Három. - a fegyver elsült. 

Ingrid elkapta a tekintetét, míg Gregorio elkapta a mellette álló ügynök pisztolyt fogó karját és maga elé rántotta. A férfi felordított, amikor a golyó a mellkasába csapódott. Ingrid Gregoriora pillantott, aki az ügynököt használta pajzsként. Ingrid a meghökkent Iranára nézett. A szék lábával eltalálta a mellette lévő ügynököt. Gregorio felvette a férfi kezéből a pisztolyt és Irana stukkerére lőtt. A fegyver csöve szét robbant a nő kezében. 

- Lelőni őket! - kiáltotta Irana. 

- Ingrid! 

A lány azonnal ledermesztette az összes ügynököt, majd a fegyvereiket egymásra irányította és meghúzta a ravaszt. Az emberek holtan zuhantak a földre. Gregorio Ingridhez sietett és kioldotta a kezét. Irana elővette a tőrét és Ingridre támadt. A lány elkapta a karját és a térdével gyomor szájon rúgta. Enyhe szúrást érzett az oldalában, de nem törődött vele. A levegőből vizet nyert ki, majd lefagyasztotta Irana lábát. 

- Nyomás. - fogta meg a kezét Gregorionak és rángatta a bázis leszállópályája felé. 

A férfi észre sem vette, hogy a lány az oldalára szorítja a kezét. Gregorio felemelte a fegyverét, de Ingrid sorra fordította egymás ellen a közelükben tartózkodó ügynököket. Egy helikopterhez futottak. 

- Vezetsz? - kérdezte az Árész kölyök. 

- Vezess te. - ült be a helikopterbe. 

Gregorio sietősen bekapcsolta a műszereket, majd felemelkedett a földről. Ingrid egyenletesen lélegzett, de az érzékei tompultak, túl sok embert fordított egymás ellen így nem tudja magát meggyógyítani, túl fáradt... 

- Hová menjünk? - szólalt meg a határtól nem messze Gregorio. 

- Mennyi idő míg Londonba érünk? - suttogta erőtlenül. 

Gregorio Ingridre pillantott. Főleg a kezére, ami a saját vérétől fénylett. 

- Mire odaérnénk elvéreznél. - felelte erőltetett higgadtsággal, de ha aggódik mindig kicsit összevonja a szemöldökét. 

- Akkor hová? - dőlt neki az ablaknak Ingrid. 

- Van egy ötletem. Tarts ki. 

- Remélem nem olyan mint az előző... - suttogta, majd a lehunyta a szemét és elvesztette az eszméletét. 

Remélem tetszett. Aki szorított nekem a vizsgára, annak köszönöm szépen jól sikerült :D