Nagyjából 7-11 naponta lesznek részek mostantól egészen nyár végéig, hogy pontosan hová esik, az attól függ milyen tempóba tudok részt javítani nyári gyakorlat mellett. Mindenkinek jó szórakozást kívánok! Véleményeteket várom commentben.

Kilyan Jane szobájában sétált idegesen az ágy előtt. A lány az ágyán ült és próbált kitalálni valami megnyugtató dolgot, de semmi sem jutott eszébe. 

Az őrök még Kilyan szobájában voltak. Elszállították a merénylőtt a börtönbe és bilincsbe verték, amint felébred a kapitány két emberével elkezdi kifaggatni miért akarta megölni Kilyant. 

Kifelé menet a kapitány elkapta Jane karját, nem kicsit örült, hogy a lány Kilyan szobájában tartózkodott. Megbeszélték, hogy reggel lebonyolítanak egy sürgős megbeszélést az őrség megkettőzéséről és, hogy a tornyot kívülről hogyan lehetne rendesen bevédeni. Jane tartott tőle, hogy ez egy nehezen megoldható feladat lesz. Az se értették, hogy juthatott be a férfi. A torony nagyon magas, hatalmasabb mint az egész palota és a tégla megkopik ugyan az időjárástól, de nem lehet rajta még csákánnyal sem felmászni... Ennek a férfinak mégis sikerült. 

Bernit dada kisebb sokkot kapott, amikor nem sokkal az őrök után felbukkant ő is, mert a hírek eljutottak hozzá. Olyan hálálkodást vágott le Janenek, hogy a lány már kezdett zavarba jönni, hiszen mégis csak... Ha nem jött volna az a merénylő az ösztönei nagy valószínűséggel egészen addig vezették volna, pontosabban nem állították volna meg, hogy lefeküdt volna Kilyannal. 

A fejében visszhangzott Kilyan mondata... Zeusz és a szexuális vágy... Tényleg vágyott rá. Az volt számára az ijesztő. 

Annak ellenére, hogy Kilyant maximálisan elítélte, amiért korábban parancsszóra vihetett bármilyen lányt az ágyba és vele is megpróbálta... Most ő szó nélkül odaadta volna magát neki. Sőt saját akaratából, saját döntéséből, hiszen bármikor leállíthatta volna Kilyant, megadta neki a lehetőséget. 

Próbálta elképzelni most mit csinálna, ha ugyanaz a helyzet kialakulna. Ha Kilyan megint fölé tornyosulna. Abban a minutumban a gerincén végig futott az energia, az ujjai vége enyhén szikráztak, miközben meg kellett ráznia a fejét.

Hiába. A teste elárulta.

Jane tekintete visszasiklott Kilyanra, aki még mindig ideges volt. A lány kimászott az ágyból és amikor Kilyan elé ért elkapta a karját és finoman egészen a válláig csúsztatta a kezét. 

Kilyan szemei az övébe kapaszkodtak. Zavarodott volt, és ijedt. 

- Nincs baj. Már minden rendben. Elkaptuk. - mondta halkan Jane.

- Tudom... de nem értem. Mit csináltam rosszul? - meredt a lányra.

- Hogy érted?

- Nem akkor szoktak megölni valakit, ha rosszat tett? Én... Próbálok segíteni a népemnek, a legjobb módon, ahogy tőlem telik. Erre valaki megakar ölni? Miért?

Jane próbálta összeszedni a gondolatait, de az ő világában... A Földön egy félvérre bármikor rátámadhatnak, pusztán azért mert félvér, mert a felmenői azok akik. Nem kell több indok egy szörnynek. Az istenek pedig minden olyan személytől inkább megszabadulnak, aki veszélyt jelent rájuk. Azon csodálkozott, hogy a családja, a Jacksonok és az Angelok, hogy élhetnek még egyáltalán, mért nem nyírták ki őket? Mondjuk lehet megpróbálták, csak ők nem tudnak róla...

- Nem tettél semmi rosszat. - szedte össze magát Jane és húzta magával Kilyant.

- De akkor mégis miért...

Helyett foglaltak az ágyon. Kilyan nem fejezte be a mondatot. Jane csak most szúrta ki mennyire csalódott, mintha tényleg az ő hibájából lett volna mindez. Csak itt gondolta végig, hogy Kilyanból... Annak ellenére, hogy lehetne egy elkényeztetett herceg is, már pedig mikor megismerte még az volt. De amint az anyja meghalt... Hihetetlen empátiát mutatott közel mindenki iránt... Kivéve Alidát. 

- Nem a te hibád. - fogta meg a fiú kezét, a tenyerével a fiúéba simult. - Az embereknek nem kell ok, hogy valakit megakarjanak ölni. 

- A királyuk vagyok...

- Az nem számít. Az ő szemükben nem egy fiú, vagy egy férfi vagy, vagy egy király. Hanem a hatalom. A hatalom veszélyes, mert az ember azt érzi valami elnyomja, valaminek kötelessége behódolni, engedelmeskednie az akaratának a sajátját félre rakva. 

- De én nem akarom őket kényszeríteni. Azon dolgozom több hete, hogy a jogaikat kiszélesítsem és... - kapkodta a tekintetét mindenfelé a szobában. 

- Ezt ők nem tudják. - fordította a másik kezével Kilyan arcát maga felé. - Ők annyit látnak... Hogy folyamatosan a tanácsosaiddal egyeztetsz, hogy készülsz valamire. De nem tudják, hogy az a valami mit takar. Félniük kell, vagy örülniük és a kettő közül a félelmük az erősebb. Ha valaki fél... - nyelt egyet, ahogy a szemei előtt egy régi emlék jelent meg, Yui, amint mindenhol... vér borította, amikor Aelin rávette őket, hogy hozzák ki Irana börtönéből és egy pillanatig... nem hitték el, hogy az a lány Yui - Az megváltozik. Kivetkőzik önmagából és olyat tesz, amit normál esetben sose tenne meg. Elvakul, nem hallgat a józan eszére. 

Kilyan nem szólalt meg, csak Jane szavait gondolta végig.

- Lehet... hogy le kéne mondani a bált. Egy merénylet sosem magán akció. - folytatta tovább Jane, amikor beletörődött, hogy Kilyan nem akar megszólalni. - Ez még csak a kezdet és szerintem ezt a kapitány is sejti. Jobb lenne, ha nem engednénk be a népedet, amikor nem tudjuk ki állhat az ügy mögött és...

- Nem. A bált megtartjuk. - mondta határozott hangon Kilyan. 

- Tessék?! - csattant fel kicsit Jane. - Valaki megpróbált megölni!

- Nem hiszem, hogy a népem tenne ilyet... Ha pedig mégis, akkor a bál tökéletes alkalom, hogy megmutassam a szándékaimat. 

- Kill...

- Már döntöttem. - kapta a tekintetét a lányra, mire Jane elhallgatott.

Kilyan képes volt arra, hogy egyetlen pillantásával az emberekbe fojtsa a szót. Nem úgy, mint a családja, nem úgy, mint ő Sammel szemben. Ő dacos szellemű és önfejű. Yui ravaszsággal teszi meg, Edmund a tudásával. Ingrid a vérszomjával, Aelin a hatalmával. Kilyan magabiztossággal és eleganciával. Jane ezt a királyi vér számlájára írta.

- Nem tartom... - próbálkozott Jane.

- Döntöttem. - vágott a szavába Kilyan. - Ebbe ne akarj meggyőzni, bármi másba hallgatok rád, de nem vagyok hajlandó bezárkózni, mint egy félős nyúl. 

Jane csak kinyitotta a száját, majd be is csukta. 

Kilyan más, mint Sam... Annyira más, mint bárki akit ismer. Őt nem tudja makacssággal vagy ordibálással meggyőzni. Nem uralkodik felette, soha nem is tudna, mert Kilyannak... a vérében van. A nagynénje, Holly Mitchell is megpróbált elmenekülni az uralkodástól, a hatalomtól, most pedig... az Elfeledettek szigetének Kalóz királynője.

Jane csak itt kezdte el megérteni mit is jelenthet a Bejo név, valami olyasmit, mint náluk a Jackson.

- Lezuhanyzom. - engedte el Kilyan kezét és indult el a fürdő felé. 

Hallotta, hogy az ágya rugója megnyikordul. Hátra pillantott. Kilyan szemei halványan fénylettek. 

- Ez ellen nem tudsz harcolni. - mondta Kilyan. - Ilyen vagyok.

- Tudom. De nem szoktam meg, hogy más irányít. - felelte Jane, miközben eltűnt a fürdőben. 

- Azt csinálsz, amit akarsz. - emlékeztette Kilyan.

- Én igen. De Sammel ellentétben... téged nem tudlak befolyásolni.

Kilyan meglepetten nézett Janere, figyelte, ahogy a lány vékony, mégis szálkásan izmos alkata eltűnik a fürdőbe, majd a folyosóra vezető ajtóra pillantott. Amint a zuhanyzó ajtaja becsukódott ő kiment a folyosóra. 

Őrök fésülték át a terepet, folyamatos mozgásba volt mindenki, mintha egy méhkas közepén lenne, melyben mindenki a fészek megóvásán sündörögne. 

Kikerülte az őröket és a rejtekajtóhoz lépett, csak Sam szobájánál ment ki újra a folyosóra. Bekopogott a fiú szobájába. 

Nem sokkal azután, hogy visszatértek döntött úgy a testvérpár, hogy külön szobát akarnak, bennük egy-egy két személyes ággyal. Így kerültek át különböző szárnyakba. Kilyan nem kérdezett rá az okára, mondjuk arra sem 15 éves létükre, úgyhogy fél éven belül betöltik a 16-ot miért alszanak egyáltalán egy szobában. 

Sam nevetve nyitott ajtót. 

- Nyugi már, majd elmagyarázom. - mondta valakinek, majd Kilyanra nézett. - Oh, szia. Hallottam mi történt. Minden rendben? - tárta szélesre előtte az ajtót. 

- Ki a vendéged? - lépett be a szobába Kilyan és pillantott a kanapén ülő Demetriára, aki valami... Eléggé fura dolgot nézegetett. - Szia. Az mi?

- Hali! Janet hol hagytad? Amúgy fogalmam sincs. - forgatta meg a kezében a tárgyat a lány.

- Bemutatom neked a technológia egyik legtutibb dolgát. - vett fel egy ugyanolyan eszközt az asztalról és csettintett Sam, mire valami... lapos, furcsa anyagból készült dolog jelent meg a fiókos szekrény tetején, Kilyant kicsit egy feketére festett ablakra emlékeztette. - Demetria, ez a televízió. Illetve... Olyasmi. Nem az eredti, mert átalakítottam akkumulátorosra, mivel itt nincs konnektor. 

Demetria és Kilyan értetlenül egymásra néztek, majd vissza Samre. 

- Tudom. Nem tudjátok mi az. - sóhajtotta. - Röviden... Hagyjuk. Igen, Kilyan? Mért jöttél? - csettintett egyet, mire minden eltűnt.

- Még mindig imádom az erődet. - bámulta ámult mosollyal immár üres kezeit Demetria.

- Én is a tied. - mosolygott a lányra Sam, majd visszafordult Kilyanhoz. - Igen?

Kilyan csak felváltva nézett hol Samre, hol Demetriára, de végül csak megrázta a fejét és leült a velük szembeni fotelra. 

- Janeről szerettem volna kérdezni. - mondta.

- Hajrá. - termett a kezében egy sütis tányér, mire Demetria szeme felcsillant, azonnal Sam mellé csúszott és elkezdett enni. 

Kilyan pislantott párat.

- Jane, hogy tűri ha... valaki felette áll, irányítás szempontból? - kérdezte.

Sam felhorkant. 

- Jane irányít, hacsak nincs alapos érve hallgatni a másik személyre. - vágta rá Sam beleharapva a sütijébe. - Egyedül... - mormogta teli szájjal. - Az unokatestvérünk tudja befolyásolni. Sven di Angelo. Mért kérded, mit mondtál neki?

- Leakarta mondani a bált és nem hagytam, hogy meggyőzőn. Gyakorlatilag el se mondhatta az ellen érveit. - felelte Kilyan.

Sam vágott egy fintort, majd kiszedett egy gyümölcs darabkát a sütiből. 

- Vigyázz a gyümölcsre. - bökte meg Demetriát a könyökével - Elrontottam, nem is kicsit. - rázta ki a hideg, utána pedig visszafordult Kilyanhoz - A húgom... A maga feje után megy, de ha valaki fontos neki... azt védi. Mindenáron. Nem tudom Svenbe miért bízik meg, mert... Ő nem túl beszédes rokonunk. Sőt... De bizonyos szempontból... Tudsz úgy viselkedni, mint ő, ha igaz, hogy hagyod a nemeseket elmélkedni és te közben csendben gondolkodsz. 

Demetria felvonta a szemöldökét, először Samre nézett, majd Kilyanra, mint aki valamilyen érdekes relikviát talált volna, még ha maga is annak számít.

Kilyan enyhén összevonta a szemöldökét és találkozott a pillantása Demetriával. A lány rámosolygott, miközben előre hajolt és megérintette az alkarját. 

Kilyan azonnal megpillantotta Janet, úgy táncoltak körülötte a hozzá kapcsolatos kérdései, mint amikor a nyitótáncot tanította neki. Pislantott egyet. Várakozva tekintett Demetriára. 

- Csak idő kell nektek. - mondta halkan a lány. - Sok fajta kapcsolat van. Van ahol egy ember dominál, máshol megosztódik ez a szerep, megint máshol örökös a vetélkedés, hogy ki is a domináns fél a kapcsolatban. Ez nem baj. Tudod jól.

- Mit csináljak? - kérdezte a lánytól. 

- Csak hagyd... hogy megtalálja a helyét és légy mellette - terült szét egy kedves mosoly az ajkán, majd elengedte Kilyan kezét és Samre nézett. - HÉ! Én nem is kapok?! - meredt a sütis tálra.

Sam ártatlanul pislogott. 

- Hát egyél és ne csacsogj! -  vágta rá, miközben morcosan ketté törte a kezében lévő sütit és az egyik felét Demetriának adta oda. - Tessék.

- Köszi. - harapott bele a lány.

- Furák vagytok. - rázta meg a fejét Kilyan.

- Mert? - kérdezték kórusban.

- Semmi. Visszamentem Janehez. - tápászkodott fel Kilyan és hagyta el a szobát.

Sam és Demetria csak egymásra nézett, megvonták a vállukat, majd Sam, teremtett még egy tál sütit. 

- Uuu! Gurulni fogunk, ha így haladunk. - kapott le két darabot Demetria. 

- Tekintettel, hogy egy medálba éltél... - mérte végig Demetriát. - Rád fér pár kiló.

Demetria kérdő fejjel meredt Samre, majd megigazította a haját, mire Sam szemei fennakadtak, ahogy a lány csípőjére, combjaira és karjára került némi plusz kiló. Nem túl sok, csak... annyi, hogy ha idősebb lenne féltené Aarontől, vagy Apollóntól. Egyik sem veti meg a jó idomú nőket. 

- Így jobb? - kérdezte gúnyosan a lány.

- Úgy is csinos voltál... - felelte Sam. - Én arra céloztam, hogy magadtól felszedni pár kilót, nem a képességed által. Az egyik te vagy, a másik mesterséges. 

- De hisz... Rajtam van, mint plusz súly, csak megmondom hova kerüljön. 

Sam szeme felcsillant, ahogy beazonosított valamit.

- Elégedetlen vagy a kinézeteddel. - jelentette ki, de olyan meggyőződéssel, hogy Demetria hökkenten meredt rá. 

- Mondtam, hogy van eszed. 

- Eltaláltam?!

- El. - lepődött meg Demetria is. 

- Király! - vigyorodott el. - Tudod mi az a csokoládé? - jelent meg a másik kezében egy csokis tányér. 

Demetria összevont szemöldökkel levett egy kockát, majd a szájába vette. 

- Ne rágd szét, szopogasd. - tanácsolta Sam.

Demetria arca fokozatosan kezdett el csillogni, szinte teljesen elolvadt a szájában uralkodó íz kombinációtól. 

- Ez isteni... - vett még egyet. 

- Ha visszamegyünk a Földre, bemutatlak a pizzának is, azt sose sikerül eltalálnom. - vigyorgott Sam.

- Mért az ki?

- Öhm... étel.

- Akkor nem őt mutatod be inkább nekem? Csak a nyelvtani pontosság végett. - mosolygott ravaszul csillogó szemekkel  a lány.

- Hé! Alig három hete tudsz angolul! - vágta rá.

- És még így is lealázlak. Hát igen, Athéné vér. - söpörte hátra a haját a válláról, amiről Samnek minden eszébe jutott, csak az Athéné vér nem.

Megrázta a fejét és mosolyogva teremtett meg egy újabb süteményt, hogy a lány felfalja. Valami genetikai kód lehet ez az állandó éhség az Aphroditésoknál...

- A Félvértáborban nem esznek ennyit az Aphrodité lányok, mindig jönnek, hogy eltűnik a jó alakjuk, csak egy szeletet eszek. - vékonyította el a hangját Sam, imitálva az Aphrosok általános hangját. 

- Tényleg? Engem mindig megszóltak, hogy miért vagyok ennyire sovány. - vonta meg a vállát. - Nálunk az volt a jó nő, aki csendbe volt és... hogy szoktátok mondani... van rajta fogni való? 

- Van rajta mit fogni. - segítette ki Sam.

- Az! - biccentett Demetria. - Plusz én egy nap minimum négyszer-ötször váltok alakot vagy ruhát. Az alakváltás mindig nagy étvággyal jár.

Sam összevonta a szemöldökét. Ez megmagyarázta a sárkánnyá átváltozni tudó Beckendorf lány örökös étvágyát.

~~~

Jane Jackson kora reggel egyenesen a börtön szintre sietett. Még reggeli előtt találkozott a kapitánnyal, aki röviden elmagyarázta az elfogott férfit illető helyzetet. Jane nem teljesen értette hova akar kilyukadni a kapitány, de annyit felfogott, hogy a fickó semmit nem mondott hajnalban amikor felébredt. 

Nem tudják ki küldte, miért akarta megölni Kilyant, egyáltalán hogy mászott fel a palota falán és jutott be a vár területére. Az egyedüli dolog, amit kitudtak belőle szedni, az volt, hogy Jane-nel akar beszélni. 

- Megpróbáljak kiszedni belőle valamit? - kérdezte a biztonság kedvéért a lány. 

- Amit kitudsz. - felelte tömören a kapitány.

- Csonkítás, fenyegetés, kínzás?

- Csonkítás nem. Másik kettő bármikor.

Jane arcára széles mosoly ült ki, miközben a kulcstartóját késsé alakította. Az alagsorba érve Jane meglepődött, hogy még mélyebbre hatolnak egy csiga lépcsőn lefelé. Jane érezte, hogy a karján feláll a szőr, itt sokkal hidegebb volt, mint bárhol máshol a királyságban. Leginkább a tavak vizéhez tudta hasonlítani a hőfokot. 

Körülbelül két szintet mehettek le, amikor a kapitány az egyik őrnél megállt, váltott vele pár szót és kilépve a folyosóra folytatta a sétát. 

Jane több rabot is látott a cellákban, bár a java része üres volt. Őszintén kíváncsi volt miért közvetlenül a király közelében voltak a rabok, miért nem valahol máshol, de tudta, hogy a katonák miatt ez a legjobban őrzött terület. 

- Miért vannak itt ezek az emberek? - kérdezte halkan Jane felzárkózva a kapitányhoz. 

A férfi elhúzta a száját. 

- Java része adó csalásért. Későn fizettek, lopáson kaptuk őket, vagy ember ölésen. Constance királynő általában az egyik teremben az utóbbi kategóriát felakaszttatta, de Kilyan megtiltotta.

- Miért? - folytatta a faggatózást a lány. 

- Sose volt oda a brutalitásért. - vetett egy sanda pillantást Janere. - Nem olyan, mint te vagy én. Nem hisz a harcokban és, hogy azzal bármit is ellehet érni hosszú távon. 

Jane fejben azonnal megpróbálta összehasonlítani az általa ismert istenekkel Kilyant. A csajozás Apollón, ahogy az íjászat is, az uralkodói stílus... Maximum Poszeidón, de nagyon erőltetetten lehet csak rámondani, a bölcs uralkodás és hogy mennyire figyel Athénés, de nem az a tipikus... Persze, hiszen nem félvér, de attól még fura. Igaza van ebbe Kilyannak, bizonyos szempontból, ugyanúgy az eszes emberekhez vonzódik, mint a testvére Sam.

Valahol a folyosó háromnegyedénél balra kanyarodtak és csak egy fából készült ajtó előtt álltak meg. A kapitány Jane lelkére kötötte, hogy ha baj lenne sikítson, de Jane csak az övébe szúrta a kését és kinyitotta az ajtót. 

A fickó úgy 30-35 közti lehetett arcra, bár nem volt jó színben. A bőre enyhén fekete volt, Jane villámától és erősen égett szagot árasztott magából, mellé egy erőteljes sertés hús aromát, amitől Jane gyomra fordult egyet. Sose kedvelte a disznóhúst...

Fekete félhosszú haja volt, szálkásan izmos felépítésű, arca enyhén borostás lehetett, amíg Jane le nem pörkölte róla a szőrt. Orra enyhén horog alakú. 

Egy székhez volt kikötözve, se a kezeit, se a lábait nem tudta megmozdítani, helyenként vérzett, ami arra utalt, hogy már egy ideje kínozhatták.

- Ki maga és miért akart beszélni velem? - kérdezte Jane. 

- Látni akartam a lányt, Jane Jackson, aki istentől származó képességgel szerelt le. - válaszolta. 

Jane szeme felvillant. Gyanús volt neki ez a fickó és nem csak azért mert Kilyant megakarta ölni, hanem a mondat miatt is. Nem igazán szerette a kémes játszmákat, de annyit tudott Ingridtől, Gregoriotól, Yuitól és Carmentől, hogy minden mondat mögött megbújik valami. 

- Honnan tudja a nevemet? - vonta fel a szemöldökét Jane. - Kilyan király megölése volt a feladata, akkor mégis miért én kellek magának?

- Nem a király volt a célpont. Csak nem bírtam ellen állni a kísértésnek.  - mosolyodott el halvány az ürge. 

Jane meglepetten előre sétált, de nem ért hozzá a fegyveréhez. A fickótól pár méterre állt meg. 

- Akkor ki? 

- Te. - felelte nemes egyszerűséggel a férfi. 

- Ki küldte? 

Jane-nek az első gondolata az volt, hogy egy isten küldte utánuk. Ez a terület kívül esik a hatás körükön, minden ami itt történik az itt is marad, ami annyit tesz... Lehet, hogy a Földön nem akarnák magukra haragítani Zeuszt azzal, hogy Janet kinyírják, de a Harmadik dimenzióban, Cartoszban ez nem így van.

- Eduard herceg... Legalábbis még herceg. - felelte megfontoltan a férfi. - Ami jelenleg miattad van ezen állapotban. 

- Máskor talán ne akarjon mágiával csalni. - vágta rá Jane. - Hogy jutott fel Kilyan szobájához? 

A fickó csak elmosolyodott, mire furcsa energiát érzékelt, az ösztönei szinte megbolondultak a negatív hullámtól, a szőre felállt a karján. A terem remegni kezdett körülötte, azt hitte összeesik. Lehunyta a szemét, miközben a késéhez kapott és egyenesen a férfi torkának nyomta, de még mindig szédült...

A férfi szemeibe bámult. A mosolya szinte lyukat égetett az elméjébe, hirtelen emelte el Jane a fegyvert a nyakától és hasította fel az inge ujját először a bal, majd a jobb karján. Amikor meglátta a szimbólumot, ami minden mágus karján ott van ebbe a dimenzióban, már értette miért van rosszul.

Az ösztönei üvöltöttek. Az elméjét úgy bombázta a fickó kívülről, mintha szét akarná tépni. 

Jane meglendítette a kést és a fickó alkarjába szúrta, de a szeme még mindig vibrált. A fickó nem ordított, tudatosult benne néhány perc után. Elvétette volna, vagy... Csapda. 

Hátat fordított a fickónak. Az ajtónak dőlve meglátta a pasit, ugyanúgy mosolygott, mint aki a székben ült, viszont amikor oldalra pillantott ott is meglátta őt. Egyszerűen... mindenhol megjelent a férfi. 

Az elméje teljesen összezavarodott. Az ösztönei még mindig ordítottak, ami nem tett jót neki, ahogy ez az egész sem. Megpördítette az ujjai körül a kést, mire az karddá nyúlt. A széken ülő emberbe belehajított egy villámot, mire az az alak kámforrá vált. Meglendítette a karját. A villám végig hasított a terem minden egyes szegletén az összes alakot eltűntetve, ám az ösztönei még mindig ordítottak. 

Nincs itt senki. Jane előre lépett és kinyitotta az ajtót, de a lába a földbe gyökerezett. A folyosó eltűnt, helyette feketéségbe nyílt az átjáró. Jane szaporábban kezdte venni a levegőt. 

- Kapitány?! - kiáltotta, de válasz nem érkezett. 

- Nem fognak tudni segíteni. - hallott meg egy másik hangot maga mögül, a fickó hangját. 

Megpördült és kilőtt a kezéből egy újabb villámot. Hiába hasította át az ürge alakját, az csak pár méterrel arrébb rezonálni kezdett és megjelent. 

- Mi a francot csinál?! - ordította szinte Jane. - Hány nyavalyás bölcs van Északon?! 

- Vagyunk páran. A Nyugatról elmenekültek révén. - mosolygott a fickó.

Jane felé sétált a férfi.  A lány csak megrázta a fejét, menjen a fenébe a kapitány a mondatával, gondolta, majd amint elég közel került előre lépett és átszúrta a fickó hasát. A fegyvere viszont áthatolt rajta. 

Jane szemei fennakadtak. A fegyverei Irana miatt halandókra és természet feletti lényekre egyaránt jók. Ez a fickó mágus és... áthatolt rajta...ami azt jelenti... hogy fogalma sincs mit jelent!

- De... ez... hogy... - lépett vissza és változtatta át pajzzsá a fegyverét, bár gyanította semmit sem ér ellene, ha a kardja áthatolt rajta.

- Gondolkodj kicsi lány. - szólalt meg, nyugodt, szinte méz édes hangon a férfi. - Miért egy mágust küldtek, miért nem egy átlagos bérgyilkost?

Jane a férfira meredt, majd a fegyverére, végül pedig a mögötte lévő fekete lyukra a folyosó helyén, amibe az ajtó nyílt. Hatalmasat nyelt. A védelmi ösztönétől szinte hasogatott a feje, persze hogy hasogatott... Mert már nem a palotában van.

- Maga az elmémben van... - suttogta Jane. - Betört a gondolataim közé! 

- Ahogy a kapitányéba is és az eddig belépett örökébe is. - biccentett a férfi. - Olyan ez, mint egy illúzió. Leszámítva, hogy te engem nem tudsz megölni, én viszont téged igen. 

Jelent meg a férfi kezében egy íj, azonnal felajzotta és lőtt. Jane maga elé emelte a pajzsát, de a nyíl úgy szelte át, mint a vajat a kés. Jane felvisított, ahogy a bal felkarját végig szelte a nyíl. Ijedten nézett a férfira, majd az ajtóra. 

Ha marad meghal, ha megy... fogalma sincs hova lyukad ki. 

A férfi ismét felajzotta a fegyverét, de Jane már lendült is át az ajtó másik oldalára. Pulzált egyet, mire a talajon minden apró remegést érzékelt. Egy eleven lélek sem volt rajta kívül a sötétségben, de az ösztönei még mindig ordítottak. 

Csapda... Teljes egészében abban volt... Eddig egy szobába volt most már azt se tudja hol van... Ki kell jutnia innen, de hogy jusson ki a saját elmélyéből?

Balra fordult, mire éppen sikerült elkapnia egy nyílvessző elől a fejét. Hirtelen meggondolta magát és inkább jobbra kezdett el futni, időnként pulzálva, hogy felmérje hol lehet a fickó, miközben egyre csak azon törte a fejét, hogy juthat ki innen....

- Az elmédben vagyunk kicsi lány. Látom, hogy gondolkodsz, érzem, hogy jeleznek az ösztöneid. Hamarabb látom a következő lépésedet, mint, hogy megtennéd. 

Jane csak lefékezett. A saját elméjéből nem juthat ki... De muszáj valahogy legyőznie... Valamit tennie kell... Talán kitudja kergetni innen... 

- Sok sikert hozzá. - gúnyolódott vele a férfi.

Jane felkiáltott, amikor a nyílvessző végig hasított a combját is, nem tudta honnan jött. 

- Futás, gyerünk, úgy viccesebb! - buzdította a férfi.

A nevetése, a kísérteties nevetése körbe ölelte Janet. A lánynak fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie és csak egyetlen egy dolog járt a fejében: A francba!

~~~

Kilyan azóta ideges volt, hogy Janet elvitte a kapitány. A lánnyal és az idegeivel kapcsolatban azóta nem tudott dűlőre jutni, hogy a tegnapi merénylet lezajlott. Próbálta logikusan végig gondolni Jane szavait és a saját elveit is. 

Ő hinni akart az emberekben. Királyként egyedül semmire se menne, hiába lenne a fején a koronája, amit mellesleg utált hordani és többnyire a szóbája egyik fogasára volt felakasztva a nap teljes egészében. 

Az emberei tesznek meg mindent ő csak utasít. A miniszterek az ő tisztán látása okán vannak jelen, hogy a helyes ösvényre tereljék. Az uralkodást ténylegesen azóta kezdte el, hogy haza jöttek a Semleges területről, ami nem túl hosszú idő. 

Ha a saját elveit tartja szem előtt. Az ő birodalmának tagjai nem lehettek a gyilkos mögött. A nemesek még nem ismerik eléggé ahhoz, hogy eldöntsék jót akar-e vagy sem és, hogy a döntései milyen mértékben fogják az általuk elképzelt utat megvalósítani. Más királyság esetén... Dél és Kelet nem lehet. Déllel jóba vannak, Kelettel szemben vannak nézet eltéréseik, de azok nem olyan mértékűek, hogy a likvidálása mellett döntsenek. Észak... Széthullóban van. 

Kilyan ma reggel olvasta el az íróasztalánál a Déltől kapott tájékoztatást, hogy az ügy nehezebb, mint gondolják. Sok mocskos titokra fény derült a Jane kulcsa által lebonyolított hadművelettel. Például, hogy már öt generáció óta mágikus képességeik vannak. A vér frissülést egy földi mágus okozta, aki véletlenül került át ide. Az akkori király beleszeretett és csak esküvő után tudta meg az igazságot. Azóta minden generációnál megjelent a mágia, amit természetesen titokba tartottak, hiszen akkor a Capital családnak le kellett volna mondani a trónról és a vele járó hatalomról. A technológiai fejlődésük java része a mágia ötvözéséből jött, onnan hozták létre a bányászati technikához kellő gépeket és egyéb eszközöket. 

A fő problémát viszont nem ez jelentette. A Capital család hiába is alantas jól értenek a kormányzáshoz, ezt a másik három Birodalom is elismerte, mióta a királyi családdal folytatott tárgyalások folynak Észak összeomlott. Az emberek lázadnak és Keletnek és Délnek egyaránt mozgósítania kellett a katonáit az északi határokhoz, mert... Észak népe saját kezűleg akarja a Semleges területen marasztalt Capital famíliát kiszabadítani és visszaültetni a trónra. 

Amikor Flyn, Dél királya megpróbált Észak nemeseivel beszélni, azok sértésnek vették a "kit lehetne a trónra ültetni a Capital család helyett?" kérdést és mozgósították a zsoldosaikat, hogy csatlakozzanak a felkelőkhöz. 

Mivel Kilyan kezében volt a négy korona... A döntő szó az ő kezébe volt. Jelenleg Kelet és Dél csak azt várja, hogy a felkelők átlépjék a határt, vagy Kilyan utasítást adjon, hogy indítsanak támadást Észak ellen, amit semelyikük sem akart, de Észak népe napról napra merészebb és egyre többen csatlakoznak a katonák soraiba. 

Kilyan idegesen dobolt az íróasztalán a dolgozószobájába. Egy füzetbe simán madzaggal befűzve az új törvények második verziója szerepelt, immár alátámasztva minden irattal és a királyi pecsétjével. Ezt majd a nemeseknek szánja, mikor ordibálva kérdőre vonják a törvények miatt. A másik papír kötegen az alátámasztások nélküli, felolvasásra előkészített lista állt, rajta csak és kizárólag az új törvényeivel. 

Az utolsó irat, ami az asztalon hevert egyetlen egy könyv volt. Kilyan amiatt dobolt idegesen az asztalán. Vett egy mély levegőt és felnyitotta. A mágia úgy áradt szét a szobájában, hogy ennek az energiájától még ő is elkezdett becsavarodni, nem hogy Sam és Jane. Kékes lila színű köd áradt az oldalakból. 

- Mutasd meg nekem... - suttogta halkan a király. - Hogy mit kell elkerülnöm a dimenzió királyaként. 

A dolgozószobájában az íróasztala egy szempillantás alatt eltűnt, ahogy a polca is. Kilyan felállt és lehunyta a szemét. Robbanás zajára nyitotta csak ki.

Egy hajón állt. A partvonalat és a szigetet felismerte. A Semleges terület körzetében voltak, ám hiányoztak a házak és az emberek, a forgatag. Nem tudta melyik korban van. Arrébb lépett az egyik matróz útjából, aki futva sietett fel a kormányhoz. Kilyan pillantása megállapodott a kapitányon.

- Kapitánynak jelentem! - csapta magát vigyáz állásba a férfi. - Mr. Hergant és Mr. Stachowiak összefogott! Elfoglaltál az északi partvonalat, míg Mr. Huang megvetette a lábát délen! 

A fickó morgott valamit. Kilyannak az első két név nem volt ismerős, de az utóbbi annál inkább. Egy család létezik, aki a Huang nevet használja a dimenzióban... Dél uralkodó családja. Már sejtette melyik korban van. Mielőtt még kialakult volna a négy királyság és állandó háború dúlt a területekért... 

- A fene essen abba a két fickóba. Végre megszabadultunk az istenektől, a bölcsek erejét is elmondtam, hogy korlátozhatják le, erre már is magukénak akarják a bánya vidéket! - ütött a kormányra, majd a férfira nézett. - Mr. Bejo.

- I-igen kapitány? - remegett szinte a férfi, mire Kilyan szemei fennakadtak.

- Vegye fel a kapcsolatot a Huangokkal, mire csoportosítjuk az erőinket nyugatról az idő. A bölcsek csírája a kontinensen ellett fojtva. Kell egy szövetséges. 

Kilyan előtt a kép remegni kezdett, majd immár a hegyek között álltak, egy táborban. Nem ismerte a helyet, de valahová Dél és Észak közé saccolta. A tábor közepén lévő sátorban volt, ahol az előbbi kapitány ült egy láthatóan koreai arcvonásokkal rendelkező férfival, aki mellett egy állig felfegyverkezett szintén koreai hölgy állt, olyan bizalmasan, hogy Kilyan sejtette, hogy a férfinak vagy a neje, vagy a kedvese lehetett. 

A nyeszlett férfi, akit csak meredten bámult Kilyan - ugyanis nem hitte el, hogy a felmenője - a kapitány mellett állt a kezében legalább 4-5 irattal, amiből egyet elvett tőle a kapitány és kiterítette az asztalra. 

Kilyan azonnal megnézte az iratot, először fel se ismerte a kontinensen jelölt területeket. Jól tudta a régi rendszer felépítését. Nem voltak királyságok, egyedül keleten szerveződött két egységes rendszer, az egyik Délokiész volt, a mostani királyi család, a másik... fogalma sem volt kik lehettek, nem igazán foglalták írásba. A maradék három területen viszont kis királyságok voltak, amik az istenek után egymást kezdték el először leigázni, más kontinensen élő kis királyokkal összefogva, aztán meg ellenük ment a csata. 

- Javaslat? - kérdezte a kapitány.

- A hegység vonulatot egy völgy veszi körbe. Ott rajtuk üthetünk. - jegyezte meg a Huang mellett álló nő. - A csapataimat már...

- Nekem nő ne adjon tippeket. - jegyezte meg a kapitány mély, de határozott hangon, mire a nőn látni lehetett, hogy mindjárt letépi a fejét. 

- A nejem a hadiparancsnok, délen az ő parancsai és stratégiái miatt tudtuk megvetni a lábunkat, úgyhogy ha valamit mond, maga befogja a száját és kussban végig hallgatja, ellenkező esetben meghal, mert ez jelenleg az én területem és maga jött hozzám diplomáciai ügyben, nem pedig én magához. - szólalt meg Huang, mire Kilyan csak halványan elmosolyodott, hát igen... Nem hiába volt mindig is erőteljes a Huangoknál a női ág, a férfiak általában társat akartak, nem cselédet. 

- A nőknek eddig se volt helye a társadalom irányításában... - kezdte halkan a férfi. - Ezen az sem fog változtatni, hogy az istenektől sikerült elszakadnunk.

A nő szeme felvillant és csak felemelte a kezét. Árnyak vették körbe fél pillanat alatt a kapitányt. A férfi arcából kifutott a szín, miközben a szemei üresen meredtek maga elé, mintha valami lett volna a szobában, amit csakis ő látott. 

- Mondtam már kapitány, hogy a nejem Hádész és Árész unokája? - kérdezte kedves hangon Huang. - Nem csak hadvezér, de még hozzá a holtaknak is parancsol. Ő kivétel az elve alól. 

A nő leeresztette a törzse mellé a kezét, mire a kapitány arca kitisztult. Kilyan elhúzta a száját. 

- Bocsánat... - szólalt meg  az ajtóból egy sötétszőke hajú, kék szemű férfi, aki valami alacsony tiszt lehetett a ruhája alapján. - Uram, hírek jöttek a hegyekből és a folyó túlfeléről! 

- Igen, Mr. Capital? - kérdezte Huang. - Hallgatom.

Kilyan itt vonta össze a szemöldökét. Capital... Észak uralkodó családjának felmenői egykor Huang alá voltak beosztva... És a ruhája alapján... hírszerző. 

- Hergant és Stachowiak emberei összegyűltek a hegylábánál, körülbelül 1500-2000 fős lehet a sereg. Az északi kis királyok fejét kitűzték a hegyre... - sápult el az arca. 

Kilyan fintorgott. Enyhe célzás, hogy a Huangokra is ez vár. 

- Theophilosz az észak-keleti népek uralkodója követeket küldött a Hergantokhoz, beijedtek az üzenettől. 

- Mi van Délokiésszel? - kérdezte Huang neje. 

- A folyó túloldalán várakozik a csapataival. A követe perceken belül beér a táborba. Fogadjuk? - nézett felváltva a két Huangra Capital. 

- Ha szabad megjegyeznem... - tette le a tekercseket Mr. Bejo az asztalra. - A mi hadi erőnk... Nagyjából 800 és 1000 közé tehető, ami azt jelenti, hogy kétszeres túlerő vár ránk. A kapitány csapatai Nyugatról pedig 3-4 nap mire ideérnek jó hátszéllel. Az alatt már lehet csak a holttestünket találják itt. 

A két Huang egymásra nézett, majd felálltak. Az emberek utat engedtek nekik, miközben ők a tábor keleti része felé siettek. Kilyan nem maradt le tőlük. Az embereket nézte, akik mind véresek voltak, sokuknak fél keze hiányzott. Ha nem dönt hamar Észak ügyében ugyanez a háborús helyzet alakulhat ki. 

Huangok nem figyelték a követet, hanem a távolban lévő sereget, elől a királlyal. Capital arca elsápadt, amikor felismerte a követet. 

- A herceg?! - szólalt meg. 

Huangok hökkenten fordultak a követ felé. 

- Aidosz Délokiész. - nyújtotta előre a kezét a dél-keleti király fia, amikor elért a Huangokhoz. - Athéné unokája. 

- És dél-kelet jelenlegi trónörököse. - húzta el a száját a férfi, miközben megrázta a herceg kezét. - Carig Phillip Huang, ő pedig a nejem egyben hadvezérem,  Celestina Huang. 

- Örülök az ismeretségnek, bár az előbbi jelenleg még elég képlékeny, de dolgozom rajta. Viszont... - pillantott a háta mögé, ahol jó pár méterre az apja ült egy lovon. - Az apám nem igazán van mellettem, de sikerült meggyőznőm. Gondolom sejtik miért vagyok itt. 

- Felszámolni Hergant, Stachowiakot és Thephiloszt. - vágta rá a kapitány.

- Is. Továbbá ha sikerül nem kéne nekünk egymás ellen fordulnunk.

Carig és Celestina összenézett, valamit mintha megbeszéltek volna, pusztán szemkontaktusból, majd visszafordultak a herceg felé. 

- Ezt inkább odabent tárgyaljuk meg. - mondta Celestina. 

Kilyan figyelte, ahogy tárgyalásba fog a kapitány, a herceg, maga mellett az apjával, bár a dolgok java részét a herceg intézte, nem a király. A Huangok is elsődlegesen a herceggel foglalkoztak. Kisebb felháborodást váltott ki mindenki részéről, amikor Aidosz felvetette a ma ismert rendszert benne a négy királysággal és a közös koronával. 

A kapitány, a Huangok és a Délokiész család egy idő után kiküldte az embereket, hogy megtárgyalják a részleteit a támadásnak. Kilyan a felmenőjét követte, akihez odasétált Capital. 

- A kapitányod elég forró fejű. - jegyezte meg a sötétszőke hajú. - Norman Capital, hírszerző és kém, hadvezéremhez hasonlóan Árész unoka. - célzott Celestinára. 

- É-én... Walter Ulliel Bejo, elsőtiszt, diplomácia és stratégiai beosztás. A-a kapitányom valóban kicsit néha forró fejű... Ze-Zeusz dédunokája. 

- Ha a tervük sikerül Délen megválasztják a Huangokat királlyá, amihez nem fog fülleni a foguk. A kapitányod pedig Nyugaton fog uralkodni. Délokiész bekebelezi Keletet és az északi vidéket megosztják egymás között. Már ha nem sül el valami ballul. Kezeskedem a Huangokért diplomácia szempontból, ha te is a kapitányodért. 

- Úgy érted a jó kapcsolat megtartás érdekében? - kérdezte megfontoltan Walter Bejo. - A kapitányom a saját feje után megy. 

- Ezért beszélek erről rólad, te talán tudod befolyásolni, még ha Zeusz vér akkor is. - vágta rá Norman Capital. 

Kilyan előtt a kép elhomályosodott. Vért látott, rengeteg vért és harcot. Nem tudta mennyi idő telt el, de az időjárásból arra következtetett, hogy legalább 3 hónap. Észak szívében sikerült csak az ellenséget visszaszorítaniuk. Kilyan jól látta, hogy a Huangok már itt is az élén harcoltak a csapataiknak, mint a mostaniak. Az ő rokona többnyire a stratégiai pontokon és az íjjászok között osztotta meg az erejét. Capital titkos csapatokkal hatolt be az ellenség vonalai mögé és figyelte ki őket, szerezte meg a stratégiai tervüket, illetve csapataik összetételét. Valahogy mindig sikerült rávenni a Huangokat és Délokiészt, hogy az egyszerű polgárokat ne érje a rajtaütés. 

Kilyan a döntő csatát nem nézte végig, a könyv nem tartotta fontosnak, elég volt tudnia, hogy totális háború állt be, ami rengeteg életet követelt, illetve hogy a végén a kapitány meghalt. 

Amikor már csak Hergant és az emberi maradtak talpon, megadták magukat. Ezzel a háború első fele befejeződött. Délokiész és Huang elvonult megbeszélni a már korábban felvetett királyi rendszert. 

Norman Capital és Kilyan felmenője, Walter Bejo a sebesülteknél segített, időnként viccelődve a másikkal. Kilyan nehezen hitte el, hogy volt olyan időszak, ahol az ő családja jóba lehetett Észak uralkodójáéval. Néhány órán belül a két férfihoz egy-egy küldönc ment és elvitték őket a fő sátorba.

A rokona és Capital nem kicsit lepődött meg, amikor megkérték, hogy foglaljanak helyet. Kilyan itt jött rá, hogy válhatott egy elsőtiszt és egy hírszerző uralkodóvá. 

- Az északi és a nyugati vidékről lenne szó. - kezdte Craig Huang. - Dél királyi címét elfogadtuk, ott nőtünk fel ismerjük. Északot és Nyugatot viszont nem.

- Ahogy mi sem. - folytatta Aidosz Délokiész. - Nyugatot, aki jelenleg legjobban ismeri és meg is bízunk benne, hogy a közös királyi rendszerrel szemben nincsen ellenvetése... Az maga Mr. Bejo. 

- Aki pedig legjobban feltérképezte az északi területeket és eddig is figyelemmel kísérte az ottani emberek sorsát, továbbá a bizalmasunk, az pedig maga Mr. Capital. - mosolygott a férfira Chelestina.

Kilyan szeme a négy uralkodó családra siklott, abból főleg Nyugatra és Északra, akik csak néztek maguk elé. Kilyan viszont már sejtette mit kell tennie. A négy uralkodóból egy adott volt, Délokiész, aki felkereste a déli kis nemesi származású Huangokat, akik csak azért mentek bele a királykodásba, mert hittek benne, hogy ők kézben tarthatják a területüket, változást hozhatnak. A maradék két uralkodó pedig egy-egy olyan személy volt, akibe az előbbi két hatalom megbízott a szolgálataik miatt. 

A rendszert azért hozták létre, hogy a háborús helyzetet elkerüljék, most pedig... a rendszer felborult, észak lázad, a Capitalok a semleges területen vannak bezárva...

Egyetlen egy lehetősége van.

Vissza kell ültetnie a trónra a Capitalokat.

A kép összeomlott. Kilyan újra a dolgozó szobájában állt az íróasztalánál. Szinte azonnal kiszúrta az ajtóban álló Alidát. Ijedtnek tűnt.

- Elme mágiát észleltem a kastély területén. - mondta Kilyannak. - A tegnap elfogott fickó csinálja. 

Kilyan szemei elkerekedtek.

- Akkor csinálj valamit! - lépett a lány felé. 

- Megpróbáltam, de nálunk a bölcseket elsődlegesen gyógyításra tanítják. Ez harci mágia és nem te voltál a célpont tegnap az biztos, mert akkor már rég játszadozna veled a fickó. 

Kilyan értetlenül meredt a Legfőbbre, meg akart szólalni, de emlékeibe a pár perce történtek jutottak eszébe és főleg a kirándulása előtti jelenet.

- Jane... - akadtak fenn a szemei. - Ő a célpont, nem én. Biztosítsd az elmémet! - vágtatott el Alida mellett és kapta el a lány kezét.

Egyből a cella szintek felé indult el.

~~~

Jane lihegve rogyott össze a folyosó közepén, vagy legalábbi neki úgy tűnt, mintha egy végtelenített fekete folyosón futna, amelynek biztosan van széle, mert valamibe beleakadt a karja és szinte bármikor el tud fordulni jobbra vagy balra, de sosincs vége. 

A fülében csengett a férfi nevetésének hangja. Próbálta kitisztítani az elméjét, de a lövések csak sorra érkeztek, többször is hajszálon múlt az élete, éppen sikerült hasra vágódnia, vagy jobbra kitérnie. 

Valahogy túl kell járnia a fickó eszén, ezt tudta, de tekintettel rá, hogy minden lépését hamarabb tudta, mint hogy megtette volna szarul állt a szénája. 

Csak a nyílvessző süvítését hallotta, mire előre lépett, a hátán végig egy vágást ejtett a nyílvessző hegye. Halk visítás hagyta el az ajkát, érezte, ahogy a lábából, karjából, hasából és már a hátából is folyik a vér. Felületi volt mind, tényleg játszott vele a bérgyilkos, de egyre nehezebben mert mozdulni.

- Kezdem unni - jelent meg vele szemben olyan négy méterre a férfi. - úgy játszom az elméddel, ahogy egy gyerek szokott egy bottal kalózosat. 

Jane felkapta a fejét a férfira, aki felemelte az íját és felajzotta. Ennyi. Nincs tovább, eddig is csak játszadozott vele, mint... Hirtelen pattantak fel a szemei, majd megtámaszkodott a karjával a talajon, behajlított combja két oldalán és lehunyta a szemeit, miközben csak a hangokra figyelt. 

- Ennyi lenne? - húzta el a száját a férfi, hallotta jól a hangján. - Valahogy Eduard lány létedre tökösebbnek írt le. 

A nyíl útnak indult a levegőben. 

Jane tisztán hallotta az ideg pattanását, a szél halk süvítését. Fejben látta maga előtt a nyilat, ahogy belé csapódik és mindennek vége szakad. A kulcshajszának, az itt töltött ideje, Kilyannal való kezdetleges barátsága és ahogy apránként elkezdett hozzá vonzódni, megszeretni őt. 

A nyílvessző viszont nem ért célba. 

A fickó eltátotta a száját, amikor Jane előtt a nyila porrá omlott és a földre esett. Újabb nyíl jelent meg a húron, azt is kilőtte, de az pedig Jane előtt egy elektromosan szikrázó pajzsba csapódott és porrá égett. 

- Mi a... - lépett hátra hökkenten a férfi pár lépést. Ismét felemelte a fegyverét, de a nyílvessző kígyóvá változott a kezében és elkezdett a férfi karján felcsavarodni. 

Jane kinyitotta a szemét és felállt. A falakat nézte, majd csak megnedvesítette az ajkát és kifújta a levegőt. Indák robbantak ki mindenhonnan, törmelékek repültek el a teste körül. A növények egyenesen a férfira vetették magukat, gúzsba kötötték, fojtogatni kezdték a végtagjait.

- Ezt mégis, hogy... - kiabálta a férfi és próbálta meg kiszabadítani a karját, arrébb lépni, bármit megtenni, csak hogy kiszabaduljon valahogy. 

A lába elkezdett elsüllyedni a talajba. Jane mosolyogva tett felé egy lépést. 

- Elrontotta. Azzal a mondattal, hogy azt mondta, olyan ez mint egy bot a kalózosat játszó kisgyerek esetében. - felelte a lány és fonta össze a melle alatt a kezét. - A testvérem képzelet útján teremt meg tárgyakat. Az én elmém. Az én képzeletem. Az én terepem. - szegte fel a fejét, mire egy növény elkapta a fickó nyakát. 

A férfi arca fokozatosan kezdett el vörösbe torzulni, majd onnan halvány lilába, végül szürkés fehéresbe. Jane nem eresztette el a nyakát, csak szorította és fojtogatta. 

Hirtelen tűnt el a folyosó. Újra ott volt a börtön cellában a széken a félájult férfival, aki most, hogy kilépett az elméjéből kezdett magához térni. 

Jane nyomban megfogta a kulcstartóját, megpörgette az ujjai körül, miközben a férfihoz sétált, majd tiszta erejéből odasózott egyet a férfi tarkójára a markolattal.

A fickó feje előre bukott a mellkasára, teljesen beájult. Jane csak leült a cella macskakövére és a falnak támasztotta a hátát. Most utálta meg a mágusokat és Északot. A férfira nézett. Mély haragot érzett az egész testében, gyűlöletet. Nem volt még ilyenre példa? Komolyan nem lett volna?!

Felpattant a helyéről a fegyverét visszaváltoztatta kulcstartóvá. A férfihoz sétált és a mellkasáról hátra billentette a fejét, hogy a nyakát tisztán lássa. Hátrébb lépett néhány lépést. 

A Földön ezért kapna... nem is kicsit. De itt az istenek szabályai nem érvényesek. A maga ura, senkinek nem kell hajbókolnia és ideje, hogy kifejtse a véleményét Északkal szemben. 

Jane felemelte a jobb kezét. Az elektromosság sercegni kezdett az ujjai között és a tenyerébe összpontosult. Hallotta, hogy maga mögött az ajtó kinyílt, de senki sem állította meg, amikor a szemeiben a villámok egymásba csaptak és egy fény nyaláb, akár egy penge kilőtt a kezéből. Átszelte a levegőt és a férfi nyakát is. A levágott fej nagyot koppant a macskakövön. 

Jane halvány mosollyal az arcán fordult meg és nézett Alida és Kilyan szemébe. Az előbbi úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben elhányhatja magát, míg az utóbbi szeme csak Jane arca és a test között cikázott. 

- Királyi fogoly volt... - kezdte Kilyan.

- Aki megpróbált megölni téged és engem is. Kétszer. Te talán nem ezt tetted volna? - vonta fel a szemöldökét Jane.

- Hóhérral. Saját kezűleg ez...

- Ugyanolyan, mint hóhérral, csak te ítéletet hozol, ő meg végre hajtja. - vágott a szavába Jane. 

- Egy emberi élet volt... 

- Ami már más ember életét is elvette, nem csak engem akart kinyírni, amit megjegyzem bármikor újra megpróbált volna, de így a lánc megszakadt. Van egy zsákod, vagy dobozod? Lenne egy üzenetem Eduard Haximilian Capital számára. - sétált Jane a fickó fejéhez és kapta fel a földről. 

Alida itt fordult el. Kilyan csak kapkodta a pillantását Jane és a levágott fej között. Ezt idő lesz megemésztenie, már ha egyszer megtudja. Kiszámíthatatlan a csaj... tudta de... embert ölni... Kegyetlenség.

- Rendezni akarom az ügyet és más irányba, mint ahogy azt te gondolod Jane. Ne a királyság nevében küld, ha lehet. - kérte Kilyan.

- Oh, nyugi. Ez személyes ügy. - vigyorodott el a lány és nézte meg a nyakánál megpörkölt bőrt. - Hm... Mint egy rossz disznó hús... - vágott egy fintort. - Na hol az a zsák, ideje a mérgezett húsit vissza szolgáltatnom.

~~~

Jane még aznap este kapott egy csomagoló papírt és egy tálcát, firkantott egy levelet, amit Eduardnak felcímezve gondosan összehajtott és bekészítette, hogy majd a csomagoló papír és a szállításra alkalmas doboz közé tegye. A konyháról lenyúlt néhány utolsó pillanatban leszüretelt, kidobott, félig aszalódott, félig pedig megrothadt gyümölcsöt és gondosan körbe rakta vele a fejet.

- Azért ennyire kegyetlen nem vagy. - mondta mögötte Sam, aki csak elborzadva figyelte, mit csinál a testvére.

- Dühös lettem. Jó ötlet volt. - felelte Jane és csomagolta be a fejet és tette az egészet egy dobozba, majd arra is tett egy címzőt, mellé függesztve a "vigyázz sérülékeny" feliratot. 

- Demetria szerint volt néhány kísérlet az ókorban, ami a tinédzser agyat vizsgálta tesztekkel. Például, hogy mindentől függetlenül az ölés jó vagy rossz dolog-e? A válaszolok egy része azt mondta igen, a másik része azt, hogy nem. Mikor leültek velük beszélgetni, hogy miért mondták ezt, akkor a helyeslők azt mondták nem tudják csak úgy érezték az. Mikor viszont két héttel később elvégezték velük a tesztet már ők is azt mondták rossz dolog. Ez alapján azt a következtetést vonták le, hogy a kamasz agy néha eltorzul és nem képes racionálisan mérlegelni, mintha bizonyos része ellenne ténylegesen sötétülve. Szerintem veled most ez van.

Jane felvont szemöldökkel meredt Samre.

- Az a csaj meg a te fejedet önti sötétségbe. - vágta rá és kapta fel a dobozt. - Mióta figyelsz te ilyenekre?

Sam csak megrántotta a vállát. 

- Érdekesnek tűnt, amikor mesélte és megjegyeztem. - mosolyodott el. 

- Aha... - húzta el a száját gyanakvóan Jane. - Kilyant kezdem kiakasztani. 

- Eddig is kiakasztottad. Csak akkor még tetszett neked.

- Most is tetszik. - dőlt neki az asztal szélének. - Csak... Ez most durvább volt.

- Akarsz beszélni róla? - ajánlotta fel Sam, végülis csakis ezért volt itt. Kilyan aggódott Janeért, de ő is, mert a húga... - Ilyet még nem csináltál. Egy ember más, mint egy szörny.

- Annyira nem. - rázta meg a fejét Jane. - Őszintén szólva annyira könnyű volt, mint elfújni egy gyertyát. Nem értem Yuinak, hogy nem ment, mikor... Hihetetlenül egyszerű. 

Sam alaposan végig mérte a testvérét. Nem látott benne bűntudatot, sem megbánást. Ugyanolyan volt kinézetre, ugyanaz az erő nyúlt benne minden irányba, mint bármikor. 

- Azért ne kövesd inkább Ingridet, ha mód van rá. - kérte Sam. - Mi a terved a bálra? 

Jane elgondolkodott. 

- Arra semmi, de... - jelent meg egy mosoly a szája szegletében. - A fesztiválra annál több. Van kedved egy kis... földi életet villantani, főleg zenében gondolom.

Sam ajka lassú mosolyra húzódott, majd a dobozra pillantott. 

- Ha megígéred, hogy többé nem csinálsz ilyet. - bökött a fejével a doboz irányába. 

- Nem hiszem, hogy lesz rá példa. - hagyta el a helyiséget Jane, hogy a futárral a kikötő városba szállíttassa a csomagot. 

 Sam csak egy sóhaj kíséretében a húga után bámult. Megértette Kilyan miért ijedt meg, amikor Janet megtalálta a cellában a fickó levágott fejével, amit ő csinált, ő hajtotta végre. Nem nézte ki a testvéréből, ő erre képtelen lenne, mindegy mit tenne ellene, előbb ölné meg saját magát, mint egy halandót.

~~~

A bál napján Kilyan vidáman fütyörészett a szobájában, miközben kékes-arany színű kabátját gombolta be. Fél szeme az ablakára tévedt, amit a bérgyilkos támadása óta megjavítottak és kicseréltek. Jane és a kapitány több őrt helyezett el a várfalakon és a kerti részben, így elvekben nem volt mitől aggódniuk.

Az elmúlt napokat Kilyan az Északi Birodalom kérdésével töltötte. Lehet a normális érzelmi állapota az idegességgel kevert aggodalom lenne, tekintettel rá, hogy semmibe fogja venni az eddigi törvényeket, sőt azokat igen nagy mértékben módosítani fogja mind Nyugat, mind pedig a négy királyság koronáját illetően. Ám ehelyett ő vidáman fütyörészik, végül is... Ki hogy dolgozza fel a változás kérdését, hát abban biztos volt, hogy a nemesek nem úgy fogják, ahogyan ő. 

Kilyan minden este átvette Jane-nel a nyitótáncot, amelyek többsége csók csatába ment át a végére. A lánynak néha nem tudta hová tenni a viselkedését, Nayarát ismerte magabiztos nőnek, de talán... Jane néha még rajta is képes volt túltenni. Azóta az este óta Jane-nél visszafogta a szexualitást, bár gyakran túl lőttek a lovon, amitől Kilyan fejében... Gyakran megfordult a földi rendszer gondolata. Mit tehetnek meg ott a nők, amiket itt elitélnek a férfiak, vagy épp kurtizán feladatnak tartják? Talán jobb ha soha nem tudja meg. 

Megigazította a haját és belebújt a csizmájába. Azonnal lerobogott a lépcsőkön és Jane szobája felé vette az irányt. Jó kedvűen kopogott az ajtón, majd benyitott, meg se várva a választ. 

Bernit asszony szeme élesen villant, amikor becsukta maga mögött az ajtót. Janere már ráadta a fűzős ruhát, most is kékbe öltöztették, mint az első bálján. Ezüst minták tekeregtek a ruháján, úgy fonták körbe a derekát és a csuklóját, mintha indák lennének.

Kilyan elmosolyodott. Egyedül Alidát, a varrónőt és Bernit dadát avatta bele a tervébe a báli estét illetően. Azért volt ugyanolyan árnyalatú kékbe ő is, mint Jane, hogy ezzel is jelezzék a népnek, hogy összetartozzanak. Az ezüst szín... Normál esetben a királyné jele. Kilyan szinte felnevetett azon, hogy a varrónő ösztönösen alkalmazta ugyanezt a színt a lány első bálján, mintha... süket és néma létére valamit megérzett volna. 

- Még van idő. - mondta Bernit asszony és fordította Jane arcát vissza maga felé. 

Enyhe ezüst csíkot húzott a szemhéjára, majd halvány rózsaszín rúzst tett az ajkára. 

- Tudom, de a vendégek nagy része már megjelent, illetlenség megvárakoztatni őket. - felelte Kilyan, miközben csak Janet figyelte. 

Fekete haja a hátára omlott, két oldalt a szeméből hátra tűzte a dadus, hátul pedig begöndörítette. Amikor Bernit asszony ellépett tőle Jane azonnal felpattant a székéből és Kilyanhoz sétált. 

Kilyan a lány arcát a tenyerébe fogta és megcsókolta. A szeme sarkából látta, hogy a pakoló Bernit asszony ajkán mosoly játszott. Amikor elhúzódott a lánytól csak a villámokat figyelte, amit mintha az ezüstös szemcsík, közvetlenül a lány szempillája felett még jobban kiemelt volna. 

Kilyan előtt felrémlett mit mondott, amikor az anyja meghalt... Hogy Jane nem való ide, ezek a ruhák kicsit sem őt tükrözik, de ez a kék színű ruha... Ez teljességgel őt fejezte ki. 

- Készen állsz? - emelte fel a kezét Kilyan. 

- Attól függ. -  karolt bele Jane, a csuklóján az aranykarperec megzörrent. - Mit kell tennem?

- Légy önmagad. 

- Akkor várj egy kicsit, keresek egy nadrágot és egy bakancsot. - akarta elengedni Kilyan karját, de a fiú szorosan tartotta, mire Jane halkan felnevetett.

- Levetted a... bakancsodat?

Jane csak felsóhajtott, jobb kezével megemelte szoknyája abroncsát, így a ruhája alól kivillant kék színű 5-6 centis magassarkú cipője. Kilyan meglepetten pislantott. 

- Ne szokj hozzá. A fesztiválon nem érdekel mi a szokás, nadrágba, bakancsba és bőrdzsekibe leszek! - mondta magabiztosan Jane.

Kilyan mosolyogva megrázta a fejét, majd kinyitotta Jane előtt az ajtót és a bál terem felé indultak. Kilyan meglepetten vonta fel a színek és a díszek láttán a szemöldökét, annyi biztos volt, hogy hiába Janet szánta a bál fő attrakciójának az nagy valószínűséggel Demetria lesz. 

A lány mosolyogva állt Sam mellett, akit egy halvány kék árnyalatú ruhába öltöztettek. Szőke hajával, maga mellett a baba rózsaszín ruhájú Demetriával úgy festettek, mint egy mesekönyvből kilépett herceg és hercegnő. 

Demetria folyamatosan beszélgetett mindenkivel. Kilyannak menten felrémlettek a vissza út alatti pillanatok, nem hiába akarta a lányt tanácsosának és bizalmasának. Könnyen elegyedett szóba a nemesekkel és a polgárokkal egyaránt. Kifinomult, okos és felettébb bájos, bár Kilyannak elsősorban az ítélőképességére volt szüksége. 

Amikor beléptek az ajtón át a teraszra a legtöbb személy abba hagyta a beszélgetést és mélyen meghajoltak. Kilyan csak Janere pillantott. A szeme folyamatosan a tömegen cikázott. Kilyan kicsit megszorította a kezét és levezette a lányt a főlépcsőn.

- Nem lesz baj. - mondta Kilyan.

- Ez most más lesz... Tudom... Csak nem akarsz beavatni. - mormogta az orra alatt a lány. 

Kilyan halványan elmosolyodott. Hát persze, hogy más lesz. Mióta király minden egyes megjelenése, minden egyes mondata egy üzenet. Már a tény, hogy Jane van a jobb oldalán azt jelenti, hogy bizalmas a kapcsolata a lánnyal. A ruhája színe szintén ezt erősíti, az ezüst minta pedig azt üzeni, hogy a párja a lány. Ha Alida lenne a jobb oldalán egyensúlyt jelölne a mágusok és a királyi család szövetségét. Ha egyedül lenne az nyílt üzenetet hordozna minden hajadon számára, még pedig azt, hogy szabad préda.

Kilyan egyenesen a trónjához sétált, ahol egy szék előtt a Legfőbb bölcs állt, ahogy Kilyan kérte direkt piros ruhát vett fel a Legfőbb vegyítve arany és ezüst hímzésekkel és kiegészítő ékszerekkel a csuklóján és a nyakában. Diszharmonikus szín velük, a kék színnel szemben, ám mégis az arany és az ezüst a közös érdeket és gondolkodást képviseli. 

Kilyan megfordult a trónja előtt. A nemesek pillantását eddig is a tarkóján érezte, alig bírta megállni, hogy el ne vigyorodjon, amikor az ellenlábasain, Mayon, Fulliuson és a többi régi gyökérű nemes arcán meglátta a dühöt. Ők nagyon is jól értették, hogy mely színekkel mit jelölt Kilyan.

A király nem engedte el Jane kezét, csak szélesen elmosolyodott. 

- Köszönöm minden kedves vendégnek, hogy eljött a minden évben lebonyolított őszi bálra. Régi szokásokat megtartva bemutatkozással kezdtünk, bár úgy érzem engem nem szükséges bemutatni, gyermekként, aki akar megismerhetett a fesztivál pite evő versenyén. 

A polgárok egy része felnevetett. Jane csak a szeme sarkából látta, hogy pár fiatalabb srác, főleg Kilyan korosztálya elfordul, hogy ne röhögjen a nemesek arcába, akiknek egy része, szintén mosolygott, vagy kuncogott az orra alatt, míg mások sértőnek érezték a helyzetet. 

- Múlt évbe megvertelek... Vertem felségedet, már várom az idei évet. - mondta egy magas, sötétebb bőrű fiú. 

- Azt mindjárt sejtettem, Eliot. - vigyorodott el Kilyan. - Vendégeim, láthatnak itt katonákat civil, illetve szolgálati egyenruhában. A félre értések elkerülése végett a civileknek a mellkasára ki vannak tűzve eddig teljesített érdemeik, illetve szalagjaik. Ugyanúgy felléphetnek probléma esetén, mint a szolgálatban lévők, ám akinek valamilyen problémája van, elsődlegesen ne őket zavarja, szabadnaposak, akárcsak maguk. A Legfőbbet szintén kétlem, hogy be kellene mutatnom. A személyes vendégeim, akik ilyen bánás módban is részesülnek a földről származnak néhányuk már találhatott velük. Sam és Jane Jackson, illetve Demetria. Most önökön a sor.

Foglalt helyett Kilyan. A bal oldalán Alida is helyett foglalt. Jane csak halvány mosollyal sétált az lányhoz. Kilyan egy pillanatra összenézett a Legfőbbel.  A lány is nagyon jól látta, hogy Jane mennyire ideges. 

Kilyan sorra üdvözölte a személyeket. Volt jó pár polgári rangú, akit még gyerekkorában ismert meg, ők hol tegezték, hol pedig magázták, amitől mosolyognia kellett. Amikor a nemesek sorra kerültek, akkor jelent csak meg igazán széles mosoly a száján. 

Nézzük ki hozta el a családját. 

- Sir Cristoph Wellington. - nyújtotta előre a kezét Kilyan, miközben felpattant a trónról. A fickó már idősebb volt, erősen az ötven felé közeledett, de többek között ő volt az egyik, aki nem foglalt helyet az ellenlábasok és a királypártiak között. 

- Felség. - hajolt meg mélyen a férfi. - A családommal már bizonyára találkozott... - pillantott a nejére, de Kilyan szemei már a vele egy korú lányt figyelték. - a feleségem Amelia, a fiam Frederico Christoph Wellington és a lányaim, Irene Narcissa Wellington...

- Kilyan vagy felség? - szakította félbe az apját az említett vele egykorú lány, aki ugyanolyan mosollyal bámulta Kilyant, mint a fiú őt. 

- Kilyan továbbra is Nessa. - felelte Kill. - Hogy vagy Rico?

- Ha így haladunk két mondat és apám felrobban, anyámmal egyetemben. Tehát egyre jobban! - vigyorgott gonoszan a srác. - És ezért még kapni fogok...

- Nem is kicsit. - mosolyodott el Nessa, miközben megigazította méreg zöld színű ruháját. - Kilyan, bemutatom a húgomat, első bálja, hála a... parancsodnak, Stefania Teresa Wellington, de többnyire csak Fancsinak hívjuk otthon. 

- Örülök, hogy megismerhetlek. - mosolyogott a lányra Kilyan és hajolt meg előtte. Körülbelül 14 éves lehetett, a Wellington család tagjaival ellentétben, akiknek mind sötét haja volt neki világos. Mélyen meghajolt a király előtt, legalább annyira volt zavarban, mint Jane. - Majd a nyitótánc után van kedved beszélgetni Nessa? 

A minisztere a kérdés hallatán azonnal a lányára nézett, aki zavartan pillantott az apjára, majd Kilyan jól látta, hogy a tekintete valahová hátra elúszik. 

- Megtisztelsz, de az első táncom után nem biztos, hogy szabad leszek.

- Nessa. - mordult fel az anyja. - A király kérését utasítod vissza.

A lány az ajkába harapott és megint a sorba pillantott. Kilyan követte a lány tekintetét. A szemei azonnal egy másik minisztere fián állapodtak meg, aki folyamatosan a lány felé pislogott, ügyesen csinálta, alig lehetett észre venni, úgy leplezte, mintha Kilyant, a Legfőbbet, vagy Janet nézné.

- Nem probléma, nekem is van dolgom. - felelte Kilyan kedves mosollyal az arcán. - Kíváncsi vagyok ki a szerencsés fiú az első táncra. 

Nessa elmosolyodott és egy pukedli kíséretében hátat fordított Kilyannak. Egyenes háttal indult el az étkező asztalokhoz a kijelölt helyére. 

A minisztere szemei szinte lyukad égettek a lánya hátába. Tiszteletlen viselkedés volt, de Kilyan már megszokta Nessa alázatos, ám tüzes természetét. Régen kicsit hasonlított Nayarára, de... A szülei tettek róla, hogy belegyen törve és engedelmessé váljon. Ott esett ki abból a körből, amit a szüleik eredetileg akartak Nessa és közte. 

Kilyan pillantása a következő miniszterére esett, egyben nagybátyjára. 

- Nagybátyám. - biccentett Oliver Hans Mayonak. - Ön bizonyára a felesége, jól érzi magát? 

- Igen felség, Judie Carson vagyok, örülök, hogy megismerhetem. 

Kilyannak nem rémlett a nő, fiatal volt... Nagyjából 24-25 körüli lehetett, két-három évvel volt fiatalabb a nagybátyjánál, ahogy az szokás volt itt Nyugaton, de Kilyan ezt nem is furcsállta. A nő sápadt arcát annál inkább. Szinte fehér volt, a szeme tompa, keze erőtlenül lógott a ruhája oldalán. 

- Biztosan jól van? - kérdezte Kilyan.

- Ahogy már mondta felség, igen jól érzi magát. Feltételezem a három éves fiúnk nevelése lefárasztja őt, hiába kérlelem, hogy bízza a cselédekre. - olyan ferde pillantást vetett a nőre a nagybátyja, hogy Kilyan állkapcsa megrándult. 

- A gyermekemet én nevelem fel. - mondta gyenge hangon a nő, miközben a tekintetét a földre szegezte. 

- Ne itt beszéljük ezt meg.

- Értettem. - suttogta a nő és pillantott fel a királyra. - Örülök a találkozásnak felség. - hajolt meg, majd a férjével egyetemben távozott a helyére. 

Kilyan csak utánuk bámult. A gyomrába kellemetlen érzés uralkodott el. Valakik hirtelen mögé léptek. 

- Jól vagy? - kérdezte Alida. 

Jane az ujjaival a jobb kezébe kapaszkodott.

- Rossz érzésem van. - mondta Kill, majd mosolyt varázsolt az arcára és Jacques Guelle miniszterére nézett. 

A minisztere először észre se vette, hogy ők következnek olyan mélyen elvolt foglalva az oldalán egyik lábáról a másikra álló és folyamatosan csacsogó lánnyal. Guelle sugárzóan mosolygott a lányra nem rémlett Kilyannak, hogy valaha látta volna a miniszert ilyen állapotban, pedig még az anyját is szolgálta. 

- Guelle miniszter. - emelte fel a hangját Kilyan, mire a minisztere felkapta a fejét és a lány karjába belekarolva a királyhoz sétált.

- Felség. A lányommal úgy hiszem már egyszer találkozott, de nem tudom szóba elegyedtek-e. - nézett mosolyogva a lányára. 

A lány Jane-nel lehetett egy idős, kihúzta magát és mélyen pukedlizett. 

- Felség, Silvia Guelle vagyok, kérem szólítson Vianak. Édesanyám sajnos nem tudott eljönni, a kistestvéreimre kell vigyáznia. 

- Kistestvérei? - kérdezte felvont szemöldökkel Kilyan.

- Igen felség, van egy 8 éves lányom, Delia és egy fél éves fiam, Thristen, ha a nejemet elhoztam volna, bizonyára az egész este alatt a fülemet rágta volna aggodalmában, hogy eltudtak-e aludni, nem játszották-e megint a bolondját a dadájukkal. Jobb volt mindenkinek, hogy otthon maradt.

- Az biztos... Pláne, ha Delia belendül. - húzta el a száját Via.

- Igen. - mosolyogott Guelle. - Bár a Napsugaram inkább nappal szeret rosszaságban gondolkodni, míg a Holdsugaram... - nézett egyenesen a lánya szemébe Guelle, olyan rosszallóan, hogy egyből tudta Kilyan kinek a beceneve a Holdsugár. - ... Este szereti ugyanezt. 

- Én nem keresem a rosszat Apu... Csak mindig követ engem. - pislogott ártatlanul mosolyogva. 

- Megvagyok veled és a húgoddal áldva... A Holddal és Nappal.

- Úúú. - csillantak fel a lány szemei az étkező asztal felé bámulva, majd észre vette magát. - Bocsánat. - sütötte le a menten a szemeit

- Ha megbocsájt felség, úgy érzem a lányom megéhezett, kíváncsi vagyok megtanulta-e már a szépen evést, otthon sose megy neki. 

A lány mérges pillantást lőtt az apja felé. 

- Ajánlom a sütemények között a ribizlis pitét. Bár szerintem azt képtelenség szépen enni. - hajolt meg Kilyan, mire a lány szemei szinte ragyogtak. 

Jane arcára gúnyos mosoly ült ki. Hát... Kilyan azt tényleg nem tudja szépen, maszatos száj nélkül elfogyasztani.

A következő miniszterrel Kilyan csak pár szót váltott. Jane nem igazán figyelte a neveket, de a barnára sült fiút Sir Arnold Moneye mellett még ő is alaposan végig mérte. Blaze Geffrey Mooneye, nagyjából Yui korosztálya lehetett. Jane csak enyhén tátott szájjal nézte az elragadó mosolyát a srácnak és irigy volt... Olyan könnyen ment neki ez a bájolgás, hogy még Kilyan is valami polgárnak tűnt mellette. 

Amikor elindult a szüleivel Kilyan viszont megköszörülte a torkát, Blaze azonnal visszafordult. 

- Hogy van a nővéred? - kérdezte Kilyan.

A fiú arcáról eltűnt az elragadó mosoly, a szemébe bánat csillant. 

- Két hónapja tartották az elrendezett házasságát, tovább nem bírta húzni. Dél egy nemesi családjába házasították be a szüleim. 

- Sajnálom. És te, hogy vagy?

A fiú szemében félelem csillant. Jane látta, hogy az egyik oszlop irányába kapja a fejét, egyenesen a teraszra vezető ajtó mellett nyúló oszlopra, ami mellett... az a lány állt, akinek az anyja rossz megjegyzést tett... Nessa Wellington... rémlett fel Jane fejében a becenév. 

- Tökéletesen elhatároltak. Négy hónap és huszonegy leszek. Tíz hónapom van, úgyhogy apám... - vett egy mély levegőt. - Egy északi nemessel már üzletet kötött. 

- Annyira nem tökéletesen nem de? - kérdezte Jane, miközben Kilyan ujjaival kezdett el játszani. 

Blaze szeme Janere siklott, alaposan végig mérte a ruháját. 

- Ezüst szín? - pillantott vissza Kilyanra. 

- A kedvesem. 

A fiú arcára mosoly és irigység ült ki. Jane gyomra összerándult, amikor tudatosult benne, hogy néhány perce még ő is így bámult a fiúra. 

- Nem rossz megfigyelő. Hamarabb észre vette, mint Apám, bár... az ő apja sem szúrta még ki. 

- Nessa? - tette fel nyíltan a kérdést a király.

- Igen... A rang nem lenne baj. A szerelem része sem, az hogy a szüleink riválisok annál inkább, plusz hogy a lány szüleitől, főleg Sir Christoph Wellingtontól az engedélyt nem kapnám meg. 

- Nem lesz baj. - vágta rá Kilyan és veregette meg a fiú vállát. - Valami azt súgja emiatt nem kell aggódnod. 

A fiú halkan felhorkant. 

- Nyugtával dicsérjük a napot. - felelte Blaze és sétált el. 

Jane kezdte unni magát, ahogy sorra történt a bemutatkozás. Jött valamilyen Visszarionovits nevű család, amin Jane jót nevetett, szegények... Vissza Rionak fogja mostantól hívni őket, az biztos. Velük nem érkezett gyerek, mivel még túl fiatalok voltak. Amikor leírta a két tíz éves iker fiút, Janenek valamiért menten Dan és Junie jutott eszébe. Ám félig meddig a ruháján járt a tekintete... Ennek is biztos van valamilyen jelentése, amiről Kilyan nem tájékoztatta. 

Jane akkor nevetett fel hangosan Kilyan mellett, amikor az egyik nemes, ha jól emlékszik Oscar Rommel elhozta a 11 éves lányát, aki biztos minimálisan sem volt az etikettbe bevezetve, ugyanis első reakciója az volt, amikor meglátta Jane ruháját, hogy elfelejtett Kilyan előtt meghajolni.

- Hűűű! - csillogtak a szemei. 

Jane elvigyorodott és leguggolt a fekete hajú kislányhoz. 

- Szia, hogy hívnak?

- Kicsim... - riadt meg az anyja a lánynak. 

- Valentinának. - mosolygott rá a lány.

- Hű. Jó hosszú neved van, hívhatnak Tinának? - a kislány vidáman bólintott, mint aki örül az új becenevének. - Szia, Tina. Én Jane vagyok. 

- Bocsánat felség, én kértem, hogy ne jöjjön. - mondta az anyja és nézett morcosan a férjére, aki csak megadóan felemelte a kezét. Jane már sejtette ki hordja a nadrágot a családban.

- Én se akartam drága egyetlen feleségem, akit nagyon szeretek, még ha néha az idegeimre megy akkor is. De mikor rágta a fülemet érte és én megkérdeztem őfelségét...

- Akkor igent mondtam. - fejezte be a minisztere hosszú, kicsit ijedt mondatát Kilyan, miközben ő is leguggolt a lányhoz. - Szervusz, milyen az első bálod?

- Felség? Ujjuj... - lépett azonnal el Janetől és hajolt meg a király előtt, majd amint az üdvözlést megcsinálta büszkén kihúzta magát, mint aki a világ legnagyobb feladatát teljesítette. - Nagyon tetszik felség, imádom ezt a színt!- mutatott mindenre a teremben.

- Megmutassam kivel terveztem? - szólalt meg a Legfőbb. 

- Igen! - kezdett el szinte ugrálni a lány. 

- Gyere szépen, kezet kérek! 

A lány azonnal megfogta Alida kezét, aki Demetria felé vezette őt.

- Egyszer akarok egy ilyet. - bukott ki Janeből.

- Mármint gyereket? - érdeklődött felvont szemöldökkel Kilyan, miközben feltápászkodott a földről.

- Aha. De pont ilyen kell nekem. Aranyos volt!

Kilyan halkan felnevetett, majd a még mindig guggoló Janere nézett. 

- Nem akarsz felkelni?

- Én akarok... De nem tudom, hogy kell ebbe a ruhába és ebbe a cipőbe...

Kilyan fél másodpercig bírt komolyan nézni Janere, majd kirobbant belőle a nevetés, de úgyhogy körülbelül mindenki rájuk nézett a teremben. Csak mikor már kezdett könnyezni akkor higgadt le és segítette fel Janet. 

 A király arca felderült, amikor meglátta Fullius minisztert, akinek az arcáról sütött a düh. A fia és a lánya egymásba karolva beszélgettek előtte, mint két szövetséges. Kilyan figyelmen kívül hagyta a minisztert és helyette a kamaszokhoz lépett, még ha a lány idősebb is volt nála. 

- Fullius miniszterem gyermekei, örülök, hogy végre megismerhetlek titeket. 

- Felség. - hajoltak meg előtte. 

Kilyan rögvest végig mérte a lányt. Szőke haj, kékes zöld szem, tökéletesen megértette miért akarta kiárusítani a miniszter... sajnos. Az arca előkelőségről árulkodott és izgalomról, egész életébe erre várhatott, akárcsak... Kilyan anyja.

A fiúnak sötétszőke haja volt és kék szeme.

- Kilyan Anis Ulliel Bejo. - mosolygott Kilyan.

- Reyna Mariem Fullius, de otthon csak Mary.

- Én meg... - sóhajtotta a fiú, az ajka megrándult. - Ifjabb Arthur Charles Fullius. Apám után, bármi van rangtól függetlenül csak Arty. 

- Értettem Arty. - jelent meg egy kis gúny Kilyan mosolyában.

- Bocsánat felség. Nem akartam tiszteletlen lenni. 

- Oh, nem volt. Megértem, hogy nem kedveli a nevét, nehéz egy már megbélyegzett és elvekhez kötött névvel élni, pláne, ha az a név nem akarta, hogy ezen a bálon, vagy bármely máson részt vegyenek. 

- Oh felség... Nyugodjon meg, amint ennek vége lesz vissza áll minden a régi kerék járatba. - húzta el a száját Mary, Arty alig láthatóan bólintott mellette. 

- Meglátjuk. Jó szórakozást, ismerkedjenek. 

- Amíg megtehetjük. - súgta a nővére fülébe Arty, majd felajánlotta a testvérének a karját és egymásba karolva elsétáltak. 

Kilyannak nem volt ideje utánuk szólni, mert egy lány összefont karokkal belépett elé, mire gúnyosan elvigyorodott. A szemeiben is ugyanez az energia ült. 

- Ellie Papayo. - fogta meg a lány kezét és lehelt a kézfejére egy csókot. - Rég láttalak. Legutóbb csak apád mentett meg a hálószobámtól. - engedte el beképzelt arccal a lány kacsóját. 

Jane csak a mennyezet irányába pillantott. Igen... Ezzel számolnia kellett volna. 

- Igen, bár úgy érzem mostantól nem kell menekülnöm előled. - pillantott Janere. - Apám szemmel fog tartani. 

- Téged vagy engem?

- Is-is. - hajolt meg a király előtt, majd Nessa felé vette az irányt, amint a lány mellé ért azonnal elkezdtek beszélgetni és sugdolózni. 

- Jól mondta felség. Hiába uralkodó. A lányom tabu. - igazította meg a mandzsettáját Papayo miniszter. - A fiamat még nem ismeri...

Janet innen nem érdekelte az egész rizsázós dolog. Demetriát figyelte, aki teljes átéléssel magyarázott a kislánynak az anyagokról és a színekről. Jó... talán még se pont olyan kislányt akarna... a felhőtlen érdeklődés és cukiság jobb volt, mint a divat. 

Jane egy pillantást vetett Kilyanra, majd elindult Demetria, Alida, Sam és a kis Tina felé. Sam mosolyogva nézett rá, amikor beérte. 

- Mizujs? - kérdezte. 

- Sok az ember. - nézett végig a polgárokon Jane, akik mind egy kasztba verődve önfeledten nevetgéltek és élvezték a mulatságot. A nemesek nagy része nem alacsonyodott le hozzájuk. 

Jane nagy sokára kiszúrta Pandorf miniszter urat, aki ex köznemesként lelkesen elegyedett szóba a polgárokkal, miközben 15 éves iker lányai a többi polgári gyerekkel beszélgettek. Jane számára hihetetlen volt, hogy ezekkel a személyekkel egykorú, sokkal felnőttesebbek voltak, mint ő. 

- Veled? - fordult a bátyja felé Jane.

- Várom, hogy kezdjünk. - nézett át a válla mögött a közeledő Kilyan felé. 

Jane gyomra összerándult, amikor Kilyan megfogta a kezét. Kicsit sem állt készen a nyitótáncra lelkileg. 

- Sose voltunk még ennyien. - jegyezte meg Kilyan. - Alida felkonferálnál? 

- Természetesen. - bókolt a lány és sétált a zenekar felé, akik már felhangolt hangszerekkel várták a nyitótáncot.

Alida vörös ruhájában kitűnt a tömegből. Az emberek utat nyitottak neki és a lány csakis a karmester mellett állt meg, aki koppantott párat a kotta állványán, hogy a vendégek elcsendesedjenek. 

- Hölgyeim, uraim és gyerekek. - kezdte Al. - Fogadják az én üdvözlő szavaimat is. Mielőtt még elkezdenénk a bált. Minden elismerésem Constance királynőnek, hogy az ország kormányzása és irányítása mellett ezeket is megtudta szervezni, nem kicsit tapasztaltam meg mennyire fárasztó, amikor elvállaltam nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Külön köszönetet mondanék Demetriának, akinek a segítsége nélkül most nem lenne semmi sem ilyen pompás. De térjünk is a lényegre. Legfőbb Bölcsként, őfelsége és az én feladatom lenne megnyitni a bált, mint ahogy azt évek óta szoktuk, ám őfelsége kérésére idén nem velem nyitja meg az estét, hanem a kedvesével... Jane Jacksonnal. Kilyan, Jane fáradjatok a terem közepére és nyissátok meg az estét. 

A közép és kis nemesek között zúgolódás ment végig, ahogy a polgárokon is. Jane érezte, hogy a mellkasára súly nehezedik, mintha valaki rá ült volna. Nehezen vette a levegőt. Kilyanra pillantott, aki viszonozta a tekintetét, megszorította a kezét és a terem közepére vezette Janet. 

Mindenki őket bámulta. Sam szorosan Demetria mellett állt, aki pedig a kislány kezét fogta, aki mosolyogva nyújtogatta a nyakát, mert a sok embertől nem látott semmit sem, de Janet csak az emberek tekintete foglalta le, nem látta azt a szépséget, amit a kislány és mindenki más igen.

- Nem lesz baj. - suttogta a fülébe Kilyan.

- Inkább megölök még valakit, mint hogy... - kezdte őszintén Jane. 

- Csak lámpa lázas vagy. - szorította meg a kezét Kilyan. - Ne érdekeljenek az emberek, csak képzeld azt, hogy a szobámban vagyunk és gyakorlunk, vagy mint ma reggel, mikor a zenekarral megcsináltuk a próbát. Akkor nem voltál ideges. 

- Akkor nem voltak itt ennyien. - vágta rá Jane, miközben gyorsabban kezdte venni a levegőt. 

Kilyan közelebb lépett a lányhoz és az arcát a kezébe vette, hüvelyk ujjával végig simított a bőrén. A villámokat kutatta a szemében, amik olyan zavarosan gurultak, mint egy eszét vesztette báránycsorda, aki farkast látott és elkezdett szétszéledni. Kilyan egy csókot nyomott a lány homlokára, pont nem érdekelte mit szólnak az emberek, mert ez... Eléggé nagy illetlenségnek számít ekkora nyilvánosság előtt. 

- Csak mi ketten vagyunk. Te meg én. Jane Jackson vagy. - nézett közelről a lány szemeibe. - Nem félsz semmilyen szörnytől, vagy veszélytől, már a lovaktól sem. - Jane halványan elmosolyodott. - A legbátrabb, legmakacsabb lány vagy, akivel valaha találkoztam, tele kiszámíthatatlansággal és meglepetéssel. Kivételesen engednél a makacsságodból és elhinnéd, hogy menni fog? Csak neked és nekem ez az egész?

Jane feje zúgni kezdett. Úgy hangzott a mondat, mint... mint valami szövetség, vagy elköteleződés. Menne-e Jane-nek hosszú távon ez az egész bájolgás, figyelem és a többi dolog, hogy... Pusztán az ezüst színről tudta a nemesség, hogy ő kije Kilyannak. A király aranyban van, ő pedig... ezüstben.

- Megpróbálom. - felelte végül a lány.

Kilyan csak gyengéd csókolt lehelt az ajkára, majd hátra lépett és felemelte a jobb karját. Jane a királyhoz hasonlóan felvette a kezdőpózt. Kihúzta magát és megtartotta a karját, pont ahogy Kilyan tanította. 

A dallam lágy volt. Jane kizárt mindent és csak és kizárólag Kilyanra és magára koncentrált. A király mosolyogva nézte őt, miközben vezette a lépéseit. Az emberek figyelték őket, többen sugdolózva beszélgettek, de ők ebből semmit sem vettek észre. 

Lassan kerülték meg egymást. A dallam magával ragadta őket, amikor csak sétáltak egymás körül szúrta ki Jane, hogy Sam bevezeti az üres térre maguk mellé Demetriát és felveszik a kezdőpózt, őket követte Maxim a Legfőbbel, pedig Max eredetileg szolgálatban volt. Néhány polgár és nemesi származású is csatlakozott, többek között Nessa és Blaze. 

Együtt folytatták a nyitótánc megmaradt koreográfiáját, Jane már nem is izgult annyira. 

- Megmondtam. - kacsintott rá Kilyan. - Könnyű lesz. - zárta Janet keringő tartásba és folytatta a lépéseket. 

- Szeretlek. 

- Tessék? - tévesztette el a lépést Kilyan és kapta a fejét Janere, de nem hitte el, hogy jól hallotta a szót. 

- Szeretlek Kilyan Anis Ulliel Bejo, Nyugat királya. - ismételte meg Jane, miközben halványan elmosolyodott. 

Kilyan arcára széles mosoly ült ki, legszívesebben megszakította volna a nyitótáncot, hogy megcsókolja a lányt, pláne, hogy a lány csuklóján ott volt az igazságkarperece, ami azt jelenti, hogy tényleg szereti őt. 

- Én is szeretlek Jane Jackson, Zeusz, Hádész, Poszeidón és Athéné dédunokája, a Földi lány.