Sziasztok, kicsit megcsúsztam pár nappal, amiért bocsánatot kérek. A mai napon vizsgáztam (Meglett, nagyon szép eredménnyel) és szombaton lélekben kicsit kimerülten a május eleje óta tartó leadások, aláírás megszerzések és érdemjegyek megszerzésében... De szépen zártam ezt az évet is. Kivételesen június 21.-én tehát egy hét múlva is érkezni fog rész, mert... Sokkoló tény az idő múlása, 2021. június 21.-én születik meg a sztori szerint Edmund és Ingrid Jackson... 2016-ban nem tudtam még elképzelni sem, hogy ez az év eljön és sokkoló, hogy baromira covidos év, de nekem 21 mindig kedvenc számom, úgyhogy ezt a covid sem nyomhatja el!

Jó olvasást mindenkinek! Véleményeteket érdeklődve várom! 

Amy elmélyülten hallgatta Estrellát, aki folyamatosan a növényekről beszélt. Tetszett Amynek az, ahogy beszélt róla: lassan, artikuláltan, megnyugtatóan, már maga a hangja biztonságot ébresztett benne. 

Napraforgók dülöngéltek mellettük, díszvirágok vették körbe a veteményest, levendulát látott a szúnyogok ellen, büdöske virágot a csigák ellen. Amy egy kártékony rovart sem látott így, csak méheket, amik folyamatosan porozták a növényeket.

Amy összevonta a szemöldökét és felállt. Egy aprócska kődarabot szúrt ki. 

- Ez micsoda? - vette fel és mutatta meg Estrellának. 

- Ez egy nagyon ritka kőzet. Sosem láttam még ilyet... Mármint a kutatásaimban. - vette el a követ. - Nagyon érdekes, mert beborítja ezt az egész telket. A tavat és talajt egyaránt. - adta vissza Amynek és folytatta az egyik zöldség leszüretelését. - Ha leásunk a szubsztrátumig, látjuk az üledékes rétegeket, attól lesz a talaj iszapos, ami valósággal csodát tesz a növényekkel... A szubsztrátum tudod mit jelent, ugye?

- Persze. Latin, Substartum, azaz mélyebb réteg. Orvoslásban, nyelvészetben és geológiában is használják. - felelte zavartan. 

Estrella szélesen rámosolygott. 

- Ahhoz képest, hogy ilyen fiatal vagy, meglepően okos. 

- De hiszen... Csak egy évvel vagyok nálad fiatalabb. - vágta rá gondolkodva, kicsit zavaros fejjel Amy, miközben a színeket figyelte, amik Estrella hangjától vad táncba kezdtek. 

- Igen, csak én magántanuló vagyok a bátyámmal a telek miatt. Muszáj segítenünk anyánknak, egyedül nem bírná. Általában éjszaka tanulunk, így elég... specifikus a napirendünk. Nekem a kertészet és a talaj lett az életem, pláne hogy ez a talaj sokkal termékenyebb, mint a Valenciai otthonunkban.

Amy meglepetten pislantott. 

- Spanyolországból jöttetek? - kérdezte döbbenten.

- Igen, jártál már ott?

- Sajnos még nem, de az unokatestvérem... - jutott eszébe fájó szívvel Carmen Cortez. - Az apukája családja onnan származik, nagy ritkán ha meglátogatják a nagyszüleiket egy időben mindig hozott nekem onnan képeslapokat és fényképeket. 

- Mi a családnevük? Lehet ismerem a családját. 

- Elég gyakori... Cortez, úgyhogy nem hiszem. - figyelte Amy, ahogy a lány halálos nyugalommal beletérdel az enyhén nedves talajba. 

- Az tényleg gyakori. - nevetett fel halkan a lány. - Bár az enyém is eléggé az. Estrella De La Russou. - szedte ki az utolsó növényt is, valamilyen gyógyfű lehetett, majd felállt és a kosarat felkapva elindult a felnőttek felé. 

- Mikor költöztetek ide? - kérdezte Amy. - Ez a hely jó ideje itt van. 

- Már legalább 10 éve, de... mintha csak tegnap lett volna. - jelent meg halvány szomorúság a szemében. - Tudod... Minden pillanatára emlékszem még ma is a régi otthonomnak, bár ezt a helyet semmi pénzért sem hagynám el. Szeretem, megnyugtat, pozitív energiákat ad. 

Egy magasabb férfi sétált hirtelen a lányhoz, a 20-as évei közepén járhatott.

- Estrella így jó lesz? - mutatta meg a kosarát, amibe szintén gyógynövények voltak.

- Tökéletes. - mosolyodott el azonnal a lány, mire Amy megint valahogy élénkebbnek látta a színeket. - Vidd el az üvegházba. - fordult Amyhez és nézett mélyen bele a szemeibe, míg a férfi elsietett az üvegház irányába. - Van kérdésed?

- Igen. - érezte Amy, hogy mosolyra görbül a szája széle. - Milyen növényeket termesztetek? Itt szinte mindenfélét láttam.

- Valóban mindenfélét termesztünk, ám főként gabonát, zöldségeket, van néhány gyümölcsfánk is, illetve rengeteg fűszerkonyhai növényt: koriander, bazsalikom, kapor, medvehagyma és még sorolhatnám. De sok sima gyógynövényt is termelünk, mint a zsálya, kamillavirág és még sok mást is. Törekszünk rá, hogy amit tudjunk magunk termesszünk meg. - nézett le egy nagyobb ládára, amit valaki fellökhetett. - Jajj... - guggolt le, ám ahogy megérintette a növényt, Amyre nézett. - Ez például kelkáposzta, amit személy szerint ki nem állhatok, de valamiért mindenki oda van érte itt. 

- Tetszik a lelkesedésed. - csúszott ki véletlenül Amy száján.

Estrella betette a ládába a káposztát és már húzta is le a kezéről a kesztyűt. Amyre mosolyogva felállt és a nadrágja zsebébe csúsztatta a kesztyűt. 

- A föld iránt? - kérdezett vissza. 

- Ez nem akármilyen föld. - válaszolta Amy. 

- Hát nem ám. Legalábbis számomra nem. - lépett egy ládához, amibe víz volt és öblítette le benne a kezét, majd felvett egy törölközőt a mellé elhelyezett kis asztalról. - Nekem a gondolkodásod tetszik, meg amúgy a hajad. Nem az a... lángszerű vörös, kicsit mélyebb tónusú, ám mégis van benne valami... Olyasmi mint a Mikulásvirág. A gondolkodásod, az eszed tényleg lenyűgöző. Honnan tudsz ilyeneket?

Amy érezte, hogy zavarba jön.

- Az Apám geológus. - válaszolta egy váll rándítás kíséretében. - Illetve régész és építész. Egy személyben csacsogott egy hely földrajzi típusáról, időjárási viszontagságairól és építészeti csodáiról, mind ezt az ókortól kezdve máig kifejtve. 

- Jó fej lehet az Apukád. - indultak el a kert helyiségből kifele a tó irányába.

- Azt hiszem... - rémlett fel előtte az, hogy... tulajdonképpen az Apja soha nem neheztelt rá, őt kedvelte, szerette a tudásáért, az Athéné vérét, de... sose kérdezte az apját az érzelmeiről. Yuival a viszonya... érzelmi alapú volt, az kötötte össze őket, hogy nem ismerhették egymást, nem lehettek egymás mellett a kezdetektől és Hallie halála. Dant gyűlölte az Apja, sose mondta még ki de igaz volt. Őt meg... A tudása, ezért szereti, ennyi. 

Estrella észre vette a hirtelen változást Amy szemében a mély szomorúságot, amit itt már megannyi ember szemében megpillantott.

- Semmi baj. - érintette meg az alkarját. - Mond el nyugodtan. 

Amy először a lány kezére pillantott, majd a szemeibe. Megnyugatók voltak, szinte kérlelte és dajkálta a tekintetével, azt üzente ő megvédheti, megóvhatja bármitől, amit kicsit sem értett. Alig ismeri 45 perce ezt a lányt és... Hogy tud benne megbízni? Ianben heteken át nem bízott meg. Az Angelokban sem bízott meg eleinte, de ők hamar elnyerték a bizalmát. Estrella viszont... Annyira más.

- Úgy tudom. - kezdte Amy. - Hogy ide végsőmentsvárért járnak. 

Estrella kicsit felsóhajtott, de még mindig mosolygott, ám most a fogai nem villantak meg. 

- Igen. - szorította össze a száját feszengve, míg összefonta maga előtt a karját. - Sokan akik idejönnek nincsenek jól. - meredt a tolószékes és egyéb betegek irányába, akiket az itt dolgozók tologattak. - Egyesek már sosem gyógyulhatnak meg, de ez a hely... Amíg nálunk vannak teljes életet élhetnek. Olyan minőségit, amit máshol nem kaphatnak meg. 

- Hogyan?

- Csupán... - kereste a szavakat Estrella. - Egészségesen élve. Jó étellel, spirituális feltöltődéssel. Itt békére lelnek, ettől gyógyulhatnak meg. 

Amy szemei értetlenül fénylettek, úgy hangzott ez neki, mint Rose di Angelo szektája a Himalájában. Pont olyan vakmerő és humbug szagú, de Estrella tekintete megzavarta, a szemei furcsán fénylettek. Valamit elhallgatott előle, ezt tisztán érezte, a színek is tompábbak lettek. Furcsán érezte magát, rosszul és valami marta belül a lelkét. Félt... 

- De... ez nem végleges. Nem béke, csak egy csalóka remény. - mondta. 

- Nem az. - rázta meg a fejét Estrella. - Nem csalóka.

- Szerintem kínzás. Mindig figyelt arra a családom, hogy egészségesen éljek és semmi nem változott, csak rosszabb lett. Ez csak egy hiú remény azt mondani, hogy az egészséges életmód... majd megmenti őket?! Milyen egészséges élet az, ami... Öngyulladáshoz vezet?

A lány szemei azonnal elkerekedtek a mosoly leolvadt az arcáról. 

- Öngyulladáshoz?! - pislogott a lányra, de az arca komor maradt. 

Amy zavarba jött, elszólta magát és jól láthatóan... A lányt kicsit sem lepte meg a szó. 

- Mire célzol? - vonta fel gyanakvóan a szemöldökét Estrella. 

- Én... Én... Semmire. Öhm... Meg kell... keresnem a többieket. - fordult el és sietett a fő épület felé. 

~~~

Dan, Aelin és Sven di Angelo ez alatt az idő alatt bejárták a fürdő elég nagy területét. Aelin legszívesebben kért volna egy fürdőruhát és bemászott volna a tóba, de gyanította, hogy Sven azonnal elkapta volna a karját. 

A mérőszerrel semmire sem mentek. Az egész telken úgy jelzett, mint egy őrült, lehetetlen volt beazonosítani a kulcsot. Dan már kezdte azt hinni, hogy bedöglött. Végül maradtak inkább a szokásos kulcskeresési hadműveletnél. 

- Persze, hogy kapunk Stirlingéktől egy kulcs kereső cuccot és az pont nálunk döglik be. - jegyezte meg Sven.

- Nem döglött be, azt hallanám az alkatrészeiből, de fura... valami nem stimmel ezzel a hellyel egy kicsit sem. - kapta fel a fejét a fiúra Dan.

Aelin nem mondott semmit csak figyelte az embereket és még inkább a kerteknél sétáló Estrellát és Amyt. Senki nem tette szóvá pedig többen is azt figyelték, hogy a két lány milyen közel sétál egymáshoz. Persze... miért is tették volna szóvá? A lányoknál normális ez a fajta közelség, csak Amy Jacksonnál nem. Amy még Dantől is tartotta a tisztes távolságot. Bezzeg, ha két fiú lett volna ilyen közel egymáshoz, mint Estrella és Amy, már rögtön azzal jönnének, hogy melegek. A kislány csak visszafordult a testvére és Dan felé, ám megakadt a szeme az üvegházon. 

Megfogta Sven pulcsijának a zsebét és megrángatta. 

- Mi az? - kérdezte a srác. 

- Az üvegház. Ott is a kerti föld van vajon? Továbbá... az egy elég meleg hely. Tűzveszélyes. 

- És a benne termő növények is azok lennének? - gúnyolódott Sven. 

- Hm... Ha indiai chilipaprika terem benne, akkor simán. - jelent meg egy büszke mosoly Dan száján.

- Nem hiszem, de... Valami furát érzek. Nézzük meg! - indult el határozottan az üvegház felé Aelin.

- Mintha ezen a helyen nem lenne minden alapból olyan fura. - követte a húgát az üvegház irányába. 

Dan futó lépésben sietett utánuk. 

Belépve a helyre Aelin nagyot füttyentett. Mindenhol trópusi növények és annál is több gyógynövény várt besorolásra. Aelin kezdte azt hinni, hogy valami szuper ritka növény magja vagy valami ilyesmi lehet a kulcs, bár a spontán öngyulladásra még így sem ad okot. 

Egy szőke hajú srác dolgozott a gyógynövényeknél.

- Jó napot! - sétált a férfihoz. - Képzelje, hallottam egy nagyon érdekes reklámot a tévében. E szerint minden létező fürdőben legalább egy héten előfordul baleset vaaagy mérgezés. Itt is előfordultak ilyen esetek?

A férfi felvont, unott szemöldökkel nézett Aelinre. 

- Nem.

- Egyszer sem?! - lépett a húga mellé Sven. - Már megbocsátson, de... az statisztikailag kizárt. 

- Mi megválogatjuk mit adunk a vendégeinknek. Ami rossz minőségű, vagy kártékony bármilyen formában azt nem használjuk fel. 

- Akkor miért itt tárolják őket? - bökött a válla mögé Dan. 

- A komposzt kinn van. Az üvegház elősegíti az erjedéses folyamatot, így hamarabb elkezd alkotó elemire bomlani a gyümölcs és trágyázás céljából új felhasználásra kerülhet a későbbiekben. De alapból itt főleg aroma terápiás növényeket használunk, amik ehetőek és nyugtató hatásúak. Dolgom van, nézzetek csak körbe, de ezekből még ne egyetek. Kísérleti fázisba vannak, próbáljuk jobb arányban összeállítani őket, de amíg nem vagyunk biztosak nem keveredhetnek a vendégeknek és magunknak szánt növényekkel. - mondta fapofával, hihetetlenül unottan és indult kifelé az üvegházból. 

Dan csak elhúzott szájjal követte a tekintetével.

- Ezt nevezem negatív egy fickónak. Nem jó a Csíje. Nem hinném, hogy elit helyen áll spirituálisan, biztos azért dugták be ide aszalódni. - kuncogott halkan a fiú.

- Citromfű, körömvilág, bazsalikom. - nézegette a növényeket Sven. 

- Oké, hogy ezek ehetők, de ki akarja megenni őket?! - vágott egy grimaszt Dan - Fúj. Egyébként nem láttam fokhagymát, erőspaprikát, vagy bármilyen erősebb növényt, amitől picit izzadni kezdnének, pláne nem olyat, amitől: Bumm! Lángra kaphatnának.

- Engem valami nem hagy nyugodni. - meredt Aelin Danre. - Valami  különös van itt. - indult el a folyosóra, hogy a többi növényt is megszemlélje. 

- Egyetértek. - helyeselt Sven. - És nem csak a mérőműszer miatt mondom. Furcsa ez a hely, pláne a spirituális maszlag miatt, vonzzuk az idióta mágikus dolgokat vagy mi?

- Igen. - vágta rá Dan, mire Sven és Aelin kérdőn ránéztek. - Most mi van? Eddig bárhol volt is kulcs, ott mindig volt valami baj, vagy egy dilis gyűjtő, vagy nagyra nőtt óriás sárkány, szektás tagok, most egy spirituális, természet centrikus, utópisztikus fürdő miért lenne olyan meglepő? 

A férfi visszasétált az üvegházba a kezében egy feketenadálytő nevű virággal. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Dan lába azonnal a földbe gyökerezett és meredten bámulta az ajtó lapját. Aelin utat engedett a férfinak. 

- Milyen tanulmány is ez? - kérdezte a szőke fickó.

- Egy fürdő feltérképezése és az ott tapasztalt különböző módszerek összegzése. - mondta készségesen Sven. A férfi csak elhúzta a száját, de többet nem kérdezősködött, hanem a munkájával foglalkozott. 

- Skacok... - sápadt el Dan, de olyan halkan mondta, hogy Aelin és Sven nem hallotta meg. - Skacok! - ismételte meg. 

- Mi az? - kapta Danre a fejét Sven és Aelin. 

- Mit láttok az ajtón? - szedte össze magát Dan. 

Sven és Amy értetlenül összenéztek, megvonták a vállukat majd az ajtóra kapták a tekintetüket. 

- A tükörképünket. - felelte Aelin.

- Az üvegházban használt hideg víz a nap melege hatására kicsapódik. Ez természetes Dan. Nem ijesztő. - nézett furán a fiúra Sven, aki még mindig sápadt volt. 

- És mit nem láttok rajta? - tette fel a következő kérdést Dan, miközben lecsekkolta a narancsfát metsző férfit. 

Sven és Aelin szemei azonnal elkerekedtek. Hátra néztek a férfira, majd vissza az ajtóra. A férfinak ugyanis nem volt tükörképe. Sven zsebében megcsörrent a telefon. Ijedten kapott utána és vette fel.

- Ed? Selma? Percy? - suttogta, mire a két gyerek közelebb hajolt hozzá. 

- Ki vagy hangosítva, mind hallunk. - mondta Ed. 

- A hamu eredményes volt, híreink vannak. - folytatta Selma.

- Nekünk is. - nyelt egy nagyot Sven. - Asszem rájöttünk miért gyulladtak ki azok az emberek a napon!

- Igen. Mi is. - sóhajtott a vonal túlsó végén Percy. 

- A felsorolásomban végül is benne volt. - dicsekedett Selma. - A hölgy elporladt maradványa nem emberi. Vámpír volt. 

A gyerekek ijedten összenéztek. Dan még mindig az ajtót bámulta abban a reményben, hogy az ürge tükörépe egyszer csak megjelenik benne, de amikor meglátta a lebegő metsző ollót az utolsó reménye is elszállt. 

A fickó egy vámpír volt.

- Nem bírom a vámpírokat. - jegyezte meg Sven. - Mindjárt haza megyünk, terv kell. Erről nem volt szó. Nyissatok egy kaput. - tette az ajtóra a kezét és nyitotta ki - Mi megkeressük...

Sven csak egy vörös foltot látott, majd éles fájdalom hasított az orrába, ahogy Amyvel egymásnak ütköztek. 

Dan kikapta a kezéből a telefont. - Megvan Amy, nyissatok egy ajtót!

~~~

A London-i Jackson villában Edmund egy kivetítőre csatlakoztatta a gyermeki labor cucc nagyítóját, így a nappali nagy tévéjében éles totálba ment a hamuról készült felvétel. 

Amy a lencsében tanulmányozta szomorú arccal a hamut, míg Percy, Dan, Sven és Aelin a kanapén ültek, Edmund Jackson és Selma pedig a tévé előtt álltak. 

- Amint látjátok, a vámpírók sejtjei hatszögletűek. - nagyította fel a képernyőt Ed. - A kristály szerkezetet még nem sikerült beazonosítanunk, de biztosan vámpírok. 

- Jó. - értelmezte a helyzetet Sven. - Kell pár karó. - pattant fel és indult meg a fegyvertár felé. 

- És fokhagyma. - indult el a konyha irányába Aelin.

- Tudom, hogy nem vagyunk katolikusok, de nincs véletlenül keresztünk? - aggodalmaskodott Dan.

Amy csak megforgatta a szemeit. A rokonai totális vámpír lázban égtek. 

- Állj! Állj! - intette le őket Percy, de Aelin és Sven eltűnt a konyha és a fegyvertár irányába. - Ennek még mindig nincs értelme. A görög mitológiában az Empúszáknak nincsenek sejtjeik, ugyanolyan szörnyek, mint mindegyik másik mitológiai teremtmény. Vagy megint lemaradtam valamiről?

- Az eredeti görög mitológiában. - kezdte Selma. - Az Empúsza nem nevezhető épp a tipikus vámpírnak. Sokkal inkább... - kereste a szavakat a nő, a szemei folyamatosan jártak a képen. - Egy démon alfaj, a tipikus emberek által keltett vámpír kép nekik az egyik mellék törzsük, olyan törzs ami annak ellenére, hogy halandókkal és egyéb Alvilági lényekkel keveredtek korcsok lettek. Vér híján is képesek életbe maradni, csak az olyan képességeik, mint a szupergyorsaság és szupererő, amik eredendően démon képességek csökkennek. De az örök fiatalság és halhatatlanságuk megmarad. Ennek a mellékfajnak így vannak sejtjei és ez van a monitoron. 

- Áh... Végre megtanultam a görög mitológiát és nem kiderül, hogy van kis milliárd dolog még? - bosszankodott Percy. - Öreg vagyok én már ehhez...

- Fokhagyma! - sietett ki a konyhából Aelin.

- Karók, tőrök és mit találtam a karók mellett? Biblia, az elején egy kereszttel. - vigyorgott Sven és tette le a dohányzó asztalra a cuccokat.

- Nekünk van Bibliánk? Minek? - értetlenkedett Percy.

- Anya vámpírok ellen használta nyaranta. - vágta rá Ed. 

Percy úgy meredt rá, mintha azt se tudná miről beszél a fia, amiben Selma nem kételkedett. 

- Nagyapa kéne szenteltvíz. - pattant fel Dan is, hogy csatlakozzon Aelin és Sven vámpír ellenes tivornyájához.

- És mint csináljak? - kérdezte Percy. - Poszeidón fia vagyok, nem a keresztények újkori Jézusa. Honnan fakasszak neked szentelt vizet?

- Jézus nem fakasztott vizet. - szólt be neki Selma. - A Jordán folyónál keresztelő János megkeresztelte. 

- Hát akkor pláne! - háborgott Percy. - Várjunk csak... Két dolog. Első, van egy templom innen pár utcányira, ott biztos van szentelt víz. Hajrá! Kettő, ugye nem létezik az egy isten dolog?

- Dehogy. - nevetett fel Selma. - Még csak az kéne, de ebbe ne menjünk bele, hosszú és bonyolult. Jézus létezett csak nem a nagy egyes számú isten gyermeke volt. 

 Sven és Aelin azonnal indulni akartak a templomba, gondosan elkapva Dan kezét, de a fiú lefékezett. 

- Na nem! Én ebbe nem vagyok benne! - kapálódzott mindenfelé Dan. - Sok helyről loptam már, de templomból nem fogok, ebben biztosak lehettek! Én oda be nem teszem a lábam!

- Ugyan már! - forgatta meg a szemeit Aelin. - Csak egy templom!

- Köszönöm, akár létezik az egy isten akár nem én templomból nem lopok semmilyen vizet sem. 

- És keresztet? - kérdezte Sven.

- Nem teszem be a lábamat templomokba! - rántotta ki a karját Dan. - Lehet nem is hat ez a sok cucc a napon sétáló vámpírokra! - Selma, Ed és Percy egyszerre kapták a fejüket Danre, az arcukra értetlenség ült ki. - Ezt még nem mondtuk? Ezek fényes nappal dolgoznak odakint a napon!

- Igen! - bólogatott hevesen Aelin. - Az egyik még le is barnult!

- Bizonyára nem is egy. - szólalt meg most először Amy. 

- Ezt, hogy érted? - kérdezte nyomban Sven. 

- Véletlenül elszóltam magamat Estrellának az öngyulladásról... 

- Elszóltad magad?! - akadt ki majdnem Dan. 

- ... És a reakciója alapján nem érte váratlanul. - fejezte be Amy.

- Csooodás! - forgatta meg a szemeit Dan és kezdte elpakolni a pulcsija belsőzsebébe az egyik karót. - Ezek szerint ő is vámpír, ahogy valószínűleg a családja is! Ahogy a halott amatőr golfozó és a neje és még a kulcsról szart se tudunk!

- Irány a templom szentelt vízért! - kiáltotta félig Aelin.

- Pontosan! - helyeselt Sven és kezdte el leszerelni a könyv elejéről a keresztet. 

- Álljon meg a menet! - csapott az asztalra Amy. - Mi lenne... Ha először gondolkodnánk? Aztán majd utána rohangálnánk szentelt vízért és csak azután döfködnénk le embereket. 

- Nem embereket! Vámpírókat! - tett egy nagy darab fokhagymát is a zsebébe Dan.

- A vámpírok ezen faja igazából nem olyan rossz. - szólt közbe Ed. - Meglehetősen kedvesek a maguk módján és lássátok be, ha táplálkozni akartak volna, vagy átváltoztatni titeket nem tudtatok volna visszajönni. Ezek békés vámpírók. 

- Na persze... - mondta gúnyos hangon szinkronban Dan, Aelin és Sven is.

- A vámpírokba több van, mint azt elsőre hiszik általában az emberek. Sokszor találkoztunk a fajtájukkal korábban Zeroékkal... - siklott Aelinre a pillantása Selmának, majd szinte rögvest el is kapta. - Ednek és Amynek adok igazat. Nem kéne támadni.

Dan, Aelin és Sven csalódottan húzták el a szájukat, visszatették a vámpírgyilkoló eszközöket az asztalra és az emelet felé indultak. 

- Azért elárnyékutazunk gyorsan a templomba? - súgta a bátyának Aelin.

- Mégszép. Dan fedezel minket? - azzal be is olvadtak az árnyékba, mielőtt Dan kinyitotta volna a száját egy válaszra. 

Amy lenn vett egy mély levegőt és visszahajolt a nagyító fölé. Már értette miért emlegette a korát Estrella. Lehet, hogy 15 évesnek nézett ki, de valójában akár több száz éves is lehet, azért is ilyen okos. Mennyi ideje lehetett élni... Ő bezzeg... 14 évesen megfog halni, hacsak... hacsak.

- Minden rendben? - kérdezte Selma. 

Amy értetlenül pislantott a nőre, nem hitte volna, hogy valaha is hozzájuk szól saját akaratából. 

- Nagyjából. Aggódom egy kicsit. Sok kérdés kavarog bennem. - tért ki a válasz elől és fordult vissza az anyaghoz. 

- Milyen jellegű kérdések?

- Csak... hogy az élet mennyire igazságtalan és mennyire  kevés az ideje az embernek... Bár én is jó embernek mondom. Egy ex démonnak, aki több mint kétezer éves. 

- A halhatatlanságnak is megvannak a maga keresztjei, Amy Jackson. - mosolyodott el halványan Selma. - Ahogy minden döntésnek. 

 Amy egy pillanatra úgy érezte, hogy a nő a veséjébe lát, de nem tett semmilyen megjegyzést sem. A lány otthagyta a nagyítót és elindult a könyvtárba, hátha talál valamilyen infót a napfényben járkáló vámpírókról. 

~~~

Mikor Sven és Aelin visszatértek nagyjából három liternyi szentelt vízzel és pár kereszttel még megvárták Amy kutatását a vámpírókról, ám Annabeth jegyzetei csak és kizárólag a normális éjjel járó vámpírókat említette, meg az Empúszákat, amiknek ugye mindegy, hogy nappal vagy épp éjjel járnak, csak éjszaka a Hold erejében erősebbek. Így inkább nem vesződött a kutatással, hanem indultak is.

Ahogy a teleportáló ajtón átkeltek egyből a kertben bukkantak fel. Az emberek nem vették észre őket, mintha a köd álcázná a kékes derengésű varázsajtót.

- Nézzétek csak őket. Kinn dolgoznak a napon... Senki se jönne rá, hogy kik ők. - ellenőrizte le a karókat a dzsekije belsőzsebében Sven.

- Nem tudjuk kik ők! - förmedt indulatosan Amy a fiúra. - Még nem! - lőtte ki magát, amikor kiszúrta az egyik munkaasztalnál Lunát, ahol a hölgyek kézzel hímeztek még amikor pár órával ezelőtt itt jártak, ám most a nő egyedül volt. 

Amyt bosszantotta az egész helyzet. Szörnyetegek. Vámpírók! De egyszer sem támadtak rájuk, szeretettel és jó szándékkal fordultak feléjük. Kis milliószor megölhették volna őket, pláne ha Svennek és Dannek igaza van és nagyon sok vámpír van itt, szinte egy... fészeknyi.

Aelin követte Amyt, míg a két fiú csak leegyeztette halkan kinél milyen vámpír ölő fegyver van, így ők ketten kicsit lemaradtak. 

- Jó napot, Luna! - ért el az asztalhoz Amy és kapaszkodott meg idegességében az asztalba. - Ez kissé kínos... De azon tanakodtunk...

- Azon tanakodtatok, hogy vámpírók vagyunk-e. - fordult a gyerekhad felé Luna, az arca nyugalmat tükrözött, bár most egyáltalán nem volt olyan vidám, mint amikor először jártak itt. - Én meg azon tanakodtam, hogy ti biztosan egy tanulmány miatt vagytok-e itt. Mik vagytok? Mágusok? Félszerzetek? Félvérek?

Amy csak nyelt egyet, míg Dan és Sven ideges pillantást váltottak. Aelin várakozva állt egyik lábáról a másikra. Most vagy nagyon nagy balhé lesz vagy... Vagy nincs vagy.

- Harmadik generációs félvérek. - válaszolta csomóval a torkában Amy.

- És kulcsvadászok, azt rögtön sejtettem. Ezt jobb lenne másút megbeszélni. Kértek limonádét? - mutatott a főépület irányba a nő.

Sven már nyúlt a karóért, de Amy elkapta az alkarját, ahogy Danét is és hagyta, hogy Luna bevezesse őket a fehéres, homok színű épület dolgozószobájába.

Útközben Luna intett a lányának és a fiának, akik értetlenül pislogva csatlakoztak hozzájuk. Estrella Amyre mosolygott, a lány viszont elfordította a fejét. Fogalma sem volt mit kéne gondolnia. 

A dolgozószobában Luna leült a fotelbe, míg őket a kanapéra ültették. Estrella és Thomas csak az anyja jobbján álltak. A srác unottan összevonta a mellkasa előtt a kezét, míg Estrella készített néhány limonádét és felszolgálta a kulcsvadászoknak.

Sven már várta a trükköt, mikor támadják meg őket, de nem épp azt kapta, amire számított. 

- Kezdjünk mindent az elején. - mondta Luna. - Vámpírok vagyunk, igen. Még az 1700-as évek idején változtattak át minket a lányommal és a fiammal, amikor a férjem összetűzésbe keveredett egy vámpírral. Ő sajnos életét vesztette a küzdelemben... A fiam, Thomas ekkor 14 éves volt, a lányom, Estrella 12, ezért hittétek őt korosztályotok bélinek. Egy vámpír száz év alatt öregszik egy évet. Sokkal lassabban, mint ti. Az 1800-as évek elején utaztunk Amerikába, az egyik betelepülő hullám kíséretében. Véletlenül fedeztük fel évek után ezt a helyet, valami különös energiát árasztott magából, olyat, ami... - kereste a szavakat a nő. Amy az arcát bámulta, látta rajta, hogy mennyire szereti ezt a helyet, egy csepp rossz szándék sem ült a szemében. - Egyedülálló. Megfogott minket, gyönyörű volt. A halandók számára nehéz az átállás, egy vámpír élete pedig nehéz, csupa harc a territóriumért, ezért is jöttünk ide Spanyolországból, ám itt még nagyobb vérfürdőben volt részünk akkoriban... De  ez a hely... úsztunk a vízben és úgy döntöttünk itt szeretnénk látni a nap sugarait száz év után először és végre örökké tartó életünk után pihenésre térni. A csillagokat figyeltük, vártuk a végóránkat, elbúcsúztunk egymástól és csak élveztük a hely varázslatosságát a napra várva.

- De a vég nem jött el. - jegyezte meg elhúzott szájjal Aelin.

A nő enyhe fintorral megrázta a fejét.

- Annyira dühös voltam. Aztán rájöttem... Oka volt annak, hogy ezt a helyet megtaláltuk, ahogy annak is, hogy miatta tudunk már járni a napfényben. Életbe maradhattunk általa és ezt az erőt nem szabad rossz célra felhasználni. - mosolygott szívéből Luna.

- Nem tudjuk mivel hat. Sose jöttünk rá. Valahol van egy kulcs, vagy lehet maga a hely a kulcs... a mágikus ereklye, mert csakis ezen a talajon segít. Építettünk egy menedéket. - figyelte még mindig Amyt Estrella. - Nem csak a mi fajtánknak. 

- Tehát az összes itt dolgozó vámpír? - kérdezte Sven, mire Estrella, Luna és Thomas csak bólintott. - És a vendégek? Ők mik?

- Kaja. - vágta rá Dan, majd azonnal zavarba jött, ahogy rájött, hogy ezt hangosan mondta. - Mármint... az lenne logikus... 

- Nunka! - csattant fel Thomas és eresztette le a karjait, majd észbe kapott és vissza váltott angolra. - A betegeket nem az ételek gyógyítják meg, vagy a víz, ezek is jó hatással van rájuk de más a lényege. Normál esetben, ha a vérünket megissza egy halandó meghal, de a víz és az ételek lehetővé teszik, hogy az emberi szervezet megeméssze a vérünket és ezen keresztül felhasználja a képességeinket. A halálos betegségeik egy részét így megtudjuk gyógyítani. Ez csak egy kis... csere üzlet. Ők életet kapnak, mi amíg alszanak orvosi készlet révén lecsapoljuk a vérüket, így nem szükséges vadásznunk.

Estrella a bátyja mellkasár tette a kezét. - Nem öltünk meg senkit sem, mióta betettük erre a helyre a lábunkat. 

Luna és Thomas bólintott. 

- Na és a Kingscross család? - érdeklődött Sven. - Bejöttek ide, mint betege, vámpírok lettek, gyógyultan távoztak és egy héttel később meghaltak öngyulladásban.

- Egy hét?! - kerekedtek el egy pillanatra Thomas szemei. - Ez lehetetlen! - rázta meg a fejét. 

- Nem változtatunk senkit sem át. - vonta össze a szemöldökét Luna. - Ha megtennénk örökre itt kellene maradniuk a fürdőben. Ha elhagyjuk ezt a helyet... megint csak sötétben járhatunk. 

- Ez esetben... hogy húzták ki olyan sokáig a napon? - kérdezte felvont szemöldökkel Dan.

Luna idegesen felsóhajtott. Sven nem bízott a vámpírokban, de látta Luna arcán az aggodalmat. Valami nagyon sunyi dolog megy a háttérben és Sven erősen kezdett kételkedni abban, hogy ennek a fürdővezetőjéhez van köze.

A nő hirtelen állt fel a fotelből.

- Ha kulcsvadászok vagytok... Akkor jártassak vagytok a rejtélyekben. Szabad kezet adok, oda mentek ahová csak akartok, de valahogy, mindegy hogy, derítsétek fel mi ez az ügy. Beszéljetek a gyermekeimmel, a vendégeinkkel, akikkel csak szükséges. 

Sven, Aelin, Dan és Amy összenéztek. Sven már nyitotta volna a száját, de Aelin hamarabb megszólalt:

- Amy és Estrella már úgy is egész jól kijönnek, úgyhogy mi hárman majd beszélünk Thomassal. - siklott a pillantása a hosszú hajú srácra, aki most hátul kontyba fogta össze a haját. 

Sven már szólalt volna fel, hogy miért három-egy arányban vállnak szét, de Estrella megfogta Amy kezét és kihúzta a szobából. Thomas pedig intett hármójuknak, hogy kövessék őt. 

- Mi a francot csinálsz?! - sziszegte a húga fülébe Sven. - Jó, jól kijöttek eddig Estrellával, de most kiderült, hogy Estrella vámpír, tehát kitudja, hogy fognak viselkedni!

- Ezek vámpírók, tehát vámpírosan kiszívják a véredet vagy ilyesmi! Ráadásul lehet nagyon is jól tudják mi a kulcs és mi az ereje! - tette hozzá Dan.

- Erősen kétlem. - vágta rá Aelin. - Láttátok, hogy beszélt Luna és a gyerekei? Azonnal felháborodtak és kiakadtak. Fogalmuk sincs, hogyan lehetséges ez az egész. 

- De mi lesz Amyvel? - aggódott Dan.

- Semmi. Nem lesz baja. Estrella nem hiszem, hogy bántaná. Sőt... - húzta el a száját a kislány.

- Te érted ezt? - kérdezte Dan.

- Nem. - felelte Sven.

~~~

Amy és Estrella az egyik rejtett ösvényen sétáltak. Amy nem tudta mit kérdezzen, hogy kezdje. Nem volt még rá példa, hogy nem találta a szavakat. Estrella mellette feldúltan lépkedett. 

Amy próbálta beazonosítani, hogy kire hasonlít. Nem volt olyan felpörgött és viccelődő, mint Dan. Nem volt az a tipikus alvilági aurája sem, mint Aelinnek és ugyan hihetetlenül okos volt, de nem úgy, mint Sven. Sven az Alvilágban bemagoltak alapján ilyen, míg Estrellát az elmúlt háromszáz év tette ilyen éles elméjűvé, de nem veszett el a részletekben, mint ahogy ő és az apja, Edmund szokott. Annabetht nem ismerte annyira, hogy hasonlóságot találjon, de bőven elég volt a London-i villára gondolnia, hogy tudja... A nagymamája sose volt képes arra, hogy egyhelyben üljön. Gyermekkorában éppen elég időt töltött hozzá a táborban, hogy ne akarjon soha többet letelepedni. Próbálta Ianhez is hasonlítani, de egyáltalán nem olyan volt a lány, mint a fiú. Határozott volt, mint Ian és itt ki is fújt. A fiú mindig átvágta. Ha megtehette, bosszantotta, direkt játszadozott az érzelmeivel. Ez a lány visszafogottabb, de gondosabb jellemnek tűnt. Szívesen megismerte volna úgy, mint Carment, vagy akár jobban, mélyebben. 

- Nem tudom kiállhat e mögött. - mondta felfúltan Estrella. - Eddig azt hittem... Ez a hely menedéket ad, hogy mindenki szeret itt lenni, mindenki boldog. Mondjuk megértem... Valakinek nem könnyű röghöz kötődni, nem könnyű itt élni örökké. Nekem is néha hiányzik a külvilág, de... ártatlan embereket felhasználni és átváltoztatni vámpírrá, csak hogy... - rázta meg a fejét és dörzsölte meg az arcát. - Bocsi, csak... 

- Sokkoló. - biccentett Amy. - De igazad van. Minden szempontból. 

- Nem... Nem értheted. A vámpíroknál a területért folytatott harcok kemények. Ez a hely véd minket, az otthonunk évszázadok óta! És most valaki elárulta...

Amy komoran meredt maga elé. Évszázadok... Ő még ezt az évtizedet se fogja túlélni.

- Olyan ez... - kereste a szavakat Estrella. - Mintha elárulnád a Félvér Tábort, vagy a családod.

Amy felé fordította a fejét, amikor megérezte magán Estrella tekintetét, de menten elkapta a pillantását.

A Félvér Tábor? Harmadik generációsként, csak néhány alkalommal járhattak ott, akkor is külön Mr. D és Kheirón engedélyével. Jane és Sam nagyon erősek, így ők állandó helyet kapnak, de ők... Edmund miatt nem. Nem az otthona, ahogy azt Estrella hiszi. A családja meg... A családjával meg most is épp egymás ellen tevékenykednek az ország és dimenziók különböző pontjain... Ő pedig még csak nem is közölte velük, hogy mi baja. Carmentől el se búcsúzhatott. Ingridtől sem, se... Lucytől. Yuitól... 

- Hiányozni fognak... Ugye? - állt meg Estrella és jelent meg egy szomorú mosoly az ajkán.

Amy értetlenül meredt rá. A küklopszok egyik képessége jutott eszébe, hogy a hősök gondolataiban képesek olvasni.

- Látom. - mondta Estrella. - Bár nem úgy, ahogy gondolod. Csak... Az elmúlt száz évet halálos betegek között töltöttem. Ismerem a végóra utolsó pillantásait. Tudom kinél milyen közel van a vég, mert ugyanolyan a tekintetük. Éheznek a folytatásra, arra hogy éljenek, számba vesznek mindent, lelki leltárt készítenek és sajnálkoznak, amiért oly sok mindent nem tehettek meg. 

Amy nem tudta mikor kezdett el könnyezni, csak érezte, hogy végig folynak az arcán. Tartotta magát. A lehető legtisztesebben. Nem mondta el senkinek sem. Összeszorította az ajkát, miközben érezte, hogy a teste remegni kezd, a feje fájt attól, hogy próbálta elfojtani a könnyeit, majd a világ vibrált előtte egyet és már nem csak egy könnycsepp indult el lefelé, hanem számos.

Estrella mellé lépett és fél karral átölelte, nem úgy, mint egy barátnő, hanem támogatóként, éreztetve, hogy van aki mellette áll, aki osztozik a terhén. 

Amynek fogalma sem volt róla, hogy keveredtek el egy padhoz és mikor ültek le. A következő pillanatban Estrella már másik kezével a jobb karját simogatta. 

- A neve... oligodendroglioma. - kezdte sírós hangon Amy, mire megkísérelte összeszedni magát, kevés sikerrel. - Általában negyven és ötven éves korban fordul elő, nekem pár hónapja diagnosztizálták tizennégy éves létemre. A tumorok között 5-15 százalék az előfordulási aránya, ami... ritka. Az agynak egy bizonyos sejtes állományában alakul ki, fogalmuk sincs pontosan miért és... Ami még érthetetlenebb, hogy... Rosszabb esetben az átlagos túlélés 5-10 évre tehető... Negyed év, nekem... Ennyi jutott! - tőrt össze teljesen a lány. - Azt hittem... Legalább lesz 5 évem élni! Felnőni, tanulni! Nem negyed év! 

Estrella lassan simogatta a karját, próbálta megnyugtatni.

- Azt hittem lesz időm... - szipogott Amy, Estrella kutakodni kezdett a zsebeiben, majd nagy nehezen talált egy zsebkendőt. - Hogy... ha eljön készen fogok állni. Kiderült, hogy nem, hogy időm nem volt, még felkészülni sem lehet erre. Holott... - törölte meg a szemeit a zsebivel. - Megadnék szinte mindent, hogy...

Estrella mosolyogva megrázta a fejét. 

- Gyász harag és az alkudozás fázisa egyszerre. - suttogta.

Amy tudta mire gondol a lány, szomorúan elmosolyodott, kicsit fel is nevetett. Ennek is utána olvasott, mint megannyi témának. A halál fázis lépései. 

- Egy tumorral... - kezdte bár szinte rögtön elhúzta a száját, mert csak részben igaz, amit mondani fog. - nem alkudozhatok. 

Estrella elengedte a kezét és idegesen kezdett dobolni a saját térdén.

- Mit szólnál hozzá... ha lenne más lehetőség? - nézett nyíltan és eltökélten a szemeibe. - Ha továbbra is a részed maradna, de nem éreznéd a hatását. Élhetnél tovább. 

Amy szinte elnevette magát. 

- Most ki alkudozik? - kérdezte a lány. - Vannak lehetőségeim, de... Egyik sem vonz. Nem tudom mennyire ismered a félisteneket és az isteneiket, de... Artemisz. A vadászat és a Hold istennője...

- Nem kell bemutatnod. A holdból nyerjük erőnket. Tőle. - mosolyodott el halvány, furcsa tekintettel Estrella. - Felajánlott egy helyet a vadászok között?

- Igen... De... Az én ágamon nem divat ezt elfogadni. Az örök szüzesség és a férfiak megvetése... a szerelem és szexualitás istennőjének, Aphroditénak a génjeivel a szervezetemben... Ez szinte kizárt. 

Estrella felhorkant és elvörösödött bármi is jutott az eszébe, de Amyt nem avatta be. Helyette csak a szemébe nézett. 

- Meg sem lepődők, hogy csak a férfiakkal való találkozgatás, a csókolózás és egyéb dolgok tilosak annál a nőnél... - mormogta, mint aki nagyon is tud valamit.

- Ezt, hogy érted? - fújta ki az orrát Amy. 

- Mit szólnál hozzá, ha lenne más út is? - váltott témát. - Általában az én fajtám, hacsak nem célja az univerzum legyőzése, vagy egy terület elfoglalása, esetleg a bosszúállás nem teremt vámpírokat. Bevallom... még senkit sem változtattam át, de esetleg, ha te is szeretnéd... Megtehetem veled. Több időt érdemelnél. Sosem találkoztam hozzád hasonlóval, pedig élek pár száz éve. A tényleges korosztályom már halott, ahogy pedig kinézek, akik a maguk korosztályának hisznek túl... éretlenek, bugyuták, csak kihasználják egymást és nem tudják mit jelent a becsületesség, a hűség az elveikhez, mert nincsenek is elveik. Te viszont... - fordult vissza Amyhez és nézett egyenesen a lány tenger zöld szemeibe. - Hihetetlenül okos vagy, ijedt és félénk... mégis a magad módján varázslatos. Különleges. Többet érdemelnél, hogy kihozd magadból azt amire képes lehetnél. 

- Mármint... Veletek? Halhatatlanként és... szupersebességgel, megtartva az eszemet, de... 

- Nincsenek a vadászok törvényei bárdként a fejed felett. Nem ellenkezel Aphrodité akaratával sem. Lehetnek romantikus kapcsolataid. Nem öregendél meg, többé nem lennél beteg! - sorolta Estrella, majd egy pillanatra zavarba jött.

- Nem is tudják... Hogy nincs több időm...

- Nem szükség szerűen fogyott el az időd! Itt maradhatnál vámpírként velünk. Velem. - halkult el Estrella hangja. 

Amynek úgy állt össze a kirakós darabka egy pillanat alatt, mintha soha nem is esett volna szét. Aelin nem hiába mondta, hogy menjen Estrellával. Nem az állapotáról gyanakodott, hanem... Az öccse Aphroditét szőkének látta... Ő pedig barnának... Nem is hiába mondta azt Aelin, hogy lehetetlen. Igazából kicsit sem lehetetlen, mint ahogy azt a lány hitte, ő pedig túlontúl el volt foglalva a tumorjával, hogy rájöjjön... Azért látta az öccse Aphroditét szőkének, mert az istennőt mindenki abban az alakban látja, amilyen nőhöz vonzódik. Nem véletlenül érzékelte élénkebbnek a színeket Amy Estrella közelében, hanem azért mert... Ahogy Ian tetszik neki, úgy... Estrella is... 

Amy kicsit eltátotta a száját és csak a lányt bámulta, aki kedvesen mosolygott rá, a kezét szorítva. Ha Aelin így összelökte őket, akkor Estrella... pláne az Artemisz vadászaira tett megjegyzése... Csak férfiakra vonatkozik az eskü tétel, nőkre nem... Tehát Artemisz...

- Hű... - nyögte ki végül.

- Mi az? - mosolygott bátorítóan Estrella. 

- Én... - kereste a szavakat Amy - Ezt át kell gondolnom. Sok szempontból.  

- Tudom. - bólintott egyet a lány. - Ez egy nagyon nagy döntés, amit csak te hozhatsz meg. 

- Sétálhatok egyet? Egyedül? - kérdezte, miközben felkelt a padról. 

Estrella csak utoljára megszorította a karját, majd elengedte. Különböző irányba indultak el. Amy a tó felé, míg Estrella a kertjéhez. 

A Jackson lány teljesen a gondolataiba mélyedt. A műtétbe belemenni, Artemisz Vadászai közé állni, vagy vámpírrá válni. Az elsővel elveszti a képességeit. A másodikkal megmarad a képessége, de el kell felejtenie a családját. A harmadikkal megmarad a képessége és a családja is... amíg halhatatlanként túl nem éli őket. 

Egyik út sem az amit ő akar.

~~~

Sven, Dan és Aelin követte Thomast az irodába, ahol a vámpír kikereste nekik Mr. Kingscross, a golfozó tervezett napirendjét. 

- Ha a vérük elég miért dolgoztatják őket? - kérdezte felvont szemöldökkel Aelin.

- Mert nem mindegy mivel kombinálódik a vérünk, Alvilági kölyök. - fordult vissza a társaság felé és terelte őket kifelé az épületből. - A zöldségek és az aromásnövények stabilizálják az állapotukat, a zsíros ételek csökkentett bevitele kitisztítja a méreg anyagokat, az itteni nyugalom kikapcsolja a stresszt, ami körülbelül négyszer jobban lelassítja az összes betegség folyamatát, pláne a halálos betegségeket. Ezek miatt képesek a vérünk nyújtotta előnyöket hasznosítani és az sem hátrány, hogy a koleszterin szintjük csökken, így minket sem mérgeznek meg, ha fogyasztunk a vérükből.

- Miért csináljátok ezt? - vette át Thomastól az iratokat Sven.

- A vámpírokat vérszívó szörnyetegeteknek írják le általában. - tette hozzá Dan, szorosan Sven mellett állva. 

Thomas szeme felvillant, mire Dan nyelt egyet, lehet rosszat mondott... Egy kicsit sértő volt, tény.

- Disparates! - káromkodta el magát Thomas, majd megvakarta az állát és a gyerekekre meredt. - Amit ti ismertek vámpírnak az nem vámpír, a démonok egyik alfaja. Csábítók és vérszívók, innen terjedt el a halandók körében a vámpír elnevezés, nálatok görögöknél Empúszának nevezik. Ezek keveredtek olyan halandó férfiakkal, akik szerettek volna erőt birtokolni. Ők lettek azok a vámpírók, akiket a halandók is annak neveznek. A hatalom éhes vámpírók felelőtlenül átváltoztattak sok mindenkit, állandó vadászatok, harcok, melyek során olyanok is vámpírok lettek, akik nem akartak hatalmat, örök életet, vért és gyilkolást. Ez lenne az én családom. Egy kétezres évekbeli filmből idézve... "A nagy hatalom, nagy felelősség." Mi a képességeinket inkább másoknak szenteljük. - húzta el a száját. - Felelősséget vállunk értük. 

- De... - lépett előre Aelin, kicsit sem tartott a vámpírtól, amúgy is legalább egy liternyi szentelt víz van a dzsekije zsebében. - Nem mehettek el innen soha. 

Thomas szeme szúrósan a lányéba mélyed. Aelin látta, hogy az orrcimpája megremeg és a szeme vibrál egyet, ahogy a vámpír képességeihez nyúl, úgy ugrott hátra Aelintől mintha tűzből lenne, még enyhén fel is mordult. 

- Démonok... - lett újra normális a szeme. - Úgy érzem te elég jól ismered a fajtám kiinduló pontját. Hiszen az Empúszák is a fő törzsű démonokból jöttek létre. Sok sikert! - siklott a pillantása Svenre. 

- Mi van Mrs. Kinscrossal? - kérdezte óvatosan Sven.

- Nem volt beteg, így napirendje sem volt. Mr. Kingscross a komposztálóknál dolgozott. Kezdjetek ott. - mosolyodott el szárazon, majd komorabb ábrázattal elsietett a dolgára. 

A három gyerek néhány másodpercig követte a tekintetükkel a vámpírt, majd Aelin felsóhajtott. 

- Jó mulatást nektek a komposztálóknál. - intett Svennek és Dannek. 

- Hé! Hé! Te meg hová mész? - kérdezte azonnal Dan. 

- Mrs. Kingscross nyilvánvalóan a fürdő centrumban volt, kikérdezem az ott dolgozókat, közben amúgy sem ártana már nekem egy mani- és pedikűr. - mutatta fel a kezét, ahol a körmei totálisan repedezettek volna. - Kis anyagcsere zavar, amikor Puck elvette az erőmet. Na, sziasztok! - mosolygott a két srácra és hagyta őket faképnél. 

Sven és Dan összenézett. 

- Azt tudom, hogy a húgod olyan mint egy miniatűr úrnő, na de mani- és pedikűr?! - kérdezte Dan. 

- Mindig imádta a luxust. - vonta meg a vállát Sven. - Hádész elkényeztette. Na, nyomás!

A két srác a komposztálókhoz sétált, hiába kérdezősködtek mindenkitől a golfozó után, senki se tudott érdemleges választ adni. Sven a napirendjét tanulmányozta, ám azon sem talált semmilyen... furcsaságot. Minden normális volt, ahogy a dolgozó vámpírok és a vendégek is. 

Kis idővel később szúrtak ki egy ajtót, ami egyenesen a dombba vezetett. Az idegesítő szőke férfi az üvegházból és egy fekete hajú srác jött ki rajta. Idegesen és feldúltan társalogtak valamiről. 

Sven csak oldalba bökte Dant, aki először Svenre nézett majd követve a fiú pillantását az ajtóra. A két srác összenézett és lopakodva megindultak a hely felé. A fürdőtől távolabb helyezkedett el, olyan volt mint egy második világháborús óvóhely. 

Amikor a két vámpír távozott a kis csapat besétált az ajtón. Dan megtorpant az ajtó túloldalán. Fogalma sem volt mi ez a hely, de annyit látott, hogy ez egykor inkább valami boros pince lehetett, bár az óvóhely sem volt éppen kizárható. 

A falak téglából készültek, egy gyenge fényű lámpa világította be a plafonról a kis helyet. Egy asztal helyezkedett el középen rajta növényekkel, alkímiai lombikokkal, tudományos nagyítóval és néhány jegyzetfüzettel. Körbe a fal mellett szekrények magasodtak, mindegyikben üvegek voltak, külön felcímkézve az elején, hogy mi micsoda. Dan meglepődött, hogy nem emberi testrészek vannak benne, valahogy azt hitte. Ehelyett mindegyikben növények voltak.

- Valahogy nem ilyennek hittem egy vámpírfészket. - tette hangosan is szóvá.

- Mit kutatnak? - sétált a tudományos nagyítóhoz Sven, de semmi nem volt alá téve. 

- Ez de fura. - nézegette a szekrény polc sorait Dan. - Körömvirág a nyugati kertből, körömvirág a keleti kertből, pollen, selyemkóró, talaj a déli kertből, talaj a nyugati kertből... Ezek fogták a kert minden egyes pontját és szétosztották apró üvegcsékbe zárva. 

Sven gondterhelten mérte végig a polcokat, kezdte sejteni, hogy Luna, vagy valaki hazudik nekik ezen a helyen... 

- Hé, Dan. - vett fel egy apró üledékesebb kődarabot a polcról. - De érdekes aurája van... szinte olyan mint a kulcsoké... Ezzel van tele a talaj Amy szerint.

Dan szemei a hatszorosára tágultak. Előre sétált kikapva Sven kezéből a követ, csak a lámpa alatt lassított le, miközben előhalászott a zsebéből egy aprócska, miniatűr távcsőszerűséget és a szeméhez emelte az egyik végét, a másikhoz a követ helyezte.

- Nálad meg miért van ékkőnagyító? - kérdezte Sven.

- Hahó, világklasszis zsebtolvaj! Kitudja mikor jöhet kapóra... Ez egy Amora. - vigyorodott el.

- Amora? Mármint Moissanite?! - lépett Dan mellé Sven. - Szilikon karbid, meteoritban találta Henri Moissan a francia kémikus 1893-ban. 

- A szintetikus Moissanite gyémánt helyettesítő. - forgatta Dan a szeme előtt a kőzetdarabot. - Nagyjából úgy néz ki és ugyanolyan szilárd. Az előállított fajtája tűz állóbb, mint a  gyémánt, magas az olvadási pontja. De ez a fajta... - süllyesztette vissza az ékkőnagyítót a zsebébe. - Szuper ritka! 

- Emlékszel mit mondott Selma és Ed, hogy mit találtak a hamuban? Kristályos darabkákat. Kétlem, hogy sok tanulmány készült volna a kő vámpírokra gyakorolt hatásáról de... 

- Ez egy tűzálló ékkő. A házas pár vámpír volt és egy hétig húzták a napon. Szerintem ezek azon dolgoznak, hogy a kristályt felhasználva a napon is... - kapta a fejét az ajtó felé, ugyanis lépteket hallott - Valaki jön! Bukj le! - rántotta be Svent az asztal alá Dan.

Az ajtó kinyílt, mire a két fiú megdermedt. Dan figyelte, ahogy indulatosan beviharzik egy férfi, valakivel telefonon beszélt... inkább vitázott. 

Felismerték a szőke hajú vámpír hangját.

- Teszek rá, hogy félvérek és kulcsvadászok! Csak négy tizenéves kiskölyök! - kiáltotta félig. - Már túl közel járunk ahhoz, hogy feladjuk! - csend, valamit mondott a vonal túloldalán lévő illető. - Eddig senki se bírta 20 percnél tovább, most viszont a legutóbbiak egy hétig is! - indulatosan az asztalra vágott a férfi, mire Dan és Sven összerezzent. - Jó... Rendben. Eltűntetem a nyomokat amíg itt vannak. De utána... Amint leléptek kitörünk ezen falak közül. Nem azért követtelek, hogy itt penészedjek meg. A világ nem sokára megismer bennünket és mind behódolnak nekünk.

Dan nyelt egy nagyot és összenézett Svennel. Igazuk volt. A Moissanite-ot felakarják használni, hogy a napon is tudjanak járni, ezzel... világ uralomra tőrjenek. 

A férfi letette a telefont és pakolni kezdett. Sven csak megfogta Dan vállát és a saját szája elé emelte a mutatóujját, jelezve, hogy meg ne nyikkanjon árnyékutazott.

~~~

Percy Jackson unottan figyelte, ahogy Ed és Selma néha csipkelődve, máskor mosolyogva, időnként pedig egy-egy csókot lopva vizsgálják a kristályos anyagot a hamuban. Kicsit olyan érzése volt, mintha a fia megint egy kamasz lenne, leszámítva, hogy ettől a szituációtól a gyomra lassan kezdett felháborodni. Az ő szemszögéből a fia mégis csak... azzal a nővel flörtölt, akivel Ed elétéért cserébe alkut kötöttek és a nő már ott is Edmundot akarta alku tárgyként... Mondjuk nem hiszi, hogy akkor ilyen tulajdonjogra gondolt Edmund felett. 

Egy idő után halkan elhagyta a padlást és elindult a nappaliba. A kapu még mindig üzemelt, de Dan, Amy, Sven és Aelin sehol se volt. Lassan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a régebbi énje. Azonnal belevágott volna a kalandba. Kronosz... Aztán Gaiai... Fárasztó évek voltk. Utána se tudott egy helybe maradni, de akkor azért megbecsülte a pihenési időt. Most meg... Kiöregedett... 

Felsóhajtott, ám ekkor a tekintete megakadt Amy kék farmer dzsekijén. A kabáthoz sétált és elindult vele a fogasirányába, felakasztotta az egyik alacsonyabban lévőre és megigazította kifordított ujjait a dzsekinek, rossz szülői szokás... Ekkor szúrta ki a kilógó két cetlit. 

Összevonta a szemöldökét és kivette a két névjegykártyát. Az elsőt elolvasva nyomban beindultak a védelmi ösztönei. Annabetht is megkörnyékezték már egyszer a Vadászok... De Amy... Megrázta a fejét és a mögötte található névjegykártyát vette elő. A torka összeszorult. A lába megremegett, a térdei kiss híjján felmondták a szolgálatot és majdnem összeesett, pedig csak egyetlen szót látott meg, ám Annabethel épp elégszer jártak ilyen helyeken a tumor miatt. 

Lerogyott pár másodpercre a fogas bal oldalán található székre, hogy kicsit összeszedje magát. Érezte ő, hogy az a nincs baj gyanús... Egyenesen a Földgömbhöz lépett, bepötyögte a címét a kórháznak és kicsit félve átlépett a teleportáló ajtón. 

A kórházban bukkant fel, a férfi mosdónál. A recepció felé sietett, a kezében még mindig a névjegykártyát szorította. 

- Szép jó napot! - mondta a hölgynek. - Öhm... 

- Van időpontja esetleg valamire? - kérdezte a hölgy. 

- Nem, nem, nem én vagyok a beteg, hanem... - nézte meg a névjegykártyát. - Amy Jackson korábban benn járt doktor... Mcclainnál...

- Elnézést!

Percy a jobb oldali folyosóra kapta a fejét, ahol egy szőke hajú nő állt, akitől a hang jött.

- Azt mondta Amy Jackson? - kérdezte a mappáját szorítva a nő, miközben előre sétált. 

- Úgy van. - biccentett Percy. - Doktor Mcclain? - nyújtotta előre a kezét, mire a nő helyeslően rámosolygott és megrázta azt.

- Netán a lány rokona?

- Igen, a nagyapja vagyok. 

- Áh, Percy Jackson. Sajnálom Annabetht. 

Percynek rossz előérzete lett. 

- Honnan ismer engem? 

- Peterrel, a fiával voltam rezidens. - válaszolta a nő. - De most nem ez a lényeg. Most akartam az unokáját felhívni, Amy nem jelentkezett mióta az MRI képeket megbeszéltük. 

- A tumorról? Mért kellett volna jelentkeznie? Nekem azt mondta... - Percy elhallgatott, ahogy rájött, hogy az unokája hazudott. Nem tudta, hogy nem vehették észre, aztán rájött, hogy Amy halálos nyugalommal tájékoztatta őket és Edmund... a fia, aki mindig megérzi, ha valaki hazudik akkor nem tartózkodott a szobában. - Édes istenek... Milyen az állapota?! - esett szinte neki ijedten a nőnek, nem akarta még egyszer végig játszani ezt az egészet. 

- Nem mondta el magának?! - hökkent meg Dr. Mcclain. - Válságos az állapota. Megpróbáltuk meggyőzni a műtétről, ez az utolsó lehetősége. 

Percy már értette miért volt az unokájánál a Vadász kártya... az esze miatt túlontúl értékes, ahhoz, hogy az istenek hagyják meghalni. Artemisz megakarja szerezni, ha halhatatlan lesz a képessége megmarad a tumor nem jelent rá többé veszélyt.

- Mennyi ideje van? - kérdezte Percy, próbálva lehiggadni.

- Pár nap vagy óra. - suttogta a nő szomorú arccal. 

- Mennyi az esélye... a műtétnél? Ez... nagyon veszélyes... A nejemet... volt nejemet megműtötték, de a tumor túl mélyen volt beágyazódva, részlegesen eltávolították, amivel csak időt nyertek, aztán... Meghalt végül... Két évet nyert vele... Amynek...

- Be kell hoznia! A képek alapján van esélyünk rá, hogy kiszedjük, de minden perc számít. A műtét az egyetlen esélye... Komplikációk léphetnek fel, belehalhat. De, ha nem próbáljuk meg biztosan meghal, így van legalább esélye!

- Behozom. - mondta eltökélten Percy, majd elindult vissza a teleportáló ajtó felé. 

Ahogy átlépett visszairányította az ajtót a fürdőre és felrohant a padlásra. 

- Edmund! - tépte fel az ajtót, most még az sem érdekelte, hogy alapból utálja a padlásokat. 

Valami komoly beszélgetést zavarhatott meg, mert Selma hökkenten állt a tudományos nagyító felett, míg Ed egy széken ülve gondolkodott.

- Mi az? - kérdezte magához térve Ed. 

- Amy... Amy... Hazudott nekem. Életveszélyben, azonnal értük kell mennünk és Amyt kórházba kell vinnünk, hogy a tumort eltávolítsák, vagy... Meghal! 

Edmund arca elfehéredett.

- Mint Anya... - suttogta halkan a férfi. - Valószínűleg nagyon nagy bajban vannak... Csak még nem tudják. - siklott a pillantása Selmára.

- Mit találtatok?

- Ezek a vámpírok... Az ottani talaj egyik alkotó elemétől képesek a napon járni. - felelte Selma. - Mindannyian veszélyben vannak. 

- Értük kell mennünk. Most azonnal! - vette elő a telefonját Percy és kezdte el csörgetni Aelint, de a lány nem vette fel.

Váltott Svenre, de ő sem vette fel, majd Dant kezdte el hívni, végül pedig Amyt. Egyik unokáját sem tudta elérni.

~~~

Sven és Dan Amyt kezdték el keresni a fürdő területén. Viszonylag hamar kiszúrták a lányt vörös hajkoronája miatt, mire a fák mentén a lány felé siettek.

- Merre jártál?! - kérdezte Dan, amikor mellé ért és már bele is karolva a karjába, húzta a kert egyik nyugodtabb helye felé. 

Amy nagyon ellehetett veszve a gondolataiba, mert míg Sven el nem kapta a másik karját, addig nem válaszolt.

- Csak sétáltunk Estrellával. Kikérdeztem. - magyarázkodott Amy.

- Oooo - gúnyolódott Dan. - Jaj, de jó! Képzeld! Amíg te szépen üdültél, addig mi azt próbáltuk kitalálni miért kellett a Kingscrossoknak vámpírrá válni és meghalni!

- Ssss! - szólt rá Sven, amikor elhaladtak az itt dolgozók mellett. - Hallgass! Találtunk egy titkos labort egy domb oldalába vájva, a szőke hajú srác... Jaj, hogy hívták... Marco? - pillantott, Danre aki megvonta a vállát, ő nem emlékezett rá, hogy bemutatkozott volna. - Most Marco lesz. Ő volt az, aki az üvegházban körbe vezetett minket, beszélt valamilyen fejessel telefonon. Odalent a talaj mintákból és növényekből próbálnak valamit összerakni. Azon dolgoznak, hogy a vámpírok fényes nappal is képesek legyenek a fürdő területén kívül élni. - Dan közben elkezdte feltúrni a zsebeit, majd Sven kezébe nyomta a Moissanite. - Ezek a kristálydarabok, amiket láttál Moissanite. 

Amy elvette Sventől és összevont szemöldökkel meredt a két fiúra.

- Ebből akarják előállítani azt a valamit, mert nagyon jó a tűzállósága. - fejezte be Dan.

- Estrella szerint... - kezdte Amy döbbenten. - Tele van ezzel a kert és ettől lesz olyan gazdag a talaj, főleg a tó környékén.

- Igen! - helyeselt Sven.

- Egy meteorit itt csapódhatott be több száz éve. -  magyarázta Dan. - Kialakította a forrásokat és hoppá! Megvédi a vámpírokat a naptól! Miért is? Mert valahol mélyen a föld alatt kell lennie egy kiszedhető darabnak, mert ennek közel azonos a kulcsokkal a frekvenciája!

- Sss! - rivalt Danre Sven. - Marco ki akar törni innen. A Kingscross családot és még előtte sokan másokat vámpírrá változtattak aztán kiküldték őket, hogy vajon meddig bírják a napon a szerrel a testükben.

- Kivel beszélhetett Marco? - gondolkodott hangosan Amy. 

- Nem tudom! De... Valami vezető lehetett. Luna, Thomas vagy... 

Sven és Dan pillantása találkozott, míg Amy gyomra összerándult.

- ...Estrella! - vágta rá kórusban Sven és Dan.

- Nem! - rázta meg a fejét Amy.

- De! - makacsolta meg magát Sven. 

- Nem ő nem lehetett!

- Amy hol hagytad el az eszedet? - kérdezte szemét forgatva Dan. - Biologastrokémi... mit tudom én mi a foglalkozása...

- Biogeo-vegyészmérnök, te agyas. - nevette el majdnem magát Dan szóalkotásán Sven, majd visszafordult Amyhez. - Ő ismeri a legjobban az itteni talajt majdnem kétszáz éve itt él!

- Nem lehetett ő! - csattant fel Amy. 

- Na jó. Akkor kérdezzük meg! - indult volna Estrella nyomába Sven, de Amy elkapta a kezét. 

- Nem! Én megyek. - mondta magabiztosan a vörös. - Ti tele vagytok vámpír ellenességgel, ha igazat mond akkor se hinnétek el. 

- Te meg ha hazudik azt nem hinnéd el! - vágta rá makacsan Sven. - Mégis miért véded?! Csak egy vámpír!

- Nem tett semmi rosszat! Csak segíteni akar az embereken és... - a mondat második felét lenyelte. Rajta is csak segíteni akart... Rajta sose... Ian megmentette párszor odalent a Föld középpontjában, de... az más volt ő is segített neki. Estrellának eddig egyszer nem kellett segítenie, a lány meg önzetlenül lehetőségeket kínál neki... 

- ÉS? - várta türelmetlenül a folytatást Dan.

- Keressétek meg Lunát. Beszéljetek vele erről. - válaszolta Amy, majd a tenyerébe szorította a kőzetet és hétmérföldes léptekkel, szinte futva elindult Estrellához. 

A lányt a növény raktárnál találta, éppen az árnyékban válogatta szét a növény ehetetlen részét, még legalább 4 méterre volt tőle, amikor Estrella felnézett a dolgából és széles mosoly terült el az arcán. 

- Nos. - tette le a növényt. - Sikerült meghoznod a döntésedet? - sétált felé, de hirtelen megállt, ahogy észre vette Amy tekintetét. - Baj van?

- Mondd. - emelte fel Amy a kezében lévő követ. - Tudod mi ez?

- Igen. - ráncolta össze a szemöldökét és döntötte értetlenül oldalra a fejét. - Meg is mondtam. Tele van vele a birtok.

- Ez egy meteorit darabka, ami a becsapódás során átzuhanhatott a Léhvonalakon, mágikusan feltöltődött, emiatt bírjátok a napot. Valaki megpróbálja izolálni a naptűrő tulajdonságát és a vendégeken teszteli a hatását.

Estrella szemei fennakadtak, szinte a lélegzete is elállt. Amy megkönnyebbült. Nem tudott róla a lány, ám akkor kiszúrta a szemében a halvány zavart, mintha valamit... sejtene.

- Talán... rám gyanakszol? - kérdezte megfontoltan a lány, ám a szemében félig hitetlenkedés lobbant. 

- Nem. - mondta teljesen őszintén Amy. - De okos vagy, aki pedig okos az kíváncsi is. - sétált a lányhoz. - Így csodálkoznék, ha nem tudod mire képes a Moissanite. 

Estrella szemeiben valami kicsit megtört, a vendégek felé nézett. Amy mély szomorúságot látott csak a szemében. Szívesen átölelte volna a lányt, védte volna, mint alig harmincperce azt ő tette vele szemben, meg akarta nyugtatni, hogy neki nincs köze ehhez az egészhez, de lehet tudtán kívül ő indította el ezt...

- Volt egy... elméletem. - remegett meg a hangja. - De... nem... 

Amy érezte a hangján, hogy megijedt. A színek is valahogy... kékebbek lettek, még a zöld színű fű is türkíz árnyalatot öltött fel.

- Estrella. - fogta meg a lány kezét Amy. - Én hiszek neked. A barátaim, a családom nem, de én igen. Elmondtad valakinek az elméleted, aki felhasználhatta?

A lány szeme hirtelen stabill lett, ijedt volt még mindig, de tudott valamit. 

- Beszélnem kell az anyámmal. - jelentette ki. Amy ujjaiba fűzte a sajátját, majd maga után húzva a lányt a főépület felé vette az irányt. 

Amy a lányba kapaszkodott, olyan gyorsan ment, hogy a lány inkább futott, mint sétált, pedig Estrella még nem is váltott vámpírsebességre. Amikor beértek a dolgozószobába csak akkor engedte el a kezét a lány. Amy valahogy rosszabbul érezte magát. Mi van ha tévedett... 

- Anya! - kiáltotta Estrella, ahogy látta, hogy a számítógép mögött senki sem ül. - Ti mit kerestek itt? - akadt meg a pillantása az elkerekedett szemű Svenen és Danen, akik a dohányasztal mellett álltak és valamit néztek. 

- Nem mi csináltunk... - kezdett magyarázkodni Dan. 

Amy már érezte, hogy valami baj lesz.

- Mi csak most értünk ide! - kontrázott rá Sven.

- Madre! - sétált beljebb a helyiségbe Estrella, majd Amy jól látta oldalról, hogy a vámpír arca elsápad. 

Egy kupac földön ékszerek hevertek, pontosan olyanok, mint amiket Luna hordott. Közelebb lépve Amy rájött, hogy az nem is föld hanem hamu.

- ANYA?! - sikított fel Estrella, mire az ajtó kivágódott és Thomas lépett be rajta a jobbján két alkalmazottjával.

A fiú lába a földbe gyökerezett, ahogy meglátta az anyja hamvait. 

- Ez... Ez a ti művétek! - nézett a két fiúra Thomas. - Kapjátok el őket!

Csak egy villanást láttak és a két srác már el is kapta Dant és Svent hátulról a nyakánál fogva. Dan azonnal elkapta a férfi karját, alig kapott levegőt. Sven hasonlóan nézett ki. 

Estrella látszólag nem fogta fel a dolgokat, sokkot kapott. Thomas megkerülte a kanapét, mire Amy az öccse és Sven felé indult. Thomas átölelte a húgát és szorosan magához vonta.

- Nem ők csinálták! - vette a védelmébe a két fiú Amy. - Higgyétek el én mondtam, hogy beszéljenek Lunával, ez csak valami félreértés. Nem ők tették csak rájuk akarják terelni! 

- Igen! - tolta el a férfi karját nagy nehezen Dan. - A titkos laborról akartuk kérdezni, amit a domboldalban találtunk, amiben az egyik gyógyfűves alkalmazottját láttuk!

Estrella pislantott párat.

- Hol van Marco? - nézett fel a testvérére a lány.

Thomas viszont csak dühösen meredt Amyre. A szemeiben könnyek égtek.

- Csak védik magukat. - mondta dühösen. 

- Hiszen nem láttátok mi történt! - kezdett el vörösödni Sven feje, ahogy a vámpír szorította a nyakát. 

- Mi nem akarunk ártani nektek! - próbálta meggyőzni őket Amy. 

- Nem?! - akadt ki teljesen Thomas. - Akkor még is mi ez?! - kiabálta, mire Amy összerezzent. 

A fiú mellé lépett. Először azt hitte, hogy bántani fogja, de csak lerántotta Danről a kabátot és megmutatta a belsejét a vámpíroknak. Ahol ott volt a fokhagyma, a karó, a szentelt víz és a kereszt. 

Estrella csak tátott szájjal nézte a karót. Amy azt hitte, hogy elájul, de egy  másodpercere felvillant a szeme és Amy meglátta a vámpír oldalát. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mire újra normális lett a tekintete, de a düh megmaradt a helyén.

- Megöltétek az anyánkat?! 

- Mind benne vannak. - hajította el a kabátot Thomas és indult meg Amy felé.

Estrella szemében félelem csillant, hirtelen kapta el a bátyja kezét és lépett be elé.

- Nem! - kiáltotta. - Amy végig velem volt! Ő nem tehette!

Amy csak halványan elmosolyodott. Hitt neki... Meghalt az anyja és még így is hisz neki?

- Estrella... - mondta ki rosszallóan a vámpír nevét Thomas.

Amy bátran előre lépett.

- Mi ártatlanok vagyunk, kérlek, hadd bizonyítsam be! - szólalt meg.

- Hogyan? - kapaszkodott szinte a lány szemeibe Estrella. 

- A föld alatti labor! Ha létezik az minket igazol. 

- Igen. - nyögte Dan szorult hangon. - A fűszerkert mellett épült a domboldalba. 

Thomas az anyja maradványaira meredve gondolkodott, míg Estrella meg nem érintette a kezét. 

- Ha nincs titkos labor tudni fogjuk, hogy ők tették. - mondta higgadtan a lány. 

- Megmutatjuk. - kapkodott levegő után Sven.

- Nem! - rázta meg a fejét Thomas. - Ti ketten biztos nem. A kis szőke most is biztos azon mesterkedik, hogy valakit eltegyen lábalól közüllünk... Te. - mutatott Amyre. - Te vezetsz minket oda. Gyere! Induljunk! 

Estrella kivezette Amyt a szobából. Thomas pedig követte őket, de lassabban ment a lányokhoz képest, amikor a két lány kiért hátra fordult és az embereire nézett. 

- Amint kiértünk és nem láttok már minket az ablakból vigyétek ezt a kettőt az üvegházba és öljétek meg őket. - mondta, majd a lányok után indult. 

Dan tiszta erejéből a mögötte álló férfi lábára taposott, de az csak felszisszent. Hirtelen telefoncsörgést hallott, mire Sven vámpírja csak lefogta a karját, hogy esélye se legyen felvenni, amikor a telefon csörgés leállt Dan zsebe kezdett el csöngeni. 

Sven és Dan összenézett. Ez vagy Ed volt, vagy Percy... Bárcsak szólhatnának nekik valahogy. Aelin és Amy az utolsó esélyük... 

Amint Amy, Estrella és Thomas eltűnt a látóhatárból elkezdték őket kifelé vezetni. Hiába próbáltak kiszabadulni a szuper erős vámpírók ellen semmit sem tehettek. 

~~~

A kis szőke, azaz Aelin di Angelo ekkor tájt nem éppen azon mesterkedett, hogyan öljen meg egy vámpírt, hanem a fürdő egyik panoráma szobájában ült, ahonnan a birtokra lehetett látni. A pedikűrje már készen volt és percek kérdése és a manikűrrel is megvolt a fiatalnak kinéző vámpír, akinél csak sejtette, hogy valójában legalább száz éves. 

- És mióta van itt? - kérdezte.

- Elég rég óta. - siklott a vámpír pillantása a többi vendégre. - Szeretem ezt a helyet. 

- Ugyanúgy a spirituális maszlagért, mint amit Luna hangoztat? - tette fel szarkasztikusan a kérdést Aelin. 

- Nem. - nevette el magát a lány, miközben a polírozást kezdte el csinálni a körmén. - Sokkal inkább a napfény miatt. Sok éve nem láttam a napot, míg ide nem kerültem. Tudod eredetileg Görögországból származom, nem azon időkből, amikor a te fajtád élt ott, de a délutánok mindig szieszták voltak és négytől mehetett éjszaka a buli... Amikor nem láthattam többet a napot... Belehaltam volna, hogy újra lássam, de nem hagyták az emberi barátaim. Aztán... Amikor az idő felettük eljárt én... megpróbáltam... de nem mertem. A halhatatlanok félnek a haláltól. - mosolyodott el szomorúan, mire Aelinnek Selma jutott az eszébe. - Aztán teltek az évek, én pedig ide kerültem és itt... megkaptam mindent. Olyan barátokat, akik hozzám hasonlóak, ám nem akarnak bántani és a napot. 

- Nem hiányzik a külvilág?

- Nem. Ott megölnének minket.

- Ezt meg, hogy... - összerezzent, amikor a telefonja megszólalt. - Jaj... Mennyi idő?

- Három perc, még a bőrödet ott ahol a körmödre nőtt gyorsan levágom. Vitamin kiegészítőt kéne enned, ha megvagy felírom, hogy mit. 

- Akkor vissza hívom később. Hol is tartottunk..? 

- A vitaminoknál.

- Nem. - gondolkodott el Aelin. - Áh igen, hogy értetted, hogy megölnének?

- Ti kulcsvadászok vagytok... A vámpír vadászatnak elég nagy... hagyománya van. - húzta el a száját. - A fészkekhez nem mernek menni, mint... ehhez. 

- Értem. - ráncolta össze a szemöldökét Aelin, ahogy észre vette a panoráma ablak túloldalán, hogy Amy, Estrella és Thomas elsietnek a fűszerkert irányába, majd utána rögtön Svent és Dant hozták ki a főépület igazgatói szárnyából... nem éppen barátságosan. - Ajjaj... 

- Megvagyunk. - mosolygott rá a nő. - Felirom a vitamint. 

- Jó, rendben. - nézett rá pislogva és már a telefonja után is kapott. - Tartozok valamivel? 

- Majd Luna lerendezi. - legyintett a nő és firkantott fel valamit egy papír fecnire. - Tessék. További szép napot neked. 

- Köszönöm, neked is! - mondta gyorsan Aelin, vágta zsebre a cetlit és nyitotta meg a hívásnaplót. - Viszontlátásra! - sietett a kijárat felé, miközben a füléhez emelte a készüléket.

A nagyapja hívta, tehát biztosan nagy baj van. 

- Szia Percy! - szólt bele. - Valami nincs rendben! 

- Sejtettem. Egyikőtök sem vette fel a telefont! - csattant fel Percy. - Tudom, hogy nem használjuk, de nem hiába használjuk most mégis!

- Ez értelmes mondat volt Apa. - hallotta meg Ed gúnyos hangját is. 

- Edmund Jackson elég volt belőled! - pirított a férfira Percy, hát igen... az apa az mindig apa marad. - Hol vagytok? Mi történt? 

- Amy valahová megy a vámpírókkal, nem tudom hová. Dant és Svent a vámpírok az üvegház felé viszik. 

- Maradj ott, mindjárt bemérlek. 

Azzal a férfi letette a telefont. Aelin csak idegesen állt egyik lábáról a másikra, majd hirtelen villanást észlelt maga mögött. A teleportáló ajtón Percy lépett át, Edmundal és Selmával az oldalán. 

- Hol vannak? - követelte a választ Percy. 

- Amy arra ment. - mutatott a fűszerkert irányába. - Az üvegház arra van! Félig fojtogatták őket, tehát sietnünk kell!

Ed aggódva a lánya után nézett, majd Selmára és Percyre. 

- Menj! - kiáltott rá Selma. 

Ed kilőtte magát, Aelin csak összevont szemöldökkel nézett a férfi után.

- Svent és Dant kéne menteni! Estrella vigyázni fog Amyre! - háborodott fel. 

- Indulás. - mondta Percy ellentmondást nem tűrő hangon.

Aelin elindult, de közben a szájára nem tett lakatot. 

- Magyarázatot követelek! - nézett hátra az ex démonjára. 

- Nem vagyok a szolgád. Kirúgtál. - emlékeztette Selma.

Aelin felmordult és Percyre kapta a fejét. 

- Miről van szó?

Percy gondolkodva meredt maga elé, miközben már észrevette az üvegházat. 

- Amy hazudott nekünk. A tumor elérte a végstádiumot. Napok vagy órák kérdése és meghal. Azonnal meg kell műteni. 

Aelin lefékezett a válasz hallatán. Legszívesebben Amy után indult volna Edmundhoz hasonlóan.

- Dehát... - szaporázta meg a lépteit. - Arról volt szó, hogy még van pár éve!

- Nincs. Napjai, sőt órái vannak! Ha beértünk ti ketten ne menjetek a vámpírók közelébe, ha olyanok, mint az Empúszák és démonok, hamarabb megölnek titeket, mint hogy elővennétek a fegyvereiteket. - nyúlt bele a férfi a zsebébe és húzott elő belőle egy tollat, majd lecsavarta a kupakját. 

Árapály nyúlt ki belőle, mire Percy vett egy mély levegőt. Rég kellett használnia. 

~~~

Dan és Sven kezét megkötözték és bevezették őket az Üvegházba. Dan ujjai szorgosak jártak a kötélen, de a szemeivel nem figyelte mit csinál. 

Bajba vannak... Megint. Ez megszokott, de most kivételesen nem is az ő hibájuk volt! Mire ők beértek a nő hamvai már réges-régen ott voltak, Amynek igaza volt csak rájuk akarták terelni az egész öldöklést!

Marco mosolyogva sétált velük szembe.

- Tudjátok. - kezdte. - Nem gyilkoltunk már jó hosszú ideje. Fogadok, hogy élvezni fogom.

- Kérlek... - suttogta Dan Svennek. - Mond, hogy van terved!

- Biztos, hogy van. - válaszolta Sven. 

- Van benne bunyó és rugdosás? 

- De még mennyire. - biccentett.

A két fiú pillantása találkozott, majd hirtelen kiléptek oldalra a mellettük álló vámpírók irányába, a kezükkel tiszta erőből egy pontra céloztak... Arra ahová normális esetben, már csak férfi becsületből sem ütnének... Igen, ez a terület az ágyék. A vámpírók arca eltorzult, mire Dan felemelte a lábát és gyomron rúgta a vámpírját, aki kibillent az egyensúlyából és egy cserépbe esett. A másikat Sven úgy képen törölte, hogy az orra hangosan reccsent, de amit a földre ért, már kezdett újra kiegyenesedni, az orra összeforrt, de még kicsit kába volt a vámpír. 

- Sose kötözz meg egy tolvajt! - csúszott le Dan kezéről a kötél.

- Oldozz ki! - lépett Danhez idegesen Sven. A fiú rögtön a csomóhoz kapott, két másodpercen belül pedig már a földre hullott ez a kötél is. 

Svennek csak annyi ideje volt, hogy megforduljon. Éppen odébb lépett a vámpír útvonalából. A lábát gondosan beleakasztotta a vámpíréba, mire a férfi pofára esett.

Dan és Sven a kijárat felé indultak, de onnan legalább 10 vámpír sietett be. A másik oldalon Marco védte a kijáratot. Dan felkapta az egyik növény mellé állított széket és azzal próbálta meg távol tartani magától a vámpírókat. 

Sven kezében megjelent a kardja, de az egyik vámpír előre ugrott és kiverte a kezéből. 

- Francba. - káromkodta el magát a srác.

Az első vámpír ökle elől kitért, ahogy a második elől is, még a harmadikat is tudta hárítani, ám a negyedik már betalált, mire teljesen megszédült. Nem olyan volt, mint az Árészosok pofonja a táborban, sokkal inkább mintha a bungalójuk esett volna az emberre. Dan meglendítette a széket és leütötte az egyik vámpírt. 

- Túl gyorsak. - nyögte Sven és vetette a hátát Danének. - Egyedül nem bírunk velük.

- Egyetértek. - ütött le még egyet Dan. 

- Örülök, hogy egyet értesz! - lökte meg a srácot Sven, mire az ráejtette a két vámpírra a széket. Amikor ijedten hátra lépett Sven elkapta a két karjával Danét és szorosan a hátához húzta, majd előre hajolt.

- NE, NE, NE MÁR! - ordított fel Dan, ahogy Sven megpördült a tengelye körül ő pedig a lábával feléjük rohanó vámpírókat arcon rúgta. 

- Hajolj! - kiáltotta Sven és nyomta le a hátával Dant, a két felocsúdó vámpírt éppen sikerült hason rúgnia.

- Aú! Nehéz vagy! - nyögte Dan és marad majdnem lent, amikor Sven vissza felegyenesedett.

- Kifelé! - ragadta meg a vállát Sven. 

De az ajtó ismételten kinyílt és újabb vámpírok jelentek meg. A szoba sarkába vonultak vissza. Marcot nagy nehezen felhúzták a földről. A férfi kicsit kába volt, de csak dühösebb lett. Svenék pedig kelepcébe kerültek. 

- Kóstoljuk meg a félvéreket fiúk. - vicsorgott Svenre és Danre, majd normális szemfogai eltűntek és a helyükre vámpír agyarok nőttek.

- Ötlet? - reménykedett Dan.

- Harcolj az életedért... Ebben a nyavalyás üvegházban árnyék sincs... - bosszankodott Sven és emelte fel az ökleit maga elé, ám akkor fémes súrlódást hallottak és valami átszelte Marco nyakát.

Tűz lobbant fel az üvegházban és Marco hamuvá égett. Mögötte pedig Percy Jackson állt, a kezében Anakluszmosszal. 

- NAGYAPA! - kiáltotta vigyorogva Sven és Dan.

Pecy hátrébb lépett, majd megemelte Árapályt. Három vámpír azonnal megindult felé. A férfi csak megpördült karját kinyújtva a tengelye körül és az első három vámpír egyenesen bele rohant a fegyverébe. Porrá égtek. 

A férfi a többi vámpírra meredt, akik idegesen toporogtak egy helyben. Sven és Dan tátott szájjal meredtek a nagyapjukra. Tudták, hogy Percy legendás kardforgatónak számított az ő idejében, de nem látták még sose harcolni.

A vámpírok felvillantak, majd Percy mellett bukkantak fel. A férfi elhajolt az ütésük elől. A jobb oldali vámpírt leszúrta. Dan döbbenten meredt a plafonon lévő locsoló berendezésre, ami remegni kezdett, majd víz tört fel belőlük. Jég hasította át a démonok nagy részének mellkasát, a maradékot Percy intézte el. Mikor az utolsó vámpír is hamuvá vált a víz elapadt. 

- Hű! - nyögte ki Dan. 

- Sven! - indult meg Aelin a bátya felé és ölelte át a derekát. Sven elmosolyodott, majd Selmára pillantott. - Ed is itt van?

- Amy után ment. - felelte a nő. - Nagy bajban van a tumorja miatt. Meghal, ha nem műtik meg. 

Sven keze megremegett. 

- Mi? - kérdezte Dan. - Az nem... Nem lehet! 

- Siettünk kell. - tette vissza a kupakot a kard tetejére Percy, mire az visszazsugorodott tollá. - Gyertek. 

~~~

Thomas, Estrella és Amy elhagyták az épületeket és az egyik parki ösvényen át siettek a fűvészkert felé.

Thomas hirtelen kanyarodott be Amy elé, az arca még mindig feldúlt volt. 

- Ez csak időpocsékolás! - kezdte. - Még ha létezik is az a titkos labor, mi bizonyítja a rokonaid ártatlanságát? 

- Nem érted... - sóhajtotta Amy. - Valaki megakarja fejteni a Moissanite titkát, hogy ne csupán sötétben tudjatok járkálni odakint. Mi érdeke lenne a rokonaimnak ilyen ügyben ölni?! - Thomas meglepetten pislantott párat. - Amire még nem jöttek rá... - vette elő a követ a lány. - Hogy ledarálni a kavicsot és izolálni a részecskéket, nem elég... - indult el a tó felé, a szeme előtt számok kezdtek el vibrálni. - Önmagában nem.

Thomas szemöldöke azonnal összeszaladt. 

- Hogy érted ezt?! - követte Amyt a tekintetével. - Mi kellene még?!

Amy a tó felé sietett, a két vámpír szorosan a nyomában maradt, de Amy csak a számokat figyelte, majd hátra nézett a zavart Thomasra és az értetlen Estrellára. 

- A víz az! - mondta. - Az évek során a víz tele lett Moissanite-tal. Azt isszátok, azzal locsoljátok a növényeket, amiket utána fogyasztotok, abban fürdötök! A mikroszkopikus részecskék a kövekből egy fajta... védőréteget alkotnak a sejt körül. - fordult el Amy és vágta szét maga előtt a kezeit, mire megjelent előtte a vámpírok sejtje, a talaj darabka és napfény. - A védőréteg visszaveri a nap elektromágneses sugárzását, négyezer granula / microliter víz  93 lumen / watt. - bontotta le fokozatosan a sejtes réteget a képessége a szeme előtt. - A hatás csupán 7 napig tart, folyamatos szinten tartás nélkül a védőréteg  megsemmisül. - hunyta le a szemét, ahogy megérezte a homlokába nyilalló fájdalmat, ellegyintette a képet és vissza fordult a vámpírókhoz. - A vízben van, nem a kőben. A kőbe csak kivált az anyag, maga a víz a kulcs, azért jelez be a műszerünk a birtok egész területén.

- Nem... - rázta meg félig keservesen nevetve a fejét Thomas. - Nem lehet ennyire egyszerű!

- Próbáltad a Moissanite-ot vegyíteni... 

- Igen! Mindennel próbáltuk, nem tudjuk kijjebb tolni a hét napot! - lépett a lányhoz - Tudsz rá megoldást? Te mire...

- Mi?! - kiáltott félig a testvérére Estrella, látni lehetett az arcán, ahogy összerakja a kirakós darabkáit. - Te tetted... - mondta teljesen elhűlten.

Thomas ijedten pillantott a húgára, majd dühös pillantást küldött Amy felé, nem tudta, hogy a lány honnan sejtette meg, hogy ő volt a vétkes...

- Estrella, ide hallgass. - indult el a húga felé, aki hátrált tőle egy lépést.

- Nem. - emelte védekezően maga elé a kezét a lány.

- Estrella, por favor... - próbált a húga felé közeledni, de a lány totálisan kiborult.

- Nem! - visította szinte a lány.

- ESTRELLA! - dörrent rá a testvére. 

Amy csak szorosan lehunyta a szemét. Nem sejtette, hogy Thomas csinálta. Ez volt az igazság. Nem akarta, hogy a testvérek között baj történjen, mert ott mindig... Káosz lesz és sírás. Plusz a hasogató fejfájása sem segített.

- Por favor, Estrella! - fogta meg a húga kezét Thomas. - Kérlek hallgass meg!

- Nem, nem érdekel! - rántotta ki a kezeit a lány és ugrott hátrébb, Thomas szemében valami megtört. - Megölted az anyánkat? - csillogott a kétségbeeséstől és a csalódástól a szeme. 

Thomas összeszorította az ajkát, mire Estrella szemében könnyek gyülemlettek fel. 

- Oh, Thomas... - rázta meg a fejét. - De miért? Boldogok voltunk itt! Nem nyomasztott minket a vadászat! - váltotta fel szépen lassan az elkeseredését a dühe. - Ahogy az sem, hogy levadásznak!

- A természetünk része a vadászat! - lépett elő feldúltan Thomas. - Anya megtagadtatta velünk, hogy ugyanott öljünk és meditáljunk, mosolyognunk kell minden nap vadidegen emberekre! - bökött a karjával a vendégek irányába, majd hirtelen megakadt a pillantása Amyn. - Ezek a félvérek ezt nem érthetik! 

Megindult Amy felé, mire a Jackson lány szemei felpattantak. Thomas megakarta támadni, de Estrella mellette termett, berántotta maga és egy növény közé őt, hogy védje a testvérétől. 

- Értünk tettem Estrella! - nézett a húgára Thomas. - Neked nem hiányzik a világ? Most visszatérhetnénk, azok lennénk, amivé változtattak minket és nem hiába! Felhasználhatnánk a képességeinket! Élhetnék odakint, mint az emberek, csak nagyobb hatalommal és befolyással! Azok lehetnénk, amiknek rendeltettünk!

Estrella csalódottan meredt a testvérére. Amy szédült, bele kellett kapaszkodnia a mögötte lévő díszfa törzsébe. 

- Mi történt veled... - suttogta Estrella, majd a szemébe eltökéltség villant. - Én az vagyok, aminek rendeltettem.

A lány szemei hirtelen villantak fel, a szemfogai helyére agyarak nőttek és már meg is támadta a fivérét.

Amy csak a villanást látta, most jobban megtudta figyelni, mint az épületben. Nem olyan volt mint az isteneké, ez nem vakította el, csak kellemetlen volt. Egy elmosódott folttá váltak, a levegő vibrálni kezdett és elektromos kisüléseket okozott. Normális esetben ezt árnyékban csinálják a vámpírok és sötétben. De úgy néz ki a napfényben járás miatt a testük a nappali körülményekhez kezdett el igazodni.

A lány a testvére mellkasának csapódott és a körmével végig hasított a felszínén, de csak megkarcolta. Thomas elkapta a húga karját és lábát megtámasztva megpördült a tengelye körül. 

Amy ijedten rezzent össze, amikor a telefonja megszólalt a zsebébe. Idegesen előkapta, majd amikor meglátta a számot kinyomta. 

Estrella a tó korlátjának vágódott, a tégla darabok kicsit meglazultak, de a lány menten összekapta magát, pláne amikor Thomas Amy felé fordult és a testvére hátára ugrott. 

Amy csak újabb vibrálást látott, gyanította, hogy abban az állapotban ugyanúgy lépések és harc folyik, csak éppen mivel gyorsabbak a fénynél ő ezt nem láthatta. A következő pillanatban Estrella vállán egy vágást látott, ahogy Thomas nyakánál is. A fiú éppen az egyik fa törzsének nyomta a húgát a nyakánál fogva, arcára gonosz mosoly ült ki. 

- Figyelmeztetlek húgom. - hajolt közzel a lányhoz. - Légy óvatos, sokkal erősebb vagyok, mint te. Én veled ellentétben táplálkoztam az elmúlt 10 évben vérrel és nem 100 éve vadásztam utoljára. 

A lány szeme dühösen felizzott. 

- Nincs neked semmilyen hatalmad. - morogta, majd körmei karommá nyúltak és egyenesen Thomas alkarjába vájta őket. 

Thomas felszisszent és elengedte a húgát, Estrella ezt kihasználva taszított egyet a fiún. 

Amy csak a vibráló testvérpárt figyelte, miközben próbált kihátrálni valahogy a párbaj köréből. Estrella úgy tűnt sikeresen le birkózza a fivérét. Amy viaskodott magában, valahogy segítenie kellett, de egy vámpír ellen... túl lassú... Erre maximum Yui, Edmund és Percy képes a családjában, meg Sven, akiknek a kiképzésük, életük része volt a harc. Nem úgy mint neki, akinek a mentális tudására gyúrtak mindig is. 

A vöröske pillantása ekkor megakadt valamin. Egy kiálló kis fa darabon, amihez a védő sátrat szokás rögzíteni. Menten elkezdte kihúzni a földből a karódarabot. 

Thomas elkapta a húga derekát a lábával és ellökte magától. Egy villanás kíséretében már talpon is volt és akkora pofont lekevert a húgának, hogy Amy ereiben megfagyott a vér. A lány felé kezdett sétálni, aki a földre esett. Thomas mérgesen magasodott fölé. Estrella teljesen bekábult, alig látott, ezt jól látta Amy. 

Megpróbált Thomas mögé sétálni, miközben felemelte a karót, de a vámpír megérezte őt és megpördült. Kinyújtotta a karját, ami egy kicsivel hosszabb volt az övénél, így elkapta a nyakát és a magasba emelte. Amy Thomas háta mögé hajította a karót, mire a srác felhorkant. 

- És még, hogy okos vagy... - mormogta a fiú. - Azt hitted átdöfheted a szívemet? 

- Nem... - nyögte Amy. 

Thomas szemeibe zavartság kúszott. 

- Akkor mihez akartál kezdeni vele?!

- Oda akartam adni a húgodnak... - suttogta Amy, miközben átnézett Thomas válla felett. 

Thomasnak nem volt ideje megfordulni, Estrella kezében már ott volt a karó. A fiú csak fájdalmat érzett a mellkasába, majd a szemeibe döbbenet csillant. Az ereje elhagyta, elejtette Amyt és hátra pillantott, ahol a húga állt. 

- Sajnálom. - pislogott rá könnyes szemmel Estrella. - Nagyon szeretlek. 

Thomas hamarabb lángra lobbant, mint hogy válaszolhatott volna. Pár másodperc alatt csak por és hamu maradt utána.

A két lány meredten bámulta a maradványokat, majd lassan felemelték a fejüket és egymásra néztek.

- Estrella... Én... Annyira... - kezdte Amy, de érezte, hogy a pár másodperces oxigén hiányos állapot és a képességének a használata teljesen kiszívta az erejét, ezen a fejfájása sem segített. Balról csak annyit látott, hogy egy fekete hajú férfi közeledik felé és, hogy a talaj valahogy megbillen alatta, majd elvesztette az eszméletét. 

 - Amy! - kiáltotta ijedten Estrella, ám a fekete hajú férfi hamarabb elkapta, mint hogy előre léphetett volna. - Amy! - rohant az idegenhez és érintette meg a lány bőrét, ami fokozatosan kezdett elszürkülni.

- Kicsim... - mormogta Ed és pillantott a vámpírra. - El kell vinnem. 

- Hová?! - meredt a férfira. - Ki maga?!

- Az apja vagyok. Kórházba kell mennie, vagy meghal, te ki vagy?

Estrella ledermedt egy pillanatra, ahogy tudatosult benne, hogy... A családja halott és így... a fürdő új birtokosa... Ő. 

- Nem lényeges. Menjetek! Sietnetek kell! 

- Ed! - a fiú oldalra kapta a fejét, ahonnan Selmáék közeledtek. 

Ed pillantása visszasiklott a lányára, majd Estrellára. Erre nincs ideje, pedig még sose érzett ilyen furcsa aurát, pláne nem egy vámpír esetében.

- A fürdő számán keresünk majd. - mondta végül a férfi, majd a családjával elindult a teleportáló ajtó felé. 

Estrella csak követte őket a tekintetével.

Amint a London-i villába értek a Jacksonok Percy átállította a Los Angelesi kórház címére a teleportáló ajtót és családostól bevonultak. 

Dr. Mcclain természetesen azonnal észre vette őket, nem mintha olyan nehéz feladat lett volna... Mondott valamit az egyik nővérnek.

- Mi történt vele? - kérdezte. 

- Ha elmondanám nem hinné el. - vágta rá Percy. - Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy túlterhelte magát.

- Jöjjenek. - vezette be őket a nő az egyik kórterembe.

Ed letette a lányát az ágyra, mire a doki akcióba lépett. A rutin vizsgálatokon akart végig menni, de szerencsére a lány szempillái megrezdültek és kinyitotta a szemét, tehát nem volt olyan nagy a baj. 

- Amy, hallasz engem? - kérdezte

A lány szédült egy kicsit, bele tellett néhány másodpercre mire beazonosította a hangot és képes volt fókuszálni a nő arcára. 

- Doktor Mcclain...? - suttogta. 

- Eltudod mondani mit ettél ma reggelire? 

- Fáj a fejem... - hunyta le a szemét. 

Dr. Mcclain arca megrándult. Az ajtóhoz lépett és rátenyerelt a recepcióhoz futó mikrofonra. 

- Azonnal készítsenek elő egy műtőt! Jöjjenek velem. - nézett Edmundra és Percyre. 

- Ne! Nem akarom... - nyögte félig Amy. 

- Kiskorú vagy. - meredt rá a nő eltökélten. - A felnőtt hozzátartozóid döntenek erről.

- Mit kell ezen ennyit tökölni?! - mondta idegesen Ed. - Adja ide, amit alá kell írni és menjenek! 

A nő a mappájához lépett és két nyomtatványt adott Ednek két példányban. A férfi villámgyorsan kitöltötte, közben szemmel a tömör lényeget átfutotta, mely kimondta a műtét kockázatosságát, számadatokat a 100 főre jutó halálozási esetekről és, hogy műhiba esetén a sebészorvost nem terheli a felelősség, tájékoztatták az esetleges veszélyekről. 

- Apa! - próbált meg felkelni Amy, de Sven és Dan visszanyomták két oldalról az ágyra. - Ti kinek az oldalán álltok?!

- Nem akarunk elveszíteni! - vágta rá Sven. 

- A műtéttel is elveszíthettek! 

- Nem, nem fogunk. - írta alá a papírokat Ed és nyújtotta át az orvosnak. 

- Megteszünk mindent, de hosszú idő lesz. 10 percük van, utána visszük a műtőbe. - sétált ki Dr. Mcclain, szinte kocogott a folyosón a műtők felé, de előbb a recepción leadta a papírokat. 

- Miért?! - kiáltotta szinte Amy.

- Ezt mi is kérdezhetnénk... - szólalt meg Dan, mire mindenki rákapta a fejét. - Nem szóltál nekünk. A családodnak, sőt! Nekem! Az öcsédnek! Mit hittél, hogy ezzel majd megkímélsz minket?!

- Dan, ennek nem most van itt sem a helye, sem az ideje. - figyelmeztette Aelin a fiút. 

Ed csak a gyerekek között kapkodta a fejét. Az arcukat figyelte, a mozdulataikat és a szavaikat. 

- A nővérem! - vágta rá ijedten Dan.

- Adj neki esélyt, hogy megmagyarázza. - kérte Aelin és lépett Amyhez. - Hogy Edet, Percyt és Selmát miért nem avattad be azt megértem, de minket miért nem?

Amy az ajkába harapott. 

- Nem bírtam... Én... Nem tudtam feldolgozni... - látszott, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. 

- Elég lesz. Nem lesz baj. - szorította meg a kezét és mosolygott rá Sven.

- Ki vinnéd őket? - súgta oda az Apjának Ed, mire Percy csak biccentett. 

- Gyertek. Menjünk kijjebb, hagyjuk Amynek, hogy átgondolja a dolgokat. - fogta meg Dan és Aelin kezét Percy és vezette ki őket. 

Sven csak bátorítóan megszorította még egyszer Amy kezét, majd előre borulva megölelte a lányt. 

- Athéné sose hagyná ezt. Rendben lesz minden. Nagy dolgokra vagy hivatott. Találkozunk a műtét után. - engedte el a lányt és sietett az ajtóban várakozó Percyhez. 

Selma csak Edmundra mosolygott és csatlakozott Svenhez. Ed és Amy... Apa és lánya kettesben maradtak.

- Apa... én... - kezdte Amy.

- Nem kell magyarázkodnod. Azt tetted... Amire sarkalt a félelem. - sétált a lánya ágyához és ült le rá. - Ne hazudj kérlek soha többet Percynek és ne hallgass el előlem ilyen fontos dolgot. Tudom, hogy... Nem vagyok a legjobb Apa, de fontos vagy nekem és ha történik veled valami... Nem fogom megbocsájtani magamnak. 

 - Nem biztos, hogy túlélem... 

- Túl fogod, tudom jól. Emiatt ne aggódj. - azt már nem tette hozzá Ed, hogy honnan tudja.

- De ha túl is élem... Egy senki leszek a tumor nélkül. A tumor miatt van képességem, az tett azzá, aki vagyok, így a családban a szerepem megszűnik, minden amit elértem felesleges lesz. A kulcshajszában sem lesz több hasznom és...

- Nem! Ne így gondolkodj! 

- Mért ne? - táncolt a sírás határán Amy. - Hiszen mindig csak a képesség számított a mi családunkban, akkor hogy kellene gondolkodnom?!

Ed megfogta a lánya kezét. Ez a gondolkodás az ő hibája volt. 

- Nem érdekel Amy, hogy van-e képességed, ha az életed az ára. A lányom vagy, a tumor előtt is hihetetlen volt az eszed ez nem múlik el nyomtalanul, de ha mégis... inkább ne legyen semmilyen képességed, csak élj.

- De... Én... 

- Mindenkinek megvan a maga sorsa Amy. A műtét előtt és a műtét után is lesz célod. Nem leszel senki, Dan sem az, hiába hiszi azt. Jacksonok vagytok, mindig bajban lesztek, mindig lesznek akadályok és ti mindent megfogtok tenni, hogy leküzdjétek. Higgy magadban. Mindegy, hogy van-e képességed, vagy sem. Ezt jegyezd meg. 

- Mennünk kell. - nyitott be a kórterembe egy sötét hajú rezisztens orvos. 

- Apa... - ijedt meg Amy. 

- Semmi baj nem lesz. Ígérem. Jó? - állt fel és ölelte meg szorosan a lányát. - Minden rendben lesz. Megígérem. Szeretlek kicsim.

- Én is téged Apa. - nyelt egy nagyot a lány, majd nézte ahogy az apja ellép az ágyától és a nő a tologatható ágyának a kerékrögzítőit kikapcsolja.

Megindultak a műtőbe.