Yui Jackson, Zoyával és Aaronnel az oldalán nem messze az óceántól állt. A jövőből jött ötös már mindent előkészített Hayden temetéséhez, mikor az utolsó simításokkal is megvoltak várakozóan Yuiék irányába néztek. 

Yui tudta, hogy mondania kellene valamit, de az agya egy része félig még mindig képtelen volt feldolgozni a történteket. Lassan lépett a fiú mellé. A bőre enyhén nedves volt az olajtól, mintha nem görögök lennének, hanem egyiptomiak és konzerválni kéne balzsammal a testét a mumifikálás előtt. Az eredeti görög és római temetéseken vagy hamvasztottak, vagy koporsóba temettek el a hullákat, a halál esettől számított első nyolc napban, de lehetőleg inkább a halál másnapján. 

A lány a zsebébe nyúlt és óvatosan Hayden szájába helyezett egy arany drachmát, majd lehajolt és egy apró puszit nyomott a fiú homlokára. Visszasétált Aaron mellé, mire a srác vigasztalóan átkarolta. 

- Nem lesz baj Törpilla. - simított végig a gerince mentén. 

Yui nem válaszolt, csak a jövőből jöttekre nézett. Itt vannak... Tehát Aaron állítása kicsit sem igaz. Ez még csak a kezdet. 

Dan kivált a jövőből jöttek közül. Yui érezte, hogy a talpa alatt a homok kezd megjegesedni. Dan tette ezt... 

A fiú mondott valamit Haydennek, amit Yui nem hallott. Az arca semmit nem tükrözött, majd a fiú felemelte a kezét. Az ujjából szikra csapott fel és az olaj begyulladt. Yui lehunyta a szemét, az arcát Aaron mellkasába fúrta. A fiú csak lassabban, vigasztalóbban kezdte simogatni a hátát. 

A levegőt égett hús szaga lepte be. Aaron csak ijedten kapta az égre a fejét, amikor a szél egyik pillanatról a másikra feltámadt. A tüzet teljesen megbolondította, néhány másodperc alatt Hayden holtteste teljesen elégett. A szél felkapta a hamut és a magasba röpítette. 

Aaronnek erős volt a gyanúja, hogy a szelek istene, Zephürosz épp most továbbítja Hayden halálhírét az apjának, Zeusznak. 

Hát igen... a Jacksonoknak eddig többé kevésbé mázlija volt, de egy hős életének vége... Többnyire tragikus.

A tűz még nem aludt ki. Maga az emelvény és az alá betett faágak még mindig égtek. Lin csak odaadta a fekete színű leplet Nathanielnek és elindultak a tűz felé. 

Aaron gyomra összerándult, amikor Isabell Young és Brendon Stirling leplét a tűzbe hajították. Junie váltotta fel Lint és Natet. A fiúnál összesen három darab lepel volt. Az első, ami a tűzbe került egy zöld színű volt, rajta szürke színű mintákkal, ám amin leginkább megakadt Aaron szeme, az a középen elhelyezkedő aranykasza volt. Ingrid Jackson halotti leple... 

Vajon mióta készülnek erre sunyiban? 

A második egy vörös színű volt, rajta egy vadkan fej díszelgett, Gregorio Cortez leple. A harmadik barna színű volt, rajta egy kézből vérszalagok repültek ki, Carmen Cortez. Aelin sétált Junie mellé, egy elég nagy zsákkal. Sven di Angelo fekete alapon koponyákkal és baglyokkal díszített leplével kezdte, majd következett Jane Jackson ég kék színű villámokkal felvart leple, utána jött Samé, Lenáé, Adelé, Bradyé, Lucyé és Jake Wizardsé.

Aaron csak nézte, ahogy sorban kerülnek elő olyan leplek is, akiknek tulaját először nem tudott beazonosítani. Később rémlett csak vissza a félvérek arcképe a táborban, akik mentorként voltak jelen, mikor ő még első évét töltötte a táborban... Kevin Stoll, Emily, Michael és Johnny Liber La Rue továbbá Annie Beckendorf.

Kezdte érteni Yui miért borult ki ennyire. 

Dan volt az utolsó személy a jövőből jöttektől, aki a tűzhöz lépett, ami hatalmas lánggal égett. Az első lepel egy zöld alapú, szigonnyal hímzett volt. Aaron valahonnan érezte, hogy ez Percy Jackson leple... A következő szintén zöld volt, ám rajta nem csak egy szigony volt, hanem rengeteg ezüst minta, benne minden féle latin, ógörög, sőt még egyiptomi és kínai írásjelek is voltak hímezve. Edmund Jackson. Amyé egy ezüst alapon, halvány kék színű, mintha egy univerzumot akartak volna felhímezni rá, csak bolygók helyett számok voltak rajta. Aaron nagyot nyelt, amikor Yui leple is bekerült a tűzbe. 

A jövőből jött ötös szorosan egymás mellé állt és átkarolták a mellettük állót. Nem mondtak semmit, csak figyelték a tüzet. Aelin Dan vállára hajtotta a fejét és halkan mondott valamit az unokatestvérének, mire a fiú halványan elmosolyodott, de semmi vidámság nem ült ki az arcára. Junie szemeiben fátyolosan könnyek csillantak meg, Lin szorosan átölelte egy pillanatra, majd megtörölte a saját szemeit, amiben szintén könnyek kezdtek megjelenni. Nat csak a tűzbe meredt komor ábrázattal.

Aaron összenézett Zoyával, de nem mondott semmit. 

Amikor a tűz csökkeni kezdett Aelin vezetésével elindultak vissza a Bázisra. A szőkeség csak a fáknál szúrta ki, hogy Dan lemaradt tőlük, de nem szólt utána. Sejtette mire készül. Lin felzárkózott mellé és belekarolt. 

- Mondtuk, hogy köszi? - kérdezte. 

- Danre és rád, vagy a leplekre gondolsz? - kérdezett vissza Aelin.

- Is-is? 

Aelin felnevetett. 

- Élvezni fogom az elkövetkező pár napotokat úgy érzem. Vigyázz majd Danre... A mai nap... még nem mutatja, de nagyon megviselte. Majdnem meghaltál és még hozzá jöttek a fiatalabb énjeitek...

- Tudom. - suttogta Lin, majd gonoszan elmosolyodott. - Ugye tudod, hogy kifoglak faggatni a bátyámról. Minden apró részletet tudni akarok!

- Meglátjuk mibe avatlak már. 

- Kiszedem belőled így is úgy is!

- Hajrá. 

Dan Jackson visszasétált a tűzhöz és a gondosan mellé elrejtett zsákhoz lépett, nem lett volna jó, ha a többiek észre veszik. Mintha Aelin csak sejtette volna, hogy mire készül... 

A zsákból kivette az utolsó darab vöröses narancsszínű leplet, aminek a közepébe körbe egy sárkány volt felhímezve. Dan alaposan megnézte a leplet, majd azt is a tűzre hajította.

- Bárcsak hallgattunk volna rád... 

Csettintett egyet, mire a tűz erősebben fellángolt. A leplek pár perc leforgása alatt elégtek. A homok nem engedte, hogy más irányba tovább terjedjen a tűz. Csak hamu maradt a végére. Dan szomorúan meredt a maradványokra, majd hátat fordított a hamunak és meg se állt a Bázisig. 

Amikor az ajtóban megpillantotta Lint, elmosolyodott. Nem tudta elhinni, hogy kis híján elveszítette. Szó nélkül a lány derekára siklott a keze és a nyakhajlatába temette az arcát. Lin a átkarolta Dan nyakát és az ujjait a fiú hajába futtatta. 

- Hogy vagy? - suttogta Lin.

- Te haltál meg majdnem és tőlem kérdezed, hogy vagyok?! - hitetlenkedett Dan. 

Lin csak elmosolyodott. Érezte, hogy Dan éppenhogy de remeg, mint aki a könnyeit próbálja visszatartani. 

- Naaa, semmi baj. Itt vagyok. És Aelinnek hála még együtt is vagyunk. De többet ne találkozzunk a kis énünkkel, ha lehet. - simogatta gyengéden Dant. 

- Nektek ez mért ilyen normális? - húzódott el hirtelen a fiú. A szemei valóban vörösök voltak. 

- Mire gondolsz?

- A halál. Nattel nem akadtatok ki mikor a szüleitek meghaltak. Aelin kiborult ugyan, de... Ő maga ölte meg Svent. Majdnem meghaltál és már túl is léptetek rajta! Te se veszed komolyan!

- Mért kéne? - kérdezte halvány mosollyal a száján Lin. - Ha a halál fájdalmas és szomorú... de akkor is az élet vele járója. Egy Hádészosnak pedig, mindegy hol van Hádész a családfájában tudja, hogy nem olyan félelmetes és szörnyű az egész, mint az hiszik. Legalábbis nekünk. De... Igazából mégiscsak Nat és Aelin mentett meg. Pedig az állításod szerint nekik a halál normális, de nem tudták elviselni, hogy meghalok. 

- Ilyet többet ne csinálj. Ha valami történne veled... - Dan hevesen megrázta a fejét. - Azt nem tudnám elviselni. Abba bármikor olyan lennék, mint Apa. Összeomlanék!

A fiú szemében könnyek bújtak meg. Lin a tenyerébe vette mindkét kezével a fiú arcát és a homlokának döntötte a sajátját. 

- Nem áll szándékomban azt elhiheted. - nyomott egy csókot a fiú orra hegyére. 

- Szeretlek. - hunyta le a szemeit Dan.

- Én is téged. 

- Akkor se csinálj ilyet többet. Jó?

- Rendben. - mosolygott Lin és csókolta meg a fiú ajkait.

~~~

A Stirling házba vissza érve Edmund türelmesen végig hallgatta, ahogy Izzy... kár ezen szépíteni... Leordította a lánya fejét, hogy mégis mit képzelt magáról. Edmund jobbnak látta nem beleszólni a helyzetbe. Az anyja ép eléggé szedte ráncba, hogy tudja ez így is úgy is végbe menne és mivel nem volt éppen a legjobb szülőimintakép, inkább nem szólt bele másnak a nevelésébe. A saját gyerekeit se tudja nevelni.

Lin mindvégig a dohányszó asztalt bámulta. Edmund csak a terasz ajtóban állt. A kanapén ülő két Angelot figyelte és Dant, aki Lin mellett ült. Selma a konyha melletti ajtónak támaszkodott. 

- Miért mentek el a Bázisra? - kérdezte halkan mellette Bred. 

Ed megvonta a vállát. 

- Ha én azt tudnám. - lódított. 

Bred megbámulta Edmundot. 

- Ezt ne hidd, hogy beveszem. Te mindig mindent tudni szoktál. Megfigyelő vagy... Ott vannak még?

Ed szemöldöke összeszaladt.

- Kik?

- A jövőből jöttek...

Edmund szemei fennakadtak. Nem tudta miről maradt le, de kezdte úgy érezni rengeteg mindenről. Aelin furcsa mondata Amyvel kapcsolatban, most pedig Bred kérdése...

- Igen. Ezért kellett haza jönniük és valószínűleg kerestek valamit a Bázison, hogy pontosan mit azt nem tudom. Hol van Amy?

- Valahol Los Angelesben. 

- Te elengedted a lányomat Los Angelesben egyes egyedül?!

- Ügyes lány. - válaszolta Bred. - Ha Dant kordában tudja tartani és megvédeni, akkor saját magát is. 

- Hol van? - követelte szinte a választ Ed. 

- Nem mondta. - felelte nyugodtan Bred, mire Edmund körül pár fokot lehűlt a levegő. 

- Hogy lehet nektek gyereketek?

- Ezt én is kérdezhetném tőled, de jól tudjuk rá a választ. - mosolyodott el Bred. - Izzyt idézve, nem ismertétek Hallel az óvszer fogalmát. 

Ed felmordult.

- A lányom... nem kérdeztetek rá, hogy mégis...

- Te rákérdeztél, amikor kulcshajszára indultak? - vágott vissza Bred. - Nem. A pontos válasz a kérdésemre az, hogy mint mindig magára hagytad a gyerekeidet. Kettőnk közül nem én szorulok szülői jó tanácsra. 

Edmund az ajkára harapott. Igaza volt Brednek... Túlságosan is. 

- Mi ez a nagy aggódalom Jackson? - kérdezte tettetett unalommal a szőkeség. - Történt valami? 

Ed legszívesebben rá vágta volna, hogy igen. Csak fogalma sincs mi, ami nem kicsit bosszantotta. Athéné unokája. Elv, hogy mindent tudni akar, hogy mindent megfigyel. De a pillantása megült Bred szemén. A férfi úgy meredt rá, mintha bele látna, pedig nagyon jól tudta, hogy ez képtelenség. Nem úgy örökölte a rendet, mint Aaron. Aaron a lelket teszi rendbe, a lelki sebeket tudja enyhíteni. Bred a tényleges káoszt. De a szeme... Mégis...

- Találkoztatok velük? A gyerekeitek... 

- Igen. - szakította félbe Bred. - A fiam jobban fog kinézni, mint én. Elég sokkoló... Izzy amint rájött kirángatott minket onnan, pedig pár dolgot kérdeztem volna, mondjuk, hogy miért vannak itt, de Izzy nem akarta tudni. 

- Azt elhiszem. - vágta rá Ed. - Megpróbáltam kiszedni belőlük Yuin keresztül. - Bred gúnyosan a férfira meredt. - Ne néz rám ilyen arccal, tudod, hogy jó manipulátor vagyok! Ráadásul Yui könnyen befolyásolható bizonyos esetekben és Hayden halálának pillanatában eléggé az volt. 

- Hayden Miller meghalt?! - hökkent meg Bred. - Te meg voltál akkora gyökér, hogy kihasználtad?!

- Meg és hogyne! - bólintott Edmund. - Irana.

- Megint?! - rándult meg a férfi arca. - Ennek még úgy érzem lesz folytatása...

Edmund hallgatott. Ha csak sejtené mekkora... 

Ed egy pillanat erejéig megpróbálta elképzelni, hogy mi lenne ha sikerülne a jövőből jöttek terve? Dan és Lin valószínűleg összeházasodnának. Bele gondolni is rémes volt, hogy Bred az apósa lesz, majdnem olyan nevetségesen hangzott, mint amikor megkapta a doktori címet a férfi. De Lint imádta és a káosz és rend képesség se kis miska.

Úgy tűnt Izzy sosem fog kifogyni a szóból. Lin már félig unottan félig dacosan meredt az anyja szemébe, de bölcsen hallgatott. Ha az anyja kérdezett akkor vagy füllentett, vagy részben az igazat mondta ezt Ed jól érezte, de nem tette szóvá csak halványan elmosolyodott. Vicces elképzelni, hogy ez a ravasz, számító kislány egyszer a fia barátnője lesz. Most nem nézné ki belőlük.

A bejárati ajtó hirtelen kinyílt, mire mindenki oda kapta a fejét. Amy döbbenten csukta be maga mögött az ajtót. A hátán egy hátizsák volt, belőle félig kilógott egy írat tartó mappa. A lány arca enyhén kipirult volt, Edmund akár meg is esküdött volna rá, hogy a lánya nőtt pár centit mióta nem látta, a fiával ellentétben. 

- Apa?! - szólalt meg Amy, majd az öccsén állapodott meg a pillantása. - Dan! Mégis hol voltál?! Mit képzeltetek?!

Dan már sóhajtott is fel. 

- Már Izzy lebaszott minket, különben is Apa ott volt a Bázison. Gyakorlatilag csak haza mentem, már az is bűn? Inkább beszéljünk arról te hol voltál? - emelte fel az óráját, amin a kijelzőből egy kórház képe ugrott fel. 

- Megint az Agybogyó? - kérdezte összevont szemöldökkel Sven. - Ez volt az a nagy titkolózás, amit elakartál intézni?!

- Agybogyó? - szólalt meg óvatosan Ed, nem értette mire gondolnak.

A lány dühösen meredt Svenre, míg a fiú legalább ugyanolyan dacosan meredt vissza a lányra, azt üzenve, hogy nem kerülgetheti többé a forró kását, hármójukon kívül senki sem tudta, hogy Amy beteg. 

- Miről beszéltek? - kérdezte Edmund.

Izzy és Bred értetlenül összenézett, majd visszafordultak a gyerekek felé. Lin és Nat nem tudták miről van szó, így ők is csak pislogtak a kulcsvadászok között. 

- Rám ne nézetek! Nem az én dolgom. - emelte fel megadóan a kezét Aelin.

- Amy... Azt mondtad, hogy elmondtad neki, hogy elküldted Írisz üzenetben. - célzott Edmundra Sven. 

- Nem tettem meg. - vonta meg a vállát a lány. 

- Miről beszéltek?! - lépett el idegesen az ajtótól Ed és sétált Izzy mellé a szőnyeg szélére. 

A gyerekek hallgattak. 

- Amynek van egy... - kezdte Dan. 

- Dan fogd be! - kiáltott az öccsére Amy, majd átvágtatott a nappalin, megfogta az apja kezét, kirángatta a házból az udvarra és jól bevágta maguk után az ajtót.

Edmund csak hagyta, hogy a lánya a kinti padhoz vezesse és leültesse. A férfi kíváncsian meredt Amyre, miközben a lány a táskájához nyúlt és kikapta belőle a mappát. 

- Van valami köze ahhoz, hogy a számlámra egy terhelés történt egy Los Angelesi kórházból? - kérdezte óvatosan a férfi. 

Amy az ajkába harapott, majd felnyitotta a mappát és az apja kezébe nyomott egy képet. A lap fekete színű volt, szinte pontosan olyan, mint a röntgen képek esetében. Egy agy képe volt rajta. Ed szeme azonnal az elszíneződött területre tapadt. Emlékezett rá, hogy mikor látott utoljára ilyet... Amikor bement Peterhez, aki épp az anyja MRI képét vizsgálta a munkatársaival... Tumor.

Ed a lányára kapta a tekintetét. Amy meglepődött, hogy az apja mennyire elsápadt. 

- Pár hónapja diagnosztizálták. - mondta elhúzott szájjal Amy.

- Szövetmintát... - kezdte Ed, de nem találta a szavakat. 

- Vettek. Rosszindulatú.

- És... És... - az irányítás hirtelen csúszott ki a férfi kezéből. - Másodvéleményt kértél? Nem biztos, hogy... 

- Tegnap voltam másodvéleményen. Itt Los Angelesben. - felelte lassan Amy, tartott attól, hogy az Apja hogy fogja fogadni, nem számított ilyen szétcsúszásra. - Az első véleményt még akkor kaptuk, amikor Kínában voltunk a  kulcshajsza alatt. Augusztus végén. Azóta nőtt a tumor elég sokat.

Ed csak hökkenten meredt a lányára. 

- Örökletes. - folytatta Amy. - Valószínű Annabethtől örököltem. 

- Mit mondtak? Kemoterápia? Műtét?

- Ajánlottak pár dolgot, de... lutri. Nem tudják, hogy használ-e és csak tippelnek. - válaszolta olyan nyugodtan Amy, hogy Ed nem tudta eldönteni, hogy hazudik-e vagy sem. 

- Áttétek? Tovább terjedt valahová?

- Nem. Még nem. - válaszolta tökéletesen érzelem mentesen.

- Mennyi idő?

- Elég nagy a mérete... Tehát... Tegnap azt mondták... Pár hét, vagy hónap, maximum egy év.

Ed feje teljesen kiürült. Ezt képtelen volt elhinni... Ezt egyszerűen nem tudta lenyelni. A lánya, hogy lehet ennyire higgadt?!

- Miért nem szóltál? 

Amy csak összepréselt szájjal megvonta a vállát.

- Az apád vagyok, legalább... legalább... szóltál volna! Ehhez közöm van! Ez nem olyan, mint a kulcshajsza, hogy csak elmentek, ha valami bajod esik és én nem tudok segíteni, mit csináltok?! - akadt ki majdnem teljesen Ed, az ujjait idegesen a hajába futtatta, miközben a Kalifornia parton folyton tomboló nyár ellenére a pad jegesedni kezdett alatta.

- Megoldottuk. - felelte Amy. - A szinesztéziám is ehhez kapcsolódik, minden amit tudok a víz erőmet leszámítva emiatt van. Muszáj volt megtanulnom irányítani.

- Ezt nem tudod, anyukám sem tudta! - csattant fel Ed.

- De. Én már tudom mikor fogok meghalni. Eldöntöttem. 

- Hülyeséget beszélsz! - vágta rá Ed. - Biztos van rá valami mód, kell lennie!

- Nincs. Peter se talált régen.

- Lehet, hogy nem vagyok jó apa, de azt nehogy elvárd, hogy ölbe tett kézzel végig nézzem, ahogyan meghalsz! - kezdett el a fű is jegesedni.

- A kulcshajszát is eddig végig nézted ölbe tett kézzel, pont nem érdekelt, mikor sodródunk veszélybe! Egyáltalán mit keresel itt?! - lobbant élénk tűz a lánya szemében, mire Ed pislantott párat, remélte, hogy csak rosszul látta. 

- Percy mondta mire készültök és...

- Feltámad benned az apai ösztön vagy mi? - húzta el a száját a lány. - Menj vissza a Bázisra boldogulunk nélküled is! Eddig is boldogultunk!

- Nem. 

- Apa... 

- Nem érdekel mit mondasz! Nem kerestetek a kulcshajsza alatt, ezt megértem, én sem kerestem küldetések alatt a szüleimet, de ha történt valami baj és tudtam szóltam nekik! Hogy tudják mi van, maximum alapos indokkal nem tettem meg, neked pedig az egyetlen alapos indokod az volt, hogy nem akartad, mert te már eldöntötted, hogy mikor halsz meg, mi? Elárulom neked, hogy ez egyáltalán nem így működik! Láttam az anyámon, hogy gyengítette! Tehetetlen voltam! Nálad ezt nem hagyhatom! 

Amy nézte, ahogy az Apja szinte teljesen kibukott. Nem hitte volna, hogy ennyire megrázza. 

- Nem te döntesz. - mondta a lány. 

- Az apád vagyok, igenis erről én fogok dönteni! Jelenleg a kártyámnak köszönhetően utazhattok mindenfelé és juttok be mindenhová. Mostantól pedig vagy elviselitek a tényt, hogy ott vagyok veletek és segítelek benneteket a kulcshajsza alatt, vagy a kártyát zárolom és úgy oldjátok meg, ahogy tudjátok. 

Amy dühösen meredt az apjára, leakart ordítani a fejét, de helyette csak akkorát toppantott a lábával, hogy egy jég darab futott végig a földön és döntötte fel a padot, majd beviharzott a házba. Ed fél másodperc híján úszta meg a hátra esést és az erőteljes tarkó ütést, ezúttal Amytől, nem pedig Yuitól. A lánya után bámult, de Amy már eltűnt. 

- Üdv kamaszkor... - mormogta, majd a medence vizére meredt. 

Aelin szavai jutottak az eszébe... Hogy ne legyen annyira szigorú Amyvel... Mert... Ő csak fél. Lehunyta a szemeit és mélyet sóhajtott. Persze, hogy tudták.

A levegő körülötte hidegebb lett, ahogy a mérge és a fájdalma az anyja miatt átjárta a testét és vele minden érzékszervét. A medence vize egy pillanat alatt megfagyott. Ijedten rándult össze, amikor Selma keze a vállára simult. 

- Rossz hírek? - kérdezte a nő. 

- A lehető legrosszabbak. - suttogta maga elé a férfi.

A szemei hirtelen ugrottak fel. Amy tervelte ki az időpontot... Ezt mondták a jövőből jöttek, tehát... nem pár hét és nem is maximum egy éve van a lányának... Valahogy megoldották!

Az ajtó hirtelen nyílt ki. Dan vágtatott kifele a házból, mögötte szorosan Linnel. A lány alig egy ujjnyira volt a fiútól, amikor Dan oldalra vágot, így a lány egyenesen neki rohant Ednek. 

- Bocsánat! - nézett a férfira. - Akkor is elkaplak Dan!

- Igazából már Apát elkaptad, tehát nem te vagy a fogó, hanem Apa. - vigyorgott a fatörzsének támaszkodva Dan. 

Ed csak pislantott párat, itt tudatosult benne, hogy a fia és Lin fogócskáznak. 

- Én nem játszom. - mondta Ed. 

- Anyád még nem végzett veled ugye tudod? - sétált ki Bred a kertbe, maga mögött Nathaniellel, a fiú alig lépte át a küszöböt Aelin nyomban kigáncsolta. 

A lány kihúzta magát és széles vigyorral kisétált a házból, még büszkén hátra is dobta a haját a válla fölött.

Ed fejében menten az a kérdés ugrott fel, hogy ezek, hogy lesznek egyszer olyan kapcsolatban, mint a 19 évesek, itt jött rá, hogy erre is mint oly sok másra a válasz... Irana.

- Na mi van nem játszunk? - kérdezte Aelin.

- Apa a fogó. - mondta még mindig gonosz mosollyal az arcán Dan.

Aelin várakozva rápillantott, de a tekintete tovább kúszott és megállapodott Selmán. Ed hirtelen ötlettől vezérelve megérintette Selma karját. 

- Most már Selma az. - indult el gyorsan Bred irányába. 

Selma tátott szájjal bámult Edmund után, majd Bredhez sétált és megfogta a karját. 

- Hé! - méltatlankodott Bred.

- Te vagy fogó. - mosolygott rá Selma.

- Mit csináltok? - sétált ki Izzy is mögötte Svennel és Amyvel. 

- Oh, semmit, Csajeszom. - várta meg Bred, hogy Izzy mellé érjen, majd átkarolta a derekát. - A gyerekekkel fogócskázunk.

- Az szuper. És ki a fogó, mert ahogy látom mindenki csak egy helyben áll. 

- Hát már te vagy az. - vigyorodott el szélesen Bred, mire Izzy morgott valamit az orra alatt, majd futva elindult a lánya irányába. 

Lin felvisított és olyan sprintet levágott, hogy Ednek óhatatlanul is az jutott eszébe, amikor Izzy Tartarosz megtestesülése elől menekült még tizenhat éves korukban. Végig rohant fél Manhattanen, pedig utált futni. Szélesen elmosolyodott és csak figyelte, ahogy Izzy hátulról elkapja Lint, majd a magasba emeli.

Találkozott a pillantása a nővel. Izzy meglepetten pislogott és letette Lint, aki rohanva indult meg Dan felé. A fiú gyorsan felhúzta a nyúlcipőt. 

Izzy visszasétált hozzájuk.

- Jól látok? - kérdezte megállva Ed és Bred között. 

- A számon lévő grimaszra gondolsz? - vonta fel gúnyosan a szemöldökét Ed, de még mindig mosolyogva.

- Megváltoztál. - mosolyodott el szélesen Izzy is. 

Ed csak Selmára nézett, majd a hat kisgyerekre. 

- Csak minimálisan.

- Ez nem minimális. - felelte Izzy, de nem vitatkozott, csak a gyerekeikre nézett. - Mikor mentek? 

- Nem sokára. - mondta Ed. - Teleportálni akarok, de még pihennem kell. Van esetleg valami vacsora vagy ebéd féleségetek? 

- Akad. - válaszolta a nő. 

- Megint pszichológust játszol? - húzta el a száját.

- Mindig azt csinálja. - vágta rá Bred a szemeit forgatva. - Igazán kezd lassan unalmas lenni. 

Ed csak halkan kuncogott. Lin elkapta Dant, aki egyenesen Aelin felé iramodott. Aelin beleolvadt az árnyékba. 

- Dan, add át! - nyújtotta ki a karját Nathaniel, akitől nem messze bukkant fel Aelin. 

Dan belecsapott a kezébe, mire Nat futni kezdett Aelin felé. A lány már készült beleolvadni az árnyékba, de a semmiből egy rendszalag csavarodott a lábára, így hasra vágódott. 

- Hékás! - csattant fel a kislány és próbálta leszedni a szalagot magáról. 

- Megvagy! - érintette meg a vállát Nat, mire a rendszalag eltűnt.

- Ez csalás!

- Csak annyira, mint az árnyékutazás! - vágta rá vigyorogva Nat.

Aelin szemeiben a sötétség megvillant. Felpattant a földről és az Amyvel beszélgető Sven felé sietett. 

- Bátyó! - érintette meg a karját, mire Sven várakozóan ránézett. - Én voltam a fogó. Most már te vagy az. - világosította fel, majd bele olvadt az árnyékba és a kert másik végében tűnt fel Lin mellett. 

- Jaj istenek... - mormogta Sven és már bele is olvadt az árnyékba, hogy Lin mellett bukkanjon fel, de Lin gyorsabb volt és elsprintelt onnan a napra.

Ed összevont szemöldökkel meredt Natre és Linre, majd Bredon felé fordult.

- Neked elhalnak az aranyszalagok, ha már nincsenek kapcsolatban veled. Jól emlékszem? - kérdezte.

- Aha. - biccentett Bred. - De náluk valamiért nem. Bár ha Izzy elengedte a káoszt akkor az elszabadult a világban, ők mindkettőt bárhol bármikor megtudják teremteni. Bár kicsit instabilak még. 

- Instabilak? - vonta fel a szemöldökét Ed.  

- Igen. Linből féktelenül árad a káosz. - vette át a szót Izzy. - Nat pedig inkább a rendszalagokat használja, szerintünk Lin miatt. A káosz erejét visszafogja.  

Edmundnak a könyvtár jutott eszébe, amikor Lin Stirling 18 éves énjével beszélt. A lány idézeteiben mind benne volt a káosz, valahogy kételkedett benne, hogy ez véletlen lett volna. 

Ed ekkor látta meg, hogy Lin felé rohan. Már tudta ki lett a fogó. Úgy ugrott hátra a támadás elől, mintha Lin egy szörny lenne, így viszont a kislány helyette Brednek ütközött. 

- De mi nem játszunk! - csattant fel a férfi. - Kapd el Amyt! - lökte a vöröske felé a lányát. - Gondoltátok volna, hogy valaha ez lesz? - nézett Izzyre és Edmundra. 

- Kétszer visz el a sötétség. Álmomba se hittem volna el. - válaszolta gúnyosan Izzy. 

- Ingridnek hála megtudtam, hogy van egy 4 éves lányom, mikor 23 voltam. Erre őszintén kéne válaszolnom? - kérdezett vissza Ed. - Azért azt meg kell hagynom... jól felépítettétek ezt a kis biztonságos zugot nekik.

- Igen. Itt biztonságban vannak és nem eshet bajuk. - suttogta nyugodt hangon Izzy.

- Kivéve, ha ők keverednek bajba. - vágta rá Ed. 

- Itt vagyunk és figyelünk rájuk. Hogy tudnának bajba keveredni? - meredt kérdő fejjel Izzy a fekete hajú férfira.

- Te hányszor mentél Hádésszal szembe és Bred az anyjával szembe, vagy akár... Én a szüleimmel szembe? Néha akár megkerülve őket és a hátuk mögött, de... mégis csak ellenkeztünk. 

Izzy és Bred összenézett, majd visszafordultak Ed felé. 

- Most arra célzol, hogy a gyerekeink titkolóznak előttünk? - kérdezte Bred.

- Minden gyerek titkolózik a szülei előtt. - tért ki a válasz elől Ed.

Bár kíváncsi lett volna kire ütött a két Stirling, mert hogy bizonyos dolgokban nem Bredre és Izzyre abba Edmund Jackson száz százalékig biztos volt.

~~~

Edmund, Amy és Dan Jackson, Selmával, Sven és Aelin di Angeloval késő délután bukkantak fel a London-i villa kertjében. Ed arcán halvány mosoly terült szét, ahogy benyitott az épületbe. A komornyik azonnal elő sietett a kis konyhából és üdvözölte őket. Percy a nappaliban fogadta őket. 

- Örülök, hogy itt vagytok. - mondta mosolyogva az őszülő férfi. - Valahogy Annabeth abban reménykedett, hogy mire ide eljuttok, hogy az én segítségem is kell az összes Jackson egy csapatban lesz. 

- Az még várat magára egy kis ideig. - felelte Amy és ölelte meg gyorsan a férfit. 

Dan csak vigyorogva toporgott egy helyben. 

- Nagyapa! - kiáltotta, amikor Amyt elengedte a férfit és megrohamozta őt.

Percy mosolyogva felemelte az unokáját. Dan csak izgatottan izgett-mozgott  a karjában.

- Mi van az ajándékommal?

- A szobádba van. Remélem tetszeni fog majd, de nem hiszem, hogy csak ezért jöttetek ilyen szép számmal. - állapodott meg a pillantása Selmán meg a fián. - Jól érzem, hogy... 

- Igen. - húzta el a száját Selma. - Jelenleg halandó vagyok.

- Az én büntetésem. - vigyorodott el gonoszan, de büszkén Aelin. - Bár nem annyira büntetés, mert Edmund bácsival összejött. - pillantott mérgesen az emlegetett férfira.

Percy hökkenten meredt a fiára, aki csak megvakarta a tarkóját, de a férfi nem tett rá megjegyzést, majd ha kettesben lesznek... 

- Cuccoljatok ki, aztán meséljetek... - tette le Poszeidón fia Dant, aki felkapta a hátizsákját a földről, majd megrohamozta a vendégszobát. - Be se fejeztem... Szóval. - fordult Amy és Sven felé. - Meséljétek majd el az eddigi kalandjaitokat és, hogy miért is jöttetek pontosan el hozzám. 

- Oké Percy. - felelte Sven és Aelint karon ragadva elindult az emelet irányába. 

Amy csak vetett egy aggodalmas pillantást az apjára, majd ő is elindult Svenék után. Selma megszorította Edmund kezét, a férfi súgott valamit a fülébe, mire a nő visszamosolygott rá és Edmund cuccát megfogva a gyerekek után indult a vendégszárnyba. 

- Ne kímélj. - mondta Ed az apjának, amikor az ex démon eltűnt a lépcsőfordulóban. - Hajrá, hozd fel, hogy megint csak bajba keveredtem és ebből semmi jó nem származhat és, hogy ha eddig ennyire elleneztem most miért segítek a gyerekeimnek a kulcshajszában.

- Felnőtt vagy. Tedd azt, amit a szíved diktál. Az mindig a helyén volt. - felelte Percy és ült le a kanapéra. 

Ed hökkenten meredt az apjára. 

- Ennyi?! - akadt meg.

- Mindig Anyád eszét örökölted, az ő logikája szerint csavartad a szálakat, mentél a saját fejed után és vezettél meg minket. - mosolyodott el halványan Percy. - De... A szíved, a lojalitásod, a büszkeséged, hogy hiszel az emberekben az miattam van. Nem lesz bajod, amíg hallgatsz ezekre. Mondjuk... Az eszedre is hallgathatnál néha, mert ha nőről van szó azonnal elveszted a fejedet, így született meg Yui és Amy is. 

- Na igen, ezt már vártam... - forgatta meg a szemeit Ed. 

- Bár érdekelne az ex démon, hogy került a képbe. - mosolyodott el meleg tekintettel Percy. 

Ed egy pillanatig habozott. Az anyjával, Annabethel mindig könnyebben szót értett. 

- Carmen és Junie Cortez megtalálta az élők és a holtak könyvét. - felelte megfontoltan Ed, az Apja arca tüstént elkomorult a régi emlékek hatására. - A kulcs Aelinnél van hozzá, mivel Selma nem akarta beavatni mi az, ezért megfosztotta az erejétől. Selma viszont féltette Aelint és megpróbált az egyetlen egy olyan személyhez eljutni, aki ismerte annak a két kulcsnak a veszélyét. Hozzám. Beutaztuk Egyiptom egy elég nagy részét, üldözve Carment és Juniet. Nem sikerült, de mi... elég jól összemelegedtünk. 

- Ha boldog vagy, fiam. - mosolygott Percy. - Akkor tudod, hogy elfogadom. A te életed, a te döntésed, mindig a tiéd volt.

- Először nehéz volt... - folytatta halkabban. - Más, mint Hall. Nagyon más. 

- Néha a másság jó. - felelte a férfi, majd a lépcső felé kapta a fejét, ahonnan Dan futott elő az ajándékát szorongatva. - Hogy tetszik?

- Király! - emelte fel a látszólag egyetlen egy lapból álló rajzfüzeted a fiú, ám amint felnyitotta és elkezdte lapozgatni mindig újabb és újabb lap jelent meg, ám ahogy összecsukta megint csak egy lap látszódott. - Tényleg végtelen?! - kiáltotta vigyorogva. 

- Igen. Apollón új vívmánya, Hekaté és Héphaisztosz segítségével. A rajzoknak adhatsz benne címet és akkor az első lapon megjelenik a név. Elég rákattintanod, hogy ott nyíljon ki a füzet. 

- IMÁDOM! - ült fel a férfi mellé a kanapéra és vette elő a zsebéből a ceruzáját. Azonnal elkezdett az első lapra felrajzolni valamit. 

Ed szíve egy pillanatra megsajdult, olyan tempóban rajzolt és olyan odafigyeléssel, mint Hall. Nehezebb lesz ez az elkövetkezendő időszak, mint hitte. 

Amy, Sven és Aelin is hamar visszaértek és leültek a kanapéra. A gyerekek beszámoltak az eddigi kalandjaikról. Feketeszakál kincséről, amit a Cabrák elloptak tőlük, a Lélekkardos kalandjukról, ahol találkoztak Rose di Angeloval. 

Edmund ezen nagyon meglepődött, Susanék halála óta semmit sem hallott a nő felől.

Majd folytatták a titokzatos kereskedővel, aki egy csomó mínoszi tárgyat összegyűjtött és létrehozta a labirintust, majd következett Erisz aranyalmája Rómában, ahol a Cabrák is segédkeztek. Következett a szétválásuk, ahol Svenék Romániába utaztak és két kulccsal tértek haza. Amyék beszámoltak a kis közös kitérőjükről a Cabrákkal, a Föld középpontjába tett utazásukkal kapcsolatosan.

Edmundnak el kellett ismernie, hogy... a gyerekei tényleg megoldották az eddigi problémákat, közösen, mint egy csapat, egy család. 

Amikor viszont kipakolták a dohányzó asztalra az eddig megszerzett kulcsokat és főleg azokat amiket Lin és Nathaniel Stirling gyűjtött össze, Edmund és Percy csak pislogásra volt képes. Kifejtették a kulcskeresőről, a térképről szóló meséjüket és, hogy mire jöttek rá a Griffith csillagvizsgálóban a dimenziókkal kapcsolatban. 

- Tehát Sam és Jane nem tűntek el, csupán találtak egy dimenziós kaput. - biccentett elismerően Percy. - Sose jöttünk volna rá Thaliával és Nicoval.

- Önmagad legrosszabb énje. - pillantott először az arany almára, majd Danre Ed. 

- Ja... Ki érti ezt?! - forgatta a szemeit Dan.

- Én értem hidd el. Nem egyszer keserítetted meg az életemet. - mondta Ed, mire Dan csak döbbenten meredt rá. - Soroljam? Mindegy, hogy mondtam, hogy maradj otthon, te nem csináltad, ha azt mondtam nem lépheted át a küszöböt, átkúsztál rajta! Ha azt, hogy nem hagyhatod el a házat az ajtón át, akkor kimásztál az ablakon! Tökéletesen egyet értek az almával. 

Dan csak elgondolkodott, majd megvonta a vállát és folytatta a rajzolást. Edmund azt már nem ecsetelte, de jól tudta, hogy a fia a halálba löki pár év múlva Hayden Millert, ha nem változtatja meg Yui a jövőt.

- És miért vagytok itt? - kérdezte Percy. 

- Kellett egy bázis. - felelte Amy. - Ahonnan részt vehetünk a kulcshajszában, de tudunk tanulni és kapunk kaját. 

Percy elnevette magát.

- Innen akartok kulcsvadászatra menni? Hogy? - meredt rájuk Percy. - Az árnyékutazás nem olyan biztonságos, hogy nagy távokat utazzatok be. Ed tud teleportálni, ahogy a démonjaid, de ismerniük kell a helyet, vagy hibáznak. 

A gyerekek hallgattak, de Edmund szélesen elmosolyodott. 

- Mr. Palmer... A könyvtáros egy roppant érdekes... teleportáló ajtó révén szokott utazni a világ minden pontjára. - kezdte. - Ez a teleportáló ajtó egy igen érdekes elv alapján működik. Az elektromosság hasonló a Léhvonalak energiájához. Ahogy a Léhvonalakban vannak mezők, amik által lehet utazni, ez az úgynevezett Duat az Egyiptomiak esetében, úgy az elektromosság tértörése révén meghasítja a teret, ám kell hozzá egy központi dolog. Ezek az ajtók. Ahol ajtó van, ott a kijárat a hasított térből. 

- Hová akarsz ezzel kilyukadni? - kérdezte Sven.

- Oda, hogy Mr. Palmernek a teleportáló ajtó létrehozásában történetesen két félvér segített. - jelent meg egy széles mosoly az ajkán. - Hallie Beckendorf és én. Kell egy nagy matematikus, aki a feszültség és egyéb arányokat ki tudja számolni, továbbá egy, aki a jó frekvenciára betudja állítani az ajtókat, aki ért a teleportáláshoz és valaki, aki a megadott terveim alapján összetudja rakni a gépet. Jelenleg pedig, van egy Héphaisztoszosunk. - Dan azonnal felkapta a fejét. - És három Athénésünk, akik közül egy féldémon. - nézett össze Svennel és Amyvel. - Tehát egy hét alatt simán megvagyunk vele, onnan pedig szabad a pálya nektek. 

A gyerekek vigyorogva összenéztek. Aelin csak váltott egy pillantást Percyvel, ők ebből szerencsére majd kimaradnak. 

- Mikor kezdjük? - kérdezte mosolyogva Amy.

- Holnap. - válaszolta Ed.

- Utána nézek az elektormérnöki résznek! - állt fel a kanapéról Amy.

- Én kutatómunkát csinálok a tárgyak frekvenciájáról. - kapta fel a Stirlingek által készített gépet Sven. 

- Én elkezdek tervezni! És betörök Mr. Palmer Könyvtárába a laptopomról, hogy pontosan mit is kéne összeeszkábálnom. Kis gépészmérnöki és hacker erő! - öklözött a levegőbe. - De izgi! Végre megint kulcshajsza érzetem van! - pattant fel Dan és csapta össze a rajzfüzetét.

- Akkor én lemegyek a szauna szintre, ha nem baj Percy. Hiányzik már az Alvilág forrósága. - mosolygott a nagyapjára Aelin, majd ő is az emelet felé vette az irányt, hogy átöltözzön fürdős cuccba.

Ed csak hökkenten meredt a gyerekek után. 

- Én is ilyen voltam? - kérdezte óvatosan az apja felé nézve.

- Nem voltál, vagy! És ha engem kérdezel az összes Athénés ilyen, főleg az Anyád. - vágta rá hevesen bólogatva.

~~~

"Egy héttel később..."

- Nem létezik! - vágta rá Sven.

- Igenis létezik! - lelkesedett Dan.

- Nem, tuti, hogy nem!

- Sven! Dan! Nem lehetne halkabban? - kérdezte Ed. - A teszt fázisban vagyunk Amyvel, próbáljuk beállítani a műszert, de nagyon érzékeny. 

A két srác csak lenézett a korlátnak támaszkodva a kis nappalira, ahol Ed egy földgömböt félig felnyitva, az abban lévő generátor szerűséget állítgatta.

- Bocsánat. - mondták kórusban, majd elindultak a lépcső felé, még mindig vitatkozva.

- Én mondom, igenis megtörténhet! - sétált le a lépcsőn Dan.

- Marhaság! - vágtatott utána Sven. -  Szerintem meg kizárt, hogy valaki spontán felrobbanjon!

- Akkor miért lett volna benne a hírekben?!

- Biztos, csak valami köd által keltett halandó hülyeség. - mondta a kanapén ülve Percy, aki igyekezett segíteni a fiának és az unokájának összerakni a kettyerét. - Nem ide kéne? Bár én nem értek hozzá...

- Akkor ne szólj bele! - tanácsolta Ed. 

- De pont úgy néz ki, mint ami beleillik oda. - folytatta Percy. 

- Nem segítesz! - pirított az apjára Ed.

- De akkor mi volt? - kérdezte Dan, majd leért és meglátta mit csinál az Apja. - Mit csinálsz?! - azonnal odarohant és kitépte a kezéből. - Mondtam, hogy várjatok meg! Ezek finom műszerek és érzékenyek, ha csak egy milliméterrel is arrébb van tolva, már kisül minden és rossz helyre kerülhetünk! Ez ide való!

Tette pontosan oda az alkatrészt, ahová Percy akarta.

- Mondtam, hogy oda illik! - vigyorgott büszkén Poszeidón fia.

- A spontán égés, csak mítosz! - vágta rá Sven, Percy mellett megállva. - Amy magyarázd el neki!

- Igaza van Dan. Spontán halandó képtelen lángra kapni, ha mégis lángra kapott akkor az szörny volt, de ebben az esetben nem égett volna el, mert tűzálló, mint a küklopszok. - felelte Amy és nyomta meg a bekapcsológombot, amikor az öccse átprogramozta a kettyerét. 

A szerkezet felberregett, majd az ajtó kinyílt és egy kék színű fátyol jelent meg rajta. 

- Ügyi. - vigyorodott el Ed. - Mi ez a spontán öngyulladás téma? - fordult Sven felé.

- Dan hallotta a hírekbe, hogy Amerikában egy golfozó pasi spontán lángra kapott és hamuvá égett, de elvekbe nem akárhogyan... - sóhajtotta Sven. - Egy pillanat alatt. Pedig a számadatok azt bizonyítják, hogy a legtöbb esetben a spontán öngyulladást közeli tűz okozta.

- Egy golf pályán nem raknak csak úgy tüzet! - érvelt Dan, miközben az ujjai fürgén jártak a generátor áramkörein, ellenőrizve a szigetelést.

- És ez miért fontos? - kérdezte unottan Percy. - Mondom, a köd lesz a vétkes! Én mindig felkerültem a bűnözök listájára miatta!

- Azért, amit ezek elfelejtenek mondani! - viharzott le a lépcsőn Aelin a kezében egy kinyomtatott hírcikkel. - Hogy a golfhely, közvetlen szomszédságában található az egyik kulcs, amit a térkép jelöl. Mivel nem tudjuk mi ez a kulcs, simán lehet öngyulladás, ha a kulcsnak az a hatása. Ráadásul ezen a helyen az elmúlt években nagyon gyakoriak lettek az öngyulladások, inkább várt és megtervezett, mint spontán. - meredt felváltva a bátyára és Danre, miközben Edmund és Percy kezébe nyomta a papírlapokat. 

Selma a dolgozószobából sétált ki és hamar megakadt a szeme a cikken, azonnal Edhez lépett és a válla fölött elkezdte olvasni.

- Van ötleted mi lehet ez? - nézett fel rá Ed.

- Phff. - vonta meg a vállát Selma. - Túl sok is. Szörnyek, vámpírok, dimenziók közti anomáliák kisülése és csapódása a földre. A legegyszerűbb az lenne, ha megnéznétek. - pillantott Amyre. 

- Igen! - öklözött a levegőbe Dan. - Kulcshajsza! Kaland! Spontán öngyulladás!

- Nem spontán! - csattant fel ismételten Sven.

- Adj teret a megmagyarázhatatlannak!

- Görög istenek a felmenőink! Ami megmagyarázhatatlan az már rég nem létezik, mert megvan magyarázva! - próbált nem kikelni magából teljes egészében Sven.

- Nem szeretem a megmagyarázhatatlan szót. - jegyezte meg, mint egy mellékesen Aelin. - Túl sok bajt hozz maga után.

- Ami nem öl meg, az erősít. - vonta meg a vállát Amy.

- Nem. - húzta el a száját Aelin. - Ami nem öl meg, az fájni fog. Tapasztalat. - rémlett fel a kislány előtt Puck, majd hirtelen rájött, hogy Amy miért mondhatta ezt. - Nem úgy gondoltam, hogy az agybogyód örökké fájni fog, bár igazából... vagy megöl, vagy fájni fog... - harapott az ajkába. - Bocsi...?

- Semmi baj. - hunyta le egy pillanatra a szemeit a lány, majd mosolyt erőltetett az arcára. - Viszont öhm... nekem... Vissza kell mennem Los Angelesbe, hogy megnézzék mennyit nő. Az alapján tudnak csinálni egy számítási értéket, hogy körülbelül mennyi időm van hátra. - olvadt le nyomban a mosoly a szájáról. - De ti menjetek csak... Ki nézi meg, hogy működik-e az ajtó?

- Ha most bunkó lennék... - kezdte Aelin.

- Nem leszel! - kapta el a húga csuklóját Sven és szorította meg, mint aki tudja mit akar mondani, azt hogy menjen Amy, ő így is úgy is meghal, nem mindegy? - Mi megyünk elől, a cikk mit ad meg helyszínnek?

- Kalifornia...Oak View-tól nem messze van. - olvasta fel Ed. 

- Akkor... ezt kell megnyomni, meg ezt. - nézegette a gombokat Percy, majd beállította a helyet. A raktár ajtaja becsapódott, majd kinyílt és a túloldalon egy kis lepukkant bolt parkolóját pillantották meg. - Ez működik! 

- Még szép! Világklasszis zsebtolvaj vagyok! Sima liba volt lenyúlni az adatokat Mr. Palmertől! - büszkélkedett Dan, miközben Ed csak az ég felé nézett "mivel érdemeltem ki egy ilyen fiút" fejjel.

- Indulás. - kapta el Dan alkarját Sven és már át is léptek a kapun.

- Mik a koordináták? - kérdezte Percy, Amy felé fordulva, amikor az ajtó becsukódott. 

- Mindjárt megoldom. - írta be Amy a kórház adatait.

- Ne menjek veled? - faggatta Ed.

- Nem kell. Elintézem. Nagy lány vagyok, egyedül is szembe tudok nézni a tumorommal. - sétált át az ajtón. 

Ed egyedül maradt Selmával és Percyvel, bár szíve szerint a lánya után ment volna.

- Tudod... Ez nem véletlen. - jegyezte meg Percy.

- Mi? - kérdezte Ed.

- A tumor. Neki is van és Annabethnek is volt. Kicsit utána néztem a dolgoknak, ezt figyeld. - vette a kezébe Dan laptopját és írt be valamit, mire egy rokonkereső oldalt dobott ki. - A legtöbb Athéné vér tartja egymással a kapcsolatot és a régi, már elhunyt féltestvéreiket is megkeresték. Ezt nézd meg! - nyújtotta át neki a szerkezetet. 

Ed csak pislogva olvasta a neveket, mellette a születési és a halálozási dátumokat. A szeme fenn akadt a halál okán. Ha nem csatában haltak meg, akkor... szinte mindig... agydaganat által.

- Ez mit jelent? - kapta a fejét Percyre. 

- Pont tőlem kérdezed?! Te vagy az okos! - vágta rá a férfi. - Bár ha engem kérdezel, szerintem... Azt, hogy... Valamiért... Akik tiszta Athéné vérek és az ő képességeit örökölték túlnyomó részt... mintha egy idő után az agyuk azt mondaná, hogy stop, nem bírjuk ezt a sok istennői bölcsességet anyutól és a halandó agyi részük bemondja az unalmast egy tumorral. 

Ed gondolkodva összevonta a szemöldökét.

- Nekünk nincs ilyenünk Ingriddel és Lucyvel. 

- Poszeidón vér. - vonta meg a vállát Percy. - Jobban használjátok, mint Amy. De mondjuk Susant megnéztem volna, hogy alakult volna az élete, ha Irana nem tesz róla, hogy meghaljon.

- Tehát ez Athéné erejével jár. - értette meg Ed. 

- Gyanús... És még azzal jöttök, hogy kellett az az Athéné vér, hogy a Jackson család fenn maradjon. - horkantotta Percy. - Az lehet, de az enyém is! Ám... nem tudom miért van ez így. Ez is csak... Anyád egyik mondata miatt vált számomra gyanússá. Anyukád több mindent tudott, mint amibe beleavatott, úgy érzem.

- Kezdem én is így hinni... És nem csak rád, rám is értve. - felelte gondterhelten Ed. 

~~~

Dan, Sven és Aelin a parkolóban bukkantak fel. A pénztárosnő gondolkodva bámulta őket, mint aki észre vette, hogy alig fél perce még nem voltak ott, majd megrázta a fejét és visszafordult a panaszkodó vevőhöz. 

- Nos. - fordult meg Aelin. - Merre is van az a golfpálya?

- Arra! - mutatott egy táblára Dan, amin nagy betűkkel a következő virított.

"Napsütötte, kalandos, izgalmas Golfpályák! Több, mint 50 pálya, homokos, vízi és egyéb akadályokkal! 200 méterre!"

- Kicsit talán túl napsütötte is. - jegyezte meg Sven a spontán öngyulladásra célozva, majd elindultak az épület irányába. 

Hamar kiszúrták a komplexumot. A tótól nem messze helyezkedett el, hófehér márványból épült és legalább olyan hivalkodó volt, mint az Olimposz. Mikor beértek azonnal a recepció felé indultak. A nő gyanakvóan méregette őket. 

- Ma nincs ifjúsági golf. - mondta, amint oda értek. Sven pedig egyből megbánta, hogy Amy nincs velük. 

- Nem is arra jöttünk. - nyitotta ki hamarabb a száját Aelin, mint Sven. - Egy iskolai tanulmányt írunk, az unokatestvéremmel az általános iskolába, a bátyám pedig segédkezik nekünk. Az itt történt spontán öngyulladásról lenne szó... Tud esetleg segíteni valamit a témában? A pályán okozta valami a balesetet? Vagy még az öltözőkben történt valami?

- Leszögezném... - méregette még mindig furán őket a recepciós csaj. - Hogy nem a Sungolph hibája. - Aelin itt jött rá, hogy ez a neve a helynek. - Igazából a rendőrség még mindig dolgozik az ügyön, úgy sejtik, hogy az Amatőr golfbajnokság valamely tagja dohányozhatott a pályák területén a szabályok ellenére és egy eldobott, de még égő csíkre lépett rá a fickó, a cipője begyulladt és elégett. 

Sven úgy meredt a nőre, mintha nem lenne százas. Ezt egy normális ember nem híheti el! 

- Hát ez több sebből vérzik... Igazából ég. - kuncogott fel Dan, de Aelin oldalba könyökölte. 

- Ez azért kicsit furcsa indok nem gondolja? Értem, hogy selejtek a cipők, de... Azért ennyire nem. - folytatta a csevegést a hölggyel a lány.

- De, az. A golfozó neje sem is hiszi el.

- Volt felesége? - csapott le a mondatra Sven. - Nem tudja merre lakik? Hátha ő részletesebb leírást tudna adni nekünk az ügyről.

- Oh, de tudom. New Yorkban, de innen nem messze van egy kisebb nyaralójuk. Már vagy egy hónapja itt vannak, úgyhogy szerintem még itt találjátok. Felírom a címet. - vett elő egy papír lapot a nő, ráfirkantott valamit, majd átadta Svennek. 

- Köszönjük a segítségét! - mosolygott rá Dan és szökdécselt kifelé a helyről. 

Pár utcányira valóban megtalálták az egy szintes kis modern stílusú házat. A függönyök be voltak húzva, mintha senki se lett volna itthon, viszont a kocsi a feljárón állt. 

Sven becsengetett. Egy félhosszú hajú, enyhén ázsiai beütésű nő nyitott nekik ajtót. 

- Igen? - kockáztatta meg a kérdést.

- Jó napot kívánok! - kezdte Sven. - Iskolai projekt munkával kerestük meg önt. Hallottuk a hírekben a férje halálesetét és ezt a különös esetet kaptuk kinyomozásra az iskolánkban. Először is részvétünket szeretnénk kifejezni és örülnénk neki, ha segítene a feladatunkban. 

Sven a nő feje láttán elgondolkodott, hogy értette-e amit mondott, de a nő végül megköszörülte a torkát és alig láthatóan biccentett, majd szélesebbre nyitotta az ajtót. Sven, Aelin és Dan pedig besétáltak a házba. 

Dan füttyentett egyet, amikor meglátta a csomó modern cuccot. A legújabb számítógépek, tabletek és telefonok hevertek a ház minden pontyán. 

A nő kiszúrta mit néz és halvány mosollyal megszólalt:

- A férjem technikai fejlesztő... volt. - hervadt le a mosoly az arcáról. - Bocsánat... Nehéz feldolgozni... Meg szürreális, de ezt inkább az étkezőben beszéljük meg. Gyertek. 

Átmentek a nappalin és az étkezőben foglaltak helyet. A hölgy öntött nekik némi narancslevet. Dan pillantása megakadt a pulton lévő gyógyszereken, felállt és elkezdte megnézegetni mi van rájuk írva. 

A nő nem vette észre mit csinál. 

- Caroline Kingscross. - mutatkozott be a gyerekeknek... - nem is tudom... hol kezdjem...

- Mondjuk az elején. - tanácsolta Aelin. - Mi annyit tudunk, hogy egy Amatőr golfbajnokság során valamilyen baleset történt és egy férfi, bizonyos... Eddie Kingscross spontán meggyulladt a 15-ös egyben döntő lyuknál. 

- Igen... - sóhajtotta a nő. - Tudjátok... először észre se vettem. Az egyik férfi szólalt meg, hogy gőzölög a karja. Senki nem vette komolyan, mert... lehetetlen, egyszerűen az. Azt hittük napszúrást kapott az ürge, majd én is megláttam, de akkor az már nem gőz volt, hanem füst. A karja... az ujjai a semmiből meggyulladtak aztán... Csak egy villanás volt egész... - gyűltek fel a semmiből könnyek a szemében. 

- A rendőrség mit mondott? - faggatta Sven.

- Hülyeséget, valami... cigaretta csikkről, de senki sem dohányzott! Ki van tiltva az egész helyről, kötelező a recepción leadni, vagy az öltöző szekrényben hagyni. Féltik a környezetet, ha valakit szemetelésen kapnak szigorúan megbüntetik. 

- Okozhatta valami a spontán gyulladást? Volt nála gyúlékony anyag? Öngyújtó? Lencse?

- Nem. Nem hordott magánál ilyet. - rázta meg a fejét a nő. 

- Fura... - szólalt meg most először Dan. - Vitaminok, táplálékkiegészítők, aromaterápiás gyógyszer... van itt minden. - forgatta a gyógyszereket. 

- Igen... Bár nem tudom miért nem dobtam ki. - vonta össze a szemöldökét a nő. - Már nagyjából egy hete semmi szüksége nem volt ezekre a szerekre a férjemnek.

- Volt valamilyen betegsége a férjének? - vonta fel a szemöldökét Sven.

- Igen... Rákban szenvedett. Négyes stádiumú, bár nem tudom ez nektek mond-e valamit.

Sven megrökönyödve meredt a nőre. 

- Álljunk csak meg. - nyögte ki. - Halálos betegen, végstádiumban a férje kiállt egy amatőr golfmeccsre? Úgyhogy végstádiumban általában járni nem képesek a betegek?!

Dan és Aelin csak összenéztek, majd a fiú visszasétált és megtámaszkodott Aelin székének háttámláján.

- Csak volt halálos beteg! - nézett a fiúra. - Nem kerestük a gyógymódot egy idő után. Több ezer orvosnál jártunk, de nem volt remény, már beletörődtünk a sorsba, amikor a gyógymód ránk talált!

- Ezt, hogy érti? - kérdezte Aelin. 

- Postán kaptunk még New Yorkban tájékoztatót egy holisztikus fürdőről, az volt a végső mentsvár. Ott meggyógyították! Megvan még a prospektus is... - állt fel és indult el a pult irányába, de amilyen sötét volt nem látott semmit. - Felkapcsolom a lámpát. 

- Hagyja. - sétált a függönyhöz Dan és húzta el. 

- Köszönöm. Itt is van. - emelt fel egy hosszú, vékonyabb háromrészbe össze hajtott papír lapot a nő keze azonban hirtelen lángra kapott. Élesen, fájdalmasan felsikoltott és hátra ugrott, eldobva a prospektust, de a keze még mindig lángolt.

Aelin kővé dermedt. Ilyen nincs!

- Dan, a függönyt, el kell fojtani a lángot! - pattant fel Sven. 

Dannel együtt letépték az elhúzott függönyt a helyéről. 

Aelin csak tátott szájjal bámulta, ahogy a nő egész teste fellángolt, hiába hajították rá a függönyt már csak hamu hullott a lábukra, ám a legfurcsább az volt, hogy Aelin nem érezte a halál jelenlétét a helyiségben, csak... meghalt... de nem úgy, mint a halandók. 

- Mi a franc volt ez? - kérdezte azonnal Aelin.

- Spontán öngyulladás... - nézett hökkenten egymásra a két fiú.

- Mondtam! - kiáltotta Dan. 

- Ez... ez... nem... - hebegte Sven. - Hol az a prospektus? - kezdte el feltúrni a papírokat. - Holisztikus fürdő... ez az! - kapta fel - Irány vissza Londonba. Ez... ez... hihetetlen!

- Öngyulladás! Spontán! - hagyta abba a lelkesedést Dan. - Bakker... Akkor ő most meghalt?!  - nézett a hamumaradványra.

- Tűnjünk innen, mielőtt mi leszünk a gyilkosai a zsaruk szerint. - állt fel Aelin. - Dan!

Sven felkapott egy poharat a polcról és a hamuba nyúlt vele. Bármi is, biztos nem szörny volt, akkor már régen letépte volna a fejüket. Ez egy halandó, aki... aki... fogalma sincs miért gyulladt meg spontán. 

Sven rosszul érezte magát, Hádész mindig mondta, hogy vigyázzanak a halandókra, kíméljék őket... Mi van ha miattuk halt meg ez a nő?

Dan előkapta a zsebéből a telefonját és tárcsázta az apja számát. Alig csörgött ki háromszor, amikor a mellettük lévő ajtó résénél kék vibrálást szúrtak ki.

- Így azért könnyebb utazgatni. - nyomta ki a telefont Dan, míg Sven kinyitott az ajtót és már a London-i villában is voltak. 

~~~

Amy egy csomóval a torkában lépte át a kórház küszöbét, a teleportáló ajtó bezárult mögötte. A lány bejelentkezett a recepción, de amint megmondta a nevét a nő elkapta az egyik nővér karját. 

Így jutott Amy tovább a MRI-be. Óráknak érezte, amíg benn feküdt a henger alakú csőben pedig a valóságban maximum 10 perc telhetett el. Utána a váróba mentek, ott is legfeljebb 20 percet várakozhatott, amikor az orvosai Dr. Stella Mcclain és Dr. Michael Anderson felbukkant és átkísérték egy másik szobába. 

Amikor meglátta a falra feltett új MRI képeket már érezte, hogy ebből csak rosszul jöhet ki. Az első képen, amit míg Kínában csináltak szőlőszem méretű volt a tumor. Nagyon jól látta. Középtől kicsit felfele és előre fele, a homloka irányába helyezkedett el. A második képen, ami egy hete készült, már egy masszívabb, nagyobb szőlő és mandarin átmenete közötti tumor szerepelt. Az utolsónál viszont már egyértelműen inkább egy mandarinra hasonlított a kép, még ha kisebb mandarin akkor is. Körülötte a folyadéktól, amit beadtak neki látni lehetett, hogy körbe szinte teljesen beágyazódott az agyi artériákba. 

- Amy. - érintette meg a vállát a doktornő. - Kértük, hogy hozz felnőtt kísérőt. 

- Nem tudott sajnos apukám eljönni. - hazudta szemrebbenés nélkül, miközben még mindig a képeket nézte.

A két orvos gondterhelten összenézett. 

- Előkészítettünk egy műtőtermet neked. Nagyon sürgősen és minél hamarabb el kell távolítani a tumort, ilyen mérettel és ilyen helyen áttéteket képez, ami legfeljebb... - matekozott a hölgy. - Egy hét. Ha nem kevesebb... Amy érted mit mondunk?

- Igen, megértettem. - mondta színtelen hangon és fordult meg. Döbbenten pislantott párat, észre se vette eddig, hogy a nő sötétszőke haja ki van eresztve. - Mondták már magának a munkatársai, hogy jobban áll önnek a kiengedett haj? Teljesen más kontextusba helyezi az arcát. 

A nő kérdőn meredt. 

- Öhm, nem még nem vették észre. - vetett egy pillantást a mellette álló főorvosra. - Köszönöm, ez aranyos tőled, de... Előkészítettük a műtőt. Kell egy szülő, vagy törvényes gondviselő, aki aláírja az íratott. A műtét kiírva, a kórterem előkészítve, akár tüstént túl is eshetsz rajta, kivételes esetekben, ha sürgős az ügy telefonon is elég a szülői engedély, csak hívj fel valakit és már mehetünk is...

- Nem akarom a műtétet. - mondta ki higgadtan a lány. 

A két orvos hitetlenkedve felsóhajtott. Általában a gyerekek nem értik ezt meg. Sose értik meg, azonnal rálehet venni őket a műtétre a szüleiket annál nehezebben, de ez a lány... 

- Ha nem akarod a műtétet, akkor mit szeretnél? - kérdezte nyugalmat erőltetve magára Dr. Anderson.

- Több időt... - motyogta kicsit ijedt arcot vágva a lány. 

- Nincs több idő. A tumor már olyan hatalmas, hogy csoda, hogy lábon jöttél be. El kell távolítanunk. Azonnal! - próbálta meggyőzni a nő. 

- Nem lehet. Nem nyúlhatunk hozzá. - telt meg könnyel a szeme. Ha kiszedik, akkor minden képessége eltűnik, ugyanolyan lesz, mint Dan, csak rosszabb megfosztott minden tudásától. Hátra arcot vágott és elindult kifelé a szobából.

- Amy! - indult utána a nő, egyik kezével elkapta a csukóját, míg a másikkal a zsebébe matatott. - Ez a névjegykártyám. Rajta van az otthoni számom is, ha esetleg meggondolnád magadat... Hívj fel a szüleiddel. 

- Köszönöm, de nem lesz rá szükségem. - suttogta, majd szipogva elindult kifelé. 

Kisietett a kórházból, miközben a könnyeivel küszködött, egyenesen a park irányába indult. Igazságtalannak érezte az egész helyzetét. Miért kéne választania a képessége és az élete közt? A képessége teszi őt valakivé. Hiába él, ha nincs képessége... Olyan, mintha valaki megölte volna. Nincs változás. 

Kikapta a zsebéből a telefonját, de nem az apját hívta. A telefon kicsöngött és egy fiú szólt bele. 

- Igen? Itt Ian Cabra. 

- Szia Ian. Amy vagyok. - törölte le a könnyeit a lány. 

- Amy?! Mi az? Történt valami? - hallotta a fiú hangján az aggodalmat. 

Nem tudta miért őt hívta. Csak valakivel megakarta beszélni ezt az egészet, valaki olyannal, akinek semmi köze sincs a családjához. A zsebébe nyúlt és Salamon gyűrűjét kezdte el forgatni az ujjai között, majd felhúzta az ujjára, mire szinte látta maga előtt Iant, úgy tűnt neki, mintha a fiú is... érezné őt.

- Egy vizsgálaton voltam a tumorommal kapcsolatban. Megfogok halni. Maximum egy hetem van hátra. - mondta.

A vonal végén csend állt be, Ian arcára hitetlenkedés ült ki.

- Most viccelsz? - reménykedett Ian, mikor néhány másodperccel később megszólalt. 

- Sajnos nem. - válaszolta. - Egy műtétet kiírtak nekem, hogy eltávolítsák.

- De hát ez jó hír! - mondta Ian, de hirtelen elszomorodott, ahogy megérezte Amy mire gondol a kulcs miatt.

- Annyira nem. Mert emiatt van a hallucinációs képességem, ha a tumort kiszedik nem lesz képességem. 

- Nem mintha holtan olyan sokra mennél a képességeddel. - vágta rá halkan a fiú.

- Tudom, de... Ha elveszik akkor is olyan, mintha meghalnék. Én... Én nem így terveztem... Nem tudom mit kéne tennem...

- Szerintem aludj rá egyet, hátha holnap tisztábban látod a dolgokat. Különben is... ez... fejben szokott eldőlni. Ha kétségbeesel... Lehet lerövidíted azokat az éveket, vagy hónapokat napokra. A dokik is tévedhetnek. 

- Lehet az lenne a legjobb, ha aludnék rá egyet... - suttogta erőtlenül Amy. - Bocsi, ha zavartalak. 

- Nem zavartál. Örülök, hogy hívtál. És Amy... Nagyon sajnálom.

- Én is. - mondta a lány, majd kinyomta a telefont, lehúzta az ujjáról a gyűrűt és vissza süllyesztette a zsebébe.

Lehunyta a szemeit és megpróbált nem belegondolni abba mi fog történni. Ösztönösen Aelin szavai jutottak az eszébe. Ami nem öl meg az fájni fog... És ami megöl, azzal mi van?

Kinyitotta a szemét és tárcsázni akarta az apja számát, ám ekkor megpillantott valamit maga mellett a padon, ami eddig teljesen biztos, hogy nem volt ott. Egy apró névjegykártya, olyan mint amit a doktornőtől kapott, leszámítva, hogy azt még mindig fogta. 

A zsebébe süllyesztette a doki névjegykártyáját és felvette a padon lévőt. A szemei azonnal elkerekedtek és körbe kapta a tekintetét a helyen. Futólag látta, ahogy egy szürke mellényt és vadász csizmát viselő sötétszőke hajú lány eltűnik a park kijáratában. Utána akart futni, de a lány megállt és egyenesen ránézett. Halványan elmosolyodott, majd az alakja megremegett és eltűnt. 

Amy nagyot nyelve lepillantott a kezében lévő kártyára, ami... egy hirdető szöveg volt... Egy invitálókártya... Artemisz vadászai közé. 

Halhatatlan szüzek, akik örök esküt fogadtak Artemisznek. Mit nyerne vele? Megszabadulhatna mondjuk a felelősségtől, hogy az öccsének az anyja és egy személyben az apja is. A tumor onnantól nem lenne gond, hiszen halhatatlanná válna. Csatázna, beutazná a világot, de... Akkor a családját is el kell hagynia, ahogy Dant is. A kulcshajszát végképp és Ian is... Nem találkozhatna fiúkkal. Sose lehet szerelmes... De... Élne. A képességével együtt. 

~~~

- Még egyszer és lassabban. - meredt az unokáira Percy, akik fél pillanatra csendbe maradtak. - Ehhez én kezdek öreg lenni úgy érzem... 

Az unokái ismételten egymás szavába vágva kezdték el mesélni, hogy mi történt a golfozóval és a nejéve. Percy kétségbeesetten meredt a fiára, Edmundra, míg az próbálta kibogozni a három gyerek által alkotott nagy darab csomót. Nem sokra ment vele.

- Elég! - állította le őket Ed. - Sven, te kezded és egyszerre egy beszél!

- Elmentünk a golfpályához, de a helyről tovább irányítottak minket a meghalt golfozó nejéhez, aki épp erről a prospektusról számolt be, hogy ebben a  fürdőben a férjét kigyógyították a rákból és épp ezt kereste, amikor egyszer csak... 

Dan elkezdte csipkedni a saját karját, imitálva a nő lángra kapásának az útvonalát.

- Spontán lángra kapott! - mondta közben.

- Igen! Mi meg megpróbáltuk eloltani, leszedtem a függönyt. - vette le a pulcsiját Sven és hajította Danre. - Majd slupsz, ahogy rádobtam hamuvá lett! Hiába oltogattam! Eléget! 

Aelin hevesen bólogatott a két fiú mellett, pont mint egy ablakban lévő bólogatós kutya.

- Szerintem szörny volt. - jutott a logikus végkövetkeztetésre Percy. 

- Nem mondod... - gúnyolódott Ed.

- Akkor megtámadott volna minket! - vette ellen menten Aelin. - Ő viszont nem akart támadni! Teljesen spontán volt az egész! Nem árasztott szörnyszagot magából!

- Lehet csak szörnnyé vált a tudtán kívül. - mondta gondolkodva Edmund.

Percy lesajnálóan ránézett. 

- Szörnnyé változás? Hol van ilyen a görög mitológiában? - gúnyolódott most ő.

- Nem csak görög mitológia van, jól tudod. De amúgy van ilyen. Medúza egykor halandó volt, Arachné, a szövőnő is. Meg még jó páran. A Léhvonalak a kulcsok miatt folyamatos változásban vannak. Véletlen lenne, hogy Los Angelestől nem messze, egy kis városban, ahol egy kulcs van megtörténik ez? Erősen kétlem. - húzta el a száját Ed. - Itt valami többről van szó. 

- Az biztos. - mondta Sven és tette le a dohányzó asztalra a hamut. - Ezt elhoztam nem tudom hasznát tudjuk-e venni. 

- Valójában megvan még Susan egyik kis vegyészeti ajándéka... gyerekkorából... - jegyezte meg mosolyogva Percy. - Csak elő kell halászni. 

- Pince, vagy padlás? - kérdezte Selma és indult el Edmunddal az oldalán a lépcső irányába. 

- Padlás. - vágta rá Percy.

Amint a két felnőtt eltűnt a lépcsőfordulóban Percy látta, hogy a telefonja megcsörren, átállította a földgömb koordinátáit.

Amy bezuhant a fészer ajtaján. Kicsit döbbenten nézett Svenékre, ugyanis Danen még mindig rajta volt Sven pulcsija. 

- Oh, végre itt vagy! - bújt elő Dan. - Mizu? Mit mondtak?

- Kik? - kérdezett vissza a lány, miközben kibújt a farmerdzsekijéből és letette a kanapéra. 

- A kórházban a dokik. Mi van az agybogyóddal? - kérdezte Sven.

- Öhm... - varázsolt azonnal mosolyt az arcára. - Minden a legnagyobb rendben van, majd még vissza kell majd mennem kontroll vizsgálatokra, de semmi... halálos, vagy ilyesmi. Ti mire jutottatok? Mi van a spontán gyulladással?

- Megtörtént a szemünk láttára! - kezdte elkerekedett szemekkel Dan. - Többáldozat is van!

- Többáldozat? - pislogott Amy. - Több van?! Van még egy áldozat?! - sétált a családtagjaihoz, teljesen felpörögve - Még egy spontán emberi gyulladás?! Meséljetek!

Dan, Sven és Aelin váltottak egy pillantást, majd visszafordultak Amy felé. 

- Talán koffeint ittál? - tette fel óvatosan a kérdést Dan, ugyanis a nővére úgy vigyorgott, mint valami eszelős, az ujjai folyamatosan jártak a csípőjén.

Egy hetes itt létük alatt Percy és Ed egyszer engedte meg Svennek és Amynek, hogy kávét igyanak, ami hiperaktív félistenek esetében nem volt éppen a legjobb ötlete a két férfinak. Selma a végletekig ellenezte is a dolgot. Sven még életében nem beszélt annyit még Aelin szerint sem, mint az alatt a három óra alatt. Amy pedig folyamatosan pörgött és mosolygott és beszélt, még Dan is alig bírta tartani vele a lépést, ami nem kis szó.

- Ki a másik áldozat? - engedte el a füle mellett a kérdést Amy és kapta a fejét Svenre. 

- A golfozó neje. - válaszolta a srác. - A pasi beteg volt, így elmentek egy fürdőbe a...

- LunaDeLaRussou, avagy röviden Lunaruss fürdőbe. - nyújtotta Amynek a prospektust Aelin.

- Hm... Spanyol, félig - nyitotta ki meglepetten a prospektust Amy, de szinte rögtön letette, mára kezdett elege lenni az invitáló lapokból. 

- Ja. Besétált halálos betegen. - folytatta Dan. - És gyógyultan lépett ki. 

- Ennek eléggé kulcs szaga van. - mosolyodott el Amy. - Izzítsátok be az ajtót, találjunk ki egy jó alibi szöveget és indulás! - pörgött be a lány. 

- Megnézem Edmundék, hogy állnak a kereséssel. - mondta Percy és indult el a lépcső irányába. 

- Segítek! - vágta rá Amy és lőtte ki magát Percy után. 

Dan, Sven és Aelin csak értetlenül meredtek a vörös után. 

- Tuti tele nyomták koffeinnel. - pillantott Sven Danre. 

Dan csak bólogatott mellette. 

- Én mikor próbálhatom ki? - kérdezte.

- Soha. - vágta rá Aelin. - Így is alig bírunk veled, nem kell neked ahhoz koffein. 

Percy és Amy a padláson érték be Edmundékat, már beüzemelték a padlás ajtaja mellett lévő kis dolgozószobát és minden létező üvegcsét kitisztítottak. 

- Figyelnem kellett volna Izzyre kémián... - mondta Ed, miközben vett némi mintát a hamuból.

- Rossz nézni, amit csinálsz. - lökte arrébb Selma a csípőjével a férfit és kapta ki a hamus mintát a kezéből, majd elkezdte vízben feloldani az egyik üvegcsében. 

- Látom megtaláltátok. - mosolyodott el Percy. 

- Hű! - ámult el Amy, de valaki megkocogtatta a vállát, megperdült és maga mögött Dant látta meg. 

- Nem jössz, átbeszélni a dolgokat? - kérdezte a kissrác. - Majd még utána lesz egy kis időnk, mindenki kajás, úgyhogy ebéd, szieszta, aztán nyomás!

- Ja, de jövök! - fordult vissza a lány, mielőtt az apja megszólalhatott volna. 

- Mit mondott? - nézett Percyre Ed. 

- Semmi érdekeset, elvekben nincs baj. - felelte a férfi.

- Addig jó. - segített be Selmának Ed. 

- Meglep, hogy nem mentek utánuk. - jegyezte meg az ex démon. - Kaland, kérdések és rejtélyek. - vonta fel izgatottan a szemöldökét.

- Ez az ő dolguk. - felelte Ed. 

- Kronosz, Gaiai, isten is lettem. Köszönöm. Ennyi elég volt. Én megöregedtem. - vonta meg a vállát Percy és mérte végig kényelmetlenül a szobát. - Ijesztők a padlások... Mért nem hoztátok le?

- Baromi nehéz! És hacsak nem rejtettetek el valahová egy aszott múmiát nem igazán félelmetes ez a hely. - jelent meg egy gúnyos mosoly Edmund szájának a sarkában, mire Percyt jól láthatóan kirázta a hideg. Az aszott ex Orákulum múmiája még mindig élénken élt az emlékeiben... Milyen jó, hogy egy ideje Rachel Elisabeth Dare az Orákulum, majd kellemetlen dolog hasított a fejébe. 

- Remélem, hogy anyád nem rejtett el ilyesmiket... Mindig felvillanyozták az egyiptomi múmiák... Én rühellem őket. 

- Pedig jó dolgok. - vigyorgott Ed.

- Ne gyere azzal, amivel anyád!

Ed csak halkan kuncogott, míg Selma gúnyos, rosszalló pillantással illette.

- Apa még tudom fejből a holtakat feltámasztó óegyiptomi szöveget kipróbáljuk van-e valami hulla a házban?

- Eszedbe ne jusson! - csattant fel elkerekedett szemekkel Percy.

- Nyugi, csak szívatlak. 

- Már nincs itt anyád, hogy megvédjen! Teljesen legálisan nyakon vághatlak!

Ed csak vigyorgott. Selma meg a szemeit forgatta

~~~

- Na akkor mi a terv? - kérdezte mosolyogva Amy, mire a másik három gyerek még mindig furán méregette őt. 

- Mennyi kávét ittál? - meredt a nővérére Dan.

- Nem ittam kávét. - forgatta meg a szemeit Amy. - Alibi szöveg, terv, gyerünk. Pörögjünk fel!

- Neked már felesleges... - mormogta Aelin.

- Ööö... jó... - köszörülte meg a torkát Sven. - Körbe nézünk a helyen, ha valaki kiszúr minket egyikünk eltereli a figyelmét, majd szituációtól függően ez kiderül. Az alibink marad az iskolai tanulmány, ha a kor különbségből adódó iskolai alsó és felső tagozat rákérdeznek, azt mondjuk nekem meg Amynek kell a tanulmány egy versenyre, amiben a kistestvéreink is segítenek, mert ránk lettek bízva. 

- De te amúgy középiskolás lennél azt ugye tudod? - vonta fel a szemöldökét a lány, mire Sven zavartan összevonta a szemöldökét. 

- Oh, tényleg... Magántanulóként nehéz ezt belőni, nem baj, max. Amy 15-nek hazudja magát. 

Amybe itt hasított bele a tudat, hogy... meg se fogja érni a 15 éves kort. Sose fog többet Carmennel születésnapot ünnepelni, eddig tudatosan nem is akart, mert a lány... átvágta, de... Most valahogy hülyeségnek tűnt az egész...

- Amy itt vagy? - csettintett a szeme előtt Dan, mire Amy csak halvány mosollyal biccentett. - Oké... És mit keressünk?

- Bármit, ami spontán gyulladásra adhat okot vagy a kulcs energiáját produkálja. - vette a kezébe a mérőeszközt Aelin és emelte fel. - Kell még valami? 

A válasz hallgatás volt. 

- Akkor kaja! - pattant fel Dan és robogott az étkező felé. 

Tálcára ki voltak készítve és letakarva az ételek, mindegyiken egy-egy cetli volt. 

Dan a sajátjához rohant, majd bekukucskált alá. Megnyalta a szája szélét, amikor megpillantotta a nagy adag chillis babot, mellé két szelet kenyér készítve.

Felkapta a tálcát és a szobája felé sietett. Mellette a lépcsőn váltásba megjelent Amy, Sven és Aelin. Aelin elvette a saját tálcáját, ami alatt leves és pörkölt, tésztával lapult meg, a másik két gyerek tálcáján is más volt. 

Amy halványan elmosolyodott, ahogy belegondolt a luxus ezen részébe, de ezt inkább a kulcshajsza miatt gondolta másnak, azért kellemesebb így csinálni ezt, mint ahogy elkezdték. Mondjuk azért a pizza jobb volt, mint a gondosan kikészített zöldség a kukoricás, tejfölös hús szelet mellé. 

A lány nem ment fel a szobájába, mint Aelin és Dan, hanem Svennel együtt leült az étkező asztalhoz. Nehéz volt elhinnie, hogy az apja a nyara egy részét itt töltötte a családjával. Túl nagy volt ez a ház... 

- Jól vagy? - nézett rá Sven - Furán viselkedsz ma.

- Soha jobban. - hazudta azonnal. - Tudod... - elkellene mondania nekik, de egyszerűen nem állt még készen, még ő is viaskodott magába, hogy elfogadja-e a tényt vagy sem - Elgondolkodtam azon... - majd el kell nekik mondania - Hogy... miért tetszett meg a boszorkány neked Romániában? Nem igazán olyannak ismerlek, aki... Szerelmes tud lenni.

Sven fél pillanatig meredt rá komolyan, majd elkapta a pillantását és neki kezdett a brokkolikrémlevesnek, amit személy szerint utált, de mindannyijuk tálján akadt valami egészséges, neki legalább normális köret volt a csirkecombja mellett, nem úgy mint Amynek, akinek inkább zöldségből állt a körete. 

- Nem hinném, hogy a szerelem egy olyan dolog lenne, ami... logikus, vagy akár igazságos és lenne benne ok-okozati összefüggés. - válaszolta végül.

Amy ajka félmosolyra húzódott. 

- Bár ilyen elven én is kérdezhetném miért tetszik neked Ian. - vonta meg a vállát hanyagul Sven. - Nálunk ez egy kötelék, ahogy azt már meséltem... Nálad... Nem tudom mi.

- Félig én sem. Csak... Frusztrál ha mellettem van, a gondolataimat összezavarja, az egyenletek furán rezonálnak, a hangja hatására a színek kicsit erősebbek lesznek. 

- A szinesztézia? - kérdezett rá Sven. - A hangok színek?

- Igen. Egy átlagos ember hangszínére a színek vibrálnak egyet, mint egy aprócska impulzus úgy képzeld el. Ha csend van minden normális, ha valaki megszólal, mintha a hanghullámok egy tengerbe esett kő által hullámokat keltene, csak épp nem a víz felszínen hanem a színeken. Ha Ian szólal meg az más. - kergette a répa és krumpli szemeket a levesében, még sose mesélt erről senkinek sem. - Nála a színek felerősödnek, mintha megduplázná valaki a benne lévő pigment mennyiséget. 

- Érdekes... - gondolkodott el Sven. - Mintha Erósz játszadozna veled... 

- Nem teljesen, de... azt se mondhatom, hogy egyáltalán nem. Csak... Tudom kivel van valami... ügyem, mert egyszerűen mást látok. 

Svennek az járt a fejében, hogy ez is egy fajta kötelék, csak... nem olyan kimondott, mint az övé. A húga mondata fúródott az elméjébe még Romániában, hogy ennél fogva minden ember között van valami kötelék csak nem látják és így nem tudnak róla. Lehet igaza van.

Amy látta, hogy Sven teljesen elvonult a gondolataihoz, így csak gyorsan megette a kajáját és elindult a szobája felé, még olyan fél órája lehetett indulás előtt. 

Benyitott a szobájába, ám az ereiben megfagyott a vér és ledermedt az ajtóban. Egy ismeretlen nő ült a szobájában a fotelban. Egy elegáns rózsaszín felső volt rajta, ami a dereka felé elvékonyodott. Fehér nadrágot viselt, egy fehér magassarkú cipővel. Hosszú sötétbarna haja a hátára omlott, enyhén barnult bőre volt, szemén halvány, tökéletes smink, ajkán rézbarna rúzs. 

- Amy, nem tudod hova tettem a rajzfüzetemet? - sétált mögé az öccse, majd bepillantott a szobába és rögvest elhúzta a száját. - Ne már! Maga meg mit keres itt? - ment be. 

Amy csak hökkenten állt. Semmit nem értett. 

Dan megállt a nő előtt összefont karokkal. 

- Oooh, de nagy lettél. - mosolygott a nő Danre és fordult inkább vissza a falra felakasztott tükör felé, hogy megigazítsa vörös haját, azonnal észrevett egy halvány eltérést a sminkjében, mire csettintett egyet és kijavult a vonal. - Lassan veled is elkezdhetek tervezgetni, nem csak a nővéreiddel. - villantotta hófehér fogsorát Danre, aki még mindig morcosan bámult rá.

- Velem csak ne járassa a bolondját, maradok inkább kicsi! - vágta rá Dan.

- Áh, amíg nem töltöd be a 13-at nem valószínű, hogy... - összpontosította a nő az erejét Danre, eleinte semmi sem történt, de aztán kiszúrta a tükörben, hogy a haja kezd kiszőkülni. - Oh... - vigyorodott el és hajolt le Danhez, aki ijedten bámulta a szőkülő nőt, a szeme színe is kezdett megváltozni feketévé - Csak nem tetszik neked a kis barátnőd?

- Nekem még nem tetszik hiába vált szőkévé, az ereje összezavarodhatott. - vágta rá magabiztosan, ám halkan, hogy Amy meg ne hallja, bár amennyire levolt dermedve valószínűleg meg se hallotta. - Bár erről lehet egy jövőből jött verziómat kéne kifaggatnia. 

A nő értetlenül pislantott rá. 

- Tessék? - kérdezte.

- Jól hallotta. Ha nem érti nézzen körbe a Jacksonok fészkében, Aphrodité. - súgta. - Viszlát dédi. Oh, majdnem elfelejtettem! - hajolt a nő füléhez. - Lin fog felém nyitni nem én! Nincs játszadozás a részedről, ilyen téren! Viszlát dédi! - intett a nőnek és hagyta el a szobát. 

- Dan, várj! Ki ez a... - de az öccse becsukta maga után az ajtót, így Amy egyedül maradt a számára furcsa idegennel. 

- Meg sem ismersz? Tiszta sértő, már akkor ismertelek és tudtam, hogy megkeserítem a romantikus életedet, mikor még csak anyád hasába voltál és körülbelül egy köröm darabka méretű nagyságú voltál. - állt fel a barna hajú nő és tette csípőre a kezét. 

Amy még mindig furán méregette a nőt. Nem hitte, hogy ismernie kéne, bár abban is biztos volt, hogy ilyen szép nőt még a tévében sem látott. Talán egy kicsit valamelyik spanyol hírolvasóra emlékeztette, de nem tudta volna megmondani melyikre, valamelyik azok közül a hírekből, amit néha Gregorio hallgatott, amikor Carmenhez átment játszani.

- Amy... - mosolygott hitetlenkedve a lányra, majd összevonta a szemöldökét és az erejéhez nyúlt, majd a tükörbe pillantott. Enyhén eltátotta a száját, amikor meglátta a barna hajat, a szemeit és a ruháját. - Oh... - kerekedtek el az ajkai, majd meglepettem Amyre nézett. - Ezt nem is terveztem...

- Miért miket tervez? Egyáltalán ki maga?

A nő szélesen elmosolyodott. 

- Maradjunk annyiban, hogy egy halhatatlan jó akaró, aki nem örülne, ha a műtét helyett Artemisz Vadászait választanád. - fintorgott az utolsó három szónál. 

Amy csak felvonta a szemöldökét. 

- Nem akarom a műtét. - vágta rá és lépett hátra, de csak beleütközött az ajtóba. 

- Kislány. Sok fajta lehetőség van. Te az é... Akarom mondani... - igazította meg a haját. - Az anyád vérvonala... Aphrodité vér vonala nem arról híres, hogy a szerelmet megvetné. A vadászok ezt követelnék tőled. Nem éreznéd a tumort, halhatatlan lennél, megmaradna a képességed, de milyen áron? Sok minden rejlik benned mindkét felmenő ágadról. Menjetek csak el abba a fürdőbe. Sok mindent fogsz majd ott találni, ha jól érzem. - jelent meg egy kétértelmű mosoly a száján. - De a Vadászokat felejtsd el!

- Ebbe magának nincs beleszólása. Egyáltalán ki maga?

- Egy istennő. Legyen ennyi elég. - villant fel a teste, mire eltűnt.

Amy elkapta a villanás pillanatában a fejét, majd feltépte maga mögött az ajtót és Dan szobája felé sietett.

- Dan! - tépte fel az ajtót. - Ki volt az a barna hajú nő, aki a szobámban volt? - az öccse pislogva meredt rá, a testvére mellett rögtön kiszúrta Aelint, aki még nem vitte vissza a tálcáját az ebédlőbe.

- Nem barna volt, hanem szőke, illetve először vörös, aztán kiszőkült a haja... Miért neked barna hajat mutatott?! - kérdezte zavartan Dan.

- I-igen. - dadogta Amy összevont szemöldökkel. - De ki volt az?

- Aphrodité barna hajjal tűnt fel neked?! - szólalt meg Aelin. - Fura...

- A dédnagymamánk?! 

Már értette miért nem akarta, hogy elfogadja a Vadászok meghívását, de azt nem értette miért volt barna a haja. 

Aelin csak a takarót bámulta elhúzott szájjal miközben Amyt kémlelte. Még az Alvilágban... Elég sok dolgot mesélt nekik Perszephoné Aphroditéról, az egyik fő téma a kinézete volt. Az istennő általában vörös hajjal mutatkozik, kék szemekkel, de a férfiak szinte mindig másnak látják. A valaha látott legszebbnőnek látják, annak aki bejön nekik. Lemerte volna fogadni, hogy Sven Helen Smithez hasonlónak látná és ebből a beszélgetésből arra is rájött, hogy Dan szőkének látta... Az unokatestvérénél lassan bejön a kamaszkor. Szívás. De, ha Amy barna hajúnak látta... Nem. Az nem lehet, hiszen Amynek Ian Cabra jön be, nem a... lányok.

~~~

Amy, Sven, Aelin és Dan mikor átlépték a kaput azonnal leesett az álluk. 

A világ egyik legszebb tája tárult a szemük elé. A zöld pázsit úgy fénylett, mintha maga az arany gyapjú lenne feltéve az egyik fa ágára, ami így az egész helybe életet lehel, ám erről szó sem volt. Természetéből fakadóan volt ilyen gyönyörű az apró kis fürdő. Sziklákból egy hatalmas tó volt a fürdő közepén, a bejárat mesterségesen lett hozzá építve, a tó további része viszont egy sziklából alakult ki, mintha egy kráter belecsapódott volna a tóba és egy forrást felszakított volna valahol mélyen. Mindenhol növények, virágok, bokrok és fák nőttek. Hátul veteményes kert terült el. Az egész lélegzet elállító volt. 

- Ki akarna innen elmenni? - szólalt meg tátott szájjal Amy. 

- Én tuti nem. Pedig utálom a vizet. - meredt az emberekre Sven. Egy kis csoport tornázott a pázsiton, egy másik a nyugágyakban olvasott, vagy ép pihentek, festettek, de akadtak olyanok is akik locsolókkal és zsákokkal a zöldséges felé siettek. 

- Nem erre számítottam. - rázta meg a fejét döbbenten Dan. 

- Mért mire számítottál, mikor azt mondták fürdő? - kérdezte vigyorogva Aelin, aki máris a tavat kémlelte, hátha van valahol sekélyebb rész, ahonnan jön fel a feltételezhetően meleg forrásból. 

- Dúzs gazdag fazonokra, távoli helyszínekről, elit emberek. Tudod a szokásos. De itt nincs sem Ferrari, sem aranylánc. - húzta el hökkenten a száját Dan.

- És nem láthattok tükröket sem. - hallottak meg egy új hangot maguk mögül, mire a négy gyerek megpördült a tengelye körül.

Egy lebarnult bőrű, idősebb negyvenes éveiben járó nő sétált feléjük. Sötétbarna haja hátul kontyba volt felcsavarva a feje tetejére, nem volt rajta smink, ám ennek ellenére csoda szép volt. Amy valahogy mindig ilyennek képzelte el Carment idősebb korára. Egy fehér hosszú ruhát viselt és rengeteg azték és maja korra emlékeztető ékszert, annyi különbséggel, hogy ezek egyszerű  halvány sárga színűek voltak. Dan rögtön beazonosította, hogy fehér arany lehet, bár távolról inkább bizsunak tűnt. Mosolyogva sétált feléjük. 

- A mi mottónk: Ha a külső énünkre túl sokat koncentrálunk, elrejtjük a figyelmünket belsőnkről. - mondta mosolyogva. Aelint a gesztusaival kicsit a Chy-Li kolostor szerzeteseire emlékeztette, amitől végig futott a napsütés ellenére a gerince mentén a hideg. - Üdvözöllek benneteket a LunaDeLaRussou fürdőben!

- Talán... Ön a tulaj? - kérdezte óvatosan Amy. 

- A birtok az én nevemen van. - nézett a vörösre. - De inkább a gondviselője vagyok, a nevem Luna. Én vezetem a fürdőt a gyermekeimmel. Áh! - látott meg valakit Amy mögött. - Jön is az egyik! Bemutatom nektek a fiamat Thomast!

 - Üdvözlet barátaim! - vigyorgott a srác, ránézésre 17-18 éves lehetett, hosszú hullámos barna haja volt, az állán enyhe szakáll pelyhedzett. Egy lezser ujjatlan barna pólót viselt, kertész nadrággal és bakanccsal. - Új vendégek?

- Nem! - vágott a szavába Amy. - Mi az itteni iskolából jöttünk. A tanárnőnk szeretné, ha írnánk egy tanulmányt a hely gazdagságáról. A földről, a tóról az itt termő növényekről. 

Dan csak a nővérére bámult. Baromira nem ez volt megbeszélve!

- Tudtunkkal az iskola küldött is értesítőt. - szólt közbe gyorsan kapcsolva Aelin, majd alig láthatóan csettintett egyet. 

A nő zavartan pislantott.

- Kértelek, hogy az ilyen értesítőkről szóljál. - fordult a fiához Luna.

- Bocsánat Madre. - mondta sajnálkozva. - Bizonyára átsiklottam felette. A vendégekkel és magán tanulmányaimmal foglalkoztam a  héten. Kimehetett a fejemből.

- Lehet. - mosolygott rá kedvesen az anyja. - Mindenesetre szívesen fogadjuk a kérdéseiteket! 

- Itt mindig ennyien vannak? - mutatott a maga mögött lévő emberekre Dan. 

- Sí! Szívesen jönnek ide és el sem mennének. - tűnt fel Thomas szemében valami halovány negatív árny, amit csak a két Angelo szúrt ki.

- Miért mennének? Itt megkapnak mindent, amire szükségük van. - vette át a szót Luna. 

- Mindent?! Ruhát, ételt, vizet, szállást? - meredt kérdőn a nőre Amy.

- A források biztosítják a vizet. - indult útnak Thomas, Amy szorosan a nyomában maradt. - Összesen öt forrás van itt. Egy melegebb vízi, ami a fő tavat táplálja, illetve további négy forrás, ami mind hideg, iható víz. Mi termeljük a növényeket, kendert a ruhákhoz és...

- Thomas. - szakította félbe az anyja. - Hamarosan itt a Nap üdvözlet ideje. - Dan lelki szeme előtt Apollón bukkant fel, amint felintegetnek a napszekerének az itt lakók... Ő meg elrikkolt egy haikut... Szerencsétlenek. - Nem a feladataiddal kellene foglalkoznod?

Thomas mély barna szemeit az anyjára kapta, majd halványan elmosolyodott.

- Igaz Madre. - pillantott a gyerekekre. - Örülök, hogy találkoztunk. Ha még itt lesztek este fele szívesen segítek a tanulmányi munkában, de most bocsátsatok meg. - biccentett enyhén, majd el sietett a fő épület irányába. 

Luna kihúzta magát és mosolyogva fordult Amyék felé. 

- Ha valóban a talaj érdekel benneteket, akkor forduljatok a másik gyermekemhez, Estrellához. Most mennem kell, ha bármi baj van a főépületben megtaláltok, szólok a lányomnak előtte. - indult el az egyik gyümölcsös kert irányába. 

Sven megtudta érteni. Egy ilyen nagy helyen, ahol ennyi az ember, mindig sok meló van. Dan inkább gyanúsnak találta a dolgot. Aelin fejében csak a melegvízű tó járt. Amy agya viszont a prospektusra fókuszált... A golfozó halálos beteg volt... mint ő. Azonnal elterelte a gondolatait és a többiekhez fordult.

- Saját víz készletük van, növényeket termesztenek. - kezdte. - A gyulladás oka talán környezeti... - mondta, de ő maga sem volt biztos benne. 

- Vagy szándékos volt. - húzta el a száját Sven és követte a pillantásával a nőt. - A Kingscross család feje és asszonya nem úgy nézett ki, mintha csak benyeltek volna valamit innen, véletlenül. Szerintem ezt direkt csinálta velük valaki. 

- Ed azt mondta, hogy szörnyekké válhattak. - szúrta közbe Aelin. - Van benne valami.

- Már bocsi, de nem úgy néz ki a hely, mint egy szörnygyártó telep. - forgatta a szemeit Dan. 

- A talajukért viszont nagyon oda vannak. - meredt a kis srácra Sven. - Ed geológus, szerezzünk mintát a talajból, hátha tud valamit a faterotok. 

- Nem hiszem, hogy jó ötlet Apát bevonni a kulcshajszába...

- Ebbe ne most menjünk bele. - kérte Aelin. - Ezt figyeljétek. - emelte fel a mérőt, ami körülbelül megőrült, folyamatosan jelzett. - Tuti a földbe van valami! 

- Kevés az időnk. - vágott közbe Amy. - Ti hárman menjetek körbe és kérdezzétek ki a személyzetet, addig én meglesem a talajt. 

- Ebben segíthetek! - csendült fel egy kellemes dallamú hang, ami egy fiatalabb lányhoz tartozott. 

Amy színeket látott maga előtt. Ez most valamivel másabb volt, mint a normális szinesztéziája, több volt a szín, kellemes sárga és narancsos árnyalatok, mint amikor a nap felkel, enyhe rózsaszínnel vegyítve. Sose tapasztalt még ilyet emberi hangok esetében. 

A lány felé pördült. Az arca alapján olyan 15 évesnek saccolta, neki is sötétbarna haja volt, mint az anyjának és a bátyjának, viszont hullámos haja kiengedve hullott a hátára, kivéve oldalt, ahol két tincs elölről koszorúként fonta körbe a fejét. Egy sárga kenderből készült felsőt viselt, világos barna vádliig érő nadrággal és zárt cipővel.

Amy nem tudta volna megmondani, hogy mi fogta meg a lányban, de a hangja nagyon tetszett neki, pozitív érzelmeket keltett benne, mintha ismernie kellene ezt a lányt. Próbálta összehasonlítani fejben Carmennel a spanyol vér miatt, de teljesen más volt a kisugárzása Estrellának. Ez a lány tudta kicsoda, tudta mi a feladata, rengeteg bölcsesség ült a tekintetében, ami szinte Amyébe fúródott. Az ajkán széles mosoly terült szét, természetesebb, mint a testvéréé, ami Amyt is mosolyra kényszerítette. 

- Estrella vagyok, a fürdő főkertésze. - mosolygott a többiekre is, ám az kicsivel erőltetettebbnek tűnt. - Szívesen körbe vezetlek benneteket. 

- Te vagy a főkertész?! - hökkent meg Sven.

- Igen. Miért, tán furcsállod?

- Igen! - vágta rá nyomban a fiú. - Velem egy idős lehetsz! Kizárt, hogy...

- Miért lenne? Ti egy tanulmányt készítetek erről a kertről az iskolátokba, már pedig a tanulmányok többnyire felnőttek, vagy egyetemisták feladata. Ez inkább azt mutatja, hogy az életkor csak egy számadat. Mindenki olyan dolgot vállaljon be és tegyen érte, amihez lélekben elég érettnek érzi magát és amihez a tudása megvan, vagy meglesz.

Amy döbbenten pislantott párat, míg Sven zavarba jött a kioktatástól. Aelin hangosan felnevetett, Dannel egyetemben. 

- Öhm... Bocsi. - vakarta meg a tarkóját Sven. 

- Semmi baj. Én felelek a kertét. - fordult vissza Amy felé, ezzel teljesen elengedve az előbb folytatott témát Svennel. - Jelenleg különböző agrár technikákkal kísérletezek, tanulmányozom a talajt és az egyéb biogeokémiai jelenségeket.

- Biogaokémi... mi? - suttogta zavartan Dan. 

- A talajjal kapcsolatos jelenségek, mint a karbon-, szén-, oxigén-, nitrogén-, foszfor- és kén-ciklusok. - kapta a fejét az öccsére Amy, de a végére már csak Estrellát figyelte, akinek a szájára őszinte és széles mosoly ült ki. - Mondjuk engem elsősorban az itt honos növények érdekelnének és, hogy milyen szerves alkotói vannak a talajnak. 

Aelin lassan összevonta a szemöldökét és felváltva meredt hol Amyre, hol pedig Estrellára, majd elkapta a két fiú kapucniját, akik csak értetlenül figyelték a kialakuló beszélgetést. 

- Menjünk. - súgta oda Aelin.

- Mi... de...  - mormogta Sven.

- Csak menjünk. - mondta nyomatékosabb hangon a kislány. 

- Arról sok mindent mesélhetek. - folytatta zavartalanul Estrella - Ez egy nagyon gazdag talaj, mármint botanikai értelemben. Nagyon különösek a pedoszféra ásványi összetevői. Kíváncsi vagy rá?

- Természetesen. - vágta rá Amy. 

A két lány elindult a kert irányába, Dan is indult volna, de Sven kirakta a fiú elé a karját. 

- Most mi van? - suttogta Dan. - És mi az a pedoszféra? 

- Termőtalajhoz van köze. Ennyit tudok. - felelte Sven. 

- Amy lefoglalja a csajt, mi addig körül nézünk. - mondta Aelin, miközben megfordította a két fiút és elkezdte eltolni őket a tó irányába, de félszemmel még mindig Estrellát és Amyt bámulta... 

Határozottan valami furcsa dolgot érzett a két lány aurájából... És ez egy kicsit... nyomasztotta, pláne azután, hogy Amy milyennek látta Aphroditét. 

Sziasztok, így a végére elhoztam nektek kb. 2 hetes munkámat (amúgy egy nap alatt meglenne, csak tanulás között csináltam, mint pihenés, így lett két hét) a Stirling házat! Remélem tetszett a rész és tetszeni fog a ház is. A bútorok nem teljesen ilyenek, de ebből a szempontból a Sims 4-ben kicsit korlátozott vagyok. Ha esetleg vannak itt sims fanok, akik aktívan játszanak is a házat Hokora21 név alatt megtalálhatjátok "Sunny Villa" név alatt.

Étkező és konyha, plusz a bal sarokban befigyel a nappali

Szintén étkező, konyha és Izzy kis laboratóriuma a földszinti fürdővel

 Bred dolgozószobája

Izzy és Bred hálószobája

Lin szobája (és befigyel egy közös fotó Dannel hihi)

Nathaniel szobája, csak az íróasztal nem látszik, csak ez a sims-ben nem kifejezetten megoldható Xd. Plusz ne kérdezzétek hogy fért be ide egy matrac. A valóságban olyan helyeken is átfér egy ember, ahol a sim már elakad és panaszkodik, hogy nem tud odamenni....

Középen a vendégszoba, ahol Aelin és Amy vertek tanyát két nap erejéig, bal oldalon ismét befigyel a fürdő, jobb oldalon pedig Nat szobája.

A fürdőszoba nagy totálban, csak a mosdók lemaradtak és 20 képet rakhatok cska ki, de más képen látszik

Alul középen az előszoba, jobb sarokban a nappali tévéjének sarkával, szőnyeg sarkával és a terasz kijárati ajtajával, amit eredetileg üvegből van, ugyanolyan, mint az ablak, hogy az ember ne találjon ki... Utólag... Lehet, hogy ezt nem gondoltam át teljesen Xd. Ha valami baj van és nem itt lakik az illető, csoda ha kitalál a bejárati ajtón kívül a házból... No mindegy most már így marad! Illetve látható még egy kis pihenő részleg a bal sarokban, vele szemben a medence, attól jobbra az ominózus pad, amit Amy feldöntött, ezzel az apjára kis híján egy tarkó tájéki ütést mérve. 

Remélem tetszett, kicsit közelebb hozhattam hozzátok a Stirling villát. Véleményeteket mint mindig várom a résszel és a képekkel kapcsolatosan is kommentben. Azért ez a rész számos új dolgot tartalmazott.