Sven, Amy, Dan, Aelin és Ariel Münchenben bukkantak fel egy múzeum alagsorában. Felmentek a földszintre megvették a jegyet, majd elkezdték keresni a festményt. Dan és Aelin segélykérő pillantásokat küldtek egymásnak, mivel Ariel fel-le rohangált a kiállításon, miközben egy két képnél halványan elmosolyodott, vagy éppen majdnem sírva fakadt, vagy átmászott a korláton és ha Sven nem rántja vissza széttépte volna a festményt. 

- Rosszabb vagy mint egy óvodás! - morogta Sven. - Egy ilyen gyönyörű műalkotást tönkre tenni... 

És megint jött a fél órás monológ egyetlen egy festményről. Amy szintén ezt csinálta a másik oldalon. Dan fohászkodott a létező összes istenhez, hogy találják már meg azt a rohadt festményt! 

- MEGVAN! - kiáltotta mosolyogva Ariel. 

- Köszönöm! - pillantott a plafon irányába Aelin és Dan. 

Egy kép előtt álltak meg. 

- Na mit árul el? - kérdezte Aelin. 

Sven és Amy oldalra döntött fejjel végig mérték a képet. Semmilyen részlet nem kerülte el a figyelmüket. De Aelin közben már Selmára figyelt, aki mint mindig árnyékként állt mögötte. Oldalra fordította a fejét, mire Selma lehajolt hozzá. 

- Carmen és Junie Cortez most értek ide. - suttogta. 

Hm.... Lehallgatták volna őket?

- Hát... - kezdte Amy. - A kőbe zárt kard. Ismeretlen szerző 1138. Eredeti alkotásként került a múzeumba 1546-ban. 

- Nézd a lovagok kardjait. - mutatott Sven a sziklát körbe vevő lovagokra. - Római rövid pengék, Arthúrnak legionárius fegyverzete van. Ez a római hipotézis. 

- A mi? - grimaszolt Dan. 

- A Római Birodalom bukása után számos legionárius telepedett le Nagy-Britanniában... - hagyta figyelmen kívül Amy az öcsét. 

- Camelot a város... fegyveres legionáriusok stimmel. - bólintott Sven. 

- Arthúr római volt. - mondta kórusban a két okoska. 

- Ezt én is megmondhattam volna. - motyogta Ariel. 

- Csak egy a bökkenő. - dörzsölte meg a karját Sven - A festmény hamis. 

Mindenki döbbenten pillantott rá. 

- Miért? - kérdezte Ariel. 

- Nézzétek. - sétált a képhez és mutatott rá a ruházatra. -  A vörös szín, a festék, úgynevezett karmin. A 16. század óta használják, így nem lehet 12. századi. - mondta. 

Dannek megakadt a szeme a festmény rögzítésén. 

- És furi. - szólalt meg. - Hogy nem mozgatható, rögzítették.... Le kell bontani a falat, hogy elvigyék. - ráncolta össze a szemöldökét, miközben a festmény keretét fogdosta. 

Amy végig simított a kép keret másik oldalán. 

- Egy, zéro, egy, zéro.  Bináris kódot véstek egy megmozdíthatatlan keretbe. - értetlenkedett Amy is. 

- Kit izgat? - kérdezte Sven. - A lényeg, hogy a festmény hamis. 

- Neeeem! - mondta Dan. - A világon sehol sincs ilyesfajta biztonsági rendszer, ahol valamit rögzítenek a falra, minden mozdítható tűz esetére, és ha a kiállítást cserélik. 

- Dehogy. A bináris kódot Dan is megmondhatja, hogy az elektronikus és a számítás technikában használják, tehát valami oka van, hogy egy festmény keretére vésték. - akadékoskodott Amy. 

- Mit számít, ha a kép hamis?! - csattant fel Sven. 

Aelin figyelte a vitatkozókat. Miközben a képet bámulta. 

A kép hamis. Rögzítve van. Állandó a helye és kód van vésve a keretébe... 

- ÁLLJ! - harsogta túl a többieket. - Ez egy kamu festmény. Miért? Mert üzenetet közvetít, nem művészetet. Dan azt mondtad rögzített ugye? - a kis srác bólintott. - Akkor... mi van, ha a keret helye fontos, nem pedig a kép? Ráadásul... van rajta egy kód. 

- Koordináták. - vágta rá Amy. - Valahová elvezetnek.... de... kell hozzá egy kulcs. Egy referencia pont. 

- Egy mi? - kérdezte Aelin. 

- Közös pont. - vágta rá Dan, mire mindenki döbbenten ránézett. - Most mi van? A szerelésnél kell. Például a vezetékeknél. Tápvezetékeknél. Nulla vezetéknél. Esetünkben... - gondolkodott a fiú. 

- Egy fix pont a térben. - mondta Sven. - Például egy mozdíthatatlan festmény. 

- Szerintem nem. - mondta bizonytalanul Amy, majd szétvágta a kezeit. - A múzeum... A múzeum, a folyosók és a termek viszonya a festménnyel... ezek a kulcsok a kódhoz. - mosolygott. 

- És hová vezetnek? - kérdezte Ariel. 

Aelin arcára mosoly ült ki. - Derítsük ki. 

Elindultak a folyosókon. Amy ment elől, miközben néha az orrát dörzsölte. Mikor észrevette az ajtót kisietett az udvarra. Elhaladtak egy szökőkút mellett. Pár szobor mellett, majd egy napórához lyukadtak ki. 

Szemügyre vették a festményt. 

- Latinul van. - mosolygott Sven. - "A kard sziklájának utolsó darabja.... 70 mérföldre fekszik a nagy erdőben..." 

- A nagy erdő... A Fekete erdő! - ugrott a levegőbe Ariel. - Ezer éve nem voltam ott. 

Dan elhitte, hogy nem hazudik a tündér. 

~~~

Sven ragaszkodott hozzá, hogy kocsival menjenek, úgyhogy míg Ariel hátul énekelgetett, Aelin a fülére tapasztotta a kezét miközben mindent ami a kezébe került a tündelényhez vágta. Dan a laptopján nézelődött az anyós ülésen. Amy hátul olvasott, míg Sven vezetett. 

- Amúgy van jogsid? - kérdezte Dan. 

- 15 éves vagyok. Hogy lenne jogsim? - kérdezte a fiútól. 

- Remélem az erdőben nem járnak rendőrök. Ha azt mondjuk Ariel a nagynénék és beverte a fejét talán nem csuknának le. Állj! Megjöttünk! Innen gyalog megyünk. - csapta le a gépe tetejét. 

Kiszálltak a kocsiból, majd elindultak az erdőbe. Egy helikopter száguldott el felettük. 

- Cortezék. - mondta Aelin, miközben a szeme folyamatosan tikkelt. - FOGD A POFÁDAT! Könyörgöm, kérjük meg Yuit, hogy írja be valamilyen sztoriba ezt a libát. 

Dan Aelintől nem messze sétált és az eget bámulta. Szólt Főnixnek, hogy hová mennek, de a sárkány még nem ért ide. Amy és Sven egymás mellett sétáltak elől, időnként ellenőrizve, hogy megvannak-e a kistestvéreik. 

- Furcsa mosolyogni látni Aelint. - szólalt meg Sven. 

- Tényleg? - pillantott rá Amy. 

- Az Alvilágban nem ilyen. Hűvös. Kiszámíthatatlan. Olyan.... 

- Tökéletes? 

- Nem. - rázta meg hevesen a fejét. - Sokkal inkább.... mint egy hercegnő. Régen. Apa mindig Kis Angyalnak hívta őt. 

- Valahogy a húgodról nem éppen egy angyal jut eszembe. - mosolyodott el Amy. 

- Ironikus nem de? - mosolyodott el ő is. - Dan mindig ennyire... jó fej volt? Valahogy nem pont így emlékszem rá. 

- Hát... - húzta el a száját. - Inkább csak mi néztük őt le. 

- Sokat változtál. - jegyezte meg Sven. Emlékszik milyen volt Amy. - Régen olyan voltál mint valami robot, de most olyan vagy.... - a srác megállt majd megakadt a szeme valamin a távolban. - KŐ KÖR! - ámuldozott majd futásnak eredt. 

Amy sűrűn pislogott. - Kő kör vagyok. Remek. - forgatta a szemeit, majd a fiú után sietett. 

Mire utolérték a srác a kő kör közepén állt és tiszta szívéből mosolygott. 

- Ez a második kulcs a rejtekhelyhez - mondta mikor meglátta a többieket. - A világ ezen részén szokatlan egy kő kör. 

A helikopter újra elszáguldott fölöttük, de nem volt elég nagy a hely, hogy leszálljanak, úgyhogy a következő tisztás felé vették az irányt. 

- Ti oldjátok meg ezt. Én és Selma elintézzük Cortezéket. - mondta magabiztosan Aelin, majd eltűnt a repülőgép irányába. 

A maradék három gyerek végig mérte a kört. A kő kör nem volt teljes, egy két helyen csak egy-egy oszlop maradt meg. Kicsit hasonlított a Soteheng-hez, ám itt nem voltak írás jelek a kövek tetején, csupán jelek voltak az oszlopokra vésve. Ariel nem vette ki a részét a munkából inkább lefeküdt a fűbe napozni. 

- Asztrológiai szimbólumok latinul. - húzta el a száját Amy. - Amikor a nap áthalad a napforduló utáni negyedik napon. - ment egy következő jelhez. - Dan, ha éhes vagy szólj. Van nálam kaja, termoszban tea, víz, és elsősegély láda is. 

- Vizet kérek. - mondta a fiú. 

- Ez olyan mint a Stonehenge-nél. - nézett a két testvérre Sven. - A nap csupán bizonyos részek között süt át. Bizonyos napok, bizonyos óráiban. A szöveg évente csak egyszer olvasható... És nem ezen a napon. - rázta meg a fejét. 

- Kikalkulálhatnánk a nap útját. - vetette fel Dan. 

- Bizonyos napokon, különböző hónapokban bemérhetnénk a helyzetét.... De.... az túl sok időt vesz igénybe... 

- Öhm... - mosolygott rejtélyesem Amy. - Nekem nem tart sokáig. Hol vagyunk? 

- A Fekete Erdőben zsenikém. - horkant fel Dan. 

- Nem. - mondta magabiztosan Sven. - Északi szélesség 48 3, keleti hosszúság 8 15. Napforduló magasság 52,5 fok. 

Amy bólintott, majd az égre pillantott. - A nap pálya ellipszis. 23,5 fokra az Egyenlítőtől. Egyenlítő.... Napforduló plusz szélesség kivonva napi egy fokot... - emelte fel a kezét és bámulta a szeme előtt ugráló számokat. - Igen. 48,5 fok a szikla felet... Milyen magas lehet? - nézett a két srácra. 

- Úgy... 9 láb. - vágták rá. 

- Kilenc láb... három méter... koszinusz negyvennyolc egész öttizeddel szorozva 48 és fél fok. - előre sétált. - Az árnyék itt végződik. 

Sven odalépett a belevésett mintához. - A Vénusz alatt teliholdkor. 

- A Vénusz ezen a szélességi fokon halad állt. - Jelent meg a szeme előtt a bolygó és a bejárt útja. - 15 fokos szöget zár be.... a Földdel és a Nappal. 

- A világ ezen részén az aratás késő októberi ünnep lehet. - gondolkodott Sven. 

- Október! Csillagok, és Arion meteorzáporok aaaa Héli üstökösből! Nem! - dörzsölte meg az orrát, egyre erőteljesebb a szag. - Nem állhatok le! A Vénusz épp a szikla fölött késő októberben jelenik meg. - a számok összecsúsztak előtte és körbe vették őt, mintha gúnyolódtak volna. 

- Igen... De... - bámulta a kő oszlopot Dan. - Két hónap telik el a tavasz kezdete és a... királyválasztás után? 

- Napéjegyenlőség. A nap áthalad az egyenlítő felet. - szedte össze magát Amy. - 90 fok.... széllességi fok.... 60 fok. Emelkedik, emelkedik, emelkedik. Nap távolba emelkedik a legtávolabb van a.... - hátra zuhant, mire Dan hozzá rohant. - Naptól... 

Sven észre se vette, hogy Amy elesett lefoglalta a megadott adatok megtalálása. 

- Ez fura.... Nyári illatok.... Citrusok... Narancs... - suttogta Amy. 

- Amy koncentrálj egy emlékre. - fogta meg a kezét Dan.

- Áh... - kapott az orrához. 

- Egy emlék! 

- REGGELI! 

- Jól van... - vált megnyugtatóvá a hangja. 

- 5 évesen. Anya írja a számlát.... fejben kiszámolom. Büszke rám... - suttogta a végét. 

- Megvan! - mosolyodott el Sven és az egyik kő tömb közepén benyomta a kiálló kis díszt, mire az alján egy fél méter széles és 20 centi hosszú csíkban levált a kő. 

Amy és Dan felálltak, majd odasétáltak és egy széffel találták szembe magukat, illetve nem teljesen. 

- Régi vasveret. - mondta Sven. - Könnyen kinyithatjuk láncvágóval.... gondolom nincs nálatok. 

- Az nincs. - mosolyodott el Dan. - De. Amynél van. Minden elsősegély ládában van oxigén palack. Elkérhetem? - csillogott ravaszul a szeme.

Amy levette a hátizsákját. 

- Te aztán sok kaját hoztál! - pakolta ki a különféle szalámit, kenyeret, és mindenféle dolgot Dan. 

Az oxigén palackról leszedte azt a részét, amit a szájra kell helyezni, majd a cső végére egy kis zöld színű valamit kötött, amit a zsebéből vett elő. Beledobott egy csomó kaját, majd még jobban beledugta csővet

- Hogy táplálja a lángot.... kell... egy magas energia tartalmú közvetítő. A legtöbben fémet használnak. - vette le a termosz tetejét. - Mondjuk magnéziumot, de a fehérje dús hús....- vette ki a szalámit. - A bacon jobb lenne, de... Mehet? - vette ki a zsebéből az öngyújtót, miközben Svennek adta a csövet és az oxigén palackot és a csőbe gyömöszölt kaját, majd meggyújtotta az ételt. - Hasznos szerszám. Hatékony és fincsi. - állt fel. 

- Láncvágót csináltál az uzsimból! - hitetlenkedett Amy. 

Sven a vasverethez tartotta.... Dan rögtönzött láncvágóját. Pár perc alatt körbe vágta a vasat és kifeszítette. Összenéztek, majd óvatosan behajoltak. Odabent egy papír hevert. Sven kivette miközben sűrűn pislogott, majd az arcán düh vonult át. 

- Mi az? - kérdezte Dan. 

- Olvasom... - morogta a fiú. - "Kedves Kulcsvadász, vagy vadászok. Remek megfejtő képességetek, nyomkeresésetek figyelemre méltó, ám a kulcsot már valaki megtalálta előttetek. Még pedig én. A Könyvtáros. "

- Köszi a hasznos infót Angelo. - lépett elő az egyik szikla mögül Carmen. 

Valami megvillant a kezében, majd a következő pillanatban Sven felszisszent. Egy tű állt ki a kezéből. Carmen óvatosan előre lépett. Két újából a vérszalagjai kacskaringóztak a végükön Aelinnel és Selmával. A démon ájulton zuhant a földre Aelinnel együtt. Sven kitépte a kezéből a tűt, majd sűrűn pislogni kezdett, őt is az ájulás kerülgette. 

Amy a levegőből vizet nyert ki, majd Carmennek hajította viszont a lány előtt megállt a jégcsap és visszafordult Amy irányába. A lány nem tudott elugrani előle, de sikerült annyira félre lépnie, hogy csak a karját szúrja át a jég. 

- Carmen gyere. Ne most játssz. - mondta zsebre tett kézzel Junie. 

Carmen elhúzta a száját. Amy felismerte ugyanazt a pszichopata csillogást a tekintetében, amit Ingridében szokott látni. 

- Jó éjt. - mondta mosolyogva a lány. - Junie. 

A fiú felsóhajtott, majd Amy, Sven, Ariel és Dan feje fölött megjelent egy jégkocka, ami rájuk esett. A három személy azonnal elvesztette az eszméletét. 

Carmen és Junie összenézett, majd visszamentek a helikopterhez. 

- Nyertünk egy órát. - mondta Carmen. 

- Egy démon és két félvér akik tudnak árnyékutazni. - emlékeztette a nővérét Junie. - Nem nyertünk időt. 

- Tévedsz öcsikém. - mosolygott még mindig Carmen és szállt be a helikopterbe. - Kábítószert adtam Selmának, Aelinnek és Svennek, ami megzavarja annyira az idegrendszerüket, hogy átmenetileg 12 óra erejéig ne uralják a képességeiket. 

- Ügyes trükk. - bólintott elismerően Junie, majd Carmen mellé a pilóta ülés mellé. - Akkor irány Manhattan? 

- Pontosan. Felkeressük Mr. Palmert. 

~~~

Zoya kivette a hátizsákjából a babát, majd izgatottan Ginára nézett. 

- Nos? - kérdezte a nő. 

- Hát... - húzta el a száját  a lány. - Itt azt írja, hogy... kell valami ismertető jel az alanytól. 

A nő kivett a zakója belsőzsebéből egy fésűt, majd elkezdte kifésülni a haját. Végól kitépkedte a keféből a hajszálait és Zoyának adta. A lány a voodoo bábú köré tekerte a félhosszú szőkésbarna hajszálat, majd elővette a bicskáját a farzsebéből. 

- Biztos ezt akarja? - kérdezte idegesen a nőtől. 

- Aha. Csináld. - mondta bizonytalanul a nő, miközben mindenhová kapkodta a tekintetét. 

Zoya óvatosan mérte végig a bábut. - A karjába fogok szúrni. A bal karjába.

- Inkább a jobba. Bal kezes vagyok. 

- Jó rendben. - szorult össze a torka. 

Óvatosan emelte fel a bicskát. A pengére nézett, majd a nőre. 

- Biztosan.... 

- CSINÁLD! - kiáltott rá idegesen. 

Zoya nyelt egyet, majd finoman beleszúrta a bábú jobb karjába a kés hegyét. Gina felkiáltott. A karján egy pontból vér szivárgott. 

- Sikerült! - kerekedett el Zoya szeme. - Ez nagyon király. 

- Lehet, hogy előbb kellett volna szólnom... - lett egyre sápadtabb Gina. - De nem igazán bírom a vér látványát... - amit kimondta az utolsó szót a padlóra zuhant. 

- Hoppá... - motyogta Zoya. - Oké gyógyítás... gyógyítás.... - kezdte el az előtte lévő boszorkány kézikönyvet lapozgatni. - Szerelmi igézet, átmeneti testcsere, varászfodrász.... MI? - olvasta végig a lapot. - Szóval ezért volt anya haja mindig tökéletes. ENGEM MEG ELENGEDETT A GÓLYA BÁLRA OLYAN FRIZURÁVAL?! Koncentrálj! Gyógyítás.... gyógyítás.... Hogyan csavarjuk el a férfi fejét? Hát jó.... Csonkítás, vérzékenység átok, szerelmi átok. Ilyen átok, olyan átok, de egy nyavalyás gyógyító szar nincs benne és ha az út közepén leszúrnak, vagy valami kígyó megharap, vagy egy veszett kutya nekem támad, hogy gyógyítom meg magam Anya? Egy szerelmi igézettel?! Legalább eljátszhatom a haldokló Juliát... Mondjuk kilátott fekete Juliát? GYÓGYÍTÓ BŰBÁJ! - kiáltott fel örömében. Sűrűn pislogva bámulta a szót. - Ez milyen nyelven van?! 

Zoya csak bámulta a fura jeleket. És azon gondolkodott, hogy ez : ἰάομαι  meg mi a lótúró?

- ANYAAAA! - méltatlankodott hangosan, majd elkezdte tovább olvasni a sorokat. A végére megtalálta, hogy kell kiejteni ezt a valamit. - Iáomai. - érintette meg Gina bőrét, mire az ujjából halvány kék derengés csillant fel, majd a seb begyógyult. - Lehet be kéne magolnom a.... varázsigéket. 

Gina lassan ébredezni kezdett. 

- Hé... Hogy van? - emelte fel a nő fejét, aki rögtön a karjára pillantott, döbbenten tapasztalta, hogy a sebnek hűlt helye van. 

- Jól.... Mi lett a... 

- Találtam valami holt nyelven írt szöveget és azt használtam magán. - felelte Zoya. - Minden mágia holt nyelven van? 

- A legtöbb ógörög és latin. - motyogta a nő, miközben feltápászkodott a földről. - De ahol erőteljesek a Lévonalak ott angolul is használhatod. 

- Klassz.... tehát meg kéne tanulnom ógörögül és latinul. Fasza. Még jó, hogy szeretek nyelveket tanulni. 

Fogta meg a könyvet és indult el a könyvtár Archívumába. Ott beült az egyik kényelmes bőr kanapéba, majd az ölébe vette a könyvet és neki támasztotta a fejét a támlának. Viszont ahányszor elkezdte olvasgatni a fejezeteket, az Anyja kúszott a tudatába. Halkan fújta ki a levegőt. Majd a szeme a sárga gömbre tapadt. 

Ha az Anyja tudott jósolni.... Nem egy jósgömb de... talán megteszi. 

Felcsapta a könyvet, majd végig olvasta a jóslás fejezetét. Az egyik legbonyolultabb mágia. Felhorkant, majd a sárga gömbhöz lépett. Morgana Le Fay és Merlin leszármazottja.... ezt de furán hangzik még a fejében is... Ha neki nem megy senkinek sem. 

A gömbre tette a kezét, majd lehunyta a szemét. 

- Kérlek. Kérlek. Mutasd meg az édesanyámat. Sophia Baldwint. - lassan kinyitotta a szemét, de nem történt semmi. 

Percekig ismételte a mondatokat, majd 15 perc elteltével feladta és visszasétált a bútorhoz. Véletlenül megbotlott és egyenesen egy könyvre zuhant. A szeme elkerekedett, mert hirtelen nem a könyvtárban volt. Valahol teljesen máshol. Egy helikopter hátuljában. Elől két fiú beszélgetett. Az egyiknek jól kivette fekete haját, a másiknak talán sötétszőke haja lehetett. Mellette egy fiatal lány ült. Körülbelül vele egy idős lehetett, vagy egy évvel öregebb. Zöld szeme szomorúan csillogott, miközben kibámult egy villára. 

- Yui jól vagy? - kérdezte a sötétszőke hajú. 

- Igen.... Igen jól vagyok. - mondta a lány. 

Yui.... Yui Jackson, eszmélt fel az Anyja látomására, akkor a két fiú nyilván Hayden Miller és Aaron Phinsky lehet. 

Mire egyet pislantott újra az Archívumban volt. A keze egy Görög-mítoszok című könyvön pihent. Már másodjára hallja ennek a lánynak a nevét. Eddig azt hitte, hogy a világ logikus és unalmas. De mióta megtudta, azt az irdatlan nagy hülyeséget, hogy ő boszorkány, ráadásul az ősei a félelmetes gonosz Morgana, illetve a kedves és jó varázsló Merlin.... valahogy másképp fogja fel a világ működését... Hogy lehetséges, hogy ő ebből 18 éven át nem vett észre semmit? Mióta megtudta, hogy mi számtalanszor teszi fel ezt a kérdést. De még mindig nem tudja, hogy élhetett ekkora tudatlanságban. 

Szerencsétek van, hogy kaptatok részt, nem terveztem, hogy mára sikerül befejeznem az írást. Remélem tetszett, még, ha Dannékkel ki is csesztem. Véleményeteket várom commentben.