2050. 02. 22. /Dr. Kim NamJoon

A kutatóközpont alapításának évfordulója minden évben jelentős esemény, ahol nem csak a dolgozók és a tulajdonosok, hanem a támogatók is megjelennek. Ez az a nap, ahol a külsőségek számítanak és mindenki meg akarja mutatni, hogy mennyivel gazdagabb a többieknél. Én egyedül érkeztem, egyszerű szabású, de divatos, méretre készült öltönyt viseltem, azonban a többség mind külsőségeiben, mind partnerük külsejével megpróbálták lenyűgözni a jelenlévőket. A legnagyobb kontrasztot a nők között lehetett felfedezni. A genetikai módosítás évek óta egyre inkább felveszi a versenyt a plasztikai sebészettel, ugyanúgy láttam tökéletesre operált külsejű nőt, mint génmanipulációkkal megváltoztatott hölgyet, aki már-már az emberin túlmutató tulajdonságokkal bírt. Voltak, akik csak hosszabb szempillát, vagy igéző színű szemet kaptak a jólképzett genetikusoktól, de a vendégek között volt egy híres fotómodell Azumi Aoki, aki köztudottan hópárduc génekkel kereszteztette saját DNS-ét, ami a ragadozó mozgás mellett egész testét beborító hófehér bundát eredményezett. Külön kasztot képeztek azok az idősebb pénzemberek, akik mesterséges intelligenciával felruházott robotbarátnőkkel érkeztek, akikről (vagy amikről) csak hosszabb megfigyeléssel lehetett megállapítani, hogy nem emberek. A férfiak, mint mindig az évszázadok során, ennél kevésbé feltűnő módon próbáltak kitűnni. A legfeltűnőbb jelenség talán a legújabb fejlesztésű, az alkar bőre alá ültetett és interaktív 3D kivetítővel ellátott kommunikátor volt.
A vacsora sem nélkülözte a fényűzést, minden vendég asztalára kivetítették a menüt, amelyből érintéssel lehetett választani. Az átlagember számára elérhetetlen, valódi húsból készült fogások, a betiltáshoz közel álló cukor tartalmú ételek és természetesen a csak engedéllyel beszerezhető alkoholos italok széles választéka mellett helyett kaptak a hagyományos fogások is. Én mértékletesen mindössze algapuffancsot és mesterséges húsból készült pogácsát fogyasztottam. A mellett ülő idős kolléga olyan mohón tömte magába a válogatás nélkül rendelt ételeket, hogy attól féltem ott helyben megfullad. A felszolgált alkoholoktól hamarosan féktelenné vált a rendezvény és jó néhány visszafogottabb kollégával együtt távoztam.
Lesétáltam a garázsba a kocsimhoz, de csak tanácstalanul álldogáltam mellette. Hiányérzetem volt attól, hogy ma nem láttam a betegemet, ezért visszamentem a lifthez, amely közelségemre automatikusan kinyitotta az ajtót. Beszálltam és szótlanul a falnak döntöttem a hátam. Mélyen elmerültem a gondolataimban, de a lift automatikája tudta a dolgát. Mivel nem mondtam semmit a kutatólaborok szintjére vitt és néhány másodperc múlva már ott nyílt ki az ajtó. Néhány perc séta után megérkeztem az irodámhoz és bementem. A világítás tekintettel a késői időpontra csak halvány félhomályt generált. Jin szobája pedig sötét volt. Leültem a monitor elé és végigfutottam a napi adatokat, vagyis valójában csak görgettem lefelé a sorokat, de nem olvastam el őket. Bár nem ismertem be magam előtt sem, de tudtam, hogy nem az adatok hiányoztak, a betegemet akartam látni. Saját magamat is megleptem ezzel, mert általában nem alakítok ki érzelmi kapcsolatot a pácienssel, most mégis inkább emocionális volt az érdeklődésem, mint szakmai. Egy paranccsal a vizsgálószobában is felkapcsoltam az éjszakai világítást. Jin az ágyon feküdt és mélyen aludt, a halvány derengés nem zavarta meg az álmát. Hanyatt feküdt, egyik lábát félig felhúzva, jobb karja a feje alatt. Arcán az a nyugalom tükröződött, ami csak az alvó ember sajátja, szája résznyire nyitva volt, elképzeltem a kilégzéskor kiáramló forró levegőt. A karja alatt lévő karján kidomborodott a bicepsze, bordája ívének tökéletes folytatása volt izmos hasa, amelynek alsó kockái a derekára csavarodott takaróba folytatódtak. Felhúzott lábának olyan tökéletes formája volt, mintha egy reneszánsz festő rajzolta volna meg. Úgy éreztem közelebb kell kerülnöm hozzá, a megfigyelő ablakig sétáltam, izzadt homlokomat a hideg üvegnek támasztottam és úgy bámultam tovább. Hirtelen megmozdult és a takaró lejjebb csúszott, látni engedve izmos fenekét. Ez a látvány mintha eltépte volna a köztünk lévő láthatatlan szálat, ellöktem magam az üvegtől és olyan lendülettel szaladtam ki a szobából, hogy az asztalomon lévő papírokat is lesodortam.
Szinte futva mentem a liftig, bevetettem magam a kinyíló ajtón és majdnem kiabálva mondtam be, hogy garázs szint. Nem tudtam megmagyarázni a viselkedésem, csak arra tudtam gondolni, hogy a vacsorán szolgáltak fel valamit, amely ilyen hatással volt rám. Sosem voltam az érzékek embere, még a saját testemet sem szoktam olyan sokáig nézni, mint ameddig ennek a fiúnak a testét néztem. Természetesen nem vagyok teljesen aszexuális, de az érzelmek terén mindig is visszafogott voltam. Jelenleg egyedül vagyok, de korábban néhány hónapig együtt éltem egy kolléganőmmel, aki mind társadalmilag, mind egyéb téren hozzám illett. Amikor időbeosztásunk engedte közös programokat szerveztünk és többször szeretkeztünk is, betartva az elfogadott morális normákat. Ilyenkor általában egy ágyban is aludtunk, de egyébként praktikus okokból külön szobánk volt. Kapcsolatunk ugyanilyen praktikus okokból ért véget, más kontingensben kapott állást, így a találkozásaink nehézsége meghaladta a kapcsolat szükségességét. Természetesen tudtam, hogy vannak olyanok, akik ennél sokkal több érzelemmel viseltetnek a párjuk iránt. Az egyetlen olyan ember, akit igazán a barátomnak tartottam, Jung Hoseok 3 éve élt együtt a barátnőjével, ezalatt kétszer eljegyezte, 5 kisebb-nagyobb szakításon estek át és a szex, a barátom szavaival élve, földöntúli volt köztük. Ezek miatt is lepett meg, hogy egyáltalán fizikai érdeklődést tanúsítok bárki iránt, az meg különösen riasztott, hogy ez az illető velem azonos nemű. Érzelmeim és logikám egymásnak feszülve kavargott, szerncsére a gondolkodásom meglehetősen analítikus és a központot elhagyva az érzelmeim gyorsan csillapodtak. Mivel másképp nem tudtam kezelni a helyzetet elhatároztam, hogy további kutatásokat fogok végezni, mintegy külső szemlélőként megfigyelve a saját viselkedésemet. Ezzel a gondolattal hajtottam álomra a fejem és reggel már nem emlékeztem arra, hogy álmomban Jin takaró nélküli teste lebegett a szemem előtt.