2050. 02. 21. /Dr. Kim NamJoon

Fáradt vagyok és megviselt. A székben töltött éjszaka és a furcsa, ijesztő álmok megviselték a testemet és a lelkemet egyaránt. Miközben a lifttel haladtam lefelé a parkoló szintre fejben végigfutottam a megismert tényeken. A betegem árva gyerek volt, valamelyik nevelőintézetben cseperedett fel, mint sok ezer sorstársa a Nagy Háború után. Ezek az intézetek szomorú, de hatékony eszközei voltak a természetes szelekciónak. Mivel sem szakképzett személyzet, sem elegendő pénz és eszköz nem állt a kormányok rendelkezésére, csak azok a gyerekek maradtak életben, akik elég erősek voltak. Ez kegyetlennek hangzik és valóban az is, de a frissen egyesült Ázsiai Államok képtelen lett volna minden árvát felnevelni. Az intézetek egy részét különböző felekezetek üzemeltették, voltak olyanok, amelyeket valóban jó szándékú emberek tartottak fent és nem kevés illegális haszonszerzés céljából jött létre a gyermekmunkától a prostitúcióig bezárólag.

JIN emlékei kisgyermekkoráról, ahogy az várható, ködösek. Kicsi, túlzsúfolt szobák, rossz ételek, mindennapos erőszak. Figyelembe véve a testi adottságait, valószínűleg már ekkor hozzá kellett csapódnia egy „hyung"-jához. Az első összefüggő emlékei 5-6 éves kora körül vannak, amikor társaival megszöktek az intézetből. Egy erdőn keresztül menekültek, éjszaka, egy szál rövidnadrágban. Arra nem emlékezett, hogy valóban üldözték-e őket, de a félelemre és a kétségbeesésre igen. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy a szökést megelőzően hol volt elhelyezve, ahogyan származásáról sem tudtam érdemleges információkhoz jutni.

A szökést követően Új-Szöulba mentek és hosszú ideig az árva gyerekek alvilági életét élte. Kis bandájuk vezetője, akit JIN Sugaként nevezett meg, egy idősebb fiú volt, akivel együtt szöktek meg. Eleinte kisebb lopásokból tartották fenn magukat, de a csapat az évek alatt mind létszámban, mind hírhedtségben növekedésnek indult. Mire az alany 10 éves lett komoly erőt képviseltek nagyjából száz taggal 5 és 15 éves kor között. Az „Abeoji (Apa)" – ezzel a névvel fejezték ki a tiszteletüket a vezetőjüknek – Suga maradt, és JIN volt a jobbkeze. Ő közvetlenül nem vett részt a bűncselekmények elkövetésében, de rendkívüli intuícióról tett tanúbizonyságot. Részben a kezelések során elmondottakból, részben rendőrségi jelentésekből és újságcikkekből bontakozott ki a teljes történet.
A banda sikeressége abban rejlett, hogy néha elvállaltak rendkívül kockázatos feladatokat, amiket sikerrel vittek végbe és néha elutasítottak egyszerű terveket, amikkel később mások szerencsétlenül jártak. Az akciók előtt az utolsó szót mindig JIN mondta ki és Suga feltétel nélkül bízott benne. Amivel egyikük sem számolt, az a tény, hogy gyors növekedésük és viszonylagos önállóságuk fenyegetést jelenthet más alvilági szervezetekre. Körülbelül a fiú 13 éves korában a hamvaiból éppen éledező és ezért rendkívül kegyetlen Yakuza rajtaütött a fiúk táborán. Sugát megölték, többeket elhurcoltak. JIN-nek sikerült elmenekülnie, bár ennek körülményeire nem emlékezett, valószínűleg a tudatalattija elzárta előle a szörnyű képeket. Néhány napig éhezve bolyongott a városban, majd megpróbált ételt lopni. Elfogták és egy javítóintézetbe került. Itt próbált meg az egyik fogvatartott társához intim módon közeledni. Arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy Sugával is intim viszonyba került-e. Ezután egy átnevelő táborba vitték, ahol egy évet töltött, de az átnevelés nyilván nem volt sikeres.

A gondolatmenetet monoton csipogás zárta le. Annyira elmélyedtem a történetben, hogy a lift megérkezett a garázsba, odasétáltam a kocsimhoz és az ajtónyitó szenzor elé raktam a kezem. Az ajtót kinyitotta az automatika és most türelmetlenül csipogott. Beszálltam és az automatikus navigációba a Zen parkot mondtam be úti célnak. Miközben a kocsi elhagyta a kórház épületét és besorolt a forgalomba csukott szemmel hátradőltem a kényelmes ülésben.