2050. 02. 19. /Dr. Kim NamJoon

Az alany egy egyszerű megfigyelő szobában került elhelyezésre. Az irodám az egyoldalú tükör mögött helyezkedik el, így folyamatosan megfigyelhetem, de négy kamera is rögzíti a viselkedését. A szükséges elszigetelés miatt a szoba teljesen fehér, rejtett világítással, mindössze egy futon és egy asztal kapott helyet benne. Az étel és az általam szükségesnek ítélt egyéb eszközök egy falba süllyesztett átadón keresztül juthatnak be.
Az alany fehér kórházi nadrágot és fehér pólót visel, a saját ruháit elzártuk.

Magassága az átlagnak megfelelő, testfelépítése arányos, bár kissé alultáplált. Végtagjai hosszúak és vékonyak, mozgása koordinált, akár kecsesnek is mondhatnánk. Arca sima, szemei enyhén beesettek és karikásak, de ez betudható a körülményeknek.
Nehéz az érzést pontosan megfogalmazni, de jól esett ránézni, mint az emberi faj egy közel tökéletes példányára. Ilyen érzés lehetett régen, amikor az emberek még állatkertbe és cirkuszba jártak, ahol élőben figyelhették meg a vadállatokat. Hiába a modern technika, a tökéletes 3D-s valóság, egy virtuális állatkerti sétán keresztül nem érzi az ember azt a csodálattal vegyes félelmet, amit egy élő állattal való találkozáskor.

Teljesen a gondolataimba merültem, amikor JIN rám nézett és egy pillanatra ledermedtem. Ösztönös reakció volt, titkos megfigyelőként ragadozó ösztöneim bekapcsoltak a tudatalattimban és a „zsákmány” közvetlenül rám irányuló pillantása beindította szervezetem vészreakcióját. Természetesen azonnal tudatosult bennem, hogy ő nem lát engem. Az adrenalinsokktól remegő lábakkal a székembe rogytam és fejemet hátravetve némán nevetni kezdtem.