A tegnapi nap után ott tartok, hogy már azon sem lepődnék meg, ha unikornis eső esne. Még este meghoztam a döntésem hogyan akarom folytatni Victorral, de inkább alutam rá egyet, hogy biztos lehessek benne - meg igazság szerint már semmi erő nem volt bennem ugyanis délután elmentünk néhány haverommal futni pár kilómétert, így mozogni sem nagyon bírtam mire döntésre jutottam.

Jelenleg reggel tíz van, én pedig épp ráfekszek a csengőre Victornál. Nem engedem fel, csak hogy érezze a törődést.

- Nem kell úgy baszni azt a szart, tönkremegy magától is! - ordítja. A tegnapi után már szinte hiányzott ez az énje. - Mi a fa... - tépi fel az ajtót idegesen. Első ránézésre látszik hogy nem aludt semmit sem. - Ó... - Ahogy rájön hogy én vagyok, az arca meglágyul és az eddigi haragot most fájdalmas arckifejezés veszi át. - Bocs az előbbi ordítás miatt. Kerülj beljebb - mutat a kanapé felé.

- Jó lesz itt. Úgyse maradok sokáig - lépek be komoran, majd nekidőlök az ajtónak ezzel becsukva azt.

- Szóval... - kezdene bele, de félbeszakítom azzal hogy megragadom a pólóját, majd magamhoz húzom egészen addig ameddig az ajkaink nem találkoznak. Egy pillanatra leblokkol, majd mikor felfogja mi történik kész vadállatként csókol vissza.

Érződik rajta hogy nem valami gyakorlott sőt, egyenesen borzasztó ahogy csókol. Esetlen, túl heves és túl akaratos, mégis beleremegnek a lábaim olyan magabiztosan, szenvedélyesen és vággyal telve falja az ajkaimat hogy szinte szétolvadok. Egyik kezemmel mélyen beletúrok a hajába ami elképesztően selymes, a másikkal pedig a mellkasa és a válla között tapogatózok. Elképesztő hogy milyen izmos.

Az ő kezei sem tétlenkednek, az egyikkel határozottan fogja a derekam a másikkal pedig finoman a pólóm alá nyúl. Arra számítanék hogy a nagy hévben átlépi nálam a határt a taperolással, de csak a hasamat meg a derekamat simogatja amitől kiráz a hideg.

- Szörnyen csókolsz - lihegem mikor egy szusszanatnyi szünetet tartunk, majd újra egymás ajkának esünk.

Ezt bármeddig tudnám csinálni.

A hosszú percekbe nyúló csók után

- Sajnos van egy rossz hírem... - kezdek bele huncutul. - Meleg vagyok mint a kandalló.

- Hülye - mondja mosolyogva.

- Köcsög. - Hiába, ezt a nevet nem tudom megunni.

Újabb rövid csókra invitálom, amibe örömmel belemegy. Alighogy elválunk ő azonnal a nyakam és a vállam találkozásához téved és harapdálni, szívogatni, csókolgatni kezdi. Nem telik neki sok időbe hogy megtalálja a nyakam leggyengébb pontját aminek az érintésétől felnyögök. Olyan mint egy vadállat... Egy igazi ragadozó aki csak rám van kiéhezve; valószínűleg így is van. Annyi ideje vágyott már rám hogy szerintem most azonnal képes lenne addig lefeküdni velem újra és újra míg el nem ájulok.

- Itt helyben fel tudnálak falni... - sóhajtja két csók között, majd még vadabbul esik nekem. Tényleg egy igazi fenevad.

Viszont érzem hogy kezd közeledni ahhoz hogy átlépjen egy határt. Az egyik keze kezd túl fentre, a másik pedig lassan túl szemtelenül lentre téved. Nem lenne bajom vele ha finoman ér hozzá a fenekemhez, de jelenlegi állapotában ez egyértelműen nem így lenne...

- Hé hé hé... Lassíts kicsit... - suttogom a fülébe, mire ő azonnal megáll.

- Bocsánat ha egy kicsit túl heves voltam. Csak az a sok év... - Zavarodottan mosolyog, majd egy kicsit hátrál, de azért még mindig fogja a derekam. Na, ez már olyan érintés amit szeretek.

- Nem tettél semmi rosszat, csak lassabban szeretnék haladni... - A homlokomat az övéhez érintem, amitől az aggodalmai nagy része eltűnik az arcáról. - Meg ha úgy vesszük most volt az első csókunk. Nem szeretnék már most túl messzire menni.

- Akkor most közöttünk egészen pontosan mi is van?

- Még én sem tudom pontosan, de azt hiszem szerelem... Bár nekem ez a helyzet még eléggé szokatlan. Szóval ha te is úgy gondolod, meg jó így, akkor járunk.

- Ennél jobb nem is lehetne! - ölel magához olyan szorosan és boldogan, hogy egészen belepirulok.

- Örülök hogy boldog vagy - ölelem vissza.

Bár még vannak kételyeim Victorral kapcsolatban, azt egyértelműen kimondhatom hogy amikor normálisan kimutatja az érzéseit és nem ellenségnek mutatja magát teljesen más ember. Úgy érzem sok fájdalom és még több feszültség van benne. Bizonyára amiatt mert hónapokig kellett meglennie a bevésődött párjától aki én vagyok.

Már most egyre hülyébbnek érzem magam ahogyan egy kicsit közelebb kerültem hozzá. Végülis csak magamat hibáztathatom azért mert ennyire kész van Victor.

- Biztosan nem akarsz beljebb jönni? - töri meg a csendet, mire én megvonom a vállam. Még ez is képes örömet okozni neki; széles mosollyal az arcán indul a nappaliba.

Na azt már nem.

Mellé lépek és megfogom a kezét. Nem sétálhat el anélkül hogy megfognám a kezét, arról ne is álmodjon.

Lehuppanok a kanapéra magammal rántva Victort is, aki távolabb húzódik tőlem. Ennek meg most mi baja? Az előbb még Fel akart falni, most meg már egy méter távolságot tart? Esküszöm nem tudok kiigazodni rajta.

- Nem vagyok fertőző, úgyhogy akár közelebb is ülhetsz hozzám, nem kell az egy méter távolság - mondom gúnyosan.

- Az előbb nem úgy volt hogy lassítunk?

- És ez nálad azt jelenti hogy akkora távolságot kell tartanod mintha sugárfertőzött lennék? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn. Erre egy kicsit elszégyelli magát, bár nem nagyon mutatja, inkább csak egy "ez most komoly?" arckifejezést ölt fel, majd közelebb ül hozzám.

Néhány perc kínos csend után ami már megint közénk telepedik villámcsapásként töröm meg azt:

- Szóval miért is nem hinném el azt hogy miért akartál két napja levetkőztetni? - Egyszerűen amiért azt mondta hogy úgysem hinném el annál jobban érdekel, nem tudok mit tenni.

- Már mondtam egyszer hogy nem levetkőztetni akartalak, hanem azt hogy átváltozz.

- Akkor azt miért akartad? - Esküszöm nem értem. Főleg úgy, hogy nem nagyon szokás megmutatni iskolán belül bárkiek is hogy hogyan nézünk ki farkasként. Ez egy afféle aranyszabály, hogy az emberi problémákat emberi formában intézzük el, farkasos dolgokat meg farkasként. Viszont ha megmutatjuk valakinek hogy milyenek vagyunk átváltozva akkor ez az egészugrott, ezért nem is nagyon szoktunk iskolán belül ilyet csin álni, de senki nem is akarja megszegni. Szerintem érthető hogy jobb mindent a maga formájában elintézni. Így kevesebb a vérengzés.

- Hülyeség... - rázza meg a fejét. - Akkor jó ötletnek tűnt hogy lássalak farkasként, de most már nem.

Valamiért emiatt most az a kis bizalmam amit elkezdtem belé vetni felszívódott. Lehet hogy ez az egés bevésődés is csak egy kitalált hülyeség hogy aztán szivasson? Kihúzom a kezem az övéből és arrébb húzódok. Nem tehetek róla, nem tudok bízni benne. Még mindig nagyobb bennem az a rész ami egy hatalmas köcsögnek tartja mint az amelyik hinni akar neki.

- Értem a célzást... - néz a kezemre, majd nyel egyet. - Az volt a tervem hogy addig nem mondom meg neked a bevésődést ameddig nem tudom biztosra hogy találkoztunk-e már farkasként.

- Miért?

- Tudod farkasként... - Össszekulcsolja a kezeit és már megint lesüti a szemét. - Egészen más vagyok. Vagyis... Inkább démonnak mondanám a farkas énemet. Nem igazán vannak jó élményei azoknak akik démonként találkoztak velem. Ezért akartalak látni farkasként, hogy tudjam találkoztunk- e már, de azt hiszem jobb a másik irűnyból megközellíteni a dolgot... Ha részedről is oké ha meglátsz farkasként.

Eléggé felkeltette már az éreklődésemet ahhoz hogy gondolkodás nélkül belemenjek, úgyhogy bólintok.

- Akkorhát legyen... - sóhajtja, majd feláll, egy könnyed mozdulattal arrébb teszi az asztalt a falhoz, majd elkezdi levenni a pólóját és a nadrágját.

Azt hiszem nálam is ez hiányzott legutóbb...

Mikor már a boxeréhez nyúlna hirtelen kezdek csápolni a levegőben:

- A-azt hiszem eddig leöltözni elég lesz.

- Oké... - mosolyodik el kedvesen. - Akkor csináljuk.

Felugrik a levegőbe és mire földet ér egészen ijesztő látványt nyújt. Ugyanolyan magas mint emberként, a szőre fénytelen, korom fekete és elég tépett meg kócos, a szeme pedig vörösen izzik.

Ő az... Ő az a fura démonfarkas aki teliholdkor megkergetett.

A szívem egy pillanatra kihagy egy ütemet és hátrébb csusszanok a kanapén. Nem tudnám megmondani hogy milyen érzés tölt el... Félek, de ugyanakkor olyan mintha valami másis lenne. Kötődés? Nem tudom pontosan, de az biztos hogy tartok tőle valamennire, de mégis van bennem valami rejtőzködő érzés ami azt súgja hogy legyek mellette.

Meg akarom simogatni.

Lassan közelít felém, de nem látok semmi támadásra való szándékot sőt, inkább mintha kicsit bizonytalan lenne. A füleit előre hátra mozgatja, ami azt jelenti hogy kicsit fél, de azért érdeklem. Épphogy nem ér hozzá a lábamhoz mikor megállés leül. Hiába bizonytalan, a farkát azért lassam csóválja a földön, ami azért mosolyt csal az arcomra. Lassan nyúlok a feje felé, mire ő bátorítóan a lábaimra hajtja a fejét. Elképesztő hogy milyen hatalmas állat.

Lassan végigsimítok a fején, ami láthatóan jól esik neki. Elég durva szőre van, de mégis meglepően jó simogatni. Egy ideig így vagyunk, Victor pedig egyre közelebb tolja a fejét hozzám.

Néhány perccel később lassan kihúzza a fejét a kezemből, a szájába veszi a ruháit, majd bevonul egy szobába, ahonnan újra emberként, felöltözve tér vissza, kedves mosollyal az arcán.

Igazán maradhatna mindig farkas, úgy legalább nem tartom köcsögnek.

- Jobban ment mint vártam... Ez azt jelentené hogy még nem láttál farkasként? - Megelehetősen magabiztossá tette az hogy nem rettetem el a "démoni" formájától.

- De.

- Mikor? - kérdezi meglepetten.

Mivel már úgyis láttam farkasként így nem probléma az hogy elmondjam neki mile vagyok farkasként. Azok alapján amiket mondott nem tenne jót a róla alkotott képnek ha megtudnák hogy ő az a farkas, így bármikor meg tudom vele zsaroln i ha kiderülne hogy ezzel az egész bevésődéssel csak szivat.

- Most teliholdkor. - Ebben a pillanatban látom a teljes rendszerleállást nála. Szinte hallom a Windows jellegzetes bekapcsoló hangját.

A szemei elkerekednek, szerintem nem nagyon hiszi el azt amit mondtam. Pedig igaz.

- Az te voltál?! - kérdezi elképedten. - Persze hogy te voltál, most teliholdkor csak a fehér farkassal találkoztam... - válaszol magának. - Jesszus.

- Miért vagy így meglepve? Még vissza is változtam. - Amint leesik mit mondtam máris megbánom. Gyakorlatilag látott anyaszült meztelenül, ami még egy napja egyáltalán nem zavart volna, most viszont hogy egy párt alkotunk elég kínos.- Baszki... - nyögöm ki elvörösödve.

- Visszaváltozva? Nem em... - Hirtelen mintha kigyulladna a kis villanykörte a feje fölött úgy vigyorodik el. - Ó. Ruha nélkül is gyönyörű vagy...

- Utállak - húzom össze a szemem.

- Én is utálom magam nyugi - mászikfölém mosolyogva, majd lágyan megcsókol, amiből megint állatiasan szenvedélyes lesz.

A végén már a kanapén fekve kötök ki, felettem Victorral aki egyik kezével fölöttem fogja össze a két csuklómat a másikkal pedig már megint a pólóm alatt köt ki.

Kellett nekem felhoznom hogy látott meztelenül. Komolyan, olyan mint valami tenyészbika. Egyre biztosabb vagyok abban hogy még nem akarok lefeküdni vele, de ha így folytatja hamar sutba kell dobnom minden elvemet.

- Nem úgy volt hogy lassítunk? - súgom a fülébe ameddig ő a nyakammal van elfoglalva. Mi a franc olyan jó a nyakam ronccsá szívásában?

Ahogy ezt kimondom szinte megfagy.

- Bocsánat - húzódik azonnal a kanapé másik felére. - Csak itt volt a kanapé, te, a kép ahogyan láttalak ruha nélkül...

- Rosszabb vagy mint egy tenyészbika - rázom meg a fejem rosszallóan.

- Tudom - Megint lesüti a szemeit. Mindig lesüti a szemeit. Állandóan. Ebből a szempontból jobban tetszett az ellenséges Victor aki mindig egyenesen a szemembe nézett mintha a prédájalennék amit próbál becserkészni.

Végülis most is az vagyok, csak már szexuálisan vadászik rám. Victor egy kész szexuális ragadozó, én viszont még Victor-gátlós vagyok: fizetnie kell azért hogy megkaphasson - meg az elmúlt négy évért is.

- Én szerintem lassan megyek. - Már állnék is fel, de Victor még visszaránt.

- Maradj még egy kicsit! - Némi kétségbeesést vélek felfedezni a hangjában. Mitől fél? Hogy kimegyek az ajtón aztán elszökök? Ha esetleg észrevette volna az iskola körbe van véve és nem lehet kijutni ilyenkor. - Csak... Holnap hogyan legyen?

- Ugyanúgy mint eddig - vonok vállat. - Viszont én most már tényleg megyek. - Megint felállok, de ő megint megállít.

- Nem akarsz itt aludni? - fogja meg a kezem.

- Később ígérem hogy itt fogok aludni, de még nincs itt az ideje. - Felhúzom állásba, majd egy finom csókot lehelek az ajkaira. Meglehetősen letört a válaszomtól, de nekem ez még korai. Nem, véletlenül sem azért mert biztosra veszem hogy megfektetne. Eszembe sem jutott ez a lehetőség. Tényleg.

Amúgyis, egy délelőttre ennyi kínos csend éppen elég volt, nemhogy egy egész napra.

- Akkor kikísérlek - sóhajtja, majd elindulunk az ajtóhoz, ahol egy elég szenvedélyes, hosszú csók kíséretében elbúcsúzunk egymástól.