A csók után percekig csak ledermedve próbálom helyretenni magamban az imént történteket, de nem megy. Nem értek egyszerűen semmit. Olyan mintha az egész világ kezdene a feje tetejére állni.

Először az a démoni farkas, majd az átváltozásom, aztán megint az a szörnyeteg, most meg itt ez a köcsög aki csak úgy, sok évnyi állandó versengés és piszkálódás után megcsókolt, előtte meg össze-vissza beszélt, és még a telefonom is elhagytam.

De leginkább a csók aggaszt. Amióta csak idejárok mást se csinálunk csak baszlatjuk a másikat. Azt se tudom vannak-e testvérei, vagy hogy pontosan mikor született. Soha nem is beszélgettünk, csak beszólogattunk a másiknak. Nem volt semmi arra utaló jel hogy Victor nem hogy érezne irántam valamit utálaton kívül, hanem hogy egyáltalán meleg-e. Teljesen biztosra venném pedig hogy heteró... Az addig igaz hogy én egyértelműen és megváltoztathatatlanul meleg vagyok, de ő is egyértelműen heteró. Egyszerűen nem tudom hova tenni magamban ezt az egészet, annyira... Lehetetlen. Szinte még csak nem is ismerjük egymást közelebbről... Sokszor még a vezetéknevét is elfelejtem nemhogy beleszeressek. Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az egészet.

Szinte zombiként sétálok vissza a szobámba ahol egész délután csak az ágyon fekve nézem a falat mialatt a gondolataim fojtogatnak belülről egészen addig ameddig motoszkálást nem hallok az ajtó felől. Ahogyan odapillantok egy becsúsztatótt cetlit látok meg. Amint felveszem rögtön tudom ki írta: Victor. Ezt azt írást száz közül is felismerném.

Holnap nyolckor találkozzunk a tornácon.

Ez áll rajta. Mindenképp el kell mennem. Meg kell tudnom hogy mi a franc folyik itt...

***

Alig aludtam az éjjel ugyanis az agyam csak kattogott és kattogott és kattogott minduntalan, így már fél ötkor ébren voltam, most pedig - háromnegyed nyolckor - éppen reggeli után, jóllakottan cammogok a tornác felé. Tele hassal még ezek a nyomasztó gondolatok is könnyebbnek tűnnek.

Legalábbis ezt hiszem mindaddig amíg meg nem látom a teljesen letörten maga elé meredő Victort. Egyből az jut eszembe hogy én nem ezt az embert látom nap mint nap. Az akivel én versengek azt hiszi hogy ő a világ ura, mindenkinél erősebb, határozott és rendíthetetlen, akit pedig itt látok magam előtt az egy letört, szomorú, szánalomra méltó lélek. Nem ezt az izompacsirta köcsögöt szoktam meg.

- Szia - mondja színtelenül, de én nem méltatom köszönésre. Tegnap túl szemét módon hagyott ott teljesen összezavarodva. De úgy látszik szenved azért a bűnéért, mivel rám se néz, csak lesüti a szemét. - Menjünk a házamba, ott megbeszélhetjük amiért idehívtalak. - A hangja még mindig teljesen érzelemmentes, én pedig még mindig nem méltatom válaszra.

Ellöki magát a korláttól aminek eddig nekitámaszkodott, majd elhagyjuk a hálóépület előtti kis teraszt.

Neki van saját háza?

Mázlista...

Erre gondolok amikor megérkezünk az apró faépülethez.

Victor kinyitja az ajtót, majd előreenged.

Ahogyan belépek egy egész otthonos kis hely fogad. Az apró előszobában két pár cipő és egy fogas foglal helyet, innen nyílik a többi szoba. Ahogyan leveszem a cipőmet körbenézek, így meglátom ahogyan a kis előszoba egy egy nappalivá szélesedik kanapéval, tv-vel, fotellel, meg mindennel ami kell, többek között egy kicsi, de jól felszerelt konyhával ahol látszik hogy nemrég sütöttek valamit.

- Ülj le ha gondolod - int a kanapé felé amire én szinte azonnal le is huppanok, ő pedig velem szemben egy kis asztalkán foglal helyet. - Először is szeretnék bocsánatot kérni...

- A tegnapiért? - teszem keresztbe a kezeim. Azért kérhet is.

- Nem... Minden másért ami az elmúlt években történt. - A térdeire támaszkodva összekulcsolja az ujjait, de még mindig nem néz rám, jelenleg csak a térdeimet nézi. Mikor rájön hogy nem áll szándékomban válaszolni folytatja. - Másodszor, tegnap visszamentem megkeresni a telefonod - nyúl maga mellé - tessék - nyújtja nekem a készüléket.

- Köszi - bököm ki.

- És... - kezd bele, de abbahagyja. Mikor már percek óta tart a csend, és már kezd kellemetlenné válni megtöröm azt.

- Hallgatlak - mondom ridegen.

- A tegnapi csókról... Már érzem hogy nem kellett volna, de valahol mégsem bánom. Fogalmam sincs hogy te mit gondolsz róla - bár ahogy ismerlek biztos nem örülsz -, de legalább annyi szerencsém van hogy az eddiginél jobban nem utálhatsz. - Ahogy beszél, kissé idegesen tördeli a kezét. Hihetetlen hogy mennyit beszélt most, és mégsem mondott semmit vele. Gratulálok.

- Esetleg elmondod hogy miért is csináltad vagy folytatod a semmitmondó beszédet? - Nem tudom miért, de valahogy nem tudok vele máshogy beszélni vele annak ellenére hogy tudom hogy valami mélyebb dolgot érez irántam, de annyi ideje kezelem már az ellenségemként hogy nem nagyon tudom más szemszögből látni.

- Bevésődés - vágja rá még jobban lesütött szemmel.

- Ne szórakozz, az igazat akarom. - Erre rámnéz, majd sóhajtva folytatja.

- Nem szórakozok. Még nulladikban történt, amikor először a szemedbe néztem a folyosón. Akkor még fogalmam sem volt róla hogy mi is ez, vagy hogy mikkel jár, csak azt tudtam hogy függök tőled - mondja most már mélyen a szemembe néz. Mélybarna szemei szinte felizzanak ahogyan figyel.

- És miből gondoltad hogy ezt be is tudod adni nekem? Ha véletlenül nem tudnád, ha egy farkasnak bevésődik valaki nem bírja ki nélküle még szinte egy hétig sem, nem hogy egy teljes nyáriszüneten át. Ha tényleg bevésődtem volna neked már vagy alulról szagolnád az ibolyát vagy elmegyógyban lennél - hajolok már-már szemtelenül közel hozzá.

- A nyaraim nem úgy telnek mint ahogyan hiszed. Egyáltalán nem úgy telnek mint ahogyan bárki gondolná, de erről most nem akarok beszélni - húzódik hátrébb.

- De ez nem változtat azon hogy semmivel nem tudod bizonyítani hogy bevésődtem neked. - Már szinte elkönyvelem a sikerem hogy bebizonyítottam hogy csak át akart verni, de Victoron úgy látszik nem tudok kifogni.

- Ami azt illeti, de... - Felhúzza a pólóját, és a bal mellkasán meglátok egy fekete vonalakból álló kristályszívet, átdöfve egy tőrrel. Bárkinek lehet ilyen tetkója. - "A bevésődés egyik legfontosabb jegye a szívbe vésődő alakzat, mely csak és kizárólag a bevésődött személy által látható és egyaránt jelképezi a bevésődöttet valamint a minta hordozóját." A bevésődésről röviden, 16. oldal. Nyugodtan utánanézhetsz ha gondolod.

- Simán magadra tetováltathattad - mondom színtelenül.

- Vágjak ki egy darabot a bőrömből hogy elhidd? Ha ez kell hozzá megteszem.

- Na azt megnézem... - forgatom meg szemem, mire ő tényleg feláll és indulna egy késért, de megfogom a karját és visszarántom az asztalra. - Ennyire komolyan azért nem gondoltam... De ez még mindig nem magyarázza hogy miért voltál olyan ellenséges már a kezdetek óta.

- Nem voltam ellenséges - vág a szavamba még mielőtt folytatnám. - Csak fel akartam hívni magamra a figyelmedet. Azt hittem hogy azzal ha menőnek és keménynek mutatom magam felfigyelsz rám, de te támadásnak vettél mindent amit tettem.

- Elég rosszul csináltad... - húzom össze a szemeim.

- Tizennégy voltam, mit kellett volna csinálnom? - emeli fel egy pillanatra a hangját. - Azt sem tudtam mi az hogy bevésődés. Azt hittem hogy csak valami átmeneti farkasdolog, fogalmam sem volt róla hogy ez fogja meghatározni az életem egész hátralevő részét. De ahogy kutakodtam rájöttem hogy ez nem egy átmeneti dolog... Akkor viszont már késő volt és hiába próbáltam közeledni feléd te ellenfélként tekintettél rám, így végül elkezdtem ténylegesen beleilleszkedni a rámaggatott szerepembe csak hogy a közeledben maradhassak.

Tényleg én lettem volna ennyire félnótás hogy nem vettem észre hogy bevésődtem neki? Ennyire ellenséges lennék?

Ha ez így van akkor kelleni fog egy dilidoki.

- Miért nem mondtad el hamarabb? És miért pont most állsz elő ezzel a vallomással? - Csak erre a két kérdésre tudok gondolni.

- Nem hitted volna el nekem. Most se hiszed ahogy látom... - Keserédesen felnevet, de hamar abbahagyja. - A mostani telihold eléggé kiborított, stresszes voltam, te pedig az utóbbi időben a megszokottnál is jobban utáltál. Egyszerűen nem bírtam tovább így meglenni. Tudom hogy ezt ebben a formában nehéz megérteni úgy ha még nem élte valaki át milyen is ez, de...

- És mi van ha már bevésődött nekem valaki? - szakítom félbe. Ebben a pillanatban szinte látom ahogyan Victornál frissít a rendszer.

- Mert már... Megtörtént...? - kérdezi halkan, majd nyel egyet.

- Nem... Csak az elmélet kedvéért mondtam - vonok vállat. Egy pillanatig meg tudott volna ölni a tekintetével. - És azt elmondod hogy miért is akartál levetkőztetni tegnap a fánál?

- Nem fontos - legyint megrázva a fejét.

- Nekem márpedig fontos, szóval kezdhetsz mesélni.

- Nem tudok rá elfogadható magyarázattal szolgálni sajnálom. - Felhúzom az egyik szemöldököm és hitetlenül nézek rá. - Hiába nézel így rám a magyarázatom neked nem lenne elég, vagy hihető. - Jobban összehúzom a szememet, de ő csak széttárja a karjait. - Bocsánat.

- Utállak - fordítom el a fejem sértődötten.

- Tudom - sóhajt fel csalódottan. Fogalmam sem volt hogy képes ennyire csalódott lenni csak azért mert ennyire utálom. Egészen eddig azt sem vettem volna biztosra hogy vannak úgy unblock érzései. Őszintén azt hittem hogy csak egy életrekelt köcsög aki arra jutott hogy új életet kezd farkasként. De ha ez nem is így van, abban még mindig biztos vagyok hogy minimum valamelyik előző életében köcsög volt. Vagy mondjuk egy jégcsap. Igen... Ez is elég valószínű amilyen rideg tud lenni. De már annyi ideje elkönyveltem köcsögnek... Inkább maradok annál.

- Van még valami amit tudni szeretnél? - töri meg a körénk telepedett csendet.

- Most hogy tudom hogy bevésődtem mi lesz? Hogyan tovább? - teszem fel a legegyértelműbb kérdést.

- Amit csak szeretnél... Mivel nem hiszem hogy meleg vagy, sőt, szerintem most hogy megtudtad hogy mi a helyzet velem szerintem még homofób is lettél, így nem várok el semmit. Nem kell semminek sem változnia... - magyarázza letörten. Lehet hogy egy köcsög de ez a letörtség még az én szívemet is meglágyítja egy pillanatra.

- Értem... Nos - köszörülöm meg a torkom -, azt hiszem ennyi újdonság mára épp elég volt úgyhogy én most mennék is... - állok fel, Victor pedig követi a példámat.

Felveszem a cipőmet, és már nyúlnék a kilincs után mikor Victor megfogja a vállamat.

- Csak még egy dolog... Lehet egy kérésem?

- Attól függ mi az. - Nekidőlök az ajtónak és várok...

- Nem kérem hogy viszonozz bármit abból amit én érzek, ahogyan arra sem akarlak ráerőltetni hogy beszélj velem, vagy viselkedj másképp velem mint eddig, csak... Maradj mellettem. Vagyis inkább tűrj meg magad mellett. Utálhatsz, harcolhatsz velem, ha akarod meg is üthetsz csak maradj mellettem...

- Ezt még át kell gondolnom. - Ez az utolsó szavam mielőtt kilépek az ajtón.

Megdöbbentő. Ez az egyetlen szó amivel jellemezni tudom a most elhangzott beszélgetést. Alig tudom felfogni amiket most hallottam.

Már a kezdetektől fogva be lettem volna vésődve neki? Hogy nem vettem észre?

Most annyira hülyének érzem magam. Hogy lehetek ekkora idióta?

Bár, ha jobban belegondolok ő volt az idióta amiért nem mondta el nekem... Egész nyarakat szenvedett végig csak mert tudta hogy utálom. Ez valamennyire azért vigasztal. Nem csak én vagyok a hibás ebben a dologban. Azt hiszem ezt az egy dolgot közös erővel sikerült elcseszni.

De még mindig nem értem hogy hogyan nem vettem észre...

Ahogyan visszaérek a szobámba ledőlök az ágyamra és megpróbálok visszaemlékezni a kezdetekre... Egész tisztán megmaradt az amikor először beszéltünk.

A tankönyvekért álltunk sorba, én pedig a mögöttem állókkal beszélgettem amikor elém lépett. Megkérdezte hogy beállhat-e elém a sorba, amit én szarkasztikusan vállat vontam és elkönyveltem egy parasztnak.

Így visszaemlékezve akkoriban még sokkal vékonyabb volt mint most. A haja viszont még mindig ugyanolyan kócosan áll. A szemei viszont teljesen mások voltak. Belegondolva elég elveszettnek tűnt némi emós beütéssel. Akkoriban még magasabb voltam nála... Régi szép idők...

Most hogy visszagondolok nem is volt olyan ellenséges...

"Hatakmas szerencsémre" nulladikban az első két óránk küzdősportok volt ahol ő nagyon velem akart párban lenni. Aztán másodpercek alatt megvert fél fejjel alacsonyabb fogpiszkáló létére és utána is mindig igyekezett mindenben lekörözni ami nekem nagyon idegesítő volt, ugyanis egészen addig mindenben könnyedén én voltam a legjobb.

Lehet hogy ezért voltam vele ennyire ellenséges.

De most visszagondolva egyáltalán nem volt velem ellenséges. Csak a figyelmem akarta felkelteni, ami sikerült is, csak az ellenkező irányba... Basszus hogy én milyen hülye vagyok...

Még le is akart ülni mellém nulladikban de azt hittem hogy csak piszkálni akar, így mondtam neki hogy nyugodtan, majd mikor leült én felálltam és átültem más mellé.

A fejemet verném a falba. Megérdemelném hogy jól tarkón vágjon valaki amiért így viselkedtem. El sem tudom képzelni milyen rossz érzés lehetett Victornak hogy így viselkedtem.

Bár visszagondolva csak nulladikban volt ilyen... Aztán gondolom a nyáron rájött hogy úgy lehet mellettem a legtöbbet ha felveszi a szerepét és ő is ellenséges lesz velem. Én tényleg egy hatalmas barom vagyok.

Ezt jóvá kell tennem. Nem tudom még hogyan, de helyre kell hoznom mert ez az egész az én hibám. Elég nehéz lesz úgy hogy semmit nem tudok róla. Még mikor régebben beszéltem néhány haverjával ők is azt mondták hogy teljesen magába van fordulva.

Meg is értem miután állandóan olyan durván és szemtelenül elutasítottam.

Azt hiszem abból kell kiindulnom hogy teljes mértékben meleg vagyok. Ami azt illeti eddig soha nem néztem rá meleg szemmel. Inkább csak mint egy nagy akadályra az út közepén. Most viszont hogy nem ellenségként gondolok rá, meg kell mondjam kifejezetten jól néz ki. Ha őszinte akarok lenni egészen az esetem. Kigyúrt test, koromfekete haj, mélybarna szemek, hófehér bőr... Igen, egyértelműen az esetem.