Valahogy a napfény is másképp sütött be az ablakon, minden sokkal fényesebb és vidámabb volt.

A gyomromban a várakozás izgalmát éreztem, nem a pusztító reménytelenséget, amit eddig. Vártam minden egyes pillanatot, amit együtt fogunk tölteni majd. A fa vásárlást, az ünnepi készülődést, és azt is hogy végig gondoskodhassak róla.

Édes volt, ahogy megszenvedett a gipsszel, ahogy mindenen kiakadt, ha nem sikerült egyből neki. Nekem viszont hatalmas boldogságot okozott, hogy szüksége van rám.

Már csak az az egy telefonhívás választott el a teljes boldogságtól, de most még örülni akartam, és azt tudtam, hogy a hívás után, egyet nem fogok. Örülni.

Vince belopta magát a szívembe, a reggeli közben kiderült, hogy mennyi mindent tett. Minden nap próbálta talpra állítani Maxet, gondoskodott róla, rendbe tette, amit csak lehetett. Vince volt életem egyik legnagyobb baklövése. Jó ég... mennyire rosszul ítéltem meg, az első találkozás után. Nagyon nagy hála volt a szívemben irányába, hogy nem mondott le Maxről, és akkor is vele volt amikor más hagyta volna szenvedni, hogy még engem is megkeresett, csak hogy könnyítsen rajta.

Szerettem volna egyik nap át hívni hozzánk karácsonykor, de ezt előbb Maxel is meg kellett beszélnem, és... hát, minden azon az egy híváson múlott.

Reggeli után Vince magunkra hagyott. Max nem titkolta, hogy jelen pillanatban csak egy valaki társaságára, és egyetlen egy dologra vágyott. De ezt csak azután kezdte el nyomatékosítani, hogy Vince kilépett az ajtón, addig nagyon jó fiú volt.

Szerettem volna összepakolni a konyhát, de a keze megállított, amivel az asztal széléhez támaszkodott, elzárva az utamat. Ez be is jött volna, ha az első csodásan finom csókja után, amivel a nyakamnál kényeztetett, a törött keze felőli oldalon, ki nem csúszok.

Max fájdalmasan felszisszent, ahogy kisiklottam a kezei közül, és pajkos csillanással a szemében követett az étkezőből a konyhába.

-Te nem készültél hazamenni az ünnepekre? - kérdeztem, mintha nem is sejteném mi a szándéka.

-Nem. - felelte tömören.

-Miért? - faggattam tovább. Legutóbb itt volt Tim, és azt gondoltam volna, hogy vannak annyira jóban, hogy együtt töltsék a karácsonyt.

Max sóhajtott, mikor rájött, hogy most nem jött be a számítása.

-Miután elmentél, eléggé összevesztem mindenkivel. - mondta gondterhelten.

-Hogy érted, hogy mindenkivel? - néztem rá aggódva.

- Tim segíteni akart, én meg nem akartam, aztán elküldtem. Utána Noel és Clare is megkeresett... Hát... Nem hazudtoltam meg magam. - nézett maga elé, elkönyvelve magában, hogy nem jó ember.

- Magad alatt voltál... - mondtam neki, és közben mellé léptem és gyengéden megsimogattam a hátát.

- Kezdek rájönni, hogy ez nem lehet mentség mindenre, amit csinálok. És azt hiszem, az sem helyes, hogy te itt maradj karácsonykor... - mondta nagyon halkan.

A gyomrom egy kicsit megrándult.

-Nem akarod?

Felém kapta a fejét és lángoló tekintettel nézett rám.

-Dehogy nem akarom, Kora! De... a szüleid haragudnának, és azt nem akarom! Legalább te ne vessz össze miattam a családoddal... Már, így is épp elég gondot okoztam...

Ez kétségtelenül igaz volt.

Ellenben az is, hogy az idei karácsonyon, én el nem mozdulok mellőle.

-És ha együtt mennénk?

Max megrázta a fejét.

-Te is tudod, hogy nekem nem örülnének, és nem akarom mindenki ünnepét elrontani, ráadásul így, csak kolonc lennék a te nyakadon is. Én maradok, és hiába próbálnál, nem fogsz tudni meggyőzni.

Őszintén, nem is akartam, inkább az egyéb lehetőségeket latolgattam. Én sem szerettem volna, miatta még jobban összeveszni a szüleimmel, de közben arra nagyon vágytam, hogy Maxet újra elfogadják. Hogy megértsék, hogy én csak vele lehetek boldog, és az is vagyok. Hogy túl vagyunk a nehéz időszakon és most már tényleg lehetek boldog! Mindketten lehetünk azok. Hogy rosszul gondolják, hogy nem elég jó nekem.

-Van még egy ötletem, de az a melósabb. - csúsztam fel mellé az asztalra. Max várakozva nézett rám, úgy láttam kapható az alternatív megoldásokra is.

- Elhívhatnánk mi őket. Mindenkit. A te, és az én családomat is.

-Ide? - kérdezte bizonytalanul.

- Hát, kelleni fog még néhány tányér, meg pohár, de szerintem össze tudnánk hozni... A te családod biztos értékelné, és szerintem a szüleim is, ha kicsit beleláthatnának az életünkbe, látnánk hol élünk. Nekik eddig csak a titkok maradtak... És nem így akarom tovább csinálni... Jaj! Persze ha azt akarod, hogy visszajöjjek! - tettem hozzá gyorsan. - Már van egy szobám a kollégiumban és igazából nem olyan rossz... - mondtam.

Max elém lépett, a forró tenyerét végig simította a combomon, a homlokát pedig az enyémnek támasztotta.

-Mindennél jobban akarom, hogy visszagyere! - a kezét a combomról a nyakamra vezette, onnan pedig hátra, a tarkómra simította. Az ujjai lágyan siklottak a bőrömön, az érintése maga volt a megtestesült gyengédség. A keze az álam felé mozdult, és egy leheletnyit megemelte, csak annyira, hogy az ajkait az enyémhez érintse. A csók édes volt, a sóhaj, ami kísérte az viszont kínzóan érzéki.

Már majdnem sikerült elcsavarnia a fejem, de most volt fontosabb megbeszélni valónk is. Még sokáig vele terveztem maradni, szóval arra is lesz bőven időnk, hogy az ágyban szeressük egymást, vagy... a ház akármelyik részén...

- Szóval... Mit mondasz? - kérdeztem, amikor elváltunk egymástól.

-Nem tudom... Szerinted nem fulladna katasztrófába az egész? Nem akarok rontani a helyzeten...

-Mitől tartasz, hogy odaégetjük a sültet? - mosolyogtam rá.

-Nem igazán... Csak a lakás sincs olyan állapotban és... nincs már ehhez túl késő? Ajándékokat venni, meg minden mást... Nem tudom, hogy lenne-e mindenkinek hely... Hogy nem - e utálnának itt lenni...

Megmosolyogtatott, ahogy kezdett bepánikolni.

-Szerintem először beszéljünk a családdal, aztán utána mindent kitalálunk.

- Utálni fognak engem. - mondta ki a legnagyobb félelmét.

- Az képtelenség...- simogattam meg az arcát.

Nagyot sóhajtottam és tárcsáztam a számot. Max a nappaliban én a hálóban bonyolítottam le a hívást, de ő is épp annyira izgult, mint én, hogy mit fognak mondani.

- Szia anyu! - szóltam bele amikor hallottam, hogy felvette. a hangom remegett az idegességtől, és féltem, hogy ezt ő is észrevette.

- Szia!- köszönt vissza gyanakvóan.

- Ömmm... - nyögtem és utána teljesen lefagytam. hirtelen azt sem tudtam mit akarok mondani, hogy kezdjek bele, és mi az a legjobb taktika amit követnem kellene.

-Igen?- kérdezett.

- Visszaköltöztem Maxhez. - nyögtem ki, de baromira nem ezzel kellett volna kezdenem. A vonal végén feszült csend, aztán anyu megszólalt.

- Hadd találjam ki, nem jössz haza ünnepekre sem.

- Nem...

Anyu idegesen fújtatott.

- Kérlek anyu most egy kicsit csak hallgass meg, jó? Szeretnék neked mindent elmondani!

Nagyot sóhajtott, de várt, hogy folytassam, nekem pedig nagyon át kellett gondolnom hogyan folytassam. Ez egy olyan téma volt amit a legrosszabb volt telefonon keresztül rendezni. Ehhez látnom kellett volna őt és neki is engem, hogy megértse, mit érzek, és hogy milyen elszántan állok ki Max mellett.

- Volt egy elég nagy félreértés köztünk, ami miatt elköltöztem tőle. Nem csinált semmi rosszat csak volt pár barom akik nagyon megkeverték a dolgainkat. Szeretem őt anyu és ez ellen nem tudok és nem lehet mit tenni... Nem is akarok! Vele akarok maradni!

- És ezért nem tudsz hozzánk hazajönni?- kérdezte élesen. - A karácsony családi ünnep!

- Tudom, és nem ezért, csak tegnap eltörte a kezét... és... szeretnék róla gondoskodni. Arra gondoltunk, hogy idén, nem jönnétek-e el hozzánk ti. Hogy együtt legyünk, hogy lássátok az életünket, hogy hol lakunk... Szeretnénk, ha itt lenne Max családja is. Tudom, hogy sok minden történt a múltban és hogy nem mindig tudtam én sem jól reagálni, de megpróbálhatnánk mégegyszer... Szeretném, hogy elgyertek...- az utolsó mondatot már sírva mondtam ki.

- Biztos vagy benne hogy nem fog téged bántani?

- Max igazán soha nem is akart bántani, csak neki is volt egy nehéz időszaka, és mellette nem volt egy Adam aki segítsen neki átvészelni. Ő nagyon jó ember...

- De miért pont te kell, hogy vele legyél? Miért...- nem hagytam neki, hogy végig mondja.

- Mert én akarok! Mert szeretem! Mert nekünk együtt kell lenni!

Anyu egy pár másodpercig csendben volt, aztán megköszörülte a torkát.

- Melyik napra gondoltatok?

A szívem olyan örömmel telt meg, hogy nem tudtam válaszolni, mert elkezdtem sírni.

Mielőtt kimentem volna hozzá, megmosakodtam és próbáltam eltüntetni a felindultságom jeleit. Hideg vízzel addig mostam az arcom, míg úgy nem éreztem. Hogy most már kevésbé látványosan vörös a szemem és az orrom.

-Na? - kérdeztem, amikor kisétáltam és telefon nélkül találtam Maxet.

-Tim azt mondta forduljak fel. - közölte szárazon.

-Mi? - kérdeztem hitetlenkedve.

-De azt is mondta még, hogy, ha te is itt leszel, akkor jönnek. -tette hozzá egy fél mosollyal. - Neked, hogy ment?

- Jól, azt hiszem. Anyuék is jönnek.

Egy hosszú pillanatig csak néztük egymást és szerintem mindketten azon gondolkoztunk, hogy ez a karácsonyi buli mekkora át nem gondolt munkával jár majd.

-Meg kell terveznünk a menüt, és be kell vásárolnunk hozzá. - gondolkodtam hangosan. - És igen.. ajándékok is kellenek...

Leültünk és elkezdtünk összeírni minden kis apróságot, ami az eszünkbe jutott. Aggasztóan nagy lett a lista.

Max meg fogta és arrébb tolta.

-Ezt most tegyük félre egy kicsit. Az első dolgunk az legyen, hogy visszahozzuk a cuccaidat.

- Az ráér!-ellenkeztem.

-Nem. Gyűlölöm az üres szekrényedet nézni. Ha benne vannak a ruháid, legalább valami ideköt. - mondta.

- Te kötsz ide, nem a ruháim. - mosolyogtam, de Max továbbra is teljesen komolyan nézett. Még mindig aggódott, hogy elmegyek. Hogy megint eltűnök az életéből. - Rendben, kezdjünk a koleszban! - egyeztem bele.

Nem sokára Max a kollégiumi ágyamban heverészett, míg én bőröndbe hajtogattam a ruháimat már túl sokadjára mostanában.

-Több költözésem nem lesz. - jelentettem ki, de csak magamnak.

-Nem adok rá okot, ígérem! - mondta Max szomorú boci szemekkel miután ülő pozícióba húzta magát. Nagyon édes volt, még akkor is ha nem azért nézett így hogy meghasson.

-Tudom! Nem is azért mondtam, csak úgy utálom ezt! - nevettem.

-Sajnálom Kicsim...- megfogta a kezem és magához húzott. - Ígérem a közeljövőben sehová sem kell már elköltöznöd, az már a te otthonod is, és ha megint valami baromságot csinálnék...

-De nem fogsz! - szegeztem rá az ujjamat.

-Nem fogok, de ha mégis, majd én elmegyek...

-Sehova sem mész. Ezután mindent megbeszélünk és azután szeretkezünk addig amíg minden rendbe nem jön. - kacsintottam rá.

Max elmosolyodott és a nyakamhoz hajolt.

- Most is rátérhetnénk valami olyasmire... - búgta a fülembe, de bármennyire is izgató volt a gondolat, hogy ott a koleszos ágyamon szexeljek vele, pakolnom kellett, azután pedig még ezer dolgunk volt. És én nem egy gyors menetet akartam, hanem hosszú ideig élvezni minden mámoros pillanatát az együttlétnek. Max viszont már nagyon ki volt éhezve, ez mindem mozdulatából, pillantásából látszott. De még akkor is, várnia kellett!

Persze ez nem azt jelentette, hogy nem kínozhattam előtte egy kicsit.

Az ölébe csúsztam egyből megéreztem hogy kőkemény, és tettem pár lovagló mozdulatot, amibe belenyögött. A tenyere már türelmetlenül a mellemre siklott, és éreztem rajta, hogy megfeszül amikor a másik kezét is használta volna, de az tehetetlenül a mellkasára lógott.

-A fenébe! - káromkodott, én meg gyorsan lecsúsztam az öléből, hiszen csak egy kis játékot akartam

-Hé... Hé! Gyere csak vissza!-mordult fel.

-Nem lehet. - vigyorogtam rá.

-Miért? A szobatársad úgyis elutazott.

-Nem miatta, sok dolgunk van!

-A fenébe velük! Akarlak! -a türelmetlensége rám is átragadt és egyre hívogatóbbnak találtam, azt a nyikorgós ágyat. És annyival csábítóbb volt az a sötét hajú démoni herceg is, aki alig várta, hogy az ölében nyögdécselve élvezzek, mint az a morcos sötét bőrönd, ahova a ruhákat kellett volna pakolnom.

Mégis az utóbbit választottam, és lüktetve bár, de visszatértem és a gönceimet hajtogattam. Max nem hagyta annyiba a dolgot. Megfogta a ruháimat, vállfástól a bőröndre dobta.

- Kész. Most gyere ide.

- Nincs kedvem egész délután vasalni. - közöltem, de tetszett, hogy ennyire heves.

-Jó, akkor pakolj csak! - mondta és a hátam mögé lépett a bal kezét a hasamra simította hátulról pedig nekem nyomakodott. A keze nem sokáig maradt tétlen felhúzta a ruhám és a lábaim közé nyúlt. A testem megfeszült ő pedig miközben a nyakamat csókolta végig már a bugyim alá csúsztatott ujjaival simogatott.

-Tiltakozhatsz, de érzem, hogy akarod! - lehelte a fülemre. Ez csak még jobban beindított. Hogyne akartam volna, egy szexisten volt ráadásul éppen ujjazott. Mielőtt tiltakozhattam volna, még lejjebb és mélyebbre nyúlt.

Mélyet sóhajtottam, majd belekapaszkodtam a bőrönd szélébe kicsit előrehajolva. Ezt felhívásnak vette, mert azonnal elhúzta a kezét és kigombolkozott. Félkézzel kicsit nehezen ment neki, de egész gyorsan megoldotta. Aztán felhajtotta a ruhám szoknya részét letolta a bugyimat. Úgy helyezkedtem, hogy kényelmes legyen mindkettőnknek, már én is alig vártam, aztán végre belém hatolt.

Nem csak ő, a tiltakozásom ellenére én is kívántam ezért nem okozott gondot neki a bejutás. A sóhajba fulladó nyögésébe belerándult a testem annyira szexi volt. A mozgásába pedig én nyögtem bele, azt hiszem talán túl hangosan is, mert Max nevetett, de közben csak erősebbeket lökött. Nehezen tudtam a hangom kontrolálni, mert olyan rohadtul jó volt! De még időben észbe kaptam.

-Nehogy elmenj! - nyögtem.

-Mi? Miért ne? - kérdezte és csak tovább folytatta, mint akinek eszébe se jut, komolyan venni amit mondtam. Nagy volt a kísértés, de csak magammal szúrtam volna ki.

-Most azonnal állj le szépfiú, különben intézheted egyedül a bevásárlást. - fenyegettem meg.

-Ha most abbahagyom, szét fog durranni a tököm. - ellenérvelt.

-Nyugi kibírod!

-Komolyabb magyarázat nélkül ne várd, hogy ezt most megértsem. - de azért kihúzta a továbbra is kemény szerszámát.

Felhúztam a bugyimat és a fülébe súgtam elmagyarázva, hogy az nekem mivel jár a nap további részében, ha ő most elmegy. Megértette, de nem tetszett neki.

-Gondolom gumid nincs. - jegyezte meg, miközben felhúzta a boxerét, majd a nadrágját is.

-Hát az nincs. - vallottam be, aztán megsajnáltam és begomboltam a farmerját, amikor egy ideje már szenvedett vele. - Nézd a jó oldalát legalább hamarabb letudjuk a vásárlást. - incselkedtem, tudatában annak hogy ez most őt mennyire rosszul érintette.

A vásárlás szóra Max fájdalmasan felnyögött. Belemarkoltam a pólójába és magamhoz húztam egy csók erejéig. Nem ellenkezett, hagyta magát elszédíteni.

-Szeretlek. - mondtam neki utána, csak úgy mert megtehettem. Mert ott volt, és semmi sem akadályozott meg benne.

-Én is szeretlek. De attól még kegyetlen vagy. - dünnyögte majd új csókot nyomott a számra.

-Én mondtam, hogy ne csináljuk. - védekeztem mosolyogva.

-Ja utána meg elkezdtél lovagolni.

-Az még előtte volt.

-Tök mindegy. - morgott és egyre több ruhámat szórta a bőröndbe, de már engem se igazán érdekelt, ha összegyűrődnek.

Összeszedtem a fürdőből is a holmimat, és az íróasztalból. Néhány könyvet még beszuszakoltam a bőröndbe, aztán indulhattunk is.

Először az ajándékokat kezdtük felhajtani, ami könnyen ment, úgy, hogy tudtuk mit keressünk. Max végig dünnyögött, de láttam, hogy igazából ő is élvezte, ahogy kézen fogva róttuk a bevásárló utcákat. Olyan jó érzés volt, amikor csak hozzám hajolt és minden előzmény nélkül nyomott egy puszit az arcomra, aztán mosolyogva úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Még néhány dolog hiányzott a listánkról, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy neki még semmit sem néztem.

-Te mit szeretnél?

-Mire gondolsz? - nézett rám feleszmélve.

- Karácsonyra, mit szeretnél?

Felvont vállal megingatta a fejét jelezvén hogy nem tudtja aztán megakadta tekintete az egyik kirakaton, majd felém fordult.

- Téged. Abban. - mutatott a fehérneműket kínáló üzlet kirakatában álló fekete csipkés bodyra. Elmosolyodtam, majd besétáltam az üzletbe.

Miután megvolt az ő ajándéka is, egy kávén és a most már késői ebéden gondolkoztam. Ez azért is volt létfontosságú, mert Maxet ismerve a jó kedve az éhségével arányosan hanyatlott. Amíg folyamatosan volt etetve addig volt rá esély, hogy a vásárlás különösebb gond nélkül zajlik majd. De most már volt benne egy alap feszültség az elmaradt happy end miatt is, gyorsan kellett találnunk valamit. Végül az első pizzázóba húztam be, amit megláttam. Itt ittunk egy nagyon finom kávét is, amit meg is jegyeztem, ha máskor is erre vetődnénk. Jó kedve volt Maxnek, mert egyfolytában engem nézett és sokat kaptam rajta, hogy az orra alatt mosolyog.

- Mi az?- nevettem, amikor már nem bírtam szó nélkül hagyni.

- Csak azon gondolkoztam, hogy otthon felpróbálhatnád, hogy biztos jó-e a méret. - kacsintott, és a kis táskára mutatott amiben az ajándéka lapult.

Na, ná, hogy a szexen járt megint az agya!

- Nyugi, jó a méret!- biztosítottam. Engem viszont egészen más valami kezdett nyomasztani, ahogy elnéztem a pultra állított kis fenyőfát. - Hogy fogod befaragni a talpba a fenyőfát? - kérdeztem jogos aggodalommal. Az még két kézzel is szivatós, hát még fél kézzel, és én meg voltam győződve róla hogy ez márpedig férfimunka.

Max felvonta a szemöldökét és közben vett egy nagy levegőt mintha már lenne is egy válasza.

- Passz. - bökte ki.

- Csak mondom, hogy a műfenyő nem opció, ha esetleg ezen gondolkoznál.

- Vagy igazi, vagy semmilyen. - közölte egyetértve ő is. Bár ebben a megvilágításban azért a műfenyőben is kiegyeztem volna, hát inkább az, mint semmilyen. - Majd megkérem Vince-t, hogy segítsen. Amúgy valamelyiknap áthívnám egy kicsit. Tudom, hogy lesznek vendégeink, de...- nem is kellett többet mondjon.

- Feltétlen!- szorítottam meg a kezét. - Nekem mindegy melyik nap, bármikor jöhet.

- Komolyan?

- Teljesen komolyan. Vince jó fej, kedvelem.

- Örülök, én is kedvelem.

- Azt mondta, hogy megtiszteli, hogy a barátod lehet. De nem mondd meg neki, hogy elmondtam.

Max, arca teljesen ledöbbent annyira meglepte.

- Tényleg ezt mondta?

Bólintottam. Láttam mennyire meghatódott, mert percekig nem szólalt meg.

Mire újra kimentünk az utcára, már ránk sötétesett, a villanyoszlopokra és fákra tekert díszvilágítás meleg fénye hosszan bevilágította az utcát. Igazán szép volt olyan meghitt barátságos. Olyan, ami után az embernek kedve támad otthon egy meleg takaró alá bújni a párjával, egy jó könyvvel, vagy egy szép filmmel. Nem siettünk, lassan sétálgattunk a fények alatt és megjegyeztük egymásnak melyik ház, melyik üzlet díszítése tetszett jobban.

Elsétáltunk egy kis piros ajtós ajándék bolt előtt, ami roskadásig tele volt karácsonyi díszekkel és szobrokkal és mindenféle haszontalan aprósággal. De nem bírtam tovább lépni, valahogy annyira megragadott a hangulata, pedig egyáltalán nem vagyok oda a giccsért ez most mégis tetszett.

- Beszeretnél menni? - kérdezte Max.

- Dehogy! - mosolyogtam rá, pedig szerettem volna kicsit körülnézni.

Max egyenesen a boltocska bejáratához lépett, ajtót nyitott, és a fejével intett hogy menjek.

- Áh.. Nincs szükségünk innen semmire. - néztem rá nagy szemekkel.

- Még kellenek karácsonyfadíszek. - kacsintott rám.

Ahogy a boltba léptem, kellemes melegség járt át, de ez a melegség nem kívülről ölelt át, hanem belülről fűtött és még melegebb lett, ahogy Maxre néztem, ahogy nézegeti, csodálja a kis üzlet kínálatát. Együtt választottunk díszeket, nem vettünk sok mindent, de mind különleges egyedi darab volt. Ami szép emlék lesz majd minden évben, amikor újra és újra elővesszük őket.

A kis bolt után jött a neheze, a nagy bevásárlás ünnepekre. Most már sajnáltam, hogy ez maradt utoljára mert nagyon sok mindent kellett beszereznünk, sokan voltak a boltban és engem nagyon frusztrált a nagy tömeg. Úgy tűnt Max sokkal jobban bírja mint én, mert gyakorta adott egy kis csókot a nyakamra, vagy ölelt át meglepetés szerűen, vagy csak mutatott valamit ami megtetszett neki. Erőt adott, hogy ő mosolyog, és izgatott, és így én is legyűrtem a tömegiszonyomat. És tényleg vett káváfőzőt, nem is akármilyet, és tévét is amin kialakult egy kisebb fajta vita, mert ő már tette is volna a kosárba, legnagyobbat. Komolyan, szerintem az előzőt is csak azért törte össze, hogy vehessen egy még nagyobbat!

A parázs vitánk után kiegyeztünk egyben, ami megközelítette az előzőt, bár persze hogy egy kicsit azért nagyobb lett, de már alig vártam, hogy felrakjuk és valami jó filmet nézve összebújhassak vele.

Mikor kifelé mentünk, Max még mindig fújta.

- Tévéből nincs olyan, hogy elég nagy!

- Ha ennél is nagyobb képernyőt szeretnék, akkor moziba megyek. - vágtam vissza, nevetve, miközben magam előtt toltam a kosarat. Max átkarolta a derekam és adott egy puszit a halántékomra. majd a fülembe súgta.

- Szeretlek.

Aztán mindketten megtorpantunk, mert Dave, Len és Izzy éppen velünk szembejöttek. Ijedten néztem Maxre, akinek az arca megfeszült, és olyan kifejezést öltött, amit nem tudtam hogy mit jelenthet. Komolyan féltem, hogy valami baj lesz. Ő itt van törött karral, előttünk meg azok, akik mindkettőnket csúnyán átvertek. Az én szívem is feszülten lüktetett az idegességtől, de most jobban aggódtam Max miatt, mint amennyire rájuk voltam mérges. Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon, mert képes és fél karral is nekik megy. Magamban imádkoztam, hogy egyikük se szólaljon meg, hogy Max higgadjon le, hogy legyen ma minden rendben.

Aztán úgy sétáltunk el mellettük mintha nem is ismerték volna egymást. A fiúk meglepődtek, hogy Max még csak egy pillantást sem vetett rájuk. Mintha csak idegenek lettek volna, akiket sosem látott, vagy mintha ott sem volnának. Én viszont láttam az arcukat. Izzyét is, és tetszett ahogy nézett. Fájt neki, én pedig örültem, hogy végül nem jött be, az alattomos terve.

Annyira büszke voltam Maxre hogy képes volt szó nélkül hagyni az árulásukat, pedig még utána is láttam rajta, hogy azért megviseli.

Miután mindent belegóztunk az autóba, ami a bőröndjeim miatt nem volt olyan könnyű menet, beültünk és Maxre néztem, aki csak elgondolkozva maga elé meredt.

- Ok nem számítanak, Max.

- Tudom. - felelt vissza és a szemembe nézett. Szomorú volt.

- Vannak barátaid, csak, nem ők azok. Ott van Vince , Gilli, Mira, és még Jimék is.

Megint csak bólogatott és megsimogatta a combomat. Nem forszíroztam tovább inkább indítottam és azon gondolkoztam, hogy a fenébe visszük majd fel a tévét a lakásba.

Mint kiderült egészen egyszerűen. A háziúr nyújtott egy segítő kezet, még a szatyrok felcipelésében is segített.

- Ezért majd biztosan fog kapni egy szép tányér süteményt! - mondtam Maxnek aki azonnal elkezdte feltölteni a hűtőnket.

- Ha felteszem a tévét, én is kapok?

- Te anélkül is kapsz. -mondtam majd nyomtam egy puszit a szájára amit keveselt, mert visszahúzott még egy fordulóra. Nyolc óra volt, amikor mindent elraktunk együtt levettük a régi tévét, ami egyelőre az erkélyen kapott új szálás helyet, és elkezdtük együtt felrakni az újat. Meglepően gyorsan ment. Mire megvolt egyvalamiben biztos voltam hogy ma este szex már nem lesz. Max úgy dőlt a kanapéra, mint aki egyből el akar aludni, és én is hasonló állapotban voltam.

- Ügyesek voltunk. - csúsztam mellé, és adtam az arcára egy puszit.

- Hulla vagyok. - nyögte felém fordulva.

- Én is.- de még egy kicsit közelebb csúsztam és a fejem a vállára hajtottam. Nem számított semmi, otthon voltunk együtt, melegben, biztonságban. Aztán feltápászkodtam és elindultam fürdővizet engedni. Ezúttal együtt merültünk bele, de nem időztünk benne túl sokat. Pizsibe bújtunk én most is az ő pólóját vettem fel, aztán együtt leültünk, Max betett egy már ezerszer látott filmet. Forró teával egy pokróc alá bújva néztük, együtt nevettünk, majd egy kicsit összebújtunk, csókolóztunk. Végül arra keltem hogy Max ébresztget.

- Gyere, menjünk most már aludni. - súgta közben végig puszilgatta az nyakamat. - Be vinnélek, de az sajna most nem megy.

Kábán felültem, kicsit magamhoz tértem, felfogtam, hogy valószínűleg bealudtam a filmen.

Bebotorkáltam a hálóba, Max követett aztán szorosan összebújva feküdtünk le.

Max még a fülembe súgta, mielőtt elaludtam volna:

- Annyira szeretlek!

*

Sziasztok!
Köszi, hogy követitek a történetet! Minden visszajelzés szuper jól esett! 😘😘😘