A balesetin Kora kitöltötte helyettem a regisztrációs papírt, majd leültünk egymás mellé a váróban.

Még mindig nem egészen értettem, hogy mit keres velem.

Nem akartam egyfolytában nézni, de képtelen voltam levenni róla a szemem. Az egy dolog, hogy gyönyörű volt, ez nem volt meglepő, mindig is az volt, de féltem, ha nem nézem, akkor egy pillanat alatt eltűnik.

-Fáj? - fordult felém és vetett egy hosszú és fájdalmas pillantást az egyre püffedtebb jobb kezemre.

-Nem. - feleltem, ami egy rohadt nagy hazugság volt, mert nagyon lüktetett.

Kora felém mozdult, olyan gyorsan hogy fel sem fogtam csak azt éreztem, hogy hozzáér a kézfejemhez, és a fájdalom belehasít. Összezártam a szemem és vettem egy nagy levegőt.

-Ja... Látom. - jegyezte meg, okoskodva. - Tiszta hülye vagy Max! - mondta kiakadva.

-Mert meghülyitesz! - vágtam vissza. Ha nem provokál...

-Na, persze, fogd még ezt is rám! Arról is én tehetek, hogy eltörted a kezed!

- Nincs eltörve... - sóhajtottam. Előfordult már, hogy így nézett ki, aztán pár nap és újra használtam.

-Ez. - mutatott rá-Tuti el van törve!

-Dehogy van! - ellenkeztem kitartóan.

-Fogadjunk? - nézett rám kihívóan.

-Te most tényleg a kezemre akarsz fogadást kötni?

Kora vállat vont. Ezen elmosolyodtam. Aztán furcsán éreztem magam, mintha én nem érdemelném meg még azt a mosolyt se. Merevem magam elé bámultam és újra végig játszottam ami történt, onnantól kezdve, hogy Kora megjelent az ajtómban.

Próbáltam rájönni, hogy mi is történt, mert amit mondott, az rohadtul nem illett bele a történetünkbe. Leszámítva, hogy seggfej vagyok, az speciel tökéletesen beleillett!

Kora halkan morgolódott mellettem, hogy mennyire felelőtlen, meg hülye vagyok. De nem mozdult mellőlem. Jó volt hallgatni az édes hangját, akkor is ha folyamatosan engem szapult.

A bal kezemmel átnyúltam és megfogtam a combján pihentetett kezét. Meleg volt és egy kicsit remegett, az ujjaimat az övéi közé csúsztattam, aztán bizonytalanul néztem a tekintetét keresve, hogy van-e kifogása ellene. Szükségem volt rá, hogy megérinthessem. Hogy bizonyosságot nyerjek, hogy ez nem egy álom. Kora pillantása meglepett volt de volt benne valami amit nem is reméltem. Gyengédség. Nem húzta el a kezét, hanem bíztatóan megszorította az enyémet. A szívem kezdett olvadozni, de még mindig nem stimmelt ez az egész. Nem mertem reménykedni, mint a klub előtti csóknál. Annak fájdalmas vége lett, és féltem, hogy ez sem a valóság. Az én valóságomban nincs viszonzott szerelem csak a jól kiérdemelt keserű magány.

De a kezének melege igazi volt, ahogy az is hogy mellett ült.

Csendben várakoztunk, figyeltük, hogy a nagy fehér ajtó mögé sorra hívják be az embereket. Közben hallgattuk, hogy az alacsony köpcös betegkísérő, hogyan beszélget egy hordágyon fekvő, pokrócokba burkolt picike idős nénivel.

Annyi kedves melegség áradt a szavaiból, hogy teljesen meghatott. Nem gondoltam volna, hogy még valaha elfog az ünnep hangulata, azt meg főleg nem, hogy idén Kora kezét fogva a baleseti előtt üldögélve környékez meg. De valahogy most még ez is jó volt.

-Maxton Rowe!-hallottam meg a nevem, azonnal felálltam, de akkor szembesültem vele, hogy el kell engednem Kora kezét. Most a melegség helyett újra pánikot éreztem. Kétségbeesve néztem rá, mert féltem ha én bemegyek mire vissza jövök ő már nem lesz itt.

Valamit megérthetett a gondolataimból, mert gyengéden rám mosolygott.

-Itt várlak. - mondta, majd elengedte a kezemet.

-Maxton Rowe! - szólítottak újra és nagy nehezen de rávettem magam, hogy ott hagyjam.

Egy röntgen után közölték, hogy a kézfejem két helyen el van törve.

Csodás...

Begipszelték azután meg alig vártam hogy újra Korával legyek. Ő ott ült és amikor meglátott azonnal hozzám sietett.

-Na, mit mondtak?

-Két helyen eltört. - Kora elsápadt, de nem volt annyira vészes mint amennyire megijedt, de iszonyúan jó érzés volt, hogy aggódik értem.

-Mit mondtak még? Mikor kell visszajönnünk?

-Jönnünk? - néztem rá.

-Gipszel továbbra sem tudsz vezetni. Kell majd valaki aki elhoz. - mondta úgy mintha az magától értetődne, hogy ő lesz az a valaki.

-Három hét múlva. - mondtam.

-Oké. - bólintott, azután segített felvenni a kabátom. Most láttam mennyire nagy szívás lesz ez a gipsz. A jobb kezemre gyakorlatilag béna voltam. Még szerencse, hogy azt használom szinte mindenhez.

Beültünk a kocsiba, de mielőtt Kora beindította volna elgondolkozott.

-A pián kívül van valami más is, a hűtőben? - nézett rám.

Megingatva megráztam a fejem.

-Mit ettél ma?

-Vince, hozott ebédet.

-Rendben, hazafelé beugrunk vásárolni. - közölte.

-Most? -kérdeztem nyúzottan. Semmi kedvem nem volt hozzá.

- Ha nagyon fáj a kezed megvárhatsz a kocsiban. Nem fog sokáig tartani, csak valamit akarok reggelire, meg pár tisztítószert. Feltételezem, az utóbbi időben nem nagyon takarítottál... - kiéreztem belőle a szemrehányást. És most elkezdtem aggódni, hogy ki lesz akadva amikor kiderül milyen pusztítást csináltam... Basszus kell vennem tányérokat is meg poharakat...

-Egy nagy áruházba menjünk.

-Minek? - vonta fel a szemöldökét.

-Kell még pár dolog. - sóhajtottam.

Kora jóval több cuccot dobált a kocsiba, mint amennyi egy reggelihez kellhet, de egyáltalán nem bántam, igazából baromira nem érdekelt, felőlem az egész boltot is bepakolhatta volna, csak az érdekelt, hogy itt van velem.

A háztartási részleg felé húztam a kocsit és az étkészleteket méregettem.

Kora elhűlve nézett rám.

-Max! - hallottam, hogy máris kiakadt rám.

- Jajj... Légyszi, ne! Inkább segíts. Tedd be ezt! - böktem az egyik dobozra.

-Ez csúnya! - mondta majd betett a kocsiba egy teljesen másikat. Nem szóltam érte. A poharaknál ugyanez volt az eljárás. Választott két nagyobb készletet, aztán boros poharat.

Csípőre tett kézzel fordult felém.

-Mit tettél még tönkre Maxton Rowe?! - nagyon csípősen mondta, de muszáj volt mosolyra húzni a számat, annyira aranyosan adta elő a felháborodottat. Miután közöltem, hogy szinte mindent, kiderült, hogy tényleg fel van háborodva és kaptam egy alapos kioktatást a dolgok értékéről, meg egy fejmosást amiért szerinte magától értetődőnek veszem, hogy mindenem megvan.

De valójában egész idő alatt semmi nem érdekelt, mert csak egy valamire volt szükségem, amit nem kaphattam meg.

-Egy kicsit okosabban is kezelhetnéd a pénzed! Szerinted meddig fog kitartani ha így szórod?! Ott vannak a munkások is, még őket is ki kell fizetni! És különben is, a tévével mi történt? Meg hova lettek a könyvek? - csak úgy záporoztak belőle a szidalmak, miután válaszoltam.

Aztán amikor bepakoltuk, meg kifizettük szerintem tényleg a fél boltot elindultunk haza.

Kora akarta hozni a csomagokat, de a fenébe is, nehogy már ő cipekedjen! A bal vállamra vettem a nehéz szatyrot, meg még kettőt a kezembe még így is jutott neki egy és a kezemből is az egyiket erőszakkal elvette.

-Tartogasd az energiádat a pakokásra!-jegyezte meg szúrósan.

-Kilenc óra van! - akadtam ki most én.

-Nem érdekel! Nem akarok ilyen disznó ólra ébredni! Nagyon gáz, a lakás Max!

Nem is volt annyira.... Ahhoz képest ahogy kinézett...

Aztán kurvára leesett hogy mit mondott.

-Itt maradsz? - kérdeztem zakatoló szívvel.

-Itt. - felelte tömören és olyan távolságtartóan, hogy nem tudtam, hogy milyen minőségben. De nem akartam faggatni, mert nagyon féltem, hogy meggondolja magát.

Elpakoltunk a szekrényekbe, meg a hűtőbe, az edényeket Kora egyből a mosogatógépbe rakta.

Aztán végig nézett a lakáson és majdnem elsírta magát. A gyomrom idegesen összerándult és most nagyon szégyelltem magam.

Kurva életbe! Mit szólt volna ha lát pár napja... Vagy berúgva. Elkezdtem összekapkodni a földön szanaszét heverő gönceimet és a mosógépbe vittem. Elég szívás volt félkarral mert kétszer annyit fordulhattam. Kora mindent letörölt, és közben fennhangon megjegyezte, hogy pontosan olyan, mint a Catben.

Az ablakot nem engedte becsukni akkor sem amikor már fáztam. Közölte, hogy öltözzek fel.

Míg velem pórszívóztatott, mert ugye azt félkézzel is lehet, ő a fürdőszobát takarította ki, és utána nagyon csúnyán nézett. Majd lehúzta az ágyneműt az ágyról tisztát húzott fel.

Már nagyon fáradtnak tűnt amikor a felmosáshoz készülődött.

Elvettem tőle a felmosót.

-Ezt majd én megcsinálom.

-Nem bízom rád, Bocs. Inkább kezdj valamit az ábrázatoddal, fura ez a szőrmók stílus. Basszus bal kézzel borotválkozni se tudsz...

-Van villanyborotvám. - most belegondoltam, hogy vajon mennyire lehetek neki visszataszító látvány. Meg úgy összeségében mennyire undorodhat tőlem. Egyszer sem közeledett felém, nem ölelt meg, nem akart megcsókolni. Velem volt, azt mondta marad, de lehet csak kicsit rendbe akart szedni, mint egy barát. Mint mondjuk Vince.

Amit még az ajtóban mondott, sehogy sem tudtam komolyan venni... Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy szeret, azután, hogy megcsaltam. Az egész inkább arra utalt, hogy valaki szólt neki, talán Gillian, és megsajnált.

Meg kellett állapítanom, hogy balkézzel még a villanyborotvával való borotválkozás is rendkívül mókás. Nem volt az, iszonyat bénának éreztem magam, folyton kiejtettem a kezemből és lassan ment, nehézkesen, mire végeztem teljesen leizzadtam. Akkor nekiálltam vetkőzni ami szintén nagyon felbaszott. A nadrág gombomat vagy ötpercbe tellett kigombolni. Aztán ott álltam pucéran, a zuhany előtt, és azon gondolkoztam, hogy most hogy a picsába fogok lezuhanyozni. Ugyanis a doki vagy nyolcszor elmondta, hogy a gipszet, víz ne érje.

Káromkodni kezdtem és már most inkább elviseltem volna, hogy rosszul forrjon össze a kezem, csak ezt a szart levehessem.

Kora kopogás nélkül nyitott be.

-Mi a baj? - kérdezte aggódva, de azért észrevettem, hogy végig futtatta rajtam a tekintetét.

-Fürödni akartam. - morogtam mérgesen.

-És? - kérdezett vissza. Biztos elfelejtette hogy gipsszel az nehezen menne.

Nyomatékosan felmutattam a gipszelt koloncot.

Erre ő elmosolyodott.

-Hát, te nagyon hülye vagy! - közölte, továbbra is mosolyogva, majd megnyitotta a kád csapját. A fürdőszoba szekrényből elővette a köntöst majd a hátamra terítette. Olyan otthonosan mozgott, hogy szívfájdító volt nézni. Mielőtt ellépett volna előlem, megsimította az arcomat és gyengéden megpaskolta.

-Sokkal jobb, szépfiú! Sokkal jobb. - mosolygott rám. Olyan gyorsan lépett hátra majd hagyott magamra, hogy időm sem volt gondolkodni, hogy megérintsem, vagy, hogy közeledjek felé. Amikor elégnek ítéltem meg a vizet, beleültem a kádba. Kora hamarosan újra benyitott, és gyakorlatiasan egy kukászsákot húzott a karomra.

-Csak ha elbénáznád... - kacsintott rám, azután leült a kád mellé és a szélére fektette a kezét, arra pedig a fejét támasztotta. Mosolygott, de a szemei nagyon fáradtan csillogtak.

-Szép vagy... - csúszott ki a számon. Nem ezt, hanem azt akartam mondani hogy csinos, és meg akartam megkérdezni, hol volt mielőtt hozzám jött. De olyan szép volt, így fáradtan kicsit kipirult arccal ahogy a barna haja hullámosan omlott a vállára a kezeire.

Nem válaszolt, csak egy kis fürdőhabot kent az orromra.

-Szeretnéd, hogy megmossam a hajadat? - kérdezte.

- Megtennéd?

-Persze! - mosolygott tovább és a kádszélére ült a hátam mögé. Zuhanyrózsával kellemes meleg vizet engedett a fejemre, azután olyan finoman masszírozta a hajamba a sampont, hogy majdnem kifolyt a nyálam. Végül leöblítette.

-Randin voltál?-kérdeztem kicsit felé fordulva.

-Randin? - kérdezett vissza megütközve. - Dehogy!

-Csak mert csinos vagy... - mutattam a ruhájára. - Abból gondoltam, hogy esetleg.... Talán azzal a sráccal a klubból....-hebegtem össze-vissza. Nagyon béna voltam.

-Nem, dehogy is! Miráéknál voltam vacsorázni. Azt a srácot azóta nem láttam. - mondta. - Igazából eszembe se jutott. - Lemosta a hátam, azután törölközőt hozott. És tartotta, hogy szálljak ki.

Feltápászkodtam és teljesen összevizezve kiléptem a fürdő szőnyegre.

-Éhes vagy? Mert egy szendvicset még hajlandó vagyok csinálni, de főzni már nem fogok. - mondta, közben szárazra törölte a hátam, majd a mellkasom.

-Nem. - feleltem neki, és kicsit zavarban voltam ettől a figyelmes gondoskodástól. Kora keze megállt a mozgásban, aztán az arcomon állapodott meg a tekintete.

- Te, mindig éhes vagy. - közölte, mint köztudott tényt.

Jó, tényleg éhes voltam, de már nem akartam többet ugráltatni. Igazából nem is tudom mikor voltam éhes legutoljára. Eddig minden nap ilyenkor kezdtem a sörözést és nem foglalkoztam vele éhes vagyok-e vagy nem. Időnként rendeltem valamit, de legtöbbször az volt amit Vince hozott. Kora belebújtatta a gipszelt kezemet egy tiszta pólóba. Nem is vettem észre, hogy ide készítette. A boxert magamnak húztam fel, aztán a konyhába mentünk, már becsukogatta az ablakokat és a fűtésre is tehetett mert kezdett melegedni a lakás. Megdöbbentő volt a különbség. Rend volt, a levegőnek virág illata, tisztaság mindenhol.

Kora gyorsan csinált nekem enni, azután elém tette a tányért meg egy pohár vizet is.

-Ezt meg tudod enni bal kézzel is, ugye? - tudakolta.

-Megoldom. Köszönöm!

-Jó akkor én is elmegyek letusolok míg eszel.

-Rendben.

Míg elvonult megettem a vacsorát, és közben azon gondolkoztam, hogy mi következik ezután. Velem alszik? Vagy a vendégszobában? Hozzáérhetek? Vajon még mindig taszítom? Arra nem is mertem gondolni, hogy együtt legyek vele, annyira a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak tűnt.

Mégis izgultam és vártam hogy mi lesz a következő lépés, hogy vajon mit mond nekem. Megnyugtatott ha beszélt hozzám.

Miután végeztem elpakoltam, közben ő is végzett.

-Remélem nem bánod, nem hoztam magammal semmilyen ruhát... - mondta és hozzám tipegett az egyik bővebb pólómba, ami neki hálóingnek tűnt.

-Jól áll! - mosolyodtam el.

-Tudom. - mosolygott vissza. Ivott egy pohár vizet azután minden mellébeszélés nélkül bebújt és lefeküdt a hálóban lévő ágyra. Mellé feküdtem és feléfordulva néztem őt. Kora pedig vissza rám.

-Jó éjt Max! - kicsit közelebb furakodott és adott egy puszi szerű csókot a számra. A szívem felpörgött és más testrészeim is elemükbe jöttek! Nagyokat sóhajtottam és igyekeztem lehiggadni és megemberelni magam. Kora pillanatokon belül elaludt, nem csoda, sokat dolgozott miattam. A szája egy kicsit elnyílt, nekem pedig bele kellett harapnom a sajátomba, hogy ne csapjak le rá egyből. Olyan kívánatos volt, nedves és puha...

Hátra dőltem, azután hamarosan engem is elnyomhatott az álom. Nagyon kellemetlen érzés volt bennem, hogy egyedül vagyok hogy itt hagyott Kora. Az az érzés mint amikor a balesetin bementem, ő pedig a váróban maradt és szinte biztos voltam, ha végzek, Kora már nem lesz ott. Most senki nem mondta, hogy itt várlak, és ettől remegő feszültség éledezett a gyomromban.

Aztán szépen lassan rájöttem, hogy amit érzek az azzal jár, hogy valaki ébresztget, és nem éppen finoman.

-Nem hiszem el Max, hogy a kávéfőzőt is kinyírtad! - siránkozott dühösen és közben az ép karomat ráncigálta. - Hogy fogok így most kávét inni? Hm? Hogy?

Félálomban próbáltam felülni, aztán szembesültem a gipsszel, amiről időközben meg is felejtkeztem, így a felülésem is érdekesen sikerült, aztán örömmel láttam hogy Kora még mindig ott van, az én pólómban. Nem tudtam tovább azzal foglalkozni hogy orvul felébresztett. Mosolyogva dőltem hátra, félig ülve a párnákra, őt pedig a csuklójánál fogva rántottam magamra. Menet közben jöttem rá, hogy lehet hogy nem kellett volna, de annyira berögzült mozdulat volt, hogy nem is gondolkoztam, csak csináltam.Most pedig a mellkasomon támaszkodva nézett velem farkas szemet, még mindig duzzogva.

-Jó reggelt! - próbálkoztam.

-Nincs kávé. - puffogta.

-Valahol van instant. - vontam vállat.

-Az nem kávé! - morgolódott, én pedig élveztem. Ugyan nem csókolt meg, még mindig semmi puszi, semmi szexi dörgölőzés, de nem is húzódott el, nem jött zavarba, teljesen természetesen viselkedett, és ez nagyon tetszett! Aztán kipattant mellőlem felvette a tegnapi ruháit, nem vonult félre ott előttem vetkőzött bugyira aztán vett fel sorban minden egyes ruhadarabot. Hülye lettem volna elfordulni, végig figyeltem, és legeltettem a szememet a gyönyörű testén a kívánatos domborulatain. Megint izgalomba jöttem, de ő nem foglalkozott velem, a konyhába ment.

Megmosakodtam, felöltöztem, és én is követtem. Közben megállapítottam hogy egészen emberien nézek ki.

Leültem Korával szemben a pulthoz, ő már tojást sütött, én az instant kávét kevergettem, amit úgy tett le elém, hogy:

-Tessék a löttyöd.

Nyílt a bejárati ajtó, ami felé most mindketten odakaptuk a fejünket, még én is meglepődtem, pedig Vince minden nap jött.

Lenyúlta az egyik kulcsom, hogy ne tudjam kizárni, ha hülyeségre készülök. Nem készültem, csak magam alatt voltam egy kicsit. Ha arra készültem volna, már elsőnap a kenyérpiritóval zuhanyzok.

Vince egy papírzacskóval a kezében pislogott először körbe aztán összevont szemöldökkel méregetett engem, mintha nem jól látna, majd Korán állapodott meg a pillantása és akkor halványan elmosolyodott.

Kora visszamosolygott rá, ami kicseszettül természetellenes volt, mert legjobb tudomásom szerint Vince-t, nem igazán komálta.

-Feladat teljesítve. - mondta Vince-nek az én gyomrom meg szomorúan szorult össze és felváltva néztem rájuk.

-Te mondtad neki, hogy jöjjön ide? - kérdeztem számon kérve a barátomat. Vince lerakta a csomagot, az asztalra, majd a kezemet fixírozta.

-Mi történt veled? -kerülte meg a kérdésemet.

-Te mondtad neki, hogy jöjjön ide?! - kérdeztem ingerültem. És most kezdett elsötétedni újra minden.

-Igen. - válaszolt egyenesen. - És láthatóan jó munkát végzett. Végre embernek tűnsz.

... Láthatóan jó munkát végzett... - ismételtem magamban a szavait, és egyre jobban lehangolódtam.

-Csak azért vagy itt, mert Vince kérte, hogy gyere? - fordultam most feldúlva Korához.

Ő lekapcsolta a tűzhelyet, majd hozzám lépett, de volt köztünk jócskán távolság.

-Nem jöttem, volna csak azért, mert valaki megkért, ha nem akarok. - mondta a szemembe. - Egyébként nem azért.

-Akkor miért?-kérdeztem kétségbeesve, azon a vékony kötélen egyensúlyozva aminek egyik oldalán volt a magatehetetlen dühöm, a másikon pedig Kora és a boldogság.

- Azért jöttem mert szeretlek.

-Nem szerethetsz, - nyögtem. - Megcsaltalak. - szívbe maró volt ezt kimondani, de muszáj volt.

Kora átlépte a köztünk lévő távolságot, a lábam közé lélett, és gyengéden két kezébe fogta az arcomat.

-Nem csaltál meg! - mosolygott. - Nem feküdtetek le.

Ezt nem értettem.

-Ezt meg honnan veszed?

- Gillian mondta. Azt is, hogy Izzy bepróbálkozott nálad te meg mondjuk úgy, hogy lekurváztad. - a végét már elég vidáman mondta.

-De Dave... És a többiek azt mondták... - aztán végre felnyílt a szemem, hogy őket egyáltalán nem érdekeltem. Teljesen hidegen hagyta mindegyikőjüket hogy mennyire kiborított a szakítás. Őket csak az zavarta, hogy Korával akarok lenni, és nem a bulijaikat finanszírozni.

-Basszus Kora, miért nem mondtad eddig? - kérdeztem.

Simán hagyta, hogy emésszem magam, hozzá se mertem érni, még gondolatban sem!

Kicsit megrántotta a vállát.

-Szétverted a lakást, gondoltam szenvedj egy kicsit. - felelte lazán, szája szegletében bujkáló mosollyal.

Ezt nem hiszem el.... - nevettem fel, mert ezen már csak az lehetett.

-Basszus... Kinyírtad a kávéfőzőt! - folytatta dühösen. - Úgyhogy reggeli után leszel szíves és veszel nekem egyet karácsonyra.

-Igen? - kérdeztem lassan és a ruhájánál fogva még közelebb húztam. Most már képtelen voltam tovább türtőztetni magam. Lecsaptam a kívánatos ajkaira. Teljesen magamhoz akartam húzni csak az a rohadt gipsz volt útban. Erre Kora elnevette magát én meg bosszankodtam a bénázásomon.

De megsajnált, és úgy helyezkedett hogy a puha cicijeit a mellkasomon éreztem, és a törött kezem sem volt útban. Aztán ő csókolt meg először finoman majd olyan tűzzel amitől úgy megkívántam amennyire nem akartam Vince előtt.

Meg is jegyezte, hogy ne is zavartassuk magunkat. Míg mi végre szabadon élvezhettük egymást, ő bepakolt a hűtőbe majd leült az asztalhoz. Már a fenekére markolva húztam magamhoz Korát, mire elhúzódott, és rám nevetett.

-Hát ezt talán nem most kéne.

-Köszönöm! - hallottam Vince hangját.

Pedig én szívesen merültem volna bele jobban is...

De az egyetlen barátom megérdemelte, hogy még egy kicsit lehiggadjak.

-Csatlakozol hozzánk? - kérdezte mosolygósan Vince felé fordulva.

-Ha a reggelire célzol, akkor igen köszönöm, az édeshármast viszont, ebben a felállásban passzolnám.

Ezen elnevettem magam, Kora viszont kicsit zavarba jött, de hamar túl lendült rajta.

-Meg kínálnálak kávéval is, de valaki.... - közben szúrósan rám nézett.

-Jól van! Jól van! Veszek neked kávéfőzőt, meg tévét is, csak többször már ne hánytorgasd fel! - nevettem.

-Az jó lesz, különben min nézzük a karácsonyi filmeket?

-Itt maradsz ünnepekre? - kérdeztem meglepve.

-Még beszélnem kell a szüleimmel,-sóhajtott nehézkesen. - De igen, maradok. Mihez kezdenél nélkülem? - kérdezte csipkelődve.

Istenem... ez annyira bejött! Ahogy nevetett és piszkálódott. Annyira hiányzott!

-De figyelmeztetlek, - mondta rám szegezve a mutatóujját, - hogy ha maradok rendes karácsonyunk lesz, fával, sütivel meg minden!

Nem tudom mit értett meg minden alatt, de jó, jöhet minden!

-Minden úgy lesz, ahogy akarod! - egyeztem bele.

- Még hogy nem tudsz rá hatni! - hörrent fel nevetve Vince. Mikor Kora is elnevette magát, jöttem rá, hogy ez neki szólt nem nekem.

De igaz volt, hatott rám, ő volt nekem minden!