- Akkor ha jól értem, de javíts ki ha tévednék, a szexi démon volt az első pasid. Nem, bocs! Az első szerelmed, aztán dobott, megdugta a következő barátodnak a húgát, és most megint együtt vagytok? – nevetett az arcomba Mira. – Hát, te totál hülye vagy!

Felsorakoztathattam volna az ellenérveimet, ha egynél több lett volna belőle, de erre csak egy normális válasz volt.

-Tudom.

-És ez jó neked?

- Remélem... – mondtam bizonytalanul.

Szerettem volna azt hinni, hogy most minden más lesz, hogy most nem fogom úgy találni magam a végén, hogy teljesen üres vagyok. Változott Max is, és talán ez a változás a javára történt. De még nem lehettem biztos benne. Régen is minden jó volt vele, összhang volt köztünk, úgy, ahogy most, na jó, talán most egy kicsit jobban. De ez akkor sem volt garancia, és most is féltem tőle, hogy megint olyat csinálok, ami tönkretesz mindent.

-A hangokból, amit produkáltál biztos jó volt! – vigyorgott rám Mira, tovább képzelve az előző gondolatot.

-Jézusom, annyira áthallatszott? Inkább ne is válaszolj! – legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Azért durva, hogy Roweval szexeltél. Hallottam, hogy ász, de azt hittem ez csak a rosszfiús hírnevének a velejárója. A pletykák sokszor túloznak.

Erre nem akartam válaszolni, meg el is foglalt, hogy Mira szavain bosszankodjak. Még most se ment sokkal könnyebben, ha Max nő ügyeit kellett kezelni.  Azt könnyebben elviseltem, ha balhés, mintha nőcsábász. Utáltam, de már most el kezdtem őrlődni, hogy vajon elég vagyok-e neki. Borsózott a hátam, ha arra gondoltam, hogy Max mennyi csajjal volt utánam, hülyeség ezen túráztatni magam, de ez az ellenérzés annyira zsigerből jött, hogy nehéz volt megállni, vagy túl lépni rajta.

-Nem igazán tudom, mit pletykálnak róla. – vallottam be.

És talán a tudatlanság a kifizetődőbb ebben az esetben számomra. De Mira nem az a fajta lány, volt, aki a hallgatásával bizonytalanságba tartott volna.

-Hát csak, hogy a fiúkád, hogy úgy mondjam egy igazi lepedő akrobata. Ja meg hogy szereti cserélgetni a partnereit. De ez meg inkább tény, mint pletyka.

Csodás, akkor minden a régi...

-A szexi szőke mit szólt? Akivel Rowe a parkolóban verekedett. Ő az exed ugye?

-Igen. – feleltem és rosszul esett felidézni azt a napot, amikor Adammel voltam. Azok után, hogy mindig olyan bensőséges kapcsolat volt köztünk, akkor meg minden olyan kihűlt, száraz volt vele. – Próbált lebeszélni. - mondtam egyszerűen.

- Van olyan ember, aki csak a saját kárán tanul. – jegyezte meg összegzés képpen.

 A gyomromban már ficánkolt a düh, és nem akartam, hogy mások mondják meg nekem, hogy mit gondoljak, vagy, hogy mit érezzek.

- Ez az én dolgom! Nem kell mindenkinek megmentenie! – fortyantam fel.

Mira felvont szemöldökkel nézett rám, de egyáltalán nem vette zokon.

-Tudod, a barátoknak ilyenkor nem az a dolga hogy, megsimogassák a hátad és azt mondják, hogy ügyes vagy. Rowenak rossz híre van, és pletyka ide vagy oda te is tudod, hogy ez nem alaptalan. Lehet hogy jó az ágyban de, ha túlságosan beleesel, akkor azzal csak magadnak ártasz. Nekem amúgy mindegy, csak szóltam.  

Meghökkentett Mira őszintesége, és az is, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen közeli barátokká váltunk. Igaza volt és hálás voltam érte hogy a szemembe mondta.

-Tudom, hogy minden ellene szól, de Max, nem rossz ember.

-Azért legyél vele óvatos, kislány! – mondta kedvesen.

Az őszintesége bennem is megindított valamit és úgy éreztem nekem is őszintének kell lennem.

- Nem tudok vele óvatos lenni. Ha együtt vagyunk, ész nélkül mindenemet neki akarom adni. Szerelmes vagyok Maxbe. Mindig is az voltam. Még Adam mellett is őt szerettem. – bűntudatom volt a szavaim után. – Nagyon sok fájdalmat okozott, de most megint minden olyan könnyű vele. Annyira jó! – próbáltam elmondani, ami bennem kavargott, de ahogy magpróbáltam szavakba önteni a végénmindig az jött ki, hogy hülye vagyok.

Mira nem ítélt el a pillantásaiból valami szomorú részvét látszott, valami, amiből éreztem, hogy sajnál azért, ami történni fog. De ő nem ismeri úgy Maxet, ahogy én ismerem. Ő nem tudja milyen, ha csak ketten vagyunk, ő nem tudja, hogy akkor Max is az enyém.

Nap közben nem keresett fel, csak néhány üzenetet váltottunk. Meghagyta nekem a teret, amit nagyon is értékeltem. Könnyebb volt így, mintha minden szünetben ott lett volna. Csak az órák végén állt ott az épület előtt, türelmetlenül játszva az ujján a kocsikulccsal.

-Akkor gondolom, ma se lógunk együtt... – jegyezte meg Mira.

-Ma még Maxnél leszek. – mondtam.

Jó lett volna, ha ezt boldogan mondhatom, nem pedig lelkiismeret furdalással.

-Holnap, viszont a tiéd vagyok!

- Eljössz velem vásárolni? - kapta fel a fejét.

-Jó, legyen. – mentem bele. -Akkor holnap! Szia! – intettem neki, aztán Maxhez rohantam.

 Ő zsebre dugta a kulcsot és elmosolyodott.

-Haza vigyelek először? Vagy egyből hozzám?

-Először haza. Kell pár cucc, meg tanszer.

-Oké? A barátnődet elvigyük? – kérdezte az állával a távolodó Mira felé bökve.

- Tényleg? – lepődtem meg a felajánlásán.

Max vállat vont. –Egy helyre megyünk.

- Várj meg kérdezem. –Mondta és gyorsan a barátnő, után szaladtam.

- Eljössz velünk kocsival? Először hozzám megyünk a holmimért.

- Ja, dehogy, nem akarok zavarni.

- Max kérdezte, hogy elvigyünk-e. Nem zavarsz!

Mira vállat vont és követett Maxhez.

- Ő Mira, ő meg Max. – mutattam be őket egymásnak. Egy gyors ’szia’ és ’helló’ kíséretében kezet fogtak aztán, elindultunk a kocsihoz.

- És, mi a program fiatalok? –kérdezte Mira fesztelenül. Örültem, hogy nincs zavarban Max mellett.

-  Nincs nagyon… - válaszolta Max.

- Semmi romantikus randi? – csipkelődött. Ezt már kevésbé értékeltem. – Tényleg milyen volt az első randitok?

Nekem egyből a korcsolyázás ugrott be, aztán az a pár nyomasztó és félelmetes perc, amit a Black Catben töltöttem.

- A legelső? – kérdezett vissza Max, kissé hátra fordulva.

Mira bólintott.

- A legelső egy házibuliban vollt. – felelte, én meg összevont szemöldökkel néztem rá.

- Az első randin korizni vittél, meg abba a klassz teaházba. – ellenkeztem.

- Akkor jöttünk össze, de még előtte elhívtalak a házibuliba.  

Erre elnevettem magam.

- Én azt nem nevezném randinak, ráadásul csak utának kiáltottál, hogy menjek el.

- Bocs, de esélyem se volt normálisan elhívni. Nem tudom emlékszel-e de akkoriban eléggé ellenszenveztél velem.

- Utált téged? – kérdezte Mira hátulról.

- Az első beszélgetésünkkor leseggfejezett, és utána igyekezett is, így kezelni.

- És neked mégis bejött?

Most döbbentem rá hogy a mi történetünk mennyire régre nyúlik vissza. Elmeséltem röviden a hamptoni találkozásunkat is, meg az egész sztorit, a tüdőgyulladással, meg hogy Max vitt haza, aztán az ajándékot is, amit hozott, végül a korit. Mire a végére értem Max leparkolt a házunk előtti parkolóban.  Lágyan mosolygott rám, azt hiszem jól estek neki ezek az emlékek. Amikor még klasszak voltunk együtt. Mira meg azt hiszem elcsodálkozott, milyen szövevényes a mögöttünk álló időszak. Pedig még a feléről sem tudott.

Együtt szálltunk ki a kocsiból és indultunk a lakáshoz.

- Te tényleg ezzel a seggfejjel lógsz? – körül néztem és egy sötét rövidre nyírt hajú, nagyon csinos lány szólt hozzánk. Tulajdonképpen Mirához.

Max elvigyorodott ahogy meglátta.

– Helló Gilli!

- Helló Seggfej!

Értetlenül méregettem őket.

- Ja, Kora vele jár.- közölte Mira. – Ő a nővérem, Gillian.

-Jár? – kérdezett vissza, a még mindig vigyorgó Maxet fürkészve. Aztán felém fordult. – Részvétem.

Megszólalni nem tudtam, csak nagyon furcsáltam a helyzetet, de úgy tűnt Mira nővére jól ismerte Maxet. És hogy a megszólítás ellenére jóban lehettek, mert akit Max nem kedvelt azt egészen másképp kezelte.

De Gillian nem állt le trécselni velünk, hanem intett és ment a dolgára.

A lakásban összepakoltam a ruháimat és megjegyeztem, hogy holnap mosnom kell, mert fogyóban a fehérneműm. Addig Max, a polcokat nézegette, ahova a könyveimet raktam.

-Honnan ismered Mira nővérét? – kérdeztem tőle, amikor a válltáskámat a bár székre dobtam majd engedtem két pohár vizet.

-Egy társaságba járunk. – mondta közönyösen. De engem nyugtalanított, az a vigyor amivel Gilliant méregette.

-Lefeküdtetek? – kérdeztem rá egyenesen. Jogom volt tudni, és nem akartam homályban lenni, ha esetleg Max abba a társaságba vinne.

Szinte döbbenten nézett rám.

-Dehogy is! – válaszolt vissza felháborodva.

- Jó, csak szerettem volna tudni. Úgy tűnt, hogy közeli kapcsolatban álltok.

-Kedvelem. Ennyi. – közölte, és ez a két szó úgy mart, mintha savat nyeltem volna.De ő már tovább is lépett. Nem fűzött hozzá, semmilyen magyarázatot, és a kedvelem nem az a szó amit az ember a barátjától szívesen hall, ha az egy másik nőre mondja.

De lenyeltem a féltékenységet és igyekeztem túl lépni rajta. Nem akartam elrontani a napot azzal, hogy olyasmin rágódok aminek semmi jelentősége.

Nekem is vannak olyan csoport társaim akiket kedvelek, nincs ezzel semmi baj.

-Mehetünk? Vagy kell még valami?

-Azt hiszem minden megvan.

Max először nem hazavitt hanem ettünk egy hamburgert, meg ittunk egy kávét. Ekkorra már a jóllakotság érzése teljesen ellazította a feszült idegszálaimat. És nem vágytam másra csak egész délután heverészni.

Mikor az ő lakásába értünk Max lebonyolított egy hívást, nem mondta ki hívta, csak közölte, hogy nem ér rá. Nem hallgatóztam, de ő meg nem vonult félre, így végül is azért hallottam amit mondott. Az arcvonásainak a játékából arra következtettem, hogy egy barátjával beszél.

-Ha dolgod lenne, elnapolhatjuk... – mondtam óvatosan.

-Nincs semmi dolgom. – nyugtatott meg mosolyogva, azután felültetett a pultra és úgy csókolt meg, hogy majdnem lefolytam.

-Ez a fizettségem volt, mert egész nap jó kisfiú voltam. – közölte pajkos mosollyal, én meg még mindig nem tértem magamhoz.

-Érdekelnek a Cicus tervei?- váltott témát hirtelen.   

-Cicus? – kérdeztem vissza. – Mármint a Black Cat-é?

-Ühüm... – mosolygott sejtelmesen Max.

- Persze! – feleltem és tényleg nagyon kíváncsi voltam rá mit akar kihozni abból a koszfészekből, csak hogy a legszebb szavakkal illessem.

Max előhozta a laptopját és az ablak melletti kisasztalra rakta. Míg betöltött a gép az ölébe húzott, és újra megcsókolt. A rendszer már régen felállt, mire mi abbahagytuk egymás érzéki kóstolgatását. Még mindig hihetetlen volt, hogy újra itt vagyok, vele. A lakásában, az ölében, és a veszekedés helyett egészen más dolgokat csinálunk.  

Max megnyitotta azt a mappát, amiben a látványtervek voltak, én meg majdnem leestem az öléből, ahogy megláttam.

- De ez sokkal nagyobb mint az a kocsma.

- Sok hely van ott, csak nem jól vannak felosztva a terek. A hely nagy része hátul van, most éppen, mondjuk, hogy raktár.

- De ez rengeteg, pénz lehet… - mondtam miközben azt a lenyűgöző helyet csodáltam, amit Max megálmodott. A fényes tölgy pultot, a sötét türkiz falakat, a fiatalos berendezést, a világítást, ami mindent csak még exkluzívabbá tett.

- Van pénzem. – felelte hányaveti módon.

- Jó…- feleltem, kicsit bizonytalanul. – De ez akkor is egy hatalmas beruházás, arról nem is beszélve, hogy lesz erre időd, az egyetem mellett, és ha nem jön be, nagyot bukhatsz vele!

- Mióta vagy ilyen vészmadár?- kérdezte csalódottan.

- Nem akartalak lelombozni, csak aggódok. Értesz a vendéglátáshoz egyáltalán? Vagy az üzletvezetéshez?

- Mindenbe bele lehet tanulni, és addig ott van Vince. Ő mindent tud, és segít nekem.

- Az a Vince aki a szemem láttára törte ripityára annak a részegnek az orrát? Komolyan rá akarod bízni az üzletedet? Nekem nem tűnik… túl megbízhatónak.

- Nem ismered őt. - mondta határozottan. Nem volt bántó, a hangsúly, de éreztem belőle, hogy nem tetszik neki, amit mondtam.

- Sajnálom. Tényleg nem ismerem. Csak… nekem, egy kicsit félelmetes volt.

- Vince az egyike azon keveseknek, akiben feltétel nélkül megbízom. Nyugodt szívvel bízom rá akár az egész vagyonomat is.  – nem kérdeztem meg de érdekelt volna, hogy én azok között a kevesek között vagyok-e. Volt egy olyan érzésem, hogy azok után, hogy engedély nélkül olvastam az írásaiba, ha benne is voltam már rég kiestem.

- Értem. Szóval akkor ez a terv, nyitsz egy bárt.

- Kezdetnek igen. Aztán meglátjuk. Nem félek tőle, hogy nem menne, az egyetem közelében ellepik az ilyen helyeket.

- Igen, tényleg elég jó helyen van. Én biztosan sokat járnék egy ilyen helyre!

Max rám mosolygott, és megsimogatta a lábam.

- És neked mi a terv?

Nehézkesen felsóhajtottam.

- Erre térjünk vissza, ha már lesz olyanom.

- Na neeee…. Komolyan? – vigyorgott rám. – Ez nem rád vall…

- Nem tudom… Lehet, hogy nem. Vannak elképzeléseim, hogy mi az, amivel szívesen foglalkoznék, hogy milyen szakok érdekelnek, mit tanulnék szívesen, de nem olyanok, hogy 21 évesen nyissak egy bárt. – nevettem zavartan.

- És mi az?

- Nem is tudom… Mondjuk illusztrálás, vagy a filmvilág is vonz egy kicsit, ilyesmi.

- Ilyen névvel el is hiszem! – nevetett.

- Ha-ha! – durcáskodtam. – Miért gáz, hogy még nem tudok egy életre szóló tervet felmutatni?

- Nekem nem. Sokan jönnek úgy ide, hogy már az óvodában megterveztették velük a jövőjüket. Na, az a gáz szerintem. A bár nekem is csak egy lehetőség, amiben kipróbálhatom magam.  De ezer millió más dologgal is foglalkozhatok, majd meglátjuk.

- Ja hát igen, egy gazdag örökösnek csupa lehetőség az élet! – csipkelődtem, nevetve.

- Te nagyon gonosz vagy ma!- mondta, közben előre hajolt és gyengéden megszívta a nyakam.

A játékot kopogtatás zaja törte meg.

- Mi a franc?- ráncolta a homlokát Max. Kiszálltam az öléből, ő meg az ajtóhoz ment.

 A konyhában maradtam, de hallottam, hogy mit beszél.

- Ti meg hogy a fenébe kerültök ide? Mondtam, hogy nem érek rá. – a hangja kimért volt az ajtó túl feléről viszont női és férfi vihogás szűrődött be.

- Ezért jöttünk ide.

- Aha, hát akkor menjetek el.

- Nem teng benned túl a vendég szerettet. Na, engedj már be! Piát is hoztunk meg egy kis füvet!

- Nem vagyok egyedül. - mondta Max nagyon szilaj kitartással, de ez volt az a mondtat, ami után félre taszították és engedély nélkül besétáltak.

Én meg csak csendben figyeltem, ahogy két korunkbeli srác, meg egy lány a nappaliba vonultak.

- Helló!- köszöntem bizonytalanul. Akkor figyeltek fel rám. A két srác vadul vigyorgott a lány viszont elég szúrós szemeket meresztgetett rám.

Max nagyot sóhajtva vágta be az ajtót, és bocsánatkérően nézett rám.

- Ő Izzy, Ők pedig Dave és Len. – mutatta be a váratlan társaságot.

- Ő pedig Kora, a csajom.

- A csajod haver? – kérdezett vissza Dave. - Úgy érted a lány akivel… - majd cinkosan rákacsintott.

- Nem. – mondta kicsit dühösen. – Úgy értem, hogy járunk.

-  Aha, ja-ja vágom! – mondta úgy, mint aki még mindig ragaszkodik az előbbi elképzeléséhez. Ami egyébként elég sértő volt.

Szó nélkül befoglalták a kanapét, és a táskáikból kipakolták egy szerényebb italbolt teljes kínálatát.

- Gyere, nyuszi, nem harapunk! – szólt felém a Len nevű srác, aki ezzel a megszólítással nem lopta be magát a szívembe. Kérdő pillantást vetettem Maxre aki egy ’most mi a fenét csináljak velük’ vállrándítással felelt.

Oké, akkor ők itt maradnak…

- Azt ne itt, bazd ki! Hülye vagy? – szólt rá Max Dave-re aki már a gyújtott volna a füves cigire.

- Mi van, a puccos kéglidben már derogál az ilyesmi? – vakkantott rá.

- Beindul a füstjelző, te idióta!- szólt vissza ingerülten, és az erkély ajtó felé taszigálta.

- A nyuszi nem kér? Talán kicsit lelazulna.

Max egy elég erőteljest taszított rajta majd rázárta az ajtót.    

- Mi a fenéért jöttetek ide? – fordult Lenhez.

- Bandázni, el vagy tűnve. Nézd meg ezt a szegény kislányt is, már biztos ég érted a …

- Kurvára fogd be! – szólt rá idegesen Max, Izzy pedig az egyik díszpárnával keményen képen verte.

- Tapló vagy Len!- szúrta oda neki.

Max reflexszerű pillantása felém, meggyőzött arról, hogy most valami olyat hallottam, amit nem kellett volna.

- Nyuszi nem hoznál pár poharat?- kérdezte tőlem, most már a csaj is.

Semmi bajom az állattal, de hogy egy percen belül háromszor nyuszizzanak le az azért egy kicsit sok volt.

- Nem, és nem nyuszinak, hanem Korának hívnak! Én meg tudtam jegyezni mindhármatok nevét nektek nem megy ez az egy sem? – kérdeztem ridegen, és nem érdekelt, hogy Max mit szól hozzá. Eddig elég bunkók voltak a barátai kezdve azzal, hogy gyakorlatilag ránk törtek.

- Rowe sosincs együtt olyan sokáig egy lánnyal se, hogy érdemes legyen megjegyezni a nevét. Mert aki ma még Kora, az holnap már Rebeca, ugye érted? – vigyorgott rám, komolyan mondom, gonoszan. Nagyon felment bennem a pumpa.

- Már bebasztatok? Vagy mi van? – szólt közbe Max megérezve a vihart.

- Talán mind csatlakozhatnánk, Davehez. – javasolta Len.

Ja, vagy akár haza is mehetnének…

- Rowe, légy oly kedves és hozz a cimbiknek pár poharat, ne kelljen már ezekből a redvás üvegekből innunk!

Max karon fogott és a konyhába húzott.

- Ne foglalkozz velük, barmok, egy órán belül megszabadulok tőlük! – mondta halkan.

- Ezek a barátaid?- suttogtam neki még mindig felindultan.  Nem válaszolt inkább levett néhány poharat és nyomatékosan az asztalra helyezte, azután a fotelbe zuhant, én meg beengedtem Dave-et aki már egy ideje kopácsolt az üvegen.

- Köszi bébi. – vigyorgott rám, én meg nagyon szúrós szemekkel néztem vissza rá.

Lett volna még hely a kanapén, de valahogy nem volt kedvem közéjük ülni ezért tüntetőleg az ablak mellé álltam.

- Zabos az asszony, haver, én komolyan félek tőle! – mondta fojtott hangon Dave.

Max rám nézett, majd felkelt, megfogta a csuklóm és a fotelhez húzott, azután az ölébe.

- Csak egy óra…-súgta a fülembe.

Vettem egy mély levegőt és az elkövetkező órában próbáltam arra gondolni, hogy cirógatja Max a combom és nem arra a társaságra, akik totál megalázóan beszéltek rólam.

Egyikük sem az egyetemre járt, hanem valami kocsmából, vagy klubból ismerték egymást. Nem is tudom mi jót mondhattam volna róluk. Egytől egyig nagyképűek voltak és lekezelőek, engem majdnem semmibe vettek, mintha tényleg nem lenne érdemes foglalkozni velem. Közben Izzy olyan szurkálódó megjegyzéseket tett, hogy kétségem sem volt felőle, hogy Max korábban dugta. Az órából másfél óra lett, és mire elmentek legszívesebben én is hazamentem volna. Nem tudtam elhinni, Max hogy barátkozhat ekkora tahókkal. Másfél óra alatt még nem kötöttek belém ennyiszer, és az sem javított sokat a helyzeten, hogy Max próbálta menteni a menthetőt. Dühösen reagált, ő is , de nem rakta ki a sleppjét a lakásból.

A végén már csak némán várakoztam és azon gondolkoztam lekapok egy könyvet a polcról és megvárom, míg ezek felszívódnak. Azt kellett volna, de tényleg!