Alig bírtam kivárni, hogy ideérjen, háromszor öltöztem át és hirtelen azt sem tudtam, mit rakjak össze. A tanszereimet mindenképpen, mert ez azt jelentette, hogy tőle megyek majd iskolába. Bizonyos szempontból őrült hosszú volt ez az egy óra, más szempontból meg nagyon rövid. Például miután Max jelzett, hogy megérkezett, még rájöttem, hogy alapvető dolgokat még nem is csomagoltam össze.

Az autónak dőlve várt, és mosolygott, amikor oda értem hozzá, azonnal leakasztotta a vállamról a táskát és a hátsó ülésre dobta. Én csak tétován álltam, nem tudtam mi lesz a folytatás....

Max viszont hozzám hajolt és úgy csókolt meg, mint már ezerszer, amikor még jártunk. Kellemes volt most ez az ismerős érzés, főleg azután, hogy Adammel most teljesen ellentétesen éreztem. Vele volt most bizonytalan és diszkomfortos, Maxel pedig kellemes és otthonos.

Már kihajtott az utcából, amikor megkérdezte.

-Összevesztetek?

-Miből gondolod?

-Abból, hogy még csak 11 van és te már az én kocsimban ülsz.

-Nem vesztünk össze, de... – nehézkesen sóhajtottam. – de ez most, nem volt valami jó...

-Bántott?- fordult felém.

-Dehogy is! Adam soha sem bántana! – csattantam fel.

-Ja, vágom, ő nem olyan, mint én... – felelt vissza mogorván.

-Max, most nem szeretném ezt. Nem érzem magam olyan jól és semmi kedvem veszekedni. Csak töltsünk el egy napot nyugodtan, jó?

- Rendben. – egyezet bele ő is, úgy látszott ahhoz most neki is több kedve van.

-Mit fogunk csinálni? – érdeklődtem, csak, hogy eltereljem Adamről a beszélgetést.

- Mondjuk, verhetnénk valami kaját, mert még nem ettem.

-Oké, főzzünk valamit?

- Kész kajára gondoltam, de a főzés is jól hangzik! De akkor itt egy kicsit megállunk. – mondta és bekanyarodott egy áruház parkolójába.

Az első, amit a kocsiba rakott az négy doboz Smarties volt. Utána jöttek a chipsek az üdítők. Eleinte csak mosolyogtam.

Mint egy gyerek...

-Te ilyeneken élsz? – kérdeztem tőle.

-Miért?

-Nem sokáig lesz ilyen tested, ha mindig ilyesmit eszel...

- Milyen testem? – hajolt a fülemhez duruzsolva.

Elmosolyodtam, de nem válaszoltam. Már így is elég nagy az arca.

-Akkor, segíts vásárolni! Én utálom ezt!

- Ebédhez mi van nálad otthon?

-Ritkán főzök, szerintem csak tojás.

-Az nem sok minden... Mit szeretnél, mit főzzünk?

Max vállat vont. Rendben, akkor itt a lehetőség, hogy lenyűgözzem a tudományommal. Még emlékeztem rá miket szeretett régen. A zöldség részlegnél bepakoltam néhány dolgot a leveshez és reggelihez is, vettünk húst, meg még pár élelmiszert az ételhez. Max minden sorban dobált még a kosára ezt-azt. Én csak mosolyogva néztem. És figyeltem mivel tölti meg a háztartását.

A kocsiba három megpakolt nagy szatyorral mentünk ki.

-Máskor is mehetünk együtt vásárolni, Így nem is volt olyan gáz.

-Oké, elvihetsz! Legalább nem kézben kell hazacipelnem a sok holmit. -csaptam le rá vigyorogva.

Max lakása egy újépítésű lakótömbben volt. Míg felértünk, addig kialakult bennem egy kép, hogy milyen is lehet a lakása. Úgy festettem le magam előtt, hogy nagyon minimális lesz a berendezés inkább funkcionális, mint kényelmi szempontok alapján. Viszont abban teljesen biztos voltam, hogy sok könyvespolca lesz megtömve könyvekkel. Max kinyitotta az ajtót és előre engedett. Egy kis előszobában találtam magam, miután levetkőztünk Max mosolyogva beljebb terelt. Hát nem pont ezt képzeltem el. Az előszobából a nappaliba léptünk, ami nagy volt, és ízlésesen volt berendezve. Kényelmes szürke kanapé nézett a tapétázott falra, amin egy hatalmas lapos képernyős tévé lógott. Alatta meleg barna-fekete, komód. Megtippelni sem tudtam milyen fából készülhetett, de az látszott rajta, hogy drága minőségi bútor volt.

A kanapé előtt, volt két kis asztal, amik nagyjából kör alakúak voltak. Az egyik egy picit alacsonyabb volt, mint a másik, és félig be volt tolva a nagyobb alá. A fa padló átnyúlt a következő helységbe is, amit a tapétázott fél fal választott el a nappalitól. Max egyenesen odatartott és a konyha pultra tette a szatyrokat. Ő már elkezdett kipakolni, amikor én még csak forogtam és faltam a látványt. A könyves polcokat, amikből tényleg sok volt, a kis asztalkát az ablak mellett, a szekrények apró részleteit, a szőnyegek mintáját.

Minden tárgy nagyon jó ízlésről árulkodott, és mivel semmi sem volt tucat darab, úgy éreztem mindennek személyisége van. Nekem azonnal otthonos hangulatom támadt, ahogy beléptem. És a lelkemnek azt a részét ami Adam miatt most nagyon üres és sivár volt meleg érzés lepte be.

 Kellemes volt minden szín és fény ami betöltötte a tereket.

-Tetszik? – kérdezte mosolyogva miközben betette a hűtőbe a húst és a tejeket.

- Nagyon... – mondtam elképedve. – Ez valami fantasztikus... Tényleg a tiéd ez a lakás?

-Igen. – felelte büszkén.

-Berendezve vetted? - kérdeztem, miközben végig csúsztattam a kezemet, a komód kicsit érdes felületén.

-Nem. – nevetett. – Mindent én szereztem be.

-Komolyan? – néztem rá és próbáltam megtalálni a szemeiben a hazugság szikráját. De csak derűsen pillantott vissza rám.

- Gyere megmutatom a többi szobát is!

Max lakásának volt még két hálója, az egyiknek ahol nem volt beágyazva, saját fürdője is volt. Ezen kívül volt még egy kis szoba és egy külön álló fürdő és mosdó is.

-Jó ég... Ez hatalmas... – mondtam irigykedve.

-Néha lejönnek a fiúk is, megnézni, hogy élek-e, arra kell a plusz háló.

-Értem... – feleltem mosolyogva. – Nagyon szép! Örülök, hogy tartjátok a kapcsolatot.

Max arca elkomorult, de nem magyarázta meg.

-Rosszat mondtam? – kérdeztem tőle.

-Dehogy... Csak... A tesóim rendesek... Sokáig nem vettem észre...

-Mire gondolsz?

- Jobban törődtek velem, mint megérdemeltem volna. – mondta határozottan, de kicsit szomorú hangon. – Az örökségről én csak akkor szereztem tudomást, amikor felmerült, hogy a Princetonra járjak. Az ösztöndíjat elbuktam, az apámra pedig soha nem támaszkodtam volna.

De ők akkor már rég hozzájutottak. Mégsem költöztek el abból a kis lakásból, anyával és velem maradtak. Tudom anyám miatt is, de így utólag belegondolva a legnehezebb időszakokban mindig ott volt Noel és Tim is, meg persze Caren.

- Noel egyszer mesélt rólad, hogy mi történt. – vallottam be. Szerettem volna tiszta lappal indulni, abba pedig a titkolózás nem fért bele.

- Tudom. Elmondta.

- Nem bánod?

Megingatta a fejét.

- Nem. Neked tudnod kellett. Én nem tudtam volna elmondani.

- Miért nem? Meghallgattalak volna.

- Mert szégyellem. Mert azt az időszakot nem tudtam irányítani! Mert egy tehetetlen nyomorék voltam!

- Néha jön olyan az életben, amivel egyedül nem tudunk megbirkózni. Szerencsés vagy, hogy neked ott volt a családod...

-Neked pedig Adam. – mondta és közben egyenesen a szemembe nézett. Nem számítottam erre, és kicsit kellemetlenül érintett, de igaza volt, mindkettőnk életében volt olyan időszak amivel egyedül nem tudtunk boldogulni.

Bólintottam.

-Nagyon sajnálom Kora! – mondta elcsukló hangon, közben megfogta a kezem. – Rendbe hozok mindent, ígérem!

Olyan régen vártam már erre, hogy így legyünk, hogy a szavai hallatán majdnem elsírtam magamat. Hozzá bújtam ő pedig átölelt és gyengéden simogatott, de hallottam hogy nagyon akadozva veszi a levegőt.

-Akkor főzünk? – kérdeztem vidáman, mert nem akartam most túlságosan elérzékenyülni.

Max bólintott, és derekasan megcsinált mindent, amit kértem, de vele a főzés, új távlatokat nyitott.

Ő is nézett közben, de egészen másképp, mint Adam. Ha Max figyelt úgy éreztem magam, mintha meztelen lennék, ő pedig ki lenne éhezve a testünk nyújtotta gyönyörre. Már egy pillantásával felizgatott, amikor véletlenül összetalálkozott a tekintetünk. Amikor aprítottam a zöldséget, megfogta a kezeimet, és velem mozgatta a kést, közben a fülembe súgott.

-Itt akarlak megdugni a konyhában.  Azt akarom, hogy csak ez az egy ing legyen rajtad, miközben beléd mélyedek... Majd kihúzom magam. – Lassan és érzékien beszélt, és, ha nem ő irányította volna a kés mozgását, már biztosan megvágtam volna az ujjamat, annyira nem tudtam arra koncentrálni, amit csinálok. Erősen hatott rám az is, ahogy a hátamnak simult a teste. Max nem nyúlt hozzám, azon kívül, hogy a kezemet fogta, és hagyta, hogy minden munkafolyamatot elvégezzek. Nem hátráltatott, csak beszélt hozzám.

-De előtte azt akarom, hogy az asztalra feküdj és széttárd a combjaidat, hogy aztán addig nyaljalak, míg a hajamba kapaszkodva remegni nem kezdesz....-búgta tovább, sötét démoni hangján, nekem pedig a lábaim is elgyengültek. – Azután azt akarom, hogy rámülj és lovagolj úgy, mint legelőször a kocsimban, csak most benned leszek... – már kínzóan bizsergett a köldököm alatt, és a lábamköze. És szerettem volna, ha történik valami, ha hozzám ér, ott, de Max csak tovább beszélt és részletezte, hogy utána hogyan fog megdugni a kanapéján. Mire az ebédet feltettük és a tűzhelyen rotyogott,  én már nedves és duzzadt voltam, annyira felizgatott. Nem mertem rá nézni, mert tudtam, hogy ki vagyok pirulva. Minden érzékem pattanásig feszült, és sóvárogtam utána, hogy a lábam között érezzem őt. Max ismét mögém lépett és újra a fülembe súgott.

-Vetkőzz! Csak az ing maradjon. – Kérés volt, de elég parancsolóan közölte, de égtem a vágytól, hogy teljesíthessem. Zavarban voltam, ahogy elkezdtem kioldani a nadrágom gombját ő meg csak állt előttem és nézett. Minden mozdulatot végig kísért, ahogy az ing alatt kikapcsolom a melltartót, majd nehézkesen kibújok belőle, ahogy letolom a bugyimat, kibujtatom a lábamat a zoknikból.

Várakozóan pillantottam felé, és elég kiszolgáltatva éreztem magam, csupasz lábbal egy hosszú lenge ingben, ami úgy hullott a melleimre, hogy tökéletesen kirajzolta a mellbimbóm vonalát.

- A hajgumit is. – közölte, én pedig azt is kihúztam a hajamból és a ruháimra dobtam, amik egy kupacban hevertek a padlón.

Max hozzám lépett és a tarkómnál a hajamba fúrta az ujjait, majd az ajkát az enyémre nyomta nyelvével utat nyitott a számba. Az mondják, hogy egy csók még nem szeretkezés, hogy minden, ami annál több az számít annak. De ahogy az íze betöltötte a számat nekem már sikamlós gondolatok cikáztak a fejemben, azok a szavak, amiket nem rég a fülembe suttogott. az ujjai az ingem gombjaival babráltak, és kettőt vagy hármat kigombolt majd a résen bedugta a kezét, amik hidegen értek a mellemhez. Felszisszentem és elhúzódtam, de ő a derekamnál fogva visszahúzott és folytatta, amit elkezdett. A tenyere a mellemre simult, majd simogatott és gyengéden rászorított.

- Ne aggódj, minden más forró lesz!- mondta azután újra megcsókolt, közben a kezét elvette a mellemről és úgy, hogy a derekamat tartotta, hogy ne tudjak elhátrálni a lábam közé nyúlt. Elszakadva a szájától elnyújtva sóhajtottam miközben, határozottan és mélyen, csúsztatta az ujját belém. Most tényleg elöntött a forróság, ahogy a vágyamtól, nedvesen és síkosan húzta ki és tolta belém a mutató és középső ujját. Az ajkai már a nyakamon voltak csókolt és erősen szívott összehangolva a az ujjának mozgásával.

Zavarban voltam attól a magabiztosságtól és erőtől, ami Maxből sugárzott. Elhúzta a kezét és lenyalta az ujjait. Annyira izgató volt minden, amit csinált. Azután ölbe kapott, a lábaimat a dereka köré fontam ő pedig az asztalra rakott.  A szívem majd kiugrott a mellkasomból, ahogy az asztalra hajolt és az alkarjára támaszkodva végig cirógatta a haja a belső combomat. Amikor a nyelvét éreztem a csiklómon már nem tudtam vissza fogni a nyögéseket, néztem őt közben megfeszültem és önfeledten élveztem, ahogy kényeztetett. Max minden hangra, ami elhagyta a számat egy mozdulattal reagált. Nem tudtam volna megmondani, hogy szándékosan-e vagy csak így hatottam rá, de mégis minden olyan gyönyörű volt és természetes. Imádtam, ahogy kiült az arcára, hogy élvezi, hogy a rabjává tesz.

Meg akartam érinteni, meg akartam csókolni, eggyé akartam vele válni!

Max felhúzott és nekem szorította magát az egyik kezével végig cirógatott az arcomon azután a nyakamon. az ajkaival pedig csak érintette az enyémet.

- Mit akarsz? Hol folytassuk? Itt az asztalon, vagy a kanapén? Vagy netalán a ház bármely másik részén?

- Lovagolni akarok, úgy, mint legelőször a kocsidban. – feleltem, ő pedig szélesen, démonian, izgatóan elmosolyodott.