Másnap amikor felkeltem, ébredés után megint elöntött az a jóleső izgalom, ami után mindig Kora volt az első gondolatom. Csak rögtön ezután tört rám, hogy előző éjjel mit tettem.

Rosszul lettem, aztán győzködni kezdtem magamat, hogy nincs jelentősége.

Facér vagyok, dugtam egy csajjal, na és!

Nem esett jól Evával kefélni. Korával minden sokkal jobb volt, és hiába utáltam magam és főleg őt emiatt, de akkor is őt akartam.

Dugás közben nem Evára gondoltam hanem rá, de még csak az sem ment, mert hiányzott a hangja az érintése, a csókjainak ismerős íze. Eva nem olyan volt mint ő...

Nem érdekelt ő élvezi-e, de a hangjából ítélve jó volt neki, az sem érdekelt, hogy elment-e már, amikor én túl voltam rajta. Többször nem smároltam vele, sietve felöltöztünk és visszamentünk a többiekhez, ahol én kiütöttem magam.

Nem volt kérdés, hogy a suliban mindenki tudott róla. Akik a buliban voltak levágták mi történt, aztán persze nem tartották a pofájukat. Ahogy a folyosón sétáltam elkapott egy rossz érzés, hogy talán nem kellett volna. Nem gondoltam arra, hogy ezt Kora is meg tudja. Ki fog borulni... Ettől egyszerre féltem, és egy kicsit izgatott a dolog, hogy a szakítás óta ami közönnyel volt irántam, most valami érzést váltok ki belőle.

Majd ott is volt előttem és ő Adammal játszadozott. Nevetgéltek, és a nyakát mutogatta neki.

Az a mardosó kép került most elém ahogy Adam a szájával Kora bőrét végig simítja. A kezem ökölbe szorult és nagyon ideges lettem.

Nem mentem feléjük inkább visszafordultam. De amikor a következő szünetben, Adam egyedül ácsorgott az ablaknál nem bírtam ki, és odamentem hozzá.

-Na milyen volt megcsókolni? – kérdeztem gúnyosan.

Ő rám nézett és ahelyett, hogy furcsálta volna a kérdést vagy megalázkodik, hitetlenkedve felnevetett. Az ő hangjában is volt jócskán gúnyos él.

-         Két hete szakítottatok! – vetette oda mintha számítana neki. – Kora maga alatt van, nem most fogom megcsókolni!

-         Azt ne mond, hogy ez tart vissza!-nevettem fel.

Ezt a képmutató rohadékot! Nagyon is jól tudtam, hogy a fogadás óta erre várt. Láttam hogy néz rá, láttam hogy kell neki!

Adam szánakozva nézett rám.

-Én nem megvigasztalni akarom, hanem azt, hogy szeressen. – közölte higgadtan és nagyon komolyan.

A gyomrom görcsbe, a kezeim meg ökölbe rándultak.

Kora soha nem fogja szeretni! Kora engem szeret! Ő az enyém!

Elöntötte az agyam a vörös köd, és csak arra tudtam gondolni, hogy megüssem ezt a rohadékot!

De Adam kitért az öklöm útjából, és hátra taszított.

-Nem fogok veled verekedni miatta! – mondta határozottan, és még mindig bosszantóan higgadt volt. -Max, te szakítottál vele, úgy teszel mintha nem is létezne, aztán meg kefélsz a húgommal. Mit gondoltál, hogy, ezek után majd még visszamegy hozzád?

Remegni kezdett a gyomrom, mert ráébresztett, hogy legbelül tényleg ezt gondoltam, hogy Kora majd visszajön hozzám.

Mert a sok réteg kétség, harag és csalódottság alatt még mindig ő volt a legdrágább kincsem. Az a lány aki akkor is mellettem állt és képes volt szeretni, amikor én is gyűlöltem magam amikor még a családom se mert közeledni. Talán azért, tudtam rá olyan könnyen haragudni mert tudtam, bármit is teszek ő meg fog bocsátani, mert szeret.

A gondolatok össze voltak bennem kuszálódva és hiába éreztem ezt valahol magamban, nem láttam tisztán. Csak mindig az árulása került elém, az apám, a sok fájdalom amit el kellett viselnem, és úgy éreztem felrobbanok.

Jogosnak éreztem a haragomat, és most még jobban nőtt bennem, Adam szavaira. Csapongtak bennem az érzelmek, hogy szükségem van Korára, és hogy nem tudok megbocsátani neki, hogy úgyis csak ő is bántott volna. Gyűlöltem, hogy irányítanak az érzések, hogy én nem tudok olyan higgadt lenni, mint ez a rohadék.

Védekezni akartam, még egy falat felhúzni, hogy semmi ne érjen el hozzám.

Otthagytam és el akartam menni a suliból, amikor belefutottam a lányba, akit gyűlöltem mert megbántott, mert elárult, mert nem lehetett az amit akartam. Mert Adamnek igaza volt, nem fog visszajönni hozzám.

Éppen kérdőre vonta Evát.

-Igen, lefeküdtünk. – mondtam.

Majdnem sírt, amikor rám nézett. Fájt neki, és én büszke voltam magamra, hogy most ő is átérzi, hogy mit okozott nekem.

-Te sosem szerettél engem. – hallottam a gyenge kis hangját. Eszem bejutott, hogy mit mondtam neki, amikor azt kérte ne találkozzak Evával.

-Úgy tűnik nem. – mondtam,  ő pedig ott előttem, tört össze, és szűnt meg az enyém lenni.

Miután kimondtam, már megbántam, nem is értettem, hogy miért tettem. Nem volt jó érzés így látni, a szavait hallani se, a sajátjaimtól pedig rosszul lettem. Saját magamtól, lettem rosszul.

Védekezhetnék azzal, hogy részeg voltam, és azért történt, de szándékosan tettem.

Mi a francot műveltem?

Ő ott hagyott, én meg ott maradtam Evával.

-Max... – kezdte, de félbeszakítottam.

-Csak keféltünk, egyáltalán nem érdekelsz.

Eva döbbenten nézett rám. Nem tudom mire számított...

-Max, te egy igazi görény vagy! – mondta Beth aki elsétált mellettem.

Egyetértettem, de nem érdekelt.

Ezután minden nappal csak rosszabb lett. Kora egy hétig nem jött iskolába, azt hiszem Jim is megharagudott rám, mert már nem hívott és ha a srácokkal voltunk is, alig szólt hozzám. Eva még néhányszor próbált velem beszélni, de nem voltam kíváncsi rá.

Kora viszont őrülten hiányzott, talán azért mert tudtam, hogy ezzel örökre elveszítettem.

Nem járt már bulikba, mondjuk előttem se nagyon,  de, már egyáltalán nem láttam mosolyogni, soha, rám se nézett. A szünetekben a teremben volt mindig és Adamen kívül senkivel nem beszélgetett. Még Alisonnal sem.

Az ebédlőben ültünk, és valahogy Johnnak eszébe jutott felhozni őt, pedig ha ott voltam akkor általában nem beszélt róla.

-Nem nagyon látom itt Korát mostanában. Mikor eszik? – furcsa volt az ő szájából hallani de olyan volt mint aki aggódik.

-Szerintem nem is nagyon eszik. – jegyezte meg Will- Láttad, hogy lefogyott? Szerintem sok lány elkérné a receptjét.

-Azt hallottam, hogy bulimiás. Az egyik lány hallotta hányni a mosdóban. – mondta az a csaj akivel John kavart mostanában.

Adam lecsapta a villáját az asztalra és égő szemekkel nézett rá, azután szó nélkül felállt, és ott hagyott minket.

Baromság volt ez az egész, Kora nem volt bulimiás, de azt én is észrevettem hogy sokat fogyott. De hogy nem hánytatja magát az is biztos!

-Lehet, hogy terhes... – jegyezte meg Will. Erre már én is odakaptam a fejem, bár ez ugyanannyira baromság volt, mint az, hogy bulimiás.

-A szűz fogantatást már egyszer ellőtték... Nem hiszem, hogy mégegyszer bejönne. – vigyorgott John.

-Kurvára fogjátok be! – fakadt ki Jim. – Az unoka testvéremről beszéltek, basszátok meg! -

Még nem láttam ilyen dühösnek Jimet. Ő is felállt, ingerülten megfogta a tálcáját és olyan erővel vágta, be a tartóba hogy az egész csarnok odafordult.

Nem tudtam magamtól ellökni a gondolatot, hogy erről mindről én tehetek.