Megcsörrent a telefonom, és nekem már nem voltak olyan illúzióim, hogy Max fog hívni. Pontosan tudtam ha felveszem a telefont, a vonal másik végéről Adam hangját fogom hallani. Mégis minden hívás előtt reménykedtem, hogy tévedek, és mégis Max akarja ezt az egész őrületet visszacsinálni.

Felvettem, a telefont és beleszóltam.

-Szia!

-Szia Kora! - hallottam Adam hangját ami kicsit furcsa volt, és habár lassan a végére értem a készülődésnek, felcsillant a remény, hogy lemondja az estét.

- Valami baj van? - kérdeztem rá.

-Ahogy vesszük. - ez már sokkal könnyedebb volt, lemertem fogadni, hogy elmosolyodott. Nem tudom hogy miért. Szerettem, ha Adam mosolyog, jól állt neki. - ugye nem mondtam, hogy a ma esti egy beöltözős buli...

-Ugye most csak viccelsz? - kérdeztem elhűlve. Én ugyanis semmilyen jelmezzel nem készültem, és azt hiszem kedven sem volt beöltözni.

-Nyugi, van egy ötletem! - mondta

-És az jó nekem? - nyögtem elgyötörten.

-Mondtam, hogy nyugi. Csak ne hosszú ujjúban gyere.

Klassz, öltözhetek át...

Adamnek nincs kocsija, legalábbis nem tudok róla, hogy lenne, ezért nem jött értem, bent a városban beszéltük meg a találkozót. Apu felajánlotta, hogy elvisz, amin bármikor máskor kaptam volna most mégis egyedül szeretettem volna menni.

A szüleim a szokásos körök lefutása után nem kérdezősködtek sokat, meglepődtek és azt hiszem örültek is amikor felhoztam, hogy szilveszterre el szeretnék menni.

Adam már mosolyogva várt rám, a buszmegállóban amikor én befutottam. Semmi különlegeset nem láttam rajta, nem tűnt úgy, mint aki be van öltözve. Kék farmert fekete cipőt, meg a szokásos khaki kabátját viselte.

-Szia! - köszöntem neki miután odasétáltam hozzá, ő pedig még mindig mosolyogva viszonozta, amikor egy gyors pillantással végig mért. Én egy nem túl rövid szoknyát vettem, meg egy rövid csizmát, fölül pedig a kabát alatt, egy rövid ujjú felsőt, ahogy kérte.

Öltözködés közben meglepődtem, hogy tényleg fogytam, mert a ruháim mind egy kicsit bővebbek voltak. Ezt a felsőt már egy ideje nem hordtam amióta felszedtem pár, igaz, nem túl látványos kilót, mégis a felsőben már nem éreztem jól magam.

Most viszont tökéletesen állt.

-Szia! Menjünk, itt vagyunk nem messze! - mndta és már mutatja is az irányt.

-Neked ez már jelmez?

-Na ná! - kacsintott rám, de nem fejtette ki bővebben, mindegy úgyis inkább a sajátom miatt izgulok.

A Chester's tényleg nem volt messze, alig három perc séta után megérkeztünk. Annyak ellenére, hogy Adam nem sok ideje ismerte a társaságot, otthonosan vezetett be, majd barátjaként bemutatott néhány igazi jelmezt viselő ismerősének. Köztük Chesternek, a hely tulajának. Ezután hátra vezetett egy egy kis helységbe, ami most ölrözőként funkcionált.

Kicsit izgultam mire készül és most már elég erősen úgy érzem, hogy jobb lett volna bármelyik halloweenes jelmezemet felkapni.

-Bízol bennem? - kérdezi.

Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy:

-Nem!

- Őszinte... - jegyezte meg nevetve. - Oké, ne izgulj, ezt találtam ki! - mondja és mutatja is a táskáját, amiből előhúzott, egy vaskos köteg kis papírkát.

-Ez meg mi? - néztem rá furcsállva. Még mindig nem értettem, hogy lesz ebből jelmez. Akkor a befőttes gumival összefogott köteget a kezembe nyomja.

Azonnal felismertem mit tartok a kezemben és akaratlanul az orromhoz emeltem, hogy meg van-e még az a tipikus rágó illata.

-Tetovált leszek? - kérdeztem nevetve mire ő széttárva a karját vállat vont.

-Nincs lényegi változás mégis jelmez.

-Nagyon okos... - ismerem el. - Honnan van ez a sok rágós tetkó? Lehet még egyáltalán ilyet kapni?

-Elmondom, ha titokban tartod.

- Oké!

-Saját gyűjtemény! - neveti.

Tetszett a nevetése, olyan kedves volt.

-Most legalább beérik a hosszú évek áldozatos munkája... - teszi még hozzá.

-Áldozatos munka alatt azt érted, hogy bementél a boltba és vettél egy rágót? - kötözködtem.

- Ne lovagolj a szavakon.

-És biztos, hogy rám akarod pazarolni?

-Hülyéskedsz? Már évek óta fel akarom ragasztgatni őket!

Ezen elnevettem magam, majd azonnal zavarba jövök ahogy észreveszem, hogy ezt örömmel nyugtázza.

Fel akar vidítani... - de belemegyek a játékba, mert titkon mindig is ki akartam próbálni, milyen tetováltnak lenni. Kíváncsi lettem volna hogy festek televarrva.

Egy apró pillanatra felvillant egy tetovált kar emléke, de a gondolat tovább úszik, én pedig izgatottan várom, hogy a sok kis színes képet magamra ragasztgassam.

A teljesség igénye nélkül kerül rám minden, a vicces véres szemtől kezdve, a sport autóig minden. Adam lelkesen segít felhelyezni őket, egy párat direkt félre tett amit a nyakamra szeretett volna rakni.

Vonakodás nélkül beleegyeztem, már nem tudott meglepni semmivel, mert a kezemen már így is vagy ezer minta volt.

Aztán hirtelen felkaptam a fejem.

-Hogy a fenébe szedem le ezt magamról? - kérdeztem tőle kétségbeesve. - Tetszik meg minden, de azért a suliba nem mennék így be.

Adam arcán is átsuhan némi aggodalom, de a vonásai hamar rendeződtek.

-Talán egy kis olaj feloldja. De ha nem, pár napig még nagyon vagány lehetsz.

-Pár nap? Emlékszel te még ezekre? Szerintem pár hétig is simán fent maradnak.

- Ha az megnyugtat én is felrakok párat. - neveti, de elkapja a kezemet és még az ujjaimat is felmatricázza.

Nem marad más, mint amiket a nyakamra szánt. Félre húzom a hajam és egy kicsit, eldöntöm a fejem, hogy jobban hozzám férjen.

-Miért pont ezeket szántad ide?

- Csak mert ezek a kedvenceim. - vont vállat.

- És biztos, hogy rám akarod ezeket is pocsékolni?

-Na, jó, ezt inkább megtartom! - mutat fel egyet. Kíváncsi vagyok, ezért elkértem tőle, nevetve láttam hogy Snoopy van rajta.

Az utolsó tetkót is lesimítgatta a nedves törölközővel.

-Kész! - jelenti ki elégedetten, én pedig tükör után nézek a szobában hogy megcsodálhassam magam, de nem látok egyet sem.

-Várj! Lefotózom! - mondja Adam és lő egy képet a nyakamról.

-Oh igen, a klasszikusok. - jegyeztem meg nagy komolyan, bár a látvány után nehéz bármit komolyan venni.

Egy kalózhajó, egy kis zöld ufó és Homer Simpson került a nyakamra.

-Az a Snoopy még igazán elfért volna. Jegyeztem meg mosolyogva.

-Ne legyél telhetetlen!

-Én? Soha! - feletem miközben a karjaimat nézegettem.

-Megengeded, hogy erről is csináljak egy képet? - kérdezte.

-Csak ha nem használod fel ellenem.

Adam kizökkenve nézett rám.

-Hogy gondolhatsz ilyet?

-Jesszus! Csak vicceltem! - makogtam zavartan, bár azért tényleg nem bántam volna, ha nem köszön vissza rám valahonnan.

Adam a zsebébe mélyesztette a telefont, én meg kérdően néztem rá.

-Majd csak csinál róla valaki, egy képet. - mosolyogta.

Komolyan elhitte, hogy azt feltételezem, hogy visszaél vele...

Most kicsit gáznak éreztem magam, de Adam már túl is lépett.

-Várj! Te minek öltözöl? - esik le.

Rajta továbbra is csak a farmer és egy fekete póló van.

A farzsebéből előhúzott egy fekete napszemüveget és felvette. Még mindig nem értettem. Az egyik kezét befeszítve behajlította, a másikat meg kissé felemelve előre nyújtotta.

Most meg kellett állapítanom, hogy Adamnak elég izmos a karja.

-Johnny Bravo! - közölte.

-Jó ég... Neee! - nevettem.

-Jó nem?

-De! Nagyon. Ez abszolút apámnak való jelmez.

-Ezt egyelőre nem tudom bóknak venni...-jegyezte meg.

-Pedig az volt! Neki szoktak ilyen ötletei lenni. Idén Ace Venturának öltözött Halloweenkor. A tütüs verzió...

-Apád? Komolyan? - kérdezte hitetlenkedve.

Rögtön, elővettem a telefonomat, hogy megmutassam, a róla készült képet, de amikor lapoztam elém került az a kép is ami Maxről és rólam készült.

A gyomrom görcsbe rándult és most visszajött minden, amiről ez alatt a rövidke idő alatt megfeledkeztem. Egy pillanatig a képernyőre bámultam, majd lesújtva az emlékezéstől tovább lapoztam aztán kicsit remegő kézzel átnyújtottam a telefonomat.

Adam úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit, de biztos voltam benne hogy látta.

- Ez az apád? - kérdezte.
-Igen. - mosolyodtam el kicsit kényszeredetten.

- Jó fej lehet!

- Az.-bólintottam.

Az este folyamán megismertem a zanekar tagjait, akikkel Adam játszott, hallottam is őket, pár számra összeálltak.

Totál nem ilyen zenére számítottam tőlük, a stílusát meg sem tudtam volna határozni, de teljesen buli zene volt, jól táncolható, kicsit olyan elszállós. Nagyon tetszett!

Nem ittam sokat, mert féltem, hogy az alkohol ellenem fordul. Nem akartam, kiborulni, vagy keseregni, örültem hogy egy kicsit kiszabadultam.

A feszültség állandó volt a gyomromban de most Adamal egy kis időre meg tudtam róla feledkezni.

Amíg ő játszott egy srác leszólított. Feltűnően csillogtak a szemei, és a tetkóimat csodálta. Tulajdon képpen egészen úgy néztek ki, mint az igaziak.

Kérte, hogy mutassam neg neki őket, én meg kinyújtottam a karomat.

Szerintem benne is gyermeki emlékeket ébreszthetett mert, lelkesen mutogatott egy-egy mintára, hogy az mennyire jó. Közben Adam is visszatért, nem szólt közbe, csak büszkén szemlélte ő is a gyűjteményét.

Ráadásnak a nyakamon lévőket is megmutattam.

-Milyen volt? - kérdezte őszinte kíváncsisággal.

-Micsoda? -kérdeztem.

-Amikor csinálták. Nagyon fájt?

-Olyan volt mintha kiscicák nyaldostak volna.

A srác nem értette, de Adam felnevetett. Jól éreztem magam vele. Egy pillanatig sem volt tolakodó, teljesen barátilag kezelt, ugyanakkor észrevettem azt is, hogyha valaki egyértelmű szándékokkal közelített felém, elég birtoklóan lépett fel.

De ez sem zavart, nem akartam pasizni, és kényelmes volt, hogy nem kellett elhajtanom őket.

Egészen éjfélig nem volt semmi bajom aztán amikor beköszöntött az új év és körülöttünk mindenki csókot adott annak akivel volt, én félve néztem rá.

-Boldog új évet Kora! - mondta, majd felém hajolt, én meg ledermedtem, majd éreztem ahogy az ajkai puhán érintik az arcomat. Nem csókolt meg, csak egy puszit adott.

Adam figyelmes fiú volt, hálás voltam neki ezért.

-Boldog új évet! - mosolyogtunk egymásra.

Az új év kezdetén Adamnek hála úgy éreztem, hogy van remény arra, hogy egyszer jobban legyek. És most azt gondoltam, hogy Max nélkül is fogok tudni még létezni és őszintén mosolyogni.

Nem kellett hozzá sok, hogy ezek a reményeim a semmibe vesszenek. Elég volt hozzá suliba menni. Még mindig szorongtam Max miatt, hogy összefutok vele, hogy rám néz, hogy kínos lesz.

De aztán nem Maxel hanem Adammel találkoztam először.

A fülem mögé tűrtem a hajam, hogy megmutassam neki, hogy néhány tetkót meg tartottam szilveszterről.

Adamnek tetszett és jó kedvűen nevetett. Úgy éreztem, jó hatással van rám az általános derűje. Valahogy egy kicsit melengetett.

Beszéltem még Alisonnal, aki kicsit furcsa volt, meg néhány osztálytársammal. Ez már hatalmas előre lépés volt a folyamatos padon fekvéshez képest.

Aztán a negyedik óra után a mosdóba mentem és kézmosás közben hallgattam, ahogy a vécéknél beszélgetnek.

-Hát Max azért gyorsan tovább lépett. - hallottam az egyik lánytól. Majd folytatta. - John mondta, hogy a buliján keféltek azzal a szőke csajjal.

Először fel sem fogtam, aztán szépen lassan leesett. Bármelyik Max, bármelyik John lehetett volna de itt most túl sok volt az egybeesés.

Olyan idegesség kapott el, hogy hányingerem lett. Szabályosan rosszul lettem és meg kellett kapaszkodnom a csap szélébe. De a lábam így is alig tartott.

Ezt nem hiszem el. Ez nem lehet igaz!

Azonnal kiszaladtam, a mosdóból és a lábam egyenesen az osztályunkhoz vitt. Szédelegtem, a szívem pedig nyugtalanul lüktetett.

Nem tehette ezt... Nem tette volna... - győzködtem magam, aztán megláttam Evát, és egyenesen felé vettem az irányt. Tudnom kellett!

-Lefeküdtél Maxel? - kérdeztem tőle ingerülten.

Eva zavartan nézett rám, az arca egy kicsit elfehéredett. De nem szólt, nem értettem miért de nekem ettől is csak rosszabb lett.

-Lefeküdtetek? - kérdeztem újra egy kicsit határozottabban, és még idegesebben.

Könyörgöm, mondj nemet!

-Igen, lefeküdtünk. - de nem Eva felelt, hanem a hátam mögül Max. Holtra váltan fordultam meg, a szívem szét akart szakadni, a lelkem pedig azt hiszem haldoklott.

Eddig kerültem a pillantását, de most kerestem. Max közönnyel nézett vissza rám. Éreztem, hogy megint felfordult a gyomrom. A torkomat pedig szorította a sírás, de nem akartam megadni neki az örömöt, hogy úgy lásson.Ezek után nem.

-Te sosem szerettél engem. - leheltem megsemmisülten erőtlenül.

Ha ez igaz, akkor minden hazugság volt, akkor semmi sem voltam neki. Nem bírtam felfogni. Egyszerűen nem ment. Talán volt még remény a szemeimben amikor ránéztem de az utolsó szavaival a világomat darabokra zúzta.

-Úgy tűnik nem. - hideg volt, és keserű.

Elsétáltam mellette és közben azt éreztem, itt az életemnek vége lett. Visszakerültem a gödörbe, és ő a fejemre lapátolta a földet.

Sokáig csengtek még a szavai a fülembe, akkor is amikor a vécé fölé görnyedve sírva adtam ki magamból mindent.

Én szerettem őt, olyan nagyon szerettem....