Minden nap láttam a szünet utolsó napjáig, de nem szólt hozzám, rám se nézett.
De ő nagyon rosszul nézett ki. Megijedtem, amikor először megláttam az arcán a sebeket, de nem mehettem oda hozzá, pedig szerettem volna megölelni. Ez nagyon rossz volt, hogy néhány napja még megtehettem, még hozzá érhettem, szégyenkezés nélkül nézhettem rá.

A hír, hogy szakítottunk futótűzként söpört végig a sulin és végül minden jó érzésemet felemésztette. Már nem volt kedvem beszélgetni a szünetekben, még Alisonnal sem. Csak a kapucnim alá rejtőzve a padra borultam és hallgattam a zenét, csak a hangokra figyeltem.

Eva próbált velem beszélni, de egyáltalán nem voltam kíváncsi a mondandójára, hiszen bárhogy sajnálná az egészet a vége úgyis ugyanaz lesz. Ő elmegy Maxel. Ezt a gondolatot itt lezártam, mert már ez is szörnyen rossz volt, de minden további képtől csak hánynom kellett.

Az iskolán kívül sem volt jobb a helyzet. Egésznap csak feküdtem az ágyon összekuporodva, és zenét hallgattam, vagy aludtam. Mondanám, hogy próbáltam töltekezni az otthon illataiból, melegségéből, de most hideg, szürke, és szomorú volt minden.

Alisonnal való összes közös program alól, amitba szünetre terveztünk, kihúztam magam. Nem volt belőle túl sok, mert Max volt az, akivel többet szerettem volna lenni. Hát most cserébe lett fullasztóan sok szabadidőm.

Anyuék hagytak, nem próbáltak jobb kedvre deríteni, amiért hálás voltam, mert egy mosoly gondolatára is el tudtam volna sírni magam.

Semmit nem akartam, csak megszűnni létezni.

Anyu szerint idővel jobb lesz, de csak még rosszabb lett. Karácsony felé közeledve annyit változott a helyzet, hogy lementem velük enni ami haladás volt mert egész héten két falatot sikerült leküzdenem.

Vicces, bár ezen sem tudtam nevetni, hogy én leszek az egyetlen ember, aki karácsonykor le fog fogyni a kilókból, nem felszedni mégtöbbet.

A Karácsonytól most kezdtem vakarózni, és nem akartam elmenni a nagyiékhoz sem, amit azért nehezen akartak elfogadni a szüleim.

Aztán amikor mondtam, hogy nem rég együtt voltunk ott, rossz lenne magyarázkodni és mindenre emlékezni ami ott történt. Szóval ha elvisznek is, csak végig sírnám a napot, azt meg már nagyon nem akarok. Ők erre velem akartak maradni, de nem akartam azt sem, hogy a nagyiék csalódjanak. Végül is karácsony van, attól hogy én szarul érzem magam, még nem kívántam mindenkinek ugyanezt.
És őszintén szívesebben voltam most egymagam.
Végül a karácsony is úgy telt el, mint az előző napok. Feküdtem és arra gondoltam, ha velem lenne mennyire másképp történt volna minden. Az egyetlen kellemes dolog a napomban a zuhanyzás volt, ahogy a forróvíz égette a testem.

Most minden hazugságnak tűnt, hogy Max szeretett engem. Eldobott, és ő már könnyedén túl is lépett rajtam.

Milyen furcsa amikor az egyik nap az ember teljes szívével meg van győződve valamiről ami a másik nap már csak illékony füst, és elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha valóság volt.

A karácsony utáni héten anyu már megelégelte hogy egyfolytában az ön sajnálatban lubickolok, ami nem volt igaz, mert egyszerűen csak nem volt kedvem semmihez, de közölte hogy kelljek fel és mozduljak ki.

Azt mondtam, hogy találkozok Alisonnal de nem hívtam fel. A polcomon lévő könyveket néztem melyiket vigyem magammal, de valahogy most mindenről Max jutott eszembe, ezért inkább anélkül indultam el. Út közben vettem egy magazint az újságosnál, arra jó lesz, hogy ne csak a fejemből nézzek ki.

A Woodsba mentem, tudtam, hogy itt nem fogok összefutni vele. Tudja, hogy szeretem ezt a helyet, biztos nem fog idejönni.

A szokásos helyemre ültem, rendeltem egy menta teát, a kávéhoz sem volt kedvem és lapozgattam az újságot. Csak a képeket nézegettem, nem volt agyam a cikkeket el is olvasni. Vártam hogy teljen az idő, hogy hazamehessek.

-Szia! Leülhetek? – hallottam az ismerős hangot. Azt tudtam, hogy Maxel nem fogok összefutni, de arról megfeledkeztem, hogy a testvérével nagyon is sok esélyem van rá.

-Máskor nem szoktál engedélyt kérni. – mondtam és hallva magamat a hangom túlságosan színtelen volt.

-Ez igaz. – mondta Noel és leült elém az asztalhoz. – Hogy vagy?

Vállat vontam, erre mit kellene mondanom?

-Hogy telt a karácsony? – próbálkozott tovább.

-Eltelt.

-Értem... – mondta és láttam rajta a tanácstalanságot, hogy szeretne beszélgetni, de nem tudja mit mondjon, hogy ne unott egyszavas  feleleteket kapjon.

Nem vele volt bajom, csak két hét szótlanság után nehéz volt beszélgetni. De azért megpróbáltam.

-Nektek?

Most ő vont vállat, ebből sejtettem, hogy valószínűleg náluk sem volt felhőtlen.

Noel sóhajtott egy hatalmasat.

-Nyugodtan mondd csak. – mondtam.

Jobb, ha nyíltan kimondja amire gondol, mint hogy kerülgeti a forró kását. Nem voltost kedvem az ilyen játszmákhoz.

-Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de miért szakítottatok?

-Max nem mondta? – csodálkoztam. Azt hittem mostanra már mindenki tudja.

-Max... Hát nem. Ő most, eléggé, hát.. – Noel kereste a szavakat. – egy barom. Mivel bántott meg az a seggfej?

-Az az igazság, hogy ő szakított velem. – mondtam,  és egy picit úgy éreztem, hogy könnyebb erről beszélni.

-Max? – kérdezte elkerekedő, őszintén csodálkozó szemmel.

-Csináltam valamit amit nem kellett volna, és azt mondta, hogy többé nem tud megbízni bennem. – mondtam egy szuszra.

-Nem tudom miről lehetett szó, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy félreléptél.

- Dehogy! Sosem tettem volna olyat! – fakadtam ki. – Azt hiszem az lehetett a fő gond, hogy ő nem is igazán szeretett... – ha szeretett volna biztosan nem hívja randizni Evát a szakítás után két nappal.

-Biztos, vagyok benne, hogy nem így van.-nekem viszont voltak kétségeim- gondolom feltűnt, hogy Max nem egy egyszerű eset, hogy egy kicsit furcsa.

-Nem igazán tudom mire gondolsz. Velem mindig ilyen volt.

 - Éppen ez az! Veled Max, olyan mint azelőtt.

-Azt sem értem, hogy mielőtt. Max szinte semmit nem mondott magáról... – ezt kicsit szégyenkezve ismertem be, de ez volt az igazság és azt hiszem egy újabb jel, hogy tényleg nem szeretett.

- Két éve elváltak a szüleink... – mondta Noel.

-Erről tudok. – bár ezt sem ő mondta. – Hogy Max gyűlöli az apját.

Láttam rajta, hogy fontolja hogy mondjon-e többet. Szerettem volna tudni mi történt, de az sem érdekelt volna különösebben ha nem mond semmit. Már nem igazán számított.

-Két éve, karácsony előtt tudtuk meg, hogy apánknak gyakorlatilag van rajtunk kívül egy másik családja. Addig egy teljesen normásil átlagos család voltunk. Senki nem tudott erről semmit. Ő mondta el, hogy van egy 3 éves kishúgunk, és hamarosan születik egy újabb is. – ezen ledöbbentem, sejtettem, hogy másik nő volt a történetben de azért ez durva. – Biztos azt gondolta fater, hogy elég idősek vagyunk hozzá, hogy megtudjuk. És hogy simán megy majd feldolgozni, hogy egédz addig egy hazugságban éltünk.

-Emiatt készült ki Max? – kérdeztem.

-Nem egészen, bár elmondva talán nem tűnik keménynek, de az volt! Anyunak és Maxnek volt a legnehezebb. Anyuról sem mondott semmit? – kérdezte, én meg csak megingattam a fejem. Ha beszélt volna gondolom az még több kérdést vetett volna fel. – Anyu depressziós lett ezután, ivott, és sokszor esett Maxnek, láttad, ő hasonlít egyedül rá. Azt hiszem anyu időnként összekeverte faterrel. Innentől kezdett Max is kikészülni. A fater évekig hazudott meg hülyének nézett minket, az anyánkat teljesen tönkre tette, az anyánk meg rajta töltötte ki a kétségbeesését. Anyu még mindig gyógyszert szed, Max egy rövid ideje már nem.

Ezt még hallgatni is rossz volt és bele sajdult a szívem, hogy mennyit bánthatták, hogy ez mennyire összetörhette.

-Ezért verekedett azzal a fiúval?

-Nem csak vele verekedett, kezelhetetlen volt, dühös, mindenkibe belekötött. Egy eset végződött elég rosszul, amit már nem tudtak neki elnézni. Az volt az egyetlen szerencséje, hogy nagyon okos, és hogy a magatartásán kívül a jegyei nagyon jók voltak.

-Köszönöm, hogy ezt elmondtad, Maxtől sosem tudtam volna meg....

-Elmondta volna, csak értsd meg, ezek után a bizalmi kérdés nem megy neki könnyen. Én sem tudom mi zajlódhat le benne, de melletted jól volt.

-Azt hiszem, most már mindegy...-mondtam.- Max azt hiszi elárultam.

- Figyelj, nem akarok beleszólni, de ha szereted, ne mondj le róla! Veled tényleg lenne esélye egy normális életre!

- Nem én szakítottam és őszintén nem is tudok mit csinálni. Ő már túl lépett rajtam és nekem is azt kellene tenni. – ha nem szeretném még mindig, ha egyáltalán képes lennék rá...

- Max megint kezd visszaesni...

-Sajnálom... – mondtam és kezdett ez az egész nagyon szorító lenni. Az én hibámból lett rosszabbul... Ezt nem akartam, de már nem tudtam mit tenni. – Max már, nem akar engem... – mondtam, és elkezdtem szedelőzködni.

-Sajnálom Kora nem akartalak felzaklatni.

-Figyelj Noel, köszi mindent, hogy beszélgettél velem, de... Én már csak azt akarom, hogy ennek vége legyen. – ennek a folyamatos bűntudatnak, az émelygésnek, a görcsnek a gyomromban.

Felöltöztem, aztán próbáltam volna még valamit mondani, de már egy sziát sem tudtam.

Előre fizettem ezért egyenesen az ajtó felé igyekeztem. Aztán a buszmegállóba rohantam.

Olyan nehéz... hogy én tehetek róla, hogy elrontottam mindent...

A kézfejemmel töröltem le a könnyeimet, és a buszmegálló előtt az aszfaltot bámultam.

-Mit csinálsz szilveszterkor? – felnéztem és Adam állt előttem, copfba fogott hajjal, gitárral a hátán mosolyogva. Mintha észre sem vette volna hogy sírok. Legalábbis úgy tett, és ezért nagyon hálás voltam.

-Otthon leszek. – feleltem,  túl lépve azon, hogy kimaradt a köszönés.

- Nem kéne.

-Nincs kedvem bulizni. – jelentettem ki határozottan. Az egész szilvesztert is, szívesen átaludtam volna.

- Pedig hidd el, hogy te sem akarsz otthon lenni amikor az exed a hugomat viszi bálba. – súgta oda bizalmasan, de valahogy mégis távolság tartást is éreztem részéről, ami kellemes volt. Biztonságos. Újra felnéztem rá, még mindig mosolygott, kicsit cinkosan.

És igaza volt, tényleg nem akartam otthon azon gondolkozni, hogy Max Evával van.

-De találkozni sem akarok velük... – sóhajtottam. Se a sulis buliba se Johnhoz nem akartam menni, több helyről pedig nem tudtam ahova mehettem volna.

-Ha van kedved csatlakozz hozzám! Szigorúan nem randi! – Adam derűs pillantása kicsit megnyugtatott, és elmosolyodtam. A szakítás óta először.

*

Sziasztok! Köszi, hogy követitek a sztorit, remélem, hogy a nehéz időkben is folytatjátok! 😆
Nagyon köszi a szavazatokat, a hozzászólásaitokat pedig imádom! 😉