Mégis mi a faszt képzelt ez a barom, hogy ideállít, és azt mondja egy család vagyunk...

Egy család... Család.... Mintha lenne róla bármi elképzelése, hogy mi az!

A mellkasom annyira szorított, hogy alig kaptam levegőt. Ha Tim nem szed le róla biztosan ő is kórházban végezte volna. Nem tudtam volna leállni, azzal a szeméttel nem...

Elbaszta az életünk, tönkre tett mindent! Az anyámat és engem egy életre megnyomorított, és most hogy egy kicsit tényleg családnak érezhettük magunkat, megint szét akar cseszni mindent!

Fulladozva a dühömtől rontottam a szobámba, hogy hátha anyám nem jön rá, hogy hátha legalább őt megkímélhetem....

Szeretném, hogy így legyen, de közben törnék, zúznék és azt is teszem.

Már most tönkre tett, már most vége mindennek... Kora... Ő nem láthat így megijedne...

De nem tudom fékezni magam annyira feszít a gyűlölet és a méreg. Hogy lehet valaki ennyire önző? Miért teszi ezt velünk? Miért nem volt elég neki egyszer? Miért nem hagy minket békén?

Üvölteni tudnék, de még visszafogtam magam, sírni sem akarok ezért inkább sorra falhoz vágtam válogatás nélkül mindent, ami a kezem ügyébe akad.

Tudom, hogy nem sokára mindenkinek feltűnik, hogy milyen állapotba kerültem, az anyámnak, aki ki fog borulni, és Korának is, aki... Aki csalódni fog bennem.

Vége, mert nem bírok leállni. És újra megteszi, úrja tönkre bassza az életem. Érzem, hogy a kétségbeesés fojtogat, a pánik terjed szét az ereimben, és én végső elkeseredésemben is csak vagdalkozni tudok. Gyűlölöm magam! Gyűlölöm az apámat amiért ilyenné tett! Gyűlölöm, hogy ilyen tehetetlen nyomorék vagyok! Amikor hirtelen nincs a kezem ügyében semmi, amit tönkretehetnék akkor magam ellen fordulok, és a falba ütök, fáj és tudom, ha ezt tovább folytatom, akkor elfog törni a kezem. De ez az egyetlen módja, hogy a dühömet a háttérbe szorítsam, ha a fájdalom uralkodik el rajtam. Végérvényben mindegy mert így is úgy is, undorító szánalmas alak vagyok.

Ez a gondolat is dühít és a testem reakciója, hogy egy újabb fájdalmas ütéssel jutalmazzam magam. A karom lendült a fal felé, aztán hirtelen ott áll ő, előttem. Ordítani akartam és most már csak anyám miatt nem tettem! Korával már úgyis vége. Kizárt, hogy ezek után ne féljen tőlem. Miért kell mindennek elromolnia?! Vele olyan jó volt.

Láttam őt a tekintetét amiben tényleg ott volt a félelem, megdermedtem, lefagytam. Aztán éreztem a mellkasomon a tenyerét ahogy maga elött tolt majd szinte az ágyra lökött.

Még mindig őt néztem és most, a harag mellett éreztem hogy rettenetesen szégyellem magam. Megszólalni nem tudtam, de nem is lett volna értelme. Kiborít de semmi olyat nem tudtam mondani amivel az én oldalamra fordíthattam volna.

Teljesen ledöbbentett amikor az ölembe ült és arcomra simította a kezeit. Éreztem a lélegzetét a számon, az ösztöneim beindultak. Azért is gyűlöltem magam, amit most vele tettem. A csókom önző volt és durva, és a testét akartam. De ő mégis olyan engedékenyen szelíden hagyta, és csókolt, pedig tudom, hogy ez neki most sok, talán mindig is az lesz. Aztán elhúzódott, már nem akarta. Ezt is elcsesztem! Annyira utálatam most mindent!

Vártam, hogy elmegy, hogy nem kér belőlem, de ehelyett Kora újra megcsókolt. Olyan kábító szenvedéllyel, amitől a fülem zúgni kezdett, és már nem éreztem semmi mást csak a nyelvének isteni ízét, az ajkának puhaságát, az érintését a nyakamon, a tarkómon, a hajamban. Minden gondolatom ő lett, már fogalmam sem volt mi történt az elmúlt percekben csak vágyat éreztem iránta, a lelke a melegsége iránt. Még fel sem fogtam, hogy mit tett, hogy nem menekült el tőlem, hogy a dühömet is gyakorlatilag teljesen kioltotta, gondolkodás helyett élveztem a csókjait.

-Szeretlek. - hallottam, hogy kimondja, de nem akartam elhinni. A pillantása viszont gyengéd volt, simogatott és a francba is éreztem, hogy nem hazudik. Éreztem, hogy benne megbízhatok!

-Én is szeretlek. - mondtam kicsit erőtlenül, mert a megrohanó érzelmek miatt alig bírtam beszélni. Csókoltam, újra, úgy hogy érezze a szerelmemet.

-Szeretlek.-súgtam újra a fülébe, újra és újra elakartam neki mondani, hogy emlékezzen rá, mert jó volt kimondani, érezni. Teljesen feloldódni benne.

Az iménti elmebeteg állapotomra már csak a szobámban uralkodó káosz emlékeztetett. Teljesen nyugodt voltam, és szerelmes.

Kora elkezdett rendet rakni, amit nem akartam, addig amíg azt nem mondta, hogy nem alszik ebben a rendetlenségben.

Velem marad. Ezek után is itt marad.

Ez olyan volt nekem, mint egy ajándék amiről azt hittem nem kaphatom meg.

Összepakoltunk, ő ellátta a kezem, és akkor értettem meg, hogy Kora nem tőlem félt, amikor elém lépett, hanem engem féltett.

Ez a lány olyan kinccsé vált számomra, amit egész életemben dédelgetni akartam.

Elmondhatatlanul hálás voltam neki amiért ő nem gyűlöl, amiért képes még így is lángolva szeretni. Imádtam érte.

De vissza kellett mennünk a többiekhez és nekem még az üvegszilánkokról is gondoskodnom kellett.

Amikor kiléptünk a szobából Caren már Timmel és Noellel beszélgetett. A fiúk levertek voktak, tudtam hogy ennek nem az apám az oka, illetve csak részben. Miattam feszengtek. Láttam már így őket, régebben sokszor kerültem ilyen állapotba. Mióta Korát ismerem, viszont egyetlen egyszer sem.

Caren mosolygott, mintha hallottam volna a hangját míg a szobában voltam, de nem voltam benne biztos.

-Mi történt? - szólított meg az anyám, és most megint elfogott a félelem, aztán megláttam, hogy a kezemen a kötést nézi.

-Eltört egy pohár. Mindjárt összeszedem. - feleltem megkönnyebbülve.

-Megvágott? Ilyen nagyon? - aggodalmaskodott. - Nem kell összevarrni? Hol? - majd furcsálva nézete. - A kézfejeden?

-Kicsúszott a pohár a kezemből és az asztalon szétpattant. Max érte nyúlt, akkor vágta meg. Nem mély a seb, csak vérzékeny helyen van... Nagyon sajnálom, hogy eltörtem, mindig olyan ügyetlen vagyok! - sietett a segítségemre Kora.

-Ugyan, Kedvesem! Az csak egy pohár! Ez a hóhányó meg kiheveri!

Elmosolyodtam, minden rendben van anyám nem jött rá, hogy itt volt az a görény. Átöleltem Kora derekát és megpusziltam a halántékát. Jól esett a közelsége érezni a hajának az illatát. A két bátyám szájtátva figyeltek minket. A ledöbbenésük, egyszerre szólhatott annak, hogy nyugtatók nélkül, képes voltam elhagyni a szobám, és annak is hogy Kora iránt gyengéd érzelmeket tudok kimutatni. De talán az volt legjelentősebb ok, hogy ő ilyen hatással van rám.

-Nem úgy volt, hogy megterítetek? - kérdezte anyám a fiúk felé fordulva. Kizökkentve őket a kábulatból.

-Segítek! - ajánlkozott Kora is, és én is indultam volna utána de Caren elkapta a karomat, ahogy visszafordultam, átölelt.

-Megkérdezném, hogy jól vagy-e, - súgta halkan, hogy anyu ne hallhassa - de láthatóan jól érzed magad! - vigyorgott.

Vállat vontam majd egyből Korára néztem, ahogy a családom körében tesz-vesz, mosolyog, okítja Timet, hogy az evőeszközöket milyen sorrendben kell a tányér mellé tenni. Ezentúl lehet ilyen minden hálaadás. Tényleg élhetek egy boldog életet? A múltam után ez hihetetlennek tűnt.

Csodák csodájára a pulyka megsült és nem szenes lett, és ahelyett, hogy mindenki le akarta volna tudni a vacsorát és elvonulni a saját területére, most élénk beszélgetés alakult ki, viccelődtünk nevettünk, megittuk az egész üveg tojáslikőrt, aminek nagy sikere lett.

Vacsora után segítettünk elrendezni a konyhát majd visszaültünk az asztalhoz beszélgetni. Caren mesélt a munkájáról, Kora még nem tudta, hogy színész, de nagyon érdekelte.

Aztán anya fáradtan elnézést kért, és elvonult aludni. Tőle már az is nagy szó volt, hogy kilencig bírta. A gyógyszerei nagyon kiütötték, tudom milyen, mert nekem is szednem kellett. Még egyszer utoljára belegondoltam, hogy mennyire kicsinálta volna annak a szemétládának a megjelenése. Okos volt Korától hogy nem engedte be, és nagyjából minden más is neki köszönhető, hogy ilyen jól alakult ez az este.

- Otthon hogy zajlik egy hálaadás? - kérdezte Tim és elővett az egyik szekrényből, egy üveg italt, majd mindenkinek töltött.

- Minden évben másnál tartjuk, általában mindenki visz valamit, és hát... eszünk! - mosolygott Kora.

- Oké az itt is meg volt, szóval akkor elég normálisan sikerült.

- Leszámítva a drámát... - jegyezte meg halkan Noel.

- Van még valami, amit szoktunk. - kezdte titokzatosan Kora.

Mindenki feszülten figyelte mit fog mondani, ő meg elnevette magát a hatáson, amit keltett.

Felállt és a táskájához ment, majd azzal együtt ült vissza közénk.

- Nem tudtam, hogy szükség lesz-e rá, de a biztonság kedvéért azért elhoztam. Jó ég ne nézzetek már így nem egy füves cigit fogok előhúzni!- nevetett.

- Az egyébként nálam van.- szúrta közbe Caren. Mi nem lepődtünk meg ezen túlságosan, jó, semennyire de azért láttam hogy Korának egy kicsit elkerekedett a szeme.

- Na szóval, mi ezt szoktuk. - mondta, kivett a táskájából egy dobozt, az asztal közepére tette. Vörös, western stílusú betükkel rá volt írva, hogy Bang!

- Ez jóóó! - kiáltott fel vidáman Caren, de mi csak bután nézünk a lányokra. - Nem ismeritek?- kérdezi a nővérem.

Ha kártyajátékról volt szó, akkor mi inkább pókereztünk, társassal meg már vagy tíz éve nem játszottunk. A két lány nagyon lelkes volt ezért belementünk.

Mi tagadás elég szemét egy játék volt, minden parti végén ki akartuk nyírni egymást, igaziból is, de egy óráig be sem fejeztük. A gyomrom már fájt a nevetéstől, őszintén nem tudtam megmondani, hogy mikor éreztem magam ennyire jól, a családommal.

Jó volt, de vetettem egy pillantást Korára, aki úgy pillázott rám, hogy felálltam és közöltem, hogy a játéknak részemről vége.

Elköszöntünk a többiektől, akik a játék végeztével rágyújtottak a spanglira, mi meg bezárkóztunk a szobámba.

Kora jókedvűen nézett rám, azt hiszem most nem volt zavarban. A fejemben lezajlódott egy jelenet ahogy sietve hozzáhajolok, megcsókolom, majd ledöntöm az ágyra. Azután kihámozom abból a csini kis rucijából, és én is megszabadulok az akadályozó tényezőktől, azután a lába közé vezetem magam és dugok vele.

Jó lett volna, és tudom, hogy ma odaadta volna magát nekem, ahogy a kiborulásomkor is megtette. Talán akkor is hagyta volna.

De ma a testénél, jobban vágytam a lelkére. Átöltöztünk, persze végig néztem, ahogy leveszi a ruháját ahogy jézusom.... teljesen meztelenre vetkőzik majd trikót és egy rövid pizsama nadrágot húz fel. Az erekciómmal nem tudtam mit kezdeni, ha ő meztelen volt nekem állt a farkam. Igazából még meztelenek se kellett lennie.

Hátat fordítva neki toltam le a nadrágom.

- Jaj de szemérmes itt valaki. - jegyezte meg kuncogva, és közben bebújt az ágyamba.

Én nem akartam, de ha neki ez kell, hát jól van. Megfordultam, és a szeme láttára toltam le a boxeremet is. Közben őt figyeltem, hogy kissé elpirulva, veszi szemügyre a szerszámom. Ettől még keményebb lettem, de felhúztam az alváshoz szánt boxerem és befeküdtem mellé a takaró alá.

Kora még mindig ülve kuporgott és áthatóan vizslatott engem.

- Bejön a látvány?- kérdeztem heccelve.

- Nagyon is. - felelte mosolyogva, majd becsúszott mellém és rá hajtotta a fejét a karomra. - Nem nyomlak?- kérdezte kicsit fészkelődve. Én elsimítottam az arcából a haját, közben elveszve a viharban, ami a szemeiben tombolt, végig húztam az ujjam az arcán.

- Nem eléggé. - feleltem és még közelebb vontam. A lábát az én combomra csúsztatta a kezeit pedig a mellkasomra.

Kora halkan nevetett és a tekintetemet kereste. Szerettem ezt.

- Jól éreztem magam- mondta.

- Én is. Mindenki. - feleltem és meg voltam győződve, hogy arról nem kell tudnia ha ő nem jött volna ez mind nem így lett volna. Maradjon csak fent a látszata, hogy normális család vagyunk. Még ha ma egy kicsit bele is kóstolhatott az őrületembe.

Úgy éreztem, hogy már ismert annyira, hogy észrevegye, hogy mi az, amiről nem akarok beszélni. Nem hozta fel apámat, azt se, hogy gyakorlatilag szétvertem a szobámat. Csak nézett a szép szemeivel és engedte, hogy elmerüljek benne.

- Jó sok könyved van...- jegyezte meg csevegve.

- Tudod, hogy szeretek olvasni. - feleltem.

- Kölcsönkérhetek, majd néhányat? Láttam párat, ami érdekelne...

- Akár mindet is... - feleltem.

Azután elkezdtünk beszélgetni, ölelkezve, egészen addig, amíg mindkettőnket el nem nyomott az álom.

Furcsa álmom volt. Álmomban ő voltam és az álombeli Kora gyűlölte Maxet.