-Vigyázz Kora mert még a végén lenyúlják a pasidat! – fogadott Beth az előcsarnokban, de ahelyett hogy magyarázatot is adott volna, a gúnyos megjegyzés mellé csak tovább ment.

Én is ezt tettem, Beth-el nem nagyon tudtam mit kezdeni. A padon megtaláltam Max táskáját, és ahogy körülnéztem őt is hamar észrevettem.

Az ajtóhoz sétáltam, láttam, hogy történik valami, hallottam amiket mondott, és szinte rosszul lettem tőle. Minden másodperc amíg néztem őket egyre mélyebbre nyomta a tőrt a szívemben, az amikor azt mondta hogy a „csajom” akkor még jól meg is forgatta benne.

De ez nem lehet az igazság, ez biztos nem!

Visszaültem a padra és vártam rá, előbb-utóbb a táskájáért úgyis vissza kell jönnie. Két verzió volt bennem erre a jelenetre, egy igaz és egy hamis. De hogy őszinte legyek, már ott nem tetszett egyik se ahogy Evához ért.

Amikor Max visszajött és olyan közvetlenséggel beszélt, mintha semmi sem történt volna, az egy kicsit csillapította a háborgásomat.

Aztán a kávézóban, még mindig nem tudtam ezen túl lépni. Túl sok adat volt a fejemben róluk én meg egyből elkezdtem kombinálni. Az üzenetek, a rajongás, ahogy Eva ránéz és még sok más amire gondolni sem akartam.

-Ha azt mondom neked, hogy szeretlek, akkor hidd el az többet jelent annál, hogy mással legyek. Komolyan, a hétvégénk után, hogy jut ilyen eszedbe? – kérdezte felháborodva, miután közöltem a félelmeimet. Eszem bejutott, mert ő, ő volt, én meg én. És Evában vetélytársat láttam. Mindenkiben akit kicsit jobbnak képzeltem magamnál.

 -Nem mondtad... –mutattam rá. Célzott rá, de ki még nem mondta. Igazából eddig nem is volt rá nagyon szükség, mert a sok érzelem miatt amiben lángoltunk, nem igényeltem. De most jó lett volna ha ad valami kapaszkodót.

-Most ecseteljem, hogy totál beléd zúgtam? -kérdezte, én meg kb elolvadtam.

-Az nem lenne rossz! – feleltem,  őszintén, mert ezt a témát, jó sokáig elhallgattam volna. De már egészen megfordultak bennem az érzések. Most már újra minden jó volt. Hihetetlen hogy ennyivel képes mindent megkavarni bennem.

 – Őrülten Szeretlek! – Max sötét szemeiben parázslottak az érzelmek. Forró volt és hívogató, és olyan biztonságos, hogy örökre mellette akartam maradni.

Én is szerettem. Őrülten, feltétel nélkül, lángolva!

Azért továbbra is volt pár zavaró tényező de már kevésbé foglalkoztam velük. Éreztem, hogy csak várnom kell és majd egyszer biztosan eljutunk arra a pontra ahol teljesen megnyílik nekem, ahol majd szerinte sem kell semmit takargatnia. Biztosan így lesz. Bíztam benne!

A hálaadás különlegesebb volt most, mint máskor. Sosem töltöttem még a családom nélkül. Izgultam, hogy mit fog szólni hozzám az ő családja, hogy az anyukája kedvel-e majd. Hogy a testvérei elfogadnak-e.

Látva, Maxen hogy ő mennyire nem várja ezt az eseményt kicsit lelombozódtam. Nem nagyon mutatta, hogy örülne neki, hogy megyek és ettől még feszültebb lettem. Bár tudtam hogy áll az ünnepekhez, mégis hajlamos voltam magamra venni.

De az anyukája elhívott, ami azt jelenti, hogy szeretne megismerni így mindenképp mennem kell!

Max eljött értem, és szinte meghökkenve néztem végig rajta amikor láttam, hogy a szokásos utcai viselete helyett elegáns ruha van rajta. Szűk szabású sötétkék nadrág és egy elegáns világos ing és - úristen-, egy zakó!

Nem is gondoltam, hogy van ilyene, és azt, hogy ennyire jól áll neki... Nagyon, nagyon jól áll neki!

Azt hiszem a gengszter imidzsét egészen más szintre emelte...

-Beengedsz vagy le is vetkőztetsz a szemeddel? – nézett rám, egy puha mosollyal az ajkán.

Elkaptam a tekintetemet róla, és félre álltam az útjából, hogy bejöhessen a házba. Mikor már bent volt, hozzám hajolt, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, a fülemhez hajolt, és belesuttogott.

-Azt inkább ne képzeletben csináljuk. – a hangja halk volt, és pajkos. A csók amit utána a nyakamra kaptam pedig felhívás keringőre. Megremegtem, de fiatal volt még az este nem adhattam meg magam ilyen könnyen.

Amikor elhúzódott jókedvűen rám mosolygott.

Csak játszik... – vontam le.

De jó, legalább már nem borong, ahogy egész héten amikor szóba került a hálaadás.

Most az ideges feszültség helyett egy kis örömteli izgalom is elkezdett ficánkolni a gyomromban.

-Gyönyörű vagy. – mondta és láttam ahogy ő is végigmért. Egy átlapolt v-dekoltázsú sötét vörös ruha volt rajtam, meg fekete harisnya. De Max nem a ruhát nézte, hanem a szemeimet, majd a kicsit begöndörített hajammal babrált.

Le kellett nyugodnom, mert már most éreztem ahogy elpirulok. Csak attól ahogy rám néz.

-Boldog hálaadást! – lépett hozzánk apa viszonylag elegánsan csak az a rendkívül ocsmány pulykás nyakkendő, rontotta az összképet.

-Boldog hálaadást! - viszonozta Max.

Míg összepakoltuk amiket el szerettem volna vinni hozzájuk, anyu is eljött és váltottak pár szót, aztán elindultunk.

Mivel most először töltöttem máshol az ünnepet nem is tudtam mit kellene vinnem. Sütit mindig sütök, ezért azt mindenképpen szerettem volna. Már csak azért is mert tudtam, hogy Max édesszájú, és szerettem volna neki kedveskedni. Ha Jim díjazza aki amúgy elég finnyás akkor biztos neki is ízlik majd.

-Jól áll ez a ruha. – jegyeztem meg oldalra pillantva és próbáltam az emlékezetembe vésni ezt az összképet. Sanszos volt, hogy többször nem csípi ki, így, magát.

-Anyám erősödött...- jegyezte meg közönyösen. – Csak hogy tudd, miattad most mindenki egy kicsit bepörgött.

-Jajj... – nyögtem. – Tényleg? – ettől megint ideges lettem. Pedig Max mellett már kezdtem kicsit lenyugodni.

- Nem szoktunk ekkora banzájt csinálni, most meg mindenki ezerrel teper, hogy tökéletes legyen a kaja, a lakás meg olyan legyen, mint egy múzeum. Amúgy a pulyka kozmás lesz, anyu mindig odaégeti.

Minden egyes szó után, egyre nehezebben ment a lélegzés.

-Én nem akartam ekkora problémát okozni...

Max rám pillantott és elmosolyodott a kétségbeesésemen. Nem volt szép tőle már nagyon rosszul éreztem magam.

-A vicc az, hogy még élveztük is. – mondta. – Most senki nem a végét várja az egésznek, hanem téged. – mondta miközben az utat nézte.

-Basszus...-nyögtem.

Hihetetlenül ideges lettem. Utálni fognak. Mindenki vár valami nagy durranásra számítanak és csak én leszek. Ez nagyon gáz lesz.

Max felém se nézett de megszorította a combomat, a meleg tenyere után egyből azt a csiklandós érzést éreztem, amin muszáj volt kuncognom. Még mindig az utat nézte, de Max is elmosolyodott.

Szerettem a mosolyát, remegett a gyomrom tőle.

A lakásuk előtt már azt hittem el fogok ájulni idegességemben.

-Nem kell izgulni, nem esznek embert. Noelt meg már különben is ismered. – mondta, és nyomott egy pu

Ez igaz volt, és egy kicsit megnyugtatott. Bár furcsa lesz Noellel tölteni a hálaadást.

Miután Max ajtótnyitott és elkezdtük levenni a kabátunkat, egy szőkés barna hajú srác jelent meg az előszoba folyosójának támaszkodva. Maxhez hasonlóan elegáns volt és elég jó képű is, úgy tűnik ez a Rowe fiúk sajátossága. Az arca nem volt simára borotválva, mint Maxnek de jól állt neki.

-Hellóka! – vigyorgott rám.

-Ő Tim a legidősebb báttyám. – mutatta be.

-Szia! Kora Monroe.

- Sokat hallottunk már rólad Kora . És meg kell jegyeznem még gyönyörűbb vagy, mint a képeken.

-Na, jól van most már álljál le! – mordult rá Max és a kezébe nyomott egy tálcát. Mind átmentünk a nappaliba ahova az anyukája éppen berontott egy kicsit lisztes fodros kötényben. Szőke haja göndörítve félig hátra volt fogva. Vékony csinos nő volt és úgy láttam ő most éppen annyira zavarban volt mint én.

Sebtiben megtörölte a kezét a kötényében és hozzám sietett.

-Szervusz! Kora igaz?

-Jó napot! Igen. – vágtam rá.

-Tegeződhetünk ugye? A magázódástól ezerévesnek érzem magam. Norának hívnak. – kezet ráztunk.

Nora ujjai vékonyak és hidegek voltak azt az érzést keltette bennem, hogy nagyon törékeny nő.

-Hoztam egy kis sütit, ezt pedig a szüleim küldik. – nyújtottam át egy ajándéktáskát, bor meg valami édesség volt benne. – Köszönöm szépen a meghívást!

Nora boldogan mosolyodott el, ez nagyon jól esett.

-Mi köszönjük, hogy elfogadtad! – ha nem haragszol vissza kell mennem a konyhába még van egy kis dolgom. Max utána vitte a tálca sütit, ami nála volt, de hallottam ahogy az anyukája izgatottan megjegyezi neki.

-Helyes kislány!

Kifújtam a levegőt, most vokt egy pillanatom körbe nézni. Szép volt a lakásuk, nem volt óriási, de nagyon kényelmesnek tűnt.

-Szia Kislány! – vigyorgott rám Noel, majd a vállamhoz érve nyomott egy puszit az arcomra. Ez nem volt furcsa, általában így üdvözöltük egymást. Viszont Maxen úgy láttam, hogy nagyon helyteleníti a gesztust.

Levette a zakóját és egy hanyag mozdulattal az egyik szék karfájára dobta azután leült a kanapéra és elég jelentőség teljeden az ölébe húzott.

Egy buliban ez még elment, de nem a családi hálaadásukon.

-Ne csináld már. - súgtam neki, majd illedelmesen felálltam és inkább mellé ültem. Tim és Noel is körénk gyűltek, és ha a csönd amiben üldögéltünk nem lett volna így is elég kínos, még Tim is eléggé bámult. Aztán szerencsére megszólalt megtörve a csendet.

-Ümm.. – sercegve megdörzsölte az állát. – Tényleg te lettél volna az a csaj?- elmélkedett.

-Melyik? – bátorkodtam visszakérdezni.

- A rajzos lány a parton.

-Illik a leírás, - nevetgéltem zavarban.

Bár nem csodálom, hogy nem emlékeznek rám annyira, a társaságból én is egyedül Maxet tudtam pontosan felidézni.

Ezután Tim részletesen elmesélte, hogy Max már elsőnap kiszúrt, és egész héten velem ugratták, hogy nem mer leszólítani.

- Miért nem mertél?- kérdeztem tőle érdeklődve.

- Csak a megfelelő alkalmat vártam…  

- A nagy francokat! Nehogy elhidd! - szólt közbe Noel.

- Totál be volt tojva!- nevetett Tim.

- Ez nem igaz!- ellenkezett Max felindultan.

Én meg csak nevettem.

- Félelmetes vagyok? – néztem rá mosolyogva.

- Nem…- rántott vállat. – Csak akkor ott olyan megközelíthetetlennek tűntél. Ahogy mindig egyedül üldögéltél és rajzoltál, a szexi kék bikinidben… Akkor még totál nem vágtam, hogy engem rajzolsz. – mondta és a végén villantott egy vigyort, nehogy már csak őt savazzák. Most én vörösödtem el és vállon ütöttem, jelezve hogy túl sokat beszél.

- Micsoda?- nevette Tim. – Ti már akkor egymásra voltatok kattanva? Hát, Noel akkor ezt úgy is cseszhetted volna.

- Bazd ki Tim, te egy akkora segg vagy! – akadt ki Noel, Max meg felnevetett.

Ezt nem igazán értettem, csak sejtésem volt, hogy esetleg Noelnek tetszettem. Végülis nem csinált belőle titkot, mindig fűzött, de annyira nyilvánvaló volt, hogy komolyan venni sosem tudtam. Azt hittem ő is olyan nagy dumás, aki inkább csak szövegel. Hát ezek szerint nem…

- Anyukátoknak nem kell segítség?- kérdeztem, mert valahogy mindig lelkiismeret furdalásom volt, ha és jól szórakozott valaki más, meg egyedül fáradt helyettem. – Nem kérdezzük meg?

Max vállat rántott és kimentünk a konyhába, de végül mind a két testvére is velünk jött. Gondolom nem akartak kihagyni egy lehetőséget sem, hogy zavarba hozhassák egymást.

- Anyu segítsünk valamit?- kérdezte Max, az anyja meg úgy nézett rá, mintha nem értette volna jól, hogy mit mond.

Ez a kérdés nem sokszor hangozhatott el…  

Nora eleinte kicsit vonakodott, de aztán szépen ki lettek osztva a szerepek.

- Itt maradsz estére ugye Kora? –kérdezte Tim.

Kicsit zavarban bólintottam, ez elég új volt nekem, de a szüleim megengedték, hogy Maxnél töltsem az estét.

- Akkor te sem vezetsz öcsi, ugye?

- Nem. – felelte Max miközben a párolt zöldséget rázogatta a tűzhelyen, könyékig felhajtott ingben. Eszméletlenül dögös volt, legszívesebben le sem vettem volna róla a szemem.

Tim poharakat hozott és mindannyiunknak töltött egy pohár tojáslikört.

- Saját recept.- tette hozzá.

- Tényleg? –kérdeztem gyanakodva de az üveg tényleg nem bolti volt amiből kiöntötte.

- Ezt úgy értsd, hogy bitang erős. – fordított Noel.

Koccintottunk, és mindenki ivott egy kortyot.

- Hát az!- jelentette ki Max. -De azért nem rossz.

Nora mosolyogva nézte a gyerekeit és engem, nagyon kedves nőnek tűnt. Keveset beszélt inkább csak hallgatott minket.

- A nővéretek nem jön? – kérdeztem.

- De igen, csak egy kicsit késik. – mondta Noel. – De hamarosan már itt lesz.

- Fiúk, kivihetnétek az asztalt a nappaliba, ott ki tudnánk húzni. Itt kicsit szűkösen lennénk ennyien. Aztán elkezdhetnétek megteríteni. – kérte őket Nora.

Segítettem nekik lepakolni az ebédlőasztalt, azután Max és Tim megfogták és össze-vissza forgatva megpróbálták kivinni az étkezőből. Noel a konyhában segédkezett én meg jóformán nevettem Maxék bénázásán. Megszólalt a csengő, én meg kérdőn néztem rájuk.

- Biztos Caren az. – mondta Tim. – Beengednéd Kora?

- Persze, feleltem, és magukra hagytam őket és az ajtóhoz siettem , hogy végre az utolsó Rowe gyerek is csatlakozhasson.

Amikor kinyitottam az ajtót egy meglepett arcú férfi nézett rám, akinek csak annyit tudtam kinyögni hogy:

- Helló… - de éreztem, hogy ebből még baj lesz. A férfi letagadhatatlan hasonlóságokat mutatott Maxel, ugyanaz a sötét haj, sötét szemek, a napbarnított bőr, ebből tudtam, hogy egészen biztosan az apja áll előttem.

- Helló… - viszonozta. – Hát te ki vagy? – kérdezte.

- Kora Monroe. – mutatkoztam be de kezet nem nyújtottam. – Max barátnője…- tetem hozzá bátortalanul…

- Oh, nem is tudtam, hogy Maxnek barátnője van…   Jack Rowe vagyok. Az apja.

-Tudom – mondtam, és nagyon tanácstalan voltam, hogy most mit kellene tennem.

Hallottam bentről Tim hangját.

-Mi van a lányok megléptek?

-Nem tudom, megnézem. – felelt rá Max. Hamarosan fel is tűnt a folyosó végén. Láttam, hogy a derüs arca hirtelen, hogy vált indulatossá. Megindult felénk és olyan lendülettel közeledett, hogy biztosra vettem, hogy megüti az apját

-Te meg mi a faszt keresel itt? – esett neki, de nem ütött hanem a ruhájánál fogva taszította ki.

-Hálaadás van, ti meg a családom vagytok...

-Még van pofád egy családnak nevezni minket? – láttam Maxen a feltörő indulatokat azt is, hogy egyenlőre elfojtja őket. – Takarodj innen a jó büdös francba!

-Max... – próbálkozott az apja.

- Azt mondtad, hogy nem jössz ide! – vicsorgott rá.

-Csak látni akartalak titeket!

-Kurvára nem érdekel, hogy te mit akarsz! – csattant fel, azután mintha felfogta volna, hogy én is ott vagyok hirtelen felém fordult.

-Menj, és foglald le anyut, ne engedd, hogy kijöjjön a konyhából! – utasított,  de velem szemben nem volt kimért és haragvó.

-Rendben! – bólintottam,  és örültem a feladatomnak még ha nem is tudtam hogy viszem végbe, de jobb volt, mint itt tehetetlenül nézni, hogy Max csaknem megveri az apját.

De nem mertem magára hagyni, nagyon féltettem.

-Kérlek! – noszogatott,  erre már hátat fordítottam és tettem a dolgom. Timnek bizalmasan odasúgtam, hogy mi a helyzet, ő egyből lesápadt, és az ajtóhoz rohant. Én meg a konyhába mentem és csevegést kezdeményeztem Norával ami nem is volt olyan könnyű feladat, de sikerült bent tartanom. Csak akkor hagytam megint magára amikor furcsa zajokra lettem figyelmes. Magamban imádkoztam, hogy ne Max verekedjen az apjával.

Amikor én kimentem, akkor jött be Caren, illetve csak gondolom, hogy ő volt az, merz nem találkoztunk személyesen, de a lakásában már láttam a családi fényképeken.

-Mi ez a gyászos hangulat? – néz körül, és akkor tűnik fel hogy Max nincs a szobában.

-Itt volt apa... – mondta Noel, és mind nagyon letörtnek tűntek, és Caren arca is színt váltott a hírre.

-Anya? – kérdezte visszafojtott hangon.

-Kora lefoglalta, nem tud róla. – nézett felém Tim.

Most rám nézett.

-Szia! – üdvözölt tömören, de azért kedvesen én is viszonoztam.

-És Max? – nézett vissza rájuk.

-Szerintem most veri szét a szobáját. – mondta Noel.

Én pedig egyből kerestem a hangok forrását, majd elindultam a zárt ajtó felé.

-Kora, ne! – szólt utánam Noel. – Most inkább hagyd!

De nem érdekelt mit mond, benyitottam, és azonnal bezártam magam mögött az ajtót, a hátamat, pedig neki vetettem, míg felmértem a pusztítást. A padlón szanaszét hevertek a könyvek, a tanszerei, egy, talán két összetört pohár.

Max őrjöngött, sorra söpörte le a szekrényeket, az asztalát, öklével a falba csapott.

Ijesztő volt.De engem nem tudott elijeszteni. Nem láttam még ilyennek. Ez volt az az állapot amikor a dühe kontrolálatlanul csapongott, amikor már nem fogta vissza magát. Mielőtt újra belevágott volna a falba, hozzá siettem, megcsúsztam egy könyvön és majdnem elestem, de még épp időben kerültem elé, hogy megakadályozzam.

Rám nézett és ahogy a tekintetünk találkozott, azonnal megállt a mozdulatban, még távol volt, zihlált, és az arca fájdalmasan eltorzult. Eltoltam a faltól, ő nem ellenkezett, szinte megtörten rogyott az ágyra. Valamit tennem kellett, és tudom hülyeség, de az ölébe másztam és az arcára simítottam két oldalt a kezem a homlokomat pedig az övének támasztottam. A teste merev volt és feszült, vibrált, lüktetett benne az idegesség.

Nem tudtam mit mondhattam volna ami megnyugtatja. Segíteni akartam neki, valamit tenni, de nem tudtam mit tehettem volna azon kívül, hogy felajánlom magam.

Max keze a combomra simult onnan a ruhám alatt a fenekemre aztán vadul megcsókolt, szinte dühből, de nem húzódtam el. Követem a mozdulatait, hagytam had vegye el a csókot. A kezei is követelőzve simították a testem. Aztán elhúzódtam, kerestem a tekintetét, de még mindig a dühvel találtam magam szembe.

Nem bírtam gondolkodni. Most én csókoltam vissza, nem úgy ahogy ő az előbb, hanem ahogy nekem esett jól, kicsit lágyan és rettentően szerelmesen. Max lassan felvette a ritmust és felelt a csókjaimra, játszott velem. Most már éreztem, hogy lehiggadt . Az ajkaink nedvesen váltak el, és a homlokunkat újra összeérintettük így bensőségesen váltottunk még néhány mézédes, finom apró csókot. Még mindig zhilált, de már a vágytól nem a harag miatt.

Mondani akartam neki valamit, de csak egy dolog jutott eszembe.

-Szeretlek.

Max szinte fájó gyengédséggel nézett rám.

-Én is szeretlek.

Pontosan ezelőtt nyitott be Caren, feltételezem tudni akarta, hogy élek-e. Az arcát ugyan nem láttam, mert Max újabb forró csókokkal halmozott el, de hallottam az egyértelműen derűs hangját ahogy kiszól a többieknek.

-Szerintem rendben lesznek! – azután visszazárta az ajtót.

A következő öt percben megnyugodtam, lángra gyúltam, és Max még legalább ötször súgta a fülembe, hogy szeret.

Aztán lecsúsztam az öléből, és szó nélkül elkezdtem felszedegetni majd polcra rakni a könyveket.

-Nem kell Kora... – fogta meg a kezem.

-Nem gondolod, hogy ebben a kupiban fogok aludni? – fordultam felé, majd elmosolyodtam. Ennek most csak egy oka volt, hogy belegondoltam, hogy megint vele alszom.

Együtt felszámoltuk az irdatlan rendetlenséget, és kért hogy addig menjek ki míg felporszívózza az széttört üveg cserepeket. Akkor láttam, hogy a keze felszakadt és a vére cseppeket hagyott a padlón.

-Ne csináld ezt magaddal, féltelek... – mondtam neki, miközben megnéztem a sebet.

-Csak egy horzsolás... – felelte és a másik kezével megcirógatta az arcomat. – Teszek rá egy sebtapaszt és rendben lesz.

Úgy sejtettem, hogy azokra sérülésekre amiket Max szerzett kevés lesz egy sebtapasz.

Ragaszkodtam hozzá, hogy lefertőtleníthessem, azután bekötöttem neki.

-Köszönöm. – mondta a kezét vizsgálva.

- Mire nem jó egy barátnő... – viccelődtem.

-Nélküled, most minden kurvára el lenne cseszve... – mondta komoran, de a pillantástól amivel utána rám nézett, megremegett a szívem. Szerelmes volt csordultig hálával.
Ez mégszorosabban hozzáfűzte a lelkemet.