-Nahát... Haza evett a fene? Merre jártál kisfiam? – kérdezte anyám amikor a konyhába menet összetalálkoztunk.

-Hamptonban voltam.-közöltem, igazából nem először.

-Nincs már hideg a strandoláshoz?

-Kora nagyszüleinél voltam.

Anyám, mintha meghökkent volna úgy nézett vissza rám.

-Akkor ez most tényleg komoly lehet. – állapította meg.

-Az. – feleltem tömören. Nem volt értelme részletezni, ezzel összefoglalt mindent. Komoly volt.

-Hívd el hozzánk, megakarom ismerni.

-Minek? – csúszott ki a számon, de valóban nem igazán értettem mit akar ő Korától.

-Azért, mert ha van egy komoly barátnőd akkor tudni akarom hogy kicsoda, micsoda?

Rossz ötlet...

-Mondjuk... – folytatta, de Tim közbevágott amikor lopott egy palacsintát az éppen kisültek közül.

-Hívd el hálaadásra. Én is megismerném.

Most elég csúnyán néztem rá, mert anyu azonnal ráharapott.

-Igen, hálaadásra!

Rohadt jó.... Nyilván az már jövőhét, de nem aggódtam annyira, mert azt biztosan Kora is a saját családjával szeretné tölteni.

Amúgy meg ezt az elborult ötletet..Mintha az utóbbi időben rendesen tartottuk volna... Komolyan leégett volna a bőr a képemről ha Korának tényleg részt kellene vennie Rowe féle hálaadáson. Abból kiindulva ahogy felfújták a halloweent, a hálaadásra is biztos nagy összejövetelt csapnak. Mi meg... Hát, azt inkább hagyjuk is.

-Nem hiszem, hogy el tudna jönni. – mondtam közönyösen.

-Megkérdezni azért meglehet. Add a telefonodat.

-Mi? Dehogy adom! -vágtam rá némileg elhűlve.

-Na! – nyújtotta a kezét és szilaj határozottsággal tartotta.

Bassza meg!-átadtam.

-Hogy írtad be? – kérdezte miközben nyomogatta. Tim csak a konyha szekrénynek dőlve figyelte az előadást, miközben teli pofával rágott.

Kurva élet! – elvörösödtem.

-Majd én kikeresem! – de anyu nem adta a telefont, nyilván arra számított hogy utána nem látná viszont. Hát nem is...

-Na, gyerünk nem érek rá egésznap!-sürgetett.

-Szépségem. – motyogtam.

Persze, hogy Tim képen röhögött, de még anyám is visszanézett rám egy halvány mosollyal az arcán.

-Jól van nekem legalább van csajom! – vágtam Timhez egy törlőruhát. – Egyébként, tudok vele beszélni én is – csak nem fogok-nem, kell felhívni!

De mintha a falnak beszéltem volna, tárcsázott és a füléhez emelte a telefont.

Hát kurva jó tényleg!

-Szia Kora, Max Anyukája vagyok Lilly Blake. Megszeretném kérdezni, hogy nálunk töltenéd-e a hálaadást? – kérdezte anyám de rám se nézett közben.Persze, hogy rohadt ideges voltam. – Tényleg? Ezt örömmel hallom! Szívesen megbeszélem a szüleiddel, ha gondolod... Rendben.... Akkor várunk! Szia. – anyu letette majd visszaadta a telefont.

-Eljön.

-Ennyi! – vigyorgott Tim.

Én meg csak fintorogtam. Kora itt nálunk? Nem tudtam elképzelni... Illetve nagyon is el tudtam és nem volt olyan, mint amihez ő hozzá szokott.

Nálunk a hálaadás, mostanában egy kényszerű megjátszott esemény volt. Szerintem egyikőnk sem élvezte túlzottan, csak emlékeztetőül tartottuk, arra, hogy valaha normális család voltunk.

Most eszembe jutott mit mondott Kora, mielőtt a nagyszüleihez mentünk. Hogy nem akarok feszengve ülni egész délután.

Ott nem ültem de itthon egészen biztosan így fogunk ülni mindketten. Legszívesebben az egész napot átugrottam volna.

A folyosón a szekrényénél vártam, amikor feltűnt összemosolyogtunk. Attól ami történt hétvégén, a kapcsolatunk még bizalmasabb lett, és tudtam, hogy ezt ő is érezte. Nem foglalkozott, a szekrénnyel leejtette a táskáját a földre és a karjaim közé rebbent. Én a derekánál összekulcsoltam a kezem ő pedig elsimított egy tincset az arcomból.

-Szia- mondta csillogó szemekkel.

-Szia Szépségem! – viszonoztam, egy csókkal megtoldva. Hosszúra nyúlt, és tovább is húztuk volna ha Jim nem áll meg mellettünk és a szekrénynek dőlve nem kezd el beszélni.

-Nem tudom mi volt nagyfateréknál de jót tett. – közölte vigyorogva.

Arra gondoltam, ha már Jimnek is feltűnt akkor nagy lehetett a baj köztünk.

Mi kényszeredetten elhúzódtunk, és mindketten ránéztünk.

Azt hiszem egyikőnk sem akarta részletezni a történteket, de abból a mindent tudó vigyorból, ami Jim arcán ült, úgyis látszott,  hogy sejti, hogy történt valami.

-Milyen volt a buli? – kérdeztem.

-A Chester’s? - Igazából a pénteki bulira gondoltam, de kezdtem sejteni, hogy arra csak engem hívott Eva. – Jó volt.-vont vállat Jim.

-Hogy jó? – vetődött mellénk Adam is. – Mondjuk úgy, hogy a zenekar nem keres tovább szólógitárost! – vigyorogta és úgy csinált mintha egy porszemet söpört volna le a válláról.

-Ja, tényleg Adam játszott is! -mondta Jim. – Azt hittem, hogy csak a pofája nagy, de nem kispályás a csávó! Tiszta Hendrix!

- Az komoly! Legközelebb megnézünk.

-Azt el is várom barátom!-mondta.

Az extra gáz indítás ellenére, bírtam srácot. Végül is nem ő tehetett róla, hogy neki is bejött Kora. És ha a legelején vázolom a helyzetet, akkor sok kellemetlenségtől megkímélhettem volna magam. De hát ez már eső után köpönyeg...

A csajok is befutottak, Eva és Alison beszélgetve érkeztek. Ez azért meglepő volt, nem szoktak ilyet. Kettőjük közt az egyetlen kapocs Kora volt. De most egész jól kijöttek.

Sztorizgattak a szombatról, ahogy hallgattam semmi extra nem volt. Olyan biztos nem volt, mint a mi hétvégénk, de Eva kavart valami sráccal, Adam talált zenekart, úgyhogy azért végül is nekik se lehetett nagyon gáz.

-Ohhh tényleg kuzin! – kiáltott fel Jim. Kora a karjaimban összerezzent.

-Már elkezdtem összeírni, hogy mit süss a hálaadásra! – vigyorgott. – Nap végén leadom a listát.

-Idén én is besegítek! – somolygott Alison. - Én is Jiméknél töltöm a hálaadást.

-Bocs Srácok, én viszont Max családjával leszek. – hiába próbálta visszafogni magát, ő boldog volt a meghívástól, engem viszont kiborított. Otthon túl sok volt abból a Maxből akit nem akartam, hogy ismerjen.

Az egyetlen pozitívum amit el tudtam mondani arról a napról, hogy legalább a rohadék apám nem lesz ott.

-Basszus ne már! – hördüld fel Jim. – Az egész hacacáréból a sütiket várom a legjobban!

- Kösz, most dagad a mellkasom. – nevetett Kora. – De én akkor is Maxel leszek.

Próbáltam hozzá jó képet vágni, nem tudom hogy ment. Annyira talán nem jól, mert Eva pillantásával összeakadt az enyém ő pedig fejcsóválva elvigyorodott.

Nem tudtam ezt rózsásan látni, már az is éppen elég gáz volt, hogy Kora Noelt ismerte. A családomtól jó messze akartam tartani, és nem azért mert őket szégyelltem volna, hanem inkább magamat. Kora nem akarja azt az énemet ismerni aki voltam, aki legbelül vagyok. Addig jó, míg nem kerül felszínre, hogy mennyire elcseszett vagyok!

Előbb végeztem, mint Kora, mert az utolsó órám elmaradt, de meg akartam várni, úgy volt, hogy beülünk még valahova kávézni. A bejárat melletti padon feldobott lábakkal ültem és faltam a könyvet, amit adott.Nem gondoltam volna, de tényleg letehetetlen volt! Az idő úgy repült, hogy észre sem vettem. Belül fohászkodtam, hogy húzza kicsit az időt, hogy pár oldalt még elolvashassak. Alison és Jim is elmentek már Evát is láttam kimenni, de Kora még nem jött.

Ahogy néztem a srácok után az üveg ablakokon megláttam azt az idegen srácot is, aki Evával beszélgetett. Nem tűnt úgy, mintha minden rendben lenne.

Bevágtam a könyvet a táskámba, és otthagytam a padon amíg kimentem megnézni, hogy mi a helyzet.

Pontosan nem értettem miről beszélnek de elég levágós volt a szitu.

A srác erősködött, Eva meg nem tudta lerázni.

Odasétáltam hozzájuk és Eva vállára tettem a kezem.

-Valami gond van? – kérdeztem szúrós szemmel nézve a srácra aki amúgy egy fél fejjel alacsonyabb volt nálam. Aztán Evára néztem aki egyrészt meg volt illetődve, másrészt látszott rajta, hogy nem jó kedvéből van a sráccal.

Kicsit magamhoz húztam, a hatás kedvéért. Most a srác volt meghökkenve és felváltva nézett rám és Evára.

-Szóval? – kérdeztem a sráctól. -Mit akarsz a csajomtól?

A srác megköszörülte a torkát.

-Az lemaradt, hogy barátod van. – szúrta oda neki, azután ingerülten hátatfordított és távozott.

Két percig még úgy maradtunk aztán amikor a srác jó messzire került tőlünk elengedtem.

-Kösz! – sóhajtotta. – Sokkal jövök!

-Ki a fene volt ez a tag?

Eva megdörzsölte a homlokát.

-Senki, csak szombaton kavartunk, én meg azt hiszem voltam olyan hülye, hogy elmondjam hova járok...

-Nyomulós?

-Eléggé....

-Talán most abbahagyja.

-Biztos. Tényleg kösz!

-Nincs mit. – rántottam vállat, és visszamentem a suliba a padhoz, ahol a táskámat hagytam. Kora már ott ült mellette.

-Végeztél? – néztem rá. – Mehetünk?

- Igen. – felelte de nem nézett rám. – Mi volt ez? – kérdezte síri hangon.

-Kisegítettem egy gázos helyzetből... - vontam vállat. Biztos voltam benne, hogy mindent látott, de ártatlan dolog volt, legalábbis részemről.

-Igen? A csajodat? – nézett rám élesen.

Akkor hallotta is.... Király...

-Ez volt a legegyszerűbb módja, hogy lerázza.

-Aha... – nézett rám továbbra is szúrósan.

-Ha most ezen kiakadsz, hogy segítettem neki... – kezdtem, de félbeszakított.

-Nem érdekel.... Menjünk...

Ezt mondta, de láttam, hogy valami még zavarja. Biztos, hogy volt még a háttérben valami, mert azért nem durcázott volna be, hogy kisegítettem egy barátnőjét.

Nem firtattam, inkább kerültem a konfliktust. Néha elég volt nála annyi hogy az ember hagyja egy kicsit a levében főni, aztán lenyugodott. Én minden esetre tiszta lelkiismerettel szálltam be a kocsiba.

A kávézóban kikértük az italokat és úgy tűnt némileg már csillapodott, de még mindig nem volt teljesen rendben.

A könyvről kezdtünk beszélgetni, mint felvilágosított, elég terjedelmes a sztori. Mivel az egyik részéből film is készült, amit nem hitt el, hogy nem láttam,- pedig tényleg nem- már volt is egy újabb randitervünk.

A csajokkal a filmezés nálam mindig valami másba torkollott, nem bántam volna ha ez vele is így történne.

A tovább lépésről is ábrándoztam, de az még ábránd marad egy ideig.

Főleg mert még mindig láttam, hogy valami nyomasztja.

-Mi bajod van? – kérdeztem rá konkrétan.

-Semmi. – érkezett a válasz.

Na, ha egy csaj erre a kérdésre azt feleli, hogy semmi, akkor tuti, hogy van valami, és az is biztos, hogy én tehetek róla.

-Akarod, hogy faggassalak még, vagy megspórolunk egy csomó időt és elárulod, hogy mi bajod?

-Mi van veled és Evával? – nézett rám, olyan komolyan, mint még talán soha.

- Mi lenne? Már mondtam hogy semmi nem volt....

- Láttam, hogy hétvégén is írogatott neked. Bulizni hív, látom, hogy van valami.

-Részemről nulla.

- A koncert után is... Mindegy.

-Ne már Kora koncert után nagyon jól tudod, hogy mi volt. Veled voltam majdnem... – közelebb hajoltam, és lehalkítottam a hangomat. -lefeküdtünk. Rohadtul nem Eva járt a fejemben.

-Nem tetszett, hogy átölelted és az sem, hogy azt mondtad, hogy a csajod. Én vagyok a csajod tudtommal!-puffogott.

Sóhajtottam egyet, de már nem bírtam elfojtani a vigyorgást.

-Szóval féltékeny vagy...

Kora szemei villámokat szórtak, de nem zavart, nagyon bejött!

-Nem, csak, rohadtul idegesítő ha egy olyan csajnak mondod, hogy a csajod, aki olyan mint Eva, és mellesleg, aki nem én vagyok.  

-Miért? Milyen Eva?

-Szép. – jó csaj volt tény, de Kora ezerszer jobban tetszett. – Tapasztalt. – ezen megint sóhajtottam. Engem nem zavart, hogy ő nem volt az. Tudtam hogy összepasszolunk, és nekem jó volt vele. Ha lefekszünk majd az is jó lesz, nem azért mert tapasztalt, hanem mert vele leszek.

-Engem nem érdekel Eva. Arról nem tehetek ha ez fordítva nem igaz. Ma pedig csak barátilag kihúztam egy kellemetlen helyzetből. Ezért nem fogok bocsánatot kérni.

-Rendben. Csak ne találkozz vele a hátam mögött. Ne feküdj le vele.

A gyomrom összerándult.

-Ha azt mondom neked, hogy szeretlek, akkor hidd el az többet jelent annál, hogy mással legyek. Komolyan, a hétvégénk után, hogy jut ilyen eszedbe?

Most zavartnak láttam, és kicsit elgyötörtnek. Fogalmam sem volt mi lehetett a fejében. Pedig tudni akartam, vagy inkább azt szerettem volna, ha nem képzel butaságokat. Ha úgy látja magunkat, mint én, tökéletes párnak.

De fogalmam sincs, ezt, hogy mondjam el neki, hogy értessem meg vele, hogy csak rá van szükségem.

-Tulajdonképpen még nem mondtad... – motyogta.

Szóval nem... Ebben igaza volt, de lehetséges, hogy nem vette észre, hogy minden csókommal a teljes szívemet is neki ajánlom? Basszus, nem látja, hogy nézek rá? Miért nem veszi észre?

-Most ecseteljem, hogy totál beléd zúgtam?

-Az nem lenne rossz! – mondta huncut mosollyal az arcán.

Kész voltam rá, csak már hagyjuk ezt a baromságot. Nem szeretem a túl sok drámát, velünk mégis állandóan ez volt.Nem akartam más lányokról beszélni, vitázni, magyarázkodni. Egyszerűen csak kávét akartam inni vele és könyvekről beszélni. Élvezni a csípősmegjegyzéseit, elveszni abban ahogy áradozik. De ha kell, ezt még el tudom neki mondani, még ha az érzelmeim kifejezésével gondban is vagyok. Bár vele ez is sokkal könnyebb. Még akkor is, ha nekem ő az első, akinek ezt kimondom.

 – Őrülten Szeretlek!

Talán ezért könnyebb, mert tényleg így van.