Reggel minden visszatért az otthontalan, hideg, komfort érzet nélküli állapotba. Max az ígéretéhez híven korán haza vitt, illetve a házunktól nem messze kitet, én meg hazasétáltam, mintha Alisonéktól jöttem volna. Tudtam, hogy még korán volt és ez esetleg kérdezősködésre adhat okot, de most inkább választottam azt hogy felelnem kelljen csak legyek otthon.

Reggel nem sokat beszélgettünk Maxel, de mindketten tudtuk, hogy előző nap nagyot hibáztunk. Ő nagyon szégyellte magát érte, hogy állítása szerint megint lerohant én meg azért mert okot és alkalmat adtam rá neki.

A házba lépve nem találtam senkit, lehet, hogy még anyuék is aludtak, ezért ahelyett, hogy keresni kezdtem volna őket, inkább felmentem a szobámba és az ágyamba dőltem. Végre a saját megszokott komfortos közegembe lehettem a takarómat összegyűrve öleltem magamhoz és a bűntudatot, leküzdve egy kicsit elmerültem az önvizsgálatban.

Ez nem én voltam. A tegnap egy kicsit félre siklott... Nagyon... Totálisan...

Összezavarodtam, és nem tudtam, hogy mi lenne most a helyes lépés. Még nem álltam készen a szexre. Az okát sem tudtam, hogy miért, lehet, hogy csak tegnap túl sok volt a zavaró inger. Nem magától az aktustól féltem, de egy kicsit attól is, hanem attól, ez hogy befolyásolná a kapcsolatunkat. Ha nekem nem lesz jó, ő pedig újra akarja, én meg nem.

Nem tudtam tiszta fejjel gondolkozni!Eva is zavart, amiket mondott, az ártatlan megjegyzései amik mégsem voltak annyira ártatlanok...

És Max, akitől, hogy teljesen őszinte legyek most egy kicsit tartottam. Még mindig úgy éreztem, hogy alig tudok róla valamit, és így nagyon nehéz volt adaadni neki magam.

Tegnap is amikor kiderült, hogy ért a zenéhez, basszus, hogy abszolút hallása van. Azért ez nagy dolog! Mégsem beszélt még róla. Ahogy sok másról sem, ahogy azt a fekete füzetet sem mutatja meg, ahogy a múltjáról családjáról is alig tudok valamit és amit tudok annak a nagy részét sem tőle tudom.

Egyáltalán közel akar engedni magához? Igazán akar engem? Vagy csak a szexre hajt? Tényleg szeretne? Teljesen felőrlődtem ebben...

Van-e értelme egy hónap után ilyeneken gondolkodni? Nem lehet olyan korai hiszen Alisonéknál meg van ez az összhang. Nálunk miért nincs? Mi nem illünk össze?

Nem tudom, hogy a kétségeim álmomban még folytatódtak-e, vagy egyszer csak végeszakadt, de kopogásra ébredtem, majd anyu nyitott be.

-Máris itthon vagy? Láttam kint a cipődet.

-Igen, korán keltem, és eljöttem. – mondtam kicsit nyúzottan, de azért azt hiszem elég meggyőzően.

-Aztán lefeküdtél aludni? – kérdezte kételkedve. – Nem volt jó a buli? Történt valami?

- Nem, szuper volt a koncert és a buli is, csak a saját ágyamban akartam aludni.

- Rendben! Lejössz reggelizni?

-Igen mindjárt. – mondtam és nehézkesen felkeltem.

Reggeli közben elmeséltem az este vállalható részét, aztán visszavonultam.

Nem volt semmi sürgős tanulni valóm de most mégis a tankönyveimbe temetkeztem. Anyu hívott, hogy menjek vele vásárolni, de ki sem akartam mozdulni a házból, a szobám rejtekéből.

Végig vettem a hét összes anyagát, és délutánra olyan felkészültnek éreztem magam, mint még soha.

Későn ebédeltünk, mert elhúzódott a vásárlás, apu meg a nagyiékhoz ment, ahova következő héten nekem is el kellene mennem.

Amikor anyu hívott egyből indultam a konyhába. Feltűnően csendes volt, míg elém tette az ételt.

Aztán láttam rajta, hogy feszeng, és ettől én is feszült lettem.

-Maxel voltál este? – bökte ki végül kimérten.

Az első kanál ételt fuldokolva köhögtem vissza és enyhén könnyben úszó szemmel néztem rá.

Rágás nélkül nyeltem le a számban lévő ételt ami végig karistolta a nyelőcsövemet.

-Igen. – válaszoltam a kérdésére. Egy újabb kör hazugságba belemenni teljesen felesleges lett volna. Ha tudja akkor, csak magamból csinálok hülyét és csak rontok a helyzeten..

-Jól van. – préselte ki magából nagyon szigorúan. – Legalább most nem hazudsz.

Szúrósan nézett rám én meg éreztem ahogy csúszok le a székben. Nagyon szégyelltem magam. Nem sokszor kaptam ennyire csalódott pillantás.

-Lefeküdtetek? – tette fel egyszerűen a kérdést.

Hálát adtam az égnek, hogy apa ezt nem hallgatja végig, és közben elvörösödtem.

Így is hihetetlenül gáz volt, de megérdemeltem.

-Nem, csak együtt aludtunk. – mondtam nagyon halkan szemlesütve.

-Hol voltatok? Náluk?

-Nem. A nővérének a lakásában.

-Gondolom nem volt otthon.

Megingattam a fejem.

-Tudott róla, hogy ott vagytok?

-Igen.

-Komolyan Kora el sem hiszem, hogy gondoltad, hogy ez nem derül ki? Nem gondoltál rá, hogy ismerem Alison szüleit? Hogy naponta beszélek velük?

Nem gondoltam rá, eszembe se jutott.

-Mondjuk biztos máson járt az eszed...

Nem feleltem, csak vártam a következményeket.

-El kell menned nőgyógyászhoz. – mondta ki az ítéletet, ami teljesen más volt mint amire számítottam.

-Miért? – nyögtem. Rosszul lettem a gondolatra, hogy valaki ott hozzám érjen. Főleg egy teljesen idegen. – Tényleg nem feküdtünk le!Csak filmet néztünk és aludtunk! Nem hazudok!

-Nem hinném, hogy filmezni mentetek egy üres lakásba. Vagy tévednék? – nem várt választ, csak folytatta. – A legjobb lesz, ha elkezdesz gyógyszert szedni...

Ez teljesen ledöbbentett, arra számítottam, hogy majd alapos fejmosást kapok, esetleg szobafogságot, vagy egyéb szigorítást, és mindenbe késséggel mentem volna bele, de az hogy anyám fogamzásgátlást javasol az nem volt benne az elképzeléseimben.

Aztán kimondta az ítéletet is, ami után lesápadtam és időgépért fohászkodtam.

-Hívd fel Maxet. Beszélni akarok vele.

-Anyu, légyszi ne! – könyörögtem.

-De. Ha hazudni tudsz akkor telefonálni is.

Olyan ellentmondást nem tűrően nézett rám, hogy tudtam hogy nincs választásom.

-Kérlek anyu, nem csinált semmit... – félig volt igaz, de végülis az nem történt meg, és tudtam, hogy Max is rosszul érezte magát a történtek miatt.

-Várok.

-Most? – nyögtem.

-Igen, most.

Remegő lábbal vánszorogtam vissza a szobámba. Egy pár percig csak járkáltam és sorra vettem a lehetőségeket, hogyan úszhatnám meg, hogy fel kelljen hívnom Maxet. Nem tartott sokáig mert nem volt ilyen lehetőség.

Aztán remegő ujjakkal tárcsáztam a számát. Szinte egyből felvette.

-Szia. – mondtam minden lelkesedés nélkül.

-Szia! Valami baj van? – kérdezte rögtön.

-Mondhatni...

Hallottam ahogy nagyot sóhajt de nem szólt semmit.

-Anyu beszélt Alison szüleivel... Kiderült, hogy nem aludtam náluk...

-Ohh a fenébe... -nyögte. - Nagyon kiakadtak?Jól vagy? – kérdezte aggódva.

-Csak Anyu tudja, Apu nincs itthon. Nem vagyok jól, és mindjárt te sem leszel mert beszélni akar veled.

-Értem. – mondta feszülten. – Nem akar eltiltani tőled, ugye?

Nem akartam erről beszélni vele, de nem hiszem, hogy fogamzás gátlást javasolna, ha utána el akarna tiltani Maxtől.

De túl sok bíztatóra nem lehetett számítani.

-Nem hiszem... – mondtam végül.

-Sajnálom, Kora, mindenről én tehetek.... Fél óra és ott vagyok.

-Nem te tehetsz róla. Mondhattam volna nemet, de most már úgyis mindegy...

Miután leraktuk, visszamentem és közöltem anyuval, hogy fél óra múlva ér ide. Mivel étvágya egyikőnknek sem volt már elpakoltuk az ételt aztán csendben ültünk az asztalnál egymással szemben. Én a terítő mintáján húzogattam az ujjamat és vártam hogy teljen az idő. Anyu egy szót sem szólt csak karbatett kézzel nézett maga elé.

Szinte émelyegtem annyira rosszul voltam már az félelemtől, hogy mi lesz ebből.

A beszélgetés után biztosra vettem, hogy Max többé rám sem fog nézni. És talán ez lenne a legjobb.. Mégis iszonyúan szorongtam mi lesz. Aztán megszólalt a csengő, bennem elhűlt a vér és már pattantam volna, hogy ajtót nyissak, de anyu felállt.

-Majd én nyitom. – mondta szigorúan, és már ment is az ajtóhoz.

Olyan rosszul lettem mintha másnapos lettem volna. Itt vége van az életemnek. Ennél nagyobb megaláztatás nem érhet...