Aiden szemszögéből

-Na végre, azt hittük már nem jöttök!-ugrik Mia a nyakunkba mikor leparkolok a motorral.

-Megfolytasz te nagyokos!-hámozza le magáról Sam.

Nagyon gyorsan haladt az idő, főleg úgy, hogy azokkal voltunk akik hiányoztak, mert őket lassan már a családomnak nevezhetek. Mindig ott vannak ha kellenek, de még akkor is ha nem. Rengeteg mindenről szó volt, de leginkább azt szerveztük mi legyen a karácsonyi Gray bulin. El sem hiszem, hogy már november vége van, hogy ilyen sokat voltunk a táborban, hogy mennyi minden történt ez idő alatt.

Egyszercsak kaptam egy váratlan telefon hívást, hajnali 1kor. Mégcsak nem is akárkitől, Adam..

Automatikusan kinyomtam a hívást, hisz megint csak el akarná rontani a napom. Egyfolytában csörgött a telefonom, míg végül elnézést kértem barátaimtól, s arrébb menvén felvettem, nagyából a 10. nem fogadott hívás után.

-Mit akarsz?-kezdtem bele búnkón, hisz az ilyen ember nem érdemel mást.

-Azt, hogy tudd az igazat.

-Azt már tudom, megtetted, erre semmi mentséged.

-Az igazat senki nem tudja, tudom, hogy elfelejthetek veletek kapcsolatban mindent, de azt akarom, hogy tudd miért tettem azt amit.-remegett a hangja, foggalmam sincs semmiről.

-Kapsz 3 percet.-sétálok a motoromhoz, s neki támaszkodom annak.

-Személyesen vagyok csak hajlandó, 3kor legyél a szakadéknál.-és kinyomta, hát ezt nem hiszem el, hogy lehet valaki ekkora paraszt?, odamegyek és elverem.

-Apa!-szólok bele a mobilomba, mikor felveszi.

-Mond?

-Sam hazamegy, de nekem még el kell mennem elintéznem valamit 3 körül.

-Mondtam valamit Aiden.-ennek nem lesz jó vége, apám már most mérges..

-Adammel találkozom, el akarja mondani az igazat, annyit mondott, hogy hova menjek és mikor.

-Fél 4 kor otthon vagy, mert indulni kell vissza kell érnetek edzésre!

-Igen apa!Szia!-nyomom ki a telefont és sétálok vissza a többiekhez.

-Minden oké?-szegezi felém a kérdést Aaron, mire én bólintok egyet.

-Ezt másnak add be!-csatlakozik a beszélgetéshez Mia, majd kérdőn pillant rám.

-Adam hívott, hogy 3kor legyek a szakadéknál, mert el akar mondani mindent, de előbb megverem aztán, ha még akar valamit, elmondja.

-Te dolgod, hogy elmész-e vagy sem.-veregeti meg a vállam Aaron.

-Elmegyek és mielőtt bármit mondotok, egyedül-egyértelműen közlöm velük, hisz tudom, hogy velem akarnának jönni.

-Biztos jó ölet?-néz rám félénken az ikertesóm.

-Tudni akarom, miért változott meg. Úgyhogy én elmegyek. Sam hazaviszlek jo?-nézek a testvérem szemébe, kinek egy pillanatig megremegnek szemei, de bólint, s feláll a padról. Követem példáját, biccentek egyet a többieknek köszönés képp, s felpattanok a motorra, mögém pedig Sam, ki hirtelen megszólal.

-Te sem gondoltad ezt komolyan!-kérdezi cinikusan.

-De! Elmegyek.-jelentem ki határozottan.

-Ezek után képes vagy vele beszélni! Csalódtam benned!-száll le a ház előtt és bemegy, hátra sem nézve.
Az utolsó mondata szíven ütött, de rendesen. Soha nem mondtunk még ilyet egymásnak, de meg kell értenie engem is, most nem báttyként, hanem volt barátként megyek Adamhez.
Itt vagyok az erdő szélén. Itt van Adam motorja is, feltételezem ő is itt van.
Határozottan leszállok a járgányomról, s az erdő mélye felé veszem az irányt. Mi van ha meg akar ölni?
Mi van ha..?
Rengeteg kérdés merül fel bennem, azzal kapcsolatban mi vár rám, ha odaérek. 
Halvány fény pislákol az uticélom végén, miért? Meg fogom ölni, ha bármi kis okot is ad rá.
Meglátom a fiút ki engem vár, a szakadék szélen ülve.

-Azt hittem nem jössz!-hangja rettenetesen rekedt.

-Kurva gyorsan nyögd ki mit akarsz!-kemény hang jön ki ajkaim közül, mi még engem is meglep.

-Ülj le, hosszú lesz.-pillant hátra, hisz mögötte állok. Megforgatom a szemeim, s helyet foglalok mellette.

-Hallgatlak!-meredek előre a semmibe.

-Nevelt gyerek vagyok, árvaházból kerültem a mostani szüleimhez. Mindenkinek hazudtam, hisz senki nem tudja ezt. Mikor 15 voltam megkeresett egy lány-nyelt egy nagyot, s rekedt hangján folytatta-A nővérem.-Zsebébe nyúlt, s egy papírt nyújt felém. Elveszem és megnézem, egy örökbe fogadási lap..-Tudod volt az a lány aki eggyel feletünk járt és rá akartál hajtani én meg kijelentem, hogy az enyém?-rám emelte fátyolos tekintetét, én pedig bólintottam, hogy emlékszem.-Ő volt a nővérem.-mondta a szemembe, ennyire őszintének még soha nem hallottam őt.-Érettségi előtt elrabolták, engem pedig azóta fenyegetnek az életével. Egy tárgy vagyok, akit kedvük szerint rángatnak. Amit az utóbbi időben tettem, ez miatt volt. Debra az utolsó élő rokonom.-sírt, Adam sírt, az a fiú ki mellettem volt mindig, s keménynek mutatta magát. Az aki megerőszakolta a testvérem.

-Ezt eddig miért nem mondtad?-meredek ujra a semmiségbe.

-Nem tudtam, hogyan mondjam. Nem hinnétek nekem, ahogy te sem hiszel most nekem. Tönkre kell tennem titeket. Sajnálom.-áll fel mellőlem, s kezd el kifelé sétálni az erdőből.

-Adam!-rohanok utána, s a vállára teszem a kezem, hogy megálljon.

-Ne! Hagyál! -szabadul ki a kezem alól, s szembe fordul velem.

-Hiszek neked, ennyire őszintén soha nem szóltál még.-hajtom le a fejem, szégyellem magam.

-Holnap után kiszabadítom őt és vége elmegyek innét jó messzire, soha nem kell látnotok többet.-teszi zsebre a kezét, én pedig kötelességnek érzem megkérdezi.

-Mehetek veled? Segíteni szeretnék-Adam álla a földet súrolja a kérdésem hallatán.

-Nem sodorrak veszélybe. Amiket tettem veletek, nem akarom, hogy még több szart kössetek hozzám.

-Megyek! Kész. Ezt én döntőm el. Hétfő éjjel jövünk haza. Most mennem kell. Írj, számíthatsz ránk.-veregetem meg a vállát, s készülök elmenni, de utánam szól.

-Aiden! Nem akarom, hogy mások tudjanak róla.

-Ha valakit elrabolnak. Ketten nem fog sikerülni kiszabadítani.-próbálok érvelni, de tekintetében nem nagyon látom, hogy sikeresen.

-A lányok nem tudhatják meg. Nem tudok Sam szemébe nézni.

-Rendben!-megyek el mellette.

Mindenre gondoltam, de erre nem. Adam nevelt gyerek? És az a papír..
Miért nem mondta el ezt eddig? Ha most elém tudott állni, s elmondani. Akkor eddig miért nem? Valami nem stimmel ebben a mesében... Valami nagyon nem...