-Apa!-szólítom meg, mikor belépünk a házba, amibe lassan 4 hónapja nem tettem be a lábam, ami meg sem látszik, hisz minden ugyanúgy állt.

-Mond fiam!-néz rám és leül a kanapéra.

-Tudom, hogy nem kéne ilyenekre gondolni, de mi lesz velünk ez után, meg anyával?-teszem fel a kérdést nehezen, majd folytatom-Nem akarom, hogy szenvedjen.

-Azt én sem fiam. Nem tudom, egyszerűen nem tudom felfogni.- majd elmerült apa is a saját gondolataiban és én is.

-Ezzel nem mentünk előrébb-húztam el a számat.-Nem megyek vissza addig, amíg anyánál lehetek. Nem érdekel a következmény sem. Most az egyszer nem.-jelentem ki, majd abban a pillanatban felkelek a kanapéról és a rég nem látott szobám felé veszem az irányt.

-Aiden!-hallom meg apám erőteljes hangját, az előbbi kijelentésemmel lehet túlléptem a határt, ami durva, hisz soha nem mondtam ellent a parancsnak. -Gyere vissza!-folytatja ugyanabban a hangnemben. Lehet le kéne menni és akkor kevesebbel megúszom. Nem. Csak álltam a lépcső tetején, hangtalanul.-Most!-hallom meg újra hangját, azonban most nyugodtan mondja, ez a hangnem ijesztőbb, mintha mérges lenne.
Menjek le?
Lemegyek.
Karba tett kézzel állok előtte, ezzel mutatva, hogy semmi kedvem ehez a beszélgetéshez.

-Mondjad!-eresztem le kezeim magam mellé, ezzel megadva magam az ő akaratának.

-Akármi lesz, hétfőn vissza kell menni-jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, már épp ellenkeznék, de folytatja-Van egy tárgyalásom aznap este, valamint vizsgáztatnom is kell utána jövünk vissza ide.-folytatja kemény hangon-Mehetsz!-utasít és bemegy a konyhába, ahol megszűnt az eddigi sötétség.

-Jóéjt!-köszönök el, majd a szobám fele veszem az irányt, ujra.
Elővettem a telefonom, s rögtön kaptam is meg az üzeneteket, amint bekapcsoltam.  A táborban napi 1órát lehet telefonozni, takarodó és az esti edzés közt. Ezt a szabályt nagyából senki nem tartja be, mivel ha bejönnek ellenőrizni, akkoris kopognak, így van elég idő eltenni a mobilt.

Mivel pont annyi idő van, azaz 9óra lassan, így pont írni tudtam Camnek, hogy mi is a helyzet.

Bro:Hogy van anyukád?
Me:Most éppen jól. Hazaküldött minket apával, így Sam bentmaradt vele.
Bro:Mikor történt?
Me:Mikor kihirdették a ranglista eredményét, aznap este.
Bro:Anyukátok tudja?
Me:Ha minden igaz, most mondja el neki.
Bro:Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy Adam ekkor szemét. Nem is értem őt..
Me:Ez miatt nem mondtam, meg ezentúl Samre sem úgy fogsz tekinteni ahogy. Ő kérte, hogy ne mondjam el még neked se, majd ő szeretné ha készen áll rá
Bro:Rendben, és nem fogok másképp nézni rá ezt elhiheted. Ismerlek titeket és ti is engem
Me:Köszi bro, na de megyek mert körülnézek a városban.
Bro:A parancsnok elenged?😂
Me:Naja még neki is szólnom kell, Bye
Bro:Bye!

Fel kapok magamra egy farmert és egy fehér pólót, majd a bőrdzsekim is. Miután beállítottam a hajam, megnéztem magam a tükörben. Rég nem került elő ez az énem, nagyábol mióta a dögcédulát viselem. Meg kell állapítanom, nem hiányzott.

Letrappoltam a lépcsőn, majd a nappaliba mentem, hol apám tévézett, a hangok alapján.

-11re itthon vagyok!-állok meg előtte, ő pedig végigmér. Soha nem mentem még el az engedélye nélül és mindig időben hazaértem, még részegen sem felejtettem el apám parancsát.

-Látom nem vetted le!-utal a dögcédulára a nyakamban.

-Le kellett volna?-teszem fel a kérdést és zsebre vágom a kezeim. Ő nem válaszol ezért ujra nem felteszem a kérdést-Mehetek?

-Persze!-adja meg az engedélyt nekem. Én élek a lehetőséggel ígyhát a garázs fele megyek, hol szeretett motorom áll. Felkapom a bukósisakom és beindítom a motort.

^^

Nem tudom mennyit mehettem, csak száguldozom a kihalt utcákon. Csak gondolkoztam, így a legegyszerűbb.
Mikor a parkohoz értem, megálltam és leültem az egyik fához, hol legtöbbször gondolkozni szoktam.
Mindenféle dolgon gondolkoztam, legtöbbet anyán, vagy a jövőn. De felmerült az a téma is, hogy Adam miért tette azt Sammel, hisz szerelmes volt belé.

A gondolkozást a telefonom csörgése szakította félbe.
Meg sem néztem ki hív csak felvettem.

-Aiden! Hol a fenében vagy?-ordított le apám. Elemeltem a fülemtől a telefont, és az időre pillantottam.

~0:34~

Na most végem....

-Megyek, sajnálom-remegett meg a hangom.

-Rendben!-nyugodt volt a hangja, amit nem tudtam mire vélni.

Leraktuk, s azzonal indultam is haza. 2perc alatt hazaértem, mivel a szomszéd utcában voltam.
Amint beléptem, apa a nappaliban ült, s felém szegezte tekintetét.

-Figyelj apa én-kezdtem el, de a szavamba vágott

-Hol voltál?-kezdi nyugodtan

-A parkban, meg motoroztam.-mondom az igazat, hisz nem tudok úgy hazudni, hogy ne vegye észre.

-Rendben, ha ilyen van szólj, de ne legyen több ilyen!-szintén nyugodtan szólt és elindult a szobája felé, míg én csak álltam, szótlanul.

-Rendben!-hajtottam le a fejem, s elindultam lefeküdni, immáron ténylegesen.
Lefürödtem és bebújtam a puha ágyamba, még utoljára megnéztem a telefonom, hátha valami érdekes történt.
Rengeteg üzenet érkezett, miszerint láttak a városban, jöjjek bulizni. Régi "barátok" akiknek csak addig kellesz, míg hasznuk van belőled, de egy másik üzenet is megütötte a szemem.

§Sam§

Egy üzenet tőle;

Sam:Elmondtam anyának:(
Me:Hogy fogadta?
Sam:Azt mondta, csak azert is ki jutok innen, hogy kiherréljem.-szó szerint így mondta, meg elküldött orvoshoz, szo szerint, meg hivatott egy nővért es be íratott holnaputánra, úgyhogy dokihoz kell mennem majd
Me: Szeretnéd, hogy menjek veled?
Sam:Kérlek, nem akarok egyedül lenni.
Me:Soha nem leszel egyedul hugi
Sam:Szeretlek, puszi!
Me:Jóéjt

Ezzel letettem a telefont, beszélnem kéne Adammel. Valami nem stimmel itt.

Ezekkel a gondolatokkal merültem álomba, mit sem sejtve, mi vár rám holnap.

^^

-Aiden!-hallom meg apám hangját az ajtó túloldaláról, mire nekem azzonal kipattantak a kék íriszeim.

-Igen?-ülök fel az ágyon, s a falnak támaszkodó apámra emelem tekintetem.

-20perc és indulunk. Reggeli a konyhában-ereszt el egy szomorú mosolyt, majd kilép az ajtón, majd becsukja maga után. Komor, gondolom magamban.
Felvettem a kezemre a karórám, s rápillantottam, mennyi is az idő?,

~5:56~

Akkor ezért vagyok ilyen kipihent, hisz két órával többet aludtam a szokásosnál.

Minek apa akar bemenni fél 7 kor a kórházba? Ott csak 8kor kelnek, tudom hisz mikor bevittek 4 órát dekkolhattam, míg az egyik orvos betolta a képét.

Mikor felöltöztem, a szokásos farmer póló összeállitásomba, megigazitottam barna hajam, ami immáron hosszabb a kelleténél, de még jó. Átmentem Samantha szobájába, hol kikaptam egy farmert és egy rövidujjut a szekrényből, majd egy táskája tettem. Miután késznek nyílvánitottam magam, felkaptam egy pulcsit, hátha hideg van kinn.
Gyorsan leszaladtam enni valamit, hamár apa csinált kaját, a reggelim elkészítőjét az asztalnál ülve találtam.

-Jó reggelt!-köszöntem kedvtelenül.

-Neked is!-köszönt ő is unottan.-Eljössz velem boltba? Kell venni valamit hetfőig, mert üres a hűtő-folytatja ugyanolyan lehangolt hangon.

-Nem, ha nem baj, maradnék inkább.-ülök az asztalhoz és enni kezdek.

-Itthon leszel?-néz rám, s így latom, milyen vörösek a szemei is, majd ahogy jobban végignézek rajta, a tegnapi ruhájában találom.

-Te maradsz itthon, én megyek boltba. Feküdj le aludni!-mondom kicsit több kedvel, mint az előbb.

-Köszömöm fiam.-mondja majd a szobája felé indult, de még előtte visszafordul hozzám, s a kezembenyom egy rakat pénzt. -Vegyél amit akarsz.
Ezzel a mondattal végleg bemegy a szobájába, majd magára zárja.

Felkaptam a bőrzsekim és a motor kulcsát, és a zsebembe tettem a pénzt és a telefonom, ami pont ekkor szólalt meg.

§Sam§

-Szia hugi!-köszönök neki
-Aid, hozol nekem másik ruhát meg kaját?-hallom meg fáradt hangját
-Persze, most megyek boltba. Menjek be előtte?-ülök fel a motorra, de még nem indítom be.
-Bejössz előtte kérlek-reménykedve beszél, pedig tudja, hogy úgyis igen lesz a válaszom.
-Aham, 10perc és ott vagyok! Puszi!-köszönök el, s kinyomom a telefont, majd a nadrágom zsebébe sülyesztem azt.

^^

-Helo!-köszönök mikor belépek a kórház épületébe.

-Jó napot uram!-köszön az egyik nővér. Nagyon furcsa volt a megszólítása, uram. Én szoktam ezt mondani a mondani, nem nekem.-Még nincs látogatási idő! Kérem fáragyon haza, ne keltse fel a betegeket!

-Az anyámhoz jöttem.-adom be a derekam, hisz ebből tudom, hogy vita lesz.

-Hadja pihenni, s menjen haza.

-Viszlát!-untam meg az öreg nyanyát, és indultam anya kórterem felé.

-Álljon meg!-kiált utánam a mamika, ami engem hidegen hagy.

A kórteremhez érve megpillantom a folyosó egyik széken a hugomat. Aki csak mered maga elé, s félig alszik.

-Sam-suttogok neki és legugolok elé, mire ő azzonal felriad és megilyed.-Én vagyok!-mosolyodom el

-Helo!-köszön suttogva, nyakamba borul.-Anya fenn volt 6körül, de utána kijöttem, mert éjfélkor még beszéltünk és aludnia kell. Apa hogy viseli?-morogja a nyakamba, s így szavait alig lehet érteni.

-Nem aludt semmit. És nekem sem hitt az este szerintem.

-Mit csináltál?-engedett el, ezzel megmutatva nekem ilyedt kek szemeit.

-Motoroztam.-jelentem ki egyszerűen-De bulizni indultam, aztán órákat csak motoroztam, aztán meg leültem a parkba, egyedül, és 11helyett fél 1re értem haza-hajtom le a fejem, hisz nem történt még soha ilyen és ezt most szégyellem is.

-Miert ne hitt volna?-nevet fel, pedig én ezt korántsem találom viccesnek.

-Csak rámhagyta. Nyugodt volt a hangja. Olyan, nem volt önmaga.-buknak ki belőlem a szavak.

-Hogy lenne az?-háborodik fel kissé-El fogja veszteni a feleséget!-csuklik el a húgom hangja, amire nekem autómatikus reakcióm, hogy karjaimba vonjam.-Ha mérges rád, a táborban megszívat elég rendesen őt ismerve-komolyodik el a hangja, de nem enged el.
Igen, ha valami rosszat tettünk, akkor mindig azzal kaptuk vissza, hogy jól megedzzettetett minket. Mindneki azt hitte, hogy a parancsnok kicsi gyerekei, azt persze. Dupla olyan jól kell teljesíteni, mint a többieknek. Mindent szigorúbban várnak el tőlünk.

-Bele fon vonni téged is-mondtam az igazat, hisz bármi volt, akárcsak az egyikünk volt benne, akar mindketten, egyutt csináltuk.

-És?-nevet fel és elenged, hisz eddig ölelt.

-Bocsi-nyeltem nagyot, s felálltam.

-Nem baj, menjünk be!-mutat az ajtóra, mely anya kórtermébe vezet.

Anya az ágyon alszik teljesen békésen.

-Itt a ruhád!-suttogva szólok, nehogy felkeltsem anyát. Sam bólint, átveszi a kezemben tartott táskát, s bevonul a fürdőbe.
Én leülök anya mellé az ágyra, s kezembe veszem a telefonom.
Majd írok apának, hogy hol vgyok, mivel nem ott ahol ő tudja.
$Apa$

Me:Bejöttem anyához, hoztam ruhát Samnek, meg enni valami normálsiat anyának.
Apa:Szólhattál volna, hogy oda mész
Me:Tudtál aludni?
Apa:Nem nagyon
Me:Addig ne gyere be, amíg nem pihentél apa. Nem jó anyának sem, ha így lát. Ne törj össze, nem birom egyedül.
Apa:Megpróbálok. Adj egy puszit Sophnak helyettem.
Me:Persze! Puszi!

Ha apa össztörik, én leszek egyedül. Sam alapból darabokban van, és lesz is, főleg anyánk halála után. Én is meg fogok törni, ez nem is kétség, de ismét nekem kell majd talpon maradni, mint annó az öcsénk halálakor.

14évesek voltunk, mikor az öcsénk meghalt a nagybátyánkkal/anyu tesója/, egy autóbalesetben. Álltak a piros lámpánál, mikor hátulról beléjük hajtott egy autó és mindkettő kocsi azonnal felgyulladt, mivel cigizett a sofőr és rossz helyre esett a csikk. Mindketten szörnyethaltak az elégett autóban.